FEGYVERNEMI VÉDŐSZENTEK

 

FEGYVERNEMI VÉDŐSZENTEK

 

Január 20.

Szent Sebestyén vértanú,

a sebesült és beteg katonák védőszentje

 

Sebestyén (Kr.u. ~256–288), a római császári gárda tisztje, a dél-kelet galliai Narbonne-ban született, de Milánóban élt. Diocletianus és Maximianus császárok a szolgálatát oly nagyra becsülték, hogy a császári udvarba rendelték. Egyszerre volt császári tiszt és hűséges keresztény, aki bátran védte a hitét. A legenda tehetséges szónoknak mondja a tisztet, aki bajtársait igyekezett elvezetni a keresztény hitre, és bátorította a fogságban sínylődő hittársait. A Diocletianus-féle üldözés kezdetén maga Sebestyén is a császári törvényszék elé került, és hite miatt halálra ítélték. Egy karóhoz kötözték, hogy a katonák halálra nyilazzák. Amikor már halottnak vélték, otthagyták. Egy jámbor római özvegy, Iréne a házába fogadta a súlyos sebesültet, és addig ápolta, míg föl nem épült. Amikor Sebestyén ismét megjelent a nyilvánosság előtt, úgy fogadták, mint aki holtából támadt föl. Végül ismét a hóhérok kezére került, és másodszor is halálra ítélték. Dorongokkal verték halálra, majd egy csatornába dobták. Holttestét egy Lucina nevű római asszony vette gondjába és temette el. Nyilvános kultusza már a IV. sz. közepétől kimutatható, tiszteletére Rómában, a Via Appián templomot emeltek. A középkorban kiemelt tiszteletnek örvendő, ún. tizennégy segítőszent egyike, akit elsősorban pestis és más embereket vagy állatokat pusztító járványok idején hívtak segítségül.

Ábrázolása: egy karóhoz kötözve, nyílvesszőkkel a testében vagy a kezében, utalva vértanúságának módjára.

 

Március 24.

Szent Gábriel főangyal,

a híradó katonák védőszentje

 

A Szentírás tanúsága szerint az Úr előtt álló hét főangyal egyike (Tób 12,15; Lk 1,19); nevének jelentése: Isten győzedelmes. Gábriel vitte hírül a hívatottaknak Isten üdvözítő terveit. Dániel prófétának megjelent a fogság idején, és megmutatta neki az üdvtörténet fejlődését, a nagy birodalmak harcait és pusztulását, Izráel szabadulását és a Messiás eljövendő országát; megmagyarázta látomásai értelmét (Dán 8,16-26; 9,21-27). A zsidó hagyomány Gábriellel azonosítja az angyalt, aki megjelent Sámson anyjának, hogy hírt adjon a hős születéséről. Egyes apokrif iratok szerint a Szodomát és Gomorát elpusztító angyalok között is ott volt. A keresztény hagyomány szerint Gábriel az az égi hírnök, aki meghirdeti Jézus születését a pásztoroknak, és Jézus üres sírjánál az odaérkező asszonyoknak hírül adja Krisztus föltámadását. Zakariásnak megjelenve a jeruzsálemi templomban ő adta hírül Keresztelő Szent János születését és a megváltás elérkeztét (Lk 1,11-20). Magáról ekkor mondta: „Én vagyok Gábriel, ki az Úr színe előtt állok.” Názáretben ő jelent meg a Szent Szűznek és adta hírül az Ige megtestesülésének nagy titkát (Lk 1,26-45). A legenda szerint Szent István király álmában is Gábriel arkangyal jelent meg, hogy fölajánlja neki a Szent Koronát; ezért került a Hősök-téri emlékmű oszlopának tetejére is. Ünnepe csak 1921-ben került be a hivatalos római kalendáriumba, ekkor tették március 24-ére. A VI. Pál-féle liturgiareform idején ünnepnapja Szent Mihállyal és Szent Rafaellel együtt szeptember 29-ére került. A bizánci hagyomány szerint november 8-án ünneplik, de megemlékeznek róla március 26-án és július 13-án is.

Ábrázolása: leggyakrabban az ún. angyali üdvözlet jelenetben, amikor hírül adja a názáreti Szűz Máriának az isteni Ige fogantatását. Attribútumai: a hírnöki bot, kereszt, jogar, glóbusz, liliom, olajág, pálmaág, könyvtekercs, füstölő és kard.

 

Április 24.

Szent György vértanú,

a rendvédelmi- és biztonsági szolgálatok védőszentje

 

Györgyről (Kr.u. ~271–303) kevés megbízható életrajzi adatunk van, görög és latin eredetű legendái egymásnak több ponton is ellentmondanak. Valószínűleg egy kappadókiai előkelő hellén családban született. Apja halála után anyjával Palesztinába költözött, majd miután anyját is elvesztette Nicodémiában katonai szolgálatot vállalt. Kiváló fegyverforgató és parancsnoki képességeinek köszönhetően hamar magas tiszti beosztásba jutott. A Diocletianus-féle keresztényüldözés idején lemondott hivataláról, majd hitéért Dadianosz perzsa király tömlöcbe vetette és hosszú időn át kegyetlenül kínoztatta. Végül a palesztinai Lydda-Diospolisban lefejezték 303. április 23-án. A legtöbb egyházban ezen a napon tartják ünnepét, de Magyarországon Szent Adalbert püspök- és vértanúnak (a Budapest-Esztergomi Főegyházmegye védőszentjének) kiemelt kultusza miatt egy nappal később, április 24-én emlékeznek meg róla. Szent György alakjához számtalan legenda kapcsolódik, amelyekben sok, a kereszténységet is megelőző mítosz, legenda élt tovább. A sárkánnyal való közismert küzdelmét csak mint szimbólumot értékelhetjük: a gonoszsággal, az emberellenes erőkkel való bátor küzdelmet hirdeti. A görög egyházban György Demeterrel, Prokópiosszal és Theodorosszal együtt a nagy katonaszentek közé tartozik, akiket gyakran a ,,nagyvértanúk” névvel illetnek, és teljes katonai díszben ábrázolnak. Rómában már az V. századtól volt saját temploma, a középkorban kiemelt tiszteletnek örvendő, ún. tizennégy segítőszent egyike, a fegyverkovácsok, lovas katonák és vándorlegények patrónusa. Több nemzet is védőszentjeként tiszteli: az angolok, grúzok, katalánok és máltaiak.

Ábrázolása: lovagként, korabeli fegyverzetben, a sárkánnyal küzdve.

 

Május 4.

Szent Flórián vértanú,

a vegyivédelmi katonák védőszentje

 

Flórián (Kr.u. ~240–304) magas rangú katonatiszti családból származott, és maga is a császári hadsereg tisztje lett. A III. sz. második felében szolgált, és mint sok más katona, ő is keresztény lett. A század utolsó évtizedeiben az Egyház viszonylagos nyugalmat élvezett, így Flórián kitöltvén szolgálati éveit, békességben vett búcsút a hadseregtől, és mint kiszolgált katona Noricum tartományban, Mantemban (az ausztriai Krems mellett) telepedett le. Diocletianus császár alatt, 303-ban ismét kitört az egyházüldözés. Amikor Flórián megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) elfogtak negyven keresztényt, útra kelt, hogy amiben csak tud, segítségükre legyen. Mielőtt még beért volna a városba, önként föltárta keresztény voltát. 304. május 4-én elfogták és Aquilinus bíró elé vitték, aki megbotoztatta, és arra ítélte, hogy kővel nyakában vessék az Enns folyó hídjáról a vízbe. Holttestét egy Valéria nevű özvegy kiemelte a vízből és eltemette. Sírja fölött templomot építettek; ma is sokak által látogatott kegyhely (Sankt Florian, Linz mellett). Tisztelete főként Bajorországban, Ausztriában és Magyarországon terjedt el. Nevét általában árvizek és tűzvészek idején hívták segítségül.

Ábrázolása: égő házzal, vizes vödörrel, ami legendájára utal, miszerint imájával egyszer megmentett egy lángba borult házat a pusztulástól.

 

Június 27.

Szent László király,

a lövész katonák védőszentje

 

László (Kr.u. 1046–1095), a magyar lovagi eszmény megtestesítője, I. Béla magyar király és Richéza királyné másodszülött fia, az ország belviszályai miatt Lengyelországban látta meg a napvilágot. A vallásos lelkületét anyjától, a vitézséget atyjától örökölte. Egészen fiatalon komoly megpróbáltatásokat kellett átélnie: a testvérharcot András király és apja, Béla herceg, majd az évekig húzódó viszályt Salamon király és Géza bátyja között. Az ország védelmében már fiatal hercegként kitüntette magát. 1068-ban, Salamon uralkodása idején az úzok (fekete kunok) betörtek az ország keleti részébe. A Kerlés melletti ütközetben László döntő szerepet játszott a győzelem kivívásában. Emellett üldözőbe vette az egyik menekülő kun vezért, aki egy magyar leányt vitt magával. Kiszabadította a leányt, jóllehet előzőleg már súlyos sebet kapott a csatában. E hőstette legendává vált, a következő századokban számtalan magyar templom falán megfestették. Második házasságából származott Piroska nevű leánya, akit János bizánci császár vett el feleségül, és Iréne néven bizánci császárné lett. Keleten szentként tisztelik. László érdeme a keresztény magyar állam megszilárdítása, a vármegyei közigazgatás és az igazságszolgáltatás újjászervezése, Horvátország és Szlavónia meghódítása, az egyházi élet megújítása, intézményeinek újjászervezése, de az ő nevéhez fűződik az első magyar szentek oltárra emelése is: 1083 júliusában szentté avattatta András és Benedek zoborhegyi remetéket, majd Gellért püspököt, augusztus 20-án István királyt, november 5-én pedig Imre herceget. Számtalan csodája miatt már életében szentként tisztelték, halála után váradi sírja zarándokhellyé vált, végül III. Béla király sürgetésére III. Celesztin pápa 1192-ben avatta szentté. A középkori magyar liturgiában két ünnepe is volt: mennyei születésnapja július 29-én, főünnepe június 27-én, az ún. csillagjelenés napján. 1192. június 27-én, déltájban a váradi székesegyház fölött ugyanis csodálatos módon fényes csillag gyúlt ki, és ott lebegett a magasban két órán át. Végül ez a csoda győzte meg a pápai delegátusokat arról, hogy oltárra emeljék.

Ábrázolása: általában koronával, jogarral és lovagi páncélban; állandó szimbóluma (attribútuma) a csatabárd.

 

Július 14.

Lellisi Szent Kamill áldozópap, rendalapító,

az egészségügyi katonák védőszentje

 

Kamill (Kr.u. 1550–1614) egy abruzzói katonatiszt nehéz természetű fia volt, aki tanulmányai helyett inkább csavargott, kockázott és kártyázott. Apja ezért ugyanahhoz a zsoldos alakulathoz való csatlakozásra kényszerítette, amelyikben maga is szolgált. Több hadműveletben is részt vett, de léha életmódja mit sem változott. Végül egy folyton kiújuló sérülése miatt először koldulásra kényszerült, majd egy kapucinus kolostor építésében segédkezett. Itt fokozatosan magába szállt, átértékelte életét, majd fölvételét kérte a kapucinus rendbe, de makacs lábsebe miatt eltanácsolták. A római Szent Jakab kórházba vonult vissza, ahol korábban maga is éveken át lábadozott. Teljes önzetlenséggel vetette bele magát a betegek és hajléktalanok ápolásába, majd társakat gyűjtve maga köré 1582-ben megalapította a Betegeket Szolgálók Társaságát, más néven a kamilliánusok rendjét. Szerzetesei megkülönböztetésül piros kereszteket varrtak a ruhájukra, ami a Nemzetközi Vöröskereszt 1863-as megalakulásakor a segélyszervezett szimbólumává lett. Kamillt 1746-ban avatták szentté, azóta a kórházak, betegek és haldoklók védőszentjeként tisztelik. Ünnepét 1762-ben vették fel a római liturgikus naptárba, július 18-i dátummal. Az 1969-ben bevezetett reformliturgia ezt áthelyezte július 14-re.

 

Július 24.

Szent Kristóf vértanú,

a harckocsizók védőszentje

 

A III. században élt szent (Kr.u. †250 táján) alakját sok legenda övezi, miközben történelmi személyéről szinte semmit sem tudunk. A középkori eredetű hagyomány szerint a szálfa termetű, bivalyerős Kristóf egyetlen ambíciója az volt, hogy a leghatalmasabb úrnak szolgáljon. Egy remete hatására keresztény hitre tért, és testi erejét arra használta föl, hogy egy botra támaszkodva, saját hátán segítse át a zarándokokat egy széles, gyors sodrású folyón. Egy éjjel úgy hallotta, mintha a nevén szólították volna. Egy szegényes külsejű gyermek állt kunyhója előtt, és a segítségét kérte a folyón való átkeléshez. Kristóf szívesen teljesítette kérését, hiszen a gyermek könnyű tehernek ígérkezett, de amint a folyó közepe felé tartott, a teher mind nehezebb lett, mintha ólmot cipelt volna. Csaknem elmerült a vízben, és minden erejét össze kellett szednie, hogy átérjen a túlsó partra. Ott azután a kisfiú elmagyarázta Kristófnak a keresztség misztériumát, és azt mondta: ,,Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ. A Teremtőd volt az, akit áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, aki a leghatalmasabb, és akinek szolgálni akartál.” A lykiai Szamóban, Decius császár egyházüldözése alatt halt vértanúhalált; válogatott kínzások után lefejezték. Azon szentek közé tartozik, akik egy keresztény eszményt testesítenek meg. Legendájában a Krisztus-kereső ember vágya és Isten irgalmassága fogalmazódik meg, miszerint aki Istent őszintén keresi, az bizton rátalál. Arra hivatkozva, hogy neve csak szimbolikus (Krisztus-hordozó) és legendája hasonlóságot mutat Szent Ménász egyiptomi vértanúéval, egyesek Kristófot azonosítják a kopt katonavértanú alakjával. Egyike a középkorban népszerű tizennégy segítőszentnek, közbenjárását elsősorban hajózók, révészek, utazók keresik, kiváltképp járványok, villámlás idején.

Ábrázolása: kezében bottal, hátán a Krisztus-gyermekkel.

 

Augusztus 10.

Szent Lőrinc vértanú,

a fegyveres testületek adminisztrációs dolgozóinak védőszentje

 

Lőrinc (Kr.u. †258) a legendája szerint Valerianus császár keresztényüldözése idején II. Sixtus pápa tanítványa és kiváló tulajdonságai miatt fiatal kora ellenére a pápa fődiakónusa volt. Törődött a szegényekkel és a betegekkel is, alamizsnát osztott nekik. A hagyomány szerint sok beteget gyógyított meg csodálatos módon, és vakok szeme világát is visszaadta. A pápát 258. augusztus 6-án bebörtönözték. Lőrincre bízta az Egyház kincseit azzal, hogy ossza szét az egészet a szegények között. Mihelyt megtudták, hogy Lőrinc a vagyon őrzője, elfogták őt is, és követelték tőle a kincseket. Ekkor elővezette a betegeket és a szegényeket, mondván, hogy ők az Egyház kincsei. Ezután kegyetlenül megkínozták és fogságba vetették. A tömlöcben is gyógyított és keresztelte a megtérteket. Kivégzése előtt kínzói először megostorozták, majd kínpadra vonták, de ő a legrettenetesebb gyötrelmek közepette is Istent magasztalta. Végül 258. augusztus 10-én tüzes rostélyra fektették, a parazsat pedig nem engedték lángra lobbanni, hogy továbbtartson a szenvedése. A legenda szerint, amikor már egy darabig mozdulatlanul feküdt a parázs fölött, vidáman szólt a prefektusnak: „most már megfordíthatnál; ez az oldalam eléggé megsült”. Vértanúságának föltételezett helyén, a Via Tiburtina mellett 330-ban Nagy Konstantin császár bazilikát építtetett (San Lorenzo fuori le mura), mely egyike Róma hét fő templomának. A legnagyobb tiszteletnek örvendő római szentek egyike, akinek a neve a római misekánonban is szerepel.

Ábrázolása: diakónusi ruhában (dalmatika), azzal a vasrostéllyal, amelyen elevenen elégették.

 

Augusztus 13.

Boldog XI. Ince pápa,

a különleges katonai erők védőszentje

 

Ince (Kr.u. 1611–1689) Benedetto Odescalchi néven született az észak-itáliai Comóban egy gazdag előkelő kereskedőcsalád gyermekeként. Először katona akart lenni, majd jogi diplomát szerzett. Ez után határozta el, hogy papként egyházi szolgálatba áll. 1645-ben, mindössze harmincnégy esztendősen lett a bíborosi kollégium tagja. Közismert volt példás élete: tisztasága, egyszerűsége, fáradhatatlan jótékonysága. 1650-ben nevezték ki Novara püspökének. 1656-ban – egyes források szerint gyenge egészségi állapota miatt – a pápa engedélyével lemondott és visszatért Rómába. Már 1669-ben is jelölték IX. Kelemen pápa utódjaként, de a francia udvar megvétózta megválasztását. X. Kelemen halála után XIV. Lajos francia király ismét meg akarta akadályozni hivatalba lépését, a bíborosi testület és a római polgárok azonban ragaszkodtak jelöltjükhöz, ezért a francia király – vonakodva ugyan – elfogadta a jelölését. 1676. szeptember 21-én XI. Ince néven lett Szent Péter 240. utódja. A pápa életének nagy célja, melyért halála pillanatáig küzdött, az volt, hogy megszabadítsa a keresztény Európát a török veszedelemtől. Diplomáciai fáradozásait és hatalmas pénzadományait végül siker koronázta. Bécs 1683-as török ostromának sikeres visszaverése után, 1684 januárjában a pápa létrehozta a törökellenes Szent Liga nemzetközi katonai koalícióját. A megindított ellentámadás Buda visszafoglalásához vezetett (1686. szeptember 2.), és a XVII. század végére sikerült a magyar területeket felszabadítani, ezért gyakran a „Magyarország megmentője” jelzővel illetik (a budai várban ma is áll szobra). Tisztelete halála után hamar terjedni kezdett, és már 1714-ben megkezdődött a kanonizációs eljárása. Ennek véghezvitelét azonban a francia udvar megakadályozta. A megakadt eljárást csak a XX. században folytatták, így boldoggá avatására csak 1956-ban, a magyar forradalom évében került sor.

Ábrázolása: tiarával, a pápai hármas koronával, illetve hármas keresztben végződő pásztorbottal.

 

Augusztus 15.

A mennyekbe fölvett Szűz Mária,

a repülőhajózó katonák védőszentje

 

Nagyboldogasszony vagy Szűz Mária mennybevétele a Katolikus Egyház legnagyobb Mária-ünnepe, egyúttal Magyarország fő védőszentjének emléknapja, hiszen halála előtt Szent István király az ő mennyei pártfogására bízta az országot. Fontos megjegyezni, hogy nem mennybemenetelről, hanem mennybevételről van szó, Krisztus ugyanis saját erejéből támadt föl és ment föl a mennybe, a Szűzanyát azonban Szent Fia mentette meg a romlástól, és emelte maga mellé a mennyei dicsőségbe. A Szentírás és a korai egyházatyák hallgatnak Mária földi életének végéről. A Szent Szűz földi életének végnapjairól az 5. századtól kezdve apokrif történetek kezdtek terjedni mind keleten, mind nyugaton. Ezek bár történetileg nem tekinthetők hitelesnek, mégis jelzik a meggyőződés jelenlétét, hogy Máriának nem volt része a testi enyészetben. Mivel a Názáreti Szűz az ő Fiának, Krisztusnak érdemeire való tekintettel mentesült az áteredő bűntől, számára a halál nem olyan agónia volt, mint nekünk, hanem „elszenderülés”, békés hazaérkezés, mely után testestül-lelkestül fölvétetett a mennyei örök dicsőségbe. Az erről megemlékező ünnep keleten született, valószínűleg az V. században. A VI. századra már általánossá vált (január 18. vagy augusztus 15.), majd Gallikán hatásra megjelenik nyugaton is; Rómában valószínűleg Sergius pápa vezette be a VII. században. Hosszas teológiai fejlődés után XII. Piusz pápa 1950-ben hirdette ki kötelező és tévedhetetlen katolikus hittételként: „istenileg kinyilatkoztatott dogma az, hogy a Szeplőtelen Istenanya, a mindenkoron Szűz Mária befejezvén földi életét, testével és lelkével fölvétetett a mennyei dicsőségbe.”

Ábrázolása: a Szentháromsággal együtt, megdicsőült formában, koronával a fején. Keleten, illetve a középkori ábrázolásokon olykor ravatalon fekszik, az apostolok között, középütt Krisztus áll, kezében a Szűzanya kicsinyített alakjával, ami Mária mennybevitelét jelképezi.

 

Augusztus 20.

Szent István király,

minden magyar katona védőszentje

 

István (Kr.u. ~969–1038) Nagyasszonyunk, a mennyekbe fölvett Szűz Mária mellett Magyarország fővédőszentje. Az Árpádok nemzetségéből származó első szent királyunk a keresztény magyar államiság megteremtője és a magyar egyház apostoli megszervezője. Apja Géza nagyfejedelem, anyja pedig az erdélyi II. Gyula keleti rítus szerint megkeresztelkedett Sarolt nevű leánya volt. A legenda szerint Szent Adalbert prágai püspök (a Budapest-Esztergomi Főegyházmegye fővédőszentje) keresztelte meg valamikor 994 és 996 között, ekkor kapta a pogány Vajk helyett az István nevet. A hagyomány szerint királlyá koronázására az új évezred első napján került sor, a II. Szilveszter pápa által küldött koronát Szent Asztrik esztergomi érsek helyezte a fejére. Uralkodói nagyságának és mélységes keresztény érzelmének bizonyítéka, fontos dokumentuma a fiának, Szent Imre hercegnek írott „Intelmek”. Fáradhatatlan államalapító és egyházszervező munkájának gyümölcse az állami és egyházi intézményrendszer megteremtése, a kül- és belpolitikai biztonság kialakítása. István legtöbb gyermeke sajnos nem érte meg a felnőttkort; a király Imre hercegbe helyezte reményét a keresztény magyar állam fennmaradása érdekében. Imre herceg azonban 1031-ben életét vesztette egy tragikus vadászbalesetben. A keserű gyásszal sújtott István közel hetven éves korában, negyvenkét évi uralkodás után halt meg, 1038. augusztus 15-én, Mária mennybevitelének napján. Halála előtt a Szűzanya pártfogásába ajánlotta az országot. István halálát évtizedekig tartó bizonytalanság követte belháborúkkal, pogánylázadással, külső behatolással. Ez az időszak 1077-ben ért véget, amikor Vazul unokája, Szent László király elfoglalta a trónt. István szentté avatását László kezdeményezte, oltárra emelésére 1083. augusztus 20-án került sor; ez a nap lett első szent királyunk főünnepe. Koporsója fölnyitásakor jobb kezét romlatlanul találták meg. Az ereklye azután tisztázatlan körülmények között eltűnt. Szerencsés megtalálásának dátuma, május 30., ez a nap Szent István második ünnepe az egyházi naptárban.

Ábrázolása: a Szent Koronával és királyi hatalmi jelvényekkel.

 

Szeptember 21.

Szent Máté apostol, evangélista,

a logisztikus katonák védőszentje

 

Lévi ben Halfai, közismertebb nevén Alfeus fia Máté (Kr.u. †60), Krisztus 12 választott apostolának egyike volt, és ő szerezte a kánoni evangéliumok közül az elsőt. Neve a héber Matthai szóból származik, jelentése: Isten ajándéka. Lévi-Máté, eredetileg vámszedő volt a galileai Kafarnaumban, ez ugyanis határváros volt Heródes Antipász országa és Fülöpnek a Jordántól keletre elterülő országa között. Mint vámos a zsidók szemében nyilvános bűnös, kitaszított, tisztátalan ember volt, de Krisztus megszólította, tanítványai közé hívta, és ő a Mester szavának habozás nélkül engedelmeskedett (Mt 9,9-13). Máté írásban és számolásban igen jártas volt; evangéliumában meglepően pontosak a pénzzel kapcsolatos közlések. Sokkal többféle pénzt ismer, mint a másik három evangélista, és soha nem véti el, hogy milyen helyzetben melyik pénznemmel kell fizetni. Máté meghívásának történetét az evangéliumból ismerjük, de életének további eseményeiről csak a hagyomány közöl néhány szórványos adatot. A legenda szerint az apostolok szétválása után Máté Etiópiába ment, és ott kard által halt vértanúhalált.

Ábrázolása: alakja mellett angyal vagy ember formájú lény, ami a négy evangélista között betöltött szerepére utal, mivel ő a Messiás emberi családfájával kezdi leírását.

 

Szeptember 24.

Szent Gellért püspök, vértanú,

a műszaki katonák védőszentje

 

Gellért vagy Gerardus (Kr.u. 980–1046) Velencében született a Sagredo (egyesek szerint Morosini) patrícius család sarjaként. Szülei fogadalomból már gyermek korában a Szent György-szigeten lévő bencés kolostor iskolájába adták. Itt szerzetesi fogadalmat tett, majd pappá szentelték. Egészen fiatalon a monostor perjelévé, később apátjává választották, de ő lemondott hivataláról, hogy a Szentföldön remete életet éljen. Egy vihar eltérítette útjáról, Magyarországra került, ahol helyi egyházi vezetők és István király unszolására részt vett a magyar egyház szervezésében és Imre herceg nevelője lett. Hét év szolgálat után a királyi udvarban a bakonybéli remeteségbe vonult vissza, innen 1028 körül a király kérésére került a fölállítandó csanádi püspökség élére. Szent István halála után a vallási és trónviszályok idején Szent Gellért, Szent Beszteréd nyitrai és Szent Bőd egri püspökkel együtt a pogány lázadók kezére került. 1046. szeptember 24-én Székesfehérvár felől a pesti révhez közeledve Vata pogány lázadói kőzáporral törtek rájuk, és Gellértet a később róla elnevezett Kelen-hegy szikláiról a kocsijára kötözve (egyesek szerint egy hordóba zárva) a mélybe taszították. Állítólag Gellért ezt túlélte, ezért kővel verték szét a fejét és dárdával szúrták át a mellkasát. Holttestét ideiglenesen a pesti Boldogasszony-templomban (a mai belvárosi főplébánia-templom helyén álló templomban) temették el, később átszállították Csanádra. Szent László uralkodása idején, 1083-ban avatták szentté István királlyal és Imre herceggel együtt.

Sokszor Szent Imre társaságában ábrázolják, ábrázolásának kellékei: püspöki ornátus, kő, szekér vagy hordó.

 

Szeptember 24.

Fogolykiváltó Boldogasszony,

a katonai fogvatartottak védőszentje

 

Az ünnep eredetét 1218-ra vezethetjük vissza, mikor a Szentséges Szűz Mária látomásban buzdította Nolaszkói Szent Pétert egy fogolykiváltó szerzetesrend (a mercedáriusok) megalapítására. A középkorban a muzulmán fogságba esett keresztény rabok kiszabadulásáért az Egyház rendszeresen imádkozott, gyűjtéseket szervezett, a mercediáriusok, majd a trinitáriusok (a Fogolykiváltó Szűzanya Szentháromságról nevezett rendjének tagjai) pedig olykor magukat adták cserébe – akár életüket is áldozva – a foglyok szabadságáért. Mint rendi ünnepet a pápa 1615-ben hagyta jóvá, és az egész nyugati egyház számára 1696-ban írta elő kötelezően. Magyarországon, a török idők óta ünneplik, főleg annak emlékére, hogy Bécs török uralom alóli fölszabadítása után, szeptember 24-én, a visszavonuló török sereg 3200 foglyot vitt magával, akik csodás módon szabadultak meg. Ez a nagyhatású, erős magyar történelmi gyökerekkel is rendelkező Mária-ünnep sajnos az 1969-es liturgiareform óta nem szerepel az egyházi naptárban. Hazánkban két fontos szentélye is van: Búcsúszentlászlón és Budakeszin (Makkos Mária). 1995-ben a Katonai Ordinariátus püspöki kápolnáját Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletére szentelte fel Bernardin Gantin bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa. A fogolykiváltásnak ma már elsősorban lelki vonatkozásait emeljük ki, hiszen rengeteg „modern rabság” van: függőségek, testi-lelki szenvedélybetegségek, önzés, gyűlölet.

 

Szeptember 29.

Szent Mihály főangyal,

az ejtőernyősök védőszentje

 

Évszázadok óta két ünnepe is van a hagyományos római liturgiában: május 8-án az arkangyal 495-ös csodás megjelenéséről emlékezünk meg a dél-itáliai Gargano hegyén. A szeptemberi főünnep pedig eredetileg a tiszteletére épült bazilika fölszentelésének évfordulója. A héber eredetű Mihály név jelentése: „ki olyan, mint az Isten?”. A zsidó és az erre épülő keresztény hagyomány szerint Szent Mihály arkangyal az Istenhez hűséges angyalok vezére, akik Isten oldalán állnak a lázadó angyalok, azaz a gonosz lelkek elleni harcban. Az Istenhez hűséges angyalok jelszava, csatakiáltása: Ki olyan, mint az Isten?!, aminek voltaképpeni értelme ez: senki sem olyan, mint az Isten, vagyis: Isten a leghatalmasabb, ő a győztes, őt kell Úrnak elismerni, őt kell szolgálni. Mihály főangyal kiemelt tiszteletét az indokolja, hogy a sátánnal és bukott angyalaival szemben ő a legerősebb védelmező: lázadásukkor Mihály volt az angyali seregek vezére, aki a Jelenések könyve szerint letaszította az őskígyót a mennyekből (Jel 12,7-9). Isten parancsára ő űzte ki az első emberpár megrontóját a paradicsomból, és ő lesz majd a mennyei seregek vezére az utolsó ítéletet megelőző apokaliptikus harcban. Mihály főangyal volt az is, aki viaskodott a sátánnal, védve Mózes testét (Júd 1,9), nehogy a zsidók bálványként tisztelhessék (MTörv 34, 5-7). Mihályt tartják a halál angyalának is, aki egyrészt a haldokló mellett áll élete utolsó pillanataiban, valamint aki mind a lélek külön ítéletekor, mind pedig az utolsó ítéletkor megméri a lelkeket az isteni igazság mérlegén. A gonosz lelkek fölötti hatalma miatt Mihály arkangyal az Egyház fő védnöke és mennyei pártfogója is. XIII. Leó pápa és halála előtt II. János Pál is erősen hangsúlyozták annak szükségességét, hogy az Egyház gyakran forduljon hozzá oltalomért.

Ábrázolása: az angyalok fejedelmeként, Luciferrel való küzdelme miatt vértben és karddal vagy lándzsával, illetve a végítéletnél a jó és a rossz mérlegét tartva a kezében.

 

Október 23.

Kapisztrán Szent János áldozópap,

a katonalelkészek védőszentje

 

János (Kr.u. 1386–1456) a dél-itáliai Abruzzo tartományban, az Aquila közelében található Capestrano faluban született. Apja „északi báró”, minden valószínűség szerint német származású zsoldos kapitány, mert a család később Tedeschinek, azaz Németnek nevezte magát. Ifjúkorában világi életet élt, a perugiai egyetemen jogot hallgatott, majd sikeres bíró és csakhamar a nápolyi törvényszék elnöke lett. 1412-ben Perugia kormányzójává nevezték ki, 1416-ban azonban a szomszéd tartományi központ, Rimini ura egy fegyveres konfliktus során rabul ejtette és börtönbe vetette. Fogsága alatt János kétségbeesésében elvetette egész korábbi életét, és amikor sikerült kiváltani magát a börtönből, belépett a ferences rend szigorú obszerváns ágába. Sienai Szent Bernardin tanítványa lett, és mestere hatására lelkes terjesztője Jézus Szent Neve tiszteletének; a Jézus-monogramot később azokra a zászlókra is ráfestette, melyek alatt kereszteseivel a törökök ellen harcolt. János negyven éven át prédikált, naponta legalább egyszer, és néha három óra hosszat. Ha valahol megjelent, eseményszámba ment. Városok és fejedelmek hívták meg. Nemcsak Itáliát, hanem Németországot, Morvaországot, Ausztriát, Lengyelországot, Moldvát és hazánkat is bejárta népmissziókat tartva. Pápai tanácsadó, főinkvizítor, és pápai legátus is volt. III. Kalixtusz pápa megbízásából 1455-ben Lendvánál lépte át Magyarország határát. A pápai nagykövettel, Carvajal bíborossal együtt fáradhatatlanul szervezte a törökök elleni hadműveleteket és gyűjtötte a keresztes sereget. A Nándorfehérvárnál, 1456. július 21-én aratott fényes győzelemben fontos szerepet játszott személyes bátorsága és kereszteseinek rettenthetetlensége. III. Kallixtusz pápa a keresztesek győzelmének örömhírére vezette be Urunk színeváltozásának ünnepét (augusztus 6.), és a győzelem emlékét őrzi a déli harangszó is, amelyet a harcolók megsegítésére rendelt el még az ostrom előtt. A diadalt követő pestisjárványban három hét múlva meghalt Hunyadi, és október végén az újlaki kolostorban visszaadta lelkét Urának Kapisztrán János is. Testét itt őrizték mindaddig, míg a török hódoltság idején ismeretlen körülmények között nyoma nem veszett. 1690-ben avatták szentté, ünnepét 1890-ben vették föl a római naptárba, március 28-ra. Mivel ez a nap legtöbbször nagyböjtbe esik, 1969-ben az ünnepet áthelyezték halála napjára, október 23-ra. 1984-óta a Katolikus Egyház a tábori lelkészek, 1994-es újjászervezése óta pedig a Magyar Katonai Ordinariátus is védőszentjének tekinti.

Ábrázolása: ferences ruhában, jobbjában kereszttel, baljában Jézus-monogramos zászlóval, gyakran legyőzött törökökkel.

 

November 5.

Szent Imre herceg,

a katonai tanintézetek hallgatóinak védőszentje

 

Imre (Kr.u. ?–1031), a magyar ifjúság védőszentje, valószínűleg Székesfehérváron született valamikor 1000 és 1007 között. Ő volt atyjának, Szent István királynak és anyjának, Boldog Gizella királynénak egyetlen olyan fiúgyermeke, aki megérte a fölnőtt kort. Életére vonatkozóan kevés adatunk van, 1015-től kezdve Szent Gellért vette kézbe neveltetését, és királyi atyja hozzá írta a híres Intelmeket. Huszonhárom éves korában, miután tanulmányait befejezte, atyja eljegyezte egy királyi családból származó leányzóval, akinek pontos kilétét azonban homály fedi. A hagyomány szerint Szent Imre korábban tisztasági fogadalmat tett, így feleségével szűzi házasságban éltek. Imre kemény, férfias jellemét azonban jól mutatja, hogy mikor II. Konrád német császár 1030-ban Magyarország ellen hadjáratot indított, a győztes győri csatában valószínűleg ő vezette a magyar sereget. 1031. szeptember 2-án szenvedett halálos kimenetelű balesetet egy vadászat közben. Halálának pontos körülményei és helye sem ismert, valószínűleg egy vadkan öklelte fel a bihari Igfon-erdőben (az országnagyok kedvelt vadászterületén). Erre utal, hogy a XI-XII. század fordulóján itt épült föl a Szent Imre apátság épülete. Holttestét az akkor még épülő fehérvári bazilikában helyezték el. A középkori magyar misekönyvekben Imrének még két ünnepe volt: szeptember 2-án e világból való elköltözését, azaz mennyei születésnapját ünnepelték, november 5-i főünnepén pedig oltárra emelését, vagyis a szentek közé iktatását. Ez 1083-ban történt, államalapító atyjával, Istvánnal, tanítójával, Gellért püspökkel, valamint András és Benedek remetékkel együtt.

Ábrázolása: gyakran „a magyar három királyokként”, Szent László és Szent István társaságában. Fiatal férfiként, hercegi vagy lovagi ruhában jelenítik meg, fő attribútuma a szüzességére utaló liliom és a származására utaló hercegi jelvények.

 

November 11.

