„A jelenlétünk a legfontosabb”

2024. szeptember 16. hétfő

„A jelenlétünk a legfontosabb”

A katona számára a hazám megvédésének eszméje nem elvont fogalom, hanem a saját családom, a szomszédaim, barátaim, lakóközösségem, és az itt található kultúra, természet és környezet megvédését jelenti – mondta Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök azon a beszélgetésen, amelyet szeptember 14-én, a „Nyitott Templomok Napja” programsorozat keretében tartottak Budapesten, a Magyarok Nagyasszonya Templomban.


Augusztus óta a HM Katolikus Tábori Püspökség gondozza Budapesten a tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya Templomot. A lelkipásztori szolgálat mellett kiállítással, előadással és katonazenekari koncerttel csatlakozott az Ars Sacra Fesztivál keretében rendezett „Nyitott Templomok Napjához”.

Szentesi Csaba alezredes, kiemelt tábori lelkész nyitotta meg Monostory Viktória, Latorcai-Ujházi Aranka és Simicskó István ikonfestők kiállítását, kiemelve, hogy ez a festészeti műfaj az, ahol igazán az ég és a föld összeér. Ebben a műfajban ugyanis a technikai megvalósítás szorosan kapcsolódik a mű tartalmához. Nem véletlen, hogy Monostory Viktória lelki gyakorlatokon is bővítette ikonfestő tudását.

A nyitott templomban ezt követően a Katonai Ordinariátus harminc évéről beszélgetett Zsuffa Tünde író, Fodor Endre rádiós szerkesztő és Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök.

A beszélgetés során egyebek mellett arra keresték a választ, hogy vajon mi változott meg a világban, ami miatt a fiatalemberek már nem akarnak katonának állni. Berta Tibor egyik okát abban látja, hogy ma már nem egyértelmű az sem, hogy mi a haza és az ahhoz való viszonyunk.

„A katona számára a hazám megvédésének eszméje nem elvont fogalom, hanem a saját családom, feleségem, férjem, gyermekeim, barátaim, szomszédaim, és az itt található kultúra, természet és környezet megvédését jelenti” – mondta a katolikus tábori püspök.

A Katonai Ordinariátus harmincéves történetét egy fotókiállítás is bemutatja a templomban. Berta dandártábornok kiemelte, hogy a tábori lelkészek, ha kell 0-24 órában igyekeznek együtt lenni a katonákkal; a kiállított képek megmutatják, hogyan lehet a hitet megélni, megtartani a katonahivatás kihívásai közt is.

 

„Az állandó jelenlétet egy hagyományos lelkipásztorkodásban nem, vagy nagy nehézségek árán lehetne megoldani. A tábori lelkészek azért mobilak, hogy ott tudjanak lenni a laktanyákban, a kiképzéseken, a különböző gyakorlatokon, vagy a külszolgálatokon, amikor a katonák több száz vagy több ezer kilométerre vannak Magyarországtól. Ez a jelenlétünk szerintem a legfontosabb.”

A beszélgetésen Fodor Endre, az Inter arma Caritas című rádióműsor szerkesztője felidézte azt a szerencsés véletlent, aminek a műsor a születését köszönhette 2013-ban, és hangsúlyozta, hogy nincs a Mária Rádióban még egy olyan műsor, amely már több mint 500 adást ért volna meg.

Az Ars Sacra Fesztivál következő „katonai” programját szeptember 17-én rendezik. Délután háromkor Takács Tamás ezredes, a lelkészi kar vezetője tart előadást „Bizalom – Hit – Tekintély – Engedelmesség” címmel, majd 16 órától katonazenekari koncert lesz a templom előtt.

Szöveg: Halmos B. Ágnes | Fotó: Füzes Judith, KTP


 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva