A szabadság és keresztény értékek 

a két gróf Andrássy Gyulánál

2021. szeptember 19. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia - Ifj. Andrássy Gyula Alapítvány konferenciája

Tisztelt Elnökasszony! Tisztelt Konferencia! Tisztelt Megjelentek, Kedves Mindnyájan!

Az ifj. gróf Andrássy Gyula Alapítvány elnökasszonyával dr. Szeiler Erikával az imént arról váltottunk néhány szót, hogy ez a mostani rövid előadás - melyben nem megállapításokat, de sokkal inkább további gondolkodásra ösztönző kérdéseket szeretnék megfogalmazni - a legnehezebb a konferencia megadott témái közül.

A megadott meglehetősen árnyalt és szemérmes cím („A szabadság és keresztény értékek a két gróf Andrássy Gyulánál”) valójában azt szeretné megfogalmazni, hogy milyen volt a két gróf vallásossága, hite és istenkapcsolata, vagyis a belső, személyes szférát és meggyőződést érinti, ugyanakkor a két Andrássy egyházpolitikai szerepvállalását is. Ez utóbbiról számos értékes ismerettel bírunk, míg az előbbiről (vallásosság, hit, istenkapcsolat) nagyon kevés megbízható tudással rendelkezünk, illetve csak olyan információval, amelyekből ugyanakkor pusztán következtetni tudunk, de ezt is kellő óvatossággal szabad - véleményem szerint - megtennünk. Erre azért is lenne fontos odafigyelnünk, hiszen kijelenthetjük-e bárkiről is kellő ismeret és információ, különösképpen pedig személyes tapasztalás híján, hogy hívő vagy nem hívő, vallásos vagy nem vallásos, hisz-e Istenben vagy ateista? Vajon honnan veszi valaki a bátorságot, hogy olyat állítson valakiről, hogy ateista?

A mostani előadás szempontjából ez azért lényeges, mert több tanulmányban és értekezésben is azt lehet olvasni, hogy ifjabb gróf Andrássy Gyula ateista volt, s bár az első nagy világégés után a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja, majd a Keresztény Nemzeti Földmíves és Polgári Pártnak lett az elnöke, de ezt sokan úgy ítélték meg, hogy ezen vállalásában csak pragmatikus szempontok vezették.

Ezen a ponton nagyon röviden, azt szeretném megjegyezni, hogy a párt elnöki pozíció betöltése bizonyára nem jöhetett volna létre, ha az ifjú Andrássy istentagadó lett volna, annál is inkább, hiszen a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártnak és a Keresztény Nemzeti Földmíves és Polgári Pártnak olyan személyek voltak a tagjai és támogatói, mint (Boldog) Batthyány-Strattmann László, Schlachta Margit, Pehm (Mindszenty) József, Prohászka Ottokár.

A két Andrássy megtalálta az Istenhez vezető utat, még ha a korra jellemző módon nem is hirdették, hogy hívők. Az istenkeresés egy módja a szabadság tisztelete és az is, ahogyan mindketten keresték a művészetben a szépséget, mert az igazi művészet Isten szépségét jeleníti meg.

Az ifjabb Andrássy Gyula egész életét áthatotta az igazságkeresés eszménye, aki kereszténységben, a keresztény etikában a társadalmi problémákra adandó reális alternatívát, a morális válság leküzdésének megoldását látta. Eszmerendszerében – a magyar történeti alkotmányosság jogfolytonossága jegyében – a kereszténységet, mint politikai kereszténységet (politikai katolicizmust) a legitimizmussal, a királyság restaurációjának gondolatával kapcsolta össze. 1921. február 22-én mondott parlamenti beszédében (1) – ahol bejelentette csatlakozását a keresztény párthoz – a keresztény politikához vezető útját és motivációját fejtette ki, s melyből kirajzolódik, hogy a keresztény értékrendet – a kialakult értékválság ellensúlyaként tételezte fel (2) és a nemzet egyesítése céljából a felekezeti viszályok megszűntetésére szólított fel (3). Ezen beszédében mondta el azt is, hogy állásfoglalása a keresztény politika mellett milyen következményekkel járhat a személyét illetően, de mindezzel nem törődött mert mint mondta „tisztában vagyok a saját lelkiismeretemmel”. Az 1921. március 27-én a Nemzeti Újságban megjelent A felekezeti béke című cikkében a keresztény egység megteremtésének szükségességéről írt, (4) azon megfontolásból, mert megannyi súlyos problémát látott korának egyházi, de belpolitikai kérdésében is, ugyanakkor a protestánsok és a katolikusok egymáshoz való viszonyában valóságos békét(5) a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja és az Országos Földmíves és Kisgazda Párt kormánykoalíciójában hathatós egyetértést szeretett volna, s ennek hiányát a pártok felekezeti hátterének különbözőségében vélte felfedezni(6) amelyen túl akart lépni,(7) ugyanakkor a nemzeti egység megvalósítását jelölte meg mint elérendő célt.(8)

Tisztelt Konferencia!
Azt gondolom, hogy mindezek után abban nagyon sokan egyetértenek, hogy az alábbi megállapítások erőteljesen érvényesek az ifjabb Andrássy Gyulára, de nem vitathatók el édesapjától sem: az igazság ügyének mind teljesebb és nagyobb szolgálatát tartották szem előtt, valamint, hogy nemzetüknek és politikai közösségüknek különleges értéket és történelmi küldetést tulajdonítottak.

Induljunk el most egy olyan úton, amelyen esetlegesen eljuthatunk ahhoz a ponthoz, ahol egy olyan szempontból is szemlélhetjük a két Andrássy grófot, amely abban segíthet bennünket, hogy egyházpolitikai szerepvállalásaikban ne csak a célokat, hanem az okokat, illetve a belső, hitbeli meggyőződésüket is meg érteni vélhetjük.

A Katolikus Egyház Katekizmusában ezt olvashatjuk: A keresztség a hit szentsége. A hitnek szüksége van a hívők közösségére. Minden hívő csak az Egyház hitében tud hinni. A hitnek azonban, ami a keresztséghez szükséges, nem kell tökéletesnek és érettnek lennie; elég a csíra, amelynek ki kell bontakoznia. (1253)

Az idősebb és ifjabb gróf Andrássy Gyula, mint korukban szinte mindenki - követve az ősi katolikus családi hagyományt - annak rendje és módja szerint a születés utáni napokban vagy hetekben részesült a keresztség szentségében, így az előbb említett tanítás a katekizmusból, ti., hogy hitnek, ami a keresztséghez szükséges, nem kell tökéletesnek és érettnek lennie, bizonyosan érvényes volt rájuk, de az is, hogy ez a hit, mint csíra ott rejtezett bennük, s amelyet ki kell bontakozni.

Az, hogy ez utóbbi miképpen történt meg, arra csak következtetni tudunk, de az mindenesetre bizonyos, hogy az ősök hagyományának tisztelete és a családi példák bizonyára mindezt hathatósan elősegítették a felnőtté válás folyamatában. Ezzel kapcsolatban figyelmet érdemel, hogy az idősebb Andrássy Gyula a Széchényi György esztergomi érsek által 1687-ben alapított Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumban (Academicum et Universitatis Collegium) tanult.

Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mindkét Andrássy gróf egy olyan korban élt, amikor a világban zajló szekularizációs és laicizálódási folyamatok egy teljesen új szakaszba értek, így a társadalomban jelen volt az élő hitgyakorlás családi példája, és a hagyomány iránti tisztelet, ugyanakkor azok a külső jelek, amelyek a vallásosság megnyilvánulásai voltak, illetve lehettek volna, sok esetben meggyengültek. A XVIII. század végétől, illetve a XIX. század elejétől mind erősebben jelentkezett az a máig tartó tendencia, amelyben a vallás és a vallás gyakorlása, a hit és a hit külső formáinak megélése csak és sajnálatos módon a személy egyik szerepévé, s nem a meghatározójává vált.

Belső életünk rendje és békéje akkor valósul meg, életünk belső valóságai akkor találják meg a helyüket a maguk teljességében, ha az egész világmindenségnek az alkotóhoz fűződő kapcsolata is valamiképpen megjelenik bennük.

Legnyilvánvalóbban vagy kiváltképp érzékletesen ez a rend, illetve a belső valóságnak az alkotóhoz való kapcsolata a művészetben mutatkozik meg, de számos példát találhatunk másutt is, illetve mindezekkel összefüggésben.

S itt ki kell térnünk a XVIII. sz. végétől elinduló és egyre gyarapodó un. Andrássy-gyűjteményre utalni, amelynek méltó környezetben való felállítása ifj. Andrássy Gyula nevéhez fűződik, akiről szakértők állítják, hogy művészetben a kalosz, a szépség és az agathosz, jó kiteljesedését és harmóniáját kereste.(9)

A korabeli magyar festők közül Rippl-Rónai József képeinek jutott a legfontosabb szerep a gyűjteményben, akivel ifj. gr. Andrássy Gyula is közeli barátságban állt, mint ahogy kedvelte korának más festőművészét is.(10)

A festmények mellett antik és reneszánsz darabokat tartalmazó plasztikai- és szoborgyűjteménnyel, ill. értékes szőnyeg-, textília gyűjteménnyel, bútorokkal. Egy alkalommal így fogalmazta meg művészet iránti rajongását: „Én régtől fogva erős művészi meggyőződéssel, erős előszeretettel, egyéni ízléssel bírtam. Ámbár mindig törekedtem magamban a sokoldalú megértést kifejleszteni, a művészi lélek legkülönbözőbb megnyilatkozásaiba törekedtem behatolni.(11)

Idősebb gróf Andrássy Gyula politikai tevékenysége mellett élénken és kitartó elkötelezettséggel érdeklődött a képzőművészet iránt, s mikor 1861-től 6 éven át az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat első elnöke volt elmaradhatatlan érdemeket szerzett a hazai képzőművészeti élet fellendítésében. Az arisztokrata gyűjtők jellegzetes megtestesítőjeként az akadémikus művészet híve volt, ő fedezte fel Munkácsy Mihályt(12) s, a kor más festőivel és szobrászaival is kapcsolatban állt.(13) Később, 1870-től a Fővárosi Közmunkák Tanácsának első elnökeként a székesfőváros arculatának megtervezését irányította. (14)

A művészettel, a művészi szépséggel és a rend szépészeti meggondolásaival kapcsolatban teológiai szempontok segíthetnek tovább bennünket, hogy így tágítsuk vizsgálódásunk horizontját a két Andrássy gróffal kapcsolatban. Itt megfontolásra érdemesnek tartom megemlíteni, az általam nagyra becsült Dávid Katalin professzor asszony gondolatait, (15) aki Szent Ágoston A Genezisről szó szerinti értelemben című értekezésében rámutatott, hogy Isten „azonnal különbséget tett a világosság és a sötétség között, amint megteremtette a világosságot… más a világosság, és más a világosságtól való megfosztottság, melyet az ellentétként meglévő sötétségben rendelt el az Isten. Nem azt mondta, hogy Isten megteremtette a sötétséget is, mert Isten magukat a lényegi valóságokat alkotta meg, s nem az ezektől való megfosztottságot, mely semmihez sem tartozik. Ebből az következik, hogy az Isten művészként alkotott meg mindent, és a hiányokat is úgy értelmezzük, hogy azokat is Ő rendezte el. Isten különbséget tett a fény és a sötétség között, hogy még a hiányoknak is meglegyen a maguk rendje.”

Dávid Katalin rámutat arra, hogy a teremtés első aktusa akkor kezdődik, mikor Isten azt mondta „Legyen világosság és világosság lett”, de azt nem, hogy legyen sötétség… olyan döbbenetes, hogy „költőivé válik a filozófus, és ez a költői filozófia felér egy esztétikai rendszerrel, amikor a létezésben és a rendben keresi a szépet. A teológiában többé nem fordul elő, hogy nem a művészt hasonlítják Istenhez, hanem Istent mondják művésznek.” Ez pedig a művészet fogalmát felemeli egy teológiai rendszerbe.

A művészettel, a művészi széppel kapcsolatban Dávid Katalin idézi Aquinói Szent Tamás egyházdoktort is: „A művészet semmi más, mint valamely létrehozandó művek helyes elgondolása, amelyeknek a jósága és tökéletessége abban áll, hogy maga a mű, amely létrejön, önmagában jó és tökéletes. Nem azért illeti dicséret a művészt, hogy milyen szándékkal alkotta meg a művet, hanem azért, hogy milyen a mű, amelyet alkot… És ezért a művészethez az kívánatos, hogy a művész jó művet alkosson.”

Dávid Katalin kiemeli, hogy az anyag is szakrális valóság, így nem valami szükséges rossz, hanem létünknek és mindennek, amit létrehozunk, a lényegéhez, a teremtés lényegéhez tartozik. Csakis ezáltal vált lehetővé létezésünk, minden dolog létezése. Az anyag tette lehetővé, hogy a tiszta formából, az isteni létből részesedjünk. „Anyag nélkül Isten van, és semmi más” – írja a professzor asszony, emlékeztetve rá: nagyon lényeges, hogy Jézus Krisztus megtestesülésének pillanatától az anyag részese lett a Szentháromságnak. A teremtés a megtestesülésben kapta meg méltó értelmét, amikor Isten önmaga természete mellé felvette az emberi természettel az anyagot. „Az anyagot, Krisztus által, Krisztussal és Krisztusban.” A szépség Krisztuson át anyagi valóságában részese lett a földi életen túli világnak is. A teremtés és Krisztus műve a megváltás „Isten szépségében részesített bennünket, mi pedig szépségünkben részesítettük az eget.” Dávid Katalin könyvében megállapítja: a világnak nincs olyan része, amely ne hordozná ezt az Istentől kapott szépséget. Ebből következik, hogy a szép eszménye „olyan gazdag, mint a teremtett világ”.

Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol rá kell tekintenünk az ifjú Andrássy Gyula esztétikájának kiindulópontjára és szépség iránti csodálatára, mely - miként felesége Zichy Eleonóra megfogalmazta - meghatározója volt egész életének: „szép volt lelkének esszenciája, csak a szépet kereste az életben, művészetben, sőt még a politikában is, annak szabályai szerint gondolkodott és cselekedett önkéntelenül.” Az ifjú Andrássy szenvedélyesen hitt a művészet erkölcsformáló, nevelő hatásában: „Alig ismerek nagyobb szellemi örömet, alig valamit, ami annyira leköt, annyira pihentet, ami a gondolkozást és érzést annyira az élet mindennapi gondjai fölé emeli, mint a művészet alkotásának szemlélete. A szép és jó misztikus kapcsolatban vannak egymással. A szép magasztos érzést, nemes gondolatokat ébreszt az emberben. A formák harmóniája lelki harmóniát idéz elő. Aki a szépet megérti és valóban szereti, fogékony lesz a jó iránt is. A legnemesebb élvezet: a természetnek és a valódi művészeti bájnak hatása alatt állani.” (16)

A művészet szerepéről pedig így vélekedett: „művészetre van szükségünk, amely lélekemelő, a természetben azt keresi, ami bámulatra ragad, ami csodás, az embert determinálni tudja, magas röptű szárnyalással őt önmaga fölé tudja emelni, háttérbe tudja szorítani azokat a kicsinyes és önző motívumokat, amelyek a köznapi életet betöltik. Olyan művészetre van szükségünk, amely átérezteti a világ nagyszerűségét, szépségét, misztériumát, azt a csodás törvényszerűséget, amely, amikor azt megmagyarázni látszik, tulajdonképpen csak rejtélyesebbé teszi.”(17) Nevéhez fűződik a kultúrfölény elmélete: „Mi különösen sokat nyerhetnénk a művészet által. Nemzetközi hatást, tekintélyt, kulturális súlyt leggyorsabban és legbiztosabban művészetünkkel szerezhetünk. A művészet nyelve olyan világnyelv, amelyet mindenki megért. A magyar egyéniség a művészet alkotásaival válhatnék a leghamarabb és legbiztosabban ismertté. Ha ízlésünk, iparművészetünk s művészi alkotásaink erővel teljesen fejlődnének, túltennénk legközelebbi versenytársainkon, óriási lépésekkel haladhatnánk a gazdagodás felé… Művészetünk életerős és önálló fejlődése előmozdíthatná azt, hogy Európa helyes és alapos ismeretet szerezzen rólunk, érdeklődjék irántunk, hogy nemzeti önérzésünk erősödjék, hogy vonzó és hódító képességünk fokozódjék…. Az igazi művészet azon tényezők egyike, amellyel belső értékünket növelni lehet. A művészet erősíti azt az „olvasztó felsőbbséget”, amely, mint Széchenyi mondja, „mindig győzött az erőszakon”, s amely nemzetünk létét jobban biztosítja minden más tulajdonságunknál”.(18)

A kultúra nemzetnevelő funkciójára, nemzetformáló és nemzetmegtartó erejére így mutatott rá: „A művészet nemcsak az egyes emberek életét teszi kellemesebbé, tartalmasabbá, nemesebbé, nemcsak az egyén nevelésének és lelke fejlődésének egyik legbecsesebb eszköze, hanem az a nemzeteknek is az erőforrása. Hódító hatalmat ad nekik és őket az emberiség jótevőivé és halhatatlanokká teszi.”

Az ífjabb Andrássy Gyula azt hangsúlyozta, hogy a művészet a polgárság és a civil társadalom önszerveződését is segítheti: „Ne várjunk mindent az államtól… A magyar intelligencia szeresse a magyar művészetet, becsülje meg a művészeti munkát és légióként tisztelje annak szabadságát.”(19)

A két Andrássy grófról úgy gondolom azt ki szabad jelentenünk, hogy hittek Istenben, és a keresztény erkölcstanból fakadó humánus és igazságos nézeteket vallottak. Azt is el kell fogadnunk, hogy vallásosságuk bizonyosan épp olyan sajátságos volt, mint koruk számos más híres és elismert politikusáé, és megannyi államférfié, amelyet sokan a liberális katolicizmusként határoznak meg amely többek között a polgári házasság intézményét, a liberális egyházpolitikai törvények megalkotását szorgalmazta, továbbá az állam-egyház-viszony „európaitól” megkülönböztetett modellje helyett az Egyesült Államok rendszerét ajánlotta, mint olyat, ahol a „szabad egyház a szabad államban” elv érvényesül, ahol az államnak alig van lehetősége beavatkozni az egyházak belső ügyeibe, életébe és működésébe, s ezekhez nem is fűződik semmilyen érdeke sem. Nagyon érdekes ebből a szempontból az idősebb gróf Andrássy Gyula barátjának, és vele együtt az 1867-es Kiegyezés másik atyjának, a haza bölcsének, Deák Ferencnek a véleménye, aki számos alkalommal tett hitet a „szabad Amerika” mellett, mely a politikai jogegyenlőséget, a népképviseletet, az állam és az egyház elkülönítését, a szólás-, sajtó- és vallásszabadságot meg tudta valósítani.

Végezetül szabadjon egy mai magyar politikus gondolatébresztő szavait idéznem mindezzel kapcsolatban: „Amikor a kereszténységről beszélek… egy veszélyre hívva föl a figyelmet. Amikor kereszténydemokrata politikáról hallunk, akkor tudnunk kell, hogy a kereszténység két dologból áll: a hitből és a hit által inspirálódott és létrehozott létformákból. Amikor a politika kereszténységről és kereszténydemokráciáról beszél, az utóbbira gondol. Ugyanis hitbéli kérdésekben a kormányok nem illetékesek. Az üdvözülés és az elkárhozás, amik a hit lényegi kérdései, egész egyszerűen kívül vannak azon a területen, ahol legitim teendője van a mindenkori politikának. Amikor mi kereszténységről és kereszténydemokráciáról beszélünk, akkor mi azokat a létformákat védjük, amelyek kinőttek a keresztény hit által átitatott társadalmakból. A személyes méltóság, az Isten képére teremtett ember szabadsága, a család úgy, ahogyan azt a kereszténységben azt megalkották, a nemzeti közösség és a hitbéli közösségek védelme. Ez a kereszténydemokrata politika lényege, és nem pedig a hitelvek és a hittételek védelme.”

Tisztelt Konferencia, hálás vagyok, hogy meghallgattak! Köszönöm megtisztelő figyelmüket!


1. „A nemzet még ma is óriási veszélyektől van környezve a belpolitikai és a külpolitikai téren is. A belpolitikában közgazdaságunk alapja még nagyon labilis, emellett az egész középosztály a legsúlyosabb válságban van, úgy, hogy valóban élet-halál küzdelmét vívja. A külföldön egyetlenegy barátunk nincsen. Ily körülmények között senkinek sem szabad a saját kényelmét nézni, mindenkinek csak egy kötelessége van, s ez az, hogy ezt a veszélyben lévő nemzetet kell szolgálnia! Ez a meggyőződés vezetett engem, s amikor elhatároztam… hogy csatlakozom a keresztény és nemzeti alapon álló párthoz, melynek meggyőződése legközelebb áll az enyémhez.”
2. „mindenki látta az erkölcsök általános süllyedését és romlását és egyidejűleg mindenki átérezte azt, hogy ebből csak a keresztény erkölcsök emelhetnek ki minket… irtózatos veszedelem volna az, ha a nemzeti és keresztény jelszavak megbuknának. Nagyon tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a jelszavak lejáratása után valamely liberális politika következhetnék. Ha meghiúsulnának azok a remények, melyek a nemzetben a keresztény jelszavak következtében felébredtek, akkor nem a liberális uralom jönne, hanem a vörös reakció, a forradalmi szellem. Az a forradalmi szellem, melyet már egyszer megismertünk, mikor hátba támadta a fronton küzdő hadseregünket, azután eldobatta a fegyvereket és prédára vetette az országot. Ezért a magyar intelligenciának a keresztény nemzeti zászló alatt kell tömörülnie… Ha mindenki, aki a zászlók alá tömörül, átérzi azt, hogy csak türelem, kitartás, céltudatos munka vezethet célhoz, akkor az erkölcsök is megjavulnak és megjavulnak az állapotok.”
3. „A keresztény társadalomnak öntudatra kell ébrednie, a keresztény társadalomnak helyet kell foglalnia a társadalmi élet minden tevékenységében... Mindez kizárja a felekezeti gyűlölködést, mely ellentétes a keresztény etikával…Nem szabad engedni, hogy intrikákkal fölborítsák egyesek a felekezetek közötti békét.”
4. „Egyik legfontosabb érdekünk, hogy a keresztény felekezetek belső egységben éljenek egymással és összetartsanak… Minden politikai ellentét között a felekezetek közötti egyike a legmérgesebbeknek és legveszélyesebbeknek.”
5. „… sajnos a felekezeti béke korántsem oly biztos, mint kívánatos volna. Mindenféle hazugsággal, ármánnyal dolgoznak megzavarásán, próbálják nagyra növelni a türelmetlenség és a felekezeti összeférhetetlenség szellemét.”
6. „Az egyik akna, melynek hivatása a felekezeti békét felrobbantani, abban áll, hogy sokan a nemzeti és keresztény pártot katolikus párt színében próbálják feltüntetni abban a reményben, hogy a két szövetkezett párt között esetleg nagyra növelhető bizalmatlanság a felekezeti ellentétet is kiélezi és viszont a felekezetek viszálya a kormányt támogató koalíció harmóniáját is megbonthatja.”
7. „A keresztény és nemzeti párt épp oly kevéssé katolikus, mint a kisgazdapárt protestáns. Egyik sem felekezeti jellegű, mindkettőnek vannak katolikus és protestáns követői. Mindkettőnek felfogása azon a keresztény erkölcsön nyugszik, melynek egyaránt hódol katolikus és protestáns. Ha másként volna a dolog, ha felekezeti alapon állna a keresztény párt, sohasem vállalhattam volna a felelősséget politikájáért.”
8. „Nincs miért félnünk nyílt ellenségeink nyílt ostromától, csak az az ármány győzhet le, amely a viszály magvát hinti felekezet és felekezet, párt és párt, osztály és osztály közé. … Ne engedjük, hogy rossz akarat vagy ügyetlenség éket verjen azok közé, akiknek érdeke egy és ugyanaz, akik egy és ugyanazon magasztos célt szolgálják… akiket egymásra utal a közös erkölcsi világnézet és a közös hazával való teljes összeforrottság. Egy pillanatig se felejtsük el, hogy a közel jövő politikai fejlődésének legnagyobb veszélye a felekezeti viszály és az osztálygyűlölet…”
9. Gombosi György 1927-ben a Magyar Művészetben megjelent tanulmányában így ír a gyűjteményről: „köztudomású, hogy Andrássy Gyula gróf nemcsak a ma művészetének lelkes barátja, hanem finom érzékű gyűjtője régi mesterek remekműveinek is. Az ifjú Andrássy vásárolta meg Sebastiano del Piombo Keresztvivő Krisztus című festményét: „A fájdalmas, de össze nem roskadó fáradtság átszellemített, szimbólummá magasztosított ábrázolását.”
10. Vaszary János, Glatz Oszkár, Ferenczy Károly, Székely Bertalan, Vágó Pál.
11. A Nemzeti Szalon 400. és a Kéve Művészegyesület XX. kiállítás katalógus előszava (1929).
12. Később ő biztosította anyagilag a művész párizsi tartózkodását. Munkácsy Virágcsendélet gömb alakú vázával című képe is a Andrássy családhoz került, valamint két értékes vázlat is: az egyik Pilátus-képhez, a másik, a Kálvária főcsoportjának egyik variánsa, az Andrássyak tőketerebesi sírkápolnájának az oltárához készült. Egyik utolsó műve, a Siratóasszonyok a keresztfánál című monumentális alkotás, szintén a mauzóleum belsejét díszíti.
13. Benczúr Gyula, Madarász Viktor, Than Mór, Zichy Mihály, Zala György.
14. Duna-szabályozás, Országház és Operaház építése, Szabadság tér, Andrássy út kialakítása.
15. Dávid Katalin: A szép teológiája. Budapest, Szent István Társulat, 2006.
16. Előszó. In: A Nemzeti Szalon Almanachja. Budapest 1912, Légrády testvérek Nyomdája.
17. Művészet és kritika című tanulmánya. 1924.
18. Nemzeti Szalon Almanachja. 1912.
19. A műpártolásról című tanulmánya. Húsvét, a Céhbeliek első könyve. 1914.