Üzenet, felhívás, közlemény

2020, május 27
Felhívás, közlemény

 

ÜZENET FELHÍVÁS KÖZLEMÉNY

FELHÍVÁS KÖZLEMÉNY ÜZENET

KÖZLEMÉNY ÜZENET FELHÍVÁS

 

 

17. KÖRNYEZET-ÉS TERMÉSZETVÉDELMI TÁBOR

 

Tisztelt

Katonák,

Honvédelmi Alkalmazottak,

Kormánytisztviselők!  

                                

Ahogy azt már jeleztük a mostani veszélyhelyzet körülményei között folyamatosan vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy a Katolikus Tábori Püspökség 17 éve megalapított Környezet- és természetvédelmi táborát milyen módon tudjuk megvalósítani ezen a nyáron.

 

A tábort a Magyar Honvédség támogatásával most is Karmacson tartjuk meg a Regiment Diáktanya (ReDtanya) elnevezésű bázisunkon (8354 Karmacs, Szent Anna tér 1.).

 

Amennyiben az illetékes hatóságok megállapítják a bentlakásos (ott alvásos) táborok megrendezésének feltételeit, a hatályos járványügyi szabályok betartásával a HM Katolikus Tábori Püspökség megszervezi a tábort - a hagyományokhoz híven, változatlan tartalommal, megújult formában - a tervek több turnusban az alábbi tervezett időpontokban:

 

1. turnus:

2020. július 05. vasárnap – 10. péntek

 

2. turnus:

2020. július 19. vasárnap – 24. péntek

 

3. turnus:

2020. augusztus 02. vasárnap – 07. péntek

 

Kérjük, kísérjék figyelemmel a püspökség honlapját (www.ktp.hu), ahol ITT a HÍREK rovatban jelentetjük majd meg a tábor részletes felhívását.  

 

************

 

F E L H Í V Á S 

LELKI ÖSSZEFOGÁS

21.00 órai

Esti fohász

 

Tisztelt Katonák, Honvédelmi Alkalmazottak, Kormánytisztviselők!

Továbbra is lelki összefogásra hívjuk

a Magyar Honvédelemben szolgálatot teljesítőket,

hiszen nagyobb közösségekben még nem,

csak egyénileg vagy velünk élő családtagjainkkal

és szeretteinkkel tudunk imádkozni.

Kérjük mindazokat, akik ezt megtehetik és szolgálatuk megengedi, hogy

 

május 22. péntek estétől május 29. péntek estig

 

csatlakozzanak a mindennap 21.00 órakor kezdődő esti fohászunkhoz,

melyben lélekben együtt tudunk lenni távol levő szeretteinkkel, bajtársainkkal, munkatársainkkal.

 

Az esti fohász itt   olvasható:

http://www.ktp.hu/news/esti-imadsag-lelki-osszefogas

 

A  fohász videón itt  lesz követhető:

Facebook: „Katolikus Tábori Püspökség”

Instragram: katonalelkész

Karantén-KÁPOLNA: https://csatapap.wordpress.com/hirek/

 

Eddigi esti fohászaink itt érhetők el:

http://www.ktp.hu/news/karanten-kapolna

************

 

Eddigi esti 21.00 órai áhítataink

az alábbi linkre kattintva követhetők:

http://www.ktp.hu/news/karanten-kapolna

 

 

************

 

HÚSVÉTI ÜZENET
 

Minden kínzó megpróbáltatás, ezernyi gond és megannyi kilátástalan nyomorúság ellenére Fényes Húsvét ünnepe szinte minden korban – bár más formában és különböző módon – a reménység békéjének derűs örömével töltötte el a Názáreti Rabbi tanítványait, mert a poklokra alászállt és a halottak közül harmadnapon föltámadott Jézus Krisztus így szólt és bátorított megjelenéseikor: "Békesség nektek!" és „Ne féljetek!”.

A Krisztust követő tanítványi lét megélésében és a keresztény kultúrkör megannyi ősi hagyományában, de még a változatos jelenben is sokak számára, húsvét lett a megújulás, a bizakodás és a reménység szent ideje, a legnagyobb keresztény ünnep, mely átfogja és megkoronázza a karácsonyi ünnepkörben kialakított meghittség kedvességét vagy más ünnepi időszakok érzelmi és vallási gazdagságát. 

A virágvasárnappal elkezdődő, majd a nagycsütörtökkel, nagypéntekkel, nagyszombattal folytatódó Szent Háromnap, húsvét egyetlen eseményének elbeszélése,  liturgikus megimádkozása, mely ebben az egységben valójában maga a húsvéti ünneplés.

Annak az ünneplése, hogy az ÉLET győzedelmeskedik. Ennek a győzelemnek a bevezetője egy királlyá való kikiáltással indul el a Názáreti Rabbi Jeruzsálembe való bevonulásakor, majd a szolgáló szeretet megnyilvánulásaiban folytatódik az utolsó vacsorán, ahonnan eltávozik az áruló, hogy később a Getszemáni-kertben hamis csókkal árulja el mesterét, akit elfognak, megütnek, kicsúfolnak, megostoroznak, kereszthalálra ítélnek. Az apostolok elmenekülnek, Péter megtagadja. A győzelem a gyászos golgotai kereszthalál által születik meg, majd harmadnap hajnalán az Úr Krisztus föltámadásával lesz nyilvánvalóvá.

A gyötrelmes kereszthalál és a dicsőséges föltámadás egymásba fonódik a húsvéti ünneplésben, egyik sincs a másik nélkül.

A reményteljes bizakodás a valóság keserű gondjaiból születik meg, hogy minden megtapasztalt viszontagság és keserű szenvedés ellenére ott legyen bennünk a megújulás legyőzhetetlen vágya.

Húsvét örömhíre és békét adó reménye – Isten mindent jóra tud fordítani – a tanítványi lét próbája és feladata.

Aggasztó kérdéseinkre – ahogy első tanítványainak is – a Feltámadott ad választ.

 

A Katolikus Tábori Püspökség

ezekkel a gondolatokkal kíván

reményteljes, békés és derűs örömöt Húsvét Ünnepére!

 

************

 

A KATOLIKUS TÁBORI PÜSPÖKSÉG FELHÍVÁSA

2020. március 19.

 

Tisztelt Katonák, Honvédelmi Alkalmazottak, Kormánytisztviselők!

 

A kialakult járványhelyzetben számos programunk, zarándoklatunk, liturgikus eseményünk, áhítatunk, szentmise-ünneplésünk elmarad az elkövetkező időszakban.   Az állami és rendvédelmi szervek intézkedései az emberi élet megóvását szeretnék hathatós módon elősegíteni. Március 14-én a püspökség Közleményében ezt írtuk: A rendelkezésre álló "természetes eszközök" mellett elengedhetetlenek a "természetfölötti eszközök" a „lelki fegyverek” használata… Sokan nem hisznek, és nem tudnak az ima erejéről, pedig, a nap mint nap elhangzó lankadatlan fohászok megrendítő valóságát számosan megtapasztalták már az évszázadok folyamán. Az Örökkévaló Egy Isten, akinek a boldogsága teljes imáink nélkül is és a mi magasztalásunk nem teszi őt nagyobbá, megadja nekünk, hogy dicsőítsük és kérjük őt, ami üdvösségünkre tud válni. Ebben a helyzetben fohászainkkal kísérve mindent meg kell tennünk, amit emberileg lehet, ami pedig azon felül áll, azért még inkább kell imádkozzunk!

A mostani körülmények között  – bár közösségekben nem tudunk imádkozni – a Katolikus Tábori Püspökség arra hív mindenkit – aki ezt megteheti és szolgálata megengedi–, hogy mától mindennap este 21.00 órakor odahaza imádkozzunk. A mai naptól kezdve a következő hét péntekjéig egy időben olvassuk el – vagy a családban hangosan föl – az ajánlott szentírási szakaszt és mondjuk el – családban közösen – az imádságot. Mint Krisztus tanítványai és követői mutassuk meg így, ezekben az esténkénti egy időben végzett imádságokban, hogy mind jobban szeretnénk a Mennyei Atya gondviselésébe kapaszkodni.

 

A jelen helyzetben – mely egy felől rávilágít, hogy mennyire törékenyek és sérülékenyek vagyunk – az is előtérbe kerül, hogy a megóvó szabályozások betartása nagy fegyelmet és kitartó engedelmességet kívánnak tőlünk.

A nagyböjti időszak középen vagyunk, amikor ezen a napon Szent József ünnepe van, akiről – bár hűséges, gondoskodó és gyámolító szeretetével vette körül a gyermek, majd a felnövekvő Jézus Krisztust és az ő édesanyját Máriát  – nagyon röviden emlékezik meg az Újszövetségi Szentírás. Jézus szavait (Máté evangéliuma 24,45) alkalmazza  rá az imaórák liturgiája ma: „Íme a hű és okos szolga, kit az Úristen a saját családja a szentcsalád fölé rendelt”. Szent József bölcs szolgája volt Istennek, aki meghajolt az isteni parancs előtt és bár szinte teljesen a háttérben, de áldozatos hűséggel gondoskodott a szentcsaládról.

Legyünk esténkénti együttes imáinkban mi is kitartóak, s ezek a látványosság nélküli percek segítsenek bennünket, hogy hűséges szolgái legyünk Istennek és így maradandóan segíthessük egymást.

Bíztassuk egymást, hogy kitartó helytállással tudjuk végezni a ránk szabott feladatokat, szolgálatokat, tevékenységeket.

Bíztassuk és bátorítsuk egymást, hogy reményteljesen éljük mindennapjainkat, hogy ne legyen úrrá senkin, sem a riasztó félelem, sem a megosztó pánik keserűsége.

Bíztassuk, bátorítsuk és erősítsük egymást, hogy azok is megtalálják lelkük békéjét, akik úgy érzik, tétlenségre vannak ítélve, mert nem dolgozhatnak a megszokott rend szerint, vagy nem úgy élhetik életüket, mint ahogy eddig megszokták.

A templomok és istentiszteleti helyek továbbra is a reménység közösségi helyei, csak most egy időre az egyéni imádság és áhítat helyszíneivé válnak, ahol a papság továbbra is megünnepli a szentmisét. Lélekben kapcsolódjunk be ezekbe, és aki tudja, kövesse őket a médiában. 

Keresztény hitünk megélésében tisztában vagyunk elesettségünkkel, s hogy életünket – mely földi létünkben egy út az Isten Országa felé – ajándékba kaptuk, de azt is tudjuk, hogy Urunk, Jézus Krisztus, akit gyengeségeink között is követni törekszünk, megerősített és reményt adott nekünk: „Én vagyok a feltámadás és az élet! Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.” (János evangéliuma 11,25-26)

Budapest, 2020. március 19. Szent József ünnepén

 

 

************

 

A HM Katolikus Tábori Püspökség

(Katonai Ordinariátus)

KÖZLEMÉNYE

 

Hitünk szerint a figyelmes szeretet mindig fegyelmezett, hiszen azt keresi, ami a felebarát, a másik ember javára és üdvösségére válik.

A fegyelmezett felelősség, mint Istentől kapott lelkiismeretünkbe írt törvény, ésa figyelmes szeretet szolidáris döntésekre és cselekedetekre késztetnek bennünket, hogy embertársaink, a katonák és a honvédelem érdekében dolgozók biztonságának és egészségének megóvását  a legkomolyabban véve módosítsuk, elhalasszuk vagy elhagyjuk egyes programjainkat és eseményeinket, hogy a COVID-19 pandémia további elterjedését a lehető leghatékonyabb módon minimalizáljuk.

Mivel az állami, honvédelmi valamint az egyházi rendelkezések nagymértékben meghatározzák a közösségi elkülönülés és távolságtartás formáit, minden lehetséges módon közreműködünk abban, hogy az emberi közösségért meghozott intézkedések hathatósan elősegítsék a mostani helyzet  normalizálódását.

A mostani rendkívüli helyzetben mindnyájunk felelőssége, hogy egyöntetűen együttműködjünk, és bátor fegyelmezettséggel lássuk el feladatainkat.

Szeretnénk ugyanakkor valamennyi lehetőségünket megragadni, hogy sajátos szolgálatunk által támogassuk és segítsük a honvédelemben szolgálatot teljesítőket.

Szolgálatunkban és lelkipásztori tevékenységeinkben a hagyományos formákon túl a lehető legtöbb fórumon igyekszünk feladatainkat és hivatásbeli kötelességeinket a leghatékonyabban ellátni.

Mindezeket szem előtt tartva a HM Katolikus Tábori Püspökség  nem tartja meg 2020. április 25-én, a meghirdetett Pannonhalmi Katonai Zarándoklatot.

Meghatározatlan ideig szüneteltetjük a Honvédelmi Minisztérium I. számú objektumában a tervezett áhítatokat és istentiszteleteket.

Itt szeretnénk jelezni , hogy a Lourdes-i Nemzetközi Katonai Zarándoklat Igazgatósága ma küldte meg azt a döntést, hogy az idei zarándoklat elmarad. A 62. Nemzetközi Katonai Zarándoklatot a következő évben, 2021. május 21-23 között tartják meg.

Egyik katonalelkészünk hívta föl a figyelmet az alábbiakra: Az Amerikai Egyesült Államokban egykor általánosan használt hagyományos hittankönyv (Baltimore Katekizmus,1891) egyik kérdése így szól: Mitől kell feltétlen óvakodnunk vallási gyakorlatainkban? (#1154.) Válasz: "Minden vallási gyakorlatunkban feltétlen óvakodnunk kell, nehogy elvárjuk Istentől, hogy csodákat tegyen, miközben természetes okok is előidézhetik azt, amit remélünk. Isten néha csodálatosan a segítségünkre siet, de általában csak akkor, ha már minden természetes eszközünk kudarcot vallott."

Ez azt jelenti, hogy a egyházi hatóságok jól teszik, ha felelősen járnak el egy ilyen helyzetben, minden ésszerű óvintézkedést meghoznak, azaz, bevetik a rendelkezésre álló "természetes eszközöket" a "természetfölötti eszközök" mellet. A naiv csodavárás, az istenesnek, vallásosnak, jámbornak tűnő, de valójában felelőtlen, sőt vakmerő és istenkísértő "lesz, ami lesz", vagy "majd Isten megoltalmaz" stb. hozzáállás méltatlan a keresztény emberhez.

A rendelkezésre álló "természetes eszközök" használata mellett elengedhetetlenek a "természetfölötti eszközök". Régebben ilyen helyzetekben minden templomban és szentmisén elrendeltek bizonyos parancsolt könyörgések (orationes imperatae) elimádkozását és más fohászokat.

Tegyünk  meg mindent amit emberileg lehet, ami pedig azon felül áll azért imádkozzunk!

http://www.ktp.hu/news/imak-fohaszok-jarvany-ideje