Inter Arma Caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2016. 171-175. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

171-175. adás

 

 

171. ADÁS

2016. augusztus 10.

Szerkesztett változat

„A magyar vér olyan nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy ónunk kell minden cseppjét. A legázolt bilincsbe ver Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben” – írta Albert Camus, gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Mai adásunk válogatás, kívánok önöknek tartalmas perceket!

Bozó Tibor dandártábornok az egyik díjazottja a Katolikus Tábori Püspökség által alapított Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett elismerésnek.

Berta Tibor ezredes, általános helynök

- A Katolikus Tábori Püspökség, a Katonai Ordinariátus alapított egy elismerést, amit Kapisztrán Szent Jánosról, Hunyadi János kedves barátjáról, ferences szerzetesről neveztünk el. Ennek az elismerésnek a bronz érdemérmét ebben az évben, a tábori lelkészek javaslatai alapján Bozó Tibor dandártábornok úrnak adományozza Bíró László tábori püspök úr. Támogatást kaptunk mindig tábornok úrtól a különböző eseményeinkhez, programjainkhoz vagy a tábori lelkészek munkájához, amit ez az elismerés próbál valamiképpen honorálni.

Bozó Tibor dandártábornok, MH Altiszti Akadémia parancsnok

- Annak idején egy mélyen vallásos katolikus családba születtem, ahol édesanyám volt az a vallási vezető, aki bennünket fiúkat, mindig arra sarkallt, hogy a templom, az esti imádság mennyire fontos. Aztán úgy alakult az életem, hogy egy kicsit távol kerültem ettől, mert abban az időben a vasfüggöny mögött a katonának ezt kellett tennie. A rendszerváltás után, amikor Tibor atyáék is megjelentek nálunk, az azért engem jó érzéssel töltött el. Nyilvánvalóan visszatalált az ember és ennek egyik megnyilvánulási formája volt az, amikor a 108-as Lövészdandárnál, mint dandárparancsok-helyettes feladatot kaptam arra, hogy a dandárnál is alakítsuk ki az imatermet. Meghatódva néztem ezt az érmet, a hitem megvan ehhez. Nagyon-nagyon jól esett, hogy püspök atya gondolt rám és odaítélték nekem ezt a nagyon szép kitüntetést.

A vasfüggöny mögötti kimaradt idővel, hogyan lehet elszámolni?

- Az irodám most már lassan olyan, mint egy múzeum, és innen kezdem. Azok az ereklyék, amik itt vannak mellettünk, ez is én vagyok. Én vagyok a kiváló zászlóaljparancsnok, én vagyok a kiváló századparancsnok, én vagyok a kiváló szakaszparancsnok. Ez is én vagyok a vasfüggöny mögött. Egy egységet kell teremteni és én úgy gondolom, hogy ebben nekem megvan a lelki harmóniám, mert helyén tudom kezelni ezeket a dolgokat. A vasfüggöny mögötti Bozó Tibor, a katona, az is én voltam, én voltam Bozó Tibor, a kiváló atléta, én voltam gyerekként Bozó Tibor, a hívő katolikus és most én vagyok Bozó Tibor, a hívő tábornok. Ez egy egységet képez, én úgy gondolom.

Mi az, ami kimaradt és még mindig nem sikerült behozni?

- Az idő.

Az akkor azt jelenti, hogy nem lehet behozni semmit sem?

- Így van. Már visszafelé nem tudok tenni azért, mert ember vagyok, emberi dimenzióban élek, emberként gondolkodom.

 

Töredék

Ólomlábakon kullognak a percek, s mintha az idő széles mosollyal bámulna bele az összekuporodott férfi szemébe, kit a magány a két karjába fon. A lehelet sem hallik, s az idő kitárulkozva egy pillanatra elszendergett az amúgy zajos hétköznapon. A férfialak meggörnyed egy pillanatra, halk sóhaj hagyja el, mozdulatában még árnyéka sem nyújt csendes útitársat. Gondolatban őszinte szempárra tekint, bíztató mosolyra lel, szinte érzi a bátorító vállon veregetést, majd határozott szavakat hallani, serkent, buzdít, célt mutat. Már szinte lép is egyet előre, majd az égre néz, lelke ragyog vissza reá, majd határozott kéz ragadja el. Összefogva minden könnyebbnek tűnik. Vasakarat edzi kitartásukat már a csúcson tekintenek alá, könnyű is volt meg már nem is, s mit számít az a sok elmaradt hegyekként magasodott akadály? Nem számít semmi sem. A megélt percek, órák, napok, hónapok az örökkévalóságig beleékelték magukat a csúcsra állított imbolygó jelen tolakodóan dübörgő mindennapjaiba. Az emlékek. Ezek maradtak csupán. Azok csak az övéi. Így csak az övéi. Most üres minden odakünn, s kiveszett legbelül. Ólomlábakon kullognak a percek, s az idő széles mosollyal egyre csak bámul, csak bámul a férfi szemébe, kit a magány nem ereszt. Azután karját kinyújtja, keze a feszületen megnyugszik, s csókot lehel a fehérmárvány sírkőbe zárt fényképre.

A következőkben két házaspárt hallanak majd, még a Családerősítő Hétvégén beszélgettem velük. Az egyik házaspár tagjai igen fiatalok, most kezdték közös életüket nemrégiben, a másik házaspár azonban már a sok éves tapasztalatot osztják meg hallgatóinkkal.

Varga Krisztián és Varga Veronika

- Mindennapi rohanó világunkban nincsen elég idő arra, hogy elcsendesedjünk akár egyénileg, akár a házastársunkkal és közösen vezetve egy püspök atyával, egy témakörben átbeszélni például a családon belüli kommunikáció szükségességét. Azt gondolom, hogy ez a másfél nap, amit itt tölthettünk Balatonkenesén, ez pont erre volt jó, hogy egy kicsit elcsendesedhettünk, egy kicsit magunk lehettünk mind a házastársunkkal, mind a közösséggel, akik itt ma részt vettek.

- Folyamatosan alakul a kapcsolatunk és mindig megbeszéljük a következő kérdéseket, teendőket. Rendszeresen beszélgetünk, nap mint nap, tehát erre próbálunk azért odafigyelni. Végül is ez volt ennek a hétvégének a mondanivalója, hogy beszéljük meg a dolgokat. Mi próbáljuk is ezt tenni.

A fiatalok körében nem annyira „divatos” a házasság, az hogy házasságot kössenek az nem annyira követendő példa. Talán az élettársi viszony az, ami a vezető szerepet átvette a fiatalok körében.

- Én azt gondolom, hogy a házasság egy döntés, egy tudatosság. Nagyon sokan a korosztályunkból megpróbálják elodázni a döntést, hiszen nap-nap után élnek, a fontos, hogy jól érezzék magukat, és kvázi ha nem hozzák meg azt a döntést, amit szüleink, nagyszüleink meghoztak, akkor lehet, hogy sokkal könnyebben tudnak alakítani azon a helyzeten, hogyha valami nem tetszik számukra. Nagyon nehéz meghozni a döntést én azt gondolom, de ha meghozza az ember azt a döntést, hogy igen, ő az a személy, akivel neki indul a közös életnek, a családalapításnak, akkor utána sokkal könnyebb, bizonyos mederben zajlik az élet, meg vannak határozva azok a keretek, amiket közösen határoznak meg. Azt gondolom, hogy ez könnyebben viszi az embert az élete útján.

Felelősség kérdése vagy a bizonytalanságé?

- Az hogy élettársi kapcsolat? Szerintem felelősség hiány, mert a mai életben nem vállalunk felelősséget és félünk. Valahol tényleg bizonytalanság is, mert csak a szüleink házasságát ismerjük, és amibe belépünk, az a saját házasságunk. Nyilván saját magunk alakítjuk az életet közösen és ez egy teljesen új dolog számunkra. Nehéz meghozni ténylegesen ezt a döntést, tehát csatlakoznék ehhez, de az elköteleződés valahol egy biztonságot is nyújt, ezt ne felejtsük el.

Önök számára mit jelent a jó kapcsolat fogalma?

- A jó kapcsolat fogalma azt jelenti számunkra, hogy mi egy család vagyunk, ahol én számíthatok a feleségemre, a feleségem számíthat rám, közösen hozzuk a döntéseket és közösen haladunk az úton, ami az életünk.

- Ugyanezt gondolom, tehát fontos, hogy számíthatok a másikra, mellettem áll jóban és rosszban egyaránt.

Másik olyan sarkalatos ponthoz érkeztünk, hogy a kapcsolatok még ha létre is jönnek, ott a másik kulcsfontosságú dolog, hogy a gyerekvállalást tekintve hogyan és miképpen tekintenek a jövőbe a fiatalok?

- Gyermekeket szeretnénk és ez a hétvége arra is alkalmas, hogy jobban megszilárdítsuk a kapcsolatunkat, mert azért azt látjuk, hogy a gyermekek érkezése megváltoztatja a család szerkezetét. Próbálunk felkészülni a gyermekek érkezésére.

- A család abból is áll, hogy gyermekek vannak benne és azt gondolom, ahhoz, hogy egy ember, egy család kiteljesedjen, mindenképpen gyermekvállalásra, gyermekekre van szükség. Visszatérve ahhoz a gondolathoz, hogy vállalnak-e a fiatalok ma döntéseket? Én azt látom, úgy állnak hozzá nagyon sokan az én baráti körömben, hogy együtt vannak az élettársukkal, és majd ha jön a gyerek, akkor elveszi a gyermeke anyját feleségül. Kvázi úgy születnek házasságok, hogy már jön a közös gyermek, így terelik egy közös mederbe ezt az egészet. Nem előbb születik meg a döntés, hogy szeretnék valakivel házasságot kötni és utána vállalunk gyermeket, hanem ez fordítva történik.

Albert Dezső és Albert Dezsőné Zsuzsa

- A Veszprém megyei családpasztoráción belül működik egy nagyon jó rendszer, amivel családtáborokban, lelki napokon, egyéb ilyen rendezvényeken részt szoktunk venni.

- Mindig szükséges, hogy a házasságot építsük. Naponta meg kell erősödnünk, egymásra kell figyelni és folyamatosan mélyíteni kell a házasságot.

- Mint ahogyan a feleségem is mondta, a sátán nagyon erősen tud támadni és az embereket egy ilyen fogyasztói társadalomban nagyon el tudja vinni, lila ködöt varázsol az emberekbe. Az ember nagyon befolyásolható lesz a reklámok, újságok és a média által.

Mi jelenti önök számára azt, hogy a családi kötelék az erős maradjon?

- Én úgy érzem, hogy a kettőnk kapcsolata. Ez alapoz meg a mi családunkban mindent.

Nagymamám mondta mindig azt, hogy egy család milyen erős, tulajdonképpen nagyobb százalékban mindig az anyától, feleségtől függ, mert fontos, hogy hogyan rendezi maga köré a családot, milyen családi események, közös programok vannak. Ennek a felelősségét érzi?

- Igen, természetesen.

Már csak azért is gondolok itt arra, mert meg kell felelni, mint feleség, mint családanya, mint egy dolgozó nő. Hogyan lehet ezt egyensúlyban tartani?

- Nagyon nehéz ez a feladat a mai világban és szerintem nagyon fontos, hogy a feleségnek az Isten-kapcsolata meglegyen, a személyes Isten-kapcsolatból táplálkozzon. Fontos, hogy tudjon önzetlen lenni és a családjáért éljen.

- Próbálunk minél többet besegíteni a házimunkában, a ház körüli munkákban, mivel családi házban lakunk és mindenféle dolgot elosztunk magunk között. Mindenkinek megvan a saját szerepe, hogy a feleségemet minél jobban kíméljük ezektől a dolgoktól.

Jut-e elég idő a családra akkor, amikor a hivatásában is száz százalékosan kell teljesítenie az embernek? Ez sem egy egyszerű dolog...

- Valóban nem egyszerű dolgok ez sem. Nálam az játszik szerepet, hogy felállítok magamban mindig egy lényegi sorrendet. Naponta mindig megtervezem, beosztom a saját időmet, és az az napi legfontosabb feladatokat mindig próbálom végrehajtani.

Milyen pluszt adott esetleg a mostani hétvége?

- Azon kívül, hogy nagyon jó előadásokat hallottunk püspök atyától, a mostani hétvégén több katonát és kollégát is megismerhettem. Megismertük az ő problémáikat és ez a mi problémánkkal összehasonlítva egy bizonyos fokú erősödést is ad, hiszen más családoknál is ugyanúgy megvannak a problémák a tinédzser fiatalokkal, gyermekekkel.

- Eddig is sok hasonló dolgot hallottunk, de nem árt újra megerősödni ezekben, hogy tudjuk tovább a házasságunkat építeni.

Köszönöm figyelmüket, remélem tartalmasnak ítélték mai adásunkat. Egy hét múlva találkozunk ismét, akkor is tartsanak velünk! Köszöni figyelmüket a szerkesztő, Fodor Endre, bibliai idézettel búcsúzom és kívánok további tartalmas rádiózást!

„A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje.”

 

 

172. ADÁS

2016. augusztus 24.

Szerkesztett változat

„Óh Isten! Áldd meg foglalatosságom, melyben szent tetszésed által nem hágom; vezéreld hozzád vágyó lelkemet, hogy tőled várjam nyereségemet; azt tartván hasznos vevésnek, adásnak, melyben nem csaltam s kárt nem tettem másnak, melyért szent orcádnak ítélete előtt nem bánt lelkem esmérete.” – Fazekas Mihály író gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Mai adásunkban majd a tisztavatáson készült felvételeinket hallhatják. Beszámolunk arról, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen átvehették a tanulmányaikat lezáró dokumentumaikat a hallgatók, de ett voltunk a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztiválon is. Adásunk befejező részében Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk.

104 honvédtiszt jelölt vehette át tanulmányai befejezését igazoló dokumentumukat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán.

Dr. Patyi András professzor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora

- Önökre más katonák erejét, életét és sorsát bízza a Magyar Honvédség. Fegyvereket, azok erejét kell ismerniük és kezelniük.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára

- Manapság a katonai szolgálat az egyik legszebb és legönfeláldozóbb hivatás. Elismerésre és tiszteletre méltó vállalás egy olyan korban, amikor a biztonság szerepe egyre fontosabb és közösen, együtt kell szembenéznünk új típusú biztonságpolitikai kihívásokkal. 

Miklósi Katalin honvédtiszt jelölt

- Három nap múlva valami véget ér és elkezdődik valami új, a mi nagybetűs életünk. Így, most leszünk igazán felnőttek. Mától másnak is számadással tartozunk, nem csak magunknak és szüleinknek. Már nem csak a jegyeinkért felelünk, mától a világnak tartozunk számadással, a jövővel, az élet nyújtotta minden lehetőséggel. Mától kezdve a dolgunk az, hogy itt legyünk, nyitott szemmel, lelkesen, felkészülten. Hogy mire? Bármire és mindenre.

Dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja

- Úgy legyenek parancsnokok, úgy legyenek vezetők, hogy ne kelljen kimondani, hogy megparancsolom, hanem személyükből sugározzák azt a hitet, azt az erőt, hogy az önökre bízott katonák kövessék önöket bárhova, az önökre bízott katonák hajtsák végre azt a feladatot, amit rá bíznak. Kívánom azt, hogy olyan katonáik legyenek önöknek, mint amilyen hallgatóink önök voltak nekünk és talán zászlóalj parancsnok úr nevében is mondhatom azt, mint amilyen katonái voltak a zászlóalj parancsnoknak.

Következő percekben az államalapításunk ünnepén tartott tisztavatásra hívjuk önöket, az ott készült felvételeinket hallhatják.

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter

- A katonák avatásukkor hitet tesznek a nemzet nyilvánossága előtt Magyarország, a magyar emberek védelmére, hazánk biztonságának megóvására. A legfontosabb, ezért elengedhetetlen a Magyar Honvédség megerősítése. 2016-2026 között, az elkövetkező tíz évben a Magyar Honvédség költségvetése több mint duplájára fog nőni: a magyar katonák egyéni felszereléseit korszerűsítjük; zászlóalj harccsoportokat hozunk létre; légiszállító képességet fejlesztünk; a hadiipart újraélesztjük; a nemrég létrehozott Különleges Műveleti Ezredet tovább bővítjük; az Önkéntes Tartalékos Rendszert a civil társadalom megszólításával új alapokra, területvédelmi alapokra helyezzük; a megkezdett illetményemelést évente, ütemezetten tovább folytatjuk a megbecsülés egyik fontos jeleként; erősítjük a katonai hírszerzést és a katonai rendészetet; folytatjuk nemzetközi missziós feladataink ellátását. Egyetlen egy állandó, ugyanolyan küldetéssel bíró feladat van, egyetlen egy olyan állandó hivatás van, amely a katonai hivatás, amely mindig, mindenkor, bármilyen történelmi időkben is éltünk itt a Kárpát-medencében, mindig az itt élő emberek, a magyar emberek védelméről szólt. Mindig arról szólt, hogy Magyarországot biztonságban szeretnénk tudni, ezért sok-sok milló magyar katona áldozta életét a történelmi idők folyamán. 

- Én, Havasi Bence hadnagy esküszöm, hogy Magyarországot híven szolgálom, hűséges honvédtisztje leszek. Magyarország függetlenségét, az állampolgárok jogait és szabadságát bátran, a törvények betartásával és betartatásával, a rám bízott honvédek és fegyverek erejével életem árán is megvédem. Elöljáróim parancsainak engedelmeskedem, alárendeltjeimet jogaik tiszteletben tartásával vezetem, róluk emberséggel és felelősséggel gondoskodom. Isten engem úgy segéljen!

Áder János köztársasági elnök

- ...ahol a hazaszeretet nem temettük el a múlt nagyjaival együtt súlyos márványtömbök alá és a hősiesség nincs szobrokba dermesztve. Mert hősiesnek lenni nem csak történelmi cselekedetek révén lehet, hanem becsületes munkával, kitartó szorgalommal, tiszteletre méltó teljesítménnyel. 

Seres Flórián hadnagy

- Rendkívül motivált vagyok és igyekszem a négy év alatt megtanultakat kamatoztatni majd a leendő alakulatomnál, legjobb tudásom szerint betölteni azt a beosztást, ahol majd megkezdem katonai szolgálatomat. Valami olyan pályát szerettem volna választani, amivel maradandót alkothatok és úgy gondoltam, hogy a Magyar Honvédség az egy kitűnő platform erre, hogy egy ember a legtöbbet hozza ki magából és Magyarországot szolgálva véghezvigye azt, amire tulajdonképpen most itt fel is esküdtünk: A hazáért mindhalálig!

Szabó Vivien hadnagy

- Én úgy gondoltam, hogy a Magyar Honvédség megfelelő az a hely, ahol nagyon jó elméleti képzést és gyakorlati oktatást tudnak számomra biztosítani illetve munkát effektíve a diplomaosztó után. Így jobbat nem is tudnék találni és elképzelni magamnak. Most, hogy túl vagyunk az eskün és hadnaggyá avattak minket ez azt jelenti, hogy ránk mernek bízni emberéleteket, amelyek megfizethetetlenek illetve ránk mernek bízni milliárdos technikákat. Ez nagyon nagy felelősség. 

Immár negyedik alkalommal rendezték meg Székesfehérvárott a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivált. Az eseményen a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára emlékezett. 

- Ez a nap a tisztelgésé, az elismerésé, az emlékezésé és a köszöneté is. Emlékezés első sorban Fricsay Richárdra, aki 1897-ben érkezett Székesfehérvárra és néhány év alatt lokálpatrióta székesfehérváriként megalakította az V. Katonai Kerületet s benne a XVII. Honvéd Gyalogezred Katonazenekarát, valamint megalapította Székesfehérvár zeneiskoláját. 

A Regionális Katonazenekari Fesztivál állandó résztvevője így idén is a Magyar Honvédség Székesfehérvár Helyőrség Zenekar, amelynek karmestere Ruff Tamás őrnagy.

- Nagyon örülök, hogy már negyedik alkalommal tudjuk megrendezni Székesfehérváron ezt a fesztivált. Nagyon pozitívak a visszajelzések, az emberek szeretik. Jó érzés látni, hogy amikor meglátnak minket a főutcán menetelni vagy akár egy koncert alkalmával a bazilikában, a színházban esetleg szabadtéren, kicsik és nagyok egyaránt mosolyognak. Azt gondolom, hogy óvodás kortól gyakorlatilag nyugdíjas korig minden embert vérpezsdítő lázba hoz a katonai muzsika.

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

július 13.

Már kora reggel behoztak egy fejlövöttet. Alig bírtunk vele, annyira vagdalta magát. Lumbálpunkciót végeztünk rajta, azaz gerinccsapolást. Erre megnyugodott. Állapota rendkívül súlyos.
Mikor magához tért, szépen meggyónt, megáldozott. Feladtam neki a szentkenetet.
Különben ma sok postát kaptam. 

július 14.

Július 20-ra tettem a határidőt az elmenetelhez. Ma újabb zseniális parancsot kaptunk: építsünk nehéz gerendákból olyan bunkert, amelyben operálni is lehet. Ennek az az előzménye, hogy folyton panaszkodunk: újabban nem lehet nyugodtan dolgozni. Folyton megzavar bennünket egy-egy légitámadás, tüzérségi tűz meg hasonlók. Olyan környezetben, ahol a sebre tett kést vagy az érbe szúrt injekciós tűt félre rántja a ház remegése, képtelenség életet menteni. Vagy vigyenek bennünket nyugodt helyre, vagy legyünk első segélyhely vagy ötöljenek ki valami okosat. A sebesültek azonban lecsillapíthatatlanok, az orvosok kapkodnak. Ez érthető, az életösztön a legkoncentráltabb figyelés között is megköveteli a jussát, és valamilyen gesztusban, kapkodó mozdulatban vagy belső remegésben megnyilvánul.
Erre kiadták a legostobább parancsot, a bunkert. Hiába tiltakozunk ellene, hiába mondjuk, hogy be sem tudjuk fejezni, csak ez az idióta parancsnok hajszolja az elkészítését.
Tehetetlen dühömben ma fogadást ajánlottam neki, hogy soha az életben nem fog elkészülni. Előbb kizavarnak bennünket innen.
Úgy mozog minden Baranovicsi és Kovel körül, hogy napokon belül zsákban leszünk. Akkor majd az első osztályú tűzkeresztes, hős hadosztály biztosan elvérzik. A szegény egészségügyi oszlop, a másodosztályú tűzkereszttel, majd belekapaszkodik a pléhgallérosok frakkjába. Hát hogyne!
Ó, mi nagyon felszerelt harcoló alakulat vagyunk. Van puskánk, sőt töltényünk is, amelyről darabszám el kell számolni, s mindez a világháború vége felé. Vannak szekereink, sőt még lovaink is. Aki nem hiszi el, nézze meg az egészségügyi oszlop csatapapját, holmi nevezetű Nádasi Alfonz bencés tábori lelkészt, milyen délcegen lovagol. Ha valaki távolból nem hiszi, hajlandó vagyok eskü alatt vallani a színigazságot, mely szerint mi olyan zseniálisak vagyunk, hogy vonalbiztosító alakulatból percek alatt át tudunk alakulni harci egységgé. Tankok ellen csúzlival, repülők ellen pisztolyokkal.
Még autóink is vannak. Hogy naponta tucatjával mennek tönkre, mert nem tudjuk megjavítani, nincs alkatrész, ugyan kérem, ilyen kicsiséggel ki törődik?
Most jut eszembe. Kifelejtem a tankjainkat is. Magam is ültem egy Ansaldóban. Mint a kerti törpe a ház előtt, úgy festettünk benne a T 34-esekkel szemben. De fő a hősiesség. A célzó készüléke olyan pontos, hogy, mint említettem az első napokon, kitűnően tudunk belelőni a saját alakulatunkba.
Rendben van itt minden! Ebben a halálközeli állapotban sem látnak tisztán azok, akiknek állítólag hivatása lenne a katonáskodás.

A mai adás elkészítésében segítőtársam volt az adások felvételeit készítő Zrínyi Katonai Filmstúdió. Köszönöm figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Zrínyi Ilona gondolataival köszönöm meg mai figyelmüket és kívánok további tartalmas rádiózást!

„Te csak szorgalmasan tanulj, és igyekezz megtanulni alkalmazkodni, hogy tetteid dicséretének koronáját elnyerjed. A világon semmi sem dicséretesebb, mint a jó név és a tisztességes hír; az soha nem szűnik meg, örökkön megmarad. A javakat elveszteni semmit sem jelent, de aki becsületét veszti el, mindent elveszít.”

 

 

173. ADÁS

2016. augusztus 31.

Szerkesztett változat

„Mindenki maga irányítja sorsát, mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelőséggel, senki más.” – a Dalai láma szavaival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Mai adásunkban beszámolunk majd arról, hogy a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen megemlékeztek az egykori csata magyar harcosairól, áldozatairól.
• Ott voltunk a Syma csarnokban is, ahol a XXXI. Nyári Olimpiai Játékokról hazatérő magyar csapat tagjait köszöntötték, adásunkban megszólalnak majd a Budapest Honvéd Sportegyesület versenyzői.

Magyarország résztvevője volt a brazíliai Rio de Janeiroban megrendezett XXXI. Nyári Olimpiai Játékoknak. 21 sportágban 160 sportolóval képviseltettük magunkat és 15 érmet szereztünk. A versenyzők között voltak természetesen katonasportolók illetve a Budapest Honvéd versenyzői is. A hazatérő magyar csapat tagjait köszöntötték a Syma csarnokban Budapesten. Az eseményen beszélgettünk a férfi párbajtőr egyéni küzdelmében ezüst, csapatban bronzérmet szerzett Imre Gézával, és a bronzérmes férfi párbajtőr csapat tagjával Rédli Andrással.

Rédli András főhadnagy, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájáról, aki tagja volt a bronzérmet nyert magyar párbajtőr válogatottnak. 

- 21 éves pályafutás van mögöttem és tulajdonképpen ez a csúcsa ennek. Erre vártam eddig, hogy ez az olimpiai érem megszülessen. Hála Istennek ez sikerült, úgyhogy ez nagyon nagy öröm. Az, hogy csapatban szereztünk érmet, ez meg aztán plusz öröm számomra. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nem sok hiányzott volna a még fényesebb éremhez, hiszen a franciáktól egy elég szoros versenyen szenvedtünk vereséget. Talán egy picivel voltak jobbak, mint mi. Majd meglátjuk, hogy Tokióban esetleg sikerül-e fényesíteni ezen az érmen. Októbertől járok egy programra a kecskeméti katonai kórházba, ahol pszichológus is foglalkozik velem illetve kognitív képességfejlesztő gyakorlatokat csinálunk. Nyilván ez nagyon fontos ahhoz, hogy megfelelő állapotban legyek, stabilnak, kiegyensúlyozottnak és motiváltnak kell lenni. Szerintem mind a három meg volt bennem, ugyanakkor az alapadottságaim is úgy gondolom szerénytelenség nélkül, hogy jók a fejező pozícióhoz. Az pedig, hogy egy 14 hetes alapkiképzést megcsináltam, fegyelmet, rendet, rendszert adott az életemnek, amiből profitált a vívás is.

Imre Géza olimpiai ezüst és bronzérmes párbajtőrvívó, a Budapest Honvéd Sportegyesület versenyzője

- Szerencsére ott voltak a csapattársaim, akik segítettek abban, hogy a csapatversenyre gondoljak, és oda tudjak koncentrálni. Természetesen a családdal való folyamatos beszélgetések, konzultációk is sokat segítettek. Nem utolsó sorban a szurkolóktól kapott végtelen számú üzenet, bíztatás a különböző fórumokon egyszerűen hihetetlen volt és a végén tényleg én is kezdtem elhinni, hogy ezt az ezüstöt megnyertem. Húsz évvel ezelőtti bronzérmemnek szoktam örülni, mert az annyival volt kivételesebb, hogy utána ismerhettem meg a feleségemet annak következményeképpen, hogy kint maradhattam az érem miatt és az aranygéppel jöhettem haza. Ott ismerkedhettem meg Kökény Beával, ezért az egy kicsit különlegesebb.

1526. augusztus 29-én vereséget szenvedett a Tomori Pál és Szapolyai György vezette magyar hadsereg I. Szulejmán oszmán szultánság seregeitől. A Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen az egykori csatára, a hősiesen harcoló katonákra, hadakra emlékeztek. Az ünnepségen jelen volt és köszöntötték azt a kerékpáros zarándokcsapatot is, amely a magyar hadsereg útvonalát kerekezte végig öt napon keresztül.

Dr. Négyesi Lajos nyugállományú ezredes, a túra vezetője

- Van ennek a zarándoklatnak egy olyan célja is, hogy fölhívjuk a figyelmet arra, hogy 2026-ban lesz a mohácsi csata 500. évfordulója. Tehát arról méltóképpen kell megemlékezni, nem az utolsó pillanatban elkezdeni szervezkedni és programokat csinálni, hanem a következő tíz évet erre ki kell használni, méltóképpen kell nagy rendezvényeket előkészíteni ehhez Ennek az egyik eleme lehet ez a zarándokút és azt szeretnénk, hogy a honvédség, a magyar katonák zarándokútja legyen, hiszen magyar és európai katonák vonultak egy sorsdöntő csata felé. 1926-ban a Magyar Királyi Honvédség kezdeményezésére emlékeztek meg ezekről emléktáblákkal. Ennek a zarándokútnak 14 állomása, 14 stációja van. Úgy gondolom, hogy jövőre szívesen látnánk, ha a katonai tábori püspökség fölvállalná ezt és tényleg egy igazi zarándokút lenne Mohácsig.

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

július 15. Szombat

Isten veled, Gorniki! Magam sem gondoltam, hogy a tegnap esti kitörésem után villámként beteljesedik, amitől hetek óta félek. Ma hajnalban fél háromkor kaptuk a parancsot: Azonnal indulni!
Először döbbenten néztek az emberek egymásra, aztán a parancsnokra, végül rám. Mintha némán azt kérdezték volna: hol van most az a gúnyos cáfolat arra, amitől rettegtünk? Hol van az a fölényes hivatásos magabiztosság, mely letorkol minden civilt, aki tisztábban mer látni, mint ő?
Gyorsan összecsomagoltunk, és vártuk a megígért teherautókat. Mondtam az embereknek, biztos nem jönnek időre, hiszen csak nekünk kellenek. Most már senki sem torkol le, az események ilyen gyors bekövetkeztének láttára. Hiszen láthatják, hogy éppen hivatásom miatt nincs a hadiszolgálatnak olyan csinja-binja, amelyet ne ismernék. Hiába nevelkedett valaki a Ludovikán, semmivel sincs több tapasztalata a háború emberi vonatkozásaiban, mint nekem. Jól ismerheti a géppuska összerakásának a fortélyait, készíthet nagyszerű térképvázlatot az elképzelt támadás előkészítésére, megszervezheti a légelhárítás leggyakorlatibb formáját. Ezt mind elhiszem. De ez a pár hónap azt bizonyította, hogy az emberekhez fogalmuk sincs. Tisztelet a néhány kivételnek, de a legtöbbnek egyetlen paragrafusból áll az élete, ami így hangzik: Ha nem tetszik valami, akkor vigyázz! És ezzel elrikkantja a legnagyobb argumentumát. Ha azonban valamit ajánlok az emberekkel való bánásmód, az összetartás és összetartozás elmélyítésére, a közszellem magyarabbá tétele érdekében, akkor majdnem mindenkitől megkapom: Alfonzkám, te csak civil vagy, te ehhez nem értesz! 
Most is fogadást ajánlottam 1000 márkában, mert abban kapjuk a "zsoldot", hogy nem jönnek meg időben a teherautók.
Piniel Pepinek jutott eszében, hogy menjünk be a németekhez segítségért. Hívott, így vele mentem.
Kivételesen kedves, udvarias embert találtunk ott. A páncélos hadnagy, megérdemli, hogy ideírjam a nevét: Rosen, olyan figyelmes volt, hogy kételkedtem germán mivoltában. Sajnos, a felettesei nem engedték a kért teherautókat. Pedig sokat telefonált. Jól hallottuk, mennyire bizonygat, mennyire őszintén ki akar segíteni bennünket. De a kagylóban a folyton élesedő hangok már elárulták, hogy hiábavaló lesz az utunk hozzájuk. Nem is sikerült.
Otthon teljes fejetlenség. Olyan nem hivatalos kupaktanács formájában elhatároztuk, hogy megkapván az útirányt, megyünk a magunk feje szerint. Hiszen minden további felvilágosítást a hadosztály, illetve a hadtest megtagadott. Úgy döntöttünk, hogy mindenkit viszünk, ahogy csak lehet. A sebesülteket azonnal előre küldtük Bresztbe. Mi az összes kocsival, autóval elmegyünk. A gazdasági rész itt marad, amíg nem végez a felrakodással. Akkor azonnal utánunk jön.
Még egyszer körüljártam a körletet, kimentem a tó partjára, megsimogattam a legközelebbi fákat, elbúcsúztam a zsidainktól, nem gondoltam, hogy ennyire érzékeny lesz a búcsú, mert néhányan elkönnyezték magukat és kezet szorítottunk a hátramaradó emberekkel. Éreztük, hogy egészségügyi nyugodt életünknek egyszer s mindenkorra vége. Most kezdődik az igazi nóta!
Hálát adtam Istennek, hogy eddig megmentett minden veszélyben. Megáldottam a házat. Isten áldását kívántam azoknak a halászoknak, parasztoknak, akik majd visszatérnek – remélhetőleg végleg – erre a jobb sorsra érdemes vidékre.
Alig jött néhány teherautó a kijelölt időre. A kevésbé fontos holmikat hagytuk hátra, hogy a gh. rakja fel a megérkezéskor, aztán elindultunk.
Éppen az egyik Wanderernek (ez egy német gyártmányú autó) a sofőrje nagyon fáradt volt. Azonnal átvettem tőle a kormányt. Ebben önzés is volt, mert nagyon szeretek vezetni. Meg éppen Wanderer volt, mint Gosztonyi Nándor rendtársam kocsija, amelyet két nyáron át gyötörtem a bevonult sofőrje helyett, mint jószágkormányzói sofőr.
Haditerületen töltött időm legidegesebb napja volt. Ilyen fejetlen, ostoba, tervtelen utazást még nem éltem. Amennyire örülök, hogy az ezredes távolt volt annyira bevásároltunk Szabó Kálmán intézkedéseivel. A csomagolás, előkészület viszonylag rendben ment, mert mindenütt sikerült lecsillapítani az ideges, kapkodó, vagy zülleszteni akaró néhány alakot.
Bezzeg az út! Kálmán most tanul vezetni. Micsoda felelőtlenség, mondtam neki, hogy te ilyen gyakorlatlan vezető lévén, parancsnoki beosztásod szerint hatalommal kényszeríted a sofőrt, hogy te vezesd az egész oszlopot. 10-40 kilométeres sebességgel mentünk, teljesen tervtelenül. Akárhányszor megkérdeztem, miért tesszük ezt vagy azt, mindig azt válaszolta zavartan: mert ezt kaptuk parancsban. Ostobábbnál ostobább intézkedései voltak egész nap. Mindenki fiókparancsnok lett. De dicséretére legyen mondva az orvosoknak, mindenki készséggel melléje állt a habozóknak, a tétovázóknak. Mindegyik igyekezett segíteni a maga kis területén.
A legpartizánosabb területen koromsötétben mentünk. Reflektorokat mégiscsak használni kellett minden parancs ellenére. Ezzel természetes célpontot adtunk még a verébpisztolynak is. Azzal pedig ugyancsak rendelkeznek a partizánok. Szerencse, hogy eddig jóban voltunk velük.
Ez a terület már kívül esett az én ismert barátaim kószálási helyén. De szerencsére eszembe jutott, hogy az egyik ruszin ápolónkat az első sűrű erdő elején beküldjem a telepre. Meg akartam tudni, tudnak-e rólunk, kik vagyunk? Milyen hangulatban vannak: közömbösek vagyunk-e számukra vagy ellenünk lesznek?
Ez már ismerős dolog: mindent tudtak rólunk. A láthatatlan hírközlés már előttünk jelzett minden átvonuló alakulatról. Ápolónk kérte a nevemben, hogy ne lőjenek ránk. Mondtam neki, magyarázza meg nekik, mennyi emberükön segítettünk, mennyinek mentettük meg az életét. Mikor visszajött, örömmel jelentette az eredményt. Valóban, alig lőttek ránk. Az sem talált. Nehézgéppuska hangot talán kettőt-hármat, ha hallottam, pedig azzal nagyon szeretnek lövöldözni. Nemhogy nem lőttek, hanem ettől kezdve kíváncsian jöttek ki az útra. Megreccsent egy-egy ág, bokor, ha valami miatt le kellett állni. Ez pedig gyakran megtörtént. Igaz, hogy többször hallottunk valami dialektikus kifejezést, és utána gúnyos nevetést, illetve röhögést. De ez természetes. Ha a németek, vagy a törökök vagy akármelyik náció így vonult volna ki a hazánkból, én is így tettem volna azok helyében, akiket földönfutóvá kényszerített a bejövő had.

 

A mai adás elkészítésében segítőtársam volt a Zrínyi Katonai Filmstúdió, a munkatársak nevében is megköszönöm a figyelmüket és kívánok további tartalmas rádiózást! Egy hét múlva jelentkezünk majd újabb interjúkkal, riportokkal, műsorunknak remélem akkor is hallgatói lesznek. József Attila gondolataival köszönöm meg figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.”

 

 

174. ADÁS

2016. szeptember 7.

Szerkesztett változat

„Urunk, adj nekünk erőt, hogy rád figyelő alázattal keressük és megtaláljuk Boldog Vilmos püspök példájára és közbenjárására a saját hivatásunkat, célunkat ezen a földön. Ne hagyd, hogy üres semmittevés, vagy önmagunk kicsinyes leértékelése tehetetlen sodrássá változtassa életünk. Oly sok érdekes, szép feladat áll előttünk. Segíts Urunk bölcsen a tőled kapott értékeink, talentumaink felhasználásával megtalálni azt a közösséget, akik szeretetében, szolgálatában elérhetjük életünk célját ezen a földön.” – A hivatásért mondott imával köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Elkezdődött az iskola. Mai adásunkban a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségére hívjuk, invitáljuk önöket, az ott elhangzott köszöntőkből hallhatnak majd részletet valamint a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökének tanévnyitó fohászát.
Ezt követi majd egy rövid programismertetés, a Katolikus Tábori Püspökség őszi programjairól hallanak Berta Tibor ezredestől.
Adásunk végén folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségére látogatunk el a következő percekben, amely egy fohásszal kezdődik, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökének, Berta Tibor ezredesnek fohászával. Ezt követően részletet hallanak az intézmény igazgatójának és a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárának köszöntőjéből.

Örökkévaló Urunk, minden tudásnak és bölcsességnek forrása! Kérünk, hallgasd meg fohászainkat a mostani tanév elején, add nekünk lelked segítségét, hogy általa mindnyájan bölcs szívhez jussunk! 
Nevednek segítségül hívása adja meg az itt jelenlevő tanároknak, civil és katonai nevelőknek, szülőknek és diákoknak a te Lelkednek adományait: a bölcsességet, az értelmet, a jó tanácsára való hallgatást, a testi, szellemi és lelki erőt, a tudást, a szelíd türelem jóságát.
Legyen áldásod és kegyelmi segítséged a Kratochvil Károly Honvéd Középiskolán, hogy mindazok, akik a tudás ismereteit e falak között bölcsen oktatják és mindazok, akik ezt tanulékony szívvel hallgatják és befogadják, legyenek és váljanak igaz emberré, egymás és embertársaik nemes lelkű támogatóivá, segítőivé, országunk, népünk és hazánk javára.
Adj kitartó erőt a diákoknak az elkövetkező tanévben, hogy okos figyelemmel tanuljanak, szorgalmas akarattal szerezzenek ismereteket, fegyelmezett rendszerességgel sajátítsák el a jót, engedelmes szívvel fogadják el tanáraik, oktatóik, nevelőik jóakaratú döntéseit, jó szándékú törekvéseit, segítő és útmutató tanácsait! Legyen ez így akkor is, amikor mindezek nem biztos, hogy a kedvükre valók!
Áldd meg Urunk a tanárokat, a nevelőket, adj nekik jókedvű buzgóságot a tanításban, türelmet az ismeretek átadásában, derűs örömöt az elért eredmények fölött, örvendező reményt az esetleges kudarcok miatt, töretlen akaratot a jó, a szép és az igaz átadásában.
Legyen ez az iskola az elkövetkező tanévben az igazság buzgó keresésének és önzetlen továbbadásának kiemelkedő helye, hogy azok, akik itt oktatnak és tanulnak fel tudják vállalni Szent Ágoston felkiáltását: „Intellege ut credas, crede ut intellegas! - Érts, hogy hinni tudjál, higgyél, hogy értsél!”
Őrizzen meg benneteket Úr, óvjon meg minden veszélytől és rossztól, és áldjon meg titeket az Ő kegyelmei által. Ámen.

Berkecz Gábor igazgató

„Non recuso laborem – Nem futamodom meg a munkától”. Tisztelt Államtitkár Úr, Tisztelt Tábornok Úr, Ezredes Urak, Alezredes Úr, Katonák! Tisztelt Szülők, Tisztelt Növendékek, Tisztelt Pedagógus Kollégák, Tisztelt Megjelentek!
Márton Áron, Erdély megtörhetetlen püspökének papi jelmondata a „Nem futamodom meg a munkától”. Azé a Márton Ároné, aki két diktatúrával szemben kiállt a hit, az igazság, a haza és a magyarság mellett. Azé a Márton Ároné, aki száz évvel ezelőtt a doberdói fennsíkon harcolt és azé a Márton Ároné, aki 1919-ben iskolánk névadójának katonájaként, a Székely Hadosztályként harcolt. A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium jelmondata is lehetne, hogy „Nem futamodom meg, nem futamodunk meg a munkától”, mert csak a munka, a tanulás, a hit adhat elismerést, örömöt, elégtételt és jövőt saját magunk számára és hazánk, Magyarország számára. Csak a munka által válhatunk jobbá s kérek mindenkit, különösen a kilencedikes és tizenkettedikes növendékeket, hogy a kilencedikes növendékek a lehető legjobban és legszorgalmasabban kezdjék meg tanulmányaikat a honvéd középiskolában. Legyenek büszkék magukra azért, mert az ország legkeményebb békatáborát hajtották végre sikeresen úgy, hogy többen lemorzsolódtak. De az a büszkeség ne önteltséget adjon, hanem hitet és erőt a további munkához, mert ez a hat nap csak a bevezetés volt. Ez alatt a hat nap alatt kapták meg a jogot, hogy ebbe az iskolába járhassanak. A tizenkettedik évfolyam tanulóinak pedig felhívom a figyelmét, s legyen ez az iskola igazgatójának első tanévi parancsa, hogy kezdjék meg a katonai továbbtanulás iránti felkészülést, mind a Ludovika Zászlóalj, mind az Altiszti Akadémia irányába. Csak munka által tudják elérni az álmaikat, tudják megvalósítani azt az életet, amelyet szeretnének. Kratochvil altábornagy megfogalmazta azt, hogy mi az, ami egy nemzetet erőssé tesz, mi az, amire egy országnak szüksége van. Erős, hatalmas az a nemzet, amely a múltnak eseményeit, katonai erényeit, embereit megörökíti, kegyelettel ápolja, s ezen emlékeken nevelődik. Hajrá Kratochvil, hajrá Magyar Honvédség!

Dr. Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára

- Az iskola és a honvédelmi vezetés, a Magyar Honvédség kifejezett és eltökélt célja a honvédelmi nemzettudatosság újraélesztése, jórészt az oktatás és nevelés eszközeivel vagy akár az önkéntes tartalékos rendszer bevezetésével és működtetésével illetve folyamatos továbbfejlesztésével és nem utolsó sorban a hadsereg és a társadalom közötti még szorosabb kapcsolatrendszer kialakításával. Ennek a törekvésnek a részeként működik most ez az iskola. Bátran mondhatom, hogy az összes olyan reményt, amit hozzáfűztünk néhány évvel ezelőtt, be is váltotta. Sőt, még többet is. Szükséges, fontos és megkerülhetetlen a fiatalok honvédelmi nevelése, akár még abban az esetben is, ha ők a végén nem a katonai pályát választják. De legalább tudják, hogy ez az élet miről szól, és mivel tartoznak a hazájuknak, ha erre szükség lenne.

Katonai zarándoklat, szavalóverseny, nemzetközi esemény előkészítése a Lourdes-i Nemzetközi Katonai Zarándoklatnak... a Katolikus Tábori Ordinariátus programjai közül említettem néhányat. A részletekről Berta Tibor ezredes, általános helynököt hallják.

- Hogyha egy esztendőt megnézünk a Katolikus Tábori Püspökség életében, akkor januártól nagyjából egészen tavasz végéig szinte alig van olyan kiemelt eseményünk, amiről be lehetne számolni. Akkor megsűrűsödik a dolog, hiszen ott van a Lourdes-i Zarándoklat, a Hősök Emléknapja, a Honvédelem Napja, Cirill-Metód megemlékezés Zalaváron és a nyári Zalavári Gyerektábor. Utána az év második részében van a programjaink jelentős hányada. Nemsokára lesz szeptember 17-én a Nemzeti Katonai Zarándoklatunk és szeptember végén, október elején a Családerősítő Hétvége. Ebben az évben itt lesz Budapesten a következő évi nemzetközi Lourdes-i zarándoklat előkészítője, amire körülbelül húsz országból érkeznek delegációk. Itt van előttünk október 6., az aradi vértanúkról való megemlékezésünk a Ludovika kápolnában, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen illetve a versmondó verseny, amit idén az 56-os forradalom és szabadságharc emlékére szervezünk meg. 

Nézve a legközelebbi programot, a katonai zarándoklatot, összetett program, hiszen talán én úgy gondolom, hogy nem csak azokat a katonákat, honvédségi dolgozókat várják ide, akik kimondottan vallásos érzelműek.

- A Lourdes-i Katonai Zarándoklatban is vannak kifejezetten istentiszteleti, vallásos programok és vannak olyan programok, amelyek nem kifejezetten kötődnek a vallásossághoz. A Nemzeti Katonai Zarándoklatnak is a legfontosabb része a szentmise, bármennyire is bevezeti a zarándoklatot egy ebben az évben is megszervezett majd 15,5 kilométeres gyalogmenet, ami az istenhegyi Szent László templomtól indul el a II. kerületből és gyalogosan lehet elmenni Máriaremetére, a szentmise kezdetére.

Akik Máriaremetére szeretnének menni, résztvevők szeretnének lenni ezen a katonai zarándoklaton, megtehetik-e ezt?

- Természetesen, egy regisztrációhoz kötött a zarándoklat, de nyitottak vagyunk bárkinek a részvételére, bármennyire is úgy tűnik, hogy ez egy katonai zarándoklat. Nagyon érdekes az, hogy a Tábori Püspökség vagy a Katonai Ordinariátus, amikor létrejött Magyarországon és létrejött számos országban a világon, akkor vissza kell mennünk a kezdetekhez, 1986-hoz, amikor Szent II. János Pál pápa kiadta a Spirituali Militum Curae kezdetű apostoli konstitúciót. Ebben nagyon világosan benne van, hogy a tábori püspökségek együttműködnek azzal az egyházi szervezettel, amelyik országban vannak. Tehát mi nem vagyunk egy privilegizált szervezet, nem vagyunk kívül a katolikus egyház területi püspökségein, hanem együttműködünk azokkal az egyházmegyékkel, azokkal a püspökségekkel egy adott országban, ahol létezünk. Egy latin szóval fejezték ezt ki, azzal, hogy a tábori püspökségek kumulatívan működnek, vagyis egy együttműködés kell hogy legyen azokkal a területen lévő egyházakkal, ahol éppen vagyunk. Ha ez egy plébánia, akkor plébánia, ha egy templomi közösség pusztán, akkor egy templomi közösség, ha egy területi püspökség, akkor egy területi püspökség. Így azoknál az alakulatoknál ahol mi vagyunk, amelyek egy városban, egy megyében, egy járásban vannak, ott együttműködünk azokkal az egyházakkal vagy együtt kéne, hogy működjünk azokkal az egyházakkal, akik ott jelen vannak. Fontos, hogy együttesen dolgozzunk, hiszen itt nem valami versengésről van szó, hanem arról, ahogyan nagyon szépen kifejezte a II. vatikáni zsinat, hogy az Isten népét, akik mi vagyunk, közösen tudjuk megszólítani. 

Nádasi Alfonz Hadinapló, Bőzsöny Ferenc folytatja a kötet felolvasását. 

július 15. szombat

Végre megérkeztünk 135 kilométeres vonulás után. Mindez 12 óráig tartott Libinkibe. Amitől féltünk az elmúlt hetekben, az ilyen váratlanul és hirtelen következett be. Ahogy jöttünk az úton, most kiszélesedve láttuk azt a fejetlenséget, amit eddig csak a saját körletünkben tapasztaltunk. Most felnagyult a látvány hadtestnyire. Pedig nem láttunk sok idegen vonulót. Csak a tőlük és hozzájuk menő vagy menni akaró futárok, kisebb egységek ideges kapkodását tapasztaltuk. Senki semmit sem tudott. Illetve, mindenki mindent jól akart tudni. Minél közelebb volt a magasabb parancsnoksághoz, annál intimpistábbnak játszotta ki magát. A tömeghisztéria néha olyan erővel volt tapasztalható, hogy a legkisebb saját zajra majdnem tömegszerencsétlenség lett. Végül is a legerélyesebben kellett megtiltani néhány gyenge idegzetű aktív tisztecskének, hogy ne adjon le vaktában sorozatot, ha egy egér végigszalad a környező erdőben. Ó ti, kis hős aktívjaink, hát erre készültetek a Ludovikán?
Ha útelágazáshoz értünk, megindult a kupaktanács. Persze, torlódás, kiabálás, káromkodás. Az egyik elágazás után, még világos volt, jelenti az egyik tábori csendőr, hogy akna van az úton. Senki sem ért hozzá, hogy eltávolítsa. Elmentünk megnézni, hol a helye. Egy ismeretlen főhadnagy megkérdezi: Ki tudja hatástalanítani? Senki sem válaszol. Erre az egyik hadnagy, akit szintén nem ismertem, fene tudja, honnan keveredett ide, rám néz, és gúnyosan azt mondja: Majd a szentatya. Nem szóltam semmit. Nem mondom, hogy nem remegett a szívem és a kezem. Amikor túljutottam a veszélyesnek jelzett kétszáz méteren, csurom vizes voltam. Sajnos, az utánam következő harmadik kocsi felrobbant. Leálltunk, kivontattuk a kocsit, sebesültjeit bekötöztük. Ők szerencsétlenségükre, nem szálltak ki.
Mikor megérkeztünk, az egyik sebesültszállító hordágyán aludtam. Előtte alig tudtam ezeket a sorokat papírra vetni, annyira remegett a kezem a vezetéstől és a fáradtságtól. Felsóhajtottam: Édes jó Istenem, add, hogy egész háború alatt sohase kelljen visszamenni Oroszországba!

Köszönjük, hogy velünk tartottak, hogy megtiszteltek figyelmükkel. Tegyék ezt majd egy hét múlva is, akkor jelentkezünk újabb adásunkkal. Megköszönöm figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották, bibliai idézettel zárom mai adásunkat.

„Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.”

 

 

175. ADÁS

2016. szeptember 14.

Szerkesztett változat

„Istenünk, ezt a hazát te adtad nekünk. Te segítettél, hogy azt őseink hősiesen meg is őrizzék. Tégy alkalmassá engem is arra, hogy hazámat és nemzetemet védelmezzem, és segíthessek azoknak, akiket rám bíztál, Krisztus a mi Urunk által. Ámen.” – A hazáért mondott imával köszöntöm önöket immár 175. adásunkban, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Mai műsorunkban többek között beszámolunk majd arról, hogy hétvégén, szombaton katonai zarándoklatra, Máriaremetére várják a katonacsaládokat.
• A Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központja bemutatót, katonai szemlét tartott, az ott elhangzott beszédekből hallanak részletet.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

Szeptember 17-én szombaton, Máriaremetére katonai zarándoklatra várják ezúttal is a katonacsaládokat, a Magyar Honvédségben dolgozókat és családtagjaikat. A részletekről Berta Tibor ezredest, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökét kérdeztem. 

- A Nemzeti Katonai Zarándoklat legfontosabb része az valójában a szentmise. Tehát bármennyire is ezt a zarándoklatot bevezeti egy ebben az évben is megszervezett majd 15,5 kilométeres gyalogmenet, ami az istenhegyi Szent László templomtól indul el a II. kerületből és gyalogosan lehet elmenni Máriaremetére, a szentmise kezdetére, de a szentmise a legfőbb eseménye a zarándoklatnak. Sokan szeretnék, hogy világiasabb legyen a program. Ennek a zarándoklatnak, mint mindegy egyes zarándoklatnak a szenthely fölkeresése a legfontosabb momentuma. Az, hogy erre szervezünk más programot ez már csak plusz. Bemutatkozik egy első illetve harmadik századi római hagyományőrző légió, amivel azt is szeretnénk megmutatni, hogy mi volt a különbség egy olyan légió között, amely még nem volt keresztény katonákból álló légió, ez az első század illetve a harmadik század pedig Szent Mártonnak a kora, amikor már a katonaság kötelékébe beléphettek keresztény emberek is. Ennek lesz egy külső része, amikor a hagyományőrző légiósok megmutatják azt, hogy hogy nézett ki az első és harmadik századi légió, de lesz egy kis bevezető része is, amiben lehet még azt is taglalni fogjuk egy nagyon rövid ideig, hogy a kereszténység, a keresztény tanítás miként fogalmazta azt meg, hogy egy keresztény ember lehet-e katona vagy nem. Ez nagyon fontos dolog, mert az első századoknak az ókeresztény írói, akik mindezeket leírták és megfogalmazták, elég sokat gyötrődtek ezen mire kikristályosodott, hogy egy keresztény ember beléphet-e a hadseregbe vagy nem? Ha belép, akkor hogyan kell, hogy belépjen, hogyan és mit kell ott képviselnie? 
Lesz egy előadás is, ami szintén ahhoz a vonulathoz tartozik a zarándoklatban, amikor meg szeretnénk szólítani az embereket. Marosi Antalnak lesz egy előadása a kábítószer használat megelőzéséről. Nagyobb gyerekeknek és főleg szülőknek ajánlott. Aztán lesz természetesen egy kötetlen beszélgetés, lesz egy ebéd, gyerekeknek játszóház és mindenféle alkalmatosság, amivel tudnak foglalkozni. 
Én azt gondolom, a zarándoklat legfőbb célja az, hogy ott legyünk a szentmisén, hiszen az Isten hívására valamiképpen nekünk embereknek válaszolni kell, és ő mindig hív bennünket. 

Ne feledkezzünk el arról, hogy Kapisztrán-díj átadás is lesz, egy olyan díjé, amelyet három évvel ezelőtt vezetett be vagy hozott létre a Katolikus Tábori Püspökség. Hogyan és miképpen történik a díjazottak kiválasztása?

- Ez is egy elhatározás volt, amikor ezt az elismerést vagy kitüntetést létrehozta a tábori püspökség, hogy ennek egy alapító okirata legyen. Ebban az alapító okiratban valójában az van benne, hogy azokat részesítjük ebben az elismerésben, kitüntetésben, hiszen ennek több fokozata is van, akik a tábori lelkészeken keresztül segítik a tábori püspökséget. Ez lehet, hogy kicsit nyakatekert megfogalmazás, de valójában itt arról van szó, hogy mindazok a katonák, mindazok, akik a Magyar Honvédségnél, Honvédelmi Minisztériumban dolgoznak, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a tábori püspökség a megfelelő keretek között a legjobban ki tudja fejteni a tevékenységét, vagyis ha egy tábori lelkészt akár egy helyőrségben, akár a programok megszervezésében támogat valaki, akkor érdemes erre a kitüntetésre. Lehet katona, lehet közalkalmazott, kormánytisztviselő, teljesen mindegy. A lényeg az, hogy a tábori püspökség javát szolgálja ezzel, hogy a tábori püspökség azt a tevékenységét ki tudja fejteni, ami igazából a célja, és amiért igazából létrehozták.

A Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központja bemutatót tartott szeptember 13-án. Az alakulat március elsejétől működik, minden helyőrségben jelen van. Feladata többek között a katonai rend fenntartása, rendezvények biztosítása, katonai járművekkel kapcsolatos baleseti helyszínelések elvégzése és nem utolsó sorban, közbiztonsági feladatokat is ellátnak. Simicskó István honvédelmi miniszter beszédében többek között arról beszélt, miért fontos, hogy az emberek biztonságérzetét növelni kell.

- Iraktól, Afganisztánon át a Nyugat-Balkán térségében folyamatosan jelen vagyunk. Szolidaritást vállalunk a szövetségeseinkkel és a biztonságot és békét szerető népekkel. Sok-sok pénzt áldozunk arra, hogy katonáink helytálljanak és Magyarország kivegye részét a veszélyek orvoslásában és kezelésében. A mai világban azt látjuk, hogy Európára is komoly veszély leselkedik. Az elmúlt időszak, brüsszeli, párizsi, nizzai cselekményei mind-mind ezt igazolják vissza. A magyar parlament, a magyar kormány javaslatára döntött arról, hogy a Magyar Honvédségnek, a Magyar Honvédség felkészített erőinek Magyarország biztonságában szerepet kell vállalnia itthon is. Ezt a feladatot önök kiválóan ellátták eddig is és ezt követően is. 

Mergancz Sándor dandártábornok, a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központjának parancsnoka

- Új szolgálati formákat alakítottunk ki, megjelent a motoros és a kutyás katonai rendész szolgálat valamint bűnügyi helyszínelőinkkel is büszkélkedhetünk. Mindezek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövőben képesek legyünk Military Police, azaz katonai-rendőri képességekkel bíró alegységet külföldi, NATO misszióba is kiküldeni. Tudvalevően a világban növekszik a különböző válságövezetek száma, ahol egyre inkább szükség van az említett szolgálatok munkájára.

Az eseményt, katonai szemlét bemutató zárta.

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter az egyik eseményen a sport fontosságáról, a sport honvédségben betöltött szerepéről beszélt. 

- Tudjuk, hogy a sport akaraterő tréning is, tehát az életre nevel ilyen módon is, hiszen az élethez is akarat, bátorság kell és a sporton keresztül játékos keretek között különböző versenyeken is megmérettetik a gyermek, a fiatalember és a felnőtt is. Így ezen keresztül szerintem az élet küzdelmeinek elviseléséhez ad erőt, energiát, hitet és fizikumot is. Egy katonától mindenki azt várja el, a civilek is, hogy harcedzett legyen, fizikailag, szellemileg is rendben legyen, az ország védelmében betöltött emberfeletti bátorságot föl tudja mutatni. Ehhez viszont kell fizikai-lelki egyensúly és kell fizikai állóképesség is, a sporton keresztül ezt meg lehet szerezni. Én azt hiszem, hogy a sport valamennyi szegmensét érdemes fölkarolnunk, támogatnunk, a leginkább egyébként azt, ami a katonasághoz köthető, különböző küzdősportok, sportlövészet és sok minden más, de szellemiségében valamennyi sportág hasznos.

Bőzsöny Ferenc folytatja Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását. 

július 16. vasárnap

Kálmánnak bementem kora reggel Szlavaticsébe, hogy megtudjuk, hol lesz a helyünk. Mert mondanom sem kell, hogy Libinkiben semmit sem tudott senki. Annyi mégis kiszivárgott, hogy talán Szlvaticsében van valami magasabb parancsnokság. A saját vonatunk parancsnokságát sem tudtuk, hol van. Megérkezünk. Annak rendje-módja szerint tisztelgünk. Milyen kár, hogy nincs nálam valami kémeknél használt titkos fényképező gép, mert lefényképezném ezt a nagyképű alezredest, aki fogadott bennünket! Mikor megmondtuk jövetelünk célját, rámutatott a térképre, és azt mondta: Az egyik házcsoportot itt foglaljátok el. Halkan elrebegtem őcézárságának:
Az északit vagy a délit? Prepotens hangon felelte: Tábori lelkész úr, mi az, hogy északit vagy délit? Itt csak egy van. Az úttól északra. Igenis, dadogtam a nagy Cézárnak kijáró alázatos tisztelettel és bocsánatkérő szemlesütéssel.
Mikor kijöttünk szobájából, megmutattam Kálmánnak az én sokkal kisebb térképemen, hogy igenis van déli házcsoport is. Ahogy elértük a jelzett csoportot, akkor derült ki, hogy az gőzmalom és fűrésztelep. Ismét egy példa a pléhgalléros hülyeségre.
Otthon meglepetés ért. A gh. százados azt mondta, menjünk ki a gőzmalomba, talán odakerülünk. Közben tudni illik, befutottak a különböző hírek /nem rendelkezés, csak kósza hírek/, hogy aki bírja marja. Ha az egészségügyi oszlop nem lesz résen, valami lehetetlen helyen fog települni. Gyorsan újra autóba ültünk, és elmentünk a malomba. De már ott voltak a hadosztályunkból. Gyerünk gyorsan tovább. A környező tanyák mind tele voltak emberekkel. Otthon akkor azt ajánlották, hogy próbálkozzunk Krzywowolkán. De ott is ugyanez volt a helyzet. Pedig ez jó hely lenne. Csak azt nem tudjuk, merrefelé nyúlik a mi hadosztályunk. Szélén vagyunk-e vagy hol. Szép ez a falu, rendes, jó házak. Mindenütt megrémült emberek, akiknek most új az a tömeg és összevisszaság. Eddig hébe-hóba láttak egy-egy átvonuló kisebb alakulatot. Közben pedig szántottak vetettek, és élték a maguk egyszerű, mégis nyugodt életét. Mi is ilyenre vágyunk. De mint eddig: egyedül voltunk, jól tudtunk dolgozni, segíteni. Azt hiszem, ettől most végleg elbúcsúzhatunk. Zsúfolódni látszik az egész hadszíntér. Újra autóba vágtuk magunkat. Bejártuk a környéket. Szörnyű mocsaras egyik-másik terület. Mintha odajutottunk volna, ahonnan elindultunk tegnap reggel. A pripetyi mocsarak kellős közepébe.
Most itt ülök Lipinki közepén, egy pajta mellett. A kápolnakofferemen írom ezeket a sorokat. A pajtában fogok aludni, mert a házakban millió légy van.
A faluban végig kihirdettük, hogy tábori mise lesz. A mieinken kívül ott volt az egész falu. Megható volt látni ezeket az embereket. Van itt lengyel, ukrán, orosz. Ez a vidék már az a keveredés, amelyik mindig aszerint fél, melyiknek a barátja vagy ellensége jön be. A magyarokat valamennyien szeretik, ahogyan utálják szintén valamennyien a németeket.
Sírtak az emberek, mert érezték, hogy most jön a háború legszomorúbb szakasza az ő számukra is. Mikor már tegnap óta látták ezt a kavargó összevisszaságot, a békés szemlélődést felváltotta bennük is az a bizonytalanság, mely mindenkit elfog, ha a háza vagy földje, vagy akár a faluja közelében folynak a hadműveletek.
Odajöttek a mise után a kis hevenyészett oltárhoz és áldásomat kérték. Hozták a gyermekeiket, a legkisebbeket is. Bennem is elszorult a szív ezen a látványon.

Köszönöm figyelmüket, hogy velünk tartottak, bennünket hallgattak, tegyék ezt majd jövő héten is. 175. adásunkkal jelentkeztünk és bízunk abban, hogy tartalmasnak ítélték ezt is. Az adás elkészítésében segítőtársam volt a Zrínyi Katonai Filmstúdió. Hazáért mondott imával kezdtem mai adásunkat és a békéért mondott imával zárom azt, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Urunk Jézus Krisztus, te azt ígérted nekünk, hogy a te békédet adod nekünk, de nem úgy mint ahogyan a világ adja. Kérünk adj szívünkbe igazi békét, hogy önmagunkkal, életünkkel, sorsunkkal megbékéljünk, s így másokkal is békességben élhessünk Krisztus a mi Urunk által! Ámen!”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
csütörtök, 2020, június 25