RÓMAI PÁPA
F E R E N C
Jézus Krisztus földi helytartója,
Szent Péter apostolfejedelem 266. utóda,
Róma püspöke,
az Egyetemes Egyház legfőbb papja,
Nyugat pátriárkája, Itália prímása,
a római egyháztartomány érseke és metropolitája,
Vatikánváros államfője,
Isten szolgáinak szolgája.
Jelmondata:
„MISERANDO ATQUE ELIGENDO”
„megkönyörült és kiválasztotta” (Mt 9, 9)
Családi neve: Jorge Maria Bergoglio
Született: Buenos Aires, 1936. december 17.
Novícius kezdete a jezsuitáknál: 1958. március 11.
Pappá szentelik: 1969. december 13.
Jezsuita novíciusmester: 1972-1973.
Jezsuita tartományfőnök: 1973-1979.
Papnevelőintézeti rektor és plébános San Miguel-ben: 1980-1986.
Buenos Aires segédpüspöke: 1992. május 20.
Püspökkészentelése: 1992. június 27.
Buenos Aires koadjutor érseke: 1997.június 3.
Buenos Aires érseke: 1998. február 28.
Bíborossá kreálta II. János Pál pápa: 2001. február 21.
Az Argentin Püspöki Konferencia elnöke: 2005. november 8. - 2011. november 8.
Pápává választották: 2013. március 13.
Címere és jelmondata:
Felidézi püspöki címerét, megőrizve jelmondatát is: „Miserando atque eligendo” („megkönyörült és kiválasztotta” (Mt 9, 9); „Meglátta őt Jézus, megkönyörült rajta, és kiválasztotta” - Tiszteletreméltó Szent Béda áldozópap szentbeszédeiből). A kék színű pajzsot a pápai méltóságot övező szimbólumok veszik körül (a püspöki süveg két kulcs, egy arany és ezüst kulcs között helyezkedik el, amelyeket egy vörös kötél köt össze). A pajzs felső részén a Jezsuita Rend emblémája látható: egy sugárzó nap, amelyben vörös színnel három betű látható: IHS, vagyis Jézus nevének görög monogramja. A „H” betűn egy kereszt látható, a monogram alatt pedig három fekete szög. Ez alatt jobb oldalon egy csillag, bal oldalon pedig a nárdusvirág figyelhető meg. A csillag a régi címerhasználat szerint Szűz Máriát, Krisztus és az Egyház Anyját jelképezi, míg a nárdusvirág Szent Józsefre, az egyetemes Egyház védőszentjére utal. A hispániai ikonográfiai hagyományban Szent Józsefet nárdusvirággal a kezében ábrázolják. Ezekkel a jelképekkel a Szentatya kifejezi mély tiszteletét Szűz Mária és Szent József iránt.
Jelmondata Szent Béda áldozópap szentbeszédeiből származik, mely az isteni könyörület felmagasztalása, egyes elemei szerepelnek Szent Máté liturgikus ünnepén az olvasmányos imaóra szövegében. A homília különleges jelentőségű a pápa lelki útját és életét illetően is, hiszen 1953-ban, Szent Máté liturgikus ünnepén Isten szeretetteljes jelenlétét életében személyes módon élte és tapasztalta meg. Egy gyónást követően megérezte Isten könyörületét, aki szeretettel a szerzetesi életre hívta, Loyolai Szent Ignác nyomdokain járva. Püspökké való kinevezését követően erre az eseményre emlékezve, úgy döntött, hogy életének mottójául választja: „Miserando atque eligendo”.
Pápai megnyilatkozások:
2013 - Lumen fidei (A hit fénye) kezdetű enciklika
https://katolikus.hu/dokumentumtar/2997
2013. - Evangelii Gaudium (Az Evangélium öröme) apostoli buzdítás
https://katolikus.hu/dokumentumtar/2979
2015. - Misericordiae vultus (Az irgalmasság arca) kezdetű pápai bulla
https://katolikus.hu/dokumentumtar/2985
2015. - Laudato si' („Áldott légy”) kezdetű enciklika
https://katolikus.hu/dokumentumtar/2996
2016. - Amoris laetitiae (A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítás
https://katolikus.hu/dokumentumtar/3991
A RÓMA PÁPÁK NÉVSORA
I. század
1. Szent Péter + 67. VI. 27.
Neve arámul Kéfa, görögül Petrosz, latinul Petrus (Szikla). Betszaidában született Palesztinában. Apja Jónás, testvére Szent András apostol, aki vele együtt halász volt. Eredeti neve Simon vagy Simeon, a Péter nevet Jézustól kapta (Máté Evangéliuma 16,18). Jézus mennybemenetele után a 12 apostol vezetőjeként intézkedett Júdás helyének betöltéséről. Pünkösdkor ő kezdte meg az evangélium hirdetését; Kornéliusz házanépében ő vette föl az első pogány családot az Egyházba (Apostolok Cselekedetei 10), arra hivatkozva, hogy ezt kinyilatkoztatás alapján tette. Vezető szerepét Szent Pál is elismerte. Meglátogatta az antiochiai egyházat, rövid ideig Korintusban is tevékenykedett, és Kis-Ázsiában is hirdethette az evangéliuot. Római napjairól és haláláról tanúskodik Római Szent Kelemen pápa levele (90-es évek), Antiochiai Szent Ignác (2. sz. eleje), Gajus presbiter, Szent Ireneus és Tertullianus. Az Egyház kezdettől fogva vértanúként tisztelte, sírja fölé Nagy Konstantin császár (306-337) bazilikátt emelt. A Máté Evangélium 16,18-20 és János Evangélium n 21,15-17 szerint ő az Egyház sziklaalapja, Jézustól kapott hivatalát emberek halásza (Lukávs Evangélium 5,1-11), az oldás és kötés, és. a kulcsok hatalma jelképek szemléltetik. Az 1. század Egyháza személyében az Egyház vezetőjét és egysége biztosítékát látta. Utóda a mindenkori római püspök, a pápa.
2. Szent Linus 67-76
Szent Ireneusz szerint azonos a Második Timóteus levél 4,21-ben említett Linusszal. A Liber Pontificalis (a pápák kéziratos életrajzi gyűjteménye) szerint Volterrában született, Szent Péter térítette meg, a helynökévé tette és utódjának is ő jelölte. Rómában halt meg;vértanúsága kérdéses.
3. Szent Anaklét 76-88
Athénban született. A Liber Pontificalis szerint görög származású, Antiokhosz fia. Valószínűleg kezdettől Szent Péter mellett volt Rómában. Domitianus idején lett vértanú. A 8. századtól a martirológiumok június 26-án külön szentként ünneplik Anaklétot és július 13-án Cletust. A korábbi források azonban egy személynek tartják őket, s bizonyára csak névrövidítésként keletkezett a Cletus. Ezen a néven szerepel a szentmise római kánonjában. 1960-ban a Rítus Kongregáció törölte is a júliusi ünnepet. Magyarországi tiszteletére utal néhány patrocínium, illetve helynév: Balatonkiliti (Somogy), Dunakiliti (Győr-Moson-Sopron), azaz Kilité vagy Kilit oltalmába ajánlott falu. Alakját sem legendairodalunk, sem szakrális művészetünk nem tartja számon, de ünnepét régi misekönyveinkben megtaláljuk.
4. Szent Kelemen 88-97
A patrisztika az apostoli atyák között tartja számon. Vallószínűlega Flavius család fölszabadított rabszolgája volt. A hagyomány szerint jól ismerte Szent Pétert és Szent Pált. Pápaságának egyetlen, de nagyon fontos emléke a korintusiakhoz írt levele. 4. századi legendája szerint Trajanus császár Kerszonba (Krím félsziget) száműzte, és kőbányában kellett dolgoznia. Végül horgonyt kötöttek a nyakába és a tengerbe vetették, ezért a horgony az attribútua. Vértanúsága magyarul itt olvasható: Ókeresztény írók VII. kötet. (ford. Vanyó László) A híres római S. Clemente-bazilika (Szent Kelemen-bazilika) Róma eredetileg nem ő tiszteletére épült, hanem azonos nevű tulajdonosé volt. 867:-ben Szent Cirill magával hozta Kerszonból az ereklyéit, és ebben a bazilikában helyezték el . A hajósok, kalaposok, márványfaragók, tengerészek védősztje, zivatar, hajótörés, gyermekbetegségek ellen kérik oltalmát, a bányászok hajdani patrónusa. Tiszteletével főleg Tirol és Csehország egyes bányavidékein, Magyarországon szórványosan, leginkább Rozsnyó és Selmecbánya környékén találkozunk. A Kelemen, Kelen, Kele, Kelő családnév hajdani tiszteletéről tanúskodik.
5. Szent Evarisztosz 97-105
A Liber Pontificalis szerint Betlehemben született, egy Júdás nevű zsidó fiaként. Pápaságáról semmi adat nem maradt fenn. A Liber Pontificalis neki tulajdonítja 25 római titulus, azaz plébánia alapítását, de a történészek szerint ez későbbi intézmény. Valószínúleg vértanú lett. Attribútuma a kard.
II. század
6. Szent I. Sándor 105-115
Rómában született. Működéséről semmit sem tudunk, a Liber Pontificalis csak apja nevét (Alexander) és a római kerületet jelöli meg, ahonnan való. Össze szokták téveszteni egy vértanú Sándorral, akit a Via Nomentana mellett, a VII. mérföldkőnél fejeztek le Evantius pappal és Theodulosz diákonussal.
7. Szent I. Szixtusz 115-125
8. Szent Teleszforosz 125-136
9. Szent Hüginosz 136-140
10. Szent I. Piusz 140-155
11. Szent Anikétosz 155-166
12. Szent Szótér 166-175
13. Szent Eleutherosz 175-189
14. Szent I. Viktor 189-199
15. Szent Zefürinosz 199-217
III. század
16. Szent I. Kallisztosz 217-22
17. Szent I. Orbán 222-230
18. Szent Pontianus 230-235
19. Szent Anterus 235-236
20. Szent Fabianus 236-250
21. Szent Cornelius 251-253
22. Szent I. Lucius 253-254
23. Szent I. István 254-257
24. Szent II. Szixtusz 257-258
25. Szent Dénes 259-268
26. Szent I. Felix 269-274
27. Szent Eutükhianosz 275-283
28. Szent Caius 283-296
29. Szent Marcellinus 296-304
IV. század
30. Szent I. Marcellus 308-309
31. Szent Euszébiosz 309-309
32. Szent Miltiadész +314
33. Szent I. Szilveszter 314-335
34. Szent Márk 336-336
35. Szent I. Gyula 337-352
36. Liberius 352-366
37. Szent I. Damasus 366-384
Hispániában vagy Rómában született 304/05-ben. Apja Antonius római jegyző, majd diákonus és pap, anyja Laurentia, nővére Iréné volt. Családjából hozta magával a vértanúk tiszteltét. Liberius pápa diákonusa lett, 355-benvele indult a számkivetésbe, de még az indulás napján visszatért. A római klérussal együtt esküt tett, hogy Liberius életében nem választanak pápát, II. Félix mégis hamarosan ellenpápa lett. Amikor 358-ben Liberius visszatért, újra melléje állt. 366. október 1-én a nép zöme őt, egy kisebb csoport Ursinust választotta pápává; az ellentétek véres összecsapásokban fejeződtek ki. A sokféle eretnekséggel szemben (arianizmus, apollinarizmus, eunominianizmus, novacianizmus) 371-ben és 374-ben is zsinatot tartott, s anélkül, hogy bárkit elítélt volna, megerősítette a Krisztusról és a Szentlélekről szóló tanítást. Keleten a helyzet nem változott, ezért Theodosius császár összehívta az I. konstantinápolyi zsinatot, mely 381. május-júliusban ülésezett, s melynek dogmatikai döntéseit elfogadta, de a pátriárkai székek új rangsorát nem. 382-ben Rómában újabb zsinatot tartott, amelyen Szent Ambrus és Szent Jeromos is részt vett, s megerősítette a Róma, Alexandria, Antiochia, Konstantinápoly sorrendet. Ettől kezdve használatos az Apostoli Szentszék kifejezés. A liturgiában kötelezővé tette a latint, csak a Kyrie maradtmeg görög nyelven. 382-ben Szent Jeromost megbízta a Szentírás latin fordításának revíziójával. Ékesítette a római bazilikákat, újjáélesztette a vértanúk tiszteletét, közel 60 verses sírföliratát, melyekkel sírjaikat ékesítette, Furius Dionysius Filocalus véste márványba. Bazilikát épített a Via Ardeatina és Appia között (később ide temették), valamint a városban Szent Lőrinc tiszteletére, melynek átépített változata a mai S. Lorenzo in Damaso-bazilika, ahová ereklyéit a 8. század végén átvitték. Rómában halt meg 384. december 11-én.
38. Szent Siricius 384-399
39. Szent I. Anasztáz 399-401
V. század
40. Szent I. Ince 401 – 417
41. Szent Zosimus 417 – 418
42. Szent I. Bonifác 418 – 422
43. Szent I. Celesztin 422 – 432
44. Szent III. Szixtusz 432 – 440
45. Nagy Szent I. Leó 440 – 461
46. Szent Hilarus 461 – 468
47. Szent Simplicius 468 – 483
48. Szent III. Felix 483 – 491
49. Szent I. Gelasius 492 – 496
50. II. Anasztáz 496-498
51. Szent Simmachus 498 – 514
VI. század
52. Szent Hornisdas 514 – 523
53. Szent I. János 523 – 526
54. Szent IV. Felix 526 – 530
55. II. Bonifác 530 – 532
56. II. János 533 – 535
57. Szent I. Agapétosz 535 – 536
58. Szent Silverius 536 – 537
59. Vigilius 537 – 555
60. I. Pelagius 556 – 561
61. III. János 561 – 574
62. I. Benedek 575 – 579
63. II. Pelagius 579 – 590
64. Nagy Szent I. Gergely 590 – 604
Rómában született 540 körül. Az Aniciusok patricius családjából való, apja, Jordanus előkelő ember, aki egyházi hivatalt (regionarius) is viselt. Házuk a Clivus Scaurin, a mai Monte Celión volt. Vsz. jogot tanult, mert fiatalon, 572/73-ban prefektus lett. Apja halála után 574/75ben lemondott állásáról és szerzetes lett. Atyai házát kolostorrá alakította, ugyanakkor Szicíliában hat kolostort alapított. A szerzetesi közösségben elmélyülten tanulmányozta a Szentírást, a szentatyákat, elmélkedett és szigorú aszkézisban élt. Később élete legboldogabb szakaszának látta ezeket az időket. 579 végén II. Pelagius pápa diákonussá szentelte és követként Konstantinápolyba küldte. Bár gör-ül nem beszélt, barátságot kötött az udvar jelentős személyiségeivel. Pelagius eredeti célját, hogy katonai segítséget kapjon a longobárdok ellen, nem tudta elérni, csak némi pénzt kapott, de volt alkalma közelről megismerni a cs. diplomáciát. 585/86-ban a pápa visszarendelte és titkárként maga mellé vette. 590-ben ő lett Pelagius utóda a római püspöki székben. Mint pápa a klérust jámbor életre sürgette. Itáliában a Patrimonium Petri területénén gazdaságilag is rendet teremtett. Sevillai Szent Leander segítségével meg tudta erősíteni a hispániai egyház és Róma kapcsolatát. 592-93-ban a Rómát ostromló longobárdokkal békét tudott kötni. Mivel a bizánci császár egyre kevésbé tudta megvédeni Itáliát, Gergely atyja lett a magára maradott népnek és előkészítette az Egyházi Államot. Igazi nagysága törékeny testéből sugárzó aszkéta szellemének köszönhető, mely a régi rómaiak fölényes intellektualizmusával szemben az erkölcsi jóságot állította egy jövendő világ középpontjába. 596 tavaszán a Szent András kolostor negyven szerzetesét küldte Angliába az angolszászok megtérítésére. A küldötteket emberséges magatartásra, a pogány hagyományok bölcs értékelésére intette. Ez a körültekintő missziós munka jellemezte később Szent Bonifác német, majd Szent Gellért és társai magyar térítését is. Rendkívüli hatásúak lettek liturgikus intézkedései, melyek célja a pápai liturgia elevenné és széppé tétele volt, később ez liturgia lett a minta az egész Egyházban. Gyűjtője és formálója volt a később róla elnevezett gregorián éneknek. Himnuszokat is írt a zsolozsmába, melyeket ma is imádkozunk. 800 óta Szent Ambrussal, Szent Ágostonnal és Szent Jeromossal együtt emlegették, VIII. Bonifác négyüket a négy nagy nyugati egyházatya címmel tüntette ki. Rómában hunyt el 604. március 12-én.
VII. század
65. Sabinianus 604 – 606
66. III. Bonifác 607
67. Szent IV. Bonifác 608 – 615
68. Szent I. Adeodatus 615 – 618
69. V. Bonifác 619 – 625
70. I. Honorius 625 – 638
71. Severinus 640 – 640
72. IV. János 640 – 642
73. I. Theodorosz 642 – 649
74. Szent I. Márton 649 -655
75. Szent I. Jenő 654 – 657
76. Szent Vitalianus 657 – 672
77. II. Adeodatus 672 – 676
78. Donus 676 – 678
79. Szent Agathon 678 – 681
80. Szent II. Leó 682 – 683
81. Szent II. Benedek 684 – 685
82. V. János 685 – 686
83. Konon 686 – 687
84. Szent I. Sergius 687 – 701
VIII. század
85. VI. János 701 – 705
86. VII. János 705 – 707
87. Sisinnius 708 – 708
88. Konstantin 708 – 715
89. Szent II. Gergely 715 – 731
Rómában született 669 körül. Apja Marcellus. Ifjúkorától pápai szolgálatban állt a lateráni palotában. I. Sergius szubdiákonussá szentelte, pénztárossá és könyvtárossá nevezte ki. Konstantin pápát diákonusként kísérte el Konstantinápolyba, és részt vett a trullai zsinattal (III. konstantinápolyi zsinat) kapcsolatos tárgyalásokon. Pápaként határozottan föllépett a képrombolás ellen, amiért Izauri Leó fegyverrel támadt ellene. 719-ben fogadta Winfridet (Szent Bonifác), és a frízekhez küldte, majd 722-ben a germánok missziós püspökévé szentelte. A bizánciak ellen harcoló Liutprand longobárd királyt 727-ben és 729-ben is vissza tudta tartani Róma kifosztásától. Sok templomot és kolostort renováltatott, újjáépíttette a longobárdok által 580-ban lerombolt montecassinói kolostort. Nagy Szent Gergely nyomában atyja volt a Patrimonium Petri népének, s előrevitte a fejlődést a Egyházi Állam felé. Rómában halt meg 731. február 11-én.
90. Szent III. Gergely 731 – 741
Szíriában született. Egész fiatalon került Szíriából Rómába, a S. Krizogon-templom papja lett. Székfoglalása után hamarosan egy Georgius nevű papot küldött Izauri Leó császárhoz követként, és fölszólította, hogy vonja vissza a képrombolást elindító rendeletét. A császár a követet útközben elfogatta és száműzte. Erre még 731-ben zsinatot tartott, amely ünnepélyesen megerősítette a képek tiszteletét és kiközösítette a képrombolókat. A képtisztelet hangsúlyozására szobrokkal ékesítette a Szent Péter sírja fölötti confessiót, s külön kápolnát rendezett be a bazikikában az ereklyéknek, melyeket széles körből gyűjtött össze. A császár válaszul hajóhaddal indult ellene, de egy vihar az Adriai-tengeren szétszórta a hajókat. A császár lefoglalta a Patrimonum Petri kalábriai és szicíliai birtokait, Illiriát és a tesszaloniki vikariátust a konstantinápolyi pátriárka alá rendelte. A pápai birtokokat észak felől Liutprand támadta meg, és szinte Róma kapuiig nyomult előre. Ekkor történt először, hogy a pápa egy nyugati uralkodó segítségét kérte: Martell Károlyhoz fordult, akit bár lekötött ugyan az arabok elleni harc (732. poitiers-i győzelem), de diplomáciai úton segítette. Később befejezte Róma falakkal való megerősítését, s ahogy csak lehetett, gondoskodott a népről. Ezáltal a gyakorlatban már világi fejedelem feladatait látta el, s innen már csak egy lépés volt hátra a Egyházi Állam megalakulásáig. Rómában halt meg 741. november 27/28-án A Szent Péter-bazilikában, az ereklyék kápolnájában temették el. Ünnepe szeptember 28-án van.
91. Szent Zakariás 741 – 752
92. II. István 752 – 752
93. Szent I. Pál 757 -767
94. III. István 768 – 772
95. I. Hadrianus 772 – 795
96. Szent III. Leó 795 – 816
IX. század
97. IV. István 816–817
98. Szent I. Paszkál 817– 24
99. II. Jenő 824–827
100. Valentinus 827–827
101. IV. Gergely 827–844
Rómában született. Fossanovai bencés szerzetes. Szent I. Paszkál pápa maga mellé vette. Pápává választása után megvárta, míg Jámbor Lajos legátusa törvényesnek nyilvánítja, s ezután foglalta el székét. A szaracénoktól való félelem miatt megerősítette Ostiát, Alexandriából 828-ban Velencébe vitték Szent Márk ereklyéit és megkezdték a S. Marco-bazilika építését. Lipari szigetéről Beneventóba menekítették Szent Bertalan ereklyéit. Keleten tovább folytatódott és súlyosbodott a képrombolás: Theophilosz császár eltávolíttatta a falakról a szentképeket, és növények-állatok képeit festette helyettük; üldözte a képtisztelő szerzeteseket, a Szent Lukács-féle Mária-kép őrzőit meg is ölette. Szent Oszkárt az északi területek missziós legátusává nevezte ki. Valószínűleg része volt Mindenszentek ünnepe elterjedésében. Rómában halt meg 844 januárjában.
102. II. Sergius 844–847
103. Szent IV. Leó 847–855
104. III. Benedek 855–858
105. Szent I. Miklós 858–867
106. II. Hadrianus 867–872
107. VIII. János 872–882
108. I. Marinus 882–884
109. Szent III. Hadrianus 884–885
110. V. István 885–891
111. Formosus 891–896
112. VI. Bonifác 896
113. VI. István 896–897
114. Romanus 897
115. II. Theodorus 897
116. IX. János 898–900
X. század
117. IV. Benedek 900–903
118. V. Leó 903
119. III. Sergius 904–911
120. III. Anasztáz 911–913
121. Landon 913–914
122. X. János 914–928
123. VI. Leó 928
124. VII. István 928–931
125. XI. János 931–935
126. VII. Leó 936–939
127. VIII. István 939–942
128. II. Marinus 942–946
129. II. Agapitus 946–955
130. XII. János 955–964
131. VIII. Leó 963–965
132. V. Benedek 964–966
133. XIII. János 965–972
134. VI. Benedek 973–974
135. VII. Benedek 974–983
136. XIV. János 983–984
137. XV. János 985–996
138. V. Gergely 996–999
Családi nevén Bruno Karintiában született 972-ben. Karintiai Ottó herceg fia, I. Ottó császár dédunokája, III. Ottó unokatestvére. Hildebald wormsi püspök udvarában nevelkedett. Papként a királyi udvar káplánja. 996-ban Ravennában egy római küldöttség III. Ottótól kérte az új pápa jelölését, aki őt jelölte. Idegen létére a római klérus és nép örömmel fogadott. A 24 éves pápa május 23-án császárrá koronázta a 16 éves Ottót. Szent Adalbert ekkor másodszor tartózkodott Rómában, s ő és a császár sürgetésére visszatért Prágába. 997-ben a Crescentiusok XVI. János személyében ellenpápát állítottak, aki kiűzte Rómából. Észak felé menekülve Paviában zsinatot tartott. 998-ban Ottó katonákkal vitte vissza Rómába, bevette az Angyalvárat és kivégeztette a lázadókat. Jóváhagyta a császár kegyeltjének, Gerbertnek (II. Szilveszter) ravennai érsekségét és elküldte neki a palliumot. Malária áldozata lett Rómában 999. február 18-án. Ő volt első német származású pápa, a sötét század 32. pápája.
139. II. Szilveszter 999–1003
XI. század
140. XVII. János 1003–1003
141. XVIII. János 1004–1009
142. IV. Sergius 1009–1012
143. VIII. Benedek 1012–1024
144. XIX. János 1024–1032
145. IX. Benedek 1032–1044
146. III. Szilveszter 1045–1045
147. IX. Benedek 1045–1045
148. VI. Gergely 1045–1046
Családi nevén Johannes Gratianus Rómában született. Valószínűleg a Pierleoni családból származott. A Porta Latina melletti Szent János-bazilika papja volt. A IX. Benedek és III. Szilveszter közti szakadás megszüntetése és a megújulás érdekében súlyos összeget fizetett Benedeknek, hogy mondjon le. A rómaiak emelték a pápai trónra, melyet a francia és a német uralkodó is elismert. Damiani Szent Péter örömmel üdvözölte a pápai trónon. Benedek és Szilveszter egy időre elhagyta Rómát, de hamarosan visszatértek és maguknak követelték a pápaságot. A rómaiak ekkor III. Henriket kérték döntőbírónak. Henrik Sutriba zsinatot hívott egybe, mindhármukat megidézte és letette. Őt simóniával vádolta és klerikusával, Hildebranddal (VII. Gergely) együtt Németországba száműzte, hogy így vegye elejét újabb szakadásnak. Utódnak 1046-ban II. Kelement ültette trónra. Kölnben halt meg 1047. december 20-án
149. II. Kelemen 1046–1047
150. IX. Benedek 1047–1048
151. II. Damasus 1048–1048
152. Szent IX. Leó 1049–1057
153. II. Viktor 1055–1057
154. IX. István 1057–1058
155. II. Miklós 1059–1061
156. II. Sándor 1061–1073
157. Szent VII. Gergely 1073–1085
158. Boldog III. Viktor 1086–1087
159. Boldog II. Orbán 1088–1099
160. II. Paszkál 1099–1118
XII. század
161. II. Gelasius 1118–1119
162. II. Callixtus 1119–1124
163. II. Honorius 1124–1130
164. II. Ince 1130–1143
165. II. Celesztin 1143–1144
166. II. Lucius 1144–1145
167. Boldog III. Jenő 1145–1153
168. IV. Anasztáz 1153–1154
169. IV. Hadrián 1154–1159
170. III. Sándor 1159–1181
171. III. Lucius 1181–1185
172. III. Orbán 1185–1187
173. VIII. Gergely 1187–1187
Családi nevén Albertus de Morra, OSA Beneventoban született, Campania tartományban a 12. sz. elején. Laonban lett szerzetes. III. Sándor bíborossá tette és fontos ügyekben legátusként küldte többek között Angliába. 1178-ban a római egyház kancellárja. Forma dictandi című művében leírta a cursus leoninus szabályait. Beneventóban szigorú szabályzatú ágostonos kongregációt alapított. Alighogy Ferrarában megválasztották, érkezett a hír, hogy október 2-án Szaladin szultán bevette Jeruzsálemet. Minden erejével arra törekedett, hogy békét teremtsen a fejed-ek között és keresztes hadjáratot szervezzen a Szentföld visszavételére. Terveit 8 héttel későbbi halála akadályozta meg Pisaában 1187. december 17-én.
174. III. Kelemen 1187–1191
175. III. Celesztin 1191–1198
176. III. Ince 1198–1216
XIII. század
177. III. Honorius 1216–1227
178. IX. Gergely 1227–1241
Családi nevén Segni Ugolino, Anagniban született grófi családban 1170 körül. Abból családból való, amely 1198-ban III. Incét adta az Egyháznak. Párizsban és Bolognában tanult. 1196-ban bíboros. 1199-ben Dél-Itáliában, 1207-ben és 1209-ben Németországban legátus. Eleinte jó kapcsolata volt II. Frigyessel, 1221-ben az Észak-itáliai városokban kihirdette eretnekellenes törvényeit, de a keresztes háború ügyében a császár nem hallgatott rá. Mint protektor-bíboros sokat tett a kamalduliak, a ciszterciek, a ferencesek, a domonkosok, a harmadrendek és a klarisszák érdekében. Jóbarátként támogatta Assisi Szent Ferencet, Szent Domonkost és Joachim da Fiorét. Megválasztása után szembekerült Frigyessel, mert az meg akarta hódítani egész Itáliát és a korábban elfogadott keresztes hadjáratot állandóan halogatta. 1227-ben elindult seregével, de néhány hét múlva visszafordult járvány miatt, ezért kiközösítette. 1228-ban Frigyes elérte a Szentföldet, de annak hallatára, hogy a pápa katonái betörtek Apuliába, azonnal visszatért. 1230-ban megkötötték a ceperanói békét, melyben Frigyes nagy engedményeket tett, ő pedig föloldotta kiközösítését. Lombardia birtoklása miatt újra kitört a harc, ezért 1239-ben újra kiközösítette a császárt, sőt ellenkirályt akart állítani, ezért Frigyes lehetetlenné tette az 1241 húsvétjára hirdetett római zsinat megtartását. Seregével Róma ellen indult, s már a kapuk előtt állt, amikor ő meghalt. Pápaként is támogatta a szerzetesrendeket. Jóváhagyta a koldulórendek kiváltságait. 1232-ben a domonkosokra bízta az addig püspöki felügyelet alatt működő inkvizíciót, és meghatározta a perrendtartást is. Mindent megtett a konstantinápolyi latin császárság fönntartásáért. 1230-ban megalapította a toulouse-i egyetemet, s Párizsnak engedélyezte Arisztotelész tanítását. Levelezett Assisi Szent Klárával, Prágai Szent Ágnessal és Árpádházi Szent Erzsébettel. 1227-ben Róbert esztergomi érseknek legátusi fölhatalmazást adott, hogy a Kunországban térítő domonkosokat irányítsa (milkói püspökség). 1229-ben Ugrin kalocsai érsek kérésére engedélyezte a szerémi püspökség fölállítását. Hozzájárult, hogy IV. Béla a bencések egykori ercsi kolostorába karthauziakat telepítsen. A tatárdúlás alatt 1241. július 1-én keresztes hadjáratot hirdetett Magyarország védelmére. Rómában halt meg 1241. augusztus 22-én.
179. IV. Celesztin 1241–1241
180. IV. Ince 1243–1254
181. IV. Sándor 1254–1261
182. IV. Orbán 1261–1264
183. IV. Kelemen 1265–1268
184. Boldog X. Gergely 1272–1276
Családi nevén Tebaldo Visconti Piacenzában született, Itáliában 1210 körül. Diákonusként lett a piacenzai Szent Antal-bazilika kananokja. 1236-ban a szintén piacenzai származású Jacobus de Pecorara OCist bíboros – akit IX. Gergely pápa azzal a megbízással küldött a városba, hogy a megválasztandó püspök miatt veszekedő papságot megbékítse - a bizalmába fogadta, és magával vitte további útjára Lyonba, ahol kanonoki stallumot szerzett neki, majd Liège-be, ahol kinevezte főesperessé, de fölmentette a helybenlakástól, hogy mellette maradhasson. Betegsége miatt 1241-ben nem tudta elkísérni a bíborost a római zsinatra. Visszatérve Liège-be 283 plébániára felügyelt, közben 1248-52-ben a párizsi egyetemen tanult. Szent Bonaventura, Aquinói Szent Tamás diáktársa, Szent IX. Lajos, a későbbi IV. Kelemen és V. Ince barátja lett. 1252-ben visszatért Liège-be, 1265-ben Kelemen pápa Fieschi bíboros, angliai legátus mellé rendelte, hogy csillapítsák le a Monfort Simon-féle lázadást és vegyék rá a királyt a keresztes háborúra. A lázadást sikerült lecsillapítaniuk, III. Henrik fia, Edvárd ezért fogadalmat tett a keresztes háborúra. Megszületett a nagy terv: IX. Lajos a francia sereggel Észak-Afrikában, Edvárd az angol sereggel Palesztinában támad és Jeruzsálemnél találkoznak. A tervet Lajos halála meghiúsította. 1271 késő őszén kapta a hírt, hogy Viterbóban, három év konklávé után szeptember 1-én őt választották meg pápának. Elindulása előtt még elzarándokolt Krisztus sírjához, és fogadalmat tett, hogy háborút indít Jeruzsálem visszafoglalásáért. Rómába érve pappá, majd püspökkké szentelték, 1272. március 27-én megkoronázták. 1274-re egyetemes zsinatot hívott össze Lyonba, hogy megoldást találjon a két legégetőbb kérdésre: a keleti és nyugati egyház egységére és a keresztes háborúra. Míg Lyon felé utazott, a nagyobb városokban mindent elkövetett terveiért, de nem sok meghallgatásra talált. Május 7-ém nyitotta meg a 14. egyetemes, a II. lyoni zsinatot. A létrejött egység sajnos nem lett sem általános, sem tartós. Nagyon fontos lett a zsinat Ubi periculum konstitúciója, mely meghatározta a konklávé rendjét, hogy a későbbiekben el lehessen kerülni a túl hosszú széküresedést. I. Rudolf választását ismerte el, de halála (Arezzo 1276. január 10.) megakadályozta a keresztes háború megszervezését. Az arezzói dómban temették el. 1275-ben Gerardus de Mutina pápai alesperest küldte Magyarországra (Szlavóniába) és Lengyországba, hogy a lyoni zsinat határozata értelmében szedje be az egyházak 6 évi jövedelmének a tizedét a Szentföld megsegítésére. Ebből maradt fönn az első hazai pápai számadás.
185. Boldog V. Ince 1276 – 1276
186. V. Hadrián 1276–1276
187. XXI. János 1276–1277
188. III. Miklós 1277–1280
189. IV. Márton 1281–1285
190. IV. Honorius 1285–1287
191. IV. Miklós 1288–1292
192. Szent V. Celesztin 1294
193. VIII. Bonifác 1294–1303
XIV. század
194. Boldog XI. Benedek 1303–1304
195. V. Kelemen 1305–1314
196. XXII. János 1316–1334
197. XII. Benedek 1335–1342
198. VI. Kelemen 1342–1352
199. VI. Ince 1352–1362
200. Boldog V. Orbán 1362–1370
201. XI. Gergely 1371–1378
Családi nevén Pierre-Roger de Beaufort Maumontban született, Franciaországban, 1329-ben. Nagybátyja, VI. Kelemen 1348-ban bíborossá tette, ezután Perugiában tanult. Jámbor, tisztaéletű jogász pap lett. Megválasztása után elítélte Wyclif 18 tételét. Békét közvetített IV. Károly és Nagy Lajos király között. Próbálta összefogni a keresztény fejedelmeket a törökök ellen. Az Egyházi Állam városai lázadni kezdtek Firenze vezetésével francia tisztviselői miatt, ezért Firenzét ki is közösítette. 1376. januártól Sziénai Szent Katalin 14 levelet írt neki, majd személyesen bátorította a Rómába való visszatérésre. E sürgetésnek engedve 1376. szeptember 13-án megszökött Avignonból, és Genován át 1377. január 17-én bevonult Rómába. A város zűrzavarát látva először visszahúzódott Anagniba, s már arra gondolt, hogy visszamegy Avignonba, de ezt halála megakadályozta. Ő volt az utolsó francia és a 7. avignoni pápa.
202. VI. Orbán 1378–1389
203. IX. Bonifác 1383–1404
XV. Század
204. VII. Ince 1404–1406
205. XII. Gergely 1406–1417
Családi nevén Angelo Correr Velencében született 1325 körül. 1380-ban Castello püspöke lett. 1387-ben VI. Orbán pápa adószedőként küldte Aquileia, Zára, Spalato, Raguza és Antibari területére. 1390-ben konstantinápolyi latin pátriárka 1405-ban bíboros, 1406-ban Anconában legátus lett. Ince halála után 1415-ben a konklávé kezdetén 13 bíboros-társával kötelezte magát, hogy megválasztása esetén amint XIII. Benedek ellenpápa lemond, maga is lemond, hogy lehetővé tegye az új kezdést és az egyházszakadás lezárását. 1409-ben a pisai zsinat jogellenesen megfosztotta hivatalától, s hívei nagy része V. Sándor, majd XXIII. János oldalára állt. 1414. december 5-én nyílt meg a konstanzi zsinat, melyre követet küldött, s általa 1415. július 4-én lemondott. Haláláig viselte a pápai legátus címet. Recanatiban hunyt el 1417-ben.
206. V. Márton 1417–1431
207. IV. Jenő 1431–1447
208. V. Miklós 1447–1455
209. III. Callixtus 1455–1458
210. II. Piusz 1458–1464
211. II. Pál 1464–1471
212. IV. Szixtusz 1471–1484
213. VIII. Ince 1484–1492
214. VI. Sándor 1492–1503
Családi nevén Rodriguez de Borja a spanyolországi Xátiva-ban születettValencia-ban 1430-ban. III. Callistus pápa unokaöccse. Még mielőtt pappá szentelték volna, egy római nőtől, Vanozza de Cataneistől öt gyermeke született: Giovanni, Cesare, Joffre, Lodovico és Lucrezia. 1455-ben Callistus elhalmozta egyházi javadalmakkal, Bolognába küldte jogot tanulni, 1456-ban bíborossá kreálta. 1458. június végétől a valenciai érsekség adminisztrátora, mely tisztséget egészen a pápaságig megtartotta. VI. Sixtus 1471-ben Albano püspökévé nevez ki - valószínűleg ekkor szentelték püspökké - majd Spanyolországba ment legátusként. 1476-ban a pápa áthelyezte a portói püspökségre. 1482-ben Cartagena, 1489-ben egyidejűleg Mallorca szigete, 1491 körül Eger adminisztrátora is. 1492. augusztus 11-én nem egészen simónia nélkül pápává választották. Pápaságában két korszak volt: 1492-98-ban a nápolyi királysággal, Spanyolországgal és az itáliai fejedelemségekkel próbált szövetséget alkotni. 1498-1503-ban elfordult a nápolyi királyságtól, és szövetkezett XII. Lajos francia királlyal, hogy föltámassza az Egyházi Államot. 1493-ban szövetséget kötött Velencével és Milánóval, majd barátsági szerződést II. Alfonz nápolyi királlyal, amit egy házassággal is megpecsételtek: fia, Joffre elvette Alfonz leányát. 1495-98-ban zajlott Savonarola ügye, akit végül kiközösített és átadott ellenségeinek. Amerika fölfedezésekor, mindjárt a trónralépése után határvonalat húzott észak-déli irányban a spanyol és a portugál törekvések közé. E vonaltól nyugatrara a spanyoknak, keletre a portugáloknak adott közlekedési és térítési szabadságot. 1499-ben szövetkezett Velencével és XII. Lajossal a török ellen. II. Ulászló 1500-ban csatlakozott a szövetséghez, melyet 1501 májusában Budán ünnepélyesen kihirdették, és tárgyaltak arról, hogy ősszel hadjáratot indítanak, de az nem történt meg. 1497-től komolyan foglalkoztatta az egyházi reform, de azt rokonsági kötelékei s főleg a fia, Cesare szertelenségei lehetetlenné tették. Ennek ellenére 1500-ban a szentévben nagyon sok zarándok kereste fel Rómát. Nagyműpártoló volt: a vatikáni palotában Pinturicchióval dolgoztatott, helyreállíttatta az Angyalvárat, a római egyetemnek új palotát építtetett. Michelangelo neki készítette a Pietàt.
XVI. Század
215. III. Piusz 1503–1503
216. II. Gyula 1503–1513
217. X. Leó 1513–1521
218. VI. Hadrián 1522–1523
219. VII. Kelemen 1523–1534
220. III. Pál 1534–1549
221. III. Gyula 1550–1555
222. II. Marcell 1555–1555
223. IV. Pál 1555–1559
224. IV. Piusz 1560–1565
225. Szent V. Piusz 1566–1572
226. XIII. Gergely 1572–1585
Családi nevén Hugo Boncompagni Bolognában született 1502-ben. Bolognában tanult, ahol 1531-ben jogtanár lett. 1558-ban Viesti püspöke lett, de 1560-ban lemondott, hogy minden erejét a trienti zsinatnak szentelhesse, ahol jelentős része volt a zsinat okmányainak megfogalmazásában. 1565-ben bíboros lett, majd még ebben az évben spanyolországi legátus. II. Fülöp spanyol király választatta meg pápává. Mindent megtett az Egyház megújulásáért. Támogatta III. Henrik francia királyt a hugenották elleni harcában, az angolok ellen lázadó íreket és a németalföldi spanyol ellenreformációt. Lengyelországban megerősítette a kat. egyházat, de a svéd rekatolizáció, az orosz ortodoxokkal való kapcsolatkeresés és egy törökellenes szövetség létrehozásának terve sikertelen maradt. Mindenütt segítette a szemináriumok megalapítását. Ő maga Rómában alapította az angol, görög, örmény, maronita kollégiumokat. A németekre különös gondja volt, alapítványával megmentette a Collegium Germanicumot. Ő alapította 1579-ben a Collegium Hungaricumot, majd 1580-ban egyesítette a Collegium Germanicummal (Collegium Germanicum-Hungaricum). 1582-ben bevezette a naptárreformot, újjászervezte az Index Kongregációt. Újra elítélte Michel Bajust, aki alávetette magát ítéletének. 1582-ben Antonio Possevino jezsuitát küldte követül Báthori István erdélyi fejedelemhez, hogy közvetítsen a fejedelem és I. Rudolf király között.
227. V. Szixtusz 1585– 590
228. VII. Orbán 1590–1590
229. XIV. Gergely 1590–1591
Családi nevén Niccolo Sfondrati Itáliában, Sommában született 1535-ben. Milánói klerikusból lett 1560. március 13-án Cremona püspöke. 1561-ben részt vett a trienti zsinaton. 1562-ben az index készítésével, 1563-ban a házassággal kapcsolatos zsinati kánonok szövegezésével bízták meg. 1583. december 12-én püspöksésége megtartásával bíboros lett. Jó barátságban volt Borromei Szent Károllyal és Néri Szent Fülöppel. A politika irányítását átadta unokaöccsének, Paolo Camillo Sfondratinak, aki alkalmatlan volt e tisztségre. Rövid pápasága alatt az V. Sixtus által kezdeményezett kapcsolatok megszakadtak. Ismét kiközösítette IV. Henrik francia királyt.
230. IX. Ince 1591
231. VIII. Kelemen 1592–1605
XVII. Század
232. IX. Leó 1605
233. V. Pál 1605–1621
234. XV. Gergely 1621–1623
Családi nevén Alessandro Ludovisi Bolognában született 1554. január 9.-én. Jogász a pápai udvarban. 1612-től Bologna érseke, Rómában szentelték püspökké. 1616-tól bíboros. Beteges, idős ember volt már, amikor pápává választották. Az ügyintézést bíboros unokaöccsére bízta, aki minden erejével támogatta őt. 1622-benmegalapította a Propaganda Fide kongregációt. Pénzzel és diplomáciával támogatta II. Ferdinándot és Bajor Miksát, aki hálából neki ajándékozta a Biblioteca Palatinát. Ő avatta szentté Sztté 1622-ben Xavéri Ferencet, Loyolai Ignácot, Agricola Izidort, Néri Fülöpöt és Avilai Terézt. Rómában halt meg 1623. július 8-án.
235. VIII. Orbán 1623–1644
236. X. Ince 1644–1655
237. VII. Sándor 1655–1667
238. IX. Kelemen 1667–1669
239. X. Kelemen 1670–1676
240. Boldog XI. Ince 1676–1689
Családi nevén Benedetto Odescalchi Comoban született, Lombardia tartományban 1611. május 19-én. A gimnáziumot a comói jezsuitáknál végezte, 1626-32 között kisebb megszakításokkal Genovában a nagybátyjánál élt. 1636-tól a római, 1638-tól a nápolyi egyetem joghallgatója. 1639-ben mindkét jog doktora lett. Közben, anélkül hogy pap akart volna lenni, eltökélte, hogy klerikusként az Egyház szolgálatába lép, ezért 1640-ben fölvette a tonzúrát, s a pápai kúriában vállalt hivatalokat. Marchiában volt adószedő, 1644-ben Maceratában pápai kormányzó. 1645 elején X. Ince pápa maga mellé vette, majd április 24-én bíborossá tette. 1648-ban Ferrarában legátus, az éhínség idején a „szegények atyja” nevet kapta a néptől. 1650. április 4-én Novara püspökévé nevezte ki a pápa, november 20-án pappá, 1651. január 30-án Ferrarában püspökkké szentelték 1654-ben ad limina látogatásra ment Rómába, s X. Ince, majd VII. Sándor pápa maga mellett tartotta, ezért 1656-ban lemondott a püspökségről és a kúriában élt. Már 1670-ben meg akarták választani pápának, de ekkor XIV. Lajos francia király tiltakozott. 1676-ban választották meg pápának. Rendezte az Egyházi Állam kormányzását és pénzügyeit. Fogalmazott egy bullát a nepotizmus ellen, de a bíborosok ellenállása miatt nem hozta nyilvánosságra. A moralisták probabilista-probabiliorista vitájában az utóbbiak felé hajlott. 1679-ben elítélt 65 laxista tételt, 1688-ban Molinos kvietizmusát, és indexre tette Petrucci bíboros műveit. Életének legnagyobb műve a török elleni győzelem volt. A francia udvar törökbarát diplomáciája ellenére sikerrel fáradozott egy törökellenes liga létrehozásán. Miközben azon dolgozott, hogy Sobieski János lengyel király és I. Lipót magyar király és osztrák császár valamint német fejedelemség között szövetség jöjjön létre ( 1683. III. 31.), 1682. június 23-án Apafi Mihály erdélyi fejedelem a török parancsára hadjáratot hirdetett Lipót ellen, s Ibrahim pasa fővezérsége alatt Thököly Imre augusztusban el is kezdte a hadműveleteket. Szeptember 16-án Füleken Ibrahim pasa Apafi jelenlétében 40 ezer tallér évi adó fejében Thökölyt kinevezte Magyarország uralkodójává, és átadta neki a szultántól küldött uralkodói jelvényeket. 1683-ban Apafi is, Thököly is parancsot kapott a szultántól, hogy csatlakozzanak a Bécs ellen vonuló Kara Musztafához. Thököly a Duna balpartján követte a török sereget és megvívta az útjába eső királyi városokat, de végül is nem csatlakozott az ostromló sereghez. Apafi augusztus 22-én jelentkezett a nagyvezér táborában, aki a győri Duna-híd védelmére küldte. Szeptember 12-én Sobieski János, Lotharingiai Károly herceg, II. Miksa bajor és III. János György szász választófejedelem egyesült serege a német birodalom és a magyar királyi segédcsapatokkal (70 ezer fő, zömében lengyel katonákból) megtámadta a Bécset ostromgyűrűben tartó török hadat, és estére győztek. A pápa hatalmas összegekkel támogatta a harcot, e győzelem emlékére rendelte Szűz Mária nevenapja ünnepét. Bécs felszabadulása után nunciusa, Buonvisi révén új szövetséget tudott létrehozni: 1684-ben Krakkóban Sobieski János, Linzben I. Lipót, Velencében Giustiniani dózse aláírta a Szent Szövetség okmányát. Thököly tovább folytatta a király elleni harcát, Apafi, amikor fölszólították, hogy csatlakozzék a szövetséghez, arra hivatkozott, hogy a török torkából ő ezt nem teheti. A pápa ennek ellenére segítette Magyarország felszabadítását. A szövetséges sereg Lotharingiai Károly fővezérsége alatt június 13-án Visegrádot, 27-én Vácot, 30-án Pestet foglalta vissza. Július 14- és szeptember 3. között az első ostrom eredménytelen maradt, de 1686. június 18-szeptember 2. között visszavívták Budát. Ennek emlékére Szent István király ünnepét rendelte el az egész Egyház számára. Rómában halt meg. Boldoggá avatását már 1691-ben elindították, de a francia udvar tiltakozására való tekintettel XIV. Benedek az eljárást leállíttatta. 1956-ban boldoggá avatták.
241. VIII. Sándor 1689–1691
242. XII. Ince 1691–1700
XVIII. század
243. XI. Kelemen 1700–1721
244. XIII. Ince 1721–1724
245. XIII. Benedek 1724–1730
246. XII. Kelemen 1730–1740
247. XIV. Benedek 1740–1758
248. XIII. Kelemen 1758–1769
249. XIV. Kelemen 1769–1774
250. VI. Piusz 1775–1799
XIX. Század
251. VII. Piusz 1800–1823
Családi nevén Luigi Barnaba Chiaramonti Cesenában született, Romagna tartományban grófi családban 1742. augusztus 14-én. 1755-ben lépett be a bencés rendbe, pappászentelése után 1766-tól Pármában, 1775-től Rómában teológiai tanár. 1782-től Tivoli, 1785-től Imola püspöke, bíboros. Négy hónapig tartó konklávén választották pápává. Pápasága kezdetén az Egyházi Állam nagy része a franciák kezében volt. A bíborossá és államtitkárrá kinevezett Consalvi nagy segítségére volt. Párizsba küldte, hogy tárgyaljon Napóleon 1. konzullal. 1801-ben meg is kötötték a konkordátumot, de kihirdetésével egyidőben Napóleon kihirdette 77 pontos szabályzatát, melyek ellen hiába tiltakozott. Mikor császárrá választották, Napóleon meghívta, hogy szentelje föl és koronázza meg. A megegyezés reményében el is ment Párizsba, fölkenhette, de meg nem koronázhatta a császárt, mivel az önmagát koronázta meg. Napóleon ott akarta tartani Párizsban, ezt azonban előre látva úgy rendelkezett, hogy ha nem térhet vissza, tekintsék üresnek a pápai széket és válasszanak új pápát. Így hazatérhetett, 1805. május 16-án érkezett meg Rómába. Mivel visszautasította Napóleon Lombardia királyává koronázását (aki május 26-án Milánóban megkoronázta magát) s nem érvénytelenítette Napóleon fivére házasságát és politikai függetlenségét is megőrizte a császárral szemben, 1808. február 2-án a franciák elfoglalták Rómát. 1809. május 17-én Napóleon az Egyházi Állam maradványait is Franciaországhoz csatolta. Válaszul a Quum memoranda bullával kiközösítette a Patrimonium Petri elrablóit és társaikat, de Napóleont nem nevezte meg. 1809. július 5-én éjszaka a császár elfogatta, és Grenoble-ba majd Savonába vitette, ahol magányosan őriztette. Napóleon1811. június 17-én Párizsban nemzeti zsinatot tartatott, melyen úgy döntöttek, hogy ha a pápa hat hónapon belül nem hagyja jóvá a császár által kinevezett püspököket, a jóváhagyás joga a francia érsekekre száll át. Egy püspöki bizottság kicsikarta tőle e határozat jóváhagyását. Amikor már súlyosan beteg volt 1812. júliusban átszállították Fontainebleau-ba, ahol Napóleon kikényszerítette tőle egy leendő konkordátum 11 pontjának az aláírását, és azt mindjárt mint konkordátumot hirdette ki. 1813. március 23-án aláírását visszavonta. Napóleon bukása után kiszabadult, 1814. május 24-én vonult be újra Rómába, ennek emlékére rendelte a Szűz Mária Keresztények Segítsége ünnepet. Pápasága következő éveit a restauráció töltötte ki. 1814. augusztus 8-án visszaállította a jezsuita rendet. 1815-ben Consalvi diplomáciai erőfeszítései eredményeként a bécsi kongresszus szinte teljesen visszaállította az Egyházi Államot. A bevezetett reformok ellenére tovább folytatódtak a titkos társaságok és a banditák zavargásai, ezért 1821-ben szigorú bullával ítélte el a carbonarikat. Konkordátumok sorával rendezte a Szentszék és különböző államok viszonyát. Ő avatta szentté 1807-ben Merici Angélát, Santo Philadelphói Benedeket, Boylet Colettát, Caracciolo Ferencet és Mariscotti Jácintot. Rómában1823. augusztus 20-án halt meg.
252. XII. Leó 1823–1829
253. VIII. Piusz 1829–1830
Családi nevén Francesco Castiglioni Cingoliban, Ancona tartományban született 1761. november 20-án. Bolognában jogot tanult, 1785-ben szentelték pappá. 1800-ban Montalto püspöke lett. Mivel nem tette le a hűségesküt Napóleonra, 1808-ban több évre bebörtönözték. 1816-tól bíboros és Cesena püspöke, 1821-től penitentiarius és Frascati püspöke.1822-től az Indexkongregáció prefektusa. Súlyos beteg volt már, amikor pápává választották. 1829-ben Traditi humilitati nostrae enciklikájában szembefordult a szabadkőművességgel. 1830. VII. 30. után elismerte Lajos Fülöp francia királyságát, ezzel megkönnyítette a katolikusok helyzetét. Az egyesült örmények számára Konstantinápolyban önálló patriarchátust alapított. Rómában halt meg 1830. november 30-án
254. XVI. Gergely 1831–1846
Családi nevén Bartolomeo Alberto Cappellari Bellunoban született, Veneto tartmányban 1765. szeptember 18-án. 1783-ban lépett be a muranói Szent Mihály kolostorban a kamalduli rendbe, ahol a Maurus nevet kapta. 1787-ben szentelték pappá. Teológiai tanár, 1795-ben Rómába küldték. 1807-től a Monte Celión lévő Szent Gergely kolostor apátja. 1809-ben a rend föloszlatásakor visszatért Muranóba és tanított. 1823-tól a rendgenerálisa. 1826-tól bíboros, a Propaganda Fide kongregáció prefektusa. Több konkordátum megkötésében részt vett. 50 napos konklávé végén Klemens Wenzel Nepomuk Lothar von Metternich-Winneburg zu Beilstein (1773-1859) hatására választották meg, bár soha nem volt barátságban Auszriával. Egész pápasága alatt fölkelések dúltak az Egyházi Államban, melyeket ausztriai és francia segítséggel vert le. 1831-ben az európai hatalmak memorandummal fordultak hozzá és reformok bevezetését követelték az Egyházi Államban, de ezt figyelmen kívül hagyta. 1832-ben Mirari vos enciklikájában elvetette a liberálisok által követelt lelkiismereti és sajtószabadságot és az Egyház és állam szétválasztását; elítélte Lammonais liberális katolicizmusát. A vegyes házasság körüli vitában, főleg Poroszországban győzelemre vitte a katolikus álláspontot. 1845-ben tiltakozott I. Miklós orosz cárnál a katolikusokat ért méltánytalanságok miatt. Sok új missziót alapított. A Vatikáni Múzeumban etruszk és egyiptomi részleget állított föl. Elindította a falakon kívüli Szent Pál-bazilika újjáépítését. Ő avatta szentté avatta 1839-ben Ligouri Alfonzot, Jeromosi Ferencet, Keresztes Jánost, S. Severinói Pacifikot és Giuliani Veronikát. 1846. június1-én hunyt el
255. Boldog IX. Piusz 1846–1878
Családi nevén Giovanni Maria Mastai Ferretti Senigallia, Marche tartományban 1792. május 13-án. Volterrában a piaristáknál, majd a Collegium Romanumban tanult. Betegsége miatt csak 1819-ben szentelté pappá. Rómában a Tata Giovanni gyermekkórház lelkésze; VII. Pius fölfigyelt rá; 1823-ban Giovanni Muzi apostoli delegátus kísérőjeként Chilébe és Peruba küldte. Hazatérésük után ismét a gyermekkórházban dolgozott, majd a S. Michele pápai kórház igazgatója. 1827-ben spoletói érsek, 1832-ben Imola püspöke lett, 1840-ben bíboros. 1846. június 16-án a konklávéban közfelkiáltással választották pápává. Amnesztiát hirdetett az Egyházi Állam politikai foglyainak. Bizottságot szervezett az állami adminisztráció megújításra és törvényt hozott a sajtószabadságról. A nép hatalmas lelkesedéssel fogadta mindezt, a liberálisok azonban elégedetlenkedtek, s csak első lépésnek tekintették intézkedéseit az egységes Itália felé. 1848. március 14-én alaptörvényt adott ki, mely megnyitotta a parlamenti államforma korszakát. Azzal, hogy nem volt hajlandó Piemont oldalán harcba szállni Ausztriával, támadásba lendítette az ellenzéket. Április 29-én ünnepélyes beszédben fejezte ki, hogy nem indul háborúba, erre lázadás kezdődött, melynek a vége az lett, hogy a rendet teremteni akaró Pellegrino Rossi minisztert meggyilkolták, megostromolták a quirinali palotát, őt pedig foglyul ejtették. November 24-én álruhában, a nápolyiak segítségével sikerült Gaetába menekülnie. Rómában kikiáltották a köztársaságot. A franciáktól kért segítséget, akik 1849. július 3-án bevették Rómát, az Egyházi Állam északi területeit közben az osztrákok foglalták el. Bár július 14-én kikiáltották az Egyházi Állam helyreállítását, de ő csak 1850. áprilisában tért vissza. Fölhagyva korábbi engedékeny politikájával Antonelli államtitkár visszaállította az 1848 előtti állapotokat, ő pedig visszavonta az alaptörvényt. Mivel nem fogadta el az egyesült Itália eszméjét, a piemontiak Cavour vezetésével folytatták pápaság ellenes propagandájukat. 1859-ben az osztrákok kivonultak Itáliából, ekkor Romagna csatlakozott Piemonthoz, 1860-ban Umbria és Marchia tette ugyanezt. Ezért kiközösítette az Egyházi Állam elrablóit. Amikor a franciák is elvonultak, a már úgyis összezsugorodott Egyházi Állam megszűnt létezni, mert 1870. április 20-án a piemonti csapatok elfoglalták Rómát, s ő a Vatikán foglya lett. 1854. december 8-án kihirdette a szeplőtelen fogantatás dogmáját. 1857-ben elítélte a güntherianizmust. A kor tévtanításaival szemben adta ki 1864-ben a Quanta cura enciklikát és a Syllabus nevű elítélt tételek jegyzékét. Az I. Vatikáni Zsinat kimondta a pápai tévedhetetlenség dogmáját. Ennek reakciójaként Ausztria fölmondta a konkordátumot, megalakult az ókatolikusok szektája, s Poroszországban elindult a kultúrharc. 1878. február 7-én halt meg Rómában. Kívánságának megfelelően 1881. július 13-án éjszaka a S. Lorenzo al Verano bazilikába vitték át a holttestét, de útközben a menetet megtámadták és a Tiberisbe akarták vetni a koporsót. Boldoggá avatását a hívő nép kérésére 1955-ben elindították, II. János Pál pápa 2000-ben avatta boldoggá. Ő avatta szentté 1862-ben De Sanctis Mihályt, Miki Pált és társait, 1867-ben Cousin Germánát, Kuncewicz Jozafátot, Porto Mauriziói Lénárdot, Szent Sebekről nevezett Mária Franciskát, Pieck Miklóst és társait, Keresztes Pált és Arbués-i Pétert.
256. XIII. Leó 1878–1903
Családi nevén Vincenzo Gioacchino Pecci Carpinetoban született, Anagni tartományban 1810. márc. 2-án. 14 éves korában a Collegium Romanum, majd a Nemesi Akadémi növendéke, s még klerikus korában pápai prelátus. 1837-ben szentelték pappá. 1838-ban Beneventóban, 1841-ben Perugiában kormányzó. 1843-46-ban nuncius Belgiumban, ahol, mivel az iskolaügyben a püspökök mellé állt, a király, bár egyébként kedvelte, visszarendeltette. 1846-tól Perugia püspöke, 1873-tól bíboros. Egyházmegyéjében a neotomizmus szellemében újította meg a papképzést. 1860-ban körleveleiben szembeszállt az egyházellenes törvényekkel és az Unita Italia mozgalom túlkapásaival. Az Egyházi Állam elfoglalásakor határozottan tiltakozott, de kerülte a nyílt ellenségeskedést. Pápaságát gyűlölettől izzó légkörben kezdte, s bár minden világi hatalmát elveszítette, a pápaság lelki nagyságát nemcsak megőrizte, hanem igen magasba emelte. A franciákat arra buzdította, hogy őszintén álljanak a köztársaság mellé. Németországban sikerült leszerelnie a kultúrharcot, az egyházellenes törvényeket visszavonták, sőt Otto Eduard Leopold von Bismarck (1815-1898) a Spanyolországgal támadt birtokvitában őt javasolta döntőbírónak. Az olasz királyság erőszaka ellen folyamatosan tiltakozott. Az olasz hívőknek megtiltotta a közéletben való részvételt, hogy így tárgyalásra kényszerítse a kormányt. Közben Skóciában, Észak- és Dél-Amerikában kiépítette a hierarchiát, közel 250 új püspökséget alapított. Elődeivel szemben nemcsak kárhoztatta kora tévedéseit, hanem szembenézett a fölmerült problémákkal, és válaszolni is próbált azokra. Így klasszikus formákban védelmébe vette az államok önállóságát és méltóságát, függetlenül az államformától; védte a népek jogait, és hangsúlyozta, hogy a katolikus tanítás nincs ellentmondásban egy mértéktartó demokráciával. Enciklikák sorát adta ki e kérdéskörben: 1881-ben Diuturnum illud a polgári hatalom eredetéről, 1885-ben Immortale Dei a keresztény államrendről, 1888-ban Libertatis praestantissimum a polgári szabadságról, 1890-ben Sapientiae christianae az állampolgári kötelességekről, 1901-ben Graves de Communi a kereszténydemokráciáról. A legégetőbb korkérdésről, a szociális kérdésről adta ki 1891. május 15-én a Rerum novarum (https://katolikus.hu/dokumentumtar/2598) enciklikát, melyben a szocializmussal és a liberalizmussal szemben fejtette ki a munkáról és a tulajdonról szóló katolikus tanítást. A filozófia és teológia terén a neotomizmus elindítója. 1879-ben az Aeterni Patris enciklikában Aquinói Szent Tamást állította a katolikus tudományosság élére, 1880-ban az összes katolikus iskola védőszentjévé avatta. 1879-ben megalapította Rómában az Aquinói Szent Tamás Pápai Akadémiát. Elindította Szent Tamás összes műveinek új kiadását. 1893-ban adta ki a Providentissimus Deus enciklikát a szentírástudományról, 1902-ben megszervezte a Biblikus Bizottságot. 1883-ban megnyitotta a Vatikáni Levéltárat a kutatók előtt. Több dogmatikus tartalmú enciklikát is kiadott: 1897. Divinum illud a Szentlélekről, 1900. Tametsi cura a megváltó Krisztusról, 1902. Mirae caritatis az Eucharisztiáról, 1899. Annum sacrum, meghirdetve az 1900-as szentévet, a Jézus Szíve-tiszteletről. A házasságról szól az 1880-ban kiadott Arcanum illud enciklika. 1899-ben elítélte az amerikanizmust; foglalkozott az unió és a missziók ügyeivel is, és pihenésképpen latin himnuszokat írt. Ő avatta szentté 1881-ben Labre Benedek Józsefet, Montefalcói Klárát, De Rossi Jánost, Brindisi Lőrincet; 1888-ban Rodriquez Alfonzot, Berchmans Jánost, Claver Pétert, a hét szervita rendalapítót; 1897-ben Zaccaria Mária Antalt, Fourier Pétert; 1900-ban De la Salle Jánost és Casciai Ritát. Rómában halt meg 1903. július 20-án.
XX. század
257. Szent X. Piusz 1903–1914
Családi nevén Giuseppe Melchiore Sarto, Riese-ben született, Itália Veneto tartományában 1835. június 2-án. A paduai szemináriumban tanult, 1858-ban szentelték pappá. Tombolóban káplán, 1867-tól Salzanóban plébános. 1875-től trevisói kanonok és irodaigazgató. 1884-től Mantova püspöke. 1893-tól velencei pátriárka és bíboros. Az olasz kormány főkegyúri jogokra hivatkozva először nem fogadta el, ezért csak 1894. november 24-én vonulhatott be Velencébe. Különös gondot fordított a hitoktatásra, a papképzésre és az egyházi zenére. Első eredményei közé tartozott, hogy az 1895. évi városi választásokon a katolikusok is indulhattak és visszaállították az állami iskolákban a hitoktatást. A papi szemináriumban bevezette a jog oktatását, szakkörök szervezésével emelte a növendékek teológiai műveltségét. Fölkarolta Lorenzo Perosit. Szoros kapcsolatot tartott a gyári munkásokkal. A konklávé először Rampolla bíboros felé hajlott, de tudomásul vették Ferenc József vétóját, majd őt választották meg. Maga mellé vette és bíboros államtitkárrá nevezte ki Merry del Valt. Első enciklikájában megjelölte pápasága programját: Instaurare omnia in Christo (Mindeneket megújítani Krisztusban), azaz érvényre juttatni Krisztus jogait a világban és táplálni az Egyház gyermekeinek lelki életét. Minden intézkedése e kettős célt szolgálta. Bevezette a nagy sokaságnak szóló általános kihallgatásokat, vasárnaponként pedig egy-egy római plébániatemplomot keresett föl, ahol prédikált. 1905-ben az Il fermo proposito enciklikával püspöki engedélyhez kötve engedélyezte a katolikusoknak a politikai életben való részvételt. Alapvetően fontosnak tartotta a papképzést és a papok életszentségét, ezért adta ki Pieni l'animo és Haerent animo enciklikáit. 1903-ban Inter pastoralis motu propriójával a szent zenéről rendelkezett, s ez alapokmánya lett a gregorián ének megújulásának. 1904-ben az Arduum sane motu propriójávalval indította el a kodifikáció munkáját (Codex Iuris Canonici). Acerbo nimis enciklikájával meghatározta a hitoktatás szabályait, s készíttetett egy katekizmust is. A Sacra Tridentina Synodus dekrétummal a hívők gyakori áldozása, a Quam singulari dekrétummal a gyermekek korai elsőáldozása előtt nyitott lehetőséget. 1907-ben a Pascendi dominici gregis enciklikájával gátat emelt a modernizmus előtt. ennek egyenes folytatása volt 1909-ben megalapította a Pápai Biblikus Intézetet. Rómában hunyt el 1914. augusztus 20-án. Akaratának megfelelően holttestét nem balzsamozták be, mégis ép maradt. 1951. boldoggá, 1954-ben szentté avatták. Ünnepe augusztus 21-én van.
258. XV. Benedek 1914–1922
Családi nevén Giacomo della Chiesa Genovában született 1854. november 21-én. Rómában halt meg 1922. január 22-én. A genovai állami egyetemen jogot végzett, majd Rómában a Gregoriana egyetemen tanult tovább. 1878-ban szentelték pappá. 1879-től a Nemesi Akadémia növendéke, 1882-től az államtitkárságon dolgozott, 1883-tól Rampolla nuncius magántitkára. 1907. december 22-től Bologna érseke. 1914. május 25-től bíboros. 1914. szeptember 3-tól pápa. Első enciklikája (1914.) a szeretet hiányában, a tekintély megvetésében, az osztályharcban és a birtoklási vágyban jelölte meg a háború fő okait. Részrehajlás nélkül fáradozott a békéért és a háború következményeinek enyhítéséért. 1915-ben Mohamed szultánnak írt levelében a nyugati örmény települések teljes lakossága elhurcolásáról és mérhetetlen szenvedéseiről kapott híreit felsorolva kérte, hogy könyörüljön a az ártatlanokon. A nagy népírtást ő ítélte el elsőként. 1917-ben az összes hadviselő felekhez fordulva javasolta a békekötést. Mivel a Vatikánt nem hagyhatta el, Luganóban kirendeltséget nyitott, hogy mindenkivel érintkezni tudjon. Tiltakozott a trianoni békét létrehozó szerződés ellen. Az Egyház belső élete számára nagy jelentőségű volt 1917-ben a Codex Iuris Canonici hatályba léptetése. Ő nevezte ki és erősítette meg többek között 1915-ben Bjelik Imre tábori püspököt, Rott Nándor veszprémi püspököt, 1919-ben Hanauer Árpád váci püspököt, 1920-ban Zadravecz István tábori püspököt.
259. XI. Piusz 1922–1939
Családi nevén Achille Ratti Desioban, Lombardia tartományban született 1857. május 31-én. 1879-ben szentelték pappá. Rómában a Gregoriana Egyetemen tanult tovább, teológiai és egyházjogi doktorátust szerzett. 1882-től a milánói papi szeminárium tanára; 1888-tól az Ambrosiana könyvvtár könyvtárosa, 1907-től igazgatója. Tudományos munkássága mellett lelkipásztorként is dolgozott, a Milánóban élő németek között is, számukra alapította az 1. német leányotthont. Emellett kedvelte a hegymászást is. 1912-ben a pápa Rómába hívta. F. Ehrle mellett a Vatikáni Könyvtár helyettes igazgatója, 1914-től igazgatója. 1918-tól diplomáciai küldetésben apostoli vizitátor, 1919-től nuncius Lengyelországban. 1919-től lepantói címzetes érsek, 1920-tól Felső-Sziléziában és Poroszországban teljesített szolgálatot. 1921. márciustól milánói érsek. Pápasága programja: Pax Christi in regno Christi (Krisztus békéje Krisztus országában) utat és célt adott az összeomlott világnak. Konkordátumok sorával rendezte az Egyház kapcsolatait: Lettországgal, Bajorországgal, Lengyországgal, Romániával, IX. Litvániával, Olaszországgal (lateráni egyezmény), Poroszországgal, Badennal, Ausztriával, Németországgal. 1933-36 között 34 tiltakozó levelet írt a német kormányhoz a visszaélések miatt, 1937. március 14-én Mit brennender Sorge körlevelében elítélte a konkordátum sorozatos megszegését és a nemzetiszocializmus pogány tanítását és eljárásait. E körlevelét minden német tempéomban fölolvastatta. 1937. március 19-én a Divini Redemptoris enciklikájábanban az ateista kommunizmust ítélte el. Az 1925-ben tartott szentév végén, Quas primas enciklikájában rendelte el Krisztus Király ünnepét. 1928-ban a Miserentissimus Redemptor enciklikával rendelte el Jézus Szíve ünnepét. 1929-ben a Divini illius Magistri enciklikában a keresztény nevelésről, 1930-ban a Casti connubii enciklikában a keresztény házasságról. Az 1931-ben kiadott Quadragesimo anno a kereszténység társadalmi tanításáról, az 1935-ben kiadott Ad catholici sacerdotii a papságról szóló enciklikái. 1929-ben ünnepelte aranymiséjét. 1933-ban az Üdvözítő kereszthalálának 1900 éves jubileuma alkalmából rendkívüli szentévet hirdetett. Jelentősen hozzájárult az Actio Catholica kibontakozásához. 1925-ben megalapította a Keresztény Régészet Pápai Intézetét. A Pápai Biblikus Intézetet és a Keleti Intézetet a Gregorianához kapcsolta 1931-ben a Deus scientiarum Dominus enciklikával rendezte a katolikus felsőoktatást. A missziók életében új fejezetet nyitott a bennszülött klérus szorgalmazásával. Az unió érdekében 1929-ben kodifikáltatta a keleti egyházjogot. Ő avatta szentté avatta 1925-ben a Gyermek Jézusról nevezett Terézt, Canisius Pétert, Barat Zsófia Magdolnát, Postel Mária Magdolnát, Vienne-i Jánost, Eudes Jánost, 1930-ban Thomas Katalint, Filippini Luciát, Brébeuf Jánost és társait, Bellarmin Róbertot, Cortei Teofilt, 1931-ben Albertus Magnust, 1933-ban Fournet András-Hubertot, Soubirous Bernadettet, 1934-ben Thouret Johanna Antidát, az Oltárisztségről nev. Mária Michaelát, Marillaci Ludovikát, Cottolengo József-Benedeket, Pirotti Mária Pompiliust, Di redi Margit Teréziát, Bosco Jánost, Konrádot, 1935-ben Fisher Jánost és Morus Tamást, 1938-ban Bobola Andrást, Leonardi Jánost és Hortai Salvátort. Ő erősítette meg 1928. március 3-án Révész István tábori püspököt, majd 1929. február 25-én Hász István tábori püspököt. Rómában hunyt el 1939. február 10-én.
260. XII. Piusz 1939–1958
Családi nevén Eugenio Maria Giuseppe Giovanni Pacelli Rómáben született 1876. március 2-án. 1899-ben szentelték pappá. 1901-től az Államtitkárságon dolgozott. 1902-ben egyházjogi doktorátust szerzett. 1904-től P. Gasparri közvetlen munkatársa lett 1909-től a Nemesi Akadémián a pápai diplomácia tanára. A külügyi kongregációban 1911-től al-, 1912-től helyette, 1914-től titkár. 1917-ben szardeszi címzetes érseké nevezik ki és püspökké szententék. A bajor királyi udvarban, 1920-tól Németországban nuncius. 1924-ben megkötötte a bajor, 1929-ben a porosz konkordátumot. 1929-ben bíboros lett. 1930-tól államtitkár, XI. Pius közvetlen munkatársa. Pápasága első hónapjaiban mindent elkövetett a háború megakadályozásáért. A háború kitörése után azonnal létrehozta a pápai segélybizottságot és hírszolgálatot, hogy a hadifoglyokon, menekülteken és deportáltakon segíthessen. A zsidókat védelmébe vette és segítette. 1939-42 között négy karácsonyi üzenete a békéről szólt. Beszédeiben és írásaiban a legkülönbözőbb tudományos területeken fejtette ki az Egyház hagyományos tanítását. 1950. november 11-én Munificentissimus Deus konstitúciójában hirdette ki Mária mennybevételének dogmáját. 1954-ben Mária királynői méltóságáról nyilatkozott az Ad coeli Reginam enciklikájában. 1943-ban a Mystici corporis enciklikában az egyháztanról, a Divino afflante Spirituban a szentírástudományról, 1947-ben a Mediator Deiben a liturgiáról, 1950-ben a Humani generisben a kor filozófiai és teológiai irányzatairól, 1956-ban a Haurietis aquasban a Jézus Szíve-tiszteletről írt. 1949. július 1-én elítélte a kommunizmust és kiközösítés terhe mellett tiltotta meg a katolikusoknak a kommunistákkal való közösséget. Megszervezte a hierarchiát Kínában, Brit-Nyugat-Afrikában, Dél-Afrikában, Brit-Kelet-Afrikában, Burmában. Ő avatta szentté 1940-ben Galgani Gemmát, Pelletier Máriát, 1943-ban Árpádházi Margitot, 1946-ban Cabrini Xaveria Franciskát, 1947-ben Flüei Miklóst, Realino Bernardint, Britói Jánost, Cafasso Józsefet, 1947-ben Montforti Grignon Mária Lajost, Labouré Katalint, 1950-ben Goretti Máriát, 1951-ben Xavér Ferencet, 1954-ben X. Piust, Savio Domonkost, Chanel Pétert. Rómában halt meg 1958. október 9-én
261. Szent XXIII. János 1958–1963
Családi nevén Angelo Giuseppe Roncalli Olaszországban, a Bergamo melletti Sotto il Montéban született 1881. november 25-én. Bergamóban és Rómában tanult. 1904-ben doktorált, augusztus 10-én szentelték pappá. Püspöki titkár volt, és tanított a bergamói szemináriumban, majd az I. világháborúban tábori lelkészként szolgált. Ezt követően különböző feladatokat látott el Rómában, leginkább a missziók területén. 1925-ben aeropoliszi címzetes érsekké nevezték ki és püspökké szentelték. Diplomáciai szolgálatát Bulgáriában kezdte, apostoli vizitátorként. Fáradozásai eredményeként 1926-ban létrehozták Szófiában az apostoli exarchátust. 1931-től Bulgária, 1934-től Törökország és Görögország apostoli delegátusa lett, Isztambulban, 1937-től Athénban. 1944 decemberében Franciaország apostoli nunciusává nevezték ki. 1952-től a Szentszék állandó megfigyelője lett az UNESCO-nál. 1953 január 12-én kreálták bíborossá, 15-től velencei pátriárka. 1958. október 28-án pápává választották. 1959. január 25-én a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában kihirdette a II. vatikáni zsinat összehívását. A gyűlést 1962. október 11-én nyitotta meg a világ püspökeinek részvételével. A zsinat megnyitásának estéjén dolgozószobája ablakából mondott, legendássá vált beszédében szólt a Szent Péter téren összegyűltekhez. XXIII. János 1963. június 3-án halt meg. II. János Pál pápa 2000. szeptember 3-án avatta boldoggá. emléknapját október 11-ére a II. vatikáni zsinat megnyitásának évfordulójára helyezték. Ferenc pápa 2014. április 27-én, az isteni irgalmasság vasárnapján avatta szentté XII. János Pál pápával együtt. Enciklikái: Ad Petri cathedram, Princeps pastorum, Mater et Magistra, Pacem in terris.
262. Boldog VI. Pál 1963–1978
A teológiát Bresciában végezte, 1920-ban szentelték pappá. Milánóban jogból, majd teológiából doktorált, majd Rómában az Accademia dei Nobili Ecclesiasticin tanult. 1922-től a pápai államtitkárságon, 1923-tól a varsói nunciatúrán dolgozott 1924-33 között az olasz egyetemisták szövetségének elnöke, 1931-től a Nemesi Akadémia diplomatörténet tanára. 1937-től Eugenio Pacelli államtitkár (a későbbi XII. Pius pápa) titkára, 1944-től az államtitkárságon az Egyház belső ügyei részlegének vezetője. 1952-től helyettes államtitkár. 1954. november 1-től Milánó érseke, december 12-én szentelték püspökké. 1958. decemberétől bíboros. 1963. június 21-én választották pápává. Enciklikái: Ecclesiam suam (1964), Mysterium fidei (1965), Christi Matri (1966), Populorum progressio (1967), https://katolikus.hu/dokumentumtar/2989 Sacerdotalis caelibatus (1968), Humanae vitae (1968) https://katolikus.hu/dokumentumtar/2569 Apostolica testificatio (1971), Marialis cultus (1974), Gaudete in Domino (1975), Evangelii nuntiandi (1975) https://katolikus.hu/dokumentumtar/2570
263. I. János Pál 1978
Családi nevén Albino Luciani Forno di Canale-ban született 1912. október 17-én. Rómában halt meg 1978. szeptember 28-án. Elemi iskola után a feltrei kisszemináriumba, majd a bellunói nagyszemináriumba lépett, ahol 1935. július 7-én szentelték pappá. Káplán szülőfalujában, 1937-től teológiai tanár és vicerektor a bellunói papi szemináriumban. 1947-ben doktorált a római Gergely Egyetemen. Dogmatikát, szentírásmagyarázatot, erkölcstant, patrisztikát, kánonjogot, művészettörténetet tanított. 1954-től általános helynök. 1958-ban Vittorio Veneto püspökévé nevezték ki, jelmondata: „Alázatosság!” 1962-65-ben részt vett a II. Vatikáni Zsinaton. 1969. december 15-től velencei pátriárka. 1972-75 között az olasz püspöki konferencia elnöke, 1973. március 5-től bíboros. 1978. szeptember 3-án iktatták be Szent Péter székébe. Kettős névválasztásáról ezt mondta: „Ne értsük félre egymást! Nem rendelkezem sem János pápa jóságával, sem Pál pápa tudós kulturáltságával, de helyükre léptem és megpróbálok az egyháznak szolgálni.” Ugyanezen a napon a Sixtusi kápolnából rádióüzenettel fordult az egész világhoz, amelyben körvonalazta pontifikátusának célkitűzéseit: az egyházi élet megújítása a II. Vatikáni Zsinat elvei szerint, az egyházfegyelem megszilárdítása az önkényes újítókkal szemben, az egyházi törvénykönyv revíziójának befejezése, az ökumenikus törekvések folytatása, a világgal, sőt a nem keresztényekkel folytatandó párbeszéd keresése, az igazi béketörekvések támogatása. A nyilvános audienciákon mondott rövid, tartalmas és gyakorlatias beszédeivel nagy feltűnést keltett.
264. Szent János Pál 1978–2005
Családi nevén Karol Józef Wojtyla Wadowicében született 1920. május 18-án. Apja, Karol katonatiszt a Monarchiában, majd a lengyel hadseregben, anyja Emilia Kaczorowska. 9 évesen elveszítette édesanyját és újszülött húgát, majd a bátyját. Az elelmi és középiskolát szülővárosában végezte. 1938 nyarán apjával Krakkóba költözött. Filozófi szakos hallgató a Jagelló Egyetemen, közbenbelépett a Studio 38 kísérleti színtársulatba, 1939-ben a Hallgatói Társulat eucharisztikus és karitatív csoportjába, irodalmi tanulmányokat is kezdett. 1940-ben kényszermunkára vitték egy Krakkó melletti kőbányába. 1941-ben meghalt az édesapja. 1942 tavaszán átkerült a Solvay vegyiüzembe, ahol a munka mellett titokban teológiai tanulmányokat kezdett a krakkói földalatti szemináriumban, majd beiratkozott a Jagelló Egyetem teológiai karára. 1946. november 1-én szentelték pappá.Tanulmányait ezután Rómában, az Angelicumon folytatta. 1947 nyarán teológiai licenciátust szerzett. 1948-ban filozófiából doktorált. Először Niegowicban, a krakkói Szent Flórián-templomban káplán. Első írása 1950-en jelent meg. 1951-53-ban folytatta tanulmányait. 1956-tól a lublini egyetem etika tanszékének kinevezett tanára. 1958-tól krakkói segédpüspök lett. Részt vett a II. Vatikáni Zsinat munkájában. 1964-től krakkói érsek. Közreműködött a Gaudium et spes előkészítésében. 1967-ben a Sixtusi kpnában VI. Pál pápa bíborossá kreálta. 1969-től a lengyel püspöki konferencia alelnöke. 1976-ban lelkigyakorlatot tartott a Vatikánban, melyen VI. Pál pápa is jelen volt. 1978-ban részt vett a konklávén, mely I. János Pál pápát választotta meg, kinek halála után 1978. október 16-án őt választották meg Szent Péter 263. utódává. Jelmondata: Totus tuus, 'Egészen a tiéd' a Boldogságos Szűz Mária iránti tiszteletére utal. 1981. május 13-án a Szent Péter téren a szerdai általános kihallgatáson a török Mehmet Ali Agca hét m távolságból rálőtt és megsebesítette. A hat órás műtét után hetvenhét napig ápolták a római Gemelli kórházban. Pápai szolgálatának meghatározó motívuma a keresztények egységének előmozdítása. Ennek érdekében sorra kereste a dialógus lehetőségét a különféle különvált egyházak vezetőivel. a Megváltás 1950. évfordulója alkalmából rendkívüli jubileumi évet hirdetett 1983-1984-ben. 1983-ban hatályba léptette az új Kánonjogi Kódexet. 1987-ben megnyitotta a Mária-évet. 1992-ben kiadta az új katekizmust (Katolikus Egyház Katekizmusa). 1996-ban megnyitotta a három éves előkészületet a 2000. év nagy jubileumára. 1991-ben Magyarországra látogatott, ahol fölkereste Esztergomot, Máriapócsot, Debrecent, Szombathelyt és Budapestet. 1996-ban a millecentenáriumi évben meglátogatta az ezeréves Pannonhalmát, valamint Győrben szentmisét mutatott be. Rómában hunyt el 2005. április 2-án. Utóda, XVI. Benedek pápa 2011. május 1-jén boldoggá, Ferenc pápa 2014. április 27-én szentté avatta.
XXI. század
265. XVI. Benedek 2005–2013
Családi nevén Joseph Ratzinger 1927. április 16-án született Marktl am Innben, Bajorországban. Gyermekkorát Traunsteinben töltötte. A II. világháború utolsó hónapjaiban kisegítő szolgálatrara bevonultatták a légvédelemhez. 1946-tól a freisingi egyházmegye kispapja, a teológiát Münchenben végezte. 1951. június 29-én szentelték pappá. 1952-től Freisingben teológiai tanár, 1953-tól teológiai doktor. 1957-től egyetemi magántanár. 1958-tól a freisingi papi szeminárium dogmatika tanára. 1959-től Bonnban a fundamentális teológia docense, 1963-tól Münsterben, 1966-tól Tübingenben a dogmatika és dogmatörténet rendes tanára. A II. Vatikáni zsinat idején Joseph Frings kölni bíboros, érsek tanácsadója, 1969-ben részt vett a regensburgi egyetem megszervezésében, melynek rendes tanára lett. 1977. március 24-én kinevezték münchen-freisingi érsekké, május 28-án szentelték fel, június 27-én bíborossá kreálták. 1981. október 25-től a Hittani Kongregáció prefektusa. 2002. október 30-tól a Bíborosi Kollégium dékánja. II. János Pál utódaként 2005. április 19-én pápává választották. 2013. február 11-én nem sokkal déli fél 12 után egy bíborosi konzisztóriumon latin nyelven elmondott beszédében bejelentette, hogy lemond péteri szolgálatáról. Február 13-án, a szerdai általános kihallgatáson a következő szavakkal közölte a világ minden részéről érkezett hívekkel:„Kedves testvérek, amint tudjátok, elhatároztam, hogy megválok attól a szolgálattól, amelyet az Úr 2005. április 19-én rám bízott. Döntésemet teljes szabadságban hoztam, az egyház javára, miután hosszasan imádkoztam és lelkiismeretvizsgálatot tartottam Isten előtt, tudatában a döntés súlyosságának, de ugyanúgy tudatában annak is, hogy már nem vagyok képes folytatni péteri szolgálatomat azzal az erővel, amelyet ez követel.” Február 14-én, a római plébánosokkal, papokkal való találkozása alkalmával ezt mondta: „Bár most visszavonulok, imáimmal mindig közel állok hozzátok, és biztos vagyok benne, hogy ti is imádkoztok értem, akkor is, ha a világ számára rejtve maradok”. Február 24-én, a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor bejelentette: „Az Úr hív, hogy menjek fel a hegyre, hogy még inkább szenteljem magam az imának és az elmélkedésnek. De ez nem azt jelenti, hogy elhagyom az egyházat, sőt, ha Isten ezt kéri tőlem, akkor ez azért van, hogy továbbra is szolgálhassam ugyanazzal az odaadással és szeretettel, mint amellyel idáig tettem, de életkoromnak és erőimnek megfelelően”. Az általa vezetett utolsó általános kihallgatáson 150 ezer hívő jelenlétében így beszélt döntéséről: „Nem hagyom el a keresztet, hanem új módon maradok a keresztre feszített Úr mellett. Nem viselem tovább az egyház kormányzásának hivatalával járó hatalmat, de az ima szolgálatában, hogy így mondjam, Szent Péter közelében maradok. Mindig tudtam, hogy az egyház hajóján jelen van az Úr, és mindig tudtam, hogy az egyház hajója nem az enyém, nem a miénk, hanem az övé, az Úré. Az Úr nem hagyja, hogy a hajó elsüllyedjen; Ő vezeti, természetesen az általa választott embereken keresztül. Ez egy bizonyosság volt és marad, amelyet soha semmi sem homályosíthat el.” Február 28-án az Apostoli Palota Kelemen-termében a jelenlévő 144 bíboroshoz ezeket a szavakat intézte: „Továbbra is veletek leszek az imában, különösen az elkövetkező napokban, hogy maradéktalanul engedelmeskedjetek a Szentlélek működésének az új pápa megválasztásában. Az Úr mutassa meg azt, hogy mit akar tőletek. És közöttetek, a bíborosi kollégium tagjai között jelen van a jövő pápája is, akinek már ma feltétlen tiszteletet és engedelmességet fogadok”. Február 28-án délután öt órakor elhagyta a pápai lakosztályt és helikopterrel a Castel Gandolfo-i a nyári rezidenciára utazott, ahol a pápai palota erkélyéről ezekkel búcsúzott el az egybegyűlt emberektől: „Egyszerű zarándok vagyok, aki megkezdi földi zarándokútjának utolsó állomását. De szeretnék még szívemmel, szeretetemmel, imámmal, gondolataimmal, minden benső erőmmel a közjó, az egyház és az emberiség javáért dolgozni. Nagy támaszt jelent számomra rokonszenvetek. Köszönöm szépen, jó éjszakát kívánok!”
Ferenc pápa megválasztása utántól a Vatikáni Kertekben található Mater Ecclesiae-kolostorban él.
Főbb művei és a róla megjelent könyvek magyar nyelven:
A keresztény hit (1976), A mustármag reménye (1979), Beszélgetés a hitről Vittorio Messorival (1990), Krisztusra tekintve (1993), Bevezetés a katolikus egyház katekizmusába (1994), A remény forrásai (1997), A föld sója - Beszélgetés Peter Seewalddal (1997), A remény forrásai: gondolatok az üdvtörténet nagy ünnepeiről (1997), Augsburgi Nyilatkozat (1999), Dominus Jesus (2000), A liturgia szelleme (2002), A keresztény erkölcs alapelvei (2002), Isten és a világ (2004), Benedek Európája a kultúrák válságában (2005), Életutam 1927-1977 (2005), Jézus Krisztus Istene: elmélkedések a Szentháromság titkáról (2006), Értékek az átalakulás idején: helytállás a jövő kihívásaival szemben (2006), Deus caritas est. Az Isten szeretet. (2006) https://katolikus.hu/dokumentumtar/2772 Sacramentum caritatis. A szeretet szentsége (2007) https://katolikus.hu/dokumentumtar/2546 Új éneket az Úrnak (2007), Bevezetés a keresztény hit világába (2007), Spe salvi. A keresztény reményről (2008) https://katolikus.hu/dokumentumtar/2791 Az Egyház apostoli arca (2008), Pál, a népek apostola. (2008), A közép újrafelfedezése (2008), A Názáreti Jézus I. (2008), Az egyházatyák Római Szent Kelementől Szent Ágostonig (2009), Örömötök szolgái (2010), Caritas in veritate. A szeretet az igazságban (2009) https://katolikus.hu/dokumentumtar/2694 Verbum Domini (2010) https://katolikus.hu/dokumentumtar/2931 A világ világossága - Beszélgetés Peter Seewalddal (2011), A szent zene (2011), Katekézis az imádságról (2012), Isten velünk van minden nap (2012), Az imádkozó ember (2013), Hit, igazság, tolerancia (2014), A Názáreti Jézus II. (2013), A Názáreti Jézus III. (2013), Utolsó beszélgetések (2016), XVI. Benedek megnyilatkozásai 2005–2013 (2018).
Pápai megnyilatkozásai itt olvashatók: https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=407
266. Ferenc 2013–
