Inter Arma Caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2013. 26-30. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

26-30. adás

 

 

26. ADÁS

 2013. május 8. 

Szerkesztett változat

"E szóban - haza, foglaltatik az emberi szeretet és óhajtás tárgyainak egész öszvessége. Oltár, atyáid által istennek építve; ház, hol az élet első örömeit ízleléd; föld, melynek gyümölcse feltáplált." – Kölcsey Ferenc gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre. A mai adásunk is remélem valamennyi hallgatónk számára tartalmas perceket ígér.
Két kaposvári sportoló, Szita János illetve Kovalik Zoltán főtörzsőrmester a Magyar Honvédség hivatásos katonája, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred honvédje arra vállalkozott, hogy a Don menti harcok befejezésének évfordulója alkalmából, tisztelegve az elesett hősök és áldozatok emléke előtt, Kaposvártól egészen Voronyezsig fut. Fejet hajtanak és koszorút helyeznek el az útvonalon levő magyar katonai síroknál, emlékhelyeknél. Az emlékfutás fő védnöke volt Hende Csaba honvédelmi miniszter. A felvételt Markovics Milán Mór főhadnagy tábori lelkész készítette.

- Köszöntöm mindazokat, akik megjelentek ünnepségünkön és velünk együtt vesznek részt ennek az egyedülálló eseménynek a megkezdésén. Hónapok óta készítjük elő az emlékfutást sok gond, gáncsoskodás, vélt vagy valós félelem nehezítette a munkánkat. Két részre kellett választanunk a programunkat, Magyarország területén emlékfutás lesz a magyar határig, Beregsurányig futva teszik meg az utat a két futónk Kovalik Zoltán és Szita János, majd a határtól koszorúzás, emléktábla elhelyezés Szolyván, majd autóval indulnak Kijeven keresztül Voronyezsig, és végigjárják a Don menti harcok legjelentősebb helyszíneit. Fejet hajtanak és koszorút helyeznek el mindazokon a helyszíneken, ahol magyar katonák nyugszanak. Tisztelt vendégek! Kérem, hallgassuk meg Tóth Barnabás szavalatát Édesanyámhoz.

- Édesanyám, gondolsz-e rám? Tudod-e hogy még élek, s csak rólad álmodom! A szovjet rabság oly nehéz, de könnyebb elviselni, ha rólad álmodom. Az álmaimban, ha megjelensz, vigaszt hozol szívembe, erőt a türelemnek. Édesanyám, neheztelsz-e rám, hogy a sok nagy veszélyben magadra hagytalak? A háború vad vihara volt, ami kitaszított anyai karodból. Úgy vágyom vissza-vissza édes kis otthonunkba, családi fészkünkbe. Édesanyám, vársz-e rám? Minden gondolatom csupán, hogy hazamegyek-e? De szeretnék csillag lenni, ablakunkba beragyogni, megcsókolnám a jó anyám, őszült haját simogatnám. Elmondanám halkan néki, de szeretnék hazamenni. Hadd tudná meg, hogy élek, még a viszontlátásba remélek. De a csillagok messze vannak, maguk közé nem fogadnak. Itt kell tűrni a rabságban, az örök bizonytalanságban. Nem is tudom mit csináljak, hogy üzenjek jó anyámnak? Köztünk van a drótkerítés, hiába az epekedés.

Hölgyeim és Uraim! Nagy tisztelettel köszöntöm Dr. Szakály Sándor professzor urat, akit arra kértünk, hogy néhány mondatban elevenítse fel a történelmi események hátterét, emlékeztessen minket azokra a szörnyű eseményekre, ahol magyar katonáink ezrével, tízezrével pusztultak el.

- Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Emlékezők! Nem tudom vajon 71 esztendővel ezelőtt milyen időjárás járt áprilisban, de április 11-én 1942-ben elindult az első szerelvény, amely magyar katonákat vitt, a sokat emlegetett magyar királyi 2. honvéd hadsereg katonáit, keleti hadműveleti területre, keleti hadszíntérre a Szovjetunióba. Nem az első napon, de Somogy-megyéből, Kaposvárról és oly sok településről is katonák indultak hosszú útra, akik közül nagyon sokan nem térhettek vissza. Talán ebben a megyében is vannak olyanok, akik azt mondhatják, hogy közeli vagy távoli hozzátartozók, ismerősök családjában, még mindig emlékeznek azokra, akik valahol a távoli Oroszországban vesztették életüket, tűntek el, vagy váltak hősi halottakká. Hősi halottakká, mert úgy gondolták egykoron, hogy az a parancs, ami szólítja őket teljesítendő, és az a kötelesség, amelyet meghatároztak számukra, olyan, amit teljesíteni kell. Lehet, hogy reménytelen helyzetben, lehet, hogy álmok és vágyak között, lehet, hogy arra gondolva, de mégis megpróbáltak valamit. Lehet, hogy jó, lehet, hogy rossz ügyért, ki, hogy véli és ki, hogy látja az idő multával. De egy biztos, hogy tisztességgel és becsülettel álltak helyt és áldozták fel sokan az életüket. Az, hogy most ennyi esztendő után ebből a városból, ebből a megyéből vannak olyanok, akik vették a bátorságot, a fáradtságot, az erőt, és tiszteletet adnak azoknak az emlékére, akik nem juthattak vissza ide, vagy azokra is emlékeznek, akik visszatérhettek Magyarországra, szűkebb szülőföldjükre „Somogyországba”.

Egy megye, egy ország áldozott akkor, és úgy gondolom egy ország és egy megye kell, hogy emlékezzen mindazokra, akik a nemzetből vétettek és a nemzet tagjai voltak, mert nem lehet kirekeszteni őket. Nem lehet tudomásul venni azt, hogy évtizedekig hallgatás volt a sorsuk, nem mesélhettek, nem beszélhettek. Nem lehettek büszkék arra, hogy egy-egy bajtársukat megmentették, vagy azt, hogy tisztességgel helyt álltak a legnehezebb körülmények között is. Én úgy gondolom, hogy ennyi esztendő után kijár a tisztesség mindenkinek. A világon és a világtörténelemben nincs olyan nemzet, amely ne emlékezne főhajtással hősi halottai és háborús áldozatai emléke előtt. Hosszú időn keresztül Magyarországon a másik oldalon állókra emlékeztünk, s eljött azaz idő, maholnap több mint húsz esztendeje már, hogy a sajátjainkra is emlékezhetünk, és ezen emlékezésnek egyik szép példája lesz mindaz, ami ma innét Kaposvárról, Somogy-megyéből, a Hősök templomából elindul. Emlékezzünk azokra, akik a múltban nem tértek haza és kísérje szerencse azoknak az útját, akik vállalkoztak arra, hogy fejet hajtanak több mint 2000 kilométerrel távolabb a hazától. Ott, ahol egykoron ezek a katonák egykor haltak, harcoltak, éltek, s haza gondoltak a szülőföldre.

Úgy illik, hogy ne csak szavakban, hanem valóságosan is fejet hajtsunk a hősök emlékművénél. Azok előtt a hősök előtt, akik életüket áldozták abban a tudatban, hogy hazájukat védik. Koszorúzás következik.

Ökumenikus imára és áldásra felkérem Agg József prépost urat, Markovics Milán Mór főhadnagy, katonai lelkész urat és Székely Attila református lelkész urat.

- Szeretett Testvéreim! Különösen is Szita János és Kovalik Zoltán futók, valamit Havasi Imre és Mihók Richárd tolmácsok, Győri Gábor gépkocsivezető, szeretettel köszöntelek benneteket! Isten igéjét szeretném felolvasni Ézsaiás próféta könyvéből.

„Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!”

Kedves Testvéreim! Jó látni benneteket itt. Jó látni azt, hogy bár a tét nagysága miatt feszülten, de mégis reményt keltően, és ami a legfontosabb egységben vagytok itt. Egységben, tudva azt, hogy nem csak önmagatokért futtok. Nemcsak azért vagytok itt, hogy futásotokkal önmagatoknak bebizonyítsátok, hogy képesek vagytok erre elfutni az országhatárig, sőt még tovább, hanem azért vagytok itt, mert küldetésetek van. Szeretném ezt a szívetekre helyezni ezen a mai napon, küldetésetek van. A ti küldetésetek az, hogy örömhírt hozzatok, mert örömhír hozók vagytok. Az a feladatotok, az a küldetésetek, hogy elmondjátok, van reménység. Van reménység, mert nem a háborúé, a pusztulásé, a kilátástalanságé az utolsó szó. Van reménység, mert nem a gonoszság és a békétlenség uralkodik, hanem a mi Istenünk. Azt kívánom, hogy ennek a szabadító Istennek a nevét hirdessétek, a ti cselekedeteitekkel, a ti futásotokkal, a ti jelenlétetekkel. Adja meg az Úr, hogy felajánlásotok az Isteni áldásban megtisztuljon, és igaz valójában legyen valósággá, és hogy utatok a világháborúban elesett, túlélt és küzdött valamennyi emberének méltó emléke legyen. A jó Isten áldjon meg benneteket!
 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetét olvassa fel Bőzsöny Ferenc. A negyedik részt hallják.

- Február 13. vasárnap

Mivel a katonavonat csak holnap megy tovább, meglepetésként átmentem a 40 km-re fekvő Skoléba, ahol Poroszlai Valérián alias „Vöcsök” a tábori lelkész. Ez volt a beceneve. Vittem neki szalonnát, kolbászt és egy skatulya száraz tésztát. Nagyon megörültünk egymásnak. Az ügyeletes orvos ágyát kaptam fekvőhelynek, jól esett a könnyű koszt is. Reggel ötkor Valérián kikísért a vonathoz. Mikor elbúcsúztunk nem kezdtem napló írásba, a tájat figyeltem. Akármerre néztem, mindenütt ismerős vidék. Hiszen 6-7 évvel ezelőtt ezt az egész területet bejártam, mint cserkész. Annyira hatalmába kerített a visszaemlékezés, hogy észre sem vettem, mennyi idő múlt el. A fenyőóriások, a közöttük kígyózó utak zeg-zugja, az erdei tisztások, ahol a reggeli gyenge nap felvillant valami állatkát, a gyengén termő földek, rosszul öltözött gyerekek és öregek, leányok és asszonyok látványa, mind-mind összekuszálódott bennem. Láttam őket, de mégsem ezeket, hanem a vidám cserkészeket. Láttam a téli napot, de mégsem ezt, hanem a nyári sugáráradatot, amely mégsem sütött, mert enyhítette az állandó szellő. Ahogy mentem a hegyek között, még lassítottam is képzeletben. Akkor döbbentem rá, hogy a szokatlan csizmám éktelenül nyomja a lábamat. Két világ! Ha abban részt vettem lelkesítően, úgy érzem, ebben is részt kell vennem szenvedésvállalóan.

Az első háborús hangulatot akkor éreztem, mikor tegnap a hazafelé menők vonatát megtámadták a partizánok. /Akkor már megtanultam a szabadságról visszatérőktől: a partik./ - így hívják a partizánokat. Utána láttam, hogy a sínektől jobbra-balra 10-15 méterre ki vannak vágva a fák. Strijben kaptunk a vonatunkhoz elől hátul légvédelmi ágyúval felszerelt kocsit, az úgynevezett légfúrót.

Azon kaptam magamat, hogy a sokféle félős ember között én is elkezdtem félni. De néhány óra alatt legyőztem magamat, és belülről is rendeződött az érzésem. Nem akarok félni, mert tudom, milyen sorvasztóan hat másokra is. Feltűnt, és nagyon csodálkoztam, hogy felnőtt emberek, és állítólag aszketikus műveltségű tábori lelkészek, annyira félnek, még a robbanás lehetőségének a hírétől is.

Szörnyű! Ezek akarnak ott kinn lelket verni a csüggedőkbe, mikor az erősen fűtött Pulmann-kocsikban is így félnek a töltött hazai csirkecombokkal való viaskodás közben?

Valerián mesélte: A mieink és a partizánok össze-vissza lövöldözték egymást. Utána szépen bekötözték egymás sebeit, és közösen mentek be a skolei kórházba.

Beértünk Lembergbe. De szép napokat töltöttem itt, mint cserkész. Szinte már zavarban vagyok, mikor ezt az állandó kettős érzést és látványt kell tapasztalnom magamban és körülöttem. A boldog fiatalságot, a gond nélküli örömet, a rendben tartott városokat és falvakat akkor, most pedig a szörnyű rombolást, pusztulást. Minél északabbra megyünk, annál inkább látszik a Sátán munkája. Lawoczne körül még csak lerongyolódott gyerekeket láttunk a vonat mellett szaladva azt kiabálva: Hleba, hleba, kenyér, kenyér, mikor egészen lassan mentünk az előző robbanások miatt.

De itt már maga a Vész, a Halál jár körülöttünk. A pályaudvar környéke teljesen kihalt. Csupa katona, katona mindenütt.

Most kaptuk a hírt, hogy nem Északra megyünk, hanem Psemyszl felé, onnan Lublinba, mert a tegnapelőtti robbantást még nem tudták helyrehozni a síneken, illetve magán a pályán. Mindenki kapkod, mindenki ideges. Én csak azért nem, mert nem ismerem az ő idegeskedésük okát. Ezek ugyanis jórészt szabadságból visszatértek. Még akkor sem voltam ideges, mikor Lawoczne előtt hirtelen rosszul lettem. Arra tértem magamhoz, hogy valaki egy rummal teli literes üveget nyom a számhoz. Erre olyan rosszul lettem, hogy alig tudtam eltámolyogni a WC-ig. Később mondták meg, hogy azért néztek rám olyan riadtan, mert azt hitték, hogy valami fertőző betegséget kaptam. /Olyan sápadt lettem./ Ma sem tudom megmagyarázni az okát. Azelőtt sohasem ájultam el.

 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

1429. május 8.-án Jeanne d'Arc vezetésével a francia csapatok felszabadították Orleans városát.

1849. május 9.-én I. Miklós cár kiáltványban közli, hogy fegyveres segítséget nyújt I. Ferenc József császárnak.

1843. május 10.-én a Szózat megzenésített bemutatója a Nemzeti Színházban. A zenét Egressy Béni szerezte.

1881. május 11.-én született Kármán Tódor, gépészmérnök, az aerodinamika és az űrkutatás kiemelkedő alakja. Az első világháborúban a Monarchia hadseregében szolgált, előbb ruharaktárosként, majd a Bécs melletti Aerodinamikai Laboratóriumban. Itt fejlesztette ki 1917-ben a világ első helikopterét, a PKZ-t. Kifejlesztésében Kármán Tódor mellett Petróczy István, Zurovetz Vilmos és Asbóth Oszkár működött közre. 1933-ban véglegesen letelepedett az Egyesült Államokban. Itt részt vett a rakétakutatásokban (Guggenheim-laboratórium). Fontos szerepet játszott az első rakéták kifejlesztésében. Őt tekintik a szuperszonikus repülés atyjának.

1310. május 12.-én Magyarországon először írnak papírra oklevelet. Gentilis pápai legátus adja ki Pozsonyban

1635. május 12.-én Pázmány Péter esztergomi érsek aláírta a nagyszombati egyetem alapítólevelét, ezzel létrejött Magyarország legrégibb felsőoktatási intézménye, a mai ELTE elődje

1703. május 12.-én  zászlót bont a kuruc felkelés. II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós május 12-ei keltezéssel kiadja Breznai kiáltványát és elkezdődik a Rákóczi-szabadságharc.

1814. május 13.-án született Rónay Jácint, bencés szerzetes, pap-tanár, a darwinizmus magyarországi megismertetője.

1917. Május 14. A tizedik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg visszaszorítja az osztrák-magyar haderőt, és átkel az Isonzó folyó keleti partjára.

A kalendáriumot Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke állította össze.

A mai adás elkészítésében segítőtársam volt Berta Tibor, Markovics Milán Mór és Ferenczi János. „Az isteni szolgálatra bármilyen idő alkalmas, és mindaz, amit a haza érdekében tesz az ember, nem egyéb, mint Isten szolgálata.” - Hunyadi Mátyás gondolataival köszön el a szerkesztő Fodor Endre, s kíván további tartalmas időtöltést, kellemes rádiózást valamennyi hallgatónknak!

 

 

27. ADÁS

 2013. május 15. 

Szerkesztett változat

"Ne féljünk, mert a félelem a gonosz lélektől van. A bizalom, a remény, a hit, az van Istentől. Isten lelke a szeretet, a bizalom, a hit, a kibontakozás, a győzelem lelke." – Böjte Csaba gondolataival köszönti önöket a szerkesztő Fodor Endre, és kívánok tartalmas időtöltést az Inter Arma Caritas legújabb adását hallgatva.
Korábban beszámoltunk már arról, hogy a Magyar Honvédség tábori püspökei folyamatosan látogatást tesznek a honvédség valamennyi alakulatánál. Beszélnek a katonákkal, megtekintik az imatermet, a hitélet fontosságát említik. A MH 86. Szolnok Helikopterbázisra is ellátogattak, amelyről Kálinger Roland százados, tábori lelkész készített összefoglaló riportot.

- Tisztelettel köszöntöm a mai állománygyűlés résztvevőit. Külön köszöntöm Bíró László katolikus tábori püspököt, Jákob János dandártábornokot protestáns tábori püspököt, Lamos Imre dandártábornokot az MH 86. Szolnok Helikopterbázis parancsnokát, és a helyőrségben települt katonai szervezetek parancsnokait, képviselőit. Felkérem Jákob János dandártábornokot, protestáns tábori püspököt, szóljon az állományhoz.

- Nem volt még arra precedens, hogy a három szolgálati ág vezető együtt látogassa végig a katonai szervezeteket. Az volt a mottónk, hogy „Egymással, egymásért”. Ebben szerettük volna kifejezni minden katona számára, hogy egymás mellett dolgozunk, de nem csak egymással dolgozunk ugyanazért az ügyért, hanem önökkel is együtt. Hiszen valamennyien fogadalmat és esküt tett emberek vagyunk a haza szolgálatára. Az alaprendeltetésünk egy lelki gondozó szolgálat lenne. Valahol mi azt gondoljuk, hogy a lélek az első, hiszen nem csak testből áll az ember, hanem lélekből is. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani minden ember, minden katona számára. Fontosnak tartjuk azt, hogy az ember nem csak test, hanem bizony bennünk van az Isten lelke, teremtéstörténetben nagyon szépen leirattatva, hogy amikor Isten megformálta az embert sárból, akkor az ő lelkét lehelte bele. Hisszük, valljuk, tagadjuk vagy nem, bennünk van az ő lelke, és a lélek, tetszik vagy nem tetszik, szembe nézünk vele vagy nem, bevalljuk vagy nem, ott lakozik legbelül. Bibliai áldással szeretnék elköszönni és áldást kívánni önökre, legyen ez útmutatás valamennyiük számára. Így olvassuk ezt a Prófétánál: Boldog ember az, aki az Úrban bízik, mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely ha jő a szárazság, a folyó felé ereszti az ő gyökereit, és a legnagyobb szárazságban is megtermi a maga gyümölcseit. Ezt a gyümölcstermő életet kívánom valamennyiük életére. Isten áldja mindnyájukat!

Bíró László katolikus tábori püspök.

- Ha mind a hárman itt vagyunk, a vezető rabbi is, akkor ő szokta folytatni. Három dologról szeretnék beszélni, a gazdasági válság és a mi magatartásunk vele szemben, az egész tábori lelkészi szolgálatról, és az újonnan választott Ferenc pápáról.

Gazdasági válság. Nemrégiben Budapesten közgazdászok tartottak egy konferenciát. Az egyik jeles olasz közgazdász fölteszi a kérdést: Meddig tart még ez a gazdasági válság, van-e alternatívája? Arról beszélt, lehet hogy nagyon hamar bedől az egész, összeomlik. Az is lehet, hogy egy száz éves haldoklásnak leszünk a tanúi. Mi ennek az oka? – teszi föl a kérdést. És mi lehet a mi válaszunk? Az ok évszázadokra megy vissza, egy téves ideológiának vagyunk az áldozatai. A téves ideológia Adam Smithtől származik, amit ma is persze vallunk és teszünk. Azt mondja, hogy a legfontosabb dolog a termelékenység. Fokozni a hatékonyságot a legvégsőkig elmenve, és hajszolja az embert, hogy minél hatékonyabban termeljen. Mi a megoldás? Az Adam Smith féle gazdasági teória előtt is éltek már emberek a földön, tessék elképzelni. Akkor is dolgoztak, akkor is törekedtek a termelékenységre. A középkori szerzetes világ, valójában a görög-római kultúra értékeit fölhasználva, a kolostor mindig termelékenységi egység is volt. Csak egészen más volt a sorrend ott, mint az Adam Smith féle vonulatban. Az első mindig a kapcsolat volt, Isten felé is és egymás felé is. Isten tisztelete elé semmit ne tegyél. – mondogatták. S a közösségi programról nem volt szabad elmaradni. Első volt a kapcsolat, aztán a kapcsolaton túl fontos volt a közjó, amit az a szerzetesi közösség éppen célul tűzött ki - mondjuk ispotályok építése -, és utána jött az egyénnek a java. Most előbb az egyéni érdek, aztán második helyen is az egyéni érdek, a gazdagnak az érdeke. A közjót teljesen elveszik, a kapcsolatra pedig nem hagyunk időt. Valahogy oldjad meg. Ebből jön ki, amibe benne vagyunk.

A másik, amit szeretnék mondani, mi is ez a tábori lelkészi szolgálat. Ugye aki nem szimpatizál az egyházakkal, az mondhatja most, hogy nyomulnak a papok. Ugye itt van két püspök, mondja a magáét. Mi a csudának? Benedek pápa leköszönő decemberben, briliáns beszédet mondott zárt körben. Arról beszélt többek között, hogy miért keresi az egyház a párbeszédet a másik emberrel a társadalomban? Az egyház azért keresi a kapcsolatot a társadalommal, mert az emberiség tapasztalatát bírja az emberről. Ugyanakkor megvan a saját tapasztalata is az ember korlátairól és lehetőségeiről. Nem azt mondja, hogy bírjuk a 2000 éves tapasztalatot az emberről, azt mondja, az emberiség tapasztalatát bírjuk az emberről. Miért mondhatja ezt? Ha az egyház annak idején nem menti át a hellén kultúrának a gazdagságát a kolostoraiba, akkor ma semmit nem tudunk Ciceroról, semmit nem tudunk Arisztotelészről és a többiekről. Az egyház nem csak 2000 éves tapasztalatot bír az emberről, hanem az emberiség tapasztalatát bírja. Továbbá azt mondja Benedek pápa, tesszük ezt egy olyan korban, amelynek jellemzője a feledésnek a társadalma. Benne élünk a feledés társadalmába. – mondja. S az egyház az emlékezést képviseli a feledés társadalma közepette.

Konkrétan néhány szót a Katolikus Tábori Püspökségnek a munkájáról. Egy jó fél éve a Mária Rádióban vagy egy műsorunk hetente, ezzel a címmel: Inter Arma Caritas, Fegyverek között a szeretet. Ott voltam Pécsett és többekkel találkoztam, most megszűnt a Mária Rádiónak a vételi lehetősége. Annyian panaszkodtak, hogy olyan szívesen hallgatták ezt a műsort és most nincsen. Rólunk szól, értünk szól, és egy picikét kifelé a nagyvilág felé. Olyan hallgatóság felé, akik biztos nem találkoznak a katonasággal, megismertetik ennek az életnek a nehézségeit, szépségeit.

Istenünk, hazánk és népünk iránti szeretettől vezérelve hozzád fohászkodunk. Kérünk, áldd meg nemzetünket, és azon fiaidat, akik életüket a haza szolgálatára tették fel! Mindenható örök Isten, aki első királyunkat arra a gondolatra indítottad, hogy országunkat a magyarok Nagyasszonya oltalmába ajánlja, kérünk, segíts minket! Adj katonáidnak jó parancsnokokat, buzgó apostoli lelkű lelkészeket, jó indulatot a társadalomban, hogy buzgón szolgálhassunk téged! Krisztus a mi Urunk által!

 

Csepp a tengerben az én naplóm. A történészek számára nem hiteles, mert csupa egyéni vélemény a látottakról és a hallottakról. Tiszti tábor, munkatábor, büntető tábor, hizlaló tábor, végül haza. Isten megóvott, hogy dolgozhassam rendünk és hazánk javára. Nádasi Alfonz Hadinaplójához írt gondolataiból idéztem. A naplót immár az ötödik részben, Bőzsöny Ferenc olvassa föl.

- Egy alezredes is velünk jön. Kár, hogy nem kérdeztem meg a nevét. Ha valaha filmet készítek az aktív tisztekről, különösen a törzstisztekről /tisztelet a néhány kivételnek/, hát ezt az operettfigurát felhasználom valami Upmann-kapitány, álhős neve, Don Kihote keverékű szereplőnek. Elfeledkeztem minden háborús látványról és hangulatról, mikor láttam, mennyire berezelt annak a hírnek a hallatára, hogy elirányítanak bennünket, és nem Északra megyünk.

Olyan ribilliót csapott, mintha az egész orosz hadsereg csak a mi vonatunkat támadta volna meg. Próbariadót akart elrendelni. Értetlenül álltam a katonai fegyelemről eddig hallott és tapasztalt jelenségek és a két nap hangulata között.

A robbanás felszakította Lembergtől Északra a vasúti hidat. Kidobott egy német páncélmozdonyt. A csomagkocsi itt van velünk. Tele van lyukkal az oldala és a teteje. Sokat állunk Psemyszlben. A régi külső erődök földnyomai, az új lengyel-német háború emlékei, a romba dőlt, ágyúval összelőtt házak, különösen a pályaudvar környékén jól láthatók. Próbáltam kimenni a hősi temetőbe. De lebeszéltek róla, mert senki sem tudja, meddig állunk. Szerettem volna megnézni a régi magyar hősök sírját. Sajnos, mikor utoljára voltam, szégyelltem magamat, mennyire nem törődünk a hőseinkkel. Még ma is emlékszem nevekre. Nem tudom miért, de a Gyalókai név ötlik most eszembe.

Este 6-kor Jaroszlávban vagyunk. Psemyszltől északra 40 km-re van. Ugyanaz a kép: mindenütt üszök, rom, kihalt táj. Rongyos emberek, részeg katonák, szellemeskedő spicces tisztek. Velem van egy bumfordi tábori lelkész: Zsellér Gábor, váci egyházmegyés. Most van próbaszolgálaton, mert aktív akar lenni. Eddig csak evett, aludt, vegetált és butákat kérdezett. Szép kilátások kifelé. Ez tényleges lesz! Hát igaz: ott jól beválik. De mit rombol a tisztességes magyar parasztlegények lelkében a többi, eddig ismertekkel együtt. Ő legalább tiszta lelkületű. Egész nap bumliztunk. Psemyszl után már biztosra veszik az öregebb katonák, hogy Lublinban kiszállunk. Talán éjjel érünk oda. - Az éjjelből reggel fél 6 lett. Olyan különös, hogy vasárnap se nem misézhettem, se nem hallgathattam. Felajánlom szeretteimért, katonáinkért, és egy kicsit Henrikért, aki később elhagyta a papságot. /aposztatánk lett/.

Febr.14.

Hajnalban megérkeztünk Lublinba. Mihelyt kivilágosodott, elmentem megnézni a várost. Van fellegvára, egyébként olyan Szeged-féle város. A katedrális tőszomszédságában jól láthatók a bombák nyomai. Még 3-4 helyen láttam nagyobb bombázásnyomokat. A püspöki templom nagyon elhanyagolt. Szegény lengyelek! A hithű lakosságnak sem ideje, sem anyaga, sem pénze nincs, hogy rendben tartsa.

A közeli jezsuita templomban próbáltam misézni. De a gyóntatószékben ülő jezsuita latin-német keveréknyelven tudtomra adta, hogy a helyi katonai parancsnokság engedélye nélkül nem lehet. Nem akartam bővebb magyarázatot adni a betoji páternek sem az ő gyáva viselkedésükről /hiszen valami zárt helyiségükben misézhettem volna/ sem a piszok németekről, akik nem kötötték engedélyhez, hogy eljöjjek háborúba. Egyszerűen el kellett jönnöm. Pukkadjatok meg!

Találtam egy másik templomot. A sekrestyéjében szakállas fráter volt: kapucinus. Mondta, hogy várjam meg a miséző gvardiánt. A szakállas manó láthatóan örült, a mellette levő gyerekek is körülvettek. Döngő csizmámat figyelték, és mondogatták: Wengerszki brave Leute. – ilyen keveréknyelven. Ma miséztem életemben először úgy, hogy előtte ettem.

Már annak idején a cserkészkörutjaim alatt is feltűnt, hogy milyen vacakul beszélnek latinul az itteni papok. 12.40-kor elindultunk Kelet felé, Chelmbe. Fél négykor már ott is voltunk. Nincs tovább irányítás. Segítsetek magatokon! Egy rossz konflissal bementem a hadosztályparancsnokságra. Ott adták meg a további parancsot: Tovább Lubomlon át Kovelbe. Benn a parancsnokságon megkérdezte egy zászlós, vajon protestáns lelkész vagyok e. Nem tudom, miből gondolta. A velem levő soproni bányász, Kraker Alfréd őrmester megmondta, hogy katolikus és bencés. Erre felderült az arca, és rögtön újságolta, hogy itt az Egon rendtársam.

Kerestem, de megmondták, hogy kinn van támponton. Mit tudtam én, hogy mi az a támpont. Zöldfülű lévén megkérdeztem, erre jót nevettek. Mondtam, én csak azt tudom: támpont a jobbszárny, igazodj. Na aztán később keservesen megismertem ezt a műfajt is. Egon estére visszajött. Mivel vissza kellett mennem az állomásra, csak írást hagytam neki. Igen, de kinn megtudtuk, hogy csak reggel 6-kor mehetünk tovább. Visszamenni hozzá teljes sötétben, gyalog, egészen más úton. Keserves botorkálás volt. Egy szegény lengyel annyira mutatta a helyet /hiába tiltakoztam/, hogy végül a légvédelmiekhez kerültem. Onnan egy legény jött velem a parancsnokságra. Egonnal nagyon megörültünk egymásnak. Bemutatott Kálmán vezérőrnagynak, aki pápai diákunk volt. Meghívott vacsorára, Egon pedig bevitetett a szobájukba egy vaságyat. Nagyon kedvesen, szívesen fogadott. Jól lemosakodtam, már két napja hiányoltam ezt. Még lapot is írtunk közösen a pannonhalmi perjelnek Valeriánnak, és még másoknak.

Nádasi Alfonz Hadinaplóját olvasta fel Bőzsöny Ferenc.

 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

402 éve 1611. május 16.-án született XI. Boldog Ince pápa, a különleges erők védőszentje.  Pápaságának egyik legfontosabb világi célja a törökök kiűzése volt Európából. Fáradozásait és hatalmas pénzadományait végül siker koronázta, amikor Bécs 1683-as sikertelen ostroma után megindított ellentámadás Buda visszafoglalásához vezetett 1686. szeptember 2.-án, és így a XVII. század végére sikerült a magyar területeket felszabadítani. XI. Ince pápa egész alakos Damkó József által 1936-ban készített 5,1 m magas szobra Budapesten a Várnegyedbeli Hess András téren látható, melyet Budavár visszafoglalásának 250. évfordulójára állítottak.

196 éve 1817. május 17.-én született Irinyi János magyar vegyész, a gyufa feltalálója. Az 1848-49-es szabadságharcban Kossuth őt bízta meg az ágyúöntés és puskaporgyártás irányításával, valamint az állami gyárak felügyeletével. A szabadságharc bukása után börtönbüntetésre ítélték. A mai köztudatban csak a gyufával kapcsolatos tevékenysége ismert, pedig az új szemléletű kémia egyik legelső hazai terjesztője volt, és jelentős szerepet játszott a magyar kémiai szaknyelv kialakításában.

164 éve 1849. május 21.-én az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a Görgey Artúr által vezetett honvéd csapatok háromhetes ostrom után visszafoglalják Buda várát. Ennek emlékére 1992-től a kormány határozata alapján e napon ünnepeljük a MAGYAR HONVÉDELEM NAPJÁ-t.

142 éve 1871. május 17.-én bocsátották vízre a Lajta monitort. A kiegyezés után születő magyar ipar terméke, az akkor nagyon korszerűnek számító monitor átvészelte a háborúkat és az 1990-es évekre már a világ legöregebb páncélos hadihajójának számított. A Lajtha lelkes hadtörténészek és más megszállott szerelmeseinek köszönhetően 1992. november 1-jén védetté vált és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tulajdonába került. A széleskörű összefogásnak köszönhetően, 2009-től a komáromi hajógyárban az 1887-es állapota szerint felújították, majd 2010. augusztus 20.-án LAJTA Monitor Múzeumhajó néven újrakeresztelték. Hende Csaba honvédelmi miniszter utasításban intézkedett fenntartásáról: az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kapta feladatul azt, hogy a hajó továbbra is látogatható állapotban maradjon.

126 éve 1887. május 17.-én született vitéz Szombathelyi Ferenc honvéd vezérezredes, vezérkari főnök. A vezérkari főnöksége alatti Délvidék magyar megszállása és az újvidéki vérengzés miatt a népbíróság 1946-ban életfogytiglani börtön büntetésre ítélte. Ennek ellenére kiadták Jugoszláviának, ahol háborús bűnösként megkínozták, majd a péterváradi erőd falánál agyonlőtték. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 1994. március 16-án bűncselekmény hiányában hatályon kívül helyezte az ellene hozott népbírósági ítéletet.

121 éve 1892. május 17-én hunyt el Klapka György honvéd tábornok, a komáromi vár parancsnoka.

97 éve 1916. május 21.-én hunyt el Görgey Artúr honvéd tábornok, az 1848-49-as honvéd haderő főparancsnoka.

2 évvel ezelőtt 2011. május 17.-én életét veszti két magyar katona – Róth Orsolya őrmester és Dálnoki András szakaszvezető – az afganisztáni Baglán tartományban, Mazár-e Sariftól 15 kilométernyire, egy közúti balesetben; négy másik társuk megsérül.

A kalendáriumot Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökének összeállításában hallották.

„A kitűzött távoli cél eléréséig vezető rögös úthoz, feltétlenül szükség van akaraterőre. Ezért a tevékeny embert mindig is a céltudatos törekvés fogja jellemezni.” Köszönöm a figyelmüket és kívánok további tartalmas rádiózás valamennyiüknek. A mai adás elkészítésében segítőtársam volt Berta Tibor ezredes, Kálinger Roland százados, valamint Ferenczi János. Nevükben is további szép napot kíván a szerkesztő, Fodor Endre.

 

 

28. ADÁS

 2013. május 22. 

Szerkesztett változat

"Az Úr pedig a lélek, és ahol az Úr lelke, ott a szabadság." – Köszöntöm hallgatóinkat, a szerkesztőt Fodor Endrét hallják. Pünkösd ünnepe ihlette a mai műsorunkat, amelyben egy kerekasztal beszélgetést hallanak majd. A résztvevők, Bíró László, a Katolikus Tábori Püspökség püspöke, Jákob János dandártábornok, a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat püspöke, és Totha Péter Joel vezető tábori rabbi. A keresztyén egyházak tulajdonképpen a három nagy ünnep körrel ünnepelnek.

Jákob János dandártábornok a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat püspöke.
A karácsonyi Jézus születésével karácsony ünnepkörrel, a húsvéti ünnepkörrel amelyben elválaszthatatlanul egybefolyik a nagyhét eseményeivel, nagypéntek és húsvét eseménye, és a pünkösd ünnepkörrel. Valahol azt gondolom, hogy ez a pünkösdi ünnepkör az, ami a legjobban a háttérbe szorul. Nagyon sokan nem tudnak mit kezdeni pünkösd ünnepével. Pedig számunkra nagyon fontos jelentősége van, hiszen a Szentháromság Istenről valljuk, hogy Atya, Fiú, Szentlélek, és pünkösd ünnepe a Szentlélek kitöltetésének az ünnepe. Megkaptuk ajándékul az Isten Szentlelkét, akit Jézus megígért pártfogóként nekünk, hogy vesztetek előtt a Szentlélek majd eljön reátok. És valóban az a kis tanítványi kör, ami itt maradt a földön Jézus mennybemenetele után, a pünkösd ünnepében erősödik meg, amikor kitöltekezik rájuk a Szentlélek. A Szentlélek ereje, csodája és munkája az, hogy az ő prédikációjuk és szolgálatuk alapján megalakult az egyház. Ezért a pünkösd számunkra azért is fontos, mert az egyház születésnapjának tartjuk. Kicsit olyan megfoghatatlan a Szentlélek fogalma sokak számára, hogy mit is kezdjenek vele. Ez egy szellemi valóság, ami nehezen kitapintható, de a jelenléte elengedhetetlen. Nehéz elmagyarázni az ő jelenlétét ebben a világban. Mégis talán az a példa segítség lehet, mint ahogy az elektromos vezeték is látható, de nem látjuk az áramot benne. Viszont tudjuk azt, ahogy elmesélték valamikor az egyszeri  ipari tanulónak, hogy mi a különbség aközött a drót között amiben van áram, és amiben nincs. Meg kell fogni és akkor tapintható, érzékelhető a különbség körülötte. Azt gondolom, hogy ugyanilyen a Szentlélek valósága a mi életünkben is. Látható jelei vannak az ő jelenlétének. Azért egész életünk, az egész földi életünk az ő jeleivel van tele.

Bíró László a Katolikus Tábori Püspökség püspöke.
A Szentlélek az Újszövetségben képekben jelenik meg. Lángnyelv formájában, szélzúgás formájában, galamb formájában, és még van itt egy szimbóluma az Újszövetségben, a víz. Tehát a Szentlélek az a tűz és a víz. Innen induljuk talán el. Érezzük a képnek ezt az ellentmondásosságát, a kettő mintha összeférhetetlen lenne. Jézusunk azt mondja, hogy aki hisz bennem, abból élő vizek forrásai fakadnak, és János hozzáteszi az evangéliumában, ezt a Szentlélekről mondta. A víz az az éltető elem, ahol nincs víz, ott nincs élet. A víz a tisztulásnak az eleme, nem tudunk tisztulni víz nélkül. Aztán a tűz az megint a tisztulásnak az eszköze. Az aranyat, az ezüstöt kiégették a salakjától, hogy tiszta legyen. Szóval a tűz és a víz egyik se a Szentlélek, de mindegyik valamit elmond a Szentlélekről. Aztán még hozzátenném a levegőt, a szelet. Tűz, víz, levegő. Ezek az ősi elemek szimbolikája hordozza azt az üzenetet, hogy ki a Szentlélek. A galamb pedig a Szentlélek szelídségének, a békének a szimbóluma ősidőktől fogva. Ezek a szimbólumok valamit elmondanak a Szentlélekről. Az a megtévesztő, hogy a Szentírásban sosincsen meghatározás, nem definiálja a Szentírás a Szentlelket. Egyszerűen beszél a cselekvéséről, erre utalt a püspök úr is, hogyha megfogom a vezetéket, akkor azért érezzük, hogy melyikben van áram. Tehát a Szentlélek cselekszik a Szentírásban. Mindjárt az első oldalon ugye azt mondja az Ószövetség, a közös Bibliánk, hogy Isten lelke lebegett a vizek fölött. A vizek az amorf anyaga, formátlan anyag. Az Isten lelke lebeg a vizek fölött, a céltalan anyag, a formátlan anyag fölött, és a céltalan célt nyer, a formátlan formát nyer. Ez nekünk a Szentlélek. Aki irányt ad a létnek, aki megformálja létünket, ha engedjük, befogadjuk őt. Tehát a Szentlélek valamiképpen az Istennek leginkább kifejezi a természetét. Leginkább kifejezi a természetét, a láthatatlanságát, de mégis hatékony cselekvését. Aztán lehetne tovább folytatni a Szentléleknek a tevékenységét, ugye az Újszövetségben, amikor így imádkozik: Hiszek egyben, Fogantatott a Szentlélektől. Hogyan lehetek én édesanyává? A Szentlélek fog megárnyékozni téged, mondja az édesanyának az angyali jelenés. Vagyis a lélek az, aki által megelevenedik az örök ige közöttünk testet öltve. A lélek az, aki által megelevenedik számunkra Isten igéje, megelevenedik a szívünkben Jézus Krisztus. Nagyon nagy baj az sokszor, hogy egy 2000 évvel ezelőtt élt Krisztusról beszélünk csak, és nem az élő Krisztusról. Ugye a lélek az aki elevenít, ő az éltető lélek.
 

Totha Péter Joel vezető tábori rabbi.
Ugye a Tórát amikor megkaptuk, amikor az Örökkévaló oda adja a népnek, akkor hagyomány szerint minden népnek felajánlotta az ő Tóráját, az ő igazságát, azokat a szent szavakat, amelyeket nap mint nap olvasunk. S a különböző népek ezt elutasították. Különböző indokokkal a hagyomány szerint, és egyetlen egy nép volt, amelyik igent mondott rá, ez pedig a zsidó nép volt. Az Örökkévaló, a „Kádos”, a szent, az mindig jelen van és mindig, mindig körülöttünk van, és mindig segít azokon, akik őhozzá fordulnak. A „Kádos” az szent, amikor imádkozunk és elmondjuk: „Kádos, Kádos, Kádos - szent, szent, szent, a seregeknek az ura.” Örökkévaló az ő neve, ugye ez Jehosua próféta, Ézsaiás próféta hatodik fejezetében olvashatjuk, akkor pontosan ez a szent jelenik meg, és a szent ad nekünk vigaszt, ad támaszt, ad erőt, ad békességet az arra vágyóknak.

Jákob János dandártábornok a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat püspöke.
A szimbolikákat említette püspök úr is, és a vezető rabbi úr is. Nagyon fontosak számomra is a szimbolikák, azok a megjelenési formák, amiket a Szentírás felvázol elénk, akár a víz, a tűz, a galamb formájában. Azért a Szentlélek megjelenése számomra mégis ott kitapintható a mindennapokban, és azt gondolom, hogy ebben nehéz is talán másképp látni, hogy mindig felszólít bennünket az írás, vegyetek Szentlelket! De honnan tudjuk, hogy a Szentlélek bennünk van, és vettünk belőle, és igenis élő valóság a számunkra? Erre azt tanítjuk a mi egyházainkban, hogy honnan tudjuk, hogy a Szentlélek a mi életünkben van, és ez az igazi látható jel, hogy eljutok oda, hogy bűnös ember vagyok, meglátom a saját bűneimet. El tudom fogadni, meg tudom látni, hogy Krisztus kereszthalála értem van. Az én bűnös életemért, hogy megváltson belőle. Ez a Szentlélek munkálkodás bennem, tehát a szimbolikákon túl egy kézzel fogható valóság ez számomra, hogy az a Szentlélek nem egy távoli fogalom, egy valamiféle mennyei misztikum, hanem egy bennem élő valóság. Hogy elvisz erre a síkra és így tudok eggyé lenni az Isteni lényeggel, hogy engem eljuttat arra az egységre, amire azt mondja az ige, hogy: Mindnyájan a Szentlélek által kereszteltetek meg. A közös hitvallásunkban a keresztyén hitvallásban is ezt így mondjuk: - Hiszem a Szentlelket! Ugye az egy és közösséges katolikus keresztyén anyaszentegyházat, Krisztus láthatatlan nagy egyházának vagyunk egységes tagjai. Az egy más kérdés, hogy e földi életben különféle felekezetekben éljük ezt meg, de azért mégis a Szentlélek az, amelyik egyesít bennünket Krisztus népével.
 

Bíró László a Katolikus Tábori Püspökség püspöke.
Hívő ember az a lélek indításai szerint cselekszik, és mert egy a lélek, ezért ugyanazon indíttatást fogadjuk el. Tehát amilyen mélységben képesek vagyunk a lélek indítására figyelve dönteni, cselekedni, szólni, olyan mértékben tudunk egyek lenni láthatóan. Az egység mindig a léleknek a műve, ugye a Szentlélek az a Szentháromság személye között az egység lelke. Isten és ember, ember és ember között az egységnek a lelke. Ugye csak abban vagyunk gyengék, hogy ebben a lármás világban meghalljuk a léleknek a szavát, a léleknek az indítását. Senkit nem taszigál, ahhoz egy belső csend kell, hogy tényleg a lélek szerint éljünk. Rengeteg szép mondat világítja meg a világon ezt, hogy mit jelent a lélek szerint élni, hogy mit cselekszik a lélek bennünk. Az egységnek az alapja tulajdonképpen Jézus Krisztus. Azt mondja a Szentírás, hogy senki se mondhatja Jézus az Úr, csak a lélek által. Mi Jákob püspök úrral egyek vagyunk, az a léleknek a műve, mert mind a ketten együtt mondjuk ki a lélek erejében Jézus az Úr. Ez a mi egységünknek az igazi alapja.
 

Totha Péter Joel vezető tábori rabbi.
A mi feladatunk, mint szellemi vezetőknek, mint rabbiknak, vagy mint a vallásban elkötelezetteknek, hogy ezen az úton segítsük az arra vágyót. Illetőleg mi is példát mutassunk arra nézve, hogy ez nem egy távollévő dolog, nem egy elérhetetlen, megfoghatatlan, hanem igenis itt van közel, megtapintható, átélhetőek azok a törvények és azok a rendelkezések, amelyet az Örökkévaló az embereknek adott. Nem angyaloknak, nem isteni lényeknek, hanem az embereknek, és ő pedig tudja, hogy az embernek mi a jó. Mi az, amit az ember meg tud tenni, és ebből kifolyólag ebben kell bátorítani és erősíteni magunkat, és természetesen a közösségünk tagjait, hogy az Örökkévalónak a parancsolatai azok megtarthatók, és ebben segítünk. És nyilván egymást is támogatjuk és egymást is buzdítjuk, amikor egy olyan helyzet van, hogy az ember egy kicsit úgy elfárad, meglankad, akkor egy-egy támasz egy vigasztaló szó, vagy egy erős parancs, az úgy helyre tudja tenni a dolgokat.
 

Jákob János dandártábornok a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat püspöke.
A mai ember, mint Isten teremtménye - hiszen hitünk szerint Isten teremtménye az ember -, elszakadt a Teremtőtől. Na most ha nincs egyenes kontaktusban a Teremtővel a törvényeit se fogja tisztelni és megtartani. Ennek minden átkozott gyümölcsét viseli is magán az emberiség. Hiszen Isten az ő teremtménye az ember számára épp azért alkotta meg a törvényt, hogy azáltal védelmet nyújtson számára. Az életét egy olyan mederbe szerette volna tartani és vezetni, ahol biztonságot ad számára. Ma az emberek számára a nem, a nem, a tiltások sora az inkább ellenszenvet kelt és elfordulnak tőle. Azt gondolják, hogy valamiféle olyan kötelező dolgot ró rájuk a törvény, amivel nekik nem kell azonosulnuk. Nem látják azt a védő szeretetet a gondviselői kegyelmet, amivel pont a törvények próbálják az úton tartani és megőrizni az ő életét.
 

Bíró László a Katolikus Tábori Püspökség püspöke.
Ha parttalanná válik az élet, akkor minden szétfolyik, erőtelenné válik, ez a törvény része. Ugyanakkor a törvény – a vezető rabbi is megosztaná -, hogy a törvény nem egy kalodába zárása az embernek, hanem betű és lélek. A kettőt együtt kell tartani. Tulajdonképpen a fő parancstól elindulva, ami megint csak közös kincsünk az Ószövetségben is, a törvény az nem egy parancs, mint a katonának parancsol a felettese, hanem válasz. Egy szeretetteljes válasz akar lenni Isten megelőző teremtő szeretetére. Tehát ha csak egy külső zubbonynak tekintjük, akkor menekülünk tőle. Ha minket szerető Istennek egy válasz, és ehhez ötletek, hogy hogyan tudunk válaszolni Istennek a szeretetére, akkor erőforrás lesz a törvény. Tényleg ahogyan a püspök úr is mondta, a Szentírásban rengeteg olyan hely van, amely arról szól, hogy boldog az az ember, aki az Úr ösvényén halad, aki az Úr törvényei szerint halad. Ezt közösen hirdetjük mind a hárman, és ez a boldogságnak az útja. Tehát betű és lélek, együtt a kettő. Ha elhagyjuk az egyiket, akkor a másik se valósul meg tulajdonképpen.
 

Totha Péter Joel vezető tábori rabbi.
Nálunk ilyenkor tikunt mondanak, tikun van, vagyis egész éjszaka fenn vagyunk és egész éjszaka tanulunk, mert helyre kell hozni azt, hogy a nép a törvény átadása előtt édesdeden aludt. És átaludták azt az éjszakát, azt a lehetőséget, amit utána már nem lehetett bepótolni. Mi is, hogyha végiggondolunk az életünk során, akkor hányszor aludtuk át a lehetőségeket, amelyek ott voltak és nem vettük észre. Vagy nem akartuk észrevenni és utána, egy bizonyos idő után megbántuk, hogy akkor nem így kellett volna, vagy másképp kellett volna. Ez az ébredés az, amikor az ember rájön arra, hogy van egy olyan út, amely nem biztos, hogy könnyű, vagy könnyebb mint amit eddig éltünk. Ugyanakkor rengeteg csodával van tele és az pedig maga Kádostól, vagyis a Szenttől jön, és hogyha ezt felfedezzük, akkor jön el az a bizonyos léleknek az ébredése, amit én kívánok mindannyiunknak.

Jákob János dandártábornok a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat püspöke.
Azért a Szentléleknek birtoklása, hiszen bennünk él a Szentlélek és a Szentlélek Isten teljesen átitatja az életünket, azt gondolom akkor tud győzelemre jutni, hogyha mi engedelmesen át is engedjük az életünket ennek. Az imént beszéltünk a törvényekről, az Isteni kegyelemről. Hogyha alárendelt életünk van, azok a csodák, azok kézzel tapasztalhatóan megjelennek az életünkben, és akkor leszünk valóban az Isten gyermekei és az egység gyermekei, hogyha rá tudunk mutatni a Szentlélek ereje által arra az egyetlen fő valóságra, aki az életünk lényege.
 

Bíró László a Katolikus Tábori Püspökség püspöke.
Szeretném idézni Benedek pápát, aki azt mondja, hogy a lélek ajándék. Lelket nem kell megszereznünk, kiérdemelnünk, a lelket befogadni kell. Minél mélyebb, egy ajándékot azt csak elfogadni kell, és a pünkösd erre hív bennünket, nyitott szívre. Ahogyan a másik emberhez úgy tudok közel kerülni, ha kiüresítem magamat számára és befogadom őt. Ugyanígy működik a lélek ajándéka is bennünk. Tehát ha nem fogadom be, nem veszem be az orvosságot, akkor az orvosság hiába van ott az asztalomon, nem fog használni. Ha nem fogadom be a lelket, akkor fog tudni segíteni a lélek. A lélek az belülről hat, ajándék. Mindent meg akarunk szerezni, görcsberándultan élünk. A lélek nyitottságot vár tőlünk, és így leszünk az ő ajándékainak részesei. Így lesz felismerhető rajtunk a léleknek az ajándéka.

A mai műsorban beszélgetést hallottak pünkösdről, Bíró László Katolikus Tábori püspök, Jákob János dandártábornok Protestáns Tábori Lelkész Szolgálat püspöke és Totha Péter jobel vezető tábori rabbi részvételével. „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat. Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” A mai adásunk rendhagyó volt, de abban bízom, hogy tartalmasnak ítélték meg. További tartalmas rádiózást, szép napot kíván önöknek a szerkesztő, Fodor Endre.

 

 

29. ADÁS

 2013. május 29.

Szerkesztett változat

A Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat és a Keresztény Katonák Szövetsége emlékezett ünnepi szentmisével és istentisztelettel a hősök emlékére, május 24.-én pénteken este, a Budavári Nagyboldogasszony Plébániatemplomban. A szentmisét Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető katolikus tábori lelkész, az ökumenikus istentiszteletet Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök tartotta a Mátyás-templomban. Az eseményen többek között megjelent Benkő Tibor vezérezredes, honvéd vezérkar főnök, Orosz Zoltán altábornagy, honvéd vezérkar főnök-helyettes, és Domján László vezérőrnagy a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka. A szentmisén, istentiszteleten közreműködött a Katona János alezredes karnagy által vezetett Légierő Zenekar Veszprém. Kezét csókolom, jó napot kívánok! E jeles eseményről készített összefoglalónkhoz a szerkesztő, Fodor Endre kíván tartalmas időtöltést, az Inter Arma Caritas mai adásában.

Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető katolikus tábori lelkész:

- Én is világot hódítani jöttem, és magamat meg nem hódíthatom. Csak ostromolhatom nehéz kövekkel, vagy ámíthatom és becsaphatom. Valaha én is Úr akartam lenni. Ó bár jó szolga lehetnék! De jaj, szolga csak egy van, az Isten, s Uraktól nyüzsög a végtelenség. A hősök, akikre ma emlékezünk, azok a Weöres Sándor bibliás szavait előhívva, idézve „A jó szolgák, akik önmagukról lemondva szolgálták a hazát.” Nem csak a kalendáriumok és történelemkönyvek nevesített hősei, de a sokszor névtelen parádékban és elismerő szavakban nem részesülő, de az áldozatot mégis meghozó igaz emberei. Magyar hősök, de magyarra elsősorban nem a nyelvük és nem a nevük tette őket, hanem az önként vállalt áldozat. Jó szolgák, igaz magyar emberek, akik nélkül nem állhat meg az ország meg a mi egész földünk sem. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. Ne reméljünk semmit attól, aki csak a saját életéért küzd nem pedig valami magasabb célért. Aki nem tudja mit jelent elveszítve megtalálni, aki nem tud áldozatot hozni. Mert mit ér az az ügy, ami nem kíván lemondást és szenvedést? Vérségi kapcsolatok, barátság, hazaszeretet, önként vállalt áldozat hitelesíti őket és teszi többé üres szavaknál. Csőcseléknek hívják azokat, akik más tetteiből élősködnek. Az életnek csak akkor van értelme, ha lassacskán elcseréli valami nagyobbra az ember, társára, gyermekére, családjára, álmaik eszméire, hazájára. Elveszíti a háborút, aki nem vágyik semmit.

Az igaz ember inkább választja a saját maga pusztulását, mintsem elpusztítsa azt, amire elcserélte önmagát. Mit használ az embernek, ha az egész világot elnyeri is, de a lelke kárát vallja? Eltunyult szívűek azok, akik semmit sem cserélnek el magukból, és nem lesznek semmik sem. Az élet elszáll felettük, mintha nem is létezett volna. Az idő úgy folyik el számukra, mint egy marék homok és megfeledkezünk róluk. Az ilyen emberek múzeumőrökké lesznek, és egy halott ország fölött őrködnek. Sokan nem tudnak elszakadni a katonai díszszemléknek a képétől, és azt állítják, hogy csak akkor van rend, ha a tárgyak és az emberek nem különböznek egymástól. Az emberek azonban akkor egyelőek, hogyha egyformán szolgálják az országot, nem akkor, hogyha tökéletesen hasonlítanak egymásra. A katonai temetők egyforma keresztjei nem az arctalanságnak a jelei. Az áldozatoknak itthon arca van, és mindenki csak a saját életét tudja és tudta föláldozni. Vaksággal van megverve az, aki az embert kizárólag látványos cselekedeteiben veszi észre. A lövészárkokban fagyoskodva várni a halált, nem volt látványos és nem volt fennkölt. Élni csak azért tudsz, amiért elvállalod a halált. Az ember pedig azzal is építi az életet, ha meghal. A halál kockázatának a vállalása, az élet vállalását jelenti. Ha a harcoló katona nem ember, hanem automata és verkedő gép, akkor hol van a harcosnak a nagysága? Valódi nagyság csak abban a harcosban van, aki tud szeretni, érezni és kötődni. Aki, amikor hazaér leteszi a fegyverét, és elringatja a gyermekét, vagy a férjben, aki elmegy a háborúba. Néhány esztendővel ezelőtt egy újságíró felmérést szeretett volna készíteni a magyar gyerekeknek számítógépes szokásairól, és amikor összeszedett egy kisebb csapat gyermeket föltette nekik a kérdést: - Mit jelent az, hogy game over? Egy picike gyermek előre pattant, határozottan kihúzta magát, és közölte: - Vége a játéknak, mert elvesztettem az össze életemet. A következő kérdés az volt: - A valóságban mit jelent az, hogy meghalni? Ekkor megtorpantak a gyermekek és csodálkozó szemmel visszakérdeztek: - Mi az, hogy valóság? A mai világnak ez a tragédiája. Talán ezért is kellene még inkább tisztelni azokat, akik régen tudták mi a valóság ott a lövészárokban. Amikor nem volt semmi fennkölt, semmi magasztos, és nem volt meg a reménye sem annak, hogy hipp-hopp lesz még három-négy életem amivel játszhatok tovább. Akikre ma emlékezünk, a mai megemlékezés, ez a valóság. Amikor az ember képes arra, hogy az életét is odaadja valami nagyobbért, ténylegesen és visszavonhatóan a gyerekek szerint. De a felnőtt, aki tényleg ad és áldoz, tudja, hogy ezt visszavenni már nem lehet. Ha egyszer odaadta, felnőttesen adta, nem úgy, mint a gyermek, aki egyik kezébe nyújtja a másikkal visszaveszi. Ő egyszer odaadja, oltárra teszi és föláldozza az életét.

Léteznek olyan pillanatok is, amikért igazán érdemel élni, amelyek többet érnek, mint az egész életünk. A tűznek az ellentéte a hamu, de a hamu megőrzi a tüzet a benne lévő parázzsal. Győztes csaták és vesztes háborúk, de a legyőzöttek szívében ott van a parázs. És hogy a parázs tűzzé váljon, ahhoz mi kell? Néha nagyon kevés. Ha már nincs meg a parázs, akkor marad a hamu. Ha semmi voltál, akkor semmivé leszel. De ha hordozod magadban a parazsat, akkor a tűz nem aludt ki véglegesen. A magyar hősök emlékezete ilyen parázs legyen számunkra. Azokban az időkben, amikor talán nagyon fagyos a hangulat körülöttünk, amikor talán túl sok a hamu a levegőben, ne felejtsük el, hogy a hamu alatt még van valami, ami lángra kaphat, ami életet adhat, és ami megtarthat minket is az emberségünkben. Ők szolgáltak és vártak. Nem dicsőségben, hanem valószínű vérben, mocsokban, és hidegben. Vártak az életre, és vártak a holnapra, amit már nem élhettek meg. Az ember az, aki valami önmagánál nagyobbat hordoz magában. Az ország pedig az emberek értékének szíve, mert minden ember egy darabka ország. Mit ér a mai napnak az eredménye, hogyha nem szépíti meg a rákövetkező? A jövendő előkészítése nem egy év, mint a jelen megalapozása. Ha tiszteljük a hősök emlékét, az eltávozottak jobban jelen vannak, és hatalmasabbak az élőknél. Aki követni akar, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen engem. Hősies áldozat, és hűséges szolgálat. Ennyire egyszerű. A magyar hősökért imádkozunk, s az emléknap üzenete az, hogy haljunk meg, ha kell emberi módon, de méltósággal. De éjünk is, amint lehet emberi módon. Amen.

Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök:

- Mai megemlékezésünkön hadd olvassak Isten Szent Igéjéből egyetlen egy Bibliai verset. Sámuel Próféta könyvéből így hangzik: Az én Uram életére mondom, hogy bárhol lesz az én Uram is, ott lesz a te szolgád is, akár élve, akár halva. Ez az idézet Dávid király történetéből való, melyben egy hadba vonulást megelőzően elkötelezi magát Ittaj az ő hűséges szolgája, a király ügye, szolgálata mellett egy életre, egy halálra.  Azt gondolom, hogy ez a lelki magatartás az, amely a szent ügyért elesett katonát hősnek minősítik minden esetben. Rákóczi, Bocskai, Bethlen, Zrínyi seregeinek az udvar vagy török ellenes harcok elesettjeinek, a névtelen Dugovics Tituszoknak, a végvárak vitézeinek, Dózsa katonáinak, a Hunyadiak csapatainak, IV. Béla királyunk tatárok elleni küzdőinek, az országalapító István király hűségeseinek, honfoglaló törzsek fegyvereseinek, és az Etel-köztől, sőt Baskíriától idáig tartó vándorlások lovas és gyalogos harcosainak képzeletbeli vesztesség listáin szereplő, valamennyi életét népéért áldozó hőseiről kell emlékeznünk. Ha írásos emlékeink lennének ezekről, akkor sem tudnánk maradék nélkül eleget tenni e feladatnak. Azonban nem is ez a fontos, hanem az, hogy a szívünkben megvan rá a szándék, hogy ne felejtsük el őket. Megvan a szándék arra, hogy lelkiismeretünkben emléket állítsunk nekik és rábízzuk őket a mi Mennyei Atyánkra, akiről hisszük, hogy megajándékozta őket az ő hűségükért. Éppen ezért együtt hajtsuk meg szívünket, lelkünket és közösen imádkozzunk.

Mindenható mennyi Édes Atyánk, történelem Ura, máig fájdalommal gyászoló családok érzéseit kifejezve, a hazáért életüket áldozó magyar katonák életéért hálát adva borulunk le a te örökkévaló nagyságod előtt. Azokért, akik tőle kapott felelőséggel, hősies helytállással vállalták a haza védelmét, szeretteik életének vigyázására. Azokért a fegyverforgatókért, akiknek évszázadokon át az életük sem volt drága, hogy azt odaadják felebarátaikért, népükért, hazájukért. Köszönjük azt a hűséget, amely a különböző csaták, háborúk borzalmas világában is kitartott, mert az örök kősziklára, Terád épült. A Golgotai kereszten magát megáldozó Krisztus példája, tanítása, erőt adott a szolgálathoz. Nyugodjanak itthon, vagy messze távoli tájon, csaták viharában elesett drága hősök, ismeretlenek vagy volt ismerősök, örök álmukat pihenjék erdőn, mezőn vagy sírkereszt alatt, gondolataink beléjük karolnak, emlékük dicsőség és egyben fájdalom. Legyen áldott emlékük, érettük szóljon a Hősök Vasárnapján minden lélekharang. Seregek Istene! Bennünket, mai utódokat pedig segíts úgy járni a hadak útján, hogy emlékük előtti tiszteletünk jeléül meghátrálás nélkül tudjuk vállalni a ma kihívásait. Elődeink példája, hadd legyen ebben útmutatás. Szentlelked újjászülő reménysége bátorítson valamennyiünket őrhelyünkön, szolgálatunkban, melyre drága magyar hazánk védelmébe vállalkoztunk. Kérünk, állj mellénk kegyelmeddel, hogy a halál árnyékának földjében járva is, minden körülmény között vallani tudjuk a zsoltárossal: Ha elenyészik is az én testem, szívemnek kősziklája és örökségem, te maradsz Istenem! Örökké. Amen.

Mai adásunk rendhagyó volt, hiszen a május 24-én pénteken este, a Budavári Nagyboldogasszony Plébániatemplomban tartott ünnepi Szentmiséről és istentiszteletről hallottak hangképes összefoglalót. A felvételt Ferenczi János készítette.Nevében is további kellemes rádiózást kíván valamennyiüknek a szerkesztő, Fodor Endre.

 

 

30. ADÁS

 2013. június 5.

Szerkesztett változat

Lourdes a hit egy kapuja, hirdeti az 55. Nemzetközi Katonai Zarándoklat. Köszöntöm hallgatóinkat, a szerkesztőt Fodor Endrét hallják. A mai és az egy hét múlva következő adásunkban a Lourdes-i Katonai Zarándoklat legszebb pillanatait, interjúit elevenítjük fel, ha szűkre szabott időben is, de bízva abban, hogy tartalmas húsz percet ígérve.
1858. február 11-én Bernadett egy folyócska közelében egy barlangban sugárzó fehérbe öltözött női alakot látott, aki szótlanul rámosolygott, majd eltűnt, aztán három nap múlva újra megjelent, és ettől kezdve július 16-áig bezárólag még további 16 alkalommal. Március 26-án a Szűzanya megnyilatkozott előtte. 1944-ben Lourdes-ban a jelenések barlangjánál szovjet és francia katonák imádkoztak. Az eseményt a Toulouse-i sajtó megjelentette. December 10-én már szentmisét is tartanak itt. 1947-re már Nemzeti Katonai Zarándoklattá szélesedik az esemény, egyre többen jönnek ide katonák imádkozni. Magyarország 1991 óta vesz részt a zarándoklaton, a Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálat szervezi ezt, és minden évben katonák látogatnak el ide.

Összefoglalónkat kezdjük a magyar nyelvű szentmisével, amelyet a katonai tábor Kármelhegyi Boldogasszony kápolnájában tartottak.

- Jézus maga a gyereket állítja középre, s azt mondja az egyén olyan, mint a gyerek.

Bíró László katolikus tábori püspök.

- Az ember kezébe vesz egy gyereket idegenként, mindjárt riadtan keresi az apát meg az anyát. S ha látja, apa meg anya itt van, akkor jól érzi magát, el kezd vigyorogni. A gyerek tudja, kihez tartozik, tudja, hogy apjára, anyjára ráhagyatkozhat. Mi is van ebben a képben? Hagyatkozz Istenre! Hagyatkozz Istenre, mint Mennyei Atyádra! Tőle várd a jövőt, ne csupán a saját erőlködésedtől. Ez a kisgyerek. Nyitottság, csodálkozás, ráhagyatkozás, biztonság, derű. Ez lenne a keresztény életnek a sajátja, ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek. Sokféle vallásossággal találkozunk itt Lourdes-ban, igazából egy rövidke pár órára talán mi is olyanok vagyunk itt, mint a gyermekek. Istenre hagyatkozunk, jövőben hívők. Ami az idei zarándoklatunkat megjellegzi az, az hogy egyházunkban ugye a hit évét hirdette meg Benedek pápa. Az idei évnek a mottója itt Lourdes-ban – füzetünkön is láthatjuk fölírva – „Lourdes a hit egy kapuja”. Más fordításban Lourdes kapu a hitre. Valamelyik itteni szerző azt mondja – A grotta olyan, mint egy ablak a végtelenre. Valahol itt Lourdes a végtelenre nyitja meg az emberi szívet, misztérium, ami összegyűjti itt az embereket. Az a pici sötét barlangluk, az valahol a végtelenre nyitotta meg Bernadettnek a szemét, s az ide érkezőknek a szemét. Európának egy olyan pontján vagyunk, ahol egy picivel jobban érződik a véges és a végtelen találkozása, ez e világ és a másvilágnak a találkozása. Ez a Lourdes-i barlang, amit aztán próbáltak reprodukálni sok-sok templomában a világnak, ablak a végtelenre. Hitre hív bennünket. Mi a hit? Benedek pápánk idei nagyböjti körlevelében azt mondja, a hit nem egy etikai döntés csupán. Nem is egy erkölcsi eszménynek a követése csupán. Így mondja – A hit, találkozás egy eseménnyel, egy személlyel. Ez a hit. Annak idején Bernadettnek az volt a feltűnő ott a februári jelenésben 11-én 1858-ban, hogy szélzúgást hall és nem mozognak a fák ágai. Van valami furcsa jelenség, s ez a jelenség viszi el a személyhez. Az esemény visz el bennünket Istenhez, mint személyhez. Ha naponta nem tudom megköszönni Istennek azt, ami velem történik, akkor aznapon, amikor nem veszem észre, nem köszönöm meg, Isten megmarad egy filozófiai fogalomnak, első mozgatónak, valami személytelen erőnek. De erre mondja Ferenc pápa – Mi mondjuk, hogy hiszünk. De milyen Istenben hiszünk? Ezt a kifejezés használja – Egy spray Istenben? Aki egy kicsit mindenütt jelen van, mint spray, de sehol nincs ott igazán? Lourdes azért van, mert egy 14 éves szinte analfabéta gyerek találkozott egy eseménnyel. Sötét barlang, nyitott ablak, a természetfölöttire. Amikor Benedek pápa ezt hangsúlyozza, hogy a hit találkozás, akkor azt is kimondja, hogy tulajdonképpen a fő parancs „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből, felebarátodat, mint önmagadat.”,  a fő parancsolat nem egy aszketikus feladat. Nem parancs tulajdonképpen, hanem ha találkoztál a hitben Istennel, mint eseménnyel, akkor az egész lényeddel egyre inkább válasz leszel Istennek a megelőző szeretetére. Ugye a szerelmes az nem gondolja végig, hogy most nekem értelmemmel is szeretni kell a kedvesemet, a szívemmel is szeretni kell, az egész lényemmel. Nem tudja másképp csinálni. Ez lenne a hit is. Csak fordítva tesszük. Mi ki akarjuk érdemelni Istennek a szeretetét, pedig Isten előbb szeret bennünket. Nekünk válasznak kéne lenni Isten fölismert szeretetére. A hit, találkozás egy eseménnyel, egy személlyel. Nagyon fontos lenne az elcsendesedés, mert ha nem lesz csendünk, akkor nem biztos, hogy eléri ez a zarándoklat a célját. Lehet közöttünk valaki kereső, lehet már megtalálta az Istent. Annyi biztos, hogy kell újra meg újra a találkozás, hogy valami történjen, amit haza viszek. Egy pillanatra – ugye Mária kegyhelyen vagyunk -, figyeljünk Mária hitére is. Azt mondja Erzsébet a Máriával való találkozáskor – „Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked.” Mária hitt az Úr szavában. Gyermeked fog születni, a szentlélek fog betölteni téged. Az Úristen gyermekednek adja az ő fiának, az ő atyjának trónját, és uralmába helyez mindörökre. És Mária igent mondott. Igent mondott arra, hogy Isten uralma általa megkezdődjék. Valamely teológus így fogalmaz a kereszt alatt álló Máriáról, hogy ő a csendnek az ikonja. Nem tud emberi választ adni arra, hogy hogy van itt az Isten klónjával, Isten uralmával egy keresztre feszített gyermek életében. És áll a kereszt alatt, és elfogadja Jézusnak a végső akaratát. „Asszony íme a te fiad”, János felé fordulva „Íme a te anyád”. Elfogad bennünket Jézusban a haldoklóban gyermekeként.

- Első alkalommal veszek részt 55. Katonai Zarándoklaton.

És milyennek találja?

- Felemelőnek.

Bánné Jáger Anna.

- Kicsit fárasztó is, de nagyon-nagyon sok élménnyel gazdagodva térünk haza.

Itt a magyar sátrak előtt beszélgetünk. Itt szállásolták el magukat?

- Itt szállásoltak el bennünket, kettő női sátor, a többi pedig férfi.

És mondja, milyen a hangulat?

- Eddig minden programon részt vettünk, este pedig a többi nemzet katonáival találkozunk. Nem ismertük egymást, tehát a többiekkel sem, de ezalatt a pár nap alatt egészen jól összebarátkoztunk és tanultunk sokat egymástól.

Ön számára mi a legfontosabb?

- Nagyon felemelő érzés és szinte hihetetlen, a tegnap esti találkozón döbbentem rá, hogy a vatikáni őröktől, a számomra ismeretlen nemzeteknek képviselőit is láthattam. Aztán utána az elcsendesülés zajlott a helyén, és számomra ez egy felemelő érzés.

Azok számára, akik nem voltak itt, vagy éppen nem lehetnek itt, ön mit mondana, vagy mit tanácsolna, miért érdemes vagy miért jó ide eljönni?

- Felemelő érzés látni, hogy még betegen is és elhagyatottan ott a téren eljönnek és bíznak abban, hogy jobbulás lesz a betegeknek és bízunk abban, hogy az élet nehézségeiben majd segítséget kapunk majd ettől az úttól.

Berta Tibor ezredes, általános helynökkel a Rózsafüzér téren beszélgetünk. Hány fővel vesznek most részt ezen az eseményen magyar katonák?

- Magyar katonák most mintegy 80-an jöttünk ki erre az 55. zarándoklatra. Ez a 80 fő, akikkel évek óta most már itt vagyunk a Magyar Honvédségből, egy nagyon szép szám, és azt hiszem, hogy ezt tartani is tudjuk a jövőben is.

Az események közül melyek azok, amelyek kiemelendők, amelyeket a legfontosabbnak tart megemlíteni?

- Mindegyik zarándoklat valamiképpen egyfajta sémára tevődik rá. Nagyon nem lehet változtatni semmin sem, egy-két olyan momentum van, amit a különböző nemzetközi programok adnak, ahol megpróbálnak mindig valami újat, vagy legalábbis valami nem hagyományosat megalkotni. Tegnap ez volt látható például a nemzetközi megnyitón, a X. Pius földalatti bazilikában. Határozottan az volt a vélemény, hogy egy fiatalos, fiataloknak szóló olyan megnyitó legyen, ami egy picit impulzívabb jelleget ad a megnyitó ünnepségeknek. Az egyetlen hagyományos része azt hiszem a Pater Noster volt, vagyis amikor a Miatyánkat elimádkoztuk. A többi zenei betét, illetve mindenféle esemény az inkább arra hajlott, hogy 2013-ban élünk.

A keresztutat végigjárta a zarándok csapat. Ez úgy gondolom, hogy fontos volt mindenki számára, és egyféleképpen talán nagyszerű folytatása volt ennek a megnyitónak.

- A nemzetközi programok mellett a legfontosabb az, hogy nekünk, magyaroknak is vannak olyan programjaink a második napon – általában ez mindig szombatra esik -, amikor a saját utunkat járjuk. Mi megjártuk a magyar nyelvű keresztutat, illetve megtartottuk a magyar nyelvű szentmisét utána. Tehát mindig, mindegyik ország mindegyik nemzet ezt teszi ezen a napon, hogy aztán újból bekapcsolódjon a nemzetközi programokba, mint ami most itt a téren is lesz, illetve majd a földalatti bazilikában ezután. Minden nemzet megpróbálja azt, hogy a katonáit egyfajta elmélkedés, tanítás, imádság, szertartás által egyben tartsa itt a zarándoklaton. S ugyanakkor pedig ösztönözni őket arra, hogy majd a nemzetközi programokon minél többen részt tudjanak venni.

Egyféleképpen ez találkozó több nemzet katonái között, másféleképpen pedig a hely szelleme megköveteli azt, hogy egy kicsit elmélyedjen az ember, egy kicsit önvizsgálatot tartson. Kényes egyensúly. Hogyan látja ezt?

- Nagyon kényes egyensúly. Azt gondolom, hogy ahogy kialakult a katonai zarándoklat 1958-tól, mindig is egyfajta olyan töltése volt ennek az eseménynek, hogy itt meg kell tartani azokat a hagyományos formákat, amelyek a sajátjai egy katolikus zarándoklatnak. Ugyanakkor pedig azt látni kellet, hogy katonák talán mást is szeretnének. Tehát más is legyen egy zarándoklatban, mint az, hogy pusztán csak legyen egy szentmise, meg legyen egy körmenet. Tehát valójában, van egy ünnepélyes megnyitó, ahol a nemzetek fölvonulhatnak, a zászlaikat fölvonultathatják, a püspökeik fölvonulhatnak, és ez van mindig másképp és másképp megszervezve. Ugyanígy a záró esemény, amikor bezárják a zarándoklatot. Eközben valójában tényleg megtartjuk azokat a hagyományos zarándoklati formulákat, hogy a nemzeteknek külön programjaik vannak, és a nemzetközi programokban pedig ugyanúgy megvan a Mária körmenet, gyertyás körmenet - ahogy szokták mondani, ugyanúgy van egy nemzetközi szentmise, és van ezen kívül még egy kifejezetten csak katonai program, amikor a Lourdes-ban levő katonai hősi emlékművet megkoszorúzzák a különböző delegációk és a különböző nemzetek katonái. Így tisztelgünk a hőseink, az elhunyt katonáink, minden nemzet elhunyt katonái előtt. Tehát nehéz azt az egyensúlyt megtalálni, hogy ez ne csak fesztivál legyen, hanem egy zarándoklat. Szerintem itt a háttérben lehet is hallani például, hogy egy katonazenekar most játszik éppen a Rózsafüzér téren. Tehát, hogy mi az a pont valójában, ameddig el lehet menni, hogy ne váljék egy teljesen profán eseménnyé, hanem megmaradjon az, hogy Mária szentélyében vagyunk - Európa egyik legnagyobb kegyhelyén -, hogy itt ne pusztán egy ilyen profán program legyen: hogy de jó, itt vannak a katonák és örömködnek és játszanak a zenekarok, hanem ugyanakkor legyen ennek egy mélysége. Ezt próbálják az egyes események  programok elősegíteni. Minden tábori püspök azt gondolja, mint ahogy Bíró László tábori püspök is mondta ma nekünk a szentmisén, hogy találjuk meg azokat az alkalmakat, melyeket ebben a forgatagban tényleg nagyon nehéz, hogy egy picit elmélyedjünk, egyedül menjünk el mondjuk a jelenések barlangjához, egyedül menjünk be a szentélyek templomaiba. Ezekre mindig meg szükséges találni azt a negyed órát, húsz percet, akár fél órát is, hogy valamiképpen az ember itt elmélyüljön abban, hogy miért is jött ide.

Ave, Ave, Ave Maria, énekelték több ezren a X. Szent Pius földalatti bazilikában a Lourdes-i zarándoklat záróünnepségén. A szerkesztő, Fodor Endre köszöni meg figyelmüket, abban bízva, hogy jövő héten a folytatásban ismét velünk tartanak majd, amikor is az 55. Nemzetközi Katonai Zarándoklatról készített helyszíni tudósításunk folytatását hallják. Viszont hallásra.

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2020, június 22