„Találjuk meg a közös hangot egymással” – Szent Cirillre és Metódra emlékezett a szlovák és magyar Katonai Ordinariátus Zalaváron

2023. június 19. hétfő

„Találjuk meg a közös hangot egymással” – Szent Cirillre és Metódra emlékezett a szlovák és magyar Katonai Ordinariátus Zalaváron

Európa társvédőszentjeiről emlékezett meg június 17-én, szombaton a Zalavári Történelmi Emlékpark Cirill-Metód szobránál a szlovák és a magyar Katolikus Tábori Püspökség.

Markovics Milán Mór őrnagy, a magyar Katonai Ordinariátus pasztorális helynöke ünnepi beszédében kitért arra, hogy a közelmúltban együtt ünnepelték a szlovák tábori püspökség 20 évét, melyen a zalavári Szent Cirill és Metód ünnep miatt nemcsak régen látott ismerősként üdvözölhették egymást Pozsonyban, hanem úgy is, mint akik évente többször is találkoznak. Felidézte Szent Cirill és Metód alakját is, akik Rastiszlav fejedelem meghívására elindultak Konstantinápolyból, hogy a mindmáig legfontosabb missziót beteljesítsék: érthető nyelven hirdessék Isten szavát. „Róma felé vezető útjukon itt Zalaváron, akkor Mosaburgban, Kocel tartóztatta fel Cirillt és Metódot, hogy itt is meghonosodhasson az az írás, amellyel nemcsak hallani és mindenki számára érteni, de olvasni is lehetett a Szentírást és a szertartásokat. Akár a szlovákot, más szláv nyelveket, akár a magyart vagy más nyelvet beszélünk is, Szent Cirill és Metód arra emlékeztet bennünket, hogy találjuk meg a közös hangot egymással. Hogy a szó átvitt értelmében egy nyelvet beszélhetünk. Ez a közös nyelv a közös liturgiánk és a közös hitünk” – hangsúlyozta a pasztorális helynök, majd kiemelte: nagy öröm és megtisztelő nekünk magyarok számára, hogy hazánk adhat helyet annak az ünnepségnek, amely nemcsak a szlovák és a magyar Katonai Ordinariátust köti össze, hanem hidat teremt a visegrádi országok között. „Rabek püspök úr vezetésével, szlovák testvéreinkkel, különösen a tábori lelkészekkel találkozva ezen a zarándoklaton nem azt érezzük, hogy itt valaki vendégségben van, hanem azt, hogy mindannyian otthon lehetünk. Isten Országa ugyanis a mi valódi otthonunk, ami nem a talpunk alatt, hanem egymás között keresendő” – zárta beszédét Markovics Milán Mór.
Az Európa társvédőszentjeinek tiszteletére Zalaváron megrendezett közös megemlékezésen beszédet mondott Somorjai Ádám OSB is, aki a hely történelméről és a bencés szerzetesrendhez való kötődéséről mondott el gondolatokat. A szlovák fél részéről Pannóniáról, valamint Cirill és Metódról szóló zenés-verses műsorral folytatódott a megemlékezés, majd koszorúzással zárult, amely után szentmisét mutatott be a jelenlévőknek a szlovák fegyveres és hatósági erők tábori püspöke a jelen lévő magyar és szlovák tábori lelkészekkel a Szent Adorján-bazilika romjain.


 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva