A KATOLIKUS TÁBORI PÜSPÖKSÉG 14. VERSMONDÓ VERSENYE
A tavaly december 7-re meghirdetett versmondó versenyünket a pandémia miatt sajnálatos módon el kellett halasztanunk. Most abban bízunk, hogy nemsokára olyan helyzetben leszünk, hogy a 14. versmondó versenyünket meg tudjuk tartani a HM-MH-ban szolgálatot teljesítő katonák, honvédelmi alkalmazottak, kormánytisztviselők 11–15 éves (2011–2006-ban született) gyermekeinek.
IDŐPONTJA: 2022. március 9. 17 óra 30 perc
HELYE: Katolikus Tábori Püspökség, Budapest, V. kerület, Szabadság tér 3.
JELENTKEZÉSI LAP: 
ktp-jelentkezesi-adatlap--14.-versmondo-verseny.doc (76 kB) letölthető jelentkezési lap (jobb gomb a linkre és a helyi menüből válassza a "Link letöltése" menüelemet)
A VERSENY DÍJAI:
I. helyezett: 40.000 Ft értékű könyvutalvány, valamint meghívást nyer (a honvédségnél szolgáló szülővel együtt) a 2022. évi 62. Nemzetközi Katonai Zarándoklatra Lourdes-ba (2022. május 12–15.).
II. helyezett: 30.000 Ft értékű könyvutalvány, valamint térítésmentes részvétel a 2022. évi Környezet- és Természetvédelmi Gyermektáborunkban Karmacson.
III. helyezett: 25.000 Ft értékű könyvutalvány, valamint térítésmentes részvétel a 2022. évi Környezet- és Természetvédelmi Gyermektáborunkban Karmacson.
Ezen túl Magyarország Honvédelmi Miniszterének, a Honvédelmi Minisztérium Parlamenti Államtitkárának, a Magyar Honvédség Parancsnokának, valamint a Katolikus Tábori Püspökség különdíja.
A VERSENY MENETE ÉS RENDJE:
A verseny két fordulóban történik, befejezése kb. 19.30–20.00 óra között várható.
Az 1. fordulóban a felhívásban szereplő kötelező verset kell elszavalni, a 2. fordulóban a felhívásban megadott versek egyikét kell elmondani.
A versek elszavalásának sorrendjét a verseny előtt sorszámok húzásával döntjük el: a versenyző gyermek az általa kihúzott sorszám alapján szerepel mind a két fordulóban.
A verseny megkezdése előtt Kovács Gábor Dénes színészpedagógus szól néhány szót a gyerekekhez szakmai tanácsot adva.
A zsűri rövid bemutatása után kezdődik el a verseny. A sorszám alapján szólítják majd ki az egyes versenyzőket, elmondva röviden azokat az információkat, amelyeket megadtak a jelentkezési adatlapon.
A versmondó gyermek a közönségnek háttal állva, a szemben ülő zsűrinek mondja el a verset mindkét fordulóban. A két forduló között rövid szünetet tartunk, mely alatt a zsűri értékeli az elhangzottakat. A második forduló utáni szünetben dönt a zsűri az eredményről, majd ezt követi az eredményhirdetés.
A verseny első fordulójában kötelező szavalatként az alábbi verset kell elmondani: Pilinszky János: A fényességes angyal is
A második fordulóban az alábbi költemények és próza egyikét kell elmondani:
Áprily Lajos: Lassú szárnyon
Devecseri Gábor: Tréfás állatkerti útmutató
Gárdonyi Géza: Dobó esküje
Kányádi Sándor: Felemás őszi ének
Reményik Sándor: Csendes csodák
Reményik Sándor: Templom és iskola
Reményik Sándor: Ne ítélj
Reményik Sándor: Nagy Magyar télben
Reményik Sándor: Szól a censor
Sajó Sándor: Magyarnak lenni
Tűz Tamás: Szent István király
Zelk Zoltán: A három nyúl
A fenti felsorolásban szereplő versek egy közös fileba szerkesztve letölthetők a következő hivatkozásról:
Versek listája hm_ktp_14._versmondo_verseny_koltemenyei_-_2021.doc (66 kB)
(jobb gomb a linkre és a helyi menüből válassza a "Link letöltése" menüelemet)
A jelentkezés módja: a kitöltött jelentkezési adatlap megküldésével a püspökség központi katonai e-mail címére: ktp@hm.gov.hu
A jelentkezési adatlap honlapunkról letölthető: ktp-jelentkezesi-adatlap--14.-versmondo-verseny.doc (76 kB)
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2022. március 4. péntek
A ZSŰRI AZ ALÁBBI SZEMPONTOK SZERINT ÉRTÉKEL:
1. Hibátlan szövegismeret.
2. Tiszta, helyes beszéd.
3. Az előadásmód és arcjáték összhangja.
4. Kapcsolat a hallgatósággal.
5. Megfelelő hanghordozás és hangerő.
6. A vers hangulatának, zeneiségének érzékeltetése.
7. A szöveg logikai szüneteinek betartása.
8. A szavaló magatartása, viselkedése, öltözete.
KÖTELEZŐ VERS, melyet a verseny 1. fordulójában kell elszavalni:
Pilinszky János: A fényességes angyal is
Emlékezés egy világháborús karácsonyra
Az égbolt elsötétedett.
S akár a végitélet
zord fellege tört volna ránk,
a föld is oly sötét lett.
Gyermekszívünk is oly nehéz!
A házak és a kertek,
az egész törékeny világ,
éreztük, velünk reszket.
Aztán a roppant csöndön át
puhán és észrevétlen,
a hangtalan meginduló
és puha hóesésben,
akár a fényes pelyhek is
vigyázva földet értek,
a fényességes angyal is,
ő is a földre lépett.
VÁLASZTHATÓ VERSEK és próza, melyek egyikét a verseny 2. fordulójában kell elmondani:
Áprily Lajos: Lassú szárnyon
Uram, a két szárnyam nehéz,
hozzád emelkedni ma nem mer.
Ne bilincselj meg és ne bánts
nagy súlyoddal, a félelemmel.
Te nagy völgyedben ne legyek
énekre béna, hitre gyáva.
Úgy kapaszkodjam, Kéz, beléd,
mint kicsi koromban anyámba.
Hívott erőseid dalos
lakomáján mindig ne késsem.
Kapudtól ne térítsen el
utat veszítő szédülésem.
Viharszeles mélyed felett
meredekedet bízva járjam,
sziklafalon hajnalmadár,
örömpiros legyen a szárnyam.
És hogyha mégis hullanék
sugaradban vagy sűrű hóban,
sohasem látott arcodat
láthassam egyszer, zuhanóban.
Devecseri Gábor: Tréfás állatkerti útmutató
Ez a cinke oly picinke,
falevélből van az inge,
pókhálóból a szoknyája,
makkhéjból a csizmácskája.
Csak füvön élt a kis zebra,
de most rákapott a zabra;
végül is elvitték Szobra,
ott oktatják szebbre-jobbra.
“Apám – így szól a kis bálna -,
hadd mehessek el a bálba.”
“Nem mehetsz el, fiam, Péter,
nem vagy még egy kilométer.”
Mért tanulnak a kis vércsék?
Azért, hogy a leckét értsék.
Tanítójuk egy hasas,
pápaszemes, lomha sas.
Megy a hajó, nézd a nyulat:
Kép Lepencéig rajta mulat.
De a dühös orángután
kiszáll nyomban Horány után.
Apám – így szól a kis bálna –
hadd mehessek el a bálba.
– Nem mehetsz el, fiam, Péter,
nem vagy még egy kilométer.
A hód arcán enyhe pírral
csókolódzik a tapírral.
Rosszalja a jegesmedve:
– Nem vagytok még megesketve!
– Szorgoskodnám – szól a hangya -,
ha a tücsök békén hagyna;
de rázendít folyton s újra:
táncolunk a rock and rollra.
Mért cikáznak a kis fecskék?
Hogy az eget kékre fessék.
S ha mindenütt van már festék,
“Kész a tavasz” – jelenthessék.
– Édes párom, adj egy csókot
– kéri Pókné a zord Pókot.
– Elkapott a méreg sodra,
nem szomjazom a csókodra.
inkább egy jó korsó serre.
Készülök a válóperre.
“Ne ugrándozz, ne táncolj,
ne bomolj,
az iskolás fiúcska mind komoly.”
Garázda kölykét inti így a moly.
Fekete az ablakpárkány,
rákönyököl a kis sárkány;
hat feje néz az utcára,
egy a leckét bent biflázza.
GÁRDONYI GÉZA: Dobó esküje
Dobó levette az aranyos sisakot. Hosszú, szürke haját végigsimította. Intett a papnak.
Bálint pap fölkelt. Szintén levette a süvegét, és fölemelte az asztalon álló kis ezüstfeszületet.
- Esküdjetek velem - mondotta Dobó.
A teremben mindenki a feszület felé nyújtotta a kezét.
- Esküszöm az egy élő Istenre...
- Esküszöm az egy élő Istenre - hangzott az ünnepi mormolás.
- ...hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen!
- Úgy segéljen! - zúgták egy hanggal.
- És most magam esküszöm - szólt Dobó, két ujját a feszületre emelve. - Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet, minden gondolatomat, minden csepp véremet. Esküszöm, hogy ott leszek minden veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be testemet, ég a lelkemet! Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám!
Nem kételkedett azon senki. Lángolt mindenkinek az arca, mert tűz égett mindenkinek a szívében. A Dobó esküjére minden kard kivillant. Egy lélekkel kiáltották:
- Esküszünk! Esküszünk!
Kányádi Sándor: Felemás őszi ének
építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja
ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat
nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok
már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak
Reményik Sándor: Csendes csodák
Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezed a szívedre,
Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a szürke kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod, hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? S hogy tükröződni
Látod a vízben az eget.
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák:
Rajtuk át Isten szól: jövök.
Reményik Sándor: Nagy Magyar télben
Nagy magyar télben picike tüzek,
A lángotokban bízom,
Legyen bár messze pusztán rőzseláng,
Bár bolygófény a síron,
Szent házi tűz, vagy bujdosó zsarátnok:
Boldog vagyok, ha magyar lángot látok.
Nagy magyar télben picike tüzek,
Szikrák, mécsek, lidércek,
Mutassatok bár csontváz halmokat,
Vagy rejtett aranyércet,
Csak égjetek, csak melegítsetek ma,
Soh'se volt ily szükség a lángotokra!
Nagy magyar télben picike tüzek,
Jaj, be szétszórva égtek,
Királyhágón, Kárpáton, mindenütt!
De mondok egyet néktek,
Szelíd fények és szilaj vándorlángok:
Mit gondoltok: ha összefogóznátok!
Nagy magyar télben picike tüzek,
Soh'se volt olyan máglya,
Mintha most ez a sok-sok titkos láng
Összefogna egy láncba……!
Az égig, a csillagos égig érne,
És minden idegen rongy benne égne!
Reményik Sándor: Ne ítélj
Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy mind halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.
Reményik Sándor: Szól a censor
Szól a cenzor: Vétó; megtiltom ezt.
E hasáb üres marad és fehér! –
S az üres lapon gyúlnak lángbetűk,
Betűk: mint a tűz, betűk: mint a vér.
Szól a cenzor: Vétó; hatalmam nagy;
A semmiségbe vetlek vissza én! –
S a fehér lapról láthatatlan sorokban
Feltámad az elítélt költemény.
Szól a cenzor: Álom, megfojtalak,
Hogy lásd a napfényt: én megtiltom Néked!
S szól az Ige: én öröktől vagyok
S nem érintenek halálok, születések!
Szól a cenzor: Ez férfimunka volt,
Ma nem olvasta senki e lapot! –
S szól a fehér lap: tévedsz, jó uram,
Látatlanul mindenki olvasott!
Reményik Sándor: Templom és iskola
Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülőjé szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Sajó Sándor: Magyarnak lenni
Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Magasba vágyva, tengni egyre - lent;
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj;
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami:
Sokszázados bú, melyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani.
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-fölsirdogálnak,
S szálaiból a fájó képzeletnek
Fekete fényű fátylat szövögetnek
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre.
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodva rólad: büszke messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!...
Csalódni mindig, soha célt nem érve,
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldusrongyait.
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, véges végtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek,
De döntő harcra nem elég erősnek;
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába:
Hogy, amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés.
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a szirtfalat,
Mely végzetünknek kövült átkául,
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag.
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:
Egymást vádolni, egymást marcangolni!
- Majd fojtott kedvünk, hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Nagy bánatoknak hangos lagziján
Nagyot rikolt ni: hajrá! húzd, cigány -
Háborgó vérrel kesergőn vigadni,
Hogy minekünk hajh! Nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő,
Megsebzett sasként sírva nyögdelő,
Mért nem repülhet fönn a tiszta légben,
Munkás szabadság édes gyönyörében,-
Hogy mért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!...
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg vérünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal,-
S mikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat.
-Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a kárpátok alatt.
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!...
Tűz Tamás: Szent István király
Jól megjelölte ezt az ezredévet:
kereszttel írta rá kemény nevét,
mint halhatatlan győzelmi ék.
Alapkő lett, de kőnél súlyosabban
vetette el az épülő falakban
toronyszökkentő, férfias hitét.
Amint alázatát mindegyre inkább
úrrá emeli roppant erején,
a bércre hág s egy országon tekint át,
hol hajnalpírban reszket még a fény.
Komor felhőkből bomlik ki a kék ég
s virrasztva várja népe ébredését
a századok szélfútta reggelén.
Nem tétován, de biztos mozdulattal
lendül előre tervező keze,
míg port kavar és szilaj kedvvel nyargal
a forró puszták zendülő szele.
Bölcs szemmel néz a fényes távlatokba
s pillantásával féltőn átkarolja
a frissen szántott szűzi földeket.
Kegyes jobbjával törvényt ír, keményet,
hogy megkösse a rónák vad porát,
szőlő teremjen és kenyér, fehérebb
s hogy mindenki meglelje otthonát.
Áldott szigor, rendet hozó szelídség!
Arany szív, mely eltékozolja kincsét,
hogy új szívekben ragyogjon tovább!
Hát róla zengjen most a lelkes ének!
Uram, téged dicsérünk általa,
mert ő volt a te választott edényed,
apostolod; híved s a föld sava.
És ő volt ama bibliai sáfár;
kire be jó, hogy éppen rátaláltál,
midőn megvirradt napunk hajnala!
Zelk Zoltán: A három nyúl
Egyszer régen, nagyon régen,
zúgó erdő közelében,
három nyulak összegyűltek,
selyemfűre települtek,
ottan se ültek sokáig,
talán csak egy fél óráig,
amikor felkerekedtek,
hogy már végre hazamennek,
egy szarka felettük szállott
s felkiáltott: -Mit csináltok?
Mit csináltok, három nyulak?
Úgy ültök ott, mint az urak --
- Úgy, úgy bizony, mint az urak! -
felelték a három nyulak.-
Ezután már urak leszünk,
ebédre rókahúst eszünk!
Nem fogjuk az időt lopni,
most indulunk rókafogni! -
Csacsi szarka, nem elhitte?
Repült is már, a hírt vitte,
s buta róka is elhitte.
De hát hogyne hitte volna,
akármilyen ravasz róka,
mert a szarka így kiáltott:
-Egy jegenye fölött szállok,
mikor lenézek a földre,
három nyulak ülnek körbe.
Összebújva tanácskoznak -
Jaj, mekkora nyulak voltak!
Jaj, mekkora fejük, szájuk,
a medve egér hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak rókát esznek - -
Ennek a fele se móka!
Szedte is lábát a róka.
Futott ki az erdőszélre,
csak mielőbb odaérne!
Hát amint ott futott, szaladt,
szembe vele farkas haladt:
- Szaladj te is, komám, farkas,
jaj, mit láttam, ide hallgass!
az erdő közepén jártam,
most is borsódzik a hátam,
sosem láttam ilyen szörnyet,
ottan ültek három szörnyek!
Három nyúl volt, és akkora,
fél méter is volt egy foga!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak farkast esznek
No hiszen egyéb se kellett,
a farkas is futni kezdett,
a rókával versenyt futott,
majdnem az orrára bukott!
Addig futott, amíg szembe
nem jött vele egy nagy medve:
a medve így szólongatta:
-Hova szaladsz, farkas koma? -
- Medve komám, ne is kérdjed,
szaladj, ha kedves az élted!
Erdő közepiben jártam,
jaj, mit láttam,
jaj, mit láttam!
Három nyulak ottan ültek,
éppen ebédre készültek.
Akkora volt foguk, szájuk,
kisegérke vagy hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak medvét esznek! -
Egyébre se volt már kedve,
szaladni kezdett a medve.
Elöl róka, hátul medve,
közben a farkas lihegve.
Így szaladtak erdőszélre,
szomszéd erdő közepébe.
Szaporán szedték a lábuk,
szellő se érjen utánuk -
Amíg futottak lihegve,
egy vadász jött velük szembe.
Nézi is őket nevetve:
együtt szalad róka, medve -
-No hiszen, csak ne nevessél,
vigyázz, nehogy bajba essél!
Szaladj inkább te is erre! -
kiáltott rája a medve. -
Az erdőben három szörnyek,
puska sem öli meg őket.
Három nyulak, de akkorák,
nem láttam még ilyen csodát! -
Szedte lábát a vadász is,
eldobta a puskáját is.
Ijedtében megfogadta,
most az egyszer érjen haza,
csak ne falják föl a szörnyek,
sohase vadászik többet -
Ezalatt a nyusziházban,
fűszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen,
összebújva békességben
