HM Katolikus Tábori Püspökség

2023. évi versmondó verseny

A HM Katolikus Tábori Püspökség 16. alkalommal hirdet versmondó versenyt a HM-MH-ban szolgálatot teljesítő katonák, honvédelmi alkalmazottak, kormánytisztviselők 10-15 éves (2008-2013-ban született) gyermekeinek.

IDEJE:       2023. december 7. csütörtök, 17.00 óra

HELYE:     Katolikus Tábori Püspökség, Budapest V. kerület Szabadság tér 3.

A VERSENY DÍJAI:

I. helyezett: 25000 Ft értékű könyvutalvány és 25000 Ft értékű vásárlási utalvány, valamint térítésmentes részvétel a 2024. évi Környezet- és természetvédelmi gyermektáborunk valamelyik turnusában Karmacson. (I. turnus: 2024. június 30. - 2024. július 05. vagy II. turnus: 2024. július 14. - 2024. július 19.)

II. helyezett: 20000 Ft értékű könyvutalvány és 15000 Ft értékű vásárlási utalvány, valamint térítésmentes részvétel a 2024. évi Környezet- és természetvédelmi gyermektáborunk valamelyik turnusában Karmacson. (I. turnus: 2024. június 30. - 2024. július 05. vagy II. turnus: 2024. július 14. - 2024. július 19.)

III. helyezett: 15000 Ft értékű könyvutalvány, és 10000 Ft értékű vásárlási utalvány, valamint térítésmentes részvétel a 2024. évi Környezet- és természetvédelmi gyermektáborunk valamelyik turnusában Karmacson. (I. turnus: 2024. június 30. - 2024. július 05. vagy II. turnus: 2024. július 14. - 2024. július 19.)

Különdíjat ajánl fel:

• Magyarország Honvédelmi Minisztere
• Honvédelmi Minisztérium Parlamenti Államtitkára
• Honvéd Vezérkar Főnök
• Katolikus Tábori Püspökség

A verseny első fordulójában kötelező szavalatként az alábbi verset kell elmondani:

Szent-Gály Kata: Keresztúton

A második fordulóban az alábbi költemények egyikét kell elszavalni:

• Áprily Lajos: Imádkozom: legyek vidám
• Dsida Jenő: Új imádság
• Juhász Gyula: Az utolsó vacsora
• Juhász Gyula: Béke 
• Kányádi Sándor: A fák és a vének
• Kányádi Sándor: Vidéki békevers
• Keresztury Dezső: Valaki tenyerében
• Nemes Nagy Ágnes: Kiáltva
• Radnóti Miklós: Nem tudhatom...
• Reményik Sándor: János evangéliuma
• Reményik Sándor: Csendes csodák
• Petőfi Sándor: Ismét magyar lett a magyar

A JELENTKEZÉS MÓDJA: a kitöltött jelentkezési adatlap megküldésével a püspökség alábbi e-mail címeire:

katonai levelezésben: ktp@hm.gov.hu

polgári levelezésben: rendezveny.hmktp@gmail.com

A jelentkezési adatlap honlapunkról letölthető: http://www.ktp.hu (események menüpont)

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2023. november 21.

A VERSENY RENDJE:

A verseny két fordulóban történik, befejezése kb. 19.30–20.00 óra között várható.

Az 1. fordulóban a felhívásban szereplő kötelező verset kell elszavalni.

A 2. fordulóban a felhívásban megadott versek egyikét kell elmondani.

A versek elszavalásának sorrendjét a verseny előtt sorszámok húzásával döntjük el: a versenyző gyermek az általa kihúzott sorszám alapján szerepel mind a két fordulóban.

A verseny megkezdése előtt Kovács Gábor Dénes színészpedagógus szól néhány szót a gyerekekhez szakmai tanácsot adva. 

A zsűri rövid bemutatása után kezdődik el a verseny. A sorszám alapján szólítják majd ki az egyes versenyzőket, elmondva röviden azokat az információkat, amelyeket megadtak a jelentkezési adatlapon.

A versmondó gyermek a közönségnek háttal állva, a szemben ülő zsűrinek mondja el a verset mindkét fordulóban. A két forduló között rövid szünetet tartunk, mely alatt a zsűri értékeli az elhangzottakat. A második forduló utáni szünetben dönt a zsűri az eredményről, majd ezt követi az eredményhirdetés.

A ZSŰRI AZ ALÁBBI SZEMPONTOK SZERINT ÉRTÉKEL:

• Hibátlan szövegismeret.
• Tiszta, helyes beszéd.
• Az előadásmód és arcjáték összhangja.
• Kapcsolat a hallgatósággal.
• Megfelelő hanghordozás és hangerő.
• A vers hangulatának, zeneiségének érzékeltetése.
• A szöveg logikai szüneteinek betartása.
• A szavaló magatartása, viselkedése, öltözete.

A ZSŰRI TAGJAI:

Vargha Tamás miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár

Bozó Tibor altábornagy

Kovács Gábor Dénes színész-pedagógus, az Artista- és Előadó-művészeti Akadémia

igazgatója

Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész

Takács Tamás ezredes, HM KTP lelkészi kar vezető

 

Tájékoztatásért felelős személy:

Dombóvári Piroska őrnagy

tel.: HM 21-381 mobil: +3630/900-1886

e-mail: ktp@hm.gov.hu

VERSEK:

KÖTELEZŐ SZAVALAT: 

Szent-Gály Kata: Keresztúton

 

Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem…?

Reszketni, remegni az Olajfa-kertben…?

Elhagyatva lenni, egyedül a Bűnnel…?

Szemben a Halállal, szemben a Közönnyel…?

 

Adnád-e kezedet szorító kötélnek…?

Arcodat a gúnynak, lenéző köpésnek…?

Tudsz-e mellém állni fojtogató csendben…?

Az ostorozásnál eltakarnál engem…?

 

Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek…?

Tudsz-e tűrni értem, hordani keresztet…?

Roskadva, remegve, föl, egész a célig…?

Akkor is, ha szíved ezer sebből vérzik…?

 

Tudod-e karodat szélesre kitárni…?

Az egész világért áldozattá válni…?

És tudsz-e pihenni úgy a szent kereszten,

hogy örvendezz rajta: mindig ezt kerestem…?

 

Tudsz-e mellém hágni…? A helyembe lépni…?

Magadat feledve életemet élni…?

Egészen eltűnni, elmerülni bennem…?

Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem…?

 

MÁSODIK FORDULÓ VÁLASZTHATÓ VERSEI:

 

Áprily Lajos: Imádkozom: legyek vidám

Én Istenem, legyek vidám,

hogy házamat vidítni tudjam.

Mosolyogjak, ha bántanak

és senkire se haragudjam.

 

Arcom ne lássa senkisem

bánkódni gondon és hiányon.

Legyen szelíd vasárnapom,

ha mosolyog a kisleányom.

 

Én Istenem, legyek vidám,

ma minden gondot tűzre vessek.

Nyujtsam ki kincstelen kezem

s szegényen is nagyon szeressek.

 

Tudom, sokat bűvölt a gyász,

a hollós téli bút daloltam.

A bátrakkal hadd mondom el:

panaszkodtam, mert balga voltam.

 

Én Istenem, legyek vidám,

ujjongjon újra puszta lelkem,

mint rég, mikor falum felett

az első forrásvízre leltem.

 

Ködökbe csillanó sugár,

víg fecskeszó bolond viharban,

tudatlan gyermekhang legyek

a jajgató világzavarban.

 

Dsida Jenő: Új imádság

Nézd én Uram, a lázas világnak

Hörgő mellében vonagló kín dúl –

Csontkezü Halál végigsimítja,

S torzzá meredten oszlásnak indul.

 

Kezedtől emelt roppant nagy égbolt

Hiába lövell szent, ölelő fényt:

Sóhajtoz a föld a hideg űrben

November esti zord temetőként.

 

Sötét ravatal, lobogó gyertya...

Hajdan édenkert, mily árva, mily bús!

Könyörülj rajtunk, gyere mihozzánk;

Életet osztó, irgalmas Krisztus!

 

Rád néz a halott üveges szemmel,

Érintésedet epedve várja –

Életre vár, mint temetett Lázár,

Naimi ifju, Jairusz lánya...

 

Gyere hát Krisztus! Könyörülj rajtunk!

Nagy, erős hangon mondd ki igédet:

A megfagyott vér pezsdüljön újra!

Haljon a Halál, éljen az Élet! 

 

Juhász Gyula: Az utolsó vacsora

János a Mester nagy szívén pihen,

E tiszta szíven, e csöndes sziven

Pihen, de lelke a holnapra gondol

S fiatal arca felhős lesz a gondtól.

 

Mély hallgatás virraszt az asztalon.

Az olajfák felől a fuvalom

Hűsen, szomorún a szobába téved,

Be fáj ma a szél, az éj és az élet!

 

Tamás révedve néz a mécsvilágra,

Péter zokog és árvább, mint az árva,

Judás se szól, csak apró szeme villan,

Remegve érzi: az ő órája itt van!

 

Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében

Mély tengerek derűs békéje él benn.

Az ajka asztali áldást rebeg

S megszegi az utolsó kenyeret!

 

Juhász Gyula: Béke 

És minden dolgok mélyén béke él

És minden tájak éjén csend lakik

S a végtelenség összhangot zenél

S örök valók csupán mély álmaink.

 

És minden bánat lassan béke lesz

És mindenik gyötrődés győzelem

S a kínok kínja, mely vérig sebez,

Segít túllátni a szűk életen.

 

Testvéreim: a boldogság örök

S e tájon mind elmúló, ami jó

S az élet, a szép, nagy processzió,

 

Mely indul örvény és sírok fölött,

Az égi táj felé tart csendesen

S egy stációja van: a végtelen.

 

Kányádi Sándor: A fák és a vének

Megvénültek, akár az őszi fák,
s nincs egy levélnyi remény
a tavaszra.
Indulnának, de az őszi fény
padon marasztja.

Irigy sóhajjal néznek
a sétáló után a fák,
pedig azok csak csoszognak szegények;
hány tavaszt adnának érte, ha legalább
bár egyet léphetnének.

Lefelé néz a fa,
s alóla egy öreg
föl a fára.
És milyen egyformán remeg
a kéz a térden
s a lehajló fa lombtalan ága.

- Könnyű neki - mondja a vénember -,
sohasem fáradt,
nincsen szüksége botra.
- Könnyű neki - mondja az öreg fa -,
botja is van, ha meg elfárad,
leül egy padra.

 

Kányádi Sándor: Vidéki békevers

Itt járt a háború!

Romokat nem hagyott,

csak elvitte a lovakat

meg a zabot.

 

Itt járt a háború!

Hámot, szekeret rekvirált,

és elvitte a férfiak

javát.

 

Dalolva mentek, mint akik

a háborút nagyon szeretik.

 

Bokréta volt a puskacsőben,

sírtak az asszonyok,

és pram-pa-pam, de szépen

peregtek a dobok.

 

Itt járt a háború!

Fekete pántlikás

vőfély kopogtatott,

nyomában jött a gyász.

 

És hiába fohászkodott,

vasárnaponként a kegyes

éghez, a jó öreg

tiszteletes:

 

a sok ló és szekér,

nem talált már haza,

és nem a férfiak

java.

 

A puskacsőben hervadt

bokréta-szuronyok;

a legtöbbjükre - mondják -

hant is alig jutott.

 

Itt járt a háború! -

Mankóval jött a béke,

és csöndesen leült

a házak küszöbére.

 

Elsajnálták a lovakat.

Elsiratták a holtakat.

 

A bénák beletörődtek,

hogy most már így kell élni;

a gyerekből, mert kellett,

korábban válott férfi.

 

Itt járt a háború!

Romokat nem hagyott,

csak elvitte a lovakat

meg a zabot...

 

Itt járt a háború!

Itt járt, még mindig itt van:

anyák, anyókák viselik

életfogytiglan.

 

Keresztury Dezső: Valaki tenyerében

Sokszor nem tudtam, mi derül

   ki végre sok titok közül

      meglepetésül;

valóság lesz a képzelet,

    vad csatazajra ébredek,

       harcban ész nélkül;

belezuhantam, visz az ár,

   mihez, mert kell, okot talál,

      hogy fennmaradjon végül

 

a gyötrött test, mely elveti

   eszméletét: nem kell neki,

      mert csupa vér már;

visszaájul, vagy kirepül

   a fénybe vagy alámerül,

      sűrű, kövér sár

nyeli; új törvény dobja ki,

   új áramokba hullani,

      hol más fény, más sötét jár.

 

Kérdezhettem, hol is vagyok,

   mit is tegyek, mire a sok

      esély, hisz látni

néhány lépésre ha tudok,

   sodrások, labirintusok

      szédületében bármi

várhat, kő, iszap, parti rét,

   s rámveti háló-végzetét

      angyal, ördög, akárki.

 

Sokszor éreztem: vége van,

   megölnek, elvesztem magam,

      s mindig túléltem;

sokszor éreztem: eltűnök,

   s a nap mindújra kisütött,

      valaki lenyúlt értem;

mindig úr lett a vadakon

   valami nagyobb hatalom,

      s elfértem tenyerében.

 

Nemes Nagy Ágnes: Kiáltva

Irgalmazz, Istenem! Én nem hiszek Tebenned,

Csak nincs kivel szót váltanom.

S lám, máris megadod azt a végső kegyelmet,

Hogy legalább imádkozom.

 

Bűnöm csak egy, de nagy: a gőg fogai rágnak.

És most porig aláztatom.

Hörgök, vonagolok, mint egy nyomorú állat,

Kínomban a port harapom.

 

Életem vékonyul, gyökere félbemetszve,

Virága tán nem nyit soha.

Irgalmazz, Istenem, husvétvasárnap este,

Hisz él az Embernek Fia.

 

Itt megaláztatás, ott szorongattatások,

Kín és életveszedelem.

Ne hagyd el sok papod hitetlen unokáját,

Ne hagyd el nyomorult fejem!

 

Radnóti Miklós: Nem tudhatom...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,

annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,

az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,

erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,

s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,

az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,

piros zászló kezében, körötte sok gyerek,

s a gyárak udvarában komondor hempereg;

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,

ím itt e kő, de föntről e kő se látható,

nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

 

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnő az értelem,

világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

 

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

 

 

Reményik Sándor: János evangéliuma

Összehajolnak Máté, Márk, Lukács,

És összedugják tündöklő fejük

Bölcső körül, mint a háromkirályok,

Rájok a Gyermek glóriája süt.

A gyermeké, ki rejtelmesen bár

S természetfölöttin fogantatott:

De fogantatott mégis, született

S emberi lényként, tehetetlenül,

Babusgatásra várón ott piheg.

A gyermek, a nő örök anya-álma,

Szív-alatti sötétből kicsírázott

Rongyba, pólyába s egy istálló-lámpa

Sugárkörébe. Bús állati pára

Lebeg körötte: a föld gőz-köre.

A dicsfény e bús köddel küszködik.

Angyal-ének, csillagfény, pásztorok

S induló végtelen karácsonyok,

Vad világban végtelen örömök

Lobognak, zengnek – mégis köd a köd.

S mindez olyan nyomorún emberi

S még az angyalok Jóakarata,

Még az is emberi és mostoha.

 

De János messze áll és egyedül.

Nem tud gyermekről és nem tud anyáról,

Nem születésről, nem fogantatásról,

Csillag, csecsemő, angyalok kara,

Jászol, jászol-szag, – József, Mária,

Rongy és pólya, királyok, pásztorok,

Induló végtelen karácsonyok:

Nem érdeklik – vagy mint rostán a szem,

Kihull az ő külön történetéből,

Kihull mindez, és mindez idegen,

Apró, földízű, emberi dolog.

Nagyobb, nagyobb, ó nagyobb a Titok!

 

János, evangelista, negyedik

Külön áll, világvégén valahol,

Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyben

S a fénytelen örvény fölé hajol.

És megfeszül a lénye, mint az íj,

Feszül némán a mélységek fölé,

Míg lényéből a szikla-szó kipattan

S körülrobajlik a zord katlanokban

Visszhangosan, eget-földet-verőn,

Hogy megrendül a Mindenség szive:

 

Kezdetben vala az ige.

S az Ige testté lőn.

 

 

Reményik Sándor: Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon

És tűz nyelje el Sodomát.

A mindennap kicsiny csodái

Nagyobb és titkosabb csodák.

 

Tedd a kezedet a szívedre

Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,

Ez a finom kis kalapálás

Nem a legcsodásabb dolog?

 

Nézz a sötétkék végtelenbe,

Nézd a kis ezüstpontokat:

Nem csoda-e, hogy árva lelked

Feléjük szárnyat bontogat?

 

Nézd, árnyékod hogy fut előled,

Hogy nő, hogy törpül el veled.

Nem csoda ez? – s hogy tükröződni

Látod a vízben az eget?

 

Ne várj nagy dolgot életedbe,

Kis hópelyhek az örömök,

Szitáló, halk szirom-csodák.

Rajtuk át Isten szól: jövök.

 

Petőfi Sándor: Ismét magyar lett a magyar

Ismét magyar lett a magyar,
Mert ekkorig nem volt a,
Hogy is lett volna? szolga volt,
S nem magyar, aki szolga!

Ismét magyar lett a magyar,
Bilincsét összetörte,
Mint ősszel a száraz levél,
Csörögve hull a földre!

Ismét magyar lett a magyar,
Kardot ragad kezébe,
Kardján a napsugár ragyog
S a bátorság szemébe'!

Ismét magyar lett a magyar,
Lángol, piroslik arca,
Kitűzött zászló mindenik,
Amely jelt ád a harcra!

Ismét magyar lett a magyar,
Egy sziv miljók keblében,
És dobbanása rémület
Az ellenség fülében!

Ismét magyar lett a magyar,
A síkra állt vitézül,
És a világ, a nagyvilág
Csodákat látni készül!

Ismét magyar lett a magyar,
S világvégéig az lesz,
Vagy iszonyúan és dicsőn
Mind, mind egy szálig elvesz!