30
április
vasárnap
április 30. vasárnap

KALENDÁRIUM

Április 30. vasárnap

Húsvét 3. vasárnapja

Szent V. Piusz pápa, akiről itt olvashat: http://www.ktp.hu/kalendar/aprilis-30-szent-v-pius-papa

 

ISTENES ÉS VILÁGI GONDOLATOK

„Akik félitek az Urat, várjátok irgalmát;

el ne pártoljatok Tőle, hogy el ne essetek!

Akik félitek az Urat, higgyetek Benne,

akkor nem marad el jutalmatok;

akik félitek az Urat, bízzatok Benne,

akkor gyönyörűségetekre lesz az Ő irgalma;

akik félitek az Urat, szeressétek Őt,

akkor szívetek felderül!” (Sirák2,7-10)

A „differencia specifica”, olyan filozófiai fogalom, ami azt írja le, hogy mi az a sajátosság, ami egy dolgot megkülönböztet minden mástól. A kereszténység differencia specifikálja a személyes Isten-kapcsolat, az a gyermeki bizalom, amit Jézus Krisztus kinyilatkoztatása nyitott meg számunkra.

 

„A nemzet kultúrája nem lehet senkinek a személyes tulajdona, hanem közös tulajdon. Rontani, rombolni, pusztítani lehet, de építeni csak olyan állam képes, amelynek polgárai szabadon beszélik meg egymás között, hogy mit helyes és mit helytelen gondolniuk és cselekedniök, s a versmértéket nem a süket önkény, hanem az én hallásom szabja meg. Ahol az én, te, ő, mi, ti, ők rendje egyszerre, de nem egymás ellenében uralkodik.” (Nádasdi Péter író, újságíró +1976.04.30.)

A „nemzet kultúráját” senki sem sajátíthatja ki, nem mondhatja, „ez az én ügyem”, csak azt: a miénk. Ezért kell konszenzusra jutni minden közös dolgunkban, úgy, mint ahogy egy öreg szerzetes mondogatta minden konfliktus föloldásaként – ami mindig az ő visszavonulását jelentette, pedig elöljáró volt – „csak az ügy számít, kis testvér.”

 

„Lásd, ezért inkább disznópásztor lennék Amagerbrón, kit megértenek a disznók, semmint költő, kit félreértenek az emberek.” (Kierkegaaard: Vagy-vagy).

Mindegyikőnk maga választja meg életének viszonyítási pontjait, mi az, ami számít neki, és mi az, ami nem. Lelkünk rajta.

 

„Nem csak kenyérrel él az ember…”

NAPI EVANGÉLIUM: Lk24,13-35

Húsvétvasárnap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék. Megszólította őket: »Miről beszélgettek egymással útközben?« Ők szomorúan megálltak. Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: »Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?« Ő megkérdezte tőlük: »Micsoda?« Azt felelték: »A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. A főpapok és a főembereink azonban halálos ítéletre adták, és megfeszítették Őt. Pedig mi azt reméltük, hogy Ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek.

De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, s mivel nem találták a Testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de Őt magát nem látták.« Erre Ő azt mondta nekik: »Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?« És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban Róla szólt.

Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: »Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!« Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de Ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: »Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?« Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket.

Az „emmauszi tanítványok” számára Jézus szenvedése és halála következtében mindaz, amiben addig bíztak és hittek, csak „eset”, amit megéltek, de ami elől menekülni akarnak. A település, Lukács minden „aprólékos” utánajárására ellenére is százhatvan stádiumnyira van Jeruzsálemtől, amit már az „egyházatya” Jeromos is észrevett és pontosított, a régészek is ezt igazolják. Mindez a hit szempontjából lényegtelen, de az fontos, hogy az evangélisták törekedtek a „történeti hűségre”, amit természetesen nem lehet a „modern” szempontok alapján megítélni. A fontos, hogy nem egy „mitikus”, időtlen szimbólumról beszélnek, hanem egy megtörtént eseményt akarnak „dokumentálni”. Ezért jegyzi meg Lukács az egyik résztvevő, Kleofás nevét is.

A történet szerint és más evangéliumi részletek szerint is, Jézus Maga is „értelmezte”, magyarázta az Írásokat, azaz a Tórát, „Mózes öt könyvét”, a Prófétákat és az „egyéb írásokat”, ahogyan az az Ószövetség zsidó fölosztásában szerepel. Amint ez kitűnik a rendelkezésünkre álló szövegekből, Jézus olyan „forrásnak” tekintette az Ószövetséget, amely „szent”, és amiből, amit lehetett, mindent Önmagára vonatkoztatott, abban a tudatban, hogy minden Érte íródott. Az Egyház azóta is így olvassa és értelmezi az Írásokat.

Az „egyházatyák” Szentírás-értelmezését kell nekünk is követnünk, hogy az Ószövetséget mindig a Krisztus-i fényben olvassuk.

Az „emmauszi-tanítványok” a „kenyértöréskor” ismerték föl Jézust. Hiába volt mellettük „fizikai-valójában”, nem látták Őt, „észre-venni” csak akkor tudták, amikor azt tette, amit az Utolsóvacsorán. Ezért küldetése az Egyháznak, hogy folytassa, amit Krisztus tett, és napról-napra folytassa azt, amit Krisztus az „Ő emlékezetére” elrendelt, a Szentmise bemutatását, bízva abban, hogy „Isten választottai” ebből fölismerik Őt.

Isten tartózkodó és „szemérmes”, nem tolakszik, ezért írja Lukács, hogy Jézus úgy tett, mintha tovább akarna menni. Nekünk kell marasztalnunk Őt: „Maradj velünk Urunk, mert lemenőben a nap, és nincs, aki segítsen!”.

 

Historia est magistra vitae - A történelem az élet tanítómestere

„Ne emlegessük annak hibáit, akinek erényeit követni alig bírjuk...” Szent Jeromos

 

Ezen a napon történt:

1711.  A kuruc hadsereg a nagymajtényi síkon leteszi zászlóit a császári hadsereg előtt, Károlyi Sándor, a kuruc hadsereg főparancsnoka, és Pálffy János császári tábornagy Szatmár városában megkötik a Rákóczi-szabadságharcot lezáró békeszerződést

1876.  A budapesti Margit híd felavatása

1993.  A CERN bejelenti, hogy a Világháló mindenki számára szabad és ingyenes

Ezen a napon született:

1777.  Carl Friedrich Gauss német matematikus, fizikus, csillagász

1870.  Lehár Ferenc zeneszerző, katonakarmester, operettszerző

1883.  Jaroslav Hašek cseh szatirikus ír

1890.  Lakatos Géza honvéd vezérezredes, miniszterelnök

Először a budapesti 1. honvéd gyalogezrednél majd a linzi gyalogezrednél szolgált. 1914-ben felvették a bécsi vezérkari Hadiakadémiára, amely az I. világháború kitörése után megszűnt. Az orosz frontra került, majd 1915 decemberétől 1916 novemberéig az osztrák-magyar hadsereg egyik dandárjának vezérkari tisztjeként szolgált. 1917-18-ban az olasz fronton, a Tanácsköztársaság idején a Magyar Vörös Hadsereg gödöllői főparancsnokságán szolgált, majd beállt Horthy Miklós nemzeti hadseregébe. A Hadiakadémia elvégzése után 1921-től hadseregszervezést és harcászatot tanított a Ludovika Akadémián. 1923-tól a Vezérkari Főnökség hírszerző és felderítő osztályán dolgozott. 1925-ben vitézzé avatták, 1928-ban a prágai követség katonai attaséja lett. 1934-től ezredparancsnok, 1935-től vezérkari főnök, majd 1939-ben vezérőnaggyáá, 1941-ben altábornaggyá, 1943-ban vezérezredessé léptették elő. 1943-ban a keleti fronton a magyar csapatokat irányította, 1944 tavaszán az 1. hadsereg parancsnokává nevezték ki. A Sztójay-kormányt követően 1944. augusztus 29-én Horthy miniszterelnökké nevezte ki, és titokban megbízta a háborúból való kilépés és a fegyverszünet előkészítésével. Az október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet után a németek fogságába esett. 1945. január 2-án letartóztatták és a sopronkőhidai börtönbe zárták, ahonnan január 28-án szabadon engedték, de Sopronba internálták. 1945 áprilisában a szovjet csapatok bevonulása után Kiskőrösre vitték, ahol folyamatos kihallgatásoknak vetették alá. 1946 januárjában helyezték szabadlábra, számos népbírósági perben hallgatták ki tanúként. 1949-ben megvonták a nyugdíját, elvették a földreform után megmaradt birtokát is, így visszaköltözött Budapestre, ahol selyemkendőfestésből és könyvillusztrálásból tartotta fenn családját. A magyar hatóságok engedélyével 1965-ben Adelaide-be utazott, ott halt meg 1967-ben.

1912.  Fényes Szabolcs zeneszerző, színigazgató

1916.  Claude Shannon amerikai matematikus, az információelmélet megalapítója

Ezen a napon hunyt el:

1671.  Bécsújhelyen kivégzik Zrínyi Péter horvát bánt és Frangepán Ferencet, Bécsben Nádasdy Ferenc országbírót, Pozsonyban Bónis Ferencet

1864.  Hajnik Pál ügyvéd, politikus, 1848-as belügyi tanácsos, majd országos rendőrfőnök

1883.  Édouard Manet francia impresszionista festő

1930.  Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij szovjet-orosz költő

1945.  Adolf Hitler német diktátor, a III. Birodalom vezére és kancellárja

1965.  Lyka Károly Kossuth-díjas művészettörténész

1974.  Szécsi Pál táncdalénekes

1996.  Keresztury Dezső irodalomtörténész