A katonalelkészek szolgálatának középpontjában az ember, a katona áll - videóval

2022. június 23. csütörtök

A katonalelkészek szolgálatának középpontjában az ember, a katona áll

A katonalelkészek védőszentje, Kapisztrán Szent János születésének évfordulója a katolikus tábori lelkészek napja. Ebből az alkalomból tartottak ünnepséget Budapesten, a Katolikus Tábori Püspökségen, június 23-án, csütörtökön.

Forrás: honvedelem.hu/Szűcs László Fotó: Szabó Lajos zászlós

 Az eseményről készült videók itt zekinhetők meg:

https://ktp.hu/youtube-videok-tara/2022-katolikus-tabori-lelkeszek-napja

https://honvedelem.hu/hirek/a-tabori-lelkeszi-szolgalat-kozeppontja-az-ember-a-katona.html

 

A vendégeket köszöntve Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püsp ök elmondta: büszkeség tölti el, hogy a tábori lelkészek az elmúlt 28 évben a magyar katonákkal együtt szolgálhattak. Mint fogalmazott, amikor 1994-ben újra kezdték a szolgálatukat, a Magyar Honvédség vákuumban volt. „Az elmúlt 28 esztendőben több eredményt és sikert elértünk. Persze voltak kudarcaink is, de ezekből is sokat tanultunk” – mondta Berta Tibor, hozzátéve: számos cél és feladat van előttük, amelyeket a történelmi múlt örökségéből és kincseiből kell megvalósítani. „A szolgálatunk középpontja az ember, a katona. Az a célunk, hogy az embert és a katonát elvezessük az üdvösségre” – fogalmazott.

 


Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter ünnepi beszédében kiemelte: örült a Katolikus Tábori Püspökség meghívásának, hiszen ő maga is katolikus hitben nevelkedett. Elmondta: amikor készült a rendezvényre, eszébe jutott Tabódy István 20. századi katonatiszt, később pedig pap, akinek példája kiválóan felhívja a figyelmet arra, hogy mindannyiunk közös küldetése a haza szolgálata. Másrészt megtalálta az úrhoz vezető utat és ezt katonaként tudta önmaga, az egyház és az elveszett lelkek szolgálatába állítani.

 


„Nagyon örülök, hogy a tábori lelkészi szolgálat alapításában még részt tudott venni. Rá emlékezve is szeretném megköszönni azt a szolgálatot, amit a tábori lelkészi kar a hadseregek és azon keresztül a hazának tett és tesz” – fogalmazott a honvédelmi miniszter.

 


A rendezvényen – amelyen mások mellett részt vett Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnöke, illetve Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök – dr. Kveck Péter, hazánk korábbi egyiptomi nagykövete „A lovagi eszme megvalósulása a változó világban; a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tegnap és ma” címmel tartott előadást.

 


[galeria]

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva