Beszéd

a II. Rákóczi Ferenc Szabadegyetem

2023. évi megnyitóján

Emlékezés Dr. Hegedűs Lóránt református püspökre és a Károli Gáspár Református Egyetem alapítására

2023. február 12. Budapest, Szabadság téri Hazatétés Templom

Hálát adok Istennek… amikor imádságaimban éjjel-nappal szüntelenül megemlékezem rólad… Eszembe jut ugyanis a benned levő, képmutatás nélküli hit… Ne szégyellj hát tanúságot tenni Urunk mellett… Ehelyett vállald az evangéliumért a szenvedéseket velem együtt, bízva az Isten erejében. (Pál apostol Timóteushoz írt második levele1,1-8)

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt… Így szólt hozzájuk: Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek:” Elérkezett hozzátok az Isten országa!”. (Evangélium Lukács szerint 10,1-9)


Főtiszteletű Zsuzsanna Asszony, Főtiszteletű Püspök Úr, Nagytiszteletű Lelkészek! Kedves és Igen Tisztelt Mindnyájan!
Január 26. a Római Egyházban Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök emléknapja. Az előbb elhangzott két rövid szentírási szakasz a nap liturgiájából való.
Ezen a napon hunyt el tíz évvel ezelőtt Dr. Hegedűs Lóránt református püspök úr. Korszakos embere volt a magyar reformátusságnak, nem mindennapi elkötelezettséggel bíró, unikális tudású személyiség, küldetéses ember, aki sok szempontból hasonlított példaképére az „aranyszájú” szónokra, a magyar kálvinizmus szellemi vezérére, a céltudatos egyházszervezőre, a két világháború közötti református vallási reneszánsz elindítójára Ravasz László püspökre, akinek segédlelkésze is volt. Abban is kiváló követője volt Ravasz püspöknek, ahogy egyedülálló irodalmi kultúrája áthatotta igehirdetését, előadásait, beszédeit, könyveit, írásait.

A Dunamelléki Egyházkerület püspökeként és a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökeként megalapítója volt a Károli Gáspár Református Egyetemnek, mert az eljövendőt keresve az lebegett a szeme előtt, hogy az intézmény a lelki megújulás fellegvárává válhat. Olyan intézmény megvalósulásában reménykedett, ahol az Istenről szóló beszéd, a teológia folyamatosan kapcsolatban áll a különböző tudományokkal, hiszen Jézus Krisztust, a „Világ Világosságát” (vö. Evangélium János szerint 8,12), aki az „út, az igazság és az élet” (vö. Evangélium János szerint 14,6) nem lehet kizárni a gondolkodásból, ahogy erről a Jézus és Európa című művében is értekezett.

Azt gondolom, hogy az is föltétlenül igaz rá, hogy hasonlóan Ravasz püspök úrhoz erős meggyőződéssel vallotta a keresztény egyházak egymás iránti szolidaritásának szükségességét, különösen abban az értelemben, ahogy azt példaképe 1939-ben megfogalmazta: „minden egyház ősi szövetségese a másiknak. […] Milyen kicsiny pörök azok, amelyek szembe állítanak minket és milyen nagy érdekek, amelyek összekapcsolnak.”
Hegedűs Lóránt püspök úrnak komoly érdeme volt az ökumenikus kapcsolatok erősítésében, amelyből kiemelném meghatározó és elévülhetetlen szerepét abban, hogy II. János Pál pápa első magyarországi apostoli útján 1991. augusztus 18-án ellátogatott Debrecenbe, ahol részt vett a Református Nagytemplomban megtartott ökumenikus igeliturgián, majd a Krisztus-hívő katolikusok és reformátusok kiengesztelődése jegyében koszorút helyezett el a gályarab prédikátorok emlékoszlopánál.

A Református Nagytemplomban II. János Pál pápa többek között ezt hangsúlyozta: Ezt az ökumenikus találkozót semmiképpen sem tekintem csupán udvariassági gesztusnak, hanem igen jelentős lépésnek tartom azon az úton, amelyet maga az Úr jelölt ki tanítványai számára. A II. Vatikáni Zsinat Öröm és reménység kezdetű konstitúciója említi azt a kötelességünket, hogy fürkésznünk kell az „idők jeleit”, azokat az eseményeket, amelyek Istennek, a történelem Urának jelenlétéről és szándékairól szólnak hozzánk. E jelek fényében a zsinat ökumenizmusról szóló dekrétuma az Unitatis redintegratio világosan kijelentette, hogy „az összes keresztények közötti egység helyreállítására irányuló mozgalmat a Szentlélek ihleti”. A keresztény hitet érő modern támadások közepette ma fokozott jelentősége van az egyházak közötti nagyobb egységnek. Őseink ezen a földrészen, még a reformáció után is, abban a – gyakran biztosnak tartott – meggyőződésben éltek, hogy az európai társadalom és kultúra forrása és ihlete a vallásos értékekből ered: a szentháromságos Istenbe és Jézus Krisztusba, az igaz Istenbe és igaz emberbe vetett hitből; továbbá abból a felfogásból, hogy a földi élet zarándokút az örök élet felé; valamint az emberi személy veleszületett és elidegeníthetetlen értékéből a fogantatástól a halálig. Ez az örvendetes lelki közösség és kölcsönös megbecsülés éles ellentétben áll azzal az ellenszenvvel, amelyet különböző keresztény közösségek tagjai olykor más keresztényekkel szemben mutatnak. Ismerem azoknak a prédikátoroknak szomorú történetét, akiket gályarabságra ítéltek, s akiknek emléke elevenen él ebben a gyülekezetben… Manapság az ilyesmi elképzelhetetlen volna. Mostani együttlétünk célja is az, hogy megerősödjünk a kölcsönös megbecsülésben és testvéri szeretetben. A legjobb szolgálatot most azzal tehetjük, hogy újból közösen teszünk tanúságot azokról a keresztény értékekről, amelyek Európa és Magyarország alapjait megvetették. Ezek az értékek nem véletlen ötletekből vagy önkényes egyezségekből születtek, hanem az ember misztériumára való reflexióból, amelyre az emberi személy elidegeníthetetlen méltósága világított rá… Ez a méltóság teljes igazságában és gazdagságában a megtestesült Igében, az egyszülött Fiúban jelenik meg. Nem lehet tartós békére, igazságosságra és az egyének s a népek közötti szolidaritásra épülő Európát létrehozni Jézus Krisztus és az ő evangéliuma nélkül, amely „Isten üdvösséget hozó ereje”. (A rómaiaknak írt levél 1,16) Európának többnek kell lennie, mint közös megegyezéssel elfogadott érdekközösségnek. Népei igazában arra kaptak közös meghívást, hogy Krisztusban Isten gyermekeinek egyetlen nagy családját alkossák. (vö. https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=272) 

II. János Pál pápa debreceni látogatása után Hegedűs Loránt püspök úr így fogalmazott: „meg lehetünk győződve arról, hogy a viszálykodások kora elmúlott, s a békesség és a krisztusi szeretet igazságának egyetértését ezután mindvégig meg tudjuk őrizni.”

Hegedűs püspök úr 1979-ben írta meg Az Istenkérdés szempontjai című doktori értekezését, amelyben néhány kiváló teológushoz hasonlóan ő is jelezte, hogy jelen világunkban minden kérdés az Isten-kérdésig radikalizálódik, s a filozófiai, a természettudományos és az egyetemes válság mind-mind a teológia ténylegességében kerülhet csak megoldásra.”
1990-ben megfogalmazta mi a mai a lelkészek feladata: Isten a huszadik században először nem létezővé válik az ember számára, hogy azután – mivel kiderül, hogy egyéb kiútja, reménye nincsen – egzisztenciálisan szükségszerűvé váljon. Nekünk ebben kell segítenünk az embereket, hogy eljussanak Isten feleslegességének tudatától Isten nélkülözhetetlenségének tudatáig.
Hegedűs Lóránt református püspök úrhoz hasonlóan a világnak most még inkább hiteles hívő emberekre van szüksége, akik tudják, hogy az élet zarándokútján járni azt jelenti, hogy remény útját kell járni, ez pedig nem más, mint, hogy Jézus Krisztus lépéseit követjük.

Kedves Mindnyájan!
A kereszténység nem annyira elmélet, mint inkább esemény. Krisztus személye esetében sem az a lényeges, hogy bizonyos eszméket hirdetett – amit persze megtett – hanem életének eseménye. Azáltal válhatunk Krisztus-követővé, hogy hiszünk Krisztusban, a Krisztus-eseményben, mert ez által a kereszténységünk nem csak eszme lesz, hanem maga is esemény. Isten Jézus Krisztusban belépett ebbe a világba, itt tevékenykedett, tehát ez valóság, nem eszmei képződmény”. (vö. Peter Seewald: XVI. Benedek 2021.)
Fontos, hogy legyőzzük emberi félelmünket és be tudjuk látni, hogy rászoruló gyermekek vagyunk, akiket Isten – mint a tékozló fiút az apja – szeret és minduntalan hazavár. (vö. Evangélium Lukács szerint 15,11–24) Ugyanakkor valójában kell látnunk az életet, és minden alkalmat meg kell ragadnunk arra, hogy „javítsunk a saját és embertársaink helyzetén, s így végsősoron a környezetünk és a világ sorsán, de a teremtés megzavarását, a bűn tényét, a Gonosz műveit, amelyek a félrevezetés, az elnyomás és a nyomor végső okai, nem tudjuk végképp eltávolítani a világból. Közülünk emberek közül senki sem vállalkozhat arra, hogy itt a Földön a történelem békés végső állapotát megteremti, mert ahol beválthatatlan reményeket ébresztenek, és ahol utópiát ígérnek, ahol a lehetetlen lesz a valóság vezérfonala, ott szükségszerűen megjelenik az erőszak, a természet rombolása, és ezekkel együtt az ember új rabszolgasága és elpusztítása”. (vö. Peter Seewald: XVI. Benedek 2021.)
Végső soron minden az istenkérdéstől függ. A hit vagy Istenbe vetett hit, vagy nem létezik. A magasabb dimenzió elhagyása mindig együtt jár a kultúra, az erkölcs és az etika szintjének apadásával. Ezért újra és újra meg kell tanulnunk megérteni, hogy az emberiség nagy erkölcsi ismeretei épp olyan értelmesek és valóságosak, mint a természettudományos vagy a technikai ismeretek, hiszen a tulajdonképpeni természettörvény erkölcsi törvény, ahogy azt XVI. Benedek pápa mondta. (vö. Joseph Ratzinger: Végidő, 1977.)

Robert Jastrow agnosztikus asztrofizikus ezt így fogalmazta meg Isten és a csillagászok című művében: úgy tűnik, hogy a tudomány sohasem lesz képes fellebbenteni a fátylat a teremtés misztériumáról. Egy tudós számára, aki a gondolkodás és az érvelés hatalmába vetett hitben élte le az életét, ez az egész história úgy végződik, mint valami rossz álom: megmászta a tudatlanság hegyét, már éppen a legmagasabb csúcs felé tör, felkapaszkodik a legmagasabb sziklára, amikor megpillant egy csapat teológust, akik már évszázadok óta ott ülnek a csúcson. (vö: Francis S. Collins: Isten ábécéje – Egy tudós érvei a hit mellett 2018.)

Kedves és Igen Tisztelt Mindnyájan!
A mi Krisztus-követésünknek, keresztény életünknek, hitünknek és világnézetünknek az a válasza korunk számtalan kihívására, hogy van mondanivalónk az ember teljessége számára, van elképzelésünk és víziónk az ember jövőjéről és egész történelméről. Mennyei Atyánk nagylelkű szeretetének ajándékát és lehetőségét nyújtja nekünk, és arra szeretne indítani bennünket, hogy túllépjük szűk emberi látókörünk határait, hogy mindig törekedjünk az ő gyermekeiként az egyetemes testvériséget élni. A Szentlélek pedig mindennap olyan viselkedésmódokat és szavakat kínál fel nekünk, amelyek által a kinyilatkoztatás valóra váltóivá válhatunk.
Hegedűs Lóránt református püspök úrban – aki élete végéig egy közel 40 ezer kötetes, nyolcnyelvű könyvtárat gyűjtött össze – , mint minden hatalmas tudású emberben egy csodálkozásra képes gyermeki lélek lakozott, mélységes hitéről tett tanúságot amikor 2013-ban kórházi ágyáról küldött újévi üdvözletében ezt mondta Kálvin Jánost idézve: „Ahogyan tudjuk és meg vagyunk győződve arról, hogy ez életben mindig és mindenütt a halál vesz körül bennünket, ugyanúgy tudjuk és tényként meg vagyunk győződve arról, hogy a halálban mindig és mindenestől az élet vesz körül bennünket. Mert Isten nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene, az Úr Jézus evangéliumi igéje szerint. Mert mindenek őnéki élnek.”
Ma délután telefonon beszéltem Bíró László emeritus tábori püspök úrral, aki lelkemre kötötte, hogy mondjam el – amit magam is vallok – Dr. Hegedűs Lóránt református püspök úr rendíthetetlen és következetes ember volt hivatásában, magatartásában, egész életében, az emberi élet védelmében valamennyi szolgálati helyén Nagykőröstől Hidason át Budapestig, segédlelkészként és egyházvezetőként egyaránt.

1995-től a jószomszédság jegyében éltünk egymást mellet itt a Szabadság téren, amely mára hála ifj. Hegedűs Lóránt lelkész úrnak kiteljesedett; azt is mondhatnám túlmutat az ökumenén.
Kívánom, hogy az itt jelenlevők hordozzák Hegedűs Lóránt református püspök úr emlékezetét és bátran merítsenek tanításából a békés jövő reményében!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!