Erkölcsi cselekedet, erkölcsi erények, erkölcsi rendszerek, erkölcsi törvény

Erkölcsi cselekedet

Emberi cselekedet, amennyiben kifejezi és meghatározza a cselekvő ember jó vagy rossz voltát.

Az erkölcsi cselekedet és a személy kapcsolata. Szent II. János Pál pápa tanítása szerint az emberi szabadság és Isten törvénye közötti kapcsolat, melynek benső és eleven székhelye a lelkiismeret, az erkölcsi cselekedetekben nyilvánul és valósul meg. Az ember mint ember cselekedetei által tökéletesedik, mert arra hivatott, hogy önként keresse Teremtőjét és szabadon jusson el a vele való egyesülésre, a teljes és boldog tökéletességre (Gaudium et spes konstitúció 17). Az ember cselekedetei nem csupán a rajta kívüli dolgokban okoznak változásokat, hanem mivel szabadon választotta őket, erkölcsileg minősítik őt magát és meghatározzák lelke arculatát.

Az erkölcsi cselekedet akkor jó, amikor a szabad választások megegyeznek az ember igaz javával, s így kifejezik a személy szándékos igazodását végső célja, Isten felé. Ő az a legfőbb jó, akiben az ember megtalálja teljes és tökéletes boldogságát. A célba vivő út az ember javát oltalmazó isteni törvények tiszteletben tartása. Csak a jónak megfelelő cselekedet olyan út, mely az életre visz. Ha a konkrét cselekedet tárgya nincs összhangban a személy igaz javával, egy ilyen cselekvés választása akaratunkat s önmagunkat is rosszá tesz, ezért szembeállít végső célunkkal, legfőbb javunkkal, magával Istennel.

Az emberi cselekedet értelmes irányítása a jóra, s az értelem által megismert jó szándékos végrehajtása alkotja az erkölcsiséget. Ezért az erkölcsi cselekedet nem értékelhető jónak csak azért, mert valamilyen cél elérésére szolgál, v. mert a cselekvő alany szándéka jó. Az ~ akkor jó, amikor tanúsítja és kifejezi a személy szándékos irányultságát a végső célra s a konkrét cselekedet megegyezését az emberi jóval, miként azt a maga igazságában az értelem megismerte.

Az erkölcsi cselekedet tárgyi oldala. Az erkölcsi cselekedet jó vagy rossz volta mindenekelőtt és alapvetően a megfontolt akarat értelmesen választott tárgyától függ (vö. Summa Theologiae I-II. 18,6.). A cselekedet jó, ha tárgya összhangban van a személy javával és a számára fontos erkölcsi javakat szolgálja. Az ilyen erkölcsi cselekedet irányítható a végső célra is. Egy cselekedet akkor éri el végső tökéletességét, amikor az akarat a szeretet által ténylegesen Istenre irányítja. Téves tehát a felfogás, mely szerint lehetetlen tárgya szerint rossznak minősíteni bizonyos erkölcsi cselekedetet v. megfontolt választást, függetlenül a szándéktól (telelogia) vagy előre látható következményeitől (proporcionalizmus). Az emberi cselekedet tárgya az erkölcsi ítélet elsődleges és döntő eleme, mely eldönti a cselekedetnek a jóra, a végső célra, azaz Istenre irányíthatóságát. Ezt az irányíthatóságot az értelem természetes ösztöneivel, erőivel, célosságával együtt födözi föl, melyeknek mindig spirituális vonatkozása is van. Éppen ezeket tartalmazza a természetes erkölcsi törvény, azaz a személyt szolgáló javak együttesét, melyek a személy javának szolgálatára vannak, annak a jónak, mely a személy tökéletessége.

