Inter Arma Caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2013. 36-40. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

 

36-40. adás

 

 

36. ADÁS

2013. szeptember 04.

Szerkesztett változat

„Az önismeret legegyszerűbb módja a napi lelkiismeretvizsgálat. Ilyenkor nem csak azt kérdezem mit tettem, hanem azt is: miért? A helyes önismeret és önkritika megóv a felfuvalkodástól, de megóv a lelket bénító kisebbrendűségi érzésektől is. Sok ember nagy baja, hogy saját lehetőségein túl akar emelkedni.” - Jakob Koch gondolataival köszönti önöket a mai adás szerkesztője, Fodor Endre.

A mai műsorban az idei Kecskeméti Repülőnapra tekintünk vissza, és példaként állítjuk valamennyi hallgató elé azokat az egykori és mai pilótákat, akik önfegyelmet, mértéktartást, lelkiismeretes munkavégzést tanúsítanak többek között a repülő hivatás során.

Adásunk második részében Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetét folytatjuk, amelyet Bőzsöny Ferenc tolmácsolásában hallanak majd.

A Gripenek is bemutatót tartanak, nemsokára ön is vadászgép pilóta lesz. Csanálosi Zsolt hadnagy úrral beszélgetek.

Hogy kerültél a repüléshez?

- Úgy kerültem a repülés közelébe, hogy 2009-ben végeztem a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bólyai karán, mint had és biztonságtechnikai mérnök és a repülő fedélzeti rendszerek szakirányt fejeztem be. Ott lettem a repülés szerelmese, mivel ott megtanultam gyakorlatilag a belső rendszereit a vadászrepülőgépeknek meg a helikoptereknek - ugye az alapvető rendszereit -, és úgy gondoltam akkor, ha már belülről elkezdtem kitanulni a technika működését, akkor milyen lehet az a gyakorlatban. Gondoltam, hogy megpróbálom megmérettetni magam és jelentkezek a pilótaképzés programra. Ez meg is történt, 2008-ban jelentkeztem. 2008 őszén el is küldtek a Kecskeméti Repülőkórházba, ahol átmentem sikeresen a három napos elég kemény, szigorú orvosi vizsgálatokon. 2009-ben augusztus 20-án a tiszti avatásom után be is kerültem a Szolnoki Kiképző Repülő Század JAK-os állományába, ahol megkezdtem a JAK52-es típuson a repülő felkészítést, amit megelőzött 12 ejtőernyős ugrás.

Legtöbb pilótának gyermekkori álma, hogy repülőgép vezető legyen. Milyen volt az első felszállásod? Milyen érzések keringtek benned, amikor a gépben ültél a kifutópályán?

- Én nekem ugye semmilyen civil úgymond repülési tapasztalatom nincsen, én soha nem repültem még csak utasszállítón se előtte. Az első felszállás az vegyes érzelmeket keltett bennem, mert gyakorlatilag volt az emberben egy természetes félsz is. Aztán maga az adrenalin, ami ilyenkor elönti az embert és hát a kíváncsiság, ami így keveredett bennem. Aztán amikor előre nyomtuk a gázkart, felszálltunk, behúztuk a futóművet és megszűnt a rázkódás, a rezgés, a vibráció, akkor már teljes mértékben megnyugodott az ember és élvezhető volt nagyon.

Fiadnak fogod tanácsolni a pilóta szakmát?

- Tanácsolni mindenképpen fogom, viszont kényszeríteni ugye nem lehet senkit rá, nem is szabad. Ha ezt a pályát választja majd, akkor mindenképpen támogatni fogom és elmondom a tapasztalataimat, átadom azt a tudást, amit én megszereztem és örülni fogok mindenképpen.

Mi a tapasztalatod a jelenlévőkről, a civilekről? Ők hogyan viszonyulnak a pilótákhoz? Az előbb láttam, ahogy egy kisfiú rajzolt az egyik kollégádnak...

- Igen. Ez az első olyan repülőnap, amikor itthon vagyok a Kanadai képzés óta és hát nem tudom, úgy találom, hogy az emberek nagyon élvezik, hogy a pilóták közelében lehetnek. Kérdésekkel bombáznak minket, a gyerekek tátott szájjal követnek minket. Nekik is rajzolunk, meg közös fényképeket készítünk. Alapvetően szerintem ez egy nagyon jó dolog, hogy közelebb hozza a pilótákat így a társadalomhoz, meg átlátják a gyerekek és felnőttek is, hogy milyen munka zajlik itt és milyenek a hétköznapok, mi az amivel mi foglalkozunk.

Mit jelent neked a Magyar Légierő pilótájának lenni?

- Mindenképpen megtiszteltetés és kihívás. Ez egy hivatás, tehát ennek élni kell. Nagyon nehéz dolognak gondolom, sok-sok kiképzés, sok-sok tanulás, sok-sok gyakorlás vár még ránk. Ugye tudjuk, hogy a harcászati repülésnek az a célja, hogy az országot védelmezzük, tehát ebben a tudatban állunk mi itt a betonon. Így is gondoljuk a szakmánkat, így is fogjuk fel, amellett, hogy nagyon jó dolog repülni és élvezzük minden pillanatát.

Négy év alatt változott valamit a személyiséged? Kihatással volt ez a hétköznapi életedre, hogy egy nagyon drága, nagyon korszerű és nagyon fejlett repülőgépet vezetsz?

- Igen, ez egy óriási felelősség. A technikát mindenképpen tisztelni kell, és nem szabad se a technika se a saját határainkat túlfeszíteni. Ezt meg kellett tanulni. Tehát ebből a szempontból megkomolyodik az ember. Nagyon sokszor elmentünk Kanadában is a kanadai légierő két típusával a szóló repülésre, kiengedtek minket az oktatóink. Ott is ugye több millió dolláros repülőgépekről van szó. Ezeket, meg magunkat is épségben szeretnénk lehozni. Ezt meg kell tanulni. Kordában tartani az agresszivitásunkat, magát a technikát tisztelni kell, paramétereket betartani. S ehhez valamilyen szinten önfegyelem kell, mert azért veszélyes szakmáról van itt szó.

- Lázár Csaba főhadnagy vagyok a Dongó Századnál vagyok beosztásban, mint repülőgép vezető. Tavalyelőtt végeztem kint Kanadában, most jelenleg a Gripen átképzésre várok, ami jövőre esedékes Svédországban. Én a Nemzetvédelmi Egyetemen végeztem, mint légiforgalom irányító, és ott másodévben hallottam a tiszti képzésről és megfordult a fejemben, hogy megpróbálom. Mivel itt nagyon komoly egészségügyi kritériumok vannak, emiatt soha nem álmodoztam erről, mert nem gondoltam, hogy sikerülhet. És akkor végül is így alakult, hogy sikerült és azóta már nagyon szeretem is. Ez minden vágyam, hogy ezt csináljam és remélem, amíg tudom, ezt csinálhatom.

Évente van komolyabb egészségügyi szűrés. Hány évig lehet vadászpilóta valaki?

- Évente van egy komplett egészségügyi szűrés, illetve félévente van egy kisebb szűrésünk. Ez egyéntől függ, de körülbelül olyan 45-48 kor közötti szakasz, amikor fizikálisan már nincs ott a pilóta, hogy ezt tudja csinálni.

- Tóth Máté százados vagyok, 86. Szolnok Helikopter Bázis Repülőfelkészítési Főnökség, oktató. Az én édesapám repülőgép szerelő volt, tehát ott fertőződtem meg valahol szerintem olyan három éves korom körül. Mindig vitt magával a repülőtérre, de természetesen az első egyedüli is mindig megmarad az embernek. Sőt mondhatom azt, hogy bármely típussal, amikor elengedik az embert egyedül először, az egy mérföldkő.

Milyen érzés először repülni?

- Tényleg leírhatatlan. Igazából ugye az ember addigra már föl van készítve, de van mögötte már azért típustól függően pár repült óra oktatóval. Az első egyedüli  természetesen, az egy nagyon maradandó és hihetetlen nagy szabadság élmény. Tudja az ember, hogy ugyanúgy be kell tartani a szabályokat, de azért mégis ahogy egyedül van, csak magára számíthat. Egy különleges érzés. Tisztelni kell a gépet, a szabályokat, amit a mi szakmánkban azért sok esetben vérrel írnak. Az egy jó oktatónak a dolga, hogy ösztönözze a növendékét, de azért kordában is tartsa.

Ön szerint mi kell ahhoz, hogy valaki kiváló pilóta legyen?

- Mindenképpen kell elhivatottság és bizonyos készségek, képességek. S ezért is van a mi vegyes kiképző repülőszázadunk Szolnokon. Ez az egyik fő feladata, hogy ugye szűrjük, válogassuk a jelölteket. Mondhatnám azt, hogy bárkit meg lehet tanítani repülni, ami majdnem igaz. Nagyon repidő függő, tehát itt nálunk inkább az a lényeg, hogy bizonyos kereteken belül képes-e azokat a szinteket hozni. Tehát magyarul kideríteni, hogy azok a kvalitások, képességek megvannak-e benne, ami egy professzionális pilóta pályához szükséges.

A repülőnapon Hende Csaba honvédelmi miniszter, a honvédelmi kitüntetés első osztályát adományozta Frankó Endre nyugállományú repülő főhadnagynak és Szentiványi János nyugállományú repülő alezredesnek.

- Egy repülő ember az a repülés szeretetétől meg van bolydulva hogy úgy mondjam, és úgy érzi, hogy erre a pályára született. És amikor arra adódik alkalom, hogy bizonyítson is valamit, tehát katonaként, híven a katonai esküjéhez teszi a dolgát, ami a kötelessége, akkor nem számít az, hogy tízszeres-húszszoros ellenséggel szemben kell helyt állnia, mert tulajdonképpen a hazáját, a magyar embereket védelmezi. Sokszor megkérdezték tőlünk civilek: - És nem féltél? Dehogynem. Mindenki fél, mert tulajdonképpen az emberi szervezetbe be van építve az, hogy féljen, féltse az életét. Aki elég akaraterővel rendelkezik, az úrrá tud lenni ezen a félelmen. Tisztelettel kell az összes elhunyt bajtársak előtt is, az emlékük előtt is fejet hajtani, mert a félelmeink ellenére is tettük a kötelességünket, és híven szolgálatuk a hazánkat, a magyar nemzetet.

Az idei Nemzetközi Repülőnapon Konkoly Dávid készített interjúkat.

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetét folytatjuk, amelyet ezúttal is Bőzsöny Ferenc olvas föl.

-  Egy alezredes is velünk jön. Kár, hogy nem kérdeztem meg a nevét. Ha valaha filmet készítek az aktív tisztekről, különösen a törzstisztekről /tisztelet a néhány kivételnek/, hát ezt az operettfigurát felhasználom valami Upmann-kapitány, álhős, Don Quijote keverékű szereplőnek. Elfeledkeztem minden háborús látványról és hangulatról, mikor láttam, mennyire berezelt annak a hírnek a hallatára, hogy elirányítanak bennünket, és nem Északra megyünk. Olyan ribilliót csapott, mintha az egész orosz hadsereg csak a mi vonatunkat támadta volna meg. Próbariadót akart elrendelni. Értetlenül álltam a katonai fegyelemről eddig hallott és tapasztalt jelenségek és a két nap hangulata között. A robbanás felszakította Lembergtől Északra a vasúti hidat. Kidobott egy német páncélmozdonyt. A csomagkocsi itt van velünk. Tele van lyukkal az oldala és a teteje.

Sokat állunk Prsemyszlben. A régi külső erődök földnyomai, az új lengyel-német háború emlékei, a rombadőlt, ágyúval összelőtt házak, különösen a pályaudvar környékén jól láthatók. Próbáltam kimenni a hősi temetőbe. De lebeszéltek róla, mert senki sem tudja, meddig állunk. Szerettem volna megnézni a régi magyar hősök sírját. Sajnos, mikor utoljára voltam, szégyelltem magamat, mennyire nem törődünk a hőseinkkel. Még ma is emlékszem nevekre. Nem tudom miért, de a Gyalókai név ötlik most eszembe. Este 6-kor Jaroszlávban vagyunk. Prsemyszltől északra 40 km-re van. Ugyanaz a kép: mindenütt üszök, rom, kihalt táj. Rongyos emberek, részeg katonák, szellemeskedő spicces tisztek.

Velem van egy bumfordi tábori lelkész: Zsellér Gábor, váci egyházmegyés. Most van próbaszolgálaton, mert aktív akar lenni. Eddig csak evett, aludt, vegetált és butákat kérdezett. Szép kilátások kifelé. Ez tényleges lesz! Hát igaz: ott jól beválik. De mit rombol a tisztességes magyar parasztlegények lelkében a többi, eddig ismertekkel együtt. Ő legalább tiszta lelkületű. Egész nap bumliztunk. Psemyszl után már biztosra veszik az öregebb katonák, hogy Lublinban kiszállunk. Talán éjjel érünk oda. - Az éjjelből reggel 1/2 6 lett. Olyan különös, hogy vasárnap se nem misézhettem, se nem hallgathattam. Felajánlom szeretteimért, katonáinkért, és egy kicsit Henrikért, aki később elhagyta a papságot.

Február 14.

Hajnalban megérkeztünk Lublinba. Mihelyt kivilágosodott, elmentem megnézni a várost. Van fellegvára, egyébként olyan Szeged-féle város. A katedrális tőszomszédságában jól láthatók a bombák nyomai. Még 3-4 helyen láttam nagyobb bombázásnyomokat. A püspöki templom nagyon elhanyagolt. Szegény lengyelek! A hithű lakosságnak sem ideje, sem anyaga, sem pénze nincs, hogy rendben tartsa. A közeli jezsuita templomban próbáltam misézni. De a gyóntatószékben ülő jezsuita latin-német keveréknyelven tudtomra adta, hogy a helyi katonai parancsnokság engedélye nélkül nem lehet. Nem akartam bővebb magyarázatot adni a betoji páternek sem az ő gyáva viselkedésükről /hiszen valami zárt helyiségükben misézhettem volna/ sem a piszok németekről, akik nem kötötték engedélyhez, hogy eljöjjek háborúba. Egyszerűen el kellett jönnöm. Pukkadjatok meg! Találtam egy másik templomot. A sekrestyéjében szakállas fráter volt: kapucinus. Mondta, hogy várjam meg a miséző gvardiánt. A szakállas manó láthatóan örült, a mellette levő gyerekek is körülöltöztettek. Döngő csizmámat figyelték, és mondogatták: Wengerszki brave Leute – ilyen keverék nyelven. - Ma miséztem életemben először úgy, hogy előtte ettem.

Már annak idején a cserkészkörutaim alatt is feltűnt, hogy milyen vacakul beszélnek latinul az itteni papok. 12,40-kor elindultunk Kelet felé, Chelmbe. Fél négykor már ott is voltunk. Nincs tovább irányítás. Segítsetek magatokon! Egy rossz konflissal bementem a hadosztályparancsnokságra. Ott adták meg a további parancsot: Tovább Lubomlon át Kovelbe. Benn a parancsnokságon megkérdezte egy zászlós, vajon protestáns lelkész vagyok e. Nem tudom, miből gondolta. A velem levő soproni bányász, Kraker Alfréd őrmester megmondta, hogy katolikus és bencés. Erre felderült az arca, és rögtön újságolta, hogy itt az Egon rendtársam.

Kerestem, de megmondták, hogy kinn van támponton. Mit tudtam én, hogy mi az a támpont. Zöldfülű lévén megkérdeztem, erre jót nevettek. Mondtam, én csak azt tudom: támpont a jobbszárny, igazodj. Na aztán később keservesen megismertem ezt a műfajt is. Egon estére visszajött. Mivel vissza kellett mennem az állomásra, csak írást hagytam neki. Igen, de kinn megtudtuk, hogy csak reggel 6-kor mehetünk tovább. Visszamenni hozzá teljes sötétben, gyalog, egészen más uton. /Azt hiszem, szegény háromkirályok jobban ismerték a más utat, mint én. Keserves botorkálás volt. Egy szegény lengyel annyira mutatta a helyet /hiába tiltakoztam/, hogy végül a légvédelmiekhez kerültem. Onnan egy legény jött velem a parancsnokságra. Egonnal nagyon megörültünk egymásnak. Bemutatott Kálmán vezérőrnagynak, aki pápai diákunk volt. Meghívott vacsorára, Egon pedig bevitetett a szobájukba egy vaságyat. Nagyon kedvesen, szívesen fogadott. Jól lemosakodtam, már két napja hiányoltam ezt. Még lapot is írtunk közösen a Pannonhalmi perjelnek Valeriánnak, és még másoknak.

Kedves hallgatóink! Észrevételeiket, gondolataikat, véleményüket, az interarma@mariaradio.hu elektronikus postacímre várjuk. S ha már a mai adásban a pilóták hivatásukról beszéltek, ehhez kapcsolódóan választottam az idézetet.

„ Minden embernek saját története van és hogy ez a történet jóra, vagy rosszra végződik-e nem a tehetségeinktől függ, hanem az akaratunktól.”

További szép napot, kellemes rádiózást kíván valamennyiüknek a szerkesztő, Fodor Endre.

 

 

37. ADÁS

2013. szeptember 11.

Szerkesztett változat

"Atyáink Istene, te a béke útjait tervezed és nem a szenvedését. Gyűlölöd a háborút és elnyomod az erőszakosok büszkeségét. Szólj a népek sorsáért felelősök szívéhez, tartóztasd fel a bosszú és a számonkérés logikáját, lelked által adj ösztönzést új megoldásokra, nagylelkű és tisztességes gesztusokra, a párbeszédekre és a türelmes várakozásra, amelyek gyümölcsözőbbek, mint a be nem tartott háborús feltételek." - Így szól II. János Pál pápa imádsága a békéért.

Köszöntöm hallgatóinkat, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. Mai műsorunkban visszatekintünk a Katolikus Tábori Püspökség által szervezett Zalavári Gyermektáborozásra.

Július 10. Zalavár. Már öt napja táboroznak itt gyermekek a HM Tábori Lelkészi Szolgálat által immár 10. alkalommal megrendezett hagyományos gyerektáborban. Rekkenő hőség, de vidám arcok fogadtak, amikor a tábor bejáratánál megpillantottam a Kis-Balatonhoz közeli templomkertben felállított sátorerdőt.

Éppen egy eligazítás, és mondjuk így táborszemle közepén találtam magam, hiszen Zalavárra látogatott Orosz Zoltán altábornagy a Honvéd Vezérkar Főnök helyettese, aki találkozott a tábor lakóival és szervezőivel.

- Ne legyetek bátortalanok! Nekem annak idején nagyanyám azt mondta: - Édes fiam ha valahova érkezel, akkor köszönjél és jó hangosan köszönjél, hogy észrevegyék, hogy megjöttél, mert tudják, hogy te köszöntél! Nagyon szépen énekeltek, én azt tanácsolom, hogy bátran!

Kálinger Roland százados, vagy, ahogy a gyerekek is ismerik Rozsé Atya a tábor vezetője.

-  A mai nap kézműves foglalkozások napja, illetve bemutatós napunk, azaz különböző szakterületek jönnek bemutatókat tartani. Voltak délelőtt a nagykanizsai tűzoltóságról, itt vannak a tűzszerész kollégák egész nap. Délelőtt kutyás bemutatóval, délután egy statikus eszköz bemutatóval készülnek. Továbbá vannak íjászaink, a gyerekek egy kicsit íjászkodhatnak és egy kicsit a vadász íjászatba kóstolhatnak bele, illetve légpuska lövészet is lesz a mai nap. A légfegyverekkel, légfegyverek kezelésével, célzással ismerkedhetnek meg a gyerekek. Ez a 10. Zalavári Gyermektábor, ami környezetvédelmi és kulturális tábor. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek a városból kiszabadulva egy kicsit a környezetben, a természetben éljenek. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy nyáron, amikor vége van az iskolának a tanulást ne hagyják abba, és egy kicsit figyeljenek oda arra, hogy a folyamatos tanulás, folyamatos ismeretek megszerzése  az iskolával nem érhet véget. Ezt a tábort 10 éve Berta Tibor ezredes úr a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke kezdte el, és azóta minden évben töretlen sikernek örvend a tábor, hiszen vannak rutinos visszajáró gyerekek és vannak, akik az idei táborban voltak először. Idén van először az úgynevezett retro turnus. Azok a gyerekek, akik már betöltötték a 17. életévüket és úgymond kiöregedtek a táborozásból, őket visszahívtuk, őket felkerestük és már, mint nagy gyerekek, vagy kis felnőttek jönnek vissza a táborba, és egy ilyen visszaemlékezős, nosztalgiázós tábor lesz a számukra.

Kik jöhetnek ebbe a táborba?

- A tábort a Katolikus Tábori Püspökség szervezi honvédelmi dolgozók gyermekei számára, tehát a Honvédelmi Minisztérium alkalmazottjai, a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák gyermekei számára, valamint közalkalmazottak gyerekei is vannak a táborban. Őket hívjuk, őket várjuk 10 évtől 15-16 éves korig.

Mi ennek a tábornak az üzenete a gyerekek számára?

-  A tábor legfontosabb üzenete az, hogy a szabadidőt értelmesen el lehet tölteni. Szabadidőt jól megszervezve nagyon jól lehet magunkat érezni mindenféle segédeszköz nélkül. Itt gondolok az alkoholra, cigarettára, drogra. Egyszerűen egy tiszta életre, egy vidám életre, egy boldog életre próbáljuk nevelni a gyerekeket. Fegyelemre akarjuk nevelni a gyerekeket és a természet értékeinek a megbecsülésére és egymás, másik ember tiszteletben tartására. A strand nem maradhat ki a Balaton közelsége miatt. Nagyon élvezik a strandot, de ennél többet akar adni a tábor a gyerekeknek, minthogy strand és foci. A katonasuli programból csempésztünk bele a táborba mindenből bevezető ismereteket. Bevezető tájolás, bevezető térképészet, bevezető rejtőzködés, mindenféle, amit majd később az életben, kiránduláson haszna lehet a gyermeknek. Lesznek akadályversenyek, nem árulok el titkot, lesz éjszakai túra a gyermekeknek. Volt egy két napos kirándulásunk, ahol barlangászat, hegymászás, vár kívülről belülről, minden volt benne és ami a gyerekeknek nagyon tetszett volt Szombathely fölött mindenki számára is egy sétarepülés is. Nagyon tetszik az esti takarodó, amikor tényleg nem kell óránként bejárni a sátorba és figyelmeztetni őket. Ne felejtsük el, hogy honvédségi dolgozók gyerekeiről van szó, tehát gondolom otthon is a rend és a fegyelem megszokott a gyerekeknek.

- Ki merné elmondani, hogy neki eddig mi tetszett a legjobban eddig?

- Tegnap amikor megünnepelték a szülinapomat.

- Volt torta is?

- Nem, csak jégkrém.

- Volt rajta gyertya?

- Nem, hanem mindenkinek vettünk egy áruházban jégkrémet és kaptam egy Bear Grylls-es tűzpattintót.

- Öregem, ha most altábornagy úr előtt egy katona ruhában jelentél volna meg, szerintem már azt hitte volna, hogy te egy ezredes vagy.

- Sapka már megvan.

- Megvan az egyenruha is.

Tábornok Úr! Hogyha az ön gyerekkorában lett volna egy ilyen táborra lehetőség, akkor mire lett volna a legjobban kíváncsi?

- Biztos, hogy jöttem volna egy ilyen táborba.

Orosz Zoltán altábornagy a Honvéd Vezérkar Főnök helyettese:

- Én úgy gondolom, ahogy látjuk is itt a gyereket a programok közül minden érdekli. Minden leköti őket, legyen szó akár a kézműves foglalkozásokról vagy most itt látjuk, hogy egy kicsit – mivel a honvédség Tábori Lelkészi Szolgálata szervezte ezt a tábort -, a fegyverekkel ismerkednek, természetesen metszet kiképzési célokat szolgáló fegyverekkel. Ami rám nagyon pozitív benyomást tett, hogy azok a felnőtt katonák és lelkészek, akik itt foglalkoznak a gyerekekkel bármilyen foglalkozásról legyen szó odafigyelnek rájuk, és azokat az alapértékeket is közvetítik feléjük, hogy fegyelem, rend, tisztelettudás, tehát, hogy maguk körül egy kis rendet alkossanak, hozzanak létre.

- Nem jön be ez a lövészet?

- Nem.

- Nem?

- De hát jó, csak nagyon meleg van, meg hosszú a sor.

- Egy bemutatkozást kérhetek?

- Szabó Orsolya Pomázról, Kürti Zsófi Győrből.

- Mi volt az, ami tetszett, hogyha ez a lövészet nem annyira?

- Az íjászat.

- És ott mi volt a jó?

- Érdekes volt, hogy milyenféle íjak vannak. Van modernebb, régebbi, sport íj, vadász íj.

- Eddig mi tetszett a legjobban a táborban?

- A repülés, az volt a legjobb.

- Először vagytok itt?

- Én igen.

- Én negyedjére.

- Negyedjére, akkor te már tapasztalt vagy.

- Igen.

- Elmúlt évekhez képest milyen a tábor?

- Sokkal jobb, mert változnak a programok. Most például volt olyan nap, amikor máshol aludtunk és ilyen még soha nem volt, hogy elmentünk volna a táborból aludni.

- Milyen a kaja?

- Nagyon finom.

- Mi lesz még?

- Holnap búcsú buli, ma meg még a kézművesek amik elmaradtak.

- Vadnai Erika Tapolcáról.

- Nagyon jó, negyedjére vagyok itt, és jövőre is fogok jönni.

- Mi tetszik a legjobban a táborban?

- Úgymond a közösség, hogy nagyon kedvesek, a csoportvezetők és a felnőttek is.   Nagyon jól el lehet velük beszélgetni.

- Mi mindent csináltok itt az egy hét alatt?

- Megyünk Balatonra, amit nagyon szeretünk. Nagyon sokféle program van, és nagyon jók. Idén elvileg nem biztos, hogy lesz éjszakai túra, de az nagyon jó. Az ilyen csapatversenyek, meg az ilyen bemutatók.

- Most itt állunk épp egy lövészbemutató illetve egy tűzszerész kutyás bemutató mellett. Melyiken voltál már?

- A kutyás bemutatón és nagyon érdekes volt.

- Mi volt benne érdekes?

- Hogy a kutya hogy keresi meg a robbanószert.

- És hogy keresi meg?

- Az orrával.

Mennyire érdeklődők a gyerekek, akik itt vannak?

- Különböző dolgokat próbáltunk fölvonultatni azért előttük.

Rácz István főhadnagy katolikus tábori lelkész, a tábor egyik csoportvezetője.

- Akár kézműves, akár pedig a honvédség különböző arculatait próbáltuk bemutatni. Én azért mindenféleképpen azt tapasztalom, hogy minden érdekli őket, mindenből azért megpróbálnak információkat gyűjteni. Mint általában a gyerekek, a kitartás az kicsit talán kevesebb bennük. Ha kevésbé érdekli őket, utána mikor megismerték, megpróbálták gyakorolni, akkor ugye rögtön tovább állnának. Mi ez ellen azért próbálunk azzal tenni, hogy megpróbáljuk érdekesebbé tenni a különböző dolgokat, különböző programokat.

Mi a legérdekesebb számukra, tehát mi az ami a legjobban tetszik nekik?

- Mindenféleképpen az, amivel esetleg otthon nem találkoznak. Tehát akár a tűzszerész bemutató, akár az íjászat, akár ugye a délelőtti tűzoltó bemutató. Tehát amivel otthon nem találkozik, vagy esetleg a tv-n keresztül sem tudják számára prezentálni, bemutatni.

Milyen egy átlagos este a táborban?

- Egy átlagos este, ha szigorúan nézzük, akkor a vacsorával kezdődik. Vacsora után még vannak különböző dolgaik. Van versmondó verseny, ahol megpróbáljuk kapacitálni a gyerekeket, hogy minél többen mondjanak verset. Akár azt, amit szabadon választanak, vagy vannak különböző ajánlataink is. Illetve mivel katonai jellegű a tábor, így a katonadolgok is szerepet kapnak az életükben és megpróbálunk csoportonként katonadalokat énekeltetni velük. Ebből szervezünk számukra egy kisebb vetélkedést. Nem versenyt, hanem vetélkedést. Utána történik a fürdésre való felkészülés, és takarodó. Nekünk pedig onnantól kezdődik az a munka része, amit aki már tábort szervezett, vagy részt vett rajta az tudja nagyon jól, hogy a következő napnak az előkészítése még akkor ránk vár.

Berta Tibor ezredes a HM Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke, a tábor szervezője.

Hogy jött létre ez a tábor, mi ennek a története?

- Talán, hogy ne mindjárt ezzel kezdjem, azt gondolom, hogy a Tábori Lelkészi Szolgálatnak az egyik nagy feladata, fontos feladata, vagy értékes feladata, az, hogy a katonákat, a Magyar Honvédségben dolgozókat megszólítsa. Azt gondolom, hogy ennek nagyon sokféle útja, módja van, kezdve a kereszteléstől a házasságkötésen át a kegyeleti szertartáson keresztül egészen az alakulatoknál való jelenlétünkig, a különböző eseményekbe, programokba való bekapcsolódáson át. Hogyha ezt nézzük, akkor persze mindenhol ott kell lennünk és azt gondoltuk el valamikor 11 évvel ez előtt, hogy lehet a megszólításnak az is az egyik módja, hogy nem közvetlenül a katonákat szólítjuk meg, hanem a katonák gyermekeit. Úgy alakult ki a Zalavári Környezet és Természetvédelmi Tábor, hogy úgy közzé tettük a felhívást, hogy a katonaszülőknek a gyerekei jöhetnek ebbe a táborba és jöjjenek ebbe a táborba. S amikor ez elindult, akkor természetesen egy kicsit bátrak is voltunk, talán még vakmerőek is, hogy ennek nekivágunk, hiszen, akik elkezdtük tábori lelkészek ezt a tábort hárman, Takács Tamás őrnagy úrral, és Dr. Hankovszky Béla őrnagy úrral, mindannyian csináltunk már gyerektábort. Csakhogy ez teljesen más. Most látjuk már 10 év után, hogy teljesen más, hiszen amikor hittan tábort szerveztünk annak idején, akkor olyan gyerekeket vittünk el táborozni, akiket ismertünk már. Itt pedig senkit nem ismertünk az elején. Most már igen, de most is jönnek újak minden egyes alkalommal. Tehát ahogy ide jönnek gyerekek, ők egymást sem ismerik, mi sem ismerjük őket, ők sem ismernek minket. Egy picit ez benne, hogy divatos szóval mondjam a kihívás, hogy olyan gyerekekkel vagyunk együtt, akikkel nem találkoztunk addig. Valójában ez alatt a 10 év alatt talán azt lehetne megfogalmazni egyfajta küldetésnek, hogy a katonáknak a megszólítását őrajtuk keresztül végezzük el. Azon kívül természetes módon, hogy ők itt jól érezzék magukat ez alatt az egy hét alatt. Azért vannak olyan környezet és természetvédelmi programok, utóbbi időkben egyre jobban kézműves foglalkozások, például, mint a mai napon. De itt most van légpuska lövészet is, íjászat is lesz például egészen profi felszereléssel. Olyan programokat próbálunk mindig megvalósítani, ami egyrészt mindig is állandó program a táborban, ugyanakkor pedig mindig valami más. Ebben az évben volt egy sétarepülés a szombathelyi repülőtéren, de voltunk már valamelyik éven kenuzni a Dráván lent Mohács környékén, vagy elmegyünk Balatonedericsre a Csodabogyós barlangba. Tehát mindig vannak kicsit olyan látványosabb vagy olyan kalandosabb programok, amik nem csak itt a táborban zajlanak, hanem kívül is, és persze benne van a balatoni strandolás, van benne kulturális program, hagyományőrző program, történelmi program is. Tehát talán átfogó, és az a cél ebben, hogy ők az egy hét alatt kellően elfáradjanak és kellően tanuljanak is valamit.

Működik a dolog, hiszen délelőtt itt hallhattuk, mondjuk azt, hogy visszajáró vendégek vannak.

- Igen, egyrészt van nagyon sok olyan gyerek, aki nem csak egyszer táborozik nálunk, hanem másodszor, harmadszor, negyedszer, ötödször, hatodszor visszajön. Ebben az évben lesz az első olyan tábor most ezután az első turnus után, amit a Takács Tamás alezredes úr kollégám fog vezetni, amit elneveztünk divatos szóval retro tábornak. Azok a gyerekek jöhetnek ebbe a táborba – és mintegy huszonvalahányan lesznek -, akik elmúltak 18 évesek és kétszer voltak már legalább itt Zalaváron nálunk. Általában ők nem csak kétszer voltak, hanem négyszer, ötször, hatszor és tényleg elmúltak 18 évesek, mert ugye úgy osztottuk be, hogy 17 éves korig lehet ebbe a táborba jönni. Most próbálkozunk ezzel az új megoldással, hogy felnőtteket úgymond, vagy felnőtt koruk elején levő gyerekeket próbálunk majd  táboroztatni. Ez most négy napig lesz, de abban lesz például egy klasszikus program, amit ők saját maguk kértek, hogy elmenjünk a Csodabogyós barlangba barlangászni. Tehát ezt biztos benne lesz.

Katonaszülők gyermekei táboroznak itt. A tábornak mennyire lehet célja, vagy célja-e egyáltalán az, hogy ezekbe a gyerekekbe olyan értékrendet teremtsen, ami mondjuk később afelé tendálja majd őket, hogy a katonai hivatást válasszák?

- Abból a szempontból, hogy itt most amiről most mi tudunk, hogy azok közül a gyerekek közül akik voltak itt táborban, most hárman is már a katonai hivatást választották, vagy már katonák is, s annak örülünk talán a legjobban, hogy aki itt volt gyerek ebben a táborban, mint táborlakó, az aztán tiszthallgató, vagy honvéd tiszthallgató lett.  Vagy pedig azok a tisztjelölt hallgatók, akik itt vannak és segítenek nekünk azok pedig talán jó katonává válnak. Nem azért hoztuk létre, hogy most a honvédséghez toborozzunk embereket. De egyrészt ők otthon látják a szüleiket, bár ők szerintem nincsenek nagyon tisztában azzal, hogy apa vagy anya, aki a honvédségnél dolgozik ő most őrmester vagy őrnagy. Tehát ezt ők nem nagyon érzékelik és tudják, de azt, hogy itt egyenruhában látnak katona embereket, tiszteket, altiszteket, honvéd tisztjelölteket, lehet, hogy egy motiváló tényező. Most például ebben a táborban táborvezető azt mondta, hogy itt mindig egyenruhában vannak a szolgálati személyek. Szerintem ez is egyfajta jelzésérték lehet, hogy aztán ebből az alakul-e ki, hogy ők katonák szeretnének lenni, lehet. Mondom tényleg nem célunk ez, ha így választanak, akkor pedig lehet, hogy jól választanak.

A Tábori Lelkészi Szolgálat szervezi ezt a tábort. A Magyar Honvédség hogyan segít, vagy hogyan segíthet?

- Az mondjuk az elején már határozottan kiderült, amikor nekiálltunk ennek a táborszervezésnek, akkor talán nem is volt még a Magyar Honvédségben ilyenfajta tábor. Biztosan volt napközis tábor, Balatonkenesén is szerveztek táborokat annak idején, meg most is szerveznek, de egy ilyen infrastruktúrájú tábor, vagy ilyen felépítettségű azért nem hiszem hogy van. Mindenképpen azt szerettük volna, hogy itt legyenek legalább katonai sátrak, amik egyfajta utalás arra, hogy a Magyar Honvédség itt jelen van. Kezdettől fogva megvolt az a támogatás, hogy a Magyar Honvédség adja ide  a sátrakat, adja az autóbuszokat, amikkel közlekedünk. Katonák építik föl ezt a sátrat és mi is arra törekedtünk, hogy az egész tábor, illetve az egész tábornak ugye van egy feladat terve, ami meglehetősen katonásan készül el, ugyanúgy, ahogy más honvédségben levő különböző rendezvényeknek a tervei. Ezt próbáljuk az egész táboron keresztül végig vinni. Azt hiszem, hogy ez a támogatás, ami egy nagyon nagy támogatás, hiszen azért itt áll több tucat sátor, amit a katonák fölépítettek, azt hiszem ez egy óriási nagy segítség, hogy ezt mi térítésmentesen megkapjuk.

A felvételt Ferenczi János készítette.

„Ha az igazságot akarod birtokolni, a tanításokat csak segítségül használhatod, önmagad mélyén kell rátalálni.” – Weöres Sándor idézetével zárom a mai műsort és köszönöm meg a figyelmüket.

Egy hét múlva újabb riporttal, interjúval, múltidézővel jelentkezünk. Addig is további szép napot, kellemes rádiózást kíván a szerkesztő, Fodor Endre.

 

 

38. ADÁS

2013. szeptember 18.

Szerkesztett változat

„Minél tárgyilagosabban próbálsz ítélni, annál több előítéletet kell kivetned magadból.”  - Henry Miller gondolataival köszöntöm ezúttal hallgatóinkat, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

A mai műsorban a múltidéző kalendáriumon kívül katonazenekari fesztiválra kalauzoljuk el önöket, valamint egy katonát, Szabó Szilviát ajánlunk majd figyelmükbe, aki példás teljesítményével, sportsikereivel méltán kivívta katonatársai elismerését is.

Regionális katonazenekari fesztiválra invitálom önöket a következő percekben méghozzá Székesfehérvárra. A Székesfehérvári Helyőrség Zenekar, a Kaposvári Katona Zenekar, a Tatai Helyőrségi Zenekar és a Veszprém Légierő Zenekar adott koncertet.

Domján László vezérőrnagy az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka.

- Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Megtiszteltetés számunkra, hogy Szent István emlékév programjainak soron következő napjain a város vezetése méltónak, szükségesnek és fontosnak tartotta és tartja azt, hogy ezen esemény során mi magyar katonák ezúttal katonazenészeink révén a zene, majd pedig azt követően a tánc útján mutassuk be azt az örökséget, azt a hagyatékot, amelyet államalapítónk Szent István az elmúlt ezer évben ránk hagyott, és amelyet mi katonák mindennapjainkban, gondolkodásunkban, magatartásunkban, zenénkben, kultúránkban érzünk és képviselünk.

Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar játszik.

A Kaposvári Katonazenekart hallják.

A Tatai Helyőrségi Zenekar Játszik.

Összeállításunkat a Veszprém Légierő Zenekar zárja.

 

Külön öröm, ha olyan katonákat mutathatunk be önöknek, akik becsülettel helyt állnak hivatásukban és emellett tevékenységükkel akár éppen hobbijukkal mások, katonatársaik elismerését is kivívták. Így van ez Szabó Szilvia esetében is. Konkoly Dávid interjúját hallják.

Szabó Szilvia a 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred századosa, danos judo mester, a Master Cselgáncs Európa Bajnokság 3. helyezettje 2010-ben. Küzdősportolónak és katonának lenni egyszerre milyen felelősséggel jár?

- Nem könnyű. Főleg úgy nem könnyű, hogy nőként katonának lenni és nőként küzdősportot űzni. Szerintem, aki már kisgyerek kora óta űzi ezeket a küzdősportokat, vagy valamifajta küzdősportot annak már mindennapi rutinná vált ez a dolog és így éli a mindennapjait. Világéletemben a sport körül forgott az életem és a sportnak is rendeltem alá az életemet. Ezért is választottam először a testnevelő tanári pályát, majd később, ahogy bekerültem a seregbe egy pár év elteltével sikerült testnevelő tiszti beosztást is kapnom. Én próbálok sportemberként, példaképként szolgálni a katonáim előtt, akiket oktatok és akikkel együtt sportolok. Próbálok mindenkit megtanítani a sport szeretetére és a sportban rejlő örömökre.

Századosként neked már példát kell mutatnod a katonáidnak.

- De ez úgy működik szerintem legalábbis - nálam ez idáig mindig bevált akárhova kerültem akármelyik alakulathoz, és akárhol kezdtem el sportolni vagy edzeni másokat -, hogy nem a karosszékből, a pálya széléről dirigáltam az edzéseket, hanem a katonákkal együtt végeztem mindig a gyakorlatokat és próbáltam olyan kemény lenni, amilyen csak lehet és úgy voltam vele és mindig azt mondtam, hogy amit én kibírok azt nekik is ki kell bírni. Ugyanez volt versenyeken is. Versenyen is az ember egy felfokozott idegállapotban van, adrenalin, sokk van, viszi a tömeg, viszi a helyzet, a szituáció és próbál minél többet kihozni magából. Szerintem ez így működik, hogyha látják azon az emberen, aki az ő testnevelő tisztjük, ő készítette fel őket, hogy ő is maximálisan odateszi magát és erején felül teljesít, akkor ők is megpróbálnak minél többet kihozni magukból.

Említetted, hogy nőként nehéz. Plusz keménységet ad?

- Szerintem igen, mert próbál az ember minél kevesebb támadási felületet hagyni magán és szerintem különböző szituációkban ez is egy támadási felület lehet, hogy bezzeg te nő vagy és neked esetleg ezt meg ezt elnézik. Én próbálok úgy ténykedni és úgy lenni, hogy ne kelljen azt mondanom soha, hogy én nő vagyok és nézzetek el nekem ezt meg ezt. Ez a testnevelő tiszti beosztás itt a seregben egy elég komplex beosztás én úgy gondolom. Tehát itt nem csak a sporthoz kell értened, hanem mellette szerintem nagyon jó pedagógiai érzékkel kell, hogy rendelkezz, nagyon jó kommunikációs készséggel, nagyon jó logisztikai készséggel és mindemellett még egy eszméletlen nagy átlátó képesség is kell hozzá, hogy azt a sokrétű feladatot össze tudd kombinálni, ami egy testnevelő tisztnek van egy évben. Hogyha egy területnek nincs gazdája, akkor szerintem azzal úgy nem is foglalkoznak egy alakulaton belül. Meg úgy jöttek az emberek, hogy: - Mit akar ez itt? Ez egy kislány. Aztán úgy voltam vele, mint az előbb elmondtam, személyes példamutatással odaálltam, ha kellett konditermet festettünk, ha kellett gépeket szereztünk be. Tehát próbáltam egy pozitív irányba átfordítani ezt a szemléletet, és próbáltam ott is elfogadtatni azt a nézetet, hogy igenis a sport az élet olyan területe ahova energiát fektetsz, ott vissza is jön az egész. Ami ugye 2008-ban meg is térült, mert 2008-ban a győri alakulattal megnyertük a Magyar Honvédség éves sportbajnokságát. A testi képesség és készség is egy ugyanolyan készségnek kell, hogy legyen egy katonának, mint ahogy tud lőni a fegyverével, tud tájékozódni, tudja a túlélés szabályait, tud alakias lenni, ismeri a szolgálati szabályzatot. Tehát semmivel sem alacsonyabb rangú dolog a fizikai képesség és készség egy katonánál. Ez szerintem nem csak katonaként fontos, vagyis kell, hogy fontos legyen, hanem mint emberként is kell, hogy fontos legyen az, hogy te milyen testben éled le a napi életedet, mi az a plusz amit tudsz magadnak adni azzal, hogy lehet, hogy egy kicsit jobban nézek ki, lehet, hogy egy kicsit jobban érzem magam és mindemellett még lehet egészségesebb is leszek, hogyha foglalkozok magammal. Azt a napi egy órát, amit a honvédség biztosít arra, hogy te felkészülj a fizikai állapotfelmérésedre, akkor azt nem csak arra fordítod, hanem saját magadat is jobbá tudod tenni ezáltal.

Oktatod is a judot. Ezt gyerekeknek, felnőtteknek, nőknek?

- Ezt a különböző életszakaszaimban, különböző korú embereknek sikerült oktatnom. Amikor még elkezdtem a katonaságot - akkor ugye Szolnokon kezdtem ezt az egészet -, akkor Szolnokon a városi sportiskolánál oktattam kisgyerekeket, alsó tagozatos gyerekeket. Aztán ahogy bekerültem a seregbe és ott is megismerkedtem a katonai közelharccal, ott már felnőttek kerültek az ember keze alá és keze közé. Aztán ahogy Győrbe kerültem, a Széchenyi István Egyetemhez vagyok most leigazolva, és amikor megkért az edzőm Gyimes Niki, akkor neki segítettem óvodáskorú vagy alsós korú gyerekeknek edzéseket tartani.

Melyiket élvezted a legjobban?

- Gyerekekkel nagyon szeretek dolgozni, szerintem a gyerekek a leghálásabbak. Felnőttek is, de a gyerekeknél valahogy jobban visszajön ez a szeretet meg velük még valahogy jobban meg lehet tanítani a dolgokat. Jobban tudnak örülni annak, hogyha sikerült valamit elsajátítani és hibátlanul meg tudtak csinálni egy dobást, leszorítást vagy bármit.

Edzőként emberismerően kell viselkedned, emberismerően kell hozzáállnod a tanítványaidhoz. A hétköznapi életben is tudod hasznosítani ezt a tulajdonságodat?

- Próbálom hasznosítani, mert én mindig azt mondom, hogy gyerekekkel foglalkozom, csak egy kicsit nagyobb gyerekekkel. Azért mindenkivel meg kell találni azt a hangot, azt az utat, amivel tudod majd úgy irányítgatni, és fel tudod készíteni, minél jobb formát kihozni belőle egy-egy versenyre. Viszont van egy nagy hibám, ami hol hiba, hol nem, nagyon naiv vagyok és túlságosan bízok az emberekben. Valamikor ráfaragok, van, amikor bejön a dolog, de azért megpróbálok mindig higgadtan és objektíven viszonyulni és közeledni az emberekhez. Tehát én mindig a jót feltételezem mindenkiről és azt, hogy ő is jó dolgokkal közeledik felém. Amint az első rosszat megkaptam tőle, akkor köszönöm szépen itt bezáródott a dolog és akkor onnantól fogva már tudom én is, hogy kell viszonyulni hozzá.

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

967 éve 1046. szeptember 24.-én halt vértanúhalált Szent Gellért püspök. A pesti révnél támadták meg a Vata-féle lázadás résztvevői: elfogták, majd kétkerekű talyigán a Kelen-hegyre vonva onnan a mélységbe lökték.  Vértanúságának helyét utóbb Szent Gellért-hegyének nevezték el, a nép pedig, mely Csanádon temette el a püspököt, azonnal szentként kezdte tisztelni. Ő lett a műszaki katonák védőszentje.

222 évvel ezelőtt 1791. szeptember 21.-én született Gróf Széchenyi István, a „legnagyobb magyar”.

211 évvel ezelőtt 1802. szeptember 19.-én született Kossuth Lajos ügyvéd, publicista, politikus, Magyarország kormányzója.

209 éve 1804. szeptember 24.Schöpf-Merei Ágost gyermekgyógyász. 1836-ban ő létesítette Pesten az első ortopédiai intézetet, majd 1839-ben megnyitotta az első pesti kisdedkórházat. Az 1848-49-ben az olasz légióban katonaorvosként szolgált. A szabadságharc bukása után Kossuth Lajossal emigrált; előbb az Oszmán Birodalomba, majd Párizsba, végül Angliában élt 1858-as haláláig.

196 éve 1817. szeptember 21.-én született Csíkszentgyörgyön Gál Sándor az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvéd tábornoka. Részt vett a nemzetőrség szervezésében, és számos szabályzatot írt a nemzetőrség és később a honvédség számára. Főleg az erdélyi harcokban vett részt 1849 augusztus végéig, ezután egy ideig bujkált, majd külföldre menekült. Aktív tagja lesz a magyar emigrációnak, 1860-ban alapítója az olaszországi magyar légiónak.

165 éve 1848. szeptember 21.-én Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány nevében kiáltványban hazahívja a külföldön szolgáló magyar katonákat.

160 éve 1853. szeptember 19.-én Ferenc József osztrák császár és magyar király megtekinti a Bécsbe szállított Szent Koronát, és elrendeli annak a budai várban való őrzését.

128 éve 1885. szeptember 18.-án születtet Kassán dr. Merényi Gusztáv orvos altábornagy, belgyógyász szakorvos. A repülés élettani hatásaival foglalkozott. Nevéhez fűződött a Repülőorvosi Vizsgáló Intézet és az első Magyar Véradó Központ és Vérellátó Állomás megalapítása. 1950-ben koncepciós perbe fogták és kötél általi halálra ítélték. Teljes rehabilitációja csak 1990-ben történt meg.

67 éve 1946. szeptember 19.-én hunyt el Szentkereszthegyi Kratochvil Károly altábornagy, a Székely Hadosztály parancsnoka.

16 éve 1997. szeptember 19.-én hunyt el Dr. Nádasi Alfonz bencés szerzetes, tanár, a II. Világháború idején tartalékos tábori lelkész.

Szeptember 21.-én ünnepeljük Szent Máté apostolt és evangélistát, aki a logisztikus katonák védőszentje.

A múltidéző kalendáriumot ezúttal is Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke állította össze.

Köszönöm, hogy ismét velünk tartottak a mai adást hallgatva és arra bíztatom önöket, hogy véleményüket, gondolataikat továbbra is osszák meg velünk az interarma@mariaradio.hu elektronikus postacímen.

Útravalóul Máté evangéliumából idézek: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek, mert aki kér az kap, aki keres az talál, és aki zörget annak ajtót nyitnak.”

 

 

39. ADÁS

2013. szeptember 25.

Szerkesztett változat

„Akkor is nekivágok, ha nincs reményem és akkor is kitartok, ha nem kecsegtet siker.” - Verne Gyula idézetével köszönti a hallgatókat a szerkesztő Fodor Endre, és talán mai műsorunk a kitartásról, önfegyelemről, a küzdelemről szól. Hiszen többek között ezt hallják majd azoktól a katonáktól, akik misszióban teljesítenek szolgálatot távol gyermekeiktől és ez jellemzi azt az élsportolót is, akinek sportsikereihez talán ahogyan ezt majd hallani fogják a katonatársak bajtársiassága is hozzájárul. Ennyit elöljáróban, s tartalmas perceket az Inter Arma Caritas mai adásában.

Nagy puszi és nyakba ugrás. Így fogadta családja az afganisztáni misszióból visszatérő alezredest. A következő interjúban hallható főhadnagy eképpen fogalmaz: Amikor meglátom a szeretteim fényképét, mindig könny szökik a szemembe, de én szeretem a kihívásokat, szeretem a hivatásomat és ez a feladatom. Kibocsátó és visszafogadó ünnepségen készített riport interjúinkat hallhatják, amelyet szeptember 10-én, Szolnokon készítettünk.

Alezredes Úr meddig volt távol a családjától?

- Gyakorlatilag ennek az évnek a februárjától szeptember elejéig.

Füzes József alezredes.

Hogyan tartotta a kapcsolatot velük?

- Telefonon illetve interneten.

Milyen rendszerességgel beszéltek?

- Beszélni gyakorlatilag hetente az interneten, meg ahogy sikerült. Tehát ott két-három naponta chatelés. Én nem követtem a kollégáimnak a napi másfél óra skype gyakorlatát, az szerintem egy kicsit sok.

Mit mondott a gyermekeinek mielőtt elutazott a misszióba?

- Azt, hogy most egy jó darabig nem fognak látni engem és lehetőleg jól viselkedjenek, hogy az anyjuknak ne legyen velük sok gondja.

Önöknél kisgyerekek vannak. Ők hogyan fogták fel, hogy az édesapjuk távol lesz egy fél évig?

- Ezt igazából talán inkább az édesanyjuk tudja megmondani, hogy reagáltak, de az alapján, ahogy hazaértem és láttam, hogy fogadnak, szerintem egész jól viselték.

Hogyan fogadták?

- A nyakamba ugrált mindegyik. Mivel gyakorlatilag éjszaka érkeztem, ezért reggel én ébresztettem őket másnap. Nagy puszi és nyakba ugrás.

Mennyire nehéz így távol lenni a családtól? Gondolok itt arra, hogy a katonai hivatás az lefoglalja minden idejét vagy azért a honvágy az ott van mindennapokban?

- Alapvetően ez emberfüggő. Én már voltam távol öt évet is a hazától úgymond, akkor még nem volt családom, tehát azért ez nem teljesen ismeretlen számomra. Ez teljesen emberfüggő, hogy a haza vagy az otthoniak mennyire hiányoznak. Alapvetően egyébként mivel a munkarend olyan, ezért tesznek a kintiek arról, hogy az embernek olyan nagyon sok ideje ne legyen azzal foglalkozni, hogy vágyódik haza.

Kovács zászlós úr ön most megy egy évre a Sínai-félszigetre misszióba. Hogyan készült fel? Úgy értem, hogy a családjával hogyan készültek fel erre az egy évre?

- Veterán katonának számítok ez már a negyedik misszióm lesz és egy kicsit a család már járatos ebben a dologban.

Kovács Róbert zászlós.

- A fiam abszolút nem örül. Most ő abban az időszakban van kilenc évesen, hogy a legjobban hiányzik neki az apja. Ráadásul nagyon katona beállítottságú, úgyhogy rengeteget játszunk együtt és ez most kiesik. Feleségem, ő már katonafeleség, tudja, hogy ez ezzel jár. Nagyon sokat köszönhetünk amúgy a hadseregnek és a honvédségnek. Ahova eljutottunk, amit megszerzett a család, ahogy élünk, azt mind-mind a misszióimnak illetve a honvédség háttértámogatásának köszönhetem. Tisztában vagyunk a nehézségekkel, de elfogadjuk őket. Ez egyrészről nagyon jó kihívás nekem. Nehéz, az egy év hosszú.

Hogyan fognak kommunikálni az egy év alatt?

- Sínán még nem jártam. A felkészítések során hallottunk róla, hogy interneten lehet skypolni illetve telefonon tartani a kapcsolatot. Reménykedem abban, hogy a skype fog annyira működni, hogy tudunk beszélni vagy legalább chatelni minden nap, amikor a munka vagy szabadidő engedi.

Említette, hogy volt kint több misszióba. Mikor jelentkezik először a honvágy? Az egy év azért igen hosszú idő.

- A honvágy azonnal, tehát a család rögtön hiányzik. Én tudom magamról, hogy a család fényképét legalulra teszem, illetve a laptopon sem teszem ki képernyő kímélőre, mert az első egy-két hét nagyon nehéz nélkülük. Amikor meglátom, akkor mindig könny szalad a szemembe, mert hiányoznak. De én nagyon szeretem a katonaságot, nagyon szeretem a munkámat. Nagyon nagy kihívás külföldön lenni, egy egész más érzés, amikor az ember külföldön teljesít szolgálatot és olyankor igyekszem nagyon erősen a munkámra koncentrálni. Sajnos azt kell, hogy mondjam, a honvágy múlik az idővel. A család ugyan hiányzik, de az ember csak úgy tud jól szolgálatot teljesíteni, hogyha az életét oda alakítja ki, és azt a feladatot tűzi célként, amit végre kell hajtania. Mivel nem közösek a problémáink a feleségünkkel, ahogy a tábornok itt is elmondta a beszédében, ezért kicsit távolodik a család s ezért szükséges a folyamatos beszéd illetve levél váltás, ha más nem e-mailben próbáljuk tartani a kapcsolatot.

A családot nem tudja helyettesíteni a bajtársiasság. Mégis hogyan alkalmazkodnak külföldi missziókba, hogy elteljenek a napok?

- Az egymáshoz alkalmazkodás egy nagyon jó kérdés. Születnek barátságok általában egy-két emberrel, de mivel nagyon sokfélék vagyunk én azt mondom, nagyon nehéz alkalmazkodni. Külön meg kell ezt tanulni a misszióban. Sokaknak, akik első missziósok, konfliktusokat okoz a kapcsolattartás a többiekkel. Mindenki más ember, mást szeret, máshogy él és zavarja a másik, ha nem így van. Van aki elvonulósabb típus, van aki csevegősebb típus és így nehéz neki kapcsolatot teremteni. Azt gondolja az, aki először van kint, hogy ez neki szól. De nem, ő csak egy ilyen ember, így dolgozza fel a távolságot. Ezt el kell fogadni. A katonáknak ez könnyű dolog, mert sokszor vagyunk összezárva és egy a cél. Alapvetően egy beállítottságú emberek vagyunk, így valahogy egy kicsit könnyebben tudjuk ezeket a dolgokat egymás között elrendezni, de vannak súrlódások. Kell egy jó vezénylő zászlós, egy jó vezetés, aki ezeket kezeli, megoldja, és akkor nem lesz probléma.

Eltervezték már otthon a családdal, hogy mit fognak csinálni, hogyha haza érkezik egy év után?

- Hogyha minden jól megy, akkor szeptemberben jövök és így már nem lesz nyaralás, mert elkezdődik az iskola. Mindenesetre valahova elmegyünk egy hétvégére ez biztos, ezt mindig így szoktuk csinálni. Illetve a feleségemmel ketten is elmegyünk valahova, valószínűleg külföldre. Kell egy kis visszaillesztés családi szempontból is, de általában ezt jól meg szoktuk oldani. Az első egy-két napban még távol vagyunk, aztán a harmadik-negyedik napban már összecsiszolódunk újra a feleségemmel. Már tudunk beszélni olyan dolgokról is, amihez a skype személytelen, tehát nem olyan a kapcsolattartás. Megoldjuk szerintem nem lesz probléma, de igazán nem tervezünk. Ez babona, nem szokás.

Az interjúkat Konkoly Dávid készítette.

 

Marosi Ádám főhadnagy olimpiai bronzérmes öttusázó. Sport sikereihez ahogyan majd hallják az is hozzájárult, hogy kitűnő társai, bajtársai vannak, s a katonai fegyelem, kitartás, sportpályafutását is végigkíséri.

- Az élsporthoz illetve az öttusához nagyon-nagyon közel áll – ugye az öttusa az egy katonai sportág -, az élsport azért eléggé feszített tempójú és eléggé be kell osztanom minden időmet. Olyan rendszerben kell leélnem az életemet ami azért eléggé a katonasághoz közeli. Egyébként pedig azt el kell, hogy mondjam, hogy nagyon-nagyon más világ ez, tehát belecsöppentem ez alatt a kiképzés alatt egy teljesen más világba. Az átlagember ezt el sem tudja képzelni. Én azt hittem, hogy simán végig tudom csinálni, azért voltak benne holtpontok még nekem is.

És mitől más ez a világ?

- Amikor bent van az ember a laktanyában, nehéz is és egyszerű is. Tehát nagyon egyszerű, mert mindig megmondják az embernek mit kell csinálni, egyszerű, mert úgy be van osztva a napom, hogy gondolkodni sincs ideje az embernek. Nehéz pontosan azért, mert ez a fajta szabadság, hogy én most kimegyek az utcára, olyan ruhát veszek fel amilyet akarok, és oda megyek ahova akarok, ez nincs. Viszont a laktanyában nem néztünk tv-t, nem hallgattunk rádiót, nem nagyon olvastam újságot. Tehát ott elvoltam a társaimmal és nagyon-nagyon jó volt. Megszűnt létezni a külvilág, a kiképzés körül forgott az életünk, és ezt viszont nagyon élveztem.

Mit szóltak a társaid? Felnéztek rád?

- Felnéztek rám, meg láttam, hogy úgy kicsit három lépés távolsággal kezeltek. Nem azért, mert goromba voltam vagy bármi ilyesmi, csak ilyenkor, amikor az ember találkozik egy élsportolóval, aki sikeres a saját sportágában, akkor kicsit mindig megszeppen az ember. Aztán végül rájöttek, hogy én is ugyanolyan ember vagyok. mint ők és nagyon jó barátságot kötöttünk. Az élsportolói múltamból, illetve életemből nem sok mindent tudtam kamatoztatni itt a kiképzés közben. Tehát oké, hogy fizikálisan nem voltak problémáim, bírtam a meneteléseket, bírtam a futásokat, a katonai tesiket, de teljesen más világ. Van, aki egyébként erre születik, de van aki alkalmatlan rá. Tehát ezt azért úgy láttam, hogy más századoknál, akik szintén akkor voltak kiképzésen, hogy nagyon sok ember kihullott mert nem oda való egyszerűen. Ez nem azt jelenti, hogy rossz ember vagy gyengébb ember, egyszerűen nem erre a pályára való. Egyébként most hazamegyek, teszek-veszek otthon a kertben. Mindig van mit csinálni, nagymamám is kertes házban él. A régi szülői házat most felújítgatjuk, a kerítéseket csinálom. Tehát elfoglalom magam a mindennapokban, mindig van mit csinálni.

Akkor visszatérve az öttusára. Melyik a kedvenc tusád? Lehet ilyet mondani?

- Mind az ötben meg az a plusz töltet, az a plusz valami, ami miatt érdemes csinálni. Tehát ha egy átlagembernek elmondanám, szerintem nem is nagyon értené azt, hogy például lemegyek az uszodába és akkor mondjuk volt egy kétszáz olyan méterem, amikor éreztem, hogy megvan a víz és akkor fogom a vizet, végig tudom tolni és haladok. Ezek tényleg apró, nüansznyi dolgok. Vagy például egy-egy lovas edzés nagyon sokat tud dobni a hangulatomon és az átragad általában véve az összes többi számra. Tehát hogyha csinálok egy jó ugró edzést, akkor utána két-három napig még nem lehet letörölni a vigyort az arcomról, annyira jól érzem magam. Ugyanide tartozik egy jó vívó edzés is, amikor a vívókkal vívunk párbajtőr válogatottal. Itt a számok annyira egymásra épülnek, hogy az egyik vonzza a másikat maga után.

Melyik érmedre vagy a legbüszkébb?

- A Londoni Olimpiára, az csak egy bronzérem. Az aranyérem, a magyar ember és általában véve a magyar közvélemény mindig az aranyéremre mondja és mindig az aranyérmet várja a magyar sportolótól. De az a Londoni bronzérem... arra vagyok a legbüszkébb, mert egyrészt a legszebb érmem. Sokszor elő szoktam venni és meg szoktam nézegetni, nagyon-nagyon szép érem. Nagyon nehéz volt harmadiknak lennem azon olimpián, viszont el kell, hogy mondjam, hogy életem legcsodálatosabb két hete volt, amíg tartott az olimpia. Volt szerencsém ott lenni a megnyitó ünnepségen, a záró ünnepségen. A záróünnepségen úgy voltam ott, mint érmes. Az egész magyar csapat, az egész hangulat... Olyan rezgések voltak ott Londonban az egész faluban, hogy nagyon jó volt.

És miért pont az öttusa?

- Én ugye úszóból lettem öttusázó és az úszás egy olyan jó keringést adott, egy olyan jó alapot adott az életemnek, amitől tulajdonképpen csak egy lépés volt az öttusa. Elindultam kiegészítő sportágként kéttusa versenyeken magyar kupa fordulókon, ahol csak úszni és futni kellett. Ott nagyobb volt a sikerélményem, mint szimplán az uszodában. Egyébként szerintem az úszás a legjobb alapsportág. Ha egy gyerek elkezd 6-7 évesen úszni és megtanul úszni, akkor szerintem 9-10-11 évesen onnan még bárhova el tud menni. El tud menni kajakozni, cselgáncsozni, akármit meg tud csinálni, akármit meg tud tanulni. Én azt mondom, hogy az úszás egy elengedhetetlen alapot ad.

Honvédséggel szeretnél esetleg a későbbiekben...?

- Még négy évig szól a szerződésem, 2017-ben fog lejárni. Én úgy gondolom, hogy egy olyan stabil hátteret tud nekem adni, olyan nagyszerű emberekkel vagyok körülvéve – nagyon jó parancsnokon van egyébként, Kun Szabó István dandártábornok úr, ő a vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnak a parancsnoka -, elképesztően támogat engem a sportban. Tényleg rengeteg embert ismertem meg, ez egy értékes közeg és szeretnék ebben megmaradni.

Az interjút Takács Vivien készítette.

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM:

480 éve 1533. szeptember 27.-én született Báthory István erdélyi fejedelem, Lengyelország királya.

458 éve 1555. szeptember 25.-én jött létre az augsburgi vallásbéke, mely révén lezárulnak a reformáció korának vallásháborúi. Ekkor ismerik el hivatalosan az evangélikusok egyenjogúságát a Német-római Birodalomban.

356 éve 1657. szeptember 25.-én született Thököly Imre erdélyi fejedelem

304 éve 1709. szeptember 26.-án hunyt el Bottyán János kuruc tábornok, a magyar hadművészet egyik legnagyobb alakja, a magyar katonai eszmény legkiemelkedőbb  legendás egyénisége. Katonai képességeit az osztrák hadvezérek is elismerték. II. Rákóczi Ferenc fejedelem pedig így írt róla: „Nem volt sem jó származású, sem művelt ember, ezért igen nyers volt, de józan, éber, szorgalmas. Szerette a népet, és az is rendkívül szerette őt, mert katonáit szigorú fegyelemben tartotta, de mindenkor igazságot szolgáltatott nekik, amikor igazuk volt.”  Temetése 1709. október elején fényes külsőségek közepette zajlott katonai díszpompával. Hadi és gyászlobogók tengerében temették el Gyöngyösön a ferences rend templomában. Kriptáját nem jelölték meg, annak titkát a ferences barátok őrzik.

165 éve 1848.szeptember 28-án a Sukorói Református Templomban tartotta Kossuth honvédseregének vezérkara a Pákozd-Sukorói csatát előkészítő haditanácsot, mely azt a határozatot hozta: „a hadsereg az ellenséget nem támadja, de ha az ellenség támad, ellenáll.”

165 éve 1848. szeptember 29.-én a pákozdi csatában a magyar honvédsereg megállítja Jellasics tábornagy, horvát bán császári hadseregét.

93 éve 1920. szeptember 27.-én kezdi meg működését a Magyar Királyi Honvéd Hadiakadémia. Az intézmény széles látókörű, a katonai tudományok minden ágazatában kiterjedt elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező vezérkari tisztekké képezte a Ludovikát és a társakadémiákat kiváló eredménnyel elvégzett tiszteket. Az akadémia a trianoni tiltás miatt eleinte rejtve, 1921-től Ludovika Tiszti Továbbképző Tanfolyam, illetve Hungária Körúti Tiszti Szálló, majd Magyar Királyi Budapesti Honvéd Tiszti Szabályzatismertető Tanfolyam elnevezéssel működött. Az intézmény neve 1939-től ismét Magyar Királyi Honvéd Hadiakadémia lett, és 1944 nyaráig Budapesten működött, majd Balatonfüredre települt át. Október 17-én feloszlatták, de még 1944 decemberében Szombathelyen ismét összevonták a tanári és a hallgatói állományt, végül 1945. február elején Németországba került végül 1945 elején fejezte be a tevékenységét.

67 éve 1946. szeptember 30.-án a nürnbergi perben 22 náci vezetőt bűnösnek talált háborús bűnök elkövetésében a Nemzetközi Törvényszék.

62 éve 1951. szeptember 29-én a Minisztertanács határozatot hozott a „Néphadsereg napjá”-nak bevezetéséről, illetve megünneplésére.

A múltidéző kalendáriumot Berta Tibor ezredes a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke állította össze.

Köszönöm, hogy velünk tartottak. A mai adás elkészítésében segítségemre volt Takács Vivien, Konkoly Dávid. Nevükben is elköszön a szerkesztő, Fodor Endre, egy József Attila idézettel, amely adásunk tartalmához annak fő mondanivalójához a kitartáshoz, a helytálláshoz, a küzdelemhez talán jól illeszkedik.

„Négykézláb másztam, álló Istenem lenézett rám és nem emelt föl engem. Ez a szabadság adta értelem, hogy lesz még erő lábra állni bennem.”

 

 

40. ADÁS

2013. október 2.

Szerkesztett változat

„Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhesétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” - Pál apostol rómaiakhoz írt levelének egyik idézetével köszönti a szerkesztő, Fodor Endre a hallgatóit és kíván tartalmas szórakozást a következő percekre.

Először adásunk tartalmából.

Legyünk a lét teljességében lévő emberek, ne termelők, fogyasztók és értékesítők. Hangzott el a XIX. Nemzeti Katonai Zarándoklaton a Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilikában. Bíró László katolikus tábori püspök szavait idéztem.

Folytatva sorozatunkat Bőzsöny Ferenc Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetéből olvas föl egy részletet.

Múltidéző kalendárium ezúttal is a fontosabb történelmi, katonai események visszaidézésével.

 

A zarándoklat pillanatait idézzük.

Az első időkben, amikor indult a katolikus szolgálati ág, akkor még Búcsúszentlászlón Fogolykiváltó Boldogasszonynak a kegyhelyén kezdődtek a katonai zarándoklatok.

Bíró László püspök, a Katolikus Tábori Püspökség vezetője.

- Akkor még sorköteles katonaság volt, a környékbeli laktanyák látták el a logisztikai feladatokat és nagyon szép katonai parádéval történt Fogolykiváltó Boldogasszony ünneplése. Amikor megszűnt a sorkatonai állomány, akkor a Búcsúszentlászlói zarándoklat szervezése sok-sok nehézségbe ütközött és átkerült Budapestre a katonai zarándoklat. Makkosmária volt az a kegyhely, amely Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletére volt szentelve és ott folytatódott tovább a zarándoklat. A makkosmáriai kegyhely nehezen megközelíthető, katonai vonulásokra kevésbé alkalmas szentély, ezért volt az a döntésünk, hogy átjövünk Máriaremetére, ahol nagy tér, templomkert áll rendelkezésünkre és a templom is alkalmas arra, hogy szépen újra fölfejlődjék a külsőségeikben is katonai zarándoklattá Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletének a zarándoklata.

Az összes zarándoklat Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepén volt. Miért pont ezt az ünnepet választotta a tábori püspökség?

- Mert ez a Szűzanya kép áll legközelebb hozzánk. A középkorra nyúlik vissza Fogolykiváltó Boldogasszony tisztelete, amikor a különböző szerzetes rendek hogy a török fogságból kimentsék a magyar katonát, a Fogolykiváltó Boldogasszony közbenjárására indultak el rendtestvéreink, az ő közbenjárását kérve indították útnak azokat a szerzetestársakat, akik sokszor nem térhettek haza már, mert az életüket áldozták oda honfitársaikért, honfitársaik szabadságáért, hogy azokat a szaracén fogságból kimentsék. A II. világháború után sok-sok katona került orosz fogságba, sokszor nem is tudták a hozzátartozók, hogy élnek-e, halnak-e ők, pláne nem, hogy valamikor hazakerülhetnek-e vagy sem. Ekkor például a Makkosmáriai templom is újjá épült és lett a katona hozzátartozók zarándokhelye elsődlegesen. Hála Istennek ez az idő is elmúlt már, a katonák hazakerültek, és akik hazakerültek már meghaltak, egy új arculata kezd kialakulni a Fogolykiváltó Boldogasszonynak. A katonaság továbbra is megőrzi Fogolykiváltó Boldogasszonynak az emlékét és azt gondolom, hogy egyre aktuálisabb kérnünk Fogolykiváltó Boldogasszony közbenjárását, hisz nagyon sok megkötözöttségtől szenved a mai ember. Sok-sok függőségtől szenved a mai ember, és én azt gondolom, hogy ez a valóság, a társadalmi valóságunk újra visszasodor bennünket Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletéhez. Bízom benne, hogy lassan-lassan a katonai részvétel is egyre szervezettebbé fog válni és a civil lakosság is meghallja ezt a meghívást a zarándoklatra.

A Máriaremetei terület kiváló, hogy a családi napot is itt tartsák meg. Gondolok itt a parkos részre, ami itt van. Önnek mi a véleménye, hogy egy katonának a házasság intézménye elengedhetetlen az élete és hivatása során?

- Azt hiszem, hogy a házasság az hivatás. Valakinek az a hivatása, hogy megházasodjon, akkor az meg fog házasodni. Az biztos, hogy a katonánál, aki parancs alatt élő ember a házasság egy picikét sajátos színt kap. Nem a házastárs irányítja egyedül az életét, hanem a parancsnoka és a parancsot teljesíteni kell. A misszióba távozó katona, a családjától fél évet távol élő katona nagyon szenvedi a családnak a hiányát. Ugyanakkor mégis nagy odaadással végzi a szolgálatát, mert úgy indul el, hogy ezt is a családomért teszem. Nagy erőpróba a katonacsaládoknak ez a sajátos életmód. Akik kiállják ezt a próbát, azok még nagyobb örömmel, egymást még inkább értékelve élik a házas és családi életüket.

Egy zarándokút a belső megvilágosodásról, valami újnak a kezdetéről szól. Mi a fő üzenete ennek a zarándoklatnak?

- Ebben a mai zarándoklatban, amit próbáltam megfogalmazni az csupán annyi, hogy ne legyünk fej nélküli emberek. Sajnos az ember bele tud veszni a mindennapokba, el tudja felejteni létének azt a látatlan dimenzióját, ami nélkül nem tud egész ember lenni. A Szűzanyára ma úgy tekintettünk, mint egy embertársunkra, aki engedte, hogy Isten fölemelje. Nagyot tett velem, ő a hatalmas és a szent mondja maga a hálaadó imádságában a Magnificatban, az ember nem tudja önmaga fölé emelni önmagát. Az az emberfölötti ember eszmény, amelyben az ember Isten nélkül akarja fölülmúlni önmagát, hazug. Senki nem tudja önmaga fölé emelni önmagát. Mindig egy nálánál magasabb emelheti föl az embert emberfölöttivé. Tehát ne engedjünk annak a kísértésnek, hogy feledjük a létnek ezt a természetfölötti távlatát.

Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész.

- Akik résztvevői, talán egyre kevésbé protokoll résztvevők, hanem egyre inkább az együtt töltött jó percek miatt vannak itt. Én azt hiszem, ha az emberek meg tudják azt csinálni, hogy nem csak munkahelyen vannak együtt, dolgoznak együtt, szolgálják egymást, akkor egyre közelebb kerülhetnek egymáshoz és talán egyre többen tudják támogatni is egymást ebben. Akár egyedül a személyek, akár a családok is a háttérből.

Milyen pluszt ad ez a rendezvény egy hívő katonának?

- Talán pont ez a szó, hogy hívő katona, ez lehet az a segítség, hogy látja nincs egyedül, hogy látja többen vannak olyanok is, akikről esetleg nem is tudta, éveken keresztül egymás mellett dolgoztak, de nem tudta, hogy egy picit jobban kötődik ahhoz a közeghez, ahová ő is próbál tartozni. Én úgy gondolom, hogy amikor az emberek szabadidejükben is rádöbbennek arra, hogy a másikkal szót lehet váltani akkor ez kihat a szolgálati idejükre is. Nem valószínű, hogy megváltoznak a kapcsolatok külsőségükben, de valószínű, hogy tartalmukban, minőségükben jobbakká válnak a kapcsolatok is és remélhetőleg az emberek is egy kicsit.

Milyen szerepe van a honvédségen belül a hitéletnek?

- Alapvetően a hitélet abban a meghatározásban, ahogy a civil kategória használja, nem igazán értelmezhető. Nem értelmezhető azért, mert azokat a fajta tevékenységeket olyan módon, ahogy megszokták egy egyházmegyés paptól, egy plébánia szerkezetétől, azt nem nagyon lehet elvárni, hiszen katonák vannak együtt többségükben mások a szolgálati, függelmi viszonyok, mások a feladatok. Én úgy gondolom, hogy a mi szervezetünknek, a mi tagjainknak az elsődleges feladata az, hogy legyenek együtt a katonákkal és aztán majd a szabad idejükben esetleg támogassák őket abban is, ami az átlagos egyházi közösségnek az életét jelentené. Viszont talán pont az ilyen összejövetelek, mint a zarándoklatok, ezek adnak lehetőséget arra, hogy egy picit a civilnek tűnő feladatokban is együtt legyenek még akkor is, ha most is egyenruhában vagyunk. Talán pont ezek azok a lehetőségek, amik egy picit visszatükrözik mindazt, amit a szolgálati időben is tesznek a katonák. Ha ott meg tudnak bízni egymásban, mert az emberségük olyan, mert a habitusuk olyan, akkor valószínű, hogy jól is érzik magukat és egymást a szabadidejükben is. Ha ez nincs így, akkor csak egy kényszeredett semmit tevés, nevetgélés és valószínű, hogy akkor meg is semmisítené önmagát. Néha az jön el többségében, aki jól érzi magát, az hozza el a családját aki úgy gondolja, hogy ez neki is jó. Ez valahol visszahat rájuk. Ha én jól érzem magam, akkor valószínű, hogy rá tudok mosolyogni a másikra, a mellettem lévő ember is egy picit jobban fogja érezni magát és ezáltal ez az egész rendszer jobban fog működni.

Először vagy ezen a rendezvényen?

- Igen, először.

Kisgyerekkel érkeztetek. Mennyi idős a kicsi?

- Pontosan kilenc hónapos a mai napon.

A keresztény nevelést ti fontosnak tartjátok?

- Természetesen, persze.

Például ez hogyan mutatkozik meg?

- Misére járó emberek vagyunk, természetesen meg van keresztelve a pici, éljük a katolikus mindennapokat.

Te hogyan gondolod, hogy a honvédség és a vallás mennyire fér meg együtt?

- Fontos dolog az, hogy a katonák ne pusztán a fizikai kiképzést illetve a technikai eszközöket kapják meg, hanem olyan lelki háttérrel is bírjanak, ami segíti őket a mindennapi munkájuk során. Tehát szerintem nagyon fontos, hogy legyenek olyan rendezvények, amiken a katonáknak is lehetőségük van a lelki feltöltődésre és ez nyilván felekezettől, vallástól, világnézettől függően kinek így, kinek úgy adatik meg. Mondjuk annak, aki katolikus, ez egy jó alkalom a feltöltődésre.

Az interjúkat Konkoly Dávid készítette.

Nádasi Alfonz Hadinapló, a kötet részletét Bőzsöny Ferenc olvassa föl.

- Február 26.

A legsúlyosabb négynek miséztem. Meg is áldoztak. Szegény Kárpátaljai Ferenc nem tudta lenyelni az ostyát, vizet hozattam, és így segítettem neki. Boldogok voltak valamennyien.  De leginkább én. - Egész délelőtt jártam a sebesülteket. Buzdítottam őket a gyónásra. Egyelőre kevés eredménnyel. Persze, nem tudom, hogy mikor gyóntak, és mi tartja vissza őket. Lehet, hogy semmi különös ok. De lehet, hogy az én személyem. Megint jó alkalom arra, hogy lelkiismeretvizsgálatot tartsak. Azt hiszem túl sokat és túl nyíltan beszélek ezek ellen a szörnyű állapotok ellen, az emberi lelkiismeretlenség és gonoszság ellen, amiben ezalatt a rövid idő alatt is részem volt. Túl sokat kívánok eredménynek. Egész nevelési rendszert kellene megváltoztatni, hogy egyénenként is észre lehessen venni az eredményt. Mindenesetre már torkig vagyok ezzel a tiszti bandával. Ahány aktív tisztet látok, már elfog az undor. Alig ismertem meg közülük egy-két művelt, jellemes, tisztességes embert. - Aztán egészen új világ tárult elém a kórtermekben. Ott már egész őszintén mernek előttem, sőt nekem beszélni a helyzetükről, a tisztjeikről. Lesújtó! Olcsó babér lenne velük együtt fújni a sípot. De mindenesetre arra jó, hogy megerősödjem a véleményemben. Ennek az az eredménye, hogy még türelmetlenebb vagyok. Mészárlás, vágóhíd ez, nem háború. Vagy adjanak fegyvereket a kezünkbe, hogy a magyar virtus megmutathassa, mi szorult belé. Vagy kérjék meg a partizánokat, hogy kegyeskedjenek krumplit sütni ahelyett, hogy közénk lőnének.

Megbeszéltük a doktorokkal, hogy meglátogatjuk az új vöröskereszteseket. Jön egy-egy vonat, és ilyenkor velünk vannak kapcsolatban. Mi és a szomszédok adják a sebesülteket hazaszállításra. A főnök nem tudni, miért, felajánlotta, hogy kivisz bennünket a kórházvonathoz. - Teljesen szkizofréniás módon viselkedik ez az ember. Mintha semmi sem történt volna tegnap. Úgy beszél velünk, mintha a legjobb barátok lennénk. Tegnap még esztelen dühében nyálát fröcsögtette, mikor mi ki akartunk menni a nővérek elé, ma pedig maga hiv. - Adj, Uram, türelmet ilyen embertelen emberekkel szemben!

Meggyóntattam a kórházparancsnokot. Ez példa lesz holnap a folyosói misén. Szegény Feri állapota súlyos. A belgyógyász azt mondta, hogy kifejlődött a tüdőgyulladás. Szívesen felvette a szentkenetet. A szertartás végén együtt imádkoztuk: Goszpodi pomiluj, Uram Irgalmazz! A végén alig mozgatta a száját, csak a szemével jelzett. Hála neked, Atyám!

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

442 éve 1571. október 7.-én a török hajóhad a lepantói csatában vereséget szenvedett az egyesült spanyol-velencei hajóhadtól. Ennek emlékét őrzi a Rózsafüzér Királynőjének ünnepe melyet Szent V. Pius pápa rendelt el.

124 éve 1889 október 4.-én született Dálnoki Veress Lajos vezérezredes, hadtörténész. A Ludovika Akadémián végzett 1910-ben. 1935–38-ban katonai attasé volt Bécsben, majd 2 évig a 15. gyalogdandár parancsnoka, 1940-ben vezérőrnagy és a 2. lovasdandár parancsnoka. 1942-ben altábornagyként az 1. páncéloshadosztály parancsnoka volt a doni arcvonalon, 1942–44-ben a IX. hadtest parancsnoka, 1944. augusztus vége és október közepe között vezérezredesként a 2. hadsereg parancsnoka.

Az október 15-ei kiugrási kísérlet előtt a Horthy Miklós kormányzó akadályoztatása esetére helyettesévé (homo regius) nevezte ki. Árulása folytán a német hadsereg letartóztatta, és átadta a nyilas hatóságoknak; a hadbíróság 15 évi fegyházra ítélte. Német és nyilas fogságban volt Sopronkőhidán, ahonnan megszökött.

Jobboldali, államellenes összeesküvés koholt vádjával 1947. április 16-án kötél általi halálra ítélték, majd életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. 1956-ban szabadult, és külföldre távozott, Londonban élt, ahol 1958-tól a Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnöki tisztségét is betöltötte.

164 éve 1849. október 6.-án Pesten kivégzik gróf Batthyány Lajost, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökét, Aradon pedig a szabadságharc 12 honvéd tábornokát és egy ezredesét, az aradi vértanúkat.

87 éve 1926. október 6.-án avatják fel Budapesten a Pogány Móric tervezte Batthyány-örökmécsest.

62 éve 1951. október 2.-án hunyt el Kozma István altábornagy, posztumusz vezérezredes. Édesapja Székely Dénes vármegyei mérnök, az 1848/49-es szabadságharc idején Bem tábornok egyik segédtisztje volt. Az I. Világháborúban 29 hónapot töltött az arcvonalban. A háborút követően, a sebesüléséből felépülve számos katonai beosztást tölt be, míg 1940 februárjától a honvédelmi miniszter szárnysegédje lett.

1940 nyarától ezredesként a miskolci VII. honvéd hadtest vezérkari főnöke, részt vett Észak-Erdély visszacsatolásában. 1943. elejétől a Magyar királyi székely honvéd határvédelmi parancsnokság vezetője. A fronton kifejtett helytállásáért 1944. őszétől  altábornaggyá nevezték ki. 1947 végén kinevezték a 2. honvédkerület parancsnokává, majd  1949 nyarán a leendő Hadiakadémia parancsnokává, de október 1-én nyugállományba helyezték, majd 1950. február 19-én előzetes letartóztatásba került. A budapesti katonai bíróság folytatólagosan elkövetett háborús bűnösséggel vádolva halálra ítélte, melyet 1951. október 2-án hajtottak végre.

1990-ben újra tárgyalták ügyét, melynek során a korábbi végzést törvénysértőnek és alaptalannak minősítették és a vádak alól felmentették. 1991-ben posztumusz vezérezredessé nevezték ki. Sírja az Újköztemető 298-as parcellájában van.

3 éve 2010. október 4.-én az ajkai vörösiszap-katasztrófa során csaknem 1 millió köbméter vörösiszap öntötte el Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely településeket, 10 halálos áldozatot követelve. A Magyar Honvédség a katasztrófára példás gyorsasággal reagált. A mentési és kárenyhítési munkálatokban mintegy 1300 katona és 260 technikai eszköz vett részt. A katonák mintegy 12 kilométernyi útszakaszt és 450 gépjárművet tisztítottak meg a vörösiszaptól. Emellett több „kézi munkacsoport” is szolgálatot teljesített a katasztrófa sújtotta térségben: a katonák akik Budapestről, Tatáról, Székesfehérvárról, Kaposvárról, Veszprémből, Szentesről érkeztek, körülbelül 250 tonnányi romtól és vörösiszaptól tisztították meg a szóban forgó területet, hogy segítsenek a bajba jutottakon. A Magyar Honvédség helikopterei is folyamatosan részt vettek a mentési munkálatokban, már a katasztrófa napján 23 sérültet szállítva Budapestre. A fegyveres erők havaria laborja is elsőként vett mintát és végzett méréseket a kiömlött vörösiszapból.

Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke állította össze a múltidéző kalendáriumot.

Kedves hallgatóink! Köszönöm, hogy velünk tartottak, tegyék ezt majd a következő adásunkban is. Észrevételeiket, gondolataikat ezúttal is az interarma@mariaradio.hu elektronikus postacímre várjuk.

Adásunkat Pál rómaiakhoz írt levelének egyik idézetével zárom. „Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Ne fizessetek senkinek rosszat a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik éljetek minden emberrel békességben."

További tartalmas rádiózást kíván a szerkesztő, Fodor Endre.

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail: berta.tibor@hm.gov.hu

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2020, június 22