Inter Arma Caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2014. 91-95. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

 

91 - 95. adás

 

 

91. ADÁS

2014. november 26.

SZERKESZTETT VÁLTOZAT

„A csend gyümölcse az ima. Az imádság gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat.” - Teréz anya gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Az Inter arma caritas mai adásában többek között Szent Lászlóra emlékezünk majd, de szó lesz majd a katonai orvoslásról, s folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását is.

 

Markovics Milán Mór a Katonák, hősök sorozat részeként ma Szent Lászlóra emlékezik.

- I. Béla magyar király fia, aki egyes nézetek szerint Vazul leszármazottja is egyben. Lengyelországban született, mivel Vazul megvakíttatása után, jövendőbeli apjának menekülniük kellett. Édesanyja is lengyel volt. Szent Lászlóban egyesült a kiváló hadvezér és a nagy király képe. Az idők távlatának ködében sok minden csak részben látszik, számos ügyét csak legendákon keresztül ismerjük. Szent László 917 éve halott. Nem meglepő hát, ha sokan életét ismervén csodálkoznának szentségén. Ám éppen ezért, a korabeli időket ismervén László valóban kitűnt emberi nagyságában. A mesterséget, mint hadvezér, korán kezdte. I. András fiát, Salamont királlyá koronázták, melybe ugyan apja, Béla, és ő is beleegyezett ám mindez nem tartott sokáig. A számukra jól ismert Lengyelországba mentek apjával, ahonnan közösen tértek vissza a lengyel sereggel legyőzvén az I. András vezette katonai csapatokat. Ne feledjük, László csak 14 éves volt ekkor, Salamon pedig még fiatalabb, csupán 7 éves. A középkorban azonban egy 17 éves fiú már férfinak számított. Bizonyosan László ekkor már jól bánt a fegyverekkel. Három évvel később meghal apja, ráadásul Salamon a német király katonai segítségével foglalja vissza trónját Magyarországon. Szent László második otthonába tér vissza, aki Magyarországot és a kereszténységet a szíve mélyén hordozza, így újra lengyel seregek élén tér vissza hazánkba. Kétségtelen, nem tudjuk mennyi érdeme lehetett mindebben Lászlónak, ám a legendák egyértelműen beszélnek szentünk korabeli viselkedéséről. Fennmaradt a jól ismert László legenda, amely a pogány, hun vitézzel elleni harcot taglalja. A valóságban bár nem kun lehetett és a történetről is némely kutatók azt gondolják korábbi eredetű, azt jól mutatja hogyan tekintettek Lászlóra a korabeli emberek. Eme legenda szerint László ugyanis meglátott egy lányt, akiről úgy gondolta, hogy a váradi püspök lánya lehet. Ez a lány egy pogány férfi mögött ült, annak lován. Miután László meglátta, rögtön utánuk eredt. László megsebesült már korábban, s lova sem tudta lehagyni a pogány vitéz lovát, így a lányt kérte meg, hogy vesse le magával együtt a férfit a lóról. A lány megtette, László pedig megvágta, majd megölte a pogány lovast. Ki gondolná ma, hogy egy szent életű ember fel sem kínálja a megmenekülést az ellengésének? Hol van itt az ellenség szeretete? Mi ebben a hősies? Ha elfogadjuk hitelességét, hogy Lászlóról szól ez a történet, talán segít nekünk egy alkotás. Aki járt már Szekszárdon, az a Béla téren láthat egy szobrot, ami egy nagy iniciálét, egy P betűt, benne egy lovagot és egy lányt formáz. Ennek alapja egy 1358 körüli mű, a Bécsi Képes Krónika lapja, mely Szent Lászlót ábrázolja, aki megmenti a már említett lányt. A különös benne, hogy a lovagkirály leszáll a lováról. Sok száz évvel később 1849-ben a világosi, pontosabban a szőlősi mezőn történt fegyverletétel során is a katonák Görgei vezetésével, lovuk hátán tették le a fegyvert. Ez a magyar lovas ember méltóságának is a szimbóluma. Az tehát, hogy László leszállt a lováról különös, hiszen lándzsájával elérte volna őt a biztonságos magasságból is, amelyet lova nyújtott számára. Talán László megvívott a vitézzel, mert a lányt csak csellel tudta megmenteni, de mikor a vitéz már a földön volt, egyenlő módon akart vele harcolni. László legendái meglehetősen merészek. Mózeshez hasonlóan vizet fakasztott a sziklából, az éhezőknek ételt imádkozott ki. Nem utolsó sorban imája is misztikusnak mutatkozik, hiszen egy beszámoló szerint a föld felett lebegett miközben imádkozott. Egyes lélektani kutatások szerint viszont az emberi mitológia valójában a legmélyebb valónk szimbolikus kifejezése. Valóságot ír le, de nem szó szerint értendő, mert nem eszünknek, hanem a lelkünknek íródott. Ha ilyenformán hallgatjuk László legendáit és életét, felsejlik előttünk egy igazságot kutató, Istent kereső hadvezér és a király történeti képe, s az a vágy, amelyet ez a király szimbolizál: egy keresztény, bátor és hű Magyarországot. Szent László hősiessége tehát valójában a mi eszményi hősiességünk. Nem véletlen tehát, hogy ő lett a magyar katonák védőszentje. Bátorsága, kitartása, kemény, de igazságot szolgáltató döntései ma is a katonák szíve mélyén levő akaratot kell, hogy felszítsa.

Mai adásunkban gyönyörű szép Mária énekeket hallhatnak a Veszprémi Légierő Zenekar előadásában, amelyet a Tihanyi apátságban rögzítettünk.

 

Egy korábbi beszélgetésünket idézzük föl akkor, amikor Hideg János orvos professzorral a katonai orvoslásról beszélgettünk.

Vezérőrnagy úr, ha visszagondol a pályafutására, akkor milyen emlékezetes pillanat maradt meg önben?

- Nagyon nehéz erre válaszolni, hiszen már húsz éve nyugdíjban vagyok, és a hosszú katonaorvosi pályafutásom csúcsán az EÜ szolgálat főnöke voltam. Tíz évig töltöttem be ezt a funkciót. Más a mai helyzet és más az akkori helyzet. Tehát én arra büszke voltam, hogy a katona-egészségügy az kiemelt szerepet játszott a magyar egészségügyben és ránk számítottak, bizonyos funkciókat mi töltöttünk be. Ilyen például az égési betegeknek az ellátása. Az csak a pesti Központi Katonai Kórházban, és a vidéki kórházainkban volt, mint például, Győrben, Pécsett, Kecskeméten. Büszke vagyok arra, hogy ezek a szolgáltatások és tevékenységek elismertek voltak a polgári egészségügy részéről is.

Ön a repülő-orvostan szószólója, hiszen az ön révén ezt oktatják is.

- A repülő-orvostan tulajdonképpen egy diszciplína, az orvostudomány egy ága, ahol képzést kapnak azok az orvosok, akik a pilóták és a hozzá tartozó személyzet egészségügyi ellátását, speciális követelményrendszerét kidolgozták és a mindennapi vizsgálatok során ezeket megvalósítják. Arra vagyok büszke, hogy sikerült ennek egy tanszéket kialakítani. A tanszék a Szegedi Orvostudományi Egyetemhez tartozik. Mai napig betölti a szakorvos képzés, szakorvos továbbképzés szerepét és az orvostudomány kutatásainak, repülő-orvosi vonatkozásait koordinálja.

Ennek azért volt egy közismert pillanata, hiszen Ön tagja volt annak a teamnek, amely felkészítését végezte az első orosz-magyar űrhajó expedíciónak. Jól tudom? Ott mi volt az Ön feladata?

- Az én feladatom volt annak az orvosi bizottságnak a vezetése, amelyik ezeket az előzetes alkalmassági vizsgálatokat elvégezte és fölkészítette a kinti orvosi vizsgálatokra, ami Szovjetunióban zajlott le Csillagvárosban és magát az egész űrrepülést végigkísérte.

Akkor Önnek is köszönhető az, hogy Farkas Bertalan és Magyari Béla vehettek részt az űrrepülésben?

- Igen, ketten vehettek részt, Farkas Bertalan volt az egyes számú, Magyari Béla pedig a dublőr. Ma is megvan a kapcsolatom velük.

Professzor Úr! Miért jó a katonaorvoslás, miért jók a katonaorvosok? Hogyan látja ezt?

- A katonaorvoslás feladata tulajdonképpen azon speciális feladatoknak a végrehajtása, ami a katonai szolgálattal függ össze, tehát az alkalmasság elbírálása, kiválogatás, az egészségügyi karbantartás és különleges vizsgálatok alapján a repülőalkalmasság elbírálása, a legmagasabb orvosi követelményrendszer kidolgozása. Ezeket megvalósítottuk és ez mai napig is működik.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének fölolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

Ápr.18.

Annyira felgyülemlett már a baj, hogy a szó szoros értelmében kérdőre vontam az ezredest. De ő örök refrénjét sütötte el: Alfonzkám, te nem vagy elég katona, nem ismered a fegyelmet. Ha a Szent Benedek rendjében csak ilyen fegyelmet tanultam volna meg, joggal kirúgtak volna onnan az első félévben.
Olyan témákról tárgyal és várja a helyeslést, amit szégyellnék leírni, ha nem akarnék hűen visszaadni mindent. Az robbantotta ki belőlem a visszafeleselést, mikor a legkomolyabban magyarázta, hogy egy 16 éves leányt megerőszakolni katonai erény. Megmondtam neki, hogy újra feljelentem, de magam is tudtam, hogy ez falra hányt borsó. Hiszen eddig sem tettek ellene semmit, noha tudták, hogy milyen erkölcstelen és jellemtelen ember. Ilyen aljasok az aktív tisztek. Szerencsére nem mind, de a legtöbbje csak fokozatban különbözik ettől. Megértünk a háború elvesztésére. Van képük az ilyeneknek szidni az oroszokat, különösen a partizánokat. Mennyivel vagyunk jobbak azoknál? Azok védik a hazájukat, és olyan hősöket láttam közöttük, hogy az ilyen senkiháziak az árnyékai sem lehetnének az oroszoknak.
Ócska dolgokkal torolja meg a nyílt figyelmeztetésemet. A Jóskámat ki akarta köttetni. Hiába kértem, hogy ne tegye meg naposnak, amíg ministrál. Azért is! 
Délután hét halottat temettem. Kocsit kértem Kálmántól, mint helyettestől. De a vezércsicskás visszaküldte. Hát itt így ez nem megy! Szeretőket végigvinni a városon van fogat és autó, de egy katolikus lelkésznek hivatalos ténykedéshez nincs. Magam is vérig voltam dühös a vezércsicskás intézkedése miatt, aki mikor számon kértem, a gazdájára hivatkozott. Kikértem magamnak. Ebben a felforrósodott állapotban jöttek hozzám az ápolók, bakák és fogatosok, hogy tegyek valamit ezzel a megveszekedett parancsnokkal, mert lelövik. Egyik legnehezebb feladatom lett. Ugyanazokhoz könyörögtem, hogy ne lőjék agyon, akikkel eddig teljesen egy véleményen voltam. Órákba került, míg egyenként becsületszavukat vettem az "összeesküvőknek". De hol a biztosíték, hogy meg is tartják, mikor az idegek ilyen szörnyű állapotban vannak ellene. Joggal! Napokig reszkettem, ha valahol a környéken lövést hallottam, nem őt lőtték-e le.

 

Köszönöm, hogy meghallgatták adásunkat, tegyék ezt majd jövő héten is. Elköszön önöktől a szerkesztő, Fodor Endre. Szent Pál zsidókhoz írt leveléből idézek és azzal zárom mai adásunkat.

„ Ezért mi, akiket a tanúknak ilyen felhője övez, váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, nem törődött a gyalázattal, és most az Isten trónjának jobbján ül. Igen, gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást viselt el, hogy ne lankadjatok, és bensőleg el ne csüggedjetek.”

 

 

92. ADÁS

2014. december 3.

SZERKESZTETT VÁLTOZAT

„Nekünk, erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük a gyengék gyarlóságát, és ne a magunk javát keressük. Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste, hanem ahogy írva van róla: „Gyalázóid szidalmai rám hullottak.” Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére.” – Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből idéztem. Köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre az Inter arma caritas legújabb adásában, amelyben meghívom önöket a Magyar Honvédség adventi koncertjére. Többek között hallják majd a Központi Zenekart illetve a Veszprém Légierő Zenekart. Ezen kívül Szent Borbálára emlékezünk és folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

Csizmadia Zsolt ezredes

- Az advent az egy meghitt, egy karácsonyváró időszak, amikor a szeretet kerül középpontba. Ez a Magyar Honvédségben sincsen másképp és azt gondolom, hogy a mi eszközünk a zene, amivel meghittséget lehet az emberek felé sugározni. Mondhatom, hogy ez most már hála Istennek egy tradíció, hiszen több éve megrendezzük ezt az adventi hangversenyt. 
A megújulás tulajdonképpen abban rejlik, hogy ennek a koncertnek a jellege mindig karácsonyi, az advent, az ünnepélyesség jegyében telik. Ezekben a kultúrkörökben tudunk mozogni s ezekből a kulturális eszközökből tudunk meríteni, mikor ezekre a koncertekre készülünk. 
Karácsony, szeretet, meghittség, együttlevés szeretteinkkel, ez mutatkozik meg ezekben a dalokban is. A zenekar tulajdonképpen erre is hasonlóképpen készül, mint minden koncertre. Ez egy nagyon színvonalas, nagyon kiemelt rendezvénye a Magyar Honvédségnek ezen belül a zenekaroknak is természetesen. Erre kifejezetten illusztris vendégeket hív meg a vezérkar főnök úr, hiszen ez az őáltala adott gesztuskoncert, mind a honvédség dolgozói, vezetői állománya, mind a honvédséget támogató vállalatok, szervezetek, társadalmi szervezetek vezetői és tagjai felé. Azt gondolom, hogy ez a koncert mindig azt a fajta meghittséget hordozza felkészülésben is természetesen, mint amit tartalmilag. 
A Magyar Honvédségben 10 zenekar dolgozik, nekem mind a 10 zenekar a sajátom, többek között a Központi Zenekar és az itt fellépő Veszprém Légierő Zenekar is. Ebben az időszakban minden zenekar a szűkebb pátriájában és máshol is játszik adventi illetve karácsonyi koncerteket. Nekünk, zenészeknek, a zene eszköze, a tevékenységünk az, ami által tulajdonképpen készülünk az ünnepekre. 
Az adventre igazából azt gondolom, hogy készülni nem kell, advent az egy olyanfajta várakozási időszak, amikor az ember valahonnan elindul egy messzebbi távolságról és egyre közelebb ér az áhított cél felé, ami a karácsony. Fogy az idő, telnek az adventi vasárnapok és egyre közelebb érünk ahhoz a meghitt ünnephez, amikor karácsonyfát állítunk, összejönnek a családok, ismerősök, rokonok, az embernek a szerettei. Én azt gondolom, hogy mindenkinek ily módon kell készülni az ünnepekre. 

Katona János, alezredes

- Az az eszmeiség, az a szellemiség, amit a zenekar fölmutat ez irányban, nagyon fontos. Én úgy gondolom, hogy minden egyházi és egyház közeli rendezvényeken a zenekarnak ott kell szolgálni. Már csak azért is, mert én, mint a zenekar vezetője, a Keresztény Katonák Szövetségének is az elnöke vagyok és ez a párosítás, ez a szolgálat tulajdonképpen missziós szolgálat. Amit én fölmutatok, mint egyén, és mint zenekar vezető, én azt gondolom, hogy minden ilyen lehetőséget meg kell, hogy ragadjak. Így volt akkor is, mikor fölkértek, hogy a Központi Zenekarral együtt vegyünk részt az adventi koncerten. Azonnal igent mondtam, hisz úgy gondolom, hogy olyan missziós terep ez nekünk, amelyben megragadva minden alkalmat, itt kell, hogy legyünk. 
Mindig problémák voltak ezzel, hogy adventkor mit lehet játszani. A műsor első részében kimondottan katolikus, evangélikus és református adventi énekeket játszunk. Mivel a karácsonyi ünnepkörön belül van az adventi fölkészülés, így természetesen karácsonyi énekek is lesznek, illetve lesznek istendicsőítő énekek is, amik kicsit világi énekek is egyben. Ha azt mondom, hogy „When the saints go marsching in”, azaz a „Szentek mennybe menetele”, az is tulajdonképpen egy amerikai világi zene, de mégis egy Istent dicsőítő zene, vagy a „Glory! Glory! Hallelujah!”, aminek még a címében is benne van, hogy egyértelműen az angolszász kultúrából kerültek be. Mindenki számára nagyon kedves és istendicsőítő énekek. A koncert 85 százalékában magyar adventi és karácsonyi énekeket játszunk. Az „Ó Szent István” című éneket is meg fogjuk szólaltatni, ez egy moldvai Szent Istvánt dicsőítő ének. Az 1990-es évek elején hallhattuk először, hiszen tudjuk, hogy Moldva milyen messze volt tőlünk és a kultúráját is kevésbé ismerjük. Úgy tudjuk, hogy a magyarságnak az egyik törzse, ők hozták be ezt az „Ó Szent István” gyönyörű moldvai éneket. Ezt fogjuk eljátszani természetesen ének kísérettel. 
Nekem a lelki felkészülés a családommal, gyerekekkel, a feleségemmel, az én szüleimmel, a feleségem testvérével lesz. Azt hiszem 1991 volt, amikor először úgy éreztem, hogy kell az életembe valami, ami nem volt meg. Egyébként megvolt minden, mert mint fiatalember élte az ember az életét, ami nem párosul persze ezzel a gondolatvilággal, de mégis hiányzott az életemből ez is. 1991 volt, amikor úgy éreztem, hogy megtaláltam Istent, és talán most kezdem érezni, ahogy haladok a korral előre, hogy egyre közelebb kerülök Istenhez. Jézus Krisztus megszületésének ünnepéhez mind felkészülésben, étkezésben, viselkedésben a családdal együtt teljes mértékben készülünk.

 

Szent Borbálára emlékezik Szentesi Csaba őrnagy, görög katolikus tábori lelkész.

- Szent Borbála a tüzérek védőszentje, emléknapja december 4-én van. Akik élete állandó veszélyben forog, Szent Borbálát hívják segítségül. Bár a veszélyt meg lehet szokni, a halállal farkasszemet lehet nézni, fontos, hogy az örök életünkért folyó szellemi harcban égi pártfogóinkhoz könyörögjünk. A harmadik század végén Kis-Ázsiában, Nikodémiában egy gazdag nemes egyedül nevelte szépséges leányát, Borbálát. Híres tudósokat fogadott fel gyermeke nevelésére és külön toronyba záratta, nehogy a világ veszélyei, netán a kereszténység tanai hatással legyenek fiatal lelkére. 
Valahogy azonban Borbála mégis megismerkedett a kereszténység tanításával és elítélte az akkori pogány istenségeket. A torony falába pedig, melynek két ablaka volt vágatott egy harmadikat is a Szentháromságban egy Isten tiszteletére, de amikor édesapja hosszú utazásáról megérkezett, látva az ablakokat a torony falán, és megtudva hogy leánya elhagyta az ősi pogány vallást, szörnyű haragjában meg akarta ölni. De Borbálának sikerült megszöknie, mert a torony fala és a sziklák megnyíltak előtte. A hegyek között egy barlangban rejtőzött el, ám egy pásztor elárulta rejtekhelyét. Isten úgy büntette meg az árulót, hogy bárányait ganajtúró bogarakká változtatta. A kegyetlen apa a bíró elé hurcolta lányát, ahol sok kegyetlenséggel kellett szembenéznie. Megfélemlítésül keresztényeket kínoztak Borbála szeme láttára, Krisztus azonban erőt öntött lelkébe. Martinianus bíró megkorbácsoltatta az ártatlan leányt, majd meztelenül pellengérezte ki a piacon. Borbála ezúttal is az Úrhoz könyörgött. Földről felszálló köd és az égből leszálló felhő úgy beburkolta testét, mintha fel lett volna öltözve. Jézus éjjel a börtönben begyógyította sebeit és lelkét. Ettől kezdve hiába próbálták megtörni, hitét nem hagyta el. Végül a bíró halálra ítélte. Ekkor történt a legszörnyűbb tragédia. Az apa, aki mindentől gondosan óvta, saját kezével vetett véget egyetlen lánya életének. A hóhér kezéből kiragadva a kardot, lefejezte Borbálát. Ekkor döbbent csend lett a vesztőhelyen, egy perc múlva szózat hallatszott az égből, majd minden elsötétedett s egy villám sújtotta agyon a kegyetlen apát. A bátor hitvallót Nikodémia közelében temették el, sírjánál hamarosan megkezdődtek a csodák. A puskapor feltalálása után, Borbála lett a tüzérek és a bányászok védőszentje. A középkori várak puskaporos tornyát valamint a tengerjáró hajók lőszerraktárát is Borbála védelmébe ajánlották. 
Régi magyar népszokásunk, hogy december 4-én, Szent Borbála napján cseresznyefa ágat vágnak, beviszik a szobába s karácsonyra kivirágzik. Ez a szívünkben virágzó Krisztusi szeretetre utal. Most, amikor figyelmünket megváltó Jézusunk születésére irányítjuk, Szent Borbála közbenjárására nyíljon meg katonáink szíve egymás feltételek nélküli elfogadására. A rendíthetetlen bátorság mellé a Krisztusi szeretet párosuljon, ne a vakmerőség és az önzőség. A názáreti Jézus békessége uralkodjon a földön most és mindörökké. Ámen.

 

Nádasi Alfonz, Hadinapló. Folytatjuk a kötet felolvasását, Bőzsöny Ferencet hallják. 

Április 19.

Lógunk a levegőben. Talán ma eldől a sorsunk, ahogy az óránként idejövő telefonparancsok, rendelkezések tömkelegéből sejteni lehet. Még mindig nem tudjuk, hova megyünk a 9. Hadosztály feloszlatásával. Kobrynt emlegetik, de óránként más és más hír jön. Mindenki jobban akarja tudni. Mindenki stratéga. Fejetlenség, fegyelmezetlenség. A parancsnok pedig, aki eddig is teljesen fegyelmezetlen módon viselkedett, mindenben - hitében, erkölcsében, fegyelemtartásban, másokkal szemben köteles figyelemben - most elveszti az eddig is gyenge fékjét, és átmenet nélkül mindenkit a legszigorúbb büntetésben akar részesíteni. Jön egy: kikötni! Jön még egy: kétnapi zárka! Jön egy harmadik: nem engedlek szabadságra! - Teljesen őrült! Mindenki megint hozzám jön, hogy szóljak ennek a veszett kutyának. Meg is tettem. Megint azt felelte: Tudod, Alfonzkám, ez az alapja a jó katonai szellemnek.

Olyan elkeseredettség van az egész társaságban, hogy újra elhatározták a lelövését. Most megint megyek mindenkihez, hogy ne tegyék. Kellett nekem rohamsisak! Ma este titokban megtartottuk Kálmán és Boróka eljegyzését.

Április 20.

Végre ma megjött, hogy hova megyünk: Gornikibe. Malorytától Délkeletre a Breszt-Koveli műút mellett van ez a kis falucska. Állítólag agyonbombázott, németekkel tele levő vacak kis falu. Majd meglátjuk. Előre nem hiszem el, hogy a németek is lennének benne, mert azok nem maradnak ilyen helyen.
Megjött a parancs, hogy a veszély miatt az ápolónővérek nem jönnek velünk. Egy gonddal kevesebb. Magam nem panaszkodhatom, mert velem mindig úri módon viselkedtek. Még ez a vendég nővér is, akivel együtt operáltunk is. A vezetőt változatlanul nem tartom alkalmasnak arra, ahova tették. Úgy látszik, a klimax-állapotát ilyen lehetetlen viselkedéssel mutatja ki. Kornél örül a hírnek, mert mindenkivel összeveszett az utolsó napokban. Kálmán szeretne hazakerülni Borival. De ha nem?!?
Siettem a hadtestre, hogy áttelepülés hírére siettessék sebesültjeink elszállítását. Távmondatban kértek Budapestről vonatot. A hadsereg parancsnokság is minden támogatást megígért. - Ilyenkor megint kiderül, hogy a katolikus papban van bizalmuk azoknak, akik a saját körükön kívül keresnek valakit a közös cél érdekében. Most már éppen elég tapasztalatom van az egész hadosztály, sőt hadtest életéről. Mindenkit és mindent ismerek. Minden rugónak látom a helyét és feladatát. Kivétel nélkül mindenütt a katolikus papot veszik elő a legközösebb ügyek elintézésére. Még akkor is, ha személyében egyszerűbb, mint más lelkész. 

 

Köszönöm, hogy velünk tartottak. A mai adásunkban segítségemre volt Konkoly Dávid, a nevében is megköszönöm a figyelmüket és kívánok további tartalmas rádiózást. Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből idézek, ezzel búcsúzom s köszönök el önöktől. Viszont hallásra, Fodor Endrét hallották.

„Kérlek azonban titeket, testvérek, tartsátok szemmel azokat, akik ellentétben a kapott tanítással széthúzást és botrányt okoznak. Kerüljétek őket! Az ilyenek nem Krisztus Urunknak szolgálnak, hanem a hasuknak, és szép szavakkal meg hízelgéssel megtévesztik a gyanútlanok szívét. Engedelmességetek híre ugyanis mindenhová eljutott: A békesség Istene hamarosan összetiporja lábatok alatt a sátánt. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!”

 

 

 

93. ADÁS

2014. december 10.

SZERKESZTETT VÁLTOZAT

„Istenem add, hogy mind halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.”

Reményik Sándor Ne ítélj című versének soraival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. Mai adásunkban többek között a Katonák, hősök sorozatban Csekonics Józsefre emlékezünk, folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását és advent lévén egy szép Vass Albert verssel csempészek ünnepet a várakozás mostani perceibe.

 

Az adventi hangversenyről hallhattak már részleteket előző adásunkban, ezt tesszük most is, akkor, amikor Vass Albert Karácsonyi versek című költeményét hallják a Honvéd Együttes művészétől Frei Zoltántól, miközben Johann Sebastian Bach 147. kantátájának dallamait hallják. Vezényel a Magyar Honvédség Központi Zenekarának karmestere, Kovács Tibor alezredes.

Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!

Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!

Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.

Mert rút a világ, fekete,
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!

Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyújt felénk,
mesetükröt, a keze.

Szent tükrébe végre egyszer
pillantsatok tiszta szemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
tele vagytok szeretettel...!

Tagadjátok...? Restellitek...?
Elfordulnak fejeitek...?
Megvakultak szemeitek...?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek...?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek...?

Akkor bizony rútak vagytok,
szegények és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!

Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.

A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
az Istennek is gondja van,
mert mindenkire gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.

Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!

A hős nem a halált keresi, hanem azzal a feladattal áll szemben, amit az élet ad neki. Hallják majd Markovics Milán Mór Katonák, hősök című sorozatának újabb hőséről, Csekonincs Józsefről.

- Ki vagy te, tán a Csekonics báró? Kérdezik ma is az emberek, ha valaki úgy viselkedik, mint egy dúsgazdag. Az 1700-as évek közepén egy horvát származású magyar család, Mária Terézia királynőtől nemesi és egyben bárói címet kapott Zsombolyai előnévvel. Zsombolya ma a magyar határhoz közel, de már romániai területen fekszik. A család neve Csekonics volt. Csekonics József a nemességet kapott pár két fia közül volt az első. Kőszegen született és kezdett tanulni, majd Bécsben folytatta az iskolát. 
A katonáskodás fortélyait elsajátítva 1774-es hadapródsága után, 1783-ban másodkapitány már a modenai vértes ezredben. Eme város lovas serege méltó volt egy lovas katonához. Akkoriban a ló harci eszköz is volt, de emellett közlekedési eszköz is. Érdekesség, hogy ma az olasz Modena az újkori lovairól, vagyis autóiról híres. Elég, ha csak a Lamborgini vagy a Ferrari nevét említem. Józsefet a lótenyésztés ejtette ámulatba. A híres Hunyadi család leszármazottja, gróf Hunyadi József 1814-ben egy messze földön híres merinói juh és lótenyészetet alapított Ürményben. Ma ez a település már Szlovákia része. Az országosan népszerű lóversenyekről is híres hely ihlette később gróf Széchenyi István, a Lovakról című könyvét is, mely nyugodtan nevezhető a magyar lótenyésztés alapművének. A Széchenyi eme művének megírása és Hunyadi József alapítása előtt járt erre Csekonics József, eme számára vélhetően szakmai paradicsomnak tűnő helyen, ahol tanulmányozta a lótenyésztést, s melynek folyományaként az udvari haditanács jóváhagyásával megalapította 1784-ben a mezőhegyesi királyi ménest. A lovak kétségtelen, nem csak gyönyörű élőlények, hanem hadieszközök is voltak. József nagy gonddal állt neki, hogy hazai lovakat nemesítsen, amelyek erősek és szívósak, és amelyek eredete ismert. 
József egy másik híres alapítása a bábolnai ménes birtok. Az ő feladata volt ugyanis megszervezve eljuttatni a lovakat és ökröket Bécsbe. Pihenőhelyként egy napon, jó legelővel megáldott helyet talált Bábolnán, mely kiváló gyűjtőhelynek bizonyult. Bábolna később világhírűvé vált a lótenyésztéséről. Mezőhegyes és Bábolna máig az a hely, ahol a lovakat szerető és tisztelő emberek el kell zarándokoljanak. A meglévő épületek, a szobrok, mind-mind regélnek valamiről és elgondolkodtatnak, hogy a háborúban nem csak emberek estek el, haltak hősi halált, hanem számos esetben a lovaik is.
József, akit ma a logisztika egy nagy alakjának mondanánk, tábornok lett és megkapta a Szent István rendet. Példája hősies még akkor is, ha nem egy harctéren adta életét a hazájának. A hős ugyanis nem a halált keresi, hanem azzal a feladattal néz szembe, amit az élet ad neki. 

 

Nádasi Alfonz, Hadinapló című kötetének egy részletét olvassa föl Bőzsöny Ferenc.

Április 21.

Az utóbbi napokban sokszor elgondolkodtam: miért vagyunk itt? Sebesültjeink legnagyobb része az emberi butaság áldozata. Betegeink kivétel nélkül a rossz egészségügyi viszonyok miatt lettek betegek. A háborút utálja mindenki. Kivéve azt a néhány címeres gazembert, aki vagy harácsolásra használja a lehetőséget, vagy erkölcstelenkedik a nemileg kiéhezett könnyűvérű szláv nőkkel. Eredmény? Kezelhetjük őket nemi bajjal.
A partizánok azt tesznek, amit akarnak. Tiszteletet parancsol az a titoktartás, ami a lakossággal együtt megvan bennük. Mi pedig mindent kifecsegünk. Különösen, ha valamelyik magyar tiszt belehabarodik egy orosz leányba. Minden hadititkunkat megtudnak. Kémeikkel, lehallgatással, és főként az ilyen személyes közléssel.
Ma is bejött egy lengyel férfi. Elmondta, hogy hetek óta figyelnek engem. Mindenkitől hallják a környéken, hogy mennyit dolgozom, és mennyi embernek hallgatom meg a panaszát, és mennyi embernek tudok segíteni. Kérdezem: kitől tudják. Csak mosolygott, és azt mondta: Ja kérem, háború van. Mindenkinek még jobban ismernie kell a barátait és ellenségeit. Most is azért jöttem, folytatta, mert szeretnénk megkérni a pátert, mondja meg a magyar barátainak, hallgassanak. Az oroszok minden legkisebb titkukat is tudják. Ha többet akar tudni, jöjjön velem a szomszéd utcába a 16-os házba. Ott van két barátom, azok mindent elmondanak részletesen.
Feltámadt bennem a veszély gondolata is, a tudni akarás is, a félelem is. A következőt határoztam:
Szólok Piniel Pepinek, a zászlósnak. Derék fiú, bátor, vagány is. Elmondtam neki néhány szóval az ügyet. Ez a lengyel menjen el az ellenkező irányban, mint ahova el akar engem vezetni. Mikor visszatér a házunk elé, én közömbösen utána megyek jó néhány lépéssel. Addig az emeleti ablak sarkából lesem. Piniel tíz perc múlva benéz a szomszéd utcába. Kijövök a házból, és intek neki, hogy nincs baj. Ha egy óra múlva nem vagyok itthon, két felfegyverzett emberével utánam jön.
Így is tettünk. Bementem a jelzett házba. Kihalt utca. Lélek sem volt éppen. Egyébként is, nem feltűnő, ha egy magyar katona bemegy valamelyik házba. De még nem tudom, ez a ház miféle.
A lengyel két barátja már várt rám. Első pillanatra látni lehetett, hogy ezek lengyelek, tehát tisztességes járatban vannak. Első szavam az volt, hogy ne is mutatkozzanak be. Így tárgyilagosabb lesz a helyzet. Az első negyedórában annyi mindent mondtak el rólunk, hogy majdnem elfelejtettem kimenni Pepihez. Az bizony már azon a ponton volt, hogy ha nem jövök még egy percig, bejön az embereivel. De nem kellett hazamennie, mosolyogva intettem neki az utca sarkára.
Egy óra múlva úgy támolyogtam ki a szobából, mintha becsíptem volna. Úgy tele volt a fejem azzal a sok jó hírrel /Hitler ellen újra merényletet terveznek /, és azzal a sok disznósággal /a lengyel és orosz leányok nagy részét, akik odaadták magukat valamelyik magyar tisztnek, halálra rémítik és beszervezik kémnek. Megadják a pontos utasítást, hogy a legközelebbi randevún mi mindent kérdezzenek. - És az általam jól ismert tisztneveket elmondták, hogy kiknek vannak szeretőik. Vezet a listán alezredes./
Itthon elmondtam mindezt a tiszteknek név és körülmény nélkül. A hadtestnél is elmondtam Németh Józsefnek. De azt hiszem, mint minden más, ez is falra hányt borsó. Az állatösztönűek ezután is bedőlnek, a tisztességese pedig e nélkül is tisztességes marad. De hát ez a súrlódás is az ellentétek között a papi teherhez számít.
Itthon Kálmán elpanaszolta problémáját. Mi lesz velük? Sajnos, megmondtam neki is, hogy még mindig nem bízom a házasságukban. Pedig örülök, hogy végre olyan férfi - nő közeledést látok, ami nem kaland. Kálmán kaphatna műveltebbet, de tisztességesebbet, tisztábbat, hűségesebbet nemigen. Jót mulattak, mikor egymás előtt elújságolták, hogy mindkettőnek én voltam eddig is a bizalmasa. Kálmánt most is gyakran lehűtöm, mert dühében túlszalad a célon. Végtelen becsületes, de nagyon naiv. Igen erős jóbarát kellene melléje. Júlia is bejött. Kért, hogy most utoljára mondjam el a véleményemet róla. A végén azt kérdezte, miért nem mondtam meg neki már eddig is. Egyszerű: elvem az, hogy senkinek a bizalmát nem erőszakolom, különösen nem nőkét.

