Inter Arma Caritas - Magazinműsor a Mária Rádióban 2017. 216-220. adás

 

INTER ARMA CARITAS

FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET

Magazinműsor

honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról.

A Honvédelmi Minisztérium,

a Magyar Honvédség

és a Katolikus Tábori Püspökség

adása a Mária Rádióban.

216-220. adás

 

 

216. ADÁS

2017. július 12.

Szerkesztett változat

„Szívedre már
ha bú szitál 
s a kétség könnye mar, 
én Kedvesem, 
Szerelmesem,
Imádkozzál hamar.

Ha ember nem
lesz is velem,
de Isten nem hagy el,
sietve jő,
imánkra ő, 
még mindig megfelel.

Ha szent keze
úgy végeze, 
keresztem hordozom. 
A súly alatt, 
mi rám szakadt,
én nem panaszkodom.

Ő tudja: mér
hull könny s a vér,
és tudja, mit akar.
Nem késik Ő,
s a perc ha jő,
megszabadít hamar.”

Csiha Kálmán egykori református püspök gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Mai adásunkban hallanak majd arról a katonai táborról, amelyet ebben az esztendőben is a Katolikus Tábori Püspökség szervezett katonacsaládok gyermekeinek.
• Utolsó részéhez érkezett az a beszélgetés sorozatunk, amelyet az internethasználatról folytattunk Rácz István tábori lelkésszel.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

Július 8-14-e között a Zala megyei Reziben tartja a Katolikus Tábori Püspökség táborát, amelyen ezúttal is katonacsaládok gyermekei vesznek részt. Változatos programok, vidám gyermekarcok, gondtalan nyaralás. Beszámoltunk már többször erről a táborról az Inter arma caritas korábbi, nyári adásaiban. A táborozás ezekben a percekben is tart. Ugorjunk az időben, a táborozás lassan a végéhez közeledik. Telefonon értük utol a tábor egyik vezetőjét, Dombóvári Piroskát.

Dombóvári Piroska a Katolikus Tábori Püspökség táborának egyik vezetője, aki jelen pillanatban is a gyerekekkel van a tábor helyszínén, amely nem a megszokott helyszínen került megrendezésre, hiszen ezúttal nem Zalavárra utaztak a katonacsaládok gyerekei.

- Reizben szállásoltuk el a gyerekeket, nem Zalaváron. Túráztunk a Rezi várban, mindenféle érdekességeket láttunk és hallottunk, megtekintettük a csodálatos kilátást és csapatépítés gyanánt egy szalonnasütéssel zártuk a napot. Vasárnap elmentünk Balatonfüredre, ahol a bejártuk a Lóczy-barlangot, megnéztük a balatoni vízi világot és egy történelmi emlékhajóval, a Kisfaludy emlékhajóval elmentünk Tihanyig, majd vissza Balatonfüredre. Hétfőn egész napos kreatív programunk volt, amikor is különböző kézműves foglalkozásokat csináltak a gyerekek. Sőt, saját maguk készítettek kürtőskalácsot, amit természetesen jóízűen el is fogyasztottunk, majdan jöttek a szablyavívók, akik szablyavívásra tanították a csemetéket. Volt egy langaléta bemutatónk, amikor is a hosszúlábúak bemutattak nekünk egy programot. Ezt követően ellátogatott hozzánk Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter úr, aki kung-fu bemutatót tartott és különböző technikákat mutatott a gyerekeknek. Végül strandolással zártuk a napot. A mai napon elmentünk Zalavárra a Kis-Balaton házhoz és a Cirill-Metód emlékműhöz, utána pedig a zalaszabari élményparkban töltöttük az egész délutánunkat. Most jelen pillanatban a strandon vagyunk Balatonberényben, ahol épp a Balatonban lubickolunk, hisz hála Istennek jó időnk van.

Hány diák vesz részt a táborban, hányan segítik a te munkádat?

- Reziben sokkal kisebb a befogadó képességünk, összesen negyven gyermek, 22 fiú és 18 lány vesz részt idén a táborban. 15 segítő segít abban, hogy a gyerekek minél több élménnyel térjenek haza. 

Nem ez az első táboroztatás, amelyen részt veszel. Hogyan látod, mi az, ami leginkább megragadja a gyermekeket?

- 11-16 éves korosztályt fogadunk a táborunkba. A nagyon szélsőséges korosztály nem volt annyira jó, ezért maradt a 11-16 év. Azt gondolom, hogy a gyereknek kell az, hogy a családias légkört biztosítsunk a táborban. Azon vagyunk, hogy minden gyerek jól érezze magát és összekovácsolódjunk, egy csapatként, egy családként működjünk illetve a kultúrát, a kreativitást, a játékot és a szabadidőt vegyítve kapják az élményeket. Tehát nem csak arról szól a tábor, hogy kimegyünk a strandra és jól érezzük magunkat, hanem belecsempésszük azt, hogy mindenkinek más és más az igénye, ezáltal egy kis kreativitással, egy kis kultúrával, egy kis ügyességgel, élményekkel térjenek haza. Minden évben a tábor utolsó estéjén egy műsort adnak elő a gyerekek, melyet már nagyon várnak és készülnek rá. Verset, éneket tanulnak közösen a tábor ideje alatt. Arra törekszünk, hogy közösségként éljünk meg minden egyes tábort. Úgy fogadják nagy öleléssel és boldogsággal egymást minden évben a gyerekek, mint egy családtagot, akit régen nem láttak.

Úgy tudom, hogy a gyerekeket nem, csak a táborvezetőt tudjuk elérni telefonon, merthogy a gyerekek mobiltelefon nélkül vannak. Ezt hogyan vészelik át, egyáltalán hogyan viselik?

- Teljesen jól viselik, a szülőknek sokkal furcsább, mint a gyermekeknek. A gyermekek leadják a telefonjaikat, ha nem hagyják otthon és nagyon jól tudják, ha bármi gond, probléma van, azonnal el tudom érni a szülőket, vagy a szülők el tudnak érni engem. Fontos, hogy ebben a rohanó világban egymásra figyeljünk, és ne az legyen, hogy egymás mellett nyomkodjuk a telefonjainkat. Ennek az a lényege, hogy akkor tudok a másikra odafigyelni, ha más közben nem köt le. Itt kell egymással kommunikálnunk, élvezik a gyerekek azt, hogy együtt vagyunk, egymásért vagyunk és sokkal jobban oda tudnak figyelni egymásra.

Dombóvári Piroska táborvezetőnek köszönöm szépen a tájékoztatást, nagyon jó időt, nagyon jó programokat kívánok!

 

Rácz István katolikus tábori lelkésszel előző adásainkban az internethasználatról beszélgettünk, e sorozatot fejezzük be, ezúttal a missziós élethez kapcsolódva. 

Misszióban az egyetlen forrás a kapcsolattartásra a családtagokkal a mobiltelefon és a közösségi oldal. Gondolom én laikusként, nem katonaként. Ezt hogyan képzeljük el, mi az, ami megengedett, mi az, ami nem és ezt hogyan viselik a katonák?

- Ha nagyon le akarnék menni a gyökerekhez, akkor azt mondanám, amit általában el szoktam mondani a fölkészítés alkalmával és az előadásomban is, hogy csak az induljon el misszióba, aki száz százalékig tudja, hogy minden rendben van otthon. Azok a problémák, amik rejtve vannak, még jobban föl fognak erősödni misszióban a távolság miatt. Ez megint csak az emberben rejlik, hogy ő fontosnak tartja-e azt a kapcsolatát, esetleg egy több éves kapcsolatról van szó, amelyet megerősít az a távolság, ami misszióban kettejük között van. A kérdésedre válaszolva pedig, hogy milyen információkat közlünk magunkról, ez kialakul egy idő után a többmissziós katonáknál, hogy olyankor mi múlt időben kezdünk el élni, mert aktuálisan illetve előre nem mondhatunk semmilyen információt. Például, hogy hova fogunk menni, mit fogunk csinálni, ki lesz velünk. Utólagosan már egy kicsit bővebb az az információköteg, amit átadhatunk a családnak, tehát elújságolhatjuk, hogy hol voltunk. Azt nem, hogy kivel és mi a rendfokozata, vagy ilyen jellegű személyes információkat. De, hogy esetleg mit tapasztaltunk a helyiek között, vagy ha esetleg részünk volt egy jó beszélgetésben, azt természetesen el lehet mondani. Tehát, ha az elmúlt dolgokat közlöm a házastársammal, az kicsit bővebb teret enged számomra az információközlés szempontjából. Innentől kezdve a házastársat egy kicsit jobban meg tudom nyugtatni, hogy minden rendben van.

A rádióhallgatók a téma aktualitásából, érdekességéből adódóan több adáson keresztül hallhatták a beszélgetést veled. Hogyan tudnád nagyon röviden összefoglalni, te mit javasolsz a hallgatóknak?

- Ha két mondattal el szeretném mondani, akkor talán azt mondanám, hogy bölcs belátással próbáljunk internetet illetve közösségi médiát használni és nem kell mindenre rögtön ráugrani.

Folytatjuk sorozatunkat, következő adásunkban más témában, hiszen a Katolikus Tábori Püspökség lelkészei rendszeresen előadást tartanak a helyőrségekben a katonáknak különböző aktuális témákban.

 

A háború könyörtelen pillanatait osztja meg Hadinaplójában Nádasi Alfonz. Visszaemlékezéséinek gondolatait adásról adásra hallják Bőzsöny Ferenc tolmácsolásában. A kötet felolvasását folytatjuk.

augusztus 4.

Még idegesebb a hangulat a parancsnoksági irodákban. Rengeteg telefonálás, futárok, jegyzőkönyvezés, parancsközvetítés, megváltoztatás. Egyszóval kapkodás. Senki sem érti a miértet. Csak motorikusan adja tovább a parancsot. Maga sincs meggyőződve, hogy azt pontosan végrehajtják. A beléjük nevelt fegyelemgépezet - és ez dicséretükre legyen mondva - olyanon is átsegíti őket, ahol a józan megfontolás egészen mást diktált volna. - Mikor visszajöttem az egyes alakulatoktól, bementem az összevont irodákba. Hát ez külön lélektani tanulmány lenne, elemezni a személyeket, a viselkedési módot, a reagálást, a felettessel és az alattvalóval szembeni modort. Mondhatom, számomra roppant érdekes volt.
Az egyik mindenre káromkodott. Persze, nem a telefonba, hanem csak mikor befogta a kagyló száját a tenyerével. A másik folyton azt mondta: Igenis, alezredes úr, tiszteletem alezredes úr, feltétlenül alezredes úr. Közben mindig meghajtotta a fejét, sőt összeütötte a bokáját.
Az alakulatok egyszerűen nem gondolkodnak. Teljesen egyre összpontosul a gondolatunk: hogyan jutunk haza. Minden más csak gépies cselekedet. Máskor tele voltak panasszal, ha közéjük mentem. Minden legkisebb kiadott parancsot nagyító alá vettek. Állandóan visszatérő kérdésük volt: Tisztelendő úr, mit szól ehhez vagy ahhoz? Bizony sokszor kerültem meleg helyzetbe, mert világosan látták a parancs ostobaságát. De mivel sohasem válaszoltam langyos dumát, és nyíltan megmondtam a saját véleményemet, teljesen bíztak bennem.
De most? Egészen más! Mintha összebeszéltek volna. Pedig tudom, hogy senki sem elemzi a helyzetünket, hogy azt tovább adja a másik utcában levő alakulatnak. Csak egyszerűen valamennyien magyarok vagyunk. Tehát azonosan hat ránk ez a kaotikus állapot. Mintha ezer év értelmetlen hadakozása, a muhi csatától kezdődő vereségsorozata, az állandó idegen beszemtelenkedés hazánkba, mind-mind öntudatlanul ott nehezednék mindegyiknek a zubbonya alatt mázsás teherként. Vagy nem tudja, vagy nem akarja kifejezni, hát némán hordja. Csak akkor derül ki mindez, ha odamegyek hozzájuk, és elkezdek beszélgetni az otthoniakról. Mikor jött utoljára posta? Mit írnak hazulról? Hogy van a felesége, menyasszonya, édesanyja? Ezekre azonnal megszűnik a mázsásnyomás, és arról kezdenek beszélni, amiről mindeddig hallgattak. De olyan egyformán, mintha állandóan kicserélték volna a gondolataikat. Pedig nem! Csak ilyen helyeslő mondatokat lehet hallani valamelyiknek a felelete közben: Ippeg így gondoltam én is, komám.

 

Köszönöm figyelmüket, hogy megtiszteltek bennünket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Legközelebb újabb tudósításokkal, interjúkkal egy hét múlva jelentkezünk. Csiha Kálmán egykori református püspök gondolataival kezdtem mai adásunkat, az ő soraival zárom műsorunkat.

„...Mégis, tudom, hogy megsegít az Isten
S ha terve úgy szól, hazaérkezem.
Nincs hatalom az Ő hatalma ellen
És jóságában nem kételkedem.

Amit Ő végzett, jó lesz az, tudom
S a próbát tudja, miért mérte rám.
Engem Őhozzá hű remény kötött,
És végzésére áment mond a szám.”

 

 

217. ADÁS

2017. július 19.

Szerkesztett változat

„A gyermeki élet pedig maga a csoda. Minden gyermek üzenet az emberiség számára: Isten szeret bennünket.” – Böjte Csaba gondolataival köszöntöm önöket, a műsor szerkesztője, Fodor Endre vagyok. 

 

Mai műsorunkban arra a Környezet- és természetvédelmi táborra hívom fel a figyelmüket, amelyet a Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspöksége rendez évről évre katonaszülők gyermekeinek. Idén június 8-14-ig Reziben, a Keszthelytől nyolc kilométerre található településen rendezték meg a tábort. Előző adásunkban, egy héttel ezelőtt még tartott a tábor, akkor telefonon értem utol a tábor egyik vezetőjét. A riporter Antal Ferenc volt, az összeállításban a táborozókon kívül megszólal majd Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke. 

Berta Tibor ezredes, általános helynök

- Reziben vagyunk, a volt római katolikus plébánia területén, ami most egy turistaház, turistaközpont. Az első tizenhárom tábort a Kis-Balaton mellett, Zalaváron rendeztük meg. Különböző technikai és logisztikai helyzetek miatt döntöttünk úgy, hogy elhagyjuk Zalavárt. Így most kell keresnünk egy új jelmondatot, mert a „Zalavár visszavár” jól hangzott. Aki szervezett már tábort, az tudja igazából, hogy egyetlen egy tábor „megalkotása” sem egyszerű dolog. A július első napjaiban kezdődött táborunkban negyven gyerek vesz részt. Az eddigiekhez képest nem egy hatalmas létszámmal vagyunk, mert volt már itt 70-80 gyermek is egy-egy turnusban. Azt tudni kell, hogy ez a tábor, talán az első kivételével, egy feladatterv szerint készül. Van egy nap alapja, vázlata, és annak a feladata megtölteni ezeket a napokat programokkal, aki az adott évben szervezi a tábort. A váz ugyanaz, hiszen vannak olyan támpontok, amiket be kell tartani. A szolgálati személyek közül többen már három, négy vagy öt alkalommal voltak itt, akár a tábori lelkészekre, akár a katonákra gondolok. Az alaptervben nem az van benne, hogy mit kell csinálni, az van benne, hogy mit lehet csinálni. Az a kreativitáson és a fantázián múlik igazából, hogy ezeket az órákat, napokat mivel töltik. Mindig van ebben az egy hétben egy kis kultúra, természetvédelem, környezetvédelem, kalandtúra, éjszakai túra. Például ma éjszakai túrán voltak, bár nem látszik rajtuk. Abszolút nem látszik, hogy ők fölkeltek hajnalban és elmentek egyet túrázni. Minden évben hívunk ide vendégeket, mint például idén a szablyavívókat és a langaléta garabonciásokat. Hogy hova mennek el, milyen messzire, mindez attól függ, hogy éppen ki szervezi a tábort. Bár azt meg kell mondani, hogy a Kis-Balatontól és a Balatontól nem szeretnénk elszakadni, maximum 50-60 kilométerre megyünk el az úgynevezett alaptábortól.

A gyerekektől jön visszajelzés, hogy érdemes évről évre megszervezni a tábort?

- Az az igazság, hogy ezt én is megkérdeztem most azoktól, akik itt vannak velünk a kezdetektől. Most elég sok új arc van nekem is, akiket eddig még nem láttam. Tény és való, hogy van olyan gyerek, aki a kezdetektől itt van, tehát 11 éves korától egészen 17 éves koráig. Van, aki ötször, hatszor el tud jönni. Most meglepően sok új jelentkező van, hogy ez mitől függ, azt nem tudom. Nem készítettünk még szociológiai felmérést, de majd lehet egyszer erre is sor kerül, hogy mi alapján jönnek ide a gyerekek. Pusztán csak azért, mert mi meghirdetjük, körbe küldjük e-mailen illetve a honlapunkon rajta van, vagy szólnak egymásnak esetleg a szülők, nem tudom. Az az érdekes benne, hogy van olyan fiatalember, aki most van itt először, de nővére már többször volt a táborunkban. Ezt már megfigyeltük, hogy saját családon belül is öröklődik a táborunk. 
Nagyon fontos dolog, hogy a környezet és természetvédelmet, a kultúrát megőrizzük, úgyhogy ellátogatnak majd éppen Szent László évében Somogyvárra, a Nemzeti Emlékhelyre. Tegnap voltak Balatonfüreden, ahol volt egy kis hulladékszedés, hogy legalább annyival járuljunk hozzá ebben az évben is a környezetvédelemhez, aztán majd meglátjuk, hogy a következő évektől hogyan tudjuk ezt még szakmaibbá tenni. Most volt az első év, amikor sikerült egy jó szalonnasütést megszervezni, tehát szakember módjára tudtak szalonnát sütni. Ez a helyieken is múlott, akik segítséget adtak ehhez, mert ez azért nem olyan egyszerű. Mindenki azt gondolja, hogy kell hozzá szalonna, nyárs meg tűz, pedig szakmunka a szalonnasütés és idén ez nagyon jól sikerült. 

Kiss Gergő, táborozó

- Másodjára veszek részt a táborban. Első alkalommal apukám vetette fel, hogy mi lenne, ha eljönnék ide. Nagyon jók a programok és a közösség is, megtaláltuk a közös hangot. Első nap megérkeztünk, elmentünk ebédelni, utána viszont egy jó hosszú túrán voltunk a tanösvényen, ahol Szilárd vezetett minket körbe és beszélt az állat illetve növényvilágról. Voltunk a Lóczy-barlangban is, ahol nagyon gyönyörűek voltak a cseppkövek, majd elmentünk egy hajókázásra is. A mai napon eddig kézműveskedés, kürtőskalács készítés és szablyabemutató volt. Sok régi barátommal találkoztam itt, de új barátságokat is kötöttem. Jövőre sajnos nem jöhetek, mert elértem a felső korhatárt.

Balázs Kitti, táborozó

Pápáról érkeztem. Édesanyám mondta, hogy lenne lehetőségem ebbe a táborba eljönni, hallgattam rá és nem is bántam meg, nagyon élvezem. Már negyedik alkalommal vagyok itt. Mindig nagyon szerettem itt lenni és tényleg ez az a tábor, ami nekem való. A barátaimmal is nagyon jól elvagyok, örülök, hogy láthatom őket egy év után, mert nem tudunk közben találkozni olyan sokat. Amit nagyon szeretek az a hajnali túra, és hogy minden évben meglátogatjuk a Kis-Balaton Házat. Szeretem a kézműves foglalkozásokat, és a csapatépítő játékokat is.

Dombóvári Piroska, a tábor szervezője

- A Katolikus Tábori Püspökség rendezésében segítek szervezni a gyerektábort immáron tizenöt éve. Negyven gyerek van jelen pillanatban, ebből tizennyolc lány és huszonkét fiú. Én minden tábort sikeresnek tartok a maga nemében, egyáltalán sikeressé teszik a gyerekek, mert itt vannak és jönnek évről évre. Ez már jó és ez már egy siker. Nagyon szeretem, hogy a gyerekek ragaszkodnak hozzánk, ragaszkodnak ahhoz, hogy szervezzük nekik a programokat. A sikert abban látom, hogy nem csak egyszerűen egy táborban vagyunk, ahol nem csinálunk mást maximum kimegyünk a strandra, hanem belecsempésszük a kultúrát, a játékosságot, a kreativitást. Azt szeretnénk, hogy a gyerek fejlődjön. Egy pici kultúra is kell a gyereknek, amit megpróbálunk átadni. Nem visszük sose túlzásba, mindig fontosnak tartjuk, hogy legyen benne játékosság, mert egy gyereknek a játék a legfontosabb. Nagyon törekszünk arra, hogy csapat legyünk, tehát mi egy csapatként működjünk tovább. Egy egész napot töltöttünk Balatonfüreden, ahol elmentünk a Lóczy-barlangba, majd megtekintettük a Balaton vízi világát illetve egy történelmi emlékhajóval egy kirándulást tettünk Tihanyba, majd vissza Balatonfüredre. Nagyon élvezték a gyerekek. A Kisfaludy emlékhajóval voltunk, amelyet felújítottak, tehát nem egy modern hajóra kell gondolni. Természetesen voltunk hajnali túrán, mert ez már szinte hagyományos programunk, amit nagyon szeretnek a gyerekek. Itt az a lényeg, hogy együtt nézzük a napfelkeltét, együtt játszunk, túrázunk közben. Elmentünk Rezibe megnézni a várat, közben csináltunk egy csapatépítő szalonnasütést, amit szintén élveznek a gyerekek. Ezt nem kapják meg mindig, a mai modern világban jó egy kicsit a gyökerekhez visszanyúlni. Természetesen a fürdés is része mindig a programoknak, mert a Balaton itt van a közelben. Elmegyünk a Kis-Balatonhoz és meglátogatunk egy élményparkot is, ahol el fogunk tölteni egy egész napot. Kreatív napunk volt, amikor kézműves foglalkozások voltak, meghívtuk a langaléta produkciót, akik előadást tartottak, de volt szablya és kung-fu bemutató is. Kürtőskalácsot sütöttünk közösen a gyerekekkel. Mi felnőttek begyúrtuk a tésztát, de a gyerekek sütötték és ették a kalácsokat. Lesz még kultúra ebben a pár napban ami még hátra van, például megnézzük a József Attila emlékházat is. Az egyik legfontosabb még a szavaló és népdalversenyünk illetve a produkciójuk, amit a búcsúnapon tartanak nekünk. A tábor elején megkérjük őket, hogy töltődjenek fel minden jóval, és ami tapasztalatot megszereznek, azt mutassák be minél vidámabban, minél kreatívabban. Nagyon jó kis műsorokat szoktak kreálni az utolsó napra, ami természetesen egy jó záró bulival fejeződik be.

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter

- Mindig eljöttem a katonacsaládok gyerekeit meglátogatni Zalavárra. Most itt vagyunk Reziben, nagyon szép hely. Fontos, hogy a katonacsaládok gyerekei ilyen táborozási lehetőségekhez hozzájussanak és az itt töltött időt próbálják meg minél hasznosabban tölteni. Amiben mi tudunk nekik segíteni, túl azon, hogy itt legyenek, hogy tartalmas programokat igyekszünk biztosítani és adni. Nyilván most itt egyfajta önvédelmi alaptudásra is megpróbáljuk őket megtanítani, szerintem ez is hasznos, az élethez hozzátartozik. Sajnos, sosem lehet tudni, hogy mikor éri őket fizikai támadás. Ne történjen ilyen, de a futáson kívül legyen némi esélyük arra, hogy meg tudják magukat vagy esetleg a szeretteiket védeni. Nyilván ez egy alapfoglalkozás, tehát óvatosan, okosan kell ezt elsajátítani. Bízom benne, hogy kedvet lelnek ebben a fiatalok. A katonasághoz, a katonaélethez hozzátartozik sajnos az önvédelem is, hiszen bármilyen informatikai hadviselés korát éljük, bármennyire is látjuk azt, hogy egyfajta modern technológiai csodák jelennek meg a hadviselésben, ennek ellenére a katonának mindig szüksége lehet arra, hogy a saját testi épségét óvja és védje. Arisztotelész azt mondta, hogy az igazi tudást, a tanítani tudást mutatja meg. Nyilván próbáljuk tanítani a fiatalokat. Én már, mint öreg harcos próbálok egy két fogást megmutatni nekik, hogy mi az, ami az életben előfordulhat. Szeretek a fiatalokkal foglalkozni, hiszen ennek van értelme, átadni azt, amit eddig tanultunk. Fogékonyak erre, úgy látom, érdekli őket. Próbáljuk játékos formában, de nyilván fegyelmezett keretek között ezt a néhány figurát megtanítani nekik. Huszonöt éve gyakorlom a Wing Tsun kung fu-t, ötödik mesterfokkal rendelkezem és úgy gondolom, hogy nagyon sokat adott nekem az életben: önmérsékletet, az ellenfél tiszteletét, küzdeni tudást is természetesen. Én azt látom, hogy ez csak hasznára válik a fiataloknak. Semmiféle fölösleges agresszivitásra nem tanítjuk őket, sőt, pontosan az agresszív emberek elhárítására tanítjuk őket.

További részleteket a Katolikus Tábori Püspökség honlapján illetve a honvedelem.hu elektronikus oldalon találnak.

 

Bőzsöny Ferenc folytatja Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

augusztus 5.

Működik az aktivok gépezete ellenünk. Ma megjött Németh Béla tábornok. Az eddigi úri viselkedésével folytatta a vizsgálatot. Látszott a kérdéseiből, hogy a háta közepébe sem kell az egész, de hát a szabály az szabály. A főnök elővezetett kettünket Kálmánnal. Megkezdődött a szabályos kihallgatás. De ez csak egyoldalú lett, mert Németh Bélának több esze volt, semhogy lehetőséget adjon arra, hogy kinyissam a számat. Mert akkor kénytelen lett volna tőlem hallani azt, amit ő eddig is tudott, de nem hivatalos jelentésekből. Ez pedig egyértelműen azt jelentette volna: Vezérőrnagy úr, alázatosan jelentem, a saját parancsnokom hazudik és rágalmaz.
Egyáltalán nem meggyőződéses hangon azt mondta, mennyire sajnálja, hogy ilyen nehéz helyzetben ennyire jutottunk. Ezért a mai nappal áthelyezi a két lelkészt a vonatparancsnoksághoz. De beosztásuk az eddigi marad. Csak szálláskörletet változtatunk. Mikor kijöttünk, kikötöttem, hogy ezt csak úgy fogadom el, ha az egész tisztikar előtt mondja, hogy hazudott ellenünk. Amikor valamennyien együtt voltunk, meg is tette. Mentegetőzött, hogy ideges és fáradt. Leintettem: ne folytasd a mentegetőzést, mert megint olyan marhaságok sülnek ki, mint eddig. Inkább örüljünk, hogy észre tértél. Kimentek. Mint valami végszóra bejött a főnök. Gondoltam, na itt az újabb alkalom néhány negédes mondatra. Minden átmenet nélkül megkérdeztem tőle: Százados úr, hogy lehet ilyen rongy alak? Jegyezze meg, hogy tovább folytatom a kabinetirodában. Erre köpködve kiment.
Újra bejött, de mivel mások is voltak, nem szólt semmiről. Csak apró, jelentéktelen hivatalos ügyeket tárgyalt. Közben elláttuk a sebesülteket. De láttam, hogy valami nyomja a bögyét.
Egyszer csak azt mondja: légy szíves gyere be hozzám. Mikor egyedül voltunk, megkérdezte: Folytatod-e Alfonzkám, a kabinetirodában? A leghatározottabban azt feleltem: Igen!
Jött a szokásos felelet. Hiába mész, úgyis nekem adnak igazat. Én vagyok a magasabb rangú!
Rögtön bementünk Zsellérhez. Tudniillik Kálmán kért, hogy ott is tisztázni akarja az ügyet. Meg akarja vallani a hibáját, és szeretné valahogyan visszacsinálni az egészet. Nyeltem egyet, és háttérbe szorítva magyar mivoltomat, keresztény részemet vettem el, mondván: megbocsátás. Magam sem voltam erről meggyőződve. De nem akartam aztán rossz példát adni a többinek. - Zsellér jól látta az egészet, hiszen annyiszor elmondtuk már neki. Mondta, hogy mindent jelent Németh Bélának, aki jó katona is, hívő ember is, intelligens is. Mindezt mi még jobban tudjuk, tehát bizalmunk van hozzá.

 

Köszönöm figyelmüket, Fodor Endrét hallották. Egy hét múlva jelentkezünk ismét adásunkkal. Márai Sándor gondolataival búcsúzom és kívánok további tartalmas rádiózást, a nyaralóknak jó pihenést, a bennünket munkában hallgatóknak pedig tartalmas, eredményes feladatvégzést!

„Mert az ember – egyre inkább azt hiszem -, csak annyit ér és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke egy zugában az örök gyermeket.”

 

 

218. ADÁS

2017. július 26.

Szerkesztett változat

„Nagyasszonyunk! Oltalmadban keresünk menedéket mi, a te néped, örökséged és nyájad, akiket szentséges Fiadról kereszténynek neveznek. Különös pártfogásodért pedig hazánkat Mária országának hívjuk és valljuk. Oltalmazd és védjed hatalmas pártfogásoddal minden testi-lelki bajtól édes hazánkat, hogy Isten dicsőségére és néped vigasztalására mindenkor virágozzék.” - Eszterházy Pál nádor könyörgésének egy részletével köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Mai adásunkban a Veszprém Légierő Zenekar tolmácsolásában népénekeket hallanak majd. Eközben visszatekintünk arra a Tihanyi Apátságban történt eseményre, amely egy hangfelvétel volt, a katonazenekar egyházi népénekeket énekelt föl.

 

1985 óta létezik a Magyar Honvédség Légierő Zenekar Veszprém. Az együttesben a tradicionális fúvószenekari hangszereket találhatjuk meg. A zenekar szellemiségét nagyban meghatározta az 1945-ig működő Magyar Honvéd Légierő Zenekarának szakmai múltja és tevékenysége. A Légierő Zenekar működésének elsődleges és meghatározó szakmai munkája, fegyvernemi dalok, magyar indulók és a történelmi egyházak zenei kultúrájának terjesztése. Évente közel kétszáz alkalommal lépnek fel és nem csak katonai eseményeken. A Légierő Zenekar 2006-ban Veszprém város Pro Urbe-díját, 2007-ben Veszprém megye érdemrendjét kapta. A zenekar karmestere kezdettől fogva Katona János, aki az együttes irányítása mellett sokat tett és tesz a magyar katonazenei hagyományok ápolásáért. Felkutatott és a mai fúvószenei követelményekhez igazítva átdolgozott számos fegyvernemi indulót, ugyanakkor több fegyvernemi dal szerzőjeként is számon tartják. Nem volt véletlen tehát az, hogy a Mária Rádióban, itt az Inter arma caritas című műsorban a riportok, interjúk, tudósítások között az ő zenéjük szólaljon meg. 

Katona János alezredes

A hely ad egyfajta varázst ennek a felvételnek?

- Természetesen, köszönhetjük elsősorban az Úristennek, másodsorban a Magyar Honvédségnek, hogy ez a dolog így összejön. Nekünk nagyon fontos, hogy szakrális hely legyen, hiszen ez adja meg az éneknek a bensőségét, és fölmutatja az Isten iránti szeretetet, amit egy ilyen fúvós zenekarral, katonai zenekarral ki lehet fejezni.

Az önök repertoárja borzasztóan széles. Mit tapasztal? Vallási témájú énekekre mennyire befogadó a közönség?

- Ez egy hosszú munka eredménye. Mi körülbelül 22-23 éve szolgálunk egyházi ünnepeken illetve istentiszteleteken, szentmiséken. Nehezebben kezdtük olyan téren, hogy ennek nem volt még kellő befogadó képessége. A kérdés az volt, hogy hogyan tudnánk ezt úgy fölmutatni a fiatalok körében, hogy ezek az énekek a mai fülnek, a mai hangszerelésben is megjelenjenek? 1992-1993 között jött az ötlet, hogy az alapvető egyházi éneket úgy katolikus, mint református énekeket, kicsit modernebb hangszerelésben, talán a mai fülnek megfelelő kíséretben, egy picit, ha szabad azt a szót használnom, populárisabban meghangszerelten szólaltassuk meg. Ennek az eredménye az, hogy koncerteken, tehát nem szakrális helyen, hanem mondjuk big band koncerteken második, harmadik vagy az ötödik, hatodik szám egy-egy ilyen egyházi ének. Ennek látom most az eredményét. Én abban bízom, hogyha ezek a fiatalok, akik az énekeket hallják, és majd úgy gondolják, hogy Isten közelségét igénylik, akkor, ha bemennek a templomba már ismerős lesz nekik például a „Boldogasszony Anyánk” vagy az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga”-nak a worldös változata. A Keresztény Katonák Szövetségének vagyok az elnöke, ez egy nemzetközi szervezet. Nyilván ezen a vonalon keresztül is szeretném fölmutatni, nem csak a keresztény értékrendet, hanem a magyarságtudatot és honvéd zenét. Azt hiszem, ez a két szó párhuzamosan fut egymással. A magyarságtudatnak és honvéd szónak mindenképpen együtt kell működni. Nem csak a keresztyénséget mutatom föl, hanem vele párhuzamosan a hazafias dalok játszását is folytatom, és nyilván kutatom is, mert még rengeteg teendőnk van ezzel kapcsolatban.

 

A háború borzalmairól írt Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetében. A könyv felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

augusztus 5.

Délután bejött Haromy alezredes, a vonatparancsnok, és elvitt bennünket egy sebszállítón. Útközben folyton pattogott, és morfondírozott. Hiába, nehéz az olyan katonának, aki jól látja az igazságot, mégis a buta katonatiszti kódex szerint kell cselekednie. A panyerészlegnél leszálltunk. Egy makulányi tetőszobában helyezkedtünk el az iskolában. Ezt is felajánlom a többi igazságtalanság elviselésére.
Sohasem gondoltam, hogy a beöltözésem napját ilyen körülmények között ünnepelhetem. Ha majd valamikor egy bencés rábukkan ezekre a sorokra, ne állapítsa meg a békés nyugodt élete napjaiban, hogy valami ellágyult, romantikus rendtársa ömlengett itt a tetőszoba kis ablaka előtt.
Kívánom, hogy soha egyetlen rendtárs se élje át az ilyen időket. Kívánom, hogy sohase kelljen ilyen világban, emberpusztító környezetben visszagondolnia a hivatását megkezdő első napra, amely nálam 1925. augusztus 6-ra esett.
Na ismét új körülmények. Polgári, szirupos jelleget öltenek körülöttünk az események, kis emberek semmitmondó okoskodásai miatt. Valami mikrokozmosz-hangulatban érzem a makrokozmosz eseményeit. Pusztulunk, züllünk, lazulunk. Soha el nem hittem volna, hogy a napnál világosabb igazságot is el lehet homályosítani, sőt letagadni, rendelettel meg nem történtté tenni, paranccsal szentesíteni, amint ezt itt látom napról-napra. Lehet ennek gátat vetni? Lehet erre féket szerelni? Van itt értelme a szentbeszédnek vagy a keresztény tanításnak? Volt egyáltalán keresztény élet az úgynevezett keresztény kurzus idején?
Ha beszélek az emberekkel a szentbeszédről, mind nekem ad igazat. Még a legmagasabb parancsnokok is elismerik, hogy így kell beszélni ilyen körülmények között. Nem nekem mondják, így talán el is hiszek belőle valamit. Ugyanezek az emberek másnap gátlás nélkül hátulról leszúrnak a tetteikkel. Lehet ezt érteni? Van erre magyarázat? Néha, így ma is, villanásszerűen megjelenik előttem a megoldás, vagy talán az egész ok és okozat folyamata, de aztán újra elhomályosodik.
Mindenfelé miséztem, ahol csak össze tudtak jönni az emberek. Mondhatom, kevésszer éreztem annyi gátló körülményt a tanításra, mint ma. Mintha mázsányi terhet kellene cipelnem minden mondat megformálása előtt. És előttem látni sok olyan arcot, amelyik csak farizeusságból ül ott.
Ha a tömeg ismeretlen emberével beszélek, akkor azt mind mögöttem érzem, tudom. De nem vehetem fel azt a cselekvési stílust, amelyik szembeállítja a vezetőket a vezetettekkel. Pedig ez lenne a leghatásosabb. De mivel ehhez rengeteg szervezés kellene, a mai cseppfolyós, napról-napra változó életkörülményünkben még csak el sem lehet képzelni a legkisebb eredményt sem. Pedig már többen megkockáztatták, hogy taplót dugjanak a fülembe. De úgy tettem, mintha nem értettem volna meg, hogy nekem szánják, se azt, amiről beszélnek. Különösen két réteg kezd újra felbukkanni: a nyilasok és a kommunisták.
A nyilasok rögtön látják, hogy velem nem mennének semmire. Mind jobban belátják ők is, hogy ez a csürhe német emberjelenség minket csak kukacnak néz, vagy még annak sem. Nekik a mi szent hazánk ugyanolyan untermencsek tárháza, mint itt az oroszok vagy az ukránok vagy a lengyelek. Csak mi később jövünk sorra. Előbb felhasznál bennünket, aztán majd eltipor.
A kommunisták meg azért nem mennek velem semmire, mert mihelyt kiejtik azt a szót, hogy a jövő Magyarországát csak az oroszok segítségével, sőt vezetésével lehet elképzelni a régi keresztény eszmék helyett, amelyek pedig mindennél különbek, rögtön kijelentem: hát ez egyenesen hazaárulás.
Most mit akarsz tenni, mit tehetsz, te nagyokos Alfonz? Aki azt hiszed, hogy megoldod a kör négyszögesítését. Hát nem, te is eljutottál abba a zárt cellába a helyzeteddel, amelyikbe bele lehet bolondulni, vagy elpusztulni, de kiszökni vagy eredményt elérni nem.
Balra nézek, istentelen germánok, istenhivők üldözői, előbb a zsidóké, aztán a keresztényeké. Felépülhetne ezekkel boldog Magyarország? Soha!
Jobbra nézek, istentelen tömeggyilkos kommunisták, pánszláv megszállottak, legyilkolt cárok nélkül is a cárok világhódításra vágyó utódai. A nem szláv Magyarországnak ezek legyenek a vezetői. Soha! Soha!
A legszörnyebb pedig az, hogy sem itt, sem ott a hívő tömegnek nem kell az istentelenség. És mégis hordaniuk kell a rabigát. Mert olyan nagy az életösztönük, hogy elhiteti velük: ezt is túlélik.

 

Mai adásunkban a Veszprém Légierő Zenekart hallották valamint részletet hallottak Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetéből. A nyaralóknak kellemes pihenést, a munkában lévőknek pedig gyors és eredményes munkát kívánok! Búcsúzom, az adás szerkesztőjeként Fodor Endrét hallották. A szülőknek mondott imával köszönöm meg figyelmüket.

„Istenünk, Te általad kapunk mindent, s Te tanítasz miket a jóra. Áldd meg apánkat s anyánkat, aki által megtanultuk mi a jó és a rossz, a szép és a rút, s akik által megtanultuk tisztelni és szeretni a Hazánkat, az anyanyelvet. Te légy erősségünk, amikor gondjainkban Hozzád menekszünk, s tekints ránk irgalmasan, hiszen minden népnek Te vagy az Atyja. Ámen.”

 

 

219. ADÁS

2017. augusztus 2.

Szerkesztett változat

„Az Isten van valamiként:
Minden Gondolatnak alján.
Mindig neki harangozunk
S óh, jaj, én ott ülök a balján.

Az Isten könyörületes,
Sokáig látatlan és néma,
Csak a szivünkbe ver bele
Mázsás harangnyelvekkel néha.”

Ady Endre „Az Isten balján” című versének egy részletével köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Mai adásunkban hallanak majd a kiegyezésről, neves dátumokat említünk és folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

Szakály Sándor történész, Hermann Róbert professzorral és Balla Tibor alezredessel (mindketten a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársai) beszélgetett a kiegyezést megelőző időszakról és a kiegyezésről. Felhívom figyelmüket, hogy a beszélgetést teljes egészében a www.honvedelem.hu elektronikus oldalon hallgathatják meg.

Ez egy olyan történet, amely a XIX. századi Magyarország történelmének egyik legjelentősebb eseménye, legalábbis én így látom. Ez hosszú időre meghatározta Magyarország helyét, sorsát az Osztrák-Magyar Monarchiában. 1849-ben osztrák-orosz összefogással leverik a forradalmat, szabadságharcot. Mi történik azokkal, akik a haza védelmét egykoron vállalták?

Dr. Hermann Róbert történész

- A 48-49-es szabadságharc hadseregének legmagasabb létszáma 155-160 ezer fő között lehetett. Ezeknek az embereknek a nagyobb részét ugyan amnesztiában részesítették, de ez nem jelentette azt, hogy ne kötelezték volna őket további szolgálatra. A jelenlegi számítások szerint a honvédsereg összlétszámának nagyjából egyharmadát besorozták a császári királyi hadseregbe. Ez részint büntető intézkedés volt, részint viszont arra szolgált, hogy azokat a császári királyi sorgyalog ezredeket, határőr ezredeket illetve lovas huszárezredeket újra kiegészítsék, újra felállítsák, amelyek részben vagy egészben a honvédsereg oldalán harcoltak. A besorozások részint ezeknek a korábbi legénységét érintették, részint pedig azokat a honvédtiszteket, akik korábban nem szolgáltak a császári királyi hadseregben, tiszti rangban. A tiszti rangban szolgálókat hadbíróság elé állították, a többséget börtönbüntetésre, kisebb részüket halálra ítélték. Közéjük tartoznak többek között az aradi vértanúk. Több ezren mentek emigrációba a legénységi állománytól egészen a tábornokokig, azonban ezeknek csak a töredéke maradt kint. Tehát mondjuk abból az ötezer főből, akik 1849 augusztusában elhagyták déli irányban az országot, ezeknek a jelentős része, nagyjából 3500-4000 fő már 1949 októberében hazatért. A Komáromnál kapituláltaknak egy része is szintén külföldön próbált szerencsét. Itt is az volt a jellemző, hogy inkább a tisztek, törzstisztek voltak azok, akik kimentek, hiszen a legénységi állomány többsége legfeljebb magyarul beszélt, tehát nem volt mit keresnie külföldön. 

Azt hiszem, hogy alapvetően az akkori Itáliába illetve az oszmán-török birodalomba mennek, bár néhányan előfordulnak Franciaországban vagy akár Nagy-Britanniában is. A tisztek közül vannak néhányan, akik az ottani haderőnek lesznek meghatározó alakjai vagy talán egyszerűen csak katonái.

Dr. Hermann Róbert történész

- A legtöbben az oszmán birodalomba kerültek és itt valóban már 1849 szeptemberében, októberében többen beállnak az oszmán hadseregbe. Részint azért, hogy elkerüljék az esetleges kiadatást Oroszországnak és Ausztriának, részint pedig azért, mert abban reménykednek, hogy egy olyan nemzetközi konfliktus bontakozhat ki, amelyben ők az oszmán hadsereg tisztjeiként szerepet vállalhatnak akár az oroszokkal, akár pedig az osztrákokkal szemben. Egy részük ott is marad hosszabb időn keresztül, ilyen Kmety György tábornok, Guyon Richárd vagy Bem apó, aki Aleppónak a parancsnoka lesz egészen 1850-ben bekövetkezett haláláig. De amikor kiderül, hogy nem lesz konfliktus, ez nagyjából 49 novembere, decembere, akkor a többség igyekszik tovább állni nyugati irányba. Itt alapvető kérdés volt az, hogy milyen államok fogadják be őket. A német államok nem szívesen fogadták őket, Itáliában éppen az osztrákok verik le a különböző szabadságharcokat. Franciaország is egy diktatúra küszöbén áll, tehát ők sem veszik nagyon szívesen az emigránsokat. Így marad főleg Nagy-Britannia illetve az Amerikai Egyesült Államok, hogy aztán majd az 1850-es évek végén már valóban Itáliában az olasz egység körüli mozgalmakban próbáljanak szerencsét és próbáljanak újabb katonai szerephez jutni.

Egykoron úgy tanultunk, hogy Königgärtz megalapozta a kiegyezést. Valóban ilyen nagy jelentősége volt ennek az ütközetnek, csatának?

Dr. Balla Tibor hadtörténész

- Tulajdonképpen a königgrätzi vereség rávilágított arra, hogy az osztrák vezetésű Habsburg Birodalom hadereje egy másik komoly haderővel összevetve milyen hátránnyal indult ebben a háborúban. Gyakorlatilag a poroszok itt a sorozott tömeghadsereggel illetve a fejlettebb technikával - ez a bizonyos Dreyse puska, ami már hátul töltős puskát jelentett - nyerik meg ezt a csatát illetve magát a háborút is. Rávilágított arra, hogy egy nagy hadügyi reformra van szüksége a Habsburg Birodalomnak. A hadsereg reform gyakorlatilag a kiegyezési tárgyalásokkal párhuzamosan is folyik. 1867 februárjában, mint tudjuk, Andrássy Gyula grófot kinevezi magyar miniszterelnökké és egyben majd a megalakuló Honvédelmi Minisztérium élére is Ferenc József. Andrássynak van itt kulcsszerepe abban, hogy a megalakuló Magyar Királyi Honvédség létrejöhet egyáltalán, amelyről tudjuk, hogy egy második vonalbeli haderőt takar, hiszen ennyit sikerült elérni ezeken a bizonyos véderővel kapcsolatos tárgyalásokon. Hogy ennek milyen hátrányai voltak, gyakorlatilag majd csak évtizedek múltán derül ki igazán.

Miért volt annyira fontos a hadügy kérdése? 1848-ban tudjuk, hogy önálló magyar haderőt követelnek a 12 pontban is, ha belegondolunk. Végül is létre jön a Magyar Honvédség, ami aztán a szabadságharc leverése után megszűnik. Ez egy kompromisszumos megoldásnak tűnik, bár azt szoktuk mondani, hogy a kiegyezés összességében egy kompromisszum, mert mind a két fél enged valamit. Mennyire volt hajlandó az uralkodó katonai kérdésekben az önálló haderő kérdésében engedni?

Dr. Hermann Róbert történész

- Azt hiszem, hogy ez volt az egyik legnehezebb kérdés a kiegyezés körüli tárgyalásokon. Az uralkodó ragaszkodott ahhoz, hogy a 1848 évi törvényeket módosítani kell, még mielőtt magát a kiegyezést megkötik, illetve még mielőtt a magyar kormányt kinevezik. Érdekes módon ebben visszalépett, tehát nem kellett megvárni a 48 évi törvények módosításával a kormány kinevezését 1867 februárjában. A külügy és hadügy mindig is uralkodói felségjog volt a Habsburg Birodalomban és csak 1848-49-ben történt meg az, hogy legalább részlegesen az akkori uralkodó, V. Ferdinánd ezt kiengedte a kezéből, de Ferenc József már 1848 decemberében egyértelművé tette, hogy ő komolyan veszi a legfelsőbb hadúri szerepét és az ebbéli jogosítványait. Ha az ember megnézi azt az iszonyatos mennyiségű okmányt, amelyet 1848-67 között akár az őfelsége katonai irodája, akár a hadügyminisztérium vagy a kabinetiroda kibocsátott, akkor látjuk, hogy ezt nagyon komolyan is vette. Ugyanakkor a magyar fél is ragaszkodott ahhoz, hogy a kiegyezés ne azt jelentse, hogy visszaáll az 1848 előtti alkotmányos állapot, hanem igenis az országnak legyen beleszólása, ha nem is magának a hadsereg vezényletébe és vezérletébe, de legalább közvetett módon az alkalmazásába, a kiegészítésébe, a költségének a megszavazásába. Itt hihetetlenül komoly és nagyon kemény tárgyalások folytak ezzel kapcsolatban. Andrássy maga is volt 48-as honvédtiszt, azért akasztották föl többek között távollétében (In effigie). 1851-ben címzetes honvéd ezredesként az 5. Huszárezred éléről került a konstantinápolyi magyar követség, magyar diplomáciai megbízottak élére. Nagyon kemények voltak ezek a tárgyalások és az uralkodó végül megértette, hogyha lelki kiegyezést is akar, tehát nem csak egy technikai kiegyezést, akkor igenis meg kell engednie azt, hogy Magyarországnak legyen saját hadereje. A magyarok is megértették azt, hogyha tényleges kiegyezést akarnak az uralkodóval, akkor nem kell törésre vinni a dolgot és bele kell egyezni abba, hogy ez a haderő ne feltétlenül legyen egyenértékű a közös hadsereggel, a császári-királyi hadsereggel.

A kiegyezésről hallották Szakály Sándort, Hermann Róbertet és Balla Tibort. A teljes beszélgetést a www.honvedelem.hu elektronikus oldalon találják meg. 

 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

• 1716. augusztus 5-én Savoyai Jenő és Pálffy János hadai megverték Ali pasa 150 ezres seregét.
• 1978. augusztus 6-án a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapját ünnepelték először. A Béke-Világtanács elnöksége 1978. július 13-i moszkvai ülésszakának javaslatára augusztus 6-át, a hirosimai atombombázás évfordulóját, a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánították.
• 1523. augusztus 6-án és 7-én a magyar bandériumok seregei győzelmet arattak a délvidékre betörő török hadak felett. Ekkor valójában három csata történt, az első kettő a magyarok győzelmével végződött, ám a harmadik ütközet már a győzelmüket ünneplő sereget meglepte és csak súlyos veszteségek árán győztek. Ez volt a Mohács előtti Magyarország utolsó győzelme a benyomuló törökök felett.
• 1790. augusztus 8-án született Kölcsey Ferenc, a Himnusz költője, kritikus, politikus, reformer.
• 1690. augusztus 8-án született Mikes Kelemen memoár író, műfordító, a XVIII. századi magyar prózairodalom legnagyobb alakja. 1707-ben lett II. Rákóczi Ferenc apródja, s attól kezdve élete elválaszthatatlan volt a fejedelemtől. Részt vett a szabadságharcban, majd a bukás után Rákóczival együtt vállalta a száműzetést. Franciaországban megtanulta a nyelvet, majd a szultán hívására 1717-ben Törökországba mentek. Mint Rákóczi apródja, majd kamarása, négy évtizeden át volt szemtanúja az emigráció életének. Erről adott képet Rodostóból írt Törökországi levelek című, fiktív személyhez címzett levélgyűjteményében, amelyet a francia irodalmi példára valószínűleg 1735 után írt. 
• 1664. augusztus 10-én a vasvári béke lezárta a török birodalom és I. Lipót német-római császár és magyar király közötti háborút. Ez a háború még 1663-ban robbant ki, a császár elismerte a török szultán fennhatóságát Erdély felett, Magyarország megosztott maradt. A Magyarország szempontjából kedvezőtlen békekötés miatt Wesselényi Ferenc nádor vezetésével a magyar főnemesség egy része összeesküvést szőtt a Habsburgok ellen.

 

A háború viszontagságos, borzalmas időszakáról mesél Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetében, amelynek felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

augusztus 6.

Elveszett a hadosztály kápolnája. Nem értem ugyan, hogy történhetett ez, mikor ők voltak viszonylag a legnyugodtabb helyeken. Senki nem siettette őket a továbbvonuláskor, hiszen mindent legelőször tudtak meg, tehát a legtöbb idejük volt a felkészülésre. Nálunk nem csodálnám, ha ilyesmi megtörtént volna ebben az összevisszaságban. De ne morgolódjunk, hanem gyerünk a saját felszerelésünkkel a hadosztályhoz. - Mintha nem is pap lennék, olyan hideg közömbösséggel, sőt ellenszenvvel megyek oda. De hát parancs szólít oda. Fohászkodom azért a lelkületért, amelyik nem árul el kívülről semmit ebből a kedvetlenségből.
9-kor misézem náluk. Mintha új ember hangja szólna belőlem. Szinte megdöbbentem attól az idegen mondatfűzéstől, mely az első percekben erőt vett rajtam a szentbeszéd megkezdésekor. De aztán valami elszánt figyelemmel, a beszéddel párhuzamosan könyörögtem a Szentlélekhez segítségért, hogy bírjam.
Mise után ketté vált az egész társaság. A tisztek érdeklődéssel, szeretettel jöttek hozzám. Mint kiderült, Zsellér mindent elmondott rólam, és a körülöttem dúló disznóságokról. Most mindenki kíváncsi, ki fog győzni. Megnyugtattam őket, hogy nem az igazság, hanem az eddig tapasztalt igazságtalanság. Meglepő volt, mennyire egyöntetűen mellettem állnak. Pedig nemcsak tartalékosok voltak körülöttem, hanem aktívak is. Két százados is meglepő nyíltan és igazságosan beszélt az ügyről, mely felkavarta a hadosztályt.
De a törzstisztek azonnal eltávoztak. Mint utólag megtudtam, az egyik nagyképűen szögezte le, mikor rólam beszéltek: úgy látszik, már valami radikálisabb eszközökhöz kell folyamodnunk, hogy letörjük a tartalékosok szarvát. És különösen ezek a tartalékos tábori lelkészek lesznek mindig a legnagyobb legények. És mint hallom, különösen ez a Nádori vagy Nádasi vagy micsoda, kérlekalássan.
Még néhány kérlekalássant hallottak a tisztek velem kapcsolatban. Ez aztán fokozódott, mikor a jellem szobra is megjelent köztük. Nem volt nehéz kitalálni, hogy rólam tárgyaltak, mert egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy felénk tart Magyarország legnagyobb sebésze. Idegesen félrevonta Zsellért, és valamit kérdezett tőle. Zsellér rám nézett, és hangosan, flegmatikusan azt válaszolta: mert más parancs jött. Nem kellett nagy ész hozzá, hogy kitaláljuk, a kérdés az volt, miért nincsenek a lelkészek a parancsnokságon?
Nem tudta a szerencsétlen, hogy Haromy elvitt bennünket a panyerészleghez, abba a bizonyos tetőszobába, az iskolában.

Köszönöm, hogy velünk tartottak, tegyék ezt majd egy hét múlva is, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. A 102. zsoltár egy részletével köszönöm meg figyelmüket és búcsúzom el önöktől.

„A szegény imádsága, amikor bajban volt,
és panaszát az Úr előtt kiöntötte.
Uram, hallgasd meg imádságomat,
és kiáltásom jusson eléd.
Ne fordítsd el tőlem arcodat soha,
amikor engem szorongatás ér;
hajtsd hozzám füledet,
amikor csak segítségül hívlak, sietve hallgass meg.

...

Kezdetben megteremtetted a földet,
s a te kezed művei az egek.
Azok elmúlnak, de te megmaradsz;
mint a ruha, mind elavulnak,
váltod őket, mint az öltözetet és elváltoznak.

Te azonban ugyanaz maradsz
és éveid nem fogynak el.
Szolgáid fiainak mindenkor lesz lakásuk,
és utódjuk megerősödik majd színed előtt.”

 

 

220. ADÁS

2017. augusztus 9.

Szerkesztett változat

„Te lélegezz bennem, Szentlélek Isten,
hogy ami szent, azt akarjam.
Te parancsolj nekem, Szentlélek Isten,
hogy ami szent, mindig azt tegyem.
Te hívogass engem, Szentlélek Isten,
hogy ami szent, azt szeressem.
Erősíts meg engem, Szentlélek Isten,
hogy ami szent, hűséggel megvédjem.
Te őrizz engem, Szentlélek Isten,
hogy szent kegyelmed el ne veszítsem.”

Szent Ágoston fohászával köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. Mai adásunkban többek között hallják majd Bíró László katolikus tábori püspököt, aki a katonai zarándoklat jelentőségéről beszél.
A továbbiakban Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk.

 

Egy korábbi interjút idézünk, amelyben Bíró László katolikus tábori püspök a katonai zarándoklat fontosságáról beszél. Tesszük ezt azért, mert Nemzeti Katonai Zarándoklatot szervez ismét a Katolikus Tábori Püspökség Budapest-Máriaremetére. Az időpont 2017. szeptember 23., szombat. A zarándoklat 8 km-es gyalogmenettel kezdődik, amely 10.30 órakor katonai tiszteletadással bemutatott ünnepi szentmisével folytatódik a kegytemplomban. Ezt követi a Kapisztrán Szent János elismerések ünnepélyes átadása, ebéd, majd pedig előadás illetve hálaadó imádság a kegytemplomban a zarándoklat zárásaként. Bíró László katolikus tábori püspököt hallják illetve Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkészt.

Bíró László püspök, a Katolikus Tábori Püspökség vezetője

- Amikor megalakult a Katolikus Szolgálati Ág, akkor még Búcsúszentlászlón, Fogolykiváltó Boldogasszony kegyhelyén tartották meg először a katonai zarándoklatot. Akkoriban sorköteles katonaság volt, a környékbeli laktanyák látták el a logisztikai feladatokat és nagyon szép katonai parádéval történt Fogolykiváltó Boldogasszony ünneplése. Amikor megszűnt a sorkatonai állomány, akkor a búcsúszentlászlói zarándoklat szervezése sok-sok nehézségbe ütközött és átkerült Budapestre a zarándoklat. Makkosmária volt az a kegyhely, amely Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletére volt szentelve és ott folytatódott tovább a zarándoklat. A makkosmáriai kegyhely nehezen megközelíthető, katonai vonulásokra kevésbé alkalmas szentély, ezért volt az a döntésünk, hogy átjövünk Máriaremetére, ahol nagy tér, templomkert áll rendelkezésünkre és a templom is alkalmas arra, hogy szépen újra fölfejlődjék külsőségeikben is katonai zarándoklattá Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletének zarándoklata.

Az összes zarándoklat Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepén volt. Miért pont ezt az ünnepet választotta a tábori püspökség?

- A középkorra nyúlik vissza Fogolykiváltó Boldogasszony tisztelete, amikor a különböző szerzetesrendek, hogy a török fogságból kimentsék a magyar katonát, Fogolykiváltó Boldogasszony közbenjárására indultak el rendtestvéreink, az ő közbenjárását kérve indították útnak azokat a szerzetestársakat, akik sokszor nem térhettek már haza, mert az életüket áldozták oda honfitársaikért, honfitársaik szabadságáért, hogy azokat a szaracén fogságból kimentsék. A II. világháború után sok-sok katona került orosz fogságba, sokszor nem is tudták a hozzátartozók, hogy élnek-e, halnak-e ők, pláne nem, hogy valamikor hazakerülhetnek-e vagy sem. Ekkor például a Makkosmáriai templom is újjá épült és lett a katona hozzátartozók zarándokhelye elsődlegesen. Hála Istennek ez az idő is elmúlt már, a katonák hazakerültek, és akik hazakerültek már meghaltak. Egy új arculata kezd kialakulni Fogolykiváltó Boldogasszonynak. A katonaság továbbra is megőrzi Fogolykiváltó Boldogasszonynak az emlékét és azt gondolom, hogy egyre aktuálisabb kérnünk az ő közbenjárását, hisz nagyon sok megkötözöttségtől szenved a mai ember. Sok-sok függőségtől szenved a mai ember, és én azt gondolom, hogy ez a valóság, a társadalmi valóságunk újra visszasodor bennünket Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletéhez. Bízom benne, hogy lassan-lassan a katonai részvétel is egyre szervezettebbé fog válni és a civil lakosság is meghallja ezt a meghívást a zarándoklatra.

Egy zarándokút a belső megvilágosodásról, valami újnak a kezdetéről szól. Mi a fő üzenete ennek a zarándoklatnak?

- Sajnos az ember bele tud veszni a mindennapokba, el tudja felejteni létének azt a látatlan dimenzióját, ami nélkül nem tud egész ember lenni. A Szűzanyára ma úgy tekintettünk, mint egy embertársunkra, aki engedte, hogy Isten fölemelje. Nagyot tett velem, Ő a hatalmas és a Szent - mondja maga a hálaadó imádságában a Magnificatban. Az ember nem tudja önmaga fölé emelni önmagát. Az az emberfölötti ember eszmény, amelyben az ember Isten nélkül akarja fölülmúlni önmagát, hazug. Senki nem tudja önmaga fölé emelni önmagát. Mindig egy nálánál magasabb emelheti föl az embert emberfölöttivé. Tehát ne engedjünk annak a kísértésnek, hogy feledjük a létnek ezt a természetfölötti távlatát.

Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész

- A zarándoklat résztvevői egyre kevésbé protokoll résztvevők, a zarándokok egyre inkább az együtt töltött jó percek miatt vannak itt. Én azt hiszem, ha az emberek meg tudják azt csinálni, hogy nem csak munkahelyen vannak együtt, dolgoznak együtt, szolgálják egymást, akkor egyre közelebb kerülhetnek egymáshoz és talán egyre többen tudják támogatni is egymást. Akár egyedül a személyek, akár a családok is a háttérből. Az ilyen összejövetelek, zarándoklatok lehetőséget adnak arra, hogy egy picit a civilnek tűnő feladatokban is együtt legyenek még akkor is, ha most is egyenruhában vannak. 

Milyen szerepe van a honvédségen belül a hitéletnek?

- Talán pont ezek azok a lehetőségek, amik egy picit visszatükrözik mindazt, amit szolgálati időben is tesznek a katonák. Ha ott meg tudnak bízni egymásban, mert az emberségük olyan, mert a habitusuk olyan, akkor valószínű, hogy jól is érzik magukat és egymást a szabadidejükben is. Ha ez nincs így, akkor csak egy kényszeredett semmit tevés, nevetgélés és valószínű, hogy akkor meg is semmisítené önmagát. Néha az jön el többségében, aki jól érzi magát, az hozza el a családját, aki úgy gondolja, hogy ez neki is jó. Ez valahol visszahat rájuk. Ha én jól érzem magam, akkor valószínű, hogy rá tudok mosolyogni a másikra, a mellettem lévő ember is egy picit jobban fogja érezni magát és ezáltal az egész rendszer jobban fog működni.

 

Bőzsöny Ferenc folytatja Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását. 

augusztus 7.

Reggel jelentkeztünk a parancsnokságon. Haromy szívesen invitált bennünket magához. Lakjunk a közelében, mint mondta, hogy legalább a napi élelmezésen kívül valami szellemi vagy lelki témát is halljon maga körül. Ne csak vasárnap a prédikációban, amelyet nem mulasztana el soha. Tréfásan megjegyeztem neki: Alezredes úr, ha minden kívánságának teljesítéséhez ennyi disznóság, ennyi emberi aljasság lett volna szükséges, akkor igen kevés vigasza lett volna az életében. - Hát tudod, Alfonzkám, válaszolta vállamra téve a kezét, majd ha te is ilyen öreg leszel, mint én, akkor könnyen elfelejted a disznóságokat, és hálás leszel a morzsányi jónak, a lelki örömnek is. - Megható férfivallomás volt, mely méltó az eddig megismert lelki arculatához.
Apró kis szobát kaptam. Nagy park van körülöttünk. Gondozott utak, egy-egy pad az utak fordulóinál. Felfuttatott növény a pad mögött. Útra vagy utakra néző padok és helyes tó a park szélén. Gondos gazda lehetett a tulajdonos, aki megfelelő szakemberekkel gondoztatta ezt a gyönyörű helyet. A tóra úgy borulnak rá a fák, mintha körül akarnák ölelni. Minden lépésre más villan meg a vízben. Ahogy a nap átsüt az ágak közt vagy árnyékot vet, a szivárvány minden színe előbukkan. Bodrozódik a sás körül, és a szabad vízben a felszín.
Hát nem tudnának az emberek ilyenben gyönyörködni az öldöklés helyett? - Szinte beleszédülök a szépségbe. Nem merem teljesen kinyitni a szememet, hogy fel ne ébredjek. De kapom a füzetemet, és rögtön papírra vetem ezt az élményt, ezt a gyönyörűséget. Mint valami kamasz, rajtakapom magamat, hogy megint rímek, verssorok zakatolnak bennem. Mint mindig, gyerekkoromtól kezdve, ha valami érzésemmel nem tudok boldogulni prózában. De csak nagyritkán vetem végső formába, hiszen elmúlt az az idő, mikor még azzal, hogy magyar szakos akartam lenni, egyúttal költeményeket is írtam. De most újra nagyon könnyen ontottam a sorokat. Ebben a kábult, ihletett állapotban nagynehezen hallottam meg, hogy valaki a nevemet kiáltja. Lajkó volt, aki keresett, de nem látott.
Isten veled, álmodozás, béke utáni sóvárgás, kamaszos bámészkodás. Már látom, hogy ez a pad lesz a főtanyám, ameddig itt maradunk.
Már itt van Lajkó. Egész este beszélgettünk, míg teljesen ránk nem sötétedett. Elmondta a menyasszonya ügyét. A papa nem akarja hozzá adni. Új oldaláról tárult fel a lelke. Látszott, hogy szinte kényszer hajtotta, hogy elmondja valakinek bizalommal. - Mivel leszakadt a többitől, néhány más légitámadást is átélt. Megemlítette, hogyan keltette fel a tökéletes bánatot a legényével együtt, és hogyan imádkoztak hangosan a veszély elmúltáig. - Helyes gyerek ez a Lajkó! Már régen is éreztem, és nagyon a szívembe zártam. Igen boldognak mondta magát, hogy most újra találkoztunk, és ennyire mély témákról beszélhetett velem. A végén még a Szűzanyának tett fogadalmát is elmondta.

augusztus 8.

Bementem Schröttersburgba. Már olyan régen láttam a szép Visztulát. A boldog békében mennyiszer üldögéltem a partján. Hányszor küldtem játékosan virágszirmot valamelyik mellékfolyójával. De hol van a régi boldog cserkészkedés! Hol a gondtalanság, a fiaimmal együtt való önfeledt boldogság, ahol minden játékukban részt vettem kockáztatva azt az ostoba emberi szempontot is, hogy esetleg félremagyaráznak valamit.
Mintha új világba jöttem volna. Mindenütt békésen siető emberek. Tereferélnek, munkába mennek, onnan jönnek. Ha katonát látnak, vagy nem törődnek vele, vagy megbámulják. Mintha az lenne egyik-másiknak a szemébe írva: Hát te, melyik csillagzatból pottyantál ide?
Új hadihíd épült a régi mellé. A város képe a régi kedves maradt. Ahogy itt ülök a Visztula partján, a meredek tetején, az első európai látványban van részem. Alig pár száz kilométer, és nem ismerek rá a távolságra. Teljesen békekép! Még pedig Európában!
De ha bemegyek valamelyik üzletbe /annyi megbízást adtak, hogy intézzem el, úgy látszik feltételezték, hogy itt lehet vásárolni/, akkor zökkenek vissza a mába, mert minden jegyre megy. De az a feltűnő, hogy minden olcsó. És ami még feltűnőbb, minden van. No, már úgy értem, hogy élelem és mindennapi apró szükségleti cikk.
De mi kellene a menekülő katonáknak. Vagy nem elég szakszerűen fejezem ki magamat itt a parton? Talán rugalmasan elszakadunk vagy átcsoportosítjuk a haditervet?
Bementem a kórházba. Meg akartam vizsgáltatni a fogamat. De a fogászati röntgen sem nálunk, sem a németeknél nem települt. Ennyire azért mégsem vagyunk biztonságban. Még egyszer be kell jönnöm, mert nagyon fáj az egész fogsorom.
Erikkel találkoztam. De alig egy percet beszélgethettünk, mennie kellett a betegekhez. Kíváncsi vagyok, hogy ízlik neki a csapat után a kórház. Mindig örülök, ha rendtárssal lehetek együtt. Na, Erikkel sohasem volt semmiféle nézeteltérésem otthon, tehát érthető ez az öröm. De a közömbös is olyanná lesz itt kinn, hogy értéket jelent. Ha visszagondolok azokra az emberekre, akik sokszor megkeserítették az életemet, még ők is csendes megnyugvással élnek bennem. Pedig, de sok borsot akartak törni az orrom alá.
Valahogy úgy vagyok velük, mint abban az orosz mesében, amelyet az egyik erdőben mesélt az orosz pap. 
Így szól: Volt az orosz parasztnak néhány tyúkja. Szorgalmasan nevelgette, tartogatta őket. Szépen tojtak neki. A tojások nagy részét a felesége eladta. Mikor már együtt volt annyi pénze, hogy vásárolhatott, elment az egyik gazdag gazdához, és vett tőle három tyúkot. Örömmel vitte haza őket. Elengedte a jövevényeket az udvaron, és büszkén mutogatta a feleségének. Semmi különöset nem látott egész nap a baromfik között. Megvoltak, káricáltak, kapargáltak, néha mérgesen egymáshoz kaptak. Node ez megtörtént a régiek között is. Hanem este! Éktelen hangokat hall a tyúkólból. Unja már a gazda, felkel, kimegy. Látja ám, hogy a régiek nem engedik be az ólba az újakat. Megfog egyet az újak közül, beteszi az ólba. Ámde néhány pillanat, és a régiek közös erővel kilökik, csőrükkel ütik a vendéget. Így ment ez két napig. Akkor fogta a gazda a tyúkjait és valamennyit lekopasztotta. Este látja, hogy szépen elkeveredve mind közelebb és közelebb húzódnak a tyúkól ülőfáján. Nem volt már különbség a régi és az új között. Mire kinőtt a tolluk, úgy megszokták egymást, hogy utána is teljes békében éltek.
Mondtuk egymásnak az ortodox pappal, hogy remélhetőleg ez a háború ugyanezt a tanulságot hozza el mindkettőnknek. És talán a szégyenletes keresztény megosztottság is megszűnik a jól megérdemelt megkopasztás után.

 

Köszönöm a figyelmüket, hogy megtiszteltek bennünket. Hallgassanak bennünket egy hét múlva is, akkor jelentkezünk újabb interjúkkal, riportokkal. Harmadik századi imádsággal búcsúzom, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején. hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz. – Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteled meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Faidnak. Ámen.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK,

ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail: berta.tibor@hm.gov.hu  

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
kedd, 2020, június 23