URUNK SZÜLETÉSÉNEK HÍRÜLADÁSA

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Latinul: Annuntiatio Beatae Mariae Virginis.

 

A megtestesülés, Isten Fiának Mária szűzi méhében történt fogantatásának ünnepe március 25-én, kilenc hónappal Jézus születése előtti nap, melyen Gábor főangyal megvitte Názáretbe Máriának a megtestesülés örömhírét (angyali üdvözlet).

692-ben említik először, amikor a trullai zsinat (III. konstantinápolyi zsinat) helyesnek ítélte nagyböjtben történő ünneplését. Eszerint már hosszú ideje ünnepelhették.

Az ünnepet 150-200 körül a Jakab ősevangélium és az az üdvtörtörténeti elgondolás készítette elő, hogy a világ teremtése, Krisztus fogantatása és kereszthalála ugyanazon a napon, a kereszthalál napján, március 25én történt. A történeti gondolkodás Jézus születésétől visszaszámlálva határozta meg Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének dátumát: így lett Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe január 6-tól (epifánia) számolva április 7-e (az örményeknél máig megmaradt), december 25-től számolva március 25. Rómában, ahol a Santa Maria Maggiore-bazilikában körmenettel ünnepelték, I. Sergius pápa honosította meg Annuntiatio Domini névvel. A kelti liturgiák (mint az ambrozián is) az ünnepet az Úr ünnepei között tartották számon, a II. Vatikáni Zsinat utáni liturgikus reform ehhez tért vissza.

A Müncheni kódex naptárában Máriának hirdetete napja, a szegedi eredetű Lányi-kódexben Testfogadó Boldogasszony, az Érdy-kódexben Asszonyunk Szűz Máriának szeplételen foganatja, a lőcsei kalendáriumban (1642) Boldogasszony fogadása, de már a Winkler-kódex naptárában és a Debreczeni-kódexben Gyümölcsoltó Boldogasszony, a moldvai csángó Gajcsánában Gyimőcsótó. Legrégibb liturgikus emlékeink is számontartják, jellegzetes elnevezéseit magyar fejleménynek kell tekintenünk. Az ünnepi szentmise liturgiájához Padányi Bíró Márton följegyzése szerint hozzátartozott a leborulás szép régi magyar hagyománya: „Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige testesülése és fogantatása napján, a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli”. Az ünnep ihlette az Üdvözlégy és az Úrangyala imádságokat.

Az ábrázolásokon a Gábor angyal kezében vagy külön vázában látható liliom nem Mária tisztaságára, hanem a paradicsomi életfára utal, amelyből a megváltás sarjadzik.

 

Részlet Szent Lukács Evangéliumából (1,26–36)

A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.

 

Az olvasmányos imaóra himnusza az imaórák liturgiájából 

Halandók dőre fajzata 

bálványimádás rabja lett, 

Istennek vélve holt követ, 

fabábot s öntött szobrokat.

 

Így lett az ember végül is 

ördög zsákmánya teljesen, 

és Isten adta élete 

füstölgő mélybe hullt alá.

 

Fajtánkat, mely így elbukott, 

pusztulni Krisztus nem tűri; 

Atyjának műve, remeke 

ne vesszen kárba, fénytelen,

 

halandó testbe öltözik, 

szentelve testi életünk, 

halál bilincsét széttöri, 

s Atyjának minket visszaad.

 

Fogantatásod napja ez; 

közénk küldött az Alkotó, 

és föld sarával elkevert, 

hogy emberként megtestesülj.

 

A szűzi méh mily örömet, 

milyen nagy áldást rejteget, 

belőle új kor születik, 

aranyló fénnyel koszorús.

 

Dicsőség néked, Jézusunk, 

világra kit szült tiszta Szűz, 

Atyád áldjuk s a Lelket is 

idők végéig szüntelen. Ámen.

 

A reggeli dicséret himnusza az imaórák liturgiájából

Eljött üdvünknek hajnala, 

a Szűzhöz Isten angyala; 

betelnek ősi jóslatok, 

a föld örömtől felragyog.

 

Az Isten égi egy Fia, 

örökkön át szült magzata, 

időknek adja át magát, 

s a földön választ szent anyát.

 

Halandó testbe öltözik 

értünk áldozni tagjait; 

bűnünk ártalmát törleni, 

ártatlan vérét ontja ki.

 

Ó, megfogamzott Ősige, 

kit hordott áldott Szűz öle, 

áraszd belénk világodat, 

hogy lássuk égi arcodat!

 

Ó, Mária, szerény szavad, 

hogy Isten szolgálója vagy, 

királynévá a mennybe vitt, 

most pártfogoljad híveid!

 

Kit földre szült a Szűz szülő, 

Jézus, neved legyen dicső, 

Atyád áldjuk, s a Lelket is, 

idők végéig szüntelen. Ámen.

 

Az esti dicséret himnusza az imaórák liturgiájából 

Tengernek csillaga, 

Isten édesanyja, 

üdvöz légy, mindig szűz, 

menny boldog kapuja!

 

Gábriel főangyal 

ávéval köszöntött: 

légy te nekünk béke, 

Éva helyett áve!

 

Oldd a bűnös láncát, 

gyújts a vaknak fáklyát, 

űzd rólunk a rosszat, 

esdj le minden jókat!

 

Mutasd meg: Anyánk vagy! 

Hallgasson meg érted, 

aki értünk benned 

jó szívvel vett testet.

 

Szüzek legszebb Szüze, 

szelídségnek tükre, 

bűntől szabadokká, 

tégy tisztákká, jókká!

 

Tisztaságban éljünk, 

biztos úton járjunk, 

hogy Jézussal együtt 

legyen vigasságunk.

 

Atyának dicsőség, 

Krisztusnak tisztesség, 

Szentlélek Istennek 

egy áldás adassék! Ámen.

 

 

Olvasmány Nagy Szent Leó pápa leveleiből

Magára vette az alantasságot a Fölséges, gyöngeséget az Erő, halandóságot a Halhatatlan. A sérthetetlen isteni természet azért egyesült a szenvedésre képes emberi természettel, hogy lerója bűnös állapotunk adósságát, és hogy ami a mi gyógyításunknak is megfelelő volt, ugyanaz az egy legyen Isten és az ember között a közvetítő, az ember Krisztus Jézus, aki meghalhat embersége szerint, de nem halhat meg, mint Isten. 

Valóságos Isten született tehát a valóságos ember teljes és tökéletes természetében; teljesen egész tehát abban, ami sajátosan az övé, és teljesen egész abban, ami sajátosan a mi természetünk. Azt mondjuk a mi természetünknek, amit a Teremtő kezdetben létrehozott bennünk, és amelyet megváltásunkért magára vett. 

Üdvözítőnkben ugyanis még csak nyoma sem volt meg annak a hiánynak, amelyet a kísértő okozott, és a rászedett ember elkövetett. Hiszen nem kellett bűneinkben is osztoznia azért, mert emberi gyengeségeinkkel közösséget vállalt. 

Szolgai alakot öltött, de nem tapadt rá a bűn szennye; fölemelte az emberséget, nem alázta le az istenséget. Az irgalom lehajlása volt ugyanis, és nem a hatalom megfogyatkozása az az önkiüresítés, amely által a Láthatatlan látható alakban mutatkozott be előttünk, s amely által a mindenség Teremtője és Ura egy akart lenni a halandó emberek közül, így tehát az, aki Isten formájában megmaradva teremtette az embert, ugyanaz lett ember a szolga alakjában. 

Belép tehát e világ alsóbb régióiba az Isten Fia, mennyei trónusáról jön le, de azért nem hagyja ott az Atyjával való közös dicsőségét, hanem új rend szerint, új születéssel jön a világra. 

Új rend szerint, mert az, aki láthatatlan abban, ami sajátosan az övé, láthatóvá lett azáltal, ami sajátosan a miénk; a Felfoghatatlan azt akarta, hogy felfogjuk őt; aki megmaradt idők előttinek, az most az időben létezni kezd; a világmindenség Ura szolgai formát öltött, elfátyolozva végtelen fölségét; Isten, akihez nem férhet szenvedés, nem vonakodott szenvedőképes emberré lenni, és a Halhatatlan nem vonakodott alávetni magát a halál törvényének. 

Az ugyanis, aki valóságos Isten, ugyanúgy valóságos ember is; és nincs ebben az egyesülésben semmi megtévesztés, hiszen együtt van meg benne mind az ember alázatossága, mind pedig az istenség magasztossága. 

Így tehát az Isten nem változik benne, ha ő könyörületre indul, és ugyanígy az ember sem enyészik el, ha felmagasztalódik. Egymással közösségben maradva e két természet azt teszi, ami a sajátja: az Ige azt teszi, ami az Igére tartozik, és az emberi természet is azt teszi, ami neki felel meg. 

A két természet közül az egyik csodákkal tündöklik, a másik bántalmakat szenved. És miként az Ige nem hagyja el az Atyáéval egyenlő dicsőségét, ugyanúgy embersége sem veti le magáról a mi fajtánk természetét. 

Gyakran kell hangoztatni, hogy egy és ugyanaz, aki valóban az Istennek Fia és valóban az embernek fia. Isten azért, mert kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige; ember pedig azért, mert az Ige testté lett, és közöttünk élt (Jn 1, 1. 14).