Megjelenés a médiában 2019.

 

MEGJELENÉS A MÉDIÁBAN

2019.

 

„NEM RÖVIDÜLTEM MEG FÖLSZENTELTSÉGEMBEN”

Beszélgetés Bíró László püspökkel hivatásról, betegségről

Eredeti megjelenés:

http://www.magyarkurir.hu/hirek/-nem-rovidultem-meg-folszenteltsegemben-beszelgetes-biro-laszlo-puspokkel-hivatasrol-betegsegrol

 

Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családreferense, május 21-én ünnepli püspökké szentelésének 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból felkerestük őt a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházban.

 

 

Idén márciusban rehabilitáción vettem részt a harkányi gyógyfürdőkórházban. A kezelés hosszúnak ígérkezett, nyomasztott a betegség tudata, a számomra ismeretlen terep, a kórház világa. Amíg a betegfelvételre vártam, egy ismerős hang ütötte meg a fülemet: Bíró László püspöké, aki a műtétje után lábadozott az intézményben. Nyugalom töltött el. Már aznap este együtt imádkoztuk a zsolozsmát. Ott-tartózkodásom során egy sajátos misszióba nyerhettem bepillantást.

– Hogy van, Püspök atya?

– Köszönöm szépen, jól. Tényleg jól, nem udvariasságból mondom, hanem mert a Jóisten nagyon vigyáz rám. November 4-e óta, tehát huszonhetedik hete vagyok kórházban. Hála Istennek, nem lett ez traumatikus élmény az életemben. Egyszerűen nem is értem rá ezen gondolkodni: annyi szeretetet kapok és annyi imádságot, hogy mindig azt mondom, a szeretet és az imádság hálójába olvadtam bele a betegségemben.

– Hogyan tudja megélni a papi hivatását e rendkívüli körülmények között?

– Az ember betegségében ismeri föl igazán, hogy a szentmise és a zsolozsma mennyire hozzátartozik az identitásához. Nagyon kevés olyan időszak volt ez idő alatt, amikor ne tudtam volna misézni vagy zsolozsmázni. Úgy gondolom, a betegségnek az a nagy ajándéka, hogy sokkal szabályosabban tudom élni a papi életemet, mint gyakorló lelkipásztorként. Általában reggel öt órakor mondom a reggeli imádságaimat, délelőtt misézek, de ennek az időpontja, különösen itt, Harkányban a kezelések beosztása miatt változó. A zsolozsmát este hét órakor mondjuk. Nagyon nagy segítséget jelentett nekem, hogy szinte sosem voltam egyedül, mindig akadtak emberek, akik jelen voltak a szentmisén és az esti zsolozsmán. Attól, hogy a lábam fölmondta a szolgálatot, nem rövidült meg a papságom, a konszekrált létem. A körülmények jelentősen rásegítettek arra, hogy a gyakorlat szintjén is tudjam, nem rövidültem meg fölszenteltségemben. Betegségem a cukorbetegség egy sajátos szövődménye; elhaltak az inak, ezért a lábfejem mind a két lábamon „elvándorolt” a lábszáramtól. Egy bátor orvos kitartásának köszönhetően szépen kezelnek, visszaigazították a csontjaimat a lábszáramra. Megvan a reményem arra, hogy valamilyen formában nemsokára a saját lábamon fogok állni, és korlátozottan járni is.  

 

– Május 21-én ünnepli püspökké szentelésének 25. évfordulóját. Hogyan emlékszik vissza az elmúlt 25 évre?

– Nagyon sok kegyelmet kaptam. Talán van olyan gondolkodás, ami a püspökséget méltóságnak tekinti; az is, de alapvetően szolgálat. Sokféle különböző formában, de valóban közvetlen lelkipásztori szolgálat volt ez az időszak. Különösen a püspöki kar családbizottságának vezetése, melyre már a szentelésem napján felkért Seregély István érsek, a testület akkori elnöke. Püspökségemmel tehát a kezdetektől fogva együtt járt a családpasztoráció, amit akkoriban országos léptékben nem volt könnyű elképzelni. Pécsi székesegyházi plébánosi múltam sokat segített abban, hogy ez a váratlan feladat mégse érjen fölkészületlenül. Pécsi éveim alatt nagyon sok házaspár megajándékozott a bizalmával, s ezek a tapasztalatok rengeteget segítettek abban, hogy családreferens püspökként végezzem a szolgálatomat. Később pedig átkerültem a Központi Papnevelő Intézetbe, ott voltam rektor 15 évig. Érdekes tapasztalatot jelentett ez a kettősség: egyszerre voltam a házasság és a cölibátus ápolója. Nagyon kellett vigyáznom például arra, hogy ne azzal erősítsem a cölibátust, hogy valami rosszat mondok a házasságról, hiszen az itt tanuló görögkatolikus papnövendékek a házasságra készültek… Sok tanulságos történettel találkoztam, megélhettem az emberi vajúdásokat például a hivatásválságok, az elköszönő növendékek esetében. Nagyon sokat kaptam a kispapjaimtól, még ha nem is vették észre, hogy adtak is. Inkább talán az egyéb pasztorális tevékenységeim miatti hiányomat szenvedték sokszor.

– A tábori püspökség élén áll 2009 óta …

– Igen, éppen a tizedik évet töltöm a tábori püspökségen. Régen úgy szokták mondani, hogy a szeminárium egy kaszárnya. Így azt gondolhatná az ember, hogy a tábori püspökség nem volt éles váltás a papneveléshez képest, de sok szempontból mégis. Amikor kineveztek, sokan arra gondoltak, hogy mint Dániel próféta, bekerültem az oroszlánok vermébe. Ennek ellenére kezdettől fogva az volt bennem, hogy olyan emberekhez küldtek, akiket ugyanúgy anya szült, mint engem. Nagyon hamar meg is tapasztaltam, hogy az emberek ugyanúgy tekintenek rám a honvédségnél, mint máshol. Rengeteg a pozitív tapasztalatom, nagyon sokszor találkoztam érdeklődéssel, elfogadással, holott én nem voltam katona, nem lettem tábornok. De az a tisztelet és szeretet, ami körülvett, úgy gondolom, őszinte volt. Nem a katonai méltóságot vagy a rangot szerették bennem, hanem a püspököt, ami egy sajátos szolgálati pozíció. Egy-egy állománygyűlésen, asztali beszélgetéseknél vagy akár személyes találkozások alkalmával gyakran tapasztaltam nagy nyitottságot. Persze ez nem jelenti azt, hogy minden esetben templomba járó emberek születtek ezekből a kapcsolatból, de hogy számtalan találkozás preevangelizációs alkalom volt, abban biztos vagyok. Lehetett picit nyitogatni a transzcendens érzékenységet az emberek szívében. Azt éreztem, amit a pápák is gyakran mondanak, hogy az emberek keresik az orientációs pontot, csak nagyon nehezen találják meg. A katona pap és a katona püspök előtt pedig együtt van nagyon sok olyan ember, aki talán maga sem tudja, hogy éppen tájékozódási pontot keres. Egyházközségekben, hagyományos plébániai keretek között sem mindig találkoztam olyan mély érzékenységgel és nyitottsággal, mint ebben a közegben, ahol idegen hang voltam, mégis vágyott hanggá lettem. A tábori püspökség nagyon szép szolgálat.

– Annak ellenére is az, hogy a katonák a hazájuk védelme érdekében hivatásuknál fogva akár emberéleteket is kiolthatnak?

– Alapvetően minden katona tudja, hogy a békét akarja. A katonát nem a háború szülte, ő a békéhez tartozik, és az ország javát hivatott szolgálni. Nem véletlenül nevezzük honvédnek: van hazája, ami érték. A katona a hazaszeretet embere, és a hazaszeretet a negyedik parancsolathoz tartozik. A német nyelv Vaterlandnak mondja a hazát, mi pedig anyaföldről beszélünk, a hazában tehát benne van az apa és az anya. Ehhez a parancshoz kötődik a hazaszeretet és a katona. A tábori lelkész sem a vérengzést szolgálja, alapvető feladata a személyes jelenlét a különböző helyekre, például külmisszióba vezényelt katonák életében. Ezért is vagyunk ordinariátus, és nem egyházmegye. A tábori lelkész szolgálatában sokkal hangsúlyosabban érvényesül az a feladat, hogy lelkipásztorként legyen jelen az emberek között.

– Akár egy kórház betegei között is, ha olyan állapotba kerül?

– A kórház az a hely, ahol nem kell keresni a missziós alkalmat, mert magától adódik. Azzal, hogy a Jóisten megőrizte a békémet és a derűmet, egyfajta evangelizációs eszközzé sikerült válnom. Ez nem az én érdemem, hanem a rengeteg imádság gyümölcse. Nagyon különböző emberek jönnek össze Harkányban. Mi nem választjuk egymást, hanem összegyűlünk a szentmisére. Különböző falvakból, városokból jött emberek mind együtt vagyunk. Mindig azt élem meg ilyenkor, hogy megszületik közöttünk a testvériség. Nagyon sokszor ki is mondom, hogy azért tud ez létrejönni, mert Jézus él, és ez közösséggé tesz minket. Nagyon szép megtapasztalni az élő Jézus körül az eleven Egyházat. A kórtermi szentmiséken sokszor az utolsó vacsora világa elevenedik meg bennem, mert roppant puritán körülmények között vagyunk, de a lényeg nem szenved csorbát. Gyakran eszembe jut az ősegyháznak a megfogalmazása, hogy együtt vagyunk a kenyértörésben és az apostoli tanítás meghallgatásában. Annyira lekopaszított egy ilyen kórtermi szentmise, hogy itt valóban a lényeg történik meg: a tanítás körüli elidőzés és az Eucharisztia, a kenyértörés megünneplése. Főként az esti zsolozsmán volt közöttünk református, metodista és evangélikus hívő is, de az imádság eggyé tett minket. A Lélek az, ami eggyé kovácsol, a Lélek a kapcsolat lelke. Nem hitvitára jövünk össze, hanem azt éljük meg, ami közös. Ősegyházi hangulatban élhetek itt a kórházban, és ez nagy ajándék. Nagyon sok ajándék jár egy betegséggel.

– Miért a leghálásabb az elmúlt 25 évből?

– Azért, hogy megmaradhattam embernek. A Jóisten meghagyta ezt az ember mivoltot bennem, és nem lettem diplomata vagy szerepjátszó, ami sokszor együtt jár a püspöki szolgálattal. A pásztor nem idegen a juhai számára, elég, ha csak a hangját hallják, és köré gyűlnek. Régóta bennem van az a gondolat, hogy a fölszenteltség nem távolságtartás, hanem közvetlenség: Jézus, a megtestesült Ige, Isten közvetlen közelségének a megjelenítője. Akkor vagyunk igazán fölszentelt emberek, ha merjük megjeleníteni Jézus közvetlen közelségét. A megtestesült Ige titka ez, ezért lett az Ige emberré.

 

61. LOURDES-I NEMZETKÖZI KATONAI ZARÁNDOKLAT

Eredeti megjelenés:

https://honvedelem.hu/cikk/115285_kotelesseg_fejet_hajtani_a_hos_honvedek_sirja_elott

További képek és videó itt tekinthetők meg:

https://honvedelem.hu/cikk/116114_lourdes-ba_sokan_azert_ternek_vissza_hogy_beket_keressenek

https://honvedelem.hu/cikk/116172_veget_ert_az_61._nemzetkozi_katonai_zarandoklat

 

Keresd a békét és az kövessed

 

Május 17-én, pénteken este 9 óra után a  megnyitóünnepséggel kezdődött el a 61. Nemzetközi Katonai Zarándoklat a franciaországi Lourdes-ban. A rendezvényen közel tizenötezer katona és civil vesz részt számos országból, Magyarországról mintegy 200 zarándok vett részt.

A 61. Nemzetközi Katonai Zarándoklatot megtisztelte jelenlétével Dr. Benkő Tibor agyarország honvédelmi minisztere. Részt vesz a háromnapos rendezvényen Prof. Dr. Kovács László dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága kibervédelmi szemlélője, valamint Posgai András alezredes, Magyarország párizsi véderő-, katonai és légügyi attaséja.

Az idei zarándoklat megnyitóünnepségének ezúttal iX. Szent Piusz földalatti Bazilika adott otthont. A rendezvényt a francia tábori püspök nyitotta meg hivatalosan, amikor a Ferenc pápa által küldött lámpásról meggyújtotta a rendezvény gyertyáját, majd pedig felolvasták az egyházfőnek az idei katonai zarándoklatra írt gondolatait.

dsc_0047.jpg

 

A megnyitóünnepség napján, már kora reggel magyar nyelvű szentmisén vettek részt a magyar zarándokok a Lourdes-i Szentélyek területén található Jelenések Barlangjában. Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke arra kérte a magyar csoport tagjait, hogy „imádkozzunk azokért, akiket elhoztunk magunkkal, a szívünkben, akik odahaza vannak.” Elsősorban az élőkért, de azokért is, akik „a szeretteink, de már nem lehetnek közöttünk és abban bízunk, hogy egy másik dimenzióból figyelemmel vannak irántunk.”

A szentmisét követően a magyar zarándokok - a hagyományokhoz híven - gyertyát gyújtottak a Magyar Honvédség katonáiért a Jelenések Barlangjával szemben található gyertyagyújtó helyen. Berta Tibor ezredes hangsúlyozta: ezt a gyertyát mindazokért gyújtják, akik a Magyar Honvédségért szolgálnak az ország határain belül és külföldön. Akik a honvédelem ügyéért tették fel életüket. A gyertyát Benkő Tibor honvédelmi miniszter gyújtotta meg.

 

dsc_0054.jpg

 

 

Lourdes-ban a katonai zarándoklatok 1958-ban kezdődtek meg, magyar katonák először 1991-ben vettek részt a nemzetközi rendezvényen, hivatalosan pedig 1994 óta képviselteti magát a Magyar Honvédség a minden év májusában megtartott zarándoklaton. Az idei zarándoklat mottója a Zsoltárok Könyvéből vett idézet, egészen pontosan a 34. zsoltár 15. verse: „Keresd a békét és azt kövessed!”.

Idén közel 200 zarándok érkezett Magyarországról Lourdes-ba. Többségük katona, akik a Magyar Honvédség számos alakulatában szolgálnak, illetve az MH Ludovika Zászlóalj honvéd tisztjelöltjei, valamint a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékei. Mellettük önkéntes műveleti és területvédelmi tartalékosok, nyugállományú katonák, is elutaztak a délnyugat-franciaországi kisvárosba. A zarándokokat ezúttal a tatai helyőrségi zenekar kísérte el a rendezvényre.

dsc_0061.jpg 

Május 18, szombaton kora délelőtt a magyar zarándokok a Lourdes-i Rózsafüzér Bazilika melletti téren katonai tiszteletadással fogadták Benkő Tibor honvédelmi minisztert, majd lejárták az Espélugues domb keresztútját. Az indulás előtt Berta Tibor ezredes kiemelte: fontos, hogy az ember minden zarándoklaton másfelé vegye az irányt. Hogy egy másik Jézussal a lelkünkben találjunk új utat magunknak. A zarándokcsoport ezután a Lourdes-i Szentélyek Szent Maximilian Kolbe kápolnájában bemutatott szentmisén  vett részt, amelynek kezdetén Benkő Tibor honvédelmi miniszter köszöntötte a zarándoklaton résztvevőket.

„Mindenkit szívünkbe kell zárni. Mindenkire oda kell figyelni. Erről szól az emberi élet. Mindenkivel foglalkozni kell, mindenkivel törődni kell, s mindenkinek a legjobbat kell nyújtani, mert ez az életünk küldetése” - mondta a honvédelmi miniszter. 

dsc_0194.jpg

 

A zarándoklaton résztvevő magyarokat köszöntve a honvédelmi miniszter köszönetet mondott azért, hogy több alkalommal is gyertyát gyújthattak a Magyar Honvédség katonáiért és szeretteinkért, „akik szolgálják ezt az országot, a nemzetet, a hazát.” „Jövőre lesz huszonöt éves évfordulója annak, hogy Magyarország csoportosan, katonáival, hozzátartozóikkal részt vesz ezen a zarándoklaton” – mondta Benkő Tibor, hozzátéve: sok dologhoz köthető, hogy ki, miért vállalja ezt a zarándoklatot. Lourdes-ba nagyon sokan azért térnek vissza, hogy békét keressenek. „Ez a béke elsősorban – még akkor is, ha egyenruhát viselünk és katonaként élünk – nem az a szó szerinti béke, amelyben mi élni szeretnénk, hogy béke legyen a világon és az emberek ne öldököljék egymást, ne ártsanak a másiknak. Hanem ez a béke a lelki a békéről szól. Keressük a lelki békét” – fogalmazott.

A honvédelmi miniszter szerint sokan azért jönnek el Lourdes-ba, hogy megnyugvást, törődést kérjenek és találjanak. Mások azért térnek vissza, hogy köszönetet mondjanak. De a legtöbb ember azért jön ide, hogy a lelki békéjét keresse, megtalálja és kövesse. Mert ez ad lelki megnyugvást az embereknek.

 

dsc_0415.jpg

A Lourdes-i Szentélyekben található Maximilian Kolbe kápolnában megtartott szentmisén Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke arra kérte a zarándokokat, hogy „imádkozzunk együtt magyar hazánkért, Magyarországért, minden magyar testvérünkért.”

dsc_0304.jpg

A keresztút során a részvevők mind a tizennégy stációnál elmélkedő imádságokat mondtak, a keresztet a zarándokok egymást váltva vitték. A magyar zászlót pedig az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegységétől érkezett egy-egy honvéd koronaőr, díszelgő katona, valamint honvéd palotaőr vitte.

dsc_0325.jpg

 

A közel kétezer méter hosszú úton - amit 1912-ben adtak át - 115 darab, két méter magas szobor ábrázolja a keresztút 14 állomását. A tizedik stációt Magyarország adományából készítették el. Ezt kétnyelvű, magyar koronás címeres bronz tábla jelzi is. Itt Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Kovács László dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnokságának kibervédelmi szemlélője, Berta Tibor ezredes, Posgai András alezredes, hazánk Párizsba akkreditált véderő-, katonai és légügyi attaséja, valamint a zarándokcsoport több tagja mécsesek meggyújtásával emlékezett meg azokról a magyar katonákról, akik külszolgálatuk teljesítése során vesztették életüket.

 

dsc_0355.jpg

 

A zarándoklat második napja a Mária-körmenettel ért véget szombaton, az esti órákban. A körmeneten részt vettek a rendezvényre érkezett magyar zarándokok is. A körmenet élén a keresztet az MH Ludovika Zászlóalj honvéd tisztjelöltjei is vitték.

Május 19-én, vasárnap délelőtt mutatta be Antoine de Romanet de Beaune francia tábori püspök a jelenlevő országok katonai ordináriusaival és tábori lelkészeivel a zarándoklat ünnepi szentmiséjét a X. Szent Piusz Földalatti Bazilikában.

 

cikk_01.jpg

A háromnapos zarándoklat  vasárnap délután  a X. Szent Pius Földalatti Bazilikában megtartott  záróünnepséggel ért véget.

cikk_02.jpg

 

MINDENNAPOS ÁLDOZATVÁLLALÁS  KRISZTUS SZERETETÉBŐL TÁPLÁLKOZVA

Interjú Bíró László tábori püspökkel

Eredeti megjelenés:

https://www.iec2020.hu/hu/hirek-sajto/mindennapos-aldozatvallalas-krisztus-szeretetebol-taplalkozva NEK Titkárság Vörös Nóra

 

Jézus tanítása így szól: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,12–13). A Magyar Honvédség hivatásos katonái esküjükben vállalják a haza függetlenségének és állampolgárainak védelmét, akár életük árán is. Szolgálatuk hivatás, ami nemcsak nekik, de sokszor családjuk számára is komoly kihívást jelent. Ilyenkor különösen is elkél a lelki segítség. A tábori lelkészek áldozatvállalásáról, hivatásáról Vörös Nóra beszélgetett Bíró László tábori püspökkel.

– 1994 áprilisában, mintegy huszonöt évvel ezelőtt a katonák lelki igényének szolgálatára alakulhatott meg a HM Tábori Lelkészi Szolgálat. Mik azok a pillanatok, élethelyzetek, amikor nagy segítség a katonák számára a lelkészi szolgálat?

– Valóban, megannyiszor a pillanatok körülményeiben adódik a találkozás lehetősége katona és tábori pap között, melyek nagy többségükben még csak nem is a valláshoz vagy a kultuszhoz köthetők. Mégis ezek azok a helyzetek, amelyek a továbblépést elindíthatják. A katonapapok előtt sem ismeretlen a jelenben máshol is jellemző vallási közömbösség, a vallás magánügyként való kezelése vagy az intézményes egyházzal szembeni idegenkedés, ugyanakkor szolgálatunkban nagy előny, hogy a katonalelkészek a munkahelyükön találkoznak naponta a katonákkal. Pasztorációnkban számos preevangelizációs tevékenység van, ezekben nagyban támaszkodhatunk a Magyar Honvédség alapvető etikai értékeire: áldozatkészség, állhatatosság, bátorság, becsület, fegyelmezettség, hazaszeretet, hűség, lelkiismeretesség, őszinteség, pontosság. Céljaink nem különböznek az Egyház egyetemes küldetésétől, de feladatainkat a sajátos körülményekből adódóan számos esetben más módon végezzük a súlypontok és a befogadó közösség eltérő adottságai és körülményei miatt. A tábori papoknak ugyanúgy késznek kell lenniük a „katonás” és elfogadható világnézeti válaszok megadására, mint a hit fölajánlására. Például ennek keretében kerül sor papjaink etikai, katonai értéktani előadásaira az alakulatoknál, de itt kell megemlítenem a Katonai Ordinariátus honlapját és Facebook-oldalát vagy azokat a kiadványokat – többféle imakönyv, DVD, tanulmánykötet, ismeretterjesztő könyv a katonapapságról –, melyeket a katonák számára jelentettünk meg.

– Amikor a magyar honvédek egy-egy nagyobb külföldi misszióban vesznek részt, hogyan tud segíteni nekik a tábori lelkész? Például egy afganisztáni vagy egy koszovói kiküldetés esetén a pap is velük tart?

– Katonapapjaink 1995-től vesznek részt azokban a külszolgálatokban, ahol a magyar katonák nagyobb létszámban vannak jelen a béketeremtő vagy békemegtartó műveletekben. Ez az egyik legsajátosabb és legintenzívebb szolgálatunk, melyet a protestáns tábori lelkészekkel együtt, általában hat hónapos váltásban látunk el. Papjaink többsége négy-öt ilyen szolgálaton volt már. A külszolgálatokban a tábori papok egyik legfontosabb feladata a kultusz szolgálatán túl az, hogy etikai és erkölcsi támaszai legyenek az egyes katonáknak, megtalálva az egyensúlyt a különféle egyházi és katonai feladatok, az egyéni és közösséget érintő szükségletek között. Mindez a mindennapok szerves együttműködésében nyilvánul meg, a folyamatos „jelen-lét” pedig kellő lehetőséget ad a katonapapok megszólíthatóságának és megszólalásának, a bizalom és a párbeszéd légköre legkülönbözőbb formái kialakításának.

 

http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=95930&v=0&p=1&img=c_dsc_0129.jpg

– Tábori lelkészként nagyon sok fájdalmat, kritikus helyzetet is látnak. Sokszor hallani, hogy a katonák egy-egy bevetés során bizony nemcsak fizikai sérüléseket szenvednek el, hanem lelkileg is komoly traumákat élhetnek át. Ilyen helyzetben hogyan, miből merítve tud segítséget nyújtani a tábori lelkész?

– Ahogy az imént is említettem, számos olyan helyzet van a katonai világban, amikor a tragikus körülmények valóságával állunk szemben. Sokszor a hit sem ad minden esetben teljes és megnyugtató megoldást ezekben a helyzetekben, inkább kiutakat felkínáló válaszok születhetnek meg, melyek később válnak eligazító támasszá. Drámai helyzetekben az emberi, vigasztaló, erősítő szavakon túl az Egyház évezredes fohászai és imádságai sokkal erőteljesebben hatnak minden más tevékenységnél. A külszolgálatokban vagy a szolgálati tevékenység más körülményeiben tragikus körülmények között elhunyt katonákért bemutatott engesztelő szentmisék az erőt adó vigasztalás kifejező példái tudnak lenni.

– Csak hívő honvédek kérik a tábori lelkész segítségét, vagy a nem hívők is?

– Számtalanszor adódik olyan helyzet, amikor a katonai világban a lét egy másik dimenziójának megnyitására van lehetőség. A drámai és tragikus körülmények valóságával a vallásos és a nem hívő katona egyaránt szembesül. Ezekben a helyzetekben a katonapap segítsége elsősorban az emberségben nyilvánul meg, az ember emberként való meghallgatásában, megszólításában és elfogadásában. A tapasztalat azt mutatja, hogy a helyzetek többségében a katonák először a tábori papokat és lelkészeket keresik föl, hogy beszélgetés keretében megosszák velük mindazt, ami a bizalmi fórumra és a belső valósághoz tartozik.

 

http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=95930&v=0&p=1&img=c_dsc_0538.jpg

– A katonák családtagjai is igénylik a tábori lelkész segítségét?

– A Tábori Lelkészi Szolgálat és a Katonai Ordinariátus egyházi mandátuma mindazokhoz szól, akik a Magyar Honvédségben katonaként, honvédelmi alkalmazottként vagy kormánytisztviselőként teljesítenek szolgálatot. Ebbe a körbe az ő családtagjaik is beletartoznak, mint ahogy a honvédség nyugdíjasai is. Szép példái mindennek azok a családi, rokoni körben megtartott szentségi alkalmak, amikor a megélt hittel találkozunk a katonák házasságkötésekor, gyermekeik keresztelésénél, elsőáldozásánál, bérmálásánál. Reményteljes öröm számomra, hogy a honvédségben nyolc évvel ezelőtt el tudtuk indítani a család- és házasságerősítő hétvégét. A családpasztoráció szép példája a katonaszülők gyermekei számára 2004 óta megrendezett természetvédelmi tábor, a szavalóversenyünk és a Mikulás-ünnepségünk is.

– A közös szentmise, imádság, az Eucharisztia vétele hogyan van jelen a katonák életében? Igénylik-e ezeket a közös alkalmakat?

– Nagy öröm azt megtapasztalni, hogy a gondviselés a katonapapok szolgálata révén hogyan bontja le számos katonánál azokat a falakat és a hitet akadályozó más tényezőket, amelyek sokáig befolyásolták az életüket. Mindannyiszor öröm látni, amikor a Magyar Honvédség tagjai évről évre ott vannak Lourdes-ban a nemzetközi katonai zarándoklaton vagy a nemzeti katonai zarándoklatunkon Máriaremetén. Nagy reménység az is, amikor katonai tiszteletadással bemutatott szentmiséinken együtt emlékezhetünk a Don mellett elhunyt katonákra vagy az aradi vértanúkra és a magyar katonahősökre. Ezeken a szentmiséken egyre többen vannak azok, akik nyitott szívvel és belső igényből vannak jelen, s akiknek megélt hitük tápláló valóságává vált az Eucharisztia.

 

http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=95930&v=0&p=1&img=c_dsc_0214.jpg

– A jövő évi, hazai rendezésű Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán engedjen meg egy személyes kérdést. Önnek, Bíró László püspöknek mit jelent hivatása során az Eucharisztia és a rendezvény mottójául is szolgáló zsoltáridézet, a „Minden forrásom belőled fakad”?

– Azt gondolom – és nagyon sokszor hangsúlyozom –, hogy az Eucharisztia és a papság, mivel az utolsó vacsora termében születtek, egységben vannak, az egységet mutatják föl. A papi lét értelme egyedül Jézus Krisztus. A pap nem valamiért – feladatért, funkcióért, tevékenységért – pap, hanem Valakiért. Ez a Valakiért való papi élet és az ebből fakadó valamennyi szolgáló tevékenység az Eucharisztiából forrásozik, a föltá