Szent Márton püspök,

a felderítő katonák védőszentje

 

Mivel Márton (Kr.u. 316/7–397) a felső-pannóniai Sabariában (ma: Szombathely) született, hazánkban gyakorlatilag helyi szentként tisztelik. Apja római katonatiszt volt, aki jutalomból Itáliában kapott birtokot, a család így ott telepedett le. Gyermekként Ticinumban (ma Pavia) nevelkedett. 12 évesen úgy döntött, felveszi a kereszténységet, de pogány szülei ezt nem nézték jó szemmel; 15 évesen apja akaratára belépett a hadseregbe, fiatal kora miatt négy évig egy kiképző egységnél szolgált, majd 19 évesen lett legionárius. Legendája szerint egy téli este éppen kilépett Ambianensium (ma Amiens) kapuján, amikor egy sebekkel borított koldussal találkozott, akit rablók fosztottak ki és vertek meg. Saját köpenyét kardjával kettévágta, majd egyik felét az átfagyott koldus vállára borította. Később álmában megjelent neki Krisztus a koldusnak adott ruhadarabban. 339-ben, 22 évesen megkeresztelkedett. Ezután – mivel már csak az ég és föld Urának akart szolgálni – kilépett a hadseregből. Évekig remeteként élt, majd hamarosan tanítványok gyűltek köréje; a cellája körül bontakozott ki a ligugéi kolostor, majd 375-ben Tours közelében megalapította Marmoutier kolostorát is. 371-ben Tours püspökévé választották, ahol a nép atyjaként szerette őt, mert úgy élt közöttük, mint a legszegényebbek, és csak segíteni, békességet teremteni akart mindenütt. Az egész ország gyógyításairól, ördögűzéseiről és halottföltámasztásairól beszélt. 397. november 8-án hunyt el, temetését a Martirológium november 11-re teszi. A sírja Tours-ban ma is híres zarándokhely.

Ábrázolása: legendái alapján több ábrázolási módja is ismeretes, ezeken egyrészt katonaként éppen megosztja ruháját a koldussal, másrészt püspökként ábrázolják. Elterjedt attribútuma a liba, amely arra utal, hogy a püspöki méltóság elől bujkáló Mártont a gágogó ludak leplezték le.

 

December 4.

Szent Borbála szűz, vértanú,

a tüzérek védőszentje

 

Borbála vagy Barbara (Kr.u. ?–306) történelmi alakjáról kevés állapítható meg. Legendája szerint egy gazdag pogány, bizonyos Dioscorus leánya volt. Föltűnő szépsége miatt apja egy toronyba záratta, hogy senki se közelíthessen hozzá. Elzártságában keresztény hitre tért, amiért apja a prefektus, Martinianus elé vonszolta. Noha kegyetlenül megkínozták, hitét nem tagadta meg, sebei pedig minden reggelre csodálatosan begyógyultak. Végül fővesztésre ítélték, a felbőszült apja maga hajtotta végre az ítéletet. Büntetésül hazamenet egy villám csapott Dioscorusba, aki azonnal szörnyethalt. Borbála testét egy Valentinus nevű keresztény temette el, sírja csodálatos gyógyulások színhelye lett. A középkorban rendkívül népszerű tizennégy segítőszent egyike, elsősorban az építészek, kőművesek, tüzérek és bányászok tisztelik pártfogójukként. Nevét láz, tűzvész, villámlás estén és a váratlan, készületlen halál ellen hívják segítségül.

Ábrázolása: kezében vagy mellette toronnyal, előkelő származására utalva koronával, néha kiterjesztett palásttal, amivel védelmébe veszi a híveket.

 

December 10.

Loretói Madonna

a légiszállító katonák védőszentje

 

A loretói Szent Szűz tisztelete Itália nemzeti kegyhelyéhez, az Anconától délre fekvő Loreto városához kötődik, ahol a hagyomány szerint a Szent Szűz egykori názáreti háza áll a hatalmas bazilika közepén, márványfalakba foglaltan. A kegyhely legendáját a teramói Pietro Tolomei (†1473) írta le elsőként. Eszerint a Szent Szűz názáreti kőházát a muszlimok elől az angyalok 1291-ben a levegőbe emelték és átmenekítették az akkoriban a magyar Szent Koronához tartozó, dalmáciai Tersatto városába. A helyi püspök és a Frangepánok vették gondjaikba a házat, de a helybéli keresztények elbizakodottsága miatt 1294-ben az angyalok ismét magasba emelték, és átvitték az Adriai-tenger túlsó oldalára, a loretói dombra. A Szent Háznak, Mária názáreti otthonának és a legendának hitelességét XX. századi történelmi, régészeti, filológiai és ikonográfiai kutatások is megerősítették. Nikéforosz Angeli, Epirusz uralkodója ugyanis feleségül adta leányát, Ithamárt Tarantói Fülöp nápolyi herceghez, és a hozományban „Isten Szűz Anyjának, Nagyasszonyunknak házából való kövek is voltak.” A legendában az adományozó Angeli nevéből lettek az „angyalok”. A régészeti kutatások szerint a Szent Ház kövei és építésmódja idegen a környéken föllelhető anyagoktól és építési szokásoktól. A kövek faragása a Krisztus-korabeli Galileában működő nabateusokra vall, és olyan zsidókeresztény föliratok vannak rájuk karcolva, amilyeneket Mária Názáretben lévő otthonánál találtak. A Szent Háznak eredetileg csak 3 oldala volt 3 méter magas falakkal, mert a Krisztus-korbeli Názáretben a házakat barlangok elé építették a hegyoldalba. A falazat fölső részét a tetőzettel együtt 1536-ban építették hozzá, helyben bányászott anyagból.

Típus: 
Könyvtár
Tartalom dátuma: 
csütörtök, 2019, február 21