Szentbeszéd lektor- és akolitusavatáson

2023. november 26. Budapest, Egyetemi templom

Excellenciás Püspök-Rektor Úr, Főtisztelendő Áldozópap Testvéreim, Tisztelendő Diakónusok, Papnövendékek, Kedves Mindnyájan, különösen is Lektorrá és Akolitussá Avatandó Testvéreim!

Azért jöttem, hogy biztassalak, bátorítsalak, buzdítsalak benneteket, hogy menjetek tovább azon az úton, amelyre meghívást kaptatok. Ez az út nem csak hogy nem könnyű, de megannyiszor nagyon nehéz, fáradságos, kimerítő, megerőltető, megterhelő, nyomasztó, verejtékes tud lenni. De az igazi harcos a legvégsőkig küzd. Nem adja föl, újból és újból nekifeszül még akkor is, ha megtántorodik, ha megsérül, ha megsebesül. A megtorpanás után újra elindul, a megbotlástól való megtántorodás után visszanyeri az egyensúlyt, az elesés után föláll. Minden megtesz annak érdekében, hogy elkerülje, hogy teljesen legyőzzék. Ismét és ismét nekifeszül az előtte álló feladatnak, annak a szolgálatnak, amelyre elkötelezte magát. A krízis helyzetekben átgondolja a stratégiát, s a legmegfelelőbbet választja. Halkan és szelíden jegyzem meg, hogy az evangélium Jézus megkísértésénél megjegyzi: „Miután mindezek a kísértések véget értek, az ördög elhagyta őt egy időre” (Evangélium Lukács szerint 4,13), vagyis, hogy Krisztus Urunk Sátán elleni küzdelme nem ért véget ezzel az egy alkalommal. Ez a harc most is folyik, a vereséget szenvedett Sátán, mint a vert hadsereg vonul vissza, de iszonyú kínokat okoz és gyalázatosabbnál gyalázatosabb tevékenységeket tud végezni.

A lektor és akolitus avatással egy állomáshoz értek most az áldozópapságra való készület útján. A mostani lelkigyakorlaton, amelyen Balázs püspök úrral részt vettünk egy gondolat különösen megragadott. Amikor azt mondta a lelkigyakorlat vezető, hogy mennyire fontosnak érezte, s hogy milyen lelkesedéssel készült arra, hogy amikor pappá szentelik kezébe veheti az Istent. Kezébe veheti a kenyeret, s elmondhatja az Utolsó Vacsorán elhangzott szavakat, mely alatt a kenyér az Élet Kenyere lesz, a mi Megfeszített és halottaiból Föltámadott Urunk dicsőséges jelenvalóságában, aki táplálni, erősíteni és egyre inkább át szeretne bennünket formálni. A szentmisénk a vele való találkozás és együtt étkezés ünnepélyes lakomája, mely után arra küld bennünket, hogy Őáltala átformáljuk magunkat, s ezáltal a világot. Azt a környezet-világot, ahol élünk, ahol vagyunk. Mindaz, aki nap mint nap találkozni tud így vele, azokat az Ő életére hívja. Arra az életre, amely a Szentlélek által bele akar simulni a Mennyei Atya akaratába, a Szentháromságos egy Isten életébe, amely az ingyenes és önzetlen szeretet közösség boldogsága. Azzal bíz meg benneteket a lektor és akolitus avatásban, hogy átkovászoljátok a világot. Nem az egész világot hiszen az képtelenség, és nem is azt a világot, amelyik akárcsak párszáz méterre vagy több ezer kilométerre van tőletek, hanem azt a világot, ahol vagytok, a ti világotokat itt a Központi Papnevelő Intézetben és elsősorban saját egyéni személyiségetek világát. A tanulmányaitokban való előrehaladásban, a lelki életben való gyarapodásban, a spirituális fejlődésben, egyre jobban és egyre erőteljesebben törekedve elérni a szív tisztaságának boldogságát. Ez egy nagyszerű küzdelem, amelyben napról napra szembesülni lehet a gyengeségekkel, hibákkal, bűnökkel, de mindezek arra tudnak figyelmeztetni, hogy az Istennek való elkötelezettség zarándokútján mennyi tennivaló van, hogy a harcos küszködés nem adható föl egy pillanatra sem.

Kedves Leendő Lektorok és Akolitusok!
Az áldozópapságra vezető úton az Egyház nagyon bölcsen vezet benneteket. A különböző egyházi fokozatok egyre erőteljesebben igyekeznek bemutatni a papi szolgálat Jézus Krisztushoz való elköteleződöttségét, azt a megrendítő valóságot, amelyet a papszenteléskor hallunk: „…alakítsd életedet az Úr keresztjének titka szerint.”. Valójában ennek az elővételezése történik majd most is, amikor a kezetekbe veszitek a Szentírást, illetve az Eucharisztia ünneplésére előkészített kenyereket tartalmazó edényt.

Óriási és szép feladat vár rátok a jelen korban, amikor az Egyház és tagjai, mi magunk sorozatos és erős támadásoknak vagyunk kitéve; az elsorvasztás veszélyének és azoknak az elvilágiasításra kísértő törekvéseknek, amelyek felelőtlenül bomlasztanak és szét akarnak feszíteni minden rendet, tekintélyt, le akarnak rombolni évezredes erkölcsi és etikai értékeket, normákat, kontinensek, országok, nemzetek, régiók hagyományát és kultúráját. Mindez egy háborúktól és számos fegyveres konfliktusban vergődő világban zajlik, amelyben az emberek nagy része szorongó félelemmel és rettegéssel szemléli a természeti katasztrófákat és azt a megannyi önpusztító tevékenységet melyet nap, mint láthatunk és érzékelhetünk.

Ebben az óriási és szép, ugyanakkor különös erőt és akaratot igénylő feladatban minden igyekezetetekkel figyeljetek és hallgassatok Jézus Krisztusra, akit a keresztény misztika első mestere Alexandriai Szent Kelemen (140/150-?216 e.) Sztratégosz-nak (στρατηγός) nevezett: "Te pedig, ha megragadott az Isten ismerete, és katona vagy, hallgass arra a Hadvezérre is, aki meg fogja mutatni neked az igazságot!" (Protrepticos - Intelem a görögökhöz 10, 100,4).

Azt gondolom, hogy a Sztratégosz most azt mondja nektek, készüljetek arra – de ha tudjátok már most is tegyétek – hogy pásztorként teljes szívetekkel odaszegődtök a mi Urunk mellé megkeresni az elveszetteket, visszaterelni és visszahozni az elszéledteket, bekötözni a sérülteket, ápolni a betegeket, őrizni és igazság szerint bánni a megmaradtakkal, ahogy ma hallottuk Ezekiel prófétától az olvasmányban.
Az egyházi év utolsó vasárnapjának evangéliuma különös is rávilágít ennek a küldetésnek a fontosságára, hiszen az utolsó ítéleten való megítéltetésünk a mostani, azt is mondhatjuk, hogy a mai cselekedeteink függvénye. Urunk, Jézus, a Mindenség Királya lép elénk mindazokban, akikkel ma találkozunk. De életünk minden egyes napjának minden egyes jó cselekedete mindazokkal, akikkel találkozunk, Urunk jobbjára tud terelni bennünket.

Adja meg nektek Kedves Leendő Lektorok és Akolitusok, hogy életetek minden napján eljussatok erre a fölimerésre. De adja meg mindnyájunknak a Mindenható Isten – ahogy a szentmise első könyörgésében imádkoztuk – hogy jó cselekedeteinkkel hozzájáruljunk a mindenség Királyának, Jézus Krisztusnak mindent megújító nagy művéhez, amellyel megszabadítja a világot a bűn szolgaságától.
Krisztusba vetett hitünk jócselekedetei hathatós jelei tudnak lenni a környezetünkben annak az örök és egyetemes Országnak – ezt imádkozzuk majd a prefációban – ahol a maga teljességében mutatkozik meg az igazság, az élet, a kegyelem, a szentség, az igazságosság, a szeretet és a béke.
Kérjük a mai szentmisében Urunkat, Jézus Krisztust, hogy mutassa meg elsősorban az új lektoroknak és akolitusoknak, ugyanakkor mindnyájunknak az az utat, amelyen járva – minden nehézség, gyengeség és bűn ellenére – egyre jobban fölismerjük a magunk hivatását, megjelenítve ezt az Országot cselekedeteinkkel, szavunkkal és példánkkal, melyek révén a remény jeleivé válhatunk és fölmutathatjuk a Szentlélek által Mennyei Atya szeretetét a világnak. Ámen.