Inter Arma Caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2017. 201-205. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

201-205. adás

 

 

201. ADÁS

2017. március 29.

Szerkesztett változat

„Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak,
mégis szeresd őket!
Ha jót teszel, megvádolnak,
hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet,
mégis tégy jót!
Ha sikeres vagy,
hamis barátokat és igazi ellenségeket szerzel,
mégis érj célt!
A jó, amit ma teszel,
holnap már feledésbe megy,
mégis tedd a jót!
A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz,
mégis légy becsületes és nyílt!
Amit évek alatt felépítesz,
lerombolhatják egy nap alatt,
mégis építs!
Az embereknek szükségük van segítségedre,
de ha segítesz, támadás érhet,
mégis segíts!
A legjobbat add a világnak, amid csak van,
s ha verést kapsz cserébe,
mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van.”

Boldog Kalkuttai Teréz imájával köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Mai adásunkban folytatjuk majd tábori lelkészeinkkel készített beszélgetéseink sorában Kálinger Rolanddal a szentekről, védőszentekről, katonák védőszentjeiről szóló elmélkedésünket, beszélgetésünket.
- Kapisztrán Szent János úgy tudott szentként élni, hogy küzdött és harcolt a katonák között. Nem biztos, hogy fegyverrel, de hogy valódi harc volt az övé, ez biztos.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.
- Most minden alkonyat leveszi vállunkról azt a gondot hol alszunk. Most valóban szentírási bohémséggel fekszem le: mit törődöm a holnappal. Még csak helyet sem kell keresnünk magunknak. 
• A Kalendáriumban neves dátumokra emlékezünk.

 

Babits Mihály a hazáról, a hazaszeretetről a következőképp írt: „Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét, a magyarság kincsét! De mily balga volnék, ha ugyanakkor más színt, más kincset el akarnék venni vagy meggyengíteni! Én katolikus vagyok, azaz hiszek a nemzeteken felülálló, egész világnak szóló, katolikus igazságban! Más szóval: hiszek az igazságban, mely túl van a politikán, életünk helyi és pillanatnyi szükségletein.” A sorozat, amelyben katolikus lelkészekkel készült beszélgetéseimet mutatom be önöknek. Előző adásunkban Kálinger Roland szólalt meg, aki a szentekről, védőszentekről, katonaszentekről beszélt.

Rozsé atya, számodra melyik szent élete példamutató?

- Most hadd emeljem ki Kapisztrán Szent Jánost, a tábori lelkészek védőszentjét. Nagyon sok kedvenc szentem van, például Szent II. János Pál pápa, akivel többször találkozhattam személyesen is, és mindig megfogott a kisugárzása, az élete. De visszatérve, hadd beszéljek egy kicsit most Kapisztrán Szent Jánosról, aki úgy tudott szentként élni, hogy közben katonák között élt, úgy tudott szentként élni, hogy küzdött és harcolt katonák között. Nem biztos, hogy fegyverrel, de hogy valódi harc volt az övé, ez biztos. Nem fiatalon tette mindezt - mint mi tábori lelkészek általában -, hanem már hetven év fölött járt, amikor például Nándorfehérvárnál segítette a győzelmet kivívni. Tehát öregsége, betegségei, gondjai ellenére tette a dolgát egy olyan környezetben, ami nem egészen egyházias környezet. Nem megbántva ezzel a kedves, idős embereket, asszonyokat, akik a templomba járnak buzgón és imádkoznak. A tábori lelkész nem ilyen körülmények között dolgozik, de mégis ugyanolyan értékes a kettő és ugyanolyan örömet okoz az embernek ez a munka is és az a munka is. 

Gondolom nagyon sok hallgatóban is megfogalmazódik egy kettősség, amikor meghallják, hogy honvédség és tábori lelkészek. Ebben a két dologban állandó ellentmondást vélnek felfedezni. Többször megválaszoltuk már azt a kérdést, hogy hogyan fér meg a kettő egymás mellett, egy olyan környezetben teljesíteni szolgálatot, amelyben, az egyes emberben ott létezhet az istenhit, de a cselekedetben – bár magasztos, hiszen a hazát, embertársainkat védi – azért mégis ott van egyfajta agresszió.

- Agressziót még soha nem láttam katonák szemében és nem éreztem a katonák lelkében. Ezzel csak az agresszió szavadra szerettem volna utalni. Bizony, az ő életük teljesen más, mint egy civil ember élete, hiszen a haza fegyveres szolgálatát vállalták. Tudjuk azt a színpadi szlogent, hogyha a színpadon megjelenik egy fegyver, akkor az el fog sülni. Bizony, a katonák életében – és ezt ők tudják, ezzel tisztában vannak – benne van, hogy valamikor a fegyver használatára sor kerül. Éppen ezért, fontosnak tartom azt, hogy még inkább ott legyünk mellettük, még inkább érezzék azt, hogy itt van a tábori lelkész, aki erre a krízisre, erre e lelki-válságra esetleg tud valamit mondani. Meg tud nyugtatni, hogy lehetek úgy keresztény, lehetek úgy istenfélő, hívő ember, hogy esetleg nekem valamikor használnom kell a fegyveremet. Én azt hiszem, hogy az apostolok munkájához hasonlít legjobban a miénk. Az apostolok, amikor elmentek pünkösd után Krisztust hirdetni, akkor nem keresztényekkel, hanem pogányokkal, hitetlenekkel találkoztak, s az ő környezetükbe kellett a hitet eljuttatni. Mi tábori lelkészek, akik a katonák között élünk, nem mondom azt, hogy hitetlenekkel, de vallásukat nem mindig buzgón gyakorló emberekkel találkozunk és köztük kell tanúságot tenni Krisztusról, nekik kell elvinni az örömhírt, a jóhírt, az evangéliumot, azt, hogy az Isten úgy szereti őket, ahogy vannak. 

Visszakanyarodva a védőszentekre, én, mint katona kérdezem tőled azt, hogy a hétköznapokba hogyan vihetem be a védőszentemhez való viszonyulásomat, vagy hogyan töltheti ki az én mindennapjaimat mondjuk egy védőszentnek a követendő példája?

- Amit most először kérnék vagy mondanék egy katonának, aki a védőszentjéről kérdez engem, az egy modern feladat lenne. Menjen fel az internetre, nézzen utána, hogy ki az ő védőszentje, nézze meg az életét, keresse a hasonlóságokat az ő élete és a szent élete között. Menjen el a szüleihez, kérdezze meg, hogy hogyan választották ki az ő nevét? Miért pont az lett, aki lett? Gondoljon vissza arra, hogy hogyan alakult ki az aláírása. Gondoljanak vissza arra, hogy miért az lett, miért úgy lett az aláírása? Ha megismerte egy kicsit a szentet, beszélgetett a szüleivel, kicsit átgondolta saját, régi életét, akkor ezekből a gondolatokból formáljon imádságot. Beszélgessen védőszentjével, mondja el, hogy itt van ezen a földön és tudja, hogy védőszentje vigyáz rá. Alakuljon ki valami kötődés, valami kapocs. Ha esetleg olyan a védőszent, akinek földi sírhelyét, nyughelyét tudja, egyszer szervezzen oda családi kirándulást, látogassák meg. Talán ezekkel a gondolatokkal tudnám azt érzékeltetni, hogy igenis a mindennap része lehet a védőszentünk. 

Kálinger Roland őrnagynak, katolikus tábori lelkésznek köszönöm szépen a beszélgetést és ígérem a hallgatóknak, hogy természetesen visszatérünk még a szentek, katonaszentek, védőszentek témára. 

A katolikus tábori lelkészek hasonlóan a honvédekhez, a haza szolgálatára is felesküdtek. Teszik ezt jó szóval, gondolattal, támogató cselekedettel. Kálinger Rolanddal beszélgettem az imént és talán ide illik egy ima, amely a hazaszeretetről szól: „Istenünk, ezt a hazát te adta nekünk. Te segítettél, hogy az őseink hősiesen meg is őrizzék. Tégy alkalmassá engem is arra, hogy hazámat és nemzetemet védelmezzem, s segíthessek azoknak, akiket rám bíztál, Krisztus a mi Urunk által. Ámen.”

 

Nádasi Alfonz a háború borzalmairól ír Hadinaplójában, amelyet ezúttal is Bőzsöny Ferenc oszt meg hallgatóinkkal. 

július 29.

Megkapjuk a parancsot: nyolckor indulunk. Gyönyörű időnk van. Ez a szerencsénk. Mind többször esik szó erről a nagy visszavonulásról. Mind többször hasonlítjuk össze a doni visszavonulással. Méreteiben ez is akkora. De óriási különbség az, hogy mi nyáron vagyunk kénytelenek megtenni ezt az utat. Vajon mennyi lesz? Annyit máris látni, hogy minden vonalon megindult a támadás. Az oroszok valóban először kiegyenlítik mindenütt a vonalaikat. Aztán ahol megkapják a parancsot a lassú támadásra, ott meg is teszik, végre is hajtják. Vagyis röviden és magyarul, a háború tulajdonképpen befejeződött. Már csak az az egyetlen kérdés, mennyire bírják az oroszok ezt a totális támadást. Mennyire merült ki a német, mert most kimerült, az biztos. Mennyire avatkoznak bele az egészbe a nyugatiak.
Az oroszokra vonatkozva mindig több adatunk van. Az átküldött felderítőink nagyon ügyesen szedik a híreket. Valamennyien megerősítik a megafonoknak azt az állítását, hogy kimeríthetetlen tartalékjaik vannak. A helyenként hozzánk kerülő orosz újságok nyíltan írnak arról, hogy gyáraikat leszerelték és az Uralba telepítették. Ne féljen senki, mert azok úgy termelnek, hogy kimeríthetetlen a kapacitásuk.
Hát ennek most érik meg a gyümölcse. Borzadok belegondolni, mi lenne, ha mindez a vonulás ugyancsak télre esnék. Most minden alkonyat leveszi a vállunkról azt a gondot, hol alszunk. Most valóban szentírási bohémséggel fekszem le: mit törődöm a holnappal. Még csak helyet sem kell keresnünk magunknak. Olyan nagy a Föld felülete, hogy mi is beleférünk. Lucerna, lóhere pedig a paciknak ad olyan finom vacsorát, mintha a Sztálin hátaslovai lennének.
Mennyi döglődő autónk van! Ma az enyém is köpködött, töfögött, ugrott, kihagyott, felsivított, nyögött, aztán mégis megemberelte magát /pardon megmotorolta magát/ és ment néhány száz métert. Megint hálás voltam Édesapámnak, aki annyi technikai nevelést adott nekem, amennyi gépnek a szerkezetébe engedett betekintést.
Beérünk Sokolov városába. Agyon bombázták az oroszok. Ilyent még nem is láttam egész úton. Alig van benne ép ház. Itt tudtuk meg, hogy SS-kaszárnya volt benn. Erre aztán az orosz semmit sem tart feleslegesnek. De tulajdonképp jól teszi. Ilyen emberállatokat még nem láttam, mint az SS-esek. Láttunk már harcukat igazán olyan hősi fokon, hogy könyvben lehetne tanítani. De abban a pillanatban, mihelyt övék a fölény, elvesztik a józan eszüket, és valamennyien gyilkosok, embermészárlók lesznek.

 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

1464. március 29-én királlyá koronázzák Hunyadi Mátyást a magyar szentkoronával, Székesfehérváron.
1676. március 27-én született Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc, a nagyságos fejedelem.
1810. április 2-án született Gasparich Márk Kilit ferences szerzetes, horvát származású tábori lelkész. A magyar függetlenség lelkes híveként 1848-ban részt vett a zalai nemzetőrség szervezésében. Tábori lelkészként ott volt a pákozdi csatában, majd októbertől csatlakozott Perczel Mór hadtestéhez. Ettől kezdve a világosi fegyverletételig tábori lelkészként Perczel vezérőrnagy törzskarában szolgált. 1849. április 3-i szenttamási ütközetben ő vezette rohamra a szerb tábort bevevő magyar honvédeket. A szabadságharc bukása után illegalitásban élt, de 1852 februárjában elfogták és kötél általi halálra ítélték, majd kivégezték. 
1849. március 30-án Kossuth, Görgei Artúrt nevezi ki a honvédsereg főparancsnoki posztjára. 
1849. április 2-án volt a hatvani csata, amelyben Gáspár András tábornok honvédjei legyőzték Schlik császári altábornagy csapatait. Ezzel az ütközettel kezdődik a tavaszi hadjárat. 
1868. április 1-én halt meg Lukács Dénes honvéd ezredes, a tüzérség parancsnoka. Örmény származású családban született, tanult a bécsi tüzériskolában, ahova később tanárként is visszakerült. Ő oktatta tüzérségi ismeretekre az ifjú Ferencz Józsefet is. 1840-ben ő készítette Magyarországon az első földgömböt. A szabadságharc leverése után elfogták és az aradi haditörvényszék előbb golyó általi halálra, majd 16 év várfogságra ítélte. Temesváron, Aradon majd Komáromban töltötte büntetését. Komáromi fogsága idején földgömböket készített, amelyeket iskolai használatra a könyvkereskedések is árusították később.
1892. március 29-én született Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. 
1894. április 2-án Budapesten temették el Kossuth Lajost.
1989. március 29-én a rákoskeresztúri Új Köztemetőben megkezdték a Nagy Imre per áldozatainak exhumálását és azonosítását. 
2005. április 2-án hunyt el II. János Pál pápa.

 

Köszönöm, hogy megtiszteltek ismét figyelmükkel, tegyék ezt majd egy hét múlva is. A 201. adásunkat hallották, ha véleményük, gondolatuk van műsorunkkal kapcsolatban, akkor azt bátran írják meg az interarma@mariarado.hu elektronikus postacímen. Pilinszky János Átváltozás című versének soraival köszönöm meg figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.”

 

 

202. ADÁS

2017. április 5.

