A keresztség szentsége

 

A keresztség szentsége

 

A keresztség - latinul baptismus - az első és legfontosabb szentség, mely megnyitja az utat a többi szentségek felé. A keresztség által az ember megszabadul a bűnöktől, Isten gyermekévé születik újjá, és eltörölhetetlen jeggyel Krisztushoz hasonlóvá válva az Egyház tagja lesz.

A zsidó-görög környezetből átvett baptizein ige zsidókeresztény körökben '(meg)keresztel' értelművé vált. A szó a 'bemerít, alámerül' jelentésű baptein ige iterativuma (ismétlődést kifejező származéka); az alapszóként szolgáló ige az Úszövetségi Szentírásban-profán értelemben szerepel (Evangélium Lukács szerint 16,24; Evangélium János szerint 13,26; János jelenései 19,13). A származékigéből jöttek létre a főnévi származékok: a baptiszmosz, mely az alámerítésre (a rituális tisztulásról: Evangélium Márk szerint 7,8; Levél a zsidóknak 9,10) vagy keresztelésre (6,2) utal, és a baptiszma, mely a keresztséget elsősorban mint intézményes formát jelöli. Ezek zsidókeresztény szóalkotások (mint Keresztelő János nevében a Baptisztész jelző is), a latinba lefordítatlanul kerültek át.

A keresztség kezdettől fogva az Egyházba való beiktatás szentsége volt, még ha nem is nevezték mai értelemben vett szentségnek. Úgy szolgáltatták ki, mint ami bekapcsolja a hívőt a megváltás misztériumába (A rómaiaknak írt levél 6,4), Krisztus testének tagjává teszi (Levél a galatáknak 3,27), és megjelöli a Szentlélek pecsétjével. Ezért úgy értékelték, mint újjászületést vízből és Szentlélekből (Evangélium János szerint 3,5).

A racionalista vallástörténet megkísérelte, hogy a zsidó szokásokból (rituális fürdő), illetve a pogány vallások tisztulási szertartásaiból vezesse le, de a külső hasonlóságon kívül mást nem lehet találni. A szertartásos tisztulás a misztérium-vallásokban csak mellékes jelenség, nincs teológiai tartalma. A keresztség közvetlen előzménye Keresztelő János föllépése. János keresztsége igazi bűnbánatot és Isten felé való kitárulást követelt, azért lehetett előkészület a „Lélekkel való kereszteléshez”, amit János is várt. Jézus tanítványai egy ideig folytatták a János által használt szertartástt (vö. Evangélium János szerint 3,22) a megtérésnek és az új idők várásának jeleként. Jézus keresztsége Jánosnál a Jordánban nem tekinthető úgy, mint ami összefügg az egyház keresztségével.

Ha a Szentlélek eljövetele után az apostolok az első naptól kezdve alkalmazták a keresztséget, azt csak Jézus kifejezett kérésével, parancsával lehet magyarázni. A zsidók a hozzájuk tért prozelitákat szertartásosan megfürdették, de az egyház keeresztsége ettől teológiai tartalmában alapvetően különbözik. Az apostolok Jézus keresztségét nem tartották olyan modellnek, amit önmagáért utánozni kellene. Ugyancsak nem lehetett a keresztségre következtetni Jézus képes kifejezéseiből, amelyekkel halálára célzott (Evangélium Márk szerint 10,39; Evangélium Lukács szerint 12,50). Jézusnak Nikodémushoz intézett szavait, hogy újra kell születni Lélekből (Evangélium János szerint 3,3-8), szintén csak a már meglevő keresztségből lehetett megérteni.

Ami a keresztség gyakorlatát illeti, bizonyára alámerítéssel szolgáltatták ki, ahogy azt a Pál apostol által hozott szimbólum is föltételezi (alászállás a sírba Krisztussal, A rómaiaknak írt levél 6,4). A legrégibb adatok azt mutatják, hogy Jézus nevére vagy nevében kereszteltek (Az apostolok cselekedetei 2,38; 4,12), s ehhez hozzátartozott Jézusnak, mint Úrnak és Messiásnak a megvallása. A hit kifejezését és megvallását mind az újszövetségi iratok, mind az egyházi hagyomány igazolja. A keresztséggel kapcsolatos kézföltétel a Lélek közlésének a jele (Az apostolok cselekedetei 8,17; 19,5), de az olajjal való megkenés ott még nem mutatható ki. A keresztségnek az üdvösséggel való kapcsolatát kezdettől fogva vallották. Hatása a bűnök bocsánata és a Szentlélek befogadása (Az apostolok cselekedetei 2,38; Első levél a korintusiaknak 6,11; 12,13).

A teológiai értékelés ugyancsak kezdettől fogva adott: a víz jelképezi a lelki tisztulást, a bűnök bocsánatát, amit Jézus szerzett meg kereszthalálával, a Szentlélek közlése a lélek megszentelését. Pál apostol főleg azzal mélyítette el a teológiai jelentést, hogy utalt a Krisztus halálával és föltámadásával való kapcsolatra; a Krisztusba való beöltözésre és az istengyermekségre (A rómaiaknak írt levél 6,4; Levél a galatáknak 3,24; 4,4). A Krisztushoz tartozás kegyelmeit megvilágítja az Ádám-Krisztus párhuzammal: amit Ádámban elveszítettünk, azt Krisztusban bőségesen visszakapjuk. Magunkra öltjük a mennyei ember képét, és új teremtménnyé válunk (Levél a kolosszeieknek 3,10). A megváltás misztériumában való részesedés tehát központi gondolat. Ezért már a megdicsőült Krisztus létmódját is hordozzuk rejtett módon (Levél a kolosszeieknek 1,13; 2,13; Ef 2,5). Az ő dicsősége egyszer külsőleg is megnyilvánul rajtunk (A rómaiaknak írt levél 8,17; Második levél a korintusiaknak 4,11; Levél a kolosszeieknek 3,4). A keresztség nem egyéni esemény, hanem beöltözés Krisztus testébe, az ő testének építése (Első levél a korintusiaknak 12,13), s ezzel a természetes különbségek elvesztik jelentőségüket közöttünk (Levél a galatáknak 3,28; Levél a kolosszeieknek 3,10). A keresztségben benne van az újjászületés (Péter első levele 1,3; Jakab levele 1,18; Levél Títusznak 3,5), s ebből az új életmódból erednek az erkölcsi kötelességek.

Dogmatikailag megállapítható, hogy a keresztség az apostolok utáni korban is az Egyház ünnepi beiktató szert-a maradt. Megelőzte a tanítás, a katekézis, az ima, a böjt és a hitvallás letétele. Magát a keresztséget már a Szentháromság nevének említésével szolgáltatták ki. Utána következett a megkenés és az Eucharisztiában való részesedés. A keresztség és a kézrátétel összetartozik, s ha nem apostol vagy püsőök keresztel, akkor a kézrátételt utólag pótolják. Itt már érezhető a keresztség és a bérmálás külön jelentése. A felnőttekkel együtt a hozzájuk tartozó gyermekeket is megkeresztelték, de erről még külön teológiai reflexió nincs. A család természetes egység, azért a szülők hite a gyermekeké is. Az pedig magától értetődik, hogy a szülő a hitét át fogja adni gyermekeinek (gyermekkeresztség).

Jeruzsálemi Szent Cirill szerint a keresztség „foglyok kiváltása, a bűnök megbocsátása, a lélek újjászületése, fényes öltözet (endüma), eltörölhetetlen pecsét (szphragisz), kocsi, mely az ég felé visz (Illés szekere), paradicsomi öröm, királyi ajtó, a fiúvá fogadás adománya”. Nazianzi Szent Gergely szerint „a Lélek követése, közösség az Igével, a teremtmény felemelése, a bűn lemosása, részesedés a fényben, a lemosás öltözete; megvilágosodás-kocsi, mely Istenhez visz, kivonulás Krisztussal, a hit támasza, a szellem tökéletesítése, a mennyei királyság kulcsa, az élet megjobbítása, a szolgaság elvevése, a bilincsek feloldása, az összetétel átalakítása; a megvilágosodás, Isten adományai közül a legelőkelőbb és legszebb”. Az egyházatyák Illés szekerét gyakran azonosították a keresztséggel, hiszen Illés fölemeltetett, de a vízben, azaz átment a Jordánon, s azután ragadták el a lovak a menny felé.

Dogmatikailag jelentős tisztulást hozott Szent Ciprián idejében a keresztségi vita, Szent Ágoston idejében a donatistákkal és a pelagiánusokkal folytatott vita. Tisztázódott, hogy az eretnekek által kiszolgáltatott szentség is érvényes, ha az előírásokat betartották. A szentségi jelleg tisztázását is előbbre vitte az a gondolat, hogy maga a jel tartalmazza és közli a kegyelmet, tehát a kegyelem valamiképpen tárgyiasítva van benne. A szentségi jelet a hívő Egyház hordozza, hiszen Krisztus őrá bízta a megváltás titkát. Ágoston a gyermekek keresztelésének jogosságát azzal indokolja, hogy a keresztség valódi jel, amely magában hordozza a kegyelmet, azért érvényes lehet egyéni hozzájárulás nélkül is. A keleti atyák a keresztség teológiai tartalmát abban látták, hogy az embert részesévé teszi Krisztus megváltó szenvedésének, mégpedig úgy, mint erővel telített cselekmény. A víz önmagában erőtlen volna, de a Szentlélek erejét kapja a megszentelésre (Jeruzsálemi Szent Cirill).

A középkorban a skolasztika Ágostont követte, de bevezette az arisztotelészi fogalmakat. Az alapvető kérdés ez: Hogyan viszonylik a szentség objektív valósága az ember szubjektív magatartásához? Hit nélkül a szentség nem hat, a hitnek még a gyermekek keresztségében is jelen kell lenni. Ők az Egyház hitével hisznek, s a kegyelem megadja nekik a beléjük oltott hitet mint belső készséget. Viszont ha a hit valakit üdvözít, abban benne van a keresztség vágya is. A vágykeresztség után kiszolgáltatott keresztség mégis valódi szentség, mert az Egyh. tagjává tesz, növeli a kegyelmet és az erényeket, s teljessé teszi a Krisztushoz való hasonlóságot. A keresztség et azért nem lehet megismételni, mert eltörölhetetlen jegyet nyom a lélekbe, a Krisztus számára való lefoglaltság jegyét. Ez a jegy nem azonos a szentséggel, de arra előkészít és nem veszíthető el, ill. mindig a kegyelem jogcíme marad.

Aquinói Szent Tamás a keresztségről szóló tanítást beépítette a szentségtanba, és harmóniába hozta az ágostoni hagyományt, a keleti atyákat és az arisztotelészi kifejezésmódot. Nála a szentség valóban a kegyelem jele és oka.

A keresztség kultikus cselekmény a keresztény élet megalapozására. Istentiszteleti cselekmény, mert megvan benne a hitvallás és annak megvallása, hogy Krisztus a Lélek által működik az Egyházban, s a megkeresztelt embert részesíti halálának és feltámadásának misztériumában. Az újjászületés igazi fürdője, ahol az ember az Atya, a Fiú és a Szentlélek isteni életének részese lesz. Ezért a ~ hatékony jel, vagyis azt hozza létre, amit jelképez. Kifejezi a megtérést és a hitet. Az Egyh. az istentiszt. jelleget még inkább érzékeltetni akarta azzal, hogy a kiszolgáltatásnál hangsúlyozza a hitbeli előkészítést, az imádságot, a böjtöt, a hit megvallását, a kereszttel való megjelölést és az olajjal való megkenést.

Amikor a keresztség krisztusi rendeléséről van szó, nem csak Evangélium Máté szerint 28,19 szavaira gondolhatunk, hanem Jézus tetteinek és szavainak egész sorozatára, amelyekkel megvilágította a megtérés jelentőségét, a hitet és azt, hogy bevonja az embert saját szenvedésének érdemszerző légkörébe. A szertartás arra is hivatott, hogy kifejezze a keresztelendő hitét és elkötelezettségét.

A keresztség kegyelmi hatásánál meg kell említeni az áteredő és a személyes bűnök eltörlését. Ezért a felnőtt keresztelésénél a bánatot is fel kell indítani. A keresztség bevon Krisztus halálának és feltámadásának misztériumába, s az egész életet hozzá kapcsolja: ha vele szenvedünk, vele meg is dicsőülünk (A rómaiaknak írt levél 8,17). A szentségi kegyelem magával hozza az egybetartozást Krisztussal, a fővel, azért részesedünk az ő főpapi és prófétai tisztében is. Ezen alapszik a világi hívők egyetemes papsága, amely az egész Egyházat kultikus közösséggé teszi.

A keresztség szükséges az üdvösségre, hiszen az törli el az áteredő bűnt, és jogot ad a többi szentség fölvételére. Adott esetben helyettesíti a vágy- vagy a vérkeresztség (ha pl. a hitújonc vértanú lesz), de az igazi szentségi jegyet csak a vízkeresztség adja meg. Ami a keresztség rítusát illeti, kezdeti kiszolgáltatási mód volt az alámerítés, de már az 1. század végén a Didakhé említi a leöntést, és nem sokkal később már a meghintéssel való kiszolgáltatásról is van adatunk, főleg a betegek esetében.

A keresztség anyaga a természetes víz, formája az előírt szavak: megkeresztellek téged az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.

Az 5. században már említik az olajjal való megkenést, a fehérvasárnapig viselt fehér ruha és a gyertya használatát. Keleten a katekumenek befogadásával kezdődött a szertartás: kézrátétel, exorcizmus, kereszttel való megjelölés és a hit megvallása. A keresztségérvényességéhez tartozik, hogy a kiszolgáltató az előírt szertartást végezze és szándéka legyen azt tenni, amit az Egyház tesz. A szavakat az alámerítéssel vagy leöntéssel egyidőben kell mondani. A keresztség ünnepélyes kiszolgáltatását a püspök, pap vagy diákonus végzi, de szükség esetén világi hívő is keresztelhet. Ha komoly gyanú merül föl a keresztség érvényessége felől, akkor föltételesen meg lehet ismételni. A szentség fölvevője lehet minden ember. Ha kétely merül fel, hogy életben van-e még, akkor a föltételt kell alkalmazni („ha élsz...” szavak utalnak rá a keresztelő szavakban). A gyermekek megkereszteléséhez ismerni kell a szülők szándékát, s csak akkor szabad kiszolgáltatni a szentséget, ha a gyermek katolikus nevelése, illetve a hit átadása biztosítva van. A keresztség célja nemcsak az, hogy megszabadítson az áteredő bűntől, hanem az is, hogy az Egyház tagjává és Krisztus tanújává tegyen.

A hatályos egyházjog szerint érvényesen csakis valódi vízzel való lemosás és megfelelő formájú szavak útján lehet kiszolgáltatni (Egyházi Törvénykönyv 849.k.; vö. Firenzei Zsinat; Denzinger-Schönmetzer 1314; Lumen Gentium 11, 14, 40). A keresztség a szentségek ajtaja (ianua sacramentorum), vagyis aki nincs megkeresztelve, a többi szentséget sem veheti föl érvényesen (Egyházi Törvénykönyv 849.k.; 842.k. 1.§). Tényleges alakjában (vízkeresztség) vagy legalább vágy formájában a keresztség szükséges az üdvösségre (Egyházi Törvénykönyv 849.kánon; vö. Tridenti Zsinat; Denzinger-Schönmetzer 1618; Lumen Gentium 14 a). A II. Vatikáni Zsinat tanítása, hogy elnyerhetik az üdvösséget azok, „akik önhibájukon kívül nem ismerik Krisztus evangéliumát és Egyházát, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatása alatt arra törekszenek, hogy teljesítsék akaratát, melyet lelkiismeretük szavában ismernek fel” (Lumen Gentium 16). A földi életben Krisztus Egyházának valóságos tagjává csak az válik (incorporatur), aki a keresztséget ténylegesen (vízkeresztség) fölvette (vö. Egyházi Törvénykönyv 96.k., 204-205.k.). A vágykeresztséggel csak valamiképpen kapcsolódik az Egyházhoz (adhaeret) az ember (DS 3871). A keresztség szükségessége az üdvösségre a keresztségről szóló törvények értelmezésének vezérelve.

A keresztségre való felkészítés felnőttek esetében főként a katekumenátusban történik. Keresztelés szempontjából felnőttek módjára kell kezelni mindazokat, akik 7. életévüket betöltötték és eszük használatával rendelkeznek (Egyházi Törvénykönyv 852.k. 1.§). Gyermekkeresztelés esetén a szülőket és a keresztszülőket kell oktatásban részesíteni a keresztség jelentéséről és a vele járó kötelezettségekről. Erről az oktatásról a plébánosnak kell gondoskodnia személyesen vagy mások útján (Egyházi Törvénykönyv 851.k. 2). Gyermek módjára kell eljárni azokkal, akik eszük használatával nem rendelkeznek (Egyházi Törvénykönyv 852.k. 2.§).

Típus: 
Keresztelés
Tartalom dátuma: 
péntek, 2019, január 18