SZENT CECÍLIA

szűz, vértanú

 

 

Valószínűleg I. Orbán pápa idején (222-30) szenvedett vértanúságot. A személye körüli viták ellenére a Nyugati Egyház egyik legismertebb szentje, neve a szentmise római kánonjába is bekerült. Passiója szerint előkelő római családban született. Szülei eljegyezték a pogány Valerianusszal, akivel házasságkötésük estéjén közölte, hogy szüzességet fogadott és egy angyal őrzi. Az ifjú férj látni akarta az angyalt, mire azt a választ kapta, hogy ha megkeresztelkedik, látni fogja. Valerianus I. Orbán pápa tanítványa lett, megkeresztelkedett, s valóban meglátta az angyalt. Ezután elvitte a pápához testvérét, Tiburtiust, aki szintén megkeresztelkedett, majd elvállalták a vértanúk eltemetésének szolgálatát. Megtudta ezt Almachius, a város prefektusa és halálra ítéltette őket. Mindkettőjüket egy Maximus nevű tiszt jelenlétében fejezték le, aki halálukat látva maga is megtért; őt is kivégezték, Cecília temette el mindhármukat. Ekkor Almachius Cecíliát vádolta be, s amikor a lány kitartott hite mellett, halálra ítélték. A saját háza fürdőjébe zárták, hogy a gőzben megfulladjon, de sem a gőz, sem a tűz nem ártott neki, ezért hóhért küldtek hozzá, hogy lefejezze. Cecília három csapás után is életben maradt és három napon át buzdította a hívőket; vagyonát elosztotta a szegények között és megkérte a pápátt, hogy a házát alakítsa át templommá. A pápa temette el a Callistus-katakombában.

Bazilikáját I. Paszkál pápa (817-24) építtette, melyet 1724-ben F. Fuga barokk stílusban átalakította; az oltár baldachinja (1238-ból) és az apszismozaik változatlan maradt. 1599-ben C. Baronius és A. Bosio látták a fölnyitott sírt, s benne Cecília romlatlan testét. Stefano Maderno az ő elbeszélésük alapján mintázta meg szobrát. Zsolozsmájának antifonáit a passió szavaiból állították össze, köztük a laudes 1. antifonája: Cantantibus organis, Caecilia soli Domino decantabat dicens: Fiat cor meum immaculatum, ut non confundar (Hangszerek zenéje közben  Cecília egyedül az Úrnak énekelt, mondván: Legyen szeplőtelen a szívem, hogy meg ne szégyenüljek).

A Cantantibus organis szavak alapján lett a zenészek, hangszerkészítők és a szent zene védőszentje a 15. század óta. A 6. század óta ábrázolják a vértanú nők sorában (Ravenna, S. Apollinare Nuovo), kezdetben attribútumok nélkül, majd kereszttel vagy koronával, mécsessel, fáklyával, galambbal, karddal; a 15. század végétől - főleg a holland és kölni festők - kis orgonával. A 16. század és a barokk képein nagy orgonán játszik, énekel vagy más hangszeren muzsikál (P. P. Rubens), a szentek körében angyali koncertet hallgat (Raffaello).

 

Könyörgések

Istenünk, ki ezen a napon megörvendeztetsz minket Szent Cecília szűz vértanúd ünnepével, kérünk, segíts, hogy akit áhítattal tisztelünk, annak szent élete példáját kövessük!

Urunk, Istenünk, légy irgalmas hozzád könyörgő népedhez, és Szent Cecília szűz és vértanú közbenjárására hallgasd meg jóságosan imádságunkat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva