Főoldal / Rólunk / Hivatali ügyek / Házasságrendezés

Házasságrendezés

A Katolikus Egyház nem ismeri a válás fogalmát. Minden hívőt szeretettel és türelemmel arra int, hogy úgy lépjenek a házasság szentségére, hogy tudatában vannak annak szentségi jellegével. Amit Isten egybekötött azt ember szét ne válassza. 

Mégis az egyházi bíróságok ismernek olyan eseteket, mikor utólag megállapítható, hogy a házasság egyik vagy mindkét fél hibájából, éretlenségéből, helytelen hozzáállásából fakadóan érvénytelenül köttetett, és így létre sem jött.

Olyan esetben szokás házasságrendezéshez fordulni, mikor egy korábbi szentségi házasság megromlik, a felek polgárilag is elválnak, szétköltöznek, majd egyik, vagy másik fél új házasságot kötne, de a korábbi házassága akadályozza ebben. Ilyenkor érdemes semmisségi per keretében megvizsgálni, vajon a házasság egyáltalán érvényesen létrejött-e. Ennek megállapítása a Katonai Ordinariátus esetében a Prímási bíróság feladata. A bírósághoz benyújtandó keresetlevelek megfogalmazásában, dokumentumok összegyűjtésében hasznos segítséget tudnak nyújtani a tábori lelkészek.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva