Inter arma caritas - Magazinműsor a Márai Rádióban 2015. 111 - 115. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

111 - 115. adás

 

 

111. ADÁS

2015. május 13.

Szerkesztett változat

„Mindenható Isten, kinek parancsa mindenhol érvényesül, és akinek szeretete örökkévaló Add meg nekem, hogy mindig érezhessem jelenlétedet, és teljesíthessem akaratodat! Segíts hozzá, hogy erős szívvel és derűs lélekkel, elfogadjam a rám mért felelősséget! Add, hogy egységben legyek azokkal, akikkel együtt élek és dolgozom, és eleget tehessek a feladatnak, amit hazám bízott rám! Naponta viselt egyenruhám emlékeztessen a hadseregre, amelyet a régi katonai hagyományokhoz hűen szolgálok! Ha megkísért a bűn, segíts meg, hogy ellen tudjak állni! Ha vétkezem, adj bátorságot az újra kezdéshez! Vezess engem igazságod fényével, s legyen előttem mindig Krisztus példája, akinek nevében imádkozom! Amen.” – A katonák imájának soraival köszönti önöket az adás szerkesztője, Fodor Endre, és kívánok tartalmas perceket az Inter arma caritas adását hallgatva. 

Hamarosan ismét zarándoklatra indulnak a katonák, méghozzá Lourdes-ba, ezt megteszik minden évben. Erre emlékezünk, méghozzá a tavalyi események pillanatainak felidézésével. 
Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének folytatását Bőzsöny Ferenctől hallják majd.
Emlékezünk neves napokra, eseményekre a Kalendáriumban.

 

1858. február 11-én Bernadett egy folyócska közelében egy barlangban sugárzó fehérbe öltözött női alakot látott, aki szótlanul rámosolygott, majd eltűnt, aztán három nap múlva újra megjelent, és ettől kezdve július 16-áig bezárólag még további 16 alkalommal. Március 26-án a Szűzanya megnyilatkozott előtte. 1944-ben Lourdes-ban a jelenések barlangjánál francia és szovjet katonák imádkoztak. Az eseményt a toulousei sajtó megjelentette. December 10-én szentmisét is tartanak itt. 1947-re már Nemzeti Katonai Zarándoklattá szélesedik az esemény, egyre többen jönnek ide katonák imádkozni. Magyarország 1991 óta vesz részt a zarándoklaton, a Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálat szervezi ezt, és minden évben katonák látogatnak el ide.

Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke

- A programokat persze szervezzük és tevékenykedünk ebben a munkatársaimmal, akik nagyon sokat segítenek, de azt kell mondjam, hogy szép lassan én magam is zarándokká válok. Egyre mélyebben próbálom megérteni ezt a tiktok, ami itt van. Bernadettnek a titkát, Máriának a titkát, az Isten titkát, amiben szertartáskor a liturgiák mindig segítenek, de minden bizonnyal az is, hogy nagyon sokadjára vagyok itt. Most már nem türelmetlenkedem, nincs bennem drukk, hogy minden sikerüljön. Ha valami nem úgy sikerül, akkor nem úgy sikerül. Nem az a lényeg, hogy most itt mi mit szervezünk, nem az a lényeg, hogy itt minden klappoljon. A lényeg az, hogy minden egyes zarándok megérezze azt: itt valami történik. Hallottam az évek során tőlük, hogy mindig történik itt valami, hogy az első zarándokút után eljön egy másodikra, egy harmadikra és az már más. Aki már többedjére van itt, annak teljesen más. Nekem is teljesen más minden egyes zarándoklat, és ezt egyre mélyebben érzem, hogy valami érdekes dolog történik Lourdes-ban. 

Lippai Erika, MH Anyagellátó Raktárbázis

- Kriszti második, én ötödik alkalommal vagyok itt.

Már ötödik alkalommal?

- Igen, hat éve voltam először, de egy évet kihagytam, mert későn jelentkeztem.

Évről-évre mi az, ami visszavárja? Milyen indíttatásból van itt?

- A hangulata az egész rendezvénynek, a programok, tehát minden. Igazából jó lenne, ha kicsit közelebb lenne Magyarországhoz Lourdes, mert igazán hosszú az út.

Hosszú az a busz út azért.

- Igen, nagyon hosszú.

Dr. Chovan Krisztina, Honvédelmi Minisztérium

Fontos az, hogy valaki vallásos legyen, hogy ezen a zarándoklaton részt vegyen?

- Szerintem nem, hiszen mindenki jól érezheti magát és az is lehet, hogy itt érzi meg azt a hívást, ami után esetleg elkezd érdeklődni komolyabban, és a vallás felé fordulni.

Nehéz dolog ez, mert ugye itt egy közösséget alkotnak, nagyon sokan vannak, de ahhoz, hogy az ember egy picit elmélyüljön, jobb, hogyha magában van egy kicsit a gondolataival.

- Természetesen, erre lehetősége van a merítkező medencéknél is. Hiszen ott is hagynak időt arra, hogy felkészüljön az ember, hogy imádkozzon egyet és elmélyüljön a gondolataiban. Illetve természetesen szentmisék alkalmával mindenképpen lehetőség van rá, illetve a magyar mise és a keresztút is alkalmat biztosít az elmélyülésre.

Önnek mit ad ez a zarándoklat?

- Teljes spirituális feltöltődést és mindemellett egy nagyon jó hangulatú közösséget.

Palásti Krisztián főtörzsőrmester, MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred

- Örülök, hogy magyar vagyok és örülök, hogy ha már ilyen megtiszteltetés ért, akkor tovább lengetem ezt a magyar zászlót, hogy még fényesebben ragyogjon, mint tavaly. Minden évben újabb és újabb barátságokat kötünk, a régiekkel találkozunk. Az újabbakat pedig felfedezzük, és együtt ünneplünk, amíg itt vagyunk.

Bíró László, katolikus tábori püspök

Nagy élmény számomra, hogy mikor az ember először jön Lourdes-ba, akkor megnézi a hegyeket, megnézi a templomokat, és ahogy az idő múlik, egyszerűen eljön, mert valami olyan tapasztalatot gyűjt be, ahol azt érzékeli, hogy Lourdes-ban, abban a kis fekete pontban - ami a grotta - ahova a nap sose süt be, összetalálkozik az ég és a föld. Abból a sötét lyukból világosság árad. Amikor az ember itt Lourdes-ban járkál az emberek között a hatalmas tömegben, mosolygó emberekkel találkozik, mert hirtelen kiderül, hogy van magasság. Nemcsak lefelé nézünk, még csak nem is egymás felé - bár a zarándoklathoz mindig hozzá tartozik az is -, hanem valamiképpen kitárul a horizont. Ez a hitnek az ajándéka, hogy az ember megtapasztalja egy-egy pillanatra, hogy a valóság az túl van a horizonton. Nem csak az e világ van, hanem van egy másik dimenziója is a létnek, a láthatatlan. Az ember megélheti itt, amit Pál apostol mond: „Az odafönt valókra irányuljon a figyelmetek és ne a földiekre”. Ez nem azt jelenti, hogy elfelejtjük a földet itt Lourdes-ban, hanem egyszerűen tudjuk, élményszerűen, hogy van odafönt való is.
Én azt gondolom, hogyha az ember utána gondol a Mária tisztelet lényegének - ugye nem hiába imádkozzuk a litániában így: Mária, béke királynéja, könyörögj érettünk -, nem idegen Máriától a katonai szolgálatnak a lelkülete, hiszen a katona sem a fegyvert szolgálja, hanem az embert. Nem a fegyvert szolgálja, hanem a békét. Minél inkább egységben vagyunk Istennel, annál inkább belső harmóniánk van, békében vagyunk az emberekkel is, a béke sugárzói leszünk.

 

Bőzsöny Ferenc, Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatja.

- Május 4.

Kora reggel telefonáltak a hadtestről, hogy temetőt kell kijelölni. A legújabb hadosztály-parancsnoki parancs szerint a három hősi temető egyike itt legyen Gornikiben.
A százados eljött velem. A műút mellett, a németek temetője közelében kijelöltük a területet. Tábori lelkész társam meg egy tüzérzászlós hozta be az első hősi halottat. Tábori lelkész társam roppant fontoskodó, önmaga kis tetteit világeseménnyé nagyító kétszínű ember. Az erkölcseiért nem adnék egy fabatkát. A zászlós egyszerűen olyan buta, hogy nem is tudja butasága mértékét. Szabó Kálmánnal odamentünk hozzá, mintegy figyelmeztetésül, hogy illő lenne köszönteni bennünket. Bemutatkoztunk, és ő ezt kegyesen tudomásul vette. 
Most mi lesz? Meg kell csinálni a temetőt, Kellenek koporsók, keresztek, fejfák. Nekilátok, noha nem az én kötelességem. De látom, mi lesz, ha erre a senkiházira bízom.
Most kaptuk parancsban azt is, hogy 1200 emberre zuhanyozót építsünk. Megint egy ostoba rendelet. Csak olyan törzstiszt adhatta ki, aki pléhgalléros rangjával legyőz minden ellenvéleményt. Megmondtuk a főnöknek a parancs lehetetlenségét. De ő ész nélkül nekilát a tervezésnek, hogy nyaljon az őrnagynak. De hogy ennek a fejében a saját tisztjei, emberi milyen körülmények között lesznek, az neki nem fontos.
Tegnap is, az első esőben, Schabedly János zászlóst és Piniel Jóska zászlóst kiöntötte a zápor. - Itt a feltétlen engedelmesség álarcába öltözik minden farizeus. Valójában az önzés diktálja tetteiket. Ez a miénket is elérte, hogy a pléhgallérosok meg vannak vele elégedve. Tehát kitűnő katona!
Uram, Istenem, mikor 12 évvel ezelőtt elhatároztam, hogy katonaszellemre nevelem a gyermekeket, de nem erre gondoltam! Remélem, hogy itt nem találom meg ezt a szellemet. Minél harcosabb alakulathoz kerülök, annál fegyelmezettebb mindenki. Miért kell éppen nekem ebbe a pipogya bandába belekerülnöm?
Ha egyetlen csepp hatalom lenne a kezemben, majd megmutatnám, hogy olyan együttest kovácsolnék össze ebből a 110 emberből, amellyel semmi baj sem lenne.
A cserkésztáboraimban szégyelltem volna magamat, ha ilyen állapotok lettek volna. Keresztnek veszem, és hordom, hogy ezt az állapotot tehetetlenül kell tűrnöm. Mi mindent megpróbáltam már, de eredmény nélkül. Skizofréniás embert nem gyógyíthatok.

 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

1917. május 15-én volt a III. otrantói csata. Ez a Császári és Királyi Haditengerészet és az antant hadiflottája között történt. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottája, amely szerepet játszott a központi hatalmak balkáni sikereiben 1916-tól tétlenségre volt kárhoztatva, mivel az antant lezárta a Földközi-tengerhez vezető otrantói szorost. A csata a Földközi-tenger legnagyobb tengeri ütközete lett, amely egyben a Császári és Királyi Haditengerészet legkiemelkedőbb sikere volt az I. világháborúban.
1611. május 16-án született XI. Boldog Ince pápa, a különleges erők védőszentje. XIV. Lajos politikája és háborúi keresztezték a pápa egyik legfontosabb célját, a törökök kiűzését Európából. Végül XI. Ince fáradozásait és hatalmas pénzadományit siker koronázta. A Bécs 1683-as sikertelen ostroma után megindított ellentámadás Buda visszafoglalásához vezetett 1686. szeptember 2-án és a XVII. század végére sikerült a magyar területeket felszabadítani. XI. Ince pápa egyszerűsége és szent jelleme miatt nagy népszerűségnek örvendett. Elítélte a korrupciót és a nepotizmust.
1871. május 17-én bocsátották vízre a Lajta Monitort. A kiegyezés után születő magyar ipari termék az akkori nagyon korszerűnek számító Monitor átvészelte a háborúkat és az 1990-es évekre már a világ legöregebb páncélos hadihajójának számított. A Lajta lelkes haditörténészeknek köszönhetően 1992. november 1-én védetté vált és a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum tulajdonába került. A széleskörű összefogásnak köszönhetően 2009-től a komáromi hajógyárban az 1887-es állapota szerint felújították, majd 2010. augusztus 20-án Lajta Monitor Múzeumhajó néven újrakeresztelték. A honvédelmi miniszter utasításában intézkedett a Lajta Monitor Múzeumhajó fenntartásáról és a Magyar Honvédség I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kapta feladatául azt, hogy a hajó továbbra is látogatható maradjon. Hende Csaba miniszter a Lajta monitort az alakulat tiszteletbeli zászlóshajójának nyilvánította.

 

Kedves hallgatóink! Köszönöm, hogy velünk tartottak, tegyék ezt majd a következő adásunkban is. Észrevételeiket, gondolataikat ezúttal is az interarma@mariaradio.hu elektronikus postacímre várjuk. Adásunkat Pál rómaiakhoz írt levelének egy idézetével zárom. További tartalmas rádiózást kíván a szerkesztő, Fodor Endre.

„Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyra törők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.”

 

 

112. ADÁS

2015. május 20.

Szerkesztett változat

„Az imádság az Istenbe vetett bizalom helyreállításának eszköze. Bármit kérünk tehát, nem kérésünkben, nem is annak teljesülésében kell bizakodnunk, hanem egyedül Istenben. Ehhez tudnunk kell azonban, hogy Istentől egyedül kenyeret kérhetünk, de sose azt, hogy a köveket változtassa kenyerekké. Aki követ kér Istentől, az is csak kenyeret kaphat. Sok – látszatra teljesítetlenül maradt – kérésünknek ez az egyszerű magyarázata. Követ kérünk Istentől, s ő nem adhat nekünk, csak kenyeret. Az az igazság, hogy szívünk túlontúl hozzászokott a rosszhoz. S akkor is, amikor a legfőbb jót – a kenyeret – kérjük, ezt a kérésünket is csak kerülő úton merészeljük megkockáztatni. Kenyeret kérünk, igaz, de a kövek átváltoztatása árán.” – Pilinszky János gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Az Inter arma caritas mai adásában az 57. Lourdes-i Nemzetközi Katonai Zarándoklatról készített összeállításunkat hallják majd.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

Május 13-19. között tartották az 57. Lourdes-i Nemzetközi Katonai Zarándoklatot. Korábbi adásainkban is beszámoltunk már erről az eseményről, így lesz ez a maiban is. A Magyar Honvédség részéről 2015-ben, mintegy 100 katona vett részt ezen. Lourdes a Pireneusok között a francia-spanyol határ közelében fekszik. 1858-ban a település melletti Massabielle sziklafal barlangmélyedésében a 14 éves Bernadettnek 18 alkalommal jelent meg Szűz Mária. A katonai zarándoklatok itt 1958-ban kezdődtek, a magyar katonák 1991-től vesznek részt a jeles eseményen, azóta minden esztendőben ellátogatnak ide. Megható, leírhatatlan esemény, amikor a X. Szent Piusz földalatti bazilikában több száz katona, függetlenül nemzeti hovatartozásától egy emberként imádkozik Szűz Máriához. 

Mittermayer Anna

- Szeretnék egy kicsit elmélkedni és lelkileg megtisztulni. 

Voltál már itt korábban?

- Igen, két éve voltam már.

Mi az, amit a legmaradandóbb emlékként őrzöl magadban?

- Igazából a barlang.

Ott mi tetszett a legjobban?

- Az egész légkör.

Tervezel még visszajönni ide?

- Igen, szeretnék, jó itt lenni. Lelkileg feltöltődik az ember, kikapcsolódik és egy kicsit a hétköznapokat ki tudja zárni maga körül.

Kun Szabó István vezérőrnagy, a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára

- Számomra nagyon fontos ez a zarándoklat, azt gondolom, hogy ez egy olyan út, amelyet az ember saját maga tud végigjárni és nem föltétlen biztos, hogy itt teljesül be ez a keresztút, hanem az ember mindennapi életében, mindennapi munkájában, és a családjában. Talán ezt jelenti nekem ez a zarándoklat. Ez egy példátlan eset, hogy nációtól, bőrszíntől, nemtől függetlenül itt katonák közösen tudnak ünnepelni. A katolikus világ azon emberei, akik hazájukat, nemzetüket szolgálják, itt találkoznak és az, hogy az egész egy nemzeti megbékélésből indult ki, egy fegyverbarátságból, ez itt igazán megvalósul. Nagyon megható a keresztút, mert az ember saját sorsát is átgondolja illetve azon sortársaira is gondol, akikkel nem mindig lehet együtt, mert külföldön szolgálnak vagy máshová szólította őket a szolgálat. Megmondom őszintén, hogy az esti fáklyás felvonulás az, ami nagyon megindító, sok kicsi kis méhecske folyamatosan itt zarándokol és ez az embernek a szívét nagyon megmelengeti.

Dankó István, a HM közigazgatási államtitkára

- A csodát, azt nehéz megfogalmazni, fel kell dolgozni, hogy az ember észrevegye a csodákat, amik itt megtörténhetnek vele. Van olyan csoda, amire számítottam, van olyan, amire nem. Érdekes mélységeket és magasságokat lehetett most itt megtapasztalni. Például amikor a betegek megáldását nézhettük meg, akik a gyógyulás reményében jönnek ide minden évben, vagy a magaslat, amikor 12 ezer ember ugyanazt a dalt énekli, vagy éppen amikor a körmenet után a nagytéren mindenki egyszerre emeli fel a kezében lévő gyertyát, az felemelő érzés tud lenni. Ilyenkor lehet megtapasztalni azt a csodát, amit a hétköznapokban nem biztos, hogy érzékelünk. Például azt, hogy sok jó szándékú ember között azt lehet érezni, hogy három dolga van az embernek: szeresse a másikat, megbocsátó legyen és megköszönje mindazt, amit kap. Volt szerencsém már kétszer részt venni ezen a zarándoklaton különböző szerepekben. Ez a harmadik zarándoklat a legnyugalmasabb, legmegnyugtatóbb volt a számomra. Semmi olyasmivel nem kellett foglalkozni – és ez talán a hangulat miatt volt így -, ami nyomta volna az ember lelkét vagy a gondolatait elvitte volna egy olyan irányba, ami nem engedte volna a lényegre koncentrálni. A legfontosabb a nyugalom, amit itt lehet érezni. Tehát hiába van 10-15 ezer ember egyszerre jelen, a nyugalom az, ami a teljes hangulatot uralja. Ez volt benne a legjobb számomra. Népszerűsíteni ezt az egész dolgot nyilván csak úgy lehet, hogyha az ember úgy meg vissza és úgy meséli el otthon az élményeit, hogy az hihető legyen és hihető csak akkor lehet, hogyha komolyan is gondolja. Én személy szerint igyekszem hihetővé tenni otthon is ezt az egészet és az összes vezető kollégámnak javasolni, hogy életében legalább egyszer jöjjön el, kísérje el ide a magyarokat és lássa azt, hogy mi ennek az egésznek a lényege. Ha hisz Istenben, ha nem hisz Istenben annak semmi jelentősége nincs, mert a hatás ugyanaz mindenkinél én úgy gondolom. Ennek az eredménye az, hogy most Kun Szabó István helyettes államtitkár úr is újra részt vett ezen a zarándoklaton, Bozó Tibor dandártábornok úr is sok év után újra eljött. Természetesen ez az, ami ennek az egész dolognak a hírét az egész Magyar Honvédségben tovább tudja vinni és így a kamerán keresztül is bíztatok mindenkit arra, hogy zarándokként egyszer jöjjön el, nézze meg. Utána én azt gondolom, hogy vissza is fognak térni. 

Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka

- Mint hívő katolikust, nagyon jó érzéssel tölt el, hogy itt lehetek és most már harmadszorra teszem meg ezt. Egyszer a civil élet dolgait használva ki elzarándokoltam ide a családommal. Aztán a katonaéletem úgy hozta, hogy most másodszorra vagyok már itt hivatalosan. Én úgy gondolom, hogy lelki feltöltődést jelent számomra és a kedves feleségem számára is. Tehát ez egy nagyon jó dolog, hiszen az életben naponta nagyon sokat harcolunk, jó egy kicsit megállni, elgondolkodni és egy kis lelki táplálékot is adni a testünknek. A katonaember is ember és én úgy gondolom, hogy így harmonikus az egész. 

Bíró László katolikus tábori püspök, katonai ordinárius

- A Tábori Püspökség fölállítását megelőzően néhányan már voltak itt 1991-ben. Ezért is maradt olyan idegen, mert amikor a rendszer kialakult az 1994 volt, és utána indult el a katonai zarándoklat. Nem is tudom, honnan kellene számolnunk, hogy hány éve veszünk részt a zarándoklaton, tény az, hogy a keresztünkre fölkerült 1991. Nagyon épültem a zarándoklaton. Mikor idekerültem hat évvel ezelőtt, akkor még elég sokan voltak turistajelleggel érkezők, akik úgy elszenvedték a vallási programokat. Most pedig úgy érzem, hogy egyre inkább letisztul a közönség, tudják már, hogy mit várhatnak ettől a zarándoklattól. Azok jönnek el, akik találkozni akarnak önmagukkal, a másik emberrel és Istennel is. Beszélgettük tegnap délelőtt egy csapattal, hogy az elcsendesedés, a kivonulás mindenképpen megvalósul, amihez nem utolsó sorban járul hozzá az, hogy a Pireneusoknak egy szép környezetében zajlik ez a zarándoklat. Tehát a természeti szépség is hozzájárul ahhoz, hogy egy belső tisztulás is megvalósuljon. Egyik zarándoktársunk mondta, hogy olyan ez, mintha egy szép nyári szabadságról jönne vissza. Azt gondolom, hogy egyre inkább megnövekszik a bizalom a vallás és a papok iránt, akik dolgoznak a katonák között és én nagyon bízom benne, hogy az emberek a csendet újra megtalálják, és egyre inkább fogják keresni az ilyenfajta alkalmakat. Nem hiába van az, hogy egész Európában a zarándoklat fölfutóban van. Az emberek keresik a csendet, keresik az elvonulás, az egzódusz lehetőségét.

 

Bőzsöny Ferenc, Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatja.

Május 9.

Ma folytatódott a tegnapi terméketlen vita. Reggel a dicső parancsnok elaludt. Persze, megint teleszívta magát a tehetetlenségében, hogy alul maradt, ezért nem tudott felkelni. Éppen miséztem. Nem tudtam elképzelni, mi ez a nagy futkosás az egész körletben. Különösen Lantos Elemér volt elemében. A végén, misém után még azok is odajöttek hozzám, akik nem voltak misén, és vigyorogva mesélték, hogy az első szava volt: Meg ne mondjátok Alfonznak! - A tisztikar szemébe vigyorgott, mert mindenki a tegnapi jelenetre gondolt. Úgy állt ott a szobánk, illetve a műtő ajtajához támaszkodva, mint valami ázott veréb. Ma tovább tartott az alázatoskodása. Nem volt a régi nagylegény. De biztosan hamar el fog párologni ez a hangulata is.
Megkezdődött a nagy telefonálás a hadtesttel. Magyarázatul ide kell írnom, hogy a hosszú vita azon folyt, legyen e itt kórház vagy nem. A tegnapi veszekedés, vitatkozás egyik legsebezhetőbb pontja éppen az volt, hogy folyton hangoztattam neki: Hogyan lehet valaki ilyen lelkiismeretlen, hogy tüzérségi területen javasol kórházat? Kiderült, hogy a vezérőrnagy, a vezérkari főnök, az alezredes, mind-mind ellene van. De orvosi szempontból ő javasolta. A hosszas telefonálás végén dühösen levágta a kagylót, és a telefonosok újabb vigyorgása közben azt mondta: Mégis megint igaza lett ennek a civil Alfonznak.

Május 10.

Beszédvázlatokat írtam, és Szent.Jusztint fordítottam. Sebesültjeink folyton változnak, mert nagyon gyorsan túl akarunk adni rajtuk. Hiszen olyan a veszély, hogy nem kockáztathatunk.
Apró összecsapások sebesültjei vannak itt. De mindig akad szerencsétlenség áldozata is. Gondatlanság vagy ostoba parancs hibájából származó baleset, robbanás és hasonlók. Na, nem beszélek a gyomorkavarogtató nemibajosokról. Jónéhányról kiderül, hogy itt a fronton szedi össze a baját. A nemileg kiéhezett orosz leányok és asszonyok könnyen kötélnek állnak. Akkor már csak az erkölcsi tudat, vagy az állati ösztön dönti el, hogy mi lesz az eredmény.
Tömény unalom az egész környék. Céltalan, eseménytelen minden és mindenki. A vezérkar a haját tépi, hogy az elhasznált géppuska hevederek olyan nevetséges számúak. Jellemző a hangulatra az a válasz, amit ilyenkor a géppuskások adnak: Ők sem lőnek, minek lőjünk mi. A Pripety folyó két oldalán jól láthatók a ruszki, illetve magyar fészkek. Igen jól megvannak egymással. Csak néha éjjelente csobban a folyó. Mivel egyik sem tudja, mi az, néha mindketten odasóznak egy sorozatot. Aztán azért kiderül, hogy az orosz elterelő lövésnek szánta, mert ilyenkor úszik át egy-egy felderítője.
Egyre többször halljuk az oroszok megafonját: Figyelem, magyarok! Adjátok meg magatokat. Ne lőjetek, jöjjetek át hozzánk. – Mindezt tiszta magyar nyelven. Biztos, hogy valami hazaáruló régi ember kiabálja. Több éjjel figyeltem. Más-más hang. Vagy váltják egymást, vagy máshova helyeznek néhányat. A múlt éjjel élőszóval válaszoltunk rá. A víz kitűnően vitte a hangomat. Úgy látszik, a moszkovita hazaáruló lefordította a többinek, mert hangos röhögés és egy hevederre való közénk pörkölés volt a válasz. Az egyik legényünk vaskos mondatot is kiáltott, ezt most nem írom ide le, melyet úgy látszik a világ minden háborújában minden katona elsők között tanul meg. De ez nem is hungaricum, hanem russicum volt. Ismét hangos nevetés volt a válasz.
Hát azért vagyunk itt, hogy kedélyeskedjünk? Vinnének már a fenébe innen bennünket.

 

Kedves hallgatóink! Köszönöm a figyelmüket, hogy ismét velem tartottak az Inter arma caritas mai adásában. Az 57. Nemzeti Katonai Zarándoklatról készített összefoglalót hallották és folytattuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását. Abban bízom, hogy tartalmas perceket szereztünk önöknek, további szép napot kívánok Babits Mihály Örökkék ég a felhők mögött című írásának részletével. A szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Én hiszek a testvériségben, a színek együtt adják ki a képet, a hangok együtt adják a koncertet. Nemzet ne a nemzet ellen harcoljon, hanem az ellen, ami minden nemzet nagy veszélye: az elnyomás és a rombolás szelleme ellen! Én katolikus vagyok, azaz hiszek a nemzeteken felülálló, egész világnak szóló, katolikus igazságban! Más szóval: hiszek igazságban, mely túl van a politikán, életünk helyi és pillanatnyi szükségletein: az én egyházam nem nemzeti egyház!”

 

 

113. ADÁS

2015. május 27.

Szerkesztett változat

„Mindenható Isten, kinek parancsa mindenhol érvényesül, és akinek szeretete örökkévaló! Add meg nekem, hogy mindig érezhessem jelenlétedet, és teljesíthessem akaratodat! Segíts hozzá, hogy erős szívvel és derűs lélekkel, elfogadjam a rám mért felelősséget! Add, hogy egységben legyek azokkal, akikkel együtt élek és dolgozom, és eleget tehessek a feladatnak, amit hazám bízott rám! Naponta viselt egyenruhám emlékeztessen a hadseregre, amelyet a régi katonai hagyományokhoz hűen szolgálok! Ha megkísért a bűn, segíts meg, hogy ellen tudjak állni! Ha vétkezem, adj bátorságot az újrakezdéshez! Vezess engem igazságod fényével, s legyen előttem mindig Krisztus példája, akinek nevében imádkozom! Amen.” – Ismeretlen katona imájával köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. 

Az Inter arma caritas mai adásában a Honvédelem Napjára emlékezünk, a Honvédelem Napja alkalmából tartott eseményekre illetve könyvbemutatóra.
Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

Több jeles eseménnyel emlékeztek a Honvédelem Napjára a Magyar Honvédségben. A következő összeállításunkat Marosi Antal készítette. 

A budapesti Dísz tér főként egy és kétemeletes régi lakóházak által határolt elnyújtott terület az I. kerületben, a Várnegyed központi részén. A tér a Várnegyed egyik legforgalmasabb pontja, többnyire ide érkeznek az autóbuszos turistacsoportok is és itt kezdik városnéző sétájukat a polgárvárosba vagy dél felé a palota irányába. A területet a középkorban Szent György térnek nevezték. A törökök kiűzése után neve előbb Haupt Platz főtér volt, a XVIII. század közepén pedig már Parade Platz, azaz Dísz tér nevet viselt. Itt tartották a tér déli részén a katonai felvonulásokat, a palotaőrség parádéit, innen kaphatta a nevét. 
Ide igyekszünk május 21-én. Középen a honvéd szobor Zala György alkotása, az 1849-es szabadságharc során a Buda visszafoglalásában részt vett honvédeknek állít emléket. Buda ostroma az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontja volt, amely 1849. május 4-21-ig tartott és az ostromló magyar erők győzelmével ért véget. Ennek emlékére 1992-től a kormány határozata alapján, e napon ünneplik a magyar Honvédelem Napját. 
Az ünnepélyes őrségváltás perceit éjük át, külföldi katonai attasék, díszvendégek, a különböző felekezetekhez tartozó tábori lelkészek türelmesen várakoznak a szemerkélő esőben. A történelmi zászlók tűnnek föl. 
A Honvédelem Napja mindazoké, akik az 1848-as, a két világháborúban harcolt illetve az 56-os honvédek útját folytatják. Mindazoké, akik fegyverrel a kézben szolgálják a hazát – mondta Hende Csaba miniszter a Budai Várban tartott ünnepségen.
A győzelmek gyorsan elolvadtak viszont megmaradt a honvédség példája, a közhonvédeké, akik újra meg újra előrelendültek. Megmaradt az ország példája is, amely együtt élt és imádkozott a hadseregével és a leveretés, a fegyverletétel és a harag után szívében őrizte mindazt, amiért fegyvert fogott: a szabadságot és a polgári jogokat. A honvédelmi tárcavezető hangsúlyozta: Amikor napjainkban a honvédségről beszélünk, ezekre az értékekre és példákra kell tekinteni, méghozzá nem egyszerűen eszményekre, de bátor emberekre s az általuk véghezvitt tettekre. Ha sikerre akarjuk vinni küldetésünk, nekünk is tettekkel kell követnünk ezt a példát – emelte ki Hende Csaba miniszter. 

Közös koszorúval emlékezik Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere és Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke. 

Vastag György 1935-ben felállított alkotásának, Márton László által újraöntött Görgei Artúrt ábrázoló lovas szobra is egy győztes ostrom szimbóluma lett. A győztes hadvezérre emlékezve a tisztelet koszorúját a kanadai nagykövetség véderő attaséja helyezi el.

Kapisztrán Szent János itáliai teológus hitszónok, a nándorfehérvári diadal hőse, Magyarország és a tábori lelkészek védőszentje. A róla készült 3,5 méter magas bronz szobor Dankó József alkotása itt található a Várnegyedben, a róla elnevezett téren. A Kapisztrán tér legrégebbi épülete a késő gótikus stílusban épült Magdolna-torony. Az egyetlen középkori torony Budán, amely viszonylagos épségben és eredetiségben vészelte át az évszázadok során az ostromok okozta sorozatos rombolásokat. Ide zarándokolnak a Honvédelem Napját ünneplők. 

 

Köszöntöm önöket a Budavári Önkormányzat és a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum sokéves szakmai együttműködésének, közös erőfeszítéseinek eredményeként felújított és a jövőben közösen üzemeltetett Magdolna-toronynál. Szimbolikus jelentőséggel bír, hogy a torony éppen a Honvédelem Napján nyitja meg kapuit a látogatók előtt, a Magdolna-torony története és Budapest romokban 1944-45, 1956 címmel rendezett kiállítással. Felkérem Berta Tibor ezredest, a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat, Katolikus Tábori Püspökség általános helynökét, ossza meg gondolatait a Magdolna-torony múltjával és szerepével kapcsolatban.

- Szent Margit szentté avatási peréből tudjuk azt, hogy a magyaroké ez a templom, mert egy ember, aki szerepelt ebben a perben név szerint, az erre a plébániára jött, hogy meg szeretne gyónni. Tehát innen tudjuk, hogy itt magyar nyelven folyt mindig is az istentisztelet. 1570-80-as évek utazói írják, hogy abban az időben ez az egyetlen templom volt, ami keresztény templom volt. Ugye a török megszállásról beszélünk már, és az ökumenét bármennyire is furcsa, de már ekkor kitalálták. Merthogy a templom szentélyében, ott ahol az a gótikus ablak áll, ott volt a katolikus istentisztelet, utána elválasztották ezt egy fakerítéssel és itt a protestánsok, mégpedig evangélikusok illetve cvingliánusok tartották az istentiszteleteiket. 1686-ban Buda felszabadul, a ferencesek kapják meg ezt a térséget és akkor nevezik el a templomot Szent János templomnak, az evangélistáról illetve az apostolról. 1792. június 6-án I. Ferenc magyar-cseh királyt és osztrák császárt ebben a templomban koronázták meg és 220 évvel ezelőtt szinte majdnem napra pontosan, 1795. május 17-én itt fosztották meg papi méltóságától Martinovics Ignácot. 1817-től lesz a templom Budapest helyőrségi temploma. 1873-1893 között felújítják a Nagyboldogasszony templomot s ezalatt az idő alatt a Nagyboldogasszony templom hívei mind ide jönnek át. Erre az időszakra esik az, Ferenc József koronázásának 25. évfordulóján 1882. június 8-án, Vaszary Kolos esztergomi érsek ebben a templomban mondja el a hálaadó szentmisét a 25 éves koronázásért és itt is elhangzott Liszt Ferencnek a koronázási miséje. 1920-as években kezdődik el a templomnak a fénykora. 1922-ben megváltoztatják a templom titulusát, a János megmarad, de az evangélista apostol nem, hanem Kapisztrán Szent János lesz a templom védőszentje. Ennek nagy apostola volt Zadravecz István ferences szerzetes, első tábori püspök, aki aztán ezt a templomot teljes mértékben átalakítja. Például három olyan freskót is felfestet, ami aztán sokaknak az ellenkezését kiváltatja. Saját magát is megfesteti az egyik freskón Kapisztrán Szent János mellett, de szerepelnek a freskókon az akkori állami élet különböző vezetői, ami a legnagyobb visszatetszést keltette és maga a kormányzó is tiltakozott ellene. Horthy Miklóst is felfesteti az egyikre, ennek az volt a hátulütője, hogy ő református vallású volt és ő saját maga is tiltakozott ellene, de aztán később eltakarták ezt egy kartonnal és egy szentet festettek oda. A II. világháborúban, Budapest ostromakor a templom megsérült. 1945 december 6-án Tombor Jenő az akkori honvédelmi miniszter kiadja azt az utasítást, hogy hogyan lehet helyreállítani a templomot. Meg is születik 1946-ra a terv. A romeltakarítási, állagmegóvási munkák után azonban a változó politikai helyzet úgy hozta, hogy csak a tornyot állították helyre, a templomot pedig szépen lassan lebontották.

