Inter Arma Caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2016. 161-165. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

 

161 - 165. adás

 

 

161. ADÁS

2016. június 1.

Szerkesztett változat

„Szeplőtelenül fogantatott Szent Szűz, Lourdes-i Miasszonyunk, aki a gyermekeidet a világ minden tájáról megjelenésed barlangjához vonzod s a Te számtalan jótéteményeddel szüntelenül növeled a gyermeki bizodalmat azokban, akik hívásodnak engedelmeskednek, íme, annyi ezer és ezer elhagyott beteg példájára, fájó testtel és szenvedő lélekkel én is lábaidhoz borulok, s gyógyulásért könyörgök hozzád. Jóságos Anyám, hathatós közbenjárásoddal nyerd meg nekem Szent Fiadtól, hogy betegségemtől megszabaduljak és visszanyert erőmet Isten és felebarátaim szolgálatára szentelhessem.” – Részletet hallottak a betegek imájából, amelyet a lourdesi Szent Szűzhöz mondanak azok, akik minden évben ellátogatnak a franciaországi zarándokhelyhez. Így vannak ezzel katonáink is, hiszen a Magyar Honvédség minden esztendőben jelen van a katonai zarándoklaton, amelyet idén 58. alkalommal rendeztek meg. Jómagam is megtapasztalhattam nem egyszer azt a felemelő hangulatot, amelyet a helyszín áraszt magából. 

 

Lourdes-ban egy szegény, tanulatlan 14 éves leánynak, Bernadettnek 1858. február 11-én jelent meg először a Szent Szűz a városka melletti barlangnál. 18 alkalommal jelent meg a kislánynak július 16-ig, bűnbánatot és engesztelést kérve. Március 25-én a nevét is elárulta: „Én vagyok a szeplőtelen fogantatás.” A magyar katonák zarándokcsoportja Dr. Jelen Gábor ezredes vezetésével május 19-én az esti órákban érkezett meg Lourdes-ba, hogy részt vegyen az 58. Nemzetközi Katonai Zarándoklaton. Pénteken, reggel fél hétkor már Berta Tibor általános helynök, Szentesi Csaba és Kálinger Roland tábori lelkészek szentmisét mutattak be a jelenések barlangjánál. A tábori megnyitót követően, mintegy 1400 katona, zenekari kísérettel vonult a táborból a nemzetközi megnyitó ünnepségre, amely este öt órakor kezdődött a X. Szent Piusz földalatti bazilikában. Itt a katonazenekarok vonultak be először, köztük a székesfehérvári helyőrségi zenekar, majd a jelenlévő országok egy-egy képviselője kezében egy mécsessel, a nemzeti zászlót vivő katonák és a hivatalos delegációk érkeztek. 21-én reggel a magyar zarándokcsoport a székesfehérvári helyőrségi zenekar által játszott indulók hangjaira vonult a szálláshelytől a lourdesi keresztút kezdetéhez. Ebben az évben is elhozták az úgynevezett lourdesi keresztet a Tábori Püspökségről a katonák, amelyet az egyes állomások között felváltva mindig más-más két személy vitt a zarándokcsoport tagjai közül. A hagyományokat követve ebben az esztendőben is mécseseket gyújtottak a keresztút 10. állomásánál, amely 1912-ben magyar adományokból épült. A nap a gyertyás Mária körmenettel zárult, amely alatt a zarándokok a rózsafüzért imádkozták el. Vasárnap délelőtt fél tízkor kezdődött a zarándoklat ünnepi szentmiséje, amelyet a tábori püspökök és a katonalelkészek mutattak be a X. Szent Piusz földalatti bazilikában. Délután fél háromkor kezdődött el a zarándoklatot bezáró liturgia, amelyen a francia tábori püspök eloltotta az 58. Nemzetközi Katonai Zarándoklat gyertyáját. Interjúinkat, ezúttal a helyszínen Kálinger Roland tábori lelkész, Rozsé atya készítette. Az interjúk között Berta Tibor ezredes, általános helynököt hallják majd, akivel már itthon beszélgettünk. 

A földalatti X. Piusz bazilikában beszélgetek Bíró László tábori püspök úrral. Arra kérem püspök urat, hogy mivel nem az első lourdesi katonai zarándoklata, mondja el gondolatait ezzel az 58. Nemzetközi Katonai Zarándoklattal kapcsolatban.

- Azt gondolom, hogy egy zarándokhelynek az értékét az mutatja, ha az ember sokadszor tér vissza, nem unalmas lesz, hanem még inkább érdekes. Nekem mindig nagy élmény az, ha elcsendesedhetek a jelenések barlangjánál, imádkozhatok azokért, akiknek megígértem. Magának a helynek is megvan a varázsa, és az embereknek, akik itt vannak. A katonai zarándoklat egy sajátos hangulatú zarándoklat. Újra meg újra az jut nekem eszembe, mikor a bohóc elmegy szerzetesnek, éjszakánként kilopódzik a cellájából és bohóckodik a Szűzanya szobra előtt, mert ő leginkább így tudja dicsérni a Szűzanyát. Lourdes-ban is katonai zarándoklaton veszünk részt és a katonáknak van egy sajátos stílusa. Ha az ember túl tud látni ezen a felszínen, azért meglátja azt is, hogy rengeteg egyenruhás ember elmélyülten imádkozik. Hol itt, hol ott bukkan rá az ember imádkozó egyenruhásra. Az ember épül a fiatal katonatiszt tanulókon, ahogyan beállnak alázattal a sorba és elmennek a grotta előtt, megérintve a sziklát. Mindig sajátos élmény a magyar keresztút indítása vagy az azt követő magyar szentmise. A zarándokcsapatunkat is nagyon meg kell dicsérnünk, mert az évek során egyre inkább olyan emberek vesznek részt a zarándoklaton, akik Istent keresik és nem egy turisztikai élményben akarnak részesülni. Tisztulnak a soraink. Akik csak turisztikai élményt keresnek, azok egy-két alkalom után eltűnnek közülünk, viszont akiket megérint a hely szentsége, azok kitartanak, és évről-évre együtt imádkoznak velünk.

Püspök atyát kérem, mint katonai ordináriust, hogy ebben a szentmisében imádkozzon értünk, a lelkészekért illetve a ránk bízott katonákért, a zarándokokért, akik itt vannak velünk. 

- Szívesen teszem, és azokért is, akiknek megígértem odahaza.

Berta Tibor ezredes, általános helynök

- Olyasmi érzés, olyasmi hangulat, olyan keríti ott hatalmába az embert, vagy legalábbis engem most már a sokadik zarándoklat után, amiről nagyon nehéz beszélni. Nagyon nehéz megfogalmazni Lourdes-nak az igazi lényegét, ugyanakkor pedig egy nagyon világos üzenete van és egy nagyon világos üzenete volt most is a mi katonai zarándoklatunknak. Azt hiszem Lourdes-nak az üzenete pontosan az, amit Bernadett ott hallott a "szép hölgy"-től, a Boldogságos Szűz Máriától, hogy nekünk, embereknek, egyfajta magunkba nézésre van szükségünk, amit a szép hölgy is mondott: bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat... Lourdes-nak a lényege pontosan az, hogy az ember szembetalálja magát az Istennel.

Sok emberen láttam vöröskeresztes karjelzést. Kérem ezredes asszonyt, hogy mutatkozzon be és mondja el, hogy kik azok, akik ilyen karjelzést viselnek a lourdesi zarándoklaton.

- Dr. Muzsay Ildikó orvos ezredes vagyok, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Szervezési Intézet igazgatója. A karjelzésünkön látható a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ jele, amely egy vöröskeresztből áll, ami az egészségügyi dolgozók nemzetközi jele és ezen egy kígyó öleli át a kardot, amire büszkék vagyunk, az a csapat karjelzésünk.

Sokan vannak itt a nemzetközi zarándoklaton, akik ilyen karjelzést viselnek. Hányan vannak és vannak-e olyanok, akik már több zarándoklaton vettek részt illetve vannak-e újonc zarándokok?

- Az Egészségügyi Központból 16-an jöttünk, azt gondolom, hogy erre büszkék lehetünk. Hárman vagyunk olyanok, akik már többször jártunk itt a zarándoklaton. A központból jöttek katonák, közalkalmazottak és hozzátartozók egyaránt, van közöttünk orvos, szakdolgozó és még jogász is. 

Valóban büszkék lehetnek, mert ez nagy szám és egy szép csapat. Amikor hazamennek a zarándoklatról, beszélnek-e egymás között arról, hogy milyen volt a zarándoklat, hogy milyen egy ilyen zarándoklat? Hiszen ha ennyien eljönnek, akkor valahonnan informálódnak arról, hogy ide érdemes eljönni, ide jó eljönni. 

- A kórházunkban van egy nagyon kedves, bár kicsi kápolna, amiben rendszeresen van mise. Ott van már egy olyan kis közösség, akikkel rendszeresen találkozunk. Azt gondolom, hogy nagyon jó csapat van az Egészségügyi Központban, beszélgetünk, elmondjuk egymásnak, hogy milyen szép, megérintő helyen vagyunk itt. Mivel a betegeket szolgáljuk, a lourdesi zarándoklat egy különösen fontos hely, itt fel tudunk töltődni. Az év során, a munkánk során, ahogy találkozunk, elmondjuk egymásnak, beszélgetünk róla és így jövünk egyre többen ide.

Utolsó kérdésként meg szeretném kérdezni, hogy a zarándoklaton melyik a kedvenc eseménye, kedvenc programja, szertartása?

- Számomra a legjobban felemelő érzés a Mária-körmenet, ahol az a sok ezer ember a gyertyával egyszerre énekel, szinte eggyé válnak. Számomra ez a zarándoklat csúcsa.

Kívánom, hogy ezen a zarándoklaton további testi és lelkierőt kapjon ahhoz, hogy a gyógyító munkáját ön és a csapata is tudja folytatni!

Berta Tibor ezredes, általános helynök

- Ez egy nagy zarándoklat, 12 ezer fővel sok-sok országból. Meg kell találni egyfajta közös nyelvet. Valamiképpen ez a közös nyelv a liturgiákban illetve az együttes rendezvényeken valósul meg. Szét kell választani, hogy Lourdes-ban vannak a katonai zarándoklatnak kifejezetten katolikus liturgiái és vannak olyan eseményei, olyan programjai, amelyek nem tartoznak hozzá szorosan az egyház liturgikus életéhez, de mégis valamiképpen ezekben van egyfajta közös nyelv és az az egyháznak a nyelve, a zenének, az imádságnak a nyelve, az egyfajta közösségi létnek a nyelve. 

Az első szentmise után, mely a grottánál, a jelenések barlangjánál volt, sétálunk vissza a szállodába reggelizni és kérdezem őrnagy urat, mint a zarándoklat legidősebb katonai résztvevőjét, hogy mutatkozzon be, és mondja el, hogy hányadszor van itt Lourdes-ban? 

- Hortobágyi Ferenc nyugállományú őrnagy vagyok, ötödik alkalommal veszek részt a zarándoklaton Lourdes-ban.

Ötödik alkalommal mit vár a zarándoklattól, melyik programra készült a legjobban?

- Legjobban a megnyitóra készülök és a vasárnapi nemzetközi misére. Ez a kettő számomra mindig a legfelemelőbb. Aki egyszer volt és utána még többször eljön ide, az már várja ezeket az alkalmakat. 

Mind a két esemény lent lesz a földalatti bazilikában, ahol minden katonai csapat, minden nemzet katonája a legszebb díszegyenruhába öltözik fel és várja az ünnepséget. Kikért fog imádkozni ezen a zarándoklaton, kik kérték önt, hogy imáiban, gondolataiban hozza el őket ide, Lurdes-ba? 

- Elsősorban édesanyám, aki 96 éves múlt József napkor. Úgy küldött engem ide, hogy imádkozzam érte és a családomért. Imádkozom a kis menyemért, aki lehet, hogy mire hazaérek kisbabával fog várni bennünket. Mindig nagyon felemelő itt lenni Lourdes-ban és imádkozni a barátaimért. Voltak katonatársaim, akik úgy küldtek el, hogy értük is imádkozzak. Nagyon nagy szerencsém van, sok barátom van, sok emberért kell imádkoznom. 

Kívánom, hogy a jó Isten erőben, egészségben tartsa meg édesanyját! Jó erőben, egészségben szülessen meg az unoka illetve kívánom, hogy a sok barát, akik őrnagy úr imáit kérték, maradjanak továbbra is jó barátok és az imái meghallgatásra találjanak!

 

Összeállítást hallottak az 58. Nemzetközi Katonai Zarándoklatról, amelyet következő adásunkban folytatunk majd. 

A mai adás elkészítésében köszönöm a segítségét Kálinger Roland tábori lelkésznek, Rozsé atyának valamint Ferenczi Jánosnak. Nevükben is további kellemes rádiózást kíván a szerkesztő, Fodor Endre. Betegek imádságával kezdtem mai adásunkat, műsorunk végén pedig abból az imádságból idézek, amelyet a Magyar Honvédség egykori és mai katonáiért mondtak az 58. zarándoklat katonai résztvevői.

„Örökkévaló Istenünk, Te szívünkbe oltottad a földi hazához való ragaszkodás magasztos érzését, a hazaszeretet nagyszerűségét, amely a hűség erényében mutatja meg, hogy az áldozatra készen álló lelkület tud igazán szolgálatára lenni a nemzetnek. Bizalommal kérünk téged Urunk, áldd meg hazánkat és a magyar honvédelem nemes ügyét! Mi most itt Lourdes-ban a jelenések barlangja mellett hajtunk fejet mindazok előtt, akik nemzetünk szabadságáért küzdöttek és adták oda életüket. Mindenható Atyánk, alázatosan kérünk, kísérje áldásod a Magyar Honvédség mostani katonáit, hogy történelmi elődeik példáját követve készek legyenek hazánk megvédésére és megőrzésére. Kísérd áldásoddal katonáinak hazai és külföldi szolgálatát, óvj meg mindannyiunkat minden veszedelemtől és minden bajtól. Kérünk téged, segítsd áldásod által a honvédtiszt jelöltjeinket és katonai középiskolásainkat, hogy kitartó, erős lelkülettel, megérlelt és megfontolt értelemmel, lelki és testi egészségben készüljenek hivatásuk betöltésére! Végül irgalmadba ajánljuk elhunyt katonáinkat, kérünk, hogy hazánkért végzett szolgálatukért igaz örömökben részesüljenek országod boldogságában! Urunk, nemzetünknek történelmünk során számos pártfogót adtál, köztük Krisztus Urunk édesanyját, Máriát, a magyarok nagyasszonyát, akinek lourdesi szentélyében most együtt imádkozhatunk általa hozzád, az angyali üdvözlettel és a Szent Fiad által tanított imádsággal.”

 

 

162. ADÁS

2016. június 8.

Szerkesztett változat

„Szeplőtelen Szűz, Lourdes-i Miasszonyunk, Isten és fájdalmak emberének Anyja, Isteni Szent Fiad azt kívánta, hogy Te is vele légy a kálvárián, míg Ő érettünk szenvedett és meghalt. Úgy szeretett téged, ahogyan csak egyedül Isten szeretheti Édesanyját, mégis azt akarta, hogy szívedet a fájdalom tőre járja át, s így a vele megosztott kimondhatatlan szenvedésekben nyilvánuljon meg és növekedjék a te szent szereteted őiránta. Lourdesi Szűzanyám, esdekeld ki számomra azt a kegyelmet, hogy Istent annál inkább szeretni tudjam, minél tovább tartanak, és minél súlyosabban nehezednek rám a megpróbáltatások, noha tudom, hogy ez annál is több, mintha egy pillanat alatt meggyógyulhatnék.” A lourdesi Szent Szűzhöz intézett betegek imájából idéztem mai adásunkban is. Köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. 

Folytatjuk összeállításunkat az 58. Nemzetközi Katonai Zarándoklat eseményeiről. Interjúkban számolunk be arról, hogy hogyan érezték magukat azok, akik részt vettek a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium katonájaként, munkatársaként a katonai zarándoklaton. Az interjúkat ezúttal is a helyszínen, Kálinger Roland tábori lelkész, Rozsé atya készítette. Az interjúk között Berta Tibor ezredes, általános helynököt hallják majd, akivel már itthon beszélgettünk. 

A zarándokok között van egy jó kedélyű csapat, akik mindig együtt vannak, és piros sapkát viselnek. 

- Martin Norbert őrmester vagyok, mi a Katonai Rendész Központtól jöttünk. Most itt hatan vagyunk, a hetedik kollégánk sajnos pont a kiutazás előtt lesérült, így ő otthon maradt. A csoportból két kollégám van, akik már másodjára illetve harmadjára vesznek részt a zarándoklaton. Nekem ez a negyedik utam, a másik három kollégának ez az első útja. Az egész zarándoklatnak nagyon jó a légköre, jó a társaság, fontos a nemzetközi része, mert itt azért külföldi kollégákkal is találkozunk és így sikerült az utak során komoly barátságokat is kötnünk. Világot látunk, és olyan embereket ismerhetünk meg, akiket a hétköznapok során nem igazán lenne lehetőségünk. 

Más nemzeteknél ugyanígy piros a tábori rendészek sapkája?

- Igen, ez egy nemzetközi jelzés. Nem tüzérek vagyunk, mi piros sapkás rendészek vagyunk. Nemzetközileg ez a jelzés illetve maga a sapkarózsánk is nemzetközi rendészjelzéssel van ellátva. 

Nem keltetek nagy riadalmat, amikor bementek a katonák közé, s nem nyúl mindenki az egyenruhájához, hogy minden rendben van-e, és nem büntetitek meg őket?

- A riadalom azért meg szokott látszani a szemükben elég sokszor, főleg ha egy idegen laktanyába lépünk be, vagy éppen ha meglátják a rendész autót, akkor ez elég sokszor elő szokott fordulni. Már azért egyre korrektebben tudják kezelni, bár most, hogy a központ megalakult, így a régi hírnevét azért kezdi újra visszahozni a rendészet.

Nem akarom ugyan elkomolytalankodni a dolgot, de az Irgalmasság Éve van és azért biztos van, hogy a rendészeknek is kell irgalmat gyakoroljanak a szegény katonákkal. Komolyra fordítva a szót, amikor kijöttetek először, másodszor, harmadszor, mi volt az a program, az az esemény a zarándoklaton, ami nagyon tetszett nektek és a mit esetleg most is vártok?

- Számomra és talán a többieknek is az az esemény tetszik a legjobban, amikor a központi megnyitó ünnepség van és a gyertyás menet. Itt, amikor látjuk egyben az összes nemzet katonáit felsorakozni, ott állunk egymás mellett, bevonulunk a bazilikába, az egy hatalmas élmény. Nekem volt szerencsém a legelső utamon bevinni a zászlót. Még az újságba is bekerültünk, pont szerencsések voltunk. Ez egy olyan élmény volt, amit nem lehet megismételni és úgy gondolom, hogy kihagyni is kár lett volna. 

Berta Tibor ezredes, általános helynök

- Ebben az esztendőben az volt a zarándoklat mottója, mivel az Irgalmasság Jubileumi Évében vagyunk - amit Ferenc pápa hirdetett meg - hogy az „Atya ajtaja mindig nyitva áll”. Tehát, hogy az Isten, a Mennyei Atya az mindig megbocsát az embernek, mindig nyitva van az ajtó, mindig be lehet hozzá menni. Akár Magyarországon, akár a világban, ha megkérdeztek nagyon sok bíborost, püspököt, teológust, professzort, laikust, hívőket arról, hogy mit jelent valójában az Isten irgalmassága, akkor mindenki elmondja a maga tapasztalatait, elmondja mindazt, amit erről tanult a teológiában, akár pedig a saját maga életében megtapasztalt. A katonai zarándoklaton nem volt egyszerű beszélni a megbocsátásról, az irgalomról olyan embereknek, olyan hivatást választóknak, akiknek nem ez a kenyere. Hiszen a katonák, akik a katonai hivatást választják, azoknak egész másról szól az életük. A katonai zarándoklatra minden évben a pápa küld egy üzenetet. Ebben az évben is volt Ferenc pápának egy üzenete, melyet fölolvastak a zarándoklat ünnepi megnyitóján. A pápa ebben az évben azt írta, hogy mindannak ellenére, hogy valaki katona és a katonai hivatást választotta, az a feladata, mint keresztény, mint hívő embernek, hogy ebben a hivatásban megtalálja azt az utat, megtalálja azokat a helyzeteket, amikor a katonáknak is, nekünk is irgalmas szívűnek kell lenni, amikor nekünk is meg kell bocsátani.

Dr. Jelen Gábor ezredes urat kérem, mint az 58. Nemzetközi Lourdes-i Zarándoklat magyar csoportjának vezetőjét, hogy számoljon be élményeiről, tapasztalatairól a zarándoklattal kapcsolatban.

- Azt hiszem, egy nagyon szép zarándoklaton járunk. Mint mindig, rendkívül nagy élmény ide Lourdes-ba eljutni. Nagyon megindító jelenetek sokaságával találkoztunk. Ami számomra a csúcspontot jelentette az mindenképpen a nemzetközi szentmise volt, ami egy gyönyörű rendezvény. Egy tarka kavalkád volt a katonai része, és gyönyörű volt, ahogyan a zászlók, a zenekarok vonultak. Nagyon megindító volt számomra az, hogy a szervezők figyeltek arra, hogy a rendezvényeken felvonultassák azokat a katonákat is, akik minden bizonnyal hazájuk védelmében rokkantak meg. Ők is megkülönböztetett figyelmet kaptak és a jelenlévőktől megkülönböztetett elismerést.

Püspök atya a riportban azt mondta, hogy minél többször jön az ember Lorudes-ba, nem unalmassá, hanem egyre izgalmasabbá válik ez a zarándokút. Ezredes úr, tudom, hogy többször volt itt kint Lourdes-ba úgy is, mint résztvevő és úgy is, mint katonai vezető.

- A mostani 11. zarándoklatom ugyanolyan izgalmas, mint az első lourdesi zarándoklatom, ami 2005-ben volt. Összesen 11 alkalommal jártam Lourdes-ban, ebből nyolc alkalommal ért az a megtiszteltetés, hogy parancsnoka lehetettem a zarándokoknak.

Berta Tibor ezredes, általános helynök

- Azt hiszem, hogy a Lourdes-i zarándoklat egyfajta folyamat, mint ahogy szerintem minden zarándoklat is egyfajta folyamat. Véleményem szerint az egy naiv elképzelés, hogy elmegyek egy zarándoklatra és akkor ott minden rendeződni fog. Úgy gondolom, hogy igenis a zarándoklatnak vannak lépcsőfokai. Azt el kell kezdeni és aztán szépen, lassan, haladni ezen. Az ember nagyon sok mindent megtapasztalhat benne. Minden egyes alkalommal el szoktuk mondani, hogy aki eljön a zarándoklatra, az minden bizonnyal elvisz magával Lourdes-ba Magyarországról embereket a lelkében, a szívében, a gondolataiban és minden évben mást visz el magával. Elviszi a halottait és az élőket, elviszi a bajtársait, rokonait, a szüleit. Tehát mindig másvalamiért lehet imádkozni. Nagyon jó azt látni, hogy vannak a Lourdes-i katonai zarándoklatnak közösségi programjai, de azt is jó látni, hogy a katonák ott imádkoznak egyedül a Jelenések Barlangnál, lemennek egyedül a grottához, és hogy nem csak közösségi élmény van, hanem hogy valaki keresi ott a saját maga személyes élményeit. Jó látni, hogy elgondolkozik, hogy valaki leül, valaki letérdel, valaki leborul, valaki áll. Látszik, hogy valaki imádkozik, valaki csak gondolkodik, valaki csak el szeretne mélyülni a gondolataiban, az érzéseiben. Jó látni azt, hogy valaki hoz haza lourdesi vizet, emléktárgyakat magával, akár egy szál gyertyát, egy-egy képet. Valakinek megbízatása van, hogy ezt vagy azt hozzon. Ezek mind-mind hozzátartoznak a zarándoklathoz. 

- Mergl Róbert százados vagyok a Székesfehérvári Helyőrség Zenekar helyettes karmestere és tulajdonképpen a magyar küldöttség zenei kiszolgálását vagyunk hivatottak végezni. 

Nem régen ért véget a zarándoklat megnyitó ünnepsége, melyen bemutatkozott a magyar zenekar is.

- Fantasztikus élmény volt belépni a bazilikába és látni azt a rengeteg embert, akik alig várták, hogy megjelenjenek a különböző országok képviselői. Az, amikor szinte ujjongva fogadják egy-egy ország zenekarát illetve delegációját, az egy nagyon felemelő érzés. 

Volt-e már hasonló bemutatkozás, megmérettetés neked vagy a zenekarnak?

- Szakrális közegben minden évben előfordulunk, például Székesfehérváron a virágvasárnapi koncerteket szoktuk szolgálni zeneileg illetve az egybe van kötve egy szenmisével. Valamint az adventi időszakban szoktunk egy koncertet adni a bazilikában.

Több nemzet zenekara felvonult. Voltak egészen kis létszámú zenekarok és voltak hatalmas létszámú zenekarok is. Valamelyik kisebb tapsot kapott, valamelyik nagyobbat. Szakmai szemmel hova helyeznéd el magatokat a nemzetek zenekarai között?

- Ez jó kérdés. Azt gondolom, hogy a magyar zenészeknek szerintem a világ bármely táján megfordulnak, nem kell szégyenkezniük. Nagyon jól képzett muzsikusokkal vagyunk körülvéve minden kategóriában. Így van ez a Székesfehérvári Helyőrség Zenekarral is. Valóban kis létszámmal vagyunk itt, 18 fővel jelentünk meg. Nagyon kevés ilyen kis létszámú zenekar van itt jelen pillanatban ebből a 35 országból. Nyilván a magyar katonazene azért a magyar virtust hordozza magában és azt gondolom, hogy ez mindenkit megmozgat. Valószínűleg azért is kaptunk mi is ilyen nagy tapsot. 

A horgászoknak szokták mondani, hogy görbüljön a bot! A zenészek mit szoktak egymásnak kívánni a koncert előtt?

- Tulajdonképpen vastapsot. Az a zenésznek a mércéje, hogy a közönség tapsol. Ezzel vagyunk mi kifizetve. 

Akkor levegővel teli tüdőt és vastapsot kívánok önöknek!

- Nagyon szépen köszönjük. 

Már hazafelé tartunk az 58. Nemzetközi Katonai Zarándoklatról, s éppen most ért véget egy mese. Lehet, hogy a rádióhallgatóknak ez furcsán hangzik, de akik részt vettek ezen a zarándoklaton, azok megszokhatták azt, hogy Szentesi Csaba őrnagy úr, görögkatolikus tábori lelkész mindig a szentírási idézetek előtt egy tanúságos, életízű, megható mesét, történetet olvasott fel nekünk. 

- Minden emberben ott rejtőzik a gyermek. Sokan nem valljuk be ezt magunknak sem, másoknak sem, de ez tény. Talán sokkal könnyebb úgy megérteni az élet nagy dolgait, hogyha szolgál hozzá egy tanúságos mese vagy történet. Magam is nagyon szeretem a meséket, és ha nincs kinek olvasni, akkor magamnak olvasom, mert én is sokkal jobban el tudom képzelni az Isten országát, ha hallok egy jó mesét. Jézus is nagyon sok példázatot, történetet mesélt a hallgatóknak, hogy jól megértsék és soha el ne felejtsék, hogy milyen is az Isten országa. Mindig megkapó az az élmény, amikor visszaérkezünk Budapestre és elnézem, hogy kik szállnak le az autóbuszról. Nem ugyanazok az emberek, akik fölszálltak előző héten és indultak Lourdes-ba. Nem is igazán szavakat kell itt elképzelni, hanem a tekinteteket, elégedett arcokat, megváltozott szíveket, nagyobbra nyitott lelkeket. Valahogy így tudnám összefoglalni. Ez már útközben is megfigyelhető és számomra ez a legnagyobb öröm, hogy nem hiába indultunk el és a csapat legnagyobb része valóban más emberként érkezik meg. Nem szavakat találtam, nem azok voltak a legnagyobb élmények számomra, hanem maga az ember. 

 

A mai adás elkészítésében köszönöm a segítségét Kálinger Roland tábori lelkésznek, Rozsé atyának valamint Ferenczi Jánosnak. Köszönöm figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, akik elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye örömest.”

 

 

163. ADÁS

2016. június 15.

Szerkesztett változat

„Csak az a hős, aki jelleme szerint cselekszik akkor is, ha sorsa mást követel tőle.” – Márai Sándor gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Az Inter arma caritas mai adásában hangképes összefoglalót hallanak a hősök emlékére, tiszteletére tartott szentmiséről. Gyakorlatot tartottak Táborfalván a Magyar Honvédség 2. Különleges Rendeltetésű Ezred katonái és folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

Ünnepi szentmisét és ökumenikus istentiszteletet tartottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, annak Ludovika kápolnájában a Magyar Hősök emlékünnepe alkalmából. A szentmisét Berta Tibor ezredes, a katolikus tábori püspökség általános helynöke mutatta be. A szentmisén közreműködik a Légierő Zenekar Veszprém, Katona János alezredes, karnagy vezetésével. 

Május utolsó hétvégéjén hazánk hőseiről emlékeznek meg egyre több helyen országszerte. Így teszünk most mi is, amikor fejet hajtva nemzetünk hősei előtt hálát adunk életáldozatukért a történelem Istenének, annak az épületnek a szentélyében, melyet eleink a hazai katonai oktatás és nevelés egyik nagyszerű fellegvárának építettek meg, s amely ma a haza, a nemzet és Magyar Honvédelem nemes ügyét szolgálja. 2001-ben a magyar országgyűlés így rögzítette a Magyar Hősök Emlékünnepét: A magyarság hosszú, nehéz történelme során, különösen a honfoglalás és Szent István király ezer esztendővel ezelőtt történt államalapítása óta a haza megszámlálhatatlan fia és leánya harcolt fegyverrel vagy anélkül Magyarország, a magyar nemzet védelmében, illetve vállalt vértanúságot a hazáért. A nemzet soha el nem múló hálája jeléül, a ma élő és a jövő nemzedékek okulására, a hősök dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a Magyar Hősök emlékünnepévé nyilvánítja. 
Igen Tisztelt Mindannyian! A magyar hősök emlékünnepe egyrészt a főhajtás kegyeletes és magasztos érzése és cselekedete azok előtt, akik életüket áldozták hazánkért, Magyarországért, ugyanakkor nekünk a mai korban élők számára bizony elgondolkodásra, elmélkedésre, magunkba nézésre felszólító ünnep. Mit kell tennünk? Hogyan kell gondolkodnunk? Hogyan kell beszélnünk, cselekednünk, egyáltalán hogyan kell élnünk korunk világában, hogy ne felejtsünk el hőseink súlyos és kemény áldozatát felmutató tetteit, úgy hogy a mai és különösen a jövő nemzedékek számára megnyugtató eligazítást adhassunk jelen életünk értékteremtő munkájával és tetteivel? A tisztesség és a becsület kérdései az emberi lelkiismerethez szólnak, s ott is kell rá válaszolnunk. Vagyis nem a külső elvárásoknak a szintjén, nem a praktikum világában, hogy érdemes-e megtenni valamit, hogy megéri-e megtenni valamit. Nagyon szépen írja valaki Sütő András A szuzai menyegző című műve alapján, hogy ma a fordított Akhilleuszok korát éljük, akik legtöbbször gyöngének bizonyulnak, a legtöbb élethelyzetben elárulják önmagukat is és másokat is. Ebben a korban, a fordított Akhilleuszok korában különösen fontos a hősökről, a magyar haza hőseiről, az igazi Akhilleuszokról beszélni, akik elestek ugyan, mert ők is sebezhetőek voltak, de az életük elvesztéséig bizony küzdöttek kívül és belül egyaránt. Évekkel ezelőtt a közbeszéd egyik érdekes megnyilvánulása volt az, amikor azt mondta valaki: A békében és a demokráciában nincsen szükség hősökre. Micsoda félrevezető mondat ez. Valójában nincs szükség a békében és a demokráciában olyan hősökre, akiknek csak a fejfájára lehet kitűzni a kitüntetést, az ilyen hősökre a háborúkban, a diktatúrákban van szükség, de a demokrácia sajátosságai és a béke viszonyai követelnek meg tőlünk igenis egy másfajta, de éppolyan valóságos és igazi hősiességet, a becsületnek, az igazságosságnak és a hűségnek a naponta meghozott kemény döntéseit. A háborúknak és a diktatúráknak „nagy előnye” az, hogy a becsületes emberek számára jól láthatóvá és hallhatóvá válik a rossz, ami ellen egy valódi embernek, egy valódi hősnek küzdenie kell. A béke körülményei a demokrácia állapotában az Isten és az emberellenes erők bizony nagyon nehezen ismerhetők föl, így nagy-nagy fegyelem, nagy-nagy következetesség kell ahhoz, hogy tetten érjük ezeket, hogy valóban meglássuk, hogy mivel is kell küzdenünk, netalántán még saját magunkkal is. A demokráciák, a béke idejének hősei nem hoznak látványos tetteket. Azoknak az embereknek a hősiessége, akik nap, mint nap becsülettel helytállnak a munkában, szolgálatukban, az emberekért való cselekedeteikben, bizony nem nagyon van hírértéke a mai világban. Ma, amikor a magyar történelem hőseire emlékezünk, ne pusztán a felszínre figyeljünk, ne csak a látványos vagy rendkívüli tetteikre, hanem sokkal inkább azokra az alapvető erkölcsi döntésekre, amelyeknek csak következményei lettek a tettek. A hősök, a magyar haza hősei nem egy adott helyzetet konstruáltak meg, hanem önmagukat adták a döntésükbe. Nekünk is ilyen döntéseket kell hozunk és követnünk, egy stabil értékrendet kialakítanunk, amely hordozni tud bennünket, saját magunkat, amelyért még áldozatot is lehet és érdemes hozni. Mi lehet nagyobb ajándéka az életünknek, mint az, ha valami nálunknál nagyobb valóságért küzdhetünk és ha kell, az életünket is odaadhatjuk érte?
A Magyar Hősök Emléknapján keressük meg és fedezzük fel igazi énünket, amely világosan jelzi, hogy mindegyikünknek döntenie kell, hogy milyen hősök, hogy milyen Akhilleuszok vagyunk. Valódiak, alázatra kötelező sebezhetőséggel, vagy fordítottak, akik egész életükben csak menekülnek a kikerülhetetlen bajok elől, s persze hiába. A hősiességre való törekvés mindegyikünk kötelezettsége felekezettől, világnézettől függetlenül. Ezért is imádkoztuk el a szentmise elején a népéneknek a szavaival: Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek: Hazánkat így mentsd meg! Ezt kérjük a mi Urunktól ebben a szentmisében, ezért imádkozunk a Hősök Emlékünnepén. Úgy legyen. Ámen.

 

Gyakorlatot tartottak Táborfalván az MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred katonái, amelyet megtekintett Benkő Tibor vezérezredes, honvéd vezérkar főnök is.

Sándor Tamás ezredes, az MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred parancsnoka

- A gyakorlatnak kettős célja van, egyfelől a különleges műveleti csoportok felkészítése, másik részről pedig a gyorsreagálású egységek összekovácsolása, ennek az elősegítése. Tevékenységünk során, most egy közvetlen művelet végrehajtására kerül sor, a kiemelten fontos célszemélyek elfogása feladata a csoportnak. 

Dr. Benkő Tibor vezérezredes, honvéd vezérkar főnök

- Nagyon jó érzéssel tölt el, amikor a katonákat látom a gyakorlótéren, különösen akkor, ha azt látom, hogy felkészültek, határozottak és a feladataikat szakszerűen hajtják végre. Elismeréssel kell szólni a Magyar Honvédség minden katonájáról, mert a katonák jelentős része itt is időnként a határ mellett látja el feladatát, amikor nem ott van, akkor a gyakorlótéren vagy a laktanyában készül egy más jellegű feladatra és akkor pedig helyettük vannak a határ mentén feladatok. Ez az egész Magyar Honvédségre nézve egy rendkívül komoly, kifeszített munkát igényel a katonáktól. Ezért pedig a legnagyobb elismeréssel lehet szólni róluk. 

Sándor Tamás ezredes, MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred parancsnoka

- Van feladat bőven, pihenésre egyelőre nem kell gondolni. Értelemszerűen a határbiztosítási feladatok folynak tovább a katonai szervezet részére. Két kontingensünk is készül, hiszen részt veszünk az Iraki Kiképzést Biztosító Kontingensben illetve a Különleges Műveleti Kontingens 10. váltása is készül. Ezt követőben pedig szeptember hónapban nagy megmérettetés lesz két különleges műveleti osztaggal. Az egyik a 34. Zászlóalj bázisán, a másik a 88. bázisán egy NATO ellenőrzés, amely egy háromhetes gyakorlatban fog megvalósulni. Eközben természetesen vannak kisebb közös együttműködési gyakorlataink, jönnek harci búvárok külföldről a saját harci búvár állománnyal dolgozni. Most fejeztük be a különleges műveleti alaptanfolyamnak a csoportparancsnoki fázisát, ahol a külföldi hallgatókat épp a mai napon búcsúztattuk el, úgyhogy van feladat bőven. 

A felvételt a Zrínyi Katonai Filmstúdió készítette. 

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetét folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

július 4.

Ma először érzem magamat rosszul. Fáj a gyomrom, kavarog bennem minden, szédelgek. Egész nap itthon dolgoztam. Elláttam a sebesültjeinket, akiknek megint felszaporodott a számuk. Sürgősen elintéztük, hogy szállíthassunk.
Délelőtt egy aranyér műtétnél asszisztáltam. A végbél mellett tályog volt, Kálmán elhatározta, hogy az aranyeret is ellátja. A szerencsétlen sebesült valami megmagyarázhatatlan butaság miatt eltitkolta, hogy a sebe gennyed. Félt, hogy nem mehet haza szabadságra. Persze, teljesen elrontotta az állapotát, belázasodott. Azt gyorsan lenyomtuk. Idő nem volt a kitisztításra, hát így fogtunk hozzá. Ahogy Kálmán jobbján éppen két kampóval dolgozom, a vacak kis szoba tele lett a Vigyázz! szóval. A katona csak katona, valamennyien abbahagytuk a munkát és műszerrel a kezünkben odafordultunk az ajtóhoz.
Németh Béla vezérőrnagy lépett be Dezsényi János segédtiszttel. A szegény sebesültünk éppen akkor ürített nagy fájdalmában. A két legény, aki tartotta a sebesült lábát, szintén vigyázzba merevedett. Senki sem vette észre a fonák helyzetet a vezérőrnagyon kívül. Ő viszont látva ezt az épületes látványt, azt mondta humorosan: Köszönöm uraim, a szíves fogadtatást. Folytassák a munkájukat. - Odapillantott az ürülő végbélre, ránk nézett, szalutált és Jánossal együtt kiment. Csak a bajusza mozdult, mert alig bírta tartani a nevetését. Odakinn János megállt mögötte, ahogy az ablakon át kipislantottam, kezét a szája elé téve, majdnem derékszögbe hajolt, és úgy nevetett.
Este megjött a parancsnok. Kíváncsi vagyok, milyen rémhíreket hozott.

 

A mai adás elkészítésében segítségemre volt a Zrínyi Katonai Filmstúdió, nevükben is elköszönök, s szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. 

„A beszéd képessége emberi kiváltság, a hallgatni tudás emberi kiválóság.” – Hioszi Tatiosz.

 

 

164. ADÁS

2016. június 22.

Szerkesztett változat

„Nem attól keresztény valaki, hogy annak nevezik. A tettei teszik kereszténnyé. Az ember értékét nem az adja meg, hogy mennyit tud, hanem, hogy mennyire van benne szeretet.” – Szent Ágoston gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. 

Mai műsorunkban bemutatunk egy katolikus tábori lelkészt és folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

„Szent hivatással meghívott, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelme által” – ezt a Szent Pálnak Tomóteushoz írt második leveléből való idézetet választotta újmisés szentképéhez 25 évvel ezelőtt Szécsi Ferenc plébános, kisegítő tábori lelkész. Ezüstmiséjén kiemelte, az eltelt negyed évszázad után is maradéktalanul azonosulni tud ezekkel a sorokkal, hiszen Isten kegyelméből lett pap és neki köszönhet mindent. Ráadásul az ünnep és az öröm kettős, pappá szentelésének 25 éves évfordulója mellett éppen 10 éve szolgálja a veszprémi alakulatokat a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat katolikus kisegítő tábori lelkészeként. 

- Újmisés szentképemre Szent Pál apostolnak a Timóteushoz írt II. leveléből választottam egy részt, idézetet: „Szent hivatással elhívott, nem tetteink alapján, hanem szent elhatározásából”. Most a 25. évfordulóra, ezüstmisére készülve elővettem az újmisés szentképemet és teljes mértékig a 25 év alapján is tudtam azonosulni Szent Pál apostolnak ezen kijelentésével, mert Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok. Nem saját magamnak köszönhetem azt, hogy pap és tábori lelkész lettem. 
A kezdetek talán oda nyúlnak vissza, hogy szüleimnek hatodik gyermeke vagyok, édesanyám veszélyeztetett terhes volt - de ő nem teherként hordta egyik gyerekét sem, hanem áldásnak tekintette - és mindenáron megkörnyékezték, hogy engem már vetessen el: hatodik vagyok, minek már, negyven éves, hozták az érveket. Anyukám egy pillanatig nem gondolkodott ezen, hanem megszült. Itt igazolódik vissza Szendi érsek úrnak az a kijelentése az egyik körlevelében, hogy azért nincsenek papok, szerzetesek, apácák, mert nagyon sokan meg sem születhettek. Régen a nagycsaládokból mindig akadt olyan, aki a papi vagy szerzetesnői hivatást választotta. Ennyit a kezdetről. Születésem után, mikor kezdtem fölcseperedni, egy darabig nagyon beteges voltam, úgyhogy télen nem nagyon tudtam templomba se járni, egyből megfáztam. Amikor már kicsit megerősödtem, akkor rendszeresen ministráltam, nagyon jó kis közösségünk volt, nagyon jólelkű atyák voltak a szülőfalumban. Utána, mikor középiskolás lettem, pont nyugdíjba ment a sekrestyés. Nem találtak megfelelőt és egy barátommal elvállaltuk, hogy a gimnázium mellett sekrestyéskedünk, de emellett nagyon sok munkát végeztünk a templom körül is. Öröm volt ott lenni, a templomkertben sokszor fociztunk. Éreztem azt, hogy az Úristen hív engem. Leérettségiztem. Apukám villanyszerelő volt, mellette megtanultam a villanyszerelés gyakorlati részét s úgy gondoltam elmegyek elektronikai műszerésznek. Békésszentandráson születtem az Alföldön, a Kőrös partján fekszik ez a település, így elmentem a gimnázium után Békéscsabára egy kétéves iskolába. Az iskolában egy hónap alatt két spirálfüzetet teleírtunk képletekkel, már akkor láttam, hogy ez nem az én utam, ilyen dolgokat én nem tudok megtanulni. Az iskola mellé is sokat jártam, mert nem volt kedvem ehhez. Isten útja volt ez. Bekerültem egy ifjúsági közösségbe, ahová rendszeresen járt egy ferences atya, akit oda internáltak annak idején 1950-ben, így volt kapcsolata a békéscsabai hívekkel. Vele megismerkedve jöttem el Dunántúlra, mert ő a Veszprémi Egyházmegyének volt papja. Sokat jártam hozzá, még fizikai munkát is végeztem, mert akkor az egy olyan csapata volt a papoknak, hogy ők vakolták, meszelték a templomokat. Nagyon jól éreztem magam, megszerettem az itteni embereket. Láttam, hogy mennyire szükség van itt papra és ekkor már egyértelmű volt, hogy jelentkezek Szendi püspök úrnál. Püspök úr felvett és Esztergomba küldött tanulni. Fantasztikus évek voltak, nagyon jó közösség jött össze illetve kiváló tanáraink, professzoraink voltak, mint például Ladocsi püspök úr, aki dogmatikát, Gál Endre bibliát, Beer Miklós atya filozófiát, Kiss-Rigó László egyházjogot, históriát tanított. Lehetne sorolni, mindegyik kiváló tanár volt. Nagyon élveztem a tanulást, úgyhogy éreztem, hogy helyemen vagyok. El is röppent az öt év, majd fölszentelt püspök úr. Első helyem Nagykanizsán lett, a Szent József plébánián. Két évet töltöttem ott, de emlékezetes maradt, a zalaiak buzgó vallásossága mély hatással volt rám. Utána kettévágták az egyházmegyét, megalakult a Kaposvári Egyházmegye a Veszprémi pedig érseki rangra lett emelve. Én ottmaradtam Kaposváron, de augusztus elsejével egy cserével sikerült visszajönnöm a Veszprémi Főegyházmegyébe, Pápára. Ez megint más terep volt, de itt is sikerült beilleszkednem. Az első principálisom kilenc hónap után meghalt. Nagyon sok munka volt ebben a kilenc hónapban, mert őt is meg egy nyugdíjas atyát, Androsics Pista bácsit is kellett hordanom kezelésekre a kórházba, mellette pedig el kellett látni a ferences és bencés templomot is. Utána Mayer József gazdasági helynök úr lett a plébános, mellette voltam négy évet, így összességében öt évet töltöttem Pápán. Akkor felhívott az általános helynök úr, hogy ne haragudjak, de meg kell változtatni a dispozíciót és Balatonfűzfőre kéne jönnöm. Azt mondtam, jó, rendben, ha így van, így van. Eljöttem, körülnéztem. Akkor el kellett látnom a plébániatemplomot, továbbá a Szent László templomot, amely a Fűzfő gyártelep részén található illetve a litéri fíliát. Ez volt két-három hétig a feladat. Papkeszi és Királyszentistván települések nagyon apró kis hívő közösséggel rendelkeztek és az volt a gyakorlat, hogy mindig, amikor egy új pap jött, akkor ahhoz ragasztották oda ezen kis fíliákat. Én mondtam, hogy ezt is elvállalom. Azóta jött sok pap ide a környékre, de én nem adtam oda őket, mert örülök annak, hogy jó kapcsolataink vannak és fontos, hogy legyen egy stabilitás az életünkben. Tudják az emberek, hogy minden üggyel lehet ide jönni Fűzfőre és mindent megoldunk.
A másik szolgálatom a tábori lelkészet. Isten útjai kifürkészhetetlenek, ahogyan a jelmondatomban is benne van, hogy nem a tettink alapján, hanem Isten szándéka, akarata alapján valósul meg bármi az életünkben. Fűzfőnek nem volt ősi emlékműve. Az egyik helyi képviselő, aki egyházközségi tag is volt, ő vetette fel a gondolatot, hogy kellene valami emlékmű. Átgondoltam és úgy döntöttem, hogy egy különálló emlékművet nem fogunk létrehozni, mert annyi pénzünk nincs, hogy egy méltó emlékmű legyen, egy egyszerű kis kőkupacnak pedig nincsen értelme. Itt van ez a gyönyörű templomtorony, ami önmagában is csodálatos, annak az oldalára rakunk fel emléktáblákat, egy kis turult és az méltó emlékmű lesz. Meg is történt ennek az emlékműnek a létrehozása, 2005 júniusában lett fölszentelve. A szentelésre az akkori tábori püspököt, Szabó Tamást kértem föl, Veszprémből pedig a helyettes parancsnok jött el. Nem sokkal ezután csörgött a telefon és megkérdezte püspök úr, hogy elvállalnám-e a Veszprém helyőrségi kisegítő tábori lelkészetet? Így indult az én tábori lelkészi szolgálatom. Aminek nagyon örültem az első pillanattól kezdve az az, hogy nem akárhova kértek föl, hanem a veszprémi helyőrségbe. Itt a légierőnek egy nagyon komoly alakulata van, akkoriban a Légtérellenőrző Ezred volt, most pedig az 54. Veszprém Radarezred található itt. Itt utalnék a családi örökségemre is, mert édesapám a Horthy hadseregben volt repülőgép szerelő és pilóta is. 45 után hívták Szolnokra, de mivel ki kellett volna váltania a pártkönyvet, ő nemet mondott és így máshol helyezkedett el. Nagyon megörültem, hogy pont egy ilyen alakulathoz kapok megbízást. Megvannak azok a szolgálatok, amelyeket mindig egyeztetünk év elején a törzsfőnök úrral. Sikerült időközben egy helyőrségi templomot is szereznünk. Szűcs Pál mérnök ezredes úr volt akkor az ezred parancsnoka és vele kerestünk egy megfelelő templomot. A várban, a Szent Imre volt piarista templomot szemeltük ki. Leültünk egyeztetni érsek atyával, aki belement és így megállapodás köttetett a Tábori Püspökség, az érsekség és honvédség között, hogy az érsekség biztosítja a honvédség számára egyházi rendezvények céljából a templomot. Nagyon jó barátságok alakultak ki a katonákkal. Pár évvel ezelőtt össze tudtam szedni egy három-négy főből álló kis csapatot, akiknek komoly oktatás tartottam hetente. Volt köztük, aki nem volt megkeresztelve, de olyan is, aki meg volt keresztelve csak nem elsőáldozott és bérmálkozott. Az oktatás után részesültek a szentségekben és volt olyan, aki segített itt nekem a plébánián is. Jó dolog, és látom is, hogy van fogadókészség a parancsnokoknál, hogy az én személyemen keresztül a civil szféra valamint a katonaság is találkozik.

Mekkora itt a közösség Veszprémben?

- Ezeken a miséken úgy 25-30 fő szokott részt venni, de volt már egészen megdöbbentő létszám is. Szent István ünnepe előtti mise volt, amikor nem sok pad maradt üresen. Én örülök ennek a kis közösségnek, d azt is ki kell mondani, hogy valami miatt még mindig van egy kis tartózkodás sokakban. Annyira nem vállalják fel a katonaság berkein belül a hitüket az emberek. Számomra az egy nagy öröm, hogy amikor megyek a laktanyába én egy „Jó napottal”, „Csókolommal” köszönök és a válasz a „Dicsértessék”. Ami számomra egy kicsit furcsa az az, hogy a protestáns lelkészek azok lelkészek, de nem atyák, itt viszont már őket is atyázzák. Ez egy érdekes dolog. Én még visszautasítást senki részéről nem kaptam, nem volt olyan, aki ferde szemmel nézett volna rám. Nagyon jókat szoktam beszélgetni, ezért én úgy gondolom, hogy ez a közösség, amire a kérdés irányult, épülni fog itt a jövőben még tovább.

Miért a leghálásabb a jó Istennek, akár ha a 25 évet nézzük, akár ezt a 10 évet?

- Nem lehet ebből kiemelni semmit. Ahogy mondtam az elején is, az Úristen hívott el és ő mutatja az utat, hogy merre tovább. Meg kell oldani ezeket a feladatokat. Vannak nagyon nehéz, őszhajszálakat hozó feladatok, de ott mindig érzem az Úristen segítségét. A végére mindig sikerül ellátnom minden feladatot. 

Az interjút Singer Éva hadnagy, a HM Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ kommunikációs tisztje készítette. 

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják. 

július 5.

Reggel odajött hozzánk. Teljesen megváltozott. Csendes volt és levert. Vajon mi lehet e mögött? Akármit kérdeztünk, mindenre pesszimista feleletet adott. Éppen ő, aki állandóan lehurrogott bennünket, ha reálisan ítéltük meg a helyzetünket. A realitás pedig nem végződhetett másnak a megállapításában, mint abban, hogy nemsokára kivernek innen bennünket.
Délelőtt a közeli alakulatokhoz mentem. A halászoktól megkérdeztem, hallottak-e valami hírt? Összepislogtak, és titokzatosan emlegették, hogy nemsokára Hitler kaputt.
Ma újra megállítanak az emberek. Tisztek és sebszállítók. /legtöbbjük pesti autóbusz sofőr és kérdik, mi lesz velünk? Ma újra azt mondtam nekik, hogy érzésem szerint rövidesen paslé lesz, ahogy itt oroszos elferdítettségben mondják az elvonulást. Július 20-ra fogadtam velük, hogy megyünk. De a mai hírek után, lehet, hogy előbb. Tudniillik ahogy beszélgetünk, hozzák a hírt, mely szerint a rádió bemondta Kovel elestét. Már nem tudom, hányadszor cserélt gazdát. Isten legyen velünk!

 

A mai adás elkészítésében közreműködött a Zrínyi Katonai Filmstúdió. Köszönöm a figyelmüket, további tartalmas rádiózást kívánok valamennyiüknek, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Szent Ambrus gondolataival búcsúzom.

„Erőslelkűségről akkor beszélhetünk, ha valaki uralkodni tud saját magán. Haragját fékezi, semmiféle csábítással nem puhítható és nem hajlítható. Erős lelkű, aki balsorsban nem veszíti el lelke békéjét, a jó sorsban nem bízza el magát. Erős lelkű, aki a dolgok forgandósága közepette, nem forog maga is szélkakas módjára.”

 

 

165. ADÁS

2016. június 29.

Szerkesztett változat

„A köszönet legszebb formája az őszinteség” – vallja Kosztolányi Dezső. Köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Az Inter arma caritas mai adásában többek között beszámolunk majd a Lelkészek Napjáról, amelyet Kapisztrán Szent János születésnapjára emlékezve tartottak, Bíró László katolikus tábori püspököt hallják majd. Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

A tábori lelkészek védőszentjére, Kapisztrán Szent Jánosra emlékeztek a Katolikus Tábori Püspökségen. Kapisztrán Szent Jánosra, aki 630 évvel ezelőtt született. Immár 9. alkalommal rendezték meg a Katolikus Tábori Püspökségen a Lelkészek Napját. Különösen fontos egy katona számára a kapcsolat, főleg akkor, ha misszióban teljesít szolgálatot, hiszen ilyenkor a családtól távol, fél vagy egy évig csak a társak vannak és szerencsés esetben egy tábori lelkész. E szavakkal méltatta az ünnepségen a tábori lelkészeket Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Az eseményen Berta Tibor ezredest, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökét beosztásaiban végzett kiemelkedő tevékenysége és odaadó lelkiismeretes munkája elismeréséül Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter emléktárggyal jutalmazta. A következőkben a Lelkészek Napjáról, az ünnepségről, Bíró László katolikus tábori püspököt hallják. 

- Minden alakulatnak megvan a maga ünnepe. A tábori lelkészetnek az ünnepe Kapisztrán Szent János születése napja. Érdekes a történet, mert az egyházunkban Keresztelő Szent János és Szűz Mária születése napját ünnepeljük csak, de nálunk a tábori lelkészetnél furcsán alakult a dolog, mert Kapisztrán Szent János halálának napja október 23.-ra esik, és akkor annyi ünnepség van, hogy nem tudunk hivatalosan megemlékezni erről, mint a honvédség egyik alakulata. Ezért lett áttéve Kapisztrán Szent János ünnepe, az ő születésnapjára, ami június 23. Ez egy kettős ünnep tulajdonképpen. Délelőtt magunkban voltunk családiasan, délután pedig a honvédelem képviselőivel közösen ünnepeltünk. Az Ordinariátusnak négy ezüstmisés papja van, az újjáalakulás óta ilyen még nem volt, hogy négy papkolléga egyszerre ünnepelhette negyed évszázados papi jubileumát. Ezt ünnepeltük a délelőtti szentmisében és az azt követő ebéddel. Délután megemlékeztünk a katonaszentről, Szent Márton püspökről, akiről tudjuk, hogy katonacsaládból származott. Egy tribunusnak volt a gyermeke és lovas-katonaként szolgált az itáliai császár seregében, később remete lett, majd püspök. Rá emlékeztünk egy igazán élvezetes, szakszerű, vetített előadásban. Szent Mártonban azt szeretem, hogy ő egyszerre volt a csendnek az embere és mindig visszavonult ember szeretett volna lenni. Ugyanakkor a csend mellett mindig megtalálta az aktivitást és a kettőnek az arányát. Nagyon szép az a jelenet, amikor haldoklik Szent Márton, a hívei ott vannak körülötte és mondogatják: Csak nem akarsz itthagyni bennünket? Akkor ezt fohászkodta Szent Márton: Uram, hogyha a népemnek szüksége van rám, akkor én nem utasítom vissza a munkát „Non recurso laborem”. Sok-sok püspöknek a jelmondatává lett ez. Olyan püspökszent, olyan katonaszent ő, aki egy olyan jelszó mentén élt, ami azt hiszem, hogy családos és nem családos, hívő és nem hívő embernek egyaránt jelszava lehetne. Hogy mit szolgál a mi kis ünnepünk? Ma divat a csapaterősítésről beszélni, nyilvánvaló, hogy van ennek egy belső csapatépítő jellege. Ugyanakkor sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy mindenkivel találkozunk, aki akár a minisztériumhoz, akár a honvédséghez tartozik. Azt szoktam mondani, hogy az intézmények mögött személyek vannak, a Tábori Lelkészet Napja is a személyek találkozója. Intézmények képviselői vannak itt, de egy pillanatra eltűnnek a hierarchikus tagozódások, ugyanannál a kerek asztalkánál állunk együtt, ki-ki tábornok, ezredes vagy államtitkár, együtt vagyunk. Mindenki találkozhat a másikkal, nagyon emberi együttlét. A kapcsolat mindig az, ami élteti a világot, nem a rangok. Mindig eszembe jut egy idős paptestvérem szava, hogy csontváz kell az élethez, de csontvázból nem jön az élet. A csontváz van itt, de ilyenkor nem csontként, hanem emberként és ez a találkozás nagyon szép élmény mindannyiunk számára. 

Kiemelt módon szerepelt a mai ünnepségen - hiszen államtitkár úr is említette -, a misszióban lévő katonák illetve a katonákkal lévő tábori lelkészek feladata.

- Keveset tudnak a rádióhallgatók arról, mi az, hogy misszió. Nekünk, vallásos embereknek a misszió az evangelizáció sajátos formáját jelenti, amikor mondjuk valaki egy európai országból elmegy az őserdő mélyére misszionálni az ott lakó kereszteletlen embereket. A misszió itt a katonaságnál más tartalmú szó. Van a külföldi szolgálat, amit békefenntartásnak nevezünk és ezek a katonák, akik vállalkoznak a misszióra, hogy akár Afganisztánban, akár Irakban vagy éppen Balkánon szolgáljanak, kegyetlen helyzetbe kerülnek bele. Nem a körülmények kegyetlenek, hanem az, hogy hat hónapra elszakadnak a családtól. A családtól való távollét, szenvedést okoz az itthon levőnek is, a kint lévőnek is. Ebben a kemény szolgálatban, amikor hat hónapig egy katona távol van a családjától, nagyon keresi azokat a kapaszkodókat, akik őt embernek tekintik, akik neki erőt tudnak adni. Ezért van ott a pszichológus és a pap is, de érdekes módon, attól függetlenül, hogy valaki gyakorolja-e hitét vagy sem, a pap nagyon fontos emberré válik ott kint. Egy olyan szférát jelenít meg, ami különösen is segíti az embereket az egymással való kapcsolatban, hogy a távolban is tudjon kapcsolatot tartani lélekben övéivel. Szóval ez egy nagyon fontos szolgálat és ez az a szolgálat, ami igazából a papjaimat is erősíti, itt érzik leginkább, hogy szükség van rájuk. Sokszor, mikor kint vannak a laktanyákban a papjaim, nem mindig azt élik meg, hogy szükség van rájuk. Itt viszont föltétlenül megvan a katonában és a katonapapban is, hogy rászorulnak egymásra és egy nagy kovácsolója az egységnek egy ilyen külszolgálat. A honvédelem és a katonapap közötti kapcsolat egy szép megvalósulása ez. 

Ugyanakkor gondolom, hogy az említett katonapapok számára egy nagyon komoly tapasztalás is ez a másik élethelyzet. 

- Természetesen, tulajdonképpen azt szoktuk mondani, hogy az ember lélek, szellem és test és valahol ez a hármas valósága az embernek ott, távol a családtól, kitisztul. Ahol nem élheti meg a házasságát egy katona, legyen nő vagy férfi, ott egyszer csak ráébred arra, hogy mennyi mindenből áll az ember és tényleg nem csak test, nem csak szellem, hanem lélek is. Van egy másik dimenziója a létnek. Nagyon sokszor választják azt, hogy éppen misszióban keresztelkednek meg és kezdik el gyakorolni hitüket a katonák. 

Nemrég ért véget az idei Lourdes-i zarándoklat. Egy nagyon rövid tapasztalást kérnék még öntől az idei zarándoklatról. 

- Nekem egyre szebb ez a zarándoklat. Azt szoktuk mondani, ha az ember sokadszor jár valahol, akkor az már nem érdekes. Egyszer mondtam is egy interjúban, hogy Lourdes-nak az a titka, hogy minél többször járok ott, annál érdekesebb. Ez az egyik élményem. A másik pedig az, hogy az évek során egyre több katona sejti meg, hogy mit is jelent Lourdes-ba elzarándokolni, tehát már nem egy dotált turisztikai útnak tekinti, hanem készülődik rá. Valamiképpen ott is azt élik meg az emberek, hogy egy ilyen kegyhelyen milyen közel lesz hozzá a családja. Érdekes, hogy egy katonazarándoklat egészen más, mint egy szokásos kegyhely zarándokcsoportja. A katona az katona itt is, egyenruhában van, kicsit hangoskodva nagyon szeretnek muzsikálni, vonulni. Az ember jön elő ezeken a zarándoklatokon Lourdes-ban. Én ezt élem meg, és egyre többen úgy jönnek el, hogy gondolnak szentgyónásra, szentáldozásra és nem csak testben, hanem egész lényükkel ott vannak a szentmisén, a közös imádságokon, a szentségi körmeneten. Igazán szép együtt lenni a katonákkal Lourdes-ban.

A felvételt Ferenczi János készítette.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

július 6.

Korán kezdtük a munkát. Egymás után hozták a sebesülteket. Megállás nélkül műtöttünk, kötöztünk késő délutánig. Csak este tudtam misézni.
Hoztak egy súlyos sebesültet. Kálmán üzent a protestáns lelkésznek, hogy jöjjön. Tóni legénye kivonult a teljes apparátussal: Luter-köpeny, kápolnabörönd. Igazán mondom, olyan méreg fogott el, mikor véresen gennyesen ott álltam, hogy helyet adjak lelkésztársamnak. Eszembe jutott, hogy ez a lelkészmunka nem hivatás, hanem cirkusz. Tóni sohasem jön segíteni. Azt mondja, nem bírja a vért. Hát ha nem bírja, akkor most miért jön ide? Ha pedig idejön, akkor mégis bírja a vért. Viszont akkor miért nem marad itt segíteni?
A honvéd nem akart Úrvacsorát. Erre Tóni összepakolt mindent, és elment. Újra hoztak sebesültet. Az is evangélikus volt. Újra hívtuk Tonicskát. Most már nem is jött hozzánk. Ravasz László vagy Kapi Béla püspök uraknak szeretném ezt elmélkedési témául adni a lelkészeikről.
Ennek a Tóninak csak a hasa fontos és a jó alvás. A többi nem számit. Hogy lehet az életet átaludni? Semmi más nem számít neki. Különösen akkor nem, ha a segítségre szoruló véletlenül katolikus. Csodálatos segíteni akarás, amikor műtőasztalon az az első kérdésem, hogy katolikus-e az illető vagy nem. De nem azért kérdezi, hogy segítsen, hanem a felekezeti rövidlátás miatt.
Talán a vérátömlesztésnél nem is lett volna szabad nekem vért adnom annak a református honvédnek, aki ugyancsak B csoportú, mint én? Első szóra felajánlottam. Letettem a műszert, lefeküdtem az asztalra és nyújtottam a karomat. De ez a természetes. Igazán nem jutott eszembe, mikor bennem volt a tű, hogy kinek adom. Sajnos, délután meghalt ez a honvéd. Éppen az amputálásához készültünk, bemosakodtunk. Előtte már láttuk, hogy megindult a jobb lábában a gázosodás. Olyan tapintású volt, mintha szódavizet töltöttek volna a bőre alá.
Este felbontottam a postámat. Megjött a dispozició. Köszönöm a pannonhalmi irodának, hogy rám is gondolt. Nagyon meglepett az újabb dispozició. Már akárhol lehet, akármit tehet, az mind nagyszerű. Node ugyebár, kérem alássan, lett volna csak a kedves papa paraszt vagy egyszerű ember, majd nem lett volna ő olyan rátermett már egészen fiatal kora óta.
Eddigi bencés életemben ezek a jelenségek zavartak meg egyedül. Mindent megértettem, vagy igyekeztem megérteni. De már klerikus korom óta érthetetlen ez számomra. Csak mérgelődni tudok rajta. Hát van bőr azoknak a képén, akik egy állítólagos homogén erkölcsi testületben ilyent mernek tenni?
Itt a másik, amin megakad a szemem: János, az örök napsütkérező. Ismét kilibbent a homályos, megszentelt falak közül. Alapítványi igazgató lett Budapesten. A klikk még mindig jól működik. Majd elindítja a munkát, aztán visszavonul Kirkegaarhoz és Spencerhez, felvéve a tudós álarcát. De a munkát el nem végzi, arra előre lefogadok. Ismerjük már főiskolai tanár korából. Hasalás, hasalás, nagyképű szavak és mondatok egymásutánja nagy nyögések közepette. És hozzá az a tekintélyigény, hogy "én a királyi családnál voltam".

 

A mai adás elkészítésében a Zrínyi Katonai Filmstúdió segített, nevükben is megköszönöm figyelmüket. Idézettel búcsúzom, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„A gyermek akármilyen kicsi, már egy kicsit személyiség, aki saját lelkiismerettel rendelkezik. Ha úgy kezeljük a gyermeket, hogy észrevegye, saját lelkiismerete bünteti a legjobban, ezzel neveljük a legjobban.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu   

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
kedd, 2020, június 23