Inter Arma Caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2015. 101-105. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről,

katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

101 - 105. adás

 

 


101. ADÁS

2015. február 18.

Szerkeszett változat


„Előtted, Uram, bűnös és por vagyok: irgalmadból élek, neked köszönhetek mindent; alárendelem magam neked. Hagyom, hogy fájdalmaid és szenvedéseid teljesen átalakítsanak; teljes engedelmességben és akaratodhoz simulva hagyatkozom terád.” - E nagyböjti imával köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre. 

Az Inter arma caritas mai adásában többek között arról beszélünk, hogy kit nevezünk hősnek, de Bíró László katolikus tábori püspök nagyböjti gondolatát is hallják, s Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását is folytatjuk. Tartalmas perceket kívánok!

Markovics Milán Mór katolikus tábori lelkész a hős fogalmáról elmélkedik.

- Mi is a hős? Mi is annak kapcsolata hívőkkel és nem hívőkkel? A hős egy személy, aki valami nagyobb egészért hoz áldozatot. Ugyanakkor a hős valakinek ellenség, manapság akár terrorista, másnak viszont szabadságharcos, a jó ügy vitéze. Ráadásul nem csak a tér, vagyis az országok, nemzetek, hanem az idő is sokszor ellentmondásossá teszi a hős képét. Aki egyszer áruló volt, mint például Jeanne d’Arc, hogyan válhatott szentté? A hős tehát relatív. Van-e egyáltalán abszolút hős? A kereszténység szentjei például Isten hősei, hősi fokon gyakorolták az erényeket. Ők lennének az abszolút hősök? A szentek mindig egy adott korra adtak hősies választ, így időtlenségük hősiessége így sem abszolút. Szent király például, akinek kezéhez vér tapadt nem valószínű, hogy a mai világunkban megfelelő választ jelentene. Saját korukban és kultúrájukban azonban azt tették, amit akkor meg lehetett tenniük. Egy valaki volt, aki időtlen hősiességről tett tanúbizonyságot: Jézus Krisztus. Ám ő is a mi nyelvünkön szólt és ebben az értelemben ő sem függetlenítette üzenetét az időtől. Nem véletlen, hogy az emberi közösséget, a keresztény közösséget elsősorban nem angyalok irányítják, vezetik, hanem hús-vér emberek, papok. Ők azon idő és kultúra részei, amiben mások is élnek. A szentek és bűnösök között ők is szentek, és ők is bűnösök. Ugyanúgy emberek, ahogy Isten fia, Jézus Krisztus is emberré lett érettünk. Sokszor és sokan könnyedén használják ezt a szót: hős. Hős az, aki tudva, akarva, beleegyezve vagy belenyugodva egy a helyzet adta átlagosnál jóval nagyobb áldozatot vállal egy önmagánál nagyobb cél érdekében. Miért nevezzük hősnek például azt a katonát, aki valami nagyobb cél érdekében sérült meg? Talán nem is akarta a harcot, és aki szolgálata letelte után egyszerűen haza akart térni. Miért hős és miért nem csak áldozat? Véleményem szerint azért, mert a hős nem magát a hősiességet akarja, vagy nem csak abba nyugszik bele, hogy ő hős lesz, hanem a körülményekbe, amelybe a sodródott. Sőt ha magáért cselekszik is csupán, de ezzel egy nagyobb egészért teszi, akkor is hős.

Bíró László katolikus tábori püspököt nagyböjti időszakban most az önfeláldozásról hallják.

Krisztus életét feláldozta az emberekért. Ma hogyan lehetünk önfeláldozóak?

- Egyik kortársunk így fogalmaz: „Ma már a szeretet is én központúvá lett.” A szeretet minőségét azon mérjük le, engem mennyire tesz boldoggá és a másik emiatt örök bizonytalanságban, kiszolgáltatottságban él mellettünk. Meddig vagyok képes boldoggá tenni őt, mikor fog elejteni engem? Jézus nem én központú szeretetet hirdet, te központút. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. De van Jézusnak egy másik mondása, amiből a húsvét „allelujája” fakad. Azt mondja: Életemet magam adom oda és nem úgy veszik el tőlem. Boldoggá csak az a szeretet tud tenni, az az önátadás, amit én magamból fakadóan teszek. Ha úgy kell ellopkodnia életem párjának az életemet, akkor ő is boldogtalan lesz meg én is. Én hiszem azt, hogy az ember értelmével is el tud odáig jutni, hogy az értelmes élet az te központú élet. A tábori püspök, a tábori pap nem a fegyvereket szolgálja, hanem az embert szolgálja. Az egyháznak azon ősi elvét valósítja, hogy az egyháznak ott kell lennie, ahol az emberek vannak. Nagyon sokat idézem azt az igazságot, hogy a tábori lelkész a katonák világában a lét egy másik dimenziójának a jele. A katona másokért élő ember. Arra vállalkozik, hogy életét adja övéiért, ha kell. Másokért élni tudó ember csak úgy tud lenni valaki, ha tovább lát a fizikai valóságnál. Vannak olyan értékek, amiért érdemes élni és ezek az értékek túl vannak a megtapasztalhatón, kézzel foghatón. A tábori lelkész ennek a megfoghatatlannak, ennek a tapasztalaton túlinak a jele egy sajátos társadalomban.

Jó múltkorában Böjte Csaba a Stefánia szalon vendége volt, ahol többek között a gyermekek befogadásáról, gyermeki szeretetről is beszélt. E gondolatokból hallanak most részletet.

- Árva gyerekeket nevelek és én azt tapasztaltam, hogy ezek a gyerekek félnek, szoronganak, mikor hozzánk jönnek, türelem kell hozzájuk, hogy fölzárkózzanak. Annyi szép, kedves történetem van, amikor megtapasztaltam, hogy igen, a gyereket integrálni kell. Például a Lacika történetét nagyon szeretem. Biztos itt a nagyvárosban is vannak olyan helyek, ahol a kiskorú, csellengő gyerekeket ideiglenesen leültetnek. Déván is van egy ilyen hely, ahol bizony rácsok vannak ajtón, ablakon. Szoktam bejárni ilyen helyre is. Egyszer találkoztam egy 13 éves fiúcskával, aki egy szót nem tudott románul. Mivel senki nem tudott magyarul és meghallotta, hogy én magyarul beszélek, elkapta a ruhámat és azt mondta, vigyem el innen akárhová magammal. Utána érdeklődtem és kiderült, hogy az anyukája lány korában szülte, odaadta a nagymamának, hogy nevelje aztán elfeledkezett róla, mert újból férjhez ment, lett még három gyereke. Szóval ő élte a maga szép, kedves életét a fiúcska pedig növekedett. A nagymama várta, hogy az anyuka majd elviszi az iskolába, de az évek csak teltek. 12-13 éves volt Lacika, amikor a nagymamája meghalt, jöttek a rokonok és hazavitték. Laci érezte, hogy kitörő örömmel azért nem fogadják őt. Megint csak nem lehetett beíratni iskolába, mert a tanév már elkezdődött. Nem is nagyon foglalkoztak vele, aztán Laci unalmában innen-onnan egy-egy biciklit elemelt, persze ennek meglett a következménye, többször nyakon verték érte. Aztán úgy gondolta, hogy az anyai szeretetből neki pont elég volt. Az örökség ráeső részét ő néhány fülbevalóval, kávéfőzővel, ezzel-azzal kiválasztotta és útra kelt a nagyvilágba. Na, hát merre csellengett, merre nem azt én nem tudom, de végül Déván horogra került. Nem voltak papírjai, nem tudta a román nyelvet, nem volt a vonaton jegye és ezért berakták a hűvösre Lacikát. Persze ez ilyen gyerekeknek való, de ugyanúgy egy zárt hely. Megkérdeztem ide adják-e nekem Lacikát? A válasz az volt, hogy hogyne, vigye! Sokan nem hiszik, de olyan is volt egyszer, felhívtak, hogy van 25 gyerek az árvaházban, nem viszem-e el őket? Lacikát is hazavittem, útközben beszélgettünk és kiderült, hogy egy betűt nem tud leírni. A sor elejére rajzoltam egy o betűt s ő egyet sem tudott mellé rajzolni. Hiába volt tizenhárom éves, mást nem lehetett vele csinálni, mint berakni az első osztályba. Kilógott a sorból, ő olyan nagyfiú volt, a többiek pedig kicsik. Gondolom a kis maflák szórakoztak Lacikával, mert olyan nagy kajla volt és még írni sem tudott, pedig ők már tudtak három betűt is. Laci úgy érezte, hogy egy seprűnyéllel a tekintélyét helyre tudná állítani, mentsük, ami menthető. Lett nagy cirkusz, kiabálás, sikítozás, mire hívtak engem, hogy oldjam meg. Bementem a terembe, a sarokban állt Laci, körülötte öt fiú, sok lúd disznót győz alapon. Odamentem s megöleltem Lacikát. Elkezdte ütni a hasamat és azt mondta engedjem el, mert ő úgyis elmegy innen. Mondtam neki, hogy el lehet menni innen, le is út, fel is út, de meddig s hova? Simogattam közben a vállát, látszott gondolkozott, hogy tényleg hova lehetne mennie? Aztán rájött, hogy eléggé zsákutca ez. Olyan keservesen kezdett el ez a gyerek sírni, mint amikor a macska körmei között vergődik egy kis veréb vagy egy egérke. Ekkor mondtam, gyere Laci és bemutatom a többi gyereket. Itt van a Tibike, két éves korában került ide, van egy anyukája, de eddig még nem jelentkezett és karácsonykor sokat szokott sírni. Szépen sorjában mindenkit bemutattam. Elmondtam, hogy a gonosz léleknek nincs keze, ő nem tud megütni titeket, és nyelve sincs, rosszat sem tud mondani rólatok, de azt szeretné, hogy te add a kezedet neki kölcsön, hogy általad üssön, vagy általad rosszat mondjon. Mondtam, gyertek gyerekek, fogjuk meg egymás kezét és határozzuk el, hogy mi a kezünket, szívünket, agyunkat, semminket nem adjuk oda a gonosz léleknek. Mi a szeretet útján szeretnénk járni. Megfogtuk egymás kezét, körbe álltunk, elmondtuk a Miatyánkot, az Üdvözlégy Máriát és éreztem, hogy tisztul a levegő, felszakadtak a felhők. Végül mondtam, hogy fel lehet menni a lakásba és ekkor jött a nehezebb része, mert nálunk nem szabad a gyereket nyakon verni. Viszont tornáztatni azt szabad, az egészséges, úgyhogy az volt a szokás, hogy aki kisebbet nyakon üt, annak jár száz guggolás. Laci ötöt vert nyakon, az ötszáz guggolás. Azt mondta az sok és persze nekem is elég soknak tűnt. Megint patthelyzet volt. Mit lehet csinálni? Mondom, te Laci! Valaki megette a tortát ki kell fizetni a csekket. Tudod mit? Te számolj én meg csinálom! Elkezdtem szépen, egy, kettő... Azt kérdezte mit csinálok? Mondtam, ne szólj bele az én magánéletembe, inkább segítsél! Így felesbe megcsináltuk, aztán másnap alig tudtam elindulni. De olyan örömmel tudom elmondani, hogyha most itt lenne Laci és megkérdeznénk tőle, hogy ki a legjobb tíz barátja, akkor egész biztosan én is benne lennék.

Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását, melyet ismét Bőzsöny Ferenctől hallanak.

- Április 27. csütörtök

Betettek bennünket egy viskóba. Alig feküdtem le, máris arra ébredek, hogy össze-vissza csípnek a hívatlan vendégek. Átszólok a többinek, de feleletet sem kell várnom, mert mindenünnen vakarózást hallok. Olyan tömeg tetű, poloska, bolha lepett meg bennünket, hogy két hónap alatt összevéve sem éreztem vagy láttam ilyen tömeget. A banyakemence mellett nem gondoltuk, hogy éppen a meleg lesz a legnagyobb ellenségünk. Engem az emeletes ágy tetejére tettek. A gerenda mindössze 50 centire volt tőlem. Egész éjjel nyomkodtam felettem a poloskákat és pattintottam a bolhákat. Röviden: megtetvesedtem. Szép kilátás a jövőre. Minél inkább befelé megyünk Oroszországba, annál inkább kilátásunk van az ilyen jelenetekre. Hát amilyen vérszívó az egész államrendszerük, nem lehet más kicsiben sem a sorsunk.
Kinn a falu végén hivatott az új vonatparancsnok, Haromy alezredes. Már az első benyomásra látható volt, hogy különb ember mint elődje. Igaz, ezzel még semmit sem mondtam, mert jellemtelen embernél nem nehéz különbnek lenni. Majd meglátjuk. Újságolta, hogy Pannonhalmán lakik, illetve Győrszentmártonban. Első világháborúból származó golyó van a koponyájában. Hihetetlen.
Elhatároztam, hogy továbbra is gyalog megyek. Most segíts meg Istenem, sóhajtottam magamban. Innen ugyanis nagyon veszélyes az út. Az erdőbe vezető két mellékút el van zárva. Menetközben breviáriumoztam, rózsafüzért mondtam. Édesanyám temetésének napja van ma. Rengeteg tüzérségi lövedék látható felrobbant darabokban is, döglötten is. Mindenütt lövészgödrök. Jól felismerhető a sok akna és repülőbomba becsapódás. Nagy pusztítás mindenütt. Állati tetemek és holttestek szerte körülöttünk. Itt egy kar lóg a fáról, ahova a robbanás feldobta, amott kutyától vagy rókától, vadmacskától megrágott combdarab. És csupa-csupa mocsár, bűz, hullalé, színes legyek tömege, nyüvek nyüzsgése, rothadás. Pár kilométer után már fásultan és a sok visszatartott lélegzettől bukdácsolva mentem köztük. Erdő és mocsár, mocsár és erdő vagy mocsaras erdő, vagy erdős mocsár.
Végig az aknakutatókkal mentem. Érdekes nép ez a szakasz. Senki sem akar velük menni, mert csupa fegyencből áll. Nem tudom, miért lettem szimpatikus a számukra, de mindjárt az út elején odajött a vezetőjük, és megkért, menjek velük. Megkérdeztem, miért. És jött a látszólag teljesen logikátlan felelet: mert olyan jó a tisztelendő úrral együtt lenni. 

Köszönöm, hogy ismét velem tartottak, hogy megtiszteltek figyelmükkel és bízom abban is, hogy tartalmasnak ítélték mai adásunkat. A szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Ahogyan nagyböjti imával kezdtem adásunkat úgy azzal is zárom.

„Urunk, Jézus! Te meghívsz minket, hogy akaratod szerint éljünk, s engedjük, hogy te vezesd életünket. Nem ragaszkodunk tovább a magunk akaratához és elképzeléseihez, hanem átlépünk a te világodba, a hit világába. Te vagy az élet és a halál Ura. Te adod nekünk a lelki újjászületést a szentgyónásban és a testi újjászületést a feltámadásban. Hiszem, hogy megbocsátod bűneimet, és hiszem, hogy megajándékozol az örök élettel. Ámen.”

 

 


102. ADÁS

2015. február 25.

Szerkesztett változat


„Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolataimat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram! Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.” – A 139. zsoltár gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre, és kívánok tartalmas perceket.

Az Inter arma caritas legújabb adását hallják, ebben többek között Katonák, hősök sorozatunkat folytatjuk, Hideg János orvos professzort ismerhetik meg, de lesz Kalendárium és a Hadinapló című kötet felolvasását is folytatjuk.

Dr. Hideg János orvos professzort mutatom be önöknek.

Vezérőrnagy úr, ha visszagondol a pályafutására, akkor milyen emlékezetes pillanat maradt meg önben?

- Nagyon nehéz erre válaszolni, hiszen már húsz éve nyugdíjban vagyok, és a hosszú katonaorvosi pályafutásom csúcsán az EÜ szolgálat főnöke voltam. Tíz évig töltöttem be ezt a funkciót. Más a mai helyzet és más az akkori helyzet. Tehát én arra büszke voltam, hogy a katona-egészségügy az kiemelt szerepet játszott a magyar egészségügyben és ránk számítottak. Bizonyos funkciókat mi töltöttünk be, ilyen volt például az égési betegeknek az ellátása. Az csak a pesti Központi Katonai Kórházban, és a vidéki kórházainkban volt, mint például, Győrben, Pécsett, Kecskeméten. Büszke vagyok arra, hogy ezek a szolgáltatások és tevékenységek elismertek voltak a polgári egészségügy részéről is.

Ön a repülő-orvostan szószólója, hiszen az ön révén ezt oktatják is.

- A repülő-orvostan tulajdonképpen egy diszciplína, az orvostudomány egy ága, ahol képzést kapnak azok az orvosok, akik a pilóták és a hozzá tartozó személyzet egészségügyi ellátását, speciális követelményrendszerét kidolgozták és a mindennapi vizsgálatok során ezeket megvalósítják. Arra vagyok büszke, hogy sikerült ennek egy tanszéket kialakítani. A tanszék a Szegedi Orvostudományi Egyetemhez tartozik. Mai napig betölti a szakorvos képzés, szakorvos továbbképzés szerepét és az orvostudomány kutatásainak, repülő-orvosi vonatkozásait koordinálja.

Professzor Úr! Miért jó a katonaorvoslás, miért jók a katonaorvosok? Hogyan látja ezt?

- A katonaorvoslás feladata tulajdonképpen azon speciális feladatoknak a végrehajtása, ami a katonai szolgálattal függ össze, tehát az alkalmasság elbírálása, kiválogatás, az egészségügyi karbantartás és különleges vizsgálatok alapján a repülőalkalmasság elbírálása, a legmagasabb orvosi követelményrendszer kidolgozása. Ezeket megvalósítottuk és ez mai napig is működik.

Borzasztóan változik az orvostudomány, a technika. Figyelemmel kíséri a mostani eredményeket? Sokkal fejlettebb, sokkal másabb ma az orvoslás, mint volt mondjuk az ön praktizálása idejében?

- Hát sajnos.

Sajnos? Miért mondja, hogy sajnos?

- Csökkentek a követelmények. Jelentősen lecsökkentek a létszámok is, tehát akikkel szemben ezeket a vizsgálatokat el kellett végezni, elég ha csak a pilóta állományra gondolunk. Az én időmben még több száz pilótával számoltunk, ma pedig valamivel több mint tíz. Úgyhogy ennek megfelelően a mai követelmények másabbak, mint az akkoriak. Mert ez a hadsereg fejlődésével, tulajdonképpen a hadsereg szerepének a csökkenésével jár.

Katonák, hősök sorozatunkat folytatjuk, Markovics Milán Mór tábori lelkész szerkesztésében.

- Legyen szikla, erős, buzgó, hitben s akaratban, írja Perczel verses epikájában. Szülővárásom főterének szegletében, mintha minden lépésemet egy szobor figyelné. Ez a szobor, ha ránézek, mintha a messzibe merengene. Közben mintha mosolyogna is valamin. Meghatározó élmény számomra, hogy az ábrázolt személy leszármazottja hús-vér valóság volt. Hiszen szinte felnőtt koromig a város katolikus templomának kántora volt Perczel Berti bácsi. Március 15 a Perczel család bonyhádi találkozója is lett később, és nem múlik el ezen ünnep a város nagy volumenű rendezvénye nélkül.
Perczel Mór nem csak nekem volt talány. Ahogy Görgei emléke egyre inkább visszatér a hős és becsületes elképzeléshez, úgy kerül egyre inkább előtérbe Perczel sokszor túlságosan is határozottnak nevezhető hozzáállása. Sokan beszámoltak arról, hogy Perczel modora nem ritkán volt nyers. Mór másik arca a bátorság. Rendkívül jó szónok volt, nagy tudású és haladó radikális. Hadvezéri tehetségét ugyan többféle módon ítélik meg, ám nem egy nagy győzelem fűződik a nevéhez. Mint mindenki életét, az övét is a családi körülmények és a gyerekkor határozza meg alapvetően. Ősei között volt lovag, s ő már egy több mint száz éve nemes családba jön világra. Perczel édesapja jó katona hírében állt, s minden gyermeke katonáskodott és politizált. A család tanítója mindenki számára ismerős név lehet, Vörösmarty Mihály a Szózat megteremtője. Perczel így emlékezik róla: Ami nemes érzéseket, fogékonyságot, a jó és szép iránt s kivált hazaszeretetet, szabadelvű hajlamokat belénk a természet ültetett, azokat gondosan ő fejtette, emelte és erősítette. Lehet, hogy Perczel, valami fenséges dolognak képzelte a hazaszeretet, de bizonyos, hogy praktikus szemmel is tudta nézni, ha kellett.
Manapság hazaszeretet alatt még mindig valami geopolitikai formát értünk. Pedig a hazához hűnek lenni nem csak ez. Azt sokan látják, hogy a mai világban nem szűnt meg a háború, nem csak azért, mert főleg a harmadik világban ropognak a fegyverek, hanem mert a fejlett világban ma a háborúkat elsősorban gazdasági eszközökkel vívják. Mindez azonban nem ma kezdődött. Már Perczel is felismerte, hogy a haza nem csupán fegyverekkel védhető. Perczel, kevesen tudják, nagy közgazdász is volt. Ő maga leírta milyen fontosak a védvámok s Perczel Mór volt az, aki az első hazai védegyletet létrehozta. Perczel Mór túlélte a császár és Haynau vérengzését, ehhez azonban az kellett, hogy elhagyja ezt az országot, amelyet annyira szeretett. Törökországba, majd Angliába menekült. Sokáig élt a francia földhöz közeli, de angol fennhatóság alá tartozó Jersey-szigetén. Öccsével, Miklóssal együtt, Magyarországon halálra ítélték közben. Bitóra azonban nem kerültek, hiszen a Kiegyezés 1867-ben sok emigránst vonzott vissza az országba. Sőt, Perczel egy picit még képviselő is lehetett. Perczel azonban nem vált szűk látókörűvé, éppen saját verse, amiben megfogalmazza azt a nyitottságot, mely okozója volt jó és rossz tulajdonságainak is. Mely által képes volt a kellő időben a kellő választ megtalálni. Éppen úgy, ahogy a hősök és szentek tették.

Bőzsöny Ferenc mai adásunkban is folytatja Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

- Április 27. csütörtök

Mogyorósi súlyosan elítélt fegyenc, látszik: amolyan hangadó, amolyan belevaló az ő szemükben. Rögtön nagy hangon hőzöngőn elkezdett előttem beszélni. Hát erre kikötöttem a következő feltételeket: ha káromkodnak, itt hagyom őket. Előttem ne dicsekedjenek sem gyilkosságaikkal, sem megtörtént vagy kitalált nőügyeikkel, sem itteni hősködésükkel. Soproni életemben sokszor voltam Kőhidán, ismerem az életüket, tehát nekem ne nagyzoljanak. - Ebben a pillanatban felkiált az egyik: azám, a rossebit, csak nízem, nízem magát, hogy hunnan ismerem. Most gyüvök rá, hogy Kőhidárul, mikor a fősmasszerrel járta a cellákat.
Na erre a felismerésre rögtön leparoláztunk. Mindent megígértek. Ki is jelentették, hogy nem kérdezik meg, félek-e velük menni az aknakutatásra. Persze, féltem, de egyetlen szóval sem árultam el. Csak akkor mentem távolabb az aknától a felfedezés után, ha valamennyiünket hasra fektetett a szakaszparancsnok szakember. 
Ezeket úgy engedték ki a frontra, hogy rendes viselkedés után - maguk sem tudták megmondani, mennyit - elengednek a büntetésből. Bizony a szabadságvágy és a veszély birokra kelt egymással, és legtöbbször a szabadság győzött. Rendesen viselkedtek. De néha megbolondultak, bediliztek.
Velem semmi bajuk sem volt. A világon mindenről kérdeztek. Szinte a kötelező óvóintézkedést is túllépték volna, hogy hallgassák a feleletemet. Mindig váltogatták a figyelő szolgálatot, hogy a többi körülöttem lehessen. Megható volt ez a sok gyilkos, rabló, tolvaj, erkölcstipró ember, milyen gyermeteg módon is tudott viselkedni. A nehéz talajon bizony azért ki akart csúszni egy-egy káromkodás a szájukból. Először csak oldalba vágta a szomszédja, majd kórusban hurrogták le a többiek ismétlődés esetén.
Egyszer Mogyorósi bevallotta hosszas kertelés után, hogy ő volt az egyik tettes abban, mikor kiszöktek a körletből, és beosontak egy asszonyhoz. Erőszakoskodni kezdett vele, mire a sebesülés után otthon tartózkodó rokon legény őrá támadt. Erre ereje fogytán szegény legény nem bírt kettejükkel, ők kikötötték egy fához. Mint mondta, zsebet vágtak rá. Ez azt jelentette, hogy a bal mellén belevágtak a húsba, abba egy kis deszkaforgácsot tettek ezzel a felirattal: partizán, áruló.
Úgy tudtam meg az egészet, hogy hozzánk jött a legény üszkösödő sebével, és Kálmán mentette meg az életnek. Ahogy Mogyorósi beszélni kezdett saját tetteikről, rögtön átcsaptam erre az esetre. Valami belső hang azt súgta, hogy ezek között lehetett a tettes. Mikor látta, hogy nem tudja tagadni, megvallotta. Látni kellett volna ezt a jelenetet. Ez volt az egyetlen félóra, mikor feltámadt bennük a cimboraság, és szinte uniszónó magyarázták, hogy nem is hallottak erről.
Erre azt mondtam, ha megesküszik itt valamennyi előtt, hogy soha többé nem tesz ilyet, sem másféle aljasságot nem tesz az ellenség ellen, pláne nem azok itthon maradt nyomorult, kiszolgáltatott családtagjai ellen, akkor nem jelentem fel. Ez nem elég! Még azt is belefoglalom az eskübe, hogy mindenkit lebeszél az ilyenről, ha véletlen ilyent meglátna.
Ez most így utólag olvasva, nagyon naivnak tűnik. Látni kellett volna azt a megdöbbenést a pihenő szakaszban, mikor Mogyorósi barátom, mint valami kivert kutya, kezét szívére téve, esküre emelt ujjakkal, hangosan utánam mondta a szavainkat.
Több szó erről nem is esett. Annál több az otthoniakról. Úgy meséltek, mint valami kis gyerekek. Ellágyult a hangjuk ezeknek a kegyetlen gyilkosoknak, ha édesanyjukról, szerelmükről, gyermekikről kérdeztem és meséltettem őket.

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

1326. március 5-én született Nagy Lajos magyar király.
1848. március 4-én Ferenc József Olmützben új birodalmi alkotmányt ad ki, amely megszűnteti Magyarország önállóságát. 
1849. március 3-án Szemere Bertalan engedve a tiszti kar kérésének leváltja Dembinszkit, a Magyar Honvédség új fővezére Görgei Artúr lesz.
1849. március 5-én Damjanich János és Vécsey Károly csapatai elfoglalják Szolnokot.
1853. március 3-án Pesten kivégzik Noszlopy Gáspárt, Sárközy Somát és Jubál Károlyt az 1848-49-es szabadságharcot követő függetlenségi szervezkedések vezetőit.
1918. március 3-án jön létre a Breszt-litovszki békeszerződés Szovjet-Oroszország és a Központi Hatalmak, Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia között.
1940. március 2-án a finn-szovjet háború során 344 magyar katona érkezik Finnországba Kémeri Nagy Imre főhadnagy vezetésével, egy hónapos magyarországi kiképzés, majd hosszú az egész európai kontinenst nyugatról megkerülő út után. Fegyvereket nem vittek magukkal, de a magyar kormány más utakon összesen egymillió pengő értékben küldött hadfelszerelést és hadianyagot Finnországba.
1945. március 4-én Szombathely városát brit-amerikai légitámadás éri. A halottak száma több száz, a belváros épületeinek jelentős része pusztul el, köztük a székesegyház és a városháza. Az épületek több mint fele sérült meg, a támadás következtében Szombathely az ország ötödik legsúlyosabb károkat szenvedett város lett. 
1946. március 5-én Churchill brit miniszterelnök először említi a „vasfüggöny” kifejezést fultoni beszédében. Sokan innen számítják a hidegháború kezdetét. A „vasfüggöny” ebben a beszédben elsősorban Európa hidegháborús kettéosztottságának politikai metaforája.

A kalendáriumot Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke állította össze.

Köszönöm, hogy velünk voltak, hogy hallgatták az Inter arma caritas adását ezúttal is. Megköszöni figyelmüket a szerkesztő, Fodor Endre, a házastársak imádságának egy részletével.

„Atyánk, köszönjük neked, hogy testünk és lelkünk között örök szövetséget kötöttél. Köszönjük mindazt az örömet és áldást, amit ezzel velünk külön-külön, és együtt közöltél. Alázattal valljuk vétkeinket, amiket egymás ellen elkövettünk szeretetlenségben, önzésben, tisztátalanságban, mértéktelenségben, és hitetlenségben. Mindezekkel nemcsak egymást sértettük meg, de magunkat is megaláztunk, mindenek felett pedig ellened, és szent törvényeid ellen vétkeztünk. Szívünket hangold össze még mélyebb, még tisztább harmóniában, s ez az összhang legyen dicsőségednek édes magasztalása. Segíts meg minket, hogy el ne fáradjunk a hűségben, a szolgálatban, a lemondásban, egymás vigasztalásában, és erősítésében, hibáink elhordozásában, és a jóra való kölcsönös segítésben. Ámen.”

 

 


103. ADÁS

2015. március 11.

Szerkesztett változat


„Útjaink most százfelé válnak, de szívünk egy célért dobog, nekivágunk a küzdelmes mának, s építünk egy szebb holnapot.” – Arany János gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják az Inter arma caritas legújabb adásában.

• Mai adásunkban hallják majd a Kossuth szoborcsoport megáldásáról készített hangfelvételünket.
• A múltidéző kalendáriumban többek között majd Kossuth Lajos haláláról is megemlékezünk.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását is. 

Az Országgyűlés 2011 júliusában egy határozatott hozott az országház környezetében lévő Kossuth tér rekonstrukciójára vonatkozóan. Ennek alapján a szobrokat áttekintve az 1944 előtti képzőművészeti arculatot kellett visszaállítani, Andrássy Gyula, Kossuth Lajos és az első felelős magyar kormány, illetve Tisza István eredeti emlékművének visszaállításával valamint II. Rákóczi Ferenc itt maradt szobrának restaurálásával. A polgári Magyarország alapjainak lerakását vállalta magára az első felelős magyar kormány – mondta 2015. március 4-én Áder János köztársasági elnök, az Országház előtti Kossuth szoborcsoport átadásán. Az ünnepélyes ceremóniát Kossuth Lajos 1848. március 3-án mondott beszédének évfordulója alkalmából tartották. Az eseményen, amelyet most felidézünk, a szoborcsoport megáldását, hallják majd Nánai Lászlót a Protestáns Tábori Püspökség püspökhelyettesét, Jákob János dandártábornokot, a Protestáns Tábori Püspökség püspökét, és Berta Tibor ezredest a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökét.

Nánai László százados

- Mindenható Istenünk, szerető Mennyei Atyánk! Alázattal és hálával telt szívvel állunk meg ezen a helyen, amikor mint történelmünk Atyját szólítunk meg téged és felénk forduló gondviselő szeretetedre gondolunk. Könyörgünk hozzád, hogy megszentelő jelenléteddel tedd ezt a helyet a múlt és a jövő kettős feszültségében élő gyermekeid számára az emlékezés, a megőrzés és a továbbadás méltó színterévé. Nemzetünk fölénk tornyosuló kőbe vésett nagyjai emlékeztessenek bennünket arra, hogy a feladattal szemben érzett valódi alázat, igazságkereső szenvedély, teremtő hit, a közjóért vállalt önfeláldozás és valódi hazaszeretet nélkül, semmik vagyunk. Szent lelked erejében bizakodva kérünk, hogy állítsd ezt az emberi kéz alkotta emlékművet a te ügyed szolgálatába, hogy egyszerre szolgálja illő módon a mi magyar nemzetünk ügyét és hirdesse a te örök dicsőségedet. Örökkévaló Istenünk! Tekints ránk kegyelmesen és nyújtsd ki gondoskodó kezedet eme hely fölé, amikor az Úr Jézus Krisztusba vetett hittel a te oltalmadba ajánljuk ezt az emlékművet az Atyának, Fiúnak és a Szentléleknek a nevében. Ámen.

Jákob János dandártábornok

- Mennyei Édesatyánk, történelem Ura! Akárhonnan indulunk el, hozzád érkezünk meg mint minden élők és élettelenek végső okához. Éppen ezért hálát adunk neked azért, hogy nemzetünk minden történelmi időszakában adtál olyan felelősen gondolkodó, a népük jövőjéért tenni akaró embereket, akik a legnehezebb időkben is szívükre hallgatva, megmaradtak a haza és a nemzet szolgálatában. Így mondunk köszönetet a nagy államférfiak sorában, elsősorban Kossuth Lajos kormányzó életéért és társa életéért, akiknek egész földi életét a magyar gazdaság és társadalom égető problémái, a nemzeti érdekek képviselete, az ország felemelkedéséért tett erőfeszítés jellemezte. Hálát adunk azokért az életekért, amelyek Szent Igédből táplálkozva, a teremtéstörténet alapján komolyan vették a szabadsághoz való alapvető emberi jog, az emberi méltóság kiváltságát, és Kossuth Lajos, mint a magyarok Mózese, mert küzdeni a nagy hatalmakkal szemben a nemzeti függetlenségért, a polgári szabadságjogok biztosításárért. 
Urunk, Istenünk! Ma, amikor a nemzet főterén a Kossuth szoborcsoport újraavatására sor kerül, akkor egy olyan történelmi pillanathoz érkeztünk, amelyben az ő szellemi örökségéért adózunk előtted hálaadással. Arra kérünk, cselekedd meg hatalmaddal, hogy mindazok, akik elhaladnak magyarként vagy vendég turistaként e szoborcsoport előtt, Szent Lelked erejével érezzék át személyiségének történelmi súlyát. Emlékezzenek egy olyan államférfira és társaira, akik becsülettel, még az emigrációban eltöltött éveiben is, haláláig hűségben szolgálta nemzetét. Az élettelen, kőbe faragott alak erősítse azt az érzést bennünk, mai utódokban, amit János evangélista így hoz elénk: „Légy hű mindhalálig és néked adom az életnek koronáját”. Így kívánom Isten áldását minden jelenlévőre és a szoborállítóra a zsidókhoz írt levél igéjével: „Ne veszítsétek el bizodalmatokat, amelynek nagy jutalma van”. Ámen. 

Berta Tibor ezredes

- Örökkévaló Istenünk! Hazánk első számú közterén fordulunk hozzád alázatos szívvel, és kérjük tőled áldásodat, hogy szeretett országunk minden polgára nyitott szívvel fogadja jóságod adományait és jótéteményeit, melyeket mindannyiunk számára előkészítesz, hogy kifejezésre juttasd bennünk az érdemek sokaságát, melyeket jóvoltodból tőled kaptunk. E szoborcsoport alakjai történelmünk egy patinás korszakának s magasztos idejének nagyszerűségét állítják szemünk elé. Az itt látható államférfiak élete bár páratlan sokszínűséget mutat, életpályájukon meg tudták találni a közös gondolkodás értékes hitét, szabad akaratból következő szabadság eszményében, amelyet teremtő Urunk te adtál az ember bensőjébe, amikor létbe hívtál bennünket. Ez a szabad akaratból következő szabadság hozta és hozza meg ma is a boldogulás erőt adó reményét, mely értelmet ad a mindennapi élet teendőinek, a hétköznapok tevékeny munkájának, az ünnepek örömteli derűjének, az áldozatos, hazát szerető szolgálatnak és az áldozathozataltól sem visszariadó igaz emberségnek. Legyen ezen újjáalkotott emlékmű az igaz emlékezet példája nemzetünk életében, munkálja bennünk az egyetértés világának beteljesülését, az országot építő és a hazát fenntartó felelős tettek meghozatalának értékes és tanúságos példáját, dicső eleink példát adó maradandóságát.
Örökkévaló Istenünk! Áldásod révén adj nemzetünknek mindig olyan sorsformáló, ragyogó csillagokat, kik nemes igazságszeretettel, tiszta szívű humanitással, bölcsességet szerető okossággal, a tudományra és a műveltségre való nyitottsággal, bátor és alázatos hittel és a hazaszeretet kötelességével korszakalkotó személyiségei lesznek országunknak. Erre kérünk téged Mennyei Atyánk, Fiad a mi Urunk, Jézus Krisztus által, ki föltámadásával legyőzte a bűnt és a halált s aki, mint igaz Isten él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.

Bőzsöny Ferenc mai adásunkban is folytatja Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását. 

- Április 28.

Az első éjjel romantikusan telt el. 21 poloskát fogtam. De azért egész kiadósan aludtam az elmúlt napok fáradtsága után. Csak amikor már nagyon sokat vakaróztam, gyújtottam meg a zseblámpát, és nyomtam el hívatlan vendégeimet. Ó, ha a nagyobb poloskákat is így el lehetne intézni. De hamar befejezném a háborút.
Délelőtt kisebb műtéteket végzett Kálmán. Mindegyikben segítettem. Már altatok is. Ha eljöttem a sebesültektől, figyeltem az össze-vissza parancsosztogatást. Figyeltem azt is, mi a hatása az emberekre. Látszik, hogy az eddigi nyugodt élet után hirtelen bekerülni a tüzérség karéjába, nem megy zökkenő nélkül. Nem is mehet, mert még az a biztonságérzés sincs meg az emberekben, amit a rendes védő vagy támadó fegyverek adnak. - Tulajdonképpen nyaralás az egész a bresztlitovszki kemény munka után. Mégis csupa remegés a tábor, csupa susogás. A fejek mindenütt összebújnak. De ahogy a közelükbe megy az ember, rögtön szétválnak és elhallgatnak. Csak amikor megismernek, hogy én vagyok, akkor vonnak be a beszélgetésbe. Hiszen tudják, hogy bennem aztán bízhatnak. Sőt, azt is jól tudják, hogy mindannak igazat adtam eddig is, akinél az igazság volt. Tekintet nélkül arra, hogy tábornok volt vagy zsidó munkaszolgálatos.
Hát ilyen bizalmas közlésekből látom, mennyire el vannak szánva az emberek arra, hogy megszökjenek.
Alig bírom lebeszélni őket, tudva, hogy agyonlövés lesz a vége. A nagykutyák, akik idejönnek hozzánk egy-egy pergőtűz után, nem hazaárulók, csak "idegsokkosok". De a kisember rögtön megkapja a hadbírói végszót: hazaáruló. Ő nem lehet idegsokkos, ő nem borulhat ki magából, ő nem aggódhat úgy a családjáért, hogy félre tesz minden logikát, és bolondokat művel. Szerencse, hogy a doktoraink a legtöbb "idegsokkost" visszaküldik a vonalba. Csak a valóban beteget kezelik betegként. De azokat egyformán, tiszt vagy legénységi, mindegy.
Volt olyan is, aki át akart szökni a ruszkikhoz. Megmondtam neki, hogy még egy verebet sem lőttem a pisztolyommal, de ha ezt megteszi, és én észreveszem, én lövöm le. Mert vagy menjünk valamennyien, ennek van értelme, ennek lenne értelme, de sorokat bontani és gyengíteni, amikor nincs helyette más, az erkölcstelenség. Ha tudnám, hogy egyetlen nappal is meg tudnám rövidíteni a háborút azzal, hogy átmegyek, nem tartanám magamra érvényesnek az esküt. De csak együtt. Mindent azonos sorsközösségben.

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

• 132 évvel ezelőtt 1883. március 24-én született székely katonacsaládban Kiss János honvéd altábornagy. Az I. világháborúban, mint századparancsnok többször megsebesült, Isonzónál olyan súlyosan, hogy egyik lába egész életében merev maradt. 1938-ban a honvédség gyalogsági főszemlélője lett. 1939-ben a hadvezetés német orientációja ellen tiltakozásként, nyugdíjba vonult. A nyilas hatalomátvételt követően a nemzeti felkelés felszabadító bizottsága felkérte, hogy vezesse a katonai vezérkart. A nyilasok egy árulás révén a szervezkedést leleplezték, Kiss Jánost a rögtönítélő bíróság kötél általi halára ítélte, amelyet 1944. december 8-án, Budapesten a Margit körúti fegyházban hajtottak végre. Kőszegen, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra, sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a nemzeti sírkert részévé nyilvánította.
• 121 éve, 1894. március 20-án, 92 éves korában hunyt el Kossuth Lajos, a Batthyány kormány pénzügyminisztere, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzó elnöke, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc szellemi vezére.
• 106 éve, 1909. március 21-én született Nádasi Alfonz bencés szerzetes, tartalékos tábori lelkész, paptanár, Kodály Zoltán lelki vezetője.
• 25 évvel ezelőtt, 1990. március 12-én a Veszprém megyei Hajmáskéren állomásozó harckocsizó alakulat elindításával megkezdődött a szovjet csapatok kivonulása Magyarországról. Összesen 100380 szovjet állampolgár hagyta el Magyarországot, köztük mintegy 50000 katona valamint családtag illetve polgári alkalmazott. Az utolsó vonat 1991. június 16-án hagyta el Magyarországot, ugyanitt távozott az utolsó katona, Viktor Silov altábornagy június 19-én.

A múltidéző kalendáriumot hallották, amelyet Berta Tibor ezredes, általános helynök állított össze.

 

Köszönöm a figyelmüket, hogy megtiszteltek bennünket. Tegyék ezt majd egy hét múlva is, Kölcsey Ferenc gondolataival búcsúzik a szerkesztő, Fodor Endre.

„Ismerni a jót könnyebb, mint követni; sőt, még az sem nehéz, hogy némelykor jó vagy éppen nemes tettet vigyünk véghez; de egész életedet meghatározott elv szerint intézve, sohasem tenni mást, mint amit az erkölcsiség kíván; s még akkor sem, midőn haszon, bátorlét, indulat heve vagy szenvedelem ereje másfelé ragad; ezt hívják erénynek.”

 

 


104. ADÁS

2015. március 25.

Szerkesztett változat


„Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy félórára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben.” – Márai Sándor gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre s kíván tartalmas időtöltést az Inter arma caritas mai adását hallgatva.

Nádasi Alfonz Hadinapló, folytatjuk a kötet felolvasását, Bőzsöny Ferencet hallják.

Április 29.

Új téma lesz köztünk, a poloska. Mindenki panaszkodik. Ismét alig aludtunk valamit. Este konzervdobozba állítottuk az ágy lábait. De a gerendázat repedéseiből mégis jöttek éjszakai támadásra. A tegnapi 66 lelövésével szemben ma csak 44-et fogtunk hárman. Elhatároztuk, hogy bunkert ásunk. Tréfásan kiadták nekem a parancsot az orvoskarban: Páter, te cserkész vagy. Vedd kezedbe a munkát!
Hát a kezembe vettem. A portyázó századból a négy börtönviselt embert, vezetőjükkel, a már említett Mogyorósi Pistával, magamhoz kérettem, és baráti hangon megkértem őket, hogy lássanak neki a bunkerépítésnek. Nem is kellett hivatkoznom pár napos, de igazi barátságunkra, mert az első mondataim után Pista a többiek nevében is rögtön kijelentette: Tisztelendő úr, ne folytassa! Ha maga azt mondja, csináljuk meg, az meglesz. Ha akarja, akár a Hitlert vagy a Sztálint vagy az ezredest is legyilkoljuk. - Nana, Pista, mondom neki, csak nem gondolja, hogy ilyenre tudnám kérni magukat. - Hát nem is úgy értettem igazándibul, válaszolta Pista, csak meg akartam mondani, hogy magának mindent megteszünk.
Jó ötlettel engedélyt kértek, hogy a faluban az egyik elhagyott házat lebonthassák, és azt a földbe süllyesztetten itt felépíthessék. Kértem kocsit, néhány ember alig pár óra alatt szétszedte a gerendaházat. Minden darab fát megszámoztak, és úgy rakták a kocsira. Lelkükre kötöttem, hogy poloskákat ne hozzanak. Abból itt is van elég.
Közben itt elkezdtük ásni az alapokat. Könnyen ment, mert teljesen homokos a talaj. Újra élvezhettem, hogy milyen tehetséges a magyar ember. Mintha mindig gerendaházakat szedtek volna széjjel, és állítottak volna össze. Olyan gyorsan illesztették össze a darabokat, igazították ki a tőlük felismert hibákat, alakították át az egyes részeket az új helynek megfelelően, hogy a helyiek is megirigyelték volna őket. Azt hiszem, azt már kevésbé fogadták szívesen, hogy mikor minket innen már kivertek, egész máshol találták a házukat, és nem a magyarok ügyességét emlegették, hanem valószínűleg mást. De hát ez a háború! Anyagunk másutt nem volt, ezt kellett felhasználnunk. Vagy vállalnunk, hogy éjjel poloskázunk, nappal pedig alszunk. De akkor miért vagyunk itt? Ki látja el a sebesülteket és a betegeket?
Az utolsó művelet az lett, hogy az egészet befedtük gyeptéglákkal. Lám erre is jó a cserkésztudás. Holnap be is költözhetünk.
Már unom magam is, hogy szót vesztegessek a parancsnoktól származó lehetetlen szellemre. Jó példa volt ez a négy rabló. Még a saját Józsi legényem is iszkolt előlük, mondván: De tisztölendő úr, hát gyilkosokkal kő együtt dúgozni?
Aztán néhány türelemre intő szó után, nehezen bár, de nekiláttak. A két doktor legényével, meg a négy betyárral többet végeztünk a tábor életében, mint az összes többi emberrel. Mindenki rajtunk nevetett. Először gúnyból, aztán lassan átalakult a nevetés jóízű együttérzéssé.
Közben sokat gondolok haza. Ahogy a lapokból látom, Mamika egészséges, de sok a dolga. Csak bírja a kis erejével.

Április 30.

Telefonon megbeszéltem, hogy elmegyek a vonatparancsnokságra, Dobrosovoba. Az új vonatparancsnok, Haromy ezredes össze sem hasonlítható a jellemtelen elődjével. A legfőbb ideje lenne, hogy az ilyent felkössék. Nyolckor indultam volna, de akkor kellett volna a műúton lenni a tőlük küldött autónak. A kocsi fél 9-kor meg is érkezett. Fél 10-kor el is indultunk.
Alig 3 km. után előzni akart bennünket egy német teherkocsi. Nem engedtük, mert éppen olyan rossz úton mentünk, ahol az út szélére húzódás egyenlő lett volna az árokba borulás veszélyével. Dühösen dudált a sógor. Mi kiintegettünk, hogy maradjon veszteg. Mikor már egészen a nyomunkban volt, és szinte le akart söpörni bennünket az útról, abban a pillanatban elkezdett kihagyni a porlasztónk. Trüsszögött, köhögött, köpködött a motorunk. Hát leálltunk. Így a svábja elénk került. Alig hagyott el bennünket, a sofőr is, a mellette ülők is, a tetején heverészők is, dühödten fenyegettek, sőt valamelyik még a géppisztolyát is rázta fennhéjázva. Vagy hetven méterre lehetett tőlünk, mikor szembetalálkozott egy másik német teherkocsival. Abban a pillanatban, ahogy egyvonalban voltak, a szembejövő autó alatt akna robbant. Megemelte a hátsó felét, és teljesen szétvitte. A robbanás ereje félredobta a maradékot. A minket előzők is megsebesültek, telefröcskölődtek szilánkokkal. Hát ezt megúsztuk!
Ijedtemben el is felejtettem megköszönni Istennek.
A robbanás után az ezredes úr előzékenyen felajánlotta a helyét, mert az volt a sofőrhöz legközelebb. Ha tehát újabb akna jönne, inkább én robbanjak. Rögtön meg is mondtam neki: Ugye százados úr, fél? Nem, nem, Alfonzkám, de azért ülj oda. Parancsolj előre!
Ha még lesz néhány ilyen robbanás, megtanul egész udvariasan beszélni. Ahány hasonló tiszttel találkoztam, előbb-utóbb mindegyikről kiderült, hogy még gyáva is.
Persze azonnal odaültem. Egy cseppet sem féltem. Még öt defektünk volt az úton. Végre a megbeszélt 9 óra helyett háromnegyed 11-kor megkezdhettük a misét. Gyönyörű oltárt készítettek, tele virággal. 
Az oltár mellett állt egy rezesbanda. Hej, de megijedtem. Hiszen eddigi tapasztalataim szerint a tröttyösbanda mindig hamisan játszik, és össze-vissza kavar minden zenei szerkesztést. Semmi tonalitást sem lehet kivenni a játékukból. Megismerkedtem a vezetőjükkel. A szombathelyiek és győriek zenekara volt. Ami biztos, biztos jeligével, mise előtt hallani akartam őket. Odaálltam az oltár egyetlen lépcsőjére, és megkérdeztem, mit akarnak játszani. Elsőnek a Zálogát adtadot mondták. Jó, válaszoltam, miből kezdik. Mondják ef-ből. Beénekeltem nekik az ef-et, és felemeltem a kezemet, hogy néhány ütemet meghallgassak. De a fele sem kezdte. Miért? Kiderült, hogy úgy meglepte őket a hangadásom. Csodálkozásukban csak néztek, de nem tették a hangszert a szájukhoz. Jót mulattunk valamennyien, de aztán minden rendben ment. Zengett az ének. Meg is dicsértem őket, hogy aki ilyen szívvel-lélekkel dicséri az Istent, az derék dolog, tiszt és legénységi együtt. Megdicsértem azokat is, akik ilyen művészi oltárt állítottak fel. Nyírfa volt az egész. Apró darabokból szerkesztették össze, határozottan ügyes, ízléses munka volt.
A falu apraja-nagyja is ott volt a misén. Érdekes volt megfigyelni a prédikáció alatt őket. Nyilván egyetlen szót sem értettek. De olyan merev, előrehajló testtartással álltak, mintha minden szót anyanyelvükön hallottak volna.
Némelyek mindkét tenyerüket az álluk alá tették. Az asszonyok a nagykendőjüket szorították a nyakuk köré. Csak a magyar himnusz után mozdultak meg. Odajöttek az oltárhoz és még ott is imádkoztak. Ott már hangosan és térden állva. Én éppen olyan áhítattal hallgattam a számomra teljesen érthetetlen imát, ahogyan ők az enyémet. Megint eszembe jutott: nem érne többet, ha így közelednénk egymás országába, nem pedig aknavetőkkel és géppisztolyokkal?
Haromy nagyon okosan telepítette az egész vonatot. Huszonnégy ház van a faluban. Parancsa szerint ki kellett volna lakoltatnia az egészet. De embersége miatt ezt nem tette. A ruszin tolmácsoknak megüzente a sztárosztának, így hívják a bírót, hogy két-két szomszéd költözzék egybe. Nagyon hálás volt mindenki. Úgy laktak, mint ahogy Rómában ültek a mese szerint a magyar cigányok: egy pápa, egy cigány. Nem volt ebben a faluban semmi háborús hangulat. Mindenki utálta a háborút. A magyar bakák hamarosan összebarátkoztak az oroszokkal. Ó, azért a túlságos otthoni hangulatot Haromy leintette. Némelyik bakánk a nemzetközi kapcsolatokat összetévesztette a falubeliek a kapcsolatával. Ha valahol valamit javítani kellett, a mieink szívesen elvégezték. Minden házba vittek a kosztjukból. Különösen, ahol kisgyerekek voltak.
Ebédre ott fogott bennünket az alezredes. Micsoda más tónus van itt, mint nálunk. Végre megint európainak éreztem magamat ilyen parancsnok mellett.
Délután orosz népdal üti meg a fülemet. Rögtön kimentem. Az egyik ház előtt vagy 15 asszony, leány, öregember énekel. Egyiket a másik után. Néha 20-25 versszakot megszakítás nélkül. Nagyon élveztem ezt a csodálatos forrást. A zeneesztétikai órák jutottak eszembe. Amit ott szép szavakban, itt valóságban élveztem a távoli állandó dörgés, repülőzúgás, géppisztoly ropogás összevisszaságában.
Hazafelé csak egy defektünk volt, aknánk pedig egy sem. Mint a lisztes molnárok, úgy néztünk ki. Öt órakor miséztem otthon.

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

1464. március 29-én a magyar szentkoronával Székesfehérváron Hunyadi Mátyást királlyá koronázzák.
1676. március 27-én született Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc, a nagyságos fejedelem.
1810. április 2-án született Gasparich Mark Kilit ferences szerzetes, horvát származású tábori lelkész. A magyar függetlenség lelkes híveként 1848-ban részt vett a zalai nemzetőrség szervezésében. Tábori lelkészként ott volt a pákozdi csatában, majd októbertől csatlakozott Perczel Mór hadtestéhez. Ettől kezdve a világosi fegyverletételig tábori lelkészként Perczel vezérőrnagy törzskarában szolgált. 1849. április 3-i szenttamási ütközetben ő vezette rohamra a szerb tábort bevevő magyar honvédeket. A szabadságharc bukása után illegalitásban élt, de 1852 februárjában elfogták és kötél általi halálra ítélték, majd kivégezték.
1813. március 31-én született Guyon Richárd 1848-as honvédtábornok.
1848. március 30-án Kossuth Görgei Artúrt nevezi ki a honvédsereg főparancsnoki posztjára.
1849. április 2-án volt a hatvani csata, amelyben Gáspár András tábornok honvédjei legyőzték Schlik császári altábornagy csapatait. Ezzel az ütközettel kezdődik a tavaszi hadjárat. 
1868. április 1-én halt meg Lukács Dénes honvédezredes, a tüzérség parancsnoka. Örmény származású családban született, tanult a bécsi tüzériskolában, ahova később tanárként is visszakerült. Ő oktatta tüzérségi ismeretekre az ifjú Ferenc Józsefet is. 1840-ben ő készítette Magyarországon az első földgömböt. A szabadságharc leverése után elfogták és az aradi törvényszék előbb golyó általi halálra, majd 16 év várfogságra ítélte. Temesváron, Aradon majd Komáromban töltötte büntetését. Komáromi fogsága idején földgömböket készített, amelyeket iskolai használatra a könyvkereskedések is árusították később.
1892. március 29-én született Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. 
1894. április 2-án temették el Budapesten Kossuth Lajost.
1989. március 29-én a rákoskeresztúri Újköztemetőben megkezdték a Nagy Imre per áldozatainak exhumálását és azonosítását. 
2005. április 2-án hunyt el II. János Pál pápa. 

A kalendáriumot Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke állította össze.

Dsida Jenő: Út a Kálváriára

Reszkető, enyhe fény sugárzik.
Egy felhő lassudan megyen.
A lélek fáj, a fény sugárzik.
Valaki ballag a hegyen,
hűs homlokáról fény sugárzik
s szemét lehúnyja - úgy legyen!

Elszállt szerelem illatától
kövér és fűszeres a lég.
Halott szerelem illatából
soha, de sohasem elég.
Bomló szerelem illatából
sejti a szív, hogy itt a vég.

A seb szép csöndesen begyógyult,
- ó, angyalok, bús, kék szeme –
a seb már nem sajog, begyógyult,
- ó, halkan búgó, mély zene! –
a seb már régesrég begyógyult
és mintha mégis vérzene.

Valaki lépked, felfelé tart.
Bozót közt víg madársereg.
Valaki lassan felfelé tart.
Tövisről vérharmat csepeg.
Valaki fel, a csúcs felé tart,
hogy önmagát feszitse meg.

Dsida Jenő, Út a Kálváriára című versének gondolataival köszöni meg figyelmüket a szerkesztő, Fodor Endre.

 

 


105. ADÁS

2015. április 1.

Szerkesztett változat


„Boldog, aki megérti, mit jelent Jézust szeretni, s önmagunkat megvetni Jézusért. Mindent, ami kedves, el kell hagynunk a kedvesünkért, mert Jézus azt kívánja, hogy csak őt szeressük minden fölött. A teremtmény szeretete ingatag és megbízhatatlan, Jézus szeretete hűséges és állandó. Aki teremtményhez tapad, elesik az esendővel: aki Jézust öleli át, örök támaszt talál.” – Kempis Tamás gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre.

Mai adásunkban Bíró László katolikus tábori püspök gondolatait hallják a Nagyhétről, Húsvétról.

- Jézus önként vonult be a szenvedésbe. Szeretetből, értünk vállalta szenvedését. Nem maga a szenvedés vált meg bennünket, hanem az elfogadott szenvedés. A Filippi levélrészlet gyönyörűen beszél együtt a húsvéti misztériumról. Jézus az Istennel való egyenlőségből érkezik közénk. Szolgai alakot öltött, kiélesítette önmagát, ezért Úrrá, Messiássá lett. Jézus nevére hajoljon meg minden térd a földön, a mennyben az alvilágban, és minden nyelv hirdesse: Jézus Krisztus az Úr!
A Virágvasárnap liturgiája meghív bennünket, hogy helyesen szemléljük Nagyhét titkát. Nagyhéten egyszerre szemléljük Jézus szabad önátadását az Atyának értünk, és az ő megdicsőülését. Hajlunk arra, hogy ilyenkor csak a szenvedést lássuk, máskor pedig elvonatkoztatunk a szenvedéstől és csak a feltámadási alleluját énekelgetjük. A kettő összetartozik egész életünkben. A legmélyebb szenvedésben is hihetjük Istennek a szeretetét, fölemelő, a halál sötét völgyén is átvezető szeretetét. Az egyes napok, egy-egy mozzanatát jelzik a szenvedésnek és a dicsőülésnek.
Nagycsütörtök délelőttjén a papság az egyes egyházmegyékben összegyűlik, örül az eucharisztia és a papság alapításának, a szentségek létrejöttének. Délután, mint mindig az eucharisztia fölötti örvendezéssel gyűlik össze az egyház, de a szentmisét követően már a szenvedő Krisztus áll előttünk. Megfosztjuk az oltárokat díszeitől, elvisszük egy oldalkápolnába az oltári szentséget, mintegy kikísérjük Jézust az olajfák hegyére.
Pénteken nincs szentmise, szemléljük Jézust, aki fölemeltetett a keresztfán. Ítélet zajlik ott a kereszten. Az élet ítélete, a halál, a lehúzó erők fölött.
Nagyszombat, csend. Jézus virrasztása a sírban. A hívő nép virraszt húsvét vigíliáján, várja a feltámadás örömét. S megszületik az alleluja, az egyház örül. Ahogy szokták mondani a nép nyelvén, a harangok visszajönnek Rómából. Ujjongás, fény, életteli együttlét. A Húsvét kivezet bennünket a lét sötétségéből. Megnyit bennünket az életre, a végtelenre, határtalan mélységű az üzenete. A Húsvét az élet értelmességének az ünneplése, a reménynek az ünneplése. Bátorítás arra, hogy merjünk másokért élni, egymásért élni. Merjük, mint ő, megmosni egymás lábát, odatérdelni egymás elé, szolgálni egymást, ahogyan ő szolgai alakot öltött. A hívő ember szemléli a nagyhétben Krisztust, a vérrel verejtékezőt, a szolgáló Krisztust, az életét értünk ajándékozó Krisztust, hogy erőt merítsen ahhoz, hogy ezt a Krisztust megjelenítse a hétköznapjaiban. A Húsvét nem elvont ünnep, a Húsvét nem élettől távoli ünnep, a Húsvét nem életidegen mítosz, a Húsvét a mi életünk, és ha a mi életünk, akkor valami nagyon nagy szépség származik belőle. Bárcsak valami megragadna bennünket a Húsvét titkából, bárcsak valami megváltozna az életünkben, mert Húsvétot ünnepeltünk.
A jeruzsálemi bevonulás szól Nagycsütörtökről és Nagypéntekről, de a Húsvétba kulminál, ott csúcsosodik ki az esemény. Menjünk sorjába.
Nagycsütörtök. Az eucharisztia titka elhalványul. Jézus kezébe veszi a kenyeret: Ez az én testem, mely értetek adatik, a vér, mely értetek ontatik. Elővételezi mintegy a keresztáldozatot. Önmagát adja nekünk eledelül. Ami még Nagycsütörtökön történik az a lábmosás. Jézus odatérdel minden egyes apostol lába elé, megmossa azok lábát, és hozzáteszi: Amint én cselekedtem, ti is úgy cselekedjetek. Egy házasság, egy család nem tud létezni, ha nincs meg benne a Nagycsütörtök titka. Az egymás lába elé térdelés a legszolgaibb munkának az elvégzése. Nagycsütörtökön Jézus nem egyszerűen szolgaként, hanem rabszolgaként jár előttünk. A legszolgaibb munkát végzi el értünk, emberekért. Ha nem tudunk szolgálni egymásnak, akkor nincsen Húsvét.
Nagypéntek. Számomra Nagypénteknek a legmélyebb titka, Jézus keresztre megy. Átadja önmagát az Atyának és átadja egész valóját értünk egyazon gesztusban. Jézus értünk adja önmagát, de ugyanebben a gesztusban adja magát az Atyának. Mindegyikünk sorsa ez. Élnünk egymásért, egy házastársnak a házastársáért, egy édesapának, édesanyának a családjáért, egy nagymamának és nagypapának a családjáért kell. És ha ezt szépen tesszük, ugyanezen gesztussal adjuk át magunkat az Atyának. Tehát az Istennek átadott lét az egyenlő az egymásért odaadott léttel. 
Nagyszombat. Alászállt Jézus a pokol tornácára. Semmitmondó szavak. Jézus testileg a sírban van, de ott van az igazak világában. Az ortodoxia a feltámadást ebben a képben ábrázolja. Jézus az összetört kapukon keresztül lemegy az ószövetségi szentek világába, megragadja Ádámnak a kezét és felhozza őket a megváltottság világába. Jézus halála és feltámadása nem önmagáért történt, hanem mindannyiunkért. Pál apostol az mondja: Ti meghaltatok Krisztussal és vele együtt feltámadtatok. A Nagyszombat titka valahol ezt sugározza. Alászállt a poklokra és elragadta magával az ószövetségi igazakat. 
És jön Húsvétnak a titka. Húsvét miről szól? Arról, hogy aki szeretetből értünk adta életét, él. Vagyis a szeretetben szétajándékozott élet értelmes. A szeretetben szétajándékozott élet jövővel bír. Jézus, aki szeretetben önmagát adta értünk és így átadta a létet az Atyának „Atyám a kezedbe ajánlom lelkemet”, ez a Jézus él. A szeretetben szétajándékozott élet az egyedüli értelmes élet. Tehát amikor élünk a családunkért, szeretteinkért, ne sajnáljuk önmagunkat, hisz ez az életnek az értelme, hogy másoknak ajándékozzuk magunkat. Nincs más értelme a létnek. Húsvét a lét értelmének ünneplése. Húsvét az emberi jövő ünneplésének az ünnepe. Mindig valami nagyon szép érzés tölt el engem, amikor Húsvétra gondolok. Sokszor idézzük Jézus szavát: Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. A Húsvét erről szól.
Ahhoz, hogy a Húsvét titkához eljuthassunk, ahhoz azt gondolom, le kell vetnünk az értelmet korlátozó előítéleteinket. Úgy ébreszthetjük fel érzékünket a Húsvét titka iránt, ha belegondolunk a saját életünkbe. Mitől szép az életünk? Nem pusztán a ráció adja az élet szépségét, hanem az élet szépségét a szeretet ingyenessége adja. A szüleink előbb szerettek bennünket, mint mi őket. Minden szerelemben valami titokzatos dolog történik. Valaki azt adja meg, ami nem jár meg nekem, önmagát. Megajándékoz. Az ajándék teszi széppé a szerelmet, a szülő-gyermek kapcsolatot. Az ajándékozó szeretet teszi élhetővé a társadalmat. Az ajándékban mindig van valami irracionális, valami rációt meghaladó, s ilyen valami a Húsvét titka is. 
Tulajdonképpen a hívő ember a Húsvétban azt ünnepeli, hogy valaki szétajándékozta az életét és az élete megmaradt. Ez a Jézus, aki nagyhéten értünk adja az életét így tanított: Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért; Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki meri elveszíteni, megtalálja azt; Ha a búzaszem nem kerül a földbe és el nem hal, egyedül marad, de ha elhal bő termést hoz. Egyre inkább pusztít bennünket az individualizmus fizikailag is, nemzetünket és egész Európát egyaránt. Nem tudunk fölülemelkedni az önzéseinken, a csak magunk felől való gondolkodáson. A Húsvét szeretne kiemelni, távlatot adni, szeretne meghívni bennünket az ajándékozás kultúrájára. Valaki így fogalmaz: A szeretet fölülmúlja az igazságosságot, de feltételezi az igazságosságot. Felülmúlja az igazságosságot, mert az ember olyat ad a másiknak, ami nem jár meg neki, önmagamat. Ugyanakkor feltételezi az igazságosságot, mert mielőtt odaajándékoznám magamat neki nekem vissza kell adni őt önmagának. Ez a szeretetnek a titka és a Húsvét ezt a szeretetet ünnepli. A szeretetnek az értelmességét hirdeti, hogyha élek másokért, akkor megnyerem az életemet. 
Azt gondolom minél idősebb valaki, annál mélyebben megéli ezt, hogy az élet a szétajándékozásból gyarapszik. Húsvétkor a hívő ember azt ünnepeli, hogy Krisztus, aki szeretetből szabadon életét adta értünk, él. Nem elfogyott, nem megsemmisült az élete, hanem kitágult, egészen máig hatóan, él.

Bíró László katolikus tábori püspök gondolatait hallották. 

Kempis Tamás gondolataival kezdtem műsorunkat, s azzal zárom.

„Őt szeresd, Őt nyerd meg barátodnak, ha mindenki elhagy, akkor is veled marad, és holtodban veszni nem enged. Egyszer mindenkitől el kell szakadnod, ha tetszik, ha nem. Éltedben, halálodban Jézushoz ragaszkodj, az Ő hűségére számíts, mert egyedül ő lehet segítségedre akkor, amikor minden elvész.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu  

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
csütörtök, 2020, június 25