Folytatódik a csoda

2024. május 26. vasárnap

Folytatódik a csoda

A lourdes-i X. Szent Piusz Földalatti Bazilikában hivatalosan is kezdetét vette a 64. Nemzetközi Katonai Zarándoklat május 24-én, pénteken este. A magyar delegáció tagjai – köztük Barthel-Rúzsa Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium katonai nemzetbiztonság irányításáért felelős államtitkára, valamint dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke – a megnyitó óta lejárták a lourdes-i keresztutat, magyar nyelvű szentmisén és katonazenekari koncerten vettek rész.

A 201 méter hosszú, 81 méter széles ovális templom adott otthont a Nemzetközi Katonai Zarándoklat megnyitó ünnepségének, melyhez a katolikus egyház legfőbb vezetője gondolatban és imában csatlakozott. Ferenc pápa a világ összes katonájához köszöntőlevelet intézett, melyben úgy fogalmazott: „béketeremtőkre van szükségünk, akik készek arra, hogy intelligensen és bátran kidolgozzák a gyógyulás, valamint egymás megtalálásának módjait”. Az eseményen meggyújtották a rendezvény gyertyáját, a különböző nemzetek képviselői pedig egy-egy szál fehér rózsa elhelyezésével szimbolizálták a békét, amelyet nap mint nap szolgálnak.

 

A program második napján a magyar zarándokok – a hagyományokhoz híven - lejárták a kétezer méter hosszú keresztutat. A 115 darab, két méter magas szobor a keresztút tizennégy állomását ábrázolja, ezek mindegyikénél elmélkedő imádságok hangzottak el. A keresztet a zarándokok egymást váltva vitték, míg a magyar zászlót az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred katonái kísérték. A tizedik stációnál – melyet Magyarország adományából készítettek el 1912-ben – a zarándokok gyertyagyújtással tisztelegtek elhunyt bajtársaik emléke előtt.

A Notre-Dame-kápolnában megtartott magyar nyelvű szentmisén Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök arra kérte a zarándokokat, hogy együtt imádkozzanak bajtársainkért. „Amennyiben együtt közelebb akarunk kerülni Istenhez, hogyha úgy akarunk szolgálni a Magyar Honvédségben, hogy az valóban Magyarországnak, a nemzetünknek a javára váljon, akkor együtt kell gondolkodnunk. Együtt kell megszőnünk azt a vásznat, ami a biztonságot nyújtja” – fogalmazott. A szentmisét követően Barthel-Rúzsa Zsolt szólt az egybegyűltekhez.

„Azért vagyunk itt, mert keresünk valamit. Keressük azt a békét, amire mindannyiunknak szüksége van. Ami megerősít bennünket, ami továbbvisz a hétköznapokban, amit katonaként tovább lehet adni. Az az elsődleges feladatuk, hogy békét teremtsenek, melyhez elengedhetetlen az önökben rejlő erő. Amihez szüksége van az országunknak egy erős hadseregre, és ez az, amiért a Magyar Honvédséget fejlesztjük, építjük és erősítjük” - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium katonai nemzetbiztonság irányításáért felelős államtitkára. Délután a résztvevő országok zarándokait kísérő katonazenekarok adtak koncerteket a kisváros utcáiban. Az idei rendezvényen a Budapest Helyőrség Zenekar művészei szórakoztatták látványos, táncra késztető koncerttel a pódium köré gyűlő érdeklődőket.

Szöveg és fotó: Faragó Fanny


 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva