Kalendárium
Május 23. szombat
Pünkösd hava
Húsvét 7. hete
Boldog Apor Vilmos püspök
„NEM CSAK KENYÉRREL ÉL AZ EMBER…”
NAPI EVANGÉLIUM: Jn 21,20-25
Amint Péter hátrafordult, látta, hogy jön utána az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán a keblére borult, és megkérdezte: »Uram, ki az, aki Téged elárul?« Amikor tehát Péter meglátta őt, megkérdezte Jézustól: »Uram, és ő?« Jézus azt felelte neki: »Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele? Te kövess engem!«
Ezért a testvérek között elterjedt a szóbeszéd, hogy az a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki: »Nem hal meg«, hanem: »Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele?«
Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz mindezekről, és aki ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, amelyeket ha egyenkint mind megírnának, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
A lelkiélet alapvető törvénye, amit a „pusztai atyák” így fogalmaztak meg: „soha ne hasonlítsd össze magadat mással, és üdvözülsz”. Mi rendszeresen másokkal foglalkozunk, és így lemaradunk a saját életünkről. Péter apostol János sorsával foglalkozik, és ez vezeti az ősegyházat az első tévedéséhez, feltételezve, hogy a „szeretett tanítvány” nem fog meghalni Jézus második eljöveteléig.
Nagy önfegyelem kell ahhoz, hogy mindenki a maga dolgával foglalkozzon, pedig az igazi szabadság pont ebben áll, hogy a saját dolgainkkal tudjunk és merjünk törődni.
A világon a legtöbb könyvet még mindig a Biblia témakörében írják, és mégsem tudjuk befogadni azokat. Nagy józanság kell ahhoz, hogy megválogassuk olvasmányainkat, hiszen Jézusról sokféle szándékkal, és indulattal lehet írni, s a hit, ami „hallomásból ered”, az írásokon keresztül is terjed. Nem mindegy, hogy mit olvasunk. Keressünk színvonalas könyveket, és ne olvassunk el bármit.
Historia vero testis temporum, lux veritatis, vita memoriae, magistra vitae, nuntia vetustatis. - A történetírás valóban az idők tanúja, az igazság fénye, az emlékezet élete, az élet tanítómestere, a múlt idők hírnöke. (Marcus Tullius Cicero)
„Ne emlegessük annak hibáit, akinek erényeit követni alig bírjuk...” Szent Jeromos
Ezen a napon történt:
1805. I. Napóleont Itália királyává koronázzák
1849. A barcsi császári helyőrség Csokonya mellett összecsap a Noszlopy Gáspár vezette magyar erőkkel
1915. Olaszország csatlakozik az antanthoz, és hadat üzen az Osztrák-Magyar Monarchiának
1957. Letartóztatják Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt
1949. Létrejön a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK)
1990. Az Országgyűlés elfogadja a kormányprogramot, megalakul a kormány. Miniszterelnök: Antall József, belügyminiszter: Horváth Balázs, földművelésügyi miniszter: Nagy Ferenc József, honvédelmi miniszter: Für Lajos, igazságügyi miniszter: Balsai István, környezetvédelmi miniszter: Keresztes K. Sándor, ipari és kereskedelmi miniszter: Bod Péter Ákos, közlekedési és hírközlési miniszter: Siklós Csaba, külügyminiszter: Jeszenszky Géza, munkaügyi miniszter: Győriványi Sándor, művelődési és közoktatási miniszter: Andrásfalvy Bertalan, nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla, népjóléti miniszter: Surján László, pénzügyminiszter: Rabár Ferenc, tárca nélküli miniszterek: Kiss Gyula, Gerbovits Jenő, Mádl Ferenc. A Magyar Televízió a Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntője miatt megszakítja a kormány eskütételének élő közvetítését, majd a mérkőzés után játssza le a meccs alatt történteket felvételről.
Ezen a napon született:
1707. Carl von Linné svéd botanikus
1796. Stingl Vincze keramikus, a herendi porcelángyár alapítója
1849. Khuen-Héderváry Károly politikus, miniszterelnök
1861. Rippl-Rónai József festőművész
1893. Gábor Jenő festőművész
1913. Brandi Jenő olimpiai bajnok vízilabdázó
Ezen a napon hunyt el:
1498. Girolamo Savonarola itáliai domonkos rendi szerzetes. Ferrarában született 1452. szeptember 21.-én, egy helyi kereskedő fiaként. Orvosi tanulmányokba kezdett szülővárosában, majd ezt félbeszakítva Bolognában belépett a domonkos rendbe. 1479-ben Ferrarában novícmester. 1482-ben a rendi növendékek tanára a firenzei San Marco kolostor és templomban. A szerzetesi fegyelem szigorú megtartása és tudományos műveltsége miatt nagy tekintélye volt, sok laikus is vonzáskörébe került. 1482 végén a bencés apácák kolostorában, 1484 tavaszán a Mediciek Szent Lőrinc-templomában, 1485-86-ban San Gimignanóban volt böjti szónok. Beszédeiben egyre erőteljesebben hangsúlyozta, hogy az Egyháznak alapjaitól kell megújulnia, s ezt hamarosan egy Itáliát sújtó komoly büntetés fogja megelőzni. 1487 tavaszán Ferrarában, Bresciában, Genovában és más észak-itáliai városokban prédikált és gyóntatott. 1490-ben visszarendelték a firenzei San Marco kolostorba tanítani. A növekedő hitetlenség, a bűnök eláradása, a szentségek elhanyagolása és a jó elöljárók hiánya láttán 1490. augusztus 1-én nagy sokaság előtt kezdte magyarázni konventje templomábana Jelenések Könyvét. Megújulást követelő és a közelgő büntetést prófétáló beszédeivel gyakran keltett megütközést.1491 nagyböjtjén a dómban mindenkit bűnbánatra hívott. A következő években mint bűnbánati prédikátort ünnepelték, főként az egyszerű hívők, de Lorenzo de' Medici (†1492) és fia és utóda, Piero sem fordult ellene. Piero támogatásával 1491-ben a San Marco priorjává választották. VI. Sándor pápa (1492-1503) 1493-ban hozzájárult, hogy a San Marco kolostor kiváljon a lombard rendtartományok szövetségéből és megszervezzen egy, az eredeti szegénységet megvalósító toszkán reformkongregációt, melyhez Fiesole, Prato, Sasso és Pisa domonkos konventjei is csatlakoztak. Ennek általános helynökévé a pápa őt nevezte ki. Mivel (Szerencsétlen) Piero oktalan politikát folytatott az Itáliába bevonuló VIII. Károly francia királlyal szemben, 1494. november 9-én a Medicieket elűzték Firenzéből. Bár ebben nem volt része, de már a háború előtt Pisában úgy beszélt a háborúról, mint Isten eszközéről, mely megújulást hoz az Egyház számára. Tagja volt a VIII. Károllyal tárgyaló 5 fős bizottságnak, a megbékélést kereste, és tanácsára november 17-én ellenállás nélkül megnyitották a város kapuit. Károly elvonulása után, november 27-én meg tudta akadályozni a város pártjainak véres összecsapását, s szinte minden nap azért prédikált a Dómban, hogy a firenzeiek jó kormányzási formát találjanak. Elérte, hogy még karácsony előtt velencei típusú alkotmányt fogadtak el. Ennek alapján a következő években Firenzében lelki megújulás kezdődött. 1495. januárjában az Egyház megújulásáról prédikálva egyre inkább látomásokra és isteni megbízatásra hivatkozva járt el. Augusztus közepén nyomtatásban is megjelent a Compendium revelationum (A kinyilatkoztatások összefoglalása), amit további írások követtek. Prédikációit nagyon sokan hallgatták, hatalmas körmeneteket tartottak. 1497. február 7. és 1498. február 17. között a korábbi bűnbánati prédikátorok példáját követve megrendezték a „hiábavalóságok” (farsangi ruhák, kocka- és kártyajátékok, hangszerek, ékszerek, képek) elégetését. Ellenzéke támadt még a szerzetesek köréből is, ezért reformtörekvése a következő városi választástól vált függővé. 1498 tavaszán követői elvesztették többségüket a város vezetésében. Közben súlyos összeütközésbe került VI. Sándor pápával is, akinek francia-ellenes szövetségéhez Firenze nem csatlakozott, s akiben az Antikrisztust látta. A pápa már 1495 júliusában Rómába rendelte, majd októberben megtiltotta neki a prédikálást, 1496. november 7-én feloszlatta a toszkán reformkongregációt, majd 1497. május 13-án kiközösítette. 1498. március. elején a pápa interdiktummal fenyegette meg Firenzét. Akkor veszítette el végleg népszerűségét és befolyását, amikor április 7-én nyilvánosan meghirdetett tűzpróbát kellett volna kiállnia, de ellenfelei ezt megakadályozták, és úgy tüntették fel, hogy nem vállalta. Április 8-án megrohamozták a San Marco konventet, és elhurcolták a Signoria palotájának börtönébe. Két rendtársával együtt április 9-én bíróság elé állították. Kínzással vallomást csikartak ki tőle, hogy hamis próféta Ezt visszavonta, de április 19-én mégis közzétették. Mivel a város nem szolgáltatta ki a pápának, a pápa 2 megbízottat küldött Firenzébe ítéletével, mellyel tévtanítónak és eretneknek nyilvánította. Május 22-én ismét kihallgatták és megkínozták. Mennybemenetel vigíliáján hatalmas tömeg jelenlétében végrehajtották a halálos ítéletet: két társával együtt fölakasztották, majd a holttestüket elégették. Hamvaikat az Arno folyóba szórták.
1786. Benyovszky Móric utazó, Madagaszkár fölfedezője. Teljes nevén Benyovszky Máté Móric Mihály Ferenc Szerafin Ágost, Verbón, Nyitra Vármegyében, 1746. szeptember 20-án. Apja Sámuel a császári hadsereg lovassági tábornoka, édesanyja báró Révay Róza. Tíz évesen katonának tanult, s jelen volt az 1756. október 8-ai levosici ütközetben. 1758-ban otthagyta a császári hadsereget, és Litvániában telepedett le. Apja halálakor örökösödési ügyben Lengyelországban tartózkodott, amikor távollétét felhasználva, rokonai kizárták az apai örökségből. Miután hazatért, fegyveresen próbált érvényt szerezni jogainak, amit ellenlábasai felségsértési kísérletnek, lázadásnak tüntettek fel, amiért Mária Terézia a valóságos helyzet kivizsgálása nélkül megfosztotta birtokaitól és száműzte a birodalom területéről. Lengyelországba ment, ahol egy indiai utazás terve foglalkoztatta, amiért tanulmányozni kezdte a hajóépítés, a földrajz és a tengerjárás tudományát. 1767-ben részese volt a lengyel nemesi felkelésnek az orosz megszállókkal szemben, csapatával Zwaniecnál ütközött meg először az orosz erőkkel, majd miután visszavonulásra kényszerült, a törökországi Chocimba távozott. Innen 50 huszárral visszatért Lengyelországba. Útközben összegyűjtötte a Konföderáció seregének kószáló katonáit, és ezekkel megerősödve, felvette a harcot a Stanislawow mellett útját álló orosz csapatokkal. A túlerővel szemben alulmaradt, orosz fogságba került. Kijevbe, majd Kazánba vitték, ahonnan sikerült megszöknie, de Szentpétervárott elfogták és 1769. november 26-án újra elindították Szibéria felé, ahová a következő esztendő novemberében érkezett meg. Itt elkészítette Kamcsatka első földrajzi, néprajzi és állattani leírását. 1771 tavaszán a bolserecki fegyenctelepre száműzött cári tisztek bevonásával felkelést szervezett, elfoglalta az erődöt, és a kikötőben horgonyzó hajókat, majd kiáltványt szerkesztett, mely Oroszország addigi történelmének legforradalmibb felhívása, amely a későbbi forradalmi mozgalmak manifesztumainak is mintául szolgált. A zendülők 1771. május 12-én hagyták el Bolserecket egy zsákmányolt hajón Benyovszky parancsnoksága alatt, eljutva az Aleuti-szigetekre, majd a Kurilli-szigetek érintésével a dél-kínai Makaóba. Egy év múlva már Párizsban volt. További sorsa Madagaszkár szigetéhez kötődik, ahol francia megbízásból 1774-ben megalapította a Louisbourg nevű települést, gyarmatosította az addig független szigetet. A bennszülöttek 1776-ban királyukká választották, de egy francia gyarmati kormányzó intrikája miatt lemondott tisztségéről. Mária Terézia 1778. április 3-án kelt oklevelében magyar grófi méltóságot adományozott neki. Kereskedelmi terveinek támogatóit előbb Magyarországon, majd Ausztriában hiába kereste, így amerikai kereskedők szolgálatába állt Amerikában, és így tért vissza Madagaszkárra, ahol Isle de France kormányzója megtámadta, s a vele való ütközetben halt meg. Kalandjait emlékirataiban örökítette meg francia nyelven, mely Jókai Mór fordításában is megjelent 1888-ban.
1899. Perczel Mór honvéd tábornok. 1811. november 11-én született Bonyhádon. Családja a XVI. században vándorolt be Németországból, őseit I. Lipót emelte nemesi rangra, a bonyhádi ágat Perczel József (1699-1768) Tolna vármegye alispánja alapította meg. Édesapja Perczel Sándor katonás, szigorú fegyelmet tartó ember, édesanyja Kajdachy Erzsébet, aki 21 gyermeknek adott életet. Gyermekkorát a család birtokán, Börzsönypusztán töltötte, apja Vörösmarty Mihályt fogadta fel fia, s leányai mellé nevelőnek. Az iskolában többször megfenyítették császár- és királyellenes magatartásáért, ezért apja, Miklós öccsével együtt hadapródnak adta egy tüzérezredhez. Kiválóan tanult, a matematikát nagyon kedvelte. 1830-ban néhány ezredtársával a lengyel szabadságharc segítségére akart sietni, de a szökési kísérlet kitudódott, így letartóztatták és a katonai törvényszék halálra ítélte. A felzúdult közvélemény hatására sikerült kiszabadítani börtönéből. Szabadulása után a politikai pályára lépett, alig húszévesen 1831-ben Tolna vármegye Szekszárdon tartott közgyűlésén aljegyzővé választották, majd 1836-ban közfelkiáltással a simontornyai járás főszolgabírájává. Tüzes szónokká képezte magát, hallgatóságát percek alatt magával tudta ragadni, forrófejűségével korán felhívta magára a császári hatóságok figyelmét. A király Vay Ábrahám gróf vezetésével vizsgálóbizottságot küldött a megyébe, mely felségsértéssel vádolta meg. Mindezek ellenére a liberális Bezerédj Istvánnal együtt követként vett részt az országgyűlésen. 1844-ben feleségül vett Sárközy Júliát, akivel Dunakömlődön telepedtek le. 1848-ban márciusi események idején minden megmozdulásából kivette részét. A budai választókörzet országgyűlési képviselőjévé választotta, június 12-én kinevezték Magyarország rendőrfőnökévé. Szeptemberben megszervezte a Zrínyi szabadcsapatot, amellyel részt vett a pákozdi, majd az ozorai ütközetben. Októberben háromezer emberével és 12 ágyúval visszafoglalta a Muraközt. Stájerországba is bevonult katonáival, Frieau városát szuronyrohammal vették be. A hadjáratért tábornokká léptették elő. A Honvédelmi Bizottmány parancsa ezután Görgei seregévelvaló egyesülésre szólította fel. 1848. december 29-én Mórnál elszenvedte első vereségét, mely után a Honvédelmi Bizottmánynak küldött jelentésében azzal vádolta tábornoktársát, hogy az szándékosan vezette a túlerőben lévő ellenség karjaiba. Görgei szembeni ellenszenve már a pákozdi ütközet előestéjén megmutatkozott, a két hadvezér közötti nézetkülönbség később sem enyhült, inkább mélyült és mérgesedett. 1848-49 fordulóján Görgei Pest harcnélküli feladása, Perczel a védelem mellett volt; a kormány puskalövés nélkül kiürítette a fővárost, a Debrecenbe települő hivatalok és miniszterek fedezésével őt bízták meg. 15 ezer katonájával megtisztította a Duna-Tisza közét, szabaddá tette az utat az új kormányszékhely felé. 1849 tavaszán diadalmas csatában felszabadította Bácskát és Bánátot. Honvédei előbb Zentát, majd Szenttamást vették be. Ezzel a hadjárattal véget ért hadvezéri pályafutása. Görgei fokozódó népszerűségét nehezen viselte, amikor fővezérnek nevezték ki, dühében földhöz vágta süvegét. Nemsokára újabb hadszervezésbe kezdett, Kecskeméten és Cegléden 15 ezer embert szólított fegyverbe, de június végén egy Kossuthtal támadt összekapása miatt megfosztották rangjától, az augusztus 9-i temesvári csatában már csak önkéntesként vehetett részt. A világosi fegyverletétel után búcsút vett feleségétől és Miklós öccsével, az aradi vár parancsnokával, és 25 főnyi kíséretével Törökország felé vette az útját. Az emigrációban kiújultak ellentétei Kossuthtal. 1852 tavaszán Perczel családjával együtt Angliába, Jersey szigetére költözött. A szigeten birtokot vásárolt és gazdálkodott. Emigráns társaival nem tartotta a kapcsolatot, de 1859-ben, az olasz-osztrák háború kitörésekor mégis elfogadta Kossuth meghívását és Genovába utazott. A piemonti magyar légiók megszervezésében kellett részt vennie, de újra összekülönbözött az emigráció vezetőivel, ezért visszatért Jersey szigetére. 1862-ben feleségével és 14 gyermekével Brüsszelbe költözött. Ekkor már csaknem teljes búskomorságba esett: apja halála, a nagy létszámú család eltartása, súlyos betegsége megviselte idegeit. Az 1867-es kiegyezés után élt a közkegyelemmel és hazatért Magyarországra, szakított korábbi radikalizmusával, forradalmi múltjával és beállt Deákék táborába. Felhasználva népszerűségét, az általa irányított honvédegyleteket a deáki politikához terelte, ugyanakkor Kossuth terveit és tetteit teljesen elítélte, s nem tudott bízni bennük. 1870-ben visszavonult a politikai élettől, idős napjait Bonyhádon töltötte teljes magányban. Ridegségét felesége 1877-ben bekövetkezett halála még tovább növelte. 1899 tavaszán két agyvérzés érte, amásodikat már nem élte túl: május 23-án meghalt.
