Inter Arma Caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2016. 181-185. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

 

181-185. adás

 

 

181. ADÁS

2016. október 26.

Szerkesztett változat

„Ismerni a jót könnyebb, mint követni; sőt még az sem nehéz, hogy némelykor jó vagy éppen nemes tettet vigyünk véghez: de egész éltedet meghatározott elv szerént intézve, sohasem tenni mást, mint amit az erkölcsiség kíván; s még akkor sem, midőn haszon, bátorlét, indulat heve vagy szenvedelem ereje másfelé ragad; ezt hívják erénynek.” – Kölcsey Ferenc gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját ünnepeljük. Éppen ezért a mai műsorunkban egy beszélgetést hallhatnak majd, történészek osztják meg gondolataikat az 56-os eseményekről.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját ünnepeljük. Ennek kapcsán három történész beszélgetését hallják a következő percekben. Szakály Sándor beszélgetett történész társaival, M. Kiss Sándorral és Horváth Miklóssal. A beszélgetést teljes egészében a honvedelem.hu elektronikus oldalon találják meg.

Szeretnénk most áttekinteni 1956 októberének néhány napját, pontosabban az október 23-28-ig terjedő eseményeket úgy Budapesten, mint vidéken. Azt gondolom, hogy 23-ával egyetértés van mindenkiben, hogy a népfelkelés, forradalom, szabadságharc első napja, amikor elindul valami ebben az országban.

Dr. M. Kiss Sándor történész

- Az kérdés, hogy ki, mit ért forradalom alatt, mert a forradalom az tulajdonképpen egy gyökeres társadalmi változást feltételezne. Amikor Mindszenty hercegprímás mondja, hogy ez nem volt forradalom, akkor egyben azt is próbálja jelezni a maga rendszerén belül, hogy itt gyökeres változások nem történtek. Na, most az, hogy mi történt volna, azt azért nem lehet tudni, mert 56 eléggé sokszínű volt. Pesten lőnek, vidéken proklamációk születnek. Nem lehet az egyik kezemben fegyver, másik kezemben toll. Tehát a szabadságharcos része inkább a fővárosra jellemző, de elindulnak forradalmi változások. Hogy ennek mi lett volna a kifutása azt nem tudjuk, de innentől kezdve a magam részéről én forradalomnak és szabadságharcnak nevezem, mert a szabadságharc abban a pillanatban, amikor a szovjetek beavatkoznak, az már akkor adott.

Október 23-án, ha megnézzük azokat a követeléseket - 14 pontot, 16 pontot, mikor melyiket és miként fogalmazzák meg az egyetemi hallgatók -, ott nekem sokszor olybár tűnik, mintha egy rendszernek a megreformálását kívánnák csak, és nem egy új rendszert, mint amire utalt M. Kiss Sándor, hogy a forradalom az valami nagyobbat akarna. Hogy mi lett belőle az más, de 23-án ezt miként látjuk?

Dr. Horváth Miklós hadtörténész

- Ezt már láthatjuk október 16-án is, hiszen Szegeden megfogalmazzák a követeléseket. De ha október 22-nél maradunk, a Műegyetemi pontokban már vannak olyan követelések, amelyek túlmutatnak a diktatúra határain. Tehát a többpártrendszerű szabad választások teljességgel a diktatúra lebontását követően következhetnek be. Vagy a szovjet csapatok távozásának a követelése lehetővé tette volna azt, hogy Magyarország egy többpártrendszer választásokon eldönthesse, hogy milyen irányba kíván továbblépni. A szólásszabadság, sajtószabadság szintén a diktatúra lebontását segítették, hiszen a Petőfi Köri ülések is nagyon komolyan kikezdték a diktatúra intézményét. Tehát, ha ebbe nem szól bele Szovjetunió illetve a Szovjetunió által megbízott helyi hatalom nem tudja megakadályozni, akkor itt sokkal nagyobb változások következhettek volna be. 

Itt a hatalomnál nagyon érdekes, mert október 23-án egy követelés Nagy Imrének a kormányba emelése vagy miniszterelnökké választása és október 23-án este Nagy Imrének a megjelenése az országházban nagyon sajátos. Legalábbis az emlékezésekben ezt olvassa az ember, hogy elvtársaknak szólítja az ott lévő tömeget és ott erre más a reagálás. Nagy sajátos a helyzete, szerepe szerintem az említett október 28-i időszakig.

Dr. M. Kiss Sándor történész

- Mire készültek Nagy Imréék? Egy hatalomátvételre, ez nem kérdés. És mit akartak? Egy rendszerkorrekciót. Tehát azért az más dolog. Én itt elgondolkodnék azon, hogy mi a korrekciós és a forradalom közötti differencia? Amikor Nagy Imre megszólal és innentől kezdve nem kérdés, hogy miért szólítja a tömeget elvtársaknak, ott, akik körülötte csoportosultak az Orsó utcában, akik ott voltak már a születésnapon, azok egy rendszerkorrekciót akartak, ahol vannak fontos változások. Például a semlegesség kérdése az elvileg felvetődik, de egyáltalán nem mindegy, hogy egy nyugati vagy keleti típusú semlegesség. Itt már viszont a forradalomnak egy nagyon fontos ismérve van, a tulajdonviszonyok kérdése. Egy forradalomnak a leglényege minden esetben, hogy a tulajdonviszonyokban valamifajta változás következzen be. A XX. században nagyon egyértelműen merül fel az a kérdés, most nagyon leszűkítem, hogy állami tulajdon vagy magántulajdon. Itt a diktatúra kérdése, a hatalomgyakorlás kérdése került előtérbe és ez az, ami a forradalomnak az egységét meg fogja adni. Tekintsük most a forradalmat vagy szabadságharcot egy krízisnek, ahol valamit akar a társadalom, az ország és ezt a krízist kezelni kellene. Hogy a hatalom hogy válaszol, az egyben meghatározza azt, hogy a tömeg erre milyen választ ad. És itt van a hiba, hogy a hatalom olyan ostobán kezelte ezt a krízist, hogy semmire nem volt jó válasza.

Dr. Horváth Miklós hadtörténész

- Tulajdonképpen Budapesten a felkelő szabadságharcos csoportok elérik azt, hogy a hatalom meghátrál. Ez 27-28. éjszakáján következik be. Egyszerűen a hatalomnak fogalma sincs arról, hogy milyen erőkkel áll szemben Budapesten. Viszont azt tudja jól a kommunista párt vezetése, hogy újabb és újabb sortüzekkel, az erőszak kiterjesztett alkalmazásával végképp eljátssza a lehetőségét arra, hogy hatalom közelben maradjon.

Dr. M. Kiss Sándor történész

- 1956. október 23-29. között hatvannál több sortűz dördült el az országban és Nagy Imre a miniszterelnök. Mi a Nagy Imre dilemmának a lényege? Nagy Imrét 23-án bekövetelik a hatalomba, így Nagy Imre hatalmának legitimálója a nép. Ezért egyrészt ennek a népnek a bizalmát valamilyen szinten, valamilyen formában meg kéne őrizni. Másrészt itt vannak a szovjet csapatok. Tehát miközben én itt a néppel is kommunikálok, a szovjet csapatok bizalmát sem szabad elveszteni illetve a szovjet hadsereg vagy politikai vezetés bizalmát sem szabad. Innentől kezdve nagyon vigyáznom kell, hogy mit csinálok. Harmadrészt, hogy egyáltalán valamit lépni tudjak, ahhoz viszont az MDP-nek a szélső baloldalát ki kéne iktatni a hatalomból. Miközben Nagy Imre megítélése hullámzó, mert megjelennek a falon „Nagy Imrov” és ehhez hasonló feliratok, 28-ára elérünk oda, hogy nem veszti a el a nép bizalmát, a szovjetek még úgy tűnik, hogy támogatják, mert utána jön egy döntő változás, Gerőéket pedig kintebb rugdalja a hatalomból. Ilyen szempontból a hatalomban is végbemegy egy eltolódás, aminek a vége gyakorlatilag nem a forradalom lenne, hanem megint azt mondom, hogy Nagy Imre és társai által akár a Petőfi Kör által elhatározott korrekció, mert amiről mi itt beszéltünk az inkább a diákság megmozdulása, ahogy Miklós említette Szegedet, a MEFESZ-nek megnyilvánulása. Mi a MEFESZ-szel kevésbé foglalkozunk annyit, mint a Petőfi Körrel, pedig a MEFESZ legalább annyit tett.

Élesen elkülönül vidék és Budapest, amelyre történt már némi utalás, fölvetés? Vagy pedig nem, mert Miklós utalt arra, hogy az első lövések, első halottak nem Budapesten, hanem Debrecenben voltak?

Dr. M. Kiss Sándor történész

- Vidék és Pest között nem volt akkora differencia. Tehát ki, mit tehet? Ha kell, akkor mondjunk például egy vidéki várost és azt hiszem, akkor ezzel minden világossá válik. Itt megint attól függ, hogy a hatalom hogyan reagál. Például Kecskeméten, amit a Gyurkó csinál...

Bocsánat, annyit tegyünk hozzá, hogy akik nézik majd ezt a műsort is értsék, hogy Gyurkó Lajosról van szó, aki a III. Hadtest parancsnoka volt vezérőrnagyként.

Dr. M. Kiss Sándor történész

- III. Hadtest parancsnoka, ahol majdnem polgárháborús helyzetet alakít ki. Ugyanakkor Győrben, ahol szintén kommunista vezetés van, nem ez a folyamat játszódik. Ott a győri katonai, sőt a szovjet vezetés is egy bizonyos időpontig, amíg más parancsot nem kapnak, megpróbál kapcsolatot teremteni a forradalmi szervekkel. Tehát ott más a történet folyása és egészen más például Kecskeméten. 

Dr. Horváth Miklós hadtörténész

- Vidéknek van hatása Budapestre, mondjuk ebből leginkább az közismert, hogy táplálta Budapestet és megmozdult, segítségére sietett. Egymást erősítő folyamatok ezek. Végül is mind a két félnek kell a tevékenysége ahhoz, hogy vagy mint Győrbe kivezénylik a zenekart a laktanya elé és elvonulnak a tüntetők zeneszóra, mert ott olyan habitusú parancsnok volt, vagy mint Gyurkó Lajos, aki minden alkalmat felhasznált arra, hogy erőszakot alkalmazzon. A nép aktivitásától is függ a dolog, meddig akarnak elmenni a céljaik elérésében? Azt akarják, hogy a katonák menjenek harcolni Budapestre? Azt akarják, hogy ha vannak politikai foglyok, akkor kiszabadítsák? Bemegy egy bizottság és megállapítják, hogy nincs vagy betörnek a laktanyába? Vagy pedig fegyvert követelnek, és ezért törnek be. Tehát nagyon sokszínű ez és éppen ezért jelentős eltérések vannak országszerte.

Lenne még egy kérdésem. Azt hiszem, hogy ennek a beszélgetésnek a zárásához lehet, hogy rossz a kérdés. Október 28-ról, egy dátumról beszélünk. Mindenki miniszterelnöke lesz Nagy Imre?

Dr. M. Kiss Sándor történész

- Az, hogy Nagy Imrének itt politikai vetélytársa legyen, tehát országos szinten gondolva vagy azoknak az embereknek, akik megszólalnak és függetlenül attól, hogy mit csináltak 56 előtt, valamifajta tekintélyük van, elképzelhetetlennek tartom, hogy itt valamifajta ellenkormány legyen, mert ugye ez van itt a dolgok mélyében. Egyrészt a személyi állomány hiányában, másrészt a múlt hiányában nem tudom elképzelni. Tehát itt most Nagy Imrét szeretem, nem szeretem ez két különböző ügy, erre nem tudok válaszolni. De, hogy Nagy Imre és a körülötte lévő emberek kulcsfigurák voltak az biztos. Hogyha távolba nézek, egy bizonyos kibontakozás Nagy Imrével megtörténhetett volna, és ez a krízisnek egy harmadik szakasza, amit szintén rosszul kezeltek, hogy oda jutottak a dolgok ahova. Ez a szovjet belátáson múlt, hogy nem vették észre, hogy itt igenis Nagy Imre lehetett volna egy tárgyalópartner, akivel lépésről-lépésre különböző kompromisszumkötések után kialakulhatott volna egy másfajta új történelem.

Tehát gyakorlatilag egy külhatalom, mindenféle jogalapot nélkülözve beavatkozik Magyarország belső ügyeibe, elszúrja azt, amit szeretne megtartani, hogy megmaradjon Magyarország abba a szocialita táborba, ahogy ők gondolják. Pedig talán kis engedményekkel erre lehet lehetősége lett volna. Hogy ezek a kis engedménye később minként módosulnak és mennyiben más 1956. október 28. után a helyzet, mint eddig, azt majd a következő beszélgetésben hallgathatják meg.

Történészek beszélgettek 1956 októberének eseményeiről. Szakály Sándor beszélgetőtársa M. Kiss Sándor és Horváth Miklós volt. 

 

Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását, amelyet ezúttal is Bőzsöny Ferenc tolmácsol önöknek. 

július 19. szerda

A németek között nagy házivizsgálat van. Néhány jó ismerősünk nem tagadja, hogy utálja az egész hitlerizmust és utálja a háborút. Az elmúlt időben sokan elárulták magukat a Hitler elleni merénylettel kapcsolatban. Mindenki tud valamit, de senki sem tud biztosat. Annyi mindenesetre biztos, hogy valami pokolgép szerepelt, és vezérkari tiszt illetve tisztek szervezték az egészet. Egy grófról is rebesgetnek, de nevet nem tudnak mondani. Rögtön hozzáteszik a híradásukhoz, hogy mindent letagadnak, ha megtudják, hogy bárkinek is elmondtuk. Aztán ilyesféle mondattal zárják le a beszélgetést: Már megint nem sikerült. Nyilván a merénylet. Az egész orosz támadást ezzel a merénylettel hozzák összefüggésbe. De hogy hogyan? Arra egyik sem tud felelni.
A partizánok is kíméletlenebbek lettek. Ahogy itt hevenyészve megismerkedem a papokon keresztül egyik-másik partizánnal, mindegyik nagyhümmögve annyit elárul, hogy azt a parancsot kapták: nem lehetnek tekintettel a magyarokra, mert olyan össze-vissza vonulnak a németekkel. Robbantani, robbantani mindenütt és rálőni mindenkire és mindenre. Hát ezt láttuk az elmúlt napokban. Csak a mi kis vacak területünkön a következő esetek történtek. Egyet leírok, de valamennyi hasonló módszerrel ment végbe. Teherautóink a németek után mentek. A robbanások igen megzavarták a nagy hősöket, az emberfeletti embereket. Kevés emberük lévén, elfogadták a falubeliek segítségét. Mint kiderült, azok a régi jól bevált módszert alkalmazták, vagyis a betemetett gödrökbe kisebb-nagyobb tányéraknát helyeztek a köpenyük vagy zubbonyuk alól. Másképpen nem lehet megmagyarázni. Egyszerűen nincs rá idő és mód, hogy más módon csempésszenek az útra, illetve az út betemetett gödreibe aknákat.
Aztán jött az egyik autónk, átment, jött a másik, az is szintén. Aztán egy megrakott 3 tonnás alatt robbant. Így történt öt kocsinknál.
Akkor nagyobb óvatossággal irányítottak bennünket. De csak találomra mutogattak egy-egy helyre, hogy ott is sejtenek aknákat. - Ismét kitessékeltem az én kocsimból mindenkit. Még a sofőrt is. Aztán megcéloztam az előttem levőnek a nyomait. Felkeltettem a tökéletes bánatot, keresztet vetettem, és bizony remegő kézzel, de szerencsésen átvezettem.

 

Köszönöm figyelmüket, adásunkat ismétlésben is hallják majd, de legközelebb, újabb interjúkkal, beszélgetésekkel egy hét múlva jelentkezünk majd. Addig is megköszönöm az önök figyelmét, elköszön önöktől a szerkesztő, Fodor Endre. Kölcsey Ferenc gondolataival indítottam a műsort, azzal is zárom és köszönök el önöktől.

„Az élet fő célja – tett; s tenni magában vagy másokkal együtt senkinek nem lehetetlen. Tehát tégy! S tégy minden jót, ami tőled telik, s mindenütt, hol alkalom nyílik; s hogy minél nagyobb sikerrel tehess, lelkedet eszközökkel gazdagítani szüntelen igyekezzél.”

 

 

182. ADÁS

2016. november 9.

Szerkesztett változat

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” – Idézem Nagy Imrét, 1956. november 4-én elmondott rádióközleményét. Ezen a napon megkezdődött hajnalban a szovjet hadsereg magyarországi intervenciója, amelynek célja volt a forradalom leverése, a szocialista blokkból kilépni szándékozó Nagy Imre vezette kormány megdöntése és a demokratikus rendszer felszámolása. A történészek szerint 1956. október 23-án, amikor kirobbant a forradalom és szabadságharc, már az intervenció megindítása előtt négy nappal, október 31-én megpecsételődött Magyarország sorsa, ugyanis Hruscsov és a szovjet pártvezetés a fegyveres fellépés mellett tette le a voksát. Miközben Nagy Imre október 31-én nyilvánosan ígéretet tett a Varsói Szerződésből történő kilépésre, eközben az itt állomásozó szovjet erők nagyarányú mozgósításba kezdtek. Ezzel együtt további hadosztályok lépték át a magyar határt. November 3-án Tökölre hívták a magyar vezérkar tagjait, köztük Maléter Pál vezérezredes honvédelmi minisztert, hogy folytassák a tárgyalásokat, amelyet a parlamentben már megkezdtek. Tőrbe csalták a katonai vezetőket, hiszen megegyezés helyett a KGB közbeavatkozásával a magyar vezérkart, illetve Maléter Pált letartóztatták. November 4-én hajnali négy óra körül megkezdődött a forradalom leverése. Miközben Nagy Imre felolvasta közleményét a Magyar Rádióban, eközben Szolnokon ellenkormányt alakított Kádár János. Nyolc órára a szovjetek már a Kossuth tér és a legfőbb közhivatalok őrségét is megadásra kényszerítették Budapesten. Az irányítás a Kádár János vezette forradalmi munkás-paraszt kormány kezébe került. Köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

 

A mai adásunkat az 56-os eseményeknek szenteljük elsősorban. Dr. Sallay Gergely történésztől, muzeológustól az 56-os kitüntetésekről hallanak. Az összeállítást a Zrínyi Katonai Filmstúdió készítette.

- 1956-nak, tehát a forradalom 13 napjának külön kitüntetései nem voltak. A Kossuth címer, mint a forradalom jelképe nagyon gyorsan megjelent a jelvénygyártóknak köszönhetően a forradalomban résztvevők ruházatán. Tehát kis műanyag illetve fém jelvényeket gyártottak nagy mennyiségben és miközben a zászlókból kivágták a gyűlölt Rákosi címert, eközben a ruházatra pedig feltűzték a Kossuth címert, ami történelmi hagyományokkal bírt. Ez a jelvény kapott szerepet a nemzetőrség akkor tervezett jelvényén is, amelynek az a különlegessége, hogy mindösszesen három példányban készült el prototípusként és mivel a forradalom leverésre került, ezért nem is valósult meg ennek a nagy tömegben való gyártása és szétosztása. A három prototípus közül egyet sikerült a Hadtörténeti Múzeum munkatársának még akkor megszereznie. Ez, azóta is a gyűjteményünkben található, egy ötjegyű szám van beleütve, 00002, tehát a kettes példány van a múzeumban. A másik két példány sorsáról nem tudunk, de szerencsés módon az állami pénzverők jogutódjánál fennmaradt ennek a jelvénynek a verőtöve. Úgyhogy ezt a jelvényt, amelyet több tízezer nemzetőr megkapott és viselt volna, ezt végül is 2006-ban a forradalom 50. évfordulóján a még élő és az igényjogosultságukat bizonyítani tudó nemzetőrök megkapták másolatban a Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére. Tehát ez a nemzetőr jelvény ilyen módon tovább él, de annak a 13 napnak, a forradalom és szabadságharc napjainak ez az egyetlen numizmatikai illetve falerisztikai emléke. 
Konkrétan két kitüntetésről beszélhetünk, amelyet az új Kádár kormány hozott létre illetve az egyiket tulajdonképpen nem létrehozták, hanem felújították. Ez pedig a Magyar Szabadság Érdemrend, amelyet eredetileg még 1946-ban alapítottak a független és demokratikus Magyarország megszületéséért, megerősítéséért illetve egyáltalán a szabadságért tevékenyen tevő embereknek az elismerésére, polgáriaknak és katonáknak egyaránt. Ez egy 46-ban alapított kitüntetés, amelynek ezüst és bronz fokozata volt. Ezt 53-ban megszüntették, nem adományozták tovább viszont 1957-ben megújították. Külalakja tulajdonképpen annyiban változott csak, hogy a hátoldalon nem a Kossuth címer - ami 46-ban még hivatalos állami jelképnek minősült -, hanem már az úgynevezett Kádár címer, tehát az 1957-es állami címer szerepelt. Ezt a kitüntetést a korabeli frazeológia szerint kifejezetten az ellenforradalmi lázadás leverésében illetve a dolgozó nép védelmében tanúsított érdemekért adományozták. 2150 ilyen adományozás történt 1957. november 1. és 1958. április 4. között. Ez egy elnöki tanácsi szintű, tehát a legmagasabb szintű kitüntetés volt és kifejezetten az 56-os események, a forradalom és szabadságharc leverésében tanúsított érdemekért adták. Megszületett egy másik kitüntetés is, ez viszont egy teljesen új kitüntetés volt. 1957 áprilisában alapította a Minisztertanács, tehát ez egy alacsonyabb szintű kitüntetés volt, ez pedig a Munkás-paraszt Hatalomért Érdemérem. Ezt a kitüntetést megkaphatták mindazok, akik az ellenforradalom leverésében részt vettek - ez is korabeli frazeológia, tehát mindkét esetben így határozták meg a forradalmat -, hősi halottak posztumusz is megkaphatták és érdekes módon azok is, akik 1956. december 31-ig az új karhatalomba beléptek. Nagyon érdekes vonatkozás, hogy mind a Magyar Szabadság Érdemrend 56-ért adományozott példányai, mind pedig a Munkás-paraszt Hatalomért Érdemérem esetében az adományozottak gyermekei megkülönböztető figyelemben részesültek a továbbtanulás során. Tehát abban az esetben, hogyha sikeres felvételi vizsgát tettek, akkor mindenképpen fel kellett venni őket az egyetemre. Ezáltal értelemszerűen mások, akik szintén sikeres vizsgát tettek, de nem rendelkezett az édesapjuk ilyen kitüntetéssel, azok nem kerülhettek be az egyetemre illetve a középiskolai intézményekbe. A Magyar Szabadság Érdemrend esetében kifejezetten felsőoktatási felvételiről beszélhetünk, a Munkás-paraszt Hatalomért Érdemérem alapszabályában viszont az is le van írva, hogy középiskolai szintű oktatási intézményekbe kaptak kedvezményt a leszármazottak. 
A rendszerváltozás után ismét egy új kitüntetési rendszer született itt Magyarországon és ebben a rendszerben helyet kapott 1991-ben az 1956-os emlékérem. Ezt a kitüntetést értelemszerűen azok kapták, akik az 56-os immár forradalomnak nevezett események során kiemelkedő tevékenységet végeztek. Megkaphatták hősi halottak is posztumusz változatban. Az eredeti kitüntetés fehér szalagos, a posztumusz kitüntetés fekete szalagos, mindkettőt adományozták még a 2000-es években is, de az első nagy adományozásokra az alapítást követően, az 1990-es évek első felében került sor. Ezen kívül 56 emléke és értékrendje más módon is tovább élt és tovább él a jelenlegi kitüntetési rendszerben. Egyrészt 2002-ben megalapításra került a Nagy Imre Érdemrend, másrészt a honvédelmi miniszteri elismerések között is található egy Maléter Pál Emlékérem nevű kitüntetés. Egyik sem viselhető, tehát szalag nélkül adományozott emlékérem. Az egyik köztársasági elnöki szintű a másik pedig honvédelmi miniszteri szintű. Értelemszerűen a két névadó, tehát Nagy Imre és Maléter Pál teljesítményét és történelmi szerepét kívánták megörökíteni ezekkel a kitüntetésekkel és olyan személyek kaphatják, akik vagy 56 emlékének ápolásában vagy a társadalmi párbeszédben tesznek le olyasmit az asztalra, amely kitüntetést érdemel.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

július 20.

A sok sebesült között bejött egy karpaszományos őrmester. Mint mondta, másfél napig keresett bennünket, míg megtalált. Első pillanattól kezdve gyanús volt. Ilyenkor az a szokásunk, hogy hozzám irányítják a doktorok a gyanúsakat. Kérdezzem ki őket én. Aztán bízva az emberismeretemben, mielőtt megvizsgálják őket, már jó néhány adattal - emberi mivoltuk adataival - járulok hozzá diagnózisukhoz. Eddig ez még mindig bevált. Nem is nehéz, mert olyan naivul csalnak, hogy mindenki átlát rajtuk. Hát ez is így volt.
Kérdezem a vidám fickót, miközben leültettem, hogy mi baja? Hetykén azt mondja: Kérem Páter, nagyon féltem a tüdőgyulladástól, mert lázas voltam. Ettől a pillanattól kezdve legjobban szerettem volna felpofozni vagy leköpni, ahogy megérdemli. Szakaszparancsnok és ott hagyja az embereit. Néhány keresetlen szóval megmondtam a véleményemet. Erre éppen bejött Oláh Ferkó. Odaad neki egy hőmérőt. 37,5-ön kívül kutya baja sem volt. Mikor Feri is megmondta a nem kért véleményét, akkor mint egy remegő kutya, kérte, hogy szeretne vissza menni az alakulatához.
Tegnap este megjött a főnök, mondhatom tíz évet öregedett. Alig lehetett a szavát venni. Ahogy nagy nehezen kihúztunk valamit belőle, teljesen reménytelennek látja a helyzetünket. Halálfélelem fogja el állandóan. Nagyon kislegény lett.
Bezzeg ma! Mintha hét ördög bújt volna belé. Ismét a régi. Egyik buta parancsot a másik után adja. És mindezt ordítva, kiabálva. Alig győzünk a fejünkkel igent bólintani, előzetes összebeszélés után, hogy utána azt tegyük, amit a legjobbnak látunk.
Szlavaticzét éppen most ebéd után, 2 órakor bombázzák. Jól látom és hallom. Ebben a pillanatban jelentik, hogy a vezérőrnagy kíséretében a negyedik kocsi aknára futott. Meghalt két vezérkari. Mégsem tudok úgy sajnálkozni, mint mikor a sok száz és ezer ottmaradt magyarra gondolok. Mindig elfog a düh. Kihozzák őket felszerelés nélkül. Nekiküldik a tankoknak szinte csúzlikkal, vagy mint a múltkor a huszárokat a páncélosok ellen. Hát mi ez, ha nem hazaárulás? Akkor miért siránkozzam azokon, akik készítik a haditerveket az ilyen cselekedetekhez? Istenem, az én kedves Gornikimben vajon mi van? És otthon mi van? Mamikám, édes, imádkozz értem továbbra is!

Márai Sándor versével köszönöm meg figyelmüket és kívánok további tartalmas rádiózást valamennyiüknek, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. A verset Csernák János mondja el.

Márai Sándor: Mennyből az angyal

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből az angyal.

 

 

183. ADÁS

2016. november 16.

Szerkesztett változat

„Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan” – e Bibliai idézettel köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Az Inter arma caritas mai adásában hallanak majd a katonai sajtó megünnepléséről. Ezen kívül beszámolunk arról, hogy hogyan változott a katonai egyenruha és folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását, ismertetését.

 

A katonai sajtó ünnepét tartotta meg a Zrínyi Nonprofit Kft. a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, az eseményről készített összeállítást hallják.

A HM Zrínyi Nonprofit Kft. idén az 1956-os Magyar Honvéd megjelenésének évfordulóján tartotta meg a katonai sajtó ünnepét a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A megemlékezésre meghívást kapott Baktai György a hatvan évvel ezelőtt a forradalom mellé állt lap akkori szerkesztője is. Három sírdomb című 56-os írását Faragó Fanny olvasta fel.

- Hősi halottak ők hárman, hősi halottak valamennyien. Fiatal életükkel pecsételték meg azt az új, szabad országot, amelyben büszkén mondhatjuk már, hogy magyarok vagyunk, s amelyben a Németh Mártikák, Szabó Gyuszik, Klics Józsefek sírja fölött sohasem hervad el a virág.

Az egykori szerkesztő ezt követően, beszédében a hatvan esztendővel ezelőtt történt októberi, novemberi eseményekre emlékezett vissza.

- Egyre jobban belelendültünk a tevékenységbe. Megalakult a forradalmi katonai tanácsunk, nagyon komoly munkát végeztünk és azoknak a képviseletét vállaltuk fel, akiknek katonai alapjuk nem volt, tehát budapesti fiatalokét.

Az emlékezést Gróf Ferenc, a rendszerváltás utáni Magyar Honvéd első főszerkesztője folytatta. Felidézte, hogy gyakorlatilag egyetlen követelmény fogalmazódott meg a kezdeti időszakban az újságírók felé: katonákról írjanak, katonáknak. Benkóczy Zoltán a HM Zrínyi Nonprofit Kft. ügyvezetője, köszöntőjében a katonai sajtó egyik legfontosabb korszakának nevezte az 1956-os Magyar Honvéd rövid korszakát.

- A Néphadsereg szerkesztőségének szerkesztői és újságírói kétféleképp dönthettek volna azokban a napokban. A hadsereg és a pártközpont elengedte a kezüket, megszüntette a kézi vezérlést. Ennek ellenére ők folytathatták volna a hiteltelenné vált propaganda terjesztését, hiszen erre a pályára állították őket. Ők azonban a második utat választották. Keresték, kutatták, megírták az igazságot. Hatvan év múltán, talán elmondhatjuk, azzal, amit tettek, visszaszerezték a tömegek előtt a katonai sajtó, s ezen keresztül a magyar katona becsületét.

A nap folyamán a hatvanadik évforduló alkalmából a HM Zrínyi Nonprofit Kft. vezetői és Baktai György, az 1956-os Magyar Honvéd szerkesztője koszorút helyezett el a Bajcsy-Zsilinszky út és a Stollár Béla utca sarkán lévő emléktáblánál. Annál az épületnél, ahol a forradalom alatt a szerkesztőség és a nyomda működött.

Hogy hogyan változtak a katonai egyenruhák, azt hiszem különösen érdekes erről beszélni akkor, amikor ezt egy történész, muzeológus, Dr. Baczoni Tamás őrnagy teszi. Minek a hatására változtak az egyenruhák? Volt-e befolyása erre az adott történelmi kornak, történelmi eseményeknek? Az áttekintést, összeállítást a Zrínyi Katonai Filmstúdió készítette.

- A történetet tulajdonképpen 1948 tájékán érdemes kezdeni. Tudjuk azt, hogy itt egy társadalom átalakítási kísérlet veszi kezdetét. Ennek egyik lecsapódása az, hogy az egyenruházati rendszert szovjet mintára át akarják építeni. Ez valójában a mai tudomásunk szerint sokkal inkább a magyar dolgozók pártjának egyfajta saját ötlete volt, mint szovjet kívánalom. Hiszen, ha összehasonlítjuk a béketábor egyéb hadseregeivel, akkor kiderül, hogy ilyen jelkép dologban a szovjetek tudtak kompromisszumot kötni. Például a lengyeleknél nem is volt vörös csillag és később az NDK-ban sem. Ez őket annyira nem érdekelte, őket a gyakorlati dolgok érdekelték. 
1949-1952 között, két lépcsőben teljesen szovjet mintára átépítették az egyenruházati szisztémát. Ez mérhetetlen pénzekbe került, tehát a népgazdaságnak ez egy óriási megterhelés volt. A másik probléma pedig az volt, hogy olyan gyorsak voltak a változások, hogy például a 49 mintájú egyenruha a szabványosításig el se jutott, mert mire eljutott volna, már jött a következő, az 51 mintájú. 51-től jönnek be a szovjet vállapok. Tulajdonképpen az 50-es évek első felének magyar katonáját, gyakorlatilag már csak nagyon kevés különböztette meg a szovjetektől. Az embereket ez nagyon élénken foglalkoztatta. Egy egyszerű példát tudok erre mondani, az egyetemi ifjúság 12 pontja közül az egyik az: Magyar egyenruhát honvédeinknek! Ebből látható, hogy az egyetemistákat is nagyon foglalkoztatta az egyenruha kérdése, mert mikor megírták 12 pontjukat, ezek közül az egyik követelésük az volt, hogy a szovjet egyenruhát tüntessék el és a magyar tradícióknak megfelelőt állítsanak helyébe. Természetesen, mint minden forradalomban, azonnali egyenruha cserére nincsen lehetőség, ez praktikus okokból ugye megoldhatatlan. Nyilván az ösztönös népharag a primer jelképek ellen fordul, a sapkarózsát leveszik, a szovjet vállapokat eldobálják. Ezek azok a jelképek, amik jellegzetesek és gyorsan meg lehet tőlük szabadulni. Ad-hoc módon mi kerül ezek helyébe? Sok választás nincsen, nemzeti színű szalagdarabokat erősítenek a sapkára, a zubbonyra vagy a jelvények helyére. A másik pedig, hogy már a forradalom napjaiban kis Kossuth címereket kezdenek el gyártani műanyagból, fémből és árulják az utcán. Ugyanúgy, ahogy ma mondjuk március 15. előtt árulnak kokárdát. Ezt részben átveszik a fegyveres erők tagjai is és alkalmazzák ezeket a jelvényeket. 
A népharag az Ávósok – így hívták az Államvédelmi Hadóság katonáit – ellen fordult. Azt se tudták megkülönböztetni, hogy valaki sorozott Ávós, hiszen a belső karhatalom zászlajaiban ugyanúgy voltak sorkatonai szolgálatot teljesítő emberek, mint valóban hivatásos államvédelmisták. Mint ahogyan a korabeli visszaemlékezésekből tudjuk, például a légierő vagy a légierőhöz köthető alakulatok kékhajtókás katonáit is gyakran Ávósnak nézték. Így, aki ilyen alakulatnál szolgált, az jól tette, ha a színes hajtókáját is levette és eldobta. A másik ilyen érdekes egyenruhás történet 56-ból a Köztársaság téri pártház ostromához köthető, amikor az ott lévő államvédelmistákat előzőleg rendőr ruhába öltöztették. Pont azért, hogy a tömeg, aki a rendőröket kevésbé akarta bántani, ne tudja, hogy ezek államvédelmisták. Aztán tudjuk az eseményekből, hogy ez nem így működött, és lelőtték ezeket az embereket. Az is sokszor föltűnik 56-os képeken, amikor halott államvédelmisták meggyalázott, közszemlére tett holtestére rádobálták a vállapokat, a jelvényeket, a sapkákat. Ez is azt mutatta, hogy az egyenruha, jelkép szinten mennyire benne volt a mindennapi ember gondolkodásában és hogy ezek mennyire gyűlölt jelképeknek számítottak. Amennyire ezek gyűlölt jelképeknek számítottak, ugyanannyira próbáltak a forradalom napjaiban – említettem már a nemzeti színű szalagot, vagy a Kossuth címert –, ösztönösen visszafordulni ezekhez a régebbi dolgokhoz. Az egyik ilyen volt a Bocskai sapka, ami egy hagyományosnak tartott magyar fejfedő volt, s amit tulajdonképpen 1950-ben szüntettek meg a honvédségnél. Ennek az újratörténő bevezetése, mint általános sapka szerepkörben került előtérbe. Akinek megvolt a régi sapkája, az elővette, újra föltette a fejére vagy Kossuth címert rakott rá, és örült neki, hogy megfelel a magyar hagyományoknak. Ezeket a dolgokat próbálta meg később a vezetés is beemelni illetve a ruházati szolgálat szakemberei fölvették a kapcsolatot az állami pénzverővel és már október végén megindult a Kossuth címerek hivatalos gyártása. Ebből következik, hogy amiket ma mi 1956-os ruhaként tartunk számon, azok valójában nem a forradalomhoz köthetők, hanem már november 4-e után kerülnek a hadsereg birtokába, hiszen a forradalmi munkásparaszt kormánynál a fegyveres erők miniszterének ismert egy rendelete, amiben az egyenruhák megváltoztatásáról intézkedik. 
Az 1945 előtti, tehát még nem is az úgynevezett demokratikus hadseregnek a viseleti hagyományaira mentek vissza, hanem az 1945 előttre nyúltak vissza és tulajdonképpen a 45 előtti Magyar Királyi Honvédségnek a ruházati kiegészítőit próbálták meg visszaállítani. Ez konkrétan a súlytásozott gallérhajtókát illetve a hivatásos állománynak a vállzsinórt jelenti, sőt még a hatágú csillagokat is visszaállították a rendfokozati jelzéseken, hiszen 1950-től szovjet mintára, az addig viselt hatágú csillagot ötágú csillagra cserélték, mert a szovjeteknek is az volt. Tehát itt történik egy ilyen pálfordulás. Létrejön egy nagyon groteszkül kinéző egyenruha, mert ezek a magyaros viseleti elemek, ezen a szovjet típusú, kétzsebes, zárt nyakú - Sztálin zubbonynak is hívta egyébként a köznyelv -, egyenruhákhoz nem illettek. Megpróbálták ezt a kettőt összehozni, de nagyon groteszk módon nézett ki. Ráadásul ennek az ellátása elég lassan ment, tehát viszonylag kevés ilyen ruhadarab ismert. Általában azt tudták megcsinálni a tisztek, hogy az eldobált, vagy levett szovjet vállapjaikról a csillagokat átrakták a gallérhajtókára. Egy konkrét történet például ismert erről, Maléterné írja le, hogy amikor a férje a tököli tárgyalásra indult – ahonnan tudjuk, hogy nem jött vissza –, akkor ők otthon elővették a szekrényből az ezredesi egyenruháját, leszedték róla a vállapokat, csillagokat és átrakták a hajtókára. Innen tudjuk azt is, hogy bár Malétert vezérőrnaggyá nevezik ki, de tulajdonképpen sosem viselte a tábornoki disztinkciókat, mert ezredesként ment el Tökölre is. Ugyancsak a tököli tárgyalások egyik visszaemlékezőjétől tudjuk, hogy nemzeti színű szalagdarab volt a sapkáján és ez a szovjet tárgyalóknak is föltűnt, mert a tárgyalások szünetében odament hozzá egy szovjet tiszt és kérdezte, hogy hol vannak a vállapjai? Ő mutatta, hogy most a gallérhajtókán van a rendfokozat és elmagyarázta, hogy mi ez a szalagdarab a sapkáján. 
1956-57-ben, az átmeneti időszakban ezeknek a különféle ruháknak óriási kavalkádja volt jellemző. Érdekes módon a hadseregen belül egy darabig még nagyon nyitott szellem uralkodott, ez az 57-58 folyamán kialakított viseleti rendszer. Ez tulajdonképpen akkoriban modernnek számított. Igaz ugyan, hogy a legénységi egyenruha része, tehát az, hogy még posztó ruhát gondoltak a legénységnek, az utána elég hamar praktikusságát vesztette. Már a 60-as évek elején egy új pamutvászon gyakorló egyenruhát rendszeresítettek helyette, tehát egyszerűen a posztó ruha már a modern hadviselés követelményeinek nem felelt meg. De például az a társasági egyenruhának szánt, fazonos, nyitott, nyakkendővel viselendő, három gombos, négy zsebes, tányérsapkás viselet, amit a hivatásos állománynak találtak ki, az a 2000-es évek elejéig szolgálta a Néphadsereget és aztán a Magyar Honvédséget. Nem volt divatja múlt, tulajdonképpen sikerült elég jó kompromisszumokkal egy viszonylag modern öltözéket létrehozni. 

Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását, Bőzsöny Ferenc tolmácsolásában.

július 22.

Feltűnő volt, hogy mindenki mennyire várta a misét és főként a prédikációt. Persze, aki rémhíreket várt, az nagyon csalódott. Aki azonban hamvadó hitének utolsó maradványait kereste a hirtelen ránk szakadt veszélyben, az nagyon boldog volt. Igen sok nem katolikus is eljött. Nem is fértünk be a templomba. Az éppen átvonuló tröttyös bandának nem nagyon örültem. De legalább nem volt botrány a hamis játékuk miatt. Annál szebb volt, amikor az egyik tanító kitűnően orgonált. Persze, a Szent Vagy, Uram! énekei közül a legismertebbeket válogattam ki. Csak úgy harsogott az egész templom, meg a környéke. 
Mire evangélium után elkezdtem a beszédet, magam is olyan ihletben voltam, mint ritkán. Alapul a pannonhalmi emblémák közül az abroncsa vesztett hordót vettem. Jaj annak, aki köztünk is ilyen akar lenni. Beszédem még nem váltott ki ekkora lelkesedést, de felháborodást sem. Néhány nagyhangú morogva, hangosan nekem támadt a mise után: Mit gondolsz, lelkész úr, itt dögöljünk meg? Csak azért, mert te ilyeneket prédikálsz? Rögtön rávágtam: kérlek, nagyon szívesen átszököm az oroszokhoz. De csak azzal a feltétellel, hogy mindenki jön. Senkit sem hagyunk magára. Magam is esztelenségnek tartom az itt tartózkodást. Lelkiismeretlenségnek mindazt, amit rólunk intézkednek, mészárlásnak, amit az utolsó napokban látunk. Nemzetirtásnak, ami az egész háborút illeti. De becstelen még akkor sem leszek, ha egyedül kell maradnom az utolsó sebesülttel. Még akkor sem, - fordultam a leghangosabb felé - ha te leszel az az egyetlen sebesült. Lassan lecsitultak az emberek. Érzik, hogy milyen szörnyű ismeretlen veszélysorozat rohan felénk. Érzik velem együtt, hogy teljesen tehetetlenek vagyunk. 
Állandóan jönnek a sebesültek. Akin csak lehet, túladunk, hogy a hirtelen továbbvonulásnál ne kelljen senkit sem itt hagynunk. A kórház állandóan üzen, telefonál, hogy nem bírja az emberek felvételét. De mi csak küldjük. Folyton visszaüzenjük, hogy a sok naplopó inkább azzal törődnék, hogy Budapestről vagy Debrecenből több kórházvonat közlekedjék.
Tegnap este a falu végén egy partizán megölt egy németet. Megnéztem a helyet, nem messze tőlünk, olyan szérűskert féle. A partizán egy kazal mögött várt a puskájával, amikor a magános német az utca közepén ment. Ott bukott le holtan. Mire odarohantam hívásra - mert a lövés fel sem tűnt, hiszen olyan közönséges hang az ilyen -, már csak utolsó sóhajai voltak. Ma eltemettem a szerencsétlent.

A mai adás elkészítésében segítőtársam volt a Zrínyi Katonai Filmstúdió. Köszönöm figyelmüket, egy hét múlva jelentkezünk majd újabb interjúkkal, beszámolókkal. Addig is megköszönöm figyelmüket, további kellemes rádiózást kívánok valamennyiüknek. Záró idézetem ismét a Bibliából, a Példabeszédek könyvéből való.

„Jó szándékúak a barátottól kapott sebek, de csalárd a gyűlölködőnek a csókja.”

 

 

184. ADÁS

2016. november 23.

Szerkesztett változat

„Isten nem semleges. Nem is elvont fogalom. Ő egyszerre ember szövetségese és bírája a teremtésen belül. A kötelék, amely egyesíti őket, helyettesíthetetlen, és szeretetnek nevezik. Istennek magának is szüksége van szeretetre. Aki szereti Istent, azt Isten és az emberek is szeretik. Istent az emberben kell szeretni, mert Isten szeretete az emberek szeretetén keresztül halad, valósul meg. Aki Istent az ember kizárásával szereti, lefokozza szeretetét és Istenét, egy elvont fogalomra. „Isten az ember árnyéka”; amint az árnyék követi a mozdulatokat, a test mozgását, ugyanúgy Isten is követi a lélek mozdulatait. Ha az ember szeretetreméltó, Isten is az lesz. Az ember titka Isten és Isten titkának sincs más neve, mint amit az ember kitalált: szeretet. Aki szeret, szereti Istent.” – Elie Wiesel gondolataival köszöntöm önöket, immár 184. adásunkat hallják. 

Advent első vasárnapja előtt a várakozás gondolatait osztja meg önökkel Kálinger Roland, Rozsé atya.
Egy korábbi beszélgetésben, Berta Tibor ezredes, általános helynök gondolatait idézzük.
Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

Ez tehát mai adásunk tartalma, amelyhez kívánok kellemes rádiózást, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Uram, Istenem, te hivatást adtál nekem, honvéd vagyok. Adj hozzá kérlek bölcsességet, hogy fölismerjem, mit és hogyan kell tennem, s amit tennem kell, ahhoz adj kérlek erőt én Gondviselő Atyám! Kálinger Roland, Rozsé atya gondolatai advent első vasárnapja előtt.

