Inter Arma Caritas – Magazinműsor a Mária Rádióban 2013. 22 - 25. adás

 

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

2013. április 10. - 22. adás

A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

 

A 22. ADÁS SZERKESZTETT VÁLTOZATA

 

"Az élet fő kincse nem az egészség, hanem a lélek tisztasága és csendessége." - Gárdonyi Géza gondolataival kíván a szerkesztő, Fodor Endre, tartalmas időtöltést, kellemes rádiózást valamennyiüknek.

A mai műsorunkban többek között majd szó lesz a tábori lelkipásztorkodás történetéről, de megszólal egy görög katolikus tábori lelkész is.

Természetesen nem maradhat el kalendáriumunk, neves dátumokkal, évfordulókkal.

Először adásunk tartalmáról röviden: Zakar Péter kutatási területe a tábori lelkipásztorkodás története.

- 1773-ban a jezsuita rend feloszlatását követően alapította meg Mária Terézia a Tábori Püspökséget.

Szentesi Csaba görög katolikus tábori lelkész, immár 11. esztendeje szolgál Debrecenben.

- A vallásos lelkület, a vallásosság, a tábori lelkész, az egyház, igazából egy biztonságot nyújtó hátországhoz hasonlíthatnám.

És a részletek.
 

Adásunkban a katolikus tábori lelkészi szolgálatról esett már eddig is szó. Ezúttal Szentesi Csabát mutatom be önöknek, aki görög katolikus tábori lelkész, és immár 11. éve szolgál Debrecenben. Vele beszélgettem a hivatásáról.

- Kezdetben döcögve indult a tábori lelkészségem, mert hiszen álmomban sem gondoltam volna, hogy a sorkatonaság után, kispapi évek, és a falusi papság után egyszer csak Debrecenben találom magam, és újra a honvédség kötelékében. Úgyhogy nagyon meglepett a Szilárd püspök úr döntése, és megmondom őszintén egy kicsit lassan vettem fel a tempót, de most már annál inkább megy a dolog.

Egy tábori lelkésznek személy szerint Önnek, mi a feladata leginkább? Hogyan lehetne megfogalmazni, honvédségen belül?

- Egyetlen szóval is meg lehet ezt válaszolni, lelkigondozás. Én ezt tartom a legfontosabb dolognak. Tábori lelkész kéznél van, bármilyen probléma adódik magánéletben, vagy szakmailag, vagy bármi az élet bármely területén, és sokan úgy gondolják, hogy elmegyek a tábori lelkészhez és kiöntöm a lelkemet. Egyszerűen csak megnyugszom, ha akarom, akkor még tanácsot is kérhetek tőle, bár az ritkábban fordul elő. Egyszerűen tábori lelkész az, akire mindig lehet számítani.

Mennyire nyílt egy ilyen beszélgetés, mennyire őszinte? Mennyire nyilvánítja ki az önhöz forduló katona az érzelmeit, az érzéseit?

- A legtöbb esetben maximálisan nyílt a beszélgetés. Tehát mindenki nagyon jól tudja, aki nem római vagy görög katolikus, hanem más vallású, vagy éppen vallástalan, mindenki nagyon jól tudja, hogy a tábori lelkésznek bármit el lehet mondani, az ott marad, titokban marad. Sok esetben – ugye a saját tapasztalatomat tudom mondani-, hogy sok esetben az élet olyan területéről is beszélgetünk, vagy együtt gondolkodunk, amin még én is csodálkozom, hogy egy lelkészt valaki erről megkérdezi.

Egy lelkész is gazdagodik egy ilyen beszélgetés által?

- Mindenképpen. Ezeken a beszélgetéseken akár egyszerű dolgokról van szó, akár pedig a legmélyebbre menőkig, mindig ott van az Úristen. Tehát értsük jól, amit mondok, sohasem kettesben beszélgetünk. Mindig, minden egyes alkalommal ott érzem az Úristen jelenlétét, ő vezeti a beszélgetést szinte, és megmondom őszintén, hogy ez nagyon megnyugtat engem, mert hát a beszélgetés ilyenkor csak jó irányba haladhat.

És hát úgy gondolom én, hogy azért észre is kell venni azokat az embereket, akik nem feltétlenül keresik meg önt. Vagy azért, mert egy kicsit magukba zárkózottak, vagy azért mert nem hiszik azt, hogy ön tud ebben segíteni. Na de hát a nagy kérdés, hogy ön meglátja-e ezeket az embereket?

- Igen, ez egy jó kérdés. Két dolog jutott eszembe, hogy hála Istennek volt szerencsém elvégezni a mentálhigiéniai szakképzést Budapesten, a Semmelweis Egyetemen 2000-ben, és az nagyon jó. Tehát megtanítottak bennünket felismerni a problémákat. Azért az esetek felében a kollégák szólnak, hogy: - Atya figyelj csak, itt van egy barátom, nem tudom mi van vele, nézz már rá légy szíves! Tehát ott Debrecenben inkább a kollégák, a bajtársak szólnak, hogy ha lehet, akkor segítsek.

Picit kitekintve...Mennyire fér meg, férhet meg, a lelkiség a lelki élet egy katona életében?

- Az a szó jutott eszembe hasonlatképpen, hogy hátország. A vallásos lelkület, a vallásosság, a tábori lelkész, az egyház, igazából egy biztonságot nyújtó hátországhoz hasonlíthatnám. Tehát, hogy amikor a srácok kimennek és elvégzik a feladatukat, akkor maximálisan csak arra koncentrálnak, és amikor a feladatot elvégezték, akkor utána van az, hogy kifújtam magam, megpihentem és beszélek a lelkésszel. Valahogy így tudnám ezt érzékeltetni.

Akkor ezt olyan hasonlattal éljük, hogy egy hivatás eredményessége múlhat azon, hogy milyen az otthoni családi háttere? Vélhetjük akkor így?

- Így, például így, igen, és ebben a háttérben benne van a teremtő Isten.

Mint tábori lelkésznek, vannak-e feladatai, vannak-e céljai?

- Én nem gondolkoztam ennyire előre. Ugyanis hozzá vagyok szokva, hogy a görög katolikus egyházban a püspök szól, hogy köszönöm szépen az eddigi munkádat, most egy másik helyre teszlek, és ott ez lesz a dolgod. És akkor, minket úgy neveltek, mint a honvédségben, hogy - parancs, értettem! -, csak hát nem ezt válaszolom. A görög katolikus püspök nyilván a tábori püspökkel egyetértésben dönthet arról, hogy valami mást kell csinálnom, vagy más helyen kell szolgálnom. Tehát erre én nyitott vagyok, és én ezért magamtól nem gondolkoztam el azon, hogy valamilyen nagy változáson keresztül mennék. Tehát gondoltam, hogy Debrecenben még egy ideig fogok szolgálni, minden héten vagy minden hónapban jönnek az új kihívások, tehát nagyon változatos a munka.

Jó munkát kívánok mindenesetre hivatásában!

- Köszönöm szépen.

 

Zakar Péter a Szegedi Tudomány Egyetemen tanít. Kutatási területe a tábori lelkészi pásztorkodás története.

1648-at követően kezdődik el az állandó hadsereg kialakulása, s lényegében a központi intézményrendszerrel együtt a XVIII. század második felében ér véget ez a folyamat. Ehhez kapcsolódik a tábori püspökség megalapítása is, hiszen korábban, mondjuk amikor a banderiális hadszervezet létezett Magyarországon, akkor a püspököknek is ki kellett állítani ilyen alakulatokat. Nem volt, nem létezett az a probléma, hogy esetleg a hívek a harctéren nem részesülnek kellő lelki ellátásban.  Az állandó hadseregek kialakulásával azonban a katonaságot laktanyákba vezényelték, elszigetelték a polgári élettől, a polgári környezettől, és ezért szükség volt egy olyan speciális lelkipásztori szervezet felállítására, amelyik ebben a helyzetben is képes volt a katonák lelki szükségleteiről gondoskodni. Hozzájárultak ehhez persze egyéb tényezők is. Például az, hogy a különböző hadjáratok kimenetelét, hogy értelmezték az uralkodók.

III. Ferdinánd császár például az 1642-es hadjárat szerencsétlen kimenetelét összefüggésbe hozta a kereszténység hadseregben történt elhanyagolásával, és mintegy Isten büntetését, azzal igyekezett elfordítani magától, hogy a hadseregben a tábori lelkipásztorkodást hatékonyabban megszervezi. Ezért fordult a pápához, hogy bízza a császári hadsereg lelkipásztorkodásának irányítását a jezsuitákra. VIII. Orbán pápa 1643-ban kelt brévéjében a császári hadsereg fölötti püspöki joghatóságot, a császár gyóntatójára ruházta át a háború idejére. Oly módon, hogy az már nem csak a katonákra, hanem azokra is kiterjedt, akik a táborban éltek és azt követték, tehát például a tisztek feleségeire, a hozzátartozókra, és mindenkire, aki a mozgó hadsereget követte.

Gyakorlatilag 1640-től 1773-ig tartott a tábori lelkipásztorkodás jezsuita korszaka. A császár mindenkori jezsuita gyóntatója gyakorolta a császári hadsereg fölötti joghatóságot, természetesen ennek a jezsuita szerzetesnek a fizetését az udvar biztosította, a székhelye pedig Bécsben volt. Miután az uralkodó mellett is voltak feladatai, ezért személyesen csak ritkán volt jelen a csatatéren, így a hadsereghez helyetteseket, úgynevezett tábori főpapokat rendeltek, akik nem csak az alájuk rendelt tábori lelkészekkel törődtek, hanem a beteg és sebesült katonák fölötti főfelügyeletet is ellátták.

Ez tehát azt jelenti, hogy a XVII. század második felében, a XVIII. század első felében a jezsuita tábori lelkészek alatt kezd kifejlődni a tábori lelkészi hierarchia. Ezeknek a jezsuitáknak a joghatóságát, akik irányítják a tábori lelkipásztorkodást, egyre nagyobb mértékben kibővítik és már nem csak a háborús időszakra, hanem a békés időszakban is gyakorlatilag megtarthatták joghatóságukat. Az utolsó ilyen jezsuita szerzetes, aki irányította a tábori lelkipásztorkodást a császári hadseregben dr. Ignaz Kampmiller volt. Egy rendkívül tehetséges szerzetes, aki azonban elkövetett egy nagy hibát, nevezetesen is azokat a gyónási titkokat, amelyeket Mária Teréziától kihallgatott, valószínűleg átadta a pápai államnak. Mária Teréziára amúgy is nagy nyomás nehezedett a jezsuita rend feloszlatásának érdekében, és végül is hosszas vacillálás után Mária Terézia 1773-ban elszánta magát a jezsuita rend feloszlatására. Így aztán egy új szervezetet kellett megalkotnia, amely részben a korábbi hagyományokra alakult, hiszen már a jezsuiták alatt kialakult az a szokás, hogy a tábori lelkipásztorkodás szervezete nagyjából tartományonként egy-egy kerületre oszlott. Tehát például Csehország egy ilyen katonai egyházi kerület volt, Erdély egy ilyen katonai egyházi kerület volt, vagy Magyarország egy ilyen katonai egyházi kerület volt.

Ezzel együtt 1773-ban a jezsuita rend feloszlatását követően alapította meg Mária Terézia a tábori püspökséget, egyházjogilag pontosan kifejezve az apostoli tábori helynökséget, ami utalt arra, hogy a hadseregnél ilyen helyettes működött a korábbi időszakban is.

 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

772 éve 1241. április 11.-én volt a Muhi csata első napja. Rogerius feljegyzése alapján még az ellenséggel szemben, a döntő csata küszöbén sem szűnt meg az egyenetlenség és a háborgás a király ellen: „Azt akarták, hogy a király csatát veszítsen, hogy aztán kedvesebbek legyenek a király előtt, hogy inkább megbecsülje őket s kinevették a királyt, midőn ez a Sajó partján átvezető híd védelmére felváltva ezer embert rendelt.”

198 éve 1815. április 12.-én született Rómer Flóris bencés szerzetes, régész, művészettörténész, nagyváradi kanonok, egyetemi tanár, az MTA tagja. Az 1848-as szabadságharc alatt utász közlegényként, majd bátor tetteinek elismerése képpen előrehaladva a ranglétrán honvédtisztként (végül századosként) harcolt. Ott volt a váci ütközetben, valamint Buda visszafoglalásánál is 1849. május 21-én. A szabadságharc bukása után börtönbüntetést szenvedett. Az ellene felhozott fő vádpont nevének magyarosítása, valamint a harcra való buzdítás volt. Bécsben, Olmützben, Brünnben (Spielberg) és Josefstadtban raboskodott, ahol ideje nagy részét továbbképzésének szentelte, majd 1854-ben közkegyelemmel szabadult.

194 éve 1819. április 11.-én született Leiningen-Westerburg Károly honvéd tábornok, aradi vértanú.

164 éve 1849. Április 14.-én volt a debreceni Országgyűlésen a Habsburg-ház trónfosztása, Kossuth kormányzó-elnökké választása.

132 éve 1881. április 10.-én halt meg Ihász Dániel honvéd ezredes, az olaszországi magyar légió parancsnoka, az olasz hadsereg ezredese.

101 éve 1912. április 14.-én született Király Béla vezérezredes, hadtörténész, az MTA tagja. A hadiakadémia elvégzése után 1942-44-ben a keleti fronton harcolt. 1950-től alapító parancsnoka volt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem jogelődjének. 1951-ben halálra ítélték, de 1956-ban szabadult, csatlakozott a Nagy Imre-kormányhoz. A forradalom alatt több fontos tisztséget töltött be, majd a Nemzetőrség parancsnoka volt. A forradalom leverése után az Egyesült Államokba emigrált, ahol hadtörténészként tevékenykedett. A 1990-től vezérezredes, 1990-1994 között országgyűlési képviselő.

71 éve 1942. április 11.-én kezdődik el a 2. Magyar Hadsereg kiszállítása a keleti frontra.

3 éve 2010. április 10.-én Szmolenszk mellett lezuhant a lengyel kormány repülőgépe, amely a Katyn-i megemlékezésekre indult. A katasztrófában életét vesztette a lengyel politikai elit számos tagja.

A kalendáriumot Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke állította össze.

„Nincs az a bíró, aki olyan aprólékos, mint az önmagával perbe szálló lelkiismeret.” - Victor Hugo gondolataival zárom mai műsorunkat, és kíván további kellemes rádiózást a mai műsor szerkesztője, Fodor Endre.

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail: berta.tibor@hm.gov.hu

 

 

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

2013. április 17. - 23. adás

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

 

A 23. ADÁS SZERKESZTETT VÁLTOZATA

 

„Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a nap fénye, amely az alvó magot kihozza a földből. Télen miért nem virágzik a cseresznyefa? Mert nem látja értelmét a kibontakozásnak, tudja, hogy a fagy elpusztítaná a szirmait. Nem bízik a környezetében, érzi, hogy veszélyben van. Az ember szívében is megbújik egy kis bimbó, de ha nincs, aki kedvesen rámosolyogjon, hozzászóljon, akkor inkább bezárva marad.” - Böjte Csaba gondolataival köszönti a hallgatókat a szerkesztő, Fodor Endre.

A mai adásunkban egy sorozatot kezdünk, amelyben Nádasi Alfonz hadinaplóját olvassa fel Bőzsöny Ferenc.

- 1944. február 11-e. Megkaptam a SAS behívót. Jelentkeznem kell a III. hadtest területén fekvő 3. sz. hadikórházban Szombathelyen. Mikor a sor rám került, az orvos feltette a szokásos kérdést: van valami baja? Szemrebbenés nélkül rávágtam: semmi. Pedig évtizedig gyomorfekélyem volt.

Afganisztáni interjút hallanak Takács Tamás alezredessel, vezető tábori lelkésszel.

- Meggyőződésem valahol, hogy az élet nagy vállalkozásai azok nem hőstettek, hanem türelemjátékok, és talán pont ebben lenne szerepe egy lelkésznek, hogy ezeket a türelemjátékokat segítsen végigjátszani a katonáknak.
És a részletek:
 

Takács Tamás alezredes Afganisztánban szolgál a kabuli nemzetközi repülőtér őr és biztosító kontingensének vezető tábori lelkésze. Vele beszélgetett munkatársam Varga Krisztián kint, Kabulban.

- Takács Tamás alezredes vagyok. Jelenleg a kabuli nemzetközi repülőtér őr és biztosító kontingensének a tábori lelkésze.

Otthon hol szolgál?

- Otthon Székesfehérváron szolgálok, mint kiemelt vezető tábori lelkész.

Közösségi helyen, ahol több katona is éppen beszélget, illetve társasjátékozik. Hol vagyunk most jelen pillanatban?

- A tábornak ez egy speciális része igazándiból, nem épület, hanem sátor, ennél fogva csak jurtának becézgetjük. Három sátor van itt egymásba fonódva, ebből kettő igazándiból a testnek a kondicionálását segíti és szolgálja. Ez pedig egy picikét – bár hallani a háttérben a pingponglabdának a kopogását -, a sport mellett egy kicsit a szellemi pihenésnek a helye, a beszélgetések helye. Van itt egy pici kávézó, egy internet helység. Lehetőség arra, hogy az ember kapcsolatot tartson az itteniekkel és talán egy picit az otthoniakkal is. Ezek a kapcsolatok, ezek a helyek, mint ez a jurta is, éppen ezért meghatározóak egy ilyen tábor életében.

Milyen feladatai vannak a tábori lelkésznek egy misszióban?

- Én azt hiszem, hogy minden misszió, függetlenül attól, hogy esetleg ugyanazon emberekkel tölti el az ember, mindegyik más és más. Az alapvető feladat az én megítélésem szerint egy lelkésznek az, hogy ahol csak lehet, legyen együtt és legyen ott a katonákkal, és ha telik tőle, akkor egy picit segítse őket. Az összes többi feladat pedig mind a körülményektől függ. Sokan azt hiszik, hogy a misszióban mindig hősök születnek, rendkívüli események történnek. Nekem meggyőződésem valahol, hogy az élet nagy vállalkozásai azok nem hőstettek, hanem türelemjátékok, és talán pont ebben lenne szerepe egy lelkésznek, hogy ezeket a türelemjátékokat segítsen végigjátszani a katonáknak.

Van-e különbség az otthoni és a kinti szolgálat között?

- Természetesen a körülmények miatt különbség van, a feladatok is mások, de nem hiszem, hogy bárki szét tudja választani. Ha valakinek otthon jó kapcsolata van a katonákkal, azt magával hozza a misszióba. Ha a misszióba valaki egy picike jót is tesz, az fokozottan visszamegy vele a hazai területre, és ott is segíti az ő munkáját.

Hogyan zajlik itt, mint műveleti területen egy vasárnapi mise? Hányan járnak a gyülekezetbe?

- Alapvetően hétköznapokon van egy nemzetközi szentmise délben lehetőségként. A magyarok számára pénteken délután, illetve vasárnap délután van lehetőség külön szentmisére. Én azt hiszem erről is, hogy mind-mind lehetőség. Az időbeosztások, a szolgálati beosztások annyira mások, hogy mindenki kedvére tenni, mindenkinek kedvező időpontot találni nem lehet. Talán nem véletlen, hogy tábori lelkészi szolgálatnak hívnak minket, nem hivatalnak. Tehát lehetőséget kell biztosítani, és ki-ki elgondolása, elképzelése szerint él a lehetőséggel. De ismételten mondom, nem ez az elsődleges feladata egy tábori lelkésznek, hanem a hétköznapok gondjaiban, szürkeségében ott lenni együtt a katonával.

Az ön irodája mindenki számára éjjel-nappal nyitva áll?

- Ha nem így lenne, akkor baj lenne. Bár az iroda önmagában elég kevés. Volt egy ismerősöm, akinek az ajtajára ki volt írva: hogyha hozzám jössz, és nem találsz itthon, ne legyél ideges, mert ugyanebben az időpontban téged se talál senki otthon. Én nem hiszem, hogy a tábori lelkésznek irodakukacnak kell lennie. Természetes, hogyha szükség van rá, akkor legyen ott, csinálja ott a dolgát, de mielőtt messze fontosabb lenne az, hogy a fölkészülés alatt is, és amennyire a lehetőségek adják, irodán kívül legyen együtt a katonákkal.

Hogyan néz ki önnek egy napja itt a táborban?

- A nap az majdnem mindig ugyanúgy kezdődik. Én öt órakor szoktam kelni, utána van egy kis csöndes időszak nekem, mert hát papnak is szüksége van arra, hogy embert varázsoljon magából. Aztán utána elkezdődnek azok a feladatok, amik megalapozzák az egész napnak a lényegét. Ha van valami munka, amit meg kell csinálni – ha lehet ezt munkának nevezni -, akkor nyilván arra készül az ember. Mivel itt a repülőtér azért nemzetközi, tehát több nemzet van együtt, nyilván vannak olyan feladatok, amiket angol nyelven kell végrehajtani és nyilván erre az embernek egy picit többet kell készülnie is. Aztán utána elindul az ember, és ahol tud, ott találkozik. Ahol találkozik, ott beszél, és ha időnként előfordulnak gondok, problémák, akkor próbál segíteni. Azt nem mondom, hogy megoldani, mert ez egy picit nagyképűség lenne, de ha az ember a hazai tapasztalatai alapján egyáltalán bele tud illeszkedni a többiek életébe, lehetősége van arra, hogy megszólítsák, akkor már ez is egy nagy segítség a katonák számára.

Hogyan töltötték a karácsonyt itt a repülőtéren a kontingens tagjai?

- Elég problémás itt minden, hiszen a beosztások, az időbeosztások miatt ünnepet kreálni nem egyszerű mutatvány. Legyen az a mikulás, legyen az a karácsony, vagy bármilyen más ünnep. Igazándiból az ünnep nem is való minden napra, de ha hiányzik, abból nagy baj lehet. Valójában az ünnepek azok, amik az egyedüli találkozási pontok nagyobb tömegben az állomány részére. Próbáltunk egy picikét állománygyűlés szerűen, de aztán végülis szentmise is lett belőle, együtt lenni, gondolni a hazaiakra, ki-ki saját kis családjára. Azután pedig a parancsnokkal mind mikuláskor, mind karácsonykor végiglátogattuk az őrhelyeket. Talán ebben a gesztusban az ezredes úr részéről is benne volt az, hogy az ünnep az a munka közben is ünnep. Lehet az ember bárhol, nem a körülmények fogják meghatározni azt, hogy tud-e ünnepelni vagy nem, hanem az, ami benne van. Ezek a körülmények, missziónként, évenként is változhatnak. Az embernek az a fő feladata, hogy önmaga alakuljon úgy, változzon úgy, hogy tudja kezelni. Soha nem lesz egy ünnep, a karácsony főleg nem lesz olyan, mint az otthoni. Valami új, valami szép ebben is van, amit remélem haza is tudnak vinni az emberek.

Ön mit vitt eddig haza a különböző misszióiból?

- Nekem valahol azt kell mondani, hogy gondviselés szerű volt a misszióm – az előző kettő is -, mert azokkal a katonákkal tudtam többségében kimenni, akikkel otthon is együtt szolgáltam, és ez egy óriási előny volt. Most pedig már ennyi idő után, annyira közel vagyunk egymáshoz, hogy gyakorlatilag az egész magyar honvédség, mint egy nagycsalád, úgy működik. Így igazándiból ez a felkészülési időszak egy lehetőség volt arra, hogy talán ha helyőrség szinten nem is, de mégis azt mondhatom, hogy a sajátjaimmal jöttem ki. Számomra ez a legnagyobb ajándék, amit viszek magammal. Amikor az ember visszamegy a honi földre, végignéz egy sorakozón, és az emberek visszamosolyognak. Kivel itt, kivel ott szolgált az ember, ezek a mosolyok, ezek a közös pillantások, összekacsintások, ezek azok, amik otthon is hitelessé tehetik az embernek a beszédét. Nem csak a levegőbe beszél, nem csak egy üres uniformis ő, nem csak puffogtat frázisokat, hanem van mögötte emberi kapcsolat, vannak mögötte emlékek. Én azt hiszem, hogy minden missziónak ez a legnagyobb hozománya.

Mi hozta önt a katonai szolgálatba? Mi volt az a plusz, ami miatt egyenruhát öltött és itt szolgálja a hazát, illetve a híveket?

- Igazából, ha kronológiailag nézzük én előbb voltam katona, mint pap. Érettségi után minket rögtön másfél évre bevonultattak, még akkor sorkatonaként. Az a Lentiben eltöltött másfél év, azért az egy kellő alapot szolgáltatott arra, hogy szocializálódtam katonának. Aztán teltek múltak az évek, eltöltöttem egyházmegyés papként is közel egy évtizedet, és 2000-ben úgy döntöttem, hogy ötvözöm ezt a kettőt, mert valószínű a habitusomnak is jobban megfelel és úgy gondoltam, hogy ebben a közegben valószínű, hogy hatékonyabban tudok működni. Aztán hogy ez így van-e, vagy nem, azt majd valamikor 20-30 év múlva valaki talán megmondja. Annak idején, amikor még a civil – ha lehet így mondani -, papi pályámat kezdtem, akkor kötelező volt nekünk egy jelmondatot választani. Én akkor egy bibliai idézetet választottam, tettel és igazsággal. Egy hosszú mondatnak egy része ez, de úgy gondolom, hogy ez a pár szó, a tett és igazság, ez függetlenül attól, hogy pap valaki vagy civil, egyenruhát hord vagy civilben jár a világban, ez meghatározó kell, hogy legyen. Ha valamelyik hibázik, akár az igazság, akár a tettek, akkor hamissá válnak a szavak. Főleg egy pap részére, mert hát a kutyát és a papot a szájáért tartják, ez elég nagy érvágás lenne. Ha az ember el tudja fogadni azt, hogy ez így van, és meg tud mindent tenni ennek érdekében, akkor bízom benne, hogy talán évtizedek múlva sem csak úgy a levegőben fog beszélni. A tettek azok itt vannak a misszióban is, az igazság pedig bízunk benne, hogy velünk van itt is, meg majd otthon is.

Van-e az otthoni szolgálatban olyan egyfajta közösség, ami a honvédségen belül, vagy a csapaton belül egy külön közösség?

- A Katolikus Tábori Püspökségnek vannak ilyen fórumai. Akár a baráti kör, akár a táboroztatása a gyerekeknek mind-mind arra irányul katonacsaládok felé, hogy legyen egy találkozási pont. Minden évben van egy nemzeti zarándoklat, ahova külön meg vannak hívva a családok is, hogy minél több lehetőség legyen arra, hogy ne csak egy munkahely legyen, ahol lehúzzuk a kártyánkat, fölvesszük a ruhánkat, aztán szaladunk haza és megszűnünk katonának lenni, hanem valahol a családok is érezzék, itt azért egy picit gondolnak rájuk. Nyilvánvalóan az életnek vannak olyan problémái, megpróbáltatásai, kihívásai, amiket mi nem tudunk kezelni. Legyenek ezek anyagi, szellemi, lelki termékek, de valamilyen fórumot adni, és a közös problémákat közösen kezelni, vagy egyáltalán megosztani olyan emberekkel, akiknek hasonló problémájuk van, lásd éppen a misszió, ahol a legnagyobb gond pont az, hogy távol vannak azoktól, akik fontosak számukra. Ha ezt a problémát közösen otthon is tudják kibeszélni, megbeszélni azok, akik ugyanabban a cipőben járnak, akkor ez már egy lehetőség. Nyilván ezek a fórumok, ezek is lehetőségek, amivel vagy élnek az emberek, vagy nem. Én azt hiszem, hogy túl minden esetleges frusztráción, ezeket a feladatokat, ezeket a fórumokat megteremteni ez kötelesség

 

Kedves ismeretlen Rendtársam! Kivánom neked és minden magyar bencésnek, hogy sohase tapasztaljátok meg élő valóságban az alanti eseményeket. De okuljatok is belőle, hogy 1943-47. között egy rendtársatok mindazon helyeken járt, ahol tartalékos tábori lelkész és hadifogoly járhatott: Egészségügyi szolgálat, ezredlelkész, hadosztály vezető-lelkész. Tiszti tábor, munkatábor, büntető tábor, hizlaló tábor. Végül haza. Isten megóvott, hogy dolgozhassam Rendünk és Hazánk javára. - Írja Nádasi Alfonz.

Naplóját ismertetjük mostantól rendszeresen itt, az Inter Arma Caritas műsorban. A naplót Bőzsöny Ferenc tolmácsolásában hallják.
 

Nádasi Alfonz Hadinapló

I. rész. 1944. február 11.

Megkaptam a SAS behívót. Jelentkeznem kell a III. hadtest területén fekvő 3. sz. hadikórházban Szombathelyen. Nagy meglepetéssel láttam, hogy Domonkos Géza, egykori osztálytársam a hadikórházban teljesít szolgálatot. Mikor a sor rám került, az orvos feltette a szokásos kérdést: van valami baja? Szemrebbenés nélkül rávágtam: semmi. Pedig évtizedig gyomorfekélyem volt. De valami olyan kielemezhetetlen hivatástudat, hazafias kötelességtudás, másokon segíteni akarás, az áldozat magamra vállalása mondatta velem a semmi szót. - Utána Géza is megkérdezte, hogy nem lehetne-e valamiben a segítségemre. Megköszöntem, és nem kértem semmit. Talán ostobaságnak látszik. De most, amikor a naplómból kimásolom ezt a szöveget, újra is ezt válaszolnám. Bármennyit szenvedtem, mert szenvedtem, megérte. Bármennyit vesztettem, mert sokat vesztettem, de megérte. Mert az emberi életnek ezt a megnyilatkozását soha semmilyen körülmények között meg nem ismertem volna. Soha ilyen módon nem tudtam volna segíteni. Soha a sátán módszereit ennyire meg nem ismertem volna. Örök elégedetlenségem, örök ellenzékieskedésem, a segíteni nem tudás tehetetlen állapota, talán még meg is tántorított volna, hogy hátha mégis van valami igazság abban a másikban.
Szeptembertől februárig tollászkodott a parancsnokság indulásunkról vagy maradásunkról. Már az első hetekben fogalmat alkottam az esztelen katonai vezetésről. Hangyaboly volt a város, mert a behívottak éppen olyan dühösek voltak, mint én. Nekik még rosszabb volt, mert soknak nem volt igazi szállása, én pedig a szombathelyi premontreiek vendége voltam. Hálás vagyok, mert igazi testvérszeretettel tartottak maguknál ebben a megyünk, nem megyünk összevisszaságban. - Néhány tiszt, persze csak a tartalékos, merte hangoztatni az ostoba intézkedéseket. De ha aktív meghallotta, rögtön leintette mindenféle katonai büntetéssel fenyegetőzve. Már ezekben a hetekben véglegesen megutáltam a háborút, melyet eddig is elítéltem.
Bizony, ha nem Isten ujjának tekintettem volna a behívásomat, amelyet Tiborcz Nándor egykori rendtársunk Ottó néven intézett, amelyet azért ajánlottam fel, mert talán segíthetek embereken a legembertelenebb körülmények között, kisértésem volt, hogy elfogadjam osztálytársam, a katonai kórház főorvosának, Domonkos Gézának felajánlását, hogy fölmentet. Kifejezetten mondtam neki, hogy nem fogadom el.
Az első szabadság alatt, mikor visszaengedtek Budapestre, elmentem búcsúzni Kodályékhoz. A Völgy utcai családi házban voltak. Előzőleg is elbúcsúztam, mikor megkaptam a SAS-t. Akkor Emma néni útravalóul rózsafüzérét adta nekem, amelyet annak idején a pápától kapott, később el is zabrálták tőlem. Olyan hirtelen törtek rám a pribékek, hogy nem tudtam idejében elrejteni. Mint a dúvad, rántotta el, és dobta ki a vagonból, mikor vittek bennünket a fogságba.
Kodály még a szokottnál is hangtalanabb volt. Maga készített teát és apró süteményt. Persze, nem lett volna Kodály, ha rögtön nem a testvérnépek közti kutatásról mondott volna néhány szót. Újra a lelkemre kötötte /tipikus zseni, akinek nincs fogalma a reális élet bizonyos arculatáról/, hogy azt a könyvet, amelyet első búcsúzásunkkor felírt a testvérnépek gyűjtéséről, feltétlen hozzam haza. Aztán minden átmenet nélkül, mintegy belső felforrósodással, azt mondja: ha tudsz szerezni revolvert, hozd el, mert ha ránk törnek, nem adom ingyen Emma életét.

- Egyszerűen nem ismertem rá. Ilyen szavakat és lángoló szemet még sohasem hallottam és láttam nála. 
Meghatottan átölelt, megcsókolt /azelőtt soha/, Emma néni is. Kikísértek a kapuig, néma kézfogás. Akkor a szemébe néztem, könnyes volt. Magam is megrendültem. Többször írtam neki, de válaszát sohasem kaptam meg a tábori postán, sem a fogságban. Teljesen érthetetlen volt. Ugyanígy voltam Bárdos Lajossal is.
Mikor az orvosi vizsgálattal végeztek, vagyis semmit sem vizsgáltak, csak egyszerűen elfogadták, hogy nem vagyok beteg, visszamentem a premontreiekhez, akik az ebédlő mellett kedves vendégszobát adtak. 
- Elmentem az Ellátó oszlophoz, megkaptam a felszerelésemet. Két pár téli kesztyűm is lett, mert Vitál a búcsúzáskor odaadta új bundás bőrkesztyűjét. Meghatott ez a kedvessége. 
Senki sem tudta, mikor indulunk. Akkor még nem tudtam, hogy a katonaságnál mit jelent a fejetlenség. Napról-napra halogatták az időpontot. Közben többször kértem eltávozási engedélyt, de nem adták meg.

 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

199 éve 1814. április 21.-én született a reformkor legfontosabb és legmaradandóbb hatású zeneszerzője Egressy Béni. 1840-től foglalkozott zeneszerzéssel, ő volt Petőfi Sándor verseinek első megzenésítője és számos népies műdal szerzője. Legnagyobb sikerét Vörösmarty Mihály Szózat című versének megzenésítésével aratta, amelyet 1843. május 10-én mutattak be a Nemzeti Színházban. Ő írta a Bátori Mária a Hunyadi László és a Bánk bán című operák szövegkönyvét. Részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, Kápolnánál meg is sebesült. 1849 szeptemberében honvéd főhadnagyként ott volt a komáromi vár védői között. Komárom várának eleste után komponálta Komáromi utóhangok című indulóját, mely Thaly Kálmán utólag hozzáírt szövegével - „Fel, fel vitézek a csatára" - örökzölddé vált, s melyet Klapka induló néven is ismerünk.

155 éve 1858. április 16.-án született Zala György szobrász. Számos alkotása mellett ő készítette el gróf Andrássy Gyula lovas szobrát a Parlament elé. A nagy millenniumi emlékműre 1894-ben kapott megbízást, és Gábriel arkangyal szobrát, a Háború és Béke szoborcsoportot, négy királyszobrot és az emlékművön található minden domborművet ő mintázott meg. Keze munkáját dicséri a Dísz téren álló Honvédszobor a Budai Várban.

120 éve 1893. április 21.-én hunyt el Markusovszky Lajos orvos, egészségügyi reformer. Jelen volt az 1848. március 15-ei forradalom eseményeinél. A magyar kormány megbízásából szerepet vállalt a magyar katonai egészségügyi szolgálat létrehozásában, a honvédorvosok képzésére létrehozott hadorvosi tanfolyamon katonai sebészetet oktatott és műtő gyakorlatokat tartott. 1848 novemberétől törzsorvos lett a feldunai hadseregben. A második komáromi csata után ő kezelte Görgei Artúr fejsérülését, majd elkísérte a tábornokot Aradra, a szőlősi síkra, a nagyváradi orosz fogságba és száműzetése helyére, Klagenfurtba is.

124 éve 1889. április 17.-én hunyt el Rónay Jácint, bencés paptanár, természettudós. Kossuth gyermekeinek, valamint Habsburg Rudolf trónörökösnek és Mária Valéria hercegnőnek volt a nevelője. 1848-ban belépett a győri nemzetőrségbe tábori papként. 1848. április 1-jén Győrött, a Fő téren elmondta a pesti nemzetőrök imáját. Április 9-én a győri nemzetőrséggel tartott Pozsonyba, ahol szintén lelkesítő beszédet mondott és hálaadó imát tartott az első magyar minisztérium kineveztetése alkalmából tartott istentiszteleten. Visszatérve Győrbe kiáltványt intézett a magyar papsághoz Szózat a magyar papsághoz címmel. 1848 májusától követve csapatát részt vett a komáromi vár védelmében, maga is segédkezett a sáncok építésénél, ezután a schwechati csatánál is jelen volt.

94 éve 1919. április 20.-án mondta el Szamuely Tibor kommunista politikus, újságíró, a Tanácsköztársaság terrorszervezetének vezetője, Győrben hírhedtté vált beszédét: A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!

56 éve 1957. április 17.-én Lovas György magyar emigráns a New York-i ENSZ-palota előtt felmászott a magyar lobogót tartó póznára, és késsel levágta a sarló-kalapácsos zászlót.

24 éve 1989. április 18.-án a Magyar Határőrség Rajkánál megkezdte a „vasfüggöny” jelzőrendszerének lebontását a magyar-csehszlovák határszakaszon.

„Nem elég szeretni. A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot. De aki alázat nélkül szeret, nagy terhet tesz a másik vállára.” - Márai Sándor gondolataival köszönöm meg a figyelmüket, és kívánok tartalmas további rádiózást, munkatársam Ferenc János nevében is. A szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu

 

 

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

2013. április 24. - 24. adás

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

 

A 24. ADÁS SZERKESZTETT VÁLTOZATA

 

"Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! - mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog." - Kölcsey Ferenc gondolataival köszöntöm hallgatóinkat, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.
Először adásunk tartalmáról röviden: Kis magyar hadtörténet címmel egy kötet jelent meg, immáron magyarul.

- Elsősorban az úgynevezett művelt nagy közönségnek, vagy az érdeklődő közönségnek szántuk ezt a könyvet. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a szakma számára is hozhat újdonságokat.

Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének bemutatását.
- Közben még a Zeneakadémián kértem, hogy vizsgáztassanak le. Meg is engedték volna, de a szombathelyi parancsnok nem engedett el. Mire visszajöttem, már nem volt rá idő, nem ülhetett össze a bizottság.

 

Kis magyar hadtörténet címmel a Zrínyi kiadó gondozásában jelent meg egy nagyon szép illusztrációkkal ellátott történelmi kötet. Hermann Róberttel, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának tudományos igazgató helyettesével beszélgetek, aki a kötetnek a szerkesztője.

Először angol nyelven jelent meg. Miért?

- A magyar történetírásnak, és egyáltalán Magyarország külföldi imázsának az egyik nagy problémája, hogy nagyon kevés az idegen nyelvű megjelenés, és nagyon kevés a röviden, olvasmányos formában is a külföldi olvasó közönség számára készült összefoglaló. Hiszen nem nagyon várhatjuk el, hogy egy magyar szempontból nagyon érdekes szakmonográfiát – legyen szó mondjuk a középkorról, a kora újkorról, az újkorról, vagy a legújabb kori magyar történelem bizonyos kérdéseiről -, hogy ezt nagy tömegek fogják kézbe venni. Ugyanakkor azt láthatjuk, hogy van egy folyamatos verseny azért ennek a régiónak az országai között, és ez a verseny nem csak a jelenre, nem csak a jövőre, hanem a múltra is kiterjed. Tehát kinek volt előbb állama, mekkora volt ez az állam, stb...? Ezek a kérdések folyamatosan fölvetődnek. Ezért vetődött fel az a gondolat, hogy kellene egy rövid olvasmányos formájú, az európai történelemhez való kapcsolódási pontokat hangsúlyosan bemutató összefoglaló Magyarországnak a hadtörténetéről. Hiszen még a magyar olvasó közönségben is vannak olyan nézetek, amely szerint a magyar történelem és ezen belül a magyar hadtörténelem egy alapvetően kudarcos folyamat. Ez a kötet inkább azt szeretné bemutatni, hogy erről egyáltalán nincs szó. Valóban ragyogó győzelmek és kevésbé ragyogó vereségek sora kíséri végig a magyar történelmet, de nem lehet azt mondani, hogy ez egy alapvetően kudarcos történet lett volna. Hiszen, ha így lett volna, akkor eltűntünk volna ugyanúgy, mint ahogy eltűntek a hunok, eltűntek az avarok, és még jó néhány nép ebben a régióban. A magyarok illetve Magyarország máig is fennáll, kicsit módosult határokkal, és kicsit módosult öntudattal, de azért alapvetően itt vagyunk. Tehát ezért gondoltuk azt, hogy nagyon fontos lenne egy ilyen jellegű összefoglaló. Annál is inkább, mert ugyanakkor azt látjuk, hogy a szomszédaink részéről, tehát szlovákok, románok, és a többiek, teljesen érthető módon megindult ennek a régió történetének egy kicsit az átpofozása és az átírása. Szlovákia hadtörténete, amely szintén megjelent angolul, abban gyakorlatilag Magyarország 1526-ig létezik, és azt követően azok a területek, amelyek a jelenlegi Szlovákiához tartoznak, azok mintha valami egészen különálló történelmet élnének. Holott tudjuk, hogy igaz, hogy a Magyar Királyság 1526 után valóban jelentős mértékben erre a területre szorult vissza, de azért ott volt a Dunántúl, ott volt még jó néhány olyan terület, amik ma is Magyarország területét képezik, és hogy semmi fajta közbeeső határvonal nem volt. Tehát itt ennek propagandisztikus okokból, jó értelemben vett propagandisztikus okokból is nagy jelentősége van, hogy legyen egy ilyen összefoglaló.

Az olvasmányosságot hangsúlyozta. Mennyire volt ez fő szempont?

- Minden szöveget olyan szempontból néztünk át, hogy ne legyenek benne olyan jellegű szakmai utalások, amelyek egy nem magyar olvasó számára érthetetlenek. Tehát ezért is van az, hogy a magyar és az angol kiadás között egyébként van némi különbség. Ugye azok a kifejezések - megye, ispán, janicsár, hajdú, stb. -, ami a magyar olvasónak nem igényel különösebb magyarázatot, ezek az angol kötetben egy külön glosszáriumban meg vannak magyarázva. Éppen annak érdekében, hogy ne úgy álljanak hozzá, mintha mi kézhez kapunk mondjuk egy Nagy-Britannia hadtörténetét, és el kell kezdeni az embernek keresgélni, hogy kik azok a highlanderek. Azokat az eseményeket igyekeztünk kiemelni, amelyeknek valóban európai szempontból is jelentősége van, teljesen függetlenül attól, hogy ezek számunkra kedvezőek, vagy kedvezőtlenek. Tehát mondjuk Augsburgnak, Muhinak, és Mohácsnak ugyanúgy benne kell lennie, mint Buda felszabadításának, vagy a magyar részvételnek a keresztes hadjáratokban. Alapvetően én azt gondolom, hogy a kollégák jól teljesítettek ebben a tekintetben, tehát nem mentek bele olyan szakkérdésekbe, vagy olyan vitás kérdésekbe, amelyek a magyar hadtörténészetet vagy a magyar olvasó közönséget esetleg mélyebben érdekelhetik, viszont mondjuk egy külföldi számára furcsán hatnak, hogy egyáltalán miről van itt szó.

Magyar olvasóközönség. Mennyire szól a szakmának és mennyire a nagy tömegnek?

- Mi itt elsősorban az úgynevezett művelt nagyközönségnek, vagy az érdeklődő nagyközönségnek szántuk ezt a könyvet. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a szakma számára is hozhat újdonságokat. Nem is annyira a hadtörténész szakmáról van szó, hiszen mondjuk ebben a terjedelemben - itt ugye azért viszonylag rövid írásokról van szó -, az egész kötetnek az össz nyomdai terjedelme, hogyha magát a szövegtestet nézem, akkor azért ugye a 12-15 ívet nem nagyon haladja meg, és ebben azért 1100 évet kellett mégiscsak valamilyen módon összefoglalni. Tehát a hadtörténész szakmának nyilván nem sok újat hoz, viszont például a történész közönség számára nagyon hasznos lehet egy ilyen összefoglaló. Hiszen az ember éppen azt tapasztalja sok esetben, hogy még kimondottan profi és nagyon tájékozott történészek is abban a pillanatban, amint a hadtörténet ingoványos területeire tévednek, azonnal elsüllyednek, és nem tudják mi a különbség a hadosztály, a hadtest, a tábornok, az őrnagy, stb. között. Ezeket persze nem taglaljuk, de azért van egyfajta íve mindegyik fejezetnek, amely megmutatja, hogy a köztörténeti eseményekhez a magyar hadtörténelemnek a folyamata milyen módon illeszkedik.

Nagyon szép illusztrációkkal van bővítve.

- Igen, az anyagnak a nagy része az innen a Hadtörténeti Múzeumból származik. Erre nagyon büszkék is vagyunk, hiszen ez is azt mutatja, hogy itt egy első rangú képzőművészeti, fénykép, fegyver és egyéb tárgyi anyag van. Ugyanakkor viszont arra törekedtünk, hogy ne csak a már visszaköszönő ábrázolások jelenjenek meg, tehát például a címlapon az isaszegi csatának egy olyan ábrázolása van, amely ugyan már korábban is ismert volt, de soha nem publikálták, és hogy egy külön érdekességet kiemeljek, a Vatikáni könyvtárból is van itt illusztráció. Az 1526 júliusában Budáról a Mohácsi-sík felé elinduló II. Lajos hadseregének egy vázlatos hadrendje, amit nem rég fedezett fel egy cseh kutató, egy vatikáni kódexben, ez első ízben ténylegesen illusztrációként itt jelenik meg. Tehát ilyen szempontból is komoly jelentősége van, de például az Osztrák Nemzeti Könyvtárnak a képtárából is van egy nagyon szép Rákóczi ábrázolás. Tehát igazi csemege, nem csak azoknak, akik a hadtörténelem, hanem azoknak is, akik mondjuk az ikonográfia iránt érdeklődnek.

Vannak-e benne újdonságok? Mondjuk olyan dolgok, amik eddig nem voltak publikálva?

- Két dolgot szeretnék kiemelni, az elejét és a végét. Az egyik az Veszprémy Lászlónak, a Hadtörténeti Intézet igazgatójának a fejezete a középkori magyar hadtörténelemről, amelynek az az érdekessége, hogy kicsit így a nagy stratégia szempontjából tekinti át ennek az időszaknak a történetét. Ugye tudjuk, hogy a középkori Magyarország rengeteget háborúzott, ezek a háborúk egyébként többnyire sikeresek is voltak, annak ellenére, hogy a két dátum ami rögzült, Augsburg illetve Muhi. Holott a közbeeső időszakban többnyire mi voltunk a nyerők. A tatárjárásról is kiderül ebben az összefoglalóban, hogy egyáltalán nem jelentett olyan súlyos csapást az országra, mint amennyire ez mondjuk a magyar történeti köztudatban szerepel. Ebből a szempontból szerintem ez egy nagyon fontos összefoglaló, legyen szó mondjuk Zsigmond királyról vagy Mátyás királyról. Ezek az emberek, ezek az uralkodók, ezek nem össze-vissza háborúztak, hanem ebben igen átgondolt koncepció jelentkezett, és hogy valóban képesek voltak geopolitikai méretekben gondolkodni, és geopolitikai méretekben alkalmazni a maguk hadseregét és a maguk diplomáciai eszközeit. Ez szerintem ebből a szempontból kimondottan érdekes.
A másik, ami kicsit amiatt is készült, hogy a magyar katonáknak ne csak a múltbeli, hanem a jelenlegi kvalitásait is bemutassuk. Ez pedig Magyarországnak a részvétele a különböző békefenntartó, béketeremtő missziókban. Ezek a fejezetek egy kicsit talán nagyobb súlyt képviselnek, mint amennyire mondjuk időtartamukat tekintve indokolt lenne. Ugyanakkor viszont föl akartuk azt mutatni, hogy a magyar hadtörténelem nem ér véget 1945-ben, nem ér véget 1956-ban, vagy 1989-1990-ben a Varsói-szerződés felszámolásával, hanem gyakorlatilag azóta is magyar katonák folyamatosan jelen vannak a világnak a különböző válság régióiban, és ha kell, akkor az életüket is áldozzák ezeknek a válságoknak a rendezéséért. Tehát fölsoroljuk a béketeremtő, békefenntartó missziókban hősi halált halt katonáknak is a névsorát. Úgy gondoljuk, hogy ez kijár nekik, ez egy erkölcsi adósság a Magyar Honvédségnek és a magyar hadtörtének írásnak.

Nemsokára itt a könyv ünnepe. Hogyan ajánlaná? Miért kerüljön ez be a gyűjteménybe akár egy átlagolvasó számára, akár egy hadtörténet vagy a történelem iránt érdeklődő számára?

- Több szempontból is tudnám ajánlani. Az egyik, hogy egy nagyon szép könyvről van szó, nagyon jó képanyaggal és nagyon jó térkép anyaggal. A térképeket Nagy Béla, a Történelemtudományi Intézetnek az igen kiváló térképész-történésze készítette. Ilyen jellegű, rövid, közérthető, ugyanakkor a tudományosság követelményeiből nem engedő összefoglaló nagyon régen nem készült a magyar hadtörténelemről. Az én tudomásom szerint az utolsó ilyen jellegű összefoglalót a 1940-es évek elején írta Markó Árpád, az egyik legkiválóbb magyar hadtörténész. Azóta csak nagyobb terjedelmű, illetve sokkal inkább szakmai jellegű könyvek jelentek meg, de ilyen jellegű, népszerű, ugyanakkor tudományosan is helytálló munka nem nagyon volt. Alapvetően én úgy látom, hogy a magyar hadtörténet írás jelenlegi álláspontját illetve jelenlegi állapotát, és jelenlegi fejlettségi szintjét is tanúsítja. Tehát nem olyan, mint mondjuk némelyik korábbi összefoglaló, mire megjelenik, addigra gyakorlatilag már a megjelenés pillanatában el is avul.

Mennyire avul ez el? Nyilván a történelemkutatás folyamán újabb és újabb információk kerülnek napvilágra. Öt év múlva, hogyha előveszem ezt a kötetet, akkor ez mennyire lesz még aktuális?

- Ezeket az ember nem nagyon tudja megjósolni. Azt szoktam mondani, hogy a mohácsi csatát valószínűleg öt év múlva sem fogjuk megnyerni és az I. világháborúban sem mi leszünk a győztesek. Például már a magyar és az angol kiadás között is van annyi különbség, hogy éppen ezt a békefenntartós fejezetet, ezt már egy kicsit át kellett dolgozni, hiszen azóta voltak újabb fejlemények és sajnos voltak újabb hősi halottjai is ezeknek a misszióknak. Tehát igyekeztünk ilyen szempontból is aktualizálni. Én azonban úgy látom, hogy ez a könyv öt év múlva és 10 múlva is meg fogja állni a helyét. Éppen abból kifolyólag, mert míg az 1990 előtti összefoglalóknál azért mindig volt egyfajta politikai meghatározottsága is annak, hogy milyen szövegek jelenhetnek meg. Milyen arányai vannak mondjuk egy kiadványnak a két kötetes magyar hadtörténetben, ugye a magyar partizán mozgalom nagyjából akkora terjedelmet kapott, mint a teljes magyar középkor, ami valljuk be nem az igazi. Itt az arányok én azt gondolom, hogy többé-kevésbé rendben vannak. Nyilván a számomra kedvesebb korábbi korszakoknak szívesebben adtam volna még többet, ugyanakkor tudni kell, hogy mondjuk egy első világháborút, hiába tartott csak négy évig, nem lehet akkora terjedelemben leírni, mint egy négy évig tartó Árpád-kori háborút, hiszen eleve nagyobb volt az egésznek a volumene és sokkal bonyolultabb és sokkal nagyobb forrásanyag maradt fenn róla. Én tehát úgy gondolom, hogy öt év múlva vagy tíz év múlva is hogyha az olvasó leveszi ezt a könyvet a polcáról – és reméljük, hogy leveszi -, akkor még mindig helytálló információkat fog benne találni.

 

Kedves ismeretlen Rendtársam! Kívánom neked és minden magyar bencésnek, hogy sohase tapasztaljátok meg élő valóságban az alanti eseményeket. De okuljatok is belőle, hogy 1943-47. között egy rendtársatok mindazon helyeken járt, ahol tartalékos tábori lelkész és hadifogoly járhatott: Egészségügyi szolgálat, ezredlelkész, hadosztály vezető-lelkész. Tiszti tábor, munkatábor, büntető tábor, hizlaló tábor. Végül haza. Isten megóvott, hogy dolgozhassam Rendünk és Hazánk javára. – Írja Nádasi Alfonz. A naplót Bözsöny Ferenc ismerteti.

- Elmentem Pápára. Szegény anyámnak csak óvatosan mondtam meg, hogy behívtak. Keservesen sírt. Valami kielemezhetetlen biztonságérzéssel mondtam neki, hogy élve fogok visszajönni. Persze ez nem volt vigasztalás akkor a számára. Azért tudtam eljönni Szombathelyről, mert 5 napra mindenkit elengedtek. Voltam Sopronban Horváth Jóskáéknál. Egész soproni tartózkodásom alatt egyetlen igazi, hűséges barátom volt. Feleségét is nagyon becsültem, tisztelettel szerettem. Lehetetlen lett volna búcsú nélkül elmenni. Persze, kikísértek az állomásra, és bizony mindketten sírtak.

Szombathelyre visszatérve, elmentem Babáékhoz is elbúcsúzni. Őszintén szólva nem akartam, de mikor Sopronban találkoztam a mamájával, persze nekik is megmondtam, hogy behívtak. Megmondták Baba szombathelyi címét. Felhívtam férjét, ő rögtön meghívott magukhoz. Baba megkért, hogy a "Civil" ruhámat hagyjam ott náluk. Hazamentem a pesti Rendházba. Egyetlen igazi pesti barátomékhoz, Berczell Tiborékhoz mentem el búcsúzni. Tibi átvitt Gabiékhoz. Őszinte szeretettel búcsúztattak. Anyukájuktól kezdve, mind adtak valami apró ajándékot. Tibivel taxin mentünk haza. Felvettem a világot jelentő hátizsákot, és gyerünk ki a Keletibe. De előbb még elmentem a Rózsavölgyi könyvesboltba. Ott van Arisztidünk húga Dr. Viola Imréné. Tőle is elbúcsúztam. Éppen sok vásárló volt, bizony nem váltottunk sok szót. Nem is kívánhatom, hogy mindenkit különösen érintsen az én bevonulásom, hiszen ez az átkozott háború annyi százezernek hozta meg a SAS behívót.
- Lenn a könyvosztályon Straub Pali bácsitól kértem orosz nyelvkönyvet és szótárt. Ezt mint nagy hadifelszerelést betettem a hátizsákba. Gondoltam, ha kikerülök, legalább teljesítem Kodály kívánságát. Ő ugyanis még 1940-ben, mint valami próféta, azt mondta, hogy meg kell tanulnom oroszul. Mintha kígyó csípett volna meg ennek hallatára. De megkérdeztem, hogy miért kellene ezt megtennem. Lejött a létráról a könyvespolcnál /mert ott éppen nekem választott ki egy könyvet/, és azt mondta: A szovjet Tudományos Akadémia kiadványai, amelyek szórványosan eljutnak hozzánk, azt mutatják, hogy nagyszerű munka folyik a népdalkutatásban. Másod-harmadrangú fordításokra vagyunk utalva. Meg kell tanulni a nyelvüket, mert az azonos témájú kutatómunka teljességéhez feltétlenül szükséges a náluk lakó rokonnépeink népdalainak ismerete. Ez pedig nyelvtudás nélkül nem megy. De miért éppen én tanuljak meg oroszul? - Mert latin műveltség nélkül nem lehet teljesen megérteni ilyen mély összefüggéseket. /Mennyire igaza lett ebben is!/ 
Közben még a Zeneakadémián kértem, hogy vizsgáztassanak le. Meg is engedték volna, de a szombathelyi parancsnok nem engedett el. Mire visszajöttem, már nem volt rá idő, és nem ülhetett össze a bizottság. Hazudtak az én ügyemben is, mint sok más, pappal kapcsolatos esetben tapasztalható volt, mióta az irodában a nyilas szellem megfélemlített még olyanokat is, mint pl. Kapitánffy, aki azelőtt igazán segítő készségről tett tanúságot. Mikor az irodában bejelentettem szándékomat, látszólag semmi nehézséget sem támasztottak. Az Index átvizsgálása után megmondták, hogy zenetörténetből és népénekből le kell vizsgáznom. Hiába mondtam, hogy benne van a vizsga igazolása. A titkár erősködött, hogy nem világos, milyen részből vizsgáztam.
Bementem Bartha Déneshez. Ő sem értette. De eleget akart tenni kérésemnek, és szó nélkül beírta a jegyet nem éppen magyar melódiájú mondat kíséretében, és aláírta. - Bárdos Lajosnak ugyanezt elmondtam. Ő azt kérdezte: Melyik ének régebbi, a Futva jöttem elibéd, vagy az Ez nagy szentség. Kettőnk között is nevetségessé akarta tenni az iroda ostobaságát. Aztán aláírta. Közben hozzátette: Hallatlan.
Visszavittem az INDEXET, A titkár savanyú arccal elvette, és azt mondta: Jelentkezzék egy hét múlva. Hivatkoztam körülményeimre /csak három nap szabadságot kaptam ennek elintézésére/, mire türelmetlenül mondta: Akkor három nap múlva. Be is mentem, de kijelentette, hogy a bizottság nem jön össze hosszú ideig. Átvillant az agyamon, hogy azonnal szólok Kodálynak, de öntudatom nem engedte. Magam ügyében még sohasem szóltam neki, - annál többször másokéban, - gőgös büszkeségemben most sem tettem. Ezért csak végbizonyitványom van. Pedig akkor már tudtam, hogy hány emberen segítek. Jómagam is több ember kérését továbbítottam hozzá. Még rendtársamat Jáki Teodózt is az ő segítsége vitte be az Akadémiára.

 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

687 éve 1326. április 24.-én Károly Róbert király megalapítja a Szent György Lovagrendet. A magyarországi alapítású Szent György Lovagrend a legrégebbi világi lovagrend, a korábban alakult lovagrendek mind egyházi lovagrendek voltak. A lovagok világi és egyházi szolgálatokat egyaránt elláttak. Egyházi feladatukból fakadt a kereszténység védelme, az ünnepek fényének biztosítása, a gyöngék, a szegények és elesettek védelme, támogatása. A rend alkotmányát 1990-ben régi szellemben, de a 20. század végi követelményeknek megfelelően felújították.

1514. április 24.-én Bakócz Tamás esztergomi érsek Dózsa Györgyöt nevezi ki a keresztes sereg vezérévé.

523 éve 1490. április 26.-án hunyt el Bécsben Hunyadi Mátyás magyar király.

302 éve 1711. április 30.-án A kuruc hadsereg a nagymajtényi síkon leteszi zászlóit a császári hadsereg előtt, és fegyvereit megtartva hazaoszlik. Károlyi Sándor, a kuruc hadsereg főparancsnoka, és Pálffy János császári tábornagy, főparancsnok Szatmár városában megkötik a Rákóczi-szabadságharcot lezáró békeszerződést.

164 éve 1849. április 25.-én a komáromi várnál vívott csata során, a hajóácsok és a magyar honvédség műszaki katonái egyetlen éjszaka alatt építettek meg egy átkelőt a Dunán, s ez nagyban hozzájárult a magyar csapatok sikeréhez. Ez a nap a Magyar Honvédség műszaki katonáinak a napja.

156 éve 1857. április 30.-án hunyt el. Mednyánszky Sándor Cézár római katolikus pap, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tábori főlelkésze.

143 1870. április 30.-án született Lehár Ferenc zeneszerző, katonakarmester. Az iránta való tiszteletből ezen a napon van a Magyar Katonazene Napja.

45 éve 1968. április 25. hunyt el Gróf Stomm Marcel honvéd altábornagy, II. világháborús hadtestparancsnok.

68 éve 1945. április 29.-én az Amerikai csapatok felszabadítják a dachaui koncentrációs tábort.

24 éve 1989. április 25.-én kezdődött meg a szovjet csapatok részleges kivonása Magyarországról.

2 éve 2011. április 25.-én A Magyar Honvédség átveszi a magyar Szent Korona és a koronázási jelvények teljes körű őrzését.

A kalendáriumot Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke állította össze.

„A magyarság nem kalapdísz, hanem a szíve mélyében viseli a magyar, mint tenger csigája a gyöngyét. A magyarságunk érzése mélyen bent ég bennünk, és szinte magunk sem tudunk róla, mint a tűzhányó hegyek, amelyek hideg kőhegyek, de egyszer megmordulnak.” - Gárdonyi Géza gondolataival köszönöm meg a figyelmüket, segítőtársam Ferenc János nevében is. Elköszön önöktől a szerkesztő, Fodor Endre.

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu

 

 

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

2013. május 1. - 25. adás

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

 

A 25. ADÁS SZERKESZTETT VÁLTOZATA

 

"A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondhatatlanul." – Victor Hugo gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre. S nem véletlenül választottam zene idézetet, hiszen a katonazene ünnepét tartottuk az előző héten, s természetesen erről is szólunk majd mai összeállításunkban. Április 18-án és 19-én tartották a 20. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amelyen a Magyar Honvédséget a Zrínyi Könyvkiadó képviselte. Kiadványaikban a honvédeket, a katonaságot, a katonai hagyományokat, a hadtörténetet mutatják be. Többek között azok számára, akik érdeklődnek a hadtörténet, a Magyar Honvédség iránt. Az eseményen Konkoly Dávid készített interjút.

25 országból körülbelül 100 író érkezett. A Magyar Honvédséget a Zrínyi Kiadó képviseli, Győr Edinát a terjesztési munkatársat kérdeztem.

- Ha egy kiadó ilyen sok évtizeden keresztül van jelen a könyvpiacon, akkor nem ez az eltelt pár év az, ami kialakítja az emberek fejében a képet magáról, hanem a hosszú eltelt évtizedek. A Zrínyi Kiadó mindig is magáénak érezte a honvédelem és az ezzel kapcsolatos tudományoknak a megismertetését mind a civil, mind a szakmai közönséggel. A Zrínyi Kiadónak a haditechnika, a hadtörténelem elsősorban a fő profilja, illetve a biztonság politika. Idén amit nagy figyelemmel követnek az emberek a Don-kanyar című könyvünk, illetve a Kis magyar hadtörténet, ami megjelent angol nyelven is Illustrated military history of Hungary címmel. Ilyenkor ugye a civil közönség látogatja ezt a rendezvényt. Tehát ami általában foglalkozik a hadtörténelemmel - van egy Nagy csaták című sorozatunk, ami Nikápolytól Mohácsig az Árpád-Anjou kor nagy csatái, Mindent a hazáért, ami I. világháborús alakulat jelvényekkel foglalkozik -, ezeket nagyon szeretik. Nem egy száraz, hanem egy nagyon jól illusztrált, térképekkel megjelentetett színes kötetek. Idén megrendezik újra a kecskeméti repülőnapot, úgyhogy erre például kifejezetten készülünk több címmel is. Például a Magyar Légierő 75 éves történetével, ami remélhetőleg ismét nagy-nagy siker lesz a közönség körében.
 

A katonai célokra felhasznált zene egyidős az ember azon képességével, hogy a hangot, mint egyszerű természeti jelenséget tudatos tevékenységgel művészetté és tudománnyá fejlesztette. Az ősi társadalmak nem csak vallási rituáléikban, hanem az ellenség elriasztásainak és megfélemlítéseinek céljából is használt hangkeltő eszközöket. Zene hadászati célokra való felhasználása akkor vált szükségessé, amikor megalakult az emberiség első nagyobb létszámú hadserege. A Katonai Hagyományőrző Egyesület katonazenéről szóló gondolatai vezetik be a most hallható interjút, hiszen az elmúlt héten a katonazenét ünnepeltük. Ferenc János riportját hallják.

Lehár Ferenc születésnapja immár egy évtizede a magyar katonazene napja. Április 24-én a Hadtörténeti Intézet tanácstermében mintegy 150 hivatásos és szerződéses katonazenész gyűlt össze, a katonazenészek napja alkalmából rendezett állománygyűlésen. A magas rangú katonai vezetők mellett az ünnepséget megtisztelte Dohos László ezredes, a Magyar Honvédség nyugállományú főkarmestere is, aki több mint 20 évig vezette a Központi Fúvószenekart és immár fél évszázada a katonazenei élet résztvevője.

- Muzsikusainknak visszatért még jobban az önbecsülése. Akik pályán maradnak, azok szívesen csinálják ezt, állíthatom teljes bizonyossággal. Mi is szeretjük, tiszteljük jobban magunkat, és értjük értékeinket.

Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke levélben méltatta a katonazenészeket.

- Tisztelettel és elismeréssel köszöntöm önöket a Magyar Katonazene Napja alkalmából. Önök egy olyan katonai hivatás képviselői, akik a szolgálatuk során elsősorban művészetükkel járulnak hozzá a haza védelméhez. Akik a társadalom számára a legérzékletesebb módon, a zene nyelvén fogalmazzák meg a hazaszeretet, a hazáért tenni akarás és elhivatottság érzését, művészi eszközökkel jelenítik meg a magyar katonák hazájuk védelméért érzett mély elkötelezettségét. E jeles évfordulón a katonazene világából világhírűvé emelkedő zeneszerző, Lehár Ferenc születésének napján emlékezünk meg a katonazene és a katonazenészek ünnepéről.

Immár hagyomány, hogy ezen a napon kitüntetésekkel ismerik el a katonazenészek munkáját.

- Ismertetem Magyarország Honvédelmi Miniszterének határozatát, a Honvéd Vezérkar főnökének parancsát elismerések adományozásáról. A határozatot és parancsot aláírta Hende Csaba Magyarország Honvédelmi Minisztere, Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök.A Magyar Katonazene Napja alkalmából kiemelkedő művészeti munkájáért a szolgálati érdemjel bronz fokozatát kapták: Szabó Bálint törzszászlós és Tóth Zoltán zászlós, a Központi Zenekar szólamvezetői. Az ország több helyőrségi zenekarának zenészét emléktárggyal jutalmazták.

A Szózat dallamai után Csizmadia Zsolt a Magyar Honvédség főkarmestere többek közt arról beszélt, hogy a katonazenész fegyvernem tagjai sajátos, ugyanakkor nélkülözhetetlen tagjai a haderőnek.

- Kerek tíz esztendővel született meg az elhatározás, hogy Lehár Ferenc a kitűnő tehetségű katonakarmester és zeneszerző születésének napját, a katonazenekarok hivatalos fegyvernemi napjaként ünnepeljük. Az elhatározást követte a megvalósítás, melynek köszönhetően egy évtizede már hagyományosan minden évben megemlékezünk a katonazene emblematikus képviselőiről, karmesterekről és zenészekről egyaránt. Jeles elődeinkről, akik sokat fáradoztak szakmánk megalapozásáért és fejlődéséért, katonazenei hagyományaink megteremtéséért. A kezdeti szándék részünkről a hagyományteremtés volt, amely mára már realitás, hiszen 10. éve már, hogy közösen ünnepelhetünk, és a katonazene napja szerves részévé vált mind a Magyar Honvédség, mind pedig a Honvédelmi Minisztérium ünnepeinek. A katonazenész fegyvernem tagjai sajátos, ugyanakkor véleményem szerint nélkülözhetetlen tagjai a haderőnek. Muzsikusok egyenruhában, akik e viselet és létforma mellett tettek hitet, amely meghatározza számukra az ünnep és hétköznapokat egyaránt. A katonazene és katonazenekarok nem csak napjainkban, hanem korunkat megelőző történelmi időszakokban is jelentős értékeket képviseltek.

Dr. Baczoni Tamás őrnagy a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeológusa, a katonazenekarok díszruházatáról tartott illusztrációkkal bővített előadást, majd a Magyar Honvédség Budapest Helyőrségi Zenekar adott ünnepi koncertet.
Az állománygyűlés meghívott vendége volt Dohos László ezredes, a Magyar Honvédség nyugállományú főkarmestere.
Fiatalok, generációk nőttek fel a kezei alatt.

- Valóban van egy fél évszázad már mögöttem, mint katonazenész. Igen, valóban jó néhány karmester, vezető karmester van, aki beosztottam volt, tanítványom volt. Valóban így van, és úgy nőttünk fel, hogy állandó szakmai diskurzusba: Mi a jobb? Mitől lesz még valami jobb, mitől lehet más? Ezért is nagyon boldog vagyok.

Miben más ma a katonazene, mint 50 éve volt?

- Sokban. Hangzásában mai színvonalú, kulturáltabb, fényesebb, fiatalosabb. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy nekünk sokat kell foglalkoznunk a hagyományőrzéssel. Tehát keresni kell azokat a darabokat, azt a hangzásvilágot, amiben elődeink nagyon szépen, sikeresen dolgoztak, hisz a magyar zene mindig híres volt Európában, és a magyar katonazene is.

Miért fontos ez a nap?

- Én tudom biztosan, hogy amikor kaptunk rá utasítást tíz éve, hogy jelöljük ki ezt a napot, akkor a muzsikusainknak visszatért még jobban az önbecsülése. Akik pályán maradnak, azok szívesen csinálják ezt, állíthatom teljes bizonyossággal. Mi is szeretjük, tiszteljük jobban magunkat és értjük értékeinket.

Több mint húsz évig volt vezető karmestere a Magyar Honvédség Központi Zenekarának. Most az új generációt látva, hallva, mit gondol, jó irányba tartunk?

- Nagyon. Én azt mondtam az utódomnak - akit nagyon tisztelek -, Csizmadia Zsolt ezredes úrnak is, hogy meg ne próbáljon engem utánozni. Legyen más mindenféleképpen, mert az lesz az ő karaktere és az lesz az ő új iránya. Ugyanakkor meg nagyon szívesen veszem, hogyha a hagyományokat is tisztelik és beépítenek egy jó néhány dolgot a napi életükbe, amit annak idején mi elkezdtünk.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarában az elhunyt katonazenészek emléktáblájának megkoszorúzásával zárult a magyar katonazene napján tartott állománygyűlés.

 

Katonák-hősök, Markovics Milán Mór sorozatában ezúttal Király Bélát mutatja be.

Király Béla nevét elsősorban 1956-os szerepvállalása miatt ismerjük. Ám ha megismerjük kicsit jobban az életét, meglepődhetünk azon, mennyi mindenben volt része. Élete azért is érdekes, mert sokféle nézetű ember tud felnézni rá, hiszen egyszerre volt emberséges és határozott, a szélsőségeket kerülő természetű. Király Béla Kaposváron született 1912. április 14-én. A somogyi városban lett érettségi után karpaszományos gyalogos 1930-ban. A karpaszományos röviden azt jelentette, hogy tiszt szeretett volna lenni. 5 évvel később el is végezte a Ludovika Akadémiát. Néhány évvel később a világra telepedő háborúnak derekán frontszolgálatra küldték. Király a beszámolók szerint nem csak jó vezető volt, hanem egyszerre emberséges is katonáival, mely két dolgot egyeztetni nagy tehetségre, sőt adottságra utal. Még a zsidó munkaszolgálatosokra is kiemelt figyelmet fordított, melyre sok vezetőnek akkoriban már alig maradt lehetősége a katonák mellett. A Jad Vasem bizottság a világ igaza címmel ki is tüntette ebbéli szolgálataiért. A háborúban végig, de a végén különösen nehéz döntéseket kellett meghozzon minden katonai vezető, melyeket manapság csak nagy körültekintéssel szabad elemezni, megítélni még inkább. Amikor már úgy látta, hogy nincs más lehetősége, a fegyvert Kőszegen a szovjetek előtt letette. 1945-1950 között még nem telepedett az országra a szovjet kommunista befolyás és bár Király belépett a kommunista pártba, politikai elvektől függetlenül katonáskodott. 1950-re már vezérőrnagy lett és a Honvéd Akadémia parancsnoka is egyben. 1951-ben múltja már nem kívánatos lett. Az AVH letartóztatta, majd kötél általi halálra ítélték, melyet azonban életfogytiglani börtönbüntetésre módosítottak. 1956-ban szabadul, az akkor szerveződő Nemzetőrség parancsnoka lett. Budapesti városparancsnokként nagy felelősség került rá, miközben 100.000 szovjet katona és 2000 harckocsival kellett szembenézzen nemzetőreivel. A forradalom leverése után, rövid európai emigrálása után, az USA-ban telepedett le. A legmagasabb katonai iskolákban lett az óceánon túl tanár, hadtörténész a Columbiai Egyetemen, New Yorkban Kentucky állam ezredese lett. Mindez csupán példa a sok amerikai elismerésből és feladatából. Számos, nem csak amerikai előadása járult ahhoz, hogy a cserbenhagyott Magyarország 56-ját megértse, és átértékelje, s egyáltalán megismerje a nyugati világ. Király Béla az utolsó leheletéig tanított és írt. Ápolta 56 szellemiségét, melynek következménye, hogy a Magyar Nemzetőrök Országos Szövetségét fogadta el a Nemzetőrség méltó utódjának, s amely társadalmi szervezet Tolna megyei szervezete a 16/100-as jelzéssel tagjává fogadta, és máig tagként is tekintenek rá. Életrajzi kötetének utolsó két sora így hangzik: Úgy hiszem megtettem, amit a hazámért megteendőnek és megtehetőnek éreztem. A gondviselés és embertársaim mindenért bőkezűen megjutalmaztak.

 

Folytatjuk Nádasi Alfonz hadinapló című kötetének bemutatását. A naplót Bőzsöny Ferenc ismerteti.
- Berczell Tiborral kimentem a Keletire. Este 8 órakor indul a katonavonatunk. Az "A" kocsi 5. fülkéjében kaptam helyet. Tibi az utolsó percig kinn maradt. Elindulunk. Isten legyen velem. Tisztult lélekkel, minden munkára, áldozatra elszántan, de nagyon nehéz szívvel indulok az ismeretlenbe. Felettem a fekhelyen Kiss Jenő evangélikus lelkész van. Még Sopronból ismerem, mint cserkészt.

Február 12.

- Délelőtt 11-kor értünk Lawoczneba. Vámvizsgálat. Mindent átengedett a csendőr-főhadnagy, de a 2000 cigarettát kifogásolta. Hiába mondtam, hogy a növendékeim szülei küldik azoknak a sebesülteknek, akikhez megyek. Többet csak azért nem hoztam, mert nem tudtam volna hova tenni. Nem használt semmi, lefoglalta, mondván, bizonyára üzérkedni akarok vele. Ez volt az első benyomásom ilyen helyzetben a magyar királyi hadsereg szelleméről.
Mikor orrlekókadva megyek vissza a vonat "A" kocsijának 5. fülkéjébe, a folyosón elkap egy ismeretlen főhadnagy, aki éppen szabadságról ment vissza:
- Páter, min búsulsz ennyire?
- Mert a nyomorultak elvették a cigarettákat.
- Kinek viszed?
- A sebesülteknek.
- Gyere velem!
Leugrottunk a vonatról, be a PUP irodájába. A főhadnagy erélyes hangon követelte a csomagom visszaadását. Be kell vallanom, hogy zöldfülű katona lévén, nem igen avatkoztam bele a párbeszédbe, csak magamban szurkoltam az újdonsült pártfogómnak. De mikor láttam, hogy egy nagyképű szakállas tiszt /a rangját észre sem vettem a torzonborz szőrmóknak/ folyton kötekedik, a pártfogóm pedig ezt a kijelentést tette: Csak Körösztös alezredes úrnak szabad félvagon zabrált holmit hazavinni? Akkor láttam, hogy most kell nekem is kinyitnom a számat. Csak ennyit mondtam: Szégyelljétek magatokat! - Hü, lett erre ribillió. Majdhogy nem a fejemhez vágták a cigarettás csomagomat, miközben hadbíróságot emlegettek, és kirúgtak. Erre megint feltámadt bennem a félsz: mi lesz ebből? De a következő percben megint elfogott az undor a katonákkal és a háborúval szemben. Azt hiszem, ezekben a percekben határoztam el magamban végleg, hogy mindenütt kinyitom a számat, és nem engedem a rámbízottak érdekeit. Eddig csak olyan homályos képzeteim voltak a katonai fegyelemről, ahol nekem a tart. tábori lelkész úrnak, más néven főhadnagy úrnak /mert 2-2 pántlika van a karomon/ csak vigyázzban szabad tűrnöm a disznóságokat, amelynek részese voltam. De erről még nagyon sokat írok. Akkor még nem tudtam, hogy hány tucatszor kapom a képembe: Lelkész úr, hadbíróság elé állítom.
Ahogy visszamegyek, hozzák az ebédet: lencseleves, valami gyanús húsféle, fekete. Szokjál hozzá, Alfonz, kellett neked rohamsisak? Mikor elmentem búcsúzni Kaposy Ferenchez, pesti rendházunk orvosához, azt mondta: Professzor úr, ha nem lövik agyon, jót fog tenni a háború, mert biztosan meggyógyul a gyomorfekélye.

 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

743 éve 1270. május 3.-án hunyt el IV. Béla király.

675 éve 1338. május 5.-én Svájcban, a tössi domonkos zárdában meghalt Boldog Erzsébet, III. András és Fenenna királyné lánya, s vele nőágon is kihalt az Árpád-ház

394 éve 1619. május 5.-én intézkedést hoznak Erdélyben a káromkodók ellen. Az erdélyi országgyűlések többször hoztak kemény intézkedéseket a káromkodók és „lélekmondók” ellen. „Isten ellen való káromkodó és hallani is irtózásra való szitkozódások kezdettenek bészármazni csak nem régen [!] hazánkba, melyért is, hogy annak neme és mivolta szerént való kemény büntetésekkel, és ha érdeme úgy mutatja, halállal is megbünttettessenek affélét cselekedők, végeztetik” - határozta el az erdélyi országgyűlés, de mivel e rendelkezéseket sűrűn, még a 18. században is megismételték, nyilvánvalóan nem riasztottak vissza a káromkodástól. Elsősorban azért nem, mert a törvényhatóságok (vármegyék, székely városok, mezővárosok) - amelyek maguk is hoztak idevonatkozó határozatokat - meglehetősen következetlenül alkalmazták a büntetéseket.

393 éve 1620. május 1-én született Zrínyi Miklós, gróf, költő, hadvezér.

222 éve 1791. május 3. született Henryk Dembinski, lengyel származású magyar honvédtábornok (+1864)

164 éve 1849. május 4.-én a Görgey Artúr által vezetett honvéd haderő megkezdi Buda várának ostromát.

249 éve 1764. május 5.-én Mária Terézia megalapítja a Szent István-rendet, mely a Habsburg Birodalom egyik legjelentősebb kitüntetése volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után Horthy Miklós 1938-ban megújította a Szent István-rendet, mely 1945-ben szűnt meg.

69 éve 1944. május 1-jén alakult meg a Magyar Királyi Honvéd Légierő 101. „Puma” Vadászrepülő osztálya. Jelképüket a vörös üvöltő pumafejet Heppes Aladár tervezete. A "vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse" jelmondat az 1/3. vadászrepülő század parancsnokától, Nagy Mihálytól származik.

1945. május 5.-én Pajtás Ernő ezredes parancsnoksága alatt Salzburgtól 20 kilométerre lévő Mattsee közelében ásták el a koronát, a jogart és az országalmát. A koronaőrség egyik tagjának visszaemlékezése szerint: "Egy üres, elhagyott benzineshordót kettéfűrészeltünk, ebben a kétfenekű hordóban akartuk biztoságba helyezni a koronát. A hordó két darabját egybetoltuk, a koronát, a jogart, az országalmát, és május 5-én este elástuk a tóparton". A tópart menti mocsaras részen eltüntették az ásás nyomait, a koronaőrző ládát pedig tovább vitték, mintha az ékszerek benne volnának. A Szent Jobbot a helyi plébános rejtette el, később a salzburgi érseknél talált menedéket. A koronázási kardot és a palástot tovább vitték nyugatra.

67 éve 1946. május 6.-án A B-listázások kezdete. A B-lista a politikai okokból a rendszer által kiválasztott személyek listája volt, akiknek a mindennapi, civil sorsa a munkából való elbocsátás, akadályoztatás és hátrányos megkülönböztetés lett.

56 éve 1957. május 6.-án kezdődnek meg a perek a 1956-os forradalmárok ellen. Noha a Kádár-kormány 1956. november 4-i nyilatkozatában büntetlenséget ígért a forradalom résztvevőinek, a bevonuló szovjet csapatok már november első napjaiban 4700 embert tartóztattak le. 1956. december 8-án a kormány statáriumot hirdetett meg, és tömeges letartóztatásokba kezdett az újonnan szerveződő karhatalom az un. pufajkások. 1956 vége-1959 között 35 ezer ember ellen indult rendőrségi eljárás, ebből 22 ezret ítéltek el, 1960-ig kb. 13 ezren járták meg az internálótáborokat. 229 főt végeztek ki a forradalomban való részvétel miatt, javarészt fiatal felkelőket. A megtorlás fő célpontjai a fegyveres harc résztvevői, a forradalmi bizottságok és munkástanácsok vezetői, kisebb részben a pártellenzék értelmiségi tagjai voltak.

A kalendáriumot Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke összeállításában hallották.

Köszönöm, hogy velünk tartottak. A mai műsor elkészítésében segítőtársam volt Ferenci János. Gondolataikat, véleményeiket ezúttal is várjuk az interarma@mariaradio.hu elektronikus postacímen. Adásunkat ismét egy idézettel zárjuk, ezúttal John Lennontól. „Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.” Viszont hallásra a legközelebbi adásunkban, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.
 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2013, április 10