XII. PIUS PÁPA MAGYAR VONATKOZÁSÚ MEGNYILATKOZÁSAI 1956-BAN

XII. PIUS PÁPA 

MAGYAR VONATKOZÁSÚ MEGNYILATKOZÁSAI

1956-BAN

XII. Pius pápa „Dum maerenti animo” kezdetű apostoli levele (Acta Apostolicae Sedis 48. (1956) 549–554.)
1956. június 29.

Eminenciás Mindszenty József, esztergomi érsek, Alojzije Stepinac, zágrábi érsek, Stefan Wyszyński, gnieznói és varsói érsek urakhoz, továbbá az excellenciás érsek és püspök urakhoz, valamint szeretett klerikus és laikus gyermekeinkhez Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia, Lengyelország, Románia és Kelet-Németország népéből, továbbá Európa üldöztetésektől gyötört többi népéhez: akik békében és közösségben vannak az Apostoli Szentszékkel
Szeretett Fiaink és Tiszteletreméltó Testvérek, Üdvözlet és apostoli áldás.

Miközben szomorú fájdalommal tekintünk azokra az igen súlyos körülményekre, amelyekben a Katolikus Egyház számos országban üldöztetést szenved a bennük uralkodó ateista materializmus tanai miatt, az a sajátos helyzet jut eszünkbe, amelyben öt évszázaddal ezelőtt Közép-Európa népei éltek, és amelyek miatt felejthetetlen emlékezetű elődünk, III. Callixtus 1456. június 29-én kiadta Cum his superioribus annis kezdetű apostoli levelét.
Azokat a keresztény népeket, amelyek a Duna által öntözött termékeny földet és a környező vidékeket lakták, az emberek számára – és nemcsak javaikra, hanem őseiktől örökölt hitükre nézve is – igen káros veszély, sőt csapás fenyegette: leginkább Magyarországot és azokat a területeket, amelyeken a mai Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia fekszik; ám a helyzet súlyosságát azok is megérezték, akik a távolabbi vidékeken laktak: elsősorban a németek és a lengyelek.
Átlátva ezt a válságos helyzetet III. Callixtus pápa feladatának tekintette, hogy atyailag arra buzdítsa a katolikus világ főpásztorait és nyájaikat, hogy vétkei miatt mindenki bűnbánattal tartson engesztelést, hogy teljesen térjen vissza a keresztény életvitelhez és hogy alázatosan és buzgón imádkozva Istenhez, kérje az ő hathatós támogatását. Ezenfelül igen állhatatosan azon munkálkodott, hogy ezt a veszélyt mindenáron távol tartsa az Egyház gyermekeitől; s az általuk végül kivívott győzelmet, amellyel Kapisztrán Szent János buzdítására és Hunyadi János bátor vezetésével sikerült megvédeniük Belgrád várát, Isten segítségének tulajdonította. Hogy pedig ennek az eseménynek az emlékezete a liturgiában is megmaradjon és hogy az összes keresztény kellőképpen adjon hálát Istennek, az egész földön elrendelte a Mi Urunk Jézus Krisztus színeváltozása ünnepének augusztus 6-i megünneplését. (Inter divinae dispositionis apostoli levél, 1456. augusztus 6.)
Ma ezzel szemben ti, akik az említett vidékeken laktok, sok más, nemcsak latin, hanem keleti rítusú hívővel együtt, akik a tőletek keletre levő vagy északra, a Balti-tengernél fekvő területeken élnek, sajnos igen csüggesztő és elszomorító kínszenvedésnek vagytok kitéve. Több mint tíz éve annak, amint azt saját tapasztalatotokból tudjátok, hogy Jézus Krisztus Egyházát – bár nem mindenütt ugyanolyan módon – megfosztják jogaitól; ennek következtében hitbuzgalmi egyesületeit és szerzetes társulatait is feloszlatták és szétszórták, a szent pásztoroktól pedig vagy megvonták a feladatuk ellátásához szükséges szabadságot, vagy székhelyükről eltávolítva száműzetésbe küldték, illetve fogságba vetették őket. Ezenkívül vakmerőén arra vetemedtek, hogy eltöröljék a keleti rítusú egyházmegyéket, papságukat és krisztushívőiket pedig mindenáron skizmába kényszerítsék.
Azt is tudjuk, hogy sokan szenvednek mindenféle üldöztetést azért, mert megpróbálják hitüket nyíltan, őszintén és bátran megvallani és hősiesen megvédeni.
Különös szomorúsággal tölti el lelkünket, amikor arról értesülünk, hogy a gyermekek és az ifjak elméjét olyan hamis és elvetemült tanokkal itatják át, amelyek elidegenítik őket Istentől és az ő szent parancsolataitól, ami igen nagy kárára van a jelennek és nagy veszéllyel jár a jövőre nézve.
Mi, akik isteni rendelésből ülünk Szent Péter székében, szinte saját szemünkkel látjuk ezt a végtelenül szomorú képet; s amint ezekről a dolgokról az elmúlt időkben apostoli levelek kiadásával foglaltunk állást, úgy hivatástudatunk miatt a jelenben sem hallgathatunk. Mert miközben nekünk magunknak is híven kell teljesítenünk azt a nehéz és édes parancsot, amelyet az Úr Krisztus adott az apostolok fejedelmének és az ő utódainak e szavakkal: „Erősítsd meg testvéreidet”, (Evangélium Lukács szerint 22,32) ezzel újra meg újra a ti szent eltökéltségeteket szeretnénk megszilárdítani és tovább növelni, megmutatva nektek irántatok érzett nagy szeretetünket – nektek, akik a Krisztus iránti kellő hűség és hatalmas szeretet miatt annyi fájdalmat, annyi megpróbáltatást, annyi szenvedést viseltek el.
Elsősorban hozzátok szólunk, Szeretett Fiaink, Mindszenty József, Alojzije Stepinac és Stefan Wyszyński, a Római Szent Egyház bíborosai, akiket különleges érdemeitek, a lelkipásztori szolgálat nagy gonddal való ellátása, továbbá az Egyház szabadságának védelmében kifejtett tevékenységetek miatt mi magunk ruháztunk fel a római bíbor méltóságával.
Mindig szomorú fájdalommal gondolunk arra, milyen és mekkora szenvedést viseltetek el Krisztusért és viseltek most is bátran és állhatatosan, midőn székhelyetekről igazságtalanul el vagytok távolítva és ezért feladatotokat sem tudjátok ellátni.
Ahogy benneteket szem előtt tartunk és atyai érzéseinkkel övezünk, úgy tekintünk a püspökségben való azon tiszteletreméltó testvéreinkre is, akik kitűnnek az Apostoli Szentszék iránti tevékeny hűségükkel, valamint azon mindkét rendbeli – vagyis világi és szerzetes – papokra, továbbá mindazon férfiak és nők sokaságára, akik Isten szolgálatára szentelték magukat, és a többi szeretett fiúnkra és leányunkra, akik országaitokban az oly nagy és sok nehézség közepette erejükhöz képest Jézus Krisztus békés és békehozó országának védelmén és előmozdításán munkálkodnak.
Mivel igencsak aggódunk mindnyájatokért, akik Krisztus ügyéért gyötrelmet, hányattatást és kárt szenvedtek, naponta alázatos könyörgéseinkkel fordulunk a mindenható Istenhez, hogy kegyesen és irgalmasan tartsa meg és erősítse meg hiteteket, hogy enyhítse és tegye könnyebbé szenvedéseiteket, hogy égi ajándékaival vigasztaljon benneteket, és Jézus Krisztus Titokzatos Testének beteg és elgyötört tagjait vezesse el a teljes gyógyulásra, s a jelenlegi vihart lecsendesítve ragyogtassa fel végre-valahára országaitokban és mindenütt az igazi és nyugodt békét, amelyet az igazság, az igazságosság és a szeretet táplál.
A mi Megváltónk, mint azt jól tudjátok, sohasem feledkezik meg az ő Egyházáról és sohasem hagyja el azt; sőt minél erősebb hullámok dobálják Péter hajóját, annál inkább virraszt az Isteni Hajós, még ha időnként úgy tűnik is, hogy alszik. (Evangélium Máté szerint 8,24; Evangélium Lukács szerint 8,23) Naponta elmélkedjetek a következő ígéretén, amely a keresztények lelkét – különösen hányattatásaik idején – biztos reménnyel s biztos vigasszal tölti el: „Én veletek vagyok mindennap a világ végéig.” (Evangélium Máté szerint 28,20) Márpedig „ha Isten velünk, ki ellenünk?” (Rómaiakhoz írt levél 8,31)
Krisztus tehát veletek van, s könyörgésetekre sohasem tagadja meg isteni segítségét; ám mégis azt kívánja mindenkitől, hogy egyre inkább engedelmeskedjék a Katolikus Egyház parancsainak, hitét pedig mindig bátran védelmezze.
Jól tudjátok, mi forog kockán: magatok, gyermekeitek és összes felebarátotok örök üdvösségéről van szó, amelyet ma az ateisták egyre erősödő kegyetlensége miatt igen nagy veszély fenyeget
Aki pedig ebben a lelki küzdelemben – amint azt szilárdan hisszük – bátran és hűségesen harcol, sohasem lesz legyőzött, hanem áldozatként mintegy megdicsőül; sőt az igazságtalan üldözések és az elszenvedett vértanúságok Krisztus Egyházát új diadalokkal ékesítik, amelyeket történetírói arany betűkkel fognak feljegyezni
Még csak gondolnunk sem szabad arra, hogy Jézus Krisztus tanítványai megtört lélekkel elhagyják a csatamezőt, elmulasztják, sőt elhanyagolják az igaz hit megvallását, vagy erőtlenül, lustán és tétlenül álomba merülnek, miközben az istentelenség hívei megpróbálják eltörölni Isten Országát. Ha viszont mindez – amitől Isten őrizzen – akár csak részben is bekövetkeznék, minden bizonnyal jóvátehetetlen kár és igen nagy veszedelem érné nemcsak a hűtleneket, hanem a keresztény közösségeket is
Nagy vigasztalásunkra szolgál, hogy tudjuk: közületek igen sokan nemes és bátor lélekkel készek rá, hogy inkább mindent feláldozzanak, még saját szabadságukat és életüket is, mintsem hogy a katolikus vallás sértetlenségét veszélybe sodorják; tudjuk, hogy e téren a szent pásztorok közül is többen legyőzhetetlen keresztény bátorságról adtak példát a többieknek; s hogy elsősorban ti, Szeretett Fiaink, a Római Szent Egyház bíborosai lettetek látványosságul a világnak, az angyaloknak és az embereknek. (Korintusiakhoz írt első levél 4,9
Sajnos azonban ismerjük az emberi gyengeség és törékenység ingatag voltát is, különösen amikor a szorongattatások és üldözések ily sokáig tartanak. Ekkor ugyanis időnként megtörténik, hogy némelyek lelkileg összetörnek, elvesztik buzgóságukat, sőt – ami még ennél is veszélyesebb – emiatt szükségesnek tartják Jézus Krisztus tanítását felpuhítani, és – amint mondják – az új időkhöz, a dolgok és helyek körülményeihez igazítani, a katolikus vallás alapelveit pedig úgy kiüresíteni vagy megváltoztatni, hogy az fejlődő korunk téveszméivel egyfajta hamis házasságra lépjen.
A szent pásztorok kötelessége, hogy mindazoknak, akik akár magukban, akár másokban kishitűségét keltenek vagy fokozzák azt, emlékezetébe idézzék az isteni megváltó ünnepélyes kijelentését: „Ég és föld elmúlik, de az én igéim nem múlnak el”, (Evangélium Máté szerint 24,35) továbbá buzdítsák őket, hogy abba vessék reményüket és bizalmukat, „akinek gondviselése az ő végzéseiben nem csalatkozik”, és aki kormányzását soha meg nem vonta azoktól, akiket szeretetének biztonságába állított. (vö. Római misekönyv, Pünkösd utáni VII. és II. vasárnap könyörgése)
A mindenható és gondviselő Isten ugyanis bizonyára sohasem fogja megengedni, hogy Egyházának híveit és bátor gyermekeit elhagyja az isteni kegyelem és az isteni erősség, s hogy így ebben az üdvösséges küzdelemben nyomorultul alulmaradjanak, Jézus Krisztustól szerencsétlenül eltávolodjanak, és tehetetlenül szemléljék saját népük nyomorúságos lelki romlását.
Ti pedig, szeretett gyermekeink a papi és a világi rendből, legyetek mindig a legszorosabb egységben azokkal, akiket a Szentlélek rendelt Isten Egyházának irányítására; és bár közülük jelenleg nem kevesen akadályozva vannak, s ezért benneteket sem tudnak szavukkal megerősíteni, mégis gondosan és hűségesen idézzétek fel lelketekben és elmétekben azokat a buzdításokat, amelyeket az elmúlt időben intézek hozzátok.
Ezenkívül, noha igen súlyos nehézségek akadályoznak titeket, az apostolkodás szándékától hajtva mégis bátran és tevékenyen teljesítsétek minden vallási kötelességeteket, mindenekelőtt pedig sértetlenül őrizzétek meg hiteteket; sőt lehetőségeitekhez képest mindenképpen gondoskodjatok róla, hogy Krisztus világossága mindenki másnak is világítson, ezt pedig leginkább állhatatos keresztény életetek példaadásával érjétek el, azon a csodálatos módon, ahogy az őskeresztények viselték magukat, amikor üldöztetések zúdultak az Egyházra.
Az ingadozók, a bizonytalanok, a gyengék tőletek tanulják meg, hogyan erősítsék meg lelküket, hogyan tartsák meg igaz és nyílt módon hitüket, hogyan teljesítsék vallási kötelességeiket, s hogyan adják át magukat teljesen Krisztusnak.
Sértetlen és egészséges lelkierőtök, tevékeny keresztény jámborságotok, amelyekről gyakran érkeznek hozzánk ékes bizonyságok, nem kis vigasztalásunkra szolgál, s arra a reményre indít minket, hogy keresztény hitetek, valamint az Egyház és az Apostoli Szentszék iránti hűségetek igen értékes kincsestárát sértetlenül fogjátok tudni áthagyományozni és mintegy szent hagyományként továbbadni az utókornak.
Hogy pedig e közös óhajok örvendetes valósággá váljanak, könyörögjetek alázatosan az Isteni Megváltóhoz, az ő szentséges Szülőjének és a mi szeretett Mária Anyánknak közbenjárásával, akinek hathatós támogatását őseitek minden súlyos veszedelemben élvezhették. Ha ugyanis az Istenszülő Szűz révén mindig ki tudjuk esdeni a mennyei ajándékokat, kétségtelenül különösen is így lesz ez akkor, amikor a lelkek üdvösségéről és a keresztény hit védelméről van szó a család és az egész társadalom körében.
Mielőtt befejeznénk írásunkat, mindnyájatoknak emlékezetébe akarjuk idézni, hogy ugyanazon elődünk, III. Callixtus említett apostoli levelében (Cum hiis superionbus annis apostoli levél, 1456. június 29.) megparancsolta, hogy meghatározott időben naponta minden templomban harangozzanak azért, hogy a katolikus világon mindenki könyörögjön a mindenható Istenhez, hogy kegyesen és irgalmasan hárítsa el a keresztény népet akkoriban is fenyegető hatalmas veszedelmet.
Márpedig ma sem kisebb a veszély, amely lelketek és országaitok Katolikus Egyháza fölé tornyosul; mikor tehát meghalljátok templomaitokban a harangok imádságra szólító hangját, emlékezzetek erre a felszólításra, és amit őseitek megtettek, azt ugyanazon isteni segítségben bizakodva ti is hangos szóval tegyétek meg
Azt kívánjuk, hogy könyörgéseteket ne csak a mi önkéntes és szívből jövő imádságunk előzze meg, hanem azok is csatlakozzanak hozzá, amelyekkel a földön mindenütt a benneteket nagy szánalommal övező, bármilyen rendű krisztushívők egy szívvel-lélekkel fordulnak az ég felé.
Legyetek tehát meggyőződve róla, hogy a keresztények egész családja tisztelettel csodálja mindazt, amit ti hosszú idő óta csöndben, megpróbáltatások közepette, mindenféle szorongattatásban szenvedtek; és alázatosan esedezik az irgalmas Istenhez, hogy össze ne roskadjatok az istentelen gonoszság kemény csapásaitól és a hamisság megtévesztő cselvetéseitől, hanem a szent vértanúk szilárd bátorságával mindenki előtt tegyetek tanúságot hitetekről, és hogy üldözőitek – akikre szintén vonatkozik a keresztény szeretet parancsa – elnyeljék a megbocsátást attól, aki szerető öleléssel várja minden tékozló fiú hazatértét.
Ebben az édes reményben bizakodva a legnagyobb örömmel adjuk nektek mindnyájatoknak, Szeretett Fiaink és Tiszteletreméltó Testvérek, valamint a gondjaitokra bízott nyájaknak apostoli áldásunkat, amely legyen mind atyai jóindulatunknak tanúsága, mind pedig a bőséges mennyei ajándékok előjele.
Kelt Rómában, Szent Péternél, június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, az 1956. évben, pápaságunk tizennyolcadik évében.