Örökkévaló Urunk! Te szívünkbe oltottad a földi hazához való ragaszkodás magasztos érzését és a Te országod iránti szent vágyat. Bizalommal kérünk Téged, mint az élet Urát, áldd meg magyar hazánkat és a magyar honvédelem nemes ügyét. A Magyar Honvédelem Napja a honvédek, a magyar katonák bátor áldozatvállalásának és dicsőséges helytállásának az emlékezete. A hazafiság tettekben megmutatkozó felmagasztalásának az ünnepe. Legyen áldott ezért mindazoknak a neve, akiknek hősiességét, emberi és katonai erényét ismerjük, akik a nemzet szabadságáért cselekedeteik nagyszerűségét példaként állították a jelen s a jövő nemzedékek elé. 
Mindenható Atyánk! Kérünk, kísérje áldásod a magyar honvédelem vezetőit, katonai elöljáróit, hogy bölcsességgel, hűséggel vezessék és irányítsák katonáink szolgálatát! Kísérje áldásod a Magyar Honvédség katonáit, hogy történelmi elődeik példáját követve áldozatos szolgálatban és felkészülésben készek legyenek a nemzet megvédésére és megőrzésére. Kísérje áldásod katonáink itthoni és külföldi szolgálatát, védd és óvd meg őket minden veszedelemtől és minden bajtól.
Irgalmas Urunk! Add meg katona halottainknak, hogy nyerjék el az örök hazában mindazt, amiért a földi hazában áldozatosan küzdöttek és szolgáltak. 
Gondviselő Urunk! Sokszor megpróbáltál bennünket az évszázadok folyamán, de kegyelmedet soha nem vontad meg tőlünk. Hathatós pártfogót is adtál nekünk, köztük fiad édesanyját, Máriát, a magyarok védasszonyát és hazánk szentjeit, akik közbenjártak értünk nálad. Általuk is kérünk, továbbra is segíts, áldd meg nemzetünket, népünket, a magyar honvédelmet és annak katonáit! Ámen.

 

Jobb lett volna Virágh Ildikóval személyesen beszélgetni azon a bizonyos könyvbemutatón, de körbevették az érdeklődők, mindenki várt a sorára, hogy dedikáltassa a könyvet, ami Kardokkal ékesített címet viseli, alcímként az Afganisztánban tűzharcot átélt magyar katonák visszaemlékezéseit tartalmazza. 

Jól gondolom, hogy itt az emberi sorsok, emberi tragédiák, örömök, bánatok jelennek meg ebben a könyvben? 

Virágh Ildikó

- Rengeteget kaptam. Hálát érzek a katonák irányába, hogy beengedtek az életükbe és őszintén beszéltek velem. Akár feltépték a sebeiket is, mert ezek azért azt gondolom, hogy egy életen keresztül ott vannak és hurcolják magukkal ezeket az emlékeket. Bármennyire is eltemetik magukban mélyre, ezek megmaradnak, ezeket nem lehet kitörölni. Örülhetünk, hogy vannak olyan katonáink, akik elmennek, hiszen valakinek vállalnia kell. Én biztosan nem tudnám vállalni, sőt a gyerekeimet se szeretném elengedni. Ők olyan elhivatottsággal működnek az ő pályájukon, ami azt hiszem, hogy sokunk számára követendő példa. Aki nagy szenzációkat akar, az nem talál, mert ez nem egy bulvár jellegű könyv, hanem én a valóságot akartam megmutatni, tehát ez történt meg. Bizony vannak benne tragédiák, olyan események, amit nem lehet úgy elolvasni, hogy az embernek ne ránduljon össze a gyomra vagy ne gondolkodjon el az élet nagy kérdésein utána.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének egy részletét folytatjuk. A következő részt is Bőzsöny Ferenctől hallják.

Ma megint bejött egy törzstiszt. Ismét idegösszeroppanással. Kornél jéghideg nyugalommal kérdezett és válaszolt. Közben rám nézett a vizsgálat alatt. - Haza fog küldeni a hadnagy úr! - Kérem, őrnagy úr, itt nem hadnagyként szerepelek, hanem orvos vagyok. Ha az őrnagy úr állapota olyan; mint mindenkit, önt is hazaküldöm. Délután szépen visszament az alakulatához, nyilván keresni fog egy másik orvost, aki végülis hazaküldi szegény idegösszeroppantat. Te büdös magyar paraszt, te csak pusztulj! Te éhenkórász tartalékos, karpaszományos, zászlós és hadnagy, te iparos, te állj a vártán, és állítsd meg a kétszázmilliós orosz nép sátáni vezetőinek gépezetét.
Délután átjött a másik egészségügyi oszlop parancsnoka, Szőr Misi. Rögtön leadott néhány ocsmány viccet a bencés homoszexualitásról. Mikor nekem be kellett mennem hozzájuk, és lejelentkeztem, az itteni főnök megmondta, hogy bencés vagyok, zavart röhögés volt a válasz. Rögtön megkérdeztem, hogy talán zavarok? Éreztem, hogy valami bűzlik körülöttem. Nem mondták meg, de láttam, hogy valami hideg áramlat van a szobában. Siettem is ki dolgom végeztével. Utána mondták el a dolgot. Visszamentem és megmondtam Krasznaynak, hogy szégyellje magát az ilyen állításaiért. - Hát így szerzem magamnak az ellenségeket. De nem baj!
Estefelé elhatározták, hogy a parancsnokot berúgatják. Hiába elleneztem, elkezdték itatni. A többiek csak színlelték az ivást. Rövidesen tökrészeg lett. Csak azt hallom a műtőben, hogy "az én Alfonzkámat akarom látni." János, a vezércsicskás behozta. Feldöntötte a műtőasztalt, Lementem vele a bunkerbe. Odajött, feldöntötte Kornél és Kálmán ágyát. Ráfeküdt a romokra mondván, most végeztem ezzel a műtéttel. Engem agyba-főbe dicsért, és béka módjára elterült. Nehezen bár, és undorral, de legyőztem magamat. Úgy tettem, mintha semmi sem történt volna, karon fogtam Jánossal, és hazavezettem. Ott megcsókolt, megköszönte, hogy olyan jó vagyok hozzá, és ruhástul lefeküdt. Minden lépésnél támogatni kellett, közben hebegett, tántorgott.

 

Köszönöm, hogy ismét velünk voltak, hogy megtiszteltek a figyelmükkel. Tegyék ezt egy hét múlva is, addig is megköszönöm az önök figyelmét, a Katolikus Katonák Nemzetközi Szervezetének imájával. 

„Uram! Bár különböző nyelvű és kultúrájú katonák vagyunk, egyesít bennünket a közös hit, összeköt bennünket a hívő, keresztény katonák közössége, Te és egyházad szolgálata. Teljes bizalommal kérünk téged, aki hivatásunk őszentségét Kafarnaum és Golgota századosai által ismered, akik Szűz Mária Szentanyánk közvetítését remélve megvallották e világ előtt Isten voltodat. Adj békét életünkbe, családjainknak, fegyveres erőinknek, hazánknak. Add nekünk a téged követő szolgálat szellemét, Te, aki nem azért jöttél, hogy szolgáljunk, hanem, hogy szolgálj. Adj Uram igazságot, igaztalan és kegyetlen világunkba és szeretetet, hisz Te magad vagy a szeretet, ki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké! Ámen.”

 

 

114. ADÁS

2015. június 3.

Szerkesztett változat

„Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Én hiszek a testvériségben, a színek együtt adják ki a képet, a hangok együtt adják a koncertet. Nemzet ne a nemzet ellen harcoljon, hanem az ellen, ami minden nemzet nagy veszélye: az elnyomás és a rombolás szelleme ellen! Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét, a magyarság kincsét! De mily balga volnék, ha ugyanakkor más színt, más kincset el akarnék venni vagy meggyengíteni!” – Babits Mihály gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• A mai adásunkban többek között majd kápolnaszentelésről hallanak.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

Több alkalommal beszámoltunk már az Inter arma caritas eddigi adásaiban arról, hogy a laktanyákban imatermeket, kápolnákat hoztak létre, azokat felszentelték. A Magyar Hősök emlékünnepe alkalmából ezúttal a Ludovika Campuson történt a kápolnaszentelés. Marosi Antal interjúját hallják.

A Magyar Hősök Emlékünnepe alkalmából közös istentiszteleten szentelték fel a Ludovika Campus felújított kápolnáját a Tábori Lelkészi Szolgálatok vezetői május 30-án, szombaton, Budapesten. Mi került a helyére ezzel a rangos, méltóságteljes eseménnyel?

Berta Tibor, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke

- A Ludovika kápolnát ökumenikus liturgiával megáldották a Tábori Lelkészi Szolgálat vezetői.

Ők mennyire illetékesek? Ez a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek otthont adó épület, a katonasághoz csak nagyon áttételesen van köze.

- Nem áttételesen, a Ludovika kápolna mindig is a katonaság kápolnája volt.

Jó, csak a környéken már nincs katonaság.

- Azért van, hiszen az egyetem egyik kara az a hadtudományi kar, tehát valójában van katonaság. Folytattuk azt a hagyományt, ahogyan a Ludovika kápolna kialakult. Ahogy kialakult a Ludovika Akadémia, kialakítottak benne egy kápolnát, merthogy az 1800-as évek végén is úgy gondolták már, hogy kell egy hely, ahol az Istenhez lehet beszélni, ahol lehetnek olyan szertartások, olyan istentiszteletek, ahol az Isten megszólítható. Ezért lett kialakítva a katolikus kápolna, ami a mostani megáldással, ökumenikus kápolna lett és így nem messze tőle található a protestáns oratórium, hogy minden felekezetnek legyen egy helye. Most, hogy az egyetem föl lett újítva és föl lett újítva ez a kápolna is, az a megoldás született, hogy ebben a kápolnában egy ökumenikus megáldás keretében induljon el valójában a hitélet. Ugyanakkor pedig ez a kápolna természetes módon más funkciókra is lesz használva. Amikor a kezdeti lépések megtörténtek, már akkor is voltak olyan hangok, hogy vajon miért kell egy ilyen katonai felsőoktatási intézménybe egy kápolna? 

Az 1800-as években?

- Pontosan. Tehát amikor elhatározták, hogy a katonaságnak egyfajta felsőoktatási intézmény kell, már akkor is volt olyan ellenhang, aki azt mondta, hogy nem kell semmilyen vallásosság, nem kell oda se pap, se lelkész, nem kell kápolna sem. 1883-ban volt a legelső megáldása, de aztán több ilyen alkalom is volt, merthogy amikor 1883-ban megáldották, egy nagyon egyszerű kápolna volt, nagyon egyszerű berendezéssel. Aztán az 1910-es években indult meg igazán a hitélet a kápolnában, amikor szinte hetenként, havonta voltak benne olyan események, amelyek egyrészt a mindennapi hitéletet szolgálták, ugyanakkor pedig az egyházi-katonai ünnepeknek funkcióját is sikerült megoldani ebben a kápolnában. 

Aztán nyilván voltak mélypontok, például az 50-es években.

- Szerintem a teljes mélypont az volt, amikor az egész Ludovikát fölszámolták és fölszámolták a kápolnát is. Nagyon gazdag berendezéséből semmi nem maradt meg. Nem maradt meg az orgona, a hatalmas nagy főoltár, a gyóntatószék, szenteltvíz tartó, nem maradt meg semmilyen berendezés, pedig egyik sem volt kisméretű tárgy. Tehát semmi nincs meg valójában a Ludovika kápolnából. Ami megmaradt és fölújításra került az a két ablak, amely Szent Istvánt illetve Szent László királyt ábrázolja.

Volt ugye bútorraktár, filmforgatási helyszín...

- Amikor én legelőször jártam a kápolnában, akkor egy érdekes bordó színre volt festve, mert előtte éppen valami animációs filmet forgattak ott. Mindenféle más funkcióra használták, például raktár is volt, mint ahogy az egész egyetem épülete is. Amin még mindig csodálkozom, amikor bemegyek az egyetemre, hogy a 64 vármegyének a címere még most is ott van az udvaron és azt nem sikerült eltávolítani az 50-es években.

Az ünnepi alkalomnak mi az aktualitása, miért pont azon a napon áldották meg a kápolnát?

- Az aktualitása talán pont az volt, hogy ezen a hétvégén volt a Magyar Hősök Emléknapja. A Katolikus Tábori Püspökség most már évek óta egy hagyományt szeretne föléleszteni azzal, hogy a Magyar Hősök Emléknapjának előestéjén, amely minden évben május utolsó vasárnapja előtti szombati napra esik, egy szentmisét mutatunk be a magyar hősök tiszteletére. Ez az emléknap, ez az ünnep, fogalmazzunk mégiscsak talán így, teljesen eltörölt ünnep volt 1990-ig. Egy ünnepet, mint ahogyan egy kápolnát is föl lehet újítani és meg lehet újítani. Azon túl, hogy hozunk rá egy törvényt, egy jogszabályt, kimeszeljük a falakat, fölújítjuk az épületet, ettől függetlenül, hogy élet legyen benne, ez már az emberek feladata.

Ez lett volna a következő kérdés, hogy minden akkor ér valamit, ha használják, és nem tudom, hogy az a fiatalság, aki most oda jár a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, mennyire nyitott a saját hite felé?

- A Magyar Hősök Emléknapját élettel kell megtölteni, ugyanúgy ezt a kápolnát is élettel kell megtölteni. Természetes módon sokkal könnyebb volt felújítani ezt a kápolnát, minthogy ott egy liturgikus élet legyen. Én azt gondolom, hogy ugyanúgy lehet megszólítani az embereket, ahogyan az ősegyház tette annak idején. Pontosan ugyanolyan emberek élnek ezen a földön, mint 2000 évvel ezelőtt, tehát az emberi természet az nem különösebben változott meg. A Tábori Lelkészi Szolgálat vagy a Katolikus Tábori Püspökség is egy ilyen ősegyházi állapotban van. Amikor a Krisztust hallgató nemzedék elkezdett Jézus Krisztusnak a tanításáról beszélni, akkor ők azt a nyelvet használták, ami volt. Az egyház kétezer éves hagyományában végtelen nagy kincs van. Hogyha mi bátrak vagyunk és hozzá merünk nyúlni ehhez a hatalmas nagy hagyományhoz, hogyha merjük használni nemcsak azt a nyelvezetet, amelyet a papság használ, vagy akik világiként elvégezték a teológiát, hanem úgy tudunk beszélni a krisztusi üzenetről, az Evangéliumról, úgy tudunk beszélni Jézus Krisztusnak a tanításáról, ahogyan az apostolok vagy az apostoli kor utáni nemzedék tudott, akkor talán az emberek megértik, amit mondunk.

Jó rendben van, a bátorsághoz emberek is kellenek. Az már nekem régen kiderült, hogy a katolikus tábori lelkészek létszámukat tekintve sokszor nem tudnak a helyzet magaslatán állni. Hogyan fognak megvalósulni ezek a nagyformátumú tervek azokkal a keretekkel, amik vannak? Nem lesz több lelkész.

- Azokkal a keretekkel fognak megvalósulni, amik vannak. A Ludovika kápolnában is akár a protestáns istentiszteletek, akár a katolikus szentmisék vagy különböző liturgiák, ugyanazokkal az emberekkel, katonai szóval élve ugyanazzal a személyi állománnyal fog megtörténni, mint eddig. Tehát ehhez nem lesz új lelkészünk, hanem azok a lelkészek fogják ellátni, akik itt Budapesten vannak. Gondolom mások is be fognak ebbe kapcsolódni. Akár olyan formában is, hogyha valaki úgy gondolja, hogy nagyon szeretne egy házasságkötést ebben a kápolnában megtartani, azt minden bizonnyal a mi lelkészeink fogják végezni vagy adnak ehhez segítséget, de ugyanígy a kereszteléseket is. Meg fogjuk találni azt a módot, ahogyan ezt a kápolnát majd használni tudjuk. Minden bizonnyal el lehet ezt dönteni adminisztratív módon és papíron, hogy ebben a kápolnában ekkor lesz istentisztelet vagy szentmise, ahogyan éppen tervezzük október 6-án az aradi vértanúk emlékére, hogy egy szentmisét mutatunk be. Ehhez az kell, hogy legyen egy kitűzött időpont, ugyanakkor pedig az, hogy legyenek ott emberek minden alakulattól, legyenek ott hallgatók, tanárok, oktatók az egyetemről. Nagy közös munka ez.

Mennyire érzi az egyetem ezt a felelősséget, hogy ebben a kápolnában nem csak istentiszteletek és különböző egyházi ünnepségek lehetnek, hanem lehet egy nagyon szép konferencia helyszíne is, és ez a kápolna indirekt módon hozza be az embereket, akikre a későbbiekben lehet támaszkodni?

- Még azt is lehetne mondani, hogy mivel ez a kápolna többféle funkciót fog ellátni, az a felírás is szép lenne rajta, hogy „Ismerd meg önmagad”, hiszen ebben a kápolnában istentiszteletek is lesznek, ugyanakkor lesznek tudományos konferenciák is. Az egyetem elkötelezett aziránt, hogy ezt a kápolnát a vallás és a tudomány, a hit és az oktatás együtt használja. Azt a módot kell megtalálnunk, hogy ez a kettő hogyan tud közös nevezőre jutni. Minden bizonnyal különböző tárgyalások, megbeszélések után ki fog alakulni az, hogy a kápolnát mikor és hogyan tudjuk használni. Az egyetemnek abszolút van egy készsége afelé, hogy ez a kápolna olyan közösségi hely és tér legyen, amely úgy használja föl ezt a helyiséget, hogy abban az egyetemnek az oktatása, tudományos élete, ugyanakkor az egyetem hallgatóinak, tanárainak a vallási élete is biztosítva legyen.

Az interjút Marosi Antal készítette.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, amelyet ezúttal is Bőzsöny Ferenctől hallanak.

- Május 11.

Micsoda ellentétekből áll ez az egész vidék. Össze-vissza mindenfelé német és magyar alakulatok. Senki sem ismeri a közvetlen szomszédját. Egészségtelen mocsaras minden. Kötegekben húzódik a sok telefonvonal. A titkosságnak a legelemibb formáját sem lehet megtartani. Állandóan jönnek a titkos jelzésű parancsok, utasítások. Naponta változtatják a kulcsokat. Úgy kezelik, mintha valami világot rengető parancsot tartalmaznának. Közben pedig a partizánok ott hallgatnak le bennünket, ahol akarnak. 
Az egész környék csupa mocsaras erdő. A falvakból kitelepítették az embereket. Ezek állandó összeköttetésben vannak a partizánokkal. Senki sem tudja, ki a tudatlan falusi, és ki a legtitkosabb megbízatásokkal tovasiető partizán. De mert mindegyik orosz, természetes, hogy mindenben segíti a másikat. Én is így tennék otthon.
Ahogy járom az erdőket, mindenütt találkozom híradósokkal, amint javítják a vezetékeket. Nincs nap, hogy néhányat, de néha az összeset át ne vágnák. Sohasem találják meg a tettest. Néha még azt is lehetett hallani beszélgetés közben, hogy a partizán belép a vonalba. Mindent-mindent tudnak rólunk.
Már kezdek velük szóba elegyedni. Erősen nekiláttam az orosz nyelvnek. Mikor eljöttünk Bresztből, abba kellett hagynom a lengyel nyelvet. Ahogy utoljára elmentem a tanárnőhöz, a szomszédjai szomorúan újságolták, hogy nincsenek otthon a nővérek, mert a Gestapo elvitte őket. Még odaszóltak az udvaron levőknek, hogy adják át üdvözletüket nekem, és kérik, imádkozzam értük. Nem tudják, hova viszik őket. Sajnos, mi tudjuk, hogy valamelyik munka - vagy büntető táborba. Isten óvja őket!
Mindenképpen meg akarok tanulni oroszul. Lássa meg Kodály, hogy teljesítem azt a kérését, hogy megtanulom a nyelvet. Még 1940-ben kért rá. Prófétikus szavak, melyeknek értelmét csak itt kezdem érteni. Ha egyszer hazakerülök, elégedett lesz velem, mert minden elém tett orosz muzsikuskönyvet eredetiből tudom referálni neki. Nagyot fog nézni, ha megkérdezi. Mert biztos, hogy nem felejtette el a kérését. Ha pedig nem, akkor az elsők között lesz a számonkérése. - Hiszen a búcsúzása is jellemző volt rá: Könyvcímet írt fel. Ha valahol rábukkanok, feltétlenül vigyem haza. Eddig Bresztben minden számba jöhető üzletet megnéztem, de nyomát sem találtam. Egy kereskedő volt, aki a címét ismerte, de sohasem látta. Valamelyik tudatlan akadémiai könyvtáros csak az első kötetet rendelte meg, a többit nem. De ne legyünk elítélők. Talán már nem tudta megszerezni a többi kötetet. Az eredmény ugyanaz, azaz nincs, nem teljes.
Érzem, hogy a lengyel bevezetés után könnyen indul az orosz. Jó, hogy itt a nyelvkönyv és a szótár. Ahány mondatot megtanulok, rögtön igyekszem elmondani valamelyik halásznak, aki előmerészkedik nagynéha az erdőből.
Arról már nem ő tehet, hogy a dialektikus szó, mondatszerkezet, kiejtés gyakran nem található sem a nyelvkönyvemben, de még inkább a szótáramban. De azért igen jól megvagyunk egymással. Majdnem mindennap bejön valamelyik a házainkban, a pajtáinkba. Bátran előkeresi ott elrejtett motyóját. Nem fél, hogy mi tovább kutatunk, ásunk a többi után. Csak akkor volt megakadva éppen az a pán, aki a műtőszobában lakott, mikor valami holmiját ott keresett, ahol egyik sebesültem feküdt. Nagyon hálás volt, mikor az emberünket szalmazsákostul óvatosan felemeltük, és szabaddá tettük a helyet. Rövid kaparászás után rábukkant a keresett holmira. Visszakaparta a földet, alázatosan megköszönte. És mivel tudta, hogy pap vagyok, hiszen már gyakori vendégünk, még külön keresztet vetett, és elköszönt mondván: Goszpogyi pomiluj, azaz Uram irgalmazz!

 

II. Rákóczi Ferenc gondolataival köszönöm meg a figyelmüket, egy imával, amelyet az ország keresztény megújulásáért mond. Remélem tartalmasnak ítélték mai műsorunkat is, egy hét múlva ismét legyenek hallgatóink. Elköszön önöktől a szerkesztő, Fodor Endre.

„A Te kezedben van szívünk Uram,
Gyújtsd fel a lomhákat,
Vezesd vissza az eltévelyedetteket,
Világítsd meg a vakokat,
Lágyítsd meg a hajthatatlanokat,
Bátorítsd meg a habozókat,
Tanítsd meg a tudatlanokat,
Gyarapítsd bennünk a hitet.
Gyújtsd fel a kölcsönös szeretet lángját,
S újra és újra kérlek,
Add, hogy szereteted gyarapodjék,
Hogy ez az isteni láng
Eméssze föl viszálykodásainkat!
Ámen.”

 

 

115. ADÁS

2015. június 10.

Szerkesztett változat

„Eddig az emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.” – Köszöntöm önöket ezzel a bibliai idézettel, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Az Inter arma caritas mai adásában hallják majd külszolgálatból Kálinger Roland századost, Rozsé atyát, tábori lelkészt.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

Kálinger Roland százados, Rozsé atya több alkalommal is megszólalt már adásainkban. A tábori lelkészek feladat nem kevés, sem itthon, de távol a hontól még inkább így van ez: társa, lelki támasza a katonabajtársaknak. Marosi Antal interjúját hallják.

A katolikus tábori lelkészek, ha nem is világ minden pontján, de azokon a helyeken egészen biztosan megfordulnak, ahová a magyar katonák is eljutnak. Kálinger Roland százados ezek közé a lelkészek közé tartozik. Mennyire magányos a lelkész távol az országtól, távol a püspökségtől, egy ilyen helyzetben, egy misszióban?

- Olyanról már hallottam, hogy egy pap egyedül van, de olyanról még nem hallottam, hogy magányos lenne. Magányosnak nem mondanám magamat, hiszen körülvesznek a bajtársak. Együtt élek, mozgok, dolgozok a katonákkal. Különleges helyzetben vagyunk, hiszen nap mint nap érezhetjük egészen konkrét dolgokban is, hogy a jó Isten mindig velünk van, mindig segít. Mondok egy példát. Egy misszióban elsősorban nem a külső támadásoktól, külső fenyegetéstől kell félni, hanem vannak olyan helyzetek a mindennapokban itt a táboron belül, amikor egy-egy balesetet szerencsésen megúszik a katona. Ezek olyan apró jelek a jó Istentől, hogy itt van velünk, számíthatunk rá, különösen is figyel ránk.

Mennyivel másabb egy ilyen misszióbeli szolgálat, mint a hagyományos?

- Én úgy szoktam fogalmazni, olyan, mintha egy olyan településnek lennék a plébánosa, a lelkésze, a tiszteletese, ahol mindenkinek ugyanaz a foglalkozása. Nem szabad elfelejteni, hogy katolikus tábori lelkészként vagyok a misszióban, de ökumenikus szellemben dolgozunk. Nem teszünk különbséget a mi nyájunk és a másik egyház nyája között. Minden katona egyformán fontos számunkra, mindenkihez ugyanúgy viszonyulunk. Biztos, hogy más katonákkal foglalkozni, mint civilekkel és más katonákkal foglalkozni otthon a laktanyán belül, ahol délután munkaidő végén hazamegy a családjához, mint itt a misszióban. Nagyon érdekes a helyzet, ez most egy olyan misszió, ahol szabadság nélkül kell teljesíteni a katonáknak a féléves vagy héthónapos szolgálatot. Ez megterhelőbb. Régen, amikor tíz napra hazautazhatott misszió közben a katona, az annyira föl tudta tölteni, hogy a hátralévő időt könnyebben átvészelte és a család is könnyebben átvészelte. Tehát nemcsak a katona sínyli meg ezt a szabadság nélküli missziót, hanem sajnos otthon a család is érzi a kint szolgálatot teljesítő családfő vagy család egyik tagjának a hiányát.

Ebben a helyzetben a hitnek is más szerepe van, mint egyébként lenne?

- A pap az Isten embere. A katona először az emberre kíváncsi, és ha hozzám, mint emberhez közel tud kerülni, akkor elfogadja tőlem Istent is, akit pedig én akarok hozzá közelebb vinni. Otthon könnyebb kifogásokat találni, miért nem járok szentmisére, miért nem megyek el a családommal templomba, miért nem imádkozok. Kint a misszióban, ahol zárt közösségben él a katona, a kápolna mellet megy el nap mint nap, a tábori lelkész mellett eszi a reggelijét, az ebédjét és a vacsoráját, nehezebb kifogásokat találni, hogy miért nem megy el a szentmisére vagy miért nem törődik a hitével. Illetve a hit az egy plusz kapaszkodó, hogy igenis végig tudom csinálni, semmi bajom nem lesz, igenis az otthoniak is jól vannak, nekik sem lesz bajuk és nemsokára újra találkozni fogunk. Tehát a hit és a jó Isten egy kicsit felértékelődik ezekben a missziós időkben. 

Mit kezd azzal a helyzettel a lelkész, amikor az ő számára lenne fontos egy kapaszkodó? Nyilván ott van a hite, ott van az imádság a könyvekben, ott van a templom csendje, de mégis kellene még valami, amikor ugye nem magányos, hanem egyedül van, hogy visszatérjek az első kérdésre.

- A lelkész úgymond lelki puskaport rak össze fél évre. S ennek a lelki puskapornak, amikor otthon készülünk a misszióra, elégnek kell lenni az emberei számára, a hívek számára, aki engem megkeres lelkészként, illetve magam számára is. Ezen felül egy nagyon nagy örömteli tapasztalatom volt itt. Ez az első olyan misszióm, amikor papi közösségben vagyok, hiszen a szomszéd irodában egy portugál kolléga, tőlem egy kilométerre egy olasz, német és egy osztrák kolléga dolgozik, a szomszéd városban egy lengyel illetve egy amerikai katolikus lelkész teljesít szolgálatot illetve protestáns lelkészek is dolgoznak. Havonta szoktunk papi találkozót tartani, ahol megbeszéljük egymással a hónap történéseit, az elkövetkezendő időszak történéseit, illetve amikor úgy érzi az ember, hogy az a puskapor fogytán van, hogy neki is egy kis lelki feltöltődésre, gyónásra, beszélgetésre van szüksége, akkor ezt a papok egymás közt, egymással megtehetik.

Feltéve, hogyha vannak kollégák, de nem mindig van olyan szerencsés helyzet, mint most.

- Ez így van. Afganisztánban 180 kilométert kellett utaznom, hogy hasonló emberrel találkozzak, mint én, és hogyha a német kolléga éppen ugyanúgy útban volt, mint én, akkor sokszor hónapok múltak el anélkül, hogy a másik pappal találkozhattam volna.

És ilyenkor az a puskapor... egyáltalán mi az a puskapor, amiről beszélünk és az hogy működik?

- A doktor úrral beszélgettem erről, amiről most mi beszélünk és ő mondta azt, hogy igazából a misszió az, amikor az orvosnak nem fájhat a feje, mert vannak betegei és azokkal kell foglalkozni. A papnak félre kell tenni ilyenkor a saját lelki gondjait, bajait, imádságban a jó Isten elé visszük, de ilyenkor az első a másik ember problémája, baja. Hogyha látják rajtam azt, hogy engem is maga alá temet a rosszkedvűség, a búskomorság, a depresszió, akkor mit várhatok el tőlük? Milyen jogom van azt mondani, hogy ne legyél szomorú, hisz hamarosan látod a szeretetteidet, hamarosan megoldódnak a gondok otthon? Tehát az embernek bizony-bizony fél évig keményen kell tartania magát. Még akkor is, ha esetleg belül őt is utoléri a honvágy, nem szabad kimutatni ezt az emberek felé. Természetesen embernek kell maradni, de nem szabad kimutatni. Mi is az a puskapor, ami kitart ezalatt a fél év alatt? Az ember minden misszióban felkészíti a katonákat szentségekre. Vannak, akik keresztelkedni szeretnének, vannak, akik elsőáldozáshoz, bérmáláshoz akarnak járulni és vannak kint olyan katonák, akik ha majd hazaérünk, szeptember-október folyamán esketni fogok. Amikor az ember dolgozhat és látja a munkájának az eredményét, az bizony örömmel tölti el. A kihozott puskapor mellé, az, hogy az én munkámat értékelik, engem használnak arra, amire való vagyok, ez örömmel tölti el az embert.

Kálinger Rolandnak, Rozsé atyának, önnek, mi az, ami a legjobban hiányzik? A pap is ember, mi az, ami a legjobban hiányzik most?

- A 86. Szolnok Helikopter Bázisról jöttem most ki ide ebbe a misszióba és otthagytam a kedves katonáimat, a híveket úgymond, akik otthon is igényelnék azt, hogy beszélgessek velük, azt hogy imádkozzunk együtt, azt hogy vasárnap eljöjjenek a misémre. Az internetnek és a telefonnak köszönhetően tartom velük a kapcsolatot és jól esik, mikor azt mondják, hogy atya hiányzol! Nekem is ők hiányoznak a legjobban, a szolnoki munka, a szolnoki barátok. De már túl vagyunk a misszió felén és már látjuk a célegyenest. 

Mi az, aminek örült mostanában?

- Nem olyan rég a táborban megünnepeltük az Úrnapját, Krisztus szent testének és vérének ünnepét. A portugál atyával közös portugál-magyar kétnyelvű illetve háromnyelvű misét tartottunk, mert latinul voltak a szentmise közös részei. Amit mi papok mondtunk, az olvasmányok, evangéliumok, a különböző imádságok pedig két nyelven hangzottak el. A szentmise után körmenet is volt a táborban. A javító raj katonái építettek egy szentségtartót, egy monstranciát a helyben fellelhető anyagokból. Egy ötvös remekmű lett és nagyon büszke voltam arra, hogy a fiúk által egy helyben készült, rozsdás lemezekből összetákolt, szépen felpolírozott és kifestett szentségtartóban tudtuk az Úr Jézust körülvinni a táborban. Az elmúlt hét öröme számomra ez volt. 

Köszönöm szépen, jó egészséget és sok szerencsét kívánok!

- Nagyon szépen köszönöm a bajtársak nevében is, és ha már a Mária rádióban hangzik el ez a riport, akkor kérem a hallgatókat, hogy imádkozzanak értünk tábori lelkészekért, a békefenntartó katonákért, akik távol a családjuktól szolgálják a hazát és őrzik a békét, mert nagy szükségünk van az imádságra.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

- Kiértem olyan helyre, ahol ritkábbak voltak a fák. Kicsit gyorsabban ügetett hűséges lovam. Hol itt, hol ott hallottam pattanást, süvítést, de nem sokat törődtem vele. De a lovamon közben észrevettem, hogy megrántja a fejét. Ő mindig érzékenyebb volt, mint a gazdája. Másnap reggel Jóska csicskásom odajön a köpenyemmel, és azt mondja: Tisztelendő úr, látta ezt? És az ujjait beledugja a köpeny két szárnyán két lyukba. Hát ezt nem vettem észre, bezzeg a lovam igen. Úgy látszik akkor történt, mikor hirtelen visszahőkölt, amivel nem törődtem, hiszen olyan gyakran süvített közelebbről-távolabbról egy-egy golyó.
Másnap újra nekiindultam, hogy megkeressem nagyszerű tüzéreinket, akik körül tegnap annyit keringéltem ostobán a pocsolyákban, zsombékos, hínáros területeken. Miséztem, gyóntak, áldoztak. A végén elmondtam a tegnapi odüsszejámat. A hadnagy nevetve vitt oda a pincéhez, és azt mondta, bizonyára ezek voltak. Kinyitotta az ajtót, mert kértem, hogy beszélhessek velük. Milyen az ilyen pince? 180-200 centi mély, a talaj szintjén tető ajtóval. Kérdeztem honnan jöttek. Kiderült, hogy koveli diákok, akik érettségi előtt állnak, de eljöttek partizánnak.
Tegnap az erdőn vonultak át, mikor láttak egy lovast. Kérdeztem, mikor? Pontosan egyezett az időpont. Elmondták, hogy gúnyolták egymást, hogy nem sikerült pontosan lőniük, mert csak azt vették észre, hogy a ló felhorkan. Mutattam a köpenyemet a két lyukkal. Mondtam nekik, hogy ez nem szép, mert én katolikus pap vagyok, és az orosz embereket éppen úgy segítem, ha tudom, mint bárki mást.
Kértem a hadnagyot, hogy a nyomorult gyerekeket engedje el. Sajnos, nem teheti, válaszolta. Hosszas kérésre megegyeztünk abban, hogy ha estefelé visszajövök, én kinyitom a pincét. Odamentem hozzájuk, és megkérdeztem, ha nem lőjük őket agyon, mit tesznek? Azt válaszolták, hogy visszamennek Kovelbe. De erre becsületszavukat vettem, mondván: Ha valahogyan megtudjuk, hogy újra partizánok lesztek, azonnal agyonlövünk benneteket. Becsületszavukat adták és kezet fogtunk.
Este, mikor visszamentem, kérdeztem az éppen őrségben levőt, vajon családos-e? Azt mondta, igen. Hát gondoljon a saját gyerekére, és ennek a tudatában értse meg, amit teszek. És kiengedtem a barátaimat. - Tudom, hogy teljesen katonaellenes volt, amit tettem, de mégis megtettem.
Otthon a halászgazda barátomnak már előtte elpanaszoltam, hogy rám lőttek, pedig megegyeztünk, hogy megmondja a partizánoknak, hogy engem hagyjanak nyugodtan menni, hiszen tudják, hogy pap vagyok. Másnap megerősítette, hogy nem az övéi közül valók voltak, hanem átvonuló koveliek.

 

Kedves hallgatóink! Köszönöm, hogy velünk tartottak, legközelebb egy hét múlva jelentkezünk majd újabb adással. Bibliai idézettel kezdtem, és azzal zárom mai műsorunkat, elköszön önöktől a szerkesztő, Fodor Endre.

„Hasonlóképpen, ti férjek, megértően éljetek együtt az asszonyokkal, mint a gyengébb nemmel; adjátok meg nekik a tiszteletet, mint a kegyelmi életben örökös társatoknak, hogy az imádságnak ne legyen bennetek akadálya.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail: berta.tibor@hm.gov.hu  

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
kedd, 2020, június 23