JUHÁSZ ATTILA

POSZTUMUSZ TŰZSZERÉSZ HADNAGY

BÚCSÚZTATÁSA 

2016. július 15. Várpalota

Elmondta: Kálinger Roland őrnagy, tábori lelkész

 

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében.

Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.

Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle. Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást! (Jn 15,12-17.)

 

Tisztelt Gyászoló Család, Barátok, Bajtársak!

Juhász Attila hadnagy úrral afganisztáni misszióm alatt találkoztam először. Biztos vagyok benne, hogy szerettei nagy aggodalommal kísérték útját és sokan tanácsolták neki, hogy „Attila vigyázz magadra Afganisztánban.” Nem kellett neki a világ másik tájára utazni, a tragédia szeretett szülőföldjén, hivatása teljesítése közben következett be. Ő nem akart mást tenni, csak szolgálatával szebbé, biztonságosabbá tenni azt a földet, azt a hazát, ahol gyermekei felnőnek, ahol az emberek élnek, kirándulnak. Azt a földet szolgálta, ami az ő munkája és áldozata által még inkább nemzeti kincsünk lehet.

„Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt;” olvassuk a Szózatban és most négy hősi halált halt tűzszerészünk vére is apáink vérével egyesül és még szentebbé teszi ezt a földet.

Amikor naponta elkezdődött a szolgálat a tűzszerészeknél, volt egy édesanya, Attila édesanyja, akinek anyai szíve, nem csak egy gyermekéért, hanem két tűzszerész fiáért is aggódhatott, hiszen Attila és az ő testvére is ezt a veszélyes hivatást választotta. Mostantól az édesanya egyik fiát gyászolja a másik fiáért pedig félve aggódik.

Hadnagy úr igazán a természetben érezte otthon magát. Ha csak tehette családjával az erdőket, a természetet járta és a természet szeretetére tanította gyermekeit is. Biztos vagyok benne, hogy ha a mennyországban van fenyőerdő, akkor most abban sétálgat, és onnan tekint le szeretett családjára és jó bajtársaira. Az a pár árnyat adó tölgyfa mely sírod fölé hajlik mindig emlékeztetni fog minket arra az elhivatottságra és arra a szeretetre mellyel szebbé akartad tenni azt a Földet.

Nem csak akartad, szebbé is tetted ezt a világot, hiszen két szép gyermeket neveltetek életed párjával, Krisztinával. Ti már korán rátaláltatok egymásra és az együtt töltött húsz év igazolja, hogy döntésetek bár fiatalon született, de helyes volt. Nem volt nap a két évtized alatt, hogy ne beszéltél volna életed párjával és most szomorúan hallgat ez a koporsó.

Most a mi feladatunk, hogy beszéljünk, bár nincs szó, mely a fájdalmat enyhítené és a könnyeket felszárítaná. Csak annyit mondunk, SZERETÜNK.

Ezt Te sokszor elmondtad, amikor hajnalban indultál el futni otthonról, hogy a sportra szánt időt se a családodtól vedd el és mire felkelnek, friss péksütemény legyen az asztalukon.

Ezt Te sokszor elmondtad, amikor szép családi otthont álmodtál meg magatoknak és kemény munkával fel is építetted a házat melynek minden szeglete a te kezed nyomát viseli.

Ezt Te sokszor elmondtad, amikor testvéreddel, barátaiddal valamelyik tó partján ültetek, áztattátok a peca zsinórt és vártátok a kapásokat és beszélgettetek a családról, a jövőről, melyet nem így terveztél.

Nem így tervezted a jövődet, de tisztában voltál hivatásod veszélyes voltával, csak mi nem hittük el, hogy valaha is bajod eshet, valaha is tragikus hirtelenséggel elveszíthetünk, Téged, Titeket.

Büszkék voltunk rád, amikor néha feltűntél a sajtóban, akár a Szél Kálmán téri robbanótest hatástalanításánál, akár akkor mikor a tűzszerészhivatásról nyilatkoztál a TV-ben.

Járőrparancsnokként, I. osztályú tűzszerészként, felelős voltál az embereidért és azokért, akik a történelem halálos emlékeit megtalálták a föld mélyén. Munkádat mindig nagy odafigyeléssel, körültekintéssel végezted, akár itthon akár a külszolgálatban, ahol társaiddal egy tanker jármű alá rejtett robbanótest hatástalanításával gyakorlatilag egy várost mentettél meg a pusztulástól.

Kedves Attila, Tisztelt Hadnagy Úr!

Igazi katona voltál és tudtad, hogy mi az a parancsteljesítés. Az Úr Jézus az evangéliumban a szeretet parancsát adja nekünk. Csak a szeretet az mely át tudja hidalni a túlvilág és az e világ közti távolságot. Szent Pál úgy fogalmaz, hogy a „szeretet nem múlik el soha”. Nem felejtik el szeretteid az a sok szeretetet, melyet tőled kaptak és biztos, hogy érezni fogod az Isten országában is a szeretetet mellyel rád gondolunk, érted imádkozunk. A hívő ember számára is fájdalmas az elmúlás és a búcsúzás, azonban a hívő ember az örök élet reményével vigasztalódhat. Ezt a reményt és vigaszt szeretném nyújtani tábori lelkészként, bajtársként és barátként. Ha életünk itt a földön rövid és elmenetelünk hirtelen és váratlan is, az Isten országában sok lakóhely van, örök a boldogság és vár a viszontlátás.

Egy régi cserkészdal első versszaka azt énekli meg Kedves Hadnagy Úr, amit itt a földön nagyon szerettél.

Árnyas erdőben szeretnék élni nyáron át

Nékem a zöld árnyas erdő vidám kedvet ád.

Lomb a fán virág a fűben mintha intene,

Árnyaimban megpihenni, jöjj, ó jöjj ide.

Most tested átadjuk a föld porának, melyből vétetett, lelkedet pedig a Teremtőnek, aki alkotta. Nyugodj békében az árnyat adó tölgyfák alatt és várd a feltámadás napját velünk együtt, amikor Isten letöröl szemünkről minden könnyet és megjutalmaz minket.

Az örök élet reményében búcsúzunk tőled.

Búcsúzik édesanyád Gitta.

Búcsúzik életed párja Krisztina.

Búcsúznak gyermekeid Evelin és Erik.

Búcsúzik testvéred Pál és az ő családja.

Búcsúznak a rokonok, barátok és ismerősök.

Búcsúznak a bajtársak.

Búcsúzik az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred állománya.

Mielőtt elkísérjük utolsó földi útjára Juhász Attila hadnagy urat a család köszönetét és kérését szeretném tolmácsolni. Köszönik mindenkinek, hogy eljött a temetésre, köszönik a koszorúkat és virágokat, és azt, hogy osztoznak a család gyászában. A mély gyászra és fájdalomra való tekintettel kérik, mellőzzék a részvétnyilvánítást és csak csendes imájuk segítse őket a vigasztalódásban.

 

 

Juhász Attila (1978−2016) posztumusz hadnagy járőrparancsnok, I. osztályú tűzszerész

Miskolcon született. A Vépi Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási Továbbképző és Szaktanácsadó Intézetben érettségizett. Közel húsz éve, 1998 decemberében lépett a Magyar Honvédség kötelékébe, 2010 óta szolgált a tűzszerészeknél, 2014-től I. osztályú tűzszerész volt. Megbízható, a munkájában elkötelezett emberként tartották számon elöljárói. 2012-ben a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport 12. váltásában, Afganisztánban teljesített szolgálatot. A kiküldetés során társaival egy tanker jármű alá rejtett robbanótest hatástalanításával gyakorlatilag egy várost mentett meg. Hobbija a horgászat volt, testvérével, munkatársaival sokszor hódoltak ennek. Az utóbbi években a családjának, élettársának, fiának és lányának szentelte szabadidejét. A hazai és missziós feladatokban végzett kiemelkedő munkájáért hét alkalommal, ebből tűzszerészi tevékenységéért három alkalommal részesült elismerésben. 

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva