Inter arma caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2015. 116-120. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

 

116 - 120. adás

 

116. ADÁS

2015. június 24.

SZERKESZTETT VÁLTOZAT

„Míg élsz, ki vagy szolgáltatva a változandóságnak, ha nem tetszik is, úgyhogy néha víg,máskor szomorú vagy, néha nyugodt, máskor izgatott, néha imádságos figyelmű, máskor Isten dolgaira sehogy sem hajlandó, néha szorgalmas, máskor tunya, néha érett, máskor könnyelmű. De a bölcs és a lélek dolgaiban kiművelt ember fölötte áll ezeknek a változásoknak, nem tekint arra, mit érez magában, hogy fúj az állhatatlanság szele, hanem azon van, hogy minden szándéka illendő jó végre irányuljon.” - Kempis Tamás gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

A mai adásunkban többek között beszámolunk majd arról, hogy Soltész Miklós az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Szolnoki Helikopterbázison járt. 
Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását is.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Soltész Miklós, június közepén, a Szolnok Helikopterbázison járt. Marosi Antal összeállítását hallják.

Egy egyházügyi államtitkár látogatására hogyan készül fel a katolikus tábori lelkész? 

Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész

- Egy rendes katonapap mindig, mindenre készen áll, akárhonnan jöjjön is a támadás vagy a vendégség. Azt hiszem, hogy ilyen szempontból egy államtitkár is ugyanolyan ember, mint bárki más, nem hiszem, hogy különösebb készületre szükség van. Nyilván az ember próbálja összesepregetni a múlt morzsáit, különösen arra tekintettel, hogy hat évvel ezelőtt kerültem el Szolnokról, ahol kilenc boldog esztendőt töltöttem el. Így aztán ennyi időtávlatából visszamenőleg már néha az embernek nem árt, ha egy picit visszaemlékszik arra, ami történt, hogyha rákérdeznek, akkor hitelesen tudjon válaszolni.

Mire a büszke a hitélet tekintetében?

Lamos Imre dandártábornok, a Szolnoki Helikopterbázis parancsnoka 

- Két olyan képviselője dolgozik a helyőrségben a hitéletnek, az egyik a katolikus, a másik a protestáns lelkész, akikre mindig lehet számítani minden helyzetben. Megkönnyítik a parancsnok helyzetét azokban a bonyolult szituációkban, amikor a katona össze van zavarodva, és nem tud a feladatra koncentrálni. Ilyenkor Rozsé atya és Pista is nagy segítségünkre van.

A katolikus és a protestáns lelkész egyaránt.

- Igen, így gondoltam. Persze nekem természetes, hogy név szerint említem, mert ismerem őket. Nagyon büszke vagyok arra, hogy amikor megjönnek egy-egy missziós feladatból, akkor nem csak tőlük, hanem külföldiektől is hallom azt, hogy mennyire lehet számítani a magyar katonára és ebben egészen biztosan nagy része van a kint szolgáló lelkészeinknek is.

A bázisparancsnok által említett Rozsé atya az elmúlt adásban már bemutatkozott önöknek, külszolgálatban segíti a katonák lelki gondozását. Őt helyettesíti Takács Tamás, akit az összeállítás legelején hallhattak már, aki humoros elemekkel is tarkította a Soltész Miklós államtitkár és Kun Szabó István helyettes államtitkár tiszteletére megtartott beszámolót. 

Kun Szabó István társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár nem házigazda, de mégis Soltész Miklós államtitkár látogatását szervezte.

Kun Szabó István vezérőrnagy, társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

- Azért gondoltam, hogy ide szeretném elhozni az államtitkár urat, hogy egy kis betekintést kapjon a Magyar Honvédség életébe, mert itt Szolnokon az az unikális helyzet alakult ki, hogy itt a szárazföldi és légierőnek olyan szimbiózisa él együtt, ahol megjelenik a mai kor kihívásainak megfelelő felkészültségű katonai alegység. Nyilván a látogatás elsőszámú fő célja az volt, hogy bemutassam, megmutassam, hogy egy csapatnál, katonáknál hogyan folyik, hogyan valósul meg az a hitélet, amely már lassan húsz éve működik a Magyar Honvédségben. A hitéletemet a családomból hozom magammal, a tisztességet, a becsületet, az erkölcsös életet a családomtól, a szüleimtől tanultam meg.

Az itt dolgozó tábori lelkészek mennyiben segítettek vagy mennyiben járultak hozzá mindahhoz, ami most önben van?

- Nagyban hozzájárulhattak ehhez a gondolkodásmódhoz, mert Takács Tamás alezredes úr, aki most itt segíti a látogatásunkat, akkor ő itt volt lelkész ennél az alakulatnál, amikor én itt szolgáltam. Egy XXI. századi életet megvalósító, valóban katonai lelkészként működő lelkész ő, fantasztikusan segítette itt a katonáknak a beilleszkedését, de ez elmondható az egész Tábori Lelkészi Szolgálatról.

Katonának kell lenni vagy lelkésznek, és hogyha így veszem, akkor melyik van előrébb?

- A kérdésben benne volt a válasz is, mindkettő. Én azt tartom, hogy aki egyenruhát hord, annak elsősorban katonának kell lenni és másodsorban tudja a szakmáját művelni. Legyen ez lövész, mérnök, pilóta vagy akár lelkész is.

Az egyenruha kizár bizonyos dolgokat az ember életéből?

Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész

- Nem hiszem, hogy kizár, éppen ellenkezőleg, fölerősíti azokat a dolgokat, amik igazándiból értéket képviselnek. Legyen az az emberség, a belső életnek az a fajta intimitása, ami kötelező, hogy ott legyen, de nem feltétlenül biztos, hogy mindenkire tartozik. Ellenben ha szükség van rá, akkor az élet bármelyik pillanatában, akár munka közben is előjöhet.

A katonának keménységre, érzelemmentességre van szüksége, nem nagyon fér meg emellett a lelkiség, az emberi gyengeségnek a kimutatása nem annyira szerencsés. Hogy működik egy ilyen missziós lelkigondozás?

- Biztos vagyok benne, hogy nem hiányzik az életükből sem az érzelem, sem a hatásokra való reagálás viszont a katonának van egy nagyon fontos tulajdonsága, hogy adott időben, adott feladat alatt tudja és kell függetleníteni magát az érzéseitől. Pont azért, hogy a feladatát végre tudja hajtani. Utána és előtte ő igenis érző lény, tud sírni és ez így is van rendjén, ez a normális. Az a katona, az a harcos, amelyik nem tud sírni, nincsenek érzései az már csak egy verekedő gép, eszköz, ami veszélyessé válhat. Pont ez a fajta léte teszi normálissá a katonának a létét.

Hogyan lehet fölkészíteni azt a katonát, aki lehet, hogy nem megy el templomba?

- Az, hogy a katona mikor megy el templomba, az a helyzet adottságaitól függ és misszióban valószínűleg sokkal fogékonyabbá válik. Nem is azt mondom, hogy a hitéletnek a gyakorlására, hanem arra, hogy időnként bizonyos közegbe kerüljön, ahol lecsendesedhet, elgondolkodhat. Pont ezért van az, hogy a missziós miséken, összejöveteleken mindig azt kérem, hogy ne csak egymásért, hanem az otthonmaradtakért is imádkozzunk, gondoljunk rájuk. Főleg azok számára mondom ezt, akiknek esetleg az ima, mint olyan szó az ismeretlen vagy nem kezelhető. Pont ez a hazagondolás is segítheti őt abban, hogy rendezze egy picikét a gondolatait. Én hiszek abban, nevezzük ezt imádságnak, hogy ez segíti a kapcsolatoknak az erősödését is.

Akkor is, ha menekül? Mert lehet, azért megy ki misszióba, mert az itthoni terheket már nem bírja, kiégett, unja.

- Lehet, de annak az életét itthon is tönkretenné bármi. Önmagában, ha valami azért megy szét, mert ő menekül, akkor teljesen mindegy. Menekülni itthon is lehet, menekülni önmaga elől is menekülhet az ember, ahhoz nem kell misszióba menni. Ez egy gyenge alibi ahhoz, hogy az ember elmeneküljön. Meggyőződésem, hogy a misszióknak ez a legnagyobb traumája, amikor az ember nem tud direktben segíteni azokon, akik számára fontosak. Akkor, ott talán lehet egy picit abban segíteni, hogy tudja elviselni az elviselhetetlennek tűnő pillanatokat.

Kettészakítottuk a témát, sokat beszélgettünk a misszióról. A laktanyaélet... ez egy munkahely ma már, reggel nyolctól délután ötig dolgozik az ember. Mi dolga van itt egy lelkésznek?

- Minél több időt töltsön együtt a katonával kiképzésen, munkaidőben, a leghétköznapibb vagy éppen legkatonásabb pillanatokban és később ez lesz az alapja annak, hogy a katona beengedi a saját privát szférájába, az otthonába, a családjához, a gyerekei közelébe a lelkészt. Innentől kezdve kialakulhatnak olyan kapcsolatok, amire már azt lehet mondani, hogy ez a klasszikus hitélet vagy támogatás. Ha ez nincs meg, akkor nincs meg a bizalom, mert a bizalom és a megbízhatóság összetartozik. Ha valakinek nem nyerem meg a bizalmát a lőtéren, egy gyakorlaton, akár egy menetben, akkor nincsen jogom és lehetőségem közelebb lépni hozzá. Ha ezt megteszem, akkor lehet, hogy ő teszi meg az első lépést visszafelé.

Megütötte a fülemet a saját élménye, amelyet valakinek mesélt itt a mai látogatáson, hogy egy éven keresztül csak sportolt, úszott, futott, focizott a katonákkal, mire eljutottak odáig, hogy beengedték magukhoz. Kell-e ennyi időt szánni erre, kell-e katonává válni egy lelkésznek ahhoz, hogy lelkész tudjon lenni a katonák között?

- Időt mindenre annyit kell szánni, amennyire szükséges, hogy most ez egy év, fél év, egy hónap, az a körülményektől függ. Az, hogy kell-e a papnak katonává válni...? Én azt mondom, hogy a papnak papnak, de elsősorban embernek kell maradnia. Katonává azért kell válni egy picit, mert ha katonák között él, akkor próbáljon meg egy kicsit katonásan viselkedni. Visszatérve a felvezetőjére a mondatnak, én nem csak azt mondtam, hogy futottam, úsztam, mozogtam, hanem köszöntem is. Ez volt a másik fele és ez a kettő adta meg azt a fajta lehetőséget, hogy az embert egy idő után ugyanúgy elfogadták. Mert ha elfogadták azt, hogy együtt izzadtunk, együtt koszosodtunk, egymást rugdaltuk, akkor ez már egy alap volt arra, hogy egymással tudjunk kapcsolatot teremteni.

Ha már szóba hozta a köszönést, egészen pontosan úgy hangzott, hogy ön civilesen jó napot, jó reggelt-el köszönt mindenkinek, ők pedig dicsértessék a Jézus Krisztussal viszonozták mindezt, tehát ebből az derült ki, hogy ők tudták kinek köszönnek, míg ezzel szemben a lelkésznél ez még nem volt annyira egyértelmű, hogy hogy kéne.

- Veszem a támadásokat is, élek is a lehetőséggel... én azt mondtam, ha teljesen precíz akarok lenni, hogy én minden köszönésformát mondtam – Erőt, egészséget! Jó reggelt! Kezét csókolom! – és erre kaptam válaszként a Dicsértesséket, de egy év után. Egy évig, nyilván amíg nem tudták, hogy ki vagyok, addig nem kaptam ilyen választ. Amikor az első ilyen válaszok jöttek, akkor kezdtem ráérezni arra, hogy most már talán eljött az az idő, hogy egy picit lehet közelebb is lépni. Ez teljesen természetes. Ha bányászok lennének, lehet hogy jó szerencsével köszöntem volna.

Kilenc éig volt Szolnokon, hat évvel ezelőttig. A kilenc év alatt milyen sikerélménye volt, amire még mindig emlékszik? 

- Nekem ez a kilenc év egy sikerélmény volt. Nekem annyi csodálatos lehetőségem volt itt és annyi csodálatos emberrel találkozhattam, hogy ezért nem győzök elég hálás lenni. Az első pillanat azzal kezdődött, amikor megjelentem civilben, igazolvány, bejelentés nélkül és közöltem, hogy vagyok az, aki vagyok. Ugyanazon a napon én már nagykört repültem helikopterrel, egy évre rá deszant ugrás volt a helikopterből. Elfogadtak. Tehát ők maguk fölajánlottak rengeteg lehetőséget, amivel az ember élhetett. Ha élt velük és jól, akkor utána kapta a következő lehetőséget.

Meg ami kifejezte, hogy elfogadták. A missziókban mi volt a sikerélmény?

- Én azt hiszem, hogy kint a legnehezebb pillanatok a legértékesebb pillanatok. Tehát amikor a katonának a legnehezebb pillanatai vannak, és akkor odaenged magához, az a bizalomnak az a fajta jele, ami az értéket képviseli. Nyilván ez nem a boldogság érzése, de ugyanakkor valahol mégis annak az érzése, hogy volt értelme együtt tenni valami közöset.

Megbukhat-e a lelkész? Mindenféle hivatásban meg lehet bukni...

- Nyilván megbukhat, bár csak két lába van, de azzal mégis nagyot lehet esni. Ez teljesen természetes, de az is benne van ebben a bukásban bármilyen jellegű legyen, hogy a katonák józan gondolkodású, normális emberek. Ha valahol valaki bukik, ők akkor is tudják, hogy addig mit csinált és azzal együtt fogják értékelni. Azt fogják mondani, hogy oké most hibázott, de eddig velem szemben jó volt, nekem segített. Azért ez egy óriási dolog, hogy van még a világon olyan közeg, ahol az embert nem ássák el rögtön ha egyszer csetlik-botlik, hanem a múltjával együtt tudják értékelni a jelenét.

Büszke katonatisztek, humoros tábori lelkész a szó jó értelmében, sok-sok informácó... 

Soltész Miklós államtitkár

- Azért jöttünk munkatársaimmal, hogy megismerjük a tábori lelkészek életét, egyben azoknak az embereknek az életét, akiket szolgálnak. Ilyen tekintetben ez a látogatás meglepetés volt többszörösen is és nagy öröm volt számomra. Egyrészt érzékeltem azt, hogy a fegyelem továbbra is megvan a hadseregnél, ami nagyon fontos. Emellett viszont ami nagyon nagy öröm volt, hogy óriási tudással rendelkeznek az itt szolgáló fiatalok és azt hiszem, ezt az egészet mégiscsak keretbe foglalja egy tábori lelkésznek a jelenléte, aki nagyon nehéz helyzeteket megjárt már, ott van a katonák között, így azt gondolom, a jó Istent is és természetesen az itt élő katonákat is jól szolgálja.

Bőzsöny Ferenc folytatja Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását. 

Május 12.

Kerestem a szétszórt alakulatainkat. Kilovagoltam a kocsioszlopunkhoz. Az elsőt megtaláltam. Utána a jelzett irányban tovább lovagoltam. Térképet nem vittem, abban a hiszemben, hogy úgyis minden szomszéd megmondja a következőt. Ismét csalódtam. Kb. 8 km-t keringéltem pocsolyában, zsombékos, korhadó fadarabok között, gyalogösvény roncsai közt, feldúlt, szétlőtt területen, de valami csodálatosan szép, erdei utakon is. De a 2. és 3. oszlopot sehol sem találtam. Először kicsit borzongtam, mikor sűrű fenyvesbe jutottam, de aztán az ismeretlen szépség elfelejtette velem a félelmet. A lovam csak akkor riadozott, mikor néhányszáz méterre tőlem hol itt, hol ott megszólalt egy-egy ágyú. Nosza, gyerünk hozzájuk. De tőlük sem lettem okosabb. Telefonáltattam ugyan, de csak a végén jöttünk rá a helyükre. Kiderült, hogy ott keringéltem néhány kilométerre tőlük.
Visszafelé három olyan bakával is találkoztam, aki jól tudta az utat. Kiderült, hogy néhányszor már jól túlmentem rajtuk. De nem mentem vissza, mert már 20 km-t tettem meg.
Délután ötkor vijjogásszerű hang, gépágyú, gépfegyver hangja vegyül össze. Sistergő, huppogó, kattogó hangok. Hát ez mi? Hirtelen kiugrom a műtőből. Éppen egy kis sebet kezeltünk, így könnyen ott hagyhattam. Abban a pillanatban a tó felől két szovjetcsillagos gép hirtelen fölénk csap a magasból. Nem voltak magasabban 40-50 méternél. A falubeli gépágyuk lőtték őket. Ők pedig minket géppuskáztak.
Csak úgy kaffognak a golyók házak falán, a fatörzseken, a bunkerunkon. Felvágódik a por az udvaron. Ha vasat ér, szikrázik tőle. Túlmegy rajtunk, visszafordul. Ezt a pár másodpercet használom fel arra, hogy a nyitott ajtajú konyha földjéről leugorjam a bunkerbe. Valóban, visszafordultában újra végig szór bennünket egy-két hevederrel. Ezer szerencse, hogy a sebesülteknek nem lett semmi baja. Pedig ahogy rögtön megnéztem a faoldalt, sok helyen bevágódott a golyó.

Köszönöm, hogy ismét megtiszteltek figyelmükkel, tegyék ezt majd egy hét múlva is, akkor az Inter arma caritas újabb adásában interjúkat, riportokat hallhatnak a Magyar Honvédség mindennapi életéből. Kempis Tamás gondolataival kezdtem a mai műsort, azzal zárom is. 

„Nagy művészet
érteni ahhoz, hogy Jézussal elbeszélgessünk,
nagy okosság tudni,
hogyan tarthatjuk magunknál Jézust.
Légy alázatos és békesség-kedvelő:
akkor veled lesz Jézus.
Légy befelé élő, nyugodalmas ember,
akkor nálad marad Jézus.
Egy-kettőre megfutamítod Jézust,
és kegyelmét is elveszíted,
ha az odakint valókhoz húzol.
Ha pedig őt megfutamítottad, elveszítetted,
kihez futsz majd akkor, hol keresel barátot?
Barát nélkül nem lehetsz érdemes ember,
s ha Jézus nem lesz mindenkinél kedvesebb
barátod, nagyon szomorú és elhagyatott leszel.
Fonákul jársz tehát el,
ha valaki másban bízol vagy örvendezel.
Inkább azt kell választanunk,
hogy az egész világ forduljon ellenünk,
mint hogy Jézust megsértsük.
Így hát mind között, aki kedves neked,
Jézus legyen a legkedvesebb.”

 

 

117. ADÁS

2015. július 1.

SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Ki hegyre megy, annak kardok közt kell járni,
S odafönt a csúcson keresztnek kell állni.

Az jut csak oda fel, kit Isten keresztel;
De nem babérággal: tövissel, kereszttel.

Százezer kard éle fog szívébe vágni...
Mégse engedj, Uram, félúton megállni!”

Puszta Sándor Ki hegyre megy című versének soraival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Az Inter arma caritas mai adásában többek között majd Bíró László katolikus tábori püspököt hallják, abból az alkalomból, hogy a Katolikus Tábori Lelkészek Napját tartották, s köszöntötték a katonákat Budapesten a Katolikus Tábori Püspökségen.
• Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetét is folytatjuk.

Kapisztrán Szent János a tábori lelkészek védőszentje, 1386. június 24-én született. Élete utolsó szakaszában a hősies önfeláldozás Magyarországhoz kapcsolta életét, a magyar rendek először 1452-ben hívták Magyarországra Isten igéjének hirdetése végett. Ekkor kezdte hangoztatni felismerését, hogy Magyarország megsegítésén múlik Európa és a kereszténység jövője a török veszedelem miatt. Ő maga elindult, hogy személyes jelenlétével lelkesítse a magyarokat a harcra és megakadályozza egy magyar-török szövetség létrejöttét. Nemcsak a seregek összegyűjtésében volt fáradhatatlan érdeme, hanem a harcban is. A keresztesek legázolták a török hadállást, elfoglalták az ágyútelepeket, a szultán maga is harcolt, de a keresztesekkel szemben nem tudott ellenállni. Elestek legkedveltebb vezérei a szultánnak, elhunyt a janicsárok színe java, maga a szultán is sebet kapott. Másnap, amikor hírül hozták Kapisztránnak, hogy a török sereg elmenekül, könnyezett és így kiáltott fel örömében: - Ez az a nap, amelyet az Úr adott nékünk, örvendjünk és vigadjunk rajta! Amikor a győzelem híre Rómába ért, a pápa örök emlékezetül elrendelte Urunk színe változása ünnepét augusztus 6-ára és szokássá tette a déli harangszót. A Katolikus Tábori Lelkészek Napját tartották, amelyen Marosi Antal Bíró László katolikus tábori püspököt kérte interjúra.

A püspök számára mi a meghatározó, mi a konstans?

- A tábori lelkészi püspöki hivatás nagyon szép feladat. Az egyháznak alaptörekvése ott lenni, ahol az emberek tartózkodnak. Ezért nem vagyunk egyházmegyének nevezett egyházmegye, hanem Ordinariátus, mert az egyház szeretné megkülönböztetni magát a területileg meghatározó intézménytől.

Önök laktanyákban gondolkoznak, laktanyákba mennek el az emberekhez.

- A Tábori Püspökség tulajdonképpen személyekben gondolkodik, nem is laktanyákban. Ahol magyar katona van, ott a Tábori Püspökségnek joghatósága van, legyen az Cipruson, Sínai-félszigeten vagy éppen most Irakban. Sokszor megkérdezik tőlünk, hogy hogy szolgálhatja a pap a fegyvereket? A pap nem a fegyvereket szolgálja, a pap embereket szolgál. Ez is egy identitást adó valósága az életünknek. 

Például egy ilyen különleges helyzetben, mint az Irakban szolgáló katonák helyzete, mennyiben ad több munkát a lelkészeknek?

- Van egy ilyen ősi elve a keresztény gondolkodásnak, hogy természetesre épül a természetfölötti. Tehát akihez küldve vagyunk az az ember. Ha van neki már Krisztust követő múltja, akkor könnyebben szót értünk egymással, ha nincsen, akkor is szót értünk egymással, mert a közös nevező mindenfajta misszióban a nagybetűs ember. Aki ellen harcol a katona, az ugyanannak az Istennek az arca, képmása, mint ő maga.

Ezt az ellentmondást, hogy lehet föloldani egy katonában?

- Nagyon szépen megnyilatkozik ez, ahogyan előírja a régi etika, hogy hogyan kell bánni a legyőzött ellenséggel, a fogvatartott ellenséggel, a sebesült ellenséggel.

Hogy lehet egy katonával földolgoztatni, hogy kimész és meg fogsz ölni valakit?

- A magyar katona nem ölni megy, a magyar katona missziót teljesít, ő a béke missziójának az embere. Rá lőhetnek, de ő biztos nem fog lőni kezdeményezően. Ha önvédelemre van szüksége, akkor persze megteszi a magáét, mint ahogy minden normális ember is védi magát vagy szeretteit, hogyha sötét erők támadnak azokra.

Szó esett ebben az ünnepi beszédben az identitásról, a püspök identitása érdekelne.

- Éppúgy ember vagyok, mint bárki más, éppúgy katolikus pap és püspök vagyok, mint bárki más. Nekem a dolgom az, hogy ezeket a papokat, akik tulajdonképpen az ember szolgálatára vállalkoznak sajátos helyzetben, mélyítsem az ő vállalkozásukban, hogy tényleg a béke őrei legyenek és az elesett embernek a fölemelői legyenek. Nagyon érdekes, hogy ezekben a nehéz helyzetekben, mint amilyen a külföldi misszió is, a katonák megtalálják a papot. Ha nincs is neki vallási múltja, valahol ebben a szorult helyzetben előjön az emberekből a lélek, amely vágyódik a végtelenre, és megsejti abban a kiességben ott a konténerek világában egy-egy ilyen katonai táborban. Megsejti a léleknek a valóságát és a pap tényleg az, aki szolgálja a kapcsolatot Isten és ember, ember és a saját családja, az ember és a katonatársa között. Tehát amit én teszek, az semmi más, mint a kapcsolatok erősítése papjaim között. A kapcsolat misztériumát megélni, ez ma a széteső társadalomban egy nagyon fontos feladat. Az individualizmus és az egoizmus tombolása közepette élni a találkozás, a kapcsolat misztériumát. Ezt szeretném szolgálni. 

Ezt hozta magával otthonról, identitásról beszélünk tulajdonképpen egyfolytában, vagy valahol ez úgy jött magától?

- Hozom. Visszaemlékezve a paraszti kultúrára, rácsodálkozom az őseimre, akik mentek ki a szőlőbe és odaszóltak a másikhoz: - Hova, hova? Pontosan tudta hova megy, azt is tudta, hogy miért megy az illető, ott volt a vállán a kapa. Nem is azért kérdezte, hanem föl akarta venni vele a kontaktust, a kapcsolatot. A régi ember az én gyerekkoromban, nem ment el szó nélkül a másik mellett. Nem ment el köszönés nélkül, nem ment el anélkül, hogy meg ne szólította volna, szóba ne elegyedett volna vele. 

De hogy tette magában helyre, amikor kisöpörték a padlást otthon vidéken? Az 50-es években elvittek mindent. 

- Apámék nagyon derűsek voltak, ennek dacára is a kapcsolatok léteztek és kimondták az emberek egymás felé, hogy ne búsuljanak, mert amíg nekem van, neked is lesz és ez olyan biztonságot adott. Attól, hogy voltak olyan emberek, akik kiszolgáltak egy elnyomó diktatúrát, egy igazságtalanságot, attól még a parasztember nem lett magányos, nem engedte el annak a kezét, aki engedte, hogy megfogják.

Hogyha most el kéne számolni a 41 éves papsággal, mi lenne az, amire büszke?

- A jó Isten nagy ajándékának tekintem azt, hogy szemükbe nézhetek az embereknek. Akárhova visszamehetek az előző helyeimre, nem kell lecsuknom a szememet hogyha, találkozok valakivel, nem kell átmennem az úttest másik oldalára. Igyekeztem mindig ugyanaz maradni, mint akinek a jó Isten meghívott és teremtett.

Még akkor is, amikor ahogy mondja lepedofilozták nem is olyan régen Budapesten, 2015-ben?

- Persze, ilyenkor azért vagyok boldog, hogy nem vagyok az. Miért haragudjak rá? Nem ő a hibás, egy szerencsétlen áldozat. Nem én vagyok az áldozat, ő maga. Egy szerencsétlen, a valóságot eltorzító médiának az eredménye egy ilyen ember. Sajnálom.

Csak tehetnek róla a papok is, hogy ez a kép alakult ki?

- Szoktuk mondani, hogyha egy van ilyen, az is szomorú, de azért hála Istennek, tudomásom szerint még statisztikák is vannak erről nyugaton, hogy a papi társadalom az, ami leginkább még mindig védett ettől. Csak a sajtó úgy állítja be, mintha csak a papok lennének ilyen nyomorúságban.

Szó nélkül otthagyta az embert, aki ezt mondta magának?

- Pontosan. Most miért haragudjak? Én sajnáltam, ezt a három fiatalembert. Sajnálom a naivitásukat, a félrevezethetőségüket, de hát az egész életem ilyenek között telt el. Amikor a marxizmus diktatúrája volt, mennyi mennyi félrevezetett tanítóval találkoztam, aki nem is mert még csak köszönni sem az utcán, mert pap vagyok. Ez hozzátartozott mindig a mi életünkhöz. Egy szerencsétlen történelmi korszak után vagyunk, amikor programszerű volt az, hogy a múltat végleg el kell feledni, el kell szakadni tőle. Meg is tettek mindent, hajszolták az embereket hétvégén is a munkába, építették a bölcsődéket, csakhogy elszakadjon a gyermek a nagymamától, aki a nemzeti, családi, vallási gyökereket ismerte. Nagy nyomorúság volt ez a mi magyar társadalmunkban. Gyökér nélkül nincsen fa. Ha valaki feledi a saját gyökereit, a saját múltját, akkor a jövőjét vágta el.

Amikor püspökké avatták akkor elvállalta vagy megkapta, hogy a családokkal foglalkozzon? Katolikus tábori püspök, és egyébként pedig a katolikus egyházon belül a család és az ifjúság a szakterülete, ha lehet így mondani.

- Kifejezetten rám bízott szakterület az a család, az ifjúsággal való munkálkodás valahogy csak rám ragadt. Elfogadnak a fiatalok és szívesen szolgálom őket. A család és ifjúság gondozása is ugyanezt jelenti. Segíteni az embereket abban, hogy akár vertikális, akár horizontális irányban megtalálják a kapcsolatot. Senki sem tud izoláltan létezni. Az ember az alapvető függését, az Isten függését tudja elfelejteni és ez nagyon nagy károkat okoz benne meg az egész társadalom életében is. Amit szeretnék tenni akár ebben, akár abban a mezben, mindig ugyanaz. Szolgálni a kapcsolatot a házasságban, szolgálni a kapcsolatot a szülő-gyerek világában, szolgálni a kapcsolatot a különböző gondolkodású, nézetű emberek között. 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

Május 12.

Olyan váratlan volt a támadás, hogy szinte mindenki megbénult. Ha nem lenne tragikus, és nem menne vérre, azt mondhatnám, végre valami, aminek alapján látom, miért helyeztek ide bennünket. A sebesülteket alig lehetett megnyugtatni. Volt olyan is, aki nem bírt magával, és kiugrott az udvarra. A legerélyesebben kellett rákiáltanom, hogy azonnal menjen vissza. A pajta sem védett sokat, de legalább valamit. Hiszen ahány golyót kapott, mind átment a deszkán. Csak a gerenda fogta fel őket, de alig néhányat. Csillapítót osztottam közöttük. Nyugtattam őket, velük adtam hálát. Ó, most egyik sem káromkodott, hanem ki csendben, ki hangosan imádkozott.
A szokásos jelenet volt most is. Volt, aki megbénult ezekre a percekre. Na, nem fizikumában, hanem az egész valójában. Ki pedig élte azt az imádságos életét, amit csendben eddig is élt. Ezek az utóbbiak adták a jó példát a többieknek. Ezek nyugodt hangú imádsága többet ért mindennél. Csak mikor már az utolsó gépágyú ugatás is elnémult, jött ki rajtuk az izgalom.
Azt vettem észre, hogy néhányan gondosan állítgatják a gépkocsikat az úthoz legközelebbi területre. Meg is jegyeztem néhány nagyszájú, hősködő előtt: Érdekes, most minden parancs nélkül milyen gondosan készítik elő a kocsikat. Vajon mire? Úgyis tudtam, de kíváncsi voltam a válaszukra. Nagy nehezen kibökték, hogy sosem lehet tudni, mikor kerül sor hirtelen menekülésre!?!
Menekülésre?- kérdeztem. Hát mi lesz a többivel? A sebesültekkel, az emberekkel, a felszereléssel? Hát igen, igen, dünnyögték. Ismét megismertem néhány igazi hőst.

Május 13.

Kimentem a környező elhagyott tanyákra. Szerettem volna az emberektől egy szép ikont venni. De mindenütt csak elhagyott házak, putrik, kunyhók. Piszok, rongytömeg, kézimalom, néhány cédula Ahogy félig-meddig megértem, zálogcédulák, illetve nyugta kölcsönadásról. Néhány helyen házőrzőnek ott maradt a napon sütkérező cica. - Mindenük ott maradt, ami nem fért rá valami kis kézikocsira. Három órát kaptak a németektől, hogy összeszedjék motyójukat. Nem csodálkoztam a rendetlenségen. De a nyomoron, a szegénységen, a piszkon annál inkább. Minden házba bementem. Azt akartam megnézni, van-e nyoma valami jólétnek. De csak a regényekben ismert orosz szegénységgel találkoztam. Közben az erdőből előkerült néhány emberük. Ez mindennapos jelenet: visszajönnek az elásott holmikért. Vagy kilesik, ha a németek /sajnos, esetleg magyarok / nincsenek ott, akkor visszalopják valami apróságukat. Ahogy meglátták a lovamat, visszaugrottak az erdőbe. Rájuk szóltam oroszul, hogy jöjjenek oda hozzám. Kézzel-lábbal magyaráztam, mutogattam a hajtókámon levő keresztet. Ez, meg a nyakamban lógó kereszt megnyugtatta őket. Elmentem velük az erdei telephelyükre. Ott kalibákat ácsoltak maguknak. Ebben egyébként nagyon ügyesek. Valamennyien mesterei az ilyen építkezésnek. Látszik, hogy évszázadok finomították kezük mozdulatait. Egy-egy jóízlésű és kitartó szorgalmú paraszt vagy halász messze kimagaslik az átlagból. Számomra teljesen érthetetlen ez az elképzelhetetlen színvonal alatti állapot. Ennyi tüdővészest eddig együttvéve nem láttam, amennyi itt található. Úgy köpték előttem a vért, mint más a szotyola héját.
Rögtön meg lehetett ismerni a fiatalok között, hogy ki a leglelkesebb partizán. Mihelyt megláttak, azonnal eltűntek, és izgatott hangon magyaráztak az öregeknek. Az egyik öreg aztán csak bólogatással válaszolt a kérdésemre. Azt kérdeztem ékes turgenyevi és tolsztoji nyelven: Gyagya, anyi partizani, pravda? Bácsi, ő partizánok igaz? Erre csak bólogatott. De előbb óvatosan körül nézett, hogy látják-e. 

Köszönöm, hogy velünk tartottak, tegyék ezt egy hét múlva is, akkor jelentkezünk a legfrissebb Inter arma caritas adással. Említettem, hogy Kapisztrán Szent Jánosra, védőszentjükre emlékeztek a tábori lelkészek. Szokásos idézetem ezúttal az ő gondolatai. 

,,Ne nyújtsátok ki kezeteket rablott jószág után, hanem szálljatok szembe Krisztus keresztjének ellenségeivel. Űzzétek el őket, ne engedjétek, hogy a kereszténységet legyűrjék. Könnyen legyőznek minket, ha csak zsákmány után járunk; levernek minket a törökök, ha zsákmányért üldözzük őket. Harcoljatok vitézül Krisztusért, és meglátjátok, hogy Isten áldása lesz rajtatok! Ha őket legyőzzük, mindaz, amit ellenünk idehordtak, a birtokunkba kerül. Legyetek bátrak a harcban, küzdjetek meg az ősi kígyóval, és megnyeritek az örök boldogságot! Gyónjátok meg bűneiteket, és a római pápa teljes bűnbocsánatot ad nektek! Ó, fiaim, ó, legkedvesebb magyarjaim, ó ti szegények! Fel a csatára a török ellen!''

 

 

117. ADÁS

2015. július 1.

Szerkesztett változat

„Ki hegyre megy, annak kardok közt kell járni,
S odafönt a csúcson keresztnek kell állni.

Az jut csak oda fel, kit Isten keresztel;
De nem babérággal: tövissel, kereszttel.

Százezer kard éle fog szívébe vágni...
Mégse engedj, Uram, félúton megállni!”

Puszta Sándor Ki hegyre megy című versének soraival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Az Inter arma caritas mai adásában többek között majd Bíró László katolikus tábori püspököt hallják, abból az alkalomból, hogy a Katolikus Tábori Lelkészek Napját tartották, s köszöntötték a katonákat Budapesten a Katolikus Tábori Püspökségen.
• Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetét is folytatjuk.

Kapisztrán Szent János a tábori lelkészek védőszentje, 1386. június 24-én született. Élete utolsó szakaszában a hősies önfeláldozás Magyarországhoz kapcsolta életét, a magyar rendek először 1452-ben hívták Magyarországra Isten igéjének hirdetése végett. Ekkor kezdte hangoztatni felismerését, hogy Magyarország megsegítésén múlik Európa és a kereszténység jövője a török veszedelem miatt. Ő maga elindult, hogy személyes jelenlétével lelkesítse a magyarokat a harcra és megakadályozza egy magyar-török szövetség létrejöttét. Nemcsak a seregek összegyűjtésében volt fáradhatatlan érdeme, hanem a harcban is. A keresztesek legázolták a török hadállást, elfoglalták az ágyútelepeket, a szultán maga is harcolt, de a keresztesekkel szemben nem tudott ellenállni. Elestek legkedveltebb vezérei a szultánnak, elhunyt a janicsárok színe java, maga a szultán is sebet kapott. Másnap, amikor hírül hozták Kapisztránnak, hogy a török sereg elmenekül, könnyezett és így kiáltott fel örömében: - Ez az a nap, amelyet az Úr adott nékünk, örvendjünk és vigadjunk rajta! Amikor a győzelem híre Rómába ért, a pápa örök emlékezetül elrendelte Urunk színe változása ünnepét augusztus 6-ára és szokássá tette a déli harangszót. A Katolikus Tábori Lelkészek Napját tartották, amelyen Marosi Antal Bíró László katolikus tábori püspököt kérte interjúra.

A püspök számára mi a meghatározó, mi a konstans?

- A tábori lelkészi püspöki hivatás nagyon szép feladat. Az egyháznak alaptörekvése ott lenni, ahol az emberek tartózkodnak. Ezért nem vagyunk egyházmegyének nevezett egyházmegye, hanem Ordinariátus, mert az egyház szeretné megkülönböztetni magát a területileg meghatározó intézménytől.

Önök laktanyákban gondolkoznak, laktanyákba mennek el az emberekhez.

- A Tábori Püspökség tulajdonképpen személyekben gondolkodik, nem is laktanyákban. Ahol magyar katona van, ott a Tábori Püspökségnek joghatósága van, legyen az Cipruson, Sínai-félszigeten vagy éppen most Irakban. Sokszor megkérdezik tőlünk, hogy hogy szolgálhatja a pap a fegyvereket? A pap nem a fegyvereket szolgálja, a pap embereket szolgál. Ez is egy identitást adó valósága az életünknek. 

Például egy ilyen különleges helyzetben, mint az Irakban szolgáló katonák helyzete, mennyiben ad több munkát a lelkészeknek?

- Van egy ilyen ősi elve a keresztény gondolkodásnak, hogy természetesre épül a természetfölötti. Tehát akihez küldve vagyunk az az ember. Ha van neki már Krisztust követő múltja, akkor könnyebben szót értünk egymással, ha nincsen, akkor is szót értünk egymással, mert a közös nevező mindenfajta misszióban a nagybetűs ember. Aki ellen harcol a katona, az ugyanannak az Istennek az arca, képmása, mint ő maga.

Ezt az ellentmondást, hogy lehet föloldani egy katonában?

- Nagyon szépen megnyilatkozik ez, ahogyan előírja a régi etika, hogy hogyan kell bánni a legyőzött ellenséggel, a fogvatartott ellenséggel, a sebesült ellenséggel.

Hogy lehet egy katonával földolgoztatni, hogy kimész és meg fogsz ölni valakit?

- A magyar katona nem ölni megy, a magyar katona missziót teljesít, ő a béke missziójának az embere. Rá lőhetnek, de ő biztos nem fog lőni kezdeményezően. Ha önvédelemre van szüksége, akkor persze megteszi a magáét, mint ahogy minden normális ember is védi magát vagy szeretteit, hogyha sötét erők támadnak azokra.

Szó esett ebben az ünnepi beszédben az identitásról, a püspök identitása érdekelne.

- Éppúgy ember vagyok, mint bárki más, éppúgy katolikus pap és püspök vagyok, mint bárki más. Nekem a dolgom az, hogy ezeket a papokat, akik tulajdonképpen az ember szolgálatára vállalkoznak sajátos helyzetben, mélyítsem az ő vállalkozásukban, hogy tényleg a béke őrei legyenek és az elesett embernek a fölemelői legyenek. Nagyon érdekes, hogy ezekben a nehéz helyzetekben, mint amilyen a külföldi misszió is, a katonák megtalálják a papot. Ha nincs is neki vallási múltja, valahol ebben a szorult helyzetben előjön az emberekből a lélek, amely vágyódik a végtelenre, és megsejti abban a kiességben ott a konténerek világában egy-egy ilyen katonai táborban. Megsejti a léleknek a valóságát és a pap tényleg az, aki szolgálja a kapcsolatot Isten és ember, ember és a saját családja, az ember és a katonatársa között. Tehát amit én teszek, az semmi más, mint a kapcsolatok erősítése papjaim között. A kapcsolat misztériumát megélni, ez ma a széteső társadalomban egy nagyon fontos feladat. Az individualizmus és az egoizmus tombolása közepette élni a találkozás, a kapcsolat misztériumát. Ezt szeretném szolgálni. 

Ezt hozta magával otthonról, identitásról beszélünk tulajdonképpen egyfolytában, vagy valahol ez úgy jött magától?

- Hozom. Visszaemlékezve a paraszti kultúrára, rácsodálkozom az őseimre, akik mentek ki a szőlőbe és odaszóltak a másikhoz: - Hova, hova? Pontosan tudta hova megy, azt is tudta, hogy miért megy az illető, ott volt a vállán a kapa. Nem is azért kérdezte, hanem föl akarta venni vele a kontaktust, a kapcsolatot. A régi ember az én gyerekkoromban, nem ment el szó nélkül a másik mellett. Nem ment el köszönés nélkül, nem ment el anélkül, hogy meg ne szólította volna, szóba ne elegyedett volna vele. 

De hogy tette magában helyre, amikor kisöpörték a padlást otthon vidéken? Az 50-es években elvittek mindent. 

- Apámék nagyon derűsek voltak, ennek dacára is a kapcsolatok léteztek és kimondták az emberek egymás felé, hogy ne búsuljanak, mert amíg nekem van, neked is lesz és ez olyan biztonságot adott. Attól, hogy voltak olyan emberek, akik kiszolgáltak egy elnyomó diktatúrát, egy igazságtalanságot, attól még a parasztember nem lett magányos, nem engedte el annak a kezét, aki engedte, hogy megfogják.

Hogyha most el kéne számolni a 41 éves papsággal, mi lenne az, amire büszke?

- A jó Isten nagy ajándékának tekintem azt, hogy szemükbe nézhetek az embereknek. Akárhova visszamehetek az előző helyeimre, nem kell lecsuknom a szememet hogyha, találkozok valakivel, nem kell átmennem az úttest másik oldalára. Igyekeztem mindig ugyanaz maradni, mint akinek a jó Isten meghívott és teremtett.

Még akkor is, amikor ahogy mondja lepedofilozták nem is olyan régen Budapesten, 2015-ben?

- Persze, ilyenkor azért vagyok boldog, hogy nem vagyok az. Miért haragudjak rá? Nem ő a hibás, egy szerencsétlen áldozat. Nem én vagyok az áldozat, ő maga. Egy szerencsétlen, a valóságot eltorzító médiának az eredménye egy ilyen ember. Sajnálom.

Csak tehetnek róla a papok is, hogy ez a kép alakult ki?

- Szoktuk mondani, hogyha egy van ilyen, az is szomorú, de azért hála Istennek, tudomásom szerint még statisztikák is vannak erről nyugaton, hogy a papi társadalom az, ami leginkább még mindig védett ettől. Csak a sajtó úgy állítja be, mintha csak a papok lennének ilyen nyomorúságban.

Szó nélkül otthagyta az embert, aki ezt mondta magának?

- Pontosan. Most miért haragudjak? Én sajnáltam, ezt a három fiatalembert. Sajnálom a naivitásukat, a félrevezethetőségüket, de hát az egész életem ilyenek között telt el. Amikor a marxizmus diktatúrája volt, mennyi mennyi félrevezetett tanítóval találkoztam, aki nem is mert még csak köszönni sem az utcán, mert pap vagyok. Ez hozzátartozott mindig a mi életünkhöz. Egy szerencsétlen történelmi korszak után vagyunk, amikor programszerű volt az, hogy a múltat végleg el kell feledni, el kell szakadni tőle. Meg is tettek mindent, hajszolták az embereket hétvégén is a munkába, építették a bölcsődéket, csakhogy elszakadjon a gyermek a nagymamától, aki a nemzeti, családi, vallási gyökereket ismerte. Nagy nyomorúság volt ez a mi magyar társadalmunkban. Gyökér nélkül nincsen fa. Ha valaki feledi a saját gyökereit, a saját múltját, akkor a jövőjét vágta el.

Amikor püspökké avatták akkor elvállalta vagy megkapta, hogy a családokkal foglalkozzon? Katolikus tábori püspök, és egyébként pedig a katolikus egyházon belül a család és az ifjúság a szakterülete, ha lehet így mondani.

- Kifejezetten rám bízott szakterület az a család, az ifjúsággal való munkálkodás valahogy csak rám ragadt. Elfogadnak a fiatalok és szívesen szolgálom őket. A család és ifjúság gondozása is ugyanezt jelenti. Segíteni az embereket abban, hogy akár vertikális, akár horizontális irányban megtalálják a kapcsolatot. Senki sem tud izoláltan létezni. Az ember az alapvető függését, az Isten függését tudja elfelejteni és ez nagyon nagy károkat okoz benne meg az egész társadalom életében is. Amit szeretnék tenni akár ebben, akár abban a mezben, mindig ugyanaz. Szolgálni a kapcsolatot a házasságban, szolgálni a kapcsolatot a szülő-gyerek világában, szolgálni a kapcsolatot a különböző gondolkodású, nézetű emberek között. 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

Május 12.

Olyan váratlan volt a támadás, hogy szinte mindenki megbénult. Ha nem lenne tragikus, és nem menne vérre, azt mondhatnám, végre valami, aminek alapján látom, miért helyeztek ide bennünket. A sebesülteket alig lehetett megnyugtatni. Volt olyan is, aki nem bírt magával, és kiugrott az udvarra. A legerélyesebben kellett rákiáltanom, hogy azonnal menjen vissza. A pajta sem védett sokat, de legalább valamit. Hiszen ahány golyót kapott, mind átment a deszkán. Csak a gerenda fogta fel őket, de alig néhányat. Csillapítót osztottam közöttük. Nyugtattam őket, velük adtam hálát. Ó, most egyik sem káromkodott, hanem ki csendben, ki hangosan imádkozott.
A szokásos jelenet volt most is. Volt, aki megbénult ezekre a percekre. Na, nem fizikumában, hanem az egész valójában. Ki pedig élte azt az imádságos életét, amit csendben eddig is élt. Ezek az utóbbiak adták a jó példát a többieknek. Ezek nyugodt hangú imádsága többet ért mindennél. Csak mikor már az utolsó gépágyú ugatás is elnémult, jött ki rajtuk az izgalom.
Azt vettem észre, hogy néhányan gondosan állítgatják a gépkocsikat az úthoz legközelebbi területre. Meg is jegyeztem néhány nagyszájú, hősködő előtt: Érdekes, most minden parancs nélkül milyen gondosan készítik elő a kocsikat. Vajon mire? Úgyis tudtam, de kíváncsi voltam a válaszukra. Nagy nehezen kibökték, hogy sosem lehet tudni, mikor kerül sor hirtelen menekülésre!?!
Menekülésre?- kérdeztem. Hát mi lesz a többivel? A sebesültekkel, az emberekkel, a felszereléssel? Hát igen, igen, dünnyögték. Ismét megismertem néhány igazi hőst.

Május 13.

Kimentem a környező elhagyott tanyákra. Szerettem volna az emberektől egy szép ikont venni. De mindenütt csak elhagyott házak, putrik, kunyhók. Piszok, rongytömeg, kézimalom, néhány cédula Ahogy félig-meddig megértem, zálogcédulák, illetve nyugta kölcsönadásról. Néhány helyen házőrzőnek ott maradt a napon sütkérező cica. - Mindenük ott maradt, ami nem fért rá valami kis kézikocsira. Három órát kaptak a németektől, hogy összeszedjék motyójukat. Nem csodálkoztam a rendetlenségen. De a nyomoron, a szegénységen, a piszkon annál inkább. Minden házba bementem. Azt akartam megnézni, van-e nyoma valami jólétnek. De csak a regényekben ismert orosz szegénységgel találkoztam. Közben az erdőből előkerült néhány emberük. Ez mindennapos jelenet: visszajönnek az elásott holmikért. Vagy kilesik, ha a németek /sajnos, esetleg magyarok / nincsenek ott, akkor visszalopják valami apróságukat. Ahogy meglátták a lovamat, visszaugrottak az erdőbe. Rájuk szóltam oroszul, hogy jöjjenek oda hozzám. Kézzel-lábbal magyaráztam, mutogattam a hajtókámon levő keresztet. Ez, meg a nyakamban lógó kereszt megnyugtatta őket. Elmentem velük az erdei telephelyükre. Ott kalibákat ácsoltak maguknak. Ebben egyébként nagyon ügyesek. Valamennyien mesterei az ilyen építkezésnek. Látszik, hogy évszázadok finomították kezük mozdulatait. Egy-egy jóízlésű és kitartó szorgalmú paraszt vagy halász messze kimagaslik az átlagból. Számomra teljesen érthetetlen ez az elképzelhetetlen színvonal alatti állapot. Ennyi tüdővészest eddig együttvéve nem láttam, amennyi itt található. Úgy köpték előttem a vért, mint más a szotyola héját.
Rögtön meg lehetett ismerni a fiatalok között, hogy ki a leglelkesebb partizán. Mihelyt megláttak, azonnal eltűntek, és izgatott hangon magyaráztak az öregeknek. Az egyik öreg aztán csak bólogatással válaszolt a kérdésemre. Azt kérdeztem ékes turgenyevi és tolsztoji nyelven: Gyagya, anyi partizani, pravda? Bácsi, ő partizánok igaz? Erre csak bólogatott. De előbb óvatosan körül nézett, hogy látják-e. 

Köszönöm, hogy velünk tartottak, tegyék ezt egy hét múlva is, akkor jelentkezünk a legfrissebb Inter arma caritas adással. Említettem, hogy Kapisztrán Szent Jánosra, védőzentjükre emlékeztek a tábori lelkészek. Szokásos idézetem ezúttal az ő gondolatai. 

,,Ne nyújtsátok ki kezeteket rablott jószág után, hanem szálljatok szembe Krisztus keresztjének ellenségeivel. Űzzétek el őket, ne engedjétek, hogy a kereszténységet legyűrjék. Könnyen legyőznek minket, ha csak zsákmány után járunk; levernek minket a törökök, ha zsákmányért üldözzük őket. Harcoljatok vitézül Krisztusért, és meglátjátok, hogy Isten áldása lesz rajtatok! Ha őket legyőzzük, mindaz, amit ellenünk idehordtak, a birtokunkba kerül. Legyetek bátrak a harcban, küzdjetek meg az ősi kígyóval, és megnyeritek az örök boldogságot! Gyónjátok meg bűneiteket, és a római pápa teljes bűnbocsánatot ad nektek! Ó, fiaim, ó, legkedvesebb magyarjaim, ó ti szegények! Fel a csatára a török ellen!''

 

 

118. ADÁS

2015. július 8.

Szerkesztett változat

Rosszat nem szabad tenni semmiért a világon, senki emberfia kedvéért sem. De ha valaki segítségünkre szorul, szabad némelykor valami jót elhagynunk, vagy jobbra váltanunk. Ha ezt tesszük, a jó cselekedetet nem szalajtjuk el, hanem inkább jobbra cseréljük. Szeretet nélkül a külső cselekedet semmit sem ér; viszont mindaz, ami szeretetből történik, bármily csekélység, bármily jelentéktelen dolog: mindenestül termékenynek fog bizonyulni.” – Kempis Tamás gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Mai adásunkban szó lesz majd a Katolikus Tábori Püspökség épületéről.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.
• A Múltidéző Kalendáriumban neves történelmi dátumokra emlékezünk vissza.

A Katolikus Tábori Püspökség épületéről kérdezte Marosi Antal, Berta Tibor ezredes általános helynököt.

Berta Tibor ragaszkodott hozzá, hogy az utcán kezdjük a bemutatást. Semmi gond nincs vele, de miért fontos?

- Nem mindegy, hogy hol van egy épület. Most a Szabadság tér déli oldalán állunk, azzal az épülettel szemben, ami a Tábori Püspökség épületéül szolgál. A Szabadság tér elnevezés a 1848-49-es évek után alakult ki. Azelőtt ezt a teret Sétatérnek, vagy Széchenyi sétatérnek is nevezték. Én fontosnak tartom azt a történelmi gyökeret, hogy mi egy olyan téren vagyunk, aminek az 1848-as szabadságharchoz valamiképpen köze van. Úgy is köze van, hogy ez az épület Teleki Blanka grófnőnek volt egy leánynevelő intézete, ahogyan ezt azon az emléktáblán is láthatjuk, amely a Tábori Püspökség falán van. Az első olyan intézmény volt Magyarországon, ahol nemzeti szellemben nevelték a leányokat. 1994-től elkezdték az épületet renoválni és 1995 októberétől működik az épületben a Katolikus Tábori Püspökség.

Szürke vasrácsok, szürke szellőző nyílás, szürke fal, szürke minden. Jó ez?

- Nem tudom, biztosan ráférne egy felújítás. Ez az 1994-es felújítás állapotát tükrözi. Minden bizonnyal, most már 20 év után egy renoválás ráférne az épületre.

Régen fönt volt a várban a II. világháború időszakában a püspökség. Nem lehetett volna visszakerülni valahogyan?

- Így van, a Dísz téren volt valójában a Tábori Püspökség épülete. Ha visszamegyünk a múltba, sajnálatos módon azért nem tudunk semmilyen bútorzattal, irattal szolgálni, mert a II. világháborúban több találatot is kapott a régi püspökség. Semmi nem maradt meg belőle, csak leírások vannak. 

Bejövünk az épületbe, és ha az udvarra nézek, akkor egy bérház is lehetne akár ez a virágokkal, muskátlikkal díszített, egyszintes, körfolyosóval ellátott épület. Olyan, mintha egy bérházban lennék bármelyik budapesti házban. Aztán, ha egy kicsit odébb tekintek, akkor egy nagyon szép lépcsőház nyílik piros szőnyeggel, hívogatóan.

- Előtte van egy tágas előtér. Az épület bár fel lett újítva, de itt a különböző kisebb repedéseken és az eredeti tervrajzon jól látszik, hogy itt volt a lovaskocsi bejáró a püspökség központi erkélye alatt. Itt lehetett bejönni lovaskocsival az épületbe. 

Jó itt dolgozni?

- Dolgoztam itt püspöki titkárként is és én azt gondolom, hogy igen, jó itt dolgozni.

Ön például melyik részét szereti ennek az épületnek?

- Bármelyik részét.

Nincs olyan rész, ami kedvesebb, mint a többi?

- Igazából nincs, az egész épület. Ahogy én szoktam fogalmazni, egy emberléptékű épület, emberléptékű püspökség. Egyvalami hiányzik ebből az épületből, egy olyan nagyobb terem, ahol 100-150 embert le tudnánk ültetni és a különböző rendezvényeinket meg tudnánk valósítani. Lelkipásztori szempontból mondom ezt. Egyébként az épület azt tükrözi, amit egy XXI: században létező püspökégnek funkcionálnia kell, megfelel annak a célnak, amit mi képviselünk.

Erő, hatalom, tekintély, a jó Isten itt lakik... mit képvisel ez a ház?

- A magyar honvédelemben azt a fajta spiritualistást szeretné képviselni, ami a legfőbb célunk, hogy mi az emberi lelkekért vagyunk.

Kapisztrán Szent Jánosnak van itt a kis szobra, ő a védőszentje a tábori lelkészeknek.

- Kapisztrán Szent János bármennyire is úgy tűnik, hogy egy távoli múltnak a szentje, akit nagyon nehéz megérteni, mégiscsak abban a szellemiségben dolgozott, ahogy nekünk dolgozni kell. Azt olvassuk róla, hogy nagyon sok embernek prédikált egyszerre, néha több ezer ember hallgatta őt. Menjünk vissza az 1400-as évekre, se hangosítás, se mikrofon. Hogyan beszélt ő több ezer embernek olyan nyelven, amit ők nem értettek? Persze vannak leírások, hogy többen kísérték őt, akik fordítottak. Állítólag nagyon széles gesztusokkal prédikált, de akkor is idegen nyelven.

Ugye mindig döccen, amikor fordítják. 

- Így van, de állítólag nagyon lelkesek voltak a hallgatók. Van egy érdekes történetem. Amikor a legelső pápalátogatás volt Magyarországon, az akkori szertartásmester Piero Marini olaszul magyarázta el a különböző helyszíneken a ministránsoknak, hogy hogyan kell a szertartásokon ténykedniük. A ministránsok állítólag nagyon jól megértették, pedig nem beszéltek olaszul. Ő is nagyon széles gesztusokkal magyarázta el mit kell tenniük. Szerintem Kapisztrán Szent Jánosban is volt ilyen, talán a hite, ami még jobban kisugárzott. Azt gondolom, hogy pont ez a szellemiség jól állna nekünk is. II. János Pál pápa volt, aki a tábori lelkészek védőszentjévé tette őt, tehát nem csak a magyar tábori lelkészek védőszentje, hanem a világon mindenhol az összes katolikus tábori lelkésznek ő a védőszentje. II. János Pál pápa volt az, aki 1986-ban kiadta azt a pápai intézkedést a Spirituali Militum Curaet, amiben megújította teljesen a katonalelkészi szolgálatot. Addig is voltak pápai intézkedések, de ez volt az a generál intézkedés, amiben legelőször volt arról szó, hogy a tábori püspökségeket egyházi nyelven Katonai Ordinariátusnak kell nevezni. Ebben volt szó arról, hogy a tábori püspökök ugyanolyan jogokkal és kötelességekkel rendelkeznek, mint a megyéspüspökök. Ez a pápai intézkedés, ez az apostoli konstitúció volt az, ami a tábori püspököket úgy kezelte már, mint a mostani megyéspüspököket. A Tábori Lelkészi Szolgálat, területileg nem helyhez kötött lelkipásztori szolgálat, mert személyekhez van kötve, most katonákról beszélünk, még a jövő szempontjából azt is lehetne mondani, hogy ez a lelkipásztorkodás egyik jövője.

Ez az optimizmus mindenféleképpen kell. Ha már itt tartunk, akkor el kell mondani, hogy önök nagyon kevesen vannak. 

- Tényleg kevesen vagyunk. Persze, mi a kevés? 12-13 fő lehet, hogy kevés.

Jó, de a 12-13 fő szolgál külföldön és itthon, ahhoz képest ez az épület nagy, de ahhoz képest, hogy mennyi tábori lelkészre volna szükség, ahhoz képest lehet, hogy kicsi.

- Az épület annak idején egy picit már tényleg a jövőbe tekintett, pedig akkor még nem is tudtuk, hogy a jövő milyen lesz. Úgy lett kialakítva az épület, hogy itt a földszinti részen vannak a Katonai Ordinariátus azon helyiségei, amelyek a szervezetet, a felépítményt szolgálják, tehát az irodák és különböző szociális helyiségek. Az emeleti részben pedig úgy lett kialakítva az épület, hogy ott lakások vannak. Itt lakik a tábori püspök és még van néhány lakás, ahol tábori lelkészek vannak. Most éppen az épületben Bíró püspök úron kívül még három fiatal tábori lelkészünk lakik. Nem hiszem, hogy az összes tábori lelkésznek itt kell lakni, merthogy a lelkészek különböző laktanyákban vannak. De én azt is gondolom, hogy egyfajta közösségi lét is van ebben a házban, a lelkészek közötti közösségi lét illetve a püspök és papság közötti lét.

Ez egy más kapcsolat, mint egy egyházmegyénél nem? 

- Igen, persze. De régen a klasszikus püspökségeken is úgy volt, hogy a püspökön kívül több pap is dolgozott, a helynökön az irodaigazgatón át, különböző titkárokon, szertartókon keresztül. Tehát volt, amikor egy püspökségen 8-9 pap is volt a püspök mellett. Az egy ideális megoldás volt minden bizonnyal. A Tábori Püspökségen tény és való, hogy a hivatalban egyelőre én vagyok pap. A püspök úr titkára is itt dolgozik, ugyanakkor ő egy alakulatnál is szolgál. Az, hogy itt bent három tábori lelkész lakik, egyfajta közösséget alkot, egyébként pedig minden hónapban van tábori lelkészi találkozó, amit itt tartunk a püspökségen.

Elmaradhatatlan az emléktábla, az I. és II. világháborúban elhunyt lelkészekre emlékeznek ezeken. A II. világháborúban négyen vesztették életüket, az I. világháborúban pedig kilencen.

- Mind a két márványtábla erősen hiányos. Most dolgozunk azon, hogy számba vegyük az I. illetve a II. világháborúban szolgált katonalelkészeket. Ez nem is olyan egyszerű, mert, ahogy mondtam az irattár teljes mértékben megsemmisült, tehát ami irat van, az esetleg a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban található meg. Különböző visszaemlékezésekből nemsokára föl fogjuk helyezni a Tábori Püspökség weboldalára az I. világháborúban szolgált illetve a II. világégésben szolgált katonalelkészeket. Ha nem is a teljes névsorral, de ezt a táblát hamarosan ki tudjuk majd egészíteni. Például van olyan lelkész, akiről megtaláltuk azt az adatot, hogy eltűnt, de nem tudjuk, hogy hol tűnt el, csak ennyi van róla egy katonai följegyzésben, hogy egyszerűen nem találták meg. Az I. és II. világháborúban is igaz ez nagyon sok lelkészre.

Ha már itt tartunk, akkor egy emléktábla biztosan kellene az 1950-es, a kommunizmus időszakában bajba került, megalázott, nyoma veszett tábori lelkészek emlékére is.

- Ezzel is tartozunk még, de mi egy olyan nemzedék vagyunk, akinek nagyon sok mindent kell pótolni. Kevesen tudják azt, hogy a Tábori Lelkészi Szolgálat hivatalosan nem lett megszüntetve.

Mármint az 50-es évekről beszélünk.

- Igen, hogyha erről keresnénk például egy iratot, akkor nem találnánk, mert ilyen nem történt. Az történt, hogy nagyon szépen és ügyesen elsorvasztották a tábori lelkészetet, mégpedig úgy, hogy azoki a tábori lelkészek, akik még állományban voltak 1948-50-ben, azokat rendelkezési állományba helyezték, szép hivatalos katonai nyelven, és eltávolították a rendszerből, nyugdíjazták őket. Tehát valójában arról irat, följegyzés, hivatalos határozat vagy okmány nincsen, hogy megszűnt a Tábori Lelkészi Szolgálat. El lett sorvasztva. Az tény és való, hogy azon tábori lelkészek sorsát, akik kikerültek a rendszerből, mindenképpen meghatározta, hogy katonalelkészek voltak. A Katolikus Tábori Püspökségen az utolsó tábori lelkész Németh József alezredes volt, akit például megpróbáltak beszervezni. Azt is megígérték neki állami oldalról, hogy ő lesz az esztergomi főegyházmegye általános helynöke, hogyha beáll a békepapír mozgalomba illetve csatlakozik az állami hatóságok intencióihoz. Ezt Németh József nem vállalta.

Elfogyott az idő. Biztosan érdemes lenne még fölmenni a lépcsőn, megtekinteni a különböző fegyvernemek védőszentjeit, de majd egy másik alkalommal biztosan sor kerül rá. 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetét folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

Május 14. vasárnap

Az itthoni mise után bementem a faluba. Ott már megismétlődik az, ami több helyen tapasztalható: az oroszok is odajönnek a mise közelébe. Csak egy-egy jó szó kell nekik, akkor boldogan ott maradnak. Itt is az egyik ruszin ápoló által megmondtam nekik, hogy imádkozom értük és családjukért. Nagyon sajnálom és szégyellem, hogy a templomuk romokban van. Azt ugyan a saját repülőjük okozta, de azért, mert a németek mellette állították fel egyik ütegüket. Nagyon meghatódtak azon, hogy hívom őket. Rögtön jöttek a kisgyerekekkel, hogy áldjam meg őket.
A faluba menet találkoztam az őrnaggyal. Újságolta, hogy egyetlen embere sem volt az istentiszteleten. Nálam is kevesebben voltak a szokottnál, de aki a körletben tartózkodott, mind eljött. Csak az ostoba parancsok tömege tartja távol az embereket.
Azután elmentem Dobrosovóba. Szokás szerint teherautót küldtek géppuskás biztosítóval. Mostanában még nagyobb szükség van erre a biztosításra, mert a partizánok szinte felrúgva eddigi szimpatikus viselkedésüket, jól odasóznak nekünk is, akár egyesével, akár csoportban vagyunk. 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

• 1676. július 8-án hunyt el Felsővadászi I. Rákóczi Ferenc választott erdélyi fejedelem. 1645. február 24-én született II. Rákóczi György fejedelem és Báthory Zsófia egyetlen fiaként. Még apja életében, 1652. február 18-án Erdély fejedelmévé választotta a gyulafehérvári országgyűlés. 
• 1552. július 9-én Drégely vár bevételénél elesett Szondi György várkapitány, akit díszes pompával temetett el Ali pasa. A várat 7-én és 8-án szüntelenül ágyúzták, melynek következtében a kaputorony leomlott és a falakon számos rés keletkezett. Ekkor a pasa rohamra vezényelte gyalogságát, de ezt Szondi és vitézei visszaverték a töröknek is nagy veszteséget okozva. Ali ezután újabb ágyútüzet zúdított a félig lerombolt falakra és megfelelő nagyságú rést ütve azokon rommá lövette a várat. Ismét megladásra szólította fel a pasa Szondit, aki elutasította az ajánlatot. Maradék embereivel felkészült a végső rohamra, amelynek kimenetele számukra nem volt kétséges. A végső roham előtt Szondi máglyát rakott a várban lévő értékesebb holmikból, lovaitól elbúcsúzva leszúrta azokat, nehogy a török kezére jussanak. Az utolsó roham órákon át tartott, mert a védők bátran ellenálltak, amíg a túlerőben lévő ellenséges gyalogság betörve a várba, mind egy szálig le nem kaszabolta őket. Szondi hősiesen, oroszlánként harcolt, amíg a túlerő le nem bírta. Az ostrom végeztével Ali budai pasa, előkerestette a kapitány testét, fejét közszemlére tétette ki, majd ellensége vitézségét megdicsérve katonai temetésben részesítette. Sírjára vitézsége jeléül lobogós lovaslándzsát tűzetett.
• 1290. július 10-én, 28 éves korában meggyilkolták IV. Kun László magyar királyt, akinek uralkodása alatt meggyengült a királyi hatalom. Kőrösszegen gyilkolták meg, uralkodását az állandósult anarchia, a bárók hatalmának megerősödése jellemezte. Utolsó éveit kedvelt kunjai körében töltötte, akik a sors fintoraként meggyilkolták. Csanádon temette el Gergely csanádi püspök.
• 1490. július 12-én Székesfehérvárott királlyá koronázták II. Ulászlót. A többi trónkövetelővel, Corvin János, Habsburg Miksa római király és Albert lengyel herceggel szemben, hosszas küzdelem után választotta királlyá az országgyűlés. Kázmér lengyel király és Erzsébet magyar hercegnő fia volt, aki nagyapja révén tartott igényt a magyar koronára. A többi trónkövetelővel szemben azért választotta királlyá az országgyűlés, mivel azt hitték, hogy így Csehország, sőt Lengyelország is a magyar koronához kerülhet. Átadta neki Corvin János a magyar koronát, tanácsadói Szapolyai István nádor, majd Bakóczi Tamás esztergomi érsek kormányzott helyette. 1515-ben II. Ulászló Bécsben megerősítette Anna leánya Habsburg Ferdinánddal való eljegyzését és fiát is eljegyezte Máriával, Ferdinánd testvérével. Miksa császárral olyan szerződést kötött, amely szerint fia Lajos, utód nélküli halála esetén a magyar trónt a Habsburg család örökli. 1516-ban bekövetkezett halálakor egy összeomlás előtt álló, teljes anarchiába zuhant országot hagyott a fiára.

Köszönöm, hogy velünk tartottak, megtiszteltek figyelmükkel. További szép napot kívánok, Kempis Tamás gondolataival búcsúzom.

„Ami hibát az ember magában vagy másban képtelen kiigazítani, azt türelmesen el kell viselni, amíg Isten másként nem rendeli. Gondolj arra, hogy talán türelmednek ez a próbája javadra válik, hiszen e nélkül nem sokat érnek érdemeink. Ha efféle akadályokba ütközöl, imádkoznod kell, hogy Isten megsegítsen, és győzd őket jókedvűen fogadni. Ha valakit egyszer vagy kétszer figyelmeztettél, de csak nem nyugszik, ne pörölj vele, hanem az egész ügyet bízd Istenre.”

 

 

119. ADÁS

2015. július 15.  

Szerkesztett változat

„A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből.” – Albert Einstein gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Mai adásunkban a Katolikus Tábori Püspökség által szervezett Zalavári Gyerektáborba kalauzolom el önöket.
Neves történelmi dátumokra emlékezünk a Múltidéző Kalendáriumban.
Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének fölolvasását.

Idén július 5-én indultak útnak a Katolikus Tábori Püspökség szervezésében a 12. Zalavári Környezet- és Természetvédelmi Gyermektábor résztvevői, amelyben a Honvédelmi Minisztériumban, a Magyar Honvédségben szolgálatot teljesítő katonák, kormánytisztviselők, közalkalmazottak és önkéntes tartalékos katonák gyermekei vettek részt. Az első tábort 2004-ben szervezte meg a püspökség, akkor még 53 gyermek volt a táborban, amely egy hétig tartott. A következő években már két egyhetes turnusban voltak a gyermekek a táborozáson, 50-70 fővel. A tábor vezetője mindig egy tábori lelkész, a csoportok vezetői tábori lelkészek és a Magyar Honvédség katonái. A résztvevő gyermekek csoportokban, a táborozás ideje alatt különböző feladatokat kapnak, versenyeznek egymással, szellemi, ügyességi, kulturális vetélkedőkön vesznek részt. Pillantsunk be röviden a tábor életébe Ferenczi János hangfelvételén.

Bíró László katolikus tábori püspök

- A tábori püspökség sokrétűen van jelen a katonák életében, különböző ünnepi alkalmakon szoktunk megjelenni, de azért a legkézenfekvőbb, amiről ismerik a tábori püspökség munkáját, éppen ez a gyermektábor. Azoknak a gyerekeknek a szülei, akik most szabadok a gyerekektől, azt hiszem, hogy nagyon hálásak ilyenkor, mert a gyerekeket lekötjük, és nem otthon lógnak a nyakukon, nem unatkoznak a 40 fokos panellakásban. Az ország különböző részeiről gyűlnek össze ezek a gyerekek, nekik is nagy élmény az egymással való találkozás, nekünk pedig a gyerekeken keresztül a szülőkkel való találkozás. 

Nevelős Dániel

- Kaposvárról jöttem. Édesapám katona, édesanyám dajkaként dolgozik Kaposváron.

Hányadszor vagy a táborban?

- Ez a hatodik alkalom és egyben az utolsó, sajnos. 

Miért?

- Nagyon szeretek visszajönni, nagyon sok élmény köt ehhez a helyhez. Itt vannak a barátaim az egész országból, nagyon jó élmény. Minden nap több órát strandolunk a Balatonon. Voltunk már a Kőröshegyi völgyhídon, voltunk Alsómocsoládon, és kajakoztunk is. Tavaly sétarepülésen vettünk részt, az is nagyon tetszett. A hajnali és éjszakai túrák azok kifejezetten szép élmények voltak. A lányok és fiúk egyaránt jó fejek, nincs olyan, hogy valaki elkülönül, és senki nem barátkozik vele.

Bíró László katolikus tábori püspök

- Nagyon pozitív tapasztalatok vannak, sőt most már a segítők között is vannak olyanok, akik itt nőttek föl ebben a táborban és ismerik ennek a tábornak az atmoszféráját. Maga Zalavár is egy sajátos hely, kevesen ismerik az országban. Itt van egy középkori műemlék együttes, egy középkori kolostornak az alapfalai, a Szent Adorján templom, és a Cirill-Metód emlékhely. Sajátos hely ez a Mosaburg, ahogy annak idején nevezték Mocsárvára, mert gazdag vidék történelmileg is. Van Makovecz templom, de található itt újra fölépített Árpád kori templom is. Aztán a Kis-Balaton is természeti sajátossága, gazdagsága Magyarországnak, és Zalavár ennek a tövében található, szóval csodálatosan szép világ ez. Saját történelmünk megismertetése, gyökereink, sajátos gazdagságunk, a természet megszerettetése, lenne ennek a tábornak a célja. Bár egyházi szervezésű tábor, de a gyerekek nagyon heterogének vallási szempontból. Ezért a szépen, a történelmen, természeten keresztül próbáljuk őket indirekt módon közelebb vinni a saját történelmünkhöz. Persze a miliő az egyházias, mert egy plébánia udvarban van maga a tábor és itt van mellettünk a szépen felújított templom. Egyházias környezetben, tulajdonképpen egy természetbarát programmal körülvett együttlét ez.

Huszár Boglárka

- Veszprémből érkeztem a táborba. Nekem ez a negyedik táborom. Nagyon sokat szoktunk a Balatonra járni úszni, de voltunk például most Alsómocsoládon, íjaztunk és kenuztunk is. Nekem az tetszett az elmúlt években a legjobban, amikor kijöttek a tűzszerészek meg a tűzoltók is, és fölvehettük a ruhájukat, illetve láthattunk bomba és drogkereső kutyákat is. Rengeteg helyről jönnek ebbe a táborba, nekem például van pápai, pesti, debreceni barátom is. 

Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész

- Az elmúlt évekről, különösen az elmúlt évről tudok beszélni, annak is én voltam a táborvezetője. 2004 óta szervezzük meg a tábort, egész pontosan a Katonai Ordinariátus vagy Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Szolgálati Ága. A tábor alapvetően természetvédelmi jellegű, környezetvédelmi programokkal ötvözve. Ami nekünk elsősorban számít, hogy aktív kikapcsolódás is legyen a gyerekeknek, így rengeteg játékkal van ez ötvözve. A programok önmagában adottak, hiszen egy olyan tájon, vidéken vagyunk, ami a Kis-Balatonhoz tartozik. Itt rengeteg természetvédelmi terület van, rengeteg védett növény és állat, amit a gyerekek testközelből láthatnak. Elmegyünk olyan helyekre újra és újra rendszeresen, mint például a kápolnapusztai bivalyrezervátum, ahol éppen tegnap voltunk. Akik régi táborozók, azok sokszor jártak már a rezervátumban, viszont mindig azt mondják, hogy találnak benne új dolgot. Ezenkívül, vannak olyan rendszeres programjaink, mint például a szemétszedés, így megtanulják a gyerekek mit jelent szemetet szedni, láthatják, hogy mennyire káros a természetre, hogyha a turisták eldobják a hulladékokat. Nem csak esztétikailag rontja a természetet, hanem hatással is van rá. Megtanulhatják, hogy milyen újrahasznosítási módszerek léteznek. Mivel itt vagyunk Zalaváron, nagyon közel van a Cirill-Metód emlékhely illetve a Kis-Balaton Ház, amelyben működik egy nagyszerű múzeum is, ahol most egy részen az energia újrahasznosításról láthatunk kiállítást. Ennek a múzeumnak ebben a részében egészen modern környezetvédelmi dologról tanulhattak és láthattak egy nagyszerű kiállítást a táborlakók. Rengeteg kirándulásunk van, nagyon sok aktív program, legyen szó arról akár, hogy elmennek a Balatonra strandolni, de egy hosszú túra is be van tervezve minden évben, amit vagy hajnalban, vagy éjszaka szervezünk meg, hogy meglepetésként érje a gyerekeket. Természetesen nagyon sokat tanulnak is. Azt gondolom, hogy környezetvédelmi szempontból felelősebbek lesznek és az, hogy a tábori püspökség szervezi ezt a tábort, az azt is jelenti, hogy ad valamiféle spiritualitás többletet is. Ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy vallásos dolgokban kell nagyon részt venni. Egy szentmise szokott lenni a táborban és az étkezések előtt meg szoktuk tartani az imát. Fegyelmezi ez a gyermekeket és azt látom, hogy kicsit toleránsabbak is lesznek a másik iránt. Tehát nincs senkire se ráerőltetve ez a dolog, de például aki vallásos és fölállva imádkozik, akkor a többi gyerek is föláll. Neki nem kell ugyan imádkoznia, de látja, hogy valaki másképp gondolkodik. Ugyanígy igaz ez fordítva is, mert a vallásos ember is láthatja, hogy van, aki nem hívő ember, de megtiszteli őt azzal, hogy feláll egy ilyen alkalommal. Általában én ezt a két dolgot szoktam kiemelni a változás kapcsán.

A gyerekek nem használhatnak mobiltelefont. Kiknek fáj ez jobban, a gyerekeknek vagy a szülőknek?

- Is-is, hogy őszinte legyek. Vannak anyás gyerekek és vannak gyerekes szülők, hogy így fogalmazzak, akik nagyon ragaszkodnak egymáshoz. Ez azt gondlom, hogy természetes, mert különböző módon vagyunk szocializálva. Viszont egészséges is az, hogy a telefon egy ilyen táborban ki van kapcsolva. Talán közhelyesen hangzik, hogy a mai fiatalok bele vannak teljesen illúzionálva a számítógépekbe, a mobiltelefonokba és napjaik nagy részét így töltik, hogy közösségben nem egymással beszélnek, hanem a telefonjukat használják. Ebben a táborban ez egy nagy érvágás, egy nagy nehézség. Annak ellenére, hogy ilyen fegyelem van a mi táborunkban, mégis mindig túljelentkezés van, pedig a gyerekek tisztában vannak ezzel, főleg a visszatérők, akik elég nagy létszámmal vannak a táborban. Úgyhogy azt gondolom, hogy ők valahol tudat alatt érzik, hogy valamit kapnak, egy személyes kapcsolatot, ami ma már a fiataloknál mintha gyengülőben lenne. A gyerekek visszajelzései számítanak elsősorban és a szülők ezt a visszajelzést közlik velünk táborvezetőkkel, táborszervezőkkel. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk eddig minden évben. Ennek nyilván nagyon sok dolog áll a háta mögött. Gondolok itt arra, hogy van mögöttünk egy intézmény, a Katolikus Tábori Püspökség, van mögöttünk a Magyar Honvédség és azok alakulatai, amelyből ki is emelném a Boconádi Szabó József Logisztikai Ezredet, akik biztosítják a helyszínen a sátrakat, buszokat és logisztikai eszközöket. Továbbá a mögötte lévő emberi anyag, a szolgálati személyek, akik honvédtisztjelöltekből, altisztekből, tisztekből, tábori lelkészekből állnak, önmagában garancia arra, hogy ne csak egy tartalmas programot kapjanak, hanem a gyerekek egy biztonságos környezetben táborozhassanak egy héten keresztül.

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

501 évvel ezelőtt Szapolyai János erdélyi vajda, döntő vereséget mért a jobbágy felkelőkre, Dózsa Györgyöt fogságba ejtette. Temesvár közelében történt az ütközet, Dózsa György mellett a felkelést vezető társait is fogságba ejtették.
673 évvel ezelőtt, 1342. július 16-án meghalt Károly Róbert magyar király az Anjou-ház magyar ágának megalapítója, akit háromszor koronáztak meg. 1288-ban született Nápolyban, Martell Károly nápolyi trónörökös magyar trónkövetelő és Habsburg Klemencia hercegnő egyetlen fiaként. Magyarországi iránti érdeklődését nagyanyja, Mária királyné, V. István magyar király leánya keltette fel benne. Már 1300-ban ellenkirályként léptették fel III. Andrással szemben. A III. András halálától 1310 nyaráig eltelt tíz év alatt három királya volt Magyarországnak, míg több kiskirály osztozott területén. A három király közül végül az Anjou-házból való I. Károly maradt a győztes, akinek győzelme érdekében háromszor kellett megkoronáztatnia magát. A rendkívüli körülmények, a legfelsőbb egyházi nyomás és Károly tényleges politikai sikerei nem tudták az országot eltéríteni attól a hittől, hogy Magyarország királya csak az lehet, aki Szent István koronáját hordja s attól, hogy csak az az érvényes királyavatás, ha ezt a koronát teszik a leendő uralkodó fejére. Uralkodását különös esemény zavarta meg, amikor 1330-ban Záh Felicián sikertelen merényletet követett el ellene és családja ellen, amit kegyetlenül megtorolt. I. Károlyt Székesfehérváron temették el a Budán tartott pompás gyászszertartás után. 
562 évvel ezelőtt, 1453. július 17-én Franciaország legyőzte Angliát, ezzel véget ért a százéves háború. A százéves háború Anglia és Franciaország között volt 1337-1453 között. Flandria gazdag ipari területeiért és a francia trón birtoklásáért folytatták a harcot, 116 évig tartó háború volt.
425 évvel ezelőtt, 1590. július 20-án befejezték a Károlyi-biblia vagy más néven a vizsolyi biblia kinyomtatását. A Bibliát Károlyi Gáspár református prédikátor és lelkésztársai fordították, ez volt az első teljes magyar nyelvű bibliafordítás. Mantskovits Bálint lengyel származású tipográfus és nyomdász vezetésével történt a munka.
501 évvel ezelőtt, 1514. július 20-án halt meg Dózsa György, az 1514-es parasztháború katonai vezetője. 
260 évvel ezelőtt, 1755. július 20-án született Martinovics Ignác ferences rendi szerzetes, a magyar jakobinus mozgalom vezetője. 
46 évvel ezelőtt, 1969. július 21-én először léptek a Holdra az Apollo-11 űrhajósai, Neil Armstrong és Edwin Aldrin.
559 évvel ezelőtt, 1456. július 21-én halt meg Dugovics Titusz katona, hősi várvédő. Hunyadi János katonája volt, ki élete árán akadályozta meg, hogy a török zászló a nándorfehérvári várra kerüljön. 
559 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én a Nándorfehérvári diadal történt, ahol Hunyadi János serege legyőzte a törököket. 1456. július 4-21. között a keresztények hősiesen védték Nándorfehérvár, a mai Belgrád várát II. Mehmed török szultán, több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben. Július 21-22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legyőzték a törököket. A déli harangszó az egész keresztény világban, azóta is a Nándorfehérvári diadalra emlékeztet. 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

Május 14. vasárnap

A partizánok szinte felrúgva az eddigi szimpatikus viselkedésüket, jól odasóznak nekünk is, akár egyesével, akár csoportban vagyunk. Ott ülök most is a sofőr mellett. Egyszer csak baloldalról puskagolyó süvit felénk. Még egy. A vezető nagyobb sebességet ad, már amennyire ilyen úton egyáltalán lehetséges. Alig jutunk néhányszáz méterre, újabb lövések. Tovább breviáriumoztam, mert kissé simább útra kerültünk. Ebben a pillanatban a kézben tartott breviárium és az arcom között golyó vágódik be jobbomra a fakeretbe. A vége kilóg. Na, ezt újra megúsztam, már nem tudom, hányadszor. Köszönöm, Istenem.
A sofőr hirtelen fékezett. Nem szóltam semmit, csak észrevettem, hogy engem néz. Persze, odanéztem én is, hát erre kiszaladt a száján a klasszikus bevezető: A rossebit! Mondja tisztölendő úr, maga ezek után tovább imádkozik?
Most már értem, miért mondják az emberek: A rosseb látott ilyen papot, essenkitül-semmitül nem fél.
Mondtam neki: Ha minden hasonló esetre mindent abbahagynék, vagy berezelnék, már régen hazaszöktem volna. Nemcsak a fizikai félelem miatt, hanem az undorom miatt, amit az itteni züllött világban eddig láttam és hallottam. Ha nem látnám a derék magyarokat, akik erőt adnak nekem is, és csak a félművelt tisztekből ítélnék, azt kellene gondolnom, hogy aljas nép vagyunk. De nem!!!
Sohasem akarok általánosítani. Csak egyszerűen töményen kapom itt ebben a kicsi világban a soha el nem képzelt viselkedést. Annál inkább örülök, ha embermentő, hazát mentő viselkedést tapasztalok. Ebben nincs különbség tábornok, vezérkari, tiszt vagy legénységi között.
Magam sem értettem, miért ömlött belőlem mindez és sok más, olyan ember előtt, akit akkor láttam másodszor életemben. Azt sem tudtam, mi a neve, vallása, világnézete. Csak a kitörni vágyó tanító szólal meg belőlem ilyenkor, nem pedig a mindenképpen kukacoskodó "civil". 

Köszönöm ismét a figyelmüket, egy hét múlva tartsanak majd velünk, akkor hallják majd legfrissebb interjúinkkal újabb adásunkat. Addig is elköszönök önöktől, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Egy Mahatma Gandhi idézettel búcsúzom.

„Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd.”

 

 

120. ADÁS

2015. július 22.

Szerkesztett változat

Ismerd meg magad! – mondta a régi görög bölcselő is. "Az önismeret legegyszerűbb módja a napi lelkiismeretvizsgálat. Ilyenkor nem csak azt kérdezem mit tettem, hanem azt is: miért? A helyes önismeret és önkritika megóv a felfuvalkodástól, de megóv a lelket bénító kisebbrendűségi érzésektől is. Sok ember nagy baja, hogy saját lehetőségein túl akar emelkedni. Vannak, akik hibáikat erényként állítják be maguk és mások előtt. Minden kívülálló látja ezt, csak ők maguk nem, mert hiányzik belőlük a józan önkritika.” – Jakob Koch gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Az Inter arma caritas mai adásában folytatjuk a Zalavári Gyermektáborról készített összeállításunkat. Múlt héten hallhatták az első részt, amelyben többek között a gyerekek, és a táborvezető szólalt meg. Mai összeállításunkban ismét az élményekről beszélnek, mesélnek a táborlakók.
Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetét is folytatjuk.
Neves dátumokkal a Múltidéző Kalendáriumban évfordulókra emlékezünk.

Zalavár békés kis település Zala megyében, ahol immár a mai esztendőben újra katonaszülők illetve honvédségi dolgozók gyermekei táborozhattak a Katolikus Tábori Püspökség lelkészeinek irányításával. Összeállításunkat ezúttal Marosi Antal készítette.

Orosz Zoltán altábornagy, honvéd vezérkar főnök helyettese nem az első magas rangú látogatója ennek a tábornak. Miért fontos maguknak ez a tábor?

- Katonacsaládok gyermekeiről van szó. A Magyar Honvédség Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálat szervezi ezt a tábort. Értékeket kapnak ezek a gyerekek, gondolati és tárgyiasult értékeket egyaránt. Megtanulják azt, hogy mi fontos, mi nem fontos, miért kell vigyázni a környezetre, miért kell odafigyelni a másikra, hogyan segítsem a másikat. Pozitív dolgokkal találkoznak. 

Horváth Ildikó Zalavár polgármestere. Jól jár azzal, hogy itt táboroznak évről-évre a Katolikus Tábori Püspökség szervezésében gyerekek vagy csak egy nyűg?

- Mindenképpen jól járunk, mert hírét viszik a falunknak és ez a cél, hogy minél többen megismerjék.

Akkor ezek szerint ők adnak önöknek egyfajta nyilvánosságot azzal, hogyha elmennek és mesélnek arról, ami itt van. De mit tudnak adni önök? Ahogy elnéztem, elég kis település ez, jóformán nincs nyitva semmi, mintha mindenki aludna.

- Sajnos ez így van. Én ezen dolgozok, hogy felébredjen ez a falu, mert, ahogy mondja, tényleg alszunk. Zalavár mindig is egy barátságos, vendégszerető község volt, és én szeretném, hogyha ez visszajönne. Van egy nagyon szép Várszigetünk történelmi leletekkel, ahol a Nemzeti Múzeum 48 óta folyamatosan ásatásokat végez. Vannak érdeklődök, akik szerintem szívesen jönnek ide Zalavárra. 

Hol a hiba? Van miről mesélni, mégis keveset tudunk Zalavárról.

- Biztos, hogy van hiba, ennek a feltárásán dolgozom, még nem sikerült megtalálnom. 49 éve itt élek, úgy gondolom ezért is élvezem az emberek bizalmát. Szeretném a régi korokat visszahozni, amikor az emberek összefogtak és dolgoztak egymásért. A közösséget szeretném összekovácsolni újra.

Hol, mikor ment széjjel?

- Erre sajnos nem tudok választ adni, fogalmam sincs.

Ez akkor azt jelenti, hogy mindenki ül otthon, intézi az ügyeit, nem avatkozik bele a közösség dolgába, befelé fordul?

- Igen, ahogy mondja, én is így látom. Valahogy meg kell nyitnunk ezt a falut. Nagyon szerettek vidékről is ide járni, 300 fős nyugdíjas találkozókat is szerveztek itt, örömmel jöttek Zalavárra és ez valamiért megszűnt. Nem tudom, hol keressem a hiba okát. 

Ebbe a semmiségbe jönnek gyerekek évről-évre 50-60 fő, akik a templomkertben táboroznak, kirándulnak, elviszik a falu hírét. Viszont problémát is okoznak, mert enni, inni és bevásárolni is kell. 

- Szerintem nem jelent problémát. Boltjaink vannak és amint most tapasztalhatta, üzemi konyhánk biztosítja számukra az étkezést nem alacsony színvonalon, mindig nagy vendégszeretettel várjuk őket.

Szép a templom. Jártam benne, nekem tetszik. A paplakra már nem vagyok annyira büszke, de azért látszik a sok egyéb más mellett, hogy a templom becsben van tartva.

- Így igaz. Ez köszönhető a lelkes asszonygárdának, akik felvállalták, hogy karbantartják a templom előtti teret.

Nők?

- Nők és az ő férjeik. Az előző plébános úrnak sokat köszönhetünk, mert ő kovácsolta össze az embereket. Sajnos elhelyezte innen a püspökség. A plébániára én sem vagyok büszke, a kaposvári püspökséghez tartozik és hogy miért nem lett még beadva pályázat felújításra, ezt nem tudom megmondani. Büszkék vagyunk a templomunkra, szerintem a környék egyik legszebb temploma. Van nekünk egy Várszigetnek nevezett emlékhelyünk, ahol egy szoborpark van felállítva, bolgár, szlovák, magyar, szlovén Cirill-Metód emlékműhely, ahol minden évben koszorúzások és megemlékezések zajlanak. Szent Cirill és Szent Metód Európa társvédőszentjei, a szláv írásbeliség megteremtői. Itt tárták fel a Szent Adorján templom romjait, valamint a Zala megyei közgyűlés egy Makovecz Imre által tervezett emlékhelyet állított fel, ahol az életfa található. A vízügyi igazgatóságnak van egy Kis-Balaton bemutató háza is ezen a szigeten, vizes játszótérrel, labirintussal, biciklikölcsönzési lehetőséggel. Tovább Szent István emlékére található itt egy kápolna, ahová oroszok szoktak jönni misét tartani. 

Zalaváron az asszonyok tartják karban a templom előtti területet a férjeikkel együtt, de inkább a nők. Bent a templomkertben Dombóvári Piroska, mint asszony tartja karban a táborozók lelkét, legyen az katonaszülők gyereke, vagy marcona hadfi. Mindenkihez van egy szava, de egyébként katonás, határozott és ennél fogva elgondolkodtató személyiség. Nem katona, mégis idejár. Miért?

- A Katolikus Tábori Püspökség szervezi ezt a tábort 12. éve most már. Engem fölkértek, hogy részt tudok-e venni ebben a táborban, mind a szervezésben és lebonyolításban. 

Hogy akadt a Katolikus Tábori Püspökség a Piroskára?

- Hittan tanár vagyok és a Dr. Hankovszky Béla atya nekem hittan tanárom és lelki vezetőm volt valamint Berta Tibor atya, a táborvezető is. Ketten kértek föl, hogy vegyek részt a táborban. Természetesen segítséget nyújtok a szervezésben is. 

Van egy jó foglalkozása, hallókészülékekkel kereskedik, gondolom, szépen megy az üzlet. Helyette hol félcipőben, hol tűsarkúban a porban tölt el itt jó pár napot.

- Igen, ez így van. Én egy hallókészülékeket forgalmazó cégnél dolgozom, nagyothalló betegeknek segítek, hogy visszanyerjék a hallásukat. Erre a táborra szüksége van az én lelkemnek, mert én így vagyok egész. Tehát nekem muszáj valamit tennem azért, hogy jól érezzék magukat a gyerekek. 

De elmehetne a vakok intézetébe akár, egy sor olyan hely van a világon, ahol kiélhetné és megkapná ugyanezt a szeretetet, amit itt.

- 13 évig határőr voltam, engem vonz a honvédség is, és ezáltal én itt találtam meg a helyemet. Itt szolgálok és ez nekem jó, hogy a Katolikus Tábori Püspökségnél számítanak a munkámra. Szívesen teszem, szabadidőmben természetesen, tehát ezt nem munkaidőben csinálom.

Tehát most kivette a szabadságát és abból van itt?

- Igen.

Nem nagyon lehetnek boldogok otthon.

- De boldogok, már megszokták, elfogadták. Igen, kiveszem a szabadságomat, az évi szabadságom terhére jövök el. Ilyen ember vagyok.

Maga ezt kapja ettől az egy-két héttől, teljes feltöltődést. Mit kap a gyerek, aki idejön altiszt gyerekeként a tábornokok gyerekei közé?

- Szeretetet. Itt nálunk nincs különbség altiszt és tábornok gyereke között. Az a jó, ha én nagyon elfáradok, mert akkor tudom, hogy a gyerekek biztosan nagyon jól érezték magukat. 

Felelősség is van. Mi van, ha valami történik egy gyerekkel, megfázik, lázas lesz, beteg lesz? Tehát az az öröm, amit maga fölvázolt nekem csillogó tekintettel az biztos, hogy így van, de van mögötte adott esetben egy kis szorongás, hogy ne történjen semmi baj. Így is kerek egész?

- Bármi gond, probléma van, mint egy jó anya, nem pánikba esek, mert az nem megnyugtató a gyerek számára. Minden gyerek tudja, hogyha baja van, engem kell keresniük. Történt olyan, hogy egy kislány belerúgott a bőröndjébe, én egyből láttam, hogy törésgyanús és azonnal vittem Keszthelyre a kórházba a sürgősségi osztályra. Nagyon jó a kapcsolatom a keszthelyi kórházzal, ahol megnézték és hála Istennek nem volt eltörve a gyermek lába. Ilyen esetben óvjuk, védjük a gyereket, de nem megy haza, hanem itt boldog továbbra is közöttünk egy hétig. Természetesen túrázni kevesebbet tud, mert védjük a lábát. De ez benne van, otthon is megtörténhet a gyerekekkel.

Mennyire szól a hitről a tábor, mennyire vallásos közeg ez? Ha nem, akkor meg miről szól?

- Független a vallástól, tehát bármilyen felekezetű gyereket szívesen fogadunk. A Katolikus Tábori Püspökség szervezi a tábort, ezáltal vasárnap szentmisénk van. Gyakorló vallásos gyermek az tudja, hogy miért jön a templomba, a többi gyermek meg azért, hogy megtanulja, lássa, ha esetleg nem tudja, hogyan kell a templomban viselkednie, mit kell tennie, mit tesznek a többiek. Ők csendben végigülik ezt a szentmisét, ami természetesen rövidebb, mint általában. A helyi tábori lelkészek tartják a szentmisét, ami mégiscsak arról szól, hogy mi vagyunk együtt.

A határőrséget feloszlatták és az előbb említette, hogy hittanoktató. Már előtte is az volt, vagy helyette lett? 

- Én úgy lettem hittan oktató, hogy jártam templomba, de úgy éreztem, hogy nekem ennél több kell, sokkal mélyebben szerettem volna ezzel foglalkozni illetve mindenképpen gyerekekkel. Mentem a vasárnapi misére a lakótelepről, ahol lakom, és láttam egy plakátot, hogy felvétel van hittanoktatónak. Jelentkeztem és fölvettek. Elvégeztem és végezhettem a munkámat, mint hittanoktató, természetesen szabadidőmben. Így indult, én többet szerettem volna tudni, hogy még többet tudjak adni.

Abból, amit végighallgattam és ön elmondott, az derült ki, hogy itt valami nem stimmel, kompenzál vagy vezekel. Tehát, ha valaki ennyi mindent tesz az emberekért, akkor az már gyanús. 

- Nem, nekem otthon minden rendben van. Két felnőtt gyermekem van, 27 éves lesz a lányom idén szeptemberben, a fiam pedig 24 éves lesz. Nekem két boldog gyerekem van. Ennyi, én így vagyok teljes. Nem tudok otthon ülni, mindig is ilyen voltam. Kell valamit tennem, ha nem teszek valamit, akkor nem érzem jól magam. Nekem muszáj tennem valamit. 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

1290. július 23-án lépett trónra III. András magyar király, ő volt az utolsó Árpád-házi király. Lodomér esztergomi érsek Székesfehérvárott koronázta királlyá András herceget az utolsó Árpád-házi királyt, aki 1301-ig uralkodott. Az utolsó Árpád-házi királyok uralkodása alatt néhány nagyvagyonú főúr kezébe került a hatalom, akik az ország egyes részeit, például Csák Máté a Felvidék nyugati részét fejedelmek módjára kormányozta. Az Árpád-házi dinasztia leányági örököseinek viszályában a cseh Vencellel és a bajor Ottó herceggel szemben a nápolyi Anjou család tagja, Károly Róbert győzedelmeskedett. Az oligarchia letörésével egyesítette és újjászervezte a magyar államot.
1463. július 24-én Hunyadi Mátyás 80.000 aranyért visszavásárolta a magyar szentkoronát III. Frigyestől. A tárgyalást Vitéz János, akkor még váradi püspök vezette. Az ünnepélyes hazaszállítást követően a koronát Sopronban közszemlére tették, ahova az ország népe elzarándokolva lerótta tiszteletét a szentség előtt. 
1083. július 26-án Csanádon szentté avatták az 1046-ban vértanú halált halt Gellért püspököt. Gellért püspök Velencében született 980 körül, San Giorgio Maggiore bencés kolostor szerzetesi buzgó imáinak köszönhetően a kisfiú a rend tagjai közé lépett. 15 évesen elvesztette édesapját, akinek az emlékére vette fel a Gellért nevet. 1020 táján érkezett Magyarországra a pécsi Mór püspökhöz, akivel Székesfehérvárra ment. A királyi udvarban Gellértnek látomása volt, amelyben egy hegy sziklái között holtan látta meg önmagát. Az Úr üzenete szerint nem a Szentföldre kellett mennie, hanem itt kellett maradnia, hogy a legnagyobb mennyei ajándékként elnyerje a vértanúság koronáját. Szent István a királyi udvarban tartotta és fiának, Imre hercegnek a nevelésével bízta meg. 1023-ban Bakonybélbe vonult vissza, ahol remeteként több könyvet is írt. István király halála után a keresztény és az európai értékrend védelmében szembe került Aba Sámuellel, akinek 1044-ben Csanádon, a húsvétra tervezett koronázását megtagadta. A hatalommal szembeszállva megjósolta a pogánylázadást, a király halálát és saját maga vértanúságát. 1046-ban a Tiszántúlon Péter király uralma ellen lázadás tört ki a pogányság visszaállításáért. Szeptemberben Gellért püspök társaival Székesfehérvárról Budára tartott, hogy fogadja a számkivetettségéből visszatérő Vazul fiakat. Szeptember 23-án este megjövendölte, hogy az volt az utolsó vacsorájuk, majd másnap megjövendölte vértanúságukat is. A pesti révhez közel egy lázadó pogány csapat elfogta és megölte őket. Gellértet taligára tették és a Kelen-hegyről (mai Gellért-hegy) a mélybe taszították. Holttestét először a Pesti oldalon, a Boldogságos Szűz templomában temették el, majd Csanádra vitték. Sírjánál csodák és rendkívüli gyógyulások történtek. Szent László király kérelmére avatták szentté.

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetét olvassuk fel, Bőzsöny Ferencet hallják.

Május 15.

Hazajöttem a vonattól. Már egészen beleszoktam, hogy mindig biztosítással menjek mindenhova. De megvan a logikátlansága is az ilyennek. Ha egyedül megyek, akár gyalog, akár lóháton, senki sem kísér. Pedig mennyi emberrel találkozom az erdőkben. Mennyi bokor mögött bukkan fel egy-egy pillanatra olyan 16-18 év körüli gyerekarc. Minden bizonnyal nemcsak gombászni mennek a bokros területre. És eddig sosem lőttek rám, sem a lovamra. Bezzeg mikor meglátják a géppuskát a teherautó tetején vagy a géppisztolyt a személykocsiban, nem mulasztanak el odapörkölni.
Ma érdekes eset történt. Jellemző két ember gondolkodására: Teherautón mentünk át Mokrányba. Ott a tüzérek adták a futárautót, ezért a kápolnaládát át kellett rakni a másik autóra. Már Dobrosovóban feltűnt, hogy a kísérők egyike, amolyan pesti strici képű és beszédű őrvezető. Az ő gondja lett volna a kápolna áttevése. Mikor megálltunk a tüzéreknél, azonnal be kellett mennem a híradósokhoz, hogy telefonáljak a hadosztálynak egyik hősi halottunk ügyében. Mire kijöttem, a vonatos autó már elment. Persze a pesti jampec nem tette át a kápolnát. A sofőr /már említettem, hogy Ágoston osztályában pesti diákunk volt/ nem tehetett róla, mert nem hozzá tartozott. Ahogy később elmondta, meg volt róla győződve, hogy az őrvezető lerakta a ládát. Azonnal kértem a zászlóst, hogy a legközelebbi autóval küldjék utánam. Ezt meg is telefonálta a vonatparancsnokságnak.
Elindultunk a tüzérek kocsiján. Gorniki előtt két kilométerrel leálltunk, mert a szerszámos ládánk kirázódott. Alighogy elkezdtük összeszedni a leszóródott szerszámokat, abban a pillanatban szélsebesen közeledik és csikorogva fékezett az első teherautó. Nagy csodálkozásomra kiugrik Bíró sofőr, aki hiába bencés diák volt, és boldogan újságolja, hogy otthon észrevette a kápolnát és azonnal utánunk iramodott. Húsz kilométeren át üldözött bennünket, hogy elérjen.
Lám, az egyik a lelkiismeretlen, a másik az öntevékeny, lelkiismeretes, okosan gondolkodó katona.

Köszönöm, hogy megtiszteltek ismét bennünket, hogy hallgatóink voltak, tegyék ezt jövő héten is. Akik szabadságon vannak, azoknak kellemes nyári pihenést, felüdülést kívánok, akik pedig dolgoznak, azoknak minél hamarabbi eredményes munkát. A mai adásunkat Morus Tamás gondolataival zárom.

„Isten azzal büntethetne meg bennünket legsúlyosabban, ha minden kívánságunkat teljesítené.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail: berta.tibor@hm.gov.hu  

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2020, június 22