Közlemények, üzenetek

2020, december 2 to 2020, december 31
Közlemények, üzenetek

 

 

KÖZLEMÉNYEK  

 

FELHÍVÁSOK  

 

ÜZENETEK



 

 


ADVENTI ÁHÍTATOK


Ebben az évben a járvány miatt elmaradnak a hagyományos adventi áhítatok és gyertyagyújtások a Honvédelmi Minisztériumban, ugyanakkor mind a négy szertartást az adventi vasárnapok előtti szombati napokon 16.00 órától videófelvételen láthatják  

a Katolikus Tábori Püspökség honlapján 

a VIDEÓTÁRBAN 

http://www.ktp.hu/videotar

https://www.youtube.com/watch?v=OUcIDWImBkc

és a

www.honvedelem.hu

https://honvedelem.hu/hirek/adventi-gyertyagyujtas-i.html  

 

oldalon, így az elsőt november 28-án.

 

 

Az advent arra szolgál, hogy befogadjuk az érkező Urat, aki visszatér hozzánk karácsony ünnepekor, amikor történelmi eljövetelére emlékezünk.

Az advent fölkészülés arra, hogy készek legyünk befogadni őt, aki az idők végén ismét eljön „ítélni élőket és holtakat”.

Az adventi fölkészülés éberség, virrasztás, elővigyázatos és körültekintő várakozás. „Vigyázzatok, virrasszatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő. (Márk szerinti evangélium13,33).

Az elővigyázatos és körültekintő ember nem engedi, hogy a szétszórtság vagy a felszínesség úrrá legyen rajta, hanem tudatos életet élve észreveszi mások valódi szükségleteit.

A virrasztó ember nem engedi, hogy elnyomja a csüggedés, a reménytelenség, a csalódás és elutasítja a hiábavalóság csábítását.

A várakozó ember megengedi Istennek, hogy belépjen az életébe, hogy jóságával visszaadja a lét értelmét és értékét.


 

 

 


VERSMONDÓ VERSENY


 

A HM Katolikus Tábori Püspökség

13. alkalommal hirdet versmondó versenyt

a HM-MH-ban szolgálatot teljesítő

katonák, honvédelmi alkalmazottak, kormánytisztviselők

11-15 éves (2005-2009-ban született)

gyermekeinek.

 

A verseny díjai:

I. helyezett: 40000 Ft értékű könyvutalvány, valamint térítésmentes részvétel a 2021. évi Környezet- és természetvédelmi táborunkban Karmacson.

II. helyezett: 30000 Ft értékű könyvutalvány, valamint térítésmentes részvétel a 2021. évi Környezet- és természetvédelmi táborunkban Karmacson.

III. helyezett: 20000 Ft értékű könyvutalvány, valamint térítésmentes részvétel a 2021. évi Környezet- és természetvédelmi táborunkban Karmacson.

valamint több értékes különdíj.

 

A verseny menete és rendje:

A járványhelyzet miatt a szavalatokat videó formátumban kell eljuttatni a Katolikus Tábori Püspökségre az alábbi e-mail címre elküldve: hmktp.iroda@gmail.com 

 

Első – kötelező - szavalatként Benedek Elek: Unokáimnak című versét kell elmondani, másodikként az alábbi költemények egyikét kell elszavalni:

Áprily Lajos: Tetőn

Babits Mihály: Áldás a magyarra; Csonka Magyarország

József Attila: Bús magyar éneke; Nem! Nem! Soha;

Juhász Gyula: A békekötésre; Gloria Victis!; Testamentom; Trianon 

Kosztolányi Dezső: Rapszódia; Zászló

Puszta Sándor: Megszólalt a Föld

Reményik Sándor: A csonka test; Nem nyugszunk bele; Zászlószentelés

Sajó Sándor: Trianon

Somlyó György: Mese erről a percről

Szathmáry István: Nagy lesz újra Magyarország

 

A költemények szövege honlapun "Letöltések" menüpontjában http://www.ktp.hu/letoltesek találhatók, valamint a jelen felhívás alatt találhatók.

A jelentkezés módja: a kitöltött jelentkezési adatlap megküldésével a püspökség honvédségi e-mail címére: ktp@hm.gov.hu

A jelentkezési adatlap honlapunkról innen letölthető le: http://www.ktp.hu/letoltesek

Jelentkezési határidő: 2020. november 30. hétfő.

A videó beküldési határideje: A két szavalatról szóló videót egyszerre szíveskedjenek eljuttatni 2020. december 3-ig.

 

Kötelező vers:

 

Benedek Elek: Unokáimnak

Mi az élet, még nem tudjátok,

S már meghalt édes jó anyátok,

Nagy Magyarország!

Szegényt, hajh meg sem ismertétek,

Csak a neve maradt tinéktek-

Szétdarabolták!

 

"Hármas halomnak" szép hazája,

Nehéz bilincset raktak rája:

Lett rablók rabja.

S, hajh, a "négy folyam", büszkeségünk!

Zokogva zúg búcsut minékünk-

Véres a habja.

 

Búcsuznak a kárpáti bércek,

Nem adnak többé nemes ércet

Honszerző népnek.

Zsiványok vágják szép fenyőit,

Sírnak a tótok: fű se nő itt!

Mindent kitépnek.

 

S Erdély! Erdély! Hazánknak gyöngye!

Halld, hogy sikolt minden göröngye:

Mi lesz belőlem!?

Voltam veletek egy test s lélek,

Tudnátok-e, magyar testvérek,

Megválni tőlem!?

 

A néma kő is mind megszólal,

A völgy, a róna, a hegyoldal

Együtt harsogják:

Nem, nem, soha! Mi el nem válunk!

Egész világgal perbe szállunk:

Mienk az ország!

 

S ti unokák, jövő reményi,

Ne tudnátok érette élni

S halni, ha kéne?

A porba omlott szent hazának,

Bennetek van e bús anyának

Minden reménye!

 

 

Választható versek:

 

Áprily Lajos: Tetőn

Ősz nem sodort még annyi árva lombot,

annyi riadt szót: “Minden összeomlott…”

 

Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem,

vasárnap reggel a hegyekre mentem.

 

Ott lenn: sötét ködöt kavart a katlan.

Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan.

 

Időkbe látó, meztelen tetőjén

tisztást vetett a bujdosó verőfény.

 

Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.

Itt fenn: fehér sajttal kinált a pásztor.

 

És békességes szót ejtett a szája,

és békességgel várt az esztenája.

 

Távol, hol már a hó királya hódít,

az ég lengette örök lobogóit.

 

Tekintetem szárnyat repesve bontott,

átöleltem a hullám-horizontot

 

s tetőit, többet száznál és ezernél —

s titokzatos szót mondtam akkor:

Erdély…

 

 

Babits Mihály: Áldás a magyarra

Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik.

A haza, a haza egyenlő volt mindig

ezer év óta már, és mindig az marad,

mert nem darabokból összetákolt darab:

egytest a mi hazánk, eleven valami!

Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani!

 

Máskor is hevert már elkötözött tagokkal.

Zsibbadtan alélt a balga erőszakkal.

De mihelyt fölengedt fojtó köteléke,

futni kezdett a vér elapadt erébe.

Visszakapta, ami soha el nem veszett.

Nagyobb nem lett avval. Csak egészségesebb.

 

Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre,

bár a világ minden fegyvere őrizze.

Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság,

de leghatalmasabb mégis az igazság.

Útja, mint a Dunánk és csillagok útja:

nincs ember, aki azt torlaszolni tudja.

 

Él a nagy Isten és semmise megy kárba,

Magyarok se lettünk pusztulni hiába,

hanem példát adni valamennyi népnek,

mily görbék s biztosak pályái az égnek.

Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,

hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.

 

Erős igazsággal az erőszak ellen:

így élj, s nem kell félned, veled már az Isten.

Kelnek a zsarnokok, tűnnek a zsarnokok.

Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod.

Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg,

és jön az igazság, közelebb, közelebb…

 

 

Babits Mihály: Csonka Magyarország

Bár lenne a hangom tiszta és éles, mit intő csengőké! A tiétek zavaros,

mint mocsarak habja! ti leborultatok az Ércbálvány előtt! döntsön az

erőszak!

s döntött az Erőszak…

mi jogotok beszélni többé?

Nekem van rá jogom!

ti elhánytátok a Kiáltást: mind bolond a fegyverét! nem kiálthattok

már:

én elkiálthatom:

Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó trombitája!

szólj!

falak, omoljatok hangjaitól!

gerincek, borzadjatok! Európában! és Amerikában! mert borzasztó az

Igazság a gerincekben!

mit érnek a ma-épített falak körülöttem?

ott borzad az Igazság a kövekben! ott ég a hegyekben! árad a vizekben!

Óh tiszta, éles trombita, zengj!

ne hallgass sohase!

egy napig se! egy óráig se! egy pillanatig se! mint ahogy nem hallgat a

fájás az idegben, míg megvan a betegség…

nem hallgat a vonzás a kőben, hogy természetes irányában essék…

nem hallgat a madár, míg fészkébe nem tér…

nem hallgat a folyó, míg tengerbe nem ér…

nem hallgat a szél,

míg él…

*
Nekem van rá jogom!

Én elkiálthatom:

Igazság!
Ti eldobtátok ezt a szót, mint bolond a fegyverét, szegény testvéreim!

s csak gyenge izmotok maradt, csak puszta kezetek, meztelen
mely bilincsekbe verve, ha üt, csak önmagát ütheti esztelen
sem lázadni nem tud, sem meghajolni az Ércbálvány előtt igazán –
de hát az Ércbálvány hazája lettél-e, hazám?

Van-e reményed abban?

a sötét utakban?

Nem! – Csak a napban!

mely éget a kövön és ragyog a patakban.

Ti azt mondtátok: Döntsön az erőszak!

s hangotok zavart most, mint mocsarak habja.

De én azt mondom: dönt majd az erős Nap!

Kitárom tiszta szavamat a Napra.

*
Ti eldobtátok a trombitát

de a trombita zeng tovább,

zeng, nem a ti kezetekben,

hanem a vízben, a hegyekben,

Erdélyben, felvidéken,

az égen,

s bennem!

Én sose mondtam: „Dönt majd az erőszak!” – most mondhatom,

„Nem! nem!”

 

 

József Attila: Bús magyar éneke

Száll az ének a mezőnek, esti szellő hollószárnyán,

Valami kis kopott ember énekelget búsan, árván

Bolondságról, szerelemről, kora őszről, illó nyárról

S körülötte elterülő néma magyar pusztaságról.

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,

Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.

Titokzatos messzeségben istent keres magyar hangja,

Régi honát, testvéreit - mást se tehet - siratgatja.

Piros kedve pillangó volt, sárba fulladt ott Erdélyben,

Zöld reménye foszlányai meghaltak a Felvidéken.

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,

Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.

Nincsen csak egy citerája, húrjai az égig érnek,

Rajt’ pengeti balladáit véres könnynek, könnyes vérnek.

Mámor esték elszállottak, ott fagytak a Karsztok alján

S ismeretlen menyasszonya tört liliom, olyan halvány.

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,

Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.

Nem nézi a délibábot, túl van az már a határon

S elkerüli zárt szemét az incselkedő pajkos álom.

Holt vitézek sírtájára hullat dalt és nefelejcset

S fohászkodik: Uram, Hazám el egészen ne felejtsed:

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre

S hazáján ha segíthetne, élne mégis mindörökre.

 

 

József Attila: Nem! Nem! Soha!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége

Nem lehet, nem soha! Oláhország éke!

Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!

Magyar szél fog fújni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,

Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,

Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,

Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,

Vérkeresztet festünk majd a határkőre

És mindent letiprunk! - az lesz a viadal!! –

Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,

Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ

Teljes egészében, mint nem is oly régen

És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,

Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!

Felhatol az égig haragos szózatunk:

Hazánkat akarjuk! Vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,

Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!

Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:

Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

 

Juhász Gyula: A békekötésre

Magyar Tiborc, világ árvája, pórja,

Nézz sírva és kacagva a nagyokra,

Kik becstelen kötéssel hámba fognak,

Hogy tested, lelked add el a pokolnak!

 

De azután töröld le könnyedet

És kacagásod jobb időkre tedd,

Úgy állj eléjük, mint a végitélet

Bús angyala, ki e világba tévedt:

 

- Urak, világnak gőgös urai,

Nem gyásznak napja nékem e mai,

Emlék, remény lelkemben úgy remeg,

Mint villámos viharban az egek!

 

Kardom letettem, várok, dacolok,

Az Isten él és a vén föld forog,

Mene, Tekel, Fáresz: fölírva van

Bitang hódítók palotáiban.

 

Már reng a föld, már villámlik az ég,

Lesz itt ítélet, harag napja még

S világok romján, tűnt gazok felett

Én még hozsánnát énekelhetek!

 

Hozsánnát néked Istenem, te nagy,

Szabadság, aki lelkem lelke vagy

S magyarként és emberként - Üdv Neked! –

Élem tovább az örök életet!

 

Juhász Gyula: Gloria Victis!

Ó franciák, ti a szent Művelődés

Élén haladtok, tudja a világ,

Ti vagytok a szabadság és dicsőség

Zászlósai, tündöklő franciák!

Ti adtátok a nagy, nagy forradalmat,

Mely úrrá lőn ma egy világ felett,

De mégis, én azt mondom, új hatalmak:

A magyaroknak tisztelet!

 

Győző világ, nézz ránk most bölcs szemekkel,

A bölcsesség a legszebb győzelem

S halld meg, mit mond a Golgotán e nemzet,

Száz szent sebével bíbor ékesen.

Az átkozott bitorló vitte harcba

A szíve ellen, ó mint szenvedett!

A diadal volt legsajgóbb kudarca:

A magyaroknak tisztelet!

 

Petőfi népét Habsburgék vezették,

Mint rab oroszlánt a gyűlölt pecér,

A vágóhídra vitték teste, lelkét,

Hentes hatalmak dicsőségeért!

És ment, idegen zubbony födte testét,

Mint Nessus-ing, mely mart és égetett.

A Krisztus látta csak, hogy halt e szent nép:

A magyaroknak tisztelet!

 

Ó franciák, mi úgy állunk ma bátran,

Tisztán, bűnhődve múltat és jövőt,

Egész világ előtt fekete gyászban

Az ég alatt, szent sírjaink fölött,

Vérző kezünket most testvéri frigyre

Dolgozni nyújtjuk, adjatok kezet!

Nem ember az, ki sérti könnyeinket:

A magyaroknak tisztelet!

 

Victor Hugo, Jaurès nagy, büszke népe,

Forradalom fiai, franciák!

Az új idők teremtő ihletében

Jövünk dolgozni, nézz ránk, új világ!

Kik vértanúk és hősök népe voltunk,

A fiaink víg békén éljenek!

A szenvedés ezer jogán daloljuk:

A magyaroknak tisztelet!

 

 

Juhász Gyula: Testamentom

Szeretnék néha visszajönni még,

Ha innen majd a föld alá megyek,

Feledni nem könnyű a föld izét,

A csillagot fönn és a felleget.

 

Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,

Könnyek vizét és a Tisza vizét,

Költők dalát és esték bánatát:

Szeretnék néha visszajönni még.

 

Ó, én senkit se háborítanék,

Szelíd kísértet volnék én nagyon,

Csak megnézném, hogy kék-e még az ég

És van-e még magyar dal Váradon?

 

Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,

Világ árváját sorsa veri még?

Van-e még könny a nefelejcs szemén?

Szeretnék néha visszajönni még!

 

És nézni fájón, Léván, Szigeten,

Szakolcán és Makón a hold alatt,

Vén hárs alatt az ifjú szerelem

Még mindig boldog-e és balgatag?

 

És nézni: édesanya alszik e

S álmában megcsókolni a szivét

S érezni, most is rám gondol szive:

Szeretnék néha visszajönni még!

 

 

Juhász Gyula: Trianon

Nem kell beszélni róla sohasem,

De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,

Amíg magyar lesz és emlékezet,

Jog és igazság, becsület, remény,

Hogy volt nekünk egy országunk e földön,

Melyet magyar erő szerzett vitézül,

S magyar szív és ész tartott meg bizony.

Egy ezer évnek vére, könnye és

Verejtékes munkája adta meg

Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,

Hol királyokat koronáztak egykor,

S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,

Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!

És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke,

És mienk volt a legszebb kék szalag,

Az Adriának gyöngyös pártadísze!

És nem lehet feledni, nem, soha,

 

Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol

Ferenczy festett, mestereknek álma

Napfényes műveken föltündökölt,

S egész világra árasztott derűt.

És nem lehet feledni, nem soha,

Hogy Váradon egy Ady énekelt,

És holnapot hirdettek magyarok.

És nem lehet feledni, nem, soha

A bölcsőket és sírokat nekünk,

Magyar bölcsőket, magyar sírokat,

Dicsőség és gyász örök fészkeit.

Mert ki feledné, hogy Verecke útján

Jött e hazába a honfoglaló nép,

És ki feledné, hogy erdélyi síkon

Tűnt a dicsőség nem múló egébe

Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!

Ő egymaga a diadalmas élet,

Út és igazság csillaga nekünk,

Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,

Balsorsban és kétségben, ó, magyar,

A pokol kapuin is győzni fogsz,

S a földön föltalálod már a mennyet!

S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol

Arany Jánost ringatá a dajka

Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,

Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,

Bírnád feledni Kassa szent halottját

S lehet feledni az aradi őskert

Tizenhárom magasztos álmodóját,

Kik mind, mind várnak egy föltámadásra

Trianon gyászos napján, magyarok,

Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,

Rossz csillagok alatt virrasztva járók,

Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan

S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött

Ma fogjatok kezet, s esküdjetek

Némán, csupán a szív veréseivel

S a jövendő hitével egy nagy esküt,

Mely az örök életre kötelez,

A munkát és a küzdést hirdeti,

És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem

De mindig, mindig gondoljunk reá!

 

 

Kosztolányi Dezső: Rapszódia

Nincs, ahova hazatérjek,

ténfergek, mint a kísértet

éjszaka.

 

Süt a napfény, mégse látnak,

a magyar a nagyvilágnak

árvája.

 

Megy az élet, jó az élet,

ebek vagyunk és cselédek,

bolondok.

 

Jajgatok, de nincs, ki hallja,

vizes a kalapom alja

a könnytől.

 

Jaj, ha szám egyet kíáltna,

kitűzném a kapufára

szívemet.

 

Csak csöndesen, szívem aludj,

jó nekem így, jó nekem úgy,

akárhogy.

 

Így végezték bús hatalmak,

olcsó víz a magyar harmat,

sárba hull.

 

Mit bánják ok? Nevetnek ok,

várnak akácos temetők

mireánk.

 

Édesanyám, minek szültél?

Elhervadtál, megőszültél

hiába.

 

 

Kosztolányi Dezső: Zászló

Csak bot és vászon,

de nem bot és vászon,

hanem zászló.

Mindíg beszél.

Mindíg lobog.

Mindíg lázas.

Mindíg önkívületben van

az utca fölött,

föllengő magasan

egész az égben,

s hirdet valamit

rajongva.
Ha már megszokták és rá se figyelnek,

ha alszanak is,

éjjel és nappal,

úgy hogy egészen lesoványodott,

s áll, mint egy vézna, apostoli szónok

a háztető ormán,

egyedül,
 

birkózva a csönddel és a viharral,

haszontalanul és egyre fönségesebben,

lobog,

beszél.

 

Lelkem, te is, te is –

ne bot és vászon –

légy zászló.

 

 

Puszta Sándor: Megszólalt a Föld

Megszólalt a Föld,

Dübörögve szólt.

Szava az igazság

Dörgő szava volt.

Világos lett tőle

Keleten az ég,

Ujjongva kiáltott

Tegnap a Felvidék!

 

A föld örök öléből

Harangok daloltak,

Ércszavú igéket

Zengtek bosszús holtak!

Vezényszó pattogott,

Kard villant kezükbe

S elnéztek dacosan,

Hosszan Napkeletre.

 

Kiáltás harsant

Hegyen, völgyön át

S felzúgtak kórusba

A felvidéki fák.

Egetostromlón

Szállt a döbbenet

Minden levél rajtuk

Csak magyar lehet!

 

Megszólalt a mező,

Rét és hegy, halom,

Torkukból dal szállt

Zengőn és szabadon.

Munkács, Beregszász,

Léva és Losonc,

Visszakiáltják

Nyitrát és Pozsonyt!

 

Vad dombok alatt

Vas-ingű sereg

Őseim hada megy

És a föld remeg.

Kassai Dómban

Zászlót ver a szél

Rákóczi, Kassa

Újra hazatért…

 

S csodafényességben

Most Buda felől,

A Szent Király Jobbja

Villogva megy elől,

Szegényekhez hajol

Emelkedik égig,

Mutatja az utat:

– Egész Vereckéig!

 

 

Reményik Sándor: A csonka test

Kezét-lábát a gyilkosok levágták

És otthagyták a vadon közepén,

S szóltak hozzá: nosza, munkára fel!

S szóltak hozzá gúnnyal: most járj, ha tudsz, legény!

És tovább álltak a sötét haramják.

És keze-lába-nincs nyomorék

Ott vergődik a vadon közepén,

És kínjában a csillagokat nézi

Ínsége rettenetes éjjelén, -

Míg egyszer csak megindul.

Megindul úgy, hogy nem kell neki láb,

Mint kőszirt, mit vihar meglökött,

A meredélyen úgy zuhan alább.

Útját jelzi a sok-sok omló rög,

S közeledtét a rebbent madarak:

Mert, mint a végítélet dübörög.

Talán, mire a völgyfenékre ér,

Ezer szilánkba zúzza önmagát,

De azt is, aki szembejő vele,

És azt is, akit útjában talált,

S akire sziklasúllyal rá fog esni,

Mert megindult tagjait keresni!

 

Reményik Sándor: Nem nyugszunk bele

Téli szél a targallyakat fújja;

Mint az Isten égre tartott ujja,

Mint megcsúfolt, kikacagott álom:

Állunk egyedül a nagy világon.

Elvették, s most véle nagyra vannak,

Törött véres kardját a magyarnak,

De míg minden nép a sírját ássa:

Van szava, hogy világgá kiáltsa.

Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk,

Csak mi, csak mi emeljük fel fejünk,

Tiporhatják szűztiszta igazunk,

Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk!

De hirdessük gúzsbakötött kézzel,

Sebes ajkkal, lázadó vérrel,

Idézve menny-pokol hatalmait,

Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt!

Kezünk, bár nem pihen a kardvason,

A szíveinkben nem lesz nyugalom,

Jöhetnek jövő századok, s megint

Csak "Recrudescunt" régi sebeink!

E sebek és e fájdalom örök,

Ettől vonaglik minden magyar rög,

Ettől vérez, ki majd nyomunkba hág,

Ettől nem gyógyulnak az unokák!

Tátra-erdők ettől zúgnak-búgnak,

Ettől reszket lelke minden zugnak,

Puha szívek kővé ettől válnak,

Kemény kövek élő szívként fájnak.

Amíg élünk, ettől fájunk, égünk,

Sírban ettől nem lesz pihenésünk,

Ettől szorul a kezünk ökölbe,

Ettől sír a gyermek anyaölbe.

Fenyő madár, behavazott fákon,

Száraz haraszt, téli pusztaságon,

A folyók, fák, a füvek szelleme,

Minden süvít: mi nem nyugszunk bele!

Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet,

Versailles-ig lobogjon az üzenet,

Hogy megroppant bár karunk ereje:

Nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele!

 

 

Reményik Sándor: Zászlószentelés

Zászló! - Valaha, nem is olyan rég

Zord harci jelvényt jelentett e szó.

Dobpergést és trombitaharsogást

Idézett a kibontott lobogó.

Nyomában villámlottak fegyverek,

Előtte járt a halál szaporán,

Selyméből rostát vertek a golyók,

S lengett idegen várak bús fokán.

Ez volt a zászló - nem is olyan rég.

S ti tudjátok, a zászlóalj mi volt:

Gyilkolni és halni kész kis csapat,

Csak hogy a zászlót ne szennyezze folt.

Ti tudjátok, a lobogó mi volt.

Mentetek vele a világon át,

Mígnem eljött a végső tél s belepte

Világjáró bakancsotok nyomát.

Azt a zászlót ne keressétek már,

Ki tudja, hol van már a hó alatt!

Új zászló leng most itt közöttetek,

Senki ellen, - csak magatok miatt.

Olyan, mint a testté vált áhítat.

Mint lelketek szárnyas, égi része.

Se dob, se kürt, se katonabanda –

Csak ének a kísérő zenéje.

Ez a zászló nem fog lobogni már

Se vár fokán, se sáncárok felett.

Egyet jelent: a gyűlölet erős,

De mégis erősebb a szeretet.

Egyet jelent: míg zimankós idő jár,

És körös-körül felleges az ég,

Alatta dolgozik s imádkozik,

S dalol, dalol egy zászlóaljnyi nép.

 

 

Sajó Sándor: Trianon

Trianon!

Kik itt most búsan, csüggedezve járnak,

E félig élők, félig síri árnyak,

Ez embertölgyek, kínban sorvadók,

Kik rothadozva siratják a múltat,

E gyermekbimbók, sírba hervadók,

Kik mosolyogni még meg sem tanultak,

Kik nem tudnak már, csak sóhajtani:

Mind, mind Trianon áldozatai.

Trianon!

A Végzet szól és lelkendezve mondja:

Megyünk mi még ama Trianonba!

Ki ott dőzsöl most vad gőgben buján,

Ott messze, túl a germán óriáson:

Hajh, számadásra vonja még Turán

És felmutatja, mi van itt rováson!

Nyugatra zúdul Napkelet fia:

Ott él az átok, - meg kell halnia!

Trianon!

E szó vijjog, mint gyásztenger sirálya,

Körmét mint karvaly agyba, szívbe vájja,

Ma: szenvedésben vergődő fohász,

Sorvasztó szégyen, sápasztó gyalázat,

De holnap, - holnap dacra lángolás,

Melytől keservünk rettenetre lázad,

És bosszú, melyben nem lesz irgalom, -

Én népem készülj! ... Jelszó: Trianon.

 

 

Somlyó György: Mese erről a percről

Nemcsak az, amelyikről úgy érezted, felejthetetlen,

nemcsak az indulás és a megérkezés, nemcsak a veszély és a csodás megmenekülés,

nemcsak a beteljesülés és a betelhetetlen sóvárgás,

nemcsak a lehetetlen találkozás és az elképzelhetetlen búcsú,

nemcsak a látomások és sejtések,

nemcsak a végre tenyeredbe simuló tett és az öklödbe szorított tehetetlenség, nemcsak a megszületett szerelem és a megőszült szerelem,

nemcsak az egymás mellett koppanó léptek és a lassan egymástól távolodó léptek, nemcsak a virágba borult gyümölcsfák és az elfagyott gyümölcsök,

nemcsak a lábadhoz dörgölőző nagy vizek és a legyűrhetetlen hegycsúcsok perce,

 

ez a perc is,

ez a perc, ez a már jelenvalóságában elfeledett, amely úgy múlt el, mintha el se jött volna, ez a megízleletlen íz, ez a parlagi föld, ez az elgurult gyöngy,

 

ez is az életed volt,

 

ez is egy volt a majdan oly pontosan megszámlálhatókból, egy az egyetlenekből, egy azokból, amelyeket soha többe nem lehet mással helyettesítened.

 

 

Szathmáry István: Nagy lesz újra Magyarország

Magyarország szent földjére

Nagy fekete gyász borul,

Meggyalázták, leigázták,

Széjjeltépték botorul.

Messzi földről néma váddal

Néz apáink sírja ránk:

Ezer évig a szabadság

Szent oltára volt hazánk.

Akinek a szíve, lelke

A házhoz hu maradt,

A Vág partján, Maros mentén

Ma csak könyvet, vért arat.

Hát a magyar vitézségnek

Mindörökre vége már?

Zrínyi kardja merre villog?

Nagy Rákóczi merre jár?

Ha magyar vagy, nyugtod addig

Élve, halva, nem lehet,

Míg bitorló dúlja, gyötri

Ősi, drága földet.

Minden lapja arra int:

Ősi daccal, hősi karral,

Tépjük össze láncaink!

Ősi daccal, hősi karral

Fogjunk össze, magyarok

Akkor a mi dicsőségünk

Napja újból felragyog.

Friss virággal, kikelettel

Vár apáink sírja ránk:

Nagy lesz újra Magyarország,

Ezeréves, szép hazánk!

 

 

 


 

A

KATOLIKUS

TÁBORI

PÜSPÖKSÉG 

2020. évi 

ESEMÉNYEI

 


 

December 3. csütörtök

SZENTMISE

MH EK Honvédkórház

07.00 óra Budapest XIII. kerület Podmaniczky utca

13.30 óra Budapest XII. kerület Szanatórium utca

Bemutatja: Nagy Endre Ferenc főhadnagy, tábori lelkész

 

December 4. péntek, 06.00 - 08.00 óra

SZENT MIKLÓS-NAPI KÖSZÖNTŐ

Helye: HM-I.

 

December 4. péntek, 07.00 óra

 ADVENTI SZENTMISE

MH EK Honvédkórház, Budapest XIII. kerület Róbert Károly körút

Bemutatja: Nagy Endre Ferenc főhadnagy, tábori lelkész

 

December 11. péntek, 07.00 óra

ADVENTI SZENTMISE

MH EK Honvédkórház, Budapest XIII. kerület Róbert Károly körút

Bemutatja: Nagy Endre Ferenc főhadnagy, tábori lelkész

 

December 17. csütörtök, 13.30 óra

SZENTMISE

MH EK Honvédkórház, Budapest XII. kerület Szanatórium utca

Bemutatja: Nagy Endre Ferenc főhadnagy, tábori lelkész

 

December 18. péntek, 07.00 óra

ADVENTI SZENTMISE 

MH EK Honvédkórház, Budapest XIII. kerület Róbert Károly körút

Bemutatja: Nagy Endre Ferenc főhadnagy, tábori lelkész

 


 

Hálát adunk neked Uram

és magasztalunk téged!

 

Hálát adunk neked Uram azoknak az embertársainknak a helytállásáért, bátorságáért és emberszeretetéért, akik a koronavírusos betegeket gyógyították és ápolták, mindazokért, akik most is élen járnak a járvány elleni küzdelemben.

Hálát adunk neked Uram azokért az embertársainkért, akik az elmúlt megpróbáló hónapok alatt meg tudták mutatni a közelség nagyszerűségét, a gondoskodó szeretet finomságát, az áldozatvállalás nemes cselekedeteit.

Hálát adunk neked Uram, hogy a viszontagságos időben olyan embereket adtál a világnak, akik megannyi erőfeszítéssel és nagylelkű elkötelezettséggel végezték munkájukat és szolgálatukat, akik szent bátorsággal néztek szembe a vészhelyzet minden viszontagságával és nehéz körülményével.

Hálát adunk neked Uram azokért az embertársainkért, akik a te szereteted és áldott közelséged él? jelei lettek világunk számára, mert lelket és szívet melengető emberségükkel megmutatták a jóság és a figyelmesség gesztusainak áldásos jelenlétét és valóságát.

Hálát adunk neked Uram azokért az embertársainkért, akik gyöngéd és csendes jelenlétükkel vigasztaló közelséged áldott jelei tudtak lenni azok számára, akik földi útjukat befejezve elindultak a veled való találkozásra.

Hálát adunk neked Uram és magasztalunk téged!

Adj bátorságot, hogy mindazt, amit a járvány idején a világban láttunk, hallottunk és megtapasztaltunk elkötelezettségből, odaadásból, nagylelkűségből és az áldozatot vállaló szeretet tanúságtételeiből, hasznosan tudjuk felhasználni a jelenben és megőrizve kamatoztassuk jövőbeli életünk számára.

Add, hogy példamutató embertársaink helytálló szolgálata legyen valamennyiünk számára bátorítás az emberi közösségért és társadalomért meghozott felelősségvállalásra, a kihívások leküzdésére, világunk lelki és erkölcsi megújulására.  

Hálát adunk neked Uram minden olyan tapasztalatért is, amely a járványhelyzet nehéz napjaiban megmutatta a testi-lelki gyöngeségből származó egyéni megsebzettségünk valóságát és sérülékeny világunk elesettségét.

Add, hogy a beléd vetett hit reménységével tudjunk járni életünk útján, elfogadva biztató szeretetből kinyújtott gondviselő kezed bátorítását és vigasztalását. Ámen.

 

 


KARANTÉNKÁPOLNA


 

 

https://youtu.be/R00gaRbbMDs