1906.Henrik Ibsen norvég író, drámaíró
1919. Aggházy Gyula festőművész
1920. Svetozar Boroević horvát származású katonatiszt, császári és királyi tábornagy, az Isonzó-hadsereg parancsnoka, aki sikeresen védekezett a többszörös orosz túlerővel szemben a keleti fronton, majd az olasz haderővel szemben az olasz fronton is
1987. Bellon Gellért püspök, szocializmus éveinek szentéletű hitvallója, teológus. Füzesabonyban született 1911. szeptember 24-én. Édesapja, Belon József, felekezeti tanító volt, aki az első világháború első napjaiban halt meg, ezért két testvérével együtt a család Mezőtárkányba költözött pap nagybátyjához, aki azonban rövidesen elhunyt. Édesanyja ekkor Debrecenbe küldte, a meghalt tanítók gyermekeinek árvaházába. A nyolcosztályos gimnázium alsó négy osztályát a debreceni, majd a kecskeméti piarista gimnáziumban járta, majd Kalocsára jelentkezett mint „kisszeminarista”, a gimnázium V. osztályába, ettől kezdve a kalocsai jezsuita gimnáziumba járt. Érseke a budapesti Központi Papnöveldébe küldte 1929-ben, hogy a Pázmány Egyetem teológiai karán végezze tanulmányait. Kalocsán szentelték pappá 1934. június 17-én. A hittudományi doktori címet 1935-ben szerezte meg. 1934-36-ban Fajszon káplán, majd 1947-ig Kalocsán teológiai tanár. Közben, 1939/40-ben Rómában végzett tanulmányokat, de tüdőbetegsége miatt ezeket félbe kellett szakítania. 1947-ben Sükösd, 1957-ben, Baján a belvárosban lett plébános. Itt érte a hír, hogy XXIII. János pápa 1959. szeptember 23-án kinevezte elidei címzetes püspökké és pécsi apostoli kormányzóvá. Ekkor azonban közbelépett az állam és nem adott engedélyt fölszenteléséhez, majd 1962-ben Baját is el kellett hagynia, Miskére került „ideiglenes lelkészi” címmel. Bár a hatvanas évek elején el kezdődtek a bizalmas diplomáciai tárgyalások a Vatikán és a magyar kormány között, majd létrejött az 1964-es „részleges megállapodás” és ennek nyomán új püspökök kinevezése, az ő püspökké szenteléséhez a kormány továbbra sem járult hozzá, Róma pedig nem fogadta el az ő ajánlatát sem, hogy lemond a püspöki címről. Érzékenyen érintette, hogy írásainak közlésére is tilalmat hoztak, sem az Új Ember, sem a Vigilia (melynek szerkesztőbizottsági tagja volt) nem hozhattak tőle cikkeket, és hasonlóképpen igyekeztek akadályozni azt is, hogy másutt tartson előadásokat, lelkigyakorlatokat. 1960-tól kezdve „názáreti csend” övezte. Amikor 1969-ben Udvardy Józsefet, az addigi jánoshalmi plébánost, szeged-csanádi püspökké kinevezték, követelte, hogy Belon Gellért kerüljön plébánosként Jánoshalmára. Egy éves tárgyalás előzte meg e kinevezését. IAmikor első könyvét az „Imádkozzál”-t 1978-ban a Szent István Társulat kiadta, nevét nem nyomtathatták ki! Az Új Ember is csak 1980 óta közölhette állandó cikkeit. Sokszáz hangszalag őrzi előadásait, lelkigyakorlatait és templomi szentbeszédeit. Lelkiatyja volt Dienes Valériának, és ő készítette fel Kodolányi Jánost is az Egyházzal való megbékélésre. Mivel kispap kora óta tisztelője volt Prohászka Ottokárnak, összegyűjtötte minden ki nem adott munkáját és levelét, hogy új, teljes Prohászka-sorozat jelenhessék meg. 1975-ben tüdőrákkal műtötték és kivették teljes jobb tüdejét; bal tüdejének légzőképessége pedig korábbi tüdőbetegségei miatt volt fogyatékos, később cukorbaj és keringési zavarok is jelentkeztek. 1982-ben, 23 évvel püspöki kinevezése után az állam hozzájárult, hogy püspökké szenteljék. Pécsi segédpüspökké nevezték ki, de megmaradt jánoshalmi plébánosnak. Életének utolsó előadását Bécsben tartotta, Prohászkáról, 1987. május elején. Akkor már olyan beteg volt, hogy a betegágyról széken vitték fel az előadóterembe. Bécsből sürgősen haza kellett hozni, a pécsi klinikára, ahol elhunyt. Június 4-én temették el a pécsi székesegyház kriptájában.
