Inter Arma Caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2016. 176-180. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

176-180. adás

 

 

176. ADÁS

2016. szeptember 21.

Szerkesztett változat

„A hajszálgyökér nem húzódik vissza, ha sziklára tapint, hanem rést keres és repeszt; a földbe vetett mag áttöri a rögöt; az akadály elé jutott hangya megkísérli a százszoros súlyt félretenni, s ha nem sikerül, kerülővel folytatja az útját célja felé. S ha élni akarunk, mi is csak ezt a példát követhetjük.” – Márton Áron gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. 

• Az Inter arma caritas 176. adásával jelentkezünk, melyben egy összefoglaló hangképes beszámolót hallanak a XXII. Nemzeti Katonai Zarándoklatról, amelyet Máriaremetén tartott a Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálata.
• Természetesen folytatjuk mai műsorunkban is Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

A Magyar Honvédségben szolgálatot teljesítő katonák, kormánytisztviselők, közalkalmazottak és családtagjaik valamint nyugállományú katonák és családtagjaik számára immár 22. alkalommal rendezték meg a Nemzeti Katonai Zarándoklatot. Az eseményre a Katolikus Tábori Püspökség szeptember 17-én a Budapest-Máriaremetei Kegytemplomba várta a családokat, ahol Bíró László katolikus tábori püspök, Magyarország katonai ordináriusa mutatott be szentmisét. Szűcs László összeállítását hallják.

Miért fontos a Nemzeti Katonai Zarándoklat a Magyar Honvédség katonái illetve a Katolikus Tábori Püspökség számára?

Bíró László katolikus tábori püspök

- Egyrészt azért, mert a Szűzanya ünnep, a Fogolykiváltó Boldogasszony ünnep tényleg kötődik a katonasorshoz. Különösen a II. világháború ideje alatt volt nagyon erős ez a kultusz, amikor várták haza a foglyokat az itthon maradt családtagok és fohászkodtak a Szűzanyához, hogy szabadítsák ki őket a fogságból. Az én családomban is volt ilyen fogvatartott, aki négy évig volt Szibériában. Ma már kicsit eltávolodtunk ettől a kultusztól, pedig nagyon időszerű. Másrészt pedig belső ünnepünk, családi ünnepünk ez, jól esik nekünk is egymással találkozni, akik idetartozunk a Tábori Püspökséghez. Harmadrészt ez a zarándoklat – gyalog is jöttek most ide katonák –, azt is ki akarja fejezni, hogy a katonalelkész nem izolálódhat a honvédségtől, nem egy vákuumban működő szervezete a honvédségnek, hanem beleszervesül. Éppúgy a békét védi a tábori lelkész, mint ahogyan a rábízott katonák is a békéért élnek tulajdonképpen. Épp a miniszter úr mondta el, hogy a kínai írásjelben a katonát, lándzsát tartó, békét védő emberként ábrázolják és ez a békének is a jele. 
Amikor idekerültem, Makkosmárián nagyon kevesen voltunk és alig volt köztünk katona. Azért most már szépen kiforrja magát és anélkül, hogy valaki is kötelezve lenne erre, kialakul egy spontán közönsége az évenkénti katonai zarándoklatnak, sőt a gyalogzarándoklat részének is. Ők már korán reggel elindultak és bőrig ázva érkeztek meg. Egész úton áztak, de ez is hozzátartozik a zarándoklathoz. Nagyon szép a mai ünnepünk, mert egységet erősít, és valahol fölhívja a figyelmet a lét transzcendens dimenziójára. Arra is fölhívja a figyelmet, hogy a katona nem csak zsoldos, hanem értékvédő. Tehát amikor békét véd, akkor értéket véd, amikor Isten fele fordul, akkor egy szilárd rendet vigyáz tulajdonképpen. 
Az Irgalmasság évében emlékeztünk egy sajátos nézőpontból Fogolykiváltó Boldogasszonyra. Aztán, mivel Szent Márton év van, a római legiosok, hagyományőrzők segítettek abban, hogy tudjunk emlékezni arra a Szent Mártonra, aki katonacsaládból származott, akiről ennyit jegyeztek föl, hogy a bajtársi egységet nagyon tudta pártfogolni míg a katonaságnál volt. A harmadik szempont, ami megjellemezte az idei találkozónkat, az a forrongó, krízisben lévő Európa. Azt próbáltuk konkretizálni egy kicsit, hogy mi az az érték, amit véd a katona, mi a tartalma az értékvédelemnek? Vigyáznunk kell az életet, a családot, oda kell figyelnünk a reményre és vigyázni a reményt. Tehát az értékvédelem konkrét tartalmáról próbáltunk beszélni ebben az összevissza hánykolódó világban. 

Miniszter úr, pontosan próbálom idézni, Arany Érdemérem elismerést vehetett most át a Katolikus Tábori Püspökségtől.

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter

- Nagy megtiszteltetés számomra. Kapisztrán Szent János a történelmi időkben nagyon komoly helytállásról tett tanúbizonyságot, 1456-ban a Nándorfehérvári diadalnál elévülhetetlen érdemei voltak. Mindenképpen a bátorság és a hit jellemezte az ő tevékenységét. Én azt hiszem, hogy ez minden magyar ember számára nagy megtiszteltetés. Nagyon köszönöm a Tábori Lelkészi Szolgálatnak, püspök atyának, a lelkészeknek, akik úgy látták, hogy én most erre érdemes vagyok. Nyilván ezt majd igyekszem megszolgálni. Az biztos, hogy a mai korunkban ennek a díjnak különösen nagy ereje és üzenete van, hiszen bizonyos értelemben a történelem ismétli önmagát. Akkor is fontos volt Európa számára az akkori világ legerősebb hadseregét megállítani, fontos volt, hogy egy más hitű, más civilizációból érkező oszmán, török birodalom terjeszkedését megállítsa, védelmezze Európa külső határait, védelmezze az európai kereszténységet és ezen keresztül a magyarságot is. Ma is egy kicsit hasonló a helyzet, nyilván nem ilyen módon és nem ilyen mértékben jelennek meg ezek, de azért mégiscsak valami olyan hasonlóság és párhuzam vonható, amely arra hívja föl a figyelmet, hogy szükség van mindig is az összefogásra, szükség van, hogy az európai népek, nemzetek a kereszténység szellemiségének tükrében erőt tudjanak fölmutatni és védelmezzék ezt a civilizációt, ezt az értékrendet, amelyet az európai kereszténység jelent. 

Honvédelmi miniszterként hogy látja a Tábori Lelkészi Szolgálatok jelentőségét, fontosságát a Magyar Honvédségben?

- Szerintem többleterőt adnak a katonáink számára, hiszen egy katona lehet jó harcos, de az igazi jó harcos a bátorságot akkor tudja magas szintre emelni, hogyha hittel harcol. A hitet adják meg katonáinknak a tábori lelkészeink. Ráadásul a lelkigondozáson keresztül a lelküket is rendben tartják, egyfajta egyensúlyt próbálnak megteremteni a katonáink lelkében és fizikumában. Ez nagyon fontos dolog, egy olyan lelki segítség számukra akár misszióban, akár itthon, akár a határainknál, akár a hétköznapokban, amely nélkül szerintem kevésbé tudnák ellátni hivatásukat olyan bátorsággal és szakértelemmel, ahogyan ezt teszik. Szerintem ez egy rendkívül jó döntés volt annak idején, amikor a Tábori Lelkészi Szolgálatot létrehoztuk és én úgy érzem, hogy kiválóan felkészült lelkészek vannak, akik nagymértékben segítik a katonáink helytállását. Köszönet jár érte nekik.

A Légierő Zenekar Veszprém sokadik éve vesz részt a Nemzeti Katonai Zarándoklaton. 

Katona János alezredes, a Légierő Zenekar Veszprém karnagya

- Tulajdonképpen valóban a kezdetektől fogva itt szolgálunk. Én istenfélő ember vagyok, a neveltetésemben is benne volt ez és én úgy látom, hogy a Magyar Honvédségnél nagy igény van erre. Akkor határoztuk el, hogy ne csak tábori lelkész formájában jelenjen meg, hanem a zene formájában is megjelenjen a szolgálatuk. Így lettek ezek az egyházi énekek elég sok munkával áthangszerelve katonai fúvós zenekarra. Ennek a szépségét és gyönyörűségét külön nem kell ecsetelnem. Elkészítettünk egy dvd-t, amelyre 130 éneket vettünk föl és nagy szeretettel ajánljuk azoknak, akiket érdekel. 

Takács Tamás alezredes, a Katolikus Tábori Püspökség kiemelt vezető tábori lelkésze

- Valójában 28-an voltunk, mindenki teljesítette a gyalogmenetet. Beleszámítva azt, hogy végig zuhogott az eső, nem volt kis teljesítmény. A táv nem volt hosszú, 15 km, viszont én azt hiszem, hogy nem a távolság, hanem az együttlét az, ami megadja a nehézségét és az értékét is egy ilyen zarándoklatnak. Az első zarándoklat még a 20 éves jubileumi zarándoklat volt, annak a nyomdokán próbáltunk egy picit valamifajta hagyományt teremteni, hogy ne csak beszéljünk meg ne csak együtt legyünk, hanem valamit csináljunk is együtt. Akik rövidebb-hosszabb ideig kisebb-nagyobb távokat meg tudnak tenni együtt, akár ilyen zord időjárási körülmények között is, azok az emberek talán egy picit együtt tudnak lenni, per abszurdum imádkozni. A menet, a valahonnan valahova eljutás az nem csak a katonáknak, hanem a keresztény embereknek is a hivatásához tartozik. Bízom benne, hogy a jövőben is lesz gyalogzarándoklat, mert annak van értelme, hogy együtt jussunk el valahonnan valahová.

A szentmise után átadták a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett elismeréseket. Ezzel a kitüntetéssel jutalmazza a Katolikus Tábori Püspökség azokat a katonákat, kormánytisztviselőket, közalkalmazottakat, azok munkáját, akik segítik a tábori lelkészek tevékenységét. Idén Arany Érdemérem elismerést kapott Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, Ezüst Érdemérem elismerést kapott Kun Szabó István vezérőrnagy, miniszteri biztos, Náday Gyula nyugállományú alezredes és Jagadics Péter nyugállományú alezredes. Bronz Érdemérem elismerést Csurgó Attila ezredes, Kiss Róbert ezredes, Köpöczi József önkéntes műveleti tartalékos ezredes vehetett át Bíró László katolikus tábori püspöktől. Ezüst Emlékérmet kapott Esterházy László máriaremetei plébános és Hennel Sándor őrnagy. A Bronz Emlékérmet Kiss Vilmos helvéciai plébánosnak, Farkas Róbert főtörzszászlósnak és Gajó Péter törzszászlósnak nyújtotta át a püspök. Oklevélben részesült Kapás Agáta hadnagy, Lovász Balázs hadnagy és Szecsődi Tamás Tibor hadnagy, Emléklapot pedig Soós Lajos törzszászlós illetve Bukovinszkiné Apáti-Nagy Éva őrmester kapott.

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, ezúttal is Bőzsöny Ferencetől.

július 17.

Úgy állapodtunk meg otthon, hogy végső helynek Krzywowolkát ajánljuk. Beleegyezett az alezredes. Rögtön lefoglaltam. De jelentettem Kálmánnak, hogy nem hiszek az odaköltözésünkben. Olyan szép falu, hogy a magasabb parancsnokság szemében az egyszerű sebesültek számára túl gyönyörű lesz. 
Most már látjuk, hogyan zsúfolódik egy-egy alakulat. Ég tudja, milyen hadosztálynak milyen alakulatai keverednek össze errefelé. Ahogy bejártam az egész környéket, meglepetve látom, hogy úgyszólván senkit sem ismerek. Csak itt-ott kiáltanak felém idegen csapatokból: Nézd, nem a Nádasi tanár úr, szervusz Alfonz, szentatyám, te vagy az? és hasonlókat.
Ilyen tömeghisztéria még nem volt. Sokan jönnek idegösszeomlással hozzánk, hogy segítsünk rajtuk. Látszik, hogy valóban nem játsszák meg a bajt, hanem a legkülönösebben hat rájuk a hangulat. A hasmenés, a hányás a legközönségesebb tünetek. Remegnek erős emberek, dadognak a legegyszerűbb mondatokban. Folyton nevetnek vagy sírnak, mások veszekednek, zsörtölődnek. És végül vannak súlyosabbak, akik folyton vezényelnek és rohamra, meg támadásra akarnak indulni. Megmondtam Kálmánnak, hogy vége a türelmemnek. Most látom igazán, mit jelentett nekem a sok cserkésztábor szervezése, vezetése. A sok emberrel való találkozás.
Más emberek tetteinek, módszereinek elemzése, bírálata. Ezért van minden ellentét, mert a kisebb rangú tisztek nem mernek a maguk feje szerint cselekedni. Hozzászoktak, hogy mindenre parancsot kapjanak, akárcsak az apácák a bután vezetett kolostorban. A magasabb rangúak távol vannak, összeköttetés nincs. Mire a futár megjön az egyik paranccsal, az már végrehajthatatlan. Amelyik aktív tiszt pedig hozzánk jön, hacsak nem sebesült, akkor legalábbis spicces. Tehát normálisan nem lehet vele beszélni. A többi gh-ás, aki a saját nehéz dolgával van elfoglalva, hogy biztosítsa ennyi embernek, állatnak és gépnek a napi betevő falatját.
Hát gyerünk! Eddig sem tűrtem a - vigyázz, tábori lelkész úr - féle üresfejű elintézési módot egyik nagyképű tiszttől sem, ezentúl mégkevésbé.
Ma is annyi ilyent hallottam, hogy már unalmas beleírni a naplómba. És az a legszomorúbb, hogy meg vannak győződve róla, hogy a civil /tehát én is / nem veszi észre, hogy mennyi kárt tesznek a katonáink között.
Fogalmuk sincs a pedagógiához. Ilyenkor bizonyosodik be, hogy lehetetlen így élni, ilyen nehéz helyzetben, amiben most vagyunk. Szomorú tünet: óránként jönnek az újabb parancsok.
Bármit kérdezünk motoros vagy autós futárral, senki sem tud megbízható választ adni arra: miért vonulunk fel vagy vissza.
A rémhírek kószálnak, kavarognak, nagyobbodnak. Mindenki tudni vél valami biztosat. Ahogy ma összetettük az utolsó 24 óra adatait, abból a következők világlanak ki. Vagy az oroszok egyenesítik a vonalukat, amit már Gornikiben is láttunk, vagy egyszerűen a vége felé megy a háború, és ezen a területen összpontosított támadást kezdenek, hogy minél hamarabb kiverjenek bennünket a hazájuk területéről.
Vagy, amit mind jobban suttognak a németek: merénylet készül Hitler ellen. Mások úgy tudják, hogy már meg is történt. A német vezérkar józan része titkos tárgyalásokat kezd a merénylet után az angolokkal és az oroszokkal. Ki tudja, melyik igaz? Ki tudja, nem mindegyik igaz-e? Uram, Isten, most vigyázz ránk, hogy szét ne zülljünk!

A mai adás elkészítésében segítőtársam volt a Zrínyi Katonai Filmstúdió. Köszönöm a figyelmüket, hogy bennünket hallgattak. Tegyék ezt majd egy hét múlva is, akkor jelentkezünk újabb adással, riportokkal, interjúkkal, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Márton Áron püspök gondolataival indítottam mai műsorunkat és ezzel kívánok további tartalmas rádiózást önöknek!

„Másképpen harcol a közösségért is, aki a kisebb közösségnek, egy népes családnak az életében naponta érzi és viszi a többekért való felelősséget.”

 

 

177. ADÁS

2016. szeptember 28.

Szerkesztett változat

„Az ábrándos szeretet nyomot kíván hagyni a földön, s viszontszeretetre vár, méghozzá azonnal viszonzásra. Az igazi szeretet azonban hősies. Kész akár a vereségre is, hisz helye és ideje Istenben van.” – Pilinszky János gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. 

• A logisztikus katonákért mondottak szentmisét Budapesten, a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc templomban.
- Az egész teremtés, az egész megváltás, személyes létünk, a megelőző szereteten nyugszik.
• Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk.
- Azt válaszolták, hogy hallották: a katolikus pap tud lengyelül és oroszul, menjenek hozzá a kérelmükkel. Meg azt is hallották, hogy orvos vagyok. - Istenem, milyen kevés jó is elég ahhoz, hogy ilyen emberfeletti módon vélekedjenek valakiről.

Szent Máté apostol, a logisztikus katonák védőszentjének ünnepén szentmisét tartott a Katolikus Tábori Püspökség és a Magyar Honvédség Logisztikai Központja Budapesten, szeptember 16-án az Assisi Szent Ferenc templomban. A következőkben Bíró László katolikus tábori püspök szentmisén elmondott beszédét hallják.

- Hadd kezdjem beszédemet valami szubjektívvel. Június 29-én, Péter és Pál apostolok ünnepén, mint a börtönért felelős püspök, Mátraverebély-Szentkúton miséztem 132 fogvatartott előtt. Nagyon szép volt az egész nap, s amikor húszasával vitték ki a templomból a foglyokat, odamentem hozzájuk és megkérdeztem, hogy mi ragadta meg őket legjobban a mai napból? Nagyon meglepett, hogy leginkább a szép ragadta meg őket, a szép táj és a szép templom. Egy pillanatra reflektáljunk erre a templomra, ahol most ünneplünk. Ferencvárosban vagyunk egy Assisi Szent Ferencnek szentelt templomban, ez a templom tele van katonaszentekkel, nagy katonákkal. Jobb oldalt a homlokzati falon látható Szent István király, a másik oldalon Szent László király. Bal oldalt a hátsó homlokzati falon található Szent Péter, Hunyadi János halála, a másik oldalon pedig Kapisztrán Szent János prédikációja. Lotz Károly, egy jeles festőművész készítette. Olyan kincseink vannak, amelyekre nem szoktunk odafigyelni. Csakhogy tudjuk, otthon lehetünk ebben a templomban. Ez a templom a mi világunk, s méltó helye, hogy ünnepeljük a logisztikusok védőszentjét, Szent Máté evangelistát az ő meghívásának ünnepén. 
Azon gondolkoztam, hogy egy kétezer évvel ezelőtt élt, a legendák homályába vesző ember, mit mondhat nekünk, egyenruhásoknak 2016-ban. Ebből néhány gondolatot szeretnék föleleveníteni. Szent Máté alakja mögött ott van Jézus megelőző szeretete, a meghívás. Mindig megérint engem Jézus magatartása. Máté egyfajta logisztikát végez, ott ül a vámasztalnál, egy utálatos ember, zsidó létére a rómaiaknak dolgozik és a saját zsebére. Financiális tapasztalatai vannak, kibérel egy vámasztalt, fizet érte gebint és inkasszálja a vámot. Ha a gebin díja összegyűlt, utána már saját zsebre sarcolta honfitársait, a rómaiak javára. Az elnyomó hatalomnak dolgozott, ami nem egy szimpatikus foglalkozás. Jézus odamegy ehhez az emberhez, aki valójában egy nyomorult, érdekből eladta a lelkét. Jézus ennyit mond: Öregfiú, gyere, állj föl, kövess engem! Nem mond semmit Jézus, hogy nem neki való mesterség ez, rendezze dolgait és ha rendezi, akkor meghívja, hogy kövesse őt. Jézus nem mond semmit, bízik benne. Megelőző szeretettel megszólítja és Máté hiszi, ahogyan a mottónk is mondja, hogy gazdag kincset kap Jézustól. Gazdagabbat, mint amit a vám jelent majd bevételként. Ez a megelőző szeretet. 
Testvérek, házasságban, gyereknevelésben, munkatársi viszonyban azt gondolom, hogy nagyon fontos észrevenni, ezt a mozzanatot. Jézus nem támaszt feltételt, bizalmával megelőzően szeret és fölemeli ezt az embert. Ez Jézus magatartása, megelőzően szeret. Az egész teremtés, az egész megváltás, személyes létünk, a megelőző szereteten nyugszik. A teremtés mögött ott van Istennek a belső élete, az Atya, Fiú, Szentlélek egymáshoz fordulása, túlcsorduló szeretete. Egy jó házasságban a szeretet ki akar áradni a gyermekek felé, hogy megteremtse a világot megelőző szeretettel. Az egész megváltás ez. Pál apostol így fogalmazza: Isten már akkor szeretett bennünket, amikor még bűnösök voltunk. Máté meghívása a megelőző szereteten nyugszik, mint ahogyan a személyes létünk is. Gondoljunk szeretettel és hálával szüleinkre. A létünk azért van, mert szüleink előbb szerettek bennünket, mint mi őket. Nem tudták, hogy beléjük rúgunk-e vagy megöleljük-e őket majd felnőttként, mégis vállalták létünket. Minden a megelőző szereteten nyugszik, a hitvestársi szeretet is. Valaki így fogalmaz: A szerelem nem más, mint két egymást szerető ember kihozza megelőző szeretettel egymásból a szeretetet. Merjünk-e megelőzően szeretni? Családon belül vagy szüleink felé gondolva, szerettük-e őket viszont? Lettünk-e válasz az ő megelőző szeretetükre? Benedek pápánk mondja: az egész vallásosság és minden személyes kapcsolat valójában válasz a megelőző szeretetre, csak vegyük észre a megelőző szeretetet. Vegyük észre Isten megelőző szeretetét s a választ a vallásosságban, hogy viszont szeretek. Amikor leírjuk Istent, nem tudunk őszintén hálát mondani Istennek, akkor nem vagyunk viszont szeretet. A házasságot elsivárítja, ha nem tudok köszönetet mondani a házastársamnak, nem tudok hálás lenni felé. Megelőző szeretet - válasz szeretet, ez teszi széppé az emberi életet. Ez tette széppé Lévinek, Máténak is az életét. Észrevette Isten megelőző szeretetét, ami Jézus Krisztusban lépett felé és válasz lett erre a szeretetre. 
Nem akarok hosszan beszélni, de valamire hadd hívjam fel a figyelmet. Anyaszentegyházunkban az Irgalmasság éve van, ünnepeljük Jézus irgalmát, ünnepeljük tulajdonképpen Isten megelőző szeretetét. Akármilyen ostobák is vagyunk, Isten mindig lehajol hozzánk irgalommal. Máté meghívása egy érdekes jelenet. Mikor Ferenc pápánk az Irgalmasság évét meghirdeti, beszél Máté meghívásáról és egy középkori misztikust idéz. Beda Venerabilis, Tiszteletre méltó Béda ezt fogalmazza meg Máté meghívására „Miserando atque eligendo” – ezt nem lehet magyarra lefordítani tulajdonképpen. Azt jelenti, hogy Máté meghívása Isten irgalmán és kiválasztásán nyugszik. Ez a pápa püspöki jelmondata is és ez van a címere alá írva egy kis szalagra: „Miserando atque eligendo”. Mi ebben a mondatban a szép? Nem azt jelenti, hogy irgalmas volt és meghívott. A miserando egy nem befejezett melléknévi igenév, azt jelenti, szüntelenül meghívó, szüntelenül irgalmazó és az eligendo azt jelenti, szüntelenül kiválasztó. Az egész teremtés, minden személyes kapcsolat, a házasság is „Misrando atque eligendo”, szüntelen irgalmon és szüntelen meghíváson nyugszik. Nem úgy működik a házasság, hogy valamikor döntött két ember egymás mellett és kész, megesküdtünk vagy meg se esküdtünk és kész, nem. Minden tartós kapcsolat szüntelen irgalom, szüntelen kiválasztás, szüntelen elfogadás. A teremtés nem egy pillanat aktusa, egyszer volt egy nagy bumm és minden készen lett. A teremtés most is zajlik és mindegyikünk kapcsolatai, Isten és ember kapcsolata, ember és ember kapcsolata, hitves és hitvestárs kapcsolata, szülő és gyermek kapcsolata, szüntelen „Miserando atque eligendo”. Ezt használja Beda Veneralibis Máté meghívása kapcsán. Máté szüntelen meg van hívva irgalomból, szüntelen ki van választva, és mert szüntelen válasz az irgalomra és kiválasztásra, ezért tartós a kapcsolat. Ha elvisszük magunkkal ezt a mondatot „Miserando atque eligendo”, szüntelen irgalomé lesz a házastársunk, szüntelen megbocsátok, és szüntelen döntök mellette. Nem vagyok már fiatal pap, sok-sok arany és gyémántlakodalmat megáldottam, és amikor az ember kíséri ki az „ifjú párt”, nem egyszer megtörténik, hogy egyik vagy másik odasúgja nekem, hogy jobban szereti most a hitvestársát, mint mikor megesküdtek. Mindig meghat ez a mondat. Ez a mondat pontosan azt fejezi ki: „Miserando atque eligendo”. Hány és hány megbocsátás van a mögött, hogy egy arany vagy gyémántlakodalmat ünnepelhetek velük és hány szüntelen döntés és kiválasztás van egymás mellett! 
A mai ünnep üzenetéről sokat lehetne beszélni, de abba fogom hagyni. Ott van a megelőző szeretet, ami létünket alapozza meg, ott van a szüntelen irgalom, a szüntelen kiválasztás. Kívánok kinek-kinek a saját helyén sok erőt ahhoz, hogy válasz legyünk a megelőző szeretetre, kívánok sok-sok erőt ahhoz, hogy tudjunk szüntelen élni a „Miserando atque eligendo” kegyelmével! Ámen.

Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását, amelyet ezúttal is Bőzsöny Ferenctől hallanak. 

július 17.

Ahány rászoruló elment a körletünkben, és láttuk, hogy kötni, kezelni kell, azonnal leszállítottuk a szekérről.
Később már egymásnak adták a hírt, hogy a magyaroknak milyen jó orvosaik vannak. Sőt, és ezen jót derültem, egyenesen engem kerestek. Kérdeztem, honnan ismernek? Azt válaszolták, hogy hallották: a katolikus pap tud lengyelül és oroszul, menjenek hozzá a kérelmükkel. Meg azt is hallották, hogy orvos vagyok. - Istenem, milyen kevés jó is elég ahhoz, hogy ilyen emberfeletti módon vélekedjenek valakiről.
Tegnapelőtt még csak mi jártuk ezt az országút részt. Ma már alig tudtam bemenni hivatalosan két faluba, annyi akadályba ütköztem. Magyarok, németek, civilek teljes összevisszaságban. Sok az országúti szerencsétlenség.
Sajnos, majdnem mindig a katonák a hibásak. Olyan erőszakosan akarnak vonulni, hogy a sok dudálástól, berregéstől megrettent állatok pillanatok alatt szerencsétlenséget okoznak. Mindegyiknek igaza van. Ha hadivonulás van, nem lehetne engedni civileket. Akkor azok hol menjenek? Mocsárban nem mehet a szekér. A parancsot pedig megkapták azzal, hogy azonnal végre kell hajtani. Szamár a parancs, tehát ostoba a végrehajtás.

A mai adás elkészítésében segítségemre volt a Zrínyi Katonai Filmstúdió. Megköszönöm a figyelmüket, Fodor Endrét hallották. A zárógondolatot Giordano Bruno olasz gondolkodó és filozófustól idézem.

„Jobb a méltó és hősies halál, mint a méltatlan és aljas győzelem.”

 

 

178. ADÁS

2016. október 5.

Szerkesztett változat

„Aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye örömest” – köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Az Inter arma caritas mai adásában többek között beszámolunk majd hagyományőrzők menetéről, vadászpilóták találkozójáról és folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását. 

Vadászpilóták találkozójára invitáljuk önöket a következő percekben. Kositzky Attila nyugállományú repülő altábornagy, az esemény főszervezője, most azokkal a gondolatokkal vezeti be a tudósítást, hogy mi jellemzi a vadászpilótát.

- Rámenős, kitartó, célratörő és egy magányos ember olyan formában, hogy a vadászgép kabinjában egyedül van és nincs az a lehetőség, hogy megossza a felelősséget. Tehát a vadászpilótáknak sajátosságuk, hogy egyenes emberek. Tulajdonképpen megtanulták az évtizedek során, hogyha elkövetnek egy hibát, azt ők követik el, nincs kinek megosztani, vállalni kell érte a felelősséget. 
2012-ben egy öreg barátunkat, vadászpilóta társunkat temettük el Kaposváron. Amikor jöttünk visszafelé, akkor mondtam a fiúknak a kocsiban, én a fejembe vettem, hogy évenként tartok egy vadászpilóta találkozót. Ha 10-12-en leszünk, akkor a balatonfüredi vitorlásban fogunk leülni, de ha többen, akkor keresek valami más helyet. Rádöbbentem, hogy itt ülnek közöttünk olyanok, akik 1938-ban Dél-Olaszországban repülőgép vezetői tanfolyamon voltak, végigharcolták a II. világháborút, még élnek, és itt vannak a Gripen pilóták, akik a legfiatalabbak közöttünk. Gondoltam, évente egyszer üljünk össze, számoljuk le egymást áttételesen, hogy hányan vagyunk, hol vagyunk, mi történt a másikkal. Az évtizedek során rájöttem – nem volt nagyon nehéz különösebben –, hogy megosztottak, beskatulyáztak bennünket. Így voltak a II. világháború után a „Horthysta” vadászpilóták, utána voltak a „Rákosista” vadászpilóták, én speciel a „Kádár varjak” közé tartozom és vannak most a Gripen pilóták. Ezt akartam föloldani, hogy a mindenkori politika, még ha éket is vert alkalmanként közénk, akkor legalább mi oldjuk föl magunk között ezt az egészet. S ha ezt sikerült megoldani, akkor valószínűleg a társadalom is elfogad bennünket. 
Végeredményben a magyar vadászpilótának, és a világon minden vadászpilótának mi a dolga? A mindenkori politika eszközeként oltalmazza annak az országnak a légterét, ahol ő él és ez pártállástól, politikától független. Ez az ő feladata és ezért ő az életét adta alkalmanként, mint ahogy a háború alatt is történt, meg nálunk békeidőben is történt.

Hősök lépteinek nyomán haladtak a huszári és gyalog hagyományőrzők, a Zrínyi Katonai Filmstúdió tudósítását hallják.

Patkók dobogása és kardok csörrenése visszhangzott a Gyergyói-medencében, amint huszár és gyalog hagyományőrzők vonultak végig a száz évvel ezelőtti csatatereken. A Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalog Dandár tagjai az I. világháború hősi halottjai előtt tisztelegtek, Románia 1916-os hadbalépésének és az Erdélyért folyó harcok évfordulóján. 

Sándor Zsolt őrnagy, az Erdélyi Hadszíntér Hősei Emlékmenet parancsnoka

- Maga a Centenáriumi Gyalog Dandár is azért alakult, hogy a 100. évfordulón, amikor a hadiesemények történtek, pontosan azokban az időpontokban keressük fel ezeket a helyszíneket és ott emlékezzünk, tisztelegjünk hőseink előtt. Négy csapat jelentkezett erre a feladatra, összesen 14 főből áll a menet állománya. Van egy fő a törzsből, nyolc fő huszár vesz részt a Császári és Királyi I. Huszárezred állományából, egy fő gyalogos tiszt a XVIII. Soproni Honvéd Gyalogezred állományából, két fő gyalogos pedig a XIX. Pécsi Gyalogezred állományából. A trént, a szállítóeszközt pedig a II. Trénezredtől két fő biztosítja.

Habár az 1916. augusztus 27-i támadás nem érte teljesen váratlanul az osztrák-magyar erőket, félelmetes erőfölénnyel találták szembe magukat. Az offenzívában résztvevő három román hadsereg 420 ezer fős ereje ellen mindössze 34 ezer monarchiás katona készült a harcra. A kilátástalannak tűnő kezdetek után, német erősítéssel megfordult a hadiszerencse. Az ellentámadás hatására az antant oldalán álló románok visszavonulásra kényszerültek.

Illésfalvi Péter hadtörténész

- Egy egységes hadműveleti tervre volt szükség ahhoz, hogy ezt a három román hadsereget sikerüljön kiszorítani Erdély területéről. Főleg itt a Déli-Kárpátoknak illetve a Kárpátok fordulójának az előterében lezajlott döntő jelentőségű csaták voltak azok, amelyek azt hozták magukkal, hogy a Keleti-Kárpátokon keresztül bejött román csapatok is megkezdték a kivonulást vissza, Moldva irányába. Ez a fajta erőfeszítés mindenféleképpen elengedhetetlenül fontos volt. 

A hősies helytállásra emlékezve, a hagyományőrzők, koszorúk és gyertyák elhelyezésével tisztelegtek a települések emlékműveinél. A gyalogosok egy nap erejére különváltak a huszároktól és csatlakoztak az Úz-völgyében tartott megemlékezéshez. A száz évvel ezelőtti csaták áldozataiért szóló misén több százan vettek részt. A látszólag kicsiny temető, több mint ezer lélek emlékének őrzője.

-  Ez az 1000 éves határ egyik pontja. Innen a hátam mögül, hogyha elindulnánk abba az irányba, akkor egy olyan 650-700 méterre elérnék az egykori történelmi magyar határt, ami 1918-ig létezett, illetve egy rövid ideig 1940-1944 között. Innen nem messze magasodnak, tőlünk keletre a Lápos, Magyaros nevű bércek. Ezek kulcsfontosságú pontok voltak, mert az Úz patak völgyébe és a Csobányos völgyébe is be lehetett onnan látni. Itt bizony kialakult az I. világháborúra oly jellemző állófront. Itt a Magyar Királyi XXXIX. Honvéd Gyaloghadosztály alakulatai harcoltak és egészen 1918 tavaszáig itt állásban voltak. Rendkívül véres harcoknak volt ez a helyszíne. Az Úz-völgyében, ami mögöttünk látható, ez a legnagyobb temetési hely. Több mint ezer fő van eltemetve, zömében az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének katonáiról van itt szó, de természetesen német katonákról és a szemben álló fél katonái közül románok és oroszok is nyugszanak itt. Ezek közül a katonák közül több mint 860-at ismerünk név szerint is. Ez egy rendkívül nagy szám, itt a térségben ez a legnagyobb katonatemető. Viszont, ha itt húznánk egy 15-20 km sugarú kört, akkor legalább 30 olyan helyszín van, ahova temettek elesett honvédeket, közös katonákat vagy éppen orosz és román katonákat. 

Csíkszeredában az emlékmenet négy napos körútjának félidejében a hagyományőrzők koszorúzásához csatlakozott Darvas-Kozma József esperes, a város plébánosa is. A csíkszeredai megemlékezést követően a huszárok a menet induló állomására, Gyergyószentmiklós felé vették az irányt. A több mint száz kilométeres körtúra számtalan maradandó élménnyel tette gazdagabbá a résztvevőket.

- Nagyon elégedett vagyok az eddig végrehajtással. Mindenhol szokatlan nagy örömmel fogadtak minket, jó volt itt lenni, jól éreztük magunkat. Az itteni lakosság gyakorlatilag a szeretetével körbevett minket, úgyhogy nagyon örültünk, hogy itt lehettünk. Legnagyobb élményem esperes úr mai beszéde volt, amit megéltünk, mert egy nagyon szép beszéddel készült, amikor Csíkszeredában megkoszorúztuk a frissen elkészült, de még fel nem avatott emlékművet. Mi koszorúztunk meg először az évforduló napján, mert ma van a román hadsereg támadásának időpontja. Egy olyan beszédet mondott, ami megható volt mindannyiunk számára. Ez egy nagyon szép pillanat volt. 

Nádasi Alfonz Hadinapló, Bőzsöny Ferenc folytatja a kötet felolvasását.

július 18.

Délelőtt Szlavoticsén voltam. Az egész falu felforgatott összevisszaság. Mindenki készülődik a kitelepítésre. A paphoz mennek felvilágosításért. Persze, ő sem tud semmit. Mikor bementem hozzá, hogy megnézzem a templomot, esetleges idetelepedésünk miatt, rögtön jöttek hozzám az emberek, hogy tudok-e valami biztosat. Mindenki igyekezett velem szót váltani, megnyugtatást kapni.
Míg a mi parancsnokságunk tétovázik és végleg ideadja nekünk a házakat, a németek máris minden parancs nélkül elfoglalták a legszebb, legnagyobb házakat. Nem elsősegélynek, hanem a saját kényelmükre.
Ahogy néhány ládát kicsomagoltunk, azonnal megkezdődött a civilek gyógyítása. Ugrattak az orvosok, hogy folytathatom a civilek gyógyítását, de csak azon a területen, ahol az oroszokét. Tehát ótvar, rüh, sarlóvágás, gennyes sebek stb. Itt bizony nem ilyenek vannak. Hiszen ez már majdnem teljesen lengyel lakosság. Ha meg orosz, sokkal műveltebb, egészségesebb életmódú. Teljesen más világ alig 130 km távolságra egymástól. Természetes, hogy minden munkájukban segítek, ha végzek az alakulatoknál. Ha egyáltalán lehet ezt a szót használni. Talán jobb lenne, ha azt mondanám: ha végzek azoknál az embereknél vagy csoportoknál, akiket a négy égtáj valamelyikén valamikor valamilyen körülmény között legtöbbször véletlenül megtalálok.
Úgy teszek, hogy ahány sebesült vagy beteg ránk talál, megkérdezem, hol az alakulata? Nagyjából le tudja írni. Ha van ott tőlük szekér vagy autó, rögtön visszamegyek vele. Ez a jobbik eset. De ebben a pár órában jöttek már úgy is, hogy Isten nevében elengedték őket, hogy keressenek meg bennünket. Közben ők is tovább mentek. Hogy hova? Senki sem tudta.
Mai honoráriumom: egy tyúk és 24 tojás. Elfelejtettem leírni, hogy eddig is kaptam honoráriumot az orosz pácienseimtől. Ha mást nem, egy marharépát, 2-3 paradicsomot vagy almát. Később tudtam meg, hogy aminek nem volt szezonja, azt az évszázados szokás szerinti tárolóból szedték elő, ahol egész évben megmarad a gyümölcs.
De volt más is. Egy édesanya ölében hozta a kislányát. Fadarabon néhány apró rongy, ez volt a babája. Mikor a kezelést befejeztem /háromszor kellett átkötnöm/, megöleltem a kicsit, mert közben megbarátkoztunk. Nem kis részben azért, mert mindig adtam neki cukrot, aztán megdicsértem a babáját. Harmadik alkalommal a mama boldogan köszönte a kezelést, a kis Genovéva pedig örömmel adta nekem a szép babát. Milyen kár, hogy ez út közben már elkallódott.

A mai adás elkészítésében a Zrínyi Katonai Filmstúdió volt a segítségemre. Egy hét múlva jelentkezünk újabb műsorral, amelyben többek között beszámolunk majd egy imaterem felszenteléséről. Szent Anzelm imájával, gondolataival köszönök el. 

„Uram, ne engedd, hogy saját akaratomra, tudatlanságomra, emberi gyöngeségre vagy érdemeimre vagy bármiféle tanácsra hagyatkozzam, hanem egyedül csak a Te bölcsességed szent sugallataira. Jóságodban irányíts engem, gondolataimat és cselekedeteimet, hogy egyedül a Te akaratod teljesedjék általam, bennem és rajtam. Szabadíts meg minden gonosztól, és vezess el az örök életre. Ámen.”

 

 

179. ADÁS

2016. október 12.

Szerkesztett változat

„Szabadíts meg minket Uram, a gyűlölködéstől, a kitartás hiányától! Segíts minket Uram, hogy a jó győzzön, és ne a gonosz; az igazság, és ne a hamisság; az erő és ne az erőszak; a szeretet, ne pedig a gyűlölet; a józanság és ne az indulatok; a megfontolás, ne a kapkodás; az okosság, ne az ostobaság; a szorgalom, ne az irigység; a tehetség győzzön és ne a könyöklés; a békesség és ne az ellenségeskedés! Ámen.” - A hazáért mondott imának soraival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. 

Mai adásunkban az Aradi vértanúk megemlékezésről hallanak majd beszédet, és beszámolunk a Családerősítő Hétvégéről, az ott készült interjúinkat adjuk közre.

A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség az Aradi vértanúkra emlékezett. A következő percekben a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben elmondott miniszteri beszédet, Dr. Simicskó István gondolatait hallják.

- A világosi fegyverletétel utáni megtorlás csak még inkább összekovácsolta a nemzetünket. A legnagyobb szigort várta el Ferenc József Haynautól. Kivégezték, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették a magyar politikai, katonai elit jelentős részét, de a magyar szívekben még erősebb lett a szabadság és a függetlenség iránti vágy. Arad egyik tanúsága, hogy nincs az a hadsereg, nincs az a megtorlás, nincs az az idegen hatalom, amely útját állhatná nemzeti törekvéseinknek. Évekig, évtizedekig, sokszor évszázadokig kellett várnunk, de sosem adták fel őseink. Sokszor gyermekeik, unokáik, dédunokáik tudták a reményt, az álmokat valóra váltani, a szabadságot és a függetlenséget kivívni. Talán az egész világon nincs még egy olyan nemzet, amely oly makacsul küzdene a megmaradásáért, mint mi magyarok. Ugyan leverték a forradalmunkat és szabadságharcunkat, de ez egyben egy nemzetnek a születését is jelentette. Azonban volt ennek a Magyar Honvédségnek akkor is egy igazi titkos fegyvere. Ez a titkos fegyver nem volt más, mint a hazaszeretet, amely igen magas fokon és igen magas lángon égett. Minden józan számítást felül tudott írni, szabadságvágy párosult a rendíthetetlen bátorsággal. Mindig is fontos volt a történelmünkben a magyar katonák képessége. A Magyar Honvédség egy erős Magyar Honvédség ma is Magyarország, a magyar államiságunknak fontos tartópillére.

Ismét megrendezte a katonacsaládoknak, honvédségi dolgozóknak, házaspároknak a Családerősítő Hétvégét a Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspöksége Balatonakarattyán, a honvédüdülőben. Az ott készült interjúinkat hallják, a riporter Sándor-Singer Éva.

Bíró László katolikus tábori püspök

- Családreferens püspök vagyok már 20 esztendeje a püspöki kar részéről és olyan szomorú lenne, ha ahol a főállásom van, ott nem törődnék kifejezetten, direkt módon a családokkal. Ez adta a gondolatot, hogy egy sajátos elnevezéssel „Házasság és Családerősítő Hétvége” tartsunk egy hétvégét kifejezetten házaspároknak. Van egy másik kezdeményezésünk is, amikor nem föltétlen a házasokat próbáljuk megszólítani a honvédségen belül. Nagyon lassú építkezés ez. A mai evangélium éppen Jézusnak mustármagról szóló beszéde volt. A mustármag örömét éljük meg itt a honvédségnél, lassú-lassú építkezéssel. De nagyon boldog vagyok, mert ez az ötödik összejövetelünk Balatonakarattyán és kialakult egy mag, amely már tudja, miért jön, akarja azt, amiért jön és ez a hordozó mag lassan kialakítja ezt a Házasság és Családerősítő Hétvégét. Ez volt az ez évi jubileumunk öröme számomra.

A katonáknál talán éppen a szolgálatuk miatt sokkal fontosabb kérdés ez.

- Kevesen tudják sajnos az országban, hogy miközben tényleg a hazát védik a határon, sok-sok megpróbáltatás, küzdelem között élnek. Bár az ellátásuk a katonáknak jó, mégis a családjuktól távol vannak ilyenkor (a külföldi misszióban lévők hat hónapra vannak távol családjuktól) és ez nagyon nagy szenvedés nekik. Nagyon fontos a kinti szolgálatban a lelkész jelenléte és most a Családerősítő Hétvégén is vannak, akik direkt a határtól jöttek ide, vagy külföldi misszióból érkeztek vissza. Biztos, hogy egészen más lélekkel tudják hallgatni az ilyen családerősítő üzeneteket, mint akik tespedten, ahogyan a pápánk mondja, díványkereszténységet élnek.

Milyen témákat érintettek a három nap alatt?

- Bevezető témánk éppen a megnyílást akarta szolgálni. A pápának ezt a gondolatát a krakkói ifjúsági találkozóból próbáltam közelebb hozni, hogy ne a díványboldogságot keressük, hanem induljunk el. Ne engedjük, hogy lebutuljunk, hogy közönyösek legyünk, hogy irányítható emberek legyünk, hanem hogy legyen saját értékrendünk, saját világunk. Ebben akart ez a hétvége erősíteni bennünket. Aztán az Irgalmasság éve lévén arról beszéltünk, hogy hogyan néz ki az irgalmasság a családban, hogy az irgalmasság az nem gyengeség, hanem erő, hogy az irgalmassággal nem létrehozunk egy lustaságot magunk körül, hanem éppen megindítjuk az embertársainkat családon belül is a megbocsátás lelkületére. Aztán nyilván szóba került a mostani válság, amiben Európa leledzik. Az értékek hiánya, az értékek vesztése miatt egy szétesettség, egy egymással szembenállás tapasztalható. Csak úgy tudunk ezen túllépni, hogyha nagyon szilárd, világos értékrendje van egy társadalomnak és ezt kell szolgálni nekünk, elkötelezett keresztényeknek.

Vetettek fel életükből saját problémát a katonák, és ha igen, hogyan lehet ezt segíteni, hogyan lehet ezt orvosolni?

- Tulajdonképpen ezen a beszélgetésen én nem is vagyok ott. Maguk között beszélgetnek, és ott jönnek elő ezek a személyes jellegű problémák. Érdekes, hogy egy mellékmondatban szó esett a gyengédségről és legerősebben ez érintette meg ezeket a házaspárokat, akikkel együtt voltam, hogy bizony mennyire el tud felejtődni a házasságban vagy a szülő-gyermek kapcsolatban is a gyengédség. Az egész házasságnak az a lényege, hogy egymás öröme és boldogsága legyünk. Van egy szlogen, ami azt mondja, ha azért kötsz házasságot, mert boldog akarsz lenni, ne kössed azt, mert úgysem leszel boldog. Nyilván nem a házasságról akarja lebeszélni az embereket, hanem arra akarja rávezetni őket, hogy egymás boldogságának a keresésében találja meg ki-ki a maga boldogságát. Az ember így van megalkotva, hogy a „te” által tud boldog lenni, kibontakozni az „én” és azt gondolom, hogy a gyengédség az ebbe a kategóriába tartozik, amikor valaki fölfedezi, hogy a másik öröme kell folyamatosan lennem.

Hogyan lehet úgy a család egységét megtartani, hogy tényleg máshol szolgál az ember, sokszor egyedül van. Ezredes úr is említette, hogy az otthon maradt házastárson van ilyenkor nagy teher. Mi ennek a titka, mivel lehet ezt mégis erőssé tenni?

- Én azt gondolom, hogy az egészséges házasságok szépen teszik ezt, tehát a távolság ellenére is a kommunikációnak nagyon sokféle formája van. Ez a távollét erősítheti a lelki kommunikáció síkját, ami nélkül igazából nincsen boldog házasság. Néha az a szomorú tapasztalatom, hogy amikor a hosszan tartó külszolgálat miatt egy házasság szétesik, akkor semmi más nem történik, mint a már megromlott házasság sorsa pecsételődik meg és kerül a felszínre. A kommunikációnak vannak különböző módjai és tényleg a honvédség erre odafigyel és segíti a házaspárokat, ha az a házasság igényli a kommunikációt. A baj ott van, ahol már az igény veszett el.

Azt mondta püspök atya, hogy ezt az ötödik találkozó. Mik a visszajelzések?

- Éppen mikor kezdtük ezt a mostani találkozónkat, kérdeztem, hogy mit élnek meg ebben az együttlétben? Legtöbben azt élik meg, hogy egy olyan dimenzióban vagyunk együtt, amivel nem tudnak foglalkozni odahaza. Az elcsendesedés objektíve, az egymással való találkozás kegyelme, ezek mind-mind ajándékai ennek az együttlétnek és egy olyan nyelven hallanak igazságokat, amiket ők nem szoktak használni maguk között. Tehát van egy újdonsága ennek a beszélgetésnek, egy más dimenziója, egy más síkja kerül előtérbe az életnek.

Miért tartotta fontosnak, hogy eljöjjön a Tábori Lelkészi Szolgálat Házasság és Családerősítő Hétvégéjére?

- Egyrészt maga a keresztény hitem az, ami inspirált. Másrészt minden ember életében, főleg a munkahelyeken előfordul bizonyos stresszhelyzet, amit le kell vezetni és igazából néha az embernek a lelki békéjét is helyre kell tenni, rendezni a családdal, munkatársaival való kapcsolatát, amivel párhuzamosan természetszerűleg az Istennel való kapcsolatát is rendbe kell rakni. Erre ez a hétvége nagyon jó volt. Első alkalommal a tavalyi évben voltam itt és a találkozó hangulata volt az, ami meghatározta azt, hogy nekem a következő alkalommal is el kell ide jönnöm. A három napos program beszélgetései, amit ebből leszűrtünk, tehát megtalálva azt, hogy mások hasonló problémákkal, élethelyzetekkel küzdenek, mint amivel mi magunk is a családon belül, ezt végig lehetett beszélni, ki lehetett beszélni. Talán ebben látom a legnagyobb jelentőségét annak, hogy érdemes volt eljönni, és amit adott nekem ez a találkozó.

A katonákat folyamatosan áthelyezik, máshová vezénylik őket. Jobban oda kell figyelni a házasság és család összetartására?

- Mindenképpen és elsősorban az otthon maradt házastársra hárul ilyenkor a nagyobb teher. Bár a sorsom nem vitt rá, hogy külszolgálatot teljesítsek, de itthon elég sokat voltam távol, elég sok helyőrségben szolgáltam és hetekig ingáztam. Mindenképp az otthon maradt házastársnak a család nevelésében, összetartásában nagyobb szerepe van, de amikor hazamegy az ember hétvégén, ugyanúgy ki kell vennie a részét, foglalkozni kell a családdal, mintha ki se szakadt volna ebből a légkörből.

Katonáknál én azt vettem észre, hogy nem nagyon merik vállalni a hitüket. 

- Talán tegnapelőtt került szóba, hogy a katonák fölvállalják-e hitüket és mennek-e egyenruhában egyházi rendezvényre? Nekem ez nagyon fontos. Úgy látom, nagyon sokan nem beszélnek, nem mutatják nyíltan, hogy ők vallásos emberek és még azt is kerülik, hogy egyenruhában megjelenjenek valamilyen egyházi szertartáson, rendezvényen. Én úgy gondolom, hogy annak is üzenet értéke van, hogyha az ember egyenruhában jelenik meg egy rendezvényen, annak is üzenete van, ha nem, és negatív üzenetnek tartom azt, hogyha az ember hivalkodásból, fölöslegesen jelenik meg néha egyházi szertartáson.

- Erre a Családerősítő Hétvégére azért jöttünk már el negyedik alkalommal, mert tanúságokat tudunk leszűrni a dolgokból. Nekem még lesz egy kis idő, egy-két nap, mire fel tudom dolgozni magamban, hogy tulajdonképpen milyen sok hasznos információt is kaptunk úgy püspök úrtól, mint az egymás közti délutáni és esti beszélgetésekből. Sok információt tudunk egymással cserélni, amit most és a későbbiekben is a családban, a gyerekek által sokrétűen tudunk majd hasznosítani úgy érzem. Eddig is sok hasznát vettük az itteni beszélgetéseknek.

Mik a gondok általában a katonacsaládoknál?

- Én több alkalommal is voltam misszióban, elmondhatom, hogy eléggé nagy próbatétel. Nemcsak nekünk, katonáknak, hanem az itthon maradt feleségeknek és gyerekeknek. Ezt a távolságot leküzdeni, ami közöttünk kialakul, függetlenül attól, hogy az internet segítségével most már azért majdnem hogy napi kapcsolatban tudtunk lenni a családdal, ennek ellenére is, aki itthon marad, annak nagyobb próbatétel, mint a katonáknak.

Mi volt a titka, hogy ilyen szépen megmaradt a házasság, szépen megmaradt a család, mert azért ez egy folyamatos küzdelem?

- Igen, szerintem nagyfokú türelmet igényel mind a két oldalról, úgy a gyerekek és az édesanya, mind a mi részünkről is. Fontos az egyetértés és a harmónia megőrzése, hogy együtt tudjunk a gyerekek irányába és egymás között is kommunikálni.

Egymással is meg tudjátok beszélni ezen a találkozón a problémákat, tehát szó esik arról, hogy nálatok mi a probléma, ti ezt vagy azt, hogyan oldjátok meg?

- Igen, természetesen folyamatosan beszélgetünk egymással. Tegnap is még késő estig beszélgettünk, kinek kisebb, kinek nagyobb gyermekeiről. Itt nagyobb fokú eszmecserék folynak, hogy s mint alakítjuk őket, a többiek hogyan látják a kérdést. Vannak viták is, de a célt látjuk, hogy a családot mindenképpen együtt kell tartani, ne legyen válás és különböző olyan problémák, amik adódnak ilyen helyzetekből. 

Kellemes rádiózást kívánok valamennyiüknek, egy hét múlva jelentkezünk újabb riportokkal. Megköszönöm a figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején. Hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz. – Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.”

 

 

180. ADÁS

2016. október 19.

Szerkesztett változat

„Csak a vér s csak a nyelv tudja összetartani az embereket, s a közös múlt emléke. Ha ez megszűnik, fölbomlik a világ.” – Wass Albert szavaival, gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Mai adásunkban magyar-francia huszártalálkozóról számolunk be önöknek s egy pici történelmi áttekintést csempészünk mai műsorunkba.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

Magyar-francia huszártalálkozóról számolunk be a következő percekben, a Zrínyi Katonai Filmstúdió tudósításában.

A múlt és a jelen huszárjai találkoztak a francia hadsereg három alakulatánál. A történelemidéző eseményre a Ludovika Huszár Díszszakasz négy tagja és a Légierő Zenekar Szolnok négy katonazenésze alkotta delegáció utazott ki Ádám Barnabás ezredes, a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka vezetésével.

Ádám Barnabás ezredes, 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnok

- Megtapasztaltuk a huszárszívet élőben, azt a vendégszeretetet, azt a fegyverbarátságot, amely tulajdonképpen összeköt a világon bármely hadseregben szolgáló huszártisztet. Ezt többször is volt élményem megtapasztalni műveleti területen, de itt Franciaországban, a valóságban nagyon lélekemelő volt. 

A francia hadseregben három olyan ezred is létezik, amelyik büszkén és méltán viseli a huszár megnevezést. Ezen alakulatok története magyar eredetre tekint vissza, hiszen a fegyvernemet a Rákóczi szabadságharc leverése után Európában szétszéledő magyar huszártisztek alapították meg XV. Lajos király Franciaországában. A magyar hagyományok ápolása ezen alakulatoknál ma is tetten érhető. Például pusztán tradícióból az aktív állományban mindig van legalább egy katona, aki beszél magyarul, de a magyar egyenruhákról jól ismert vitézkötés is visszatérő motívum az ezredek különböző jelképeiben. A magyarországi történelemidéző csoport először a német határ melletti Haguenauba utazott, ugyanis itt található a II. Huszárezred. Az alakulat alaprendeltetése a harcérintkezés nélküli felderítés és információgyűjtés. Az alakulat ünnepélyes zászlófelvonásakor az ezred katonái már a magyar huszárok kíséretében sorakoztak fel. A ceremóniát követően a delegáció tagjai megismerhették az ezred történetét és jelenkori kihívásait. A prezentációt követően pedig közelebbről is szemügyre vehették az itt alkalmazott felszereléseket és járműveket.
Nem messze Haguenautól, Metzben állomásozik a III. Esterházy Huszárezred, amelynek alapítója Esterházy Bálint volt. A szintén felderítő alakulat nagyban különbözik a II. Ezredtől. A nesztelen megfigyelés helyett ugyanis az Esterházy huszárok közvetlen harcérintkezés kezdeményezésével mérik fel az ellenséges csoportok méretét és jellegét. Mielőtt megtekintették volna a magyarok számára leghíresebb Bercsényi Huszárezredet, huszárjaink részt vettek a Yerresben tartott Rákóczi emlékünnepségen is, a fejedelem halálának 281. évfordulóján. A szentmisén Havas István a Brüsszeli Magyar Közösség lelkésze emlékezett meg II. Rákóczi Ferencről.

Havas István lelkész

- Ez egy csodálatos megemlékezés és nagy köszönetet szeretnék mondani a párizsi híveknek, magyar közösségnek illetőleg a yerresieknek, mert már hosszú évtizedek óta tartanak ezek a Bercsényi, Rákóczi megemlékezések. lyen messze földön ápolni nagy fejedelmünknek emlékét - itt nyugszik a szíve a grosboisi kolostorban -, ez egy csodálatos lehetőség és a magyarságot erősítő, összetartó ünnepség. Két üzenetet tartok fontosnak. Az egyik, Istennel a hazáért és a szabadságért, a másik pedig, hogy szűnjenek a köztünk levő viszályok és ellenségeskedések. Rákóczi ezért imádkozott, hogy békesség legyen a magyar szívekben és a magyar emberek között.

II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc leverése és lengyelországi tartózkodása után Franciaországba utazott. Emigrációjának utolsó két évét Yerresben töltötte. A vallás iránti elköteleződése itt olyan erőssé vált, hogy végakaratában úgy rendelkezett, szívét testétől külön, itt Yerresben temessék el. A városban 2010 óta emlékmű is őrzi a fejedelem emlékét, amit a helyiek minden évben meg is koszorúznak. A fejedelem előtt tisztelgő emlékmű koszorúzó ünnepségén Károlyi György, Magyarország franciaországi nagykövete is jelen volt.

Károlyi György nagykövet

- Rákóczi Ferenc a magyar és a francia történelemnek egy kapcsa volt. A mai ünnepség annyiban fontos, hogy ez egy újabb megnyilvánulása az európai értékeknek. Nagyon fontos, hogy Yerres városa ilyen hűségesen és ilyen szép külsőségek mellett ünnepli ezt a megemlékezést már hosszú évek óta.

Az ünnepség után huszárjaink újra útra kerekedtek, ezúttal az I. Bercsényi Huszárezred otthona, a Pireneusok lábánál lévő Tarbes felé véve az irányt. Nevében az első jelző nem véletlen, hiszen valóban ez volt a franciák első saját huszárezrede. Bercsényi László apjának köszönhetően, aki a fejedelem hű tábornoka volt, már 19 évesen II. Rákóczi Ferenc testőrségében szolgált. A szabadságharc leverése után követte fejedelmét Franciaországba, itt érte XV. Lajos király felkérése egy önálló francia huszárezred megalakítására. Az egység alapját a Törökországba száműzött kuruc vitézek alkották. Az ezrednek ma is kiemelkedő helye van a francia hadseregben, igaz, ma már nem lovak hátán, hanem selyemkupolák oltalmában szállnak csatába. A Bercsényi huszárok ma az I. Huszár Ejtőernyős Ezred nevet viselik. Ez az alakulat sokban különbözik a II. és III. ezredektől. Míg azok feladatrendszere a felderítésre koncentrál, addig a Bercsényisek az ellenséges terület mögött ejtőernyővel földet érve veszik föl a harcot a szembenálló féllel. Teszik mindezt különleges kézifegyverekkel, felszerelésekkel és légi úton is könnyen szállítható páncélozott járművekkel. A terbesi laktanya közelében található Európa egyetlen, kifejezetten huszár múzeuma, ahol a francia történelem különböző korszakainak huszáregyenruhái és relikviái fellelhetők. A korabeli és későbbi magyar huszárságra jellemző szabások és díszítések nem a véletlennek köszönhetők. A francia huszárok mai napig büszkén vallják, hogy a magyar huszároktól származnak.

Ádám Barnabás ezredes, 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnok

- Tulajdonképpen Franciaország az, amely legprominensebben őrzi a huszártradíciókat ebből a szempontból, hiszen ők nagyon jó példája annak a Rákóczi szabadságharc utáni időszaknak, amikor is a külföldre menekült huszártisztek megalapítottak jó néhány különböző országban lévő huszárezredeket. Lelkemből szólva azt mondom, hogy nagyon jó dolog magyarnak lenni. Egyrészt azért, mert őseink mindent megtettek annak érdekében, hogy azt a huszárszellemet, amely Magyarországon kialakult annak idején, elterjesszék a világban. Nagyon érdekes látni, hogy milyen termékeny talajra hullott az a bizonyos mag, hogy mennyire őrzik a különböző népek, és köztük legkiemeltebben a franciák, azokat a huszártradíciókat, amelyek valamikor lovon, ma pedig különböző harcjárművekkel, akár ejtőernyővel hajtanak végre harcfeladatokat különböző helyeken.

A tradíciók ápolását jól mutatja az is, hogy a Bercsényi huszárok himnusza a mai napig magyarul csendül fel az ezred ünnepnapjain. 

Bőzsöny Ferenc folytatja Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

július 19. Szerda

Még mindig itt vagyunk Lipinkiben. Mindenfelé megyek a kisebb-nagyobb együttesekhez. A civil lakosok is igen szeretettel fogadnak. Különösen ott, ahol már nincs pap. Pillanatok alatt összesereglik a falu a misémre. Még prédikálok is keverék német, lengyel, orosz nyelven.
Ahogy ma este végiggondoltam a múlt szombat óta eltelt eseményeket, és szerepemet ezekben a napokban, ismételten megérlelődött bennem az a gondolat, hogy hadbíróság előtt fogom befejezni katonai pályafutásomat. Szegény magyarom, hát azért jöttél ide ki, azért küzdöttél eddig, hogy most néhány ostoba ember lelkiismeretlensége az orosz elé vigyen minden fegyver nélkül? Hol van a felső vezetés, hol van a kémrendszer, hol az az összeköttetés, hol van az időre beígért leváltás a vonalban? Napokkal előre tudták, hogy mire készülnek a ruszkik. Minden géppuskásunk a Pripety partján naponta látta a saját szemével a mozgolódásokat odaát. Minden sebesült el is mondta nálunk. Mindannyiszor jelentettem, mindig nagyobb türelmetlenséggel és aggodalommal. Mindig leintettek a hadtest vezérkaránál. Mikor a sebesültjeink adatai meg a saját tapasztalatom vagy talán megérzésem alapján folyton július 20-t mondtam, az egyik ingyenélő honmentő azt javasolta, hogy az akadékoskodó katolikus papot elmeorvos vizsgálja meg, és lehetőleg küldje haza, mert közveszélyes lesz.
Íme, öt napot tévedtem. Hát ők, akik állítólag mindent tudnak és szerveznek, még ennyit sem tudtak volna?
Minden alakulat, amely itt ténfereg körülöttünk, egyöntetűen azt vallja, hogy egyáltalán nem tudtak semmit, hova kell menniök. Mind azt mondja, hogy minden megsemmisült. Ez az utóbbi a németektől származik. Azok pedig az első vonalból hozzák, hogy a megafonok éjjel nappal bömbölik a ruszkik oldaláról: vojna kaputt, Gitler kaputt.
Újra azt híresztelik a németek, hogy Hitler ellen merénylet történt. A tisztikar józan része véget akar vetni a háborúnak, tárgyalni akar az angolokkal és az oroszokkal.
Ez a bizonytalanság onnan származik, hogy mindegyik alakulat a másiknál is látja a pánikot. Kik a legnagyobb rémhír terjesztők? A tisztjeink. A magyar királyi tisztjeink. Akiknek az lenne a kötelességük, hogy a magyar becsületet a végsőkig, életük utolsó percéig védjék. Állítólag erre tettek esküt. A veszély láttára igen sokan rútul, fejvesztetten mentik, nem a fontos, közös holmikat, hanem a rádiótól kezdve a kutyáig minden egyéni felszerelést, vagyonkát.
Ötven féle, egymást keresztező parancs a "mentsük, ami menthető" elv kifejezésére.
Lassan nem fog már a tollam a sok borzalom láttán, a sok szégyenletes cselekedet hallatán. Nem tudok mindent, de megmarad bennem minden, amíg csak élek.
A legnagyobb megbecsülés, hódolat és ki nem fejezhető hála azoknak a névtelen, egyszerű parasztoknak, akik holtan vagy magatehetetlen sebesültként kerültek az oroszok mögé. Ezek az igazi magyarok, nem pedig a nagy hazafi vezetőink.
A legkeletibb erdőnkben elmentem sebesült szállítóval. Sikerült összeszedni egy szakasznyi sebesültet. Orosz is volt köztük. Nem tudták, merre van a saját alakulatuk, találomra mentek. Vagy összeestek a búzában, csalitosban vagy akarattal jöttek át hozzánk. Volt köztük olyan, aki három napig bujkált gennyedő sebével. Szerencse, hogy erős vagyok, el tudtam cipelni a kocsinkig. Belekeveredtem egyik szakaszunk és az oroszok közti területre. Éppen mikor egy oroszt cipeltem valaki rám lőtt, ugyanakkor fölismertek, és rám kiabáltak: Tisztelendő úr, dobja el az Ivánt, és hasaljon le! Mentő ötletem támadt: valóban lehasaltam a szegény orosz sebesülttel. De a gáztáskámban állandóan benne levő vöröskeresztes szalagot jó magasan az oroszok felé fordítottam. Mikor vége lett a géppuskázásnak, úgy fordultam, hogy a kereszt az oroszok felé volt látható. Eddig még sohasem vettem fel ezt a szalagot. Szerencsésen be is vittem a sebesültek közé a kalmük bakát.
Nem hiszem, hogy a doni visszavonuláskor ekkora fejetlenség lett volna. Elhatároztam, hogy elmegyek az ezredeinkhez, mert semmit sem tudok a papjainkról. Semmi összeköttetés sincs. Az alezredes kifejezetten megtiltotta, hogy elmenjek. Igyekszik mindent megtenni, de hasztalan.
Németh Béla tábornokunk szoborszerűen viselkedik. Ha valaki csak egy cseppet is ismeri, tudja, hogy mérhetetlen energiára van szüksége, hogy legyőzze magát ebben a magára maradottságban. Maga készítteti el a terveket, amely vonulás és védekezés is egyaránt. De mivel? Madzagos puskákkal, és darabszám kimért kézigránátokkal? Naponta döglő lovakkal és összetöredező szekerekkel? Ápolónak kiképzett emberekkel és gazdasági beszerzőkkel?Irodistákkal és csicskásokkal?
Este váratlanul ránk talált a hadosztály vezető lelkésze. Ő hozta a legfrissebb híreket. Eszerint mindenki eljött. Csapataink húzódnak visszafelé. Két nap alatt átjöttek a Kobryn -Divin-Jazavnia-Gorniki-Maloryta részen. Ez volt a vezérkar terve. De az oroszok két nappal előbb kényszerítették ránk a visszavonulást. Ennek lett tehát az eredménye ez a pánik.

Köszönöm, hogy velünk tartottak, hogy hallgatták műsorunkat. Elköszönök önöktől, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Műsorunkat Wass Albert gondolataival indítottuk, ezzel is zárom azt.

„Elég, ha ebéd után tíz percre ledőlsz pihenni. Elég, ha munkahelyedre lassan és kényelmesen haladsz és néha megállasz, hogy egy fát, egy virágot, vagy egy madarat megnézz. Elég, ha fél órával üldögélsz tovább a padon, mint amennyit előre szántál magadnak. Mert szépen süt a nap és a szellőnek kellemes, meleg virágszaga van. Elég, ha minden hetedik napon nem dolgozol semmit, csak örvendesz annak, hogy élsz és hogy szép a világ, amiben élsz.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
csütörtök, 2020, június 25