XII. Pius pápa

XII. Pius pápa „Luctuosissimi eventus” kezdetű apostoli körlevele
1956. október 28.

Tiszteletreméltó testvéreinkhez, a pátriárkákhoz, prímásokhoz, érsekekhez, püspökökhöz és más helyi ordináriusokhoz, akik békében és közösségben vannak az Apostoli Szentszékkel: nyilvános könyörgések elrendelése az igazságra épülő béke kieszközléséért Magyarország kegyetlen öldökléstől gyötört népe számára
Tiszteletreméltó testvérek, Üdvözlet és apostoli áldás

Azok az igen gyászos események, melyek Kelet-Európa népeit sújtják, különösen pedig a számunkra oly kedves Magyarországot, amely most egy borzalmas öldöklés vérében fekszik, mélyen megrázzák atyai lelkünket. De nemcsak a mienket, hanem bizonyára mindazokét, akik számára drága értéket jelentenek a civilizáció jogai, az emberi méltóság és szabadság, amely kijár egyénnek és nemzetnek egyaránt.
Apostoli hivatalunkból fakadó tudat ösztönöz bennünket ezért arra, hogy sürgető felhívással forduljunk hozzátok Tisztelendő Testvérek és a rátok bízott nyájhoz, hogy testvéri szeretettől csatlakozzatok hozzánk, könyörögjünk az Istenhez, esdjük ki Tőle, Akinek kezében van a népek sorsa és vezetőinek nemcsak hatalma, hanem élete is, – hogy legyen vége a hatalmas vérontásnak és ragyogjon fel végre az igazi béke, amely igazságon, szereteten és igazi szabadságon alapszik
Legyen végre világos mindenki előtt, hogy ha a nép rendje egyszer felborul, azt nem lehet visszaállítani sem a halálosztó fegyverek erejével, sem a polgárokra alkalmazott erőszakkal, mert az ő legbelsőbb érzéseiket nem lehet elfojtani, sem pedig csalárd elméletekkel, amelyek megrontják a lelket, megsértik az Egyház, a polgári és a keresztény lelkiismeret törvényeit. Az igazi szabadság iránti sóvárgást sohasem lehet külső erőszakkal elfojtani.
Rendkívül komoly körülmények között, melyek a keresztény nyáj egy részét annyira sújtják, kedves emlékek jutnak eszünkbe. Midőn 20 évvel ezelőtt elődünk XI. Piusz legátusaként Budapestre mentünk, hogy részt vegyünk az Eucharisztikus világkongresszuson, melyet akkor ott tartottak meg, nagy örömmel és vigasztalással láttuk, hogy a szeretett magyar katolikusok mily nagy áhítattal és mély tisztelettel követik a legméltóságosabb Oltáriszentséget, midőn azt a város utcáin körmenetben vitték. Biztosak vagyunk abban, hogy ugyanaz a hit, az isteni Megváltó ugyanilyen szeretete lángol fel ismét ennek a népnek a lelkében, annak ellenére, hogy azok, akik az istentelen kommunizmust rájuk erőszakolták, minden eszközzel arra törekedtek, hogy kitöröljék lelkükből atyáik vallását.
Ezért szilárdan hiszünk abban, hogy ez az igen nemes nép, még ebben a szörnyű felfordulásban is, melynek közepén találta magát, imával fordul az Istenhez, hogy kieszközölje az igazságos renden alapuló, annyira óhajtott békét.
Biztos reményünk továbbá az is, hogy minden igaz keresztény, a világ bármely részében éljen is, csatlakozik imáival az oly sok bajtól és igazságtalanságtól sújtott testvéreinek könyörgéséhez és ezzel tanúsítja a szeretet nagy közös kötelékét.
Különösen buzdítjuk erre az imahadjáratra azokat, akikre különös gyengédséggel tekintünk – hiszen ugyanúgy kell tennie földi helytartójának is, ahogyan maga az isteni Üdvözítő tett –, azokra, akik éveik első virágjában pompáznak ártatlanságban, kedvességben és bájosságban, különösen nagy reményt fűzünk ezeknek a kicsinyeknek az imádságához, mert ebben az annyi bűntől beszennyezett világban már valamiképpen az angyalokat kell szóhoz juttatni.
Velük együtt minden keresztény hívja segítségül a Boldogságos Szűz Mária hatalmas pártfogását, mely olyan értékes az Isten előtt, hiszen ő isteni Megváltónk anyja és a mi szeretett édesanyánk is.
Nincs kétségünk aziránt, hogy minden ember a városokban és községekben, sőt még a legtávolabbi falvakban is, ahol csak világít az Evangélium fénye – minden keresztény, főleg pedig a kisgyermekek – egész lelkükkel felelnek atyai buzdításunkra, melyhez a tietek is csatlakozni fog, úgy hogy Isten kegyelmének befolyásával és segítségével, melyet oly sok könyörgő hang, valamint Szűz Mária közbenjárása esdett ki, a szeretett magyar nép, melyet oly sok szomorúság sújtott és oly sok vér öntözött, éppúgy mint Kelet-Európa népei, akiket megfosztottak vallási és polgári szabadságuktól, boldogan és békésen szabhatnak igazságos rendet társadalmi életüknek, biztosítva Istennek és Jézus Krisztusnak, az isteni Király törvényeit, akinek országa „az igazság és béke országa, a szentség és kegyelem országa, az igazság és kegyelem országa.” (Krisztus Király ünnepének prefációja.)
Ettől a reménytől lelkesítve, mindnyájatoknak Tisztelendő Testvérek s a gondotokra bízott nyájaknak, különösen pedig mindazoknak, akik Magyarországon és Kelet-Európa többi országaiban nehéz körülmények között és annyi baj által sújtva élnek, egész szívünkkel küldjük apostoli áldásunkat.

XII. Piusz

XII. Pius pápa „Eodem paterno animo” kezdetű távirata Mindszenty József bíboroshoz (Acta Apostolicae Sedis 48. (1956) 761–762.)
1956. október 31.

Eminenciás Mindszenty József esztergomi érsek úrnak, a Római Szent Egyház bíborosának, aki deportálása és bebörtönzése után visszanyerte szabadságát

Amilyen atyai érzéssel nyolc évvel ezelőtt székhelyedről való jogtalan elűzetésedet és börtönbe vettetésedet végtelen szomorúsággal eltelve megsirattuk, majd nemegyszer – különösen a rendkívüli konzisztórium során – nyilvánosan is felpanaszoltuk, ugyanazzal fogadjuk most a nagy vigasztalásunkra szolgáló hírt, amely szerint hazádnak és az egész földkerekség összes katolikusának ujjongása közepette visszanyerted szabadságodat.
Nagy hálát adunk ezért Istennek, aki kegyesen meghallgatta az összes krisztushívő állandó könyörgését, és akinek segítő kegyelméből a Krisztusért való oly sok és nagy megpróbáltatást kiállva hited és erényes lelked megerősödve világított.
Legyen ez annak előjele, hogy a Te és főpásztortársaid apostoli munkája révén, amelybe nyájaitok is lelkesen kapcsolódjanak bele, a tévtanok okozta súlyos károk és a vérontás után az igen kedvelt magyar nemzet körében megújultan virágozzanak fel a keresztény erkölcsök, és az Egyház és az Apostoli Szentszék iránt atyáitoktól öröklött rendíthetetlen hűségetek is folyton tündököljön.
Miközben pedig az e napok igen gyászos eseményeiben elhunytak számára örök nyugalomért esdeklünk, mind neked, Szeretett Fiunk, akit imádságainkkal és gondoskodásunkkal mindig is támogattunk, mind pedig a többi főpásztornak, a klérusnak és az összes krisztushívőnek, név szerint is azoknak, akik az igen súlyos harcokban megsebesültek, kiáradó szeretettel adjuk apostoli áldásunkat mint a mennyei ajándékok kieszközlőjét.

XII. Pius pápa

XII. Pius pápa „Laetamur admodum” kezdetű enciklikája (Acta Apostolicae Sedis 48. (1956) 745-748.)
1956. november 1.

Tiszteletreméltó testvéreinkhez, a pátriárkákhoz, prímásokhoz, érsekekhez, püspökökhöz és más helyi ordináriusokhoz, akik békében és közösségben vannak az Apostoli Szentszékkel: újabb nyilvános könyörgések elrendelése és buzdítások a békéért
Tiszteletreméltó testvérek, Üdvözlet és apostoli áldás

Nagy örömünkre szolgált az a tudat, hogy nemcsak az egész katolikus világ püspökei, hanem más egyházak lelkészei és hívei is lelkesen csatlakoztak felhívásunkhoz, melyet legutolsó „LUCTUOSISSIMI EVENTUS” kezdetű körlevelünkben tettünk közzé, hogy közös imádsággal ostromoljuk az eget és így imánk hathatós legyen.
Ezért most szívből jövő hálával akarunk köszönetet mondani Istennek, mert megindult a sok könyörgésen, különösen az ártatlan gyermekek imáin és úgy látszik végre megengedi, hogy felderengjen az igazságosságra alapozott béke új korszakának hajnala Lengyelország és Magyarország népei számára.
Nem kisebb örömmel vettük tudomásul, hogy szeretett fiainkat. S. Wyszynski bíborost, Varsó érsekét, valamint Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket, akiket a múltban eltávolítottak székükből, visszaállítottak méltóságukba és felelős hivatalukba, ahol örvendező tömegek fogadták őket diadalmas üdvözléssel, miután ártatlannak és igazságtalanul megvádoltnak jelentették ki őket.
Reményt táplálunk aziránt, hogy ez jó előjele mindkét országban az újjászervezésnek és a béke megteremtésének, az eddiginél józanabb és tökéletesebb elgondolás alapján.
Ezért mégegyszer azzal fordulunk ezen országok valamennyi katolikusához, hogy hozzák összhangba erőiket, csoportosuljanak törvényes pásztoraik köré és így szorgalmas munkával ennek a szent ügynek továbbvitelére és megerősítésére szenteljék magukat. Mert ha egy ilyen alkalmat elszalasztanak, akkor sohasem fogják tudni elérni az igazi békét.
Azonban egyik félelmünk még le sem csillapult lelkünkben, máris másik aggasztó helyzet állt elő. Amint tudjátok, Tisztelendő Testvérek, a középkeleten egy másik harci cselekménynek a lángjai csapnak fel fenyegetően, nem messze a Szentföldtől, ahova leszálltak egykor Isten angyalai az égből és az isteni Gyermek jászola fölött lebegve békét hirdettek a jóakaratú embereknek. (Evangélium Lukács szerint 2,14)
Mi, aki egyforma atyai szeretettel ölelünk át minden népet, nem tehetünk mást, mint imádkozunk a kegyelmek Atyjához és minden vigasztalás Istenéhez (A korintusiakhoz írt második levél 1,13) és sürgetünk mindnyájatokat, hogy imáitokat egyesítsétek a mienkkel, hiszen „harci fegyvereink nem földi, hanem isten erejűek” (A korintusiakhoz írt második levél 10,4).
Egyedül belé helyezzük reményünket, aki mennyei fényével meg tudja világosítani az emberek elméjét, feldühödött akaratukat jobb belátásra bírja, hogy így helyreálljon a jogos rend a nemzetek között, mindnagyobb kölcsönös előnyükre, mindig biztosítva az érdekelt felek törvényes jogait.
Minden embernek, különösen azoknak, akik népek sorsát tartják kezükben, szem előtt kell tartania, hogy háborúból sohasem származhat tartós jó, de annál inkább rengeteg baj és szerencsétlenség.
Az emberek között felmerült nézeteltéréseket sohasem lehet hadseregekkel, mészárlással, rombolással megoldani, hanem csak méltányossággal, törvényességgel, okossággal és igazságossággal.
Ha az igazi béke utáni vágytól hajtott bölcs emberek összegyűlnek, hogy ilyen komoly problémájukkal foglalkozzanak, minden kétséget kizáróan arra kell kényszerítve érezniök magukat, hogy az igazságosság útját válasszák és ne az erőszak meredek lejtőin kalandozzanak, ha megfontolják, hogy milyen nagy veszélyei lehetnek egy háborúnak, amely kis szikrából hatalmas tűzvésszé tud fejlődni.
Szeretnénk felhívni a kormányok figyelmét ezen veszedelmes válság idején mindarra, amiről szóltunk. Nem tudunk kételkedni abban, hogy meg vannak győződve arról, hogy semmi más érdek nem vezet bennünket, hogy így tegyünk, mint minden ember közös java, s a közjólét, mely sohasem fog virágozni, ha testvérvér öntözi
Így tehát, mint már mondottuk, különösen Isten gondviselésébe és kegyelmébe vetjük reményünket és sürgetünk benneteket, Tisztelendő Testvérek, hogy ne szűnjetek meg bátorítani és támogatni az imahadjáratot, amelynek, valamint Szűz Mária közbenjárásának hatására az Úr kegyesen megadja, hogy a háború veszélye megszűnik, a nemzetek közötti nézeteltérés kedvező megoldásra jut, az Egyház isteni Alapítója által szentesített jogait biztosítják mindenki javára és „a népek minden családja, akiket a bűn sebe elszakított egymástól, az Ő édes uralmának hódol.” (Krisztus Király ünnepének könyörgése)
Végül egész szívünkkel küldjük nektek, Tisztelendő Testvérek, és a gondjaitokra bízott nyájra, amely bizonyára hozzátok hasonlóan fog válaszolni megújított buzdításunkra – apostoli áldásunkat, a mennyei kegyelmek hordozóját és atyai jókívánságaink bizonyítékát.

XII. Piusz

XII. Pius pápa „Datis nuperrimis” kezdetű körlevele (Acta Apostolicae Sedis 48. (1956) 748–749.)
1956. november 5.

Tiszteletreméltó testvéreinkhez, a pátriárkákhoz, prímásokhoz, érsekekhez, püspökökhöz és más helyi ordináriusokhoz, akik békében és közösségben vannak az Apostoli Szentszékkel: az igen gyászos magyarországi események megsiratása és elítélése
Tiszteletreméltó testvérek, Üdvözlet és apostoli áldás.
Egy nemrég kiadott körlevélben, melyet a katolikus püspökökhöz intéztünk, annak a reménynek adtunk kifejezést, hogy a nemes magyar nép számára végre talán felvirradt az igazságra és a szabadságra alapozott béke új hajnala, mert úgy látszott, hogy kedvezően alakulnak a dolgok a nemzet életében. A később érkezett hírek azonban fájdalmas keserűséggel töltötték el lelkünket. Megtudtuk ugyanis, hogy a magyar városokban és falvakban ismét folyik a polgárok drága vére, mert lelkük mélyéből vágynak az igazi szabadság után; az ország éppenhogy felállított intézményeit felforgatták; megsértették az emberi jogokat, és idegen fegyverek segítségével új rabszolgaságba taszították a vértől ázott nemzetet.
Kötelességünk diktálja, hogy felemeljük tiltakozó szavunkat és bánkódjunk a fájdalmas események felett, melyek keserű fájdalmat és méltatlankodást keltettek nemcsak a katolikus világban, hanem minden szabad nemzet körében. Fontolják meg végre azok, akiket felelősség terhelt azokért a gyászos eseményekért, hogy a népek igazi szabadságát sohasem lehet vérbe fojtani. Nekünk, akik atyai lélekkel tekintünk minden népre, ünnepélyesen ki kell jelentenünk, hogy minden erőszak, minden igazságtalan vérontás, bármely részről induljon is ki, mindenkor tilos. Ismét sürgetnünk kell minden népet és társadalmi osztályt, hogy teremtsék meg már a békét, amelynek igazságosságon és szabadságon kell alapulnia, és éltető tápláléka a szeretet.
Istennek Kainhoz intézett szava: Testvéred vére hozzám kiáltott a földről (Teremtés könyve 4,10) még ma is teljes mértékben érvényes. A magyar nép vére is az Úrhoz kiált, aki, mint igaz bíró a közönséges polgárokat rendszerint csak haláluk után bünteti meg bűneikért, de az uralkodókat és nemzeteket néha még életükben sújtja igazságtalanságaikért, amint ezt a történelem példái elénk tárják. Hasson az Isten ezeknek a felelős embereknek a lelkére, hogy végre véget érjen az igazságtalanság, minden erőszak megszűnjék és minden nép egymás közötti békében élve, ismét megtalálja a jogos rendet a higgadt nyugalom légkörében.
Azért küldjük imáinkat az Istenhez, hogy azok, akik halálukat lelték ezekben a szomorú napokban, különleges módon élvezhessék az örök világosságot és békét a mennyben; szeretnénk továbbá, ha minden keresztény egyesítené könyörgését a Mienkkel ezért a szent célért.
Midőn ezeket az érzéseinket tudomástokra hozzuk, szívből küldjük nektek, Tisztelendő Testvérek, és híveiteknek, különösen pedig a szeretett magyar népnek apostoli áldásunkat, a mennyei kegyelem jelét és atyai jóakaratunk bizonyítékát.

XII. Piusz

XXII. Piusz pápa 1956. november 10-i rádiószózata
1956. november 10.

Atyai szívünk aggódik a magyar nép ellen elkövetett gonosztettek miatt, amelyeket azért szenved, mert elkövette azt a „bűnt”, hogy az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására törekedett. Ehhez hozzájárul másik aggodalmunk a veszélybe került béke miatt, valamint fájdalmunk, midőn látjuk, hogy megfogyatkoznak azok sorai, akiknek tekintélye, egysége és jóakarata, általános vélemény szerint, sok bizalmat megérdemelt volna a népek közötti igazságosságon és igazi szabadságon alapuló egyetértés folyamatos visszaállítása terén
Ki tagadhatná, hogy a béke és a szabadság ügyében a haladás megkezdett útján jelentős lépések történtek visszafelé, ismét árnyékba borítván a reményeket, amelyek fáradságos munka árán feléledtek, és amelyekre sokféle bizonyíték nyújtott alapot.
Nagyon sok vért ontottak ki igazságtalanul. Nagyon sok gyászos esemény, nagyon sok öldöklés történt most váratlanul. A bizalom vékony szála, mely ismét kezdte egyesíteni a népeket, és kissé összefűzni a szíveiket, úgy látszik, elszakadt; gyanú és igazságtalanság vájt még mélyebb elválasztó szakadékot. Az egész világ jogosan rökönyödött meg az erő alkalmazásához való visszatérés gyorsaságának láttán, pedig ezt mindkét fél számtalanszor alkalmatlan eszköznek ítélte a viták eldöntésére és a jog diadalra jutásának biztosítására.
Kétségtelen, hogy a világ, felébredve a céltalan erőszak napjainak lázából, megrendült bizalmában, mert az események annak a politikának visszatéréséről tanúskodnak, amely – bár különböző módon – az egyik fél önkényes cselekedetét és a gazdasági érdekeket az emberi élet és az erkölcsi értékek fölé helyezi.
Tekintettel az igazságosság és a testvéri szeretet iránti ekkora nemtörődömségre, az embereknek a jövő iránti szkepticizmusára, az egyes emberek gondolatvilága közti nagy eltérésekre, Mi, akik Istentől azt a hivatalt kaptuk, hogy előmozdítsuk valamennyi nemzet jólétét, és Akik erősen hisszük, hogy a béke nem elérhetetlen álom, hanem mindenki által megvalósítható kötelesség; azzal a szándékkal, hogy hozzájáruljunk a béke megmentéséhez egészében és alkotórészeiben – szívből fakadó felhívásunkat intézzük a népekhez: állítsuk vissza a béke útjait, erősítsük meg azok egységét, akik erre vágynak, állítsuk vissza a bizalmat azokban, akik ezt elvesztetté
Először is hozzátok szólunk, szeretett embertestvérek, férfiak, asszonyok, értelmiségiek, fizikai munkások, művészek és földművelők, bármely fajból vagy országból valók is vagytok, mert nektek kell tudomására hozni vezetőiteknek legbensőbb érzéseiteket és igazi törekvéseiteket. A legutóbbi események megerősítették, hogy az emberek – családok és egyesek egyaránt – többre becsülik munkájuk és családjuk nyugalmát még az annyira óhajtott jólétnél is. Készek ezt visszautasítani is, ha ennek ára a zsarnokság, vagy a háború kockázata összes következményeivel: a romokkal, gyásszal és halállal együtt.
A vallás, a civilizáció és a helyes emberi érzés nevében legyen vége a törvénytelen és brutális elnyomásnak, a háborús terveknek, a nagyhatalmak közti politikai nyomásnak – tehát mindazon dolgoknak, melyek a földi életet a szorongás és a terror szakadékába rántják, megölik a lelket és semmivé teszik a munka és haladás vívmányait.
Ez a természet szava. Ezt széltében-hosszában hangosan kell hirdetni és meg kell hallania, el kell fogadnia mindenkinek, akire a nép a hatalom gyakorlatát rábízta. Ha a közhatalom – azon határon belül, ameddig ez az ő kötelessége – nem törekszik legalább a polgárok életét, szabadságát és nyugalmát biztosítani, bármilyen eredményt tud is felmutatni, alapvető célját illetően kudarcot fog vallani.
De minden egyéb súlyos gondon túlmenően ránehezednek az emberek gondolataira a magyarországi gyászos események A világ egyetemes és önkéntes megmozdulása, amelyet a más súlyos eseményekkel való törődés sem képes csökkenteni, megmutatja, mennyire szükséges és sürgető visszaadni a szabadságot az attól megfosztott népeknek. Lehetséges az, hogy a világ közönyösen szemlélje embertestvéreit és magukra hagyja őket, hogy a lealacsonyító rabszolgaság legyen a sorsuk? Magától értetődik, hogy a keresztény lelkiismeret nem veheti semmibe azt az erkölcsi kötelességet, hogy megpróbálja minden megadott eszközzel eredeti állapotába visszaállítani méltóságukat és visszaadni szabadságukat.
Nem titkoljuk magunk előtt, hogy milyen kényes ma a viszony az egyes nemzetek és az ezeket magukba foglaló földrészekre kiterjedt csoportosulások között. De hallassa szavát a lelkiismeret, a Teremtő és a testvéri szeretet rendeljen alá még súlyos áldozatok árán is, minden más problémát, minden egyéni érdeket a rabszolgaságba taszított millió emberi élet elsődleges és alapvető problémáinak.
Amint lehetséges, kezdjék meg az emberek soraik rendezését és fűzzék szorosra szilárd közös szerződésben mindazokat – kormányokat és népeket egyaránt –, akik ki akarják taposni ezen a világon az Isten fiait megillető méltóság és tisztelet ösvényeit. Ez a szerződés legyen olyan, amely képes tagjait hatásosan megvédeni minden igazságtalan támadás ellen, amely jogaik és függetlenségük ellen irányul. S nem a becsületes emberek hibája lesz, ha azok számára, akik letérnek erről az ösvényről, csak az elszigetelődés sivatagja marad osztályrészül. Talán majd egyszer megvalósul az – és Mi egész szívünkkel erre vágyunk –, hogy a békét és szabadságot őszintén szerető népek tökéletes egysége elegendő lesz arra, hogy belátásra bírja azokat, akik az emberi társadalom legelemibb törvényeit is semmibe veszik és ezzel személy szerint is megfosztják magukat attól a jogtól, hogy az emberiesség, az igazságosság és a béke nevében szót emelhessenek.
Népeik pedig talán jobban, mint mások, legalább is érezzék szükségességét annak, hogy visszatérjenek és és részt képezzenek ismét az emberi családban és egyesüljenek ismét a béke és szabadság ügye érdekében. Béke, szabadság! Eljött az óra, amikor ezek a súlyos szavak nem engednek többé teret a kétértelműségnek. Visszakapták eredeti tiszta jelentésüket, ahogy Mi is mindig értettük azokat és amelyet a természet törvényeiből és a Teremtő akaratának megnyilvánulásából vontak le. Újra és újra mondjátok el ezeket, hangoztassátok és állítsátok működésbe. Vezetőitek hű tolmácsai legyenek igazi érzéseiteknek, igazi törekvéseiteknek. Isten segítsen benneteket, Isten legyen a ti erőtök.
Isten! Isten! Isten! Bárcsak hangzanék ez a kimondhatatlan név, minden jog, igazságosság és szabadság forrása, a parlamentekben, a tereken, az otthonokban, a gyárakban, értelmiségiek, fizikai munkások száján, a sajtóban és a rádióban. Legyen az Isten neve – amely rokonértelmű a békével és a szabadsággal – a jóakaratú emberek irányító mértéke, a népek és nemzetek köteléke, a jel, amelyről a közös felszabadulás munkájában a testvérek és munkatársak felismerik egymást. Rázzon fel benneteket az Isten a bódultságtól, szabadítson meg a zsarnokokkal és a háborús uszítókkal való minden bűnrészes kapcsolattól, világítsa meg lelkiismereteteket, erősítse meg akaratotokat az újjáépítés munkájára. Mindenekfölött pedig visszhangozzék az Ő Neve a templomokban és a szívekben hatalmas fohászként az Úrhoz, hogy végtelen hatalmával segítsen végrehajtani mindazt, aminek elérésében az emberi erők oly nagy nehézségbe ütköznek.
Ezzel az imádsággal, melyet első helyen mindig a Kegyelem Trónusához intézünk, biztosítunk benneteket, szeretett gyermekeink, hogy visszatér a nyugalom és beragyogja a földet és a lehangolt arcokat, és ez a béke, amely ily nagy megpróbáltatásokon ment keresztül, tisztábban, tartósabban és igazabban kerül ki belőlük.