”Pillanat, mely kilóg az időből”

2024. szeptember 18. szerda

”Pillanat, mely kilóg az időből”

Immár második alkalommal csatlakozott a HM Katolikus Tábori Püspökség az Ars Sacra Fesztiválhoz. A programsorozat keretében szeptember 17-én előadással és katonazenekari koncerttel várták az érdeklődőket a tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya Templomba.


„Bizalom - Hit - Tekintély - Engedelmesség” – ezt a címet adta az Ars Sacra Fesztivál keretében megtartott előadásának Takács Tamás ezredes, a lelkészi kar vezetője. Mint elmondta: a világban a legtöbb dolog hibája, hogy nincs a maga megfelelő helyén. Ehhez a „helykereséshez” akart egy kis segítséget nyújtani a közösen végiggondolkodott egy órás programon. Ezzel kapcsolatban négy fontos dolgot emelt ki. Az egyik, hogy a világban a profán, ami nagyon lehúzza az embereket, és egy kicsit a szakrálist, a „lefoglalt” időket, helyeket kellene újra megtalálni, akár a templomot, akár egy előadást, egy koncertet, ami felemel. A második: egy francia jezsuita mondta, hogy „a kereszténység az élet és a meghalás művészete”. A kereszténység erről szól, életről és meghalásról, és valójában minden igazi művészet az életről és a halálról kell, hogy szóljon, és a halálon túli létről.

 A harmadik pontban az ikon-festészetet hozta példaként. Az ikonokon egyrészt nincs árnyék, tehát valami olyan világot közvetítenek, ami nagyon hiányzik, és nincs aláírás, tehát nem az ikon alkotója a fontos, hanem amit közvetíteni szeretne, amiről beszélni szeretne. Talán az sem lenne baj, ha a mai világ újra megtanulná, hogy nem az a fontos, hogy ki kreálja ezeket az alkotásokat, hanem hogy mondjon valamit a világ számára. S az utolsó: Weöres Sándornak van egy olyan gondolata, mely szerint „van néha olyan pillanat, mely kilóg az időből”. Ha valójában ez az együttlét, ezek az események jól működnek, akkor ilyen pillanatokká válnak, amik egy kicsit kilógnak az időből, túlmutatnak rajta, és ebben a rohanó világban talán az embereket is rákényszerítik arra, hogy egy picit megálljanak, és olyan pillanatokat éljenek meg, amelyek bár túlmutatnak ezen a világon, segítenek megtalálni a helyünket benne. "A bizalom-hit-tekintély-engedelmesség számomra azért volt fontos, mert úgy gondoltam, hogy ezek azok a pillérek, amelyekre az emberi kapcsolatok alapozódnak, mert bizalom nélkül nincsenek emberi kapcsolatok, hit nélkül nehéz a célig eljutni, a tekintélynek csak akkor van értelme, hogy ha követik és példát mutat, az engedelmesség pedig az alázattal együtt hozzátartozik ahhoz, hogy normálisan lehessen a másik ember felé fordulni" - zárta gondolatait az ezredes.

Az előadás után a Magyar Honvédség Központi Zenekara adott koncertet a Magyarok Nagyasszonya Templomban. Főként magyar vonatkozású darabokat játszottak, például Erkel Ferenctől, de kitekintettek egy kicsit külföldre is: Johannes Brahmstól, ifj. Johann Strausstól és egy, az 1900-as évek elején Magyarországon is közreműködő katonakarmestertől és zeneszerzőtől, Julius Fučíktól is elhangzott két induló.

Kovács Tibor főhadnagy, zenekarvezető kiemelte: a zenekar egy eredményes időszakot zárt a nyár végével, hiszen nagy sikerrel szerepeltek egy hazai és egy nemzetközi zenekari fesztiválon, illetve számos rendezvény zenei kiszolgálását teljesítették. A keddi koncertet követően a zenekar más feladatra indult: az árvíznél teljesítenek szolgálatot. Nem először teszik, hiszen részt vettek 2006-ban, 2008-ban és 2013-ban is az árvízi feladatokban.

Fotó: KTP

 


 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva