Inter Arma Caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2016. 166-170. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

166-170. adás

 

 

166. ADÁS

2016. július 06.

Szerkesztett változat

„Ne mondd, hogy az, ki bátor volt megszületni, mind hős, ha majd tenni kell. Az álmom rég majd békében úgy ébredni, hogy ezt hősök nélkül értük el.” – E dalszöveggel köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Az Inter arma caritas mai adásában egy hálaadó szentmiséről hallanak, melyet tíz ezüstmisés atya celebrált. Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását, de váratlan tragédia következtében elhunyt, hősi halált halt tűzszerész katonáinkra is emlékezünk.

Július 1-én, pénteken, kora délután a Hortobágyi Nemzeti Parkban a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred állományába tartozó tűzszerészek mentesítési feladatokat láttak el és a mentesítés során az egyik robbanótest, eddig tisztázatlan okból felrobbant. A robbanás következtében négy tűzszerész katona életét vesztette, egy súlyosan megsérült. Még pénteken este rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a Honvédelmi Minisztériumban, Dr. Simicskó István honvédelmi minisztert és Dr. Benkő Tibor vezérkarfőnököt hallják.

- Négy tűzszerész katonánk vesztette életét a mai nap folyamán. Egy katonánk súlyosan, de nem életveszélyesen megsérült, akit jelenleg a Honvédkórházban ápolnak. Öt gyermek maradt édesapa nélkül. Természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy a hozzátartozókat, a családtagokat minden lehetséges segítségben részesítsünk, a lehetőségeink maximumáig szeretnénk elmenni. Amit én magam, honvédelmi miniszterként megtehetek túl a részvétnyilvánításon az az, hogy hősi halottá nyilvánítjuk a négy tűzszerész katonánkat, és amit én adhatok legmagasabb elismerésként az a Hazáért Érdemjel. Ezt is kezdeményeztem, hogy az érdemjelet átadjuk a hozzátartóknak és a családtagoknak.

- Az a bomba, amit előtaláltak, az egy 250 kilós repeszromboló bomba. Ott a helyszínen találták elő. Két bomba várt megsemmisítésre, mind a két bombát a mai napon kívánták a katonák megsemmisíteni. Ezek a bombák már hatástalanítva voltak, ezekből a bombákból a tűzszerészek jelentése alapján, korábban kiszerelték a gyújtószerkezetet, a gyutacsot, amelyek működésbe hozhatnak egy bombát, hogy felrobbanjon. Ennek ellenére, hogy ezek kiszerelésre kerültek, nem tudjuk, hogy mi az az ok, amely kiváltotta ezt a tragédiát, nyilván a vizsgálat fogja meghatározni.

Hálaadó szentmisét tartottak a Balatonfűzfő-Gyártelepi Szent László templom búcsúünnepén. Tíz ezüstmisés atya celebrálta a szentmisét, köztük Berta Tibor ezredes, általános helynök. Ami közös hálaadásuk volt, hogy főpásztoraik 25 évvel ezelőtt szentelték őket áldozópappá.

Berta Tibor ezredest, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökét hallják

- 25 esztendeje szenteltek bennünket pappá. Ebben az évfolyamban, akik mi Esztergomban végeztünk, tízen vagyunk. Valójában többen kezdtük el, de van, aki nem lett pap közülünk és az évfolyamunk még két társsal lenne teljes, akik a Központi Szemináriumban végeztek. Igazából mi egy nagy évfolyam voltunk annak idején 1991-ben, 12-en végeztünk. Azért vagyunk most itt, mert Szécsi Feri, mint balatonfűzfői plébános meghívott bennünket, hogy itt tartsuk meg a szokásos évfolyam találkozónkat, amiben én azért nagy ludas vagyok, mert sokszor hiányoztam ezekről a találkozókról akár nyáron, akár télen voltak. Ezen a szentmisén a 25 esztendőért adunk hálát, melyet sokan negyed századnak mondanak, amit én kicsit túlzásnak tartok, maradjunk a 25 évnél, az kicsit jobban hangzik. Én személy szerint nagyon sokaknak köszönhetem ezt a 25 évet. Ha visszafelé haladunk az időben, akkor köszönet jár a Magyar Honvédségnek, a minisztériumnak, a vezérkarnak és a Zrínyi Médiának természetesen, de gondolhatok azokra a katonákra is, akikkel már együtt vagyok 22 esztendeje. Az embernek meg kell említenie mindazokat is, akiknek azt köszönheti, hogy most itt áll, a szüleimet, tanítóimat, tanáraimat, professzorokat a teológián, püspököket, azokat az elöljárókat, akik lehetővé tették azt, hogy az ember 25 évig dolgozhasson, akár a Katolikus Egyházat nézzük, akár 22 éve most már a Magyar Honvédséget. Ebből a 25 évből 22 a tábori lelkészségé hála Istennek és én azt mondom, hogy hála Istennek, mert nagyon szeretem ezt csinálni. Az előbb kérdezték tőlem, hogy miben különbözik ez a plébániai szolgálattól? Mindenben különbözik tőle, teljesen más, mint egy plébánosi szolgálat, hiszen mi próbálunk igazodni a katonák sajátságos életéhez és ezt a sajátságos életformát kell valójában nekünk, lelkipásztoroknak szolgálni. 

Akikkel együtt végzett, azok közül van-e másnak is kapcsolata a tábori lelkészettel?

- Szécsi Ferenc atyának, aki 10 esztendeje már kisegítő tábori lelkészként dolgozik nálunk. A többiek hagyományos lelkipásztori munkában dolgoznak, de Feri atya teljesen benne van a honvédségben. Attól függetlenül, hogy ő plébános, Veszprémben vagy Balatonakarattyán mindent megtesz azért, hogy a honvédség lelkipásztori szolgálatát ellássa. 

Negyed század azért mégis komoly idő ebben a szolgálatban, legyünk őszinték. Hogyha néhány mondatban summázni kéne ezt a szolgálatot, akkor milyen tapasztalásokat ad az elmúlt 25 év?

- Egy olyan tapasztalást ad, ami azelőtt nem volt. Tehát én nem tanultam ezt, nem tudtuk elsajátítani könyvekből. Sőt amikor a teológián tanultunk, akkor azt hiszem, hogy talán egyszer lett megemlítve az, hogy létezik tábori lelkész. Egyébként különösebben nem tudtunk erről semmit sem. Azt a tapasztalatot, amit én szereztem az elmúlt 25 év alatt, azt közösen alakítottuk ki a tábori lelkészekkel, vagy az, amit az ember egyénileg megpróbált megtenni. Ebben van külszolgálati tapasztalat, van itteni tapasztalat, vannak benne nehéz dolgok, amikor halálesetek történtek. De vannak benne örömteliek és olyan derűs pillanatok, amikor az ember keresztelésekre, házasságkötésekre emlékszik, egy-egy katonai sikerre vagy egy-egy olyan emberre, aki valamiképpen megpróbálta azt az eszményt megtestesíteni, ami a szolgálati szabályzat első pár oldalában benne van, ami egy nagyon magas mérce igazából, de én azt hiszem, hogy sokan vannak olyan katonák, akik ezt az eszményt elszeretnék érni. 

Egy ilyen évfolyam találkozó mit ad pluszba?

- Sokat beszélgetünk, hogy kivel, mi történt az elmúlt időszakban. Nekem most minden bizonnyal lesz olyan is, akivel talán nem is találkoztam jó pár esztendeje. Talán ma este arra is sor kerül, hogy megbeszéljük kivel, mi történt az elmúlt 5 vagy akár 25 év alatt és gondolom arról is beszélünk, hogy milyen aktuális dolgok vannak az ember életében.

A felvételt a Zrínyi Katonai Filmstúdió készítette.

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

július 7.

Érdekes élmény volt az új alakulatomhoz, a zászlóaljhoz kimenni. Kocsin egy óra alatt odaértem. Aránylag csendes napot sikerült kifognom. Útközben alig láttam a szokásos napi orosz postagépen kívül mást. A postást már jól ismerem. Naponta találkozom vele valamelyik területen. A napokban azt is sikerült meglátnom az erdőben, ahogy egy kis tisztásra értem a lovammal, hogy ejtőernyőn dobja le a szokásos terhét. Olyan alacsonyra szállt, hogy a szó szoros értelemben súrolta a fákat. Nyilván azért, hogy a légfúrósok ne vegyék észre. A jelzett helyen már várta két ember, akik felkapták a kis zsákot. Összegyűrték az ejtőernyőt, és máris eltűntek a fák között. Megtudtam, hogy a környező falvakból kitelepített oroszok laknak ott. Nekik küldik a megfelelő irányítást, partizánparancsot, gyógyszert, rádiót, élelmet. Azt is mesélték a partizán barátaim, hogy embert is ejtenek le. De csak éjjel. Hát ki az öregapám látott már ilyen haditerületet. Velünk szemben a parton oroszok. Közöttünk oroszok. A hátunk mögött oroszok. Az ellenség az ellenség háta mögé a saját embereinek parancsokat juttat el. Az ellenség, jelen esetben jómagam, mindezt látja, de senkinek nem szól, és mindezt megbeszéli az ellenséggel, a partizánokkal. Közben pedig ők becsülnek minket, mi pedig becsüljük őket. Ők is az ördögbe kívánják Sztálint, mi is. De azért ellenségek vagyunk. Aki ezt meg tudja fejteni, annak be kéne aranyozni a fejét.
A zászlóalj eljött Zamoscséről a szemben lévő erdőbe. Gyönyörű helyen vannak, egy nagy tó szomszédságában. Ahogy elgyönyörködtem a tájban, mintha valami varázslat alatt lettem volna. A tóra ráhajoltak a fák. Kristálytiszta vizét itt-ott borzolta a lágy szellő. De aztán újra tükörsima lett. Minden kis levélerezet jól látszott a tükörben. A különböző törésszögekben a halak, mint túlvilági lények látszottak, amint csapatosan vonultak. Apró buborékok szálltak a zöldessárga színű és mégis teljesen átlátszó vízből. Olyan volt, mintha gyöngyfüzért emeltek volna láthatatlan kezek a vízikirálynő nyakába.
Csak álltam, álltam, és újra elfeledkeztem arról, hol vagyok. Miért kell ezt a szépséget, és minden más szépséget elrontani a gyűlölettel, vérrel, szennyel?
Mintha valami zarándoktábor lenne az egész zászlóalj körlet. De vissza kellett süllyednem a valósága. Mert a zarándokok vagy cserkészek a képzeletem után - sajnos - valóságos katonákká alakultak át.
Minden épkézláb ember ott volt a misén. A szolgálatban levők is messziről hallgatták a prédikációt, ahogy körülnéztem. A tisztikar Berzeviczy alezredessel az élén teljes létszámban ott volt. Az alezredes már ismert. Vele jöttem ki a hadműveleti területre.
Úgy látszik, most már teljesen ismerem a körülöttem levő embereket. Az evangélium tanítását sikerül világosan magyaráznom. Úgy, hogy igen-igen, nem-nem a gondolatok lényege. Tehát mindenki megértheti.
Az öntudatos magyar - témát elemeztem. Szerelmese vagyok ennek a gondolatnak. Meggyőződésem, hogy a zseniális tehetségünk, jó tulajdonságaink mellett még ennyi bajnak sem volna szabad lennie, ha több öntudat lenne sok magyarban. Az öntudat hiánya, vagy ha megvan, annak a túltengése /tehát a bölcsesség hiánya igen sok bajnak a forrása. Úgy látszik, jó benyomást keltettem, mert a tisztek bólogattak, a gátlás nélküli karpaszományosok és legénységiek közben jól oldalba vágták egymást.
Utána ismerkedtem az emberekkel. Sörrel kínáltak. Félek, hogy sokat beszéltem. De úgy tűzbe hoztak a kérdéseikkel, hogy nem tudtam ellenállni. Éreztem, hogy az őszinte érdeklődés, a rejtett politikai pártállás, a műveletlenség olyan keresztmetszetben jelentkezik náluk, amelyet mindenképpen át kell hidalnom. Hogy mi volt a kérdések mögött, majd a jövő héten kipuhatolom. Félek, hogy felvágónak látszhattam. De felbőszített a velem szemben ülő százados. Csak bólogatott mindenkinek a mondatára, véleményére, és közben cigarettázott. De annyi mondani valója sem volt, mint egy csigabigának.
Otthon sebesülteket szállítottunk a kórházvonathoz. Néhány nagyon súlyosat nagy aggodalommal bocsátottunk útnak.

Rendhagyó módon köszönöm meg a figyelmüket és búcsúzom önöktől. Közös imádságunk az elhunytakért, Juhász Attila főtörzsőrmesterért, Rózsa János Nándor főtörzsőrmesterért, Balázs Ádám őrmesterért és Kozár Gábor szakaszvezetőért szól. Nyugodjanak békében!

Hiszek egy Istenben
mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban;
aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától;
szenvedett Poncius Pilátus alatt;
megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül;
fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján;
onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben.
Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat;
a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát;
a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól! Ámen.

 

 

167. ADÁS

2016. július 13.

Szerkesztett változat

„Valójában az a bátor ember, aki ellenáll a félelemnek, aki legyőzi a félelmét – nem pedig az, akiből hiányzik a félelem” – mondta Mark Twain amerikai író. Köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Mai adásunkban majd honvédelmi táborozókról hallanak és katonai esküre, altiszti esküre is hívjuk önöket hangképes riportunkban.

Előző héten beszámoltunk a Hortobágyon történt tűzszerészek tragédiájáról. Egy hír a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjától: 12 napi ápolást, kivizsgálást és több műtétet követően hazatávozhatott a július 1-én megsérült tűzszerész főtörzsőrmester. Természetesen további vizsgálatokkal, rehabilitációval folytatódik a kezelése.

Hallották már, ismerik önök az altiszti hitvallást? Szentendrén, a város főterén, 142 altiszt tett esküt szüleik, családtagjaik, ismerőseik jelenlétében.

Orosz Zoltán altábornagy, honvéd vezérkar főnök helyettes

- A honvédelem ügye az ország polgárainak közös felelőssége, melyben kiemelt szerepe és jelentősége van a Magyar Honvédségnek. A haza védelme minden polgár kötelessége a saját területén, a saját munkahelyén, a saját posztján. A Magyar Honvédség a honvédelem ügyének egy oszlopa. Önök fogadalmat tettek, hogy a haza fegyveres védelmének szentelik életüket és ezt a feladatot élethivatásuknak tekintik. Kérem és elvárom önöktől, történelmi értékeinkhez híven erősítsék meg önmagukat hazánk védelme iránti elkötelezettségben, hitben, akarásban, katonai tudásban és felkészültségben. Tegyenek meg mindent azért, hogy önmaguk és katonaközösségük bármilyen veszélyhelyzetben is kész és képes a Magyar Honvédség küldetése teljesítésére. Mai esküjükhöz hűen, kiváló szolgálattal mindig legyenek méltók a társadalom bizalmára és elismerésére. Megalkuvást nem tűrve, minden körülmények között őrizzék meg egyenruhájuk és a Magyar Honvédség becsületét.

- Én, Tóth Ádám őrmester esküszöm, hogy Magyarországot híven szolgálom, hűséges altisztje leszek. Magyarország függetlenségét, az állampolgárok jogait és szabadságát bátran, a törvények betartásával és betartatásával, a rám bízott honvédek és fegyverek erejével, életem árán is megvédem. Elöljáróim parancsainak engedelmeskedem, alárendeltjeimet jogaik tiszteletben tartásával vezetem, róluk emberséggel és felelősséggel gondoskodom. Isten engem úgy segéljen!

Itt a nyár ideje, nem véletlen, hogy táborozás időszakában honvédelmi tábort is tartanak. A Klapka György Lövészdandár várta a fiatalokat.

Orbán Viktor százados

- Miniszter úr feladatszabása alapján elkezdtük szervezni ezeket a honvédelmi táborokat. A jelenlegi tábor ezen a héten hétfőn, azaz július 4-én indult. Mintegy 16 gyerkőc jelent meg itt nálunk hétfőn reggel riadt szemmel a kapuban, de azt kell mondjam, hogy a hét során igazi lövész alegységgé kovácsolódtak össze. Ott vannak mentálisan fejben, és tudják a dolgukat. Tudják nagyjából azt, hogy mi az, ami egy lövészkatonának a napi életét kiteszi, körülbelül mik azok a feladatok, szakterületek, ami egy lövészkatona feladatellátásához illetve a napi életéhez szükséges.

Rezicska Richárd, táborozó

- Székesfehérváron négyen megnyertünk egy honvédelmi versenyt és nyereményként kaptunk egy egyhetes tábort. Több helyre is mehettünk volna, de mi a lövészetet választottuk.

Simon Bíbor, táborozó

- Nagyon szeretem volna sporttáborba menni, sok ilyet kerestem és akkor találtam ezt a katonai tábort. Tudtam, hogy itt lehet feszegetni a határokat, amit én nagyon szeretek.

A tatai táborozás után most ugorjunk át Csobánkára.

Dr. Zelei Zoltán nyugállományú alezredes, táborvezető

- Alapvető önvédelmi technikákkal foglalkozunk eszközzel, eszköz nélkül. Olyan tapasztalatokat próbálunk átadni a saját gyakorlatból, járőrversenyeken szerzett tapasztalatokból, különböző katonai feladatokból, tehát akár egy ejtőernyős képzésből, ami a fiatalokat érdekli. Lövészettel, általános lőkiképzési elemekkel foglalkozunk, persze modern technikával, kis helyigénnyel, tehát airsoft lövészet például, ami nálunk szerepel. A taktikai képzésbe, például egy épületharcászatba nyilván nem megyünk bele a gyerekekkel, bár nagyon érdekelné őket, de az általános katonai ismereteken túl egy nagyon pici pluszt adunk a specializáció irányába.

Mészáros Zoltán, táborozó

- Érdekel a katonaság, annak tevékenységei. Katonacsaládból származom és szeretnék majd a jövőben én is katona lenni.

A Magyar Tartalékosok Szövetségének Hagyományőrző Tagozata, II. világháborús tüzéralegység életébe kóstolhattak, hallgathattak bele.

Jásdi Balázs a Magyar Tartalékosok Szövetsége, Hagyományőrző Tagozatának vezetője 

- Most vannak civil és katonasulis diákok is. Velük is nagyon komolyan foglalkozunk, hogy a lövészettől kezdve, a kézifegyverek kezeléséig mindent megismerjenek. Vaklőszerünk van bőven, tehát a fegyverek hangját is megszokják. Puskát, géppisztolyt, géppuskát, golyószórót ugyanígy kipróbálhatnak. A kezelőszámokat folyamatosan cseréljük, tehát itt most a hegyiágyúval és a II. világháborús páncéltörő ágyúval is folyamatosan folynak az oktatások. 

Balogh István, táborozó

- Azért jelentkeztem ebbe a táborba, mert önkéntes katonai szolgálatra is jelentkeztem és ez egy jó előkészítése ennek. Két hét múlva kezdődik az önkéntes katonai kiképzés és ettől a tábortól azt várom, hogy valamennyit segít abban, hogy ott könnyebben menjenek a katonai dolgok.

- Az elmúlt évek tapasztalata az, hogy a fiatalok abszolút fogékonyak a honvédelem ügye iránt. Tehát a hírek, amiket hallunk, hogy a fiatalokat már nem érdekli, ez nem igaz, abszolút érdekli őket. Ami nagyon érdekes, hogy vannak olyan gyerekek, akik a tábor elején kicsit ügyetlenebbek, de a tábor végére ők is tökéletesen hajtják végre a díszelgést, a fegyverkezést, ami nagyon kellemes csalódásként szokott érni bennünket. 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják. 

július 8.

Csendes nap volt. A sebesültek közül csak a könnyebbek maradtak itt. Apró adminisztrációk bosszantják az életet. A sebesültszállítók elmondják a maguk területéről, hogy milyen ostoba módon gazdálkodnak a benzinnel, olajjal, pótalkatrészekkel.
Most kaptuk meg a listát arról, hogy több mint száz fajta teherautót, személykocsit, motorkerékpárt kiselejteznek, mert lehetetlen őket ellátni alkatrészekkel. A szegény sofőrök hónapok óta könyörögnek, hogy ez meglegyen, de az aranygalléros hatökrök méltóságon alulinak minősítik, ha egy pesti vagány autóbuszsofőr javasol valamit.
Erről jut eszembe: Ez a Szabó Kálmán beképzeltségben, önfejűségben, korlátoltságban ezekhez az aranygallérosokhoz lett hasonló. Ami eddig rejtett tulajdonsága volt, mint helyettes parancsnoknak, most ki akarja élni magát. Ma például kijelentette, hogy altisztekkel nem ül egy asztalhoz.
Hát ilyen botrányt még nem csináltam, mint ennek a mondatnak a hallatára. Háttere az volt, hogy a német szerótól, műszaki alakulattól, mert hivatalosan van köztük osztrák, sőt burgenlandi is és ezek valamennyien utálják Hitlert, ma ketten idejöttek volna vacsorára a meghívásunkra. Telefonáltak, hogy nem jöhetnek, mert váratlan parancsot kaptak Pinszk felé. A nekik szánt vacsorát magunk ettük meg a saját sofőreinkkel.
Én pedig csak azért is, feltűnően barátkoztam a sebszállítókkal és a többi sofőrrel. Ez nem is volt nehéz, mert szeretem őket. Büszkeségeink! A legnehezebb helyzetekben nekik köszönhetjük sokszor a saját életünket is. Mindig útra készen vannak. Nagyszerűen karban tartják a gépeket. Kitűnően vezetnek, és ami nem utolsó, jó bajtársak. De természetes, hogy ők is elvárják, embernek tekintsék őket, nem pedig lenézett senkiknek, akikkel nem lehet egy asztalhoz ülni.
Hát ez a Kálmán mivé lett? Szegény Boróka öntelt, önmaga gőgjébe süllyedt, önelégült, beképzelt férjet kapna, ha ebből a házasságból valami is lenne. De most már magam beszélem le, ha lesz rá alkalom. De mindkettőt. Legalább Kálmán nem tesz tönkre senkit.
Kitűnően éreztük magunkat a sofőrökkel. Jó érzés volt hallani újra, amit maguk között mindig mondanak: Tisztelendő úr, magát azért szeretjük, mert mindig átveszi tőlünk a kormányt, ha látja, hogy fáradtak vagyunk. Meg azért is, mert a maga nyugodtsága, hidegvére, bátorsága, sőt az egyik azt is mondta, vagánysága, belénk is erőt önt.
Valóban, ismételten megtörtént, hogy valami veszélyes útra úgy vállalkoztak, ha én is velük megyek. Eddig mentem is mindig.
Ez a butító bor megint mit tett? A helyettesítő Cs. zászlós és a parancsnok egymásnak ment. Alig tudtam szétválasztani őket. Hogy nekem minden piszkos ügyben pelenkamosónak kell lennem!

Köszönöm figyelmüket, elbúcsúzom önöktől, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Adásunk elkészítésében segítségemre volt a Zrínyi Katonai Filmstúdió. További kellemes rádiózást kívánok, Wass Albert idézettel zárom mai műsorunkat. 

„Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.
De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:
ítéletes, zivataros,
villám-világos éjszakákon.”

 

 

168. ADÁS

2016. július 20.

Szerkesztett változat

„ … ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” – Pál rómaiakhoz írt leveléből vett idézettel köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Mai adásunkban a Zalavári táborba kalauzolom el önöket, ahol a Magyar Honvédségben dolgozó katonák, civil alkalmazottak gyermekei pihennek, töltenek el egy izgalmas hetet. 
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását. 

13. alkalommal rendezte meg a magyar Katolikus Tábori Püspökség a Zalavári Gyermektábort. Nagyon sok érdekes és izgalmas program színesíti ezt a hét napot, amelyen ott jártunk mi is és ott készítettük a most hallható interjúkat.

Legelőször élmények a táborozóktól...

- Kiss Ákos vagyok, Budapestről jöttem.

- Fodor Fanni vagyok, Dunaújvárosból jöttem.

Milyen volt a tábor eddig?

- Ötödször vagyok itt a táborban és ez az egyik kedvenc táborom, mert apukám is katona volt és itt katonás környezetben lehetek.

- Én másodjára vagyok itt, tavaly voltam először és már akkor nagyok megfogott ez a tábor, mert sok program van. Nincs nálunk telefon, itt csak a barátainkkal vagyunk, ezáltal sokat tudunk beszélgetni, csocsózni, és voltunk különféle múzeumokban.

- Egy festőművész házában is jártunk, de minden évben el szoktunk látogatni a József Attila Múzeumba és a Kis-Balaton házba is.

Mikor elindultál otthonról, akkor a szülők milyen útmutatással engedtek el?

- Mivel én már ötödször vagyok itt, nem nagyon féltenek, nem aggódnak értem és igazából nagyon jól érzem magam itt a táborban. Minden reggel nagyon korán kellett kelni, mert a harang már ötkor felébresztett minket. A horgászat a kedvenc sportom, amit most nélkülöznöm kell egy hétig. Mindig szerzek új barátokat és nagyon jól elvagyunk, sportolunk, focizunk, csocsózunk.

- Azt mondták, hogy érezzem jól magamat, és hogy használjam ki azt az időt, amit a barátaimmal tölthetek, hiszen egy évben csak egyszer láthatom őket. 

 

Markovics Milán Mór tábori lelkész, a tábor vezetője

- Ez a tábor 2004 óta létezik már, akkor találták ki. Az itteni plébánossal való jó kapcsolat révén sikerült egy nagyon jó helyet találnunk itt a plébánia területén, amit megkapnak egyébként más túrázók is, de mi is megkaptuk egy hétre, sőt akkoriban még két hétre, mert nagyon sokáig két hétig tartott ez a tábor. Volt egy a fiatal szekciónak, meg egy az idősebbeknek. Mára ez különböző okok miatt összeolvadt, a korhatár is ilyen értelemben szélesebb lett, de a programok azok ugyanolyanok. Sőt, azt mondanám, hogy szerintem összesűrűsödött a két hét egy hétbe és így nagyon aktív kikapcsolódást és tábort kapnak a gyerekek. Az egyik legfőbb célunk az volt, hogy azok a katonagyerekek, akik az ország különböző területeiről, különböző alakulataitól eljönnek hozzánk, megismerkedhessenek egymással. A katonák ismerik egymást, de a katonák gyerekei nem találkoznak. Maga a Katolikus Tábori Püspökség, aki ezt a tábort vezeti és szervezi, gyakorlatilag ugyanebből a megfontolásból dolgozik és jött létre, hogy megtalálja a közös hangot és a kapcsolatokat az emberek között. Ezek a gyerekek találkoznak a katonai élet sajátosságaival otthon, emiatt talán kicsit más módon élnek, másképp néznek egy egyenruhára, talán kicsit másképp is nevelik őket. Gondoljunk például a külszolgálatra illetve a határmenti szolgálatra, amikor is nagyon sokszor nélkülözik a szülőket, hiszen ők távol vannak otthonról. Ezek a gyerekek itt együtt vannak, ki tudják beszélni ezt a dolgot, jobban megértik egymás problémáit, és akik egyébként nem találkozhatnak, azok ebben a táborban megismerhetik egymást. Van egy sajátossága a tábornak, egy környezet és természetvédelmi jellege is, ami itt a Kis-Balatonnál nagyon jó, hiszen itt minden adott ahhoz, hogy egy természetvédelmi tábort megszervezzünk. Egyedi a tábor abban is, hogy minden évben aktív táborozást biztosítunk. Én úgy sorolnám be a táborokat, hogy vannak aktív és passzív táborok. A passzív tábort annak mondanám, amely biztosít bizonyos eszközöket ahhoz, hogy lehessen focizni, pingpongozni, sakkozni, az aktív tábor pedig az, amikor állandóan programokon vesznek részt a gyerekek. Mi valahogy ezt a kettőt össze tudtuk gyúrni, vannak szabadidős programok, amikor használhatják a gyerekek a jelenlévő eszközöket, a pingpong asztalt, a focipályát, a kosárpalánkot, de nagyon sokszor megyünk kalandparkba, természetvédelmi programokon veszünk részt és lehetne sorolni még nagyon hosszan. 
Talán már közhelyes, de a mai fiatalok nem tudnak meglenni a mobiltelefonok nélkül. Én először 2010-ben vettem részt a táborban, már akkor is lehetett érezni, de igazából az elmúlt egy-két évben látszott leginkább az, hogy szinte telefonfüggővé váltak a gyerekek, nagyon szoros, minden percüket meghatározó dolog. A tábor egyik előfeltétele, hogy nem lehet náluk mobiltelefon. Látszik rajtuk az első két napon, hogy nagyon hiányolják, hogy nincs velük, viszont van egy érdekes tapasztalatuk, amikor például leülnek egymással étkezni a közös reggelinél, kénytelek egymással szembenézni, valamit beszélni, hiszen nincs egy olyan eszköz, ami eltereli a figyelmüket. Látszik rajtuk, hogy sokkal könnyebben ki tudnak bontakozni és sokkal szorosabb barátságok köttetnek, mint amiket egyébként a hétköznapokban már lehet látni. Megvan a kommunikáció, a beszélgetés sokkal gazdagabb, sokkal több az együtt eltöltött játék, például egy tollaslabda, egy közös kosárlabda, amiket ők maguk találnak ki. Meg vagyok róla győződve, hogy a mobiltelefon következménye az, hogy szárazabb és hidegebb lett az ő életük. Valamiféle többletingert kapnak vizuálisan és hanghatásban a telefontól viszont a személyes kapcsolat elszegényedett bennünk.

Földváry Gábor, a Honvédelmi Minisztérium Jogi és Igazgatási Ügyekért Felelős helyettes államtitkára

- Őszintén mondom, hogy irigylem azokat a srácokat és lányokat, akik ide jöhettek egy hétre, biztos, hogy részt vettem volna én is, ha nekem ilyen lehetőség adódik annak idején. A tábor szervezőivel sikerült beszélgetni és minden elismerésem az övék, az a törődés a fiatalokkal, az minden tiszteletet megérdemel. Korán kelnek, későn fekszenek, és úgy látom, hogy erre jól reagálnak a fiatalok, úgyhogy nem láttam itt unatkozó, magába fordult gyerekeket. A mai társadalomban egyre több időt töltünk egyedül. A különböző technikai eszközök is ezt erősítik, hogy magunk oldjuk meg az interneten a sportoláson keresztül a vásárlásig mindent. Fontosak ezek az együtt töltött idők, ráadásul olyan fiatalokról van szó, akiknek a szülei a haza szolgálatára esküdtek föl, így lényeges, hogy ők ismerjék meg egymást, szerezzenek barátságokat, közös élményeket és egy olyan hetet töltsenek együtt, ami nem csak a napozásról, nem a csak a számítógépezésről szól, hanem aktív időtöltésről, tábortűzről, kalandparkról, népdalversenyről, közös előadásról. Azt gondolom, ez elég ritka, hogy ilyen lehetőség adódik egy fiatal életében. 

Dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar Főnök helyettes

- Én úgy gondolom, önmagáért beszél az, hogy a Magyar Honvédség Tábori Lelkészi Szolgálata minden évben megszervezi ezt a tábort. Jelen pillanatban is a honvédség helytáll különböző feladatokban, a haza védelmében és határaink védelmében különböző missziókban. Bizony van itt olyan gyerek ebben a táborban, akinek az édesapja, édesanyja vagy adott esetben mindkét szülője jelenleg szolgálatot lát el a határtérségben. Egyfajta megnyugvás ez a szülőnek, hogy jó helyen van a gyermeke, ráadásul ez a tábor egy értéket közvetítő tábor, ami nem csak fizikailag, de lelkiekben is a katonagyerekek épülésére szolgál.

Berta Tibor ezredes, általános helynök

- Vannak összegzéseink arról, hogy hány gyerek volt a táborban. Nagyjából tudjuk, hogy megközelíti a létszám a hatszáz főt, ami annyit jelent, hogy egyszer minden bizonnyal volt hatszáz gyerek itt ebben a táborban, van olyan gyerek, aki négyszer, ötször, hatszor volt. Azt is tudjuk, hogy a táborban nyolcvan valahány program volt eddig, beleszámítva azt, hogy volt tábortűz, voltunk a Rippl-Rónai Múzeumban Kaposváron vagy most ebben az évben Városlődön a kalandparkban, Ajkán a Bányászati Múzeumban. Ezek mind benne vannak, múzeumok, kiállítások, de voltak itt különböző témájú előadások, és játszott katonazenekar is a táborban. A természetvédelemmel, környezetvédelemmel, vízüggyel, Kis-Balatonnal, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal való kapcsolatunk is fontos. Szakemberek is megfordultak a táborban, akik előadást tartottak arról, hogy miért fontos, hogy ne szemeteljünk, ezért szedünk egy kis hulladékot minden évben. Nagyon jó, hogy összefogunk, hogy van közösség, hogy van valójában egy olyan fórum, ami beindulhat, és itt ki kell térnem arra, hogy valójában a Zalavári Tábor az, amiből a mi Katolikus Tábori Püspökségünk valamennyi programja kiindul. Ebből lett a Versmondó verseny, a Családerősítő Hétvége, a Nemzeti Zarándoklat, hiszen ez egyfajta megszólítása a Magyar Honvédségnek a gyerekeken keresztül. 

 

- Andalics Gergő vagyok Kaposvárról. A reggeli túra igazából annyiból állt, hogy felkeltünk hajnali fél négykor, mindenki fölöltözött vastag ruhába, mert hideg volt és fújt a szél, beültünk a busza, zenét hallgattunk és elindultunk. Mikor megérkeztünk a helyszínre, fölmentünk egy kisebb hegyre és ott túráztunk egy jót. Megnéztük a napfelkeltét, ami nagyon szép volt, az egész Balatont be lehetett látni. Találtunk egy kiskutyát, amit mindenki megsimogatott. Természetesen nem lett volna szabad, de hát ki fogad szót? A túra után visszaérkeztünk, aki tudott az visszaaludt, mi meg elkezdtünk focizni a fiúkkal. Amikor először jöttem táborba, még nagyon kicsi voltam. Tíz évesen még izgága kis kölyök voltam, azóta megtanultam, hogy szót kell fogadni mindenkinek, a felnőtteknek és a nagyobb gyerekeknek is, mert különben úgy fognak elkönyvelni engem, mint egy rossz gyereket. A kedvenc programom az, hogy igazából eljöttem, mert ez a tábor minden évben újabb élményeket ad számomra, megismerkedhetek sok kulturális dologgal, amire otthon Kaposváron nem lenne lehetőségem. Nagyon szeretem ezt a tábort, nagyon imádok idejönni, mindig újabb és újabb jó dolgokat tudnak nekünk mutatni. Komolyabb lettem, próbálok a viselkedésemen és a modoromon változtatni, meg azon, hogy illik egy felnőttel, nagyobb emberrel beszélni és megtanultam azt, hogy az ember ne csak kérjen a másik embertől, hanem adjon is.

- Dombi Mercédesz vagyok és Monorierdőről jöttem.

Milyen program lesz most?

- Most jön az éneklés és a versmondó verseny.

Mit énekeltek?

- A Csitári hegyek alatt.

Hogy készültetek rá?

- Igazából úgy, hogy kitalálták a lányok, hogy ezt a dalt énekeljük és úgy kezdtünk el próbálni rá. 

Milyen díjak lesznek?

- Azt nem tudom még.

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

július 9. vasárnap

A magyar öntudat-sorozatot tovább folytatom. Úgy látszik, mindenfelé szívesen fogadják. Hét közben beszélnek róla. Ha valahova eljutok, újra és újra kérdeznek. Érzik, hogy szorul a hurok körülöttünk. Sejtik előre, hogy hamarosan igen nagy változás áll be az életünkben. Ezért szorul össze ez a kevés magyar. És ezért örülnek, ha valaki felhívja a figyelmüket ennek az összebújásnak a fontosságára, hogy ne zülljünk szét a bekövetkező nagy veszély idején, hogy a két sötét hatalom közt meg tudjunk maradni magyarnak.
Reggel óta egymás után mondom a miséket. A vonatnál délben végeztem. Kiálltam a műútra, várva a szerencsét. Sikerült is fülöncsípni egy hadtest futárkocsi alakjában. Hazajöttem vele. Délután nem kellett elmennem sehova. Két helyre mentem volna, de lemondták, áttelepedés miatt.
Itthon görögöt olvastam. Ilyenkor mindig Kodálynál képzelem magamat. Bár minél előbb folytathatnánk a görög és latin auktorokat, szerzőket. Ha egyszer hazakerülök, fogok annyira tudni oroszul, hogy bátran mondhatom neki: Amire megkért, megtettem. Adjon oroszból is feladatot. De mikor lesz ez? Kíváncsi vagyok, mit szól rá, ha megmondom: 1940 óta nem hagyott nyugton az a kérése, hogy meg kell tanulnom oroszul.
Fokozódik a légi tevékenység. Este 11-kor a szokásos orosz gépek száma a többszörösére emelkedett. A légfúrósaink mostanában olyan idegesek. Ők, akik a legnagyobb bombázás idején is hidegvérrel lőtték a gépeket, újabban olyan zavartak, kapkodók, hogy szinte nem jól érzem magamat köztük. Többször említettem a tisztjeiknek. Sajnos, a legtöbbjük fegyelmezetlenségnek minősíti. Pedig ez nem az. Ez egészen más. Ez a természetnek valami különös előrejelzése. Hiába mondom a tiszteknek, hogy ezt én sokkal jobban látom, mert össze tudom hasonlítani az egyes alakulatokat. Hiába mondom ezt Haromynak is. Ő személyében teljesen elfogadja, de felfelé a véleményére kutyagumit adnak. Németh Bélának is elmondtam, mikor most itt volt /nem a bélsárral fogadáskor/ és Dezsényi Jancsinak is külön említettem, hogy jelentsék a hadtestnek, mennyire nyugtalanok az emberek.

A szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Az anyagok elkészítésében segítőtársam volt a Zrínyi Katonai Filmstúdió, a munkatársak nevében is további kellemes rádiózást kívánok, mégpedig Pál rómaiakhoz írt levelének idézetével.

„Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal. Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” 

 

 

169. ADÁS

2016. július 27.

Szerkesztett változat

„Jobb sántikálni a helyes úton, mint futva haladni a rossz úton.” – mondja Szent Ágoston. Gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Ebben az esztendőben immár második alkalommal indult útjára az Isonzó Expressz. A zarándokvonat utasai az első világháború egykori olasz frontjának legfontosabb történelmi helyszíneit keresték fel, az ott készített felvételeket hallják majd.
Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

„A vonat, amiről három ország beszél” – ez egy szlogen, amellyel útnak indult Isonzóhoz a zarándokvonat. A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Hivatala, az Indóház Kiadó, a MÁV Nosztalgia Kft., a Budakeszi Kultúra Alapítvány valamint a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány ebben az esztendőben második alkalommal indította útjára az Isonzó Expressz elnevezésű zarándokvonatot. A résztvevők az első világháború egykori olasz frontjának legfontosabb történelmi helyszíneit keresték fel az Isonzó folyó völgyében illetve a Doberdó fennsíkon.

- Egyszer egy papszentelésre mentünk paptársaimmal, motoros ruhába öltöztünk föl, bőrkabát, bőrnadrág, cipő, aztán ott mondta valaki a többieknek, hogy mi is papok vagyunk. A többiek mondták, hogy jól titkoljuk. Most én is kicsit titkolom, hogy katolikus pap vagyok, Budajenő, Telki, Perbál, Tinnye és Pátynak vagyok a plébánosa és magánúton vagyok most itt. Ha megengedik, akkor egy imát mondjunk el közösen azokért, akik itt haltak, itt szenvedtek, akik itt fordultak a mindenható Istenhez hitükkel, kétségbeesésükkel, néha lehet, hogy a káromlásukkal, mert azt hiszem, hogy olyan is volt, amikor azt látták, hogy csak a pusztulás, a halál, a fájdalom és csak a megcsonkolás létezik. Azt hiszem nem véletlenül helyezték ide ezt a csonka Krisztus testet, hiszen mi valljuk azt, hogy amikor egy ember szenved és egy embernek a halálát, fájdalmát látjuk, akkor abban az emberben Krisztus is szenved. Azokért mondunk imát, akik hazánkért, népünkért szenvedtek. Bár olyan nehéz ezt a szót kimondani és azt hiszem, mindannyian keressük is annak az értelmét, hogy hogyan is volt ez, miért volt az ő áldozatuk, megérte-e az a rengeteg vér az áldozatot, ami itt kiontatott és miért is ontatott ki, kinek a céljából? Biztos, hogy nem annak az egyszerű katonának az elgondolása volt, aki ott a két oldalon állt, akik megtapsolták egymás énekét, és akik tudtak valami szépre is gondolni a borzalmak közepette. Én szeretnék azokért az elesettekért imádkozni, akik azokon a településeken éltek és onnan hívták be őket katonának, amelyeket én látok el, és ha van, aki a szívében elhozott magával valakit, ha akarja, mondja be az ő keresztnevét vagy egész nevét. De ha csak a szívében és lelkében viszi most oda a jó Isten elé, akkor úgy is jó. 

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
(Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség
mindörökké.) Ámen.

Gulyás Ferenc hadnagy, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének református tábori lelkésze

- A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Hivatala volt az, aki fölkérte a püspökséget, hogy delegáljon ide egy tábori lelkészt. Másodsorban nekem van családi kötődésem is, hiszen a nagyapám az isonzói fronton esett el. Ez is inspirált arra, hogy itt legyek. Az itt dúló harcok közben hunyt el nagyapám, az 51. Gyalogezredhez tartozott. Az erdélyi csapatokkal együtt jöttek ide föl, az egység harmada itt hunyt el valamelyik front szakaszán.

Ilyenkor, amikor az ember a helyszínen jár, ez a személyes kötődés megerősödik? 

- Mindig úgy megyek be a temetőbe, hogyha látok egy magyar sírfeliratot, akkor egy kicsit megdobban a szívem. A dédnagyanyám is beszélt erről annak idején, de már a nagyanyám nem ismerte őt. A családból senki nem volt még itt, hogy fölkeresse az ő nyughelyét. Nekem adatott meg ez a lehetőség, hogy ezt meg tudjam tenni és nagyon remélem, hogy sikerrel is fogok járni. Amikor elindult a vonat a Nyugati-pályaudvarról, akkor megáldottam az utazóközönséget, az ő útjukra egy áldást kértem Istentől. A központi megemlékezésen lesz egy kegyeletteljes beszéd, imádságban szeretném kifejezni magam Isten felé, hogy az itt elhunyt katonák emlékét és az emlékezőket áldja meg. A beszédem központi része a Prédikátorok könyvéből van véve, miszerint ugye megvan az ideje a háborúnak, megvan az ideje a békének és nekünk, itt most a kegyeletteljes megemlékezésnek van itt az ideje. Nekünk van kikre emlékeznünk és ez nagyon fontos, hiszen a gyökereinkhez csak így tudunk visszanyúlni. Az a nemzet, amelynek nincs gyökere, láthatjuk, hogy a történelem süllyesztőjébe igencsak hamar eltűnt. Fontos az, hogy emlékezzünk és ezért dolgozni kell. Tehát ez azt jelenti, hogy a következő generációnak át kell adni, hogy mit tettek őseink, értünk harcoltak, a jövő generációjáért küzdöttek. Azért ezt nem szabad elfelejteni, nem szabad, hogy úgy nőjön fel egy generáció, hogy ezek az emlékek nincsenek ápolva, mert az egy rossz dolog. 

Én úgy gondolom, hogy egy ilyen zarándoklat során, hiszen az Isonzó Expressz kimondva, kimondatlanul is egy zarándoklat, a spiritualitásnak különös szerepe van.

- Egy háború emléke miatt vagyunk itt. A háború az nem jó dolog. Amennyiben lehet és ez a Krisztusi parancs is, „Békességre törekedjetek”. Minden háborút alá kell támasztani egy ideológiával, mert ez szükséges. Csak úgy nem indítottak még a világtörténelem során szerintem háborút, hogy mi csak háborúzunk, tehát ott kell mögötte lennie az ideológiának, amit aztán vagy elfogadtak azok a katonák, akik itt voltak, vagy nem. Többségében, különösen itt az isonzói fronton nem fogadták el. Addig, amíg itt vagyunk a földön, addig sajnos szükség van arra, hogy az ember megvédje a sajátját és megvédeni a jót. Most ezt, hogy milyen színben tüntetjük fel, amikor az ember fegyvert fog, hogy végül is miért induljon harcba, ez egy nagyon kényes kérdés. A legtöbb háború azért indul el, hogy területet foglaljanak el, de a Biblia is azt írja, hogy a föld az Istené. Nem indikálhat egy nemzet se jogot arra, hogy egy másik nemzetet kitúrjon onnan, mert az a föld annó az övé volt, tehát a föld az Istené. Beszélgettünk arról utazás közben, hogy lelkészként én hogy értelmezem azt a Jézusi parancsot „Ha megütnek jobb felől, akkor tartsd a másik orcádat is”, ez itt hogy érvényesül? Jézus azt mondja ezzel, hogyha megvan a lehetőséged, az erőd, a képességed arra, hogy egy sérelmet úgy tudjál viszonozni, ahogy azt a farkastörvények előírják, ne tedd meg, mert ezzel egy olyan ördögi körbe kerül az ember, hogy a bosszú az bosszút szül, és ebből nehezen lehet kijönni. Sőt, Krisztus nélkül szerintem ki se lehet jönni ebből az ördögi körből. Az Úrjézus pontosan azért jött el erre a földre, hogy ezt az ördögi kört megszüntesse és kiragadja belőle az embert. Tehát egyfajta életvitelt, egyfajta életformát akar ezzel Krisztus közvetíteni felénk. Tartsd oda másik orcádat, azt jelenti, hogy ne ránts rögtön kardot, ne ránts rögtön szablyát. Háború közben a katona nem polemizál, hogy most jó-e, hogy itt van, hanem ott harcolni kell, azért van itt. Nincs szent háború. Én azt mondom, hogy a háború, a harc egy szükséges rossz most még ebben a világban. Nem a mennyországban vagyunk a szentek közösségében. Sajnos ez a háború az eredendő bűnnek a következménye, ezt nem lehet szépíteni. Az ember vétkezett, engedetlen volt az Istennel szemben és ennek ez a következménye. Ha csak két ember létezne a földön, akkor is megtörténnének a háborús dolgok, mert az ember eredendően bűnös. Mindenféleképpen megerősödött bennem az itteni halott történetek alapján, hogy itt az Isonzó ideje alatt mennyit szenvedtek ezek a katonák. Mindegyik háborúban sokat szenvednek a katonák, ezáltal még jobban megerősödik bennem az, hogy az ember mindent tegyen meg a békéért és törekedjen arra. Nem csak azokról a katonákról beszélünk, akik itt életüket vesztették, hanem mindenkiről, akiket otthon esetleg egy szerető feleség, egy család, egy édesanya várt.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló, folytatjuk a kötet felolvasását, Bőzsöny Ferencet hallják.

július 10.

Arra ébredtem fel, hogy Oláh Franci megkérdezte tőlem, mik ezek a közeli becsapódások. Hosszú másodpercek kellettek, míg felébredtem, és megértettem a kérdést. Bizony semmiről sem tudtam, mi történt. Este 11-re elaludtam, nem is ébredtem fel a szokásos induláskor. Egész éjjel égtek a Sztalingyertyák. Körülöttünk dübörögtek a gépek, csattogtak a vadászok, dohogtak a boforcok. Az éjjeli őrök mesélték el az egészet. Akkor öntudatosítottam magamban, hogy minderről halványan tudok valamit, mert közben másodpercekre felébredtem. De ha nem mesélik el, bennem nyom nélkül maradt volna az egész.
Egész nap a műtőben segítettem. Sok sebesültet hoztak minden alakulattól. Kiderült, hogy a légi harc itt volt körülöttünk. Ezért van mindenütt veszteségünk. Műtétek közben is jön egy-két orosz. De a közeli német vadászok pillanatok alatt felszállnak, és visszakergetik őket. A tüzérségtől láthatóan nem félnek annyira, mint a magyar vagy német vadászoktól. Itt még nem is láttam magyar vadászt. Azt mondják, ahol vannak, ott is nagyszerű a hírük. Nem egészen értem, miért vannak kisebb hírben a tüzéreink. Hiszen akárhány foglyot kezeltünk, egy emberként mind azt vallotta, hogy semmitől nem rettegnek annyira, mint a magyar tüzérektől.
Súlyosabbnál súlyosabb sebesülteket hoznak. De hála Istennek egy sem volt olyan, akin ne segíthettünk volna. Nagyon szégyellem magamat, mert erősen rákiáltottam az egyik sebesült honvédra, akinek fartályogja volt. Üszkösödni kezdett már az alatt az idő alatt, hogy behozták hozzánk. Feltártuk a tályogot. Mikor fagyasztottam, már úgy ordított, ahogy a száján kifért. Először csitítottam. Aztán elfogyott a türelmem, mert folyton mocorgott. Nem tudtam pontosan célozni. Mégsem kellett volna ráripakodnom. Pedig kiderült, hogy hisztis ember volt, aki minden kis vacak dologból is nagyot csinált. Hát még abból, ami valóban önmagában is fájdalmas.
Meg is kaptam ezért a büntetést. Délután, amikor már a 14. Orosz Stormovikot számlálták az őrök, bekiáltottak, hogy hagyjuk abba, mert már szórja körülöttünk. Mit volt mit tenni, éppen kivitték az egyik sebesültet az asztalról, nem engedtük be a következőt, hanem magunk is kirohantunk. A futóárokból kikukucskáltam, hogy lássam a következőket. Mikor elfogytak, kiugrottam, mert a soron következő sebesült nagyon jajgatott. Futás közben alaposan belevágtam a bal lábam hüvelykujját egy kiálló gyökérbe. Alaposan berepedt a körmöm. Úgy kell nekem! Szegény bakáért ajánlottam fel a fájdalmamat. Bizony nagyon fáj. De csak gyerünk, vár a sok sebesült.
Eddig a következő "hadisérüléseim" vannak: - Éjjel nekimentem egy széknek, eredménye sípcsonthorzsolás, erősen folyt a vér. - Futballozásnál ráestem a bal hüvelykujjamra, kificamodott, még most is erősen fáj. - Megnéztem, mennyi piszok van a karbidlámpámban, ki akartam tisztítani, de az felrobbant, levitte gyönyörű frizurám felét. Még szerencse, hogy ritka szép a hajam, így nem sok pusztítást végzett. - Behoztam az ágyamat az eső elől, közben jobb lábam ujjairól lement a máz.
Már említettem az egyetlen komoly esetet, hogy légnyomást kaptam, akkor dadogtam, de már el is felejtettem.

Köszönöm, hogy meghallgatták műsorunkat, tegyék ezt majd jövő héten is. Adásunk elkészítésében segítőtársam volt a Zrínyi Katonai Filmstúdió. Legyen szép napjuk, Baylon Szent Paszkál gondolataival köszönöm meg figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Istennel szemben olyan legyen a szíved, mint egy gyermeké; embertársaddal szemben, mint egy apáé; önmagaddal szemben, mint egy bíróé.”

 

 

170. ADÁS

2016. augusztus 3.

Szerkesztett változat

„A vidám szív jót tesz az egészségnek, a nyomott kedély emészti a testet” – a Példabeszédek könyvéből idéztem, köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Mai adásunkban beszámolunk majd arról, hogy aranyérmet nyert célba ugrásban a Katonai Ejtőernyős Válogatottunk Oroszországban, új parancsnok irányítja az Összhaderőnemi Parancsnokságot és összegezzük a honvédelmi táborok tapasztalatait. Adásunk végén pedig szokásunktól nem térünk el, Nádasi Alfonz Hadinaplóját folytatjuk.

Honvédelmi táborok tapasztalatairól beszél Dr. Eleki Zoltán a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság ezredese. 

- A célkitűzés az volt, hogy olyan tábort, olyan értékes és értelmes nyári időtöltést ajánljunk a 14-18 év közötti fiataloknak, ami számukra is élményt jelent. Egy olyan élményt, ami unikum és nem mindenki juthat hozzá, csak aki ebbe a honvédelmi táborba eljön és jelentkezik. Emellett az is a célunk, hogy megmutassuk a honvédségnek az arculatát, a pozitívumokat, a katonai szolgálattal járó körülményeket, ezáltal egy pozitív attitűdöt alakítsunk ki ezekben a fiatalokban, rajtuk keresztül aztán az ő társaikban, családjukban a honvédség iránt és így erősítsük a kapcsolatot a társadalommal. Többféle tábor volt már a múltban, ezek általában helyi kezdeményezések voltak illetve a KatonaSuli esetében a honvédelmi nevelés részeként, a társadalmi kapcsolatok részleteként valósultak meg a táborok, ezek is sikeresek voltak. A tapasztalat az volt, hogy a fiatalok nagyon érdeklődnek ezek iránt. Szeretik a gyakorlatias tevékenységeket, járőrversenyeket, sportversenyeket, lövészeteket, önvédelmi foglalkozásokat stb., de nem volt egy olyan központi irányvonal, amit a Magyar Honvédség illetve a Honvédelmi Minisztérium vezetése jelölt volna ki, hanem általában, nagyon sokszor a helyi elképzelések valósultak meg. Ez volt az egyik fő szándék, hogy olyan hiteles és szakmailag megalapozott, ugyanakkor hatékony táboroztatást alakítsunk ki, ami mindenképpen elsősorban a Magyar Honvédség érdekeit illetve a honvédelem érdekeit szolgálhatja. 
Azoknak a kiképző századoknak, amelyek tíz helyőrségben megalakultak, az állománya katonákból áll, kiképzőkből áll, akik ezzel a korosztállyal még nem dolgoztak. Voltak már tapasztalataik, hiszen vannak köztük pedagógusok illetve olyanok, akik ilyen táborokban részt vettek, de szerettük volna, hogyha ezek a fiatalok olyan biztos környezetbe érkeznek, ahol a tábor irányítói, vezetői tisztában vannak az ő élettani sajátosságaikkal, ami az ő életkorukra jellemző, a pszichés igényeikkel, motiválhatóságukkal. Szerettük volna, ha egy olyan biztonságos környezetben van, ahol nem történik sérülés, baleset és ugyanolyan épségben ér haza, csak sokkal pozitívabban, élményekkel telve, mint ahogy oda érkezett hozzánk. Ezért nagyon komoly módszertani felkészítést tartottunk. Tíz napon keresztül orvosok, pszichológusok, kiképző szakemberek, kommunikációs szakemberek tartottak foglalkozást ezeknek a kiképzőknek azért, hogy minél hatékonyabb és biztonságosabb legyen a tábor. Az elképzelés az volt - és ez támogatta vezérkar főnök úr illetve miniszter úr is -, hogy legyen egy olyan egységes váza minden tábornak, ami minden táborra jellemző viszont hagyjunk szabadságot a katonai szervezeteknek, akiknek végre kell hajtani a feladatot, meg kell szervezni a tábort, hogy a saját elképzeléseiket belevigyék illetve azokat a saját specialitásokat, létesítmény illetve feladatrendszer szempontjából, amivel színesebbé tudják tenni a tábort. Ennek megfelelően voltak az egész MH szintjén jellemző dolgok, például az, hogy minden esetben volt egy napirend, mindegyik bentlakásos tábor volt, katonai körletekben laktak a fiatalok, folyamatos irányítás alatt voltak, fegyelmezettnek kellett lenniük, az utasításokat követniük kellett, tehát együtt kellett működniük a kiképzőkkel. Mindenhol volt egy kis alaki foglalkozás, volt lövészet, volt járőrverseny, különböző vetélkedők. Erre épültek rá azok a helyi sajátosságok, mint például Szentesen a búvárkodás lehetősége vagy Kecskeméten a repüléssel kapcsolatos ismeretek bemutatása illetve a második tábor esetében a csapatszállító repülőgéppel még egy reptetés is történt, amit nagyon élveztek a fiatalok. Jelen pillanatban ez semmi máson nem múlott csak az időn, tehát hogyha egy fiatal be tudta osztani magának ezt az időszakot úgy, hogy több táborba is el tudott menni, akkor nagyon szívesen vártuk. Ez a jövőben azért fejlődni fog, hiszen a terveink szerint amellett, hogy élményt nyújtunk a gyerekeknek a jövő ében, emellett egyfajta tudást, ismeretet is szeretnénk átadni minél erőteljesebben, ami ahhoz kell, hogy minél egészségesebb és sikeresebb tagja lehessen a társadalomnak és például olyan ismereteket megszerezzen, amit hasznosítani tud egy katasztrófa helyzetben, egy árvíz, egy baleset, egy bűncselekmény esetén. Vagy például, amikor kint van a természetben, akkor tudjon tájékozódni, ne tévedjen el, tudjon esetleg élelmet, vizet szerezni, vizet tisztítani, meggyőződni arról, hogy fogyaszthatóak-e azok az élelmek, tudjon elsősegélyt nyújtani. Úgy gondolom, ezek olyan fontos ismeretek, ami nem csak a katonáknak, hanem az átlag állampolgároknak is fontosak. Ezen gondolat mentén jutnánk el oda jövőre, hogy a táborok már egyfajta modulrendszerben, bizonyos ismeretcsoportot tanítanának meg a gyerekeknek. Akár azt is el tudjuk képzelni és ez is a tervek között van, hogy egy-egy ilyen tábor teljesítése után egy felvarrót vagy egy jelvényt a kap az illető. Ha az összes ilyet összegyűjti, akkor egy jól felkészített állampolgár lehet, és ha egyszer katona szeretne lenni, akkor nagyon sok olyan ismerettel fog rendelkezni, amelyet hasznosítani tud egy alapkiképzés, a későbbi kiképzések során és egy jó alapot fog jelenteni. 
Először is szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem minden parancsnoknak illetve kiképzőnek ezt a munkát. Nagyon pozitívan álltak hozzá, ezt már a módszertani foglalkozások és a felkészítések során is tapasztaltuk, hogy sikerült egy olyan állományt megtalálni, akik szívesen csinálják és várják ezt a feladatot. Ez nagyon jó és megnyugtató volt. Nagyon fontos volt, hogy a parancsnokok mögötte álltak ennek a feladatnak, hiszen a katonai szervezet hajtotta végre és a parancsnok tudja azokat a képességeket megmozgatni, amellyel hatékonnyá tud válni ez a tábor. A visszajelzések egyértelműen pozitívak voltak. Nagyon ritka esetben fordult olyan elő, hogy valaki nem tudott beilleszkedni a csapatba. Ilyen esetben azért egy-két nap után ő is megtalálta a helyét, tehát az első két nap volt nehezebb, nem szokott hozzá esetleg a fegyelemhez, a kötöttebb napirendhez, de a gyerekek többségénél nem volt ilyen probléma. Nagyon jó csapatok alakultak ki, komoly barátságok szövődtek és többen jelezték, gondolkodnak azon, hogy akár rendvédelmi, akár katonai pályán folytassák, mert szimpatikus volt nekik ez a közeg, ez a szellemiség, amit megtapasztaltak.

Az oroszországi Katonai Ejtőernyős Világbajnokságon először aranyérmet szerzett a Magyar Honvédség Ejtőernyős Válogatottja célba ugrásban. A Katonai Ejtőernyős Válogatott tagjai Bánszki Tamás százados, Varga Tamás zászlós, Hirschler Gábor zászlós, Gál Szabolcs őrmester és Asztalos István önkéntes műveleti tartalékos.

Varga Tamás zászlós, a MH 86. Szolnok Helikopter Bázisról 

- Jól indult az év, a felkészülésünk is jól sikerült. Az első versenyt megnyertük Horvátországban, a csapat nagyon jónak mutatkozott, jól ugrott minden csapattag. Bíztunk benne, hogy ezen a világbajnokságon is jól fogunk szerepelni. Őszintén szólva, azért arra nem számítottam, hogy megverjük a világbajnok orosz csapatot, de mindenképpen szerettünk volna dobogón állni és ez most összejött. Sikerült, világbajnokok lettünk, nagyon örülünk ennek.

Lázár Tibor őrnagy, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Ejtőernyős Kiképző Részlegének részlegvezetője

- Az utolsó ugrásig fej-fej mellett harcoltunk az orosz csapat ellen. Még a nyolcadik ugrásnál az orosz csapat vezetett egy centiméterrel, utána a kilencedik ugrásnál fordítottuk meg, ekkor már mi vezettünk egy centiméterrel. Ekkor jött ez az ominózus utolsó kör, amikor gyakorlatilag ugyanannyit ugrottunk, mint az oroszok. A legutolsó, Asztalos István zászlóson múlott az, hogy megnyerjük a világbajnokságot vagy nem. Megmondom őszintén, annyira izgultam, hogy nem mertem odanézni, csak amikor már a kupola leomlott és a kijelzőn megláttam a nullát. Olyan fergeteges örömmámor volt ott, nem csak mi örültünk, hanem minden csapat. Ami a legnagyobb öröm volt, hogy a mottója ennek a katonai játékoknak az, hogy ne a harctéren harcoljanak, vívjanak egymással meg a sportolók, hanem rendezett sportkörülmények között, békében, és hála Istennek az orosz csapat személyesen odajött és gratulált nekünk. Egy centiméterrel, de világbajnokok lettünk. 

Bánszki Tamás százados, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisról

- Átélni újra ezt a fantasztikus élményt és fölállni a dobogó tetejére nagyszerű érzés. Én szerencsés vagyok, mert egyéniben már megéltem 1994-ben, hogy nekem szólt a himnusz világbajnokságon. Óriási érzés volt újra átélni. Valóban, most mint csapat nyertünk, de ez tulajdonképpen egyéni sportág. Egyedül vagyok a levegőben, kiugrom, kinyitom az ernyőmet, ereszkedem és teljesítek, megpróbálok pontosan leérkezni és ugye ezek az egyéni teljesítmények adódnak össze.

A Székesfehérváron működő Összhaderőnemi Parancsnokság új vezetője Huszár János vezérőrnagy lett, a kinevezési ünnepségéről tudósítunk.

Simicskó István honvédelmi miniszter

- Azt kell mondjam, hogy az ő katonaság iránti, Magyar Honvédség iránti elkötelezettsége egyértelmű és nem hirtelen lett tábornok, nem hirtelen jutott eszünkbe, hogy őt kellene kinevezni összhaderőnemi parancsnoknak, hanem a rátermettsége alapján született meg ez a döntés. Az a biztonságpolitikai, honvédelmi gondolkodásmód, amit elkezdtünk nagyon lényeges, hogy igenis a leges legfontosabb az emberközpontúság, a katonaközpontúság, hogy meg kell becsülnünk a katonákat. Különösen manapság, most ebben az időszakban, amelyben újabb és újabb feladatot várunk el tőlük.

Huszár János vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka

- Februárban egy jól működő és megfelelően reagálni képes parancsnokság vezetését vettem át, olyan katonai szervezetekkel alárendeltségben, amelynek a Magyar Honvédség egésze, feladatainak döntő többségét a követelmények szintén képesek teljesíteni, legyen szó honi vagy szövetségi keretek között zajló végrehajtandó feladatokról, országvédelmi, békeműveleti feladatokról vagy akár katasztrófavédelmi, határvédelmi feladatokról egyaránt. Természetesen az átadás-átvétel során rájöttünk arra is, hogy vannak olyan területek, amelyek működése még korántsem a legtökéletesebb vagy a legoptimálisabb és a hatékonyabb működés támogatásához van mit tennünk. Ezeknek a feltételeit meg kell teremtenünk és kezdeményezni is kell néhány változást ezen a területen.

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

július 11.

Szent Benedek Atyánk ünnepe. Egész nap itthon voltam. Mise után beszéltem a sebesülteknek a bencésekről. Sokan voltak, akik valamilyen kapcsolatban voltak vagy vannak rendünkkel. Ha másként nem, valamelyik rokonukat tanítottuk, vagy valakijük a rendi gazdaságban volt. Ez utóbbit sohasem szeretem hallani, mert legtöbbször szégyen fog el. Mikor jön már el az az idő, amikor nem a bikaistálló lesz a legfontosabb, és nem a haszontalan emberek dirigálnak egész házakat a rendi vagyonból lopkodott pénzzel a zsebükben?
Készültem a prédikációra. Mikor mindent felvázoltam, elindultam a temetőbe sírt ásni. Egész úton végigelmélkedtem a gondolatokat. Visszafelé pedig breviáriumoztam. Egyszer csak se bű, se bá, olyan zápor keletkezett, azt hittem, elvisz mindent. Az ortodox templomba menekültem és vártam a zuhé végét. Jó latyakban értem haza. Alig öltöztem át, illetve alig hogy lenyúztam a sáros, piszkos csizmát a lábamról, újra jött a zápor. Hát ilyent még haditerületen nem értem meg. Mintha dézsából öntötték volna. Palotabunkerem, pedig sok mindent kibírt idáig, de most oldalt mégis beázott.
Ahogy kinézek az ablakon, látom az egyik ruszki varrógépet. Ez sem történt meg, hogy ez a kis vacak megijedt volna valamitől. Most azonban a tó és köztünk olyan viharos záporba jutott, hogy azt gondoltam, éppen miránk esik. Azt a táncot, amit ez lejtett! Láthatóan nehezen fordult meg, ma nem is jött többször.
Késő este nagy zörgéssel befutott a postaautó. Az én nevemet is kiáltották. Tóthék írtak. Mondhatom, ilyen tartalmas, intelligens levelet ritkán olvastam. Pista feleségéről mindig Arisztidünk húga, Anni jut eszembe. Ők ketten a legintelligensebbek, legjobb szívűek, akiket ismerek. Most is nagyon örültem ennek a levélnek, mert őszinte szeretetből fakadt. Karlné többször mondta, hogy Tóthéknak nagyon sokat jelentek. Sokszor emlegetik, hogy mennyire örülnek, hogy a gyermekkori ismeretséget - ha nagy kihagyással is - de felújíthatták. Azóta valóban úgy érzem, igazán közel vannak hozzám. Magam is hálás vagyok Eriknek, hogy 1940. szilveszterén összehozott bennünket.

Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel, hogy velünk tartottak az Inter arma caritas mai adásában is. Az anyagok elkészítésében közreműködött a Zrínyi Katonai Filmstúdió. A munkatársak nevében is megköszönöm a figyelmüket és kívánok tartalmas rádiózást, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották, Nagy Szent Vazul gondolataival búcsúzom.

„Ne kapaszkodjál a múlandó dolgokba, mintha örökkévalók lennének, és meg ne vesd az örök dolgokat, mintha múlandók volnának. Akit megragadott az Isten, mindig vágyódik utána. Aki az előtte álló pályára, vagyis a jövőre tekint, lélekben mindig fiatal marad.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2020, június 24