Az isteni kegyelem mindenkinek szól

2025. december 22. hétfő

Meggyújtották az adventi koszorú negyedik gyertyáját a minisztériumi objektumokban

Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke gyújtotta meg az adventi koszorú negyedik – a szeretetet jelképező – gyertyáját a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában december 19-én, pénteken tartott adventi áhítaton. A rendezvényt a Honvédelmi Minisztérium Katolikus és Protestáns Tábori Püspökségei szervezték.
Mészáros László dandártábornok, protestáns tábori püspök igei köszöntőjében advent csendjéről és karácsony üzenetéről beszélt. Hangsúlyozta: karácsonykor nem csupán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra, hogy „megjelent Isten üdvözítő kegyelme”. Mint fogalmazott, Isten nem hatalommal és erővel lépett be a világba, hanem törékenységgel, kiszolgáltatottsággal és szeretettel. Ez a kegyelem nem elméleti fogalom, hanem olyan valóság, amely minden embernek szól, a hittel telieknek és a kérdésekkel küzdőknek egyaránt – tette hozzá. A püspök szerint karácsony üzenete az, hogy a kegyelmet nem kiérdemelni kell, hanem elfogadni: ez ad világosságot a bizonytalanságban és reményt a nehézségek között.
Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök szentbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az ember gyakran saját elképzelései szerint formálja meg Istent, és elsősorban gyors megoldásokat vár tőle. Ezzel szemben Jézus Krisztus egészen másként érkezett, mint az a Messiás, akit a Római Birodalom Júdea provinciájában élő zsidók vártak: nem hadvezérként vagy királyként, hanem egy kisgyermek kiszolgáltatottságában jelent meg. A betlehemi pásztorok történetét felidézve kiemelte: a kereszténység lényegét az öröm adja, amely Jézus feltámadásának fényében értelmezi már a karácsony eseményeit is. „Isten kegyelme minden embernek felkínált ajándék, amely legbelül, a szív mélyén szólít meg, és a szeretet útjára kíván vezetni” – fogalmazott.

Az áhítaton a zenei szolgálatot a Budapest Helyőrség Zenekar adta; elhangzottak az Ó, jöjj, ó jöjj el, Bölcsesség és az Áldott az Isten kezdetű énekek, a Szentírásból Szent Máté evangéliumából felolvasott szakasz kíséretében. A katonaegyházi eseményen – mások mellett – Kurtán Krisztina, a Honvédelmi Minisztérium gazdálkodási ügyekért felelős helyettes államtitkára, Bozó Tibor nyugállományú altábornagy, a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnöke és dr. Balogh András József ezredes, a Honvéd Vezérkar Hadijogi és Kodifikációs Főnökség főnöke is részt vett.
Az adventi koszorú negyedik gyertyáját pénteken a Honvédelmi Minisztérium Schweidel utcai objektumában is meggyújtották. A szeretet gyertyáját dr. Halász Vendel, a Haderőfejlesztésért és Védelempolitikáért Felelős Államtitkári Kabinet kabinetfőnöke gyújtotta meg, a karácsonyváró gyertyagyújtáson mindkét tábori püspök igei köszöntőt mondott és áldást adott.

Katonák karácsonya: a vezérkarfőnök szerint fontos a hit
Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke portálunknak elmondta, hogy az adventi időszakban a katonák számára kiemelten fontos a családdal töltött idő és a pihenés, ugyanakkor gondolni kell azokra a bajtársakra is, akik otthon vagy külföldön szolgálatot teljesítenek. „A hadsereg fegyverei és katonái önmagukban nem érnek semmit, ha nincs bennük morál, hit és hazaszeretet. Ezek nélkül a haderő csupán egy üres váz lenne” – jelentette ki. Mint fogalmazott, az egyházak szerepe azért is fontos, mert történelmi hátteret és erkölcsi kapaszkodót biztosít a katonák számára.

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton
Fotó: honvedelem.hu / Nagy Gábor


 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva