„Csak a sötétségből juthatunk a fényességre”

2022. december 2. péntek

„Csak a sötétségből juthatunk a fényességre”

Felgyulladt a második gyertya is a Honvédelmi Minisztérium adventi koszorúján. A Katolikus és Protestáns Tábori Püspökség pénteki áhítatán Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnöke gyújtotta meg a remény gyertyáját.

„Az egész világunk arról szól, hogy kigyújtjuk a fényeket adventben. De már most akkora fényesség van, hogy mit fogunk valójában kigyújtani december 24-én? Az adventben régen a roráté misék nem véletlenül voltak sötétben. Egy-két gyertya égett, de semmi más. Ha el akarunk jutni a fényességre, azt csak a sötétségből lehet elérni” – kezdte adventi gondolatait Berta Tibor dandártábornok, katonai ordinárius a Honvédelmi Minisztérium adventi áhítatán. Kiemelte, kell a készülődés, kellenek az ajándékok, a feldíszített fenyőfa, a finom ételek, de fontos, hogy bennünk legyen az a lelkület, hogy mindebben ott legyen valamiképpen az Isten. Rámutatott: van egy helyes út az Isten felé, azonban ezt nagyon nehéz megtalálni. „Ehhez – most paposan úgy mondanám, hogy imádkozni kell Hozzá, de ha modern nyelven akarnám megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy tessék megszólítani Őt, úgy, rendesen, saját nyelvünkön! Az is imádság ám, nemcsak a Miatyánk, meg az Üdvözlégy Mária, vagy a reggeli és esti imánk. Mondjuk el saját gondolatainkat, hogy Uram, most mi szeretnél valójában, mit tegyek én, mi az én feladatom, mi az én dolgom? Higgyék el, hogy ha az ember ezeket a szavakat kimondja, ha van bátorsága hozzá, Ő válaszolni fog rá. Ehhez nagy bátorság kell, beszélni az Istennel, de ezt el kell kezdeni. Higgyék el, hogy itt, belül meg fogja nekünk súgni, hogy mit tegyünk. Én kívánom, hogy legyen meg ez a bátorság mindannyiukban, kívánom, hogy meg tudják szólítani az elkövetkező adventi napokban az Istent, hogy mivégre vagyunk valójában a világon, hogy én személy szerint miért vagyok a világban, hogy mit kell tennem” – zárta gondolatait Berta Tibor. A katonai ordinárius beszéde után Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnöke gyújtotta meg a második gyertyát a minisztérium adventi koszorúján, majd Máté Sándor alezredes, a Protestáns Tábori Püspökség kiemelt vezető tábori lelkésze mondott imát. Az áhítaton részt vett Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, dr. Vidoven Árpád közigazgatási államtitkár, Kurtán Krisztina gazdálkodási ügyekért felelős helyettes államtitkár, valamint Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök.


 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva