Inter Arma Caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2014. 81-84. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

81-84. adás

 

 

81. ADÁS

2014. szeptember 17.

Szerkesztett változat

„A háború őrültség. Mialatt Isten folytatja teremtését és nekünk, embereknek, az a hivatásunk, hogy együttműködjünk művével, a háború pusztít. Lerombolja Isten legszebb teremtményét is, az emberi lényt. A háború mindent felborít, a testvérek közötti köteléket is. A háború őrültség, fejlődési terve a pusztítás. A pusztításon keresztül akarja kifejleszteni önmagát.” – Ezek Ferenc pápa gondolatai, aki elmúlt szombaton, szentmisét mutatott be a világ minden háborújában elesett összes áldozatért, az Észak-Olaszországban található Fogliano di Redipugliában. A szentmisén jelen volt Bíró László, a Katolikus Tábori Püspökség püspöke, Hende Csaba honvédelmi miniszter, a magyar tábori lelkészek és egy katonai zarándokcsoport több mint 70 fővel. Adásunkban ennek az eseménynek az összefoglalóját hallják majd. Köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre, aki maga is jelen lehetett ezen a szép, felemelő megemlékezésen.

Ferenc pápa az I. világháború kitörésének idei 100. évfordulójára megemlékezve, a mai olasz-szlovén határnál lévő Foglianoban és az ezzel egybenőtt Redipugliában található katonai temetőt és katonai emlékművet kereste föl. A település olyan ismert I. világháborús helyszínek közelében található, mint Doberdó, az Isonzó folyó és a szlovén oldalon lévő Caporetto. Az egyházfő első állomása a Foglianoban levő osztrák-magyar katonai temető volt, ahol mintegy 2500 ismert és további 7000 ismeretlen katona nyugszik. Az osztrák-magyar katonai temetőbe Ferenc pápa egyedül lépett be és csendes imát mondott. Ezt követően a Redipugliában található katonai temetőbe ment, ahol több mint 100 ezer olasz katona nyugszik. Több mint felük, szintén ismeretlen. Itt a pápa szentmisét mutatott be a világ minden háborújában elesett összes áldozatért. 

Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész.

- Ebben az esztendőben én másodszor vagyok itt. Először Bíró László püspök úrral ez év augusztus 1-2-3-án, az I. világháború kitörését követő első napokban látogattunk el a Katolikus Tábori Püspökség szervezésében ide egy 120 fős zarándokcsoporttal. Akkor hármas küldetést határoztunk meg magunknak; kegyeleti, történelmi zarándokút. Akkor már hallottunk Redipuglia polgármesterétől arról, hogy ide látogat Ferenc pápa és egy plakátot is kaptunk. Nekem örült a szívem és a lelkem akkor, amikor a Magyar Honvédség és Honvédelmi Minisztérium vezetése úgy döntött, hogy két autóbusszal, katonák együtt, közösen ellátogatunk ide Ferenc pápa szentmiséjére, s utána megemlékezünk mind az osztrák-magyar katonai temetőben, mind itt a Visintini magyar kápolnában, hősi halottainkról.

Töll László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály, főosztályvezetője.

- A centenárium arra volt jó, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy 100 évvel ezelőtt a katonák milyen szenvedéseken mentek keresztül és milyen hőstetteket hajtottak végre. Nekünk, magyaroknak ez nagyon sokat jelent, mert itt halt meg a legtöbb magyar katona a népesség számarányához képest ebben a nagy háborúban. Mérhetetlen szenvedések közepette és kiválóan álltak helyt ebben a hatalmas háborúban. Kötelességünk rájuk emlékezni, nem csak a centenárium alkalmával. Ez nagyon jó alkalom arra, hogy ne csak felidézzük, hanem meg is tartsuk az emlékeiket a magyar nemzettudatban.

Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész.

- Kegyeleti, azért mert van kikről megemlékezni, mert a katonának arca van, a helytállásnak arca van, az apák, nagyapák, ősapák, testvérek, férjek, gyermekek személyében. Zarándokút, mert vállaltuk az út fáradalmait, és mint ahogy a mesékben a legkisebb elindul, kiállja a próbát és többként tér haza. Én is többként szeretnék hazatérni és remélem, hogy az útitársak, bajtársak mind egy kicsit többként térnek haza, megérzik, megértik mit jelent hősnek lenni, mit jelent életet adni a hazáért.

Hende Csaba, honvédelmi miniszter.

- Őszentsége Ferenc pápa mai szentmiséjén, volt módom röviden szót váltani vele és átadni egy kis személyes ajándékot. Ez egy dobozban egy dögcédula volt és egy olyan katonai imakönyv, ami egy ismeretlen katona tulajdonaként megjárta az olasz frontot annak idején. Örömteli, személyes párhuzam, hogy az ő nagyapja ugyanúgy túlélte ezeket a szörnyű harcokat, ahogy az én nagyapám. Az meg egy külön érdekesség, hogy ő az első, aki Assisi Szent Ferenc nevét választotta pápaként és az én nagyapám, Hende Lajos, aki idekerült a frontra, három gyereket hagyott otthon. Miután hazatért sok éves katonáskodás után, még kilenc gyermekük született a nagyanyámmal, a tizenkettedik az én apukám, de ennél is érdekesebb, hogy a hazatérése után született első gyermekből ferences szerzetes lett. 

Ferenc pápa a Gorizia-i Redipugliában szentmisét mutatott be valamennyi háborús áldozatért. Homíliájában a következőket mondta.

     Miután megszemléltem e térség szép vidékét, hol férfiak és nők dolgoznak, hogy eltartsák családjukat, hol gyermekek játszanak és idősek álmodoznak, itt ezen a helyen, közel a temetőhöz csak azt mondhatom, a háború őrültség. 
    Mialatt Isten folytatja teremtését és nekünk, embereknek, az a hivatásunk, hogy együttműködjünk művével, a háború pusztít. Lerombolja Isten legszebb teremtményét is, az emberi lényt. A háború mindent felborít, a testvérek közötti köteléket is. A háború őrültség, fejlődési terve a pusztítás. A pusztításon keresztül akarja kifejleszteni önmagát. A kapzsiság, az intolerancia, a hatalomvágy olyan mozgatórugók, amelyek háborús döntésre sarkallnak és ezeket az indokokat gyakran egy ideológiával igazolják, de előbb ott van a szenvedély, ott van az eltorzult indíttatás. Az ideológia egy igazolás, de amikor nincs ideológia, akkor ott van Káin válasza: - Engem, mit érdekel a testvérem? Talán őrzője vagyok testvéremnek? A háború nem tesz különbséget senki, idősek, gyermekek, anyukák, apukák között. „Engem, mit érdekel?” 
     Ennek a temetőnek a bejárata felett lebeg a háború csúfos mottója: „Engem, mit érdekel?” Ezeknek az embereknek, akiknek maradványai itt nyugszanak, mind megvoltak a maguk tervei, álmai, de életüket szétzúzták, mert az emberiség azt mondja: „Engem, mit érdekel?” Ma is, egy újabb világháború másodszori kudarca után, talán egy harmadik háborúról beszélhetünk, amelyet részletekben vívnak, bűntényekkel, öldökléssel, pusztítással. Ha őszinték akarunk lenni, az újságok címlapján ennek kellene állnia: „Engem, mit érdekel?” Káin azt mondaná: - Talán őrzője vagyok a testvéremnek? 
     Ez a magatartás éppen az ellenkezője annak, mint amit Jézus az evangéliumban kér tőlünk. Hallottuk, ő a legkisebb testvérünkben van jelen. Ő a király, a világ ítélő bírája, az éhező, a szomjazó, az idegen, a beteg, a bebörtönzött, aki gondját viseli testvérének, belép az Úr örömébe. Aki azonban nem teszi ezt, aki mulasztásaival azt mondja „Engem, mit érdekel?”, az kívül marad. Itt és a másik temetőben sok áldozat nyugszik, ma rájuk emlékezünk. Sírás van, gyász, fájdalom és innen emlékezünk valamennyi háború összes áldozatára. 
     Ma is sok az áldozat. Hogyan lehetséges ez? Azért lehetséges, mert a színfalak mögött ma is érdekek húzódnak. Geopolitikai tervek, pénz és hataloméhség, ott van a fegyvergyártó ipar, mely oly fontosnak látszik és a terrornak ezek a szervezői, az összecsapások szervezői, mint ahogy a fegyverkereskedők is azt írták a szívükbe: „Engem, mit érdekel?” Bölcs emberre vall, ha beismerjük hibáinkat, fájdalmat érzünk fölöttük, megbánást érzünk, bocsánatot kérünk és sírunk. Azzal az „Engem, mit érdekel?” felirattal a szívükben, a háborús üzérek talán sokat keresnek, de romlott szívük elveszítette a sírás képességét. Káin nem sírt, Káin árnyéka beborít ma minket itt ebben a temetőben. Itt látszik, látszik a történelemben, amely 1914-től napjainkig tart, és látszik a napjainkban is. 
    Fiúi, testvéri, atyai szívvel kérem nektek és mindannyiunk számára a szív megtérését. Térjen át az „Engem, mit érdekel?”- ről a sírásra. A hiábavaló öldöklés minden elesettjéért, a háború őrületének összes áldozatáért, minden időben. Az emberiségnek sírásra van szüksége, és ez a sírás órája. 

Ezeket a gondolatokat mondotta Ferenc pápa a Gorizia-i Redipuglia katonai emlékhelyen bemutatott szentmisén, homíliáját olvastam föl.

- Kavarognak a gondolatok. A jelen történései keverednek azzal, hogy visszagondolok arra, hogy azok a katonák, akik valaha itt harcoltak, hogyan élhettek, milyen volt az életük, hogy próbálták szolgálni a hazájukat? Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ma itt lehettem ezen a zarándoklaton. 

- Egy igazi nagy feltöltődés lelkiekben az ember számára. Nekem a sokadik Lourdes-i út után, ez az első katonaként lévő olyan zarándoklat, ahol a Szentatyával testközelből találkozhatok. Kis ministránsként megélhettem azt, hogy II. János Pál Pápának a magyarországi látogatásán részt vehettem. Most, felnőtt fejjel, az, hogy Ferenc pápa közelében lehettem és a szentmisén részt vehettem, ez feltöltődést jelent számomra.

- Most élő helyen az a szellemiség hatott át, amikor véget ért az I. világháború, és akik ennek a négy évnek a borzalmait végigélték, hazatérve a megtépázott Magyarország területére, őrájuk várt az a feladat, hogy az újjászerveződő tisztképzést Magyarországon megalapítsák. Ezeknek a hősöknek a mindennapi életük, amiket ezek között a dombok között megéltek, végigharcolták, ezekkel a tapasztalatokkal hazatérve szervezték meg az új magyar tisztképzést kishazánkban.

- Ők a legdrágábbat, az életüket adták a hazáért. Mi is ezt tesszük, azt gondolom, a hétköznapok helytállásában. Ez a katona kötelessége, és ez minden magyar ember kötelessége is a hétköznapokban. 

Kedves hallgatóink! Mai adásunkban Ferenc pápa Fogliano di Redipuglia-ban tartott látogatásáról hallhattak összefoglalót. Az eseményre elzarándokolt mintegy 80 fős katonai zarándokcsoport. Következő adásunkban, azaz egy hét múlva folytatjuk összefoglalónkat, tudósításunkat a megemlékezésről. Addig is elköszön a szerkesztő Fodor Endre, Ferenc pápa homíliájából idézett gondolattal.

„Bölcs emberre vall, ha beismerjük hibáinkat, fájdalmat érzünk fölöttük, megbánást érzünk, bocsánatot kérünk és sírunk.„

 

 

82. ADÁS

2014. szeptember 24.

Szerkesztett változat

„Ha kivész az Istenhit, a világ többé semmitől sem riad majd vissza.” – Gertrud von Le Fort gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre, az Inter arma caritas mai adásában.

Ferenc pápa az összes háború áldozatáért imádkozott az I. világháborús osztrák-magyar temetőben, és mondott szentmisét a Goriziához közeli Redipugliában. A jelenleg 3000 lakosú Fogliano Redipuglia olyan ismert I. világháborús helyszínek közelében található, mint Doberdó, az Isonzó folyó és a szlovén oldalon lévő Caporetto. Az eseményre mintegy 80 fős katonai zarándokcsoport is érkezett, s az eseményen jelen volt Hende Csaba honvédelmi miniszter is. Előző adásunkban az ott készített interjúk első részét hallhatták. Ma folytatjuk ezt, s többek között beszámolunk az I. világháborús osztrák-magyar temetőben tartott megemlékezésről. De tudósítunk arról is, hogy a magyar zarándokcsoport felkereste az I. világháborús magyar katonák emlékére emelt kápolnát.

Excellenciás, Nagykövet Úr, Tisztelt Elnök Úr, Honvéd Tisztek, Honvéd Tisztjelöltek, Zászlósok, Altisztek, Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Zarándokok, Kedves Olasz és Magyar Barátaim!

Közel száz évvel ezelőtt az I. világháború idején a történelem addig legvéresebb harcai folytak ezen a területen. Magyarország embervesztesége ezen a fronton, több mint 250 ezer fő volt. Közülük több ezren nyugszanak ebben a gyönyörűen rendben tartott temetőben. A mai napon Ferenc pápa ebben a temetőben kezdte a napját és az egykori ellenségekért imádkozott, mint olyan ember, aki sokunkhoz hasonlóan, családjában a nagyapja révén személyesen is érintett ezekben a küzdelmekben. Hiszen láthattuk a szentmise végén, ahogy az olasz honvédelmi miniszter kollégám átadta neki a nagyapja katonai iratait, egy egykor használatos katonai kofferben. Láthattuk ezt a csodálatos szentmisét ezen a csodálatos helyszínen, ahol több mint 100 ezer olasz katona, az egykori ellenségeink, ellenfeleink holttesteit helyezték el. Láthattuk ezt a monumentális építményt, amelynek a lépcsősorain a nevek alatt mindvégig az van felírva: „presente, presente, presente”, „jelen, jelen, jelen”. Sajnos azt kell mondanunk, hogy amennyire jelen volt és jelen van az olasz nép tudatában és a gondolkodásmódjában, a Nagy Háború valamennyi áldozata, Magyarországról ez nem mondható el. A II. világháborút követően gyakorlatilag betiltották a hősök napi megemlékezéseket, megsemmisítették az I. világháborús veszteségi kartonokat, sőt az Új Köztemető I. világháborús hősi parcelláját, több tízezer hősi magyar halott sírját beszántották, megszűntették, felszámolták, mindezt a múltat végképp eltörölni című ideológia nevében. Ez is egy olyan ideológia, amiről a pápa szentbeszédében beszélt. Ideológiákkal szokták a háborúkat is megalapozni. A Szentatyától hallhattuk ma, akik olyan szerencsések voltunk, hogy akár tolmácsolás, akár némi olasz nyelvtudás révén megértettük, hogy az Isten a világ építésére hívta meg az embert, az ő művének folytatására. A háború viszont a rombolás műve, s ekként az ördög cselvetése. Sok a feladatunk, hogy ezt a hatalmas veszteséget, ezt a jelen nem létet pótoljuk és helyreállítsuk az emlékezetét elesett hőseinknek. Nagy hálával tartozunk úgy olasz barátainknak, mint az osztrák Hadisírgondozó Szövetségnek, amely áldozatos munkával ezt a sírkertet is felújította. Mi is 2010 óta hatalmas erőfeszítéseket teszünk azért, hogy hőseinkről megemlékezzünk, de még messze nem tettünk eleget. Ezúton hívok mindenkit, minden jóérzésű magyar embert, aki akár személyében, családjában érintett, akár pusztán jóérzésből hajlandó részt venni ebben a munkában, hogy személyes áldozatvállalásával, munkájával, odafigyelésével vagy akár anyagi áldozatával is, vegyen részt a hadisír gondozás nagy nemzeti küldetésében. Nincsenek jelen ezek az elesett hősök. Kedves barátaim, el szoktuk felejteni, hogy az I. világháború magyar áldozatainak száma meghaladja a 600 ezret. Csak ezen a fronton, több mint 250 ezren estek el és ez az olasz front, az Isonzó és Doberdó vidéke több áldozatot szedett, mint a Don-kanyar. Csak ugye a későbbi, a II. világháború a tudatunkban elhomályosítja az első hatalmas áldozatot követelő háborút. Itt az ideje, hogy a 100 éves évforduló kapcsán újra felelevenítsük a hősök emlékét és megadjuk nekik azt a tiszteletet, ami a legnagyobb áldozatot meghozó embereknek, honfitársainknak, katonáknak kijár.

Hende Csaba, honvédelmi miniszter.

- Annak örülhettünk ma, hogy Ferenc pápa a napot itt kezdte az osztrák-magyar temetőben, ahol több mint hétezer honfitársunk alussza örök álmát. Köszönet és hála az olasz hatóságoknak és társadalmi szervezeteknek, ugyanúgy az osztrák Fekete Kereszt Szervezetnek is, hogy ilyen gyönyörűen rendbe hozták és rendben tartják ezt a temetőt. Ferenc pápa először az egykori ellenségek sírja fölött mondott imát és utána ment el a több mint százezer olasz katona holttestét rejtő monumentális katakombához, a redipugliai hősi emlékműhöz, ahol a háború valamennyi áldozatára megemlékezett és a béke mellett szólt hozzánk.

Dr. Töll László ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály, főosztályvezetője.

- Egy ilyen Olaszországban lévő közös temető, ahol több ezer magyar katona nyugszik, az a magyar hősiesség apoteózisa, egész egyszerűen. A Szentatya eljött ebbe a temetőbe, és ez nekem, mint katonának és történésznek vagy a hadisír gondozásért felelős személynek, arra hívja föl a figyelmemet, hogy rengeteg más ilyen temető is van a világ minden táján. Most ebbe a temetőbe jött el a Szentatya és ez is egy nagy megtiszteltetés nekünk, hiszen a volt ellenségről emlékezett meg, így gyakorlatilag visszavonhatatlanná téve a megbékélést. Bennünket ennek az egy temetőnek a megléte is, és hogy ide ellátogatott a keresztény világnak a vezetője, arra kell figyelmeztessen, hogy rengeteg ilyen temető létezik még Európában.

Hende Csaba, honvédelmi miniszter.

2010-ig Magyarországon minden nemzet katonájának sírját törvény vagy nemzetközi egyezmény védte, a magyar jog oltalma alatt álltak ezek a hősi sírok, hiszen minden fegyverrel a kézben, parancsteljesítés közben elesett katona hősi halott, függetlenül attól, hogy melyik oldalon harcolt, hogy milyen végeredménye lett végül annak a háborúnak, amelyben életét áldozta saját hazájáért. Halott katona immár nem ellenség és a hadisírok azok nyilvánvalóan a béke követei. 2012-ben megalkottuk azt a törvényt, amelyben sok évtizedes mulasztást pótolva a Magyarországon lévő hősi halottak sírjait törvényi oltalom alá helyezi abban az értelemben, hogy ezeket a sírokat nem kell megváltani, ezeket a sírokat sem felszámolni, sem pedig áthelyezni nem lehet a honvédelmi miniszter egyedi engedélye nélkül. Ez az első lépés. Jogszabállyal az emlékezést nem lehet előírni, nem lehet parancsba adni azt, hogy egy adott településen legyenek olyan jóakaratú, derék és áldozatkész emberek, akik szívükön viselik ezeknek a hősi halottaknak a sírjait, akik megemlékeznek az ő hőstetteikről, és akik áldoznak arra, hogy ezek az emlékművek, sírkövek rendbe legyenek. 

Jelen Gábor ezredes, a katonai zarándokcsoport vezetője.

- Kavarognak bennem az élmények a mai napról. Rengeteg hatás ért ezen a rövid zarándoklaton. Ez a mostani zarándokút sem volt könnyű, de nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek. Egy ilyen esemény mindenkit csak megerősíthet abban, hogy a küldetését, a szolgálatát minél jobban teljesítse a hazája érdekében.

Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész.

- Ez az emberiesség kötelessége. Azt gondolom, hogy így él tovább egy nemzet emlékezetében az, amit örököltünk nagyapáinktól, dédapáinktól, ősapáinktól. 

Bíró László, a Katolikus Tábori Püspökség püspöke.

Atya, hogyan élted meg a pápával való találkozást egy héttel ezelőtt és egyáltalán ezt az egész eseményt?

- Nagyon friss még az élmény. Temetőben voltunk együtt a Szentatyával és ez egy picikét más arcát hozta elő. Megszoktuk azt, hogy integet, hogy mosolyog, hogy a homíliájába beleszúr nagyon közvetlen hangon gondolatokat. Most ezek elmaradtak. Egy fegyelmezett, feszes liturgia volt. A liturgiában a szentbeszéd is nagyon elgondolkodtató, nagyon mély. Nem hallgatta el a Szentatya a III. világháború lehetséges voltától való fenyegetettségünket. Ugyanakkor kifejezte a reményt is, hogy mégiscsak el tudjuk kerülni a háborút, hogyha elindulunk egymás felé, hogyha levetjük az egymás iránti közönyt, hogyha a kicsiket észrevesszük magunk körül. Én azt gondolom, hogy egy nagyon sajátos alkalom volt ez a Szentatyával való találkozásra és egy új arcát ismerhettük meg itt Isonzóban.

Megengedsz egy személyes kérdést? Számodra mit jelent egy ilyen találkozás?

- Mindenképpen az egységet a világegyházzal. Erről többet kéne talán beszélnünk, hogy a tábori lelkész sokszor maga is úgy éli meg önmagát még a helyi egyházban is, mint egy idegen test. Mikor így összejövünk, a Szentatyával együtt ünnepeljük az Eucharisztiát a különböző bíborosokkal, püspöktársakkal, akkor az ember megéli azt, hogy beletartozunk világegyház szövevényébe, hogy az egyház egészének a küldetését végzi a Tábori Lelkészi Szolgálat is. Speciális feladat, de az egész egyház feladatából vállal át valamit és a Szentatya a velünk való szentmisében úgy hiszem, ezt az üzenetet is kimondta felénk. 

Beavatsz egy picit abba, hogy személyesen kettőtök között mikről esett szó?

- Átadta ezt a mécsest, amit ma nuncius úr gyújtott meg az oltárunkon, hogy emlékezzünk meg minden háború áldozatairól. Nagyon fáradt volt a Szentatya, nem tudtunk egymással kommunikálni. Nagyon automatikus mozdulattal, egy mosollyal adta át ezt a mécsest.

Lekerekítve a beszélgetésünket. Újjászületés, 20. évforduló, Katonai Ordinariátus. A következő 20 évre mit jósolsz, milyen célt tűzöl ki vagy fogalmaznál meg a lelkészek előtt?

- Nem vagyok jövendőmondó, 20 év múlva valószínű nem én fogom irányítani ezt a szolgálatot. Én azt remélem, hogy tovább mélyülnek a gyökereink abban a közegben ahova küldve vagyunk, hogy megtaláljuk azokat a kommunikációs eszközöket, azt a kommunikációs nyelvet, amellyel egyre közelebb tudjuk hozni az embereket Istenhez és egymáshoz.

Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész.

- Kegyeleti, azért mert van kikről megemlékezni, mert a katonának arca van, a helytállásnak arca van az apák, nagyapák, ősapák, testvérek, férjek, gyermekek személyében. Zarándokút, mert vállaltuk az út fáradalmait, és mint ahogy a mesékben a legkisebb elindul, kiállja a próbát és többként tér haza. Én is többként szeretnék hazatérni és remélem, hogy az útitársak, bajtársak mind egy kicsit többként térnek haza, megérzik, megértik mit jelent hősnek lenni, mit jelent életet adni a hazáért. 

Kedves hallgatóink! Két adáson keresztül összefoglalót, tudósítást hallhattak az észak-olaszországi Goriziához közeli Foglian Redipugliában tartott I. világháborús megemlékezésről, amelyen részt vett Ferenc pápa. Felkereste az I. világháborús osztrák-magyar temetőt. Mintegy 80 fős katonai zarándokcsoport érkezett a helyszínre, s jelen volt Hende Csaba honvédelmi miniszter is.

Köszönöm, hogy ismét velünk tartottak, hogy megtiszteltek figyelmükkel. Jakob Koch gondolataival búcsúzom.

„ Ne feledjük: az idő önmagában nem érték. Értékes csak akkor lesz, ha helyesen használjuk fel. Az idő nem jön és nem megy: áll és vár miránk. Mi azonban az időben élünk: felhasználhatjuk jól, értéktelenül vagy bűnösen. Kezünkben a döntés, rajtunk a felelősség.”

 

 

83. ADÁS

2014. október 1.

Szerkesztett változat

„Istennel szemben olyan legyen a szíved, mint egy gyermeké. Embertársaddal szemben, mint egy apáé. Önmagaddal szemben, mint egy bíróé.” – Baylon Szent Paszkál gondolataival köszönti önöket az Inter arma caritas legújabb adásában, Fodor Endre, a műsor szerkesztője.

Mai adásunkban beszámolunk a XX. Nemzeti Katonai Zarándoklatról, amelyet Budapest-Máriaremetén tartottak szeptember 20-án. 

Alberto Bottari de Castello oderzói címzetes érsek, Magyarország apostoli nunciusa. 

- Az Úr nevében gyűltünk ma itt össze eucharisztikus hálaadásra, melyben megemlékezünk Urunk haláláról és föltámadásáról. Köszöntöm Önöket ebben a szép kegytemplomban, Máriaremetén. Kérem az Úr áldását mindnyájatokra és különösen kérem az Úr különleges áldását Bíró László püspök úrra, akinek kettős jubileuma van ebben az évben, pappá szentelésének 40., püspökké szentelésének 20. évfordulója. Szintén megemlékezünk a Katolikus Tábori Püspökség felállításának 20 éves évfordulójáról. Adjunk hálát Urunknak mindezért.

Bíró László püspök, Magyarország katonai ordináriusa.

Püspök atya, ez egy nagyon szép jubileum minden tekintetben. A Katonai Ordinariátus újjászületésének 20. évfordulója, de beszélhetnénk pappá szentelésed, püspökké szentelésed jubileumáról, ünnepéről is. Gondolom ilyenkor vegyes érzelmek fogalmazódnak meg benned.

- Valaki az előbb megkérdezte, hogy mi a sajátossága ennek a 20 esztendős jubileumnak, a Tábori Püspökség újraindulásának? Ebben az idei, huszadik Máriaremetei zarándoklatban az volt a szép, hogy érzelembeli zarándoklat volt. Sokan gyalog érkeztek, 22 km-t megtéve. Éppen valamelyik katona mondotta, hogy igazán kivannak már és jól fog esni az ebéd. Örülök annak, hogy nem csak zarándoklatnak nevezzük, hanem egyre inkább azzá válik ez az évenként ismétlődő alkalom. Öröm volt az is, hogy nuncius úr is megtisztelt bennünket a jelenlétével. Ilyen ritkán adódik, hogy az ember találkozik a Szentatyával egy héttel korábban, aztán a Szentatya személyes magyarországi képviselőjével együtt ünnepel. Ez nagyon széppé tette a 20. évfordulót. Annak is örülök, hogy Kapisztrán Szent János kitüntetéseket, emlékplaketteket, emléklapokat adhattunk át arra érdemesült embereknek, amely kapcsán az élményem az volt, hogy van egy holdudvara a Tábori Püspökségnek. Nem egy vákuumban mozog abban a közegben ahova küldve van, hanem egyre inkább beleszervesül a katonák életébe és mindnyájan érezzük, hogy egymásért vagyunk. A papjaim is érzik, és ugyanakkor a katonák is, akik szeretettel kapcsolódnak be az együttmunkálkodásba. Én hiszem, hogy ez a húsz év, ami mögöttünk van, megalapozta azt az együttmunkálkodást, ami nélkül a tábori lelkész nem tudja betölteni hivatását.

Atya, több alkalommal beszélgettünk már arról, hogy ez az áldozatos munka, amit te illetve lelkészeid végeznek...

- Hosszan lehetne kifejteni, hogy mikor érik be ennek a szolgálatnak a gyümölcse. Azt gondolom, hogy alapvetően ennek a szolgálatnak a célja Isten és ember találkozása, ember és ember találkozása, az ember találkozása önmagával. Azt hiszem, lehet nagy szavakat mondani, de hogy mikor érik be azt egyedül a jó Isten tudja és az akivel megtörténik esetleg. Az is igaz, hogy amíg az ember a földön él, addig nem teljesedik be az, amit megkezdett, amit tesz, hanem csak a halálban tud beteljesedni minden kezdeményezés.

Emlékszel a szolgálatod kezdetére, amikor ide érkeztél a Katonai Ordinariátus élére? Mi változott azóta?

- Azt hiszem, hogy pontosan ennek a holdudvarnak a növekedése változott. Egy picit gazdátlanok voltak előttem a papok, bátortalan kezdeményezések voltak, és ebből a bátortalan izoláltságból azt gondolom, hogy sikerült kilépni egyrészt. Másrészt a papi szolgálat jellege is változott ebben az időben, mert még mindig azzal kínlódtunk, ahol 1994-ben folytatni akarták a kollégáim, hogy a liturgiát szolgálják csupán. A katonáknak is az volt a reflexe, hogy ilyen liturgikus szolgálatra kérik föl a lelkipásztort. Ma már ott tartunk, hogy a papjaink kidolgozhattak különböző témákat, amelyeket vezérkari főnök úr ajánlott különböző helyőrségek parancsnokainak. Lelkészeink ezeket előadják állománygyűléseken, különböző képzési alkalmakon használhatják azt a tudást, ami bennük van. Ez természetesen nem csupán tudás, hanem értékrend, életlátás is egyben. Bízom abban, hogy ez a fajta jellege a Tábori Lelkészi Szolgálatnak tovább fog bontakozni és valóban hozzájárulhat a Tábori Lelkészi Szolgálat a honvédség egységesülésének, a találkozásoknak mind vertikális mind horizontális irányban.

Atya, a Makkosmáriai, a Máriaremetei, Lourdes-i zarándoklat, és úgy gondolom, hogy ezt bizonyítja az egy héttel ezelőtt közösen megélt Észak-Olaszországi zarándoklat is, hogy az elismertségét és a súlyát is növeli ennek a nagy családnak, amit a katonai lelkészek és a lelkészek által bevont katonák vagy civilek végeznek.

- Mindegyik zarándoklat nagyon sokat ad nekem személy szerint is. Én örülök annak, hogy Lourdes bevett gyakorlata a honvédségnek. Ez egy más jellegű zarándoklat, mint az emberek sokszor gondolnák. Itt a katonák a sajátos módjukon köszöntik a Szűzanyát, sajátos stílusukban ünnepelik a liturgiát, de jó megtapasztalni a katonának, hogy sokan vagyunk, akik egy értékrendben, egy világlátásban élünk és gondolkodunk. Ezek a különböző szintű találkozók, segítenek bennünket, hogy egyre bátrabban, egyre elmélyültebben tegyük azt, amit tehetünk, akár papjaink, akár azok, akik segítőkészen állnak mellettünk.

Újjászületés 20. évfordulója van a Katonai Ordinariátusnak. A következő húsz évre mit jósolsz, milyen célt tűzöl ki vagy fogalmaznál meg a lelkészek előtt?

- Nem vagyok jövendőmondó és húsz év múlva valószínűleg nem fogom irányítani ezt a szolgálatot. Én azt remélem, hogy tovább mélyülnek a gyökereink abban a közegben ahova küldve vagyunk, hogy megtaláljuk azokat a kommunikációs eszközöket, azt a kommunikációs nyelvet, amivel egyre közelebb tudjuk hozni az embereket Istenhez és egymáshoz.

Püspök atyának is megfogalmaztam azt, hogy egy szép sorozat, Makkosmária, Máriaremete, Lourdes, és az Észak-Olaszországi pápai zarándoklat. A Katonai Ordinariátus köré épülő csapat, család az egyre csak bővül és erősödik. Jól látom? Kérdezem Berta Tibor ezredes, általános helynököt.

- Igen, épül egy baráti kör, épül egy ismerősi kör, épül egy zarándok kör, épülnek azok a kapcsolatok, amik nem csupán emberi kapcsolatok. Én azt gondolom, hogy ennek a zarándoklatnak, ami itt Máriaremetén van egyik legfontosabb eseménye a szentmise. Valójában az a kapcsolat, ami közöttünk emberek között van, az megjelenítődik ebben a szentmisében Isten felé. Akik itt vannak, azok nem pusztán csak azért vannak itt, mert emberileg, barátilag, bajtársilag, a külszolgálatból a laktanyai létből ismerik egymást, hanem mert egyre erősebb az – amit most így sok év távlatából látok -, hogy nem csak azért jövünk ide, mert jó egymással találkozni, hanem azért a mondatért, ami minden nap ott van a mi honlapunkon: „NEM CSAK KENYÉRREL ÉL AZ EMBER”. Itt valakivel találkozunk a misében, mégpedig Istennel, Jézus Krisztussal. Ez a mi kapcsolatunknak a legalapvetőbb dolga, erre épülhet rá mindenféle barátság, ismerősség. Úgy gondoljuk persze, hogy ezek a barátságok előbb alakultak ki, mint az Istennel való kapcsolat, Istennel való viszony, pedig nem. Valamennyien, akik hozzánk csatlakoznak, vagy akiket megszólítunk, azokat azért szólítjuk meg, mert úgy érzékeljük, hogy van egyfajta kapcsolatuk az Istennel. Sokkal mélyebb ez a kapcsolat, mint amit mi itt a felszínen gondolunk. Fontos dolog, hogy a gyerekek most itt játszanak mindenféle játékokkal a templomkertben, de sokkal fontosabb az, hogy ott voltunk mindannyian a szentmisén. Ez az Istennel való találkozásnak a kifejezése. El lett terjesztve, hogy a vallás az magánügy, de abban a pillanatban, ahogy már ketten vagyunk, nem magánügy, mivel az több mint az én magánéletem. Ha pedig százan, kétszázan vagy teszem azt négyszázan vagyunk, amennyien nagyjából voltunk ma itt, akkor ez már egy közösségi forma itt, nem? Tehát lehet magánügy a vallás, de csak úgy lehet igazán kifejezni, hogy van egy közösségi léte. Ebből a magánkapcsolatból, ami mindannyiunkban van Istennel, egyszer persze kilépünk. Ez a zarándoklat azt mutatja meg, hogy kilépünk egy közösségi kapcsolat felé és ezt mutatja meg a szentmisénk is. Ez a legfontosabb momentuma. Nagyon fontos, hogy van itt játszóház, lehet fából játékokat készíteni, volt egy közös ebéd, beszélgettünk, jó volt Mészáros János Elek előadása. Ez mind nagyon szép, de valójában a legfontosabb az volt, hogy a misén együtt tudtunk lenni.

Jelen, múlt és jövő volt itt ma a Katonai Ordinariátus újjászületésének 20. évfordulóján. Ha a múltat említem, akkor ez egy szép fejlődési folyamat, amely elérkezett a jelenbe. Hová tart?

- A kitüntetések átadása végén mondtam azt, hogy 1994-1998-ig, a kezdeti évektől úgy írták le a dolgot, hogy sikertörténet, de valójában a 20 évünk sikertörténete az egy nagy kérdés. Ezt én kérdésként tettem föl, és most is úgy teszem föl. Majd biztosan megállapítják róla, hogy az-e? Én azt gondolom, hogy egy nagyon óvatos, nagyon lassú építkezés volt ez a húsz esztendő, amiben persze talán voltak olyan pontok, amikor ugrásszerűen látható volt valami. Például ilyen a zarándoklatunk, ami nagyon lassan kezdődött el Búcsúszentlászlón. Nem a létszámról beszélek, hanem arról, hogy a lét meg tud-e fogalmazódni a katonákban. Legelső sorban az Istennel való találkozásomat, az Istennel való kapcsolatomat kell rendeznem és utána erre ráépülhet nagyon sok minden. Ebben a szép lassú folyamatban elérkeztünk 20 évhez, ahol azt gondolom nem szabad megállni, sőt! Mindazok a programok, amik vannak a Zalavári Gyermektábortól a mostani Katonai Zarándoklaton át a Házasság és Családerősítő Hétvégéig - ami októberben lesz most Balatonkenesén -, de mondhatnám a versmondó versenyt is, ezek mind nem légből kapott ötleteink, hanem annak az aprópénzre váltása, amiben benne van, hogy mit kell nekünk tenni. Tehát a katonákat etikus viselkedésre próbálni oktatni, hogy a vallásgyakorláshoz meg kell adni minden szükségeset, hogy a katonacsaládokkal törődni kell. És persze a katonacsaládokkal úgy is lehet törődni, hogy elmegyünk meglátogatni a katona családját meg úgy is, hogy a gyerekének biztosítjuk azt, hogy eljön a Zalavári Táborba, vagy, hogy itt ezen a zarándoklaton a gyerekeknek van játszóház, lehet játszani, játékokat készíteni, ahogy az ő érdeklődési körüknek megfelel. Tehát azt gondolom, hogy mindez aprópénzre váltása mindannak, ami benne van abban a nagyon szép pár mondatban, hogy mi a mi alapfeladatunk. Ez a mi dolgunk. Amit ott nagyon szépen elvben megfogalmaztak az az, hogy Nemzeti Katonai Zarándoklat legyen, hogy legyen szentmise, hogy legyen játszóház, hogy imádkozzunk, hogy valaki vállalja, hogy 22 km-t gyalogol ezért. Azt gondolom, hogy ezek a legfontosabbak.

„Azt tapasztaltam, hogy Isten soha nem hagy magamra, ha én őt el nem hagyom. Így hát teljes bizalommal kezébe teszem sorsomat. Semmi sem történhet velem, amit nem Isten akar. Ha pedig ő akarja, bármennyire nehéznek tűnik is, biztos, hogy ez a legjobb.” Morus Tamás gondolataival köszönöm meg a figyelmüket és kívánok további tartalmas rádiózást, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

 

 

84. ADÁS

2014. október 8.

Szerkesztett változat

„Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” – Pál, rómaiakhoz írt leveléből idéztem. Köszöntöm önöket, a szerkesztőt Fodor Endrét hallják az Inter arma caritas újabb adásában.

• Mai adásunkban többek között hallják majd Hende Csaba honvédelmi minisztert a katyni megemlékezés kapcsán mondott beszédéből idézünk.
• Markovics Milán Mór Böjte Csaba atyával találkozott.
• Hallunk majd olyan önkéntes katonákat is, akik hadisír gondozásba kapcsolódtak be. Tartalmas rádiózást kívánok!

Az 1940-ben elhurcolt és lemészárolt katyni mártírokra emlékezett Hende Csaba beszédében, amelyből most idézünk. A tömeggyilkosságot azokkal a lengyel katonatisztekkel szemben követték el a szovjetek, akik a II. világháború kirobbanásakor 1939 szeptemberében a lengyel köztársaság keleti területein a hazájukat védték az országban a hadüzenet nélkül belépő szovjet agresszor ellen. 

Miniszter Úr! Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Plébános Úr! Hölgyeim és Uraim!

Mit jelent nekünk ez a szó, Katyn? Mit jelent az a sűrű erdő nekünk, amely elfedte a nemzetközi szocializmus halálgyárának működését, elnyelte a sok tarkón lövés csattanását és a halálsikolyokat? Mit jelent az erdő, amely tanúja volt több mint húszezer ember iparszerű kivégzésének, a lengyel nemzet vezetőinek, értelmiségének, katonatisztjeinek módszeres meggyilkolásának? Múlt, amit a térséget felosztó két nemzetközi diktatúra, a nemzeti és a nemzetközi szocializmus terrorrendszerének támadása hozott létre. Múlt, amit egy nagyhatalmi játszma idézett elő, Hitler és Sztálin, Molotov és Ribbentrop paktuma. Zsarnokoké, akik életüket határok tologatásával, háborúk kirobbantásával, a hatalom megszerzésével és a létező legtökéletesebb és legkegyetlenebb diktatúrák működtetésével töltötték. Zsarnokoké, akik vették maguknak a bátorságot, hogy Isten helyett döntsenek emberek életéről és haláláról. Zsarnokoké, akik végigtapostak közép Európán, kivétel nélkül minden nemzet életén, jogain és szabadságán. Méltó, egymást tisztelő, egymás jogos értékeit méltányoló, kölcsönös előnyökön felépülő kapcsolatokra van szükség, amelyek egyként szolgálják a szabadság, minden nemzet szabadságának ügyét és a térségben élő minden ember életét.

Önkéntes tartalékosokat szólított meg Konkoly Dávid, akik a hadisírok gondozását éppoly fontosnak tartották, mint azok a fiatalok, akikről már korábbi adásainkban beszámoltunk.

- Fekete Jenő vagyok, Jászalsószentgyörgyről jöttem. Önkéntes műveleti tartalékosként szolgálok a Magyar Honvédségben. A tartalékos szolgálatot egy barátommal kezdtük el tavaly. Igazából főleg kalandvágyból és hogy tegyünk valamit a hazáért. A hadisírgondozást azért választottam, mert hobbim a történelem és úgy gondolom, hogy nagyon fontos szerepe van hősök ápolásának a nemzetépítésben. 

- Kiss Balázs vagyok, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Osztály szakreferense és jelen pillanatban az önkéntes műveleti tartalékos szakasznak a szakaszparancsnoki beosztását látom el. A Magyar Honvédség központi hősi parcellája az 52-es parcella. Gondozását egy mostani rendelet érvényében a HM EI Zrt. és a Honvédelmi Minisztérium közösen látja el. A Magyar Honvédség Központi Nyilvántartó Parancsnokság szervezetében felállításra kerül egy olyan szervezeti elem, amelyikben szerződéses és hivatásos katonák lesznek a megyékben és mellettük fog 5-5 fő önkéntes műveleti tartalékosként dolgozni. Nem csak hadisírgondozásban, de hadisírgondozó feladatokat is ellátnak. Ezek a katonák már erre a jövőbeli beosztásukra készülnek föl, tehát ez az egy hónap fölfogható az ő szakkiképzésüknek mindamellett, hogy már tényleges valós feladatokat látnak el. Ez alatt az egy hónap alatt az ország számos településén nagyon változatos munkát fognak végezni, de mindegyik összefügg valamilyen szinten a hadisírgondozással.

- A nevem Kocsis László, Hajdúböszörményből érkeztem. Debrecenben tanulok, másodéves vegyészmérnök hallgató vagyok. Nemrég végeztem el Szentendrén az Altiszti Akadémián az alapkiképzésemet. Azért jelentkeztem műveleti tartalékosnak, mert én már kimaradtam a sorkatonai szolgálatból. Nekem nagyon tetszett az, amit édesapámtól és nagypapámtól hallottam és mindenképpen szerettem volna kipróbálni azt, hogy milyen egyenruhát húzni, milyen valamelyest belekóstolni a katonai életbe. Nagyon szeretem a történelmet, mai napig több könyvet is elolvasok és nagyon fontosnak tartom azt, hogy a magyar hősöket, a magyar katonákat akik elestek, azokat olyan végtisztességben részesítsük, amilyet igenis megérdemelnek. Számomra ez nagyon fontos.

Konkoly Dávid riportját hallották.

Bonyhádon vendégeskedett Böjte Csaba atya a Szent Ferenc alapítvány vezetője. A szerzetessel Markovics Milán Mór találkozott és a katolikus tábori lelkész rögzítette a szentbeszédet, valamint Böjte Csaba gondolatait a katonákhoz, az Inter arma caritas hallgatóihoz.

- Ezekben a napokban nagyon fontos, hogy sokat imádkozzunk az áldott békéért. Azt mondja Ferenc pápa, hogy nem nagy háború van, hanem sok kicsi. Tényleg, ha belegondolunk, hogy Szíriától elkezdve Afrikáig, Ukrajnáig mennyi hely van, ahol az emberek egymás torkának esnek és mennyi gyűlölettel, haraggal pusztítják egymást. Sajnos nem csak a fegyverekkel folyik a háború, hisz a családoknak fele felbomlik, elválnak az emberek. Azt jeleni, hogy bent a családjainkban is sok veszekedés, civakodás, áskálódás van. Munkahelyeken, baráti közösségekben újból és újból a gyűlölet, a harag tüze fellángol. Bízzunk a mi Urunk, Jézus Krisztusban. Olyan csodálatos, hogy karácsony éjszakáján az ő születésénél az első mondat, ami felhangzott az úgy hangzik: - Békesség a földön a jóakaratú embereknek! Testéveim, ezt kéne megtanuljuk a mi Urunk Jézus Krisztustól! A nehézségekben, gondokban nekünk egyetlen parancsot adott az Isten, a szeretet parancsát. Nem vagyunk mi az igazság kérlelhetetlen bajnokai! Nem kell ítélkeznünk se élőn, se elevenen, se holton, senkin! Nekünk az a dolgunk, hogy szeressünk! Ezt a parancsot adta a mennyei Atya! Nagycsütörtök, nagypéntek, ott a kereszten... Ha valaki ítélkezhetne az emberiség fölött, azt Krisztus a kereszten nyugodtan megtehetné, igaza lenne. De nem ezt mondja, hanem azt: - Atyám bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek. Meg tudja őrizni ott azokban a nehéz percekben is a szíve békéjét. Testvéreim! Olyan jó lenne, ha mi is elhatároznánk magunkban azt, hogy igen, Krisztus követője vagyok. A béke embere akarok lenni a családomban, a munkahelyen, az iskolában a gyerekek közt, mindenütt. Igen, a békesség, a szeretet, a jóság embere szeretnék lenni. Nem tudunk a nagyvilágban békét teremteni, de a szívemben én tudok békét teremteni. Testvéreim! Nem csak azért kell, mert ezt Krisztus kéri tőlünk, mert ez parancs, hanem azért mert sokkal eredményesebb, célravezetőbb szépen, jól, békésen beszélni. Árva gyerekeket nevelek. Ezek a gyerekek annyi nehézségen keresztül mentek. Az egyik gyerek mondta a nevelőjének: - Mit kiabál velem? Apám kikötött lánccal az istálló mellé és úgysem csináltam meg amit mondott. Ezt nehéz überelni, nem? Mi nem is akarjuk ezt überelni. Én hiszem azt, hogy két ember közt a legrövidebb út az egyenes beszéd. Tanuljunk a Szűzanyától, a mi Urunk Jézus Krisztustól! Az áldott béke legyen mindennél értékesebb számunkra! Adná az Isten, hogy az áldott béke, tényleg, mint egy nagy folyó úgy áramoljon, úgy terüljön be az életünkbe. Testvéreim, nem csak az, hogy te békességes ember legyél, hogy békében élj, hanem Szent Ferenc szellemében neked az lenne a dolgod: - Uram tégy engem a békéd eszközévé, hogy ahol békétlenség van, oda békét vigyek! Milyen jó lenne, ha tudatosan nem olajat öntenél a tűzre, hanem jó szóval, szeretettel, a magad békéjét, nyugalmát, derűjét tudnád testvéredbe, társadba, férjedbe, szomszédodba, kollégádba árasztani! Milyen jó lenne, hogyha ez az áldott béke szívünkből elindulna, kiáradna környezetünkre! Biztos sokkal eredményesebb lenne a munkánk, sokkal szebb lenne a mindennapunk, sokkal örömtelibb lenne az életünk. Máriát a béke királynőjének is nevezzük. Imádkozzunk gyakran, hogy ez az áldott béke kiáradjon, hogy Ukrajnába, Kárpát-medencébe, családjainkba, mindenütt béke uralkodjon. Ámen.

Csaba atya, akkor arra szeretnélek megkérni, hogy a magyar katonáknak és az Inter arma caritas műsor hallgatóinak mit tudnál üzenni?

- Biztos, hogy Isten mindenkit ajándéknak szánt erre a földre. Azt is tudom, hogy a napraforgóból elég nehéz lenne parfümöt préselni, de az ibolyából is nehéz lenne olajat facsarni. Tehát mindenkinek a maga gyümölcsét kell megteremje. Ha valaki úgy érzi, hogy Isten őt arra hívta, hogy a hazát, mint katona szolgálja, akkor vegye komolyan ezt a hivatást és ezt valósítsa, teljesítse be. Ne azt nézze, hogy másnak ezt sikerül-e vagy nem, hanem, hogy ő a hazaszeretettől vezérelve mindazt a jót és szépet, amelyet általa akar Isten ajándékozni csapatának, bajtársainak, hazájának, akkor merje azt a gyümölcsöt nagylelkűen megteremni.

Nádasi Alfonz, Hadinapló, a kötet felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

- Április 15.

Volinkán búcsúztak az árkászok. Mennek Divinbe, oda a mocsarak közé. Ez egy kis város Kobryntól délkeletre. Megható volt újra látni ezeket a bátor embereket. Ezeket a minden veszélyt megpróbáltakat, akik a legkülönbözőbb helyzetben dolgoznak. Egyetlen azonos jellemzője a munkájuknak, hogy állandóan életveszélyben vannak. Mindig vidámak, mindig sárosak, mindig ugrásra készek. Meghatódottan búcsúztunk. Igen megszerettem őket. Ha ezektől függene, már egyetlen orosz sem lenne az Uralig.
Mikor visszajöttünk, Vajday kivitt a Citadellába. Ahogy befejeztem a munkát, elvittek a Bugra gumicsónakból halászni. Illetve nem tudom, minek nevezzem ezt a műveletet. Kézigránátot dobtak a vízbe. Ettől a halak elkábultak. Mi pedig hálóval, kézzel, ki ahogy tudta, kifogtuk őket. Nagyon sok hal van itt. Két, két és fél kilós példányok is akadtak.
Odakéredzkedett egy német katona is. Persze az Übermensch még ebben a helyzetben is mindent jobban akart tudni. Mondtuk neki, hogy úgy dobja a gránátot, ahogy a többi. Nem, ő jobban tudja! Nem a folyás fölé, hanem alá dobta. Az erős sodrás miatt alig tudtuk félre kormányozni a csónakot. Nem is gránát volt a robbanóanyag, hanem jó kétöklömnyi TNT.
Szerencsére két méterrel túl voltunk, mikor felrobbant. Őt meg rögtön kiraktuk a partra.
Aztán belekerültünk a híd alatti sodrásba. Hiába, olyan evezősöknek nem lehet az ügyességében bízni, akik a falu végén csak eső után látnak pocsolyányi vizet.
Ma elemében volt az egész társaság. Nem volt elég a halászás, ahol a bő zsákmányt rögtön bevitték az alakulatok konyhájára, hanem még futballmérkőzést is javasoltak. Én voltam az egyik kapus. Két dugót fogtam be. Mindkettő az én hibám volt. Maradt is a végeredmény 2:0.
Itthon alig kezdtem mesélni a "nagy" élményeket, mikor látom, hogy a kutya sem figyel rám. Nem is figyelhet, hiszen a fejetetejére állított ez a helyzet minket és ez tovább tart. Most még Buttyán Kornél sem tudja, hogy mi lesz. Amióta Mária személyében új nővért kaptunk, Kornél valahogyan a hatása alá került. Most olyan ideges, hogy még közömbös tettek is olyan hangulatra ragadtatják, hogy mindenkivel utálatos. Tipikusan melankolikus, aki ha gyűlölködik, gátját vesztett folyóként nem szab határt kitörésének. Naponta csitítom hol az egyiket, hol a másikat.
Este bejött Halmay alezredes. Hozott sült halat a délutáni fogásból. Itt maradt 11 óráig. Erikről is beszélgettünk. Nagyon szeretik őt becsületessége, munkája miatt.

Köszönöm, hogy megtiszteltek ismét figyelmükkel! Elköszön önöktől a szerkesztő, Fodor Endre a Példabeszédek könyvéből vett idézettel.

„Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótételét.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
csütörtök, 2020, június 25