Inter Arma Caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2014. 76-80. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

 

76-80. adás

 

76. ADÁS

2014. július 16.

Szerkesztett változat

„A fény harcosainak mindig ott ég a ragyogás a szemükben. Nem mindigbiztosak abban, mi is a dolguk itt. Sokszor töltenek megannyi álmatlan éjszakát gyötrődve, mert azt hiszik, életüknek nincsen célja, értelme. Ezért fény harcosok. Mivel hibáznak. Mivel kérdéseket intéznek önmagukhoz. Mivel egy okot keresnek, a lét értelmét - és bizonnyal majdan meg is találják azt.” – Lukács Evangéliumára történt utalással Paulo Coelho idézetével köszöntöm hallgatóinkat, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Mai adásunkban, tekintettel a nyári időszakra a Veszprém Légierő Zenekar felvételeiből válogattunk.   

Adásunk végén, ahogyan műsorunk elején is, Paulo Coelho író gondolataival köszönöm meg a figyelmüket.

„A fény harcosa nem tart attól, hogy viselkedése mások számára teljesen őrültségnek tűnhet. Amikor egyedül van, hangosan tanakodik magában. Egyszer hallotta, hogy ez a legjobb módja annak, hogy beszélgessen az angyalokkal, ezért nem hagyja veszni szerencséjét, belevág, és megpróbálja felvenni velük a kapcsolatot. Elsőre nagyon bonyolultnak érzi a dolgot. Úgy véli, nincs mit, mondjon, és egyfolytában csak ugyanazt az értelmetlennek ható locsogást ismételi. Ennek ellenére a Harcos mégsem adja fel a párbeszédet, hanem folytatja azt. Egy egész napot tölt azzal, hogy szívével szót váltson. Olyan dolgokról beszélget, amikkel nem ért egyet; teljes badarságokról. S egy napon észreveszi hangja változását. Ráébred egy magosabb égi bölcsesség csatornájává vált immár. A harcos esetleg őrültnek hathat, de ez csupán csak álcapalást.”

Köszönöm figyelmüket és további szép napot kívánok. A szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

 

77. ADÁS

2014. július 23.

Szerkesztett változat

„Azt hiszed, házat építettél s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy félórára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben.” – Márai Sándor gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre és kíván tartalmas időtöltést az Inter arma caritas mai adását hallgatva.

70 év után avattak altiszteket ismét Veszprémben. Mi a modern kor kihívásainak mindenben megfelelő, a nemzet szolgálatában fedhetetlen és rendíthetetlen, a hivatása iránt a végsőkig elkötelezett altiszti kart szeretnénk. Sose feledjétek el a mai napot, eskütök napját, legyetek emberségesek és szigorúak, segítőkészek és követelményt támasztóak. Olyan katonák, akikre mindig számíthat a parancsnok. Hangsúlyozta beszédében a honvédelmi miniszter, Hende Csaba.

Honvéd Altiszt vagyok, Hazám védelmezője!

Erős hittel, erős akarattal szolgálom Nemzetem, mert az erős akarat minden akadályt legyőz, erős akarat, csak erős hitből fakad!

Tudatában vagyok, hogy a Hazám iránti elkötelezett szolgálat céljai nagyobbak egyetlen személy érdekeinél. Ha a szolgálat megköveteli, életem áldozom Hazámért.

Altisztként Magyarország és a magyar nemzet, a Honvédség és alárendeltjeim érdekeit a sajátom elé helyezem. Úgy teljesítem a kötelességem, hogy nem gondolok elismerésre és haszonszerzésre.

Bátran szembenézek a szolgálatomból adódó kihívásokkal, veszélyekkel és viszontagságokkal, legyenek azok fizikai, lelki vagy erkölcsi természetűek. Tudatában vagyok, hogy a bátorság adja azt az erőt, amelytől a harci szellem függ.

Személyes bátorságom úgy építem, hogy nap, mint nap kiállok azokért az értékekért, melyekről tudom, hogy tiszteletre méltóak és azok szerint cselekszem. Mindig és minden körülmények között lojális vagyok társaimhoz, parancsnokaimhoz és szolgálatom céljaihoz.

Tudatában vagyok, hogy a Nemzet és a Magyar Honvédség számít elkötelezett szolgálatomra. Küzdök minden olyan esemény, eszme és irányvonal ellen, ami kompromittálja Hazámat, a Magyar Honvédséget, bajtársaimat, parancsnokaimat. Szolgálatomat minden időben pártpolitikától függetlenül, a Nemzet egészének javára végzem.

Altisztként hivatásom mestere vagyok. Személyes ambícióimat, tudásomat és időmet arra használom, hogy szakterületemen minél képzettebb és hatékonyabb legyek. Törekszem a folyamatos fejlődésre, az új eljárások elsajátítására. Az előírásokat, szabályzatokat következetesen betartom és betartatom.

Elfogadom és tisztelem a magyar és az egyetemes kultúra örökségét, a történelmi múltat, a katonahagyományokat és az ezeket megjelenítő jelképeket.

Soha nem feledem, hogy Hazám védelmezője vagyok, Honvéd Altiszt!

Körtvélyessy Zsolt előadásában hangzott el az új Altiszti Eskü. Az idei évtől új elemekkel bővül az altisztavatás. Többek között megújult az altiszti induló és hagyományteremtő céllal Dr. Benkő Tibor vezérezredes dísztőrt adományozott egy kiválóan végzett hallgatónak. A vezérkar főnöke beszédében kiemelte, hogy a választott hivatás egy életre szól és ezért mindig becsülettel és lelkiismeretesen kell hozzáállni.

- Az eskü pillanata, nemcsak felemelő, magasztos élmény a jelenlévők számára, de egy életre szóló elhivatás, elkötelezettség minden katona részére. Nagyszerű hivatás az, amit önök választottak. Ezt a hivatást viszont csak lelkiismeretesen, becsületesen, bátorsággal, hazaszeretettel, elkötelezettséggel lehet ellátni.

Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédében a Jutasi hagyományokat hangsúlyozta, kiemelve a volt altiszti akadémia szerepét a katonai képzésben.

- Az erős akarat mindent legyőz. Erős akarat, csak erős hitből fakad. Ezt tanulhatjuk meg Jutastól. A hitet abban, hogy a nemzet, a haza védelme olyan fontos dolog, amiért igenis érdemes dolgozni, és ha a sors úgy hozza – és ki tudja, mikor hozza úgy –, érdemes meg is harcolni. Az akaratot, ami minden akadályt le tud győzni a nemzet szolgálatában, ami meg tudja oldani a megoldhatatlant, előnyére tudja fordítani a hátrányt, ami mindent eltűr, mindent remél, mindent elvisel. Mi a modern kor kihívásainak mindenben megfelelő, a nemzet szolgálatában fedhetetlen és rendíthetetlen, hivatása iránt a végsőkig elkötelezett altiszti kart szeretnénk, amely ugyanakkor megérti és átérzi az előttük járók sorsát, teljesítményének nagyszerűségét. Jutas neve, ez a sokak szolgálata által megszentelt hely, akkor használ majd nektek, ha magatok is követni akarjátok az előttetek járók példáját.

A Magyar Honvédség összesen 106 új altiszttel gazdagodott a veszprémi ünnepséget követően. A szervezők választása azért esett a királynék városára, mert 90 évvel ezelőtt Veszprémben indult a meg a Jutasi altisztek intézeti képzése. Legutóbb 70 évvel ezelőtt tartottak a városban altisztavatási ünnepséget.

Nádasi Alfonz, Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

- Vacsora után kihívtak a ház elé sétálni. Én Elemérrel kerültem össze. Mindig várom a nagyhét óta, hogy beszélgessek a házasságáról. Most úgy hirtelen felbukkant az ő részéről. Vagy talán éppen ezért akart velem jönni. Rögtön elmondtam az egyik lehetőséget. Késznek nyilatkozott, hogy beszélgessünk róla.

Most jelzett a rádió: légiveszély Budapesten. A rendtársaimon kívül mostanában sokat gondolok a barátaimra.

A nyilasok úgy látszik, nem nyugosznak, míg a németekkel együtt teljesen el nem árulják a hazánkat, és el nem adják az imádott Hitlernek. De akkor mi lesz a hazánkkal? Itt is felbukkan néha ez a kérdés. A tiszteknél akkor, ha részegek. Egyébként hallgatnak előttem róla, mert ismerik a véleményemet. Az egyik megígérte részeg fejjel, hogy engem, Alfonz pátert lelövi, ha ellenzi a nyilasuralmat. Nem ellenzek én semmiféle uralmat, csak a hazám javát szolgálja. Az pedig csak tisztességes lehet.

A sebesültek között észreveszem, hogy néha hirtelen elhallgatnak, ha bemegyek. Nagy nehezen tudtam meg a múlt héten, hogy vita volt köztük. Egy elvakult németimádó az egyik sváb községünkből a Volksbundot dicsőítette, illetve dicsőítette volna, de a többiek egy emberként lehurrogták.

Sokat gondolkodtam ezen a jelenségen. Közbeszóljak vagy ne? Ha nem védték volna meg a többiek a helyes gondolatot, feltétlenül beleszólok, mint eddig is mindenbe. Akkor nem törődtem volna esetleges izgatott hangulatukkal, állapotukkal sem. De most nem volt rám szükség, mert maguk is elnémították azt a hálátlan kutyát. Idejött annak idején az öregapja egy rongyos gatyában, itt megkapta a törököktől kiirtott, mindenkitől elhagyott területet, könnyen megszedte magát, és hálából most ellenünk fordul.

Ez is az a tipikus magyar sors, amely végigkísér bennünket ezer éve. Minket csak rugdalnak, véreztetnek, irtanak. De mégis szaporodunk, nemesedünk, élre törünk. Magunkba elegyítjük az idegent, feljavítjuk, még biológiailag is magyarrá tesszük.

Bennem is, a fene tudja, milyen vér van. Azt hiszem, sokkal kevesebb magyar, mint nem magyar. De ha valaki azt merné mondani, hogy nem vagyok magyar, keresztülharapnám a torkát is. Az ostoba őskutatás legalább arra jó volt, hogy édesapám őseiben megismertem azt a sok derék magyar parasztot, napszámost, bérest, aki után, mint pont a gondolat mögött, itt vagyok én. Persze, azért akadt  a kedves nagypapák, ükök között mulatós nemes is, aki elvert, elkártyázott majort és földet egyetlen éjszaka. De sokat sírhattál Rózsa Rozál ükanyám!

Életem leggyávább és legérthetetlenebb terhe az a gondolat, hogy kinek a gyermeke vagyok. Mindig csak pletykaszinten jutott el hozzám egy-egy szó, sejtetés. De sohasem volt bátorságom, hogy megkérdezzem szüleimet: 

Mi volt Ostffyasszonyfán, édesapám szülőhelyén?

Melyik ősanyám szolgált a falu nevét adó családban?

Hogyan kerül az ősök közé különböző nemzetiségű név?

Miért lett majoros udvarseprő apai nagyapám?

Honnan eredt édesapám hihetetlen tehetsége?

Hogyan került egybe egy sváb falu első gazdájának leányával?

A falu legszebbjének tartott leány miért éppen édesapámhoz ment feleségül?

Miért csúfoltak engem falusi pajtásaim báró úrnak?

Honnan jött nővérem neve: Ida, és az én nevem: Tibor, mikor közel és távol senkinek sem volt ilyen neve? Svájcban döbbentem rá, mikor szent Ida bencés kolostorban voltam.

Miért sírt édesanyám, amikor meglátott egy csecsemőt?

Miért hagyott meg szétosztott birtokából anyai nagyapám két lovat: Lindát és Gidrányt, meg egy kocsit, felnövekvő "unokájának"?

Mit rejthetett az a mondat, amit egyszer kisdiák koromban hallottam a szobában a konyhában beszélgető szüleimtől: Vigyázz, a gyerek ezt meg ne tudja.

Miért, miért, miért ??? Folytathatnám.

Borzalmas teher, ahányszor tudatosul bennem. Szerencse, hogy ritkán jut eszembe, mert nem bírnám. Gyáva voltam anno megkérdezni. 

Aztán a potyadék ilyen lesz: megbolydul a sátánfia Hitler üvöltésére, meg a Bleyer Jakab féle uszításra. No, csak vegyem észre, hogy valamelyik sebesült vagy beteg itt propagandát próbál csinálni! Mindenkin segítek és segítettem, magyaron, németen, ruszinon, oroszon, de akkor nem kímélek senkit. Mert ez a hazánk elárulása lenne.

 

Márai idézettel kezdtem a mai műsort, ezzel is zárom, s kívánok további szép, tartalmas napot valamennyiüknek.

„Egy értelmes ember, különös tehetség nélkül, többet használhat a világnak, mint egy tehetséges ember értelem nélkül.”

Az Inter arma caritas újabb adásával jövő héten jelentkezünk majd, addig is elköszön a műsor szerkesztője, Fodor Endre.

 

 

78. ADÁS

2014. július 30.

Szerkesztett változat

„A boldogságunk akadályai soha nem a körülményekben vannak, hanem saját magunkban, akik rosszul vagy ügyetlenül viszonyulunk családunkhoz, önmagunkhoz.” Köszöntöm hallgatóinkat, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. A mai adásban elsősorban a Zalavári táborozásra tekintünk vissza egy összefoglalóban, valamint Nádasi Alfonz, Hadinapló című kötetéből olvassuk fel a következő részt. 

Idén 11. alkalommal rendezte meg a Katolikus Tábori Püspökség a Zalavári táborozást a Honvédelmi Minisztériumban dolgozói illetve a Magyar Honvédségnél szolgálatot teljesítő katonaszülők gyermekeinek. A résztvevők honismereti, természeti, néprajzi és kulturális programokkal ismerkedtek. Ezúttal a Somogy megyei Kaposmérő mellett elterülő Kassai-völgyben tett kirándulásukon látogattuk meg a táborozó fiatalokat.

Éppen túl vagy a lövésen. Hogy sikerült?

- Szerintem jó lett, egy belement, kettő pedig kicsit mellé.

Most volt a kezedben először íj?

- Nem, már tavaly is próbáltam. Nekem tetszik, én versenyszerűen is szeretném csinálni.

Mi tetszik benne?

- Nem tudom. Jó, hogy el lehet lőni a nyilakat.

Hogy telik a tábor?

- Nekem nagyon tetszik.

Mi tetszik benne? Mi volt eddig a legjobb?

-  Hogyha a tavalyi tábort is nézzük, meg az ideit is, akkor most legjobban az íjászat tetszik, tavaly pedig az éjszakai túra tetszett a legjobban. Az is jó, hogy elmegyünk sok helyre és nem csak ott ülünk a táborban.

 

Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész.

- Mindenképpen nagy kihívás, hiszen gyerekekről van szó, akikért felelősséget kell vállalni. Minden ilyen kihívás, minden ilyen nagy dolog, ami nehéz, az nagy dolgokat is tud eredményezni. Ezért valahol egy izgalmas és jó kihívás is. Ez most már a 11. tábor, amit a Tábori Lelkészi Szolgálat megszervez. Környezetvédelmi tábor alapjaiban véve, katonai rendre épülve és természetesen, mivel a Tábori Püspökség rendezi, ezért ha lehet így mondani „duplán fegyelmezett”, de mindez a gyerekekért. Nekünk nagyon sok munkánk van benne, viszont a gyerekek nagyon szeretik és nagyon élvezik. Természetesen a szellem, a kultúra, a történelem mind benne van és része a programnak, de ugyanígy a szórakozás, a pihenés vagy a strandolás is egy nagy öröm a gyerekeknek. 

Mennyit változott a tábor ez alatt a 10-11 év alatt?

- Azt gondolom, hogy az alapjai ugyanazok maradtak, ugyanaz a lényege. Nagyon sok program van, ami évről évre megismétlődik. A gyerekek is kinőnek belőle, és új gyerekek jönnek. Nagyon nagy lehetőség az, hogy mi Zalaváron kaptunk egy helyet a plébánia udvarán. Bizonyos értelemben azért le vagyunk korlátozva, hiszen nem az egész országot járjuk be, hanem a környéket, de ami itt van történelmi vagy kulturális érdekesség, azt általában fel is fedezzük. 

Önnek személy szerint mit jelent ennek a tábornak az irányítása, vezetése?

- Nekem egyrészt egy nagy megtiszteltetés. Ugyanakkor egy nagy felelősség is, hiszen idén éppen 55 gyermekre kell vigyázni, ami nagy kihívás. Persze, ahogy mondtam, egy nagy megtiszteltetés is és remélem, hogy ami nagy kockázattal jár, az nagy eredményeket is tud hozni. 

Katonaszülők gyermekei vannak ebben a táborban. Mennyire érződik ez a gyerekeken?

- Azt gondolom, hogy a gyerekek, gyerekek, bármilyen szülőké is. Egyrészről talán egy picit azért fegyelmezettebbek, másrészt viszont azt is látom, hogy könnyebben értelmezik azt a környezetet, amiben vannak. Hiszen katonák, tábori lelkészek, honvéd tisztjelöltek azok, akik őket irányítják, akik miattuk vannak a táborban. Könnyebben tudják őket kezelni, megszólítani, nem félnek tőlük. Volt erre példa ma, amikor bementünk egy faluházba, ahol mosdót kerestünk. Ott voltak más táborozó gyerekek és nagyon rettegve néztek a katonaemberre, hogy mit is csinálnak itt. Nekik pedig ez egy teljesen természetes látvány.

A gyerekek egymás között hogy viselkednek?

- Gyerekek, rosszcsontok. Ugyanakkor, ahogy mondtam, fegyelmezettek is. Érzik azt, hogy mikor lehet rosszcsontkodni és érzik, hol vannak a keretek, ami nagyon fontos, hiszen az ő biztonságukat szolgálják. 

- Nagyon jó, szeretem. Már nem először vagyok itt, úgyhogy már tudom, milyen programok lesznek. Volt strandolás és még szerintem lesz is a Balatonon. A többi program viszont még egyelőre titok. 

Rácz István főhadnagy, tábori lelkész.

- Rácz István főhadnagy, tábori lelkész vagyok a Katolikus Tábori Püspökség lelkészi állományából. 

Sokadszorra van itt a táborban.

- Igen, a legjobb tudomásom szerint 6. alkalommal vagyok most itt. 

Mi ennek a tábornak a célja?

- Az, hogy a gyerekeknek megmutassuk azokat az értékeket, amik vannak a világban, amiket föl lehet fedezni és emellett természetesen a pihenés. Megtanulják, hogy a környezetvédelem, a természetvédelem az igenis nagyon fontos mindannyiunk számára. 

Gyerekekkel foglalkozni mindig nehéz dolog. Hogy van ez most?

- Alapjában véve azt tudom mondani, hogy ez senkinél sem kivétel. A szülők ezt nap mint nap csinálják. Mi próbáljuk egy picit őket tehermentesíteni erre e hétre. Nem egyszerű összefogni ennyi gyermeket, de én úgy gondolom, hogy minden csoportvezető arra törekszik, hogy a gyermek önfeledt pihenése mellett azért kezelhetőek legyenek, és a csoportokban ezt maradéktalanul meg tudják oldani. Van olyan táborozó, aki már sokadjára van itt.

Katonaszülők gyermekei nyaralnak itt. Mennyire katonás ez a tábor?

- Katonai alapokon nyugvó, katonai szabályzatrendszer szerint működik a tábor. A szolgálati szabályzat, a katonai szabályzat ránk természetesen vonatkozik. A gyerekekre azért nem erőltetjük rá ezeket, de igyekszünk egy picit rendre oktatni, rendre nevelni, rendre tanítani őket. 

- Sok helyen vagyunk és mindig mindenhova közösen megyünk.

Hol voltatok eddig?

- Voltunk már romoknál, strandoltunk is, most pedig itt a tanyán vagyunk. Igazából sok helyen jártunk.

Melyik volt itt a legjobb?

- Itt a lovaglás és az íjászat tetszett a legjobban. Már lőttem íjjal, de még mindig ugyanúgy tetszik, mint régen.

Milyenek a társak?

- Kedvesek és aranyosak. 

Kassai Lajos, lovasíjász világbajnok.

- Azt gondolom, hogy nem születünk üres lappal ide a világra és az én nagyon szép hófehér A4-es papíromra a lovasíjászat szó volt fölvésve jól láthatóan. Ezt követem egész életemben. Létrejött ez a hely, 25 év munka van e mögött, amit láttok. Amit nem láttok az egy nagyon jó kollektíva. Egy kitűnő iskola jött létre, fantasztikusan jó tagsággal, közel 300-an vagyunk. Egy nagyon sikeres világtalálkozót zártunk most a hétvégén 22 ország részvételével, és hadd dicsekedjek el, hogy elsöprő magyar győzelem született. 10 km futás, 2 óra ügetés szőrén, 500 lövés és 3 ajánló, ez az alap beugró ahhoz, hogy valaki ide bekerüljön. Ugyanis jó állóképesség kell, mind általános erőnléti állapot, mind speciális állapot szükséges ahhoz, hogy valaki egy komolyabb pályát be tudjon futni. Ettől jó a gárda. Kell még három ajánló, ami a szocializációt szűri, tehát ha van egy kiflivég, akkor azt tudjuk megosztani egymással. Nem csak az a fontos, hogy valaki jó lovas íjász legyen, hanem hogy jó ember is legyen. Én folyamatosan edzésben vagyok és nem azért, mert versenyre készülnék vagy bármilyen megmérettetésre, hanem egész egyszerűen ezt nagyon szeretem csinálni. Életem része, tehát egy meditáció. Minden, ami bennem van, mindent beleviszek a lovas íjászatba.

A Zalavári tábor lakói vannak itt. Milyenek a gyerekek, hogy fogadják ezt?

- 14 éves korig kezelhetőek, aztán 14-15 éves korukban történik velük valami és kössétek föl a gatyátokat, hogyha ezzel a korosztállyal is akartok foglalkozni. Ez az X, Y, Z generáció, ez egy érdekes helyzetet teremt. 

Hogy viszonyulnak az íjászathoz, akik először találkoznak ezzel?

- Minden furcsa nekik, ami nem virtuális. Tehát ők egy virtuális térben élnek, ebben léteznek, és amikor abból kikerülnek, akkor egy különleges élmény számukra. El vannak zárva az életszerű dolgoktól, az iskola is felel ezért. Szeretik, mert a lelkük mélyén azért sokkal közelebb áll hozzájuk szerintem, mint egy rádiótelefon, de azzal több időt töltenek el. 

- Nagyon jó a közösség, családias a hangulat, nagyon jók a programok és sokat lehet szórakozni. 

Milyen programok vannak?

- Szoktunk menni Balatonberénybe fürdeni, és szoktunk menni sokat kirándulni. Nemrég voltunk a környezetvédelemmel kapcsolatosan szemetet szedni az erdőben. Most például a lovasíjászatot próbáljuk ki, ami nagyon tetszik, mert szeretek lovagolni. Érdekes, hogy hogyan lehet eltalálni több méterről a táblákat. Ötöt lőttem és ebből négy célba ért. 

Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész.

- Mondjuk az esetemben, ami most eszembe jutott az leginkább az, hogy nemcsak táborvezető vagyok, nemcsak katona, hanem pap Nekünk papoknak kötelező misézni vasárnap és egy plébánia udvaron vagyunk, ahol mellettünk van a templom. Vasárnap mi tábori lelkészek átmegyünk misézni, s amikor meglátnak minket papi ruhába, akkor csodálkoznak, hogy a katona bácsi pap bácsi is. Hogy is van ez? Ez például egy nagyon érdekes kérdés számukra, hogy most te ki vagy pontosan? Te vagy a táborvezető és paposkodsz is? 

Megértik a gyerekek egyébként az összefüggéseket már?

- Meg, természetesen. Időnk van, tehát azért a gyerekek ott vannak közöttünk, mi a gyerekek között. Le tudunk ülni velük beszélgetni bármikor a táborban, együtt vagyunk velük a buszon és a programokon. Azt gondolom, hogy a tábori lelkészeknek eleve egy nagy lehetőség az, amikor mondjuk egy külföldi misszióban is járnak, hogy le tudnak ülni a katonákkal beszélgetni, közöttük élnek. Mi is itt most a gyerekek között élünk, sokkal könnyebben megszólíthatóak vagyunk, mint egy hivatal. 

A riporter Ferenczi János volt. 

Nádasi Alfonz, Hadinapló. A kötet felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

- Április 15.

Üzentem Szabó Kálmánnak, hogy ne beszéljen az eljegyzéséről senkinek sem. Nem tartom helyesnek, hogy gúnyolódjanak mások az ő érzéseiken. Sajnos, nem is hiszem el, hogy ebből házasság lesz.
Ma újra nagy itt a felfordulás. Bár mikor nem? Lassan alig van néhány nyugodt nap, hogy bele ne vágna a menkü vagy legalább a híre. Megjött a parancs, hogy Kobrynba megyünk. - Egy óra múlva újabb parancs: maradunk! - Este újabb parancs: megyünk!
Hiába akarom, hogy ne érdekeljen ez az összevisszaság. Magam miatt mindegy. De ránehezedik a lelkemre ennek a sok sebesültnek a sorsa. Minden váratlan hírre sokkal nagyobb lesz a nyugtalanság.
Ilyenkor olyan nehéz kimondani nekik válaszként azt a szót: nem tudom. Pedig valóban ez az egyetlen helyes válasz. De nem lehet ezzel elintézni őket. Össze kell szednem minden találékonyságomat, hogy a különböző vérmérsékletűeket lecsillapítsam. Legszívesebben én is oda küldeném az egész háborút az elindítóival együtt, a hadvezetőséggel együtt, a monoklis magyar és német törzstisztekkel együtt, ahova ők. Figyelem magamat, mennyire öntudatos bennem az a hivatásérzet, mely csak azt nézi, hova állítják. Egy kötelességem van, másokon segíteni. Hogy hol, nem fontos. De ezek a lerongyolódott szervezetű, idegileg sebzett embereim! Ezek miatt sokszor nem alszom.
Benne van a hadosztályparancsban, hogy a 34. Gyalogezredhez megyek Erik rendtársam helyettesítésére. De hogy mikor, arra majd külön parancsot kapok. Az irgalmas Isten mindenütt velem lesz. Eriknek szívből kívánom a szabadságot, mert nehéz ezrede van.

Ápr.16. vasárnap

A vonattörzsnél mise után odajött hozzám az alezredes és felajánlotta, hogy kivisz Volinkára. Hát ilyen emberekre van bízva az életünk. Egyik nap szadista, mert valamelyik nőjénél nem jól érezte magát. A másik nap, mint egy jótékony angyal, úgy játssza a szerepét. Mintha nem néhány nappal ezelőtt mondtam volna meg neki a magamét olyan hangon, hogy megint rávágta: Tábori lelkész úr, vigyázz! Erre szemtelenül újra azt mondtam: Az alezredes úr tudja, hogy úgy sem fogok vigyázzba állni. Az igazságot nem lehet ilyennel eltussolni. - És most itt ülök mellette, és folyton fohászimát mondok, hogy ki ne robbanjak, ha megint elkezdené abnormis mivoltában a mondókáját. De szerencsémre, szinte hallgatag volt. Én sem beszéltem. Csak éppen néhány közömbös szót.
Volinkán búcsúztak az árkászok. Mennek Divinbe, a mocsarak közé, ez egy kis város Kobrintól délkeletre. Oda a mocsarak közé. Megható volt újra látni ezeket a bátor embereket. Ezeket a minden veszélyt megpróbáltakat, akik a legkülönbözőbb helyzetben dolgoznak. Egyetlen azonos jellemzője a munkájuknak, hogy állandóan életveszélyben vannak. Mindig vidámak, mindig sárosak, mindig ugrásra készek. Meghatódottan búcsúztunk. Igen megszerettem őket. Ha ezektől függene, már egyetlen orosz sem lenne az Uralig.
Mikor visszajöttünk, Vajday kivitt a Citadellába. Ahogy befejeztem a munkát, elvittek a Bugra gumicsónakból halászni. Illetve nem tudom,  minek nevezzem ezt a műveletet. Kézigránátot dobtak a vízbe. Ettől a halak elkábultak. Mi pedig hálóval, kézzel, ki ahogy tudta, kifogtuk őket. Nagyon sok hal van itt. Két, két és fél kilós példányok is akadtak.
Odakéredzkedett egy német katona is. Persze az Übermensch még ebben a helyzetben is mindent jobban akart tudni. Mondtuk neki, hogy úgy dobja a gránátot, ahogy a többi. Nem, ő jobban tudja! Nem a folyás fölé, hanem alá dobta. Az erős sodrás miatt alig tudtuk félre kormányozni a csónakot. Nem is gránát volt a robbanóanyag, hanem jó kétöklömnyi TNT.
Szerencsére két méterrel túl voltunk, mikor felrobbant. Őt meg rögtön kiraktuk a partra. Aztán belekerültünk a híd alatti sodrásba. Hiába, olyan evezősöknek nem lehet az ügyességében bízni, akik a falu végén csak eső után látnak pocsolyányi vizet.
Ma elemében volt az egész társaság. Nem volt elég a halászás, ahol a bő zsákmányt rögtön bevitték az alakulatok konyhájára, hanem még futballmérkőzést is javasoltak. Én voltam az egyik kapus. Két dugót fogtam be. Mindkettő az én hibám volt. Maradt is a végeredmény 2:0.

„Uram tégy engem a békéd eszközévé, hogy ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek; hogy megbocsássak, ahol bűn van; hogy egyesítsek, ahol széthúzás van; hogy igazságot hozzak ahol tévedés van; hogy hitet vigyek, ahol sötétség van; hogy örömet vigyek oda, ahol szenvedés van. Nem azért, hogy vigasztalódjam, hanem hogy vigasztaljak. Nem azért, hogy megértsenek, hanem, hogy megértsek. S nem azért, hogy szeressenek, hanem, hogy szeressek. Csak ez a fontos, mert amikor adunk, akkor kapunk, amikor megbocsátunk, bocsánatot nyerünk, amikor meghalunk, új életre támadunk.” 

Assisi Szent Ferenc gondolataival köszönöm meg a figyelmüket. További kellemes rádiózást kíván a szerkesztő, Fodor Endre.

 

 

79. ADÁS

2014. augusztus 6.

Szerkesztett változat

„... sokféle erő van a emberek között, sokféleképpen ölik egymást az emberek. Nem elég szeretni. A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek csak akkor van értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot. De aki alázat nélkül szeret, nagy terhet tesz a másik vállára.” – Márai Sándor gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre. 

Először mai műsorunk tartalmáról.

A katonaság, a Magyar Honvédség is részt vesz az Egyúton Zarándoklaton Máriaremetétől a Szent István Bazilikáig. Nem véletlen tehát, hogy a mai adásunkban fölidézzük majd Bíró Lászlónak, a Katolikus Tábori Püspökség püspökének gondolatait a családról, a család fontosságáról. Az előadás azon a Családerősítő Hétvégén hangzott el, amelyet a Tábori Püspökség katonacsaládoknak és hozzátartozóiknak rendezett az előző esztendőben. 

-     Húsz esztendeje 1994-ben is család éve volt. Az ENSZ újra elővette, és látszik, hogy kezd jönni az a hang, hogy igen, az új struktúrákat kell propagálni. Magyarul nem a házasságon alapuló családeszmét. Mi ahhoz ragaszkodunk, hogy a házasságon alapszik a család. Számunkra a házasság és a család evangélium, jó hír. Nem beszélünk a házasság és a család válságáról. Miért nem? Azért, mert az ember van válságban. Itt van a probléma. Tehát a ti gyerekeiteknek még nehezebb lesz házasodni, mert egyszerűen az ego kultusza olyan naggyá növekszik, hogy fél elköteleződni. Fél, mert úgy érzi, hogy az önkibontásában gátolja. 

    Számunkra a házasság az örömhír, mondja Benedek pápa. A másik, amit mond az az, hogy a hit válsága és a házasság válsága összefügg. Házassághoz tartozó fogalmak: hűség, bizalom, hit. Hiszek neked, hányszor kimondjuk ezt. A latinban ezek a szavak a hit szóra mennek vissza (hit - fides, bizalom - fiducia, hűség – fidelitas). Mindegyik mögött ott van a hit szó. Szóval a hit és a házasság mélyen összefüggnek. Amikor a hitünkben próbálunk mélyülni, akkor a házasságunkban mélyülünk, csak nem rakjuk ezeket a fogalmakat össze, nagyon távolinak tűnnek. Ebben a magyar szóban, hogy hitvesi szeretet, ott van benne a hit. Erre a hitvesi szeretetre épül a házasság. Előttem van Benedek pápának a Nagyböjti körlevele, amelyben a hitről beszél. Mi a hitvesi szeretet és mi a hitnek a párhuzama? Azt mondja János levele, megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Megismertünk és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Mi is a hit? Így mondja: - A keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy eszme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy személlyel. Mi, akik idősebbek vagyunk, ezen nőttünk fel, hogy a vallás az egy idealista világnézet. Az egy eszme, egy idea melletti döntés. Egyáltalán nem. Ami az, az szétfolyik és eltűnik. Ezért vagyunk hitetlenek sokszor. Azért gondoljuk magunkat hitetlennek, mert egy vallásosság volt, ami csak ideológia volt és idealizmus. Azt mondja a Szentatya: - A hit a találkozás egy eseménnyel és egy személlyel.

    A legtöbbet hallott panasz, ami nálam lecsapódik feleségek részéről, ilyen típusú mondat: - Elkészítettem a férjemnek a kedvencét, megette, még csak egy puszit se kaptam érte, odament a televízió elé, megitta a sörét és lefeküdt. Mi történt? A feleség egy eseménnyel készült a férje számára, és nem lett belőle találkozás. Férje behammolta az ételt és nem találkoztak aznap este. Az Isten hányszor elmondhatná, hogy adtam neked valami szépet a mai napon és még csak egy „hála Istent” se kaptam érte. Így születik meg a hitetlenség és így távolodik el egy házasság is. A Szentírás, amikor beszél az Istenről az nem a mi katekizmusainknak az egyszerűségével és butaságával beszél róla, hanem csupa eseményről beszél. Az Úristen kihozta az ő népét Egyiptomból, átvezette a sivatagon, mannát adott neki, vizet fakasztott számára. Ez a szép mondata az Ószövetség egyik helyén, hogy visszafordította a folyókat. Ugye amikor a Jordánon átkelnek, visszafordította a folyókat. Szóval csupa eseményben beszél az Istenről. Tehát a hit az nem találkozás egy személlyel elsődlegesen, hanem találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, és a hitvesi szeretet ugyanez. A találkozás egy eseménnyel, a házastársammal, mint eseménnyel és úgy a személlyel. Mindig az eseményen keresztül jutunk el a személyhez. A személy másként megfoghatatlan. Csomó dolgot egy házasság természetesnek vesz, és ez baj. De azért soha nem tenni szóvá, az nem jó, mert akkor nem találkozik két ember. Benedek pápa mondja: - A hit az egy kultúra. A hit kultúrát teremt, és ha ez a kultúra bennem van, akkor a hitvesi szeretet is jobban tud működni. Ez a kettő összetett. Amikor a pápa azt mondja, a hit válsága és a házasság válsága összefügg, akkor erről van szó. A hitnek ez a kultúrája. A hit nem egy eszmény, nem egy etikai döntés, hanem a hit a találkozás egy eseménnyel és egy személlyel. 

    Hasonló témáról beszéltem fiatalabb házasoknak és mondtam a házaspároknak, fiúknak különösebben: - Minden nap vegyetek észre valamit a párotoknál, tegyetek szóvá egy eseményt! A fiatal fiúk elkezdték mondani: - Atya, elmegyünk reggel hétkor és este hétkor hazaesünk, már nem veszünk észre semmit se! Én tudom, hogy így megy az élet, de azért ez nem ment föl bennünket, mert akkor taposómalom lesz az egész élet. Emberileg ti vagytok egymásnak a jutalma. A gyerek hosszú ideig csak követelt, tudja mi a jussa, elmondja, közli, minél kamaszabb, annál gátlástalanabbul. Ti vagytok egymásnak a jutalma. Azt mondja másutt Benedek pápa: - A hit esemény, az esemény nem az, hogy te mégy Isten fele, hanem az Isten érkezik hozzád. Nagyon mély igazság. Az egész hit az érkező Istenről szól. Azt mondjuk minden szentmisében: - Halálodat hirdetjük Urunk és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz. Ez a házasságra is nagyon igaz. Benedek pápa azt mondja, ami az egész kereszténységnek a halála is meg az élete is, hogy mi nem egy 2000 évvel ezelőtt élt Krisztushoz tartozunk, hanem az érkező Krisztushoz. Nem egy emberhez tartozol, akivel x éve megesküdtél, hanem az érkező feleséghez és férjhez tartozol, aki minden nap érkezik, nem csak fizikailag. Ez a házasságnak a nagy titka. Tovább úgy mondja a pápa: - Találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek új horizontot, és ezáltal meghatározott irányt ad. Amikor újra tudtok találkozni egymással, akkor egy új horizontot, egy új irányt kaptok. Ehhez kell idő, mert ha nem szántok egymásra, nem tudjátok kimondani. Észreveszitek, csak nem közlitek egymás felé. Van egy alapmondat, amit Gabriel Calvotól tanultam, míg egyszer egy előadását hallgattam, aki azt mondja: - A szeretet, ami nincs kommunikálva, nincs. Hiába van. Tehát új horizontot, ezáltal meghatározott irányt ad. Ezek után a szeretet által, hogy Isten előbb szeretett minket többé már nem csak egy parancsolat, hanem válasz a szeretetnek arra az ajándékára, amellyel Isten közeledik felénk. A hit azt jelenti, hogy minden képességünkkel személyesen ragaszkodunk az ingyenes és szenvedélyes szeretet kinyilatkoztatásához, amellyel Isten szeret bennünket, amely Jézus Krisztusban mutatkozik meg.

    Azt mondja a Szentatya, hogy amikor valaki találkozik a szeretettel, akkor már a szeretet parancsa az nem egy parancs lesz, hanem egy belső indulás. Van a főparancsolatnak nevezett mondata az Úr Jézusnak, ami az Ószövetségből származik: - Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, felebarátodat pedig mint önmagadat. Benedek pápát ez nagyon foglalkoztatta, hogy lehet-e parancsolni a szeretetet. Tulajdonképpen a válasza az, hogy a szeretet parancsolata nem parancs ebben az értelemben. Mert ha észrevesszük egymást, ha a hit a találkozás egy eseménnyel, akkor az egész lényed mozdul a másikra. Mikor szerelmesek lettetek egymásba, akkor mikor elindultál a második randira, nem kellett végiggondolni, hogy most nekem értelmemmel, akaratommal, egész valómmal szeretnem kell a páromat. Nem tudtál mást csinálni, az egész lényed rámozdult. És amikor jó a kapcsolatotok, akkor ugyanez megismétlődik, megtörténik valójában sokkal mélyebben. Az egész lényetekkel elindultok egymás felé. Ez a találkozás. Tehát amikor a hitem találkozás egy eseménnyel, az Isten szeretetével, akkor fölébred bennem a viszont szeretet. A vallásosság, a hit gyakorlása az tulajdonképpen ebből szeretne fakadni. Vedd észre Istennek a feléd irányuló, megelőző szeretetét és légy válasz erre a szeretetre. Csakhogy egy tömeg hitoktatás volt és betanítottuk a tíz parancsolatot, betanítottuk, hogy mit kell tenni és nem azt tanítottuk meg, hogy az Isten szeret téged. A gyerek mikor rossz rászólunk, hogy nem szeretlek, akkor a gyerek elkezd pitizni a szeretetünkért. Az Istent is ilyennek képzeljük, az Isten mindig szeret. Mindig szeret bennünket, csak nem vesszük észre. S mert nem vesszük észre Istennek a szeretetét, nem tudunk viszont szeretett lenni, ezért nyögve nyelős az egész. Itt billen meg a házasság, hogy elrohantok egymás mellett. Ez az a bizonyos párhuzamos lét, az egymásért lét, fölemészti a kapcsolatot. Hadd mondjam el még egyszer a pápának azt a szép mondatát: - A hit azt jelenti, hogy minden képességünkkel személyesen ragaszkodunk az ingyenes és szenvedélyes szeretet kinyilatkoztatásához, amellyel Isten szeret bennünket, és amely Jézus Krisztusban mutatkozik meg teljesen. Most ez nagyon teológiai indoklás. Testvéreim, Jézus kicsoda? Az örök Ige a hitünk szerint, a teremtő értelem, akiben teremtetett minden, és aki az időnek és a térnek egy pontján kilépett hozzánk, belépett a mi világunkba. II. János Pál pápa nagyon szép megfogalmazása és ettől kezdve az idő, már Isten dimenziója is, a test az Istennek is a dimenziója. Ezért a testi léte a házasságnak az nem egy Isten háta mögötti terület. Erről is külön kéne beszélni. Test a házasságban az nem egy Isten háta mögötti terület, mert éppen a megtestesülésben Isten magára vette. Tehát Istennek a közelsége leginkább Jézus Krisztusban nyilvánul meg. Ez a mi kereszténységünk. Ezért ha tisztán látjuk Jézusnak a személyét, akkor kerül helyére az, hogy miért vagyunk keresztények és miért nem vagyunk muszlimok, buddhisták, vagy zsidók. A szeretet, Istennel való találkozás, nem csak a szívünket, hanem az elménket is belevonja ebbe a válaszadásba. Tehát azt mondja, hogy ha viszont szeretetben élsz, ott nem csak a szíved vonódik ebbe bele, hanem az értelmed is. Tehát azért a házasság, az egy logisztika is. Alapvetően logisztikának tartom. Hogy van-e időnk egymás számára az logisztika, pláne ha már sok gyerek van, akkor ez szervezés kérdése. Szóval a házasság sok mindenben logisztika. 

    Nagyon szép ez a mondata a pápának. A hit az a szeretetnek a válasza Istenre. A hit és a szeretetet az a szeretetnek a válasza a hitves társam megelőző szeretetére és ez indítja a szívet, de kell hozzá az értelem is. Itt mondja ki a Szentatya, amit az előbb már mondottam: - Ez egy folyamat, állandó úton levés, a szeretet soha nincs készen, a szeretet soha nincs befejezve. Testvéreim, ez egy kegyetlen mondat, amit mindenki kimondd a házasságában, dicsekvően méghozzá, hogy ismerem a másikat, mint a tenyeremet. Egy kortárs gondolkodó azt mondja: Aki azt mondja a párjára, ismerem, azt is kimondta, nem szeretem. Ez teljesen így van. 

Kedves hallgatóink! Bíró László katolikus tábori püspököt hallották. 

Adásunkat Pál rómaiakhoz írt levelének egyik idézetével zárom, további tartalmas rádiózást kíván a szerkszető, Fodor Endre.

„Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Ne fizessetek senkinek rosszat a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.”

 

 

80. ADÁS

2014. szeptember 10.

Szerkesztett változat

„Mint a város, amelynek csupa rés a kőfala, olyan az az ember, akinek nincs önuralma.” Köszöntöm hallgatóinkat immár nyolcvanadik adásunkban, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. 

Először adásunk tartalmáról.

• Ferenc pápa I. világháborús emlékhelyet látogat meg Olaszországban, valamint szentmisét mond, amelyre magyar katonák, katonai lelkészek is elzarándokolnak.
• Felidézzük Kálinger Roland, Rozsé atya beszédét, amelyet Nagyboldogasszony ünnepén mondott a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis ünnepségén.
• Nádasi Alfonz, Hadinapló. A kötet felolvasását folytatjuk.

 

Igazi élmény vár azokra a katonákra, akik elzarándokolnak a katonai lelkészekkel, a Katolikus Tábori Püspökség püspökével, a honvédelmi miniszterrel arra az olaszországi emlékhelyre, amelyet Ferenc pápa is meglátogat. Az I. világháborús emlékhelyen szentmisét tart, majd a katonai temetőben rövid imát mond. Szeptember 13-án népes katonai zarándokcsoport kel útra, olaszországi I. világháborús katonai emlékhelyet, katonai temetőt felkeresve. Erről kérdezem Berta Tibor általános helynök urat.

Mit lehet tudni? Hogyan érkezett a felkérés, hiszen Ferenc pápa látogat oda és ennek a részesei lehetnek majd a magyar katonazarándokok.

- Így van. Június elején az olasz csendőrség megalapításának 200. évfordulója alkalmából találkozott Ferenc pápa az itáliai csendőrség képviselőivel egy rendkívüli kihallgatás keretében és ott jelentette be, hogy szeptember 13-án Észak-Olaszországba látogat. Ez a látogatása egyrészt egy magánlátogatás, hiszen fel fog keresni egy temetőt, ahol ő egyedül szeretne imádkozni az I. világháborúban elesett katonákért, áldozatokért, de úgy gondolom, hogy a világ összes elesett katonájáért, nem csak az I. világháborúban elesettekért. Minden bizonnyal egyfajta célzatosság van ebben, hiszen idén emlékezünk arra, hogy száz évvel ezelőtt kitört az I. világháború, vagy, ahogy akkor nevezték a Nagy Háború. A pápa ezért látogat el Észak-Olaszországba és mi csatlakozni szeretnénk a látogatásához, hiszen ő nem csak a Foglianoban levő osztrák-magyar temetőt keresi föl 13-án, szombaton, hanem 10 órakor ezen a napon egy szentmisét is be fog mutatni az ettől a temetőtől nem messze levő olasz-katonai emlékhelyen, ahova nagyon sokakat várnak. Egyrészt Olaszországból fegyveres testületek tagjait, másrészt a környéken élőket, emlékezve az I. világháborúra. A szomszédos országoknak a képviselőit is meghívta az Olasz Tábori Érsekség, így kapott meghívást július végén Bíró László püspök úr is, hogy vegyen részt ezen a szentmisén a magyar tábori lelkészekkel együtt. Amikor Bíró püspök úr ezt a meghívást elmondta a Honvédelmi Minisztérium vezetőinek, akkor az az elgondolás született, hogy esetlegesen magyar katonák is részt vehetnének ezen és ezt meg is írtuk az Olasz Tábori Érsekségnek. A mai napig szervezés alatt áll, hogy oda, mi katonák 80 fővel kiutazunk. Szeptember 12-én este késő esti órákban fogunk indulni, hogy hajnalra ott legyünk és részt vehessünk a szentmisén. A szentmise után az van tervbe véve, hogy mi is elmegyünk az osztrák-magyar temetőbe, ahol előzőleg, a szentmise előtt a Szentatya imádkozott, és egy kis megemlékezés keretében mi is fejet hajtanánk az I. világháborúban elesett katonák és áldozatok előtt. Különösen is a magyar katonák előtt, akik több százezren estek el azon a környéken. 

Nagyon sokan ott voltunk II. János Pál magyarországi látogatásán, amikor szentmiséket tartott. Hogyan fogalmazná meg ennek a jelentőségét, hogy egy ilyen pápai szentmisének a részese lehet valaki?

- Amikor Szent II. János Pál pápa legelőször járt Magyarországon 1991-ben, akkor tényleg tevőlegesen az ember részt vehetett a szentmisén. Gondolok én speciel szerény személyemre, amikor az Esztergomi Bazilika előtti szentmisén az egyik egyetemes könyörgést, mint újmisés pap fölolvashattam. Minden bizonnyal óriási élmény ez az embernek - legalábbis úgy éreztem annak idején -, hogy mégiscsak azzal a valakivel állhatunk közelségben, nem csak fizikai, hanem lelki közelségben, és nem csak rádión, televízión vagy interneten keresztül, hanem ugyanabban a légtérben lehetünk, akit mi úgy szólítunk meg, hogy Szentséges Atya, Jézus Krisztus földi helytartója, pápa, Péter apostol utóda. Nem az a különlegesség, hogy ő a pápa, hanem az a valaki, akit mi most Ferenc pápában tisztelünk, az a valaki úgy szólítja most meg a világot, amióta ő lett Péter apostol utóda, hogy talán ilyen hangot régóta hallottunk. Nem más ez a hang, mint az eddigi pápáké, de ugyanakkor mégis néha úgy érezzük, hogy talán jobban a szívünkhöz szól. Nem csak a nagyszerű hivatalos tanítását mondja el az egyháznak, amiből ha az ember visszagondol XVI. Benedek pápára, vagy II. János Pál pápára, vehetjük az előző koroknak a pápáit is, de néha egy-egy emberi gesztusból, ahogy például amikor megválasztották, egy nagyon egyszerű jó estéttel köszönt mindenkinek a Szent Péter téren. Ez valamiképpen az embert érzelmileg is befolyásolja. Ugyanakkor természetes, ha az ember ráfigyel arra, amit mondd, az ő emberi gesztusaiban, az ő emberi megnyilatkozásaiban, ott van valójában az ő pápasága, az ő Péteri megszólalása. Azt remélem én ettől a mostani találkozástól is, hogy amikor ott találkozunk vele, lehet, hogy 50, 100, 200 méterre leszünk tőle, de mégiscsak egyfajta fizikai közelségben láthatjuk és hallhatjuk őt, hogy ez talán még jobban sarkallja az embert a saját életének azon az útján, azon a vándorútján, azon a zarándokútján, ahova igyekszünk. Nem más ez, mint az Isten országa, amiről Ferenc pápa nagyon sokszor beszél, aminek a megvalósítása bennünk kell, hogy elkezdődjön. Isten országának a megvalósítását saját magunkban és egymás között kell elkezdenünk. Én nagyon remélem, hogy ez a pápai szentmise, amit átélhetünk majd szeptember 13-án, tovább segít bennünket ezen a zarándokúton.

Isten áldását kérve a zarándokútra, magára az eseményre, említem a Mária Rádió hallgatóinak, hogy erről a szentmiséről, erről a találkozóról majd beszámolunk itt a Mária Rádió éterein belül. Köszönöm a beszélgetést.

Ismétlő adásainkat követően, friss tudósításokkal, újabb eseményekről készített beszámolókkal jelentkezünk már a mai műsorunkban is. Ezúttal Nagyboldogasszony ünnepét idézzük akkor, amikor Kálinger Roland, Rozsé atya beszédét idézzük, amelyet az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis megemlékezésén mondott el.

Tisztelt Ünneplő Megemlékezők!

Pár nappal ezelőtt a következő mondatot hallottam egy eset kapcsán: - Atya, velünk voltak az égiek! Nap, mint nap úgy állhat szolgálatba a magyar katona, hogy tudja, vele vannak az égiek. De tudnia kell azt is, hogy az égiek segítsége nem mentesít minket az alól, hogy munkánkat a tőlünk telhető módon, a legjobban, a legalaposabban, lelkiismeretesen végezzük el. Tavaly ilyenkor az ünnep latin elnevezéseiről beszéltem, Dormitio vagy Assumptio. Most is két elnevezést hoztam. Máriát, Jézus anyját Mater Dolorosanak, azaz Fájdalmas Anyának szokták nevezni. Bár bűnt nem követett el, kijutott neki a szenvedésből és a fájdalomból. Mi saját bőrünkön érezzük, hogy sokszor a munka, néha az élet is milyen nehéz és fájdalmas. Mária nagysága nem csak a mennyben mutatkozott meg, hanem a földi életében is. A földi élet keresztjeit méltón viselni, a kihívásoknak megfelelni, hivatásunkat, küldetésünket teljesíteni, ez az, amit a Mater Dolorosatól tanulhatunk. Máriát, Jézus anyját úgy is nevezik, hogy Mater Gloriosa, azaz Dicsőséges Anya. Nem szabad elfelejteni azt, hogy az élet olyan, mint a magyar népmese. Gonoszok elnyerik méltó büntetésüket, a jók pedig jutalmukat. A jutalmat pedig nem lehet siettetni. Ne járjunk parancsnokaink, elöljáróink nyakára, hogy mi készen állunk már a kitüntetésre. Legyünk türelemmel. Vegyünk példát Máriáról, akinek földi életében kiérdemelt jutalma a testestől, lelkestől való mennybevétel volt, azaz igaz jutalmát a mennyben kapta meg, Nagyboldogasszony lett. Bízom benne, hogy a magyar katona, s főleg a szolnoki katona nemcsak a fizetésért, a jutalomért, a kitüntetésért végzi kiemelkedően a feladatát, hanem bízik abban is, hogy az égiek ilyenkor megjutalmazzák érte. Nem mással, mint az örök boldogsággal. Hiszem és remélem, hogy elhunyt bajtársaink, akik a repülés ügyét szolgálták, a béke álmát alusszák, s Nagyboldogasszonyunkkal együtt az égi hazába jutottak. Szóljon egy versrészlet Nagyboldogasszonyról.

Földünknek égbe szállt csodája
dicső kegyes Nagyasszonyunk,
neved szívünk ezerszer áldja,
ha vigadunk, ha zokogunk.

Te vagy akit nem ér a vád,
Te vagy ki minden ember áld;
Te vagy a jó, a szent, a szép,
örökre fényes példakép.

Könyörögjünk! Istenünk te páratlanul csodás dolgot műveltél, amikor a boldogságos szűz testét és lelkét a mennybe fölvetted. Add, hogy megdicsőült Szentanyánk pártfogásával, gyarlóságunk ellenére is eljussunk hozzád a boldog örökkévalóságban, Krisztus a mi Urunk által. Ámen.

Nádasi Alfonz, Hadinapló. A kötet felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

Április 15.

Üzentem Szabó Kálmánnak, hogy ne beszéljen az eljegyzéséről senkinek sem. Nem tartom helyesnek, hogy gúnyolódjanak mások az ő érzéseiken. Sajnos, nem is hiszem el, hogy ebből házasság lesz.
Ma újra nagy itt a felfordulás. Bár mikor nem? Lassan alig van néhány nyugodt nap, hogy bele ne vágna a menkü vagy legalább a híre. Megjött a parancs, hogy Kobrynba megyünk. - Egy óra múlva újabb parancs: maradunk! - Este újabb parancs: megyünk!
Hiába akarom, hogy ne érdekeljen ez az összevisszaság. Magam miatt mindegy. De ránehezedik a lelkemre ennek a sok sebesültnek a sorsa. Minden váratlan hírre sokkal nagyobb lesz a nyugtalanság.
Ilyenkor olyan nehéz kimondani nekik válaszként azt a szót: nem tudom. Pedig valóban ez az egyetlen helyes válasz. De nem lehet ezzel elintézni őket. Össze kell szednem minden találékonyságomat, hogy a különböző vérmérsékletűeket lecsillapítsam. Legszívesebben én is oda küldeném az egész háborút az elindítóival együtt, a hadvezetőséggel együtt, a monoklis magyar és német törzstisztekkel együtt, ahova ők. Figyelem magamat, mennyire öntudatos bennem az a hivatásérzet, mely csak azt nézi, hova állítják. Egy kötelességem van, másokon segíteni. Hogy hol, nem fontos. De ezek a lerongyolódott szervezetű, idegileg sebzett embereim! Ezek miatt sokszor nem alszom.
Benne van a hadosztályparancsban, hogy a 34. Gyalogezredhez megyek Erik rendtársam helyettesítésére. De hogy mikor, arra majd külön parancsot kapok. Az irgalmas Isten mindenütt velem lesz. Eriknek szívből kívánom a szabadságot, mert nehéz ezrede van.

Április 16. 

A vonattörzsnél mise után odajött hozzám az alezredes és felajánlotta, hogy kivisz Volinkára. Hát ilyen emberekre van bízva az életünk. Egyik nap szadista, mert valamelyik nőjénél nem jól érezte magát. A másik nap mint egy jótékony angyal, úgy játssza a szerepét. Mintha nem néhány nappal ezelőtt mondtam volna meg neki a magamét olyan hangon, hogy megint rávágta: Tábori lelkész úr, vigyázz! Erre szemtelenül újra azt mondtam: Az alezredes úr tudja, hogy úgy sem fogok vigyázzba állni. Az igazságot nem lehet ilyennel eltussolni. - És most itt ülök mellette, és folyton fohászimát mondok, hogy ki ne robbanjak, ha megint elkezdené abnormis mondókáját. 

 

Köszönöm, hogy velünk tartottak, hogy meghallgatták mostani adásunkat. Tegyék ezt majd a következő héten is. Ebben a reményben köszöni meg figyelmüket a szerkesztő, Fodor Endre, Pál rómaiakhoz írt leveléből idézve. 

„Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2020, június 24