Tisztelt Parancsnoki Állomány! Az adventi készülődés két jellegzetes eleme a Rorate szentmise, amit a közkedvelt adventi életből kapott illetve az adventi gyertyagyújtás. Mind a két elem a sötétség és a világosság párharcára épül. Hajnali szentmisében a sötétségből lépünk ki a fényre a szentmise végén, mivel a szentmise kezdetén még téli sötétség van, a szentmise végére kivilágosodik. Az adventi koszorún is szombat este gyújtjuk meg a gyertyát, amikor a sötétséget azzal a parányi gyertyalánggal próbáljuk megtörni. Isten választott népének a prófétákon keresztül megígérte a szabadítót, a Messiást, és a zsidó nép történetét ez a Messiás-várás határozta és határozza meg mind a mai napig. Mi keresztények, Jézus Krisztus személyében megkaptuk és felismertük a Messiást. Minden adventben az ő eljövetelére emlékezünk s egyben második eljövetelét várjuk. Könnyű dolgom van, mert katonáknak kell beszélnem a várakozásról és a készületről. Mi is hányszor várjuk az elöljárót és készülünk a fogadására. Az Istenre való várakozás, az ő eljövetelére való készület, nagyon hasonlít az elöljáró fogadására: rendbe tesszük környezetünket, összeszedjük gondolatainkat, felöltjük az ünneplő ruhát és nagy türelemmel várakozunk, hiszen ahogy az elöljáró érkezését, úgy Krisztus eljövetelét sem siettethetjük. Egy feladatunk van, hogy éberen várakozzunk. Ezért kelünk fel a hajnali misére, ezért gyújtjuk meg az adventi gyertyát. Más párhuzamot is vonhatunk az Úr eljövetele és egy elöljáró érkezése között. A feladatszabás fontos része a találkozásnak. Advent első vasárnapján a Szentleckében ezt a feladatszabást kapjuk Szent Páltól: Gyarapodjunk és gazdagodjunk a szeretetben egymás és mindenki iránt. Advent első hetének üzenete, hogy a rosszat csak jóval, a gyűlöletet csak szeretettel lehet legyőzni. Ezzel a feladatszabással kívánok mindenkinek áldott adventi várakozást, hogy követve égi elöljárónkat, Krisztust, általa eljuthassunk az örök hazába!

A Hadtörténeti Intézet és Múzeumban történt eseményt, majd pedig a Katolikus Tábori Püspökség kápolnájának meghitt csendjében készült beszélgetést idézzük, amelyet már hallottak korábbi adásunkban, de talán jól illeszkedik mai műsorunkhoz advent első vasárnapja előtt. Marosi Antal beszélgetett Berta Tibor ezredes, általános helynökkel.

Néhány perc múlva mécseseket gyújtunk magyar katona halottainkért és mindazokért a külföldi katonákért, akik hazánk földjében várják a boldog föltámadást.

Mérhetetlenül nyugodtnak tűnik, amikor így megnyilvánul. A mai rohanó élet tempójához képest kínosan lelassítva, minden egyes szavát kihangsúlyozva. 

- Amikor teológiára jártam, akkor az egyik tanárunk azt mondta, hogy az az anyag, amit ő lead nekünk előadásképpen, mint tantárgyat, azt meg kell tanulni természetesen, de hogyha valaki azt igazán érteni és hinni akarja, akkor menjen be a szeminárium kápolnájába és ott azt imádkozza is meg. Tehát nem elég megtanulni a dogmatikát, azt meg is kell imádkozni és nem elég megtanulni az egyháztörténelmet, azt is meg kell imádkozni. Vagy, hogy még szárazabbat mondjak, nem elég az egyházjogot megtanulni, azt is meg kell imádkozni. 

Gyertek majd ki a síromhoz világítani, nem azért hogy engem lássatok vagy én lássalak titeket, vagy valamit, mivel a föld betömi a szemem, hanem hogy a saját arcotokra hulljon a gyertya világa. Egyház hagyományának és történelmének fényei, mint Jézus Krisztusnak, a világ világosságának a jelképei, az emlékezés fájdalmas szomorúságában is a remény örömével világítják meg és akarják megvilágítani most is a mi arcunkat is. 

- Nagyon sokáig érlelem ezeket a beszédeket, meg szoktam imádkozni előtte. Ennyit tudok erről mondani, nincs ebben semmi titok.

A tőled való elfordulásaink és meneküléseink Urunk, még erősebbé változtatják a te szeretetednek a tüzét, ennek a tűznek a fényét és melegségét, mert még erősebb vággyal szeretnéd, hogy újra a tieid legyünk, mint üdvözítő tervednek a részesei. 

Most a hallgatók hallottak egy rövid részletet abból a gyertyagyújtásos beszédből, amit a Hadtörténeti Múzeum udvarán mondott. Például egy ilyen beszédre hogy lehet fölkészülni?

- Nem tudom megmondani. Mikor megkapjuk azt, hogy el kell mennünk egy-egy ünnepségre, megemlékezésre, áhítatra, akkor az ember csak belegondol abba, hogy ott minek kellene elhangzani. Halottak napján a halottakról való megemlékezéskor, a kegyeleti gyertyagyújtáskor, az a legfontosabb és talán a legnehezebb is, hogy ez az imádság rövid legyen, hogy abban az imádságban legyen konkrétum, legyen benne minden, ugyanakkor az Istenhez vezessen el bennünket. Olyan szavakat kell mondani egy imádságban, amit megértünk. Persze az Úristen minden imádságunkat meghallgatja és megérti, de azt gondolom, hogy egy imádságnak Istenhez kell vezetni bennünket, mégpedig úgy, ahogy azt a mindennapokban meg kell, hogy éljük. Olyat kérjünk az Istentől, ami a mi javunkra válik, de azért válik a mi javunkra, merthogy azzal egymásnak tudunk, szeretnénk vagy akarunk segíteni. 

Szent Fiadban, Jézus Krisztusban, a világ világosságában végtelenül jónak tártad föl magadat előttünk. Olyan jóságnak, aki nem csupán önmagában jó, hanem aki értünk, emberekért jó, aki szeret és keres minket, aki gondol ránk, aki ismer és vár bennünket. Ezzel a reménnyel gyújtsuk majd meg gyertyáinkat katona halottainkért, akiket a te végtelen jóságod irgalmába ajánlunk Urunk, az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében.

Hagyjuk magunk mögött a Hadtörténeti Múzeum udvarát, hiszen jóval később térben és időben, máshol beszélgetünk. Ez a Katolikus Tábori Püspökség kis kápolnája, itt a Szabadság téren. Tessék nekem bemutatni! Egy részéről majd konkrétabban beszélünk, a pásztorbotról, Szűz Máriáról, az oltalmába menekülő katonákról, de úgy egyébként.

- Ez a kápolna 1995 októbere óta létezik, akkor lett megáldva. Ezt a kápolnát Bernardin Gantin bíboros, a Püspöki Kongregáció akkori vezetője áldotta meg, ezért utazott ide Rómából. A mindenkori Püspöki Kongregáció vezetője egyfajta szakmai elöljárója az összes katolikus tábori püspökségnek a világon. Mivel a Katolikus Tábori Püspökség Magyarországon előző évben lett megalapítva, ezért a bíboros úr úgy gondolta, hogy mégiscsak, amikor ezt az épületet átadják, fölszenteli és megáldja az épületet, ide el kell jönni. A mindennapos imádságnak, a mindennapos istentiszteletnek, a mindennapos szentmisének a helye ez. Itt Bíró püspök úr misézik reggelenként, amikor idehaza van, vagy én napközben, amikor éppen olyan időm van, akkor följövök és misézek, mert én nem mindig reggel szoktam, hanem amikor elcsípek a munkaidőmből valamennyit. Általánosságban ennyit tudok mondani róla. Mindaz, aki itt a püspökségen dolgozik, aki hívő, az ide be-be tér, de hát ezt nem visszük magunk előtt, hogy most megyek imádkozni, hanem ez csendesen történik. 

Itt nincsenek kötöttségek, hogy hányan kell, hogy együtt legyenek?

- Itt nincs kötöttség, tehát egy szentmisét a pap egyedül is bemutathatja, tehát nem kell hozzá hívő. Ha valaki felüti a hivatalos római misekönyvet, akkor ott van egy olyan formula, hogy nép részvétele nélkül bemutatott szentmise. Minden egyes szentmise Jézus Krisztusnak a keresztáldozat megújítása, az ugyanolyan érvénnyel bír, hogyha egy ember van jelen, mintha három millió. Ez a kápolna azért barátságos, merthogy nem egy olyan épületben van, ahova elve nehezen lehet beilleszteni egy imatermet vagy egy kápolnát, tehát az épületnek a stílusa adja azt, hogy ebben jól megfér egy kápolna, hiszen mégiscsak egy XIX. század végi, XX. század eleji épületről beszélünk. Itt minden bizonnyal az adottságok sokkal jobbak, mint egy panelépületben. 

Van valami előírás, ami külön, a katolikus tábori lelkészekre vonatkozik?

- Az, hogy mi kötelező egy tábori lelkésznek és mi elhagyható, azt legjobban a háborúk mutatták meg, amikor a tábori lelkészeknek különböző engedményeket adtak, hogy egy-egy szentmisét vagy istentiszteletet, azt hogyan lehet bemutatni. Vannak képek tábori lelkészekről, I. és II. világháborúból származó fölvételek, amikor a semmiben, a pusztaság vagy a frontvonal mögött a pap teljes papi miséhez való fölszerelésében ott volt, főleg az I. világháborúban. A II. világháborúban azért már vannak olyan képek, amikor ebből például engedtek, mikor olyan volt a helyzet. 

Igen, mert az I. világháborúban inkább a gépek harcoltak egymással, a II. világháborúban inkább az emberek. 

- Igen, más volt a háborús helyzet. Amit aztán most már látunk például a külszolgálatokban, akár nálunk, akár más országok tábori lelkészeinél, hogy ott van a katonai egyenruha és azon ott van a stóla. Nincsen semmi más. Ez egyfajta engedmény, ugyanakkor nem ez az általános. Tehát valójában mindennek meg kell lenni most is egy-egy istentiszteleten. 

De ha nincs, akkor se kéri számon a jó Isten.

- Minden bizonnyal nem kéri számon a jó Isten. Azok a szabályok, vagy azok a liturgikus előírások, amik a katolikus egyházban vannak, azok mind azt szolgálják, hogy Isten dicsőségét a legjobban ki tudjuk fejezni. Ezért vannak a különböző liturgikus öltözeteink, azoknak ilyen vagy olyan színük van az egyházi ünnepekhez igazodva. A szertartásoknak megvan egyfajta egyházi, de mondhatnám azt is, hogy katonás rendje, attól nem lehet eltérni. Ez mind az egyetemességet és azt a bizonyos katolicitást szolgálja. Teljesen mindegy, hogy az északi vagy a déli-sarkon, keleten vagy nyugaton, egyik kontinensen vagy a másikon vagyunk, a szentmise az mindig ugyanaz, annak a menete mindig ugyanaz, annak a kifejezései mindig ugyanazok, a papnak a gesztusai Dél-Amerikában is ugyanazok, mint Indonéziában, Franciaországban vagy Ausztráliában. Csak a nyelv más, de valójában mindent ugyanúgy tartunk a temetési szertartástól a keresztelés szentségének kiszolgáltatásán át. Valójában minden ugyanaz, minden katolikus vagyis minden egyetemes.

Bőzsöny Ferenc tolmácsolásában Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének folytatását hallják.

Délután már biztosra vettük az eddig kapott hírek alapján, hogy ismét tovább megyünk, még pedig nyugatra. Minden sebszállító újabb és újabb hírekkel jön. Jelleme, vérmérséklete szerint mondja el ugyanazokat az eseményeket. De amit az egyik zászlós csinált, az felháborító volt. Arra lettem figyelmes, hogy csomagolnak az embereink. Ahogy végeztünk az egyik csoport sebesülttel, és kimentem, hogy a pihenőn megnézzem a kezelteket, látom a futkosást, kapkodást.
Mi ez? Jóska legényem oda sem bagózik, hanem fűzi a hátizsákját. Kétszer is rákiáltok: Jóska! Kényszeredetten felel: Tessék! Pedig nem szokta ezt megtenni. Mi van itt? - kérdezem. Jóska nem is ért rá válaszolni, mikor a zászlós úr, a nagy hősök és vitézek fajtájából, megelőzi Jóskát és azt mondja: Majdnem teljesen be vagyunk kerítve.
Azt hittem, hogy menten a képibe mászom. Körülvették a zászlóst, tudakolóztak, és egymásnak a legvadabbakat mondták egy-egy elkapott szó kiegészítéseképpen.
Megmondtam a bekakildai hős úrnak, ha valamit tud, mondja meg jelentés formájában, de ne nehezítse az emberek helyzetét. Azok úgyis idegerejük legvégén vannak, mert semmiféle fegyverük sincs. A bizonytalanság akkora félelmet kölcsönöz mindenkinek, hogy csak a legkevesebben tudják magukban fojtani.
Beszéltem az orvosokkal, s elvegyültem az emberek közt. Rettenetesen izgultam, hogyan tudok valamiképpen is csitítólag hatni rájuk. Megvallom, engem is elfogott a belső félelem. Eleinte nem látszott rajtam, de később az egyik pesti vagány megszólalt: A tisztelendő úr is fél, hiszen remeg a hangja. Meg is vallottam becsületesen. Mondom nekik: Emberek, mindig őszinte voltam magukhoz. Remélem így ismertek eddig. Csendes fejbólogatás volt a válasz. Bizony én is félek. Olyan vad hírek jönnek, hogy ha a tizede igaz, akkor is nagy veszélyben vagyunk. De annál inkább össze kell tartanunk. Annál inkább meg kell őrizni a nyugodtságunkat. Hiszen láttuk, hogy a magára maradottat hányszor koncolták fel az oroszok, míg az együttest harci alakulatnak nézték. Közbekiabáltak: De mi nem vagyunk harci alakulat. Erre a közbeszólásra eszembe jutott a mentő ötlet: Igaza van, barátom. Mindegyünknek joga van feltenni a vöröskeresztes karszalagot. Akármilyen kecskeólból jött is az orosz, erre mégis tekintettel lesz.
De hogy lássák, mennyire csak a hangom remeg, és nem a belsőm, én nem teszem fel a szalagot.

Köszönöm, hogy hallgatták adásunkat, további kellemes rádiózást, szép napot, meghitt, tartalmas adventi várakozást kívánok! Tatiosz, ókori görög filozófus gondolataival búcsúzom, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Senki sem születik készen: légy azzá, amivé legjobb hajlamaid szerint válhatsz. Ki elindult, s még nem érkezett meg, biztatóbb a helyzete a soha el nem indulónál. Soha nem késő elindulni, soha nem késő szeretni. Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak. Miért szeretnek minket a többiek? Amiért egyáltalán szeretni érdemes: magáért a szeretetért. Tanulj meg szerényen tündökölni, mert ez az emberi.”

 

 

185. ADÁS

2016. november 30.

Szerkesztett változat

„Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember.” – Köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Mai adásunkban felidézzük majd az első adventi gyertyagyújtáson mondott gondolatokat, adventi hangversenyről tudósítva a vezérkar köszöntőjét, s folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

Már hagyomány, hogy a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében minden esztendőben meggyújtják az adventi gyertyákat. 

Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség helynöke

- Nagy tisztelettel köszöntök mindenkit az eső adventi áhítatunkon, az első adventi gyertya meggyújtásakor. Az advent egy bűnbánati időszak, ezért is használjuk ezt a szép viola színt a liturgiában. Annak idején a második vatikáni zsinatig, 1962-65-ig, minden reggel – s ebben még én is benne voltam, bár a zsinat után születtem egy picivel –, hat órakor mentünk az úgynevezett hajnali vagy rorate misére. Egyszerűen jó volt oda menni. Ennek a misének volt egyfajta érdekes érzülete is, persze ebben tényleg a bűnbánat volt benne. Minden mise, minden reggel ezzel az énekkel kezdődött el: „Rorate caeli desuper, et nubes pluant iustum. Ne irascaris Domine, ne ultra memineris iniquitatis: ecce civitas Sancti facta est deserta, Sion deserta facta est: Ierusalem desolata est. / Ne haragudj ránk, Urunk, s ne emlékezzél többé gonoszságunkra; íme elhagyatottá lett a szentek városa, pusztasággá Sion hegye, és árván maradt Jeruzsálem, a Te szentségednek és dicsőségednek lakóháza. Vétkeztünk, s mint tisztátalanok olyanná lettünk, s mint falevelek, földre hulltunk. Íme, gonoszságaink mint a szélvész elsodornak minket; elrejted előlünk arcodat, és önnön gonoszságunk markába adtál minket.” Mindig megismétlődik a „Rorate caeli desuper, et nuber pluant iustum / Harmatozzatok égi magasok” szakasz, hogy jöjjön el valójában a megváltás és az üdvözítés. Az advent bűnbánati időszak, közösségi bűnbánati időszak. Adventkor együtt kellene valahogy elcsendesednünk és együtt kellene nagyon egyszerűen készülni karácsonyra. Ebben a sokszorosan megsebzett világunkban úgy érezzük, hogy nem lep meg minket a szeretet ünnepe. De a szeretet ünnepe nem tud meglepni bennünket, mint ahogy a szeretet sem, mert a szeretet önmagában nem létezik, azt mi "állítjuk" elő. Nagyon szépen írja Sőtér István, hogy az adventet és a karácsonyt az egyházi évben nem a naptár miatt ünnepeljük, s nem a naptár miatt lesz karácsony, hanem azért, mert az bennünk válik valóra és bennünk születik meg. 

A Stefánia Palota, Honvéd Kulturális Központban köszöntötte a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium vezetősége azokat, akik valamilyen módon segítették a Magyar Honvédség munkáját egész évben. A köszöntőt Dr. Benkő Tibor vezérezredes, honvéd vezérkar főnök mondta.

- Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az advent, nyugodtan mondhatom, hogy mindenki számára egy várva várt ünnep. Ahogy elhangzott, várakozással teli ünnep, felkészülés a szeretet ünnepére. Ez viszont egy évben egyszer adatik meg nekünk, mégis tőlem már többször hallhatták és továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy az adventi koszorún lévő gyertyák üzenete jelen van mindennapjainkban. Hiszen a hit, a remény, az öröm és szeretet ott kell, hogy legyen mindennapjainkban. A mai nap mégis egy rendkívüli esemény, ha a mindennapjainkat tekintem, mert ezen a hétvégén meg kell gyújtani az adventi koszorún első gyertyánkat, amely a hitről szól. A hitről, amely nélkül nem tudunk élni. Meggyújtjuk azért, hogy egy kis melegséget juttasson el szívünkbe ezekben az egyre hidegebb téli éjszakákban, és hogy fényt mutasson nekünk azon az úton, amelyen haladni szeretnénk, amelyen haladnunk kell. 
A következő héten pedig meg kell gyújtanunk a remény gyertyáját. Einstein azt mondta valamikor – neki pedig hihetünk –, hogy jövője azoknak az embereknek van, akiknek vannak álmaik, akik bíznak álmaikban. Elég sok katona van itt körünkben, így nyugodtan mondhatom, hogy nekünk, katonáknak vannak álmaink, álmainkban vannak vágyaink és vannak konkrét terveink. Ha Einsteinnek lehet hinni, akkor azt mondom, hogy mi nemcsak bízunk most már ezekben a tervekben, ami úton mi haladni szeretnénk, hanem hiszünk is benne. Hiszünk benne, hogy hamarosan megvalósul. 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hagy legyek egy kicsit önző most, s hagy mondjam, hogy katonáink ebben az évben is reflektorfényben voltak, természetesen a rendőrökkel és mindazokkal az emberekkel, akik ott vannak a határ mentén és végzik feladatukat, hivatásukat. Gondoskodnak arról, hogy Magyarország, a magyar nép, a magyar polgárok békében és biztonságban élhessenek, hogy nyugodtak lehessünk gyermekeink jövője felől. Ez a reflektorfényben lévő katona, tisztességgel, becsülettel végezte munkáját. Köszönet nekik és köszönet önöknek, akik ha csak emlékezettel, bíztató szóval, egy kis támogatással ott voltak mellettünk. Köszönet ezért a segítségért, ezért a támogatásért, nagyon nagy szüksége van erre a katonatársadalomnak. 
Mégis engedjék meg nekem, hogy hagy emeljem ki a családok kérdését, hiszen ez a film, amit láthattunk, a családokról szól. A katonákról szól, akik hosszú heteken, hónapokon keresztül, a határ mentén pedig már másfél éve végzik munkájukat, távol szeretteiktől, és szolgálnak az országhatáron túl. Szeretnék köszönetet mondani a családoknak, a feleségeknek, a férjeknek, a gyerekeknek, a hozzátartozóknak, akik szintén segítik katonáinkat, hogy meg tudjanak felelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket velük szemben a társadalom állít. 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Amikor a családról és katonáinkról beszélünk, akik határon innen és határon túl szolgálják Magyarországot, a magyar embereket, akkor gondoljunk arra egy pillanatra az adventi és szenteste a szeretet gyertyájának meggyújtása közben, hogy ennek a gyertyának a párja valahol Irakban, Afganisztánban, Afrikában, Cipruson, Nyugat-Balkánon fog fellobbanni, és azon a 28 határmenti településen, ahol katonáink védik országunkat és biztonságunkat. Szeretném, ha ez a köszönet eljutna önökhöz, a családokhoz, a hozzátartozókhoz, akik most nem lehetnek itt. Ezt a köszönetet, most már hagyományosan katonazenészeink révén szeretnénk továbbítani. Victor Hugo azt mondta, hogy a zene az, amely igazából az embert formálja és alakítja. Sokkal inkább hat az ember lelkére és szívére, mint a szó. Ezért választottuk most is, hogy katonazenészeink továbbítsák ezt az üzenetet és fogadják tőlük olyan szeretettel majd előadásukat, mint amilyen odaadással, lelkesedéssel készültek erre az ünnepre. 

Gulag szó alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatábor rendszert érjük, ahol a kommunista rezsim hazai és külföldi ellenzőit, hadifoglyokat és más okból elhurcoltakat tartottak fogva és kényszerítettek fizikai munkára. A szovjet archívumok alapján végzett 1993-as adatok szerint 1934 és 1953 között összesen 1 053 829 ember halt meg a szovjet munkatáborokban, nem számítva ebbe a kiengedett, gyógyíthatatlan betegségekben később elhunyt foglyokat. November 25-e a Szovjetunióba elhurcolt magyar politikai foglyok és kényszermunkások emléknapja. Tudósítást hallanak egy honvédségi konferenciáról.

Földi pokolként írták le a magyar hadifoglyok a szovjet munkatáborokat, amelyekben éveket kellett eltölteniük a II. világháborúban és utána. Mondta Varga János vezérőrnagy, a honvéd vezérkar főnök koordinációs helyettese a "Gulag, a magyar fegyveres testületek tagjai szovjet fogságban 1941-1955" címmel tartott konferencián a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. 

- Mivel a veszteség nyilvántartása a háború végső szakaszában akadozott, majd a legvégső egy-két hónapban gyakorlatilag megszűnt, és az addig keletkezett okmányok egy része is megsemmisült, így a hadifogságba esett magyar katonák, csendőrök, munkaszolgálatosok pontos számát nem lehetett megállapítani. A kutatások jelenlegi állása szerint a II. világháború során szovjet hadifogságba, mintegy 600 000 magyar állampolgár kerülhetett, akiknek egyharmada civil elhurcolt volt. Szovjetunióban mintegy 2000 volt azoknak a lágereknek a száma, ahová magyarok is kerültek. A fogságban sínylődők közül legalább 10 000 főt, kisebb részben még a hadműveleti területen történt letartóztatásukat követően, zömüket azonban már hadifogolytáborokból kiemelve, a szovjet törvények szerint ítélték el. 

Dr. Stark Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa

- Visszaemlékezőknek a tanúságát olvasva, az éhség az a szó, ami legjobban jellemzi a szovjet fogságban lévőket és mivel az éhezés és a rossz munkakörülmények között gyorsan legyengült a foglyok szervezete, ezért aratott körükben számos különböző ragályos betegség, aminek következtében gyakorlatilag azért kellett több tábort bezárni, mert mindenki meghalt a foglyok közül. Többen leírták, hogy akkor, amikor kiosztották az ételt, a hadifoglyok között rendszerint verekedés tört ki. Olaszok, németek, magyarok egymással verekedtek és az őrök az ilyen verekedésekbe nem szóltak bele, sőt még élvezték is, hogy a fasiszták egymással harcolnak egy kis adag kenyérért vagy forró vízért. 

Dr. Bognár Zoltán, a Károli Gáspár Református Egyetem docense

- Az I. Magyar Vasútépítő Ezred hadosztályából, a 3668 emberből csak 2243-at adnak át, ez negyven százalékos veszteség. Nem háborús övezetben vannak, hanem jócskán a front mögött, mégis negyven százalékos veszteséget könyvelhetnek el. Egy Varga Kálmán nevű ember, aki ott munkaszolgálatos vagy műszaki alkalmazott volt, azt írja, hogy az emberek úgy hullottak, mint a legyek: „Amikor a században nem volt meg a száz ember, mindig a táborokból hozták az utánpótlást. Akikkel 1945. január 5-én együtt mentünk el Debrecenből, a száz közül csak heten maradtunk, akik hazajöttünk.” 

Dr. Szakály Sándor a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója

- Nagyon sokan jönnek haza 49-ben is, azok pedig itt Magyarországon folytatják azt az életmódot – bocsánat ezért a kicsit cinikus megjegyzésért –, amelyet a Szovjetunióban megszoktak. Mi több, nem egy esetben azok a viszonyok, amelyek közé kerülnek Kazincbarcikán, Tiszalökök stb., azok sokkal rosszabbak, mint ami a Szovjetunióban volt. 

Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását, ezúttal is Bözsöny Ferencet hallják.

- Beszéltem az orvosokkal, s elvegyültem az emberek közt. Rettenetesen izgultam, hogyan tudok valamiképpen is csitítólag hatni rájuk. Megvallom, engem is elfogott a belső félelem. Eleinte nem látszott rajtam, de később az egyik pesti vagány megszólalt: A tisztelendő úr is fél, hiszen remeg a hangja. Meg is vallottam becsületesen. Mondom nekik: Emberek, mindig őszinte voltam magukhoz. Remélem így ismertek eddig. Csendes fejbólogatás volt a válasz. Bizony én is félek. Olyan vad hírek jönnek, hogy ha a tizede igaz, akkor is nagy veszélyben vagyunk. De annál inkább össze kell tartanunk, annál inkább meg kell őrizni a nyugodtságunkat. Hiszen láttuk, hogy a magára maradottat hányszor koncolták fel az oroszok, míg az együttest harci alakulatnak nézték. Közbekiabáltak: De mi nem vagyunk harci alakulat. Erre a közbeszólásra eszembe jutott a mentő ötlet: Igaza van, barátom. Mindegyünknek joga van feltenni a vöröskeresztes karszalagot. Akármilyen kecskeólból jött is az orosz, erre mégis tekintettel lesz.
De hogy lássák, mennyire csak a hangom remeg, és nem a belsőm, én nem teszem fel a szalagot. Ez az utóbbi mondat egyetlen pillanat alatt meghozta a látható eredményt. Igaz, hogy órákig tartott a győzködés, de ennél a mondatnál láthatóvá lett az eredmény. Mindenki elővette a szalagját és felvette. Így telt el este 9-től majdnem éjfélig az idő.
Magam is elrendeztem a csomagomat minden esetre számítva. Ha elfognak, nem vihetek kápolnaládát, ezért kenyérzsákban tettem a legszükségesebb felszerelést. A hátizsákomba beletettem egy rend váltóruhát, a téli holmikat és egy pokrócot. Minden többi holmimat válogatás nélkül halálra ítéltem arra az esetre, ha bevetnének bennünket, ahogy a hírek jöttek. Remélem, erre az őrültségre nem kerül sor kiképzetlen emberekkel. A naplómat a kápolnaszerek közé tettem. Talán így leginkább megmenthetem. Elhatároztam, ha mégis látom a veszélyt, leeresztem a csizmámba. Ki is próbáltam, nagyszerűen odafér. Jó, hogy sűrű sorokban írtam eddig is. Alig tett ki vastagsága egy centit.

A mai adás elkészítésében segítségemre volt a Zrínyi Katonai Filmstúdió. Köszönöm a figyelmüket, hogy velünk tartottak, tegyék ezt majd jövő héten is. Elbúcsúzom, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Máté evangéliumából vett idézettel zárom mai adásunkat.

„Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.” 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség,1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2020, április 27