A TÍZPARANCSOLAT
„Ha az igazságot akarod birtokolni, önmagad mélyén kell rátalálnod,
a tanításokat csak segítségül használhatod.”
(Weöres Sándor)
A Tízparancsolat (Kiv 20,7-17; MTörv 5,10-21) egyrészt vallási előírás, másrészt természeti törvény, tehát minden emberre nézve kötelező jellegű. A természeti törvény azt jelenti, hogy a törvény az emberi természetbe van kódolva, s annak megszegése is „a természet által” nyeri el büntetését, tehát a kiteljesedett emberi létezés föltétele azok megtartása. Ez a „második hét” paranccsal kapcsolatban jól érthető, de az első három törvény szintén átfordítható egyetemes emberi normákra, függetlenül vallástól és hittől. Így, ahol Istenről van szó, ott a nem-hívő a számára legfontosabbat, az „abszolútat” kell, hogy lássa. Ilyen pedig még a nem-hívő életében is csak egyetlen van.
1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Ami az ember életében legfontosabb, az egyetlen kell, hogy legyen. Olyan, aminek minden alá van rendelve. A hívő ember számára ez a parancs tiltja a bálványimádást. A bálványimádás azt jelenti, amikor bármilyen dolgot az ember életének, gondolatainak középpontjába helyez. A parancs tiltja, hogy bárki valami időlegesnek hódoljon teljes személyiségével: érzelmeivel, akaratával, gondolataival, hogy belekapaszkodjon olyanba, ami elmúlik. Pozitíve, a parancs előírja Isten tiszteletét, az előtte való hódolatot, annak elismerését, hogy az életben hierarchia van a legfelsőbb és az alacsonyabb rangú értékek között. A legfőbb, abszolút érték az Isten. Ez a parancs előírja Isten imádását. Az imádás az egész ember, a teljes személy hódolata, ami csak Istennek szólhat. (Inkább igénytelenség, bár bűn azt mondani: imádom a kutyám, gyermekem, feleségem.) Istennek van köteles tisztelete, ami jár neki, mint Teremtőnek, s ez a parancs erre kötelez. Az imádság elhanyagolása tehát bűn.
2. Isten Nevét hiába ne vedd!
A „név” ismerete a Bibliában azt jelenti, hogy ismerjük a másikat, s így „hatalmunk” van fölötte. Isten kinyilatkoztatta nevét (Kiv 3,14), ezzel kiszolgáltatta magát nekünk. A parancs azt tiltja, hogy visszaéljünk azzal a hatalommal, amit az biztosít nekünk embereknek, hogy Isten értünk van. (A Jahwe név ezt jelenti) Ez a parancs tiltja a káromkodást, azaz Istennek, szenteknek, szentségeknek szidalmazását. Nem káromkodás, hanem „csak” kultúra ill. ízlés dolga a trágárság. Ez a parancs előírja az imádságot, a bajban lévő ember fohászkodását az ô Istenéhez, s az értelmes ember hódolatát az előtt az Isten előtt, aki a fohászokban megjelenik, az imádságot egymásért.
3. Az Úr napját szenteld meg!
Ez a parancs az emberi élet céljára vonatkozik, arra hogy miért élünk e világon. Arra kötelezi az embert, hogy megtanulja élni, élvezni az életet, hiszen nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk, hogy éljünk. Azt is lehet mondani, „az embernek meg kell tanulnia vágyakoznia arra, ami az övé!” (Simone Weil) Az Ószövetség szerint az Úr-napja arra figyelmeztet, hogy a tevékenység célja a Nyugalomra való eljutás, mint ahogyan Isten is „megpihent” a teremtés után a hetedik napon. Az ember azonban elveszítette létezése értelmét, megromlott az önmagával és a teremtéssel való viszonya. A vasárnap megszentelése azt jelenti, hogy az ember megpróbálja helyreállítani mindazt, ami a hét során összekuszálódott. Az emberi tevékenység célja a kiteljesedés. Isten megparancsolja, hogy tartsuk tiszteletben ezt az alapvető szempontot, s heti 168-ból, 24 órát szenteljünk a regenerálódásra, azaz, az újjászületésre. Ezen a napon, a Biblia alapján tilos „szolgai munkát” végezni. Az Úr napja, nekünk keresztényeknek az a nap, amelyen a mi Urunk Jézus Krisztus föltámadt a halálból. Ezen a napon az embernek rendeznie kell a viszonyát önmagával, felebarátjával, Istennel, a teremtéssel, s így visszatérnie az Isten által szándékolt helyes irányhoz. Hívő katolikus szombat este vagy vasárnap szentmisén is részt vesz. Ez egyházi parancs.
4. Apádat és anyádat tiszteld!
Tisztelni valakit a Szentírás szerint azt jelenti; hogy elismerjük az életünkben betöltött szerepét. Ma nagyon nehéz a szülőkkel való viszonyt meghatározni, mégis tudatosítani kell, hogy tőlük kaptuk a legalapvetőbb indításokat, amik által a jót, rosszat, igazat, hamisat, szépet, csúnyát megtanultuk elkülöníteni. Tőlük kaptuk az életet, anyanyelvet, esetleg a hitünket. A szülők tisztelete azt jelenti: mindig tekintettel vagyunk arra, hogy Isten gondviselése rajtuk keresztül működött az életünkben, hiszen Ô rendelte őket számunkra. Sosem beszélhetünk úgy velük, mint ahogy netalántán, ők beszélnek velünk. A szülő dolga, hogy önállóvá tegye a gyermekét, kibontakoztassa és eljuttassa arra a teljességre, amire a gyermek saját lehetőségei szerint képes, ugyanakkor az is igaz, hogy az az ember szülője, aki vállalt és gondoskodott róla, és az nem pusztán biológiai kérdés. A tisztelet nem érzés vagy érzelmek kérdése, hanem az, hogy kinek, mivel tartozunk.
5. Ne ölj!
Ölni azt jelenti, amikor valakinek – akár önmagunknak is – önkényesen, a saját kényünk-kedvünk szerint vesszük el az életét. A Biblia ismeri a halálbüntetést, az önvédelmet, mások megvédését és a jogos háborút, amikor a másik életének kioltása nem gyilkosság; ugyanakkor tekintetbe kell venni az „idők jeleit”, amelyek miatt az Egyház arra kér minden államot, hogy – bár joga lehetne hozzá – mondjon le a halálbüntetésről. Ez a parancs megköveteli az embertől önmaga és mások életének és épségének tiszteletét. Az emberi élet a fogantatással kezdődik, innen kezdve személy az ember, akinek Istentől kapott méltósága van. A katonának különösen tisztelnie kell mások életét, épségét és méltóságát. E a parancs szerint isteni jogon tilos a gyilkosság, az abortusz minden formája, az abban való bármilyen közreműködés, az eutanázia, és az öngyilkosság. Ezek halálos bűnök, amelyek azonnal megölik az Isten és az ember kapcsolatát és kiközösítenek az Egyházból. Tilos bármelyik ember életének és egészségének, önmagunknak veszélyeztetése. Bűn minden fölösleges állatkínzás, természetkárosítás. Köteles azonban az ember a rábízottak életének és épségének megvédésére, hisz csak a saját arcomat tarthatom oda, de másét nem. Minden élet Istentől van, így tiszteletet érdemel a világ rendjének (hierarchiájának) megfelelően.
6. Ne paráználkodj!
A paráznaság a jel és a jelentés szétválasztását jelenti, amikor olyat tesz valaki, aminek nincs belső fedezete. A szexualitás jel, ami jelent valamit, ezért nem lehet öncélú. A testi szerelem két ember összetartozását, egymás elfogadását jelenti. Az ember test és lélek, így tehát ami lelkileg kezdődik, testileg akar befejeződni. Paráznaság azt jelenti, amikor az ember csak hazudja az önátadás különböző szintjeit, miközben pusztán önmaga vágyainak kielégítésére használja a másikat. A szemérem az egész ember méltóságának tiszteletben tartását jelenti, és ezért valójában nem szexuális kérdés, hanem egyfajta „rejtettség”, aminek ellentéte a közönségesség. A szemérmes ember a test és a lélek egységét úgy tartja tiszteletben, hogy közben nem hagyja önállósulni a test ösztöneit, de nem is feledkezik el azokról. Ez a parancs megköveteli a testiség különböző szféráinak tiszteletben tartását, s ugyanakkor annak megélését, hogy az ember test és lélek egysége. A paráznaság minősített esete a házasságtörés, amely halálos bűn és súlyos következményei vannak. Az ember attól tekinthető felnőttnek, hogy ô irányítja az ösztöneit, képes uralkodni rajtuk, s nem azok irányítják őt. Ezért az önkielégítés felnőtt ember esetében mindig súlyos bűn.
7. Ne lopj!
Az Egyház a magántulajdonnal kapcsolatban két alapvető szempontot ismer: az egyik a magántulajdon szent és sérthetetlen, a másik, hogy a fölösleg nem jogos tulajdon. Ennek fényében kell egy embernek mások tulajdonához hozzáállni, de a pontos mértékeket a saját felelős lelkiismeretünknek kell meghatároznia. A mai kor szemlélete szerint a földet unokáinktól kaptuk kölcsön, így az ember kötelezve van ennek az örökségnek a tiszteletben tartására. Ezért bűn a pazarlás, a természet kincseinek eltékozlása. A köztulajdon nem a magántulajdon korlátozását, hanem a kiteljesedését jelenti, tehát a „sokak vagyona” énrám van bízva. Az élet mindig előbbrevaló mint a tulajdon.
8. Ne hazudj!
A hazugság azt jelenti, hogy amikor valakinek joga volna tudni az igazságot, és én eltitkolom előle. Az igazsághoz valakinek vagy van joga, vagy nincs. Az igazság nem a tények összességét jelenti, hanem a tények egy magasabb szempontból való együttlátását. Törekedni kell arra, hogy az ember a saját meggyőződését, önazonosságát kifejezhesse. Nem elég pusztán kerülni a hazugságot, hanem törekedni kell az igazságra, ami nagy bátorságot követel. A szavaink tisztaságára vigyázni kell, és állandóan törekedni a nyíltságra és őszinteségre, ami fontos emberi erény, különösen katonák esetében. Ezzel a paranccsal kapcsolatban különösképpen is eligazító Jézus parancsa: „A beszédetek legyen igen-igen, nem-nem.” (Vö. Mt 5,37) Érdemes azt is megfontolni, hogy „az igazság szabaddá tesz titeket”. (Jn 8,32) Nagyon sok kényes és kínos helyzetet meg lehet oldani, vagy el lehet kerülni, ha elég bátorságunk van az igazság kimondására. Nincs „kegyes” hazugság hiszen az ember beszéde is alá van rendelve a szeretet parancsának, így tehát az őszinteség nem jelentheti azt, amit a közbeszéd mond: „ami a szívemen, az a számon”. Az embernek mindig meg kell fontolnia, hogy a másiknak joga van-e, és egyáltalán tudhatja-e az igazságot.
9. Ne kívánd más házastársát!
Jézus szerint: „…aki bűnös vággyal asszonyra néz, az már paráználkodott vele” (Mt 5,28). Mitől bűnös a vágy? A gondolat, a fantázia önmagában nem bűnös. A szándék, az akarat teszi azzá. Az tehát, hogy valakinek valami eszébe jut, legyen az bármilyen gondolat, önmagában nem jelent semmit. Bűnné attól válik valami, amikor az ember beleegyezik, együttműködik, törekszik, szándékosan akar valamit, illetve valakit. Az ember tehát felelős a vágyaiért is, azokat is tisztán kell tartanunk.
10. Ne kívánd más tulajdonát!
Ami a legfontosabb emberi kapcsolatainkra vonatkozik, az – ha másként is – érvényes mindenre, ami valaki másé. A személyes kapcsolatok esetében nem lehet birtoklásról beszélni, hiszen az bűn lenne, de a meg-, illetve elkívánás mindig bűn, ami lealacsonyítja az embert, és elválasztja Istentől.