Szerkesztett változat

„A kereszt útján
gyermekeim,
csak az első lépés nehéz.
Legnagyobb keresztünk
nem maga a kereszt,
hanem az, hogy félünk tőle.
Nincs meg a bátorságunk,
hogy hordozzuk,
jóllehet tudjuk
s tapasztaljuk,
hogy kikerülni
nem lehetséges;
utolér bennünket.”

Vianney Szent János „A Kereszt útján...” című versének soraival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Mai adásunkban ezúttal Szentesi Csaba őrnagy, görögkatolikus tábori lelkésszel elmélkedünk az otthonról, hazaszeretetről.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

„Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani.” – mondja Babits Mihály „Örökkék ég a felhők mögött” című írásában. Folytatjuk azt a sorozatot, amelyben tábori lelkészekkel beszélgetek azokról a témákról, amelyekkel felkeresik az alakulatokat és megosztják gondolataikat a katonákkal. Ezúttal Szentesi Csaba őrnagy, görögkatolikus tábori lelkész beszél a hazaszeretetről, az otthonról.

Akkor, amikor témaválasztás volt, hogy miről kell majd beszélni az alakulatoknál, miért éppen ezt a témakört választotta? Ez áll hozzád a legközelebb?

- Amikor előadást tartok, mindig elmondom, hogy az otthon és a hazaszeretet egyenlő a családdal. Ebből a szempontból nagyon közel áll hozzám ez a téma. Akár a kiscsaládot nézzük, amiben élünk, akár a nagycsaládot nézzük, amibe nem csak a magyar hazánk tartozik bele, hanem az anyaszentegyház nagy családja is. Mindenkor arra hegyezem ki az otthonszeretetet és a hazaszeretetet, hogy ez a mi Urunk, Jézus Krisztus nélkül, a teremtő Isten nélkül elképzelhetetlen. Természetesen nagyon sokan élnek nem klasszikus családban. Vegyük például a szerzeteseket, akik szerzetesi közösségben élnek, mint családjukban. Vagy ha a nehéz sorsú emberekre gondolunk, akik valamilyen fogyatékkal élnek, nekik is megvan az úgynevezett családi közösségük. Gondoljunk a sorstársakra, akik összetartoznak, például a honvédségre is szokták mondani, hogy egy nagycsalád, és ez tényleg így van. Ezek alapján láthatjuk, hogy különböző módon tudják megélni embertársaink a családban lévő életet és semelyik nem zárja ki, hogy tiszta szívéből hazafi legyen, hazaszerető legyen és érezze az otthon melegét.

Mitől lesz a család otthon és mitől otthon a család?

- Nagyon egyszerű a válasz és még azok is elfogadják tőlem, akik nem hívők, nem vallásosak, hogy Isten nélkül elképzelhetetlen. De természetesen idáig el kell jutni, és ha mondjuk erről beszélek, akkor nyilván ezeket a lépcsőfokokat végigjárom egy kicsit néhány gondolattal. Minden kezdet nehéz, mindent valahol el kell kezdenünk és rajtunk múlik, hogy meddig jutunk azon az úton vagy azon a lépcsősoron fölfelé. 

Mik a lépcsőfokok?

- Az első talán, hogy akarjak családban élni, hogy úgy gondolkozzak. Ne csak magamra gondoljak, ne csak a saját céljaimat akarjam elérni, hanem vegyem figyelembe a házastársam céljait, később a megszületendő gyermekeim, a felnövekvő nemzedék céljait. Ha megvan az akaratom és egyesül a családom, a kollégáim, a nagyobb család, az anyaszentegyház akaratával, akkor következik az a kérdés, hogy mit akar tőlem a jó Isten? Mit csináljak én ezen a földön? A családban, a kisebb, nagyobb közösségekben mi az én feladatom, miért hívott engem életre a teremtő Atya?

A közösség szabja meg azt, hogy milyen feladatom lesz ebben az otthoni, családi környezetben vagy pedig én magam is tehetek azért, hogy az igazi helyemet megtaláljam? Nyilvánvaló, hogy egy férfi szempontjából ott van az apa szerep, ott van a családfő szerepe, ott van a férj szerepe.

- Hadd kezdjem az elején. Amikor a feleségemmel összeházasodtunk, egy hónap múlva papszentelésem volt és már vártuk, hogy a püspök hová fog minket helyezni. Egy kis faluban, Gadnán találtuk magunkat, a Cserehát dombságban. Amikor a rokonok és barátok segítségével kiköltöztünk a parókiára, egyszer csak mindenki beszállt az autóba, hazament és ott maradtunk ketten a feleségemmel. Mondtam is ezt neki később, hogy aznap este egy kicsit megrémültem, hogy most akkor valóban elkezdjük ketten az életünket, senki nincs körülöttünk. Bár nagyon készültünk rá, sokat beszélgettünk róla, de akkor mégiscsak egy rémület uralkodott el rajtam. Persze nem kell arra gondolni, hogy rögtön rosszul lettem, újra kellett éleszteni és ügyeletet hívni hozzám, azért mégis rám telepedett ennek az egésznek, az életnek a súlya. Ez a bevezetés azért nagyon fontos, mert bátorságra van szükség, amit nem biztos, hogy mindenki birtokol. Én úgy érzem, hogy én magam gyávának születtem. Bár nagyon sok bátorságot nyertem, de azt mind ajándékba kaptam. Utána már nem feledkeztem meg azért imádkozni az Úristenhez, hogy ha már hittel megajándékozott - és ezt mindig kérni kell, hogy erősítse bennünk -, azért ajándékozzon meg bátorsággal is, mert nagyon nagy szükség van rá a családban.

A bátorság és a felelősség felvállalása kéz a kézben jár.

- Természetesen, elválaszthatatlan. Ha mint tábori lelkész gondolok a kollégáimra, a katonatársaimra, bajtársaimra, akkor ez teljes mértékben így igaz. A bátorság hiányában bizony rossz döntéseket tudunk hozni, ezért nagyon fontos, hogy az imaszándékunkban ez szerepeljen.

Azután bővül ez a közösség, bővül a család gyermekekkel és a figyelem is a gyerekekre irányul ilyenkor. De gondolom, azzal egyetértesz, hogy előnyös dolog, ha időt szán az ember a társára is. Akkor, amikor otthonról beszélek, nagyon sok olyan példát látok magam körül, hogyha nem igazán élik meg a kapcsolatukat a házaspárok, akkor miután kirepülnek a családi fészekből a gyerekek, nem tudnak mit kezdeni egymással.

- Nagyon szerencsések azok a házaspárok, akik már az elején rátalálnak a helyes egyensúlyra. Nagyon belelendültem a papi munkába, rengeteg ötletem volt, a jó Isten sok-sok talentummal megáldott és tehetséget is adott hozzá és egy idő után jelezte a kedves feleségem, hogy jó lenne, ha otthon is lennék. Sok falu tartozott ahhoz a parókiához. Később egy másik helyre mentünk, Filkeházára, ahol már tízen felül volt a falvak száma. Én reggel beültem az autóba vagy biciklire pattantam és szépen elterveztem, hogy estig mit fogok csinálni. Ebből a tervből kihagytam a feleségemet, kihagytam a kisgyermekeimet és bizony megszenvedtünk ezzel a helyzettel. A feleségemnek igaza volt, de nem hiszem, hogy csak a papoknak probléma az, akik családban élünk, hanem más hivatásban élők is bizony megszenvednek ezzel. Konkrétan az volt a kérdés, hogy inkább vagyok pap vagy inkább vagyok férj és apa? Hogy lehet ezt a kettőt összehozni, hogyan lehet egyensúlyban tartani, melyik szenved csorbát? Évek kellettek hozzá, hogy megjöjjön az eszem, hogy a feleségemmel és a megszületett gyermekeimmel bizony nagyon keveset foglalkoztam. 

Erre a felismerésre egyszer csak az ember rádöbben vagy kap olyan visszajelzéseket, amiből már arra következtethet az ember, hogy jó úton jár?

- Nekem a feleségem volt mindig is, aki nagyon kedvesen jelezte, hogy ez a dolog így nem stimmel, ez így nem fog menni hosszútávon. Sok tekintetben nehezen kapcsolok vagy sokadszor kell elmondani valamit. Ezt az Úristen is jelezte már felém, de a feleségem is kedvesen jelezte, hogy valamilyen jó stratégiát kellene kidolgozni, egyensúlyba kellene hozni ezt a két hivatást, a családot és a papságot. Az egyik, ami oldotta ezt a feszültséget, az az, hogy a feleségem papné. Ezt úgy szokták mondani sokszor – nem is nagyon tiltakozunk ellene –, hogy a papné tulajdonképpen a papnak a káplánja. Ezt mindenféle jó értelemben kell elfogadni illetve meghallani. Munkatársak vagyunk a kezdettől egészen a mai napig. Nem csak arról van szó, hogy ő kiegészíti az én munkámat vagy ő kiszolgál engem, hanem nagyon jól össze tudjuk hangolni mindkettőnk elképzelését. Hozzá kell tennem, hogy a feleségem egy klinikai szakpszichológus és nagyon sokat merítek az ő tanultságából, műveltségéből, emberségéből. Ugyanakkor nagyon jól össze tudunk dolgozni akár a kis egyházközségemről van szó, akár a katonai munkámról.

Szentesi Csaba görögkatolikus tábori lelkésszel beszélgettem. 

 

Bőzsöny Ferenc folytatja Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

július 29.

Most még van egy kis időm, ezért összeírom a parancsra megsemmisített anyagok történetét, hogy a főnök későbben jellemtelen módon le ne tagadhassa. Tehát: Rogoznicán, július 25-én az ő parancsára a teljes egészségügyi raktárt meg kellett semmisíteni. Ugyanígy a teljes csapatraktárt. A takarókat, lepedőket, valamennyit lerakatta. Erre tanú az egész tisztikar és mindaz, aki a ládákból szabadon vihetett, amit akart.
Ma a már említett orvos százados bejött hozzánk és Szabó Kálmán, Lantos Elemér és Piniel József előtt azt mondta: Úgy kell mondani /mert így jelentettem/, hogy Wlodaván maradt az anyag. Nem kaptunk teherkocsit. - Rögtön tiltakoztam, de faképnél hagyott bennünket. Aljas cselekedet! Hozzáillik a többi tettéhez!
Az út viszonylag jó volt, de a rendezés az eddigi esztelenségekkel volt teli. Mint a csornai vicinális a háború alatt, minden öregfánál megálltunk. Előkerültek a térképtartók a tiszteknél. Kettő még monoklit is tett fel a megfelelő hülye féloldali arcfintor vágással. Így mélyedtek el a nagy szellemi megerőltetést kívánó térképolvasásba. Majd, mintha legalább egy hadtest támadási parancsát hirdetnék ki megfelelő vezérkari kidolgozás után, egyik felemelte a kezét, és két út közül rámutatott az egyikre. A többi szintén ránézett az útra, majd a térképre, és ugyanolyan néma nagyképűséggel intett az első integetőnek. Erre a jelenlevő oszlopparancsnokok szalutáltak, és következett a háború történetének szégyenletes szakaszában a további vonulás. – Jó néhányszor megismétlődött ez a jelenet. Ezt már ugyanígy ismerjük az előző napokról. Mindig nevetnek rajtam a tisztek, mikor minden megállásnál, mint valami kíváncsi kamasz, odafurakodom a tanakodók közelébe. Hát hogyne! Ilyen ingyen cirkuszban nincs mindig részem.
Elérkeztünk Somiankára. Itt települünk. Hallom, ahogy mondják: Ez a Miller földbirtokos majorja. Az ő intézőjénél kapunk szállást. Gyönyörűen berendezett lakást kellett itt hagynia az intézőnek. Az egyik szobában zongora is van. Mint valami őrült rohantam oda, és elkezdtem játszani. Megszűnt számomra a háború.
De észre sem vettem, hogy az úton bemerevedtek a csuklóim. Csak a zenét hallottam és nem az én merev, nehézkes játékomat.
Na ilyent sem értem meg. A belső hallás olyan élesen támadt rá a művekre, hogy mindenről megfeledkeztem. Csak akkor riadtam fel, mikor bejöttek, és különböző variációban azt kérdezték: Páter, ne játssz ilyen hamisan, honnan szeded ezeket a hangokat?
Édes Istenem, ma döbbentem rá igazán először, mi is lett a kezemből. Az orvosok vigasztalnak, hogy helyre hozzák, de nem hiszek nekik. Érzem a mozgásból, hogy olyan göcsörtös minden mozdulatom, mintha valami homokszemek ugrálnának benne az izmok között. Nem baj! Ezt is felajánlom a hazámért. Csak ez a szerencsétlen magyarság meneküljön meg! Mit számít az, hogy tudok-e hegedülni vagy zongorázni?!

 

Köszönöm, hogy ismét megtiszteltek figyelmükkel, egy hét múlva jelentkezünk újra. Søren Kierkegaard gondolataival zárom mai adásunkat, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Isten az Égben! Taníts meg minket helyesen imádkozni, hogy szívünk megnyíljék előtted imádságban és kérésben, és ne rejtsen egyetlen olyan titkos kívánságot sem, melyről tudjuk, hogy számodra nem kedves; de ne legyen benne titkolt félelem sem, amely attól retteg, hogy bármit is megtagadsz tőlünk, ami valóban javunkat szolgálja; hogy a szorgos gondolatok, a nyugtalan értelem, a félénk szív nyugalmat találjon abban és azáltal, amelyben és ami által ez a nyugalom egyedül megtalálható; hogy mindig boldogan mondjunk neked köszönetet. Boldogan elismervén, hogy veled szemben soha nincs igazunk. Ámen.”

 

 

203. ADÁS

2017. április 12.

