AZ EGYHÁZ SZENTSÉGEI

„Ha az igazságot akarod birtokolni, önmagad mélyén kell rátalálnod,
a tanításokat csak segítségül használhatod.”
(Weöres Sándor)

Jézus Krisztus azt mondta: „Íme, Én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,20). Amikor az apostolok látták Jézust, az embert, és a „Föltámadottat”, akkor nem voltak előnyben velünk szemben. Mi éppen annyit látunk és tapasztalunk belőle, mintamennyit annak idején a tanítványok. A szentségek Jézus köztünk létének hatékony eszközei. Így tehát, a hét szentség nem valami, hanem ugyanannak a Krisztusnak jelenléte köztünk, mint aki meghalt és föltámadt értünk. A szentségek az emberi élet különböző kihívásaira és megpróbáltatásaira adott isteni válaszok, amelyek által az egyetlen Krisztus van jelen miértünk, „hétféle módon”. A szentségek nem valamik, hanem valaki, maga Jézus Krisztus élete bennünk. A szentségeknek van anyagi formája (víz, olaj, stb.), nyelvi formája (a kimondott szavak), és jelentésük van.


Keresztség
Az „ősszentség”, maga, Jézus Krisztus, Ô a Szent. A „nulladik szentség”, az Egyház. Az első szentség a keresztség, ez által leszünk Krisztus Testének az Egyháznak a tagjai. Az istengyermekség kezdete: szolgákból fiakká leszünk. Ez azt jelenti, hogy az ember „Isten háta mögé” születik, teremtmény, aki pusztán csak engedelmeskedik. Jézus Krisztus által, szolgákból barátokká leszünk, akik megértik, mit miért tesz az uruk. Ahogy a víz megmossa a testet, úgy mossa le a keresztség az áteredő bűn szennyét. A keresztség szükséges az üdvösségre, tehát büntetlenül senki sem utasíthatja vissza a keresztség fölvételét, ha fölismerte, hogy az által válik Isten gyermekévé. A keresztség újjászületés. Nem biológiailag, hanem rendeltetés, az élet értelme szerint. Ezért az új név, s ezt jelenti a fehér ruha, amit a szertartásban ráadnak a frissen megkereszteltre. A keresztség védelem és méltóság az Egyház hite szerint. Védelem a Sátán kísértései és támadásai ellen, s méltóság-átruházás a krizmával való megkenés által. A keresztség, hívő szülők esetében csecsemőkorban történik, az Anyaszentegyház parancsa szerint „lehetőség szerint minél előbb”. Ilyenkor a szülő hitére kereszteli meg az Egyház a gyermeket, hiszen ahogyan az apa és az anya mindent át akar adni a gyermekének, ami az övé: emberséget, világnézetet, anyanyelvet, jó ízlést; ugyanígy ami a keresztény ember számára a legfontosabb, az Isteni élet, azt is meg akarja osztani a rábízottal. Iskoláskorú gyermek esetében már hitoktatás szükséges, aminek nyomán már a saját hitére lehet megkeresztelni a gyermeket. A keresztség kiszolgáltatása ünnepélyes formában történik, pap vagy diakónus által, azonban szükség esetén mindenki keresztelhet, és keresztelnie is kell! A „szükség keresztség” kiszolgáltatásának menete: A vízzel való leöntés közben azt mondjuk, „X-Y. én megkeresztellek téged, az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében Ámen.” Keresztszülő jelenléte nem kötelező, de ajánlatos a keresztség kiszolgáltatásakor. A föladata, hogy imájával és példájával segítse az újonnan megkereszteltet, ezért, csak hitét, vallását gyakorló katolikus ember lehet.


Bérmálás
A megerősítés szentsége, amely által a megkeresztelt a Szentlélek ajándékainak teljességével gazdagodik. A „megerősítés” arra utal, hogy az ember Istentől megkapja azt a segítséget, amire szüksége van, küldetése betöltéséhez. A Pünkösdkor kiáradó Szentlélek, Aki tüzes lángnyelvekként szállt alá az imádkozó apostolokra (ApCsel 2,3), élővé és elevenné tette bennük a hitet, s bár nem tudtak meg semmivel sem többet Istenről, mint amit Jézus kinyilatkoztatott nekik, megértették mindazt, amit átéltek. Gyávákból bátrakká lettek, szorongókból tüzes lelkűekké. A bérmálás által Isten élete bontakozik és növekedik bennünk, ha együtt működünk a bennünk lakó Szentlélekkel. Ennek az életnek jelei és eszközei az ún. „Szentlélek ajándékai”. A görög katolikusoknál és a keleti egyházakban a keresztségkor szolgáltatják ki. A latin egyházban a felnőttkor határán, mintegy a felnőtté avatás, a keresztény nagykorúság szentségeként szolgáltatják ki. A latin egyházban ünnepélyes kiszolgáltatója a püspök, de szükség esetén bármelyik pap. A kiszolgáltatás formája: krizmával megkenik a bérmálkozó homlokát, és azt mondják: „X. vedd a Szentlélek ajándékának jelét.” A bérmaszülőre ugyan azok a föltételek vonatkoznak, mint a keresztszülőre.


Bűnbánat
Jézus az Utolsó vacsorán, amikor egész küldetését összefoglalta, azt mondta, hogy az Ô Vérét a bűnök bocsánatáért ontják ki (Mt 26,28). Jézus földi élete során szoros közösséget vállalt a bűnösökkel, megmutatva Istenünk irgalmát. Ezért is kellett meghalnia. Jézus az apostolokra bízta a kiengesztelődés szolgálatát, a föloldozást bűneink alól. „Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyernek, akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.” (Jn 20,23) Ezekre a jézusi szavakra alapozódik a gyónás, a Bűnbánat szentsége. A Kinyilatkoztatás szerint Isten mindig lehetőséget ad az újrakezdéshez. Ennek eszköze a bűnbánat szentsége, amely egyénileg, és közösségileg is lehetővé teszi, hogy megújuljunk gondolkodásmódunkban és cselekedeteinkben. A bűnbánat szentsége, az ember megbocsátó tetteire alapozódik. Jézus szerint Isten úgy bocsát meg nekünk, mint ahogyan mi egymásnak. (Mt 6,12) „Mert ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat, nektek is meg fog bocsátani mennyei Atyátok. De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fogja megbocsátani nektek a ti botlásaitokat.” (Mt 6,14-15) A legkrisztusibb tettek közé tartozik a haragosokért való imádság, s az ellenünk vétők számára kért isteni áldás.


Eucharisztia
A mai ember nem lehet hátrányban az apostolokkal szemben, így Akit látott Péter és a többiek, Őt mi is láthatjuk. Amit Péterék Jézusból láttak, azt mi is látjuk, s amit mi látunk Jézusból, csupán annyit láttak ők is. Az eukarisztia szó Isten jó ajándékát jelenti. Jézus az Utolsó vacsorán adta nekünk értünk való Testét és Vérét, az Eucharisztiát. Ezt az Egyház azóta is ünnepli, fölidézve és megjelenítve Jézus értünk való áldozatát. Az Eukarisztia Jézus ígéretének beteljesedése: „Íme Én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” (Mt 28,20) Jézus tehát úgy van velünk, hogy Őt meg- és föl lehessen ismerni. A „hitünk szent titka” az az Isten, aki értünk adta önmagát, s így ne kelljen félnünk attól, ami elkerülhetetlen. Az Eukarisztiában, az „Oltáriszentségben”, a kenyér lényege – fizikai táplálék – átváltozik Krisztus Testének lényegévé – emberségünk táplálása. A kenyér abban segít hogyan éljünk, a „mennyei kenyér”, az Eukarisztia pedig abban: miért. A bor lényege az átváltoztatásban Krisztus Vérének lényegévé válik. A bor lényege, hogy evilági örömet adjon, s könnyítse az ember evilági életét: „Kenyeret adsz a földből és bort, hogy vidámítsa az ember szívét” (Zsolt 104,14-15); Krisztus Vérének lényege pedig az, hogy olyan örömet ad, ami nem múlik el sem az idővel, sem a halállal. Javasolni szokták, hogy aki az Eukarisztiához, „szentáldozáshoz” járul, a helyére érve behunyt szemmel egy Krisztus képet nézve Őt megszólítva, mondja el mindazt, amit gondol, amit érez.


Betegek kenete
„Beteg valaki köztetek? Hivassa az Egyház papjait, azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg őt az Úr nevében! A hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, és az Úr megkönnyebbíti őt, ha pedig bűnökben van, bocsánatot nyer.” (Jak 5,14-15) A szentségek Isten köztünk-létét jelentik. Az ember legfőbb kérdése, különösen betegség, szenvedés, haldoklás idején: Miért kell szenvedni? Van-e értelme az életnek, ha meg kell halni? Hol van az Isten? „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!?” (Zsolt 22,2) Ezek voltak Jézus szavai is a kereszten (Mt 27,46). A nem hívő nem találja erre a kérdésre a választ. A betegek kenete azt mondja az embernek: nézd, az Isten veled együtt szenved. Jézus úgy vígasztal, úgy válaszol, hogy velünk együtt szenved, de megvigasztalni csak azt lehet, aki hagyja magát! Isten emberszerető jósága azt jelenti, hogy velünk együtt szenved, „részt vesz” a sorsunkban. Nem valami elméleti oktatást ad a szenvedésről, hanem osztozik a sorsunkban. Isten nem oka, hanem áldozata a szenvedésnek, mivel azonban Ô maga a Szeretet, így nem utasítja vissza azt, hanem vállalni tudja. Ez a keresztény ember lehetősége is, hogy az önmagában értelmetlen dolognak, a szenvedésnek értelmet tud adni, fölajánlja azt valamiért: „Érted viselem el, amit el kell”, s ezzel ki tudja mutatni a szeretetét. A betegek kenete lehetőség arra, hogy részt vegyünk Krisztus szenvedésében. „Örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, Testének, az Egyháznak javára.” (Kol 1,24)


Házasság
„Az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Nagy titok ez, én pedig Krisztusról és az Egyházról mondom! Tehát mindegyikőtök úgy szeresse feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét!” (Ef 5,31-33)
A Biblia úgy mutatja be az Úrnak és az Ô népének, az ember és az Isten viszonyát, mint a férfi és nő kapcsolatát. Így a szentségi házasság, ami két keresztény között jön létre, több mint két ember magánügye: Istent tárja föl a házastársak, a gyermekek és a környezet előtt. Abból, ahogyan egymást szeretik, ahogyan elfogadják egymás szeretetét, föltárulhat Istennek, a Szeretetnek titka. Ahogy Krisztus föláldozta magát az Egyházért, s az Egyház engedelmes a Főnek, Krisztusnak, úgy kell a férfinak is föláldoznia magát feleségéért, aki így tud engedelmeskedni neki. Könnyű engedelmeskedni olyan férfinak, aki föláldozza magát a feleségéért, mint ahogy Krisztus is az Egyházért. (Ef 5,22-33) A házasságot két ember beleegyezése hozza létre, akik házassága akkor is fölbonthatatlan, ha egyikük, vagy egyikőjük sincs megkeresztelve. A beleegyezés arra vonatkozik, hogy az egyik elfogadja, hogy a másik teljesen rábízza, kiszolgáltatja magát neki. A házasság fölbonthatatlansága kifejezett jézusi tanítás: „Mindaz, aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságot tör, és aki férje által elbocsátott asszonyt vesz el az is házasságot tör.” (Lk 16,18) A házasságkötésben különösképpen kinyilvánul az ember istenképisége, hiszen ahogyan Isten a szava által teremtett, ugyan úgy egy férfi és egy nő kimondott szava teremtő szó, mert létre hoz egy új életet, amit onnantól kezdve csak vállalni vagy megölni lehet. Jézus határozottan mondta: „Az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test!” (Mt 19,5-6) A házasság csak egyetlen férfi és nő között tud létrejönni, akik képesek akarni egymás javát, és akarnak termékenyek lenni. A házasságnak nincs célja, hiszen két ember egysége, házassága fokozatosan növekszik, bontakozik, s csak az egyik házastárs halálával „készül el”. A házasság alapja a hűség, ami az akarat emlékezete. A különböző érzelmek, melyek az emberben támadnak, nem jelentik lényegi részét a házasságnak, hiszen jönnek-mennek; vagy áldások, vagy keresztek. Ugyanakkor az is igaz, hogy amiért áldozatot hozunk, az érzelmileg is fontossá válik számunkra. A katolikus keresztény házassága csak akkor jön létre, ha egyháza, a nagyobb családja bevonásával történik.


Egyházi rend
Az „egyházi rend” hármas tagozódású: diakónus, pap, püspök. Jézus mondta: „Nem ti választottatok engem, hanem Én választottalak ki titeket” (Jn 15,16). Jézus nyilvános működésének kezdetén tanítványokat választ, ami sajátos jézusi tett volt, hiszen ebben a korban a tanítvány választott mestert magának. Ezeket a tanítványokat Jézus különböző módon vezette be Isten titkaiba. Így alakult ki a követőinek nagyobb köre, a „hetvenkét tanítvány”, az apostolok tizenkettes csoportja, akik közül Jézus még kiválasztott hármat, Pétert, Jakabot és Jánost. Az Utolsó vacsorán, és Föltámadása után Jézus a „tizenkettőre” bízta az Eukarisztia és a föloldozás szolgálatát. Minden megkeresztelt ember részesül Krisztus papi küldetéséből. A papság dolga az áldozatbemutatás, a népért végzett imádság, Isten igéjének hirdetése. Ami a szolgálati papság, az „egyházi rend” dolga az Egyház tagjai felé, az a dolga minden megkeresztelt embernek a meg nem kereszteltek, a világ felé. Az egyházi rend kiszolgáltatása, a fölszentelés, a püspök által történik, az ô kézföltétele által. Szent Ferenc, legendája szerint azt mondta; „…ha a legfényesebb angyal, és a legbűnösebb pap között kéne választanom, akkor is a papot választanám, hiszen az angyal nem tudja nekem a föloldozást, és az Eukarisztiát nyújtani, míg a pap, bármilyen bűnös is, igen”.