MAGYARORSZÁG PRÍMÁSA

S. Em. R.
Dr. ERDŐ PÉTER

bíboros,

esztergom-budapesti érsek és metropolita

Jelmondata:
"INITIO NON ERAT NISI GRATIA"
"Kezdetben nem volt más, csak a kegyelem"

Budapesten született 1952. június 25-én. A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd1970-től az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet növendéke és az Esztergomi Hittudományi Főiskola hallgatója. 1971-től a budapesti Központi Papnevelő Intézetbe növendéke és a Római Katolikus Hittudományi Akadémián hallgatója.

1975. június 18-án szentelte pappá Lékai László Budapesten, a Bakáts téri templomban. 

1975-1977-ben káplán Dorogon.

1975-ben a licenciátust, 1976-ban teológiai doktorátust szerzett. 1977-1980 között Rómában a Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasaként a Pápai Lateráni Egyetemen kánonjogot tanult, kánonjogi doktorátust szerzett.

1980 és 1986 között teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán. 1983-ban habilitált a budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémián. 1986 és 1988 között a Pápai Gergely Egyetem megbízott tanára, 1988 és 2002 között meghívott professzor.

1988-tól  és 2002 között egyetemi tanár, tanszékvezető a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián, majd 1993-tól Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán.1996-1998 között dékán, 1998–2003-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora. 1995-ben és 1996-ban kutatói ösztöndíjas Berkeleyben, a University of Californián.

1990-től pápai prelátus, 1994-től apostoli protonotárius.

1994–1995-ben az Esztergomi Érseki Bíróság helynöke, 1994 -1998 között az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye püspöki helynöke. 

1999. november 5-én II. János Pál pápa Pupp-i címzetes püspökévé és a Székesfehérvári Egyházmegye segédpüspökévé nevezte ki

2000. január 6-án Rómában, a Szent Péter bazilikában II. János Pál pápa szentelte püspökké.

2002. december 7-én a pápa az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyébe főpásztori székébe helyezte át, ünnepélyes prímás érseki beiktatása 2003. január 11-én történt.

2003. szeptember 28-án a Bíborosi Kollégium tagjává nevezik ki, II. János Pál pápa a 2003. október 21-i konzisztóriumon kreálja bíborossá. Címtemploma a Szent Balbina-templom.

2003. október 10-én védte meg akadémiai doktori disszertációját. 2007-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2013-tól rendes tagja.

2005. szeptember 7-én megválasztják a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökévé.

2005. október 6-án megválasztják  az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnökévé.

Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció, a Katolikus Nevelés Kongregációja, a Pápai Törvénymagyarázó Tanács, valamint az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának tagja.

Tudományos szakterülete az egyházjog, illetve a középkori kánonjogtörténet és egyháztörténet. Aktív résztvevője a nemzetközi kánonjogi tudományos közéletnek, nemzetközi tudományos testületek elnökségi tagja: Consociatio Internationalis Studio Iuris Canonici Promovendo (Róma), Stephan Kuttner Institute of Medieval Canon Law (München), valamint Associatio Winfried Schulz (Berlin).

Több folyóirat és kiadványsorozat alapítója, elindítója, illetve szerkesztője: Folia theologica, Folia Canonica, Kánonjog, Teológia (1996 és 1998 között) Studia Theologica Budapestinensia, Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici, Pázmány Könyvek. Szerkesztő-, illetve tudományos bizottsági tag az alábbi folyóiratoknál és kiadványoknál: Communio. Nemzetközi katolikus folyóirat (Budapest), Revista Española de Derecho Canónico (Salamanca), Magyar Felsőoktatás (Budapest), Bulletin of Medieval Canon Law (München–Róma), Amateca Teológiai Kézikönyv Sorozat (Milánó, magyar kiadásban: Szeged), Forum Canonicum (Lisszabon), Forum iuridicum (Varsó).

Vendégprofesszorként meghívást kapott Buenos Airesbe (Pontificia Universidad Católica Argentína, 1996), valamint Rómába (Pápai Lateráni Egyetem, 1997). 2001-től a European Academy of Sciences and Arts (Salzburg) tagja. A Katolikus Egyház képviseletében részt vett a vallásszabadsággal és az egyházakkal kapcsolatos törvény-előkészítő munkában, valamint az egyházi delegáció tagjaként közreműködik több, Magyarország és az Apostoli Szentszék közötti megállapodás előkészítésében. 1990 és 2001 között több állami felsőoktatási testület – egyebek mellett a Magyar Rektori Konferencia elnöksége és a Felsőoktatási és Tudományos Tanács –, valamint kuratórium tagja.



FŐBB MŰVEI:

Tudományos munkájának eredményeként eddig mintegy 250 tanulmánya és 20 kötete jelent meg.
Az ókeresztény kor egyházfegyelme (Budapest, 1983)
Az Egyházi Törvénykönyv magyar fordítása és magyarázata (Budapest, 1985, 2001)
L'ufficio del primate nella canonistica da Graziano ad Uguccione da Pisa (Róma, 1986)
Introductio in historiam scientiae canonicae (Róma, 1990, spanyol kiadás: Buenos Aires, 1993, bővített olasz kiadás: Róma, 1999)
Egyházjog (Budapest, 1992)
Egyház és vallás a mai magyar jogban (Schanda Balázzsal, Budapest, 1994)
Az egyházjog teológiája (Budapest, 1995, olasz kiadás: Torino, 1996, német kiadás: Münster, 1999, spanyol kiadás: Budapest, 2002)
Bonn-Budapest. Kanonistische Erträge einer Zusammenarbeit (szerkesztő, Würzburg, 1997)
Az egyházjog forrásai Történeti bevezetés (Budapest, 1998, német kiadás: 2002)
Egyházjog a középkori Magyarországon (Budapest, 2001)
Az élő egyház joga (összegyűjtött tanulmányok, Budapest, 2006)
Geschichte der Wissenschaft vom kanonischen Recht. Eine Einführung (Berlin, 2006)
Mission et culture (Budapest, 2007)
Storia delle fonti del diritto canonico (Velence, 2008)




BÍBOROS, KARDINÁLIS (latinul: cardinalis)
Pápaválasztói joggal és a pápa segítésével (egyéni és testületi tanácsadással és egyházkormányzati támogatással) együtt járó méltóság.
Kardinalisnak nevezték a 8. századtól a székesegyházak klerikusait. Ezért nevezik a cardinálisokat még ma is a latin címükön: Sanctae Romanae Ecclesiae Cardinalis, S.R.E. Card. (a Római Szent Egyház kardinálisa). A mai bíborosi intézmény a Római Egyház(megye) klérusának jelentős csoportjaiból alakult ki. A város 7 részében működő diákonusok, a 6 udvari diákonus, a főbb templomok élén álló 25 presbiter (áldozópap), főként pedig a 7 Róma környéki (suburbicarius) egyházmegye püspökei a pápa mellett a tanácsadó testület (bíborosi kollégium) szerepét töltötték be. 1179-től ők lettek a pápa kizárólagos választói. Így érthető, hogy a 12. századig a bíborosok Rómában és környékén élő klerikusok voltak. Attól kezdve kaptak kinevezést a római címekre távolabb élők is. A címül kapott Róma környéki egyházmegyékben vagy római templomokban, melyet ugyan a bíborosok „birtokba vesznek”, nem illeti meg őket semmilyen kormányzati hatalom: nem avatkozhatnak bele ott sem a vagyonkezelésbe, sem a fegyelembe, sem a templomi szolgálatba. De buzdítja őket a jog, hogy tanácsukkal, gondoskodásukkal (adományok) segítsék ezeket a templomokat, ill. egyházakat. Egyszerre két címe is van a bíborosi testület dékánjának. Ő ugyanis magánál a jognál fogva az ostiai egyházmegye címével rendelkezik, de korábbi bíborosi címét is megtartja (350.k. 4.§).

XXIII. János 1962-ben elrendelte, hogy a bíboros köteles püspökké szenteltetni magát, ha kinevezése pillanatában még nem lenne az. E kötelezettség alól természetesen pápai fölmentés lehetséges. II. János Pál p-sága idején került is sor erre. A bíborosokat a pápa szabadon nevezi ki. Az a tény, hogy bizonyos egyházmegyék - többnyire érseki rangú - megyéspüspöke hosszú ideje mindig bíborosi kinevezést kap, még nem kötelezi a pápát, hogy az illető egyházmegye főpásztorát a jövőben is a bíborosok sorába emelje. A pápa szabad a kinevezés terén, ám a Codex fölsorol bizonyos alkalmassági föltételeket, melyeknek hiánya a kinevezés érvényességét nem érinti. Ezek: 1. a jelöltnek már legalább áldozópapnak kell lennie; 2. nem egyszerűen kifogástalannak vagy megfelelőnek, hanem magasan kiemelkedőnek kell lennie a katolikus tanítás, az erkölcs, a vallásosság és az ügyintézésben való okosság terén. A bíborosi tisztséget ki-ki a bíborosi testület előtt kihirdetett pápai határozattal nyeri el. A törvényben megszabott kötelességek és jogok az új bíborost a kihirdetés pillanatától illetik meg. Erre a kihirdetésre a titkos konzisztóriumon kerül sor.

Előfordul, hogy valakinek a kinevezését a pápa a konzisztóriumon bejelenti, de az új bíboros nevét nem közli, hanem „keblében” (in pectore) megőrzi. Az ilyen in pectore kinevezés jogi hatásai igen mérsékeltek. Amíg az érintett nevét a pápa nyilvánosságra nem hozza, az illető nem rendelkezik a bíborosi kötelességekkel és jogokkal. Ám ha később nevét hivatalosan nyilvánosságra hozzák, a bíborosi testület rangsorában azt a helyet foglalja el, mely a kinevezés név nélküli bejelentésétől számítva megilleti. A bíborosok a pápát egyénileg is hivatottak segíteni az egész egyház mindennapi ügyeinek területén, így bizonyos meghatározott tisztségekben is. Ilyenek pl. a római kúria egyes feladatkörei: a bíboros államtitkár, a kúria központi hatóságainak vezetői és tagjai, de ilyen tisztség a pápai oldalköveté is.

A bíborosok számát V. Sixtus pápa 1586-ban hetvenben szabta meg (6 püspök, 50 presbiter, 14 diákonus bíboros). E számot XXIII. János pápa lépte túl, majd VI. Pál 1973-ban 120-ra emelte a 80 éven aluli bíborosok számának határát. E szám azóta is változik.



A BÍBOROSOK KÖTELEZETTSÉGEI ÉS JOGAI

Kötelesek a pápával serényen együttműködni (356.kánon). Kötelesek Rómában lakni, ha a kúriában valamilyen hivatalt töltenek be és nem megyéspüspökök, sőt a bíborosi testület dékánja és aldékánja akkor is köteles erre, ha a kúriában nincs hivatala. A megyéspüspöki minőségben működő bíborosok is kötelesek Rómába menni, valahányszor a pápa összehívja őket. Azok a bíborosok, akik a római kúria vagy Vatikán állam valamely hatóságának vagy más állandó intézményének élén állnak, 75. életévük betöltésekor kötelesek benyújtani hivatalukról való lemondásukat a pápának. Amikor pedig 80. életévüket betöltik, automatikusan elvesztik pápaválasztói és a konklávéba való belépési jogukat, továbbá a kúria és a Vatikánvárosi Állam központi hatóságaiban való tagságukat (nem csupán vezetői tisztségüket!). Akit bíborosi méltóságra emeltek, köteles hitvallást tenni. A bíborosok jogai közül a CIC külön említi, hogy ha Rómán és a saját egyházmegyéjükön kívül tartózkodnak, a személyükre vonatkozó dolgokban ki vannak véve a tartózkodási helyük szerinti megyéspüspök kormányzati hatalma alól. Magánál a jognál fogva mindenütt a világon gyóntatási fölhatalmazásuk van, melynek gyakorlását a megyéspüspök sem tilthatja meg. A bíborost sajátos bíbor színű ruhában, karingben, cappa magnával, rendszerint leeresztett, fehér prémmel szegett kapucnival és bíborosi kalappal ábrázolják. A bíboros címerében címerfödél a bíborosi kalap, melynek 2 oldalán piros zsinóron 15-15 (1+2+3+4+5) bojt függ. A kalap és a pajzstető között a pajzs mögé állított kereszt van: kettős, ha érsekből, egyes, ha püspökből kreálták tulajdonosát.

BÍBOROSOK MAGYARORSZÁGON:

1252. III. 25. Báncsa István

1378. IX. 18. Demeter

1384. XII. 17. Alsáni Bálint

1408. V. 9. Dominis János

1439. XII. 12. Szécsi Dénes

1467. IX. 18. Várdai István

1477. XII. 10. Rangoni Gábor

1493. IX. 20. Estei Hippolit,

1500. IX. 20. Bakócz Tamás,

1567: Delfini Zakariás ,

1573. VI. 5. Verancsics Antal

1584. VII. 23. Báthori András,

1585. XII. 18. Draskovich György

1607. XII. 10. Forgách Ferenc

1629. XI. 19. Pázmány Péter

1698. Keresztély Ágost

1717. VII. 12. Csáky Imre

1727. Sinzendorf Fülöp

1778. VI. 1. Batthyány József

1853. III. 7. Scitovszky János

1873. XII. 22. Simor János

1893. I. 16. Vaszary Kolos

1906. XII. 6. Samassa József

1914. V. 25. Csernoch János,

1927. XII. 19. Serédi Jusztinián

1946. II. 21. Mindszenty József

1976. V. 24. Lékai László

1988. VI. 28. Paskai László

2003. X. 21. Erdő Péter



PRÍMÁS
Az ország első főpapja, aki érseki méltóságú, joghatósága alá tartozik az ország egész klérusa. Magyarország prímása a mindenkori esztergomi érsek. Az egyetemes latin jog szerint a tiszteletbeli elsőbbségen kívül kormányzati hatalommal nem rendelkezik, kivéve ha egyes esetekben ezt pápai kiváltság vagy jóváhagyott jogszokás bizonyítja. A prímás tehát a metropolitánál magasabb cím, mely a részegyházak egy tartományánál nagyobb csoportjának vezetői tisztségével legalább történelmi kapcsolatban van. A prímások között történelmileg megkülönböztethetők antik közigazgatási tényre visszavezethető primáciák és ún. nemzeti primáciák, melyek a pszeudo-izidori dekretális-gyűjtemény primácia-fogalmának elterjedése után megtért népek körében jelentek meg. A magyar primácia ez utóbbi csoportba tartozik. Az esztergomi érsek által viselt „Magyarország prímása” cím ősi pápai kiváltság és jogszokások alapján valódi kormányzati hatalommal is jár. A magyar prímás meglévő egyházkormányzati hatalmáról szóló általános összefoglalások szerint a prímás nemzeti zsinatot hívhat össze és azon elnökölhet, a Szentszék és a magyar állam felé a magyar katolikus egyházat képviseli, érseki bíróságán kívül külön harmadfokú rendes bírósága van. Tiszteleti jogai közül az alábbiakat sorolják fel: az apostoli keresztet az egész országban mindenütt maga előtt vitetheti, a bíborosi jelvényeket bíborosi kinevezése előtt is viselheti. Korábban a magyar prímás sajátos jogának tekintették azt is, hogy ő volt a püspöki konferencia mindenkori elnöke. Ez a helyzet a Szentszék pozitív intézkedése folytán 1990-ben megszűnt, mert a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia újonnan jóváhagyott szabályzatának 23. cikkelye azt írja elő, hogy az elnököt választani kell.



ÉRSEK (latinul: archiepiscopus)
Az egyháztartomány élén álló megyéspüspök, kinek székéhez a pápa tartósan suffraganeus egyházmegyéket kapcsol. Megfelelője a bizánci szertartásban a metropolita. Az érsek jogállását a 4. századtól jellemezi, hogy nem mindenben elöljárója a tartomány megyéspüspökeinek, mégis bizonyos különleges jogokat élvezett, pl. a püspökválasztás megerősítése, a tartomány látogatása és bizonyos fokú felügyelete, a tartományi zsinat összehívása és a rajta való elnöklés. Az érsek jogai 1973 óta elég mérsékeltek: 1) kormányzati hatalom terén a szuffragáneus egyházmegyékben csak arra van illetékessége, amit a jog kifejezetten megenged a számára. Ennek alapja, hogy az érseki hatalom helyettesi jellegű, vagyis az egyik megyéspüspök a másik fölött kormányzati hatalmat csak a legfőbb egyházi hatóság megbízásából gyakorolhat. Az érsek kormányzati illetékességei az alárendelt egyházmegyékben a következők: a) felügyelet a hit és az egyházfegyelem terén. A tapasztalt visszaéléseket a metropolita általában maga nem korrigálhatja, hanem értesítenie kell ezekről a római pápát, b) kánoni látogatás a szuffragáneus egyházmegyékben, ha ezt annak főpásztora elmulasztotta, ám ilyenkor is szüksége van a Szentszék előzetes jóváhagyására, c) egyházmegyei kormányzó kijelölése, d) a Szentszéktől kapott különleges megbízatások. Magyarországon Szent István korától érsek az esztergomi és a kalocsai, 1803-tól az egri, 1993-tól a veszprémi megyéspüspök.