Inter Arma Caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2014. 56-60. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

56-60. adás

 

 

56. ADÁS

2014. február 5. 

Szerkesztett változat

„Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” – Kodály Zoltántól idéztem. Köszöntöm a hallgatóinkat, a mikrofonnál Fodor Endrét hallják.
A mai adásunkban többször hallják majd az eddigi műsorainkban is oly gyakran szereplő Magyar Honvédség Légierő Zenekarát Veszprémből. Elkalauzoljuk majd önöket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nyitott napjára, és folytatjuk sorozatunkat, a Hadinapló című kötet felolvasását.
Az elmúlt hónapok nagyon fontosak voltak a diákok életében. Gondolok itt első sorban a középiskolás diákokra, akik nehéz döntés előtt álltak, azaz hol folytassák, mely egyetemen, mely főiskolán folytassák tanulmányaikat? Ilyenkor a felsőoktatási intézmények természetesen bemutatkoznak egy-egy nyitott napon. Így volt ez a Nemzeti Közszolgálati Egyetem esetében is. A most hallható interjúnk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nyitott napján készült, ahol a diákoknak többek között bemutatkozott a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar.

Már nyitás előtt kígyózó sorok várakoztak a Papp László sportaréna előtt, ahol a szervezők a tavalyihoz képest kétszer akkora területen várták információkkal és programokkal a leendő hallgatókat.

Melyik karra szeretnél jelentkezni?

- A hadtudományi karra, katonai logisztika, vagy a katonai üzemeltetés szakra, mivel szemüveges vagyok így a tisztire nem mehetek.

Miért jó szerinted egy nyíltnap? Miért jöttél ki?

- Azért, hogy megkérdezhessem a hallgatókat olyan dolgokról, amiket nem találok meg az interneten, és megkapjam azt a tájékoztatót, amit meghallgattam. Ez is hasznosnak minősült. Most kimegyünk az alakuló térre, ott szeretnénk megnézni a bemutatót, utána visszajövünk a díszterembe, mert itt lesz még katonai tájékoztató az alkalmassági vizsgálatról.

- Sok elgondolása és elképzelése van mindenkinek arról, hogy milyen is a hadsereg, hogyan működik.

Dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja.

- Lassan 10 éve már, hogy nincs sorozott hadsereg Magyarországon, így ezek az élmények egyre távolabb kerültek a polgároktól és szerencsére Magyarország egy olyan biztonsági környezetben él, ahol a hadseregnek nem kell nap mint nap az ország határain látványosan védeni a nemzetet. Ezért fontos az, hogy aki idejön, mielőtt aláírja a lapot és jelentkezik, vagy éppen ráklikkel – mivel most már csak online jelentkeznek -, azelőtt kapjon egy kicsit reálisabb, tisztább képet arról, hogy mi vár rá a négy évben és majd mi vár rá a szolgálat alatt.

Amit a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar oktatásban kínál, az az, hogy a Magyar Honvédség tisztjeivé válnak a négy éves képzés után és 100 százalékban állást találnak akkor, amikor elvégzik az egyetemet, elvégzik a képzést és a Magyar Honvédség valamelyik alakulatánál érdemüknek, lehetőségeiknek, szaktudásuknak megfelelően beosztást kapnak. Számotokra a tanulás nem fog véget érni ezzel, hiszen az életen át tartó hosszú tanulás s a hadseregben is jellemző, különböző át- és továbbképzésekre illetve tanfolyamokra visszajönnek a hallgatók.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem sziget standdal vett részt a szakkiállításon, ahol az érdeklődők a tradicionális képzésekről, a népszerű szakokról és a szeptemberben induló új képzésekről is tájékoztatást kaphattak. Az NKE egyre népszerűbb a fiatalok körében. Míg tavaly a felsőoktatásba az előző évihez képest 10 százalékkal kevesebben jelentkeztek, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet 20 százalékkal többen választották.

- Nagy Alex vagyok.

Melyik karra szeretnél jelentkezni?

- Én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karra.

Azon belül tudod már, hogy mit szeretnél?

- Igen, a katonai vezetőit.

Miért jöttél el a nyíltnapra?

- Mert érdekel, és szerettem volna információkat megtudni róla.

És sikerült megtudni róla információkat?

- Igen. Jó volt, nagyon sok mindent megtudtam.

Részt veszel még a további nyíltnapi programokon is?

- Persze.

Melyik lesz a következő?

- Fizikai felmérést fogjuk nézni, utána meg elmegyünk megnézni a lövész szakirányt.

Az egyetemre bekerülő hallgatók mind a civil, mind a hivatásos alapképzésben olyan ismereteket szerezhetnek meg, amelyek a későbbiekben képessé teszik őket arra, hogy egymás területén helytálljanak.

- Kovács Tibor.

Melyik szakra szeretnél jelentkezni?

- A katonai vezető szakra, mert ez szimpatikus.

Miért jöttél el a nyíltnapra?

- Igazából én már tavaly is voltam itt, csak az érettségit elrontottam. Újra fogok érettségizni, most már emelt szinten is. Tanultam a hibámból, és meg akartam kérdezni, hogy most hogyan vannak a dolgok.

A forgatagban nem csak a fiúk, hanem a lányok is érdeklődéssel hallgatták az egyetem hallgatóit, akik készségesen feleltek minden kérdésre.

- Birton Balázs Beátának hívnak. Én a katonai logisztika szakra szeretnék majd jelentkezni. Tavaly is itt voltunk a nyíltnapon és ott szerettem bele lényegében teljes mértékben. Mivel alapvetően inkább a matematika az erősségem, és ha jól tudom, ott van a műszaki képzési rész. Mivel a műszaki részre szeretnék menni mindenképpen, ezért a logisztikai szakirány érdekel. Tavaly is itt voltam, aminek nagyon sok előnye van, mert így már egy évvel előbb tudtam például, hogy tényleg ide szeretnék jönni. Tavaly csak megízleltem, hogy milyen, idén már kérdésekkel jövök ide, hogy mi az, amiket pontosan meg szeretnék tudni. Első kézből tudhatom ezeket meg, mert olyan diákoktól és katonáktól érdeklődhetek, akik már itt vannak, itt dolgoznak, vagy itt élik a mindennapjaikat diákként.

Az interjút Takács Vivien készítette.

Kedves hallgatóink! Felhívom a figyelmüket arra, hogy a most hallható és a műsorainkban oly gyakran szereplő Veszprémi Légierő Zenekar február 19-én, a Mátyás-templomban majd egy ünnep szentmise után lemezbemutató koncertet tart.

Nádasi Alfonz, Hadinapló. A kötet felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

- Március 27.

Az este különös eset történt. Beraktunk minden sebesültet és beteget, mikor jött a hír, hogy azonnal ürítsünk ki két kocsit, mert Szabó Kálmánnak és Júlia testvérnek el kell menni két kocsival és a műtővel innen 70 km-re egy községbe, ahol bombázás történt. Nagy felfordulás volt, de reggel négyre végeztünk a visszaszállítással. El lehet képzelni a szegény sebesültek és betegek riadalmát, akik már abban a boldog tudatban aludtak, hogy otthon ébrednek fel. Nagyon sokan olyan idegesek és türelmetlenek lettek, alig tudtam őket lecsillapítani. Nehéz éjszaka volt.
A szomorú eset így történt: Az említett falu határában vonult egy zsidó munkásszázad a honvédeinkkel. Aknakutatásra mentek. Egy német gép látva a civil tömeget, partizánoknak gondolta őket, kartácsbombákat szórt közéjük és mélyrepüléssel végiggéppuskázta őket. Utána a reptéren jelentette, hogy ezer főnyi partizán között eredményes tisztogatást végzett.
A hivatalos német hatóság: Pardon, tévedtem jeligével elintézte az egészet. Az eredmény: eddig 31 halott és 116 sebesült. Kálmánék 99 sebesültet hoztak. Mindet továbbvitték Skoléba. Egyet behoztunk, mert súlyos repeszsérülést szenvedett. Fellépett a fertőzés.
Szerintem az a csirkefogó német pilóta nagyon jól tudta, hogy nem partizánok voltak azok a civilek, hanem zsidók. Valamire való német pilóta kitűnően ismeri a partizánokat. Azok nem mennek menetoszlopban a nyílt országúton. Aztán azt is láthatta, hogy körülöttük egyenruhás katonák vannak fegyverrel. Vajon ki őrizte volna a partizánokat? Mesebeszéd az egész. Szadista hajlamában és antiszemita dühében gondolta, most odapörkölök nekik. Közönséges gyilkos az ilyen! Már előre lehet tudni, mi lesz otthon, ha a megmaradt zsidók mindezt tízszeresen vissza fogják fizetni! De nem a németeknek, hanem nekünk.
Este légiriadó, éjfélkor. Végiglátogattam a sebesülteket, hogy nyugtassam őket. Néhányan nagyon nyugtalanok voltak, hánykolódtak. Egypárat át kellett kötni, mert erőnek erejével sem lehetett rögtön megnyugtatni őket, és felszakadtak a kötéseik. Pedig kínzó fájdalmaik voltak előtte. De a halálfélelem még nagyobb volt. - Azt mondják az emberek, ha ott vagyok köztük, nem félnek. Köszönöm, Istenem, hogy ilyen tulajdonságot adtál. Eddig erről nem tudtam magamban, hiszen otthon erre nem volt szükség. De itt szinte kérik a veszélyben, hogy legyek köztük. Szájról-szájra jár a hír, hogy a Páter, mármint hogy én, mennyire meg tud nyugtatni mindenkit. Külön kérik, hogy a műtőasztal mellett ott legyek. Ha nem altatjuk őket, kérik, hogy állandóan fogjam a kezüket. Az enyém sokszor jobban remeg, mint az övéké. De állni kell, és támogatni kell, mert emberéletről, magyar életről van szó. Ha tudnák, mennyi fohászomba, imádságomba kerül, hogy kibírjam. De bírni kell értük és miattuk.
A partizánok felgyújtották a város két ellentétes részét, hogy jelezzék a területet a repülőknek. Bomba nem hullott, pedig előtte bejött a hír a partizánoktól, hogy a magyar és német katonai épületeket megbombázzák az orosz repülők. Miért maradhatott el? Hiszen itt keringéltek a gépek a fejünk felett. Légiharc sem volt hallható a város felett, csak távolabb Keletre. Egy-egy pillanatra kimentem én is az utcára, ott láttam, hogy nyomjelzős lövedékekkel lövöldöznek egymásra. De mindezt a várostól Keletre láttam.

Március 28. 

A hadosztály visszamegy Malorytára. Németh Józseffel voltunk a 106-osoknál. Délutánra Szkladányi Ákossal és vele teherautón kimentünk a Citadellába gyóntatni. 
Megható esetem volt ott kint. Első gyónását végezte egy katona. Rávettem, hogy rendezze a házasságát. Valami ostoba pap nem engedte. Szegény olyan méreggel, szégyennel, dühvel mesélte el, hogy jobbnak láttam abbahagyatni vele.
Még egy eset volt ma, de ez a vonatnál. Cser Imre hadnagy hozzám fordult, hogy fogsága ügyében kérjem meg a nagygazdát, a vezérőrnagyot. Cser egyhónapi fogságot kapott. Közben lett volna esedékes a szabadsága. A hírhedt vonatos alezredes csak úgy volt hajlandó elengedni, ha a fogsága hátralevő két hetét otthon tölti ki. Cser ezt sérelmesnek tartotta. De egyáltalán az egész büntetést annak tartotta, és ebben teljesen igazat adtam neki. De hát mit ér a barátnak a véleménye egy szadista alezredessel szemben? Jelentkeztem a vezérőrnagynál és sikeresen elintéztem a dolgot. Ezért Cser nagyon hálás volt, de én is neki. Németh Béla nagy ember. Mind jobban megszeretem, mert olyan emberi tulajdonságai vannak, amelyek mind átsugároznak katonai tetteibe. Mindig megkérdezi, ha találkozunk, hogy milyen a hangulat az emberek között. Bizony elmondom a lehetetlen disznóságokat. De most már nemigen, mert látom, hogy szinte elkomorul, és remegni kezd a szája széle. Biztosan a tehetetlenségében. Becsüli az ellenséget, sohasem enged semmiféle kegyetlenséget. Ha ilyenre rájön, keményen megtorolja, és ezt jól teszi. A zsidók nyomorult helyzetét részvéttel szemléli. Az általános igazságtalan bánásmódot ő is látja. De még az ő rangja is kevés, hogy megszüntesse. Az ő területén nincs zsidóüldözés vagy kegyetlenkedés. - Nekem is állandóan azt mondja: Páter, kötelességed legyen, hogy ebben a szemétdombban is az erkölcsi tisztaságot hirdesd és mutasd a saját példáddal. Azonnal jelents minden visszaélést, akár magyarral, akár az ellenséggel szemben történt is.
Azért vettem észre az aktív tiszteknél, hogy még az eddigieknél is jobban kezdenek utálni. Én ugyan nem mondtam senkinek, hogy mit mondott már ismételten a Nagygazda, de mint megtudtam, ő maga mondta el a vezérkariaknak.
Hát egy üresfejű hólyag aktív tisztnek hogyan lenne tekintély a bencés "civil" pap. A jellemtelenség nem szereti, ha állandóan a szemébe mondják, hogy te aljas és jellemtelen vagy. De itt néhánynak nem lenne elég ez a szembemondás, ha reggeltől estig ismételném. Annál nagyobb emberi jellemeknek ismerem meg azokat az aktívokat, akik mint orvosok, bírák, tisztek ebben a helyzetben is nagyok tudnak maradni.

Köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmükkel, hogy velünk tartottak. Elköszön az adás szerkesztője Fodor Endre, és kívánok további tartalmas rádiózást. Claude Debussy a következőt mondta: „A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér.” Nos búcsúzom, és következzék adásunk befejező részében is a Magyar Honvédség Légierő Zenekara Veszprémből.

 

 

57. ADÁS

2014. február 12.

Szerkesztett változat

„A világot nem a nagyhangúak teszik emberibbé, hanem a csendes emberek, akik sokat imádkoznak.” – Johann Adam Möhler német katolikus teológus gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre.

Mai adásunkban többek között szó lesz majd a családról. Visszatekintünk, elkalauzoljuk önöket az 55. Nemzetközi Katonai Zarándoklatra Lourdes-ba, és folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

Több alkalommal itt az Inter Arma Caritas adásában hallhatták már a katonákat a Magyar Honvédségnél dolgozó közalkalmazottakat, köztisztviselőket a család fontosságáról beszélni. Tettük ezt egy-egy alkalommal a Családerősítő Hétvégére vagy éppen a Katonai Zarándoklatra visszatekintve.

- Druzsin József százados vagyok, Druzsin Zsóka a feleség.

Tetten érhető az önök példáján is, hogy fontos a család.

- Természetesen, egy katona életében mindenképpen fontos, hiszen ez a hátország. Ez az a biztos pont, amihez mindig vissza lehet nyúlni, ami mindig alapot ad a mindennapos küzdelmekhez. Ez egyértelmű. Nem beszélve a teológiai vonatkozásról, ecclesiola azt jelenti család, kis egyház. Tehát mi vagyunk annak az ős mintának az életre váltása, amit ugye Krisztus elénk élt.

- Napjainkban sokszor felmerül a nők társadalmi szerepvállalásának a kérdése. Ez nálunk is sokszor vita tárgyát képezi. Nem egymás között, hanem ezeket a társadalmi dolgokat próbáljuk otthon megvitatni és bármennyit feszegetjük ezt a kérdést, az az igazság, hogy asszony nélkül nincs család. Természetesen kell a férj, az apa is, mint kereső, mint példa a gyerekek előtt és számtalan egyéb vonatkozásban. Azért érezni, hogy egy nőnek elsősorban otthon van szerepe és otthon van munkája. Természetesen én is dolgozom mellette, és szeretnék többet is dolgozni, de a mindennapi dolgok az állapotszerű kötelességeim nagy részét lefoglalják az időmnek. Tehát emellett teljes mértékben úgy, mint egy férfinak, nem lehet kibontakozni. Én ezt vallom, ezt tudom megvalósítani. Nagyon nehéz ennek megfelelni. Nagyon nagy az elvárás mind a munka szempontjából, mind a családban betöltött többféle szerep szempontjából. Tehát nagyon jó feleségnek is kell lenni, ami nem nehézség belülről, de megvalósítani azért a mindennapokban nem egyszerű. Családanyának lenni is nehéz, de azt hiszem egy nő számára ez a legfontosabb. Kibontakozhatunk mi a munka bármilyen területén, nem okoz akkora örömöt, mint egy jó férj vagy két szerető gyerekmek.

Szülők, mint példaképek jelen lehetnek a családban a gyerekek szemében?

- Egyértelműen. Hála Istennek már nem ott tartunk, hogy Gagarin a példaképünk, bár semmi bajom az űrhajóssal.

Vagy a celebek…

- Az a minta, amit eléjük élünk, azt magukkal viszik, és abból tudnak táplálkozni. Ez kétségtelen. Ezért is mondjuk, hogy hivatás. Nem csak katonai vagy orvosi hivatásról beszélhetünk, vagy bármi másról, hanem szülői hivatásról is.

Mint családfő, mi a legfontosabb szerepe a családon belül önnek?

- Én azt hiszem, hogy a nevelés helyes arányainak a megtalálása. Talán ezt emelném ki. Nem tanítják semmilyen iskolában, hogy hogyan legyek jó szülő. Pedig ez lenne talán a legfontosabb tantárgy.

- A civil társadalomban is egyre kisebb renoméja van a házasságnak. Még a társadalmi vagy polgári házasságnak is, az egyházinak még kevésbé. Ha mégis, akkor az csak a ceremoniális jelleggében fullad ki. Ennek ellenére úgy érezzük, hogy feltétlenül apostolkodnunk kell és a házasság intézményét erősíteni a többiek körében is. Sok barátunkat sikerült már rávenni arra, hogy igenis ez a helyes út és tessék szépen összeházasodni. Sokan kérdezik: – Már tíz éve együtt élünk, minek a papír? Nem a papír miatt kell, az igen kimondása. Nem arról van szó, hogy nincs visszaút, de igenis gondoljam meg azt, hogy én vállaltam egy életközösséget azzal a másik emberrel. Erre tanúk vannak, hogy mi kimondtuk az igent és nem kell minden egyes vita után becsapni az ajtót és szétválni. Szerintem nagyobb a felelősség súlya azoknál, akik házasságban élnek, komolyabban veszik a kapcsolatot.

 

- Varga Veronika és Varga Krisztián.

- Tavaly májusban volt az esküvőnk, tehát végülis másfél éve vagyunk házasok. Folyamatosan alakul a kapcsolatunk és mindig megbeszéljük a következő kérdéseket, teendőket.

- Én azt gondolom, hogy a házasság az egy döntés, egy tudatosság. Nagyon sokan a korosztályunkból megpróbálják elodázni a döntést, hiszen nap nap után élnek és a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Hogyha nem hozzuk meg azt a döntést, amit szüleink, nagyszüleink meghoztak, akkor lehet, hogy tudunk alakítani sokkal könnyebben azon a helyzeten, hogyha valami nem tetszik számunkra. Nagyon nehéz meghozni a döntést én azt gondolom, de hogyha meghozta a férfiember vagy a felesége a döntést, hogy igen, ő az a személy, akivel nekiindul a közös életnek, a családalapításnak, akkor utána sokkal könnyebb, egy bizonyos mederben zajlik az élet. Meg vannak határozva azok a keretek, amiket közösen határoznak meg és ez lényegében azt gondolom, hogy könnyebben viszi az embert az élete útján.

- A mai életben nem vállalunk felelősséget. Kevésbé vállalunk, félünk. Valahol tényleg bizonytalanság, mert ugye csak a szüleink házasságát ismerjük, és amibe belépünk az a saját házasságunk. Nyilván saját magunk alakítjuk az életet közösen, és ez egy teljesen új dolog számunkra. De az elköteleződés valahol egy biztonságot is nyúlt, és ezt ne felejtsük el.

- A jó kapcsolat fogalma azt jelenti számunkra, hogy mi egy család vagyunk, ahol én számíthatok a feleségemre, a feleségem számíthat rám. Közösen hozzuk a döntéseket és közösen haladunk az úton, ami az életünk.

- Számíthatok a másikra, tehát mellettem áll jóban és rosszban egyaránt.

Nádasi Alfonz, Hadinapló. A kötet felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

- Március 28.

A hadosztály visszamegy Malorytára. Németh Józseffel voltunk a 106-osoknál. Délutánra Szkladányi Ákossal és vele teherautón kimentünk a Citadellába gyóntatni. Megható esetem volt ott kint. Első gyónását végezte egy katona. Rávettem, hogy rendezze a házasságát. Valami ostoba pap nem engedte. Szegény olyan méreggel, szégyennel, dühvel mesélte el, hogy jobbnak láttam abbahagyatni vele.
Még egy eset volt ma, de ez a vonatnál. Cser Imre hadnagy hozzám fordult, hogy fogsága ügyében kérjem meg a Nagygazdát /a vezérőrnagyot/, Cser egyhónapi fogságot kapott. Közben lett volna esedékes a szabadsága. A hírhedt vonatos alezredes csak úgy volt hajlandó elengedni, ha a fogsága hátralevő két hetét otthon tölti ki. Cser ezt sérelmesnek tartotta. De egyáltalán az egész büntetést annak tartotta, és ebben teljesen igazat adtam neki. Dehát mit ér a barátnak a véleménye egy szadista alezredessel szemben? Jelentkeztem a vezérőrnagynál és sikeresen elintéztem a dolgot. Ezért Cser nagyon hálás volt, de én is neki. Németh Béla nagy ember. Mind jobban megszeretem, mert olyan emberi tulajdonságai vannak, amelyek mind átsugároznak katonai tetteibe. Mindig megkérdezi, ha találkozunk, hogy milyen a hangulat az emberek között. Bizony elmondom a lehetetlen disznóságokat. De most már nemigen, mert látom, hogy szinte elkomorul, és remegni kezd a szája széle. Biztosan a tehetetlenségében. Becsüli az ellenséget, sohasem enged semmiféle kegyetlenséget. Ha ilyenre rájön, keményen megtorolja és ezt jól teszi. A zsidók nyomorult helyzetét részvéttel szemléli. Az általános igazságtalan bánásmódot ő is látja. De még az ő rangja is kevés, hogy megszüntesse. Az ő területén viszont nincs zsidóüldözés vagy kegyetlenkedés. - Nekem is állandóan azt mondja: Páter, kötelességed legyen, hogy ebben a szemétdombban is az erkölcsi tisztaságot hirdesd és mutasd a saját példáddal. Azonnal jelents minden visszaélést, akár magyarral, akár az ellenséggel szemben történt.
Azt vettem észre az aktív tiszteknél, hogy még az eddigieknél is jobban kezdenek utálni. Én ugyan nem mondtam senkinek, hogy mit mondott már ismételten a Nagygazda, de amint megtudtam, ő maga mondta el a vezérkariaknak.
Hát egy üresfejű hólyag aktív tisztnek hogyan lenne tekintély a bencés "civil" pap. A jellemtelenség nem szereti, ha állandóan a szemébe mondják, hogy te aljas és jellemtelen vagy. De itt néhánynak nem lenne elég ez a szembemondás, ha reggeltől estig ismételném. Annál nagyobb emberi jellemeknek ismerem meg azokat az aktívokat, akik mint orvosok, bírák, tisztek ebben a söpredékben is nagyok tudnak maradni.
Érdekes dolgot veszek észre a nővéreknél. Lassan minden bizalmas ügyükkel hozzám fordulnak. Zsófia, a vezetőnővér kevésbé, Boriska és Júlia nővér gyakran. Kíváncsi vagyok, hogyan képzelik el tovább. Remélem, hogy a legszebben és a legkomolyabban. Eddig mindent teljesen kifogástalanul tettek. Egész viselkedésük erkölcsös. Csak abban veszem észre a lassú felmelegedést, hogy bármijük van, rögtön meg akarják osztani velem. Tipikus anyai ösztön, mely azonban ilyen korúak között veszélyt is rejthet, tehát még jobban vigyázok.
Júlia sírva panaszkodott önmaga ellen és miatt. Nagyon köszönte, hogy türelemmel meghallgattam a lehetetlen természetéről szóló panaszát. Istenem, add, hogy mint nők, teljesen közömbösek maradjanak. Csak úgy érdekeljenek, mint akiknek szükségük van valakire. De ez is csak akkor, ha ők fordulnak hozzám. Nem mintha félnék, hogy a legcsekélyebb mértékben is hatással lennének rám, de az ördög nem alszik.
Olyan hideg volt, hogy csak úgy hasogatott az arcom a 35 km-es teherautózás után. Megérkezve kinyitottam a rádiót: Bartók-Kodály est van. A Tantum ergók, A három árva, az E-moll scherzo, Az esti dal. Gyönyörű volt. Újra írok majd Kodálynak.

Február 11-én a Szűzanya Lourdes-i megjelenésére emlékezünk. Az 55. Nemzetközi Katonai Zarándoklatról már beszámoltunk korábbi adásunkban majd egy évvel ezelőtt. Ebből hallhatnak részletet, amelyben katonák szólalnak meg arról, miért tartják fontosnak a zarándoklatot. Természetesen idén is sok katonával vesz részt majd a Magyar Honvédség immár az 56. Nemzetközi Katonai Zarándoklaton Lourdes-ban.

Kónyáné Valéria, Budapest Honvéd Kórház.

- Második alkalommal vagyok itt. Én gyermekkoromban megvettem a Szent Bernadett élete című könyvet és engem is Bernadettnek hívnak. Már akkor gondoltam, hogy valami közös lehet bennünk. Gyermekkoromban úgy gondoltam, hogy talán egyszer, majd ha lesz rá lehetőségem, akkor én el szeretnék jönni ide. Most megadatott már másodjára is. Ami nekem itt nagyon sokat adott, az a maga a hit. Egy számvetést hoz az ember ide, hogy mi az, amit megtudtam valósítani és mi az, amit esetleg nem. Kérem az Urat, hogy adjon erre nekem erőt és lehetőséget. Azért is jöttem ide, hogy hálát adjak azért, amit eddig elértem mind lelkiekben, mind anyagiakban, a munkám során illetve a hivatásom által. Ami lehetőségeket kaptam mindeddig, azokat úgy érzem, hogy abszolút maradéktalanul meg tudtam valósítani, betartani a szabályokat, dolgozni más országokban, missziókban. Ezt jöttem megköszönni.

Tudja ez azért fontos, mert általában ezt a lelkiéletet másféleképpen élik meg sokan. Elsődlegesen, ha baj van, akkor fordulnak a jó Istenhez. Az a kettőség viszont bennem van, hogy részben egy közösségi élet, hiszen más nemzettel is találkozik az ember, részben meg szükség lenne elmélyülésre.

- Az elmélyülésre én úgy gondolom, hogy mindenképpen önmagába kell, hogy legyen az ember valamilyen szinten. A közösség is nagyon fontos. Azt láttuk tegnap az ünnepségen, hogy ez a sok ember, ez a sok katona a világ minden országából, egy egység. Egy olyan cél érdekében jött ide, ami mindenkinek a célja, a hit. Az, hogy köszönetet mondjon, illetve hálát. Az, hogy ki milyen nemzetiségű abszolút nem számít. Nem számít ki honnan érkezett, milyen múlttal, esetleg miket tett eddig. Az a lényeg, hogy egy egységben vagyunk itt. Amikor ide megérkeztem, odamentem a barlanghoz, megérintettem és elkezdtem sírni. De ez a sírás a boldogságtól volt, megköszöntem és átéltem azt, hogy az Úristen valóban létezik. Én felnőtt koromban keresztelkedtem meg, egy misszió alkalmával. Nekem az édesanyám azt mondta, hogy nem fog rám erőltetni semmilyen vallást, hogyha én úgy gondolom és a hitem szerint úgy érzem, bármilyen vallást felvehetek. Egy külföldi misszióban keresztelkedtem meg, ott éreztem azt, hogy akkor most eljött az időm. Amikor ide megérkeztem, akkor megint csak azt tudom mondani, hogy hálát éreztem.

Atya mi a jelentősége a Lourdes-i zarándoklatnak a katonák szempontjából?

- Azt gondolom, mindannyiunk számára ugyanazt jelenti. Valahol az irracionálé van jelen, de ez nem az ésszel szembeni, hanem az észt meghaladó valóság.

Bíró László katolikus tábori püspök.

- Lourdes, a Lourdes-i barlang az a pár négyzetméternyi sötét lyuk az valahol ablak a végtelenre. Annyira megszoktuk, hogy a hitről azt mondják, hogy beszűkíti a tudatot, és zavarja az embert a gondolkodásában. Itt azt hiszem megtapasztalhattuk azt, hogy a hit az kitágítja a tudatot, a horizontunk a végtelenbe tágul és valahol ez a varázsa ennek a Lourdes-nak. Végigcsináltuk a gyertyás körmenetet, van ebben valami misztikus, hogy vonul annyi sok ezer ember és nem lehet megmagyarázni értelemmel, hogy mi is történik, de valami történik az emberek szívében, szembesülnek önmagukkal és valahol a végtelenben jár a gondolat. Lourdes-nak ez a nagy titka, hogy az embert fölemeli a végtelenbe.

 

- A testvérem adott nagy erőt ahhoz, hogy bevállaljam ezt az utat, mert köszönetet szeretettem volna mondani az Úrnak, hogy segített felnevelni a gyerekeket.

Manzera Judit zászlós, Honvédkórház.

Nagyok már?

- 27 éves a fiam, a lányom 21 éves csak meghalt az édesapjuk, amikor kicsik voltak. Azt szerettem volna megköszönni itt az Úrnak, hogy adott erőt.

Egyedül maradt a gyereknevelésre. Hogyan lehet erőt, vagy miből lehet erőt meríteni?

- A segítség Isten. Sokszor nem tudtam, hogy holnap hogy lesz, de a hitem soha nem hagyott el. A testvéreim, a nagycsalád mindig mellettem volt, és ott volt az a két gyermek, akinek én voltam egy személyben az édesapja és az édesanyja. A biztonságot én jelentettem nekik.

Amikor legelőször itt volt, egy picit elmélyedt és önmagába nézett. Emlékszik azokra a pillanatokra, hogy mik fogalmazódtak meg?

- Csak az, hogy köszönöm Uram, csak az.

 

Palásti Krisztiánt és Bebesi Lászlót hallják. Hanyadik alkalommal vannak itt?

- Én először, én tízedik alkalommal.

Két véglet mondhatni. Milyennek találja?

- Ez egy csodálatos dolog szerintem.

Mi volt az a pillanat, ami legelőszőr megfogta?

- A megnyitó, és ott a rengeteg nemzet bevonulása, a különböző egyenruhák, az az egység, ami sugárzott az egészből.

Vallásos?

- Igen.

Mi az, amit elsősorban önnek személy szerint, mint katonaembernek ad?

- Legfőképpen kitartást.

Tízedik alkalom. Ez alatt az időszak alatt gondolom egyik különbözött a másiktól. Mely volt az a leginkább megragadó élmény, amely felidéződhet most önben, amikor erre rákérdezek?

- Az az igazság, hogy amikor 2003-ban először sikerült kijutnom, az volt a legnagyobb élmény. Mindig az első alkalom az, amelyik annyira megfogja az embert, hogy utána szinte annyira visszavágyik, mint ahogy említették „ki megfogja Péter lábát az visszatér Rómába”. Nem tudom, de nekem sikerült megfogni egy olyan dolgot itt a Massabielle-ben, ahol megjelent a Szűzanya Bernadettnek, hogy azóta is visszavágyok és sikerül visszatérnem ide.

„Esténként légy mindig készen arra, hogy kidobj lelkedből minden előítéletet, minden indokolt, vagy indokolatlan gondot. Tégy mindent teljes bizalommal a mennyei Atya elé, hogy holnap, midőn új napra ébredsz, újrakezdhesd az életet és vállald azt, ami a feladatod.” – Michel Quoist francia pap, író gondolataival köszönöm meg a figyelmüket és kívánok további tartalmas rádiózást. A szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

 

 

58. ADÁS

2014. február 19.

Szerkesztett változat

„A valódi ünnep: az idő és az öröklét érintkezése. Igaz, csak pillanatra tarthat, órákra vagy pillanatokra, de enélkül a pillanat nélkül puszta körforgásba merül vissza naptárunk.” – Pilinszky János gondolataival köszönti önöket a szerkesztő Fodor Endre, és kívánok tartalmas rádiózást valamennyi hallgatónknak.

 

Ünnepet említettem, s nem véletlenül, hiszen ezen a héten a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálata újraindításának 20. évfordulóját ünnepli. Ennek kapcsán hallják majd a Katolikus Tábori Püspökség püspökét, valamint általános helynökét. Pici történeti visszatekintőre is invitálom önöket, amelyben a katonai térképészetről esik szó, a XVI., XVII., XVIII., XIX. század térképészetéről, katonai feladatairól. Adásunk befejező részében pedig folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

Ebben az esztendőben ünnepli újraindításának 20. évfordulóját a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálata. A Katolikus Tábori Püspökség katona lelkészeivel, püspökével, helynökével nemes feladatot vállalt a honvédségen belül. Bíró Lászlót, a Katolikust Tábori Püspökség püspökét hallják.

- Az egyház feladata mindig ugyanaz, Krisztust hirdetni. Ezt teszi egy sajátos formában a tábori lelkész, jelen van a helyőrségekben. Egyszerűen a fölszentelt voltában való jelenlétével, a figyelmet a létnek egy olyan dimenziójára irányítja, amiről az ember gyakran könnyen elfelejtkezik, tehát a lelki, szellemi dimenziójára. A fölszentelt pap, akár mundérba öltözött emberek között van, akár kint egy faluban az egyházközösséget vezetve, mindig ugyanaz: Isten jele az emberek között. A katonaság körében is a tábori lelkész, Isten jele. Érdekes ez a jelszerep a katonaságnál. Valamelyik éppen külföldi pap kollégámnak a szava cseng mindig a fülemben. Afganisztánból mesélte el a pap kolléga: - Hogyha végigmegyek a táboron, mindenki szeretettel int, és rám mosolyog. Egy pap mellett nem tudnak úgy elmenni az emberek - mondja -, hogy ne mosolyognának rá. Ez egy érdekes pozíciója a papnak, akár a külföldi misszióban, akár idehaza. Szóval van egy sajátos jellege a papi létnek a katonák között.

Legfőképpen ma igazán elmondható az, hogy egyfajta kapaszkodó is, egyfajta lelki támasz, különösen akkor, amikor minden a tágabb környezetünkben mintha a feje tetejére állt volna az értékrendet tekintve. Nem?

- Igen, ez is egyre világosabb feladat. A római konferencián is ezt fogalmazták meg, hogy azért a pap a hagyományos szerepek mellett liturgikus szolgálat, vagy más hagyományos szerep mellett alapvetően képviselnie kell a szilárd értékrendet, az erkölcsi, etikai elveket a honvédségben. Egyre inkább tudatosul a honvédelem vezetésében is, hogy mennyire fontos a szerepe a papnak. Világos etikai elvek mentén szólaljon meg, ha akár a képző intézetekben beszél órák keretében, akár liturgikus keretek között. Ebben az értékrendjében elbizonytalanodott világban egy szilárd értékrend az valóban kapaszkodó, ahogy tetszett is kérdezni.

Van-e hasonlóság, különbség mondjuk egy egyházközség papjai, közössége között és itt?

- Minden bizonnyal. Az egyházközségben élő papot látják temetni, esketni, a kertjét művelni, bevásárolni, szóval hétköznapibb helyzetekben is látják a papot. A katona pap ott van a helyőrségekben, mindenki lót-fut a maga munkája után, ki kiképzésre, ki adminisztratív munkakörben dolgozik. A pap ott van közöttük, közöttük mozog. Más a kapcsolatteremtésnek a külső lehetőségek kerete, de ugyanakkor ez a fajta összezártság, ami egy helyőrséget jelent azért mégis egyfajta nyitottságot ad mind a papnak az ott élők felé, mind az ott lévőknek a köztük lévő pap iránt. Szóval a pap nem olyannyira mágikus figura, mint az egyházközségben, lehet, hogy sokszor csak liturgikus ruhában látott pap. Még a hétköznapi munkája ellenére is, mint az egyház liturgikus szolgája jelenik meg. Itt pedig sokkal inkább, ugye ő is egyenruhában járkál a laktanyában, tehát közénk valónak ismerik meg, ennek minden pozitív és negatív együttjáróival. Picit más a helyzete a helyőrségekben működő vagy éppen a külföldi misszióban jelenlévő papnak, mint egy plébániai keretek között dolgozó lelkipásztornak.

A kezdetekre is emlékezik Berta Tibor ezredes a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke.

- Valójában ez egyházmegyei struktúra az ugyanaz, vagyis a Katonai Ordinariátus struktúrája ugyanaz, mint az egyházmegyéké, csak másképp épül föl, hisz nem területhez kötődünk, hanem személyekhez kötődünk. A magyarországi Katonai Ordinariátusnak a területe, az Magyarország területe. Hiszen a honvédség, a magyar honvédelem az egész ország területén jelen van, olyan helyőrségekben, amelyek szét vannak szórva ennek az országnak a területén. Természetes módon nem gondoljuk azt, hogy a Katonai Ordinariátus lefedi egész Magyarország területét, de ugyanakkor mégis csak ott vagyunk olyan helyeken, ami egy másik egyházmegyében nem adatik meg. Vannak lelkészeink Kaposváron, Székesfehérváron, Veszprémben, Szolnokon, Hódmezővásárhelyen, Debrecenben. Nagyon sok helyen, olyan területeken, ahol katonák dolgoznak, katonák élnek.

És ők, mint tábori lelkészek, csak lelkészek, vagy egyben katonák is? Kérdezem önt is, mint ezredest?

- Sok vita volt erről a kezdet kezdetén 1994-ig. Amit én tudok erről, hogy nagyon sok érv-ellenérv szólt ellene, mellette, hogy megőrizzük-e azt a struktúrát, azt a szerveződést, amely 1950 előtt volt - tehát amikor működött a magyar honvédelemben a Tábori Lelkészi Szolgálat - vagy pedig legyen úgy 1994-től, hogy a tábori lelkészek, tábori lelkészek, de katonai rendfokozat nélkül. Nagyon sokféle példa állt előttünk. Egyrészt amint mondtam, a történelmi tapasztalat, hogy a tábori lelkészek bizony katonai rendfokozatot viseltek. Ugyanakkor pedig mindazok, akik részt vettek ebben a munkában, hogy a Tábori Lelkészi Szolgálat létrejöjjön 1994-ben, azok kitekintettek a világ számos tájára, ahol azt tapasztalták, hogy valahol a tábori lelkészeknek van katonai rendfokozatuk, valahol nincsen. Van ahol például - csak hogy ilyen részletekbe belemenjünk - a tábori lelkészeknek nincsen rendfokozata, de abban a pillanatban, hogyha misszióba mennek, akkor bizony egyenruhát húznak és rendfokozatuk lesz, holott odahaza, úgymond békekörnyezetben civilként dolgoznak a laktanyában. Igaz, hogy tábori lelkészek, de nem hordanak sem egyenruhát sem rendfokozatot. Sok éves tapasztalat mára azt bizonyította, hogy az egyenruhás lelkészeknek igenis van létjogosultsága. Miután megszűnt a sorkatonaság ez még jobban kiviláglott. Sokkal jobban elfogadják a katonák azt a tábori lelkészt, aki egyenruhát húzva, ugyanazokat a feladatokat, ugyanazokat a követelményeket, ugyanazokat a helyzeteket fölvállalja, mint ők.

Sorozatunk első beszélgetésének zárásaként Berta Tibor ezredes, általános helynök hogyan fogalmazná meg, mi a legfontosabb feladata ma a katolikus tábori lelkésznek?

- Én azt gondolom, visszatérve 1994-re, a kezdetek kezdetére, amikor azt mondta a Katonai Ordinariátus első tábori püspöke, hogy szeretnénk ott lenni a katonák mellett és szeretnénk kérni a bizalomnak az esélyét. Most így az elmúlt pár esztendő távlatából én azt mondom, hogy talán sikerült ott lennünk a katonák mellett és ott vagyunk a katonák mellett különböző élethelyzeteikben, ami egyik küldetésünk is. S talán meg tudjuk valósítani azt is, hogy megkaptuk a bizalmat ehhez a szolgálathoz, talán rá is szolgáltunk erre a bizalomra. Ezzel a bizalommal élve egyre több katonát tudunk olyan élethelyzetbe hozni, hogy azzal ő saját maga meg tudja azt mutatni, hogy miért érdemes valójában katonának lenni.

Történeti, történelmi visszatekintőre is indulunk, akkor, amikor a katonai térképészetre emlékezünk. Konkoly Dávid összeállítását hallják.

Immár több évtizedes hagyományként, február 4-én emlékezünk arra, hogy 1919-ben ezen a napon jelent meg az a hadügyminiszteri rendelet, amely létrehozta a Magyar Katonai Térképészeti Csoportot, mint önálló szervezetet a honvédségen belül. A magyar térképészet kezdetei a XV-XVI. századig nyúlnak vissza. Az első hitelesen magyar kézből származó Lázár térképként ismert mű 1528-ban jelent meg. Átfogó, az egész országra kiterjedő katonai célú felmérésekre készültek az Osztrák-Magyar Monarchia idején. A nemzetközileg is elismert szakemberek, a technika fejlődésével és a történelem alakulásával párhuzamosan a XX. században is többször pontosították és még részletgazdagabbá tették Magyarország térképeit. A HM Zrínyi Térképészeti ágazatának igazgatójával, Németh László nyugállományú mérnök alezredessel beszélgettem a magyar katonai térképészet múltjáról és feladatairól.

Honnan indulnak a katonai térképészet gyökerei?

- Első magyar ember által készített termék a Lázár deák térkép, 1528-ban készült. Ez bemutatja a török háborúk által szétszakított országot. Ebből is látható már, hogy ezt is katonai tevékenység miatt hozták létre. Ezt követően a következő évszázadok nagy európai háborúi voltak azok, amik igényt támasztottak újabb és újabb katonai felmérésekre.

Azt mondhatjuk, hogy minden háború után újabb térképeket kellett rajzolniuk a hatalmaknak?

- A térkép, ahogy elkészül, abban a pillanatban elkezd elavulni, ezért szükséges a folyamatos felújítása. Ezt látták szükségesnek elődeink is.

Lázár deáknak a térképét nézem, én nem találtam semmilyen tájékozódási pontot rajta. Ellenben itt van mellette egy Kárpát-medence térkép, amin el tudok igazodni. Miben más ez a térkép a XVI. századból, illetve ez hogyan készült?

- A térkép a kor színvonalának megfelelően készült. Tájolásban történt egy kis eltérés a mai viszonyokhoz képest, nem északi tájolású a térkép, elforgatva ábrázolja Magyarország területét.

Tovább haladunk a korban, akkor az 1848-1849-es szabadságharcban Tóth Ágoston kiemelkedőt alkotott, aki ugye lerakta a magyar katonai térképészet alapjait is.

- Valóban nagy elődeink között tartjuk számon Tóth Ágoston honvéd ezredest, aki termékenyen részt vett az 1848-1849-es szabadságharcban, főleg az Erdélyi hadműveletekben. Itt, mint katona alkotott nagyot, majd a vár fogságát követően, mint mérnök szolgálta hazánkat és ezen a téren nyújtott maradandót. Számos térképet készített, úgy, mint Zala-megye főmérnöke, és úgy is, mint különböző minisztériumokban tevékenykedő mérnök.

Az I. világháború után megalakult az I. Katonai Térképészeti Csoport.

- Szükségszerű volt az összeomlást követően a frontról visszatért katona térképészeknek összegyűjtenie azokat a mérőeszközöket, térképeket, amelyeket még meg lehetett menteni és ezek révén megalapozni az új magyar katonai térképészetet.

Az I. világháború után benne voltak egy frankhamisításban is.

- A katonai térképészet, mint más katonai tevékenység is, tiltott volt az Antant missziók által. A trianoni békeszerződés nem engedélyezte például a légjárási tilalom mellett a katonai térképészeti tevékenységet sem. Ezért rejtve működött állami térképészet néven, pénzügy minisztérium c osztályaként. E falak között egy nagyon komoly műszaki színvonalon álló nyomda végezte a tevékenységet, amely a térképeket előállította.

 

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

- Március 29.

A körlet udvarán zuhanyozót állítottak embereink. Mikor először megláttam, nagyon megörültem a mosakodás lehetőségének. Látom, hogy valaki közeledik felém. Eddig sohasem láttam. Egy intelligens arcú zsidó ember. Tehát munkaszolgálatos. Köszöntem neki: Jó reggelt. Bencés tábori lelkész vagyok. Ő is bemutatkozott: Dr. Klein, vegyészdoktor Kolozsvárról. Pillanatok alatt közel voltunk egymáshoz. Attól kezdve minden alkalommal már lepedővel várt, amikor észrevette, hogy kimegyek a házból, hangos Doktor úr, jó reggelttel köszöntöttem, és mindannyiszor kezet fogtam vele. - Ez odavezetett, hogy elmondta a többinek. Derék főhadnagy volt a két zsidószázad parancsnoka. Minden szentmisén részt vett, és áldozott. Elmondta, milyen feltűnést keltett Klein doktor beszámolója rólam. Így értettem meg, hogy mikor reggelenként körlettisztogatás volt, és a kórtermek rendberakása, mindig újabb arcokat látok. Sőt! Mikor mindig én köszöntem előre, hiszen én léptem be munkájuk közben, annyira meglepte őket, hogy magukra maradva kezdték megtárgyalni a viselkedésemet.
A szokásos körutak a kórtermekben és a műtőben. Új zsidók jöttek házimunkára. Mindig beszélgetek velük. Legalább ezzel akarom enyhíteni szegényeknek az elesettségük érzését. Különösen nagyon rendesen viselkedik Klein doktor, aki ezt a megalázó munkáját, a padlómosást a vérben és a gennyben, szinte keresztény hivatástudattal végzi. Mindig elbeszélgetek vele és a többiekkel. Naponta kérek a nővérektől egy-egy darabot, falatot az ételekből, hogy nekik adhassam.
Szegények, nem tételezték fel először, hogy szívből sajnálom őket. De tehetetlen vagyok. Így legfeljebb apró megnyilatkozással tudom kifejezni tehetetlenségemet. Egy alkalommal lovon mentem a tüzérekhez. Visszafelé más utat ajánlottak a fiúk. Utat javító zsidókkal találkoztam. Rögtön megálltam, és üdvözöltem őket. A legtöbbje nem ismert meg. De akik ott laktak a mi körletünkben, rögtön körém jöttek így: Ez a mi papunk is! – mondták. Hát ennél nagyobb megbecsülést keveset kaptam ebben az embertelen világban.

„Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen... Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, milyeni vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.” – Márai Sándor gondolataival köszönöm meg a figyelmüket és kívánok további szép napot és tartalma rádiózást.

 

 

59. ADÁS

2014. február 26.

Szerkesztett változat

„A gyáva ember képtelen a szeretet kimutatására, az a bátrak kiváltsága.” – Mahatma Gandhi gondolataival köszöntöm önöket a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

A mai adásban érdekes riportot hallhatnak majd, amely az I. világháborúba repít vissza bennünket. A fényképek fontosságáról, az akkori házasságkötésekről esik majd szó két szegedi kiállítás kapcsán. Műsorunk további részében Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk.

Háborúban az emberi kapcsolatok sokszor átértékelődnek. A szétszakítottság, a halál közeli élmény növeli a fronton harcoló katonákban az otthon maradottakhoz való ragaszkodást. Az I. világháború idején sem volt ez másképp. Vőlegények, apák és férjek a lövészárkokban, leányok, asszonyok és gyerekek pedig a hátországban vették számtalanszor kézbe szeretteik fényképét, leveleit s reménykedtek a mielőbbi viszontlátásban. „Házasság és család a nagy háború árnyékában” és „Gondolatban mindig ott leszek” címen két kiállítás látogatható a Somogyi Károly Városi és Megyei könyvtárban Szegeden.

Kukkonka Judit a „Család és házasság a nagy háború árnyékában” című kiállítás rendezője.

- A Somogyi könyvtár idén hatodik alkalommal csatlakozott a házasság hete rendezvénysorozathoz. Az ötletet a kettős évforduló adta. A könyvtárnak a helyismereti gyűjteményében számos tábori levelezőlap, képeslap, fotó található meg, ami az I. világháború idejéből származik és az akkori igazgatónk, Móra Ferenc gyűjtötte össze ezeket. Főként az esküvőket próbáltuk meg előtérbe helyezni illetve magának a családnak a szerepét. Ehhez hívtuk segítségül a korabeli sajtótudósításokat, napilapokat vagy képes folyóiratokat. A képes folyóiratok közül az Érdekes Újság az, ami rengeteg családi felvételt tartalmaz és közöl, hiszen oda beküldték, úgymond olvasói tudósítóként ezeket a felvételeket. Ezekből szemezgettünk illetve maradtak ezek a bizonyos levelezőlapok, amik családtagokról szólnak, családtagok írják a kint harcoló apához, férjhez.

Ez egy specifikus téma egy száz évvel ezelőtti eseményről.

- Nem gondoltuk, hogy ennyire belefutunk például a katonai esküvőkbe, a katonai házasságnak a rendszabályaiba. A hivatásos katonák és a mozgósításra behívott katonajelöltek is nehezebben házasodhattak, és például mennyi problémába ütköztek. Illetve találtunk érdekes helyi személyeket vagy érdekes szegedi vonatkozású esküvőket, mint például a híres írónőnek, Kaffka Margitnak a szegedi esküvője, ami egy hirtelen esküvő volt 1914 augusztusában. Illetve nem mehettünk el Heim Géza 1946-os szegedi gyalogezred katonájának az esküvője mellett sem, hiszen ő például 1917-ben kötött házasságot. Igen kemény szabályoknak kellett megfelelnie ennek a házasságnak. Nagyon komoly iratokat kellett letenni és pénzösszeget azért, hogy meg tudjon nősülni. A családtól kaptunk korabeli felvételeket, amit ezúton is köszönünk Heim Géza leszármazottjainak.

Személy szerint önnek melyik tetszett legjobban illetve melyik érintette meg legjobban?

- Nekem a frontesküvők tetszenek a legjobban. Bennem az élt, hogy kimentek és harcoltak. Az valahol föl sem merült bennem, így már utólag tudom, ahogy átlapoztam az újságokat és utánanéztem, hogy bizony kint a harctéren is lehetett esküvőt kötni egy békésebb időszakban, amikor éppen nyugalom volt. Például van egy nagyon szép fotónk az Érdekes Újságból, ahol egy magyar katonatiszt egy orosz faluban orosz fiatalokat esket össze. Tehát ilyen események is történhettek akkor.

A levélnek és a képnek milyen szerepe volt a katonák és itthon maradottak közötti kommunikációban?

Marjanucz László, a Szegedi Egyetem tanszékvezetője.

- Kulcsfontosságú szerepe volt, mert a távolban harcoló katonának az egyetlen egy információja saját szeretteiről, családjáról a levélben öltött testet. Ezért a családok közötti kapcsolattartásnak ez a formája a legáltalánosabb és legfontosabb eszköze volt az I. világháború időszakában. A levelek tartalma attól függően, hogy itthonról küldik, vagy a frontról küldik, változott. Az itthonról levelet küldők aggodalma, félelme elsősorban az, hogy esetleg a szeretett férjük, kedvesük, barátjuk, fiuk elesik. Ilyenkor az asszonyok, a feleségek, a hitvesek – van pár levél, amely ezt támasztja alá -, a maguk halálát is szinte kívánják és lényegében egy dolgot várnak az élettől, egy dolgok kérnek az élettől, hogy az Isten adja vissza szeretteiket. Ehhez a dologhoz képest az otthon esetleg fölmerülő anyagi nehézség vagy bármilyen probléma eltörpül, nem számít. A legfontosabb, hogy az Isten adja vissza azt, akit a kötelesség elszólított. 1914-ben a fronton harcolók pedig vigasztalják a családtagokat és általában a katonai teljesítményükről számolnak be. A frontról küldött levelek tartalma általában a saját sorsának, katonai cselekményeinek a rövid fölvázolása s utána érdeklődő kérdések az otthon maradottakról, rokonok sorsa felől. Ezek adják a levél tartalmának a bő kereteit. Társadalmi rétegtől, iskolázottságtól függően változik az érzések kifejezési stílusa. Van egy olyan levél, amely egy nemesi származású főhadnagynak szól Przemyśl-be, és ott a feleség egy iskolázott úriasszony, a betegségéről érdeklődik, hogy reméli, hogy nem újult ki és imádkozik a világbékéért, a békekötésért, amely az egyedüli módja annak, hogy a férjét viszontlássa. A végén nem azzal zár, hogy tárt karokkal várja, hanem azzal, hogy pá, tehát egy ilyen polgári elköszönő formával.

A polgári nemesi családoknak gondolom nem esett nehezükre írni, olvasni. Viszont mi volt a helyzet a paraszti családokból származóakkal?

- Az itteni képeslapok, tábori lapok azok autográf írások, tehát eredeti kézírások. Ez azt mutatja, hogy a nép egyszerű fia, akikből a legtöbb volt a fronton, azok tudtak írni, olvasni. Legalábbis az itt kiállított számos tábori postai levelező lap mind autográf írás. Sok helyesírás hibával, tehát a mai szemnek egészen furcsa módon írják a szavakat, de az érzés kifejezését, az érzés erejét ez nem gyengíti. És ez volt a fontos, hogy üzenjen otthonra, közvetítsen a fronton harcoló felé. Ezek, hogy úgy mondjam az általános írásbeliség és olvasókészség meglétéről tanúskodnak.

Ismerjük a háborús filmekből azokat a képeket, amikor a katona fotóját veszi elő a sisakjából vagy a zubbonyzsebéből.

- Boldog békeidők, tehát a polgárosodás időszaka az, amikor megjelenik a pillanat megörökítésének igénye nemcsak a polgári körökben, hanem az alsóbb néposztály körében is. Ezt a műtermi fotózás jelentette elsősorban, tehát ez egy polgárosulási igény. A pillanat, a család megörökítése. Ezt a fotót vitték ki magukkal a frontra, vagy kapták levélben. Erőt merítettek belőle.

Mit jelentett az akkori embernek egy fotó? Gondolom sokkal többet jelent, mint egy mai embernek.

- Sokkal többet. Egyrészt a fotózáson kívül, tehát a családok tagjainak látványa és vizuális életszerűsége az más módon nem volt kivitelezhető csak a fotókon keresztül. Ez a fotó olyan érzelmi többlettel bírt, amilyen nehézséget és amilyen veszélyeket a háború rejtett magában. Tehát ez kultikus tárggyá nemesült a fronton harcoló katonák számára. Ezért is írták a fotók hátuljára sok esetben a katonák az utolsó üzeneteiket: „Az utolsó leheletemig szerettelek”, vagy üzentek más módon a családnak. Írtak rá végrendeleti szándékokat és elképzeléseket is.

Házasság jelentősége az I. világháborúban...

- Két módon mutatkozott meg. Az egyik, hogy sok fiatal pár a háború lehetséges következményeivel szembesülve a frontra vonulást, tehát a hadüzenet, a behívó és a frontra vonulás közötti időszakban házasságot kötöttek egymással. Ezt főként azért tették meg, hogy mindkét fél bebiztosítsa magát a háború bizonytalan idejére: családom van, hazavárnak, családalapítói szándékom ezzel demonstratíve törvényesen is kifejezést nyert. A másik pedig az, hogy a háború alatt nem volt jellemző a házasságkötés, mert nem lehetett a körülmények természete folytán sok házasságot kötni. De mégis a sebesült katonákat, a beteg katonákat, amikor hazaszállították az országba gyógyítani, fölépülni, akkor ezt a békés időszakot arra használták ki, hogy házasságot kössenek. A hadvezetés a sebesült és beteg katonák számára egyszerűsítette, megkönnyítette a házasságkötést. Súlyosabb esetekben, tehát súlyos sérültek és nagyon betegek esetében pedig szinte azonnali engedélyt adtak ki házasságra. Főként ilyen típusú vagy ilyen emberek kötöttek házasságot szeretteikkel a háború évei alatt. Volt, főleg a tisztek körében arra is példa, hogy különböző okok miatt szabadságolt katonák az itthonlétet arra használták ki, hogy házasságot kötöttek. Ilyen házasság volt Heim Géza gyalogsági századosnak a házassága, aki Doberdóban egy nagy hőstettet vitt végbe. Egy ütközet sikeres kimeneteléhez járult hozzá cselekedetével és a jutalomként kapott kitüntetési szabadságolási ideje alatt 1917-ben, fogta magát és megnősült.

Kiállítás tárgyát képezi még a korabeli híres írónő, Kaffka Margit magánlevelezése és későbbi versei is.

- Kaffka Margit akkor már ismert írónő volt és a házasságát már csak azért is nagyobb érdeklődés övezhette, mert férje Balázs Ármin, aki Balázs Béla filmrendezőnek az öccse, tehát két híres neves család két híres személyisége kötött egymással házasságot. Az is az érdeklődés homlokterébe állította ezt a frigyet, hogy hirtelen, gyorsan kötötték meg ezt a házasságot. Nem sokkal a bevonulás után - az elsők között vonultatták be Kaffka Margit férjét is – megérkezett Szegedre, bevonulási parancsban megjelölt helyre, házasságot kötött és a házassága után vonult a harctérre. Ami érdekes még, hogy Kaffka Margit azt is leírja, hogy mi volt a házasságkötés sietségének oka. Az, hogy harctérre távozott és nem tudta mikor látja újra. Egyáltalán újra fogja-e még egyszer látni a férjét? „Egyébként a házasságkötés nem volt nehéz, mert eddig is teljesen az övé voltam. Mit ronthat el egy házasság?” – mondja Kaffka Margit. Már egy működő, létező párkapcsolat realizálása, törvényesítése volt a házasság.

1916-ban a közvélemény is a háború ellen fordult már. Magánlevelekből kiderül ez a hozzáállás változás, vagy cenzúrázva volt teljes mértékben?

- A magánlevelekből nem derül ki ez a változás. Ezek a levelek a legőszintébb és a legbensőségesebb emberi érzéseket szólaltatják meg, hogy mennyire hiányzol te nekem, mennyire várlak és hogy nyugodt lehetsz az itthoniak felől, mert minden szépen rendben megy. Esetleg említi, hogy a földbérlettel vagy valamivel kapcsolatosan adódtak gondok, de megoldotta.

A tartalmas összeállítást Konkoly Dávid készítette.

Nádasi Alfonz, Hadinapló. A kötet felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

Március 30.

Végre elhatározhattuk a lelkigyakorlatot. Ahogy sejtettük, a főnök nem vesz részt rajta, mert sürgős dolga akadt. Este hatkor mindenki itt volt. Csak a parancsnok hiányzott. Hja, itt nincs magasabb rangú, aki a minősítéshez hozzá tudna adni valamit. Itt nem lehet nyalni, hajbókolni. Itt alázattal kell fejet hajtani. Itt az a láthatatlan Valaki számon kérné, hogy a mellkasi lövést miért minősíti semminek, és öt perc múlva elvérzik a sebesült a műtőasztalon. Itt bizonyára felmerülne, miért irtózik mindenki, aki őt ismeri, attól hogy ő operálja. Ezt a láthatatlant nem lehet leinteni úgy, mint engem: Alfonzkám, tudod, váratlan súlyos momentum merült fel a hasüregben. - A váratlan pedig az volt, hogy helytelenül végzett egy-egy vágást. És mikor megkérdeztem: Százados úr, miért sikerül ilyen műtét Szabó Kálmánnál, akkor szikével a kezében rákvörösen válaszol: Először is kikérem magamnak a két műtét összehasonlítását, másodszor ha nem lennél pap, feljelentenélek, harmadszor egy közönséges civiltől nem tűrök el megjegyzést. - És akkor én szemtelenül tovább folytattam: Százados úr, miért nem válaszol a kérdésemre? S akkor kiutasított a műtőből.
A történet viszont a következő: Behozták a bajtársat a hordágyon, én éppen máshol voltam, amikor meghallottam, hogy új sebesültünk van. Azonnal meg akartam kérdezni, hogy meggyónik-e vagy felkeltsük a tökéletes bánatot vagy feladjuk-e a szentkenetet. De máris vitték a műtőbe. Megkértem, hogy bemehessek a sebesült után, várjon néhány percig.
Ó Alfonzkám, semmi az egész – mondta. Néhány perc és utána elvégezheted. Valami különös rossz érzés fogott el ismét, hiszen annyi műhibát követett már el, és ezért joggal féltem. Csak annyit értem el, hogy azt mondtam a bajtársnak: Mondd tiszta szívből: Jézusom szeretlek. Meg sem kérdeztem, milyen vallású, de feloldoztam. Az orvos máris kizavart a műtőből. A sebesült néhány perc múlva elvérzett az ő műtétje miatt.
Hát ilyenek után igazán nem várhatom, hogy eljöjjön a lelkigyakorlatra. Így ismertem meg 7 hét alatt. Ez neki férfiasság, ez példaadás? Eddig csak farizeusságot láttam nála, ami a hitéletet illeti. Tipikus példája annak, hogy felfelé meg kell tenni mindent. De a saját emberei számára semmit, ahol példát kellene mutatnia. Ha jön egy pléhgalléros, annak a diétától kezdve a lopott szénig minden jó, mert fő a minősítés. A lelkigyakorlaton mindenki meggyónt. Hála Istennek! Még a zsidók is bekéredzkedtek hallgatni a szentbeszédet.
A zsidó munkaszolgálatosok lassan hozzám jönnek bajaikkal. Egymás között sokat veszekednek, és engem kérnek meg békéltetőnek. Különös, hogy az intelligensek mennyire lenézik a műveletleneket, az utóbbiak pedig milyen ferde szemmel néznek rájuk azt feltételezve, hogy elárulják sorstársaikat, ha nyugodtan beszélnek valamelyik nem zsidóval.

Március 31.

Reggel fél 8-kor közös áldozás. A parancsnok kivételével mindenki megáldozott. Javítom: a tisztikarból nem gyónt mindenki. Olyan ünnepélyes az egész ház. Mintha érezni lehetne a Szentlélek suhogását itt közöttünk. Köszönöm, Istenem!
Egész napi munka után végre eljutottam lengyelórára. Nagyon kedves a tanárnő, mindig vidám a nyomorult szegénységében és kilakoltatottságában is. Igazi keresztény lélek. Kenyeret meg rumot vittem neki óradíjként. Máskor meg konzervet vagy dohányt szoktam vinni. De most pár napja nem voltam, hadd örüljön, és ha akarja hadd értékesítse az italt.

 

Abban a reményben, hogy tartalmasnak ítélték a műsorunkat, köszönök el egy ismeretlen szerző gondolataival.

„Aki azt mondja képtelenség, legalább ne zavarja azt, aki képes rá.”

Köszönöm a figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

 

 

60. ADÁS

2014. március 5.

Szerkesztett változat

„Ne kívánd senki szeretetét, ne utasítsd el senki szeretetét. Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenkire egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincsen szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.” – Weöres Sándor gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt Fodor Endrét hallják.

Mai adásunkban az idézetből talán már erre következtethettek is, szó lesz majd a családról. Ezen kívül pedig egy nyugalmazott tábornok vall a katonaéveiről, a hadsereg értékeiről.

A mostani katonák az elhivatottságban, a kulturális értékekben természetesen nem különböznek elődeiktől, viszont azoknál sokkal jobban támaszkodnak a technikai újdonságokra. Mindamellett a katonatiszt soha nem veszítheti el a józan ítélőképességét és nem bízhatja rá magát teljes mértékben egyetlen technológiai eszközre sem. E gondolatokat Lőrincz Kálmán nyugállományú vezérezredes mondta, akit februárban köszöntött Hende Csaba honvédelmi miniszter 75. születésnapja alkalmából. Nyulas Szabolcs interjúját hallják.

- Már gyerekkorban, a katonai középiskolában elköteleződtem a páncélos szakmával, a harckocsizókkal. Érdekelt a haditechnika, érdekeltek a gépek, rendkívül orientálódtam erre a területre. Én úgy gondolom, hogy mindenkiben vannak olyan speciális adottságok, amelyek orientálják az embert az élet valamilyen területére. Én azt az életet, amit élhettem, ahogy engem tanítottak és neveltek, azt a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskolának, majd később a tiszti iskolának köszönhetem. Azt, hogy páncélos tisztté válhattam, hadnagyból a csapatoknál szakaszparancsnoki beosztásból, tehát a legalacsonyabb beosztásokba kerültünk kipróbálásra. Akkoriban a tisztet semmi más nem minősítette, csak a teljesítmény. Lehettél szép, kékszemű, jól ápolt, csinos meg aranyos, ha nem volt mögötted rád bízott kötelék, mérhető teljesítmények, akkor nehéz volt az előrejutás. Hogy belépnék-e most a hadseregbe? Ezt inkább a fiamtól kéne megkérdezni. Ő belépett még a rendszerváltás idején. Természetes, hogy a generációk között vannak felfogásbeli különbségek. Ez nem baj, ez jó, ennek így kell lennie. A fontos az, hogy értékrendbeli különbségek ne nagyon legyenek, hogy ő is tartsa azt fontos értéknek, amit én annak tartottam az életem során, a katonai pályám során. Egy hadsereget, egy országnak csak a saját hagyományain lehet építeni, a saját kultúráján, a saját szokásrendszerén. Bejöttek a katonák, ők hozták a falujukból, a városukból azt a kultúrát, azt a szokásrendet, azt a szemléletmódot, amit megszereztek, megtanultak gyermekkorukban a családban. Volt nekem egy nagyon bölcs nagyapám, akinél nyaraltunk mindig annak idején kisgyerekkorunkban, aki azt mondta, hogy a magyar embernek három dolgot kell tudni: hinni kell, dolgozni kell és verekedni, azért amiben hisz, és amiért megdolgozott, mert az nem a „Csákiné szalmája”. Az egyszerű paraszti logika az félelmetes erejű tudott lenni. Hiszen azóta, nagyon sokat foglalkoztam filozófiával, filozófusokkal és nem sok okosabb gondolatot találtam ránk vonatkoztathatóakat, mint amiket a régi eleink, az idősebb bölcsek annak idején nekünk közvetítettek. Úgy gondolom, hogy ezért régen is úgy tartották, hogy a hit, most ne csak a vallásra gondoljanak, mert lehet hinni a munkámban, amit végzek, a családomban, magamban, a közösségben, a nemzetemben, a hazámban, az nagyon fontos. Dolgozni kell, méghozzá becsületesen, mint ahogy akkor mondták, a munkának van eleje, közepe meg vége és ezt tisztességes folyamatként kell megélni. Nevelés kérdése. Én a hadsereget nem a karrier elérése érdekében fogtam fel, de felfogtam egy önmegvalósításnak. Nem akartam soha semmi más lenni, mint jó katonatiszt. Jó, magyar, katonatiszt. Ezt valahol fölrajzolták bennem a mestereim, a tanítóim és kialakult nekem is egy képem arról, hogy mégiscsak ennek, hogy kéne kinézni. Milyen jellembeli tulajdonságokkal kell rendelkeznie, milyen állóképességgel, milyen határozottsággal, milyen ráérzéssel, emberismerettel. Tehát rengeteg adottságot követel az, hogyha valaki parancsnok. És háromszor leszünk parancsnokok: először, amikor de iure kineveznek bennünket, másodszor amikor az állomány annak tart és harmadszor, amikor magunkat is annak tartjuk. Ez a sorrend nem változhat, az csak így következhet.

 

Nem a társadalom hozta létre a házasságot, hanem a házasságokból születő családokból alakult ki a társadalom. Isten az embert teremtésekor megajándékozta az életre szóló társ utáni vággyal. Ő alkotta a férfit és a nőt olyannak, hogy egymást kiegészítve tudjanak boldogok lenni. Bíró László püspök gondolatai után ajánlom figyelmükbe azt az interjút, amelyet a családerősítő hétvégén rögzítettem, amelyre a Honvédelmi Minisztériumból és a Magyar Honvédségből érkeztek házaspárok. Idézünk tehát újabb gondolatokat a Családerősítő Hétvége egyik előadásából.

- Azt szoktam mondani az én házasaimnak, arra vigyázzanak, hogy egy alapinformáció szintjén tudjanak egymásról, egymás munkájáról. Van egy zenész feleség és egy mérnök, építész fiú. A zenész feleség megnézte a fiúnak a rajzait, az elején megmutatta fiú, aztán később nem tudott hozzá szólni, így a fiú pedig már nem mutatta meg neki. Aztán érkezett egy belső építész kolléganő, aki megnézte a rajzot, és majdnem ráment a házasság. Nem volt meg egy alap kommunikáció. Amit kérünk ma az a megosztás. Lelki megosztás elsődlegesen, de szellemi megosztás is. Ennek egy fontos területének tartom a munkahelyi dolgoknak valamiképpen a hazavitelét. Tehát azt mondani örökké a feleségnek, hogy úgysem értesz hozzá és még nem mondom el alapsíkon sem, hogy mi van bent, az nem jó. Amit szeretnék még megosztani az a liturgia a családban. Nagyon-nagyon fontos része a család életének. Exupéry Kis Hercegében van az a mondatocska: Az emberek elfelejtettek azok a szertartások. Elvesztek a szertartások. Talán mindnyájunknak van valami kis falusi emléke még, ahogy az ember öregszik egyre tisztábban visszajönnek a gyerekkori emlékek. Pici gyerekek voltunk, csak fiúk voltunk unokatestvérek. Én parasztgyerek vagyok Szekszárdról és minden évben volt nálunk disznóvágás. A paraszt embernek a bölcsességét mutatja az, amit öregjeink csináltak a disznó pörzsölésekor. Mivel a gyerekek szeretik a tüzet, lehúzták a disznónak a körmét, azt odaadták a gyerekeknek, égett már a szalma, akkor apám adott egy darabot az égő szalmából és abban sütögethettük a körmöt. S apám fél szeme mindig ott volt rajtunk, hogy mi van a mi tüzünkkel és egy mozdulattal mindig dobott egy kicsit át nekünk. Mi boldogan pörköltük a körmöt és nem lábatlankodtunk, nem estünk bele a tűzbe. Egy ősi mozdulattal – ma is előttem van, ahogy dobta ezt a szalmát, az égő zsarátnokot – ez a mozdulat, benne volt a vérébe. De mikor a disznóvágásnál maradunk, hogy mit adtak reggelire, mit adtak ebédre, mit adtak vacsorára, mit küldtek kóstolóba, mit tettek a gyerekek nyársára, ez olyan kötelező rituálé volt, hogy ezen nem kellett gondolkodni. Ez ment rituálé szerint, ezek kötelező rituálék voltak. Ami túlélte nagyon sokáig a kihaló szertartásokat, az a keresztnek a rajzolása a kenyérre. De most már kenyeret se szelünk, úgyhogy már ez is kihal. Tehát elvesztek a szertartások, és ezek a szertartások szimbólumot jelentenek. Tulajdonképpen nem lehet megúszni, mert a lelki tartalmat valamiképpen ki kell fejezni. Ez a csók, ez a kézfogás, minden szimbólum tulajdonképpen. Egy elvont tartalom csak a szimbólumon keresztül, a testen keresztül tud eljutni a másikhoz. Tehát a test nem a léleknek a foglya, hanem a léleknek a hordozója, a kifejezője. Ezekkel a szertartásokkal meg kell alkotni a mai szimbólumokat. Tudjátok a mai ember becsapódottsága micsoda? Hogyha az ünnep elmarad az életünkből, akkor marad a bezártság, immanencia. Ezért lett a Bibliában a sátánnak a számra a hatos, a 666. Ez a bezártság, kész, vége. A mai ember ebbe van belehajszolva. A mi paraszti kultúránkban, amikor a TSZ-esítéssel adták a háztájit, eltűnt a hetedik nap. Még régebben a falvakban sokszor péntekre fejezték be a munkát, összetakarították az udvart, szombaton és vasárnap pedig nézelődtek, örültek, pihentek, együtt voltak. Volt hetedik nap. Volt a hetedik napnak egy csendje, amikor elmentek a templomba és örültek, nemcsak kiizzadták a mise egy óráját. Mondják az okosok, hogy az ünnep meg a munka összefügg. Ahol nincs ünnep, ott nem megy a munka és ahol nincs munka, ott nem lehet ünnepelni. Ez a kettő nagyon szoros kapcsolatban van. Jó lenne, hogyha családi szinten vissza tudnánk hozni az adventet. Bár az advent, ami a leginkább megmaradt, mert kialakult egy nem olyan régi szokás, az adventi koszorúnak a szokása vagy az adventi kalendárium. A másik a nagyböjt. Fontos akárcsak a feszületet odébb tenni az asztalon, egy ikont vagy egy szentképet kitenni vagy valamit, ami Jézus szenvedésére emlékeztet bennünket. Egy lila szalagot tenni a kép vagy feszület elé, szóval nagyon-nagyon jelentéktelen dolgokkal adjunk színt az évnek.

A felvételt a Családerősítő Hétvégén rögzítettem, amelyet a Honvédelmi Minisztériumból és a Magyar Honvédségből érkező családoknak tartott Bíró László püspök.

Nádasi Alfonz, Hadinapló. A kötet felolvasását folytatja Bőzsöny Ferenc.

Április 1.

Annyi bűnt kell látnom, annyi alacsony ösztön kielégítést. Különösen a tisztikarban. Milyen jó, ha az isteni kegyelem így működik az egyszerűnek gondolt lelkekben, akik ragyognak.

Ezt a szégyenletes esetet külön el kell mondanom:

Heteken át rágom Németh József fülét, hogy hasson oda a tábori püspöknél, jöjjön ki a frontra megnézni a katonákat. Az embereim ismételten szóvá tették, hogy az újságok is hozzák, meg rádióban is halljuk, hogy egy-egy hadsereg tábori püspöke végiglátogatja a frontot. Spellmant érseket külön felhozták, mint aki még Afrikába is elment. Németh ezen először nevetett, mikor a püspöke szégyenletes viselkedését és prédikációit emlegettem, de aztán méregbe jött. Könnyű volt kivédenem, mert azt mondtam, ha kijön, hajlandó vagyok mindenki előtt bocsánatot kérni tőle. De addig fenntartom a véleményemet, hogy országos szégyen ilyen helyen ilyen idiótának lenni.

Németh egy héttel ezelőtt áttelefonált, hogy azonnal menjek. Az ügyeletes azt mondta, menjek a fogászatra, ott van a főlelkész úr. Benn ült a fogorvosi székben, és azon minutában örömmel újságolta a következőt: Tegnap tiszti gyűlés volt. Azon adták tudtára, hogy jön a tábori püspök. Na Fonzi, tette hozzá, már gondolkodhatsz a bocsánatkérő mondataidon. Aztán elmesélte, hogy unta már az állandó nógatásomat, és elmondta a vezérkari irodában. Annak eredménye volt a tiszti gyűlés, ahol még a menüt is megállapították. Örömömben minden alakulatnál elújságoltam a nagy hírt. Gondoltuk, ha valahol, hát a sebesülteknél sok időt fog tölteni. El is mondtam itthon. A két utolsó napban a padlástól a pincéig mindent kitisztítottunk. A nővérek, a legények, a zsidók, mind-mind összefogtunk, hogy ragyogjon az egyébként is tiszta egészségügyi ház. Minden alakulatot beszerveztem, hogy küldjenek be képviselőt, ha kitelefonálok hozzájuk.

Ma éppen műtéten voltam, mikor jön a telefonügyeletes, hogy hívatnak a hadtestre. Mint a bálba készülő kisleányt, úgy néztek végig a doktorok és a nővérek, hogy nincs-e az egyenruhámon valami kivetni való. Mert az csak természetes, hogy megjött a püspök, és most azért hívatnak, mert közölni akarják a programját. Mindenkin nagy izgalom vett erőt. B-t alig lehetett lecsillapítani, mert mindent még egyszer fel akart mosatni.

Izgatottan mentem a hadtestre. Valóban azon gondolkodtam, hogy fogok bocsánatot kérni a nagy nyilvánosság előtt. Küzdött bennem az öröm és a szégyen. Bemegyek az épületbe. Gyanús csend. Mi ez? Ilyen ünnepélyes is tud lenni ez a ház? Rohanok Németh József szobájába. Kopogásomra tompa "tessék" a válasz. Ott ül az asztalánál. Bal keze az álla alatt, kétségbeesett csüggedtséggel összetörten, magába roskadtan. Síri hangon szól és mutat a mellett levő székre: Ülj le ... igazad volt.

Egy pillanatra, mikor megláttam, azt gondoltam, hogy rosszul van. De még át sem gondolhattam ezt a futó suhanást, mikor kijózanított a szava. Persze, rögtön az kérdeztem, mi történt. Elmondta, hogy a tisztikarból valaki jó beugratási lehetőséget látott abban, amikor közölte velük az én folytonos noszogatásomat. Megbeszélték, hogy végigjátsszák az egész előkészületet egy tiszti gyűlés keretében. Részletesen kidolgoztak mindent pár perc alatt, mikor hova megy a püspök szemlére. A pohárköszöntőt is megfogalmazták. Mikor ma reggel bement érdeklődni, hogy mi hír a repülőknél, azt válaszolták neki, hogy mihelyt pontos hírek vannak, hívatják. Néhány perc múlva meg is történt. Ahogy belép hozzájuk, ott állnak együtt. Kérdésére, hogy mi van, kórusban nevetve, nem, röhögve válaszolták: Április elseje. Hát ez a története az Úr 1944. évében április elsején, hazánk hős tábori püspöke harctérlátogatásának.

Köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmükkel, Leonardo da Vinci gondolataival búcsúzom. További tartalmas rádiózást kívánok, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Gondolkozz, ahogy apád tanított. Élj, ahogy anyád tanított.”

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2020, június 24