Inter Arma Caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2014. 71-75. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

 

71-75. adás

 

 

71. ADÁS

2014. június 4.

Szerkeszett változat

„Istennel szemben olyan legyen a szíved, mint egy gyermeké; embertársaddal szemben, mint egy apáé; önmagaddal szemben, mint egy bíróé.” – Baylon Szt. Paszkál gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre, és kíván tartalmas időtöltést az Inter arma caritas mai adását hallgatva, amelyben a Lourdes-i Katonai Zarándoklatról készített összefoglaló harmadik, befejező részét hallják.

Jelen Gábor ezredes, aki a magyar katonákat, a magyar zarándokokat irányítja.

- Nem tartozunk az alacsony létszámmal résztvevő nemzetek közé.

Milyen alakulatoktól érkeztek a katonák?

- Gyakorlatilag az ország minden alakulatától, Budapestről, Szentendréről, Székesfehérvárról, Pápáról. Igazándiból a társaság reprezentálja az egész Magyar Honvédséget.

Tábori körülmények között, sátrakban laknak és busszal érkeztek.

- Igen, egy két napos busz út után érkeztünk meg, 2000 km-t tettünk meg. Az első nap Novara-ban aludtunk egy olasz laktanyában, majd második nap este értünk Lourdes-ba. A bevállalósabbak sátortáborban laknak. Annak idején, fiatalabb tiszt koromban még én is ott laktam. Az is egy nagyon izgalmas világ, egyszer érdemes kipróbálni. Idén az idővel is szerencséjük van, mert ragyogó napsütéses az időjárás, kellemes idő van és éjszaka sem hűl le a levegő túlságosan.

Jövök a hölgyekhez máris.

Lippai Erika, MH Anyagellátó Raktárbázis.

- Kriszti második, én ötödik alkalommal vagyok itt.

Már ötödik alkalommal?

- Igen, hat éve voltam először, de egy évet kihagytam, mert későn jelentkeztem.

Évről-évre mi az, ami visszavárja? Milyen indíttatásból van itt?

- A hangulata az egész rendezvénynek, a programok, tehát minden. Igazából jó lenne, ha kicsit közelebb lenne Magyarországhoz Lourdes, mert igazán hosszú az út.

Hosszú az a busz út azért.

- Igen, nagyon hosszú. 

Dr. Chovan Krisztina, Honvédelmi Minisztérium.

Fontos az, hogy valaki vallásos legyen, hogy ezen a zarándoklaton részt vegyen?

- Szerintem nem, hiszen mindenki jól érezheti magát és az is lehet, hogy itt érzi meg azt a hívást, ami után esetleg elkezd érdeklődni komolyabban, és a vallás felé fordulni.

Nehéz dolog ez, mert ugye itt egy közösséget alkotnak, nagyon sokan vannak, de ahhoz, hogy az ember egy picit elmélyüljön, jobb, hogyha magában van egy kicsit a gondolataival.

- Természetesen, erre lehetőség van a merítkező medencéknél is. Ott is hagynak időt arra, hogy felkészüljön az ember, hogy imádkozzon egyet és elmélyüljön a gondolataiban. A szentmisék alkalmával mindenképpen lehetőség van rá, illetve a magyar mise és a keresztút is alkalmat biztosít az elmélyülésre.

Önnek mit ad ez a zarándoklat?

- Teljes spirituális feltöltődést és mindemellett egy nagyon jó hangulatú közösséget.

Palásti Krisztián főtörzsőrmester, MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred.

- Örülök, hogy magyar vagyok és örülök, hogy ha már ilyen megtiszteltetés ért, akkor tovább lengetem ezt a magyar zászlót, hogy még fényesebben ragyogjon, mint tavaly. Minden évben újabb és újabb barátságokat kötünk, régiekkel találkozunk. Az újabbakat pedig felfedezzük, és együtt ünneplünk, amíg itt vagyunk.

Miről van szó ilyenkor egymás között a táboron belül vagy akkor, amikor egy szentmisén, megnyitóünnepségen, egy-egy eseményen részt vesznek? Szóval miről váltanak szót egymással?

- A nemzetközi barátokkal?

És önök, itt a magyar közösségben a magyar katonák között.

- Megpróbálunk együvé lenni itt Lourdes-ban, együtt jöttünk és együtt zarándokolunk, együtt üljük végig azt a nehéz busz utat. Eggyé válunk itt mi magyarok. Sok alakulattól jöttünk, sok élményben van részünk. A nemzetköziekkel pedig átbeszéljük azokat a dolgokat, amik történtek régebben és az elkövetkezendőkben fognak történni.

Úgy gondolom, hogy itt nincs politika, nincs hétköznapi katonapolitika. Itt barátja egymásnak valamennyi nemzet katonája.

- Igen, ez így van és szerintem, ez így van jól. 
 

Berta Tibor, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke.

- A rózsafüzér imádság után illetve a Mária körmenet után, amikor éppen jöttem le a Bazilika bejáratától, azt mondták, hogy ilyen nem volt még, hogy az egyik tized rózsafüzért azt elimádkoztuk magyarul is. Ha tovább tart a körmenet, akkor lett volna még a világosság rózsafüzére, amiből szintén egy tized lett volna a miénk. Láttam embereket a keresztúton, a szentmisén, a városban komolyan részt venni ezen a zarándoklaton. Láttam őket imádkozni, láttam örülni, láttam táncolni. Nagyon jó benyomást keltett szerintem a Légierő Zenekar Veszprém a délutáni koncerttel. Ez az egész mai napunk, ahogy elkezdődött a keresztúttal, és ahogy folytatódott a szentmisével, amikor megemlékeztünk magyar katonáinkról, élőkről, holtakról, az odahaza levőkről, mindenkiről, akiről kellett, akkor egy olyasfajta gondolat indult el bennem, hogy érdemes volt 20. alkalommal a Tábori Püspökségnek megszerveznie ezt a zarándoklatot. 20 évesek vagyunk és huszadjára van itt kint magyar zarándokcsoport a Katolikus Tábori Püspökség szervezésében. Ez tényleg egyfajta hála az Istennek, egyfajta öröm nekünk. Én azt gondolom, hogy elérkezünk szépen lassan – nem vagyunk ezzel egyedül -, turizmusból, vallási turizmusból a zarándoklatig. Addig a zarándoklatig, amit katonai zarándoklatnak nevezünk. Amibe belefér egy olyan megnyitó, amely nem szokványos, belefér a zenekarok fesztiválja, amikor énekelünk magyaros énekeket és filmzenéket is, amire lehet táncolni. Jó kedvvel vagyunk itt, amelybe belefér az imádság, belefér a keresztút, belefér a szentmise. Ez azt hiszem tényleg hála ezért a húsz esztendőért, hogy a Katonai Ordinariátus, a Katolikus Tábori Püspökség létezik. Azt gondolom, hogy sokan, akik most itt kint vagyunk, érezzük a hálát, hogy most itt lehetünk. Idén 120-130-an itt lehetünk ezen a zarándoklaton. 

- Három érzés volt, ami megfogalmazódott bennem. Az első a nyugalom érzése, ami meglehetősen érdekes, mert itt több mint 10.000 ember közös nyugalmáról van szó. Eszembe is juttatja az otthoni élettel járó rohanást, és azt, hogy milyen jó abban a rohanásban néha beülni egy templomba. Csak leülni és nem csinálni semmit. Valami hasonlót lehet itt is érezni, csak kicsit nagyobb volumenben. A második érzés a lelkesedés, ami szerintem itt mindenkiben megfogalmazódik, és ha tovább is gondoljuk, akkor ezt a fajta lelkesedést, ezt az együvé tartozást kellene otthon minden nap újra élnünk, amikor reggel felkelünk, és este lefekszünk. Én igyekszem majd így tenni és így végezni a dolgomat. A harmadik érzés, ami megfogalmazódik az a büszkeség. Én azt gondolom, ez is egy közös érzés itt. Az, hogy minden nemzet elhozza a katonáit, a zenészeit, a zászlóvivőit, mind-mind azt bizonyítja, hogy büszkék saját magukra. Természetesen én magyarként a magyarokat láttam legszebbnek és rájuk vagyok a legbüszkébb.

Mennyiben politikusként, mennyiben államtitkárként és mennyiben magánemberként tud részt venni?

- Ennek a rendezvénynek nem szabad elválnia a mindennapoktól és éppen ezért, inkább magánemberként próbálom ezt szemlélni és revízióval illetni a szakmámat, a napi munkámat. Itt sok olyan dologra gondol az ember, és olyan problémákat is átgondol, amelyekkel tényleg nincs idő foglalkozni a rohanó mindennapokban. Innen úgy kell hazamenni, hogy ezeket a gondolatokat az ember magában tartja, e szerint él tovább és e szerint végzi a dolgát. Legyen az politikus, közigazgatási szakember vagy éppen egy egyszerű magánember, aki éli a mindennapjait.

Takács József százados, szállító repülőgép parancsnok, MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, Szállító Repülő Század, Kecskemét.

A gyertyás körmenet végén a magyar csoport, élén a magyar zászlóval, amely itt lobog fényesen, épp most érkezünk be a bazilika előtti térre. Kérdezem a mellettem álló pilótát, hogy számára ez a zarándoklat mit jelent? Vegyes érzés én jól tudom, hiszen munkát is végez akkor, amikor szállítja a delegációt ide, de azért mégiscsak részese ennek az egész eseménynek.

- Különleges élmény, ez egyértelmű számunkra. Úgy, hogy a légierő, a pilóták, minden levegőben dolgozó, itt szolgáló ember számára, a műszaki és szakmai élményen túl, azért mi minden egyes nap valamilyen spirituális élményt élünk meg. Egyéni, személyes és csapatindíttatásból is ez egy különleges alkalom mindannyiunk számára. Főleg úgy, hogy legjobb tudomásom szerint ilyen egyenruha - hajózó és pilóta egyenruha -, talán most zarándokol először itt Lourdes-ban. Mindenképp különleges és megfogalmazhatatlan dolog ez számunkra. 

Katonai zarándoklat, de mennyiben katonai? Mennyire katonaként van jelen ilyenkor az ember és mennyiben, mint egy magánember?

- Igen, itt alapvetően mindannyian katonák vagyunk, és csak utána vagyunk pilóták illetve légierősök. A leges legfontosabb az, hogy hiába az egyenruha, hiába a speciális szaktudás, alapvetően mindannyian emberek vagyunk. Az egyenruhán belül, itt a körülöttem állók alapvetően mind emberek és mind emberként vagyunk jelen ezen a szent ünnepen. 

Valaki megfogalmazta itt nekem, hogy mindenki hoz valamit. Terhet is, örömet is és a terhet, azt itt lerakja. Megerősödve tér vissza majd a szerettei körébe odahaza.

- Mind a kettő jelen van. Általában az ilyen kérdésekre a családi és a személyes magánéleti dolgok jutnak legelőször az eszembe. Három gyermekem, feleségem, édesanyám, édesapám és a nagyszüleim, akik jó lenne, ha itt lennének és át tudnák ezt élni. Ez az egyik, de nyilván a család az egyik oldala az éremnek, a másik oldala pedig a szakmája az embernek, a szolgálat, amit végre kell hajtsunk nap mint nap, hiszen ez a kettő dolog az, ami egyensúlyt tud adni számomra. A szakmai életét is ide hozza az ember, hiszen repülővel érkeztünk és azzal is megyünk remélhetőleg. Ugyanazt a megkapott áldást tudjuk hazavinni a munkába és a családi életbe is ezzel az emelkedett hangulattal, vagy legalább egy morzsáját minden nap fel tudjuk idézni.

Fontos az erős családi kötelék?

- Anélkül nem működik semmi. 

Berta Tibor helynök, amikor önmaga a zarándokcsoporttól egy picikét elvonul, akkor számára mit jelent ez a zarándoklat?

- Hadd kezdjem azzal most ezt, hogy amikor mentem föl a Légierő Zenekar koncertjének a helyére, megkérdezték tőlem páran magyarok, hogy merre kell menni, és végül velem jöttek föl. Bementünk az egyik Lourdes-i temetőbe, ahol a Soubirous családnak a sírja van. Bernadett Nevers-ben lett eltemetve és most is ott nyugszik a teste, de az egész család, édesapja, édesanyja, testvérei és a tágabb rokonság itt nyugszanak ebben a temetőben, amibe bementünk. Mondtam ennek a 3-4 embernek, hogy menjünk be, mert ez nincs benne a programok között. Nagyon örültek neki, hogy bementünk. Én azt gondolom, hogyha arról kell beszélni, hogy én hogy élem meg a Lourdes-i zarándoklatot tizenvalahanyadjára, akkor azt kell mondjam, hogy a programokat persze szervezzük és tevékenykedünk ebben a munkatársaimmal, akik nagyon sokat segítenek, de, szép lassan én magam is zarándokká válok. Egyre mélyebben próbálom megérteni ezt a titkot, ami itt van. Bernadettnek a titkát, Máriának a titkát, az Isten titkát, amiben szertartáskor a liturgiák mindig segítenek, de minden bizonnyal az is, hogy sokadjára vagyok itt. Most már olyan drukk nincs bennem, hogy minden sikerüljön. Ha valami nem úgy sikerül, akkor nem úgy sikerül. Nem az a lényeg, hogy most itt mi mit szervezünk, nem az a lényeg, hogy itt minden klappoljon. A lényeg az, hogy minden egyes zarándok megérezze azt: itt valami történik. Ahogy én hallottam tőlük az évek során, hogy mindig történik valami. Az első zarándokút után eljön egy másodikra, egy harmadikra és az már más. Aki már többedjére van itt, annak teljesen más. Nekem is teljesen más minden egyes zarándoklat, és ezt egyre mélyebben érzem, hogy valami érdekes dolog történik itt Lourdes-ban.

„Esténként légy mindig készen arra, hogy kidobj lelkedből minden előítéletet, minden indokolt vagy indokolatlan gondot. Tégy mindent teljes bizalommal a mennyi Atya elé, hogy holnap, midőn új napra ébredsz, újrakezdhesd az életet, és vállald azt, ami a feladatod.” – Michel Quoist gondolataival köszönöm meg a figyelmüket, amit a mai adásunknak szenteltek és kívánok további tartalmas időtöltést. Véleményüket továbbra is várom az interarma@mariaradio.hu elektronikus postacímen. Megköszönöm a figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

 

 

72. ADÁS

2014. június 18.

Szerkesztett változat

„Előbb a te szívedben legyen béke, csak akkor önthetsz békét másokba. A békés, derűs szívű ember mindig kész a jóra. Akinek szívében béke van, senki iránt sem lesz eleve bizalmatlan. Aki viszont helyet ad szívében a keserűségnek s a haragnak, mindenki iánt bizalmatlanná válik, soha meg nem találja békéjét és mások életét is megkeseríti.” – Kempis Tamás gondolataival köszönti önöket az Inter arma caritas adásának szerkesztője, Fodor Endre. 

Mai összeállításunkban hallják majd Bíró László katolikus tábori püspököt, valamint a Katonák-hősök sorozatunkban Balassi Bálintra emlékezünk.

Három adáson keresztül összeállításunkban felidéztük a Lourdes-i 56. Nemzetközi Katonai Zarándoklat legszebb pillanatait. Ezekből az összeállításokból az idő rövidsége miatt kimaradt Bíró László katolikus tábori püspök szentbeszéde, amelyet a nemzetközi katonai tábor kápolnájában, a magyar misén mondott el. 

- Sokszor, sok mindenre gondolunk, honnan indul az evangelizáció, a katonaságra is merek gondolni. Tehát nem a központi helyről indul az evangélium terjesztése, hanem Antiókhiából. Miért ne lehetnénk mi is egy-egy Antiókhia, a különböző helyőrségek, ahol hitelesen kolerens emberként éljük az evangéliumot, és eljut az evangélium egy pici településre? Itt vagyunk, hazatérünk a mieinkhez, különböző közösségekben lakunk, városokban, falvakban. Miért ne vihetnénk mi is haza Antiókhiából az evangéliumot Ikóniumba? Aztán van még egy szép dolog, amikor Pált és Barnabást zaklatják és elzavarják, akkor a nép örül. A megtért közösség, az antiókhiai hívő közösség örül. Nem éri el őket a kívülállók kellemetlenkedése. Olyan mélyen van bennük az öröm, hogy a felszíni háborgás nem zavarja őket. Szoktuk mondani, hogy bármilyen nagy hullámokat is ver az óceán, a mélyben mindig csend és békesség van. Szabad ilyen mélységben élni, amit nem ér el a felszíni vihar. Az evangélium az egy szó. Ugye mennek Fülöp apostolhoz, hellén gondolkodású emberek  (a hellének diaszpórában éltek; zsidó származásúak voltak, de már görögül beszéltek; görög nevet adtak a gyerekeiknek, már Fülöpnek is görög neve volt), mennek hozzá, s ezt mondják : - Mutasd meg nekünk az Atyát! Jézushoz fordul Fülöp: - Mutasd meg nekünk az Atyát! És Jézus, mintegy megdorgálja Fülöpöt: - Ennyi idő óta velem vagy, és nem ismered az Atyát? Fülöp! Aki engem lát, az látja az Atyát is!
Két nagyon lényeges dolgot szeretnék aláhúzni. Az egyik, hogy az emberben ott van ösztönösen a vágy, hogy megismerje az Istent. Aki tagadja, ő is azért tagadja, mert izgatja az Istennek a léte. Ha nem izgatná Istennek a léte, akkor nem tagadná. Az emberben ott van az Isten utáni vágyódás. Ki úgy fejezi ki, hogy tagadja, ki úgy, hogy keresi. Valószínű mi az a nép vagyunk itt együtt, akárhogy is állunk a saját kereszténységünkkel, akik legalább keressük az Urat. Az Istent, aki Atya. És Jézus mit mond? – Én és az Atya egy vagyok. Aki engem lát, látja az Atyát. 
Testvérek! Szeretem néha föltenni a kérdést, hogy van-e az Istenemnek arca? Egyszer 150 öreg apáca nénivel voltam együtt és megkérdeztem tőlük: - Kedves nővérek, van az istennek arca? Kórusban mondták az öreg nénik, hogy nincs, mert az Isten lélek! Jézus egészen mást mond: - Aki engem lát, látja az Atyát is. Testvérek! Ha az Istenemnek nincs arca, akkor nagyon könnyen istentagadó leszek. Szeretem idézni Benedek pápát, aki az egyik elmélkedésében fölteszi a kérdést, hogy a mai édesanyák miért tudják megölni a magzatukat? Mert még nem látták az arcát. Mert nem látja az arcát a gyermekének, meg tudja ölni. Ha az Istennek nincs arca, nagyon könnyen átbillenhetek ateizmusba, istentagadásba. Jézus semmi másért nem jött, minthogy Istent Atyának mutassa be, hogy közöttünk láthatóvá tehesse az Atyát. Szabad az evangéliumokat úgy olvasni, hogy nézem Jézus cselekedeteit, hallgatom a szavát, szemlélem az ő egész valóját csakhogy megismerjem az Atyát és arca legyen az Istenemnek. Nagyon-nagyon fontos, hogy az Istenemnek arca legyen. Mutasd meg nekünk az Atyát! Ott van bennünk a vágy Isten után, és ha Jézust megismerem, egyre tisztább lesz számomra, hogy milyen is az Isten arca, ki is az az Isten.
A második gondolat ennek a közös katonai zarándoklatnak a mottója. A jelvényünkbe is ez van fölírva sajátos módon szerkesztve: „Krisztus szolgája, a béke szolgája”. Katonapapként sokszor megkérdeznek bennünket, hogy mi a fegyvereket szolgáljuk? Mit keres a pap a fegyverek között? A béke az nem a fegyvereknek a nyugalma egyszerűen. Szent Ágostont szoktunk idézni, aki azt mondja: „A béke, az a rend nyugalma”. Aki Krisztust szolgálja, aki egységben van Krisztussal, annál rend van. És akinél belülről rend van, az maga körül békét sugároz. Ez minden keresztény a honvédségben. Szeretnénk Krisztus szolgája lenni, hogy a béke szolgái lehessünk. Szeretnénk Krisztussal kiengesztelődötten élni. Jó Krisztussal kiengesztelődve lenni, Krisztus hiteles szolgájává lenni, hogy a béke szolgái lehessünk, ki-ki ott, ahol van. A Fölvidéki a saját családjában, a katona a maga világában. Mindnyájunknak ott kell a béke szolgájának lenni, ahova Krisztus állított bennünket. A saját házastársammal, a saját öregemmel, stb... „Krisztus szolgája, a béke szolgája”. 
A harmadik a Szűzanya alakja. Újra kezembe került a berlini bíboros érseknek egy elmélkedése, ahol Szűzanya elmélkedését azzal kezdi, hogy egy rab ott van a magányos zárkájában és minden reggel a zárkának az ablakában látja, ahogy az enyhébb büntetést bírók kimennek a fegyház udvarába sétálni. Ő a cella ablakából mindig csak lábakat lát. Minden reggel lábakat lát a börtöncella ablakából, soha nem lát feljebb. Mindig csak lábat lát, nap-nap után. Meisner bíboros azt mondja, ilyen a mai ember is. Bent van a maga börtöncellájában, mindig csak lábat lát s nem lát tovább. Elfelejtjük a fentet, elfelejtjük az Istent. A Szűzanya tisztelet egy másik világról szól. Egy embertársunkról szól, aki látott fölfelé, akit az angyal így köszönthetett: „Kegyelemmel teljes”, akit a litániában így dicsérhetünk: „Istennek Anyja”.  Egy embertársunk ő, aki lát fölfelé, akinek a világa nem szűkült be. Amikor zarándokolunk ide Lourdes-ba évről-évre, ezt gyakoroljuk. Fölfelé tekintünk. Van ebben az egész Lourdes-ban valami irracionalitás, de ez nem eszetlenség, hanem tapasztalaton túli, transzcendens. Átlépi a mi tapasztalati valóságunkat. Egyszerre az ég és a föld valamilyen titokzatos módon összeér. Kellenek az ilyen élmények, amikor kiszabadul ki-ki a saját börtöncellájából s már nem csak lábakat lát, hanem fejet lát és látja a létnek az értelmét. Valakihez tartozik a létünk, valaki felé tart a létünk. Van valaki, aki szeret bennünket mindenekfölött állóan. A Szűzanya ennek a tanúja. Hosszan lehetne beszélni róla, a befogadó Máriáról, a mennyekbe fölvettről. Kell az ilyenfajta megállás, hogy ne csak a lábat lássuk. Ámen.

Katonák-hősök sorozatunkban ezúttal Balassi Bálintra emlékezünk. Az összeállítást Markovics Milán Mór tábori lelkész készítette. 

- AAB CCB DDB, szól a rímképlet. Ki ért ehhez, már sejti, hogy kiről is fogok beszélni ma. Balassi Bálintról. Balassiról sokaknak eszébe juthat az iskolai irodalom óra és ez a rímképlet, esetleg katonás versei. Le kell azonban mindjárt az elején szögeznem, Balassinak csak egy katonaverse, az „Egy katonaének” született tollából. Élete azonban sok szállal kötődik a katonáskodáshoz. Balassi 1554-ben született Zólyomban. Egy ideig Bornemissza Péter evangélikus lelkész és író volt a nevelője, ami sokak szerint meghatározta Bálint életét. Tőle protestáns hitet, vitézséget és írói vénájához segítséget kaphatott. Több évet töltött Lengyelországban, miközben a törökök már magyar birtokain jártak. Édesapja bebörtönzése, édesanyja halála s a történelem rárótt terhei, egészen kusza, rengeteg történéssel teli életet adtak Bálintnak. Ebben a nehezen átlátható életben nehéz kiigazodni, hát még ítélkezni! Mindenesetre Bálint élete ma inkább bulvárosnak lenne nevezhető. Sok szerelme közül az irodalomtörténet által jól ismertje, Losonczy Anna volt, aki azonban férjes volt, hiszen az egri várkapitány felesége volt. Bálint nevelőjétől, majd Báthori-ellenes felkelés tagjaként is szerezhetett, ha nem is harci, de vitézi benyomásokat. Talán ki akarta próbálni magát? Talán Annához szeretett volna közel kerülni? Mindenesetre jelentkezett egri katonai várszolgálatra. Anna azonban közben áthelyezett férje után ment. Bálint, jóllehet, nem nagyon akart, maradt az egri csatákban. Különös, hogy sokan voltak ellenségei. Ám az is bizonyos, hogy a Bálint ellen szóló vádak egy része koholt volt. Ennek ellenére életének legnagyobb részét perekkel töltötte. Tény, hogy elvette elsőfokú unokatestvérét feleségül, Dobó Krisztinát, ahogy az is, hogy bár fiút szült neki, elhagyta Bálintot. Tény az is, hogy ezt a jogilag vérfertőzőnek kiáltott kapcsolatot, Losonczy Annával való házassági szándék követte, ám nem sokkal később Bálint beperelte Annát becsületsértés miatt. Szinte érthetetlen. Vagy épp magyarázat is lehet? Bálint ezekben az időkben áttért katolikusnak, azon belül is különösen közel került a jezsuitákhoz. Társat azonban olyan helyen keres, ahol nem lehetne, így a befolyásos, féltékeny férfiak akarata szerint Bálintnak nem lehet sehol sem maradása. Ki tudja, talán Bálint azon gondolkodott, hogy belépjen a jezsuiták közé, talán a szerelem erősebbnek bizonyult, talán más miatt, de először Lengyelországba ment vissza, majd hazajőve végül is katonáskodott. Például a 15 éves háborúban, melynek során meg is sebesült. Combjait egy ágyú lövedékének hatása olyan mértékben sértette meg, hogy mivel levágatni nem engedte, mondván „Mit ér egy vitéz lábak nélkül?”, néhány napon belül meghalt. Balassi negyven évesen, kilenc nyelv ismeretének birtokában, igazi tudós, költőóriás, ám kusza élettel a háta mögött hagyta itt az anyagi világot. Hogy negatív vagy pozitív példa, nem könnyű megítélni. Mindenesetre Dobókai Sándor jezsuita gyóntató atyja, a teljes igazságot magával vihette a sírba. Nekünk maradt azonban az ő zsenialitása, katonatettei, szerelemmel teli versei, az „Egy katonaéneke”, és számos Istent kereső verse. 

 

„Erőslelkűségről akkor beszélhetünk, hogyha valaki uralkodni tud saját magán. Haragját fékezi, semmiféle csábítással nem puhítható és nem hajlítható. Erős lelkű, aki balsorsban nem veszíti el lelke békéjét, a jó sorsban nem bízza el magát. Erős lelkű, aki a dolgok forgandósága közepette, nem forog maga is szélkakas módjára.” – Szent Ambrus gondolataival köszönöm meg a figyelmüket és kívánok további tartalmas rádiózást. A szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. 

 

 

73. ADÁS

2014. június 25.

Szerkesztett változat

„Uram! Engedd, hogy társaid legyünk az alkotásban. Értsük meg és szépítsük meg a Te kezed munkáját, hogy a mi földünk biztos otthona lehessen gazdagságnak, szépségnek, boldogságnak és békességnek.” - Anna Frank naplójának részlevétel köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Az Inter Arma Caritas mai adásában egy eseményre hívjuk majd fel az önök figyelmét, de folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló kötetének felolvasását is.

Az I. világháború száz éves évfordulója alkalmából a Katolikus Tábori Püspökség június 27-én pénteken, 18.00-kor katonai tiszteletadással egybekötött engesztelő szentmisét mutat be, az első világháborúban elesett katonákért és a háború áldozataiért a Budavári-Nagyboldogasszony Plébániatemplomban. Az esemény kapcsán Berta Tibor ezredessel, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökével, Szűcs László beszélgetett.

- Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy az I. világháborúnak a centenáriumáról, hogyan és miként kellene megemlékezni, illetve beszélni róla. Ezen a tavaszon jött hozzánk egy felkérés, hogy egyházi énekkarok és zenekarok összeállnának, és több énekkarból álló együttes előadná Mozartnak a Requiem-jét. Erre a nagyon szép kezdeményezésre született meg az az elhatározás bennünk, hogy legyen egy megemlékezés. Egy olyan megemlékezés, amikor dédapáink nemzedékéért imádkozunk. Ugye ez egy egyházi felület, ez lesz valójában a szentmise. Ugyanakkor pedig nem csak azt szeretnénk, hogy meglegyen ez a főhajtás, hanem szeretnénk azt is, hogy az I. világháborúra való megemlékezés, ahogy írtuk is a felhívásban, a béke utáni vágy illetve a harmóniának a keresésében segít talán bennünket Mozartnak a Requiem-je. Én azt gondolom, hogy az emberi történelemnek, a múltnak a földolgozása, az nem pusztán abból áll, hogy megemlékező ünnepségeket tartunk. Sokkal fontosabb talán az, hogy az ember saját magában elgondolkodjon ennek a múltnak a különböző konkrétumain. Teszem azt például, az I. világháborún. Természetes módon ezt is közösségben fogjuk megélni ott ezen a szentmisén illetve hangversenyen, de mégis egyfajta emberi saját magunkba nézés lesz ez. Itt a dédszülők, sőt a fiatalok számára az ükszülőkről való megemlékezés fontosságát szeretnénk kiemelni. Egy ember életének, egy ember identitásának nagyon fontos alap sarkköve az, hogy megismerjük a múltunkat. Nem csak közösségileg ismerjük meg, hanem egyénileg is. Valójában ez a szentmise, ez a főhajtás egyrészt tényleg imádság, egy engesztelés, egy megemlékezés, ugyanakkor pedig a tiszteletnek is a kifejezése, s ezt szeretnénk kifejezni, ezeknek az énekkaroknak, zenekaroknak az együttes hangversenyével, Mozart Requiem-jével, amely bár közösségben fog lezajlani, egy közösségi térben, mégiscsak az embernek, a saját maga múltjába való visszatekintés. 

A szentmisét a Katolikus Tábori Püspökség szervezi. Ki fogja celebrálni a misét?

- A szentmisét Bíró László tábori püspök úr fogja celebrálni, és ahogy írtuk a felhívásban is, katonai tiszteletadással lesz. Tehát szeretnénk, hogy katonás homlokzata is legyen. Szeretnénk, hogyha ott lennének a történelmi zászlók, a katonák valamiképpen részt vennének ebben. Illetve egyértelműen, hogy a szentmisén és a hangversenyen is ott legyenek a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviselői, és mindenki, aki úgy gondolja, hogy egyfajta visszatekintéssel főhajtást tud tenni mindazok felé, akik részt vettek ebben a háborúban.

Miért pont a Mátyás-templom ad helyszínt ennek a misének?

- A Mátyás-templom azért ad helyszínt, mert az egyik kezdeményezője a Mátyás-templom ének és zenekara. Onnét indult ki Tardi László karnagy úrnak az útmutatásával, illetve az összes zenekar és énekkar, aki még részt vesz ebben. Azért is alkalmas helyszín a Mátyás-templom, mert itt több hangverseny is szokott lenni. Ugyanakkor pedig a Tábori Püspökség kötődik a Mátyás-templomhoz, hiszen helyőrségi templomnak számít Budapesten. 

A Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálata idén is megünnepelte a Tábori Lelkészek Napját június 23-án. Az ünnepség után Bíró László katolikus tábori püspök beszélt az ünnep fontosságáról.

- A honvédségnél szokás, hogy minden alakulatnak van egy ünnepe, védőszentje és a védőszent ünnepén meghívja a többi alakulatok parancsnokait vendégül. Nekünk, tábori lelkészeknek, Kapisztrán Szent János a védőszentünk. Azt gondolom, hogy Kapisztrán Szent János alakjára érdemes odafigyelnünk, mert az ő személye jól kifejezi a Tábori Lelkészi Szolgálat lényegét. Történészek egészen nyilvánvalóan tartják számon, hogyha Kapisztrán Szent János nem áll ott Hunyadi mellett, ha Hunyadi nem áll ott Kapisztrán Szent János mellett, akkor Nándorfehérvár diadala nem születhetett volna meg. Kapisztrán Szent János egy egységesítő személyiség volt. Bár szigorú ember volt, de mégis az egységet szolgálta és az egység szolgálata által aratott győzelmet. A Tábori Lelkészi Szolgálat itt a katonaságon belül az egységnek a szolgája, ahogyan Kapisztrán Szent János is tette és ezzel az egységgel szeretnénk erősíteni a haza szolgálatát. Az ő ünnepe valójában október 23-ára, a forradalom napjára esik, így ezen a napon nem tudjuk méltó módon megünnepelni Kapisztrán Szent Jánosnak az ünnepét, ezért az ő születése napján –ami szenteknél furcsán hangzik talán – ünnepeljük a Tábori Lelkészek Napját. Mi célt szolgál ez az ünnep? Hogy találkozzunk egymással. Az élet az a találkozásokból, kapcsolatokból áll. S ez a szép ünnepünk, ami előadásokból állt, aztán most egy kis agapéból, az a család találkozását szolgálja. A megnyitóban éppen arról beszéltem, hogy pici ez a családi találkozó, de mégis az egész honvédség egységét is erősíti, hisz a vezérkari főnökön túl, itt vannak a tábornok urak is, sok-sok helyőrségnek a parancsnoka és sok mindenki, aki olyan kedvesen áll mellettünk az év egyéb napjain is. Nagyon öröm számomra az, hogy egyre nagyobb számban vesznek részt vendégek ezen az ünnepen. Valahogy a Tábori Lelkészi Szolgálat helyére kerül a katonaságon belül. 89-ben leomlottak a falak az ideológiák a nemzetek között hivatalosan is, de azért sok idő kellett ahhoz, mire ilyen igazán családias egységbe épül a honvédségen belül a Katonai Lelkészi Szolgálat is. Tényleg szerves része lesz a haza szolgálatát végző csapatnak. Öröm számomra az, hogy délelőtt együtt voltunk szentmisén, tényleg lelkiekről beszélgetve. Azt próbáltuk hangsúlyozni magunk között a lelkészekkel, hogy a tábori lelkész az a pap, aki nem csak egy funkciót végez el - lelkészi szolgálatot -, hanem a létében pap és a létével jele a lét egy másik dimenziójának. Ezzel próbáltuk délelőtt egymást erősíteni, és most ebben a délutánban pedig megéljük azt, hogy vendéglátók vagyunk közösen lelkészek, és tényleg egy nagy nyitottság ez a szép ünnepünk.

Annak fényében, hogy 20 éves a Tábori Lelkészi Hivatal, mit jelent önnek ez az ünnep?

- A kezdeteknél nem voltam itt a közelben, egészen más területen szolgáltam. Mióta ide kerültem, tényleg látom azt, hogy erre a szolgálatra nagy szükség van. Nagyon sokszor onnan közelítik meg a Tábori Lelkészi Szolgálatot, hogy hogyan lehet egy fegyveres alakulatnál pap, mit keres a pap a fegyveres alakulatnál? A tábori lelkész nem a fegyvereket szolgálja, hanem az embereket. Az egész Tábori Lelkészi Szolgálat eszménye, amit Szent II. János Pál pápa megerősített, az egy mobil szolgálat, tulajdonképpen együtt mozgás azokkal az emberekkel, akik ránk vannak bízva. Azért nem egyházmegyéről, hanem ordinariátusról beszélünk. Az egyház ezzel a fogalommal akarja kifejezni, hogy a tábori lelkész az ott él, ahol a katona van. Akár Afganisztánban, akár Szarajevóban, akár Koszovóban, akár Ciprus szigetén. Nagyon különböző helyeken szolgál a katona és a tábori lelkész joghatósága oda szól, tehát egy rendelkezésre állás ez a szolgálat. Rendelkezésre állás a katonáknak ott, ahol éppen van.

Mi a terve a Tábori Lelkészi Hivatalnak, vagy akár önnek is a következő egy évre? Ha egy év múlva megkérdezem, akkor mikor lesz elégedett?

- Nagyon sok minden terv, ötlet van, egy csomó ebből már megvalósult. Rengeteg módon próbálunk jelen lenni a honvédség kötelékén belül a gyerekek táboroztatásától indulóan, zarándoklatokon keresztül, családhétvégéken keresztül. Idei évben, amit elértünk az az, hogy a tábori lelkészek rengeteg előadást tartanak különböző képzési programokon és így nem csak liturgikus szolgálatot végeznek, hanem a képzési programokba is becsatlakoznak. A 20. év kapcsán egy vándorkiállítás szerveződik, most is itt van a kiállítás éppen a mi udvarunkban a mai ünnepség kapcsán. Aztán szeretnénk ezt tovább vinni más civil és katonai objektumokba, hogy megismerjék a Tábori Lelkészi Szolgálatot. Milyen is a katona pap, milyen munkát végez, akár idehaza a hátországban, akár kint a különböző missziókban. Tehát tovább szeretnénk erősíteni a jelenlétünket olyan fajta szolgálatokkal, amelyek különösen is beleférnek a pap arculatába. 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének újabb részét olvassa fel Bőzsöny Ferenc.

- Április 12.

Megkértek, hogy menjek el a németek rádióműhelyébe és javíttassam meg a mi készülékeinket. Mivel rengeteg munkájuk van, a magyar kérést nem szívesen teljesítik. Mimi nővér, a 106-osoktól éppen itt volt, és hallotta, mire készülök. Megígérte, hogy egy óra múlva átjön velem, mert ott van a műhelyben az egyik volt ápoltjuk. Kocsival odamentem a megbeszélt időre. Akkor valami felsőbbséges kegyes hangon lemondta a segítséget. Erre fogtam magam, és egyedül intéztem el. Újra tanultam belőle, hogy a női protekció azok számára elengedhetetlen, akik nem a protekciót, hanem a nőt nézik.
Hetek óta könyörgünk az ezredesnek, hogy szereltessen be fürdőszobát. Lehetetlen így a sebesülteket és a betegeket ellátni. De mert nem az ő fejéből pattant ki, hanem csak a falusi körtanár Buttyán Józseftől, és tőled "te nagyon civil vagy Alfonzkám" bencésnek a fejéből, hát minden eszközzel akadályozta ezt. Ma aztán gyorsan szabaddá tettem magamat, és elindultam kincskereső utamra. 
Nem azért vagyok ezermester vasasnak a fia, hogy most ettől megriadjak. Áldja meg az Isten haló poraiban is jó Édesapámat, aki már elemista fiacskájának megengedte, hogy minden géphez, minden szerszámhoz hozzányúljon. De mindezt csak akkor, ha egyesre tanultam meg a leckét. Azt pedig mindig megtettem. Bejártam az egész várost. Ahány műhelyt ajánlottak, mindbe elmentem. A végén már összeírtam minden szükséges alkatrészt. Most jött a nehezebbje. Abból, hogy a németek megígértek mindent, nem következik, hogy egy szöget is adnak.

Április 13.

Az ezredes nagy meglepetésünkre örömmel vette, mikor beszámoltam neki. Kaptam embereket, hivatalos papírt, még pénzt is. Vittem rumot dugsegélynek. Ez ért legtöbbet, nem pedig a pecsétes papír. Délre úgy néztem ki a kocsimmal, mintha ócskavas kereskedést nyitottam volna. De kitűnő darabok is voltak köztük. Sőt még rádiókat is sikerült szereznem, a sebesülteknek.
Itthon a visszatérő refrén fogadott: Beszélj Júlia nővérrel, mert akármilyen kitűnő műtős, de undok a viselkedése. - Ebéd után nagyon nyugodtan, nagyon türelmesen újra elmondtam neki a kifogásokat. Persze, elkezdett sírni, és folyton azt ismételte: Csak mehetnék már haza, ezt így nem bírom tovább. Nagyon kiborult állapotban van. Látszik, mennyire terhe önmagának. 
Délután itt volt Malorytáról Szkladányi Ákos. Behívta Boróka testvért a szobámba, és ott elmondta Szabó Kálmán üzenetét: Megkéri Boróka kezét. Csak engem szabad beavatni a titokba. Várja a választ. Nagy pironkodás közben igent hallottam. Erre rögtön közbeszóltam: de a végleges válasszal várjon még. Ilyen háborús körülmények között még nagyobb megfontolás kell. Csak pirult, tördelte a kezét, és megkért, segítsek megfogalmazni a levelet. Na, ilyent sem írtam még.

Április 14.
 
Elszállítottuk 70 sebesültünket. Sokan nem tudtak arról a tegnap esti hírről, hogy a hadosztályunk feloszlik, illetve beolvad a 12-be. Oszlopunk egy lesz az ötös oszloppal. Jellemző, hogy a legfőbb tábori lelkészt ilyen dologba be sem avatják. Pedig egy szobával mellette intézik a sorsunkat. Ilyenkor az aktív papokat is kutyaguminak nézik a tisztek. Ha Szkladányi itt lenne, biztos nem így lenne.
Kíváncsi vagyok, mit döntenek rólam. Ha most hazaengednek, mint feleslegeset, biztosan behívnának máshova. Akkor inkább hagyjanak meg itt. Nekem különben mindegy. Ott teljesítem a kötelességemet, ahova állítanak.
 
Ebéd után elmentünk Bjela Podlaszka városba. Ez már a főkormányzóságban van, kb. 40 km-re innen Nyugatra. Tízezer liter benzint vételeztünk a németektől. A vén sváb morcan fogadott. De a rum és a cigaretta felvidította. Mikor még adtam neki, adott még egy hordót ráadásul. - Biala helyes város, boldog nyugalom van. Tele üzlettel. Körül a határban szántottak, vetettek, tavaszi munkákat végeztek. Olyan vágy fogott el, hogy hazamenjek. Ez a tegnap esti feloszlatási hír egészen megkavart, hogy minél előbb hazajussak. - A mocsarasabb területen sok ezer madár kavargott, fészket készített, sőt fészkelt. A gólyák már  költöttek. -
Néhány perc múlva eltűnt az ábrándkép a nyugodt életről, a hazamenetelről, mert vadászkötelékek bukkantak fel villámgyorsan. Gyakorlatoztak a terespoli repülőtérről.

Köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmükkel. Segítőtársam volt az adás elkészítésében Ferenczi János, nevében is további kellemes rádiózást kívánok valamennyiüknek. Loyolai Szent Ignác gondolataival búcsúzom. Viszont hallásra az Inter Arma Caritas következő adásában.

Fogadd el, Uram, szabadságomat,
fogadd egészem,

vedd értelmemet, akaratomat 
s emlékezésem.

Mindazt amim van, és ami vagyok,
Te adtad ingyen:
visszaadok Uram, visszaadok
egyszerre mindent.

Legyen fölöttünk korlátlanul rendelkezésed;
csak egyet hagyj meg ajándékodul:
szeretnem téged. 

Csak a szeretet maradjon enyém
a kegyelemmel,
s minden, de minden
gazdagság enyém, 
más semmi nem kell.

 

 

74. ADÁS

2014. július 02.

Szerkesztett változat

"Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek mi az Isten akarata, mi az, ami jó, mi az ami neki tetsző és tökéletes." – Az idézet Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből való. Köszöntöm hallgatóinkat, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. 

Az I. világháborúban elesett katonákért és áldozatokért mutatott be engesztelő szentmisét a Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspöksége június 27-én a Budavári-Nagyboldogasszony Plébániatemplomban. A szentmisét Bíró László püspök, katonai ordinárius celebrálta. Az eseményen közreműködött a Don Bosco Ének és Zenekar, a Profun Énekkar, a Zrínyi Miklós Kórus és a Mátyás-templom Ének és Zenekara. 

Szeretett Testvéreim!

Sokrétű ünneplésre, emlékezésre jöttünk össze. Az egyház erre utalt bevezetőjének is Jézus Szentséges Szívét ünnepeli. Istennek ember iránti szenvedélyes szeretetét. Ő megelőzően szeret bennünket és az a vágya, hogy megnyíljunk e szeretet felé, befogadjuk az ő szívének szenvedélyes szeretetét. 
A magyar nemzet Szent László királyt ünnepli, a fejjel kimagasló lovagot, vitéz királyt. Ugyanakkor szomorú alkalom hozott össze bennünket. Annak előestéjén vagyunk együtt, amikor eldördült az értelmetlen nagy háborút jelző startpisztoly, elindul majd egy hónap múlva a négy évig tartó háború. Szentmisén vagyunk együtt, Jézus irgalmas szívének szeretetébe ajánljuk az első háború áldozatait, hőseit. 

Főtisztelendő Atyák, Államtitkár Úr, Vezérkari Főnök Helyettes Úr, Kabinetfőnök Asszony, Tábornok Urak, a Honvédség Képviselői, Emlékező Testvéreim!

Amint a bevezetőben mondottam 1914. június 28-án Szarajevóban eldördült a pisztoly, amely kioltotta Ferenc Ferdinánd életét. Egy hónap múlva a Monarchia hadat üzent Szerbiának. Schönborg bécsi bíboros érsek, nemrégiben Mariazell-ben misézett a háború áldozataiért és ezt a négy éves nagy háborút így nevezete, hogy ez nem más mint a XX. század úrkatasztrófája, őskatasztrófája, gyökérkatasztrófája. Ha ez a szörnyű háború nincs, akkor egészen másként alakul Európa földrajzi térképe. Talán nem alakulnak ki ezek a félelmetes diktatúrák, akár a náci, akár a szovjet diktatúrák, nem durvul el Európa morálja, amely mögött meg valójában az Istentől való eltávolodás, egyfajta bálványimádás rejlik, ami azóta is tart szerte Európában. Az első háborúban a Monarchia részéről 4000 tábori lelkész szolgált, 3500 volt katolikus lelkész. Megfogalmazták a háború, az ember hűtlensége Istenhez és az alapfeladat visszatalálni Istenhez, az Atyához. Rengeteg apró, rejtett háború gyilkolja ma is Európát. Aki felelősséggel él Európában, annak hivatása küzdeni az erőszakmentesség kultúrájáért, megtanulni a béke nyelvét. Újra meg újra elmondják az utóbbi pápák: Ha feledjük Isten atyaságát, akkor a globalizáció csak globalizált közösséget eredményez, de nem szül testvériséget. Idegenség fakad csak belőle, a közöny. Nincs béke, nincs testvériség atyaság nélkül. Ez Európának ma is a legnagyobb problémája, ami ott volt a háború kitörése mögött is. Itt bent kell megújulnunk és imádkoznunk kell a békéért. Ma az ember eszközzé degradálódott, a cél a profit. Ha a békét akarjuk építeni, ki-ki a maga szintjén kezdje el építeni, hogy az ember kerüljön előtérbe életében s ne a gazdagság. Etikusak legyünk. Az etika az nem kívülálló a gazdasági életben. Az etika szükséges, hogy integrálódjon a gazdasági életbe, másrészt az etikátlan gazdálkodás mindig háborúságot, erőszakot szül. Olyan etikára van szükségünk, amely szüntelen szem előtt tartja a gazdasági életben is az ember személyi voltát, az ember méltóságát, az ember szabadságát és segíti az ember kibontakozását. Ami fontos a mai Európában, a kis háborúk, kis diktatúrák világában: a párbeszéd. A párbeszéd a másik emberben fölismeri, neki is lehet értékes véleménye, helyet szorít az ő igazságának, vélekedésének. A párbeszéd az a másik ember keresése, ajtónyitás, a fegyverek leeresztése. Ügyetlenek vagyunk a párbeszédben. Van egy felszínes demagógia, amely a kommunista diktatúra alatt is hirdette a dialógust, csak nem vette komolyan és talán még ma is sokszor belemegyünk ebbe a zsákutcába. A párbeszéd, a béke, mindig a találkozáson, a kapcsolaton nyugszik. Aztán nem lehet úgy beszélni a béke nyelvének tanulásáról, az erőszakmentesség világának fölépítéséről, hogy ne szólnánk a családról. A család az a hely, ahol kialakul bennünk a másik ember felé való nyitottság, a testvériség tudata, ahol az ember megtanulja a kiengesztelődést, a megbékélést. Ferenc pápa az egyik beszédében éppen Cirill-Metód ünnepén arra bíztatja a hallgatókat, hogy maradjanak bárányok és soha ne váljanak farkasokká. Jézus szavára utal: „Úgy küldtelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé”. A jó szándékú, a Krisztushívő ember identitása a bárány identitás. Alap üzenet lehet számunkra, hogy a békesség szerzői leszünk, megőrizzük identitásunkat, maradunk bárányok és nem válunk farkasokká.

 Ámen.

Kérjük Istent, tekintsen szeretett fiára és hallgassa meg kéréseinket. 

- Légy Urunk főpásztora lelkipásztorainknak, Szentatyánknak Ferenc pápának, püspökeinknek és papjainknak, hogy szíved szerint vezessék rájuk bízott nyáját. 
Kérünk téged hallgass meg minket!

- Áldd meg Urunk mindazokat, akik országunk szabadságának kiteljesedéséért, jólétének megerősödéséért és erkölcsének megújulásáért felelős szolgálatban és hivatásban fáradoznak.
Kérünk téged hallgass meg minket!

- Áldd meg Urunk a magyar honvédelem katonáit, hogy történelmi elődeik példájára ők is áldozatos hűséggel, töretlen éberségben és fáradthatatlan felkészülésben készek legyenek országunk megvédésére és nemzetünk megőrzésére.
Kérünk téged hallgass meg minket!

- Engedd Urunk, hogy hívő közösségünk minden tagja megbocsájtó és irgalmas szívű legyen a Te szent szíved példája szerint.
Kérünk téged hallgass meg minket!

- Adj Urunk nyugodalma katona halottainknak és elhunyt családtagjainak. Nyerjék el az örök hazában mindazt, amiért e földi hazában áldozatosan küzdöttek és éberen szolgáltak. Találjanak egymásra igaz örömben örök országod asztalánál.
Kérünk téged hallgass meg minket!

- Urunk tekints irgalmasan hozzád könyörgő családodra, amely szívvel-lélekkel reád hagyatkozik és gondviselésedbe veti bizalmát. Maradj vele, éltest és vezesd. Szabadítsd meg minden bajtól, árazd el szent szíved áldásával. Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké. Ámen.

Üdvözítőnk parancsára és isteni tanítása szerint imádkozzunk:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
(Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.)
Ámen.

Hallgatóink az I. világháborúban elesett katonákért és áldozatokért bemutatott engesztelő szentmiséről készített összefoglalót hallhatták, amelyet a Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspöksége szervezett a Budavári-Nagyboldogasszony Plébániatemplomban. A misét Bíró László püspök, katonai ordinárius celebrálta. Közreműködött a Don Bosco Ének és Zenekar, a Profun Énekkar, a Zrínyi Miklós Kórus és a Mátyás-templom Ének és Zenekara. 

"Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. Egymással egyetértésben legyetek; ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben."

Pál apostol rómaiakhoz írt levelében lévő gondolatokkal köszönöm meg a figyelmüket, további kellemes rádiózást és szép napot! A szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

 

 

75. ADÁS

2014. július 9.

Szerkesztett változat

„Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért, mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.” – Paulo Coelho író gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. 

Május utolsó vasárnapján emlékeztünk meg a világháborúk katona és polgári áldozatairól. A Hősök Napját 1915-ben Báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy indítványozta, hogy minden község kőemléket állítva örökítse meg a világháborúban elesett hősök neveit. A kezdeményezés az 1917. évi VII. törvényben emelkedett jogerőre, ekkor kötelezővé tették a hősi emlékművek állítását. Ebben a törvényben mondták ki először, hogy nemzetünk hősi halottainak kegyelemteljes tiszteletét, megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni. 1924-ben egy újabb törvény, a nemzeti ünnepek közé sorolta a magyar hősökről való emlékezést. A megemlékezések 1925-től váltak rendszeressé. Országszerte egyházi szertartásokkal, koszorúzásokkal emlékeztek meg, amelyeken kötelezően részt vettek a honvédség és a rendvédelmi testületek képviselői, a bajtársi egyesületek és a fiatalok szervezetei. A magyar országgyűlés 2001-ben elfogadta a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényt. Adózva a hősöknek, most felidézzük a Kismányokon tartott ünnepséget, amelyen többek között Markovics Milán Mór tábori lelkész mondott beszédet. 

Tisztelt Képviselő Úr, Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Megemlékezők! 

Éppen januárban tértem haza a Magyar Honvédség katonáival Szarajevóból, Bosznia-Hercegovinából. Volt szerencsém ott állni a ma Latin-hídnak nevezett híd egyik pillérjénél, ahonnan számítjuk az I. világháború kezdetét. Ott álltam néhány katonával egyenruhában, s arra gondoltam, hogy milyen nagy érték is az a béke, ami itthon van. Ne feledjük, hogy most ebben a pillanatban is magyar katonák szolgálják a hazánkat messze innen e földtől, azért, hogy mi itt békében lehessünk. Ők és általuk értjük meg igazán és értékeljük azt a békét, ami itthon fogad minket. Polgármester úr elmondta, hogy akkor záródik le egy háború, amikor valóban megemlékezünk tisztelettel, az elesett hősökre. József Attila írja: „A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés s rendezi végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk: és nem is kevés”. Ezekkel a gondolatokkal imádkozom most az elhunyt hősökért és a békéért. 

 

Urunk és Istenünk, kinyilatkoztatás Istene!

Minden nemzedék, aki egyenruhát húzott a haza védelméért, végső soron a számára legfontosabbért tette ezt. A bölcs harcos már tudja, hogy ő a hit jó harcát vívja, hogy az örök életet szerezze meg általa, hiszen erre kapott meghívást. Ekkor már imáiban mondhatja, az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallanak és elbuknak. Istenünk, olyan emberekért imádkozunk hozzád, akik itt és az idők távlatából figyelünk egymásra és Rád. A jelen pillanat imája legyen az ő pillanatukban erő és isteni segítség, remény. Bűneiket mossa Krisztus vére, szenvedéseik egészítsék ki azt, ami Krisztuséból még hiányzott. Fegyvereik váljanak Isten fegyverzetévé, melyekkel a sátán cselszövései ellen küzdhetnek velünk karöltve, nem a földi, hanem a szellemi fejedelmességek és hatalmasságok, a sötét világ kormányzói s az égi magasságok gonosz szellemei ellen, hogy ezáltal megtarthassuk állásainkat. Életük váljon így ennek példájává a szemükben, hogy bilincsben is tudjunk Isten igaz gyermekeivé lenni. Add, hogy legyen eme emlékmű ennek szimbóluma és emléke. Ezért kérünk Istenünk, áldd meg és szenteld meg ezt az emlékművet és az itt lévő résztvevőket és megemlékezőket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A történelem és a jog ötvöződik Dr. Farkas Ádám legújabb kötetében. A kiadványról, a szerzővel készített beszélgetést Konkoly Dávid.

Dr. Farkas Ádám fiatal jogász, aki most lépett be a Magyar Honvédség kötelékébe és egy páratlan, rendhagyó kötetet adott ki, illetve kutatott utána. Ez a válogatás a modern magyar honvéd katonai büntetőjog história forrásaiból, 1867-1945 között fedi fel a tanulmány és ez a kötet. 

- Ez a kötet egy jogforrás-válogatás, aminek az a célja, hogy az 1867 és 1945 közti meghatározó törvényi, rendeleti, utasítási szintű joganyagot felölelje és ebből egy válogatást adjon közre. Azzal a céllal, hogy a történelem iránt érdeklődő közönség, a jogász kollégák és a katonai büntetőjog művelői vagy kutatói, könnyebben ismerjék meg ezt a területet, ami a magyar jogi életben és a magyar jogtudományban sajnos egy némileg elhanyagolt jogterület, és egy történetileg is kevésbé ismert jogterület, ami úgy oktatási, mint szakirodalmi szempontból is valamilyen oknál fogva kiszorult az érdeklődési körünkből. 

Egy ilyen ismeretlen területen, hogy indul el?

- Ez egy érdekes kérdés. Maga az érdeklődés adott volt családi szempontból a katonai terület iránt. Amikor bekerültem a jogi karra, akkor hála Istennek én egy nagyon kedvező környezetbe kerültem. Nagyon neves professzoraim és nagyon kedves tanáraim segítettek abban, hogy elinduljak. Mezey Barna professzor úr, Révész T. Mihály professzor úr és Barna Attila tanszékvezető úr iránymutatása mellett indult el a jogtörténeti kutatás, ami egy kicsit öntevékeny és buzgó tevékenység volt. Pont azért, mert ezzel a területtel sokan nem foglalkoztak, így nem lehetett arra számítani, hogy nagyon nagy üdvrivalgás övezze ezt a törekvést, és elkezdtem összegyűjteni az ezekre vonatkozó forrásokat. Majd nyolc év alatt érett arra az állapotára, ahol most tart. 
Mai szemmel nézve egy teljesen más korszak az, amiről beszélünk. A kiegyezés időszaka, az lényegében Magyarországon az alkotmányosság helyreállításának a korszaka az 1848-49-es szabadságharc elvesztése után. Akkor az látható a forrásokból, és ez az embernek úgy gondolom megdobogtatja egy kicsit a szívét, hogy erőteljes törekvések vannak arra, hogy meglegyen a kompromisszum, amit a kiegyezés vagy ahogy a kor mondja „kiegyenlítés” maga jelent, de mégis, valahol a nemzeti önállóság elkezdjen kiépülni, és a szabályozásban is ez látszik. Katonai büntetőjog terén sajnos ez nem annyira történt meg. Katonai büntetőjogot egy 1855-ös nyílt paranccsal életbe léptetett törvénykönyv határozta meg és ezt nem sikerült áthidalni 1930-ig. Megbotránkoztató ebben az időszakban a háborús szabályozás körében merülhet fel. Az, amikor látszik a köztörténeti ismereteinkkel párhuzamban, hogyan válik fékevesztetté egy rendszer. Ez különösen a II. világháború tekintetében, az 1944-es évtől igaz, amikortól a katonai büntetőjogot elkezdik eszközként használni. Ami nem annyira megmosolyogtató, inkább meglepő, hogy a háborúval kapcsolatban előítéleteink vannak. Azt szoktuk mondani, hogy a háborúban mindig sokkal szélesebb a katonai önkény, elszabadulnak a katonai erők, és beleérthetjük ebbe a katonai jogot is. Az I. világháborús szabályozás az én olvasatomban ennek az ellenkezőjét mutatja. Akár a levéltári források, olyanok is, amelyek a kötetbe nem kerültek be, de olyanok is, amik a kötetben benne vannak, azt mutatják, hogy az I. világháború alatt, bármennyire is megrázó volt a háború, annak kiterjedtsége és időbeli elnyúlása a kor számára, nem vált fékevesztetté a katonai igazságszolgáltatás. Ehhez mérten, megbotránkoztató, hogy a II. világháború végén milyen kiterjedt és bizonyos pontokon milyen önkényes eljárás volt az, amit a katonai igazságszolgáltatás nevében, de végső soron én azt szoktam mondani, hogy jobb látszattal tetézett hatalmi visszaélésként megvalósított, főként a nyilas-rendszer 1944 után.

A polgári büntetőjogról elmondhatjuk, hogy az évek alatt humánusabb, etikusabb lett. Ez elmondható a katonai büntetőjogi históriáról is?

- Elmondható, csak mások a kiindulási pontok és a stációk. Akkor, amikor a kiegyezést követően megvalósul az első magyar polgárjogi büntetőkódex megalkotása, akkor egy humánusabb, felvilágosultabb szellemi kódexszel találkozunk. Ekkor testi fenyítésről, kínvallatásról már szó nem lehet a büntetőjog terén ebben az időszakban. Katonai büntetőjog terén azért még élénk az a kérdés, hogy botbüntetést lehet-e kiszabni a katonára, és azt végre lehet-e hajtani mondjuk egy egész alakulat jelenlétében? Adott az a kérdés is, hogy bizonyos jogokat milyen mértékben lehet szabadjára engedni. 1912 Magyarországa ebben forradalmi áttörést hoz. Addig, amíg 1912-ig az osztrák típusú jog volt érvényben, addig a katonai büntetőjogunkra nem lehetett feltétlenül azt mondani, hogy emberséges. 1912-ben viszont eljárásjogi szempontból teljes egészében sikerült megfelelni a polgári követelményeknek. Nyilván azokkal a szükséges kitételekkel, amelyek a katonai vonatkozások miatt indokoltak voltak. 

Az első katonai büntető kódex kiadása is egy történelmi fordulóponton történt. 

- Az első eljárásjogi kódex 1912-ben jelent meg. Ennek az a sajátossága, hogy a hatályba lépés 1914-ben, a világháború kirobbanásával szinte egy időben történik meg. Mondhatnánk úgy is, tűzkeresztsége az új katonai büntetőeljárási szabályozásnak és amennyit eddig nekem sikerült feltárni, főképp a legfelsőbb honvéd törvényszék gyakorlatából, én azt mondhatom, hogy persze bizonyos kilengésekkel, de ez a szabályozás kiállta a történelem első nagy és talán akkor nem is tervezhető próbáját. Ami a háború után következik, az a Tanácsköztársaság időszaka, ami egy hatalmas kilengés. Érdemi, átfogó jogalkotás nem történik a Tanácsköztársaság idején. A forradalmi rendeletek főként szervezeti és hatásköri kérdéseket módosítanak, viszont jól látszik a joganyagból is, hogy a tanácsköztársaság egyszerűen megteszi azt, hogy figyelmen kívül hagyja a meglévő joganyagot. Magyarán és egyszerűen fogalmazva, csak iránymutatásként tekintenek a büntető tényállásokra és az eljárásjogi szabályokra. Szabad kezet adnak azoknak az úgynevezett bírói fórumoknak, amelyeknek jó részében még adott esetben jogi végzettségű tagja sem volt. Amikor a Tanácsköztársaság 133 napja elbukik, onnantól kezdődik egy konszolidációs időszak a katonai büntetőjog terén is. Megtörténik az, amit már évtizedek óta sürget a magyar jogi élet. Elkezdődik az anyagi büntetőkódex előkészítése, amely 1930-ban tetőződik be, az 1930. év második törvénycikk megalkotásával. Ez egy jelentős fordulat. Egy modern, haladó szemléletű kódexről beszélünk, amely első szakaszában rögzíti, hogy csak annyiban fogalmaz meg eltéréseket a polgári büntető törvénykönyvtől, amennyiben azt a katonai érdekek indokolják. Minden egyéb vonatkozásban a polgári büntetőkódexet kell alkalmazni a katonákra is. Ez egy hatalmas áttörés a katonai büntetőjog tekintetében. Ami fordulatot fog hozni, az értelemszerűen Magyarország hadba lépése a II. világháborúban. Ez már elkezdi kiterjeszteni a katonai igazságszolgáltatás hatáskörét, és ahogy mondtam, 1944 vége lesz az, amikor lényegében fékevesztetté válik a nyilas-terror jegyében a katonai büntetőeszközként való felhasználása. Ekkor majdnem azt is mondhatnánk, hogy az egész országot katonának tekintik a nyilasok, s igyekeznek rájuk kiterjeszteni a büntetőszabályokat. A kötet keretein túlnyúlik, de nyilván való, hogy a II. világháború után újabb változások következnek. Az első ilyen nagy változás, az a folyamatos szervezeti és eljárási átalakítások mellett az 1948-as új Katonai Büntető Törvénykönyv megalkotása. Ennek két oka volt. Az egyik oka az, amit ott az országgyűlésben ki is mondanak, hogy nem maradhat a magyar jogrendszerben olyan jogszabály, olyan kódex és olyan átfogó szabályozás, ami a Horthy időszakban keletkezett. Ez egy politikai indok. Ennek a vizsgálata és vitatása össztörténeti ismereteink alapján nem feltétlenül szükséges, hiszen tudjuk, hogy miért történt. A másik jelentős momentum ebben azért, hogy Sulteisz Emil professzor az egyik fő kidolgozója ennek a kódexnek és ez egy garancia. Gyakorlott a II. világháború előtt is a katonai jogi pályán mozgó tudós, és gyakorlati tapasztalattal egyaránt rendelkező professzorról beszélünk. A kódex mutatta is az ő szakértelmét. Ami azonban hatalmas lejtmenetet idéz elő, az az, hogy az ötvenes évektől egy az egyben a szovjet modellt kezdjük el majd átvenni és el fogják törölni a különálló katonai büntető szabályozást.

Ugye ön most 164 évnyi alapos tudással rendelkezik a katonai jogi témában. Hogyan fogja ez befolyásolni az ön karrierjét a későbbiekben? Gondolok itt arra, hogy milyen gondolati elemeket vesz át belőle illetve mi az, ami elindítja ezen az úton?

- Én azt gondolom, és az egyetemi hallgatóimnak is azt szoktam mondani, hogy ismernünk kell, hogy honnan jövünk. Úgy vélem, hogy a jogászok – különösen az állam szférában - ideális esetben azon törekvéssel vannak jelen, mint minden állami alkalmazott, hogy a nemzett jobb sorsáért dolgozzanak. Értelemszerűen itt a nemzet történetét kell ismerni, kell tudnunk, hogy honnan jövünk. Az elsőéves hallgatóimtól azt szoktam kérdezni, hogy ha egyetlen érintéssel kitörölném a memóriájukat, akkor meg tudnák-e mondani, kik ők, honnan jöttek és ezek tükrében merre tartanak. Nyilván ezt nem tudnák megválaszolni, s innentől kezdve érdekes ez a gondolatmenet a jogalkotás és a jog világa szempontjából is. Hiszen addig, amíg nem ismerjük behatóan a múltat, addig nehéz pontosan meghatározni, hogy merre haladunk tovább. Nyilván számos más körülmény is befolyásolja a jogalkotást és a jogász gondolkodását is, hiszen ez a jelen teljesen más, mint a történelmi múlt, amivel az ember foglalkozik. Azt gondolom, hogy ennek az ismerete mindenképp értékes tapasztalatokat ad, hiszen tendenciákat, szabályozási módszereket lehet megismerni, melyek adott esetben, vagy követendő példaként állhatnak az ember előtt, vagy éppen olyan példaként, amelyet semmilyen körülmények között nem akar követni. Értelemszerűen találkozhat olyan személyekkel, olyan nevekkel, akiknek a történetét, az életrajzát, amikor megvizsgálják, akkor példát állíthat maga elé. hogy adott esetben ismét említsem Sulteisz Emil professzort, aki egyszerre volt katonai gyakorló jogász és egyszerre volt jogtudós, méghozzá a háború után is elismert jogtudós. Aki annak ellenére állt vissza a magyar állam és a nemzet szolgálatába a háború után, hogy őt a nyilas időszakban pontosan a zsidó származás miatt félreállították. Ez azért egyfajta emberi nagyságot is tükröz, hogy valaki egy ilyen sérelem, egy ilyen szó szerinti üldöztetés után újra arra adja fejét, hogy tudásával és minden lehető legjobb tudásával szolgálja azt az államot, ahol őt üldöztetés érte. Ezek olyan emberi példák, amiből szintén lehet táplálkozni, s a történelem tapasztalata az, ami egy fő irányt szab meg számomra. Ez pedig az, hogy minél jobban megismerjem úgy a múltat, mint a jelent és a körülményeket. Hiszen talán mindannyiunkra igaz az, hogy minél nagyobb a tudásunk, annál jobban érezzük, hogy az mégis milyen kicsi a világmindenség szempontjából.

Kedves hallgatóink! Köszönöm a figyelmüket, hogy megtiszteltek ismét bennünket. Paulo Coelho író gondolataival kezdtem adásunkat, és ezzel zárom.

„Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.”

További kellemes rádiózást kíván a szerkesztő, Fodor Endre.

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2020, június 22