Szerkesztett változat

„A kereszt útján
gyermekeim,
csak az első lépés nehéz.
Legnagyobb keresztünk
nem maga a kereszt,
hanem az, hogy félünk tőle.
Nincs meg a bátorságunk,
hogy hordozzuk,
jóllehet tudjuk
s tapasztaljuk,
hogy kikerülni
nem lehetséges;
utolér bennünket.”

Vianney Szent János „A Kereszt útján...” című versének gondolataival köszöntöm hallgatóinkat, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Mai adásunkban hallják majd Bíró László katolikus tábori püspök húsvéti gondolatait.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.
• Folytatjuk a Katonák-hősök sorozatot.
• A Kalendáriumban neves dátumokra emlékezünk.

 

Bíró László katolikus tábori püspök gondolatait hallják.

- Az Isten megelőző szeretetéről szól tulajdonképpen húsvét ünnepe, arról, hogy Isten akkor szeretett bennünket, amikor még bűnösök voltunk. Az egész húsvétban az a szép, hogy mindig az Isten lép felénk. Nem mi lépünk feléje, ő lép felénk. Izgalmas ez a fölülről lefele ereszkedő mozgás. Az ember mindig kicsiny és alulról fölfele szeretne mozogni. Azt mondja Ratzinger bíboros: Isten olyan nagy, hogy mer kicsiny lenni, az ember pedig olyan kicsi, hogy mindig nagy akar lenni. Erről szól a bábeli nyelvzavar, a bábeli toronyépítés története. Húsvétnak az előzménye az, hogy valaki közülünk leereszkedik az utolsó vacsorára, a kenyérlétnek a szintjére. Leereszkedik oda, hogy a katona átverheti Jézus oldalát lándzsájával és abból víz és vér ömlik, leereszkedik a sír mélyéig és onnan feltámad. Alapvetően a húsvét erről a leereszkedésről és Isten fölemeléséről szól. Ez mindannyiunk sorsa lehet, akik merünk megelőzően szeretni, az újra meg újra fölemelkedhet. Erről szól Jézus Urunk, amikor azt mondja: Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki meri elveszíteni értem és az evangéliumért, megnyeri azt. A húsvét egy nagyon mély meghívás. Egyrészt meghívás arra, hogy merj megelőzően szeretni, másrészt merjél hinni abban, hogy nincs olyan mélysége az életnek, ahonnan ne emelkedhetnél fel. Azt gondolom, hogy a húsvéti készület azáltal fejeződik be, ha megnyílunk a Föltámadott felé. Vajon találkozunk-e vele? Csak azzal tudunk találkozni, aki felé megnyíltunk. Lehet együtt lenni emberekkel, de amint elválunk, már nincs is közünk egymáshoz. Olyan ez, mint amikor utazik az ember a metrón vagy a villamoson: ott vagyok velük, egymás mellett ülünk és semmi közünk nincs egymáshoz. Ahhoz van közöm, aki felé megnyíltam. Húsvét titka arról szól, hogy Isten a legmesszebbre menőkig megnyílt az ember felé. A kérdés az, hogy én merek-e megnyílni feléje? Húsvétnak akkor marad nyoma az életünkben, hogyha készek vagyunk befogadni őt a megújulás vágyával, az ige újraolvasásával, hiszünk a szentáldozás által megnyílni embertársaink felé a szeretetben. Gyerekként nyilván jelentette a nagyheti szertartásokat, a szertartások ilyenkor nem a rutin szerint mentek és tele volt a templom. Ministránsként ez egy kedves izgalom volt számunkra, hogy ki hova áll, ki milyen szert visz a szertartásokon. Most pedig tulajdonképpen szemlélem azt a drámát, ami történik a nagyhéten és történik a húsvétban. Az ember visszautasítása ellenére az Isten szilárd következetességgel Jézusban teszi azt, amit elhatározott, megváltja az embert. Az ember szerencsétlensége, Júdás árulása ellenére is, Jézus adja a kenyeret és a bort értünk ontva. Az ember szerencsétlensége ellenére is elindul és vállalja a kereszthalált, holott az Isten tervben a megváltás volt. Az olajfák hegyén átvergődi magát Jézus, és ez a megváltás a kereszt által fog történni, a rossz fölött győz a jó, a halál fölött győz az élet. Most már nekem ezt jelenti a húsvét.

 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

1241. április 11-én volt a Muhi csata első napja. Rogerius feljegyzése alapján még az ellenséggel szemben, a döntő csata küszöbén sem szűnt meg az egyenetlenség és a háborgás a király ellen. 
1815. április 12-én született Rómer Flóris bencés szerzetes, régész, művészettörténész, nagyváradi kanonok, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Az 1848-as szabadságharc alatt utász közlegényként, majd bátor tetteinek elismeréseképpen előrehaladva a ranglétrán, honvédtisztként, végül századosként harcolt. Ott volt a váci ütközetben valamint Buda visszafoglalásánál is 1849. május 21-én. A szabadságharc bukása után börtönbüntetést szenvedett, az ellene hozott fő vádpont nevének magyarosítása valamint a harcra buzdítás volt. Bécsben, Olmützben, Brünnben és Josefstadtban raboskodott, ahol ideje nagy részét továbbképzésének szentelte, majd 1854-ben közkegyelemmel szabadult. 
1849. április 14-én volt a debreceni országgyűlésen a Habsburg-ház trónfosztása, Kossuth kormányzó-elnökké választása.
1912. április 14-én született Király Béla vezérezredes, hadtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A Hadiakadémia elvégzése után, 1942-44-ig a keleti fronton harcolt. 1950-től alapító parancsnoka volt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem jogelődjének. 1951-ben halálra ítélték, de 1956-ban szabadult, csatlakozott a Nagy Imre kormányhoz. A forradalom alatt több fontos tisztséget töltött be, majd a Nemzetőrség parancsnoka volt. A forradalom leverése után az Egyesült Államokba emigrált, ahol hadtörténészként tevékenykedett. 1990-től vezérezredes, 1990-1994 között országgyűlési képviselő. 

 

A Kalendáriumban már emlékeztünk Király Bélára, most Katonák-hősök sorozatunkban róla beszél Markovics Milán Mór tábori lelkész.

- Király Béla nevét elsősorban 1956-os szerepvállalása miatt ismerjük. Ám, ha megismerjük kicsit jobban az életét, meglepődhetünk azon, mennyi mindenben volt része. Élete azért is érdekes, mert sokféle nézetű ember tud felnézni rá, hiszen egyszerre volt emberséges és határozott, a szélsőségeket kerülő természetű.
Király Béla Kaposváron született 1912. április 14-én. A somogyi városban lett érettségi után karpaszományos gyalogos 1930-ban. A karpaszományos röviden azt jelentette, hogy tiszt szeretett volna lenni. Öt évvel később el is végezte a Ludovika Akadémiát. Néhány évvel később a világra telepedő háborúnak derekán frontszolgálatra küldték. Király a beszámolók szerint nem csak jó vezető volt, hanem egyszerre emberséges is katonáival, mely két dolgot egyeztetni nagy tehetségre, sőt adottságra utal. Még a zsidó munkaszolgálatosokra is kiemelt figyelmet fordított, melyre sok vezetőnek akkoriban már alig maradt lehetősége a katonák mellett. A Jad Vasem bizottság a Világ Igaza címmel ki is tüntette ebbéli szolgálataiért. A háborúban végig, de a végén különösen nehéz döntéseket kellett meghozzon minden katonai vezető, melyeket manapság csak nagy körültekintéssel szabad elemezni, megítélni még inkább. Amikor már úgy látta, hogy nincs más lehetősége, a fegyvert Kőszegen, a szovjetek előtt letette. 1945-1950 között még nem telepedett az országra a szovjet kommunista befolyás és bár Király belépett a kommunista pártba, politikai elvektől függetlenül katonáskodott. 1950-re már vezérőrnagy lett és a Honvéd Akadémia parancsnoka is egyben. 1951-ben múltja már nem kívánatos lett. Az AVH letartóztatta, majd kötél általi halálra ítélték, melyet azonban életfogytiglani börtönbüntetésre módosítottak. 1956-ban szabadul, az akkor szerveződő Nemzetőrség parancsnoka lett. Budapesti városparancsnokként nagy felelősség került rá, miközben 100.000 szovjet katona és 2000 harckocsival kellett szembenézzen nemzetőreivel. A forradalom leverése után, rövid európai emigrálása után, az USA-ban telepedett le. A legmagasabb katonai iskolákban lett az óceánon túl tanár, hadtörténész a Columbiai Egyetemen, New Yorkban Kentucky állam ezredese lett. Mindez csupán példa a sok amerikai elismerésből és feladatából. Számos, nem csak amerikai előadása járult ahhoz, hogy a cserbenhagyott Magyarország 56-ját megértse, és átértékelje, s egyáltalán megismerje a nyugati világ.
Király Béla az utolsó leheletéig tanított és írt. Ápolta 56 szellemiségét, melynek következménye, hogy a Magyar Nemzetőrök Országos Szövetségét fogadta el a Nemzetőrség méltó utódjának, s amely társadalmi szervezet Tolna megyei szervezete a 16/100-as jelzéssel tagjává fogadta, és máig tagként is tekintenek rá. Életrajzi kötetének utolsó két sora így hangzik: Úgy hiszem megtettem, amit a hazámért megteendőnek és megtehetőnek éreztem. A gondviselés és embertársaim mindenért bőkezűen megjutalmaztak.

 

Bőzsöny Ferenc folytatja Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását. 

Ebédünk után hívat bennünket az alezredes. Nem tudtuk, miért. Bemegyünk hozzájuk. Bemutatkozom a háziasszonynak, de nem tiszti módon, hanem közép-európai szokás szerint. Nézett is az ismeretlen ezredes. Gondolom az lehetett dühös fejcsóválásában, hogy ez a buta civil még azt sem tudja, hogyan kell társaságban viselkedni. Kérdezem az alezredest, mit parancsol. Semmit, mondta. Csak a háziasszony mondta, hogy más tiszteket is látott a parkban és kéri őket is.
Néhány perc múlva a gyönyörűen felöltözött szép, magas háziasszony /kiderült, hogy grófnő/ odajön hozzám, és érdeklődik a katonáim felől, mert látja a keresztről, hogy pap vagyok.
Először nem vettem észre, hogy ez maszlag. Csak mikor fel akartam kelni és elbúcsúzni minden katonai "szabál" ellenére, amely ezt is felsőbb engedélyhez köti, gyengéden rátette a kezét a csuklómra és visszaültetett. Belementem a játékba mintegy 7-8 percig. Mindenki felfigyelt. Pedig akkor már nagyon zagyva volt a társalgás, mert már spiccesek voltak a dicső háziasszonnyal együtt. - Mikor azt kérdezte, voltam-e szerelmes, betelt a mérték. Tisztelegtem, és azzal, hogy várnak az embereim, elmentem. Utána az alezredes iróniával azt mondta: Páter, többet nem viszünk el, mert elrabolod a szép háziasszonyt. Na, ezen is túl vagyok!
Este miséztem, mert csak akkor értek rá az emberek. Külön kértek rá, mert már régen voltunk együtt misén. Buzgón készültem a prédikációra. Igen sokan voltak. Még a tüzérek is bejöttek. Majd szétrepedtek a falak itt a hatalmas udvarban, olyan buzgón imádkoztak és énekeltek. A kilakoltatásra ítélt családok pedig sírva hallgatták végig a misét. Néhány szót hozzájuk is szóltam. De persze ilyen körülmények között nem lehet vigasztalni. Hiszen a bizonytalanságból a még nagyobb bizonytalanságba mennek.
Mise után odajöttek hozzám a menekülés előtt állók. Áldást kértek, imádságért könyörögtek. De voltak köztük sok olyanok is, különösen férfiak, akik átkokat szórtak a németekre, de az oroszokra is. Próbáltam volna csitítani, vigasztalni, de meggyőződés nélkül tudtam volna tenni. Ezért csak némán részvéttel kezet fogtunk és így bocsátottuk őket útra.
Úgy látszik, a németek nem bíztak bennük, mert őrséggel küldték őket Nyugatra. Nem határozták meg nekik a közelebbi végcélt. Csak katonamódra a legközelebbi pihenőt.
Több sem kellett a mieinknek, mikor ezt a jelenetet látták. Jó magyar vazsi dialektusban, meg göcseji rossebekkel kicifrázva emlegették a Sztálin meg a Hitler kedves édesanyját, hogy mit kellett volna tenniök drágalátos gyermekük megszületése előtt kilenc hónappal. - Nem tudtam mit tegyek, mérgelődjem-e vagy nevessek. Hiszen ugyanezek a jó magyarjaim tíz perccel ezelőtt áldoztak. Azt hiszem a jó Isten befogta egyik szemét és fülét és csak a másik felével nézte és hallgatta áldott magyar fiainak őszinte megnyilatkozását. Hát hogy ez nem éppen a pápai enciklikák stílusában történt, és nem a hittanórán hallottak szókincsével nyert kifejezést, az csak azzal magyarázható, hogy a hangulatnak ez felelt meg legjobban.
Éjjel menetkészen, ruhában aludtunk. Késő este parancsot kaptunk, hogy bármelyik pillanatban indulhatunk. Legyünk erre felkészülve. Csak a műszerládákat hagytuk elöl, néhány kötszeres dobozzal együtt. Egyébként mindent elpakoltunk.

 

Mai adásunk véget ért, köszönöm figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Dsida Jenő Út a Kálváriára című versével búcsúzom.

„Reszkető, enyhe fény sugárzik.
Egy felhő lassudan megyen.
A lélek fáj, a fény sugárzik.
Valaki ballag a hegyen,
hűs homlokáról fény sugárzik
s szemét lehúnyja – úgy legyen!

Elszállt szerelem illatától
kövér és fűszeres a lég.
Halott szerelem illatából
soha, de sohasem elég.
Bomló szerelem illatából
sejti a szív, hogy itt vég.

A seb szép csöndesen begyógyult,
- ó, angyalok, bús, kék szeme –
a seb már nem sajog, begyógyult,
- ó, halkan búgó, mély zene! –
a seb már régesrég begyógyult
és mintha mégis vérzene.

Valaki lépked, felfelé tart.
Bozót közt víg madársereg.
Valaki lassan felfelé tart.
Tövisről vérharmat csepeg.
Valaki fel, a csúcs felé tart,
hogy önmagát feszitse meg.”

 

 

205. ADÁS

2017. április 26.

Szerkesztett változat

„Senki sem születik készen: légy azzá, amivé legjobb hajlamaid szerint válhatsz. Ki elindult, s még nem érkezett meg, biztatóbb a helyzete a soha el nem indulónál. Soha nem késő elindulni, soha nem késő szeretni.” – Tatiosz gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Szent László emlékév alkalmából a Katonai Tábori Püspökség első alkalommal hirdeti meg a Szent László Katonai Zarándoklatot. A részletekről hallják majd a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökét.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetét.
• A Kalendáriumban neves dátumokra emlékezünk.

 

Szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a 2017-es esztendőt Szent László emlékévnek nyilvánította a nemzetpolitikai államtitkárság. Az emlékév célja az, hogy felhívja a figyelmet arra: Szent László a keresztény egység jegyében kapcsolta össze a közép-európai nemzeteket. Lengyelországban született, Erdély védőszentje, zágrábi püspökség alapítója, és Nyitrán halt meg. E népek közösen tisztelt királya, az összetartozásnak, együttműködésnek a szimbóluma. A Katolikus Tábori Püspökség Szent László Katonai Zarándoklatot hirdetett. A részletekről hallják Berta Tibor ezredes, általános helynököt, Szűcs László mikrofonja előtt.

- Egy civil kezdeményezés volt valójában, hogy a 2017-es év Szent László emlékév legyen. Nagy öröm volt számunkra az, hogy megemlékezhetünk arról a lovagkirályunkról, aki az egyik legnagyobb katonai, fegyvernemi védőszent a magyar katonaság között. Úgy gondoltuk, hogy ne csupán egy istentisztelet vagy szentmise keretében emlékezzünk meg róla, hanem kössük össze ezt egy egész napos zarándoklattal. Ezért arra az elhatározásra jutottunk, hogy tartsuk meg ezt a zarándoklatot június 27-én, Szent László király egyházi liturgikus ünnepén illetve egy olyan helyen, amihez az egyháznak is kötődése van. Így esett a választás Somogyvárra, arra a helyre, ahol Szent László király biztosan járt, hiszen ő alapította meg az ottani, ma is látható, romjaiban is impozáns nagyszerű templomot és apátságot, ahova aztán francia szerzeteseket hívott. Egyrészt azért döntöttünk a katonai zarándoklat mellett, mert Szent László király a katonaság védőszentje volt nagyon sokáig, aztán a lövészek védőszentje lett. Másrészt, ha figyelmesen elolvassuk, és jól értelmezzük az 1986-ban II. János Pál pápa által kiadott apostoli konstitúciót, a „Sprituali Militum Curae”-t, vagy esetleg még régebbi pápai dokumentumokat, akkor ezekben megtalálhatjuk, hogy a tábori lelkészeknek az egyházi szolgálatukban egyfajta együttműködő szerepük van az egyházmegyés papokkal. Tehát a Katonai Ordinariátus az nem egy különálló része az egyháznak, hanem az egységét szolgálja valamiképpen. Így született meg az az ötlet, hogy Somogyvárra megyünk. Bíró László püspök atyával megkerestük a kaposvári megyéspüspököt, aki szíves együttműködéséről biztosított bennünket. Meghívtuk a kaposvári, a székesfehérvári és pécsi egyházmegye papságát és híveit, hogy ez a dunántúli régió egy olyan helyen gyűljön egybe a hívekkel, katonákkal, ahol Szent László királynak ez a nagyszerű emléke van. Többféle program is lesz a zarándoklaton. A fő program a június 27-én, délelőtt 10.30-kor kezdődő ünnepi szentmise, amit katonai tiszteletadással, katonazenekarral, különböző kórusokkal együtt fog bemutatni a kaposvári egyházmegye püspöke illetve Bíró püspök úr és a meghívott papság. Ezen kívül a különböző katonai alakulatok statikus bemutatói valamint a Kaláka együttes koncertje lesz látható ezen a napon. Ami megelőzi a zarándoklatot, az a vasárnaptól kezdődő lelki fölkészülés, amire megkaptuk a kaposvári egyházmegyétől a lelkigyakorlatos házat. Ide egy napos lelki felkészülésre hívjuk mindazokat, akik szeretnének előkészülni a zarándoklatra. Nem azt mondom, hogy lelkigyakorlat lesz, de el szeretnénk mélyíteni az ott lévőkben a Szent László kultuszt, tiszteletet. Szintén a fő program előtt lesz még egy 12 km-es gyalogmenet a zarándoklatra Somogyvámosról, amit egy kitűnő fiatal hadnagy, Kiss Balázs dolgozott ki, járt végig. Ez a 12 km katonáknak egyértelműen teljesíthető, de polgáriakat, civileket is várunk nagy tisztelettel és szeretettel. Ők az ünnepi szentmisére gyalog érkeznek meg erről a távról, miközben több nevezetességet is megnéznek ezen a 12 km-es túrán.

Ezek szerint, ha jól értem, akkor a zarándoklatra nem csak katonákat, hanem teljesen civileket is várnak?

- Abszolút, azért hívtuk meg ennek a három egyházmegyének a papságát, híveit, hogy minél többen legyünk ott ezen a nemzeti emlékhelyen. Ez egy nagyon szép emlékhelyünk, hiszen egy nagyszerű lovagkirályra, uralkodóra emlékezhetünk. A zarándoklat mottója „A Szent hitével és a Harcos bátorságával”, amely egyértelműen Szent Lászlóra utal. A zarándoklat a Tábori Püspökség honlapján van egyelőre meghirdetve, de bízunk benne, hogy más egyházmegyei honlapokra is föl tudjuk tenni. Remélhetőleg a Mária Rádió hallgatói is meghallgatják ezt a műsort, és el tudnak jönni. Regisztrációhoz kötött a zarándoklat, de nyitottak vagyunk bárkinek a jelentkezésére és részvételére. A jelentkezés vége május utolsó napjaiban zárul le, tehát van még lehetőség és mód megkeresni bennünket. Várunk gyerekeket, idősebbeket, középkorúakat egyaránt. Egyrészt azért, mert a Szent László tiszteletet szeretnénk elmélyíteni, másrészt azért, hogy a Tábori Lelkészi Szolgálatnak a lelkipásztori tevékenységét is kiemeljük. Ahogy az előbbiekben is említettem, mi nem egy külön területen dolgozunk, hanem együtt dolgozunk az egész egyházzal. Én személy szerint azt is szeretném, hogy az emberek, akik oda eljönnek, lássanak katonát. Méltánytalanul kevés információ van a Magyar Honvédségről, a magyar katonákról a különböző fórumokon, a magyar médiában. Én azt gondolom, hogy egy személyes találkozás többet jelenthet, mintha valaki csak televízióban vagy interneten láthatja a katonákat. Azt hiszem, hogy ez a találkozás talán egy olyan folyamatot is elindíthat, ami talán gyümölcsöző lehet a jövőre nézve. 

Ki vállalta el a rendezvénynek a fővédnöki illetve védnöki szerepét?

- Több védnököt illetve egy fővédnököt kértünk meg. A zarándoklat fővédnöke Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere. Védnöknek felkértük Dr. Benkő Tibor vezérezredes, honvéd vezérkar főnök urat, Balás Béla megyéspüspök urat, a Kaposvári Egyházmegye főpásztorát, Móring József Attila országgyűlési képviselő urat, Dr. Neszményi Zsolt Somogy Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját valamint Szita Károly urat, Kaposvár megyei jogú város polgármesterét. Ők mind örömmel vállalták el és támogatják ezt a zarándoklatot.

Arról már van-e valami terv, elképzelés, hogy a zarándoklatot nem csak idén, hanem adott esetben jövőre vagy máskor is megrendezik?

- Ez egy nagy kihívás nekünk, hiszen minden esztendőben van egy nagy nemzetközi zarándoklat, amin részt veszünk. Ez a franciaországi Lourdes-i zarándoklat, amin sok ország katonáival együtt mi is részt veszünk már több mint húsz éve. Ugyanakkor minden esztendőben megrendezzük a Nemzeti Katonai Zarándoklatot, immár pár esztendeje Máriaremetén. Ez egy kiváló alkalom arra, hogy kipróbáljuk azt, hogy nem egy megszokott helyszínen vagyunk. Somogyvár egy főpróbája lehetne annak, hogy ezeket a zarándoklatainkat, eseményeinket egy-egy olyan nemzeti emlékhelyhez, történelmi helyhez, egyházi helyhez kössük, amikor a Lourdesi illetve a Nemzeti Katonai Zarándoklaton kívül más helyre is el tudunk látogatni. Meglátjuk, hogy milyen sikere vagy eredménye lesz, illetve hogy ez a kimozdulás mennyire segíthet bennünket. Én azt hiszem, mivel ezen a rendezvényen nem csak katonák leszünk, hanem civileket is hívunk, lehet, hogy a jövőre nézve egy jó távlatot tud nyitni ezeknek a programjainknak.

 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

1326. április 24-én Károly Róbert király megalapítja a Szent György Lovagrendet. A magyarországi alapítású Szent György Lovagrend a legrégebbi világi lovagrend, a korábban alakult lovagrendek mind egyházi lovagrendek voltak. A lovagok világi és egyházi szolgálatokat egyaránt elláttak. Egyházi feladatukból fakadt a kereszténység védelme, az ünnepek fényének biztosítása, a gyöngék, szegények és elesettek védelme, támogatása. A rend alkotmányát 1990-ben régi szellemben, de a XX. század végi követelményeknek megfelelően felújították.
1514. április 24-én Bakócz Tamás esztergomi érsek Dózsa Györgyöt nevezte ki a keresztes seregek vezérévé.
1490. április 26-án hunyt el Bécsben Hunyadi Mátyás magyar király.
1711. április 30-án a kuruc hadsereg a nagymajtényi-síkon leteszi zászlóit a császári hadsereg előtt és fegyvereit megtartva hazaoszlik. Károlyi Sándor a kuruc hadsereg főparancsnoka és Pálffy János császári tábornagy, főparancsnok Szatmár városában megkötik a Rákóczi szabadságharcot lezáró békeszerződést.
1849. április 25-én a komáromi várnál vívott csata során a hajóácsok és a magyar honvédség műszaki katonái egyetlen éjszaka alatt építettek meg egy átkelőt a Dunán és ez nagyban hozzájárult a magyar csapatok sikeréhez. Ez a nap a Magyar Honvédség műszaki katonáinak napja.
1857. április 30-án hunyt el Mednyánszky Sándor Cézár római katolikus pap, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tábori főlelkésze. 
1870. április 30-án született Lehár Ferenc zeneszerző, katonakarmester. Az iránta való tiszteletből ezen a napon van a Magyar Katonazene Napja.
1968. április 25-én hunyt el gróf Stomm Marcel honvéd altábornagy, II. világháborús hadtestparancsnok.
1945. április 29-én az amerikai csapatok felszabadították a Dachaui koncentrációs tábort. 
1989. április 25-én kezdődött meg a szovjet csapatok részleges kivonása Magyarországról.
2011. április 25-én a Magyar Honvédség átvette a magyar szentkorona és a koronázási jelvények teljes körű őrzését.

 

Bőzsöny Ferenc folytatja Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

július 31.

A szokásos elindulás. Megyünk, nem megyünk. Egyik futár a másikat éri. Egyik telefon vagy távmondat a másikat keresztezi. Egyik magyarázat a másikat keresztezi. A hazaáruló nyilas Hitler-imádó irányzatot a becsületes magyar igyekszik ellensúlyozni. De mivel nyíltan nem teheti, minden fortélyt előszed. Abból pedig van elég tartalékban, hiszen megtanultuk évszázadokon át, hogyan kell két malomkő között egy hazáért őrlődni és vért ontani.
Megyünk, megyünk. Mi ez, csoda történt? Elmegy mellettünk egy nagyfa, két nagyfa, és még mindig nem álltunk meg. Ha tovább kerget bennünket a muszka, néhány hét vagy hónap múlva egészen belejövünk a folyamatos menekülésbe.
Egy nyomorult faluba, Jakulovoba kerültünk. Kezdődik a mindennapos szálláskeresés. Ahogy eddig is szokásom volt, vagy rábízom magamat Jóskára, ha talál, egyszerűen odamegyek, vagy magam megyek, és az első házban, ahol befogadnak, megtelepszem. Mintha ilyesfélét már olvastam volna a Szentírásban, hogy ne válogassunk az evangélium hirdetése közben. Ezt pedig úgy tekintem, mint a tanítványok útját. Hiszen jót akarok tenni mindenütt.
Végtelen kedves család fogadott. Azt sem tudták, mit tegyenek velem és csicskásommal. Még csak azt sem mondhatom, hogy a papot látták bennem, mert csak utána vették tudomásul, hogy ki vagyok. Már belépésem első pillanatában odajött az egész család apraja-nagyja, kézzel-lábbal igyekeztek tudtomra adni, hogy érezzem magamat otthon. Előkerült a háborús vendéglátás örök eszköze, a tej, a tojás és a kemencében vagy tepsiben sütött kenyér. Itt már kukoricaliszttel keverték. Valami kvaszszerű italt is hoztak. Sajnos a nevét elfelejtettem. 

 

Köszönöm figyelmüket, a mai adás elkészítésében segítőtársam volt Szűcs László. Nevében is megköszönöm a figyelmet és kívánok további tartalmas rádiózást! Tatiosz gondolataival indítottam a műsort, ezzel zárom. A szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail: berta.tibor@hm.gov.hu  

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
kedd, 2020, június 23