Inter arma caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2015. 121-125. adás

 

INTER ARMA CARITAS

EGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

121 - 125. adás

 

 

121. ADÁS

2015. július 29.

Szerkesztett változat

Az isteni szolgálatra bármilyen idő alkalmas, és mindaz, amit a haza érdekében tesz az ember, nem egyéb, mint Isten szolgálata.” – Hunyadi Mátyás gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre, és kíván tartalmas időtöltést az Inter arma caritas adását hallgatva.

Történeti, történelmi visszatekintőre is indulunk akkor, amikor a katonai térképészetről beszélünk. Konkoly Dávid összeállítását hallják.

A magyar térképészet kezdetei a XV-XVI. századig nyúlnak vissza. Az első hitelesen magyar kézből származó Lázár térképként ismert mű 1528-ban jelent meg. Átfogó, az egész országra kiterjedő katonai célú felmérések készültek az Osztrák-Magyar Monarchia idején. A nemzetközileg is elismert szakemberek, a technika fejlődésével és a történelem alakulásával párhuzamosan a XX. században is többször pontosították és még részletgazdagabbá tették Magyarország térképeit. Napjainkban az MH Geoinformációs Szolgálat a HM Zrínyi Kft.-vel együttműködve folytatja az elődök által megkezdett munkát. A HM Zrínyi Térképészeti ágazatának igazgatójával, Németh László nyugállományú mérnök alezredessel beszélgettem a magyar katonai térképészet múltjáról és feladatairól.

Mi a szerepe a Magyar Honvédségen belül és hogyan dolgozik a katonai térképészet?

- Az önálló magyar katonai térképészet 1919. február 4-én alakult egy honvédelmi miniszteri rendelet révén. Szerepe, a Magyar Honvédség térképészeti adatokkal, információkkal való ellátása volt. A katonai tevékenység tervezése, szervezése, végrehajtása feltétlen szükségessé teszi a katonai térképek előállítását. Ahogy elődeink, mi is ezt a tevékenységet folytatjuk.

Napjainkban egy átlagpolgár számára elérhető bármilyen térkép, de például 1919. előtt ez hogyan nézett ki, amikor csak katonai illetve zarándok célra használtak térképeket?

- A polgári térképészet önálló szervezetei valóban a korábbi évszázadokban nem működtek. A térképek iránti igényt a katonai tevékenység támasztotta fel, itt emlékeztetni szeretném a hallgatókat a katonai felmérésekre, amelyeket a nagy európai háborúk szervezése, tervezése indikált. Ez napjainkban is elengedhetetlen. A katonai térképészeti tevékenység tervezését, szakmai irányítását végzi az MH Geoinformációs Szolgálata és a katonai térképészet termelő és szolgáltató szervezete pedig a HM Zrínyi Nonprofit Kft-én belül a térképészeti ágazat.

Honnan indulnak a katonai térképészet gyökerei?

- Első magyar ember által készített termék a Lázár deák térkép, 1528-ban készült. Ez bemutatja a török háborúk által szétszakított országot. Ebből is látható már, hogy ezt is katonai tevékenység miatt hozták létre. Ezt követően a következő évszázadok nagy európai háborúi voltak azok, amik igényt támasztottak újabb és újabb katonai felmérésekre. 

Azt mondhatjuk, hogy minden háború után újabb térképeket kellett rajzolniuk a hatalmaknak?

- A térkép, ahogy elkészül, abban a pillanatban elkezd elavulni, ezért szükséges a folyamatos felújítása. Ezt látták szükségesnek elődeink is.

Lázár deáknak a térképét nézem, én nem találtam semmilyen tájékozódási pontot rajta. Ellenben itt van mellette egy Kárpát-medence térkép, amin el tudok igazodni. Miben más ez a térkép a XVI. századból, illetve ez hogyan készült?

- A térkép a kor színvonalának megfelelően készült. Tájolásban történt egy kis eltérés a mai viszonyokhoz képest, nem északi tájolású a térkép, elforgatva ábrázolja Magyarország területét. 

Tovább haladunk a korban, akkor az 1848-1849-es szabadságharcban Tóth Ágoston kiemelkedőt alkotott, aki ugye lerakta a magyar katonai térképészet alapjait is. 

- Valóban nagy elődeink között tartjuk számon Tóth Ágoston honvéd ezredest, aki tevékenyen részt vett az 1848-1849-es szabadságharcban, főleg az erdélyi hadműveletekben. Itt, mint katona alkotott nagyot, majd a vár fogságát követően, mint mérnök szolgálta hazánkat és ezen a téren nyújtott maradandót. Számos térképet készített, úgy, mint Zala megye főmérnöke, és úgy is, mint különböző minisztériumokban tevékenykedő mérnök.

Az I. világháború után megalakult az a Magyar Katonai Térképészeti Csoport.

- Szükségszerű volt az összeomlást követően a frontról visszatért katona térképészeknek összegyűjteni azokat a mérőeszközöket, térképeket, amelyeket még meg lehetett menteni és ezek révén megalapozni az új magyar katonai térképészetet.

Az I. világháború után benne voltak egy frankhamisításban is.

- A katonai térképészet, mint más katonai tevékenység is, tiltott volt az Antant missziók által. A trianoni békeszerződés nem engedélyezte például a légjárási tilalom mellett a katonai térképészeti tevékenységet sem. Ezért rejtve működött állami térképészet néven, pénzügy minisztérium c osztályaként. E falak között egy nagyon komoly műszaki színvonalon álló nyomda végezte a tevékenységet, amely a térképeket előállította.

Egy laikus számára mi az alapvető különbség a katonai és a polgári térképészet között? 

- A katonai és a polgári térképek között egy jelentős különbség az, hogy milyen a felhasználás célja. Katonai felhasználásra olyan műszaki adatokkal látjuk el a térképészeti termékeinket, amelyek kimondottan a katonai tevékenységet szolgálják. Egy polgári felhasználásra kerülő topográfiai térképnél, például egy turista térképnél egész más információkat tartalmaz a térkép, turisztikai jellegű információkkal van ellátva.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

Május 15.

Hazajöttem a vonattól. Már egészen beleszoktam, hogy mindig biztosítással menjek mindenhova. De megvan a logikátlansága is az ilyennek. Ha egyedül megyek, akár gyalog, akár lóháton, senki sem kísér. Pedig mennyi emberrel találkozom az erdőkben. Mennyi bokor mögött bukkan fel egy-egy pillanatra olyan 16-18 év körüli gyerekarc. Minden bizonnyal nemcsak gombászni mennek a bokros területre. És eddig sosem lőttek rám, sem a lovamra. Bezzeg mikor meglátják a géppuskát a teherautó tetején vagy a géppisztolyt a személykocsiban, nem mulasztanak el odapörkölni.
Ma érdekes eset történt. Jellemző két ember gondolkodására: Teherautón mentünk át Mokrányba. Ott a tüzérek adták a futárautót, ezért a kápolnaládát át kellett rakni a másik autóra. Már Dobrosovóban feltűnt, hogy a kísérők egyike, amolyan pesti strici képű és beszédű őrvezető. Az ő gondja lett volna a kápolna áttevése. Mikor megálltunk a tüzéreknél, azonnal be kellett mennem a híradósokhoz, hogy telefonáljak a hadosztálynak egyik hősi halottunk ügyében. Mire kijöttem, a vonatos autó már elment. Persze a pesti jampec nem tette át a kápolnát. A sofőr /már említettem, hogy Ágoston osztályában pesti diákunk volt/ nem tehetett róla, mert nem hozzá tartozott. Ahogy később elmondta, meg volt róla győződve, hogy az őrvezető lerakta a ládát. Azonnal kértem a zászlóst, hogy a legközelebbi autóval küldjék utánam. Ezt meg is telefonálta a vonatparancsnokságnak.
Elindultunk a tüzérek kocsiján. Gorniki előtt két kilométerrel leálltunk, mert a szerszámos ládánk kirázódott. Alighogy elkezdtük összeszedni a leszóródott szerszámokat, abban a pillanatban szélsebesen közeledik és csikorogva fékezett az első teherautó. Nagy csodálkozásomra kiugrik Bíró sofőr, aki hiába Bencés diák volt, és boldogan újságolja, hogy otthon észrevette a kápolnát és azonnal utánunk iramodott. Húsz kilométeren át üldözött bennünket, hogy elérjen.
Lám, az egyik a lelkiismeretlen, a másik az öntevékeny, lelkiismeretes, okosan gondolkodó katona. A kápolna felszerelése a ládában volt.

Május 16.

Ma egyszerre két lapot kaptam Karléktól. Valami baj lehet otthon, mert nagyon szomorú volt a szöveg. Úgy látszik, Jóska sem a családi életében, sem a gazdálkodásában, sem politikai felfogásában nem jár helyes úton. Már otthon hallottam, hogy egész őrült módon Hitlert dicsérte baráti körben. Előttem ezt sohasem tette. Ha ez igaz, megérdemli, hogy kiseprűzzék az országból. Bármennyire is sajnálnám Klárit és a gyerekeket, a lehetetlen vénasszonyt annál kevésbé, de ilyen embernek nincs helye a hazánkban. Valami nagyon súlyosnak kell lennie, mert miért írta a lapja végére: sok bánatunkat nem írhatom meg. 
Ma kaptam a 3. Tetránt. Mind jobban vonzódnak hozzám munkaszolgálatosaink. Már Bresztben szállóige lett köztük, hogy a katolikus paphoz bizalommal lehet menni mindennel. Itt, úgy látszik, fokozódik a bizalom. Kitűnő parancsnokuk van Kovács százados személyében. Ebben a pillanatban elfelejtettem a főhadnagyuk nevét. Ő is kitűnő ember. Mindent megtesz, amit ebben a kizsarolt állapotban egyáltalán meg lehet tenni értük. Nem hajtja őket a munkában, nem engedi a legénységet sem, hogy durván bánjanak velük. Szegényeknek amolyan vegetatív életük van, de gyakran nagy veszekedés van köztük. Az a bizonyos kettősség újra feltámadt bennem, mikor tanácsért jöttek hozzám. Egyrészről sajnálom és szánom őket, mert ez a legnormálisabb embert is kiforgatja igazi énjéből. A bizonytalanság, az aggódás, az igaztalan megkülönböztetés, a számukra szokatlan, kemény munka, és még sok más lemérhetetlen körülmény, mind megokolja a szánalmat. Szörnyű még nézni is őket ilyen állapotukban. Csak úgy lihegnek a bosszútól. Elvesztik maradék ítélőképességüket. Nem hallgatnak a józanabb társaikra sem. És csak a gyűlölet, a bosszú sarkallja őket. Valósággal őrjöngenek, lovalják magukat. Tehetetlenek lesznek a társaik is. Ilyenkor csak hagyjuk őket. Várjuk a lecsillapodásukat. Szánalmas látványt nyújtanak. Mindezek ellenére is szívből sajnálom őket.

 

Reményik László gondolataival köszönöm meg figyelmüket és kívánok további tartalmas rádiózást valamennyiüknek.

„Élettapasztalatom mondatja velem: a kitűzött, távoli cél eléréséig vezető rögös úthoz feltétlenül szükség van akaraterőre. Ezért a tevékeny embert mindig is a céltudatos törekvés fogja jellemezni.”

 

 

122. ADÁS

2015. augusztus 5.

Szerkesztett változat

Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse.” – Köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

A mai műsorban beszámolunk majd egy zarándokútról, amelyet az isonzói és doberdói csata helyszínére szerveztek, Budapestről egy különvonat indult. Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását is. Dátumok kapcsán neves személyiségekre, neves történelmi eseményekre emlékezünk.

Budapestről egy különvonat indult július 20-án, hogy az Isonzó Expressz utasai ellátogassanak az olasz front két meghatározó részére. Isonzót és Doberdót keresték föl. Az összeállítást Szűcs László készítette.

Isonzó Expressz névvel indult különvonat a napokban Budapestről a szlovéniai Nova Goricába. A zarándokvonatnak közel 530 utasa volt, akik az I. világháborús olasz hadszíntér legfontosabb helyszíneit keresték fel. Az utazáson a Magyar Honvédség két tábori lelkésze, Nánai László őrnagy, protestáns tábori lelkész, illetve Horváth Kornél hadnagy, római katolikus tábori lelkész is részt vett. Horváth Kornél hadnagy úr a vonat indulása előtt a szerelvényt és az utasokat is megáldotta a Keleti pályaudvaron.

Horváth Kornél hadnagy

- A keresztény ember minden egyes nagyobb cselekedete előtt kéri Isten áldását. Szeretné, hogyha a jó Isten biztosítaná őt arról, hogy amibe belekezd, az sikeresen fejeződjön be. Ez egy nagy utazás volt és ezért fohászkodtunk Szent Kristófhoz, az utazók védőszentjéhez, hogy adjon nekünk szerencsés megérkezést, épségben, erőben és egészségben érkezzünk meg az úti célunkhoz. Tavaly szeptemberben egy magyar küldöttséggel volt alkalmam ellátogatni a foglianoi temetőbe. Ferenc pápa ekkor Redipugliában misézett, így koncelebrálhattam vele, majd a szentmise után a Szentatya is meglátogatta a foglianoi temetőt. Ekkor jártam először ezen a helyszínen.

Ez milyen érzés volt akkor, ott a Szentatya mellett végezni a munkát?

- Megdöbbentő érzés volt. Nem minden nap koncelebrálhat az ember a pápával, papi pályafutásomnak egy nagyon szép momentuma volt. Ha jól tudom, a mostani pápának a nagyszülei olasz katonaként harcoltak az olasz fronton. A honvédelmi miniszter úrtól kapott egy honvédséggel kapcsolatos ajándékot, ami őt erre emlékeztetheti. Nagyon felemelő és pozitív volt ebben a történetben szerepelni, akár még egy kis csavarként is, de benne lenni.

Nánai László őrnagy

Őrnagy úr, ön számára első látogatás volt ez Isonzó környékén?

- Nem, én is jártam már itt pár évvel ezelőtt. A Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálattal minden évben próbálunk megszervezni kicsit Lourdes mintájára egy zarándoklatot, mindig más helyszínekkel. Azt hiszem, hogy három évvel ezelőtt volt egy ilyen tematikus öt napos utunk, ahol körülbelül ugyanezeket a helyszíneket jártuk be.

Az I. világháborúban a fronton szolgáló tábori lelkészeknek nagyon fontos és komoly szerepük volt.

Horváth Kornél hadnagy

- Kevesen tudják, hogy az I. világháború hadszínterein kb. 2400 tábori lelkész szolgált, akik elsődlegesen nem harcoló státuszban szolgáltak, hanem sebesültszállítókhoz tartoztak és a szanitécekkel együtt különböző helyeken tevékenykedtek. Magyar vonatkozása a történetnek, hogy 7 tábori lelkész halt meg közvetlen harci cselekményekben, 41 pedig a háborúban szerzett sebesülésekben. Kevesen tudják azt is, hogy Márton Áron mielőtt megkezdte volna papi pályafutását, mielőtt az lett volna aki, lövészkatonaként harcolt az isonzói fronton.

Mint lelkészeknek a visintini magyar kápolna hogy tetszett, milyen gondolatokat ébresztett, amikor meglátták, hogy hogyan néz ki mai állapotában?

Horváth Kornél hadnagy

- Nekem az első alkalommal szerzett benyomásaimból, egy szót ha kitudok emelni az az, hogy ez történelem. Itt nem is olyan régen emberek építettek valamit, szörnyű, háborús körülmények között, azért, mert fontosnak tartották, hogy ez a pici kis kápolna megépüljön. Nekem az egész ott töltött 20-30 perc ezzel az érzéssel volt átitatva.

Nánai László őrnagy

- Továbbá kiemelném, hogy aki nem látta, ez a kápolna egy egészen sajátos kontextusban helyezkedik el, gyakorlatilag egy családi ház hátsó udvarán található. Van egyfajta bukolikus romantika az egészben, ahogy ott be van ékelődve a házak közé, a mai lakókörnyezetben van ez a pici kápolna. Egészen példaértékű, hogy az olaszok mennyire toleránsan fordulnak a magyarok felé és segítik ezt a fajta emlékezést.

Az Isonzó Expressz utasai megkeresték a vonaton tartózkodó tábori lelkészeket?

Horváth Kornél hadnagy

- Én az egész utazás alatt igyekeztem minél több időt eltölteni a katonákkal, tábori lelkészként ezt érzem az egyik legfontosabb feladatomnak, sőt a legfontosabb feladatomnak. Ennek ellenére, azért büszkén elmondhatom, hogy születtek civilekkel, ha nem is barátságok, de olyan kapcsolatok, amik a jövőben mindenképpen gyümölcsözően bontakozhatnak ki. Azt mondhatom a saját nevemben, hogy jöttek hozzám az emberek beszélgetni. Eleve egy kevésbé ismert szolgálat a miénk, ezzel kapcsolatban is rengeteg kérdés volt, de akár az egyszerű papi élettel is voltak megkeresések és kérdések, amire a több mint 12 órás vonatúton kellett válaszolnom.

Nánai László őrnagy

- Számomra, ha lehet azt mondani a legfajsúlyosabb része volt a kinti létnek, egy rettenetesen pozitív élmény. A beszédem után odajött hozzám egy idősebb úriember, aki nyugdíjas református lelkészként mutatkozott be és megköszönte a jelenlétünket. Ugyanígy itt ismerkedtem meg az egyik afganisztáni misszióban megismert parancsnokom édesanyjával, aki mondta, hogy feltétlenül szeretné átadni a fia üdvözletét számomra. Nagyon sok, eddig ismeretlen, idősebb úriember kérte el a telefonszámomat, akik különféle csoportokat vezetnek, hogy meg tudjanak hívni beszédet tartani. Egy borzasztóan gazdag, hosszú út volt, ahol az ember föl-alá ingázott a szerelvények között, ha beleütközött valakibe és volt valamiféle affinitás, akkor könnyen kialakultak ezek a kapcsolatok.

Önöknek személyesen, mit jelentett ez az utazás?

Horváth Kornél hadnagy

- Én nem akartam magamban kettéválasztani a protokoll és a privát részt. Nekem volt szerencsém egy pár hónappal ezelőtt a galíciai hadszínteret szinte keresztül kasul bejárni két héten keresztül. Ez a két nap kitűnő lehetőséget adott arra, hogy a deberdói, isonzói hadszínteret, ha nem is olyan részletességgel, de be tudjam járni. Ezzel kettős célom volt, egyrészt saját magam ismeretének a gazdagítása. Nekem nagyon kevés tudásom van a Nagy Háborúról, az I. világháborúról és ezt a tudásomat szerettem volna kiegészíteni, bővíteni. Másrészt tiszteletemet szerettem volna tenni mind az ottani katonák, mind az ott szolgálatot teljesítő tábori lelkészek előtt. Ezek rendkívüli körülmények, amit én szerencsésen tapasztaltam meg. Több, mint negyven fokos tűző nap, víz nélküliség egy hegyoldalban, nekem ezeknek a megtapasztalása kényelmesen adatott meg. Az ott szolgálatot teljesítő emberek nem válogathatták meg, hogy mikor mennek árnyékba, mikor isznak meg egy korty hidegvizet.

Nánai László őrnagy

- Ez egy erős kérdés, nagyon sok mindenről tudnék beszélni. Először is térjünk vissza a műfajhoz, azt a szót használta, hogy zarándoklat. Minden ilyen hosszabb utazást, amit zarándoklatnak nevezünk, vannak spirituális szempontjai, tehát egyfajta lelki utazás is. Ez az én esetemben elsősorban az önazonosságról, az identitásról szólt. Általában kerülöm a nagy szavakat, de azt kell mondanom, hogy van ennek egy családi dimenziója, saját ükapám illetve oldalági rokonok előtt tisztelegve, rájuk emlékezve, megélni a saját gyökereimet. Ugyanígy ott van a nagyobbik dimenzió, azt kell mondanom, hogy a saját magyarságát éli meg az ember. Ezek lettek volna a nagy szavak. Ezeken a hadszíntereken több százezer katonánk veszett oda. Aki erre vállalkozott, le a kalappal előtte és biztos, hogy ezt is gondolja az emberek többsége. Van egy keresztény spirituális oldala is a dolognak, hogy ez valahol az emberben megszülető alázatról szól talán.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetét folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

Május 17.

Ma nagy esemény van a kis közösségünkben: kész a fürdő. Sok huzavona után mégis meg kellett csinálni. Káromkodás, dicséret, felépítésre parancs, majd letiltás díszes összevisszasága szülte az egészet. Teljes zűrzavar. Erre a parancsnok odajön hozzám és hivatalosan megkér, hogy vezessem az egész intézményt: a hadosztály tisztálkodását és tetvetlenítését. Tréfás, ünnepélyes pillanat következett: beleültettek a kádba. Milyen jót fogok nevetni, ha a háborúban sikerül megmenteni ezt a naplómat, és elolvasom a mai nap szövegét: 13 hét óta nem ültem fürdőkádban. És ma igen! A zsidók nagyon megörültek, mikor meghallották, hogy én leszek a parancsnokuk. Biztosan jól kijövünk egymással. Most már egész pontosan jönnek a fejünk felett a raták. Látszik, hogy mi csak amolyan tucatrangú célpontjuk vagyunk, akikre nem érdemes nagyobb mennyiségű muníciót pazarolni. Csak úgy mellesleg oldalba pörkölni őket. Naponta pontosan délután hat órakor méternyi pontos helyen a tó felett váltanak irányt. Általában párosával jönnek. Ma olyan mélyre repültek le, hogy jól elolvashattam az egyiknek a számát a vörös csillag mellett: 317. Már ismerősként üdvözlöm őket. Szemtelenül integetni kezdtem nekik. Erre az első megbillentette a szárnyát bal felé /mert jobbról balra mentek el/, és visszaintett. Most már magam sem tudom, háború ez, vagy mészárlás, vagy az emberi gonoszság színjátéka, vagy valami meghatározhatatlan állapot, ahol mi csak figurák vagyunk. Hiszen egymással semmi bajunk sincs.

Május 18.

Ma alaposan megnéztem a fürdő berendezését. Most már "hivatalosan" mint parancsnok. Mondhatom, elszomorító látvány. Ez az idióta főnök megint mindent elrontott. Ezért volt hozzám olyan mézes-mázos, amikor megkért a vezetésre. Minden felében-harmadában van. Az anyag kifogyott. Amit végeztek, azt is rosszul csinálták. - Rögtön összeszedtem a fellelhető szakembereket. Azok csodálkoztak a legjobban, hogy az a szerencsétlen főnök miért nem kérdezte meg őket. Pillanat alatt meg tudták volna mondani, mit hogyan kell összeállítani. Most aztán összedugtuk a fejünket: a lehető legegyszerűbben meglesz a zuhany: négy hordó, négy zuhany. Csak néztek az emberek, hogy milyen határozottan irányítom őket. Akkor lett előttük tekintélyem, mikor még a szerszámok nevét is pontosan használtam, és praktikus felhasználásukat is irányítottam. - Drága jó Édesapám, ha most élnél, és elmesélhetném Neked, hogy a fiad a te tudományodat így is értékesíti, mennyire örülnél neki. Hányszor köszönöm meg Neked, hogy olyan gyakorlati módon neveltél, és a technikához olyan közel engedtél jutni a műhelyekben és a gépházban. Milyen jó volt, hogy kitanultam a lakatos mesterséget, a cserkészetben pedig az asztalosságot. Ezek az emberek magukhoz méltónak, egyenrangúnak tekintenek, amióta ezt látják. Eddig becsültek a papi munkámért. Ez amolyan felfelé nézés volt, valami tekintélyelv. De ma melósként vettek maguk közé. Kemény vitám volt Dobrosovóban az ottani doktorral egyik betegünkről. Kornélt támadta a diagnózisa miatt. Annyira ment a vitánk, hogy szinte veszekedés lett belőle. Sajnos, az igazságot nem tudtam megvédeni, mert mániákusan ragaszkodott a saját elképzeléséhez, minden bizonyítékom ellenére. Sebesültszállítóval mentem is, jöttem is. Majd elámult a sofőr, mikor ráismerve megmondtam, hogy melyik kórteremben feküdt, mi baja volt /és hogy poloskát fogott/. Pedig két hónapja volt nálunk. Érdekes volt, mikor ezt elmondtam neki, annyira hatott rá, hogy hirtelen lefékezett, elkezdett nehezen lélegezni, megtörölte izzadt homlokát, és azt mondta: hát még ilyent nem láttam, hogy itt ebben a tetves országban engem valaki ennyi idő után is embernek tekintsen.

 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

1716. augusztus 5-én Savolyai Jenő és Pálffy János hadai megverték Ali pasa 150.000-es seregét.

1978. augusztus 6-án a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapját ünnepelték először. A Béke Világtanács Elnöksége 1978. július 13-i moszkvai ülésszakának javaslatára augusztus 6-át, a Hirosimai atombombázás évfordulóját, a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánították.

1523. augusztus 6-én és 7-én a magyar bandériumok seregei győzelmet arattak a délvidékre betörő török hadak felett. Ekkor valójában három csata történt, az első kettő a magyarok győzelmével végződött, ám a harmadik ütközet már a győzelmüket ünneplő sereget meglepte és csak súlyos veszteségek árán győztek. Ez volt a Mohács előtti Magyarország utolsó győzelme a benyomuló törökök felett.

1790. augusztus 8-án született Kölcsey Ferenc a himnusz költője, kritikus, politikus, reformer.

1690. augusztus 8-án született Mikes Kelemen memoáríró, műfordító, a XVIII. századi irodalom legnagyobb alakja. 1707-ben lett II. Rákóczi Ferenc apródja, s attól kezdve élete elválaszthatatlan volt a fejedelemtől. Részt vett a szabadságharcban, majd a bukás után Rákóczival együtt vállalta a száműzetést. Mint Rákóczi apródja, majd kamarása, négy évtizeden át volt szemtanúja az emigráció életének. Erről adott képet Rodostóból írt, Törökországi levelek című fiktív személyhez címzett levélgyűjteményében, amelyet a francia irodalmi példára valószínűleg 1735 után írt.

1664. augusztus 10-én a vasvári béke lezárta a török birodalom és I. Lipót német-római császár és magyar király közötti háborút. Ez a háború még 1663-ban robbant ki, a császár elismerte a török szultán fennhatóságát Erdély felett, Magyarország megosztott maradt.

 

Köszönöm a figyelmüket, újabb riportokkal, interjúkkal egy hét múlva jelentkezünk. Addig is a Zsoltárok könyvéből vett idézettel köszöni meg a szerkesztő, Fodor Endre az önök figyelmét.
 

„Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj.”

 

 

123. ADÁS

2015. augusztus 12.

Szerkesztett változat

 „Szabadíts meg minket Uram, a gyűlölködéstől, a kitartás hiányától!
Segíts minket Uram, hogy
a jó győzzön és ne a gonosz;
az igazság, ne a hamisság;
az erő és ne az erőszak;
a szeretet, ne pedig a gyűlölet;
a józanság és ne az indulatok;
a megfontolás, ne a kapkodás;
az okosság, ne az ostobaság;
a szorgalom, ne az irigység;
a tehetség győzzön és ne a könyöklés;
a békesség és ne az ellenségeskedés!
Ámen.”

Ezzel az imával köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják az Inter arma caritas legújabb adásában, amelyhez tartalmas szórakozást kívánok.

 

Fazekas Alexandra kaposvári tanuló gondolt egyet és egymaga rendbe tette egy Tolna megyei község I. világháborús emlékoszlopait.

- Nekem nagyon sokat jelent maga Nagyszékely, ahol ezt a munkát elvégeztem és az is, hogy az ott levőkért tehetek valamit. Illetve nem csak az ott levőkért, hanem az emlékművön szereplőkért. Nagyapám unokaöccse az ipolyszalkai csatában hősi halált halt és ez...

Tehát közvetlenül hatott a döntésére.

- Igen.

Tulajdonképpen magyarázzuk el a hallgatóknak azt, hogy milyen tevékenységet végzett.

- Nagyszékelyben, Tolna megyében 47 hadiemlékművet pucoltam meg.

Voltak segítő társai?

- Nem voltak.

Azért én úgy gondolom, hogy miközben megtakarítja, rendbe teszi ezeket a sírokat, azért valamiféleképpen – most nem akarok nagy szavakat használni –, de egy kicsit átszellemül az ember. Például folytatott-e ezzel kapcsolatosan kutatást?

- Olyan szempontból tájékozódtam, hogy elmentem a faluban lakó egyik nénihez, aki nagyon ismeri ennek a falunak a történetét, és beszélgettem vele erről a dologról. Én fontosnak tartom, hogy a szeretteinket vagy a hőseinket tiszteletben tartsuk.

Lesznek-e követői? Ez itt a nagy kérdés. 

- Nagyon remélem, hogy lesznek.

Számomra is és úgy gondolom, hogy nagyon sok rádióhallgató számára is egyfajta példaértékű cselekedet ez. Általában a mai világban ugye sírrongálásról beszélhetünk. Mit szólt ehhez a környezete?

- A környezetem dicsért, hogy ezt megtettem, de én úgy gondolom, hogy egy ember ehhez nem elég. Az, hogy én itt ezt megtettem ez nagyon jó és szép dolog, de még sokkal több ilyen van, amit meg kéne tenni. Nagyon érdekelnek a fegyverek, a múltbéli háborúk és nagyon szeretem a hazámat. 

Ez szép gondolat és a maga módján, talán amit tett az is haza szolgálata nem?

- Igen, én annak gondolom.

 

A küzdősportok önfegyelemre, kitartásra, pontosságra tanítanak többek között, mint ahogyan azt majd Konkoly Dávid interjújában hallják. 

- Molnár Károly őrnagy vagyok a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia Mecséri János Kiképző Osztály Katonai Testnevelési és Közelharc Módszertani részlegnek a részlegvezetője. 

Őrnagy Úr! Mik azok a tulajdonságok, amit küzdősport által lehet szerezni és ezeket lehet-e használni a hétköznapi életben illetve a katonai munkavállalás során? 

- Én azt mondom, hogy a fegyelmet és a tiszteletet. Ezt a kettőt mindenképpen. Fegyelem és tisztelet kollégákkal szemben, a munka iránt illetve maximális pozitív hozzáállást a dolgokhoz. Ha nem úgy állok a dolgokhoz, akkor inkább el se kezdjem. Tehát ez vonatkozik mind az edzésmunkára, mind az életben a munkavégzésre, de én ezt a kettőt emelném ki mindenképpen. Illetve akik itt vannak adott esetben a sportnak köszönhetően a stressztűrő képességük is tud nőni egy kicsit, de a fegyelem illetve a tisztelet az mindenképpen, és ezalatt az önfegyelmet is értem.

Célorientálttá teszi a küzdősport az azt gyakorlókat?

- Igen. Ők azt szeretnék, hogyha adott stílusban, adott feladatot, maximálisan, legjobb tudásuk szerint ellátnák. Ez nem csak a küzdősportban jelenik meg. Ez adott esetben, hogyha elég régóta csinálják, akkor kihatással lehet a munkára is. Mind a fegyelem, mind a kitartás, mind az odaadás. Egyrészt a kollégákkal illetve a munka iránt is.

A harcművészetek azt tanítják, hogy vereségből is lehet tanulni. Ön ezt hogyan látja?

- Természetesen, ahogy mi is szoktuk mondani: - A jobbtól sose szégyen tanulni. Nem baj, hogyha adott esetben kikapok, tanulnom kell. Meg kell nézni, hogy mi az, amit rosszul csináltam. Lehet, hogy én hibáztam. Ha a másik volt jobb, akkor meg kell nézni, hogy ő mit csinált, hogyan csinálta jobban, mint én. Ha én követtem el valami hibát, akkor természetesen a hibákból lehet, illetve kell is tanulni, hogy ha a következő meccsen ugyanavval az illetővel küzdök, akkor legalább ne ugyanúgy kapjak ki. Ha ugyanúgy kapok ki, az azt jelenti, hogy nem tanultam a hibámból. 

Mekkora alázatos munka kell ahhoz, hogy valaki küzdősportolóvá váljon és esetleg ilyen Kinizsi kupán elindulhasson?

- Én azt gondolom, hogy nem csak a küzdősportban, hanem az élet minden területén alázatos munka kell. Bármilyen sportot nézek, hogyha eredményt akarok elérni, ahhoz alázat és nagyon sok önfeláldozás szükséges. Aki versenyszerűen akar sportolni, annak jó pár dologról le kell mondania az életben. Hogyha ténylegesen jelentős eredményt akar elérni, az nagyon sok lemondással jár az ember részéről. Én azt gondolom, hogy minden dolgot csakis komolyan, maximális odaadással lehet csinálni, legyen ez az itt jelenlévő küzdősport verseny, de nézhetünk teljesen más sportágakat is. Ha nem maximális odaadással teszem oda magamat, akkor nem fogok eredményt elérni.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

Május 19.

A bunker nem bizonyult jónak megoldásnak. Beázott, bepenészesedett. Mindenünk kezdett tönkre menni. Elhatároztuk, hogy újat építünk. Ezt lebontjuk, és új anyagból egészségesebbet állítunk össze. A jól bevált fegyencbarátaim elmentek anyagért. Ezalatt szétszedtük a régit, és megástuk az új alapokat. Mire visszajönnek, csak igazítani kell a szélén-hosszán. Egész nap dolgoztunk. Aki szabad volt, felhívás nélkül kivette egyikünk-másikunk kezéből a szerszámot, és folytatta. Aztán mi is hasonlóan tettünk. Ma aztán behoztak egy sebesültet, azonnal átvedlettünk elsősegély nyújtókká.
Megérkeztek a barátaim. Egészségesebbnek látszik az anyaguk. Mindent kimértünk. Még le is padlózzuk az egész bunkert. Mindössze 60 centit süllyesztjük le a földbe, mert igen magas a talajvíz. Az emberek jókedvükben még táncra is perdültek benne, mikor már a padló is megkapta minden szögét. Mennyire örültem, hogy teljes értékű munkásként dolgozhattam velük. Akár asztalos, akár ácsszerszám volt soron, fennakadás nélkül váltogattuk egymástól.
Figyeltem az embereket. Senkinek eszébe sem jutott eddig, hogy Mogyorós Pistáék és a többiek között különbséget tegyen. Ember, ember. És ez így helyes. Pistáék is tisztességesen viselkednek. Ha mégis megfeledkeznek valamiről, mindenki nekem szól. Akkor a következő párbeszéd alakul ki köztünk: - Pista! /mintha füle sem lenne/
Újra kiáltom: Pista!
Unott "Na" a felelet.
Úgy tesz, mintha nem hallotta volna, hogy én szólok neki. Aztán hirtelen felkapja a fejét, és mikor meglát, gyorsan a sapkájához kap, megigazítja, mintha akkor vett volna észre. Futtában odakiált: Ja, a tisztelendő úr? Tessék! Alázatosan jelentkezem,
Elkezdem: Pista, megint mi történt?
Meg sem várja, hogy elmondjam, mit akarok, rávágja:
Már megint az a rossebes vezércsicskás köpött rólam.
Hiába mondom neki, hogy nem is láttam a vezércsicskást. Ő csak folytatja:
Mer az úgy van, tisztelendő úr, hogy ezeknek a bárisnyáknak a szeme folyton énrajtam akad meg. /Erre kihúzza magát, jobban oldalra vágja a sapkáját/ Aztán ez a vezércsicskás melák ezt irigyli, merthogy őt semmibe se veszik. Hát ezért köp mindig rólam.
Pistát megnyugtatom, hogy semmiféle bárisnyavetélkedés nem okolja meg a szavaimat, egyszerűen az, hogy disznóság történt. Akkor lassan beismer egy szót, majd kettőt, végül kibújik a valóság. "Hát tuggya tisztelendő úr, maga mondhat, amit akar nekem. Maga az egyetlen, akitül elfogadom." Akkor jön a kézfogás, és Pista megint rendben van néhány napig.

Május 20.

Szorgalmasan dolgozik mindenki a bunkeren. Magam is csodálkozom, hogy a velünk szemben megnyilatkozó ragaszkodás milyen mássá tette az egész társaságot. Hiába, mikor látják, hogy hónapok óta értük teszünk mindent, valamilyen formában viszontszolgálatot vált ki belőlük. Már az új helyen írom ezeket a sorokat. Már magasabban vagyunk a föld színéhez képest, mint eddig, a penészedő pincében. Hossza: hat méter, szélessége 3 méter 40 cm. Magassága 2 méter 40. Még néhány munkaóra és a végső simítást, szépítést is elvégezzük benne.
Határozottan másfajta sebesültjeink vannak itt, mint eddig. Sokat gondolkodtam, vajon miért ez a különbség. Sok találgatás után, azt hiszem, azzal közelítem meg az igazságot, hogy a saját ostoba parancstömegeink mellett naponta hallják a ruszkik izgatását is. És meg kell mondanom, hogy amiket magam is hallok ennen fülemmel a Pripetyen át, az igaz. Ez elég hihetetlen ebben a hazugságországban, de amivel csalogatnak bennünket, abban igazuk van. Tudniillik az a lényege a hívogatásuknak, hogy úgyis elveszítjük a háborút. Úgyis tönkre teszik a németeket. Akkor pedig velük együtt mi is pusztulunk. Tehát menjünk át minél előbb. Igen! De! És ez a de, ami eldönti a magyar és magyar közti véleményt.
Ha egységesen valamennyien megtennénk, én lennék az egyik vezér. De az eskünket megszegni, még pedig a többiek elhagyásával, aljas gyávaság. De ezt csak fejcsóválva fogadják a sebesültek.
Folyton azt hangoztatják, minek vagyunk Itt? Hát erre aztán igazán nem lehet okosat felelni, mert én is ezt kérdezem önmagamtól naponta százszor is.
Teljesen zsákutca szerű a helyzetem. Ha a kötelességteljesítésre buzdítok, csak kisdarabka frontrész hallja. Ha a háború ellen beszélek, rútul cserben hagyjuk azokat, akiket az egyéni lelkiismeret még ott tart a kijelölt vártán.
Pedig az lenne jó, ha ezt a sátáni rendszerre felépülő valamit /nem tudok neki nevet adni/, szétdarabolhatnánk népesség, nemzetiség szerinti elemeire. Akkor valami remény lenne, hogy nem fogják tönkre tenni Európát. De így! Ha legyőzik a gőgjükben fulladozó németeket, már pedig legyőzik, akkor hosszú időre, jaj lesz nekünk is.
Teljesen igaza van Kamil rendtársamnak, aki a sztálingrádi csata napján példaoldás közben hátra fordult a táblától, és azt mondta az osztálynak: Ma vesztették el a németek a háborút.
Mi itt csak addig létezhetünk, amíg a gépezet más parancsot nem kap. Ezért őrültség minden, ami időhöz köt, még pedig hosszú időhöz, itteni települési kérdést, építést, állandósítást. Hát még mikor mindezt megokoláshoz kötik az ostoba, rövidlátó parancsnokok. Itt mindenki szamár /persze rajtuk kívül/. Ha valamit meg akarunk világítani, ó rosszul mondom, csak valami más szót merészelünk lehelni a kiadott szamársággal szemben, akkor megkapjuk a letorkoló "te civil vagy" igen magasrendű, tudományos cáfolatot. Ez a bátortalanság nincs meg a parancsnokunkkal szemben. Nála a nívótlanság olyan, hogy a kacsa feneke hozzá a felhőkarcoló magasságban van. De a pléhgallérosoknál már más. Ott jön a néma hapták. A legtöbbje meg is van győződve, hogy ilyen jelenet már azt jelenti, hogy őfőistensége lehengerelt bennünket. Ha lenne nálam filmfelvevő, mindig megörökíteném azt a boldog, büszke, öntudatos, sokszor gőgös mozdulatsort, amivel otthagy bennünket.

 

Imával kezdtem a mai műsort, így azzal zárom. A szerkesztő, Fodor Endre kíván további kellemes rádiózást valamennyiüknek. Ez az ima pedig II. Rákóczi Ferenc imája, amely az ország keresztény megújulásáért szól.

„A Te kezedben van szívünk Uram,
Gyújtsd fel a lomhákat,
Vezesd vissza az eltévelyedetteket,
Világítsd meg a vakokat,
Lágyítsd meg hajthatatlanokat,
Bátorítsd meg a habozókat,
Tanítsd meg a tudatlanokat,
Gyarapítsd bennünk a hitet.
Gyújtsd fel a kölcsönös szeretet lángját,
S újra és újra kérlek,
Add, hogy szereteted gyarapodjék,
Hogy ez az isteni láng
Eméssze föl viszálykodásainkat!”

 

 

124. ADÁS

2015. augusztus 26.

Szerkesztett változat

„Isten nem azt akarja, hogy minden ember a tökéletességnek elméletileg a legmagasabb és legkiválóbb fokára jusson el. Jobb, ha valaki jó utcaseprő, mint ha rossz író, jobb, ha jó bába, mint ha rossz orvos, és a bűnbánó gonosztevő, aki meghalt Jézussal a Kálvárián, sokkal tökéletesebb volt, mint azok a szentek, akik keresztre feszítették őt.” – Thomas Merton gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

A mai adásunkban visszatekintünk a Szent István napi tisztavatásra és elkalauzoljuk önöket egy olaszországi kiállításra is. Természetesen folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

A hagyományokhoz hűen és méltóan Szent István napján rendezték meg a tisztavatást, amelynek összefoglalóját hallják a Zrínyi Katonai Filmstúdió felvételén.

- Köztársasági Elnök Úr! Molnár Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj parancsnoka, jelentem, augusztus 20. állami ünnepünk alkalmából Magyarország lobogójának ünnepélyes felvonására, valamint a 2015. évi ünnepélyes tisztavatásra a Díszzászlóalj és a Nemzeti Lovas Díszegység felsorakozott.

Áder János köztársasági elnök, Kövér László az országgyűlés elnöke valamint Hende Csaba honvédelmi miniszter jelenlétében tette le esküjét az a 94 tisztjelölt, akik tanulmányaikat most fejezték be a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Hende Csaba honvédelmi miniszter: Honvédtisztek! Magyarország évezredes története bebizonyította, hogy csak akkor maradhatunk meg, ha van hadseregünk, ha van honvédségünk. Olyan katonaságunk, amire mindig számíthat a nemzet, amit jól és hozzáértően vezetnek tisztjei, amiben elkötelezett harcosok szolgálnak, s ami ezért a harctéren is meg tudja állni a helyét. Ifjú hadnagyok! Ez az ország a mi hazánk, amiben otthon vagyunk, s a magyarság a nemzet, ahová tartozunk. Mindkettőért érdemes dolgozni, és ha kell, érdemes harcolni. Váltsátok hát életre a szót! A hazáért mindhalálig!

Én, esküszöm, hogy Magyarországot híven szolgálom, hűséges honvédtisztje leszek. A rám bízott honvédek és fegyverek erejével életem árán is megvédem. Isten engem úgy segéljen!

- Köztársasági Elnök Úr! Izmai Olivér hadnagy kérek engedélyt a tiszttársaim által aláírt eskü átadására valamint a kardrántás végrehajtására!
- Az engedélyt megadom! Gratulálok tanulmányaik sikeres befejezéséhez!
- Hazámat szolgálom!

A felavatott tisztek esküjüket, amelyet Izmai Olivér hadnagy mondott elő, a Ludovikás hagyományos szerint kirántott karddal erősítették meg. 

- Rántsunk kardot! Kardjaink érces pengése mellett kiáltsuk egy szívvel, egy lélekkel: A hazáért mindhalálig!

Áder János köztársasági elnök ünnepi beszédében külön köszöntötte a felavatott tiszteket: Tisztelt katonák! A biztonság megteremtésében komoly feladatok hárulnak önökre is. Katonai pályafutásuk során, hazánk szolgálata és NATO szövetségesi feladataink ellátása esküjükhöz méltó kihívásokat tartogat önök számára. Államiságunk ünnepén, politikai nemzetünk nevében bátorságot, emberséget, erőt, egészséget kívánok katonai hivatásukhoz!

 

A Nagy Háború emlékeit tekinthetik meg azok, akik ellátogatnak San Martino del Carsoba.

100 évvel ezelőtt, egy hónappal Olaszország május 23-i hadüzenete után elszabadult a pokol az Isonzó völgyében is. A kezdeti időszakban a legsúlyosabb harcok a doberdói fennsík birtoklásáért folytak. A történészek adatokkal rendelkeznek. A stratégiailag fontos terület védelmében, több mint 100 ezer magyar katona esett el. A térség magángyűjtői, kis helyi múzeumai pedig a tényeket tárgyi emlékekkel tudják alátámasztani. A Nagy Háború emlékei San Martino del Carsoban címet viselő állandó kiállítást például a helyi karszt barlangászati egyesület tagjai hozták létre 8 évvel ezelőtt. Gianfranco Simonit, a múzeum történeti kutatócsoportjának vezetője avat be a részletekbe. 

- A tárlók tartalmának 90 százaléka San Martino del Carso földjében talált tárgy. Látványra nem szép tárgyak, de mindegyiknek megvan a maga története, olasz és osztrák katonák története. Mi egybe tettük ezeket a dolgokat, mert nem azt nézzük, hogy egy tárgy olasz, magyar vagy osztrák. Számunkra minden ember egyforma.

Szóval itt minden tárgy a falu területéről származik. Nem csoda, hiszen a település házainak többsége az egykori állások között fekszik, sokak kertjéből kavernák is nyílnak. Ha az ember kicsit ásni kezd a kertjében, sisakokat, fegyvereket, lőszereket talál. Nem csoda, ha az elmúlt száz évben összegyűlt belőlük több múzeumra való mennyiség.

- Már kiskoromban, a többi helyi gyerekhez hasonlóan keresgéltem azokat a különleges darabkákat, amelyet a katonák itt hagytak a harcok során. Elkezdtük gyűjteni a darabokat és idővel úgy döntöttünk, hogy összeadjuk őket és múzeumot létesítünk belőlük. Már kisfiúként gyűjtöttem ezeket, mint minden gyerek errefelé, akik sokszor azért gyűjtötték, hogy eladják, hogy a sokszor vasból készült tárgyak eladásából egy kis pénzük legyen. Mi azonban úgy döntöttünk, hogy összegyűjtjük ezeket és belekezdünk valamibe, hogy megmutassuk az embereknek. Innen jött meg a kedvünk ahhoz, hogy egy múzeumban állítsuk ki őket. 

A múzeumot egyre többen keresik fel Magyarországról is, magánemberek és kutatók egyaránt. Ott jártunkkor a kutatócsoport vezetője éppen a Hadtörténeti Intézet és Múzeum küldöttségének szolgált érdekes adalékokkal. A magyar kutatókkal és szervezetekkel baráti kapcsolat alakult ki. A múzeum várja az egyéni és csoportos látogatókat, akiknek szívesen megmutatják a Monte San Michele és környékén az évszázados magyar állásokat, emlékhelyeket is.

A felvételt a Zrínyi Katonai Filmstúdió készítette.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetét folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

Annyira felgyülemlett már a baj, hogy a szó szoros értelmében kérdőre vontam az ezredest. De ő örök refrénét sütötte: - Alfonzkám, te nem vagy elég katona, nem ismered a fegyelmet!  Ha a Szent Benedek Rendjében csak ilyen fegyelmet tanultam volna meg, joggal kirúgtak volna az első félévben.
Olyan témákról tárgyal és várja a néma fejbólintással a helyeslést, amit szégyellnék leírni, ha nem akarnék hűen  visszaadni mindent. Az robbantotta ki belőlem a visszafeleselést, mikor a legkomolyabban magyarázta, hogy egy 16 éves leányt megerőszakolni katonai erény. Megmondtam neki, hogy újra feljelentem. De magam is tudtam, hogy ez falra hányt borsó. Hiszen eddig sem tettek ellene semmit, noha tudták, hogy milyen erkölcstelen és jellemtelen ember. Ilyen aljasok az aktív tisztek. Szerencsére nem mind, de a legtöbbje csak fokozatban különbözik ettől. Megértünk a háború elvesztésére. Van képük az ilyeneknek szidni az oroszokat, különösen a partizánokat. Mennyivel vagyunk jobbak azoknál? Azok védik a hazájukat, és olyan hősöket láttam közöttük, hogy az ilyen senkiháziak az árnyékai sem lehetnének azoknak.
Ócska dolgokkal torolja meg a nyílt figyelmeztetést. A Jóskámat ki akarta köttetni. Hiába kértem, hogy ne tegye meg naposnak, amíg ministrál. Azért is!
Délután hét halottat temettem. Kocsit kértem Kálmántól, mint helyettestől. De a vezércsicskás visszaküldte. Hát itt így ez nem megy! Szeretőket végigvinni a városon van fogat és autó, de egy katolikus lelkésznek hivatalos ténykedéshez nincs. Magam is félig dühös voltam a vezércsicskás intézkedése miatt, aki mikor számon kértem, gazdájára hivatkozott. Én meg kikértem magamnak. Ebben a felforrósodott állapotban jöttek hozzám a bakák és fogatosok, hogy tegyek valamit ezzel a megveszekedett parancsnokkal, mert lelövik. Egyik legnehezebb feladatom lett. Ugyanazokhoz könyörögtem, hogy ne lőjék agyon, akikkel eddig teljesen egy véleményen voltam. Órákba került, míg egyenként becsületszavukat vettem az „összeesküvőknek”. De hol a biztosíték, hogy meg is tartják, mikor az idegek ilyen szörnyű állapotban vannak ellene. Joggal! Napokig reszkettem, ha valahol a környéken lövést hallottam, hogy vajon nem őt lőtték-e le.

Április 19.

Lógunk a levegőben. Talán ma eldől a sorsunk, ahogy az óránként idejövő telefonparancsok, rendelkezések tömkelegéből sejteni lehet. Még mindig nem tudjuk, hova megyünk a 9. Hadosztály feloszlatásával. Kobrynt emlegetik, de óránként más és más hír jön. Mindenki jobban akarja tudni. Mindenki stratéga. Fejetlenség, fegyelmezetlenség. A parancsnok pedig, aki eddig is teljesen fegyelmezetlen módon viselkedett, mindenben - hitében, erkölcsében, fegyelemtartásban, másokkal szemben köteles figyelemben - most elveszti az eddig is gyenge fékjét, és átmenet nélkül mindenkit a legszigorúbb büntetésben akar részesíteni. Jön egy: kikötni! Jön még egy: kétnapi zárka! Jön egy harmadik: nem engedlek szabadságra! - Teljesen őrült! Mindenki megint hozzám jön, hogy szóljak ennek a veszett kutyának. Meg is tettem. Megint azt felelte: Tudod, Alfonzkám, ez az alapja a jó katonai szellemnek.
Olyan elkeseredettség van az egész társaságban, hogy újra elhatározták a lelövését. Most megint megyek mindenkihez, hogy ne tegyék. Kellett nekem rohamsisak!  
Ma este titokban megtartottuk Kálmán és Boróka eljegyzését.

Április 20.

Végre ma megjött, hogy hova megyünk: Gornikibe. Malorytától délkeletre a Breszt-Koveli műút mellett van ez a kis falucska. Állítólag agyonbombázott, németekkel tele levő vacak kis falu. Majd meglátjuk. Előre nem hiszem el, hogy a németek is ott lennének benne, mert azok nem maradnak ilyen helyen.
Megjött a parancs, hogy veszély miatt az ápolónővérek nem jönnek velünk. Egy gonddal kevesebb. Magam nem panaszkodhatom, mert velem mindig úri módon viselkedtek. Még ez a vendég nővér is, akivel együtt operáltunk. A vezetőt változatlanul nem tartom alkalmasnak arra, ahova tették. Úgy látszik, a klimax-állapotát ilyen lehetetlen viselkedéssel mutatja. Kornél örül a hírnek, mert mindenkivel összeveszett az utolsó napokban. Kálmán szeretne hazakerülni Borival. De ha nem?!? 
Siettem a hadtestre, hogy áttelepülés hírére siettessék sebesültjeink elszállítását. Távmondatban kértek Budapestről vonatot. A hadsereg parancsnokság is minden támogatást megígért. - Ilyenkor megint kiderül, hogy a katolikus papban van bizalmuk azoknak, akik a saját körükön kívül keresnek valakit a közös cél érdekében. Most már éppen elég tapasztalatom van az egész hadosztály, sőt hadtest életéről. Mindenkit és mindent ismerek. Minden rugónak látom a helyét és feladatát. Kivétel nélkül mindenütt a katolikus papot veszik elő a legközösebb ügyek elintézésére. Még akkor is, ha személyében egyszerűbb, mint más lelkész. Az aktívakról nem is beszélek. Kivéve az olyant, mint Szkladányi Ákos. Németh József sajnos már lejáratta magát. Jelleg nélküli lény.

 

Köszönöm, hogy velünk tartottak ismét, elköszön önöktől a szerkesztő Fodor Endre, Zelk Zoltán Kegyelem című versének soraival.

„Sohase lép gyíkra csigára 
soha egy föltámadt fűszálra 
a földön járó isten lába 
de vétkeinket eltapossa 
mert vétkeinket megbocsátja.”

 

 

125. ADÁS

2015. szeptember 2.

Szerkesztett változat

„Istenünk, hálát adunk neked, hogy történelmünk alakításával meghívást kapott népünk az igaz hitre. Köszönjük Urunk, hogy minden hűtlenség ellenére kiemeltél bennünket a bajból, kivezettél minden kilátástalanságból. Az elpártolás, lanyhaság, divatos anyagelvűség kísértése ma sem múlt el a fejünk fölül. Ezért kérünk Istenünk, fogadd el engesztelésünket és fékezd meg a ránk leselkedő erkölcsi veszélyeket.” Egy, a magyarságunkért szóló engesztelő litánia soraival köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

• A mai adásunkban többek között beszámolunk majd arról, hogy zarándoklatra hívják a honvédségben dolgozó katonákat, civil munkatársakat.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.
• Neves dátumokra emlékezünk a Kalendáriumban.

 

XXI. alkalommal rendez Nemzeti Katonai Zarándoklatot a Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspöksége. Idén szeptember 19-én szombaton, a Budapest-Máriaremetei Kegytemplomban rendezik meg a zarándoklatot. Berta Tibor ezredessel, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökével a zarándoklatról illetve az elmúlt húsz hasonló rendezvényről beszélgetünk.

- Valójában nagyon régen kezdődött el ez a zarándoklat, és ahogy láthatjuk, immár XXI. alkalommal rendezzük ezt meg. Annak idején, amikor fölállt a Tábori Lelkészi Szolgálat, az első tábori püspököt, Ladocsi Gáspárt meghívták Búcsúszentlászlóra. Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepén Búcsúszentlászlón mutatott be szentmisét és akkor fogalmazódott meg legelső alkalommal az, hogy Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepe köré – szeptember 24-én van ez az ünnep, amely nem kötelező ma már a katolikus egyházban – szerveznénk mi egy zarándoklatot csak a katonáknak. Így indult el ez a zarándoklat és jó pár évig Zala megyében volt Búcsúszentlászlón. Később más helyekre került át, először Makkosmáriára, most pedig Máriaremetére. 

Az utóbbi néhány évben Máriaremetén van a zarándoklat. Mi az oka ennek, hogy ezt a helyszínt jelölték ki?

- Búcsúszentlászló annak idején egy nagyon kiváló hely volt, hiszen a környéken több katonai alakulat is volt. Aztán a haderő reform és haderő áttervezés során úgy alakult a helyzet, hogy először Makkosmáriára helyeztük át a zarándoklatot, ami szintén egy nagyon jó hely volt. A probléma annyi volt vele, hogy nehezen volt megközelíthető. Aki járt már ott, az tudja nagyon jól, hogy oda gépjárművel még csak-csak, de autóbusszal egyáltalán nem lehet eljutni. Mivel a zarándoklatot mi nem pusztán egyéneknek szeretnénk szervezni, hanem alakulatoknak, honvédségi intézményeknek, HM intézményeknek, így nem volt alkalmas helyszín. Ezért kerültünk Máriaremetére és bízunk benne, hogy itt meg is gyökeresedik a zarándoklat. 

Az idei zarándoklat egy kicsit különleges, hiszen kötődik a II. világháború befejezésének 70. évfordulójához.

- Minden egyes Nemzeti Katonai Zarándoklatunk fő eseménye a szentmise. Ezen a szentmisén, mint minden egyes szentmisén, Jézus Krisztussal való találkozás történik. Amikor elgondolkodunk azon, hogy mi is a Jézus Krisztussal való találkozás lényege, akkor azt kell mondjuk, hogy ő a mi példaképünk. 70 évvel ezelőtt véget ért a II. világháború, melyet valljuk meg őszintén, hogy a rendszerváltozás óta nem nagyon ünneplünk meg. A rendszerváltozás előtt volt egy ünnep, amit felszabadulásnak neveztek el, ebbe most nem mennék bele. Mi arra gondoltunk ebben az évben, mégiscsak hálát kell adni, hogy 70 év után véget ért az emberiség egyik legborzasztóbb időszaka. Hálát kell adni azért, hogy ez véget ért és hálát kell adni azokért az emberekért, akik ebben közreműködtek. Hálát kell adni, hogy ebben a borzasztó állapotban, ami hat éven keresztül tartott a világon, voltak olyanok, akik próbálták segíteni az embertársaikon, akik fizikailag is oda álltak a sebesültek mellé, akik a menekülteket elbújtatták, akik imádkoztak. Soha nem szabad azokról megfeledkezni, akik 1945 óta azon dolgoznak, hogy nem volt háború. Igaz, I. Ferenc pápa azt mondta, hogy szinte zajlik a III. világháború, csak különböző pontokon a világon, de egy nagy világégés nincsen. Én azt hiszem, hogy sokan tettek és sokan tesznek most is ezért. Akár úgy, hogy olyan pozícióban vannak, ami ezt megakadályozza, akár pedig a legegyszerűbb keresztény módon, hogy imádkoznak azért, hogy elkerüljük a háborút. 

Milyen programok várhatók ezen a szeptember 19-i szombaton?

- A tavalyi évben született az az elhatározás, hogy a magyarországi Katonai Ordinariátus megalapítja a Kapisztrán Szent János elismeréseket. Ezek egyházi elismerések, de ugyanakkor valamiképpen katonai mintára működnek. Olyan arany, ezüst és bronz érdemérmek is vannak közöttük, amik hordhatók a katonai kitüntetések mintájára. Akkor az az elhatározás született, hogy ezeket az elismeréseket minden esztendőben ezen a Nemzeti Zarándoklaton adjuk át azoknak a katonáknak, kormánytisztviselőknek, közalkalmazottaknak, akik segítik a mi munkánkat. Akár úgy, hogy a tábori lelkészeket segítik, akár úgy, hogy az egész Tábori Püspökséget támogatják. A program 10.30-kor kezdődik az ünnepi szentmisével, melyet Bíró László katolikus tábori püspök fog bemutatni a tábori lelkészi kar tagjaival. Hogy stílusosak legyünk, próbáljuk úgy intézni a dolgokat, hogy pontosan 12.00-kor, a déli harangszókor – ami emlékeztet bennünket a Nándorfehérvári diadalra és Kapisztrán Szent Jánosra –, kezdődjön meg a Kapisztrán Szent János elismerések átadása. A szentmise előtt Kun Szabó István helyettes államtitkár úr fogja köszönteni a zarándoklat résztvevőit. A Kapisztrán Szent János elismerések után egy szerény ebédre várjuk a résztvevőket, majd a Misztrál együttes koncertje következik. A zarándoklatot egy imaóra zárja majd.

A felvételt Szűcs László készítette. 

 

Nádasi Alfonz Hadinapló kötet felolvasását folytatva, Bőzsöny Ferencet hallják.

Május 21. Vasárnap

A szokásos napirend. Sebesültjeink mindig külön örülnek, ha részt vehetnek a misén, még hétköznap is. Vasárnapra szinte még a félholtak is meggyógyulnak. Itt mindig jobban látom az Istenhez fordulást, mint Bresztben. Hiába, az örökös "varrógép" zakatolás délutánonként és este, a légiharc közeli látványa, a tüzérség felelgetése innen is-onnan is kissé felborzolja a lelkiismeretet.
Ez nem azt jelenti, hogy meggyőződéssel vallanák hitüket. Ó, nem, távolról sem. A legtöbbje az a bizonyos megalkuvó hívünk, aki adásvételi szerződést köt az istenével veszély idejére. Aztán beköti a fülét, mikor elmúlik a veszély. Ha mások veszélyét látja, még közben fellángol, vagy inkább fellobban benne az adott szó emléke. De mihelyt hazamegy, vagy csendesebb napja van, éppúgy káromkodik, dicsekszik erkölcstelen kalandjaival, mint azelőtt. De mégis minden kis csoportban van olyan, akinek jelenléte fékezi a többit. Ezek a névtelen apostolok. Egy-egy szavuk, amely felhívja a többinek a figyelmét a prédikáció valamelyik mondatára, néma fejbólongatásra készteti őket. Legalább ennyire igazat adnak neki. Ezt azért tudom ilyen pontosan, mert viták alakulnak ki a hosszú, unalmas együttlétben. Aztán, ha már nem tudják eldönteni egymás között, akkor megkérik valamelyik ruszin ápolónkat, hogy jöjjön értem. Ez a legnagyobb elégtételem. Még közömbös civil vitában is kérnek. Nemcsak hit- vagy erkölcstani, dogmatikai témákban. Olvasnak, aztán valamelyik félművelt újságíró cikke megindítja a vitát.
Ma is alig vártak délután, hogy visszatérjek az alakulatoktól. Haromyval jöttem haza. Szemlére jött hozzánk. Tudtam, hogy ma mindenkinek az idege táncolni fog az őslény parancsnokunk miatt, azért már eleve felajánlottam a bunkerünket vacsorára. Erre nagyképűen kijelentette a tisztikar előtt, hogy a vacsora az "alezredes úr tiszteletére a tiszti étkezdében lesz." Erre ki is tört a botrány. De csak én pofáztam, mert a többinek a szó szoros értelmében rá kellett tapasztanom a tenyeremet a szájára, hogy fékezzék magukat. Megmondtam neki a leghatározottabban, hogy itt nincs tiszti étkezde, hanem ez a mi lakásunk. Nagyon szívesen felajánljuk bárkinek, ha ezzel segítünk valakinek. De senkinek sincs joga, hogy hivatalos nevet adjon neki, és parancsban kijelentse ezt. Így nem lehet beszélni velünk, százados úr! - fejeztem be felcsattanó hangon a mondókámat. Sajnos, mégsem fejezhettem be, mert le akart torkolni. Na, még bennem is volt szusz, és folytattam: Kérjen meg, és a végletekig megteszünk mindent. De a folytonos hatalomra való hivatkozás: "Majd parancsszóra megteszitek" végletekig kiélezik az ellentéteket. Egységesen utálják a százados urat a tisztek is, a legénység is.
Bizánci főeunuch módján ugrált, mikor az alezredes megmondta, hogy este 8-kor vagy későbben jön vissza. Valami négyszer idegeskedve megkérdezte: Alfonzkám, előkészítetted a fürdőt az alezredes úrnak? Mindannyiszor ráfeleltem: Bízza rám, százados úr, meglesz. Végül annyira citerázott, hiszen pléhgalléros jön, hogy fogta magát, rohangált lepedőért, székért, miközben mindenkinek azt kiabálta: Ez az Alfonz megbízhatatlan. Már azt sem vette észre, hogy folyton hangosabban nevetnek körülötte. Épületes látvány volt.
Azonnal visszaadtam a megbízatást a tisztikar jelenlétében. Megmondtam, nem vállalok olyan feladatot, ahol ilyen ostobaság is előfordulhat.

 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

1945. szeptember 2-án véget ért a II. világháború. A japán küldöttség aláírta az amerikaiak előtt a kapitulációs okmányt. 
1031. szeptember 2-án vadászat közben meghalt Imre herceg, I. Szent István fia. Az ország trónörökös nélkül maradt. Imre herceg 1007 körül született. 
1272. szeptember 3-án királlyá koronázták IV. Kun Lászlót. Uralkodását anarchia, a bárok uralmának megerősödése jellemezte. 
1917. szeptember 4-én született Maléter Pál katonatiszt, az 1956-os forradalom és szabadságharc honvédelmi minisztere, mártírja. 
1996. szeptember 6-án II. János Pál pápa megkezdte kétnapos magyarországi látogatását. 
1566. szeptember 8-án Szigetvár ostrománál hősi halált halt Zrínyi Miklós horvát dalmát és szlavón bán. Hősies helytállását dédunokája, Gróf Zrínyi Miklós énekelte meg a Szigeti veszedelem című művében. 1508 körül született a horvátországi Zriniben, nemesi család sarjaként. 1526-ban a mohácsi csata után I. Ferdinándhoz pártolt. 1529-ben a törökök által ostromolt Bécs védelmében vett részt. 1561-től Szigetvár kapitánya valamint 1563-1566 között dunántúli főkapitány volt. 1566. szeptember 6-án II. Szulejmán török szultán 100 ezer fős seregével megostromolta a 2500 emberrel védett Szigetvárt. A 600 főre csökkent várőrség visszaszorult a belső várba, a száraz idő miatt a vár védelmét erősítő vizesárkok és mocsarak kiszáradtak, a Győrnél táborozó császári hadsereg nem sietett a segítségükre. Végül Zrínyi Miklós a megmaradt 300 fős csapatával kitört a várból és mindannyian hősi halált haltak az egyenlőtlen küzdelemben. 

 

Köszönöm, hogy megtiszteltek ismét figyelmükkel, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Kányádi Sándor : Szelíd fohász

szelíd fohász az én fohászom
félig könyörgés félig hála
hogy nem juttattál s ezután se
juttass engemet szégyenfára

de eljut-e az én fohászom
eljuthat-e vajon tehozzád
útjaidat úton útfélen
szertartások barikádozzák

nem marad-e sziklára hullt
magokként vajon terméketlen
mit egy hosszú életen át
a jövendőnek elvetettem

tudom sokat eltékozoltam
abból mit rám bíztál sokat
de azért ne tagadd meg tőlem
holtomban se áldásodat”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu  

 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
kedd, 2020, június 23