Krisztus lakjék a szívetekben a hit által

2024. december 13. péntek

Krisztus lakjék a szívetekben a hit által

Dr. Vidoven Árpád, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára gyújtotta meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját december 13-án, pénteken, a tárca Balaton utcai épületében.


A Honvédelmi Minisztérium katolikus és protestáns tábori püspökségeinek szervezésében tartott áhítaton Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök és Mészáros László ezredes, protestáns tábori püspök az ünnepre készülésről és az emberi lélek önvizsgálatáról szóltak a jelenlévőkhöz.

„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önmegtartóztatás. Ezek ellen nincsen törvény” – idézett Pál apostol Galátákhoz írott leveléből Mészáros László ezredes, protestáns tábori püspök, emlékeztetve: ez a bibliai vers kilenc kincset sorol fel egymás után. „Hiszem, hogy a lélek gyümölcsét nem lehet neveléssel, tanítással sem jutalmazással, sem fenyítéssel kicsikarni belőlünk. A gyümölcs létrejötte mögött bizony teremtő szándék és akarat van” – tette hozzá.

„Jöjj el hozzánk Urunk, hogy reménységben éljünk mindennapjainkban, hogy édes teherként tudjunk hordozni Téged, hogy igaz szívvel szolgálhassunk Neked, hogy általad megtapasztalhassuk a békét, az igazságot, a szabadságot és az általad hozott felragyogó örömöt. Kérünk, Urunk áldd meg Szent Lelked által karácsonyi előkészületeinket” – fohászkodott Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök az áhítaton, melyen a Magyar Honvédség Központi Zenekara látta el a zenei szolgálatot.

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Veres Franciska


[galeria]

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva