Inter Arma Caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2014. 66-70. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

66-70. adás

 

 

66. ADÁS

2014. április 23.

Szerkesztett változat

„Ha az istenfélő elbukik, föl is áll ismét. Leporolja magát és megy tovább. Az istentelen viszont fekve marad a sárban. Imádkozni, de dolgozni, szenvedni, de reménykedni. Egyik szemünk a földre, a másik a csillagokra irányuljon. Nem lecövekelni, nem letelepedni, hiszen vándorúton vagyunk. Nem otthon ez, csak vendégfogadó postaállomás. Keresni az igazságot, mert létezik.” August Strindberg Hitem című írásából idéztem. A szerkesztő, Fodor Endre köszönti a hallgatókat.

A katonák, hősök sorozatban megemlékezünk majd Hadik Andrásról.

- Hadik a jobbágyság eltörléséért, a hadifoglyok kínzása ellen és beosztott katonái jólétéért harcolt.

Lőrincz Kálmán nyugállományú vezérezredes az életéről, a katonai hivatásról vall.
- Én úgy gondolom, hogy a magyar katonatiszt mindig egy kicsit óvatosabban nyilatkozik. Hazája iránti elkötelezettsége sokkal nagyobb, mint bármilyen szövetség iránti elkötelezettsége.

És folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.
- Ha hiányzik valami, az ezredes mindig engem kér meg, hogy menjek hozzájuk elintézni. Nem szívesen teszem, de hát az embereink javát szolgálom. 

Lőrincz Kálmán nyugállományú vezérezredest még februárban köszöntötte Hende Csaba honvédelmi miniszter 75. születésnapja alkalmából. Az egykori parancsnokot hallották már korábbi adásunkban is. A katonai hivatásról, az életéről vall a következő percekben.

- A honvédség átalakulásának elmúlt 25 éve az egy nagyon nehéz, nagyon gyötrelmes folyamatként értékelhető. Azonban van egy sajátossága, hogy miközben korábban meglévő képességeinek jelentős részét elvesztette, ugyanakkor együtt mozgott, együtt hajtotta végre ezt az átalakulást a társadalmi folyamatokkal. Már a rendszerváltás idején az volt a hadsereggel szemben támasztott parancs, hogy szinkronban, a társadalomban végbemenő folyamatokkal hajtsa végre a kormányzati döntéseket, tartsa távol magát a politikától és ne avatkozzon be a társadalmi folyamatokba, de legyen annak stabilizációs tényezője. Meg kell, hogy említsem a fiamat, aki ezredesként szolgál most is ebben a hadseregben és mindent elkövet. Tanult - nagyon felkészült gyerek -, mindent elkövet azért, hogy a rendelkezésre álló lehetőségeket a legjobb hatékonysággal a leggazdaságosabban tudják hasznosítani. Én úgy gondolom, hogy a haderő bár ma nagyon kicsi, mégis rendelkezik azokkal az alapokkal, amelyekre egy válsághelyzetben – most én katonai válsághelyzetre gondolok, nem gazdaságira -, építkezni lehet. Tehát a képességvesztés mögött azért van egy szellemi erő, egy óriási felkészültségi lehetőség, amivel a mai fiatal tiszti kar is rendelkezik, és ez biztosíték arra, hogy talán képes lesz a hadsereg az alaptörvény 45. pontjában meghatározott, vele szemben támasztott követelményeket teljesíteni. A magyar katonatiszteknek alapvető feladata volt mindig az adaptáció. Mi megtanultunk külföldön valamit és utána azonnal azon gondolkodtunk, hogy annak hasznos, beépíthető elemeit hogyan lehet itthon értelmesen alkalmazni. És a fiainkra is ez a sors vár. Az én fiam Amerikában tanult. Na de nem lehet Amerikát itt lemásolni, igaz? De abból a tudásból, azokat a halmazokat, elemeket, amelyek modernek értelmesek és építhetőek a magyar hadseregben, a mi kultúránk befogadja, azt lehet alkalmazni. Amit nem, azt meg felejtsük el. Nekünk voltak azelőtt magyar katonadalaink, igaz? Ha önök közül valaki volt katona, akkor talán még emlékszik rá, hogy újonc korukban tanulták ezeket a katonanótákat. Úgy meneteltek a századaink vagy az alegységeink, hogy magyar katonadalokat énekeltek vagy éppen lépésre alkalmazható magyar népdalokat énekeltek. A másik, mi másfajta egyenruhában jártunk. Minket a saját nemzetünk öltöztetett. A harmadik, én ugyan a Varsói-szerződés kötelékében lévő hadseregben szolgáltam, de nekem soha nem volt orosz parancsnokom, csak az akadémián. Nekünk csak magyar parancsnokaink voltak, magyar vezényszavakkal. Volt nekem egy nagyon bölcs nagyapám, akinél nyaraltunk mindig annak idején kisgyerek korunkban, aki azt mondta, hogy a magyar embernek három dolgot kell tudni. Hinni kell, dolgozni kell és verekedni, azért, amiben hisz és amiért megdolgozott, mert az nem a Csákiné szalmája. Az egyszerű paraszti logika az félelmetes erejű tudott lenni, hiszen azóta nagyon sokat foglalkoztam filozófiával, filozófusokkal és nem sok okosabb gondolatot találtam ránk vonatkoztathatóakat, mint amit a mi régi eleink, az idősebb bölcsek nekünk annak idején közvetítettek. Én úgy gondolom, hogy a magyar katonatiszt mindig egy kicsit óvatosan gondolkodik. Hazája iránti elkötelezettsége sokkal nagyobb, mint bármilyen szövetség iránti elkötelezettsége. Én nagyon bízom benne, hogy ez most is így van és így is marad a mai generációnál. Én a hadsereget nem a karrier elérése érdekében fogtam fel, de felfogtam egy önmegvalósításnak. Nem akartam soha semmi más lenni, mint jó katonatiszt. Jó, magyar katonatiszt. Ezt valahol fölrajzolták bennem a mestereim, a tanítóim és kialakult nekem is egy képem arról, hogy mégiscsak ennek, hogy kéne kinézni. Milyen jellembeli tulajdonságokkal kell rendelkeznie, milyen állóképességgel, milyen határozottsággal, milyen ráérzéssel, emberismerettel kell rendelkezni. Tehát rengeteg adottságot követel az, hogyha valaki parancsnok. És háromszor leszünk parancsnokok. Először amikor de jure kineveznek minket annak, másodszor amikor az állomány annak tart, harmadszor, amikor magunkat is annak tartjuk. A sorrend nem változtatható. A parancsnokok viselik a döntéseikért, a létező minden felelősséget. Ezt nem lehet szétosztani. A parancsnoki felelősség nem osztható. Pozíciók igen, feladatok igen, de maga a felelősség az oszthatatlan. Egy-egy és oszthatatlan. Az arisztotelészi etika között az önkritika és az önbecsülés egyensúly. Ha az ember nem néz szembe a saját hibáival, nem veszi észre azt később, hogy atyaisten hát lehetett volna másképp is megoldani. Igen, de ott, amikor egy órád van egy nagyon súlyos döntés meghozatalára vagy néhány napod, és nem tudod körbejárni, konzultálni, megbeszélni, javaslatokat kérni tömegesen, hanem el kell dönteni, ott a helyzet és azonnal választ várnak rá. A múltnak egyetlen lényeges dolga van a mi számunkra, hogy levonjunk a tanúságot az akkori tetteinkről. Az akkori történéseknek a tanúságát vonjuk le a jelenre és a jövőre vonatkozólag. Ennyit ér az egész. Hiszen a múlt az egy virtuális valóság, nem? Már nincs. A jövő, amiről meg álmodozunk, az meg még nincs. Ezért írja Nagy Gáspár a Rögzítés című versében azt: „Nem léptem át oda. És nem maradtam itt. Csak elfogadtam a magam törvényeit. Se amnéziás múlt, se nagyképű jövő. Engem ugyan már át nem alakít... Ha rajtam kívül ez – egyáltalán - érdekel még valakit.”

Katonák, hősök. Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész Hadik Andrásra emlékezik.

- Ma már magyar katonák a Föld számos pontján jártak. Ha másképp nem, hát valamilyen nemzetközi megfigyelő beosztásban. A hon védelme, netalán háborús szándékkal azonban ritkán jártunk letelepedettségünk utáni hazánk, természet adta környezetén túl. Az „Óperencián túl”, ahogy meséink tartják, történelmi háttere minden bizonnyal „Österreich ob der Enns” vagyis felső Ausztria területén nevezett folyó az Enns nevéből ered. „Ober Enns” vagyis „Óperenc” a magyar kalandozásokon túli, a későbbi Habsburg birodalmon túli területek. Ez a világ a külföld volt, az idegen. Bár katonáink sokszor jártak az „Óperencián túl”, ritka, hogy ezt szervezett katonai seregekkel tették volna meg. Hadik András neve azonban erről lett híres. 1757 októberének közepén néhány nap leforgása alatt 5100 katonával, ágyúkkal indult Berlin felé. Akik tudják ezt, talán azt már nem, hogy óriási vállalkozása nem volt ritka ebben a korban. Hadik idejében Európa hadiszempontból hasonlított a mai világra. Kis háborúk voltak nagyok helyett. A sarcolás bevett szokás volt, mely nem a megsemmisítésről, hanem a megalázásról, erőfitogtatásról és az anyagi javak megszerzéséről szólt. Mintha a mai háborúskodások gazdasági eszközeit láthatnánk ebben is. Hadik egyébként, aki megindult Berlin felé, középnemesi sorból származott, ami manapság gazdagabb polgári létnek felelne meg. Ám élete ettől tovább ívelt felfelé, főnemesi rangba került magas rendfokozattal és udvari haditanácsos beosztásával, ami a mai vezérkar főnöki beosztáshoz hasonló, ráadásul birodalmi méretekben gondolkodva. Hadik a birodalom legfiatalabb ezredese volt. Egyike a katonai Mária Terézia Rend birtokosainak. Mind eme karriernek egy fontos állmása volt Berlin, amely faláig el is jutott. Hadik rengeteg embert hagyott hátra a hírlánc és a hátvéd erejének fenntartása végett, így nem félt attól, hogy hátba támadják. Előtte azonban a még több mint 200 évvel ezelőtt nagyvárosként lüktető Berlin állt. „A sarcolás szabályai, melyet az udvar parancsba is adott Hadiknak; „Bízunk abban, hogy az altábornagy úr egy eddigi szokásához híven Brandenburgba való bevonuláskor - annak ellenére hogy ellenséges országnak tekintendő és ön és csapatai által annak is kell tekinteni - mindennemű zsákmányolástól, gyújtogatástól vagy más hatalmaskodástól, hasonlóképpen mértéktelen és jogosulatlan zsarolástól - amelyről különben nem csak a huszárok és  horvátok, de a német lovasság is általában híres - gondosan őrizkedni fog. Következésképpen a legszigorúbb rendet, és fegyelmet tartson...” A sarcolás már Berlin előtt megkezdődött. Útközben II. Frigyes gyerekkori csizmáját vették magukhoz, majd Berlinben nagy összeggel a kezében hat poros zászlóval, valamint Mária Terézia részére személyes ajándékként két tucat női kesztyűvel, amelyekre a város címerét hímeztette, egy nap után a magyar huszárok elhagyták Berlin külvárosát és hazaindultak. Az értéke nem sok volt, mégis emlékezetes és megalázó volt ellensége, Nagy Frigyes számára. Hadik a jobbágyság eltörléséért, a hadifoglyok kínzása ellen és beosztott katonái jólétéért harcolt. Mária Terézia hatására és kérésére az egyházi életet is figyelemmel követte. A tábori lelkészeknek havonta kétszer szentmisét kellett bemutassanak az ezredek elhunyt katolikus katonái lelki üdvéért. A mai Szerbia területén található magyarlakta Futak településén eltemették Hadik Andrást. Nem túl, bár ő túljárt egy napon, az „Óperencián”.

Nádasi Alfonz, Hadinapló. A kötet felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

-  Április 11.

Kimentünk a Bug folyó partjára. Megnéztük, hogy éled a természet a tavasz első napjaiban. A fák most dugták ki első rügyeiket. A haragos, piszkos téli vízszínen szelíd zölddé lett. Fodrozódott, és a szél valami eddig ismeretlen illattal tette tele a levegőt. Feltűnő volt, hogy mennyi hal fickándozik a folyóban. A kisebbek fel-felszöktek a víz fölé, a nagyobbak pedig megvillantották a hátukat egy-egy bohókás, hirtelen irányt és gyorsaságot változtató mozdulatuknál.
Úgy látszik, ez a néhány tavaszi nap egészen megkavarta az embereket is. Különösen, mikor a haditerület fogalma egyeseknek a szabadosságot jelenti, vagy még inkább az állati felé süllyedést.
Ma újra itt volt a páncélos főhadnagy. Annyira nem szeretem, hogy még a nevét sem kérdeztem meg. Farizeus módon engem keres, de az első bejövetelekor láttam, hogy a pálinkától kiguvadt szemével a fiatal nővéreket keresi, de azok is utálják. A doktorok is. Ma a főhadnagy úr, úgy látszik, néhány kupicával többet hajtott fel. Még nálam is kért, de nem kapott, mert nem is tartok soha italt. Aztán, mint hallom, addig kereste a doktorokat, míg rábukkant a két fiatal nővérre.
Azok egérutat találva bemenekültek hozzám. Szép ez a bizalom és kedvesség, de azért nem szabad meghatódnom tőle. Akármennyire feddhetetlenek, aranyosak, mégiscsak nők, és nekem még gondolatban sem szabad megtántorodnom. Ez most nem azért kívánkozik ki belőlem, mintha félnék, de jó mindig óvatosnak lennem.
Délután itt volt az esperes. Nagy kérése volt. A szentsírnál ötvenezer márkát számláltak össze. Ezt el kellene juttatni a pinszki püspöknek. A küldés mikéntjére mindenki azt ajánlotta neki, hogy jöjjön el hozzám, majd én megtalálom a módját. Mondtam neki tréfásan, hogy annyi partizánnal találkoztam a sebesültek között, annyival vagyok jóban az alakulatoknál, annyi rejtett utat-módot kitanultam, hogy ez nem is lesz olyan nehéz.
A megbízható emberem másnap már jelentette is, hogy a parancsot hűségesen teljesítette. Pinszk mindössze 150 km ide. Két nap elég volt neki, olyan csendes időt fogott ki.

 

Köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmükkel, tegyék ezt majd következő héten is. Weöres Sándor gondolataival köszönöm meg figyelmüket.

„Ha elvonatkoztatod magad mindattól, amit lényednek ismersz, tulajdonképpen lényed ott kezdődik: Testedet, értelmedet, személyedet ne cseréld össze lényeddel, önmagaddal. Ahol megszűnik az érzés, érzéketlenség, gondolat, gondolattalanság, változás, változatlanság; ahol azt hinnéd, hogy semmi nincsen: tulajdonképpeni lényed ott kezdődik.”

 

 

67. ADÁS

2014. április 30.

Szerkesztett változat

„Az isteni irgalmasságon kívül nincs más reményforrás.” E gondolatokkal várta a híveket a szolnoki Vártemplom római katolikus plébánia közössége és a szolnoki lengyel nemzetiségi önkormányzat II. János Pál pápa szentté avatásáról tartandó szentmisére, amelyet Szolnokon tartottak április 29-én, kedden. A szentmise vendége volt a Katolikus Tábori Püspökség két tábori lelkésze is, Kótai Róbert atya és Kálinger Roland, Rozsé atya. Köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

A szentmiséről hallanak hangképes összeállítást mai adásunkban.

Máté György esperes, plébános.

- Nagy szeretettel köszöntöm a kedves testvéreket! Nagyon nagy öröm számunkra, hogy itt Szolnokon a mostani alkalommal együtt lehetünk, a vasárnap szentté avatott II. János Pál pápa hálaadási szentmiséjén. Nagyon nagy örömünk az, hogy a lengyel-magyar barátság ilyen értelemben is megfogalmazódik a városban, mely város adta annak idején magyarországi látogatása során azt a járművet, helikoptert, s azt a katonai biztosítást, ami ilyenkor illik és szükséges. Ugyanakkor itt van egy komoly lengyel közösség a mi városunkban és a város körüli településeken. Igen jó barátságban vagyunk és így jött ez a közös gondolat, hogy a szentté avatás után fogjunk össze, mi lengyelek és magyarok, itt ebben a Vártemplomban, és adjunk ebben az órában most hálát azért, hogy ilyen nagy dolog történt. Mindkét nép és az egész egyház öröme, hogy vasárnap óta, szentként tisztelhetjük II. János Pál pápát. Nagy szeretettel köszöntöm Kristóf atyát, aki Galgahévízről jött. Itt a szolnoki lengyel illetve magyar testvérek számára ismert, hisz ő az a lengyel Szalvatoriánus szerzetes atya, aki már többször volt itt Gaudete vasárnapján, hogy a lengyel közösségben a lelket tartsa. Köszöntöm továbbá Kótai Róbert atyát, aki Bíró László tábori püspök úrnak a titkára, Rozsé atyát, aki itt a Vártemplomban sokszor misézik. Köszönöm az ő szolgálatát is, hogy itt ezen a hősi templomban, mint katonai lelkész is besegít a város lelkipásztori életébe. Gábor atyát, aki káplán itt a mi városunkban. Köszöntöm a kedves jelenlévő embereket, katonákat és civileket egyaránt, akik eljöttetek most, hogy együtt örüljünk. 

Evangélium Szent János könyvéből.

Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! 

Kótai Róbert atya, tábori lelkész.

- Krisztusban szeretett testéveim, főtisztelendő atyák, ezredes úr, kedves kollégák!
Mindenekelőtt szeretném átadni püspök úrnak, mint tábori püspöknek az üdvözletét és köszöntését. Szívesen szeretett volna itt szolnoki körökben ünnepelni, de korábban vállalt lelkipásztori elfoglaltsága ezt nem tette lehetővé. Nekem pedig megtiszteltetés, hogy Rozsé atyával együtt itt szolgálhatok, mint tábori lelkészt. Katonásan szeretnék beszélni, röviden és csak három gondolat szilánkot, hiszen a nagy pápa többet tett, minthogy én itt sokat beszéljek róla. Az első gondolatszilánkom az talán az, hogy amikor az ember egy karizmatikus emberrel találkozik – és mindenki ezt mondta, aki személyes kapcsolatban volt a szentatyával, Szent II. János Pállal - , aki akár munka, akár lelkipásztori útjain vele kapcsolatba lépett, hogy érzelmeket és meggyőződéseket egyaránt mélyen tudott közvetíteni. Mindenki azt érezte benne, ami az embernek egy alapvető vágya; az Istennek való kapcsolat. Szentet úgy lehet megkülönböztetni, úgy lehet észrevenni akár a mai világban is, hogy azt érezzük jelenlétében, van Isten. Merthogy a cselekedeti, a szavai s a tekintete megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka annak, hogy van Isten, és ez az Isten szeret bennünket. Ilyen volt az egész élete, ő volt az, aki kilépett a Vatikán falai közül, utazott és ment. A II. vatikáni zsinat szellemében XXIII. János, VI. Pál szellemében tanított és Isten szeretetét akarta az egész világon, földrészektől függetlenül, közvetíteni. Ez a szeretet az, amely azt gondolom, hogy falakat és vasfüggönyöket tudott lebontani.
A másik gondolatszilánkom, hogy a kortárs nyelvén, antropológiával, teológiával próbálta megfogalmazni, hogy mi a család. Nem pusztán azt mondja, hogy a társadalomnak egy alapvető sejtje, a legkisebb sejtje a család. A Familiaris Consortio enciklikájában azt mondja, hogy az egyháznak is a legkisebb sejtje a család, és családegyházról beszél. Azt gondolom, hogy az egyházat, mint közösséget, mint nagy családot próbálja megfogalmazni. Fölméri és megfogalmazza a házasság, a szerelem, a család, mint a legelemibb közösség legmélyebb dimenzióit. Kicsoda az ember? Azt mondja, hogy az ember útja az egyház útja. Mert az egyház útja, az maga az embernek az útja. Az ember családból születik, a Teremtő akaratából. Családra rendelt és családba hívott lény maga az ember. Püspök úr is biztos ezt prédikálta volna itt a bajtársaknak is.
A harmadik gondolatszilánk... Engem mindig megragadott az a kép, amikor kirándulni láttam, amikor síelni láttam, amikor kenuzni láttam, amikor sportolni láttam. Nem istentelen dolog az, hogyha az ember sportol. Az olyan katonás is. Azt mondja, és talán ezzel azt üzeni nekünk, hogy fizikai teljesítményekre is szükségünk van, mert így leszünk készen az áldozatvállalásra és így leszünk készen a bátorságra. Ez serkenti az embert, hogyha fizikai megpróbáltatás elé állítja önmagát. Völgyből felmenni a hegyre olyan, mint a hétköznapok egyszínű forgatagából készülni az ünnepre. Nagyon emberi és nagyon hétköznapi hasonlat. Rácsodálkozni a teremtett világ szépségére, a hegyekre, a völgyekre, a tiszta hóra, éjszaka a csillagos égre. S ez megnyitja a tekintetünket, a dimenziónkat kinyitja a teremtő Isten felé, de nemcsak a teremtő Isten felé, hanem az embertársaink felé is. A napi ritmusból, a napi fásultságból készüljünk az ünnepre, akár egy szentmisére. Itt sokan fáradtak értünk és azt gondolom, hogy ez a fáradtság egy jó fáradtság, mert a másikért, valami szent ügyért tette az ember. Mi az, amit megfoghatunk, merthogy minden szentnek kell, hogy legyen valami üzenete? Talán ez a három dolog. A nyitottságunk, az hogy tárjuk szélesre a kapukat Krisztus előtt, hogy ne féljünk. S talán arra hív meg a hétköznap mai módján, a XXI. század módján, hogy ne féljünk szentek lenni, legalábbis törekedjünk rá. Arra hív meg, hogy egy új dimenziót nyissunk a társadalom, a család s a családegyház felé. Nekem erről nagyon könnyű beszélni, mert egy tábori lelkész az egyházi mivoltát egy laktanyában, egy misszióban, családegyházként tudja megélni. De ez legyen így egy társadalomban is. Arra hív meg bennünket, hogy ne féljünk a fizikai megpróbáltatásoktól, kihívástól, mert így lehetünk készen az áldozatvállalásra és így készíthetjük fel magunkat egy bátor, érdemszerző életre. Legyen így mindannyiunk életében! Ámen.

Kálinger Roland, Rozsé atya, tábori lelkész.

- A szentatyához kapcsolódó egyik élményemet szeretném elmondani, ami nem került a szentté avatási aktába csodaként, de szerintem az. A szentatya személyisége, rendrakó személyiség. Rendet tett Európában. Eltűntek a vasfüggönyök, eltűnt a sátán munkája és az emberek, a nemzetek nyitottak egymás felé, és nyitottak Isten felé. Aztán rendet rakott a lelkekben. A fiatalok nyitottak Isten felé, a fiatalok nyitottak az idősek, a betegek felé, s az idősek pedig mellette megfiatalodtak. Átvették a pápa fiatalos lendületét. Betegen pedig utolsó éveivel példát adott, hogy hogyan kell szenvedni. S rendet tett a szentatya az én szobámban. Akik ismernek, azok tudják, hogy egy kicsit rendetlenség szokott néha nálam lenni. 2000-ben, amikor fiatalokat vittem ki Rómába az Ifjúsági Világtalálkozóra, akkor szentatya közelében lehettem, együtt misézhettem vele, együtt imádkozhattam vele a keresztutat, szentségimádáson voltunk vele. Ez az egy hét, amit együtt töltöttem vele, néha egészen közelről és néha csak pár száz méterről, az olyan hatással volt rám, hogy édesanyám megkérdezte, amikor eljött hozzám a plébániára és belépett a szobámba: - Kisfiam, mi lett veled? A szentatya, most hogy a szentek sorában tisztelhetjük őt, ezt a rendrakást odafentről folytatja. Imádkozzunk hozzá, hogy rakjon továbbra is rendet a világban, rakjon rendet a lelkekben és ne csak az én otthonomban, hanem mindannyiunk otthonában. Ezt kérjük tőle.

Máthé György esperes, plébános.

- Engem 1976-ban szenteltek, de ezt megelőzően mi már kispapként is ismertük Karol Wojtyla nevét. Amikor a Nowa Huta-i fantasztikus templomot fölszentelte, sok csetepaté volt. Felállították a lengyel keresztények a keresztet, utána éjszaka elvitték. Még haláleset is volt és mégis fölépült a templom. S amikor fölszentelte ezt mondta: - Isten győzött Nowa Hutában. Ez a mondat nekünk, kispapoknak, végzős szentelés előtt álló kispapoknak, döbbenetes kijelentés volt. Ezt higgyétek el. Fölszenteltek 1976-ban, és még ebben az évben nyáron kint voltam Czestochowaban, és Krakkóban. Isten győzött Nowa Hutában. Eltelt két év, egy hittanóra végén jövök és mondja ott a szolgálati lakásban élő tanár: - Atya, meghalt I. János Pál pápa. Rohantam haza, megnéztem a híradót. Eltelt pár nap, megjelent a hírekben egy új pápa, II. János Pál pápa, Wojtyla. Örömet jelentett, óriási döbbenetet, nagyon odafigyeltünk erre. Megadatott, hogy következő évben, 1979-ben, május végén, amikor először ment haza lengyelföldre pápaként, egy zöld, levelibéka színű Trabanttal mentünk ki. Megérkeztünk az első házhoz egy kis településen. Az erkélyről le volt lógatva egy perzsaszőnyeg, középen a pápa képével és a Czestochowai Fekete Madonna képével, így ment végig. Leírhatatlan az a fantasztikus öröm, ahogy a pápa érkezését fogadták. 1980-ban voltam kint először a Vatikánban 1000 főnyi magyar zarándokkal, amely csoportot Lékai László bíboros úr vitt ki. Megadatott számunkra, papok számára (mellettem Fenyő Vendel atya és a Rómában élő Soliz atya) azaz ajándék, hogy ott lehettünk. A teremben mindenki a túlsó ajtót nézte, azt várva, hogy mikor érkezik meg a pápa. Én az innenső ajtófélfánál vártam. Egyszer csak megjelent a pápa mellettem és én voltam az első, aki kezet foghattam vele. Óriási történelmi személy volt. Nem csak a politika keretét fordította meg. Én azt mondom, hogy tüzet hozott ebbe az egyházba. Egy megújulásnak a valósága indult el. Egy fantasztikus egyéniség volt. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy szentté avatták, mert az. Ámen.

Köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmükkel. Mai adásunkban II. János Pál pápa szentté avatása alkalmából tartott szentmiséről hallottak hangképes összefoglalót, amelyet Szolnokon, a Vár római katolikus templomban tartottak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket, elköszön a szerkesztő, Fodor Endre.

 

 

68. ADÁS

2014. május 14.

Szerkesztett változat

„Aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol, már veszített is.” - Bertolt Brecht gondolataival köszönti önöket a mai adás szerkesztője, Fodor Endre, és kívánok tartalmas időtöltést az Inter arma caritas mai adását hallgatva.

Mai műsorunkban megszólal majd Bíró László katolikus tábori püspök, családügyi referens, aki a Szent István Könyvhéten egy vele készített interjúkötetet dedikált.

- Először megijedtem ettől a műfajtól, hogy interjúkötet, valamiféle magamutogatást hordoz magán. Valahol az interjúban az ember őszinte. Kevesebb lehetőség van arra, hogy okosakat mondjon, őszintén kell szólni. 

Megszólal majd a Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztály szakembere is, akit egy exumáláson értem utol telefonon és kérdeztem feladatáról.

- Maradványok is megsérültek, most próbálják a kollégák az összes csontmaradványt kiszedni. Ez a kötelességünk, hogy gondoskodjunk az elesettekről. Az ő maradványaiknak nem itt kell, hogy heverjenek közterületen, hanem tényleg méltóképpen eltemetve a katonai temetőben.

Katonák-hősök sorozatunkban ezúttal Guyon Richárdot mutatjuk be.

- Guyonra talán igaz volt, hogy nem volt jó hadvezér. Ám fontos róla megjegyezni, hogy török emigrációjában az angol nagykövet nem tudta elérni és eltéríteni, hogy tovább reménykedjen a magyar ügyért, nem tért vissza Angliába. 

Bíró László püspök atyával itt a könyvhét egyik standján találkozom, amikor a vele készült beszélgetésről készített könyvet, kötetet dedikálja. Atyám, már nem ez volt az első könyved, amelyet a szerző veled készített. Örülsz az ilyen felkéréseknek?

- Először megijedtem ettől a műfajtól, hogy interjúkötet, valamiféle magamutogatást hordoz magán. Érdekes volt a reflexió. Bátorítanak arra, hogy merjen az ember ilyen interjúkötetet készíttetni, mert valahol az interjúban az ember őszinte. Kevesebb lehetőség van arra, hogy okosakat mondjon, őszintén kell szólni. Arra is rá kell jönnünk, hogy amikor az ember őszintén beszél, akkor nem magáról beszél, hanem valamiképpen azt élem meg, Isten művéről szól. Arról, amit az Isten általa, benne, vele tesz, és Isten művét megosztani nem rossz dolog. 

Egy könyvön keresztül meg lehet nyílni? Létezhet egy nyitottság?

- Érdekes, miután az ember többet szerepel itt-ott, azt tapasztalom, hogy mikrofonon keresztül és a nyomtatott szón keresztül is átjön az, ami az emberben ott van. Ez nem csak az, ami hangzik vagy látszik, hanem valami mélyebb szférából is fakad a szó. Akár leírva, akár mikrofonon keresztül. Hiszem azt, hogy a jó Istenhez tartozom és hiszem azt, hogy az ő vonzásában lettem pap, és jó szívvel vagyok pap.

Akkor, amikor találkozol hívő emberekkel, akkor a meggyőzés hangján szólsz, vagy pedig a felismerésre vezeted a hívő embereket? Vagy van egy harmadik, vagy éppen egy negyedik szempont?

- Nagyon sok embert meghallgatok, és azt gondolom, amikor pulpitus mögött állok, a szószék mögött állok vagy előadói asztal mögött ülök, ugyanaz vagyok. Úgy vagyok az ott lévőkkel, mintha személy szerint velük beszélgetnék. Nyilván, hogy nem tudok személy szerint beszélgetni ennyi emberrel, de valahogy nem szeretnék felülről szólni az emberekhez, nem szeretnék kioktatni. Egyszerűen, őszinte szavakat szeretnék mondani. Ebbe van persze ismeretközlés is, meg tanúságtétel is. Ez a kettő azt hiszem, hogy együtt van benne és talán éppen ez az ereje annak, amit az ember mond. 

Simon Erikának nem az első kötete, beszélgetése ez már Bíró László püspök atyával. A két kötet között lényeges különbség van? Címben mindenképpen, de a szellemiségét tekintve is?

- A szellemiségét tekintve nincs különbség. Inkább egy folyamatnak a következő állomása ez a kötet. Az első kötetben, ahogy a cím is mutatja „Hívom a családokat”, akkor még a püspök úrnak a fő feladatköre a családreferens feladat volt. Ugye ez most bővült a Tábori Püspökséggel, és gyakorlatilag kronologikusan haladtunk tovább, de ugyanúgy szerepel továbbra is a családpasztoráció a kötetben. Mindig nagyon fontosnak tartja a szekszárdi gyökereket, ami szintén elég sok szót, hangsúlyt kap a könyvben. A Tábori Püspökséggel kapcsolatos aktualitások, a lelkigyakorlatok, a Lourdes-i zarándoklat és az ehhez kapcsolódó fontos feladatokról is szó esik a könyvben. Tulajdonképpen ez a beszélgetés lelkigyakorlattá vált, tehát több mint egy kötet, egy beszélgetés. Egy lelkigyakorlat is egyben. 

Hogyan és milyen eszközökkel lehet megnyitni a kérdezendő személyt?

- Hála Istennek a püspök úr nagyon közvetlen. Valószínű, hogy ebben szerepet játszik az is, hogy már régebb óta ismerjük egymást, meg ő alapvetően egy nyitott személyiség. 

Nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy fontos a könyvek olvasása, de manapság talán az sms-ek, az okos telefonok és a számítógépek világában – arról már nem is beszélve, hogy különböző bulvárműsorokat néznek a fiatalok a televízióban -, szóval mintha egyre kevésbé lenne tetten érhető a könyv olvasása az emberek, a fiatalok körében.

- Biztos, hogy más, és átrendeződtek a viszonyok, de azért én még bízom abban, hogy olvasnak. S hogyha ezt a kis kötetet nézzük, akkor nagyon sok visszajelzést kapunk. Pontosan azért, mert viszonylag kisebb terjedelmű, szinte zsebben is elfér. Ezért kedvelik az emberek, mert bárhol utazás közben elő tudják venni. Nagyon személyesen beszélgetnek általában a riportalanyok és a riporterek. Ilyen szempontból, ebben a rohanó világban ennek a kötetnek van hatása, mert épp azáltal, hogy bárhol elővehető, így nagyon praktikus. Az internetes vagy az elektronikus könyvolvasás azt gondolom, hogy semmiképpen sem helyettesítheti a szószerinti könyv forgatását, hiszen annak megvan a maga varázsa. Ahogy az ember hozzá nyúl, teljesen más a hangulata, mintha elektronikus úton olvas valamit. Én nem is tudnék. 

Püspök atya, aki családügyi referens, az azt hiszem, hogy egy nagyon szép feladatot visz, másrészt pedig egy nagyon nehéz feladatot a mai világban. Akkor, amikor egyféleképp a család megerősítéséről is beszélünk, másképp viszont arról, hogy sok más egyéb tényező hátráltatja azt, hogy a család egységéről, család megerősítésről lehessen beszélni. 

- A család azért egy olyan téma, amit az emberek ösztönösen úgy éreznek, hogy mindig időszerű. Lehet, hogy valakinek nem sikerült a házassága vagy nem jutott el a kapcsolata a házasságig, de valahol érződik az, hogy az ember arra teremtetett, hogy ajándék és megajándékozott legyen. Azt hiszem, hogy amikor hallgatják az embert, akkor nem kapcsolják ki a rádiót, hogyha éppen rádión keresztül szólok a családról és nem mennek ki a templomból, ha a szószéken szólok a családról. Tehát én tényleg szeretném meghívni az embereket arra, hogy boldog házasságban élhessenek. 

Több alkalommal fordul elő, hogy elhunyt katonák maradványai kerülnek elő egy-egy építkezés során. Ilyenkor a Honvédelmi Minisztérium Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztályának munkatársai azonnal a helyszínre sietnek. Így volt ez akkor is, amikor Maruzs Roland alezredest a Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztály osztályvezetőjét telefonon értem utol a helyszínen, jelen esetben a Várkert Bazár felújításához kapcsolódó útépítésen. Budapesten a Lánchíd utcában előkerült úgynevezett sírmellékletek, egyenruha maradványok és felszerelési tárgyak alapján magyar és német katonák maradványait találták meg. 

- Egyértelműen megállapítható, hogy magyar illetve német katonai maradványokról van szó. Ez egy ad-hoc temetkezési hely volt, tehát az ostrom után egy bombatölcsérbe temették el őket ide minden bizonnyal. Az egyenruházati maradványok illetve a felszerelési tárgyak maradványai az úgynevezett sírleletek azok, amik erről tanúskodnak, hiszen magyar gombok illetve magyar őrmesteri parolin, magyar azonossági jegytok s emellett német gázálarctáska, német felszerelési tárgy maradványok kerültek eddig elő. Sajnos nagyon rossz állapotú minden, hiszen vizes itt a talaj, ezért megette a talaj illetve az idő ezeket a tárgyakat. Az azonossági jegytok is csak egy töredék. Így kétséges, hogy sikerül-e a magyar katonát beazonosítani, aki hordta ezt az azonossági jegytokot. 

Akkor beszélünk, amikor az útépítést végző szakemberek értesítették a hatóságokat, és így többek között a Hagyományőrző Háborús Kegyeleti Osztályt is. 

- Jól és helyesen járt el a kivitelező. Egyébként régész technikust is alkalmazott, szakszerű volt a feltárás is. Sajnos a markoló, rossz szóval élve, telibe markolta ezt a sírgödröt, így a maradványok is megsérültek. Most próbálják a kollégák az összes csontmaradványt kiszedni, de ez a helyes eljárás. Egyébként a tűzszerészeket is értesítették, hiszen műszer is került elő, magyar puska lőszer illetve Vécsey kézigránátnak a maradványa. Gyakorlatilag egy fél óra múlva a kollégáim is itt voltak a helyszínen, s hát itt órák óta folyik a feltárás. 

Ilyenkor gondolom egy kis izgalom is vegyül az ilyen terepszemléhez, mármint hogy milyen leletek kerülnek elő?

- Mindig izgalmas persze, meg ez a kötelességünk, hogy gondoskodjunk az elesettekről. Az ő maradványaiknak nem itt kell, hogy heverjenek közterületen, hanem tényleg méltóképpen eltemetve a katonai temetőben. De az igazi az, amikor az azonossági jegytok előkerül, ami alapján esetleg be lehet azonosítani az illetőt. Hiszen nekünk az a célunk, hogy visszaadjuk ezeket a katonákat a hozzátartozóknak, leszármazottaknak, amennyiben vannak. Az a szakmai kihívás, hogy ezt sikerüljön végrehajtani. Volt már erre többször is példa, de van, amikor sajnos az azonossági jegytok olyan mértékben sérül vagy a talajnak olyan a ph értéke, hogy megette gyakorlatilag ezt az alumínium jegytokot. Nagyban függ egyébként attól is, hogy milyen a talajszerkezet, de azért 70 évvel az események után ugye csodát nem várhatunk. Ezek az azonossági jegyek akkor tudják betölteni a szerepüket, hogyha minél hamarabb megtörténik az azonosítás. Erre sajnos 1990-ig gondolni sem lehetett, hiszen a magyar hősi halottaknak a tisztelete az 1945-1990 között semmilyen formában nem élt, nem is élhetett hivatalosan. Most már ennyi idő elteltével nehéz dolog az azonosítás. 

Az eljárásrend mi ilyenkor, amikor megtörténik az azonosítás? Az önök feladata az, hogy felvegyék a kapcsolatot a hozzátartozókkal?

- Az nem a feladatunk, de amennyiben sikerül, akkor mindenképpen megpróbáljuk ezt is a média segítségével. Nyilvánosságra hozzuk azokat a személyadatokat, amely alapján jelentkezhet a hozzátartozó. A konkrét eljárásrendszer pedig az, hogyha az exumálás megtörténik, mint itt adott esetben, akkor utána a német-magyar katonai temetőbe Budaörsre lesznek kiszállítva a maradványok és ott lesznek méltóképpen újratemetve. 

Beszéljünk, vagy tegyünk említést végezetül arról is, hogy önök azért nyilvántartást vezetnek. Sok olyan kérés érkezik önökhöz, amelyben eltűnt hozzátartozók, eltűnt katonák hollétéről érdeklődnek, illetve hogy fellelhetőek-e katonasírokban?

- Számos ilyen megkeresés érkezik, havonta 300-400 ilyen megkereséssel számolhatunk. Azt is el kell mondani, hogy nem csak a II. világháborúval kapcsolatosan, hiszen most jönnek a centenáriumi évek, az I. világháborúnak a 100 éves évfordulója. Így egyre nagyobb az érdeklődés az I. világháborúban eltűnt, elesett hozzátartozókkal kapcsolatban is és ez a számarány valószínűleg növekedni fog a mi számításaink szerint. Úgyhogy jelentős munkát végzünk ezzel kapcsolatban is. Nagyon sok olyan megkeresésünk van, ami erre vonatkozik és nem csak magánszemélyektől, hanem önkormányzatok is megkeresnek. Leginkább a temetők helyreállításával vagy az emlékművek felújításával kapcsolatban. Elég régen, már több mint 10 éve ezzel foglalkozom, 4 éve itt a Honvédelmi Minisztériumban, azelőtt pedig a Központi Irattárnak voltam a vezetője, ahol a nyilvántartásokat őrizzük. Nekem a hadseregen belül ez a hivatásom, ez a speciális szakterület. Egyébként az összes kollégámról elmondható, hogy egy kicsit mindannyian ilyen bogaras emberek vagyunk, akik ebben élnek. Megpróbáljuk a lehetőségekhez képest a legjobban elvégezni ezt a feladatot. 

Ott a helyszínen további jó, eredményes vizsgálódást kívánok önnek. Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy beszélhettünk. Maruzs Roland alezredest, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztály osztályvezetőjét hallották. 

Katonák-hősök sorozatunkban ezúttal Guyon Richárdról beszél önöknek Markovics Milán Mór tábori lelkész.

- Guyon Richárd az angliai Bath városában született. A város neve melegvizű forrásáról híres. Milyen érdekes, hogy Richárdot a melegvizű forrásokról híres Magyarországra viszi sorsa, majd Törökországba, ahol a meleg vizekben fürdőzés már a kultúra része. Richárd ugyan Angliában született ugyanis, de francia származású volt. Bár nem együtt, de egy időben harcolt Bemmel Portugáliában, majd csatlakozott a Habsburgok császári seregéhez. Talán így is maradt volna, ha apósa, aki egy lovassági tábornok volt, halála miatt anyagi helyzete meg nem romlott volna. Le kellett szerelnie, majd felesége javaslatára magyar földön telepedtek le. A szabadságharc kitörésekor egy nemzetőr zászlóalj parancsnoka lett Richárd. Ott volt a Pákozdi csatában, sőt a Schwechati csatában övé volt az egyetlen magyar győzelem. Richárd csatáit felsorolni is sok lenne. A legismertebb Branyiszkói ütközetében először hátul állt, ám később maga állt katonái élére. Tettét siker övezte. Jól lehet, ehhez hozzájárult az akkoriban egyébként nem kirívóan erőszakosnak tűnt módszere. Kijelentette ugyanis: „Vorwärts dupla lénung, rückwärts. kartács schiessen”..azaz, ha előre mentek dupla zsoldot, ha menekültök, kartácsot kaptok. Az újoncok közé valóban be is lövetett. Richárdot egyébként nem tartották jó vezérnek, inkább rendkívül bátor és merész katonának. Egy ideig Görgei Artúr alatt szolgált, ám viszonyuk már a kezdetben problémás volt, később kifejezetten ellenséges. Görgei azonban sokak véleményét összegzi, amikor így ír Guyon Richárdról: Kétségkívül igen vitéz tiszt volt, de legalább annyira tudatlan is. Tény azonban, hogy Richárd sok győztes ütközetet tud maga mögött, igaz, számos vesztest is. A szabadságharc vége felé Törökországba emigrál, miközben Magyarországon „in effigie” kivégzik, vagyis jelképesen, távollétében amolyan formális, jogi formában hajtották végre az ellene hozott ítéletet. Törökországi tartózkodása során sok sorstársához hasonlóan katonaként folytatta életét, áttért a muszlim hitre. Számos csatát vívott meg a török sereg élén az oroszok ellen. Bár a leírások szerint gyenge és rossz képességű katonákat kellett irányítson, ők azonban megkedvelték vitéz vezetőjüket.

Egy ismeretlen szerző gondolataival köszönöm meg az önök figyelmét és kívánok további tartalmas időtöltést, kellemes rádiózást.

„Az anyák gyermekeik kezét csak egy ideig fogják, de a szívüket mindörökké.”

Köszönöm a figyelmüket, Fodor Endrét hallották.

 

 

69. ADÁS

2014. május 21.

Szerkesztett változat

A béke szolgái Krisztus szolgái. Hirdette az 56. Nemzetközi Katonai Zarándoklat Lourdes-ban, 2014. május 16-18. között. Köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. 

Mai és következő műsorunkban a Katonai Zarándoklat fontosabb pillanatait, interjúit idézem fel önöknek. 130 katonával, tábori lelkészekkel, katonai és politikai vezetőkkel vett részt a magyar küldöttség az idei eseményen. Mai adásunkban a nemzetközi megnyitó ünnepséget, a magyar nyelvű keresztutat, szentmisét, a Mária-körmenetet idézem föl hangképes riportban.

A magyar küldöttséget köszöntik éppen itt a nyitó ünnepségen. A magyar küldöttséget, amelyet Bíró László püspök, a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat, Katolikus Tábori Püspökség püspöke vezet, de ott van Vargha Tamás a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, és Kun Szabó István dandártábornok, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka. Ott vannak a díszelgők a magyar zászlóval, amely taps közepette lengedezett itt a bevonulás során, őket már egy újabb nemzet katonái, diplomáciai képviselő testülete követ, méghozzá az olaszoké. A magyar Veszprém Légierő Zenekart konferálták be itt a megnyitó ünnepségen és máris ők vonulnak be, élén Katona János karnaggyal. Már látom a magyar zászlókat, a magyar katonák lengetik ott a távolban, ebben az óriási bazilikában itt lenn a föld alatt és érkezik a Veszprém Légierő Zenekar.

- Államtitkár Úr! Jelen Gábor ezredes jelentem, hogy az 56. Nemzetközi Katonai Zarándoklaton résztvevő magyar katonák az ön tiszteletére felsorakoztak. 

- Jó napot honvédek!

- Erőt, egészséget.

Bíró László, katolikus tábori püspök.

- A zarándoklatnak a reneszánszát éljük. Amikor zarándokolunk Lourdes-ba, akkor nem valami múltbéli nosztalgiázást teszünk, hanem a jövőnket szemléljük. Ahogy a zarándokfüzetben is benne van, az egész életnek a szimbóluma a zarándoklat. Elindulunk otthonról és haza érkezünk újra Isten kegyelméből. Van Jevgenyij Jevtusenkonak egy szép verse, a címe ez: Kékróka monológja egy alaszkai prémállattenyésztő telepen. A rókának sok minden baja van - még a szovjet időkben íródott a vers -, egyszer nyitva a ketrec és kiszabadul a ketrecből. Első tapasztalata kiérve a ketrecből, hogy az ég az nem szögletes, mint ez idáig a ketrecéből gondolta. Nem akarok belemenni Lourdes-nak a misztériumába, de valahol ezt szeretné tudatosítani, hogy az ég az nem szögletes. Itt van ez a grotta, egy sötét lyuk, ahova a nap sose világít be és mégis fény árad belőle. Ez Lourdes. Annak a helye, ahol megtapasztalhatjuk, hogy az ég és a föld összeérnek, hogy az ég az nem szögletes. Én kívánom, hogy ezzel a tapasztalattal térjünk haza, hogy az ég az nem szögletes. Néhány perc múlva elindulunk a keresztúton. Egy hegymenet, valahol az egész életnek a szimbóluma ez is. Az idősebb ember azt élheti meg, hogy az élet az hanyatlás. Biológiailag lehet hanyatlás, de lelkileg nem kell, hogy hanyatlás legyen. Az ember mélye szüntelen emelkedő lehet egészen a feltámadásig. Ez a szimbóluma a keresztútnak. A keresztút találkozások sorozata Máriával, Szirénei Simonnal, Veronikával, siránkozó asszonyokkal, elesések és fölállások, s ez az egész élet. Adja az Úr, hogy a keresztút kegyelmet adjon. 

Berta Tibor ezredes, általános helynök, a zarándoklat vezetője. 

- 1911-ben határozták el, hogy Lourdes-ban építenek egy keresztutat. Ez a keresztút 1912-re el is készült különböző adományokból. Az egyik ilyen adományt magyar katolikusok ajánlották fel, s ebből épült fel, ebből készítették el a X. stációt. Sajnos nem tudom, hogy miért ezt a stációt építették meg belőle. Minden bizonnyal egyfajta gondviselés van ebben is. 1912-ben nem sejtette még senki sem, hogy egyfajta megfosztásban lesz része majd Magyarországnak 8 esztendő múlva. Mi most már lassan 4-5 éve, arra gondoltunk, hogy ennél a stációnál, amikor Jézust megfosztják ruháitól, azokra a katonáinkra gondolunk, azokra a kollégáinkra, bajtársainkra, ismerőseinkre, barátainkra, akik az Isteni gondviselés folytán, az Isten irgalmas akaratából és kifürkészhetetlen gondolatából el kellett, hogy hagyják ezt a földi életet a külszolgálatok feladatainak ellátásában. Ahogy mondtam lent, amikor megérkeztünk, hogy minden emlékezés, minden megemlékezés az igazságosság erényéhez tartozik. Ennyivel mi is tartozunk nekik most itt ezen a zarándoklaton, hogy mécsest gyújtunk és imádkozunk értük. Én most megkérem Vargha Tamás államtitkár urat, Dankó István államtitkár urat, Farkas Anikó kabinetfőnök asszonyt, Kun Szabó István dandártábornok urat, Szarka Gábor ezredes urat, s azt az 5 kijelölt zarándoktársunkat, hogy helyezzék el a mécseseket itt a X. állomásnál. 

- Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, Amen.
- Békesség nektek!
- És a te lelkeddel!

Bíró László, katolikus tábori püspök.

- Nemzetközi a mai szentmisénk, a saját népünk után szeretettel köszöntöm a Felvidékieket. Csak mondom a mieinknek, hogy Kassától Pozsonyig, Mátyusföld, Zoboralja, egész Fölvidék itt van. Tudjuk, hogy 450000 magyart képviselnek ők is itt velünk együtt. Külön most nem köszöntöm az elöljáróinkat a katonaságtól, mindenkit Isten hozott. Van egy szép crescendo ebben a magyar délelőttben. Elindulunk a keresztúton, talán érzelmileg átéljük Krisztus keresztútját és a sajátunkat is, aztán a keresztáldozatnak a megjelenése és Krisztus feltámadása, majd a szentmise. Most vagyunk a csúcsán a magyar délelőttnek. Mondtam a keresztút elején is, hogy mindnyájunknak van kiért, miért imádkozni. Ebben a magyar szentmisében hozzuk ide családtagjainkat, az otthon maradottakat, a betegeket és az öregeket, akik csak szentképen látják Lourdes-ot, őket is. Legyünk egy szív, egy lélek ebben a szentmisében. 

Berta Tibor ezredes, általános helynök, a zarándoklat vezetője. 

- 1994-től szervezi a Katolikus Tábori Püspökség a zarándoklatokat. Busszal senki nem volt kint ezen a zarándoklaton a Magyar Honvédségtől. Egy valami azonban kint volt 20 alkalommal, az a kereszt. Az első három évszám megtévesztő. 1991, 1992, 1993-ban is voltak kint magyar katonák, mert akkor is meghívta a francia hadsereg ide a Magyar Honvédséget illetve a Honvédelmi Minisztériumot, csak akkor kisebb létszámban és a Tábori Püspökségünk sem létezett. 1994-től már a Tábori Püspökség vezetésével voltak kint katonák itt Lourdes-ban. Ez a kereszt a tanúja annak, hogy a tábori lelkészek, ahogy püspök úr mondja és kérdezi tőlünk, hogy mit keresnek a magyar honvédségben; Katona János alezredest, Toldi Miklós századost, Polyák Zoltán törzsőrmestert, Erdei Attila őrmestert, Szarka Gábor ezredes urat, Kun Szabó István dandártábornok urat, a katonát, az embert keressük, senki mást. Senki mást, az emberekért vagyunk. A minisztérium vezetőitől egészen az alakulatok összes katonájáért. Azért jövünk ide, hogy hálát adjunk, könyörögjünk, imádkozzunk, együtt legyünk. 

Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen.

„Minden katolikus feladata, hogy az egész világon egyre határozottabban hirdesse a béke evangéliumát és tegyen tanúságot róla.” - XVI. Benedek pápa gondolataival köszönöm meg figyelmüket és hívom önöket következő adásunkba, ahol folytatjuk a Nemzetközi Katonai Zarándoklatról készített összeállításunkat. Köszönöm figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. 

 

 

70. ADÁS

2014. május 28.

Szerkesztett változat

„Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.” Az 56. Nemzetközi Katonai Zarándoklatról készített összeállításunk második részét hallják majd mai adásunkban. Köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre.

Az első részben a zarándoklat fontosabb pillanatait elevenítettük föl, a mai adásunkban pedig interjúkat hallanak majd a résztvevőkkel.

Lourdes egy kis város Franciaország déli részén, a Pireneusok északi lábánál. Lakossága mintegy 16 ezer fő. A város a Lourdes-i jelenések színhelye, a világ egyik leglátogatottabb Szűz Mária búcsújáró helye. S bár a Lourdes-i polgármester 1858 nyarától októberig elbarikádoztatta a barlangot és a forrást, a püspök, aki már a jelenések idején is járt a helyszínen 1858. július 28-án, vizsgálóbizottságot állított fel, melynek megállapításai: Bernadett teljes józansága, szerénysége, kétségtelen őszintesége, valamint a csodás gyógyulások alapján 1862. január 18-án hivatalosan is elismerte a jelenések valódiságát s megadta az egyház hozzájárulását a Lourdes-i Boldogasszony kultuszához. 
1944: Lourdes-ban a jelenések barlangjánál francia és szovjet katonák imádkoznak. December 10-én püspöki szentmise a Rózsafüzér Bazilikában, s a hírek között már az szerepel, hogy a legutolsó összecsapásokban megsérült 120 katona is részt vett a zarándoklaton, amelyre elkísérte őket a kórház tábori lelkésze, illetve a francia katonai méltóságok és a szövetséges haderők képviselői is.
Az első Nemzetközi Katonai Zarándoklat 1958-ban volt, a jelenések 100. évfordulóján. 1995-ben indult el az első hivatalos magyar katonai zarándokcsoport a Katolikus Tábori Püspökség szervezésében egy autóbusszal. Interjúink az 56. Nemzetközi Katonai Zarándoklaton készültek, amely 2014. május 14-25. között volt Lourdes-ban. Jelmondata: „A béke szolgái, Krisztus szolgái”. 

Bíró László, katolikus tábori püspök.

- Nagy élmény számomra, hogy amikor az ember először jön Lourdes-ba, akkor megnézi a hegyeket, megnézi a templomokat, és ahogy az idő múlik, egyszerűen eljön, mert valami olyan tapasztalatot gyűjt be, ahol azt érzékeli, hogy Lourdes-ban, abban a kis fekete pontban, ami a grotta, ahova a nap sose süt be, összetalálkozik az ég és a föld. Abból a sötét lyukból világosság árad. Amikor az ember itt Lourdes-ban járkál az emberek között a hatalmas tömegben, mosolygó emberekkel találkozik, mert hirtelen kiderül, hogy van magasság. Nemcsak lefelé nézünk, még csak nem is egymás felé - bár a zarándoklathoz mindig hozzá tartozik az is -, hanem valamiképpen kitárul a horizont. Ez a hitnek az ajándéka, hogy az ember megtapasztalja egy-egy pillanatra, hogy a valóság az túl van a horizonton. Nem csak az e világ van, hanem van egy másik dimenziója is a létnek, a láthatatlan. Az ember megélheti itt, amit Pál apostol mond: „Az odafönt valókra irányuljon a figyelmetek és ne a földiekre”. Ez nem azt jelenti, hogy elfelejtjük a földet itt Lourdes-ban, hanem egyszerűen tudjuk, élményszerűen, hogy van odafönt való is.

Kell-e az egyensúlyt keresnünk ezen a zarándokúton? És egy példát említek, akkor, amikor a Boldogasszony anyánkat itt énekeltük, akkor szinte könnybe lábadt az embernek a szeme, hisz egyrészt a közösség részeként éli meg az ember ezt a zarándokutat, másrészt pedig a belső lelki egyensúlyát keresve.

- Biztos, hogy munkálkodni kell azon, hogy miközben égre emelt tekintettel vagyunk itt Lourdes-ban, aközben ne gázoljunk át a másik emberen. Tehát kell az egyensúly az Isten és emberszeretet között. Nagy élményem mostanában, amikor Lisieux-i Szent Teréznek az írását olvastam, akit néha megrágalmaztak azzal, hogy annyira fölfele tekint, hogy már nem látja az embert, nem látja az e világot. Mond is ilyet: „Annyira tele van a lelkem a láthatatlannal, hogy már nem is veszem észre a láthatót”. De más helyen helyre teszi. Azt mondja: „Az ember léte olyan, mint egy patak.” Elindul a forrástól, megy az óceán felé, és ami az útjába kerül, mindent magával ragad. Ilyen a hívő ember élete is. Tudja, léte az Istentől indul, érkezik az Istenhez, az óceánhoz, és mindenkit magával ragad, akivel az élet összehozza.

Püspök atya, itt egy katonaságról beszélünk, egy fegyveres testületről beszélünk, ugyanakkor a Szűzanya tiszteletéről.

- Én azt gondolom, hogyha az ember utána gondol a Mária tisztelet lényegének - ugye nem hiába imádkozzuk a litániában így: Mária, béke királynéja, könyörögj érettünk -, nem idegen Máriától a katonai szolgálatnak a lelkülete, hiszen a katona sem a fegyvert szolgálja, hanem az embert. Nem a fegyvert szolgálja, hanem a békét. Minél inkább egységben vagyunk Istennel, annál inkább belső harmóniánk van, békében vagyunk az emberekkel is, a béke sugárzói leszünk.

Szarka Gábor katonai attasé.

- Ennyi nemzet, ennyi katona együtt egy helyen, egy óriási, fantasztikus lelki élményt jelent. Ugyanakkor egy üzenet, egy nagyon fontos üzenet járul hozzá, ami a konferencia témája is volt, a béke üzenete. Sokan úgy gondolják és azt feltételezik, hogy a katonák egyfajta háborús emberek, akik ölésre vannak kiképezve. Ezzel szemben ma úgy néz ki a világ és úgy néz ki a nemzetközi biztonságpolitikai helyzet, hogy a katona, legtöbb helyen ahol beavatkozik a béke érdekében, általában emberéleteket ment. Polgároknak az életeit menti meg azzal, hogy egy bizonyos helyszínen a békéért, a béke érdekében lép föl és a békét szolgálja. Szerintem a legfontosabb itt az, hogy azok az országok, azok a nemzetek, akik egyféleképpen gondolkodnak, egyféleképpen éreznek, összejönnek, és egyben kifejezik azt ezen a szent helyen, hogy a katona a békét képviseli. 

Mit tapasztal attaséként Franciaországban a katonák körében, itt mennyire fontos az, hogy valaki vallásos?

- Francia haderőben nagyon erősen benne él a tábori lelkészi szolgálat és az az által képviselt eszmeiség, tehát nagyon sok a hívő katona. Érdekes módon, és ez egy meglepő adat, hogy a katonák körében például a nagycsaládok szerepe nagyon fontos. Sok a nagycsaládos katona, akár 5-6-7 gyerekkel. Ez egy nagyon fontos üzenet, a társadalmon belül ilyen szempontból is fontos hely a hadsereg. A hitélet és a vallás szerepe nagyon fontos a hadseregen belül Franciaországban.

Nagycsaládosként érkezett ön is ide Lourdes-ba. Mennyire jut idő itt ilyenkor arra, hogy a család közösségként megélje az itteni élményeket? Hiszen önnek a katonai hivatását tekintve is feladata van itt.

- Természetesen, de azért megpróbálom a két dolgot megfelelően kiegyenlíteni. Tehát jusson idő arra is, hogy családi körben megélhessem az itteni lelki élményt, de természetesen a csoporttal, a magyar delegációval is van dolgom. A kettőt valamilyen módon ki kell egyenlíteni.

Kapecska László törzsőrmester, MH BHD.

- Én most hatodik alkalommal vagyok itt. Először egyedül voltam, utána a lányommal, majd mind a két gyermekemmel, és egyszer voltam a nejemmel is. Most ismét egyedül érkeztem. Tavaly megköszönték, hogy megmutattam hol lehet merítkezni. Nagyon sokan nem is tudnak erről sem, hogy a kút forrásában meg lehet merítkezni. Most tervezem, hogy én is megyek harmadszorra.

Azt hogyan írná le, hogy amikor hazamegy és visszagondol ezekre a zarándoklatokra - hiszen már hatodik alkalommal itt van -, szóval akkor milyen gondolatok foglalkoztatják? Milyen emlékekkel tér haza?

- Mindig van jó emlék, nagyon jó érzés. 

Vargha Tamás a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

- Lourdes-ról, a Lourdes-i zarándoklatról, erről a helyről mindenki hallott Magyarországon is. Csodálatos helyen, csodálatos emlékek, a múlt kövein járva járjuk a zarándokaltot katonákkal és nem katonákkal együtt.

Úgy látom, gyakorolja a vallását, hogy vezető jó példával járjon elől.

- Ez elsődlegesen magánügy és nem illik vele tolakodni. Mindenkinek személyes meggyőződése, ügye. Azt gondolom, hogy akik nem gyakorló katolikusok, itt ezen a zarándokhelyen, egyrészt őket is megérinti a hely szelleme, másrészt ők is megtalálhatják az ő Istenük békéjét.

Egy katonának mit adhat az, hogy istenhívő?

- Az idei zarándoklat mottója: „Krisztus szolgája, a béke szolgája”. Katonákról beszélünk, rögtön paradoxonnak érezzük a béke szolgája és a katona szavakat, hogyha egymás mellé tesszük. A katonák, bár harcra, háborúra készülnek, mégis ezzel Krisztus szolgájaként is, a béke szolgáivá lesznek. 

Ennek a mostani zarándoklatnak is szerves részét képezi ez a fáklyás körmenet. 

Szentesi Csaba, görög katolikus tábori lelkész, MH 5. Bocskai István Lövészdandár.

- Ennek a szent három napnak, amit eltöltünk, lépcsői vannak. Az egyik lépcsőfoka az, hogy este mindannyian idejövünk és körmenetben imádkozunk a saját lelkünk és a ránk bízottak lelkéért. Egy lépcsőfoknak tudom felfogni ezt a szép estét. Minden zarándoklatnak a célja a megtérés. Ha valaki zarándoklatra indul, akkor meg akar térni. A Jézusi teljes kiüresedésre van szükségünk. Teljesen üresnek kell lennünk ahhoz, hogy akár ennek az estének a végén, akár a zarándoklat végén a Szentlélek teljesen betöltsön bennünket. Ez a célunk. Ha pedig teljesen betölt a Szentlélek, akkor az ördög nem tud velünk mit kezdeni, mert már nem fér belénk.

Egy jó zarándok hogyan jár el? Egyáltalán meg lehet-e azt fogalmazni, hogy kell-e valamivel előkészülnie, kell-e rendeznie a gondolatait? Egyáltalán kell-e, szükségeltetik-e, hogy valamiképpen, valahogyan elérkezzék ide, mikor megkezdi ezt a három szent napot?

- Azzal kezdeném, hogy van-e jó zarándok? Sokszor, mikor elindulunk egy szent helyre, hogy megtérjünk, talán még nem is vagyunk felkészülve rá. Aztán az isteni kegyelem körbevesz bennünket és egyszer csak érezzük, hogy nem is olyan nagy tragédia, hogy nem készültünk fel rendesen. Ahogy telnek az évek és egyre több zarándoklatra elmegyünk, egyre jobb zarándokok leszünk, és egyre inkább felkészülünk.

Számodra atya, mit jelent évről-évre egy ilyen zarándoklat?

- Ezt nagyon nehéz megfogalmazni.

Akkor másképpen fogalmazom meg. Zarándoklat és zarándoklat között látsz-e különbséget? A hely szelleme adja, vagy éppen az a pillanat, lelkiállapot, lelkület adja, ahogyan érkezik a zarándoklatra a hívő ember?

- Nincs két egyforma zarándoklat. Ha a saját személyemet nézem, akkor nincs két egyforma zarándokló. Akár ide is többször eljutok, akár máshová megyek, ugyanaz az ember vagyok és mégis mindig más. Itt van most két busznyi ember Magyarországról és nekem az a célom, hogy a buszon utazó minden egyes zarándok katona megtérve térjen haza. Istenhez térve térjen haza innen. 

Kun Szabó István dandártábornok, a vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka, Budapest helyőrség parancsnoka.

Tábornok úr, második napon vagyunk itt a zarándoklaton. Eddig már érték olyan élmények, amelyet hazavisz magával?

- Abszolút, mindenféleképpen értek olyan élmények. Azt is szeretném kihangsúlyozni, hogy olyan élmények is jöttek velem, amiket szeretnék itt hagyni. Az elmúlt közel 50 évem alatt gyülemlett fel bennem olyan dolog, amit nagyon szívesen elcipeltem ide és nagyon szívesen hagyok itt. Ez az út nekem erre is nagyon jó volt. Szerencsés vagyok, mert másodszorra sikerült ide kijönnöm és a zarándokutat megcsinálni. Én azt gondolom, hogy a tegnapi nap és a mai nap egy olyan keretet ad a mi pályánknak, a mi foglalkozásunknak, ami itt nagyon-nagyon kitükröződik, és nagyon előjön az együvé tartozás, az összetartozás, a bajtársiasság. A nemzetközi közösség itt megjelenik teljes mértékben. 

Volt-e idő vagy van-e idő arra, hogy egy picikét magába mélyedjen, és a saját gondolataival legyen?

- A Kálvária lehetőséget adott arra, hogy az ember egy kicsit magával is számot vessen. Rendkívül nagy szerencsém van, hogy a feleségem el tudott kísérni erre az útra és együtt, közösen tudtunk számot vetni az elmúlt, jubiláló 25 évünkről. Tényleg számot vetettem magammal. Körülbelül 13-14 éve lehettem itt először, egészen másképp élem meg most és másképp éltem meg akkor is. Az addig viselt és hordott teher most velem jött és számot ad mindenféleképpen. Az a hit, az az erkölcsi tartás, ami jellemzi mind a vallást, mind a katonai pályafutást, reményeim szerint és tapasztalatom szerint is erősödik. Az utóbbi időben ez a Magyar Honvédség, ez a haderő sokkal határozottabb, sokkal egységesebb.

„Amint minden rossznak gyökere az önzés, úgy minden jónak gyökere a szeretet. Nélküle a gazdag is szegény, ővele a szegény is gazdag.” - Szent Ágoston gondolataival köszönöm meg a figyelmüket és várom önöket a következő adásunkban is a Lourdes-i zarándoklatról készített összeállításunk harmadik részében. 

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2020, június 24