A bensőleg rossz erkölcsi cselekedet. Az értelem tanúskodik arról, hogy vannak az erkölcsi cselekedetnek olyan tárgyai, melyek nem irányíthatók Istenre, mert gyökerükben ellentmondanak az Isten képére teremtett személy javának. „Ne ámítsátok magatokat: sem erkölcstelenek, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem kéjencek, sem szodomiták, sem tolvajok, sem részegesek, sem átkozódok, sem rablók nem fogják örökölni Isten országát.” (Első korintusi levél 6,9-10) Ezeket a tetteket nevezi az Egyház erkölcsi hagyománya bensőleg rosszaknak (intrinsece malum): mindig és lényegük szerint, azaz tárgyuk szerint, függetlenül a cselekvő szándékától és körülményeitől, rosszak, ezért önmagukban, függetlenül a körülményektől, tárgyuk alapján mindig súlyosan tiltottak. A II. Vatikáni Zsinat az emberi személyt megillető tisztelettel kapcsolatban bőséges példákat hoz az ilyen cselekedetekre: „Minden, ami az élet ellen irányul: az emberölés, a népirtás, az abortusz, az eutanázia és a szándékos öngyilkosság, mindaz, ami sérti az emberi személy épségét: a csonkítás, a testi vagy lelki kínzás, a lélektani kényszer alkalmazása, mindaz, ami sérti az emberi méltóságot: az embertelen életkörülmények, az önkényes bebörtönzés, az elhurcolás, a rabszolgatartás, a prostitúció, a nőkkel v. ifjakkal való kereskedelem, de az is gazság, ha lealacsonyító munkaföltételek között pusztán jövedelmező eszköznek tekintik a munkásokat, nem pedig szabad és felelős személyeknek; mindezek és a hozzájuk hasonló eljárások szégyenletesek, s miközben mérgezik az emberiséget, nem azokat mocskolják be, akik elszenvedik, hanem azokat, akik művelik és igen nagy mértékben sértik a Teremtő dicsőségét.” (Gaudium et spes konstitúció 27) emberi élet és szabadság elleni bűncselekmény, fogamzásgátlás.

Az erkölcsi cselekedet szubjektív oldala a szándék. Ha a cselekedet bensőleg rossz, a jó szándék vagy a különös körülmények csökkenthetik a rosszaságot, de nem tudják megszüntetni: „orvosolhatatlanul” rosszak e cselekedetek, önmaguk által és önmagukban nem irányíthatók Istenre, sem a személy javára. Ezért egy tárgya miatt bensőleg rossz cselekedetet a körülmények v. a szándék soha nem tudna átalakítani „szubjektíve” jó vagy megvédhető választássá.  

 

Erkölcsi erények

Latinul virtutes morales.

Az ember jó készségei a  végső célba vezető eszközök használatára.

Az ókori gondolkodók szerint a fő erkölcsi erények a négy sarkalatos erény: okosság, igazságosság, lelki erősség, mértékletesség.

Egyszerre lehetnek szerzett erények és belénk öntöttek (infúz erények).

Arisztotelész az erkölcsi erényeket értelmi erényekre és etikai erényekre osztja föl.  

 

Erkölcsi érzék

Latinul sensus moralis.

Fogékonyság az erkölcsi jóra és irtózás az erkölcsi rossztól.

Részben az értelem készsége a lelkiismeret igaz ítéletének meghozatalára, részben az akarat készége a jó megtételére. A bűnök és víciumok tompítják, a jó cselekedetek és az erények finomítják. Az erények  kezdete és gyümölcse. A 20. század végén az evangelizációt sürgető tényező az erkölcsi érzék világszerte tapasztalható megfogyatkozása. Lásd még: hitérzék

 

Erkölcsi rendszerek

Latinul systemata moralia.

A törvény bizonytalanságából fakadó konkrét erkölcsi kétség eloszlatásának, a reflex elvek alkalmazásának módszerei.

Előfordulnak olyan esetek, amikor valaki nincs tisztában azzal, hogy van-e törvény az előtte álló cselekedetre, vagy érvényben van-e a korábban rá vonatkozó törvény? Ilyenkor a lelkiismeret, az erkölcsiség közvetlen szabálya nem tudja eldönteni erkölcsi bizonyossággal, hogy a cselekedetet szabad-e elindítania, vagy sem? Nem világos, hogy a szabadságnak engedelmesen meg kell-e hajolnia a törvény előtt, vagy saját döntését követheti-e? Mivel kétes lelkiismerettel nem szabad cselekedni, e kétséget mindenképpen el kell oszlatni közvetlen módon megfontolással, vagy ha ez nem segít, közvetve az ún. reflex elvek alkalmazásával.

A 16. századig főként a „Kétség esetén a jogvélelem oldalára kell állni” és „Kétes esetben a biztosabbat kell választani” elvek alapján oldották meg a kétes kérdéseket. 1577-től a következő erkölcsi rendszerek alakultak ki:

1. Rigorizmus, 'szigorúság': mindig a törvényt kell követni, még akkor is, ha a szabadság mellett a lehető legbizonyíthatóbb érvek szólnak. Fő képviselői a janzenizmus hívei. VIII. Sándor pápa  1690-ben elítélte.

2. Mérsékelt rigorizmus: követhető a szabad döntés, ha a lehető legerősebb érvek szólnak mellette. A 18. századi lőveni tanárok vallották. Az Egyház nem ítélte el, de a teológusok zöme elutasította.

3. Probabiliorizmus: követhető a szabad döntés, ha a súlyosabb érvek szólnak mellette, mint a törvény mellett. Ez volt a 16. század előtti közvélemény.

4. Aequiprobabilizmus: ha egyformán bizonyítható vélemények ütköznek, szabad követni a szabadság mellett szólót, amennyiben a kétség a törvény léte körül merült fel; ha meglévő törvény hatályossága körüli a kétely, a törvényt kell követni. Liguori Szent Alfonz iskolájának megoldása.

5. Probabilizmus: ha egy cselekedet mellett valóban bizonyító érvek szólnak, megtehető még akkor is, ha a törvény érvei erősebbek. Alapelve: „Kétes törvény nem kötelez”. A bizonyithatóságnak azonban oly komolynak kell lennie, hogy érett ember elfogadja az ellekező lehetőségének fenntartásával is. Elsőként 1577-ben Bartolomeus Medina domonkos szerzetes fogalmazta meg, s ez a legegyszerűbb és legvilágosabb az erkölcsi rendszerek között. A moralisták zöme vallotta.

6. Laxizmus: amint felmerül valami érv a szabadság oldalán, követhető a törvény ellenére. Fő képviselői Thomas Tamburinus (+1675), Joannes Caramuel (+1682), Antonus Diana OTheat (+1663). VII. Sándor pápa 1665-ben elítélte.

Az erkölcsi rendszerek jelentősége a 19. század folyamán csökkent, egyre inkább iskolás kérdéssé vált. A 20. század végén azonban az alapkérdés kiélezve és állítás formájában fogalmazódott meg: „az emberi szabadság minden törvény fölött áll.” Lásd: erkölcsi autonómia

 

Erkölcsi törvény

Az embert belülről, a lelkiismeretben a jó megtételére és a rossz kerülésére kötelező törvény.

Föltételezi a cselekvő szabad akaratát, mellyel magáévá teszi az ~ben foglaltakat. Vele szemben a jogi törvény csak külsőleg kényszerít s a cselekvő akarata ellenére is tud érvényesülni.

Fajtái: természetes erkölcsi törvény, Tízparancsolat, isteni törvény, emberi törvény.

II. János Pál pápa meghatározása szerint az erkölcsi törvény út a tökéletesség felé. Isten parancsait Jézus tette teljessé, amikor Ő maga lett az eleven és személyes Törvény: követésre hív, a Szentlélek által adja a kegyelmet, hogy megossza velünk életét és szeretetét, s fölkínálja az erőt, hogy a választásokban és cselekedetekben tanúskodjunk mellette (vö. János evangéliuma 13,34-35). Megmutatja, hogy az erkölcsi törvény eket nem úgy kell érteni, mint alsó küszöböt, amit nem szabad áthágni, hanem mint utat az erkölcsi haladás és a lelki tökéletesség előtt, melynek éltető lelke a szeretet (vö. Kolesszeieknek írt levél 3,14). Így a „ne ölj” parancs pl. fölhívás a gondos szeretetre; a házasságtörést tiltó parancs fölhívás a tiszta tekintetre, mely képes rá, hogy tisztelje a test jegyesi jellegét (Máté evangéliuma 5,21-22.27-28).

Ezáltal az erkölcsi törvény elsősorban a rosszat tiltó törvények tartalma, kötelező ereje egyszerre személyes és társadalmi: miközben oltalmazzák az egyes ember személyi méltóságának sérthetetlenségét, hozzájárulnak az emberi társad. fennmaradásához, s helyes és termékeny fejlődéséhez is. Különösen a Tízparancsolat 4-10. parancsolata (vö. Máté evangéliuma 19,18) minden társadalmi élet első szabályai ált. értelemben vannak megfogalmazva, de az a tény, hogy „az összes társadalmi intézmény kezdete, alanya és célja az emberi személy” (Gaudium et spes konstitúció 25), megengedi, hogy pontosabb formát kapjanak és részletesen kifejtsék őket a konkrét cselekedetek kódexében. Ebben az értelemben a társadalmi élet alapvető erkölcsi szabályai olyan meghatározott követelményeket hordoznak, melyekhez mind a polgároknak, mind a közhatalom viselőinek igazodniuk kell. Minden jó szándék és gyakran nehéz körülmény ellenére sem a polgári hatóságok, sem a polgárok nem nyernek fölhatalmazást, hogy megsérthessék az emberi személy elidegeníthetetlen és alapvető jogait. Így tehát csak egy olyan erkölcs képes biztosítani akár a nemzeti, akár a nemzetközi társas együttélés etikai fundamentumát, mely elismeri a kivételt nem tűrő, mindig és mindenkire nézve kötelező erkölcsi törvényeket.

 

Típus: 
Etika és értéktan
Tartalom dátuma: 
csütörtök, 2018, június 28