 

Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel. Az Inter arma caritas adását hallották, búcsúzik önöktől a szerkesztő, Fodor Endre, egy imával a családért, amelyet Szent Józsefhez mondunk.

„Szent József légy házunk ura, kis családunk patrónusa. 
Egyetértés, hű szeretet egyesítse szíveinket.
Az ég felé mutass utat, gyámolítsd az ellankadtat.
Küzdelmekben légy segélyünk, erényekben példaképünk.
Átadjuk a ház kulcsait, oltalmazd és védd lakóit.
Zárd ki mindazt ami káros, ami üdvünkre hátrányos.
Engedd be az Isten áldást, minden jóban gyarapodást.
Ajánlj minket Jézusodnak, szeplőtlen Szűz Arádnak, hogy
családunk kisded háza Názáretnek legyen mása. Amen.”

 

94. ADÁS

2014. december 17.

SZERKESZTETT VÁLTOZAT

„Tudnod kell, hogy az ősi ellenség mindenáron próbál gáncsot vetni jóra irányuló kívánságaid elé, s azon van, hogy minden Istenes gyakorlattól, elvegye a kedved. A szentek tiszteletéről, az én szenvedésem elmélkedő fontolgatásától, bűneid hasznos megbánásától, és a jóban való előre haladásnak erős igyekezetétől. Sok rossz gondolatot sugall, hogy ellenszenvet és undort keltsen benned és elvonjon az imádkozástól, meg a szent olvasmányoktól. Viaskodjál, mint jó vitéz és ha néha gyarlóságod miatt elbotlasz, gyűjts nagyobb erőt az előbbinél, bizakodván kegyelmem nagyobb bőségében. Az önelégültségtől s a kevélységtől pedig nagyon óvakodjál.” – Kempis Tamás gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. 

Adásunk tartalmából:
• A limanowai csatára emlékeztünk Lengyelországban, az eseményről készült tudósításunkat hallják.
• Immár meggyújtottuk az adventi koszorún a harmadik gyertyát, Tatabányán mondott ünnepi gondolatokat Markovics Milán Mór tábori lelkész.
• Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk.

 

A limanowai csata, a galíciai fronton vívott ütközet 1914. november 28-án kezdődött és december 18-ig tartott. Hősiesen helyt állt a 9. Nádasdy Huszárezred, amelynek önfeláldozása azt jelentette, hogy a katonák védelemből támadásba lendülhettek és sikeresen visszaverték az orosz ellenséget. Ezen ütközetre emlékezett többek között Bíró László, a Katolikus Tábori Püspökség püspöke és Hende Csaba honvédelmi miniszter az emlékhelyen tartott ünnepi megemlékezésen.

Bíró László katolikus tábori püspök

Örökkévaló Isten, történelem Ura! Az emberiség évezredekre visszanyúló története, megannyi hőslelkű személyiséget, kiváló, erényekben gazdag férfit és nőt, számtalan értéket felmutató, a következő nemzedék számára példát adó életet tár elénk a te jóvoltod akaratából, gondviselésed által. Urunk, Istenünk! Büszkén és igaz hittel adunk hálát a limanowi hősökért. Hálát adunk értük, mert az igazak harcát vívták, a lengyel, a magyar nemzet diadalát szolgálták. Rájuk emlékezünk, akiknek nemes célja a nemzetek függetlenségének kivívása volt. A limanowai hősöknek harca az igazak küzdelme volt. Emlékezzünk ezen hős férfiakra, akikben megvolt a bölcsesség, hogy fölismerjék népünk történelmi hivatását, megvolt a hősies elszánás, hogy leküzdjék az útjukba tornyosuló akadályokat, s megvolt végül a vonzó, sugalló erő, amely a laza embertömeget egységes csapattá volt képes forrasztani. A magyar huszárokat és társaikat, akik emberfölötti küzdelmekben hunytak itt el, fogadd be az örök béke honába, hogy a nagy és szent katonahősök társaságában Szent Istvánnal, minden magyar katona patrónusával, Szent László lovagkirállyal, Szent Imrével, a fiatalok védőszentjével együtt dicsőíthessenek Téged, a béke Istenét! Bocsásd meg bűneiket, amelyekkel megbántottak! Töröld el vétkeiket, ha az utolsó pillanatban ki is aludt volna szívükben a hitnek, a reménynek a fénye, ne ródd fel nekik! Bennünket pedig segíts hathatós kegyelmeddel, hogy a limanowai hősök példájára elérjük azt a jót, amely szívünk vágya, önmagunk, a nemzetek családjának szebb jövője, az áldott béke! Ámen.

Hende Csaba honvédelmi miniszter

Honvéd Huszárok! Hazulról, Magyarországról jöttünk el hozzátok, hogy meghajtsuk fejünket előttetek. Elhoztuk az otthon üdvözletét, Szombathelyét, Sopronét, Székesfehérvárét, Budapestét, Szegedét s mind a többi települését, ahol otthonotok állt. Otthonotok, ahol azok, akik szerettek titeket, s akiket ti is szerettetek utatokra bocsátottak benneteket. Eljöttünk, hogy meghajtsuk a fejünket előttetek, akik a nagy háború viharában idegen földön adtátok életeteket a hazáért. Azért, hogy Magyarország ne legyen a cár gyarmata. Megtettétek, ami rajtatok állt, megvédtétek a jabloneci-hágót, megvédtétek a sokszoros túlerő ellen, másfajta harcra tervezett emberekkel, reménytelen helyzetben. Megvédtétek az életetek árán. Megmentettétek bajtársaitokat a bekerítéstől és nektek köszönhetően a mieink megnyerték a háború e fontos csatáját. Megállították és szétverték az orosz gőzhengert, amely egész Közép-Európát akarta maga alá gyűrni. Nagyot harcoltatok és nagyot végeztetek. Az örökkévalóságban visszhangzik mindaz, amit véghezvittetek. A legnagyobbat adtátok oda, amit ember adhat, a haza és az otthon, a nemzet és a család védelmében. A legtöbb, amit most a hazáért elesett limanowai hősök sírja fölött megfogadhatunk az az, hogy nem leszünk méltatlanok ahhoz az ügyhöz, amiért ők az életüket adták. Nem leszünk hűtlenek sem a magyar, sem a lengyel szabadság ügyéhez, s azt minden körülmények között védelmezni fogjuk. Nem felejtjük, a sorsunk itt Közép-Európában, ezer esztendeje közös. Ez a két nemzet már tudja ezt, mert megélte ezer év alatt. Sokkal erősebben és sokkal mélyebben, amint azt bárki kívülálló el tudná képzelni. Történelmünk jól mutatja és tanúsítja, nem lehet szabad az egyik nemzet, ha nem szabad a másik. Erre figyelmeztet minket az évezredes barátság és erre int ma is a józanul felfogott közös érdek. 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem tudjuk, mit hoz a jövő, megint a nagyhatalmi erőpolitika napjait éljük. Nem tudjuk, hogy a tőlünk keletre folyó háború, a balti térségben zajló flottamozgások, a NATO légterének folyamatos provokálása végül mit hoz a számunkra. Azt azonban tudjuk, hogy számíthatunk egymásra. Számíthatunk egymásra úgy, mint azokban a rettenetes időkben mindig, mikor szabadságunk volt a tét: 1848-ban, 1920-ban, 1939-ben, 1956-ban és 1990-ben. Számíthatunk egymásra testvérnemzetként és számíthatunk egymásra szövetségünk, a NATO tagjaként. Egy olyan szövetség tagjaként, melyet önként vállaltunk, magunkért és egymásért, s amit a közös érdekek és a közös biztonság mellett a szabadság és a jog, a kölcsönös tisztelet és az emberi méltóság közös érdekei tartanak össze.
Honvéd Huszárok! Távol a hazától, a baráti lengyel nemzet körében várjátok a feltámadást. Akik most itt állnak lengyel barátaink, az ő nagyapáik és dédapák tanúi voltak mindannak, amit ti itt végeztetek és mindegy volt, hogy milyen idők jártak, milyen hódítók szállták meg éppen Lengyelországot, milyen kormányok jöttek, mentek éppen, itt mindig volt friss virág a sírotokon és mi ezért nem tudunk eléggé hálásak lenni az ittenieknek. Legyen nektek könnyű az a lengyel föld, melynek szabadságáért és a magyar szabadságért egyszerre életetek áldoztátok, az út végén bizonyosan találkozunk!

 

Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész

- A harmadik gyertya, amit ma fogunk meggyújtani egy újabb lépés a történelemben, az pedig Betlehem, a betlehemi csillag fénye. Meg szoktam kérdezni nagyvárosi emberektől, hogy hisznek-e a csillagokban? Mindig furcsán néznek rám, hogy mit jelent az, hogy hinni a csillagokban? Azt mondtam, teljesen egyszerű a kérdésem. A városi fény ugyanis elnyomja a csillagokat, nem látod, nem tapinthatod, nem érezheted, nem hallhatod, mégis elhiszed, hogy vannak odafenn csillagok. Miben hiszel? A csillagokban vagy a ledekben és fénycsövekben, amelyek elfojtják ezt a fényt? Amiről beszélek, és amiről szól ez a mai gyertya az ez: Hiszünk-e azokban a csillagokban, amit nem látunk, nem tapinthatunk, nem hallhatunk? Mégis egyesek azt állítják, hogy létezik. Én azt mondom, létezik az emberben egy mély személyiség, valami, amit Isten teremtett belénk. Valami, amit csak akkor fogunk megtapasztalni és megérezni, ha elvonulunk lelki városunkból. Elvonulunk arról a területről, ahol elfojtják a mindennapi fények, az igazi csillagok fényeit. Ilyen minden, amit az előbb említettem és ilyen, ha már karácsony felé közeledünk, a vásárlás kényszere. Fények, vásárlás, konzumvilág mind-mind elvakít bennünket és nem látjuk meg az igazi csillagokat. Nem önmagában bűn ez, félreértés ne essék. A kérdés az, hogy el tudunk-e vonulni lélekben, meglátni az igazi csillagokat. Kicsit, amikor felkértek arra, hogy ma beszéljek, furcsán éreztem magam milyen bizarr egy ügyintézési helyen beszédet mondani. Pedig a várakozás igazán itt zajlik. Benyomjuk a gombot és megvárjuk, míg sorra jutunk, fél életünk valójában várakozással telik. Talán közhelyes, de megkérdezem: telik vagy múlik? Mindig tegyük föl a kérdést, hogy amikor várakozunk, akkor az időt mivel töltjük, vagy mivel múlatjuk? Mai fiatalok szeretik föltenni a fülhallgatót a fülükre, hogy elfojtsák a világ hangját, mert valamit keresnek. Mi mit keresünk? S valójában a csöndben és az időben, amit megkapunk néha kényszeredetten, keressük-e azt a valóságot, amelyről beszéltem? Arra kérek mindenkit, gondolkodjon el azon, hogy valójában, amikor benyomjuk életünk várakozó gombját, higgyük el, egyszer meg fog szólalni ez a csengő, ugyanis sorba jutunk. Azt mondják a középkori szerzetesek: „Memento Mori”, „Emlékezz a halálra”. Talán furcsa, hogy az élet ünnepe van ma, mégis arra intek mindenkit, gondoljon erre, hogy egy nap meg fog szólalni a csengő. 

 

Nádasi Alfonz Hadinapló kötetének felolvasást folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

- Április 22.

Na mi ez megint. Jön a híradós, hogy a 106-osoktól a vezetőnővér kéri, menjek át sürgősen. Erzsébet nővérrel hosszan beszéltünk a nálunk operált Máriáról. Megint tőlem kérnek tanácsot, mit tegyünk abban a lehetetlen hisztériás összevisszaságban, amit ez a nő mindenkinél okozott. Hát miért küldtek ide engem is? Azért, hogy a sebesültjeinket vigasztaljam, a vonalbelieket bátorítsam, vagy azért, hogy a hisztis nők elrontott életét toldozzam össze?
Tegnap becsomagoltunk, mindenkit vonatra tettünk vagy elszállítottunk más oszlopokhoz. Csak sürgős eseteket vállalunk, ahol életről van szó. Mikor már azt hittük, hogy minden rendben van, jön az újabb parancs, hogy maradunk. Azt a káromkodást, amit ezek a vasi és veszprémi legények csináltak! De nem is csodálom. Ennek az idióta parancsnoknak végre annyit be tudtunk beszélni, hogy egyetlen csipeszt se rakasson ki, mert biztos jön újabb parancs.
Ma meg is jött. Mégis megyünk Gornikibe. Állítólag kedden indulunk.
Ha végiglapozgatom a naplómat, derül ki, hogy milyen más világ ez, mint a normális élet. Kis dolgok vihart korbácsolnak. Egyéni panaszok a közéi lesznek, mert lehetetlen titokban hagyni őket. Ugyanakkor nagy dolgok mellett elmegyünk, mert kiderül, hogy lényegtelenek az egész hadszíntér sorsához mérve. Egészen mások lettek az arányok. Az emberek nem nagyon tudnak új szemmértéket venni az eddigi beidegzettségük mellé, akkor ki kellene bújniuk a jó polgári gúnyájukból. Ez pedig nagyon nehezen megy. Pedig már a háború eddigi évei elég figyelmeztetést adtak arra, hogy nem lehet folytatni a múltat. Mégsem tanulunk. Ezért állandó összeütközésbe kerülnek a saját kényelmes világuk és a ránk kényszerített világ között. Ebből bizony kiemelkedni nagyon nehéz. Nekem a sok gyötrődésen kívül nyolc kilómba került, de megérte. Úgy érzem, hogy éppen ezért jönnek mindennel hozzám, a "civilhez". Mert utálják a háborút, utálják az aktív tisztikart, utálják a németeket, utálják az oroszokat, és nem utolsó sorban, utálják ezt a cigányéletet. És mivel látják, hogy mindezekben szóról-szóra így gondolkodom én is, megpróbálnak segítőt keresni bennem.

 

Boldog, áldott adventi készülődést kívánok. Kempis Tamás gondolataival köszönök el. Köszönöm figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Boldog, akit az igazság maga tanít, nem képekben és elhangzó szavakban, hanem úgy, ahogyan ő önmagában van és szól. Vélekedésünk, eszünk gyakran megcsal minket, rövidlátónak mutatkozik. Mit használ a titkos és rejtett dolgokról való sok szőrszálhasogató okoskodás, ha ezeket nem ismerjük, nem vetik szemünkre az ítéleten? Nagy bolondság, hogy elhanyagolva a hasznost, a szükségest azután kapkodunk, ami kívánságunkat felaljzza s ami ártalmunkra van. Szemünk van, s nem látunk, akkor mit gondunk a dolgok nemével és fajaival? Hallgasson hát minden tanító és némuljon az egész teremtett világ a Te színed előtt és csak te magad szólj hozzám.”

 

 

95. ADÁS

2014. december 24.

SZERKESZTETT VÁLTOZAT

„A született Jézus,
Ez igézetes gyermek,
Áldja meg azokat,
Kis a szívünkbe vernek
Mérges szuronyokat.

Áldassanak bennünk
A kifeslett vér-rózsák:
Bánat, kín, szenvedés,
Mert Jézus volt a Jóság
S a nagy, szent türelem.

Csengessünk csengőkkel,
Szeressünk szeretettel,
Örüljünk, ha sírunk,
Ha ránk tör minden ember
S ha álul bántatunk.

A született Jézus
Született így s kívánta,
Hogy ez legyen az üdv:
Minden hívság kihányva
Életünk gömbiből.”

Ady Endre, a Jézuska tiszteletére írt versének soraival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre. Mai adásunkban a Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálat püspökét, Bíró Lászlót, és a Protestáns Tábori Lelkész Szolgálat püspökét, Jákob János dandártábornokot hallják majd.

A mai adásunkban elhangzó zenei részletek az idei honvéd vezérkar által rendezett adventi koncertből valók. A Magyar Honvédség Központi Zenekarát és a Veszprém Légierő Zenekart hallják majd. 

 

Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök

- Az a keresztény kultúrkörnyezet amiben élünk, karácsony ünnepét tartja a legszebb ünnepnek, melynek üzenete az, hogy Jézus Krisztus az Isten fia megszületett értünk emberekért, hogy új, örök életünk legyen. Közelítsük meg egy kicsit messzebbről ezt a kérdést. A bűnbe esett ember egyszerűen képtelen volt kiszabadulni a maga nyomorúságából, Isten az ember számára szabadságot teremtett. Neki ajándékozta ezt a teremtett földet, de sajnos az ember rosszul élt vele. Mivel nem volt más, az ő Fiát ajánlotta fel, hogy élete árán megváltsa ezt a világot. A karácsony ebbe csúcsosodik ki. Erről szól az advent, a várakozás, rákészülünk az ünnepre, arra a találkozásra, amikor szemtől szembe személyes találkozásunk lehet a Megváltóval. Ez az egész adventi időszak egy kicsit arra hegyeződik ki, hogy megállunk abban a rohanó életben, ami körülvesz bennünket, megpróbálunk elcsendesedni, lecsendesedni, megvárjuk azt, hogy a gondolataink utolérjenek bennünket. Ez is lenne a lényege az egész adventi készülődésnek, hogy az embernek legyen annyi türelme és szánjon magára annyit, hogy összeszedje a dolgait. 
Jézusnak van egy nagyon szép példázata, a karácsonyi történetekhez tartozik, adventkor mindig elővesszük. Ez a tíz szűz példázata. A történet öt okos és öt balga szűzről szól, melyben az öt balgának elfogy az olaja a várakozásban, a bölcs szűznek pedig megmarad. Tehát a bölcs szűz készül, tudja, hogy az ő várakozása be fog teljesedni. Eljön a vőlegény a menyasszonyért és bemenetele lesz majd a meghívott menyegzőre. A karácsony is egy ilyen menyegző, ahol Jézussal, mint vőlegénnyel való találkozása lehet, az egyháznak, mint menyasszonynak. Képletes beszéd. Sokkal egyszerűbb az, amikor azt mondjuk, hogy minden keresztyén ember arra várakozik ebben az adventben, hogy beteljesedjen az az öröme, hogy Krisztussal találkozhat. Természetesen ez az advent egy olyan advent, ami hozzá kötődik minden naptári esztendőhöz, az egyházi évhez is, de keresztyének azért ezt tovább gondoljuk. Mindig van egy második advent, hiszen mi Jézus Krisztus második visszajövetelére is készülünk. Ahogy kisgyermekként megszületett karácsonykor annak idején 2000 esztendővel ezelőtt, mi hisszük azt, ahogy Jézus megígérte, hogy visszajön értünk erre a földre, és az egész életünk egy adventben, egy örök várakozásban telik el. A karácsony üzenete az, hogy Isten az ő Fiát, Önmagát adta. Önmagamból tudjak adni a másiknak, az én ajándékozásom, ami kicsúcsosodik az egész karácsonyi ünnepben az ne arról szóljon, hogy mekkora értékű ajándékot tudok venni a másiknak, ezzel próbáljam kivívni az ő elismerését. Egy jelzés értékű ajándék természetesen mindig jó, el is várja a másik oldal, de a legnagyobb értéke az ajándékozásnak az, amikor önmagamból tudok valamit adni és a másiknak el tudom mondani: Kisfiam, látod, apa ilyen munkát végez vagy anya nagyon kevés időt tud veletek tölteni, de értetek dolgozom, szeretlek benneteket, hiányoztok nekem. Ne arról szóljon a karácsony, hogy elvonul otthon végre az ünnepekbe a számítógéppel valamelyik kis sarokba és a virtuális világ lehetőségében egy egérkattintással elmenekül, mondván hogy most végre nem kell dolgozni, hanem valóban legyen ez a karácsony a szeretet ünnepe számunkra. Kerüljenek felszínre azok az érzések, amelyek felvállalhatóak, hiszen éppen ezért vagyunk emberek. Az érzéseink végett, hogy azokat ki tudjuk fejezni, el tudjuk mondani, meg tudjuk beszélni, kommunikálni tudunk egymással. 
A család nagy nyomorúsága az, hogy nem beszélnek egymással, férj, feleség, házaspárok, együtt élők, gyermekek. Én azt gondolom, hogy a legnagyobb ajándék az idei karácsonyon és ez a katonákra ugyanúgy igaz, mint bármelyik állampolgárra, hogy merjük önmagunk szeretetét továbbajándékozni. 

 

Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel, további szép napot kívánok Gárdonyi Géza, Írás a Bibliába című versének részletével. 

Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
Égi harmat lankadtaknak,
Világosság földi vaknak.
Bölcsességnek arany útja:
Boldog, aki rátalál!
Szomjas lelkek forrás-kútja,
Hol pohárral Krisztus áll.

Köszönöm a figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail: berta.tibor@hm.gov.hu  

